R2-D2 írásai 2.0

.





El Desconocido





Az A fülkére mindenki emlékszik, ugye? Mikor egy Stu Shepard nevű jóembert egy titokzatos idegen sakkban tart egy utcai telefonfülkében és mindenféle dolog megtételére kényszeríti? Aztán… aztán a Locke is megvan, ugye? Mikor egy faszi egy autóban ülve, onnan ki nem szállva intézi az ügyeit, gyakorlatilag végigtelefonálja a filmet?? És, legvégül: a Féktelenült gondolom mindenki látta, amiben egy buszra rejtettek egy bombát, ami felrobban, ha a busz lassítani merészel... Nos, egy bizonyos Alberto Marininek született egy zseniális ötlete, hogy ezt a három filmet össze lehet mixelni, a bombás fenyegetést a telefonos zsarolással be lehet zárni egy személyautóba – amit a szereplők nem hagyhatnak el a film alatt, mert jön a bumm. Mindehhez pedig megnyerte korunk egyik legjobb és legismertebb spanyol actorát, Luis Tosart, valamint egy Dani de la Torre nevű rendezőt, akinek ez az első egész estés filmje. Anyám, milyen debütálás ez!!!

Ez a szabad fordításban (nem hivatalos) az Az ismeretlen címre keresztelt mozi gyakorlatilag végig egy X5-ös BMW-ben játszódik, valahol Spanyolországban, amibe a reggeli induláskor beszálló kis család (apu, lány, fia) halálos csapdába kerül. Az üléseken ugyanis nyomásérzékelős bomba van, ha valaki kiszáll, vagy akár csak megemeli a fenekét, az egész autó a levegőbe repül. A film pedig egy őrült hajsza az életért, egy zseniális thriller, amiben csak szép lassan fejtődnek ki a szereplők igazi motivációi és titkai. A filmkészítés magasiskolája, s bár kis mértékben ez is tartalmaz hollywoodi elemeket, mégis sikerül ízig-vérg európainak maradnia. Sőt… tekintve a fenyegetés mibenlétét, megkockáztatom, hogy megdöbbentőbb és aktuálisabb, mint az agyondicsért A nagy dobás… jó, ez most nagyon távoli rokon, de akkor is.

Napjainkban, valahol Spanyolországban (tengerpart közelében). Egy család mindennapjaiba csöppenünk, ahol épp a reggeli őrület zajlik. Carlos (Luis Tosar), egy bank fiókvezetője már kora reggel hívásokat fogad valami elcseszett üzlet rendbe hozatalával kapcsoltban, a két gyerek, Sara (Paula del Río) és Marcos (Marco Sanz) egymást szívatja a reggeli közben, míg Marta (Goya Toledo), a feleség a háttérben – hogy ez milyen kifejező is már az első percben    - épp a saját öltözködésébe kavarodott bele. A helyzet az, hogy némi finomítással simán el tudok képzelni ilyen reggeleket egy kétgyermekes családban, s még ha nálunk egyszerűbben is mennek a dolgok, már ezen az indításon is érezni lehet a valóság szagát. Épp ezért teljesen életszerű és hiteles, hogy a nagy rumliban csak átsiklik azon a tényen a rohanó család, hogy az autó nyitva volt… mert hát kinek ne az jutna eszébe elsőre, hogy a fene, biztos elfelejtettem bezárni. Kivételesen ezen a reggelen Carlos viszi a gyerekeket iskolába, így velük együtt éli át a hívást pár perc múlva, amiben egy ismeretlen közli vele, hogy bomba van a seggük alatt, ami felrobban, ha kiszállnak…

Nos, kedves néző, te mit tennél??? Ott ül hátul a két gyereked, felhív egy vadidegen és közli, hogy felrobbant, ha nem teszed azt amit mond. Első körben te is letennéd a telefont és elküldenéd a picsába, ugye??? Viszont… viszont csak próbálnád megnézni, van-e valami az ülés alatt, nem? És… és ha van? Hogy hiteted el a hátul ülő gyerekeiddel, hogy bomba van a kocsiban, és utána hogy tudod őket rávenni, hogy maradjanak a valagukon? Két GYEREKET??? Hogy ne szóljanak senkinek, ne ugorjanak ki a kocsiból a suli előtt, hogy nyugodtan vizeljenek be – csak semmiképp ne mozogjanak? Egyáltalán, hogy hiszed el te magad is, hogy valóban veszélyben az életed? Hát persze, hogy kell egy erődemonstráció a fenyegetőző részéről, hát persze, hogy kell egy olyan esemény, ami miatt összeszarod magad félelmedben és azt csinálod, amit mondanak… hogy elhidd, ez az őrült mindenre képes, ezt nem érdekli a két lurkó, ez képes kinyírni téged és az egész családodat a célja érdekében?? Ja, hogy nem mondtam el, mi a cél? A titkos telefonáló – aki amúgy szinte végig a negyedik szereplő a kocsiban – csupán pénzt akar: 67000 eurót Carlos saját pénzéből és 420000 eurót a banktól, ahol Carlos dolgozik. Nos, a fenyegetés árnyékában, kedves néző, próbálj telefonon mondjuk egy órán belül 488000 eurót szerezni úgy, hogy közben ne derüljön ki az, hogy mire is megy ki a dolog…

Zseniális. Ilyen jól összerakott, hiteles és átgondolt thrillert nem mostanában láttam. Carlos mindent megtesz, hogy mentse a helyzetét és a családját, de rá kell jönnie, a helyzet még annál is bonyolultabb, mint első pillanatra tűnik. Az írók csavarnak egyet a családi háttéren (jó, ez kicsit hollywoodi, de valahogy visszafogottabb, életszerűbb), ráadásul az a fránya pénz se nagyon akar összejönni. S miután pedig a külvilág (rendőrség) számára is kezd érdekessé válni a dolog – mert azért csak nem lehet egy bombával megrakott autóval és egy súlyos sérülttel furikázni a városban – egy másfajta hajsza is kezdetét veszi. Hajsza az idővel, a bombaszakértőkkel a saját életedért. Nekem iszonyat tetszett az a szitu, amibe Carlos kormányozta magát ott a tetőteraszon, ahogy azt a helyzetet az írók kezelték. A film egy pontján, mikor a BMW kapcsolatba kerül a külvilággal és a rendőrséggel, bejön a képbe egy Belén nevű nő (Elvira Mínguez), a helyi tűzszerész csapat vezetője, akinek már a belépője, annak kameramozgása parádés. De a személye is: nagyon tetszett, ahogy kezelte az egészet, amire ő ráérzett a többi fafejű zsaruval szemben… s nagyon tetszettek mindazon kiszabadítási kísérletek, amik a film ezen szakaszában történtek. Az ajtók levétele meg önmagában beszarás.

S ha már elérkeztünk a film ezen részébe, két dolgot akarok itt kiemelni: az egyik egy szenzációs húzás az íróktól, mikor is a fenyegetettséget – ahelyett, hogy csökkentenék – a duplájára emelik, a másik meg sajnos a mozi egyetlen „hibája”: a kiszámíthatósága. Itt, de csak itt! éreztem úgy, hogy túlságosan nyilvánvaló az új karakter szerepe és túlságosan is egyszerű, amit Carlos itt megtesz, mintha a nagy forgatókönyvírási rohamban maga jelenet össze lenne csapva. Mármint az események, nem a hangulat és a színészi játék, ugyanis az még a mozi leggyengébb perceiben is letaglózóan erős. Amúgy is, ahogy Tosar életet ad Carlosnak, az maga szenzációs, a férfi, aki körül összedőlni látszik a világ, aki egyszerre próbálja megvédeni a gyerekeit a haláltól, próbálja teljesíteni a lehetetlen küldetések sorozatát, akinek néha a sírástól az orrából folyik a takony – nos, egyszerűen elképesztő. De itt kell kiemelnem a két gyereket, különösen Sarát: nagyszerűen élték bele magukat a moziba, ha ez a lány maradna a pályán, fényes jövő állna előtte.

A végjátékról viszont – ami nagyjából ez után kezdődik – már nem akarok írni: mindenki fedezze fel magának a mozi utolsó perceit. Annyit mondhatok, hogy icipici álomgyári elemeket ugyan rejt a finálé, de simán belefér: sokkal fontosabb a motivációk felszínre kerülése, amik miatt Carlos ott van, ahol, és az történik vele, ami. Már ugyan említettem az A nagy dobást, mint távoli rokont – nos, a fináléban fény derül a bankszektor nagyon sok mocskára, azok hatásaira. Mindennek van oka és következménye, semmi nem történik megfelelő indíték nélkül – azon már lehet vitatkozni, hogy az ismeretlen telefonáló a helyzet eszkalálódása után még miben reménykedett, hogy egyáltalán egy bizonyos pont után miben bízott, de talán a fanatizmus és a megrögzött vágy felrúgta a józan ész logikáját. S igazából csak a film végén gondolkozik el rajt az ember – miután megismeri a zsarolót, annak múltját – mennyire is szerencsétlenül alakult ez a nap mindenki számára… abban a pillanatban, mikor Carlos eldöntötte, hogy aznap ő viszi suliba a gyerkőcöket.

Az El Desconocido az utóbbi idők legnagyobb filmélménye volt, egy letaglózóan erős 100 perc. Megint csak nem kellett csalódnom a spanyolokban, egy nagyrészt sallangoktól és hollywoodi ökörségektől mentes zseniális thrillert hoztak össze, ami gyakorlatilag egy autóban játszódik. A kis térrel azonban az operatőr és a rendező is kiválóan bánt, a folyamatos fenyegetettség érzete mellett bőven jutott idő a főszereplő (átmeneti) összeomlására és kétségbeesésének megmutatására is. Ahogy azt kell.





95%




.

R2-D2 írta:

Mentőexpedíció

90%

Ez még másodszor is veszettül tetszett. Az mondjuk tény, hogy kissé kritikusabb szemmel néztem, mert időközben ugyebár elovastam a könyvet is - de még így is kiváló szórakozás. Néhány dolgot nem is értek, miért hagytak ki, néhány dolog viszont teljesen logikus a könyv ismeretében (vittek magukkal földi földet is, abban termett meg a krumpli), viszont az feltűnt, hogy azért a könyvben nem volt mindig minden ilyen egyszerű. De filmként a Mentőexpedíció még mindig kiváló. Ja, és ez tényleg inkább Mentőexpedíció, a könyv meg tényleg inkább A marsi.

Külön kiemelném a BD lemez extráit, pontosabban az azok felét (kb fél órát) kitevő anyagot, amiben Ridley Scott egy csomó kiegészítő jelenetet vett fel a színészekkel a filmhez. NASA reklám, tényfeltáró riport, űrhajó bejárás, karakterkalauz... zseniális. Nem a könyv elemei, hanem különleges univerzum bővítések - nekem nagyon bejöttek.

.

R2-D2 írta:

El Desconocido

Az A fülkére mindenki emlékszik, ugye? Mikor egy Stu Shepard nevű jóembert egy titokzatos idegen sakkban tart egy utcai telefonfülkében és mindenféle dolog megtételére kényszeríti? Aztán… aztán a Locke is megvan, ugye? Mikor egy faszi egy autóban ülve, onnan ki nem szállva intézi az ügyeit, gyakorlatilag végigtelefonálja a filmet?? És, legvégül: a Féktelenült gondolom mindenki látta, amiben egy buszra rejtettek egy bombát, ami felrobban, ha a busz lassítani merészel... Nos, egy bizonyos Alberto Marininek született egy zseniális ötlete, hogy ezt a három filmet össze lehet mixelni, a bombás fenyegetést a telefonos zsarolással be lehet zárni egy személyautóba – amit a szereplők nem hagyhatnak el a film alatt, mert jön a bumm. Mindehhez pedig megnyerte korunk egyik legjobb és legismertebb spanyol actorát, Luis Tosart, valamint egy Dani de la Torre nevű rendezőt, akinek ez az első egész estés filmje. Anyám, milyen debütálás ez!!!

Az El Desconocido az utóbbi idők legnagyobb filmélménye volt, egy letaglózóan erős 100 perc. Megint csak nem kellett csalódnom a spanyolokban, egy nagyrészt sallangoktól és hollywoodi ökörségektől mentes zseniális thrillert hoztak össze, ami gyakorlatilag egy autóban játszódik. A kis térrel azonban az operatőr és a rendező is kiválóan bánt, a folyamatos fenyegetettség érzete mellett bőven jutott idő a főszereplő (átmeneti) összeomlására és kétségbeesésének megmutatására is. Ahogy azt kell.

95%

Gondolhattad, hogy ezzel a filmmel egy ilyen ajánlás után nem fogok sokat tökölni ...

Tényleg nagyon jó! Nekem igazán addig volt meg a dinamikája a filmnek, amíg el nem érnek a plázához, és bár Belén is jó karakter volt, meg izgalmas volt onnantól is a film, de ahogy szoktad volt mondani, "hollywoodiasabb" lett.

Spoiler:

Tosar remek színész, azt eddig is tudtam, de mindenki hiteles volt. Debütálásnak meg tényleg nem kell jobb, tele volt baromi jó képekkel .

9/10
.

Niwrok írta:

El Desconocido


Gondolhattad, hogy ezzel a filmmel egy ilyen ajánlás után nem fogok sokat tökölni ...

Tényleg nagyon jó! Nekem igazán addig volt meg a dinamikája a filmnek, amíg el nem érnek a plázához, és bár Belén is jó karakter volt, meg izgalmas volt onnantól is a film, de ahogy szoktad volt mondani, "hollywoodiasabb" lett.

Spoiler:

Tosar remek színész, azt eddig is tudtam, de mindenki hiteles volt. Debütálásnak meg tényleg nem kell jobb, tele volt baromi jó képekkel   .

9/10
.

De jó!!! Örülök, hogy tetszett, meg hogy kivételesen most én ajánlottam spanyol mozit neked. Igaz, az érdem az egyik barátomé... de hát azért vannak a jó barátok, hogyfilmeket ajánljanak, nem?

Belénnel kapcsolatban nekem a belépője tetszett nagyon, a film egy pontján tök fura volt elhagyni Carlosékat és egy tök idegen nőt követni. Okos és bátor húzás.

Spoiler:

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

El Desconocido


Gondolhattad, hogy ezzel a filmmel egy ilyen ajánlás után nem fogok sokat tökölni ...

Tényleg nagyon jó! Nekem igazán addig volt meg a dinamikája a filmnek, amíg el nem érnek a plázához, és bár Belén is jó karakter volt, meg izgalmas volt onnantól is a film, de ahogy szoktad volt mondani, "hollywoodiasabb" lett.

Spoiler:

Tosar remek színész, azt eddig is tudtam, de mindenki hiteles volt. Debütálásnak meg tényleg nem kell jobb, tele volt baromi jó képekkel   .

9/10
.

De jó!!! Örülök, hogy tetszett, meg hogy kivételesen most én ajánlottam spanyol mozit neked. Igaz, az érdem az egyik barátomé... de hát azért vannak a jó barátok, hogyfilmeket ajánljanak, nem?

Belénnel kapcsolatban nekem a belépője tetszett nagyon, a film egy pontján tök fura volt elhagyni Carlosékat és egy tök idegen nőt követni. Okos és bátor húzás.

Spoiler:

Spoiler:

Belén belépőjét meg én is nagyon bírtam! Az mondjuk nálam oldotta a feszültséget, hogy kiléptünk az autó vonzáskörzetéből, de értettem, hogy a későbbiek miatt fontos megismernünk a háttéreseményeket is... viszont Belén sétája egy remek, majd három perces vágatlan felvétel, azt meg már sokszor mondtam, azokat mennyire szeretem .
.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

El Desconocido

Spoiler:

.

Spoiler:

Spoiler:

.

Niwrok írta:

El Desconocido

Spoiler:

Még szerencse, hogy nem csinálsz ilyeneket...

R2-D2 írta:

Everest

90%

Ez is - csakúgy, mint a Mentőexpedíció -, még másodjára is nagyon tetszett. Annak ellenére, hogy csak fél éve láttam, néhány karakter életben maradására/nem maradásásra már nem is emlékeztem, így még most is tudott újdonságot nyújtani. Ráadásul most már az sem hátráltatott, ami anno a moziban: most már az első percektől figyeltem a nevekre, így sokkal könnyebben eligazodtam a sok színes overall között.

Az extrákból pedig megtudtam, amire leginkább kíváncsi voltam: három fő forgatási helyszín volt, az alaptáborig a Himalája, a négyes táborig az olasz Alpok, a csúcsra mászás meg a stúdió. Nem véletlenül éreztem roppant autentikusnak az egészet, ezek tényleg ott forgattak, amit mutatott a kamera (nagyjából). Kár, hogy összesen fél órányi az anyag, elnéztem volna még - a hozzátartozós kis dokufilm is szívhez szóló volt.

Szóval... ennek is jó helye volt a listán. Örülök, hogy ilyen okos voltam...


.

.





Felperzselt föld





Szokásom szerint, egy-egy történelmi vonatkozású film után igyekszem bővíteni ismereteimet, kicsit kutakodni a neten, hogy jobban megértsem, hogy a látottak hogy kapcsolódtak a valósághoz, kicsit jobban átélni azt a helyzetet, amiben szereplőim futkostak két órán át… nos, eddig ez mindig sikerült, de Libanon történelmébe kis híján beletört a bicskám. Szinte követhetetlen, hogy a Szíriából leválasztott országban épp mikor mely érdekcsoportok, miért ölték egymást, a nagyhatalmak és Izrael épp mikor kinek az oldalán avatkozott be – és hogy fordulhatott elő az a nonszensz dolog, hogy a manapság aktuálpolitikai hírek középpontjában szereplő arab Szíria a nemzetközi közösség legnagyobb megdöbbenésére a libanoni keresztények oldalán lépett be a harcokba a palesztin erők ellen, maga mögött tudva az Arab Liga támogatását is. Két dolog biztos, s mindkettő úgymond vesszőparipám: az egyik, hogy Isten, Allah meg a faszom se tudja még milyen vallás nevében megint csak emberek százezrei haltak meg, a muszlim - keresztény konfliktus pedig számomra értelmezhetetlen módon az emberiség történelmének örök kísérője volt és lesz. A másik, ami szintén rettentő aktuális, hogy: „muszlim menekültek tíz- és százezrei érkeztek az országba, s ez a hirtelen népességi, egyben vallási és kulturális robbanás, a libanoni muszlimok jelentős népszaporulatával maguk javára döntötték a mérleg nyelvét, a helyi keresztények kárára. Felborult a társadalmi egyensúly. A megnövekedett lélekszámbéli súlyukhoz a libanoni muszlimok természetesen gazdasági és politikai hatalmat is akartak – így elkerülhetetlenné vált a polgárháború kirobbanása.”- nos, bazzeg, aki nem vak, az láthatja, hogy most ugyanez zajlik Európában!!!

Konkrétan a Felperzselt föld kapcsán még két apróságot jegyeznék meg: az egyik, hogy Niwrok kolléga picit több mint egy éve járt már ebben a világban a Libanoni keringő kapcsán, s bár akkor megígértem, hogy azt én is megnézem, ez idáig a rajzfilm mivolta miatt kissé háttérbe szorult, de most, hogy így képben vagyok ezzel a világgal, szerintem rávetem magam. A másik meg, hogy ez a bizonyos Dennis Villenevue nevű rendező, aki ezt a művet is levezényelte, nem épp a legjobb barátom: van egyfajta stílusa, vizualitása, filmes látásmódja, ami az eddigi mozikban rendre elidegenített magától… s ez nincs máshogy itt sem. S bár a Felperzselt föld egy korábbi filmje, rengeteg beállítása, lassúsága, némasága néha már a köldöknézegetős, unalmas mozik irányába tolja – hogy ez aztán később se nagyon változzon. Így lett (mondjuk a Sicariohoz hasonlóan) egy kiváló és zseniális alapanyagból egy meglehetősen langyos megformálás, amiben a téma egyszerűen szétfolyik a rendező keze között. Mintha nem tudna bánni sem az idővel, sem a karaktereivel, s hiába mutat kendőzetlenül rettentő erős képeket, a másik oldalon a libanoni táj és a rengeteg kézikamerás felvétel elveszi ezek erejét.

Már az első képek totál értelmezhetetlenek, legalábbis, míg ki nem derül, ki kicsoda és micsoda: magam részéről nem tartom szerencsének egy olyan jelenettel kezdeni a történetet, amire majd valamikor a film folyamán vissza fognak utalni, de önmagában az elején semmi jelentősége és szerepe nincs (maximum hangulatkeltés). Ennyi erővel lehetett volna itt is egy tájkép a sok közül… Aztán jön a manapság szokásos ész-, és mindenféle támpont nélküli időugrás, és a jelenben (2009) vagyunk, ahol Kanadában egy közjegyző az idős Nawal asszony végrendeletét olvassa föl gyerekeinek: Jeanne és Simon Marwannak. Fura mód azonban a végrendelet abból áll, hogy a gyerekek feladatot kapnak anyjuktól, miszerint meg kell keresniük rég halottnak hitt apjukat, illetve eddig nem is létezőnek hitt testvérüket. Az ikrek (mert azok) először értetlenül bámulják a közjegyzőt, Simon, a fiú (Maxim Gaudette) kategorikusan el is zárkózik a feladattól, egyedül Jeanne veszi komolyan anyja kérését – elindul hát Nawal asszony szülőföldjére, Libanonba, felderíteni ősei múltját. Ez lesz a mozi egyik szála, a párhuzamosan futó cselekmény közül először talán kevésbé sokkoló és érdekes eseménylánc, amiben Jeanne gyakorlatilag végigköveti anyja útját a polgárháborúból kikecmergett országban.

Itt jegyzem meg, hogy egyébként ez zseniális. Ahogy a lány követi a nyomokat, ahogy gyakorlatilag végig halad mindazokon a helyszíneken, ahol anyja fiatal korában megfordul, az nagyon tetszett. Alapból is rengeteg remek vágóképet ad a filmhez, váltást a múlt és a jelen között – de borzongató egyben azt is nézni, mennyiben lett más Libanon 35 év alatt… semmiben.  A mozi pedig – ha ez eddig nem derült volna ki – ezzel lesz először egy „tényfeltáró”, pontosabban „múltfeltáró” nyomozós film, amiben párhuzamosan zajlanak az események a 70-es, 80-as évek illetve a jelen között. De egyben ez is rejti a mozi egyik olyan csapdáját is, amit magam részéről szívesen kikerültem volna: már megint az égvilágon semmi támpont nincs arról, melyik jelenetben épp mikor járunk, a változatlannak ábrázolt környezet, a rengeteg fix beállítású ismétlődő tájkép ugyan jól kifejezi az állandóságot, de a film értelmezését, beleélhetőségét nem könnyíti meg. Nem az első eset, amikor nagyon kellene egy filmbe néhány évszám, valami kapaszkodó – mert így annyira összefolynak az egyazon helyszínen zajló események, hogy sokszor nehezen követhető tőle a cselekmény. Az meg már csak keserű hab a tortán, hogy anya és lánya nagyon hasonlítanak egymásra, így Jeanne gyakran keverhető Nawallal.

Azzal a Nawallal, akihez a harmadik szcénában, ha jól számolom, 1970-ben (ezt abból gondolom, hogy mondták, mikor született egyik szereplő) ismerkedünk meg, egy távoli falu mellett. Nawal Marwan, a fiatal keresztény libanoni lány (Lubna Azabal) épp egy olajfa árnyékában találkozik szerelmével, a palesztin menekült Whobattal, kettejük kapcsolatát viszont a család qrvára nem nézi jó szemmel: a film másik történeti szála pont erre a konfliktusra fog épülni. A kitörő polgárháborúban követhetjük végig a lány sodródását az őt kitaszító család és a keresztény-muszlim konfliktus közepette. Ennek csúcsa egyértelműen az a bizonyos buszos jelenet, de a libanoni börtön képei sem kutyák: a lényeg az, hogy (jó ideig) a múlt rejti ennek a filmnek az igazi drámai erejét, a múltban járva egyáltalán nem érez az ember felesleges időhúzást – szemben ugyebár jelennel. Túl sokat erről viszont nem akarok elárulni, a fiatal nő sorsa felkavaró és megrázó, ráadásul valahol a közepe táján a mozi kicsit eltávolodik a történelmi örökségétől és egy jó nagy csavarral, thriller módjára próbálja tovább vinni a sztorit… és nekem ezzel volt a nagyobbik bajom.

Én is nehezen szoktam elhinni másnak, mikor mondja, de most én voltam úgy, hogy a megdöbbentőnek szánt fordulat és felismerés számomra nem volt az: valahogy fixen kitaláltam, mi fog történni (pontosabban mi történt), illetve ki milyen szerepet játszik a történetben. Túl korán kezdtem agyalni a látottakon, túl korán – még a szereplők előtt – sikerült összeraknom a múlt mozaikkockáit… innentől viszont egyrészt kissé érdektelenné vált a film és csak a helyzet feloldását vártam. Másrészt meg… azóta azon agyalok, hogy ez, így, ilyen formában hogy fér bele abba az időintervallumba, amivel a filmben dolgoztak. Akárhogy számolom, nem jön ki … vagy tágabb határokat kellett volna hagyni, vagy a szereplőknek kellene fiatalabbnak lenni: mindenestre az nem működik, hogy az össze-vissza ugrálással, az idő semmibe vételével a nézőt úgyis megkavarjuk, hogy ez ne tűnjön föl neki. Mint ahogy az sem működne – bár kimondva ilyen itt nincs – hogy a tejesen nyilvánvalóan idősebb figurák életkorából letagadunk, mondjuk tíz évet… tetszettek volna akkor tényleg fiatalokat castingolni. Sajnos ennél többet spoilermentesen nem árulhatok el a dologról, aki megnézi, gondoljon rá menet közben, hogy a karakterek hány éves korukban kerültek olyan interakcióba egymással, amibe…

Épp ezért írtam az elején, hogy szerintem Villenevue kezében szétfolyt a film. Túlságosan a csavarra épített mindent, az idővonalakkal, az egyforma tájjal és szereplőkkel, az ad-hoc váltásokkal próbálta kissé megzavarni a nézőt – de ahelyett, hogy a lényegről terelte volna el a figyelmet, csak az élvezhetőséget csökkentette. Ugyanakkor a korabeli közegre, a polgárháború borzalmaira, annak okaira viszonylag kevés időt fordít (még így is van néhány eszméletlenül erős jelenet), ráadásul az adott kor adott szereplőiről mindig minden csak jóval később derül ki: Nawal és Jeanne utazása így gyakran értelmezhetetlenné és unalmassá válik. Pedig ez a film kegyetlen jó is lehetne, ha icipicit átgondoltabban lenne összerakva, ha néhány fő eleme valós kohézióban lenne egymással – no meg, ha épp tudnánk, mikor is történik az, ami. Ennek ellenére feltétlenül ajánlom megnézésre, nem véletlenül szerepelt a 2010-es idegen nyelvű Oscar jelöltek szűk, ötös elitjében – viszont az is igaz, hogy az akkor nyertes Egy jobb világ megérdemelten vitte el előle a szobrot. S még valami: azt hiszem, ezzel megvan az a mozi, amit a Nader és Simin bevezetőjében emlegettem… igen, azt hiszem, én erről olvastam anno, 2010-ben.

Na de most tényleg jöhet a Libanoni keringő.  




80%



.

R2-D2 írta:

Amnézia

Azon tűnődöm, a Before i go to sleep mennyivel is kifejezőbb, mint a magyar cím, mennyivel lett volna jobb a tükörfordítás … a fene sem tudja: mindkettő jelen van a moziban, bár kétségkívül az eredeti választás tartalmi jelentése sokkal ígéretesebb, mint a sima Amnézia. Amnéziás filmet meg különben is annyit láttunk már, vígjátékban, thrillerben, mindenben: talán épp ez is az egyik oka Nicole Kidman tudatlanságának negatív netes megítélését. Ugyanis az Amnézia korántsem lett olyan rossz (ismét), mint azt az általános vélekedés sejteti…

Néha nagyvonalú, néha felületes, no meg persze már többször látott. Mégis, mindig jó elmerülni a semmire nem emlékező szereplő karaktere által egy ilyen filmben, hisz a tudatlanságból eredő félelem az egyik legjobb motiváló erő. A színészek pedig – bárki bármit mond – kiválóan segítenek ebben, Firth ügyesen semmit nem árul el magáról, Kidman meg… amellett, hogy azért meglátszik rajta a kor, még mindig nagyszerű színésznő. A film hangulat nagyon jó, kicsit talán lassú, de mindenképp megér egy nézést.

75%

Hát, egy ilyen "elcsípem a tévében" nézést talán, de azért nem érzem, hogy kevesebb lettem volna, ha kimarad ez a film.

Ahogy Chrisy nyomoz, és összerakja életének kis darabkáit, meg amilyen rendszert kialakított ennek a karbantartására, az összességében tetszett, ahogy a pár váratlanabb csavar is. A gond az volt -és ezt a gondolatot talán éppen a Mementó "ültette" belém-, hogy nem igazán tudtam túlságosan izgulni a nőért, mert azért nem mindig elég, ha csak furcsálljuk a dolgokat (mondjuk hogy miért van minden harmadik-negyedik napon kékre-zöldre verve, amire a doki is "elfelejt" rákérdezni), másrészt meg az érezhető kiszolgáltatottság mellett el is tompultam ugyanezzel az érzéssel kapcsolatban. Úgy voltam vele egy idő után, hogy szegény nővel annyira el lehet hitetni bármit, hogy a cselekményt úgysem ő, hanem az írói önkény fogja alakítani...

Spoiler:

Az mindenesetre érdekes volt, ahogy az "50 első randi" ennek az "állapotnak" a tragikomikus oldalát fogta meg, az Amnézia meg ott folytatja, ahol az abbahagyta...

7/10
.

.






Libanoni keringő





Ahogy ígértem – és ahogy egyébként a múltkori Felperzselt föld után logikus és törvényszerű is volt – Niwrok után több mint egy éves késéssel én is elmerültem a 2008-as idegen nyelvű Oscar-díj egyik újabb jelöltjében, ezúttal az izraeli színekben induló Libanoni keringőben. Ebből az évből egyébként még csak az A Baader-Meinhof csoportot láttam, így nagyjából elvárások és viszonyítási alapok nélkül tudtam (volna) élvezni ezt a filmet… ha annak készítési módja nem zökkentett volna ki ebből folyamatosan.

Legutóbbi, elég tág időintervallumú libanoni látogatásomhoz képest kicsit konkrétabb időszakban járunk: 1982-ben, az izraeli invázió idején. A múltkori bejegyzésemhez képest annyit változott a helyzet, hogy a palesztinok ekkor már annyian vannak, hogy simán nekimennek a keresztény libanoni vezetésnek, a menekülttáboraikból pedig az ősi ellenséget, Izraelt is lövik rakétáikból. Mindez pedig azért lehetséges, mert pár évvel korábban, az utolsó nagyobb menekülthullámmal nem csak egyszerű civilek, hanem 23.000 felfegyverzett milicista és politikai vezetőik érkeztek Libanonba, élükön többek között Jasszer Arafattal. Nem ezen film és írás témája ugyan, de el lehet rajt gondolkozni, mi értelme is volt anno az arab világ közepén létrehozni a zsidó államot, no meg hogy önmagában ebben az évtizedek óta tartó eszetlen öldöklésben végső soron mára már mindenkinek meg van a saját igaza – viszont ez a vélt igazság nem jogosít föl senkit sem öngyilkos terrorista akciókra, sem pedig népirtásra, illetve a fölött történő szemet hunyásra. Merthogy a Libanoni keringő tulajdonképp erről szól, a másfél órás játékidő egyetlen egy dologra van kihegyezve, a Bejrút mellett fekvő, bizonyos sabrai és shatilai menekülttáborban végrehajtott 1982.09.16-i mészárlásra, amiben a libanoni LF milicistái (bosszúból vezetőjük, Bashir Gemayel felrobbantásáért) kb. 3000 palesztint, nőt és gyereket ölnek halomra – ehhez a szörnyűségnek eljutni viszont Ari Folman nevű rendező meglehetősen egyedi utat választott.

Még nem láttam animációs (ál) dokumentumfilmet. Ha másért nem, hát csak ezért érdemes volt végigülni ezt a másfél órát, mert kétségkívül érdekes nézőpontot biztosított a mozinak: technikailag én leginkább egyébként a Kamera által homályosan képi világához érzem leginkább közel a Libanoni keringőt – bár, azért az elkészítési módjuk alapjaiban különbözik. Az is eszembe jutott közben, hogy az Oscar előszobájába igazándiból melyik összetevő juttatta: a formabontó és egyedi filmes technika, vagy esetleg maga a téma, az állítólagos szembenézés témája, amiben a zsidó állam kvázi elismeri felelősségét több ezer ártatlan palesztin lemészárlásában – de aztán arra gondoltam, a Saul fiához hasonlóan mindkettő. Csak ez nem nyert… na, mindegy is. Egy nagyon fontos dolgot szeretnék még megemlíteni a filmmel kapcsolatban: úgy érzem, az egész történet, Folman kutatása elsősorban akkor értelmezhető és élhető át igazán, ha a néző nagy vonalakban tisztában van a libanoni eseményekkel, azok szerepével a történelemben – no de ezt hogy is lehetne elvárni az átlag filmezőtől? Ja, hogy az átlag filmező nem néz ilyet? Az igaz…

Ennyi körítés után néhány szót magáról a moziról is illene ejteni, bár Niwrok kolléga tavaly elég jól kivesézte az eseményeket. A film elején egy népes kutyafalka rohan keresztül az utcákon, feldöntve mindent, ami az útjába kerül: komikus módon kísértetiesen hasonlított az egész a Fehér isten néhány képsorára – azt leszámítva persze, hogy ez rajzfilm. Nos, ez a 26 kutya egy faszi rémálmának szereplője, aki faszi épp a címszereplőnek, rendezőnek, Ari Folmannak meséli el kényelmetlen éjszakái okozóját. A megfejtés pszichológust igényel, ezért aztán Folman elmegy egy barátjához tanácsért, aki a 30 évvel ezelőtti libanoni eseményekben gyanítja a megoldás kulcsát: fura módon azonban kiderül, hogy Folmannak magának – bár illene – semmi konkrét emléke nincs arról az időszakról. 19 évesen ugyan részt vett az izraeli invázióban, de néhány szembejövő arab nőn kívül az égvilágon semmi emléke nincs… nos, a film talán egyik legnagyobb hibája számomra ezen helyzet abszurditása. Nem önmagában az, hogy valaki az átélt trauma hatására kvázi eltemeti a múltját magában mélyre, hanem, hogy erre 25 év múlva derül fény... a lényeg: Folman a baráti pszicho tanácsára felkeresi volt katonatársait, akiktől azt reméli, megismerheti múltjának sötét foltjait – a film pedig az elbeszélő történetvezetésből lassan átvált dokumentarista stílusú riportfilmbe. Ez egyébként zseniális volt, ahogy a rajzfilmben, a rajzolt interjúban ki volt írva az alany neve, pozíciója, minden…

A Libanoni keringő tulajdonképp egy tény (emlék) feltáró dokumentumfilm, amiben a múlt szörnyűségei a szereplők elbeszélésein keresztül elevenednek meg – rajzolva. Szépen végigjárjuk az izraeli hadsereg útját az invázióban egészen a fináléig, Bejrútig, megtudjuk, hogy is gondolhatták, élhették át a fiatal bakák az egészet. Hogy igazából a pálmafás tengerpart, az egész benyomulás egy ideig buli volt, aztán az RPG-s támadások hatására kezdett rémálommá válni, aztán hogyan is vette át a szereplők (katonák) elméjében az irányítást a félelem szülte őrület. Rettentő erős képsorok lehetnének ezek – konkrétan a film címét adó keringő abszurditásába még úgy is beleborzongtam, hogy ez csak egy rajzfilm – de a technológia, mint olyan, nálam gyakorlatilag kioltotta, elvette a film igazi erejét. Az a helyzet, hogy ahogy haladunk előre a sztoriban, ahogy közeledünk Bejrút felé, ahogy egyre véresebbek lettek a helyszínek és az események, nekem ezzel egyenes arányban hiányzott a valós képi világ. Ez a rajzfilm dolog szép és jó, de számomra sosem lesz olyan hatása, mint egy hús-vér emberekkel készített és forgatott filmnek. Konkrétan én már menet közben átváltottam volna a valós képre (nem csak az utolsó percekre), vagy a rajzfilmbetéteket meghagytam volna szimplán az álmoknak, látomásoknak… akkor egy hihetetlenül ütős alkotás kerekedhetett volna ki belőle. Ráadásul, ha mindehhez hozzáadom a zseniális zenét, ami a képi anyagot megtámogatta, igazán nagyszerű filmélmény ment kárba. Legalábbis számomra.

A lényeg szerintem ebből lejön: nekem a Libanoni keringő legnagyobb hibája az, hogy rajzfilm. Értem, hogy vannak felnőtteknek szóló rajzfilmek, de azt hiszem, ennek a megdöbbentő eseménynek a súlyát pont az ábrázolási formával tompították feleslegesen – mások szerint elviselhetővé, számomra az ingerküszöböm alá. Nem tudtam igazából, mélyen beleélni magam a filmbe, nem tudtam azonosulni a karakterekkel – és sajnos nem tudtam teljes súlyával átérezni a tragédiát sem. Nem tudtam még azon sem morgolódni és elmélkedni, hogy az akkori izraeli vezetésnek, Ariel Sharonnal az élen mekkora felelőssége is van a mészárlásban – mert a valós személyek, valós események, valós tragédiák mind-mind rajzfilmkockává szelídültek a vásznon. És talán pontosan ezért sem éreztem a filmben azt az igazi szembenézést, ami miatt bizony emlegetik ezt a mozit: a stílusa, képi világa jelentősen tompította a zsidó állam esetleges bűntudatát is. Ha volt neki egyáltalán…

Megnézni mindazonáltal érdemes, látunk egy tök különleges alkotást, bónuszként meg újra kapunk egy icipici történelemleckét – egy olyan korról, eseményről, ami nem is volt oly rég, meg amiről úgy általában nem (szívesen) beszél senki. Viszont, ha valaki arra adja a fejét, hogy megnézi, mindenképp vágjon bele a Felperzselt földbe is, a kettő együtt valami fura szimbiózisban van, valahogy tágítják egymás határait.




75%



.

R2-D2 írta:

Libanoni keringő

Legutóbbi, elég tág időintervallumú libanoni látogatásomhoz képest kicsit konkrétabb időszakban járunk: 1982-ben, az izraeli invázió idején. A múltkori bejegyzésemhez képest annyit változott a helyzet, hogy a palesztinok ekkor már annyian vannak, hogy simán nekimennek a keresztény libanoni vezetésnek, a menekülttáboraikból pedig az ősi ellenséget, Izraelt is lövik rakétáikból. Mindez pedig azért lehetséges, mert pár évvel korábban, az utolsó nagyobb menekülthullámmal nem csak egyszerű civilek, hanem 23.000 felfegyverzett milicista és politikai vezetőik érkeztek Libanonba, élükön többek között Jasszer Arafattal.

Nos, ez a 26 kutya egy faszi rémálmának szereplője, aki faszi épp a címszereplőnek, rendezőnek, Ari Folmannak meséli el kényelmetlen éjszakái okozóját. A megfejtés pszichológust igényel, ezért aztán Folman elmegy egy barátjához tanácsért, aki a 30 évvel ezelőtti libanoni eseményekben gyanítja a megoldás kulcsát: fura módon azonban kiderül, hogy Folmannak magának – bár illene – semmi konkrét emléke nincs arról az időszakról. 19 évesen ugyan részt vett az izraeli invázióban, de néhány szembejövő arab nőn kívül az égvilágon semmi emléke nincs… nos, a film talán egyik legnagyobb hibája számomra ezen helyzet abszurditása. Nem önmagában az, hogy valaki az átélt trauma hatására kvázi eltemeti a múltját magában mélyre, hanem, hogy erre 25 év múlva derül fény...

Rettentő erős képsorok lehetnének ezek – konkrétan a film címét adó keringő abszurditásába még úgy is beleborzongtam, hogy ez csak egy rajzfilm – de a technológia, mint olyan, nálam gyakorlatilag kioltotta, elvette a film igazi erejét. Az a helyzet, hogy ahogy haladunk előre a sztoriban, ahogy közeledünk Bejrút felé, ahogy egyre véresebbek lettek a helyszínek és az események, nekem ezzel egyenes arányban hiányzott a valós képi világ. Ez a rajzfilm dolog szép és jó, de számomra sosem lesz olyan hatása, mint egy hús-vér emberekkel készített és forgatott filmnek.

Megnézni mindazonáltal érdemes, látunk egy tök különleges alkotást, bónuszként meg újra kapunk egy icipici történelemleckét – egy olyan korról, eseményről, ami nem is volt oly rég, meg amiről úgy általában nem (szívesen) beszél senki. Viszont, ha valaki arra adja a fejét, hogy megnézi, mindenképp vágjon bele a Felperzselt földbe is, a kettő együtt valami fura szimbiózisban van, valahogy tágítják egymás határait.

75%

Igazából ezt is vártam, és jó, hogy legalább ennyire tetszett. Nagyjából tudtam, hogy állsz a rajzfilmekkel, és tudni, hogy vannak "felnőtt témájú rajzfilmek", az ugye nem ugyanaz, mint tapasztalni és elfogadni, hogy ez is csak egy önkifejezési forma ...

Ráadásul itt szerintem szerepe volt a filmbeli, általam idézett mondatnak is ("Annyit rajzolsz, amennyit akarsz, csak ne filmezd le!"): éppen azért, mert ez "csak" egy rajzfilm, talán könnyebben hunytak szemet felette azok, akiket ez érzékenyen érintett, és akiknek talán hatalma is lett volna ahhoz, hogy egy "valódi" filmnek a sokszoros költségvetését megfúrják, ahogy az interjúalanyok is kisebb hajlandóságot mutattak volna a "kamera elé álláshoz". Valószínűnek tartom, hogy nem rajzfilmként el sem készülhetett volna.

A 25 év meg talán tényleg furcsa lehet, de részemről belefért, hogy Folmant ennyi idő múlva érte annyi inger (leginkább az álmain keresztül), hogy egyáltalán felmerült benne az igény kitölteni a vakfoltokat, meg megkérdőjelezni, hogy tényleg arra emlékszik-e, ami történt.

.

Niwrok írta:

Libanoni keringő

Ráadásul itt szerintem szerepe volt a filmbeli, általam idézett mondatnak is ("Annyit rajzolsz, amennyit akarsz, csak ne filmezd le!"): éppen azért, mert ez "csak" egy rajzfilm, talán könnyebben hunytak szemet felette azok, akiket ez érzékenyen érintett, és akiknek talán hatalma is lett volna ahhoz, hogy egy "valódi" filmnek a sokszoros költségvetését megfúrják, ahogy az interjúalanyok is kisebb hajlandóságot mutattak volna a "kamera elé álláshoz". Valószínűnek tartom, hogy nem rajzfilmként el sem készülhetett volna.

Na, ez a lényeg, a szembenézés kétségeivel pontosan erre céloztam én is. Élőszóban könnyebben el lehetne ezt mondani, meg kiegészíteni sok-sok más dologgal, de leírva az ember próbál disztingváltabban fogadkozni. Már csak a megbélyegzés miatt is...

De én is pont így látom.


.

.






Különvélemény S1





„Hárman voltak. Dash, Arthur és Agatha. Prekognitívoknak hívták őket
Képesek voltak gyilkosságokat előrelátni. A rendőrségünk hat éven át akaratuk
ellenére fogva tartotta őket, hogy ezzel megmentsenek másokat.
De végre kiszabadultak, miután a kormány Precrime Programját leállították.
Biztonságban és a külvilágtól elzárva éltek egészen mostanáig.”

Tíz évvel járunk Spielberg filmjének eseményei után. Az amúgy hatékony program megszüntetése után a fővárosban szépen visszatért minden a normális kerékvágásba: gyilkosság, rablás, bűnszervezetek, minden. A helyi rendőrség a maga módszereivel próbálja ugyan felvenni a harcot a rosszfiúkkal, de előre látott események hiányában többnyire csak futnak az események után. Megoldást talán a közeljövőben bevezetendő „Hawk Eye” program hozhat, egy olyan szoftver, ami az emberi viselkedéseket (úgyis mindenki mindig képben van a sok retinaszkenner miatt) elemezve megjelöli a potenciális erőszaktevőket. Addig azonban marad a helyszínelés… hacsak… hacsak valaki nem segít a rendőrségnek a gyilkosságok megakadályozásában. Nos, igen, jól gondoljátok: a sztori váza az, hogy a prekogok már nem mind élnek boldogan azon a szigeten, ahova kiszabadulásuk után kerültek, hanem a saját mentalitásuknak megfelelően próbálnak boldogulni a 2060-as években. Viszont a képességük nem múlt el, továbbra is látják a gyilkosságokat (külön-külön), de csak Dash (Stark Sands) az, aki segíteni próbál…

Konkrétan itt kapcsolódunk be a történetbe, amikor Dash rendőrségi támogatás híján sokadik gyilkosságról marad le, sokadjára nem tudja megakadályozni azt. Sőt, az egyik esetnél majdnem gyanúsított lesz belőle, mikor Lara Vega nyomozó (Meagan Good) felfigyel a félszeg srácra a tömegben: kénytelen elmondani neki, ki is ő és honnan is tud annyit az ügyről. A dolgot bonyolítja, hogy a prekogok kilétét nem ártana titokban tartani, egyrészt „használatuk” ugyebár törvényileg tilva vagyon, másrészt meg természetesen itt is jön majd az "aktuális" Wyland Corporation, aki hátsó utakon próbálja felhasználni a három fiatal képességeit… olyannyira, hogy már egy új tejfürdőt is építettek nekik, elfogásuk, becserkészésük esetére.  A rövidke sorozat – mert miért is, ne, ez is csak egy évad, ezt is kaszálták – rövidke első szakaszában Dash és Vega összebarátkozását és közös munkáját látjuk, ahogy a rendőrlány a fiú segítségével sikeresen akadályoz meg néhány gyilkosságot. Bár én kifejezetten nem kedvelem az ilyen epizodikus sorozatokat, még ez is nagyon bejött, mert megszámlálhatatlan kapocs kötötte az eredeti mozifilmhez – de ezekről később.

A sztori aztán ott kezd kitágulni, amikor Dash egyedüli látomása már nem elég, szükség van ikertesójára, Arthurra (Nick Zano) is. Ő mondjuk nem egy egyszerű, önzetlen és segítőkész figura, jövőbelátó képességeit kihasználva igazi nagykutya lett a pénzszerzésben, kizárólag tesójára való tekintettel hajlandó megadni az áldozatok és esetleg a gyilkosok nevét. Ja, mert azt elfelejtettem mondani, hogy az írók zseniálisan felépítették a precrime működését: a hajdani tejfürdőben a három gyerek az eseményt három különböző szemszögből, súlyozással látta: Dashé volt a felvétel a gyilkosságról, Arthuré a nevek, számok, címek, míg Agatháé a fájdalom, a kín, amit az áldozat átélt. Hármójuk kompenzált látomása volt az, amit a hajdani John Anderton akcióiban felhasznált… s mielőtt bárki felhúzná a szemöldökét, mindez működik. Pontosabban nem, nem mond ellent egyértelműen a mozifilm eseményeinek, sokkal inkább zseniálisan kibővíti azt – ahogy egyébként az egész sorozat teszi. Arthur belépésével nagyot tágul egyébként az évad, nem csak néhány új, egészen szenzációs szereplő behozatalával – Andromeda (Jennifer Cheon, ugyebár), hanem önmagának az egész eseményláncnak, fenyegetettségnek egy másik szintre, sőt szintekre emelésével. A helyzet az, hogy a korábbi filmes örökség remek felhasználása, a nagyszerű karakterek mellett egészen okos és ötletes forgatókönyvet sikerült kanyarítani a sorozathoz – sőt, a maga módján még nagyjából le is van zárva az egész.  

S ha már elérkeztünk az örökséghez: számomra egyértelmű, hogy a Különvélemény sorozatot az nézi meg, akinek tetszett a Különvélemény mozifilm (más eset szerintem idiotizmus   ). Ez olyan szintű alázattal folytatja annak történéseit, hogy tanítani lehetne: minden egyes helyszín, mondat, gondolat, képi világ szervesen kapcsolódik a 2002-es filmhez. A történet fonala szépen fel van véve, van idő, mód és szándék megmagyarázni és kibővíteni dolgokat. A prekogok látomása (elsősorban ugye Dashé) pontosan úgy néz ki, mint a mozifilmben, sőt felhasználnak nem egy korai helyszínt is a történetben – van amit flashback formájában, van, amit valós időben. Felületes pillantásra feltétlenül az A Cég és annak folytatás sorozata jut eszébe az embernek erről, de ez kérem más szint… ebből konkrétan nem hiányzik a korábbi főszereplő (bár, mekkora poén lehetett volna egy cameo), de nem is annak a nevében folytatódik a sztori. Itt a tejfürdőből kiszedett három szerencsétlen gyerek életébe kukkantunk be – azon belül is Dashre fókuszálva – akiket viszont sajnos nem azok a színészek játszottak, akik 2002-ben feküdtek a tejfürdőben. Félreértés ne essék, egyáltalán nem zavaró a dolog, hisz Agathát leszámítva pl. a két fiút akkor nem is nagyon láttuk, csupán egy ilyen „i-re a pont” lehetett volna szereplésük… ugyanis az „i” nélkülük is létezik!! Itt van Wally, a srác, aki 2002-ben gondozta a gyerekeket, s akit ismét Daniel London játszik!! Én qrvára örültem, mikor megláttam őt, mert amellett, hogy itt is egy zseniális, kicsit elvont figurát hozott, egyértelmű állásfoglalás volt a két világ összekötésének szándékában. Arról meg ne is beszéljünk, hogy az évad legjobb, leghumorosabb pillanataiban aktívan részt vett…

De van itt izombénító, arctorzító szérum, van rengeteg retinaszkenner, a reklámok személyre szólóan ugyanúgy futnak a háttérben. Vannak konkrét mondatok, gondolatok (Mindenki menekül), amiket átemeltek a mozifilmből, az egész jövő hi-tech hangulatának újrateremtésében csak a költségvetés szabhatott határokat. Baromi jól néz ki az egész, a Tom Cruise-féle Különvélemény kissé akciósított jellege helyett itt sokkal inkább a jövőkép és az emberi kapcsolati háló hangsúlyos. Megszámlálhatatlan apró kütyü, ami színesíti a sorozatot, szinte minden epizódban van valami felfedezni való- talán csak egyedül az Agathára (Laura Regan) fókuszáló E07-ben van kissé kevesebb belőlük… no de az meg egy szigeten játszódik, a nagyvárosi technológiától távol. Én, aki imádtam Spielberg Különvéleményét (aki amúgy természetesen producer itt is) szinte lubickoltam az egész sorozatban: tetszettek a helyszínek, karakterek, minden egyes nyomozást végigizgultam… a fináléra meg…nos arra elismerően csettintettem. Nem csak azért, mert a Memento Mori anarchista csoporttal, annak céljaival, eszközeivel, az egész terrorakció felépítésével zseniálisat húztak az írók, hanem mert az évadot végigkísérő Agatha-víziót úgy sikerül megvalósítani, hogy majd kiugrottam a bőrömből elégedettségemben.

Talán ennyiből lejött, hogy énnekem ez bizony rettentően tetszett – de hát nem is lehetett volna várni mást. Az epizodikus történetmesélés köré egyre inkább szövődik egy többszintű veszélyt magában foglaló háló, de hát már megint nem tudjuk meg, mit lehetett volna ebből kihozni. Megint egy újabb, félbehagyott és ígéretes TV sorozat, mehet polcra a társai mellé – igaz, itt legalább szóltak időben, hogy valahol normális helyen el kéne vágni a szálakat. Ez sikerült ugyan, de én tök szívesen néztem volna, mi lesz a jövőben, hisz bőven lett volan potenciál az anyagban. Néha nem értem Hollywoodot, hogy az amúgy közel nézhetetlen, hasonló szisztémára épülő iZombie, vagy a The Strain miért kap berendelést, míg jobbnál jobb sorozatok tűnnek el a süllyesztőben. Én ezt a sokkot most úgy próbálom feldolgozni, hogy úgy veszem, láttam a Különvélemény film második epizódját egy 7 órás gigászi mozifilm keretében, aminek a végén majdnem ugyanott tartunk, ahol az eredeti mozi végén.




85%




.