R2-D2 írásai 2.0

Niwrok írta:

Jurassic World

A sötétedéses jelenetet külön figyeltem . Csak annyi ötletem van, hogy az elején, amikor helikopterrel mennek arra a részre a hegyeken át, akkor is vagy negyed óra az út, autóval lehet akár fél is, annyi idő alatt meg, ha nagyon akar be tud sötétedni .

Igen. De csak ha NAGYON akar....

R2-D2 írta:

A visszatérő


Az A visszatérő ugyanis olyan messze esik Innaritu korábbi életművétől, mint Makó Jeruzsálemtől és olyan erősen magán viseli Malick kézjegyét, hogy szinte hihetetlen, hogy nem ő csinálta. Nekem ez a film sokkal inkább rokon az Az őrület határán és az Az új világ szuggesztív és elborult világával, mint mondjuk a Korcs szerelmek vagy a Bábel, esetleg a Biutiful letaglózóan nyomorúságos drámájával és forgatókönyvével.

Nem volt egyszerű, és könnyű, az biztos… annyit tennék hozzá, hogy feltétlenül becsülendő (még ha nálam nem is érte el a célját) az a maximalizmus és elhivatottság, amit Innaritu, DiCaprio és Lubezki belepakolt a filmbe. A mániákus munka, a tökéletesség hajszolása, a kizárólag természetes fénynél filmezés, az időrendi forgatás minden nyűgje és zsenialitása meglátszik a filmen, filmkészítési szempontból kétségkívül korszakalkotó mozi ez is – a baj csak az, hogy ez néha már a fogyaszthatóság rovására ment. Néha olyan volt, mintha bekapcsolták volna a kamerát, aztán ott hagyják egy forgó állványon (gyakran az ég felé nézve), néha percekig időznek egy tájon, arcon – miután a film közepe gyakorlatilag egy téli őserdei Apocalypto, a főhős útja az erődbe, bőven van idő lesni szegény Glass megviselt ábrázatát. Mindezt pedig tetézik a sokszor felesleges látomások, amik a főszereplő jellemét, családi kötelékét hivatottak árnyalni – nos, nem mindig sikerült vele a kellő hatást és dinamikát elérni.     Gyakran megesett, hogy inkább kizökkentettek a ritmusból, mintsem árnyalták volna a cselekményt.

Ugyanaz a véleményem, mint az Aljas nyolcasról. Ki kéne belőle szórni jó háromnegyed órát, alaposan átgondolni az egészet, mert potenciál van benne: a szenzációs szcénákat viszont elnyomják a már-már művészfilmes beállítások és fényképezés. Kár.

70%

Malick lesz az, de még az ő filmjeire is jobban rá tudtam hangolódni, mint erre. És emiatt nem is nagyon tudom, hogy mit írhatnék többet, pedig illene.

Tudom, hogy töméntelen munka van benne, az egész stáb oldaláról, akik hónapokat töltöttek a zergebaszó hidegben a forgatással... És nem is az tűnt fel, hogy fennakadok azon, hogy nem beargryllsi az a hitelesség ahogy a fagyos vadonban túlélést mutatják, hanem hogy már az idiános támadás sem tolja az adrenalint, pedig ott aztán azt sem tudni, ki és mi honnan csap le. A medvetámadás persze rohadt jó, főleg, ahogy beleliheg a kamerába, de onnantól csak folyt a film, mint a folyó, és én meg csak sodródtam... és ennyi. Hiába volt mű ott, Tarantino havas képei jobban megfogtak, kifejezőbbek voltak, mert itt valamiért az volt a koncepció, hogy a képek jó részét derékmagasságból felfelé nézve kell felvenni. A látomások meg... a templomos még hagyján, bár ötletem sem volt, hogyan kerül indián területre, a semmi közepére templom (értsd: hogy volt annyi idő rá, hogy felépítsék és kipingálják), de a lebegő nőalak, a végén meg a recsegős magnószalagról visszajátszott női hang már kifejezetten béna volt.

És mi lenne az üzenet? A család fontossága? A természet tisztelete és félelmetes szépsége? Vagy az, hogy az ember majdnem bármit kibír, akár azt is, ha egy medve lazán rámancsol? Ja, csak előtte nem árt, ha azért úgy 20 évet eltöltesz a vadont járva...

Jó lesz nekem is az a 7/10, még ha ez talán az én szégyenem is.
.

Niwrok írta:

A visszatérő

Jó lesz nekem is az a 7/10, még ha ez talán az én szégyenem is.

Nnna. Akkor jó.

Akkor már ketten szégyenkezünk.

TOP10 2015



Fura egy év volt az idei… sokan mondják sok helyen, hogy nagyon gyenge felhozatal volt az idén filmekből – amivel nagyjából egyet tudok érteni én is – viszont szépítve a dolgot annyi a megjegyzésem hozzá, hogy számomra inkább a középszerűségről szólt ez az év. 2015-ben az újrázásokkal együtt 152 filmet és 25 sorozat 36 évadát láttam – ebből 74 film a „hivatalos” éves listáról – és a filmek nagy része nem volt több átlagos, egyszeri kalandnál. Amik tetszettek ugyan, jól éreztem magam rajtuk, de az eget rengető katarzis elmaradt esetükben: csak nagyon kevés mozinál éreztem az a „hűha” érzést, ami fix helyet biztosított volna nekik az év végi listámon. A blockbusterek jó részét már nem is nézem, a nagy filmek közül kimaradt a FF7, a Bond24, az MI5, az A hangya – próbáltam inkább olyan filmeket nézni helyettük, amiktől esetleg várhattam valamit – nos ezek összessége az alábbi két lista.

Ide tartozik még, hogy a tavalyi év legmeghatározóbb élménye egyértelműen a Sons of Anarchy sorozat volt: három hónap alatt néztem meg a 7 évadot egyben, s megmondom őszintén (minden közbeni hiányossága ellenére), nagyon nagy hatással volt rám úgy unblock az egész. Ha a közel 100 epizódot egy gigászi filmnek veszem (hisz úgy néztem), akkor egyértelműen az nyerné az évet az egyéb kategóriában. Ugyanis – akárcsak ahogy tavaly – idei évben is két listát tudtam csinálni, s bár tudom, hogy az értékelésbe csak az első számít, a másikon lévő filmeket viszont maximálisan ajánlom megnézésre.

1. Második esély

Suzanne Bier másodszor is elvarázsolt. A tavalyi Egy jobb világ után másodszor is egy kőkemény családi drámával döngölt a fotelbe, aminek néhány jelenete, karaktere egyszerűen gyomorforgatóan brutális. Zseniális mozi, valahogy én a dán rendezőnővel hamar egy hullámhosszra tudok kerülni – viszont lehet, a film igazi mélységeinek átéléséhez tényleg szülőnek kell lenni.

2. Mentőexpedíció

Az A marsi című könyv (épp olvasás alatt) feldolgozása az év legpozitívabb filmélménye, utoljára az Életrevalók volt képes hasonlót nyújtani nekem. Tökéletes keveréke a sci-finek, a drámának és a humornak, a Marson ragadt űrhajós találékonysága és túlélése, a NASA földi tevékenysége, no meg a Hermész legénységének tettei és motivációi szenzációsan hitelessé tették az amúgy teljesen nyilvánvalóan képtelen történetet. Imádtam minden percét és minden színészét.

3. Whiplash

Annak ellenére, hogy utálom a jazzt, már az év elején éreztem, hogy ennek itt a helye. Amit Fletcher művel, ahogy a tanár diák kapcsolat alakul, amilyen dumákat nyomnak a moziban (szinkronnal majdnem jobb, mint eredetiben) azt soha nem feledem, azóta boldog-boldogtalannak ajánlom. Különösen középiskolás tanároknak… nem ártana manapság hasonló szigor a sulikban. Lenne sírás-rívás, meg ombudsman, meg TASZ, meg minden…

4. Everest

Egy kis utánajárással, egy kis kutakodással a Hegy történetéről még jobb az egész, de már moziban is lenyűgözőnek találtam azt az emberi elszántságot, ami ahhoz kell, hogy mínusz negyvenben valaki felmásszon oda. Nagyjából hiteles bámulatosan fényképezett utazás a Világ Tetejére… ahova én akkor sem mennék, ha fizetnének érte. Minek, ha itt van egy ilyen film?

5. Who am I – Egy rendszer sincs biztonságban

Német hackerfilm, ami nagyon jól kapta el a jelen viszonyait, ami a karakterein keresztül és nagyon jó – de nem szürreális – képeivel elvisz minket a Mély Internetbe is. Rettentően aktuális és elgondolkodtató, kiváló castingjával, meglepő fordulataival nagyszerű mozis kaland – csak azt az idióta tuctuc zenét viseltem kicsit nehezebben. De legalább illik a filmhez.  

6. Jurassic World

Az Az ébredő Erő fényében különösen felértékelődött az újranézés során: kérem, így kell tisztelettel hozzányúlni egy előzményfilmhez, így kell izzadtságszag nélkül beemelni a korábbi filmek fontos elemeit és újra elmenni egy már ismert világba. Hihetetlenül szórakoztató, baromi látványos és a maga áltudományosságában, a maga világában még hiteles is. Egy kis (fiktív) őslénytanóra, némi morális tanulsággal, no meg sok-sok sikítással meg futással.

7. Az U.N.C.L.E. emberei

Remek hangulatú kémfilm, ami elsősorban humorával, korrajzával és a szereplők közti kémiájával vett le a lábamról. Guy Richie tőle talán kissé idegen stílusban forgatta le az új filmjét, de ez az új stílus is nagyon bejött nekem – bízom benne, hogy lesz ebből még folytatás, ez sokkal inkább érdekel, mint más több tízrészes hasonló zsánerű franchise.

8. Kódjátszma

Remekbeszabott történelmi tabló, a II világháború talán kevésbé ismert háttéreseményeiről. Izgalmas, hiteles, drámai: az egész történet, az Enigma kód feltörésének kálváriája, annak kegyetlen morális következménye, megspékelve a főszereplő személyes tragédiájával egészen kiváló szórakozást nyújtott. Még úgy is, hogy angyalom homokos volt… még ez sem tudta elvenni a kedvem…

9. Keresztút

Nem mostanában húzott föl film ennyire, mint ez a német alkotás… egy lány önként vállat áldozatának tizennégy állomása, valami elképesztően bigott környezetben és szereplőkkel. Iszonyat erős film, nem is a végkifejlete miatt, hanem mindazon érzelmi sokkok miatt, ami közben éri az embert. Ráadásul a mozi 14 darab snitt, 14 fix kamerás felvétel, amiben a kamera le van téve és a szereplők mozognak, beszélnek előtte. Lehet, tudnék jobb, szórakoztatóbb filmet ajánlani, de hatásosabbat biztos nem.

10. Törésvonal

Ez egy qrva jó és jól megcsinált sablon-katasztrófafilm, ami itthon, BD-n, még a Dolby Atmost sima TrueHD 7.1-re "lekeverve" is brutálisan szólt. Minden percét élveztem, s maxi elismerésem az alkotóknak azokért a jól sikerült trükkökért, amiket az extrákban megmutattak, hogy készültek. A kevésbé sikerültekért viszont ejnye-bejnye!!

Az idei listát érdemben talán a Tangerine tudná befolyásolni, esetleg az Eichman show vagy talán a Victoria. Ezeken kívül szerencsére  nagyjából mindent láttam, ami érdekelt – ezeket meg majd meglesem, ha tudom.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

No de megint sokkal izgalmasabb az a kis lista, amit az idén először látott, hivatalosan be nem mutatott idei, vagy régebbi mozikból áll össze. Ezen jobbnál-jobb filmek vannak, igazi kincsek, amiket mindenkinek megnézésre ajánlok.

1. A hulla / El cuerpo

Spanyol (mi más??) film egy halottasházban töltött éjszakáról, ahol a feleség holtestje eltűnik, a férjről meg kiderül, hogy kapóra jött az asszony halála. Zseniálisan nem tudjuk végig, hogy most tényleg megrendezett volt-e a nő halála vagy szelemként életre kelt. És ez még csak az alap szitu…

2. ’71

Sokáig vezette az alternatív listát, aztán jöttek a spanyolok… kiváló film a hetvenes évek Észak-Írországáról, ahol az ellenséges vonalak mögött marad egy angol katona. Izgalmas, menekülős, rejtőzős mozi, baromi jó korrajzzal és karakterekkel.

3. Vágy és vezeklés

Ennek Niwrok örülni fog ... az ő ajánlására néztem meg ezt a filmet és egy hatalmas élménnyel lettem gazdagabb. A romantika álarca senkit ne tévesszen meg, sokkal inkább dráma ez, mint szerelmes film…

4. La cara occulta

Kolumbiai mozi, aminek felénél garantáltan leesik az állad. Az egyik legjobb thriller, és legjobb fordulat/meglepetés, amit manapság láttam. Az eleje egy langyos szerelmi háromszög, fura eseményekkel… no de a második fele!!

5. Eszeveszett mesék

Bazzeg, az autósat azóta már többször újranéztem, sőt megmutattam másnak is. Kiváló argentin antológia film arról, hogy egyszer mindenki bekattanhat. Ld. még Összeomlás…

6. Utolsó műszak / Last shift

Az A fekete ruhás nő vagy a Tükrök óta nem láttam még ilyen jó bolyongást egy üres épületben: pedig csak egy rendőrnő vigyáz a kiürült korábbi őrsre. Zseniális kamera használat, félelem minden sarkon.

7. A szem tükrében

Jó kis spirituális mozi, kell hozzá egy kis keleti nyitottság: azt mondják, a szem a lélek tükre. Hááát… itt is. A stáblista utáni jelenetet ne hagyjátok ki!!

8. La casa del fin de los tiempos

A film, aminek már önmagában a címe is egy giga spoiler. Tudom, nehéz úgy leülni egy mozi elé, hogy próbáljuk elkerülni a címét, de itt valahogy próbáljátok meg: akkor fog igazán hatásos lenni a langyos venezuelai családi drámában történő fordulat.


9. Júlia szemei

Egy nő vakságában felakasztja magát, de testvére, aki szintén veszti el látását, nem hisz az öngyilkosságban. Nyomoz, nyomoz, meg is találja a tettest, de arra már ő is megvakul… zseniális thriller, mikor vakon megbízol leendő gyilkosodban. .

10. Úgy fenn, mint lenn

Jó kis parás barangolás a Párizs alatti katakombákban, egy kincskeresés a Pokolban, amiben egy idő után hiába mész lefelé, felfelé jutsz tovább... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon sok másik mozi is állhatna e helyen, akár az Érzéketlen, akár a NO, akár a Senki többet, akár a Time lapse… mind-mind remek noname mozi. Utóbbiból viszont, az As above… ból  van a cseheknél magyar vonatkozású lemez is.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



És végül szokás szerint jöjjön a legrosszabb filmek listája. Úgy a legrosszabbak, hogy szándékosan kerülök bizonyos zsánereket, szándékosan kihagyok olyan filmeket, amik jó eséllyel felhúzhattak volna… viszont még így is rengeteg filmbe belefutok, amitől vártam valamit, s nem kaptam meg. Ez a legrosszabb film egyben a legnagyobb csalódások listája is lett, aminek győztese már a tavalyi listát is megnyerte volna… nem is kérdés…


1. Snowpiercer
2. Mad Max - A harag útja
3. Poltergeist
4. Elrabolva 3
5. Chappie
6. A fekete ruhás nő 2
7. Automata
8. Blackhat
9. Országúti bosszú
10. Éjszakai hajsza






.

R2-D2 írta:

TOP10 2015

Ahogy mondtad, azért a TOP10 az itteni "lenyomat" alapján hellyel-közzel összerakható volt, legfeljebb egy-egy hellyel előrébb/hátrább gondoltam ezt-azt. Az Everest nálam dilemma volt, lehet, hogy egy újranézéssel kiütötte volna a JW-t; most az döntött, hogy alapjaiban ugyanazt tudják, csak a JW szórakoztatóbban, meg az, hogy az elpusztíthatatlan magassarkú rejtélyére azóta kaptam választ, a fagyott hulla felébredésére nem   .

Niwrok valóban örül a Vágy és vezeklésnek, hogy ennyire erős filmnek tartod te is   ! A '71-et kivéve a többiről beszéltünk... de akkor már ide is beszúrom, hogy "Bagoly mondja!"; figyelmeztetésképpen a fejlécbe szépen kirakjuk a 18-as karikát, ahogy nyilvánosan rágcsáljuk majd egymás fülét, mert A hulla és a Júlia szemei is két-három éves homályból kerültek elő, és bár előbbiben nem vagyok biztos, de utóbbit legalább háromszor nyomatékosan is ajánlottam   . Persze, tudom én, felkerültek a misztikus "Listára", onnan meg "valahova"      ...

Egyedül a negatív lista volt nekem hiányos és meglepő   . Az is, hogy a Snowpiercer ennyire mély sebet ütött, ami csaknem két évvel később sem hegedt be , meg elsőre az is, hogy sem a domesztoszbacis-sajtimádó Doboztrollok, sem a Grand Budapest Hotel nem kapott helyet rajta... aztán persze leesett, hogy azért, amiért az enyémen sincs ott a repülő pizzareklámos Anomália... mert Dylan listája alapján írtad   .
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

TOP10 2015

Ahogy mondtad, azért a TOP10 az itteni "lenyomat" alapján hellyel-közzel összerakható volt, legfeljebb egy-egy hellyel előrébb/hátrább gondoltam ezt-azt. Az Everest nálam dilemma volt, lehet, hogy egy újranézéssel kiütötte volna a JW-t; most az döntött, hogy alapjaiban ugyanazt tudják, csak a JW szórakoztatóbban, meg az, hogy az elpusztíthatatlan magassarkú rejtélyére azóta kaptam választ, a fagyott hulla felébredésére nem   .

Niwrok valóban örül a Vágy és vezeklésnek, hogy ennyire erős filmnek tartod te is   ! A '71-et kivéve a többiről beszéltünk... de akkor már ide is beszúrom, hogy "Bagoly mondja!"; figyelmeztetésképpen a fejlécbe szépen kirakjuk a 18-as karikát, ahogy nyilvánosan rágcsáljuk majd egymás fülét, mert A hulla és a Júlia szemei is két-három éves homályból kerültek elő, és bár előbbiben nem vagyok biztos, de utóbbit legalább háromszor nyomatékosan is ajánlottam   . Persze, tudom én, felkerültek a misztikus "Listára", onnan meg "valahova"      ...

Egyedül a negatív lista volt nekem hiányos és meglepő   . Az is, hogy a Snowpiercer ennyire mély sebet ütött, ami csaknem két évvel később sem hegedt be , meg elsőre az is, hogy sem a domesztoszbacis-sajtimádó Doboztrollok, sem a Grand Budapest Hotel nem kapott helyet rajta... aztán persze leesett, hogy azért, amiért az enyémen sincs ott a repülő pizzareklámos Anomália... mert Dylan listája alapján írtad   .
.

Igen, a negatív top 10 is a "hivatalos" lista alapján kézült. Fel is csillant a szemem, mikor megláttam rajta a Snowpiercert...

Igen, godoltam, hogy neked kitalálható, de a többiek biztosan találnak rajta újdonságot. A '71-et meg tessék sürge pótolni... amúgy... aha már cetli, meg lista... mik is vannak még a Tiéden?

Persze, ne vedd komolyan, ez nem verseny, sokszor várnom kell a megfelelő hangulatra egy-egy mozihoz. Meg sokszor el is felejtem, mikor írsz róla, utólag, hónapokkal később túrom át a Fórumot, címek után kutatva.


.

R2-D2 írta:

A '71-et meg tessék sürge pótolni... amúgy... aha már cetli, meg lista... mik is vannak még a Tiéden?

Persze, ne vedd komolyan, ez nem verseny, sokszor várnom kell a megfelelő hangulatra egy-egy mozihoz. Meg sokszor el is felejtem, mikor írsz róla, utólag, hónapokkal később túrom át a Fórumot, címek után kutatva.

Az enyémen ? Olyan régóta, mint neked ezek, semmi . Amúgy tudtommal egyedül az Amour, de ahhoz tényleg hangulat kell, csak arra vár .
.

.




Homeland S5



Ha azt mondom, hogy ezt mindenki nézze meg, függetlenül attól, hogy látta-e a korábbi évadokat, akkor az nagyon fura?? Elsőre lehet, annak tűnik, de a Homeland ezen évada annyira jól össze van rakva és annyira húsbavágóan aktuális, hogy egyszerűen ezt látni kell… méghozzá mostanában kell látni. Egyébként, nyugodt szívvel bele lehet vágni, a karakterek teljesen jól megállnak önállóan is a lábukon, a korábbi események ismerete nem létszükséglet ehhez az évadhoz – ha ez tudatos alkotói koncepció, akkor marha nagy taps érte. Így, ebben a formában ez már 24. Végre, valami!!

Berlin, napjainkban. Az előző évad óta eltelhetett két-három év (a gyerekből kiindulva), Carrie Mathison, az öntörvényű, bipoláris ex CIA ügynök ahelyett, hogy nekiment volna a saját cégének, inkább visszavonult. A történtek miatt kilépett a szervezetből, már nem ügynök, biztonsági főnökként dolgozik egy német Alapítványnál – ami, mily meglepő – muszlimokat segít Németországban. A vezető, Otto Düring (Sebastian Koch), az ügyvédjük, Jonas (Alexander Fehling) – aki amúgy Carrie társa is – no meg egy amerikai újságírónő, Laura (Sarah Sokovic) elkötelezett támogatói a muzulmán ügynek, ezzel egy időben kőkemény civil ellenfelei a titkosszolgálatoknak, s mániákus képviselői a szólás és sajtószabadságnak. Épp kapóra jön hát nekik, mikor is egy Numan nevű hacker (Atheer Adel) véletlenül 1361 oldalnyi titkos anyaghoz fér hozzá a berlini CIA központ számítógépjéről: ebből egy oldalt hoznak nyilvánosságra és már meg is van a sorozat egyik alapkonfliktusa.

Na kérem. Ez egyszerűen zseniális felütés. Ebben a kis bekezdésben benne van minden, ami a mai nemzetközi jogi, politikai és hatalmi viszonyokat jellemzi: a Homeland még sosem volt ennyire aktuális és húsbavágóan hiteles, mint az ötödik évadban. Le se akarják tagadni, hogy Edward Snowden ihlette a sorozat egyik szálát, hisz a főcímben is megemlítik őt: az ellopott dokumentumok kiszivárogatásának megakadályozása lesz az egyik központi téma az évadban. Laura, a végtelenül naiv és szabadságmániás újságíró képében sikerült egy kiakasztó figurát kreálni, az ő karakterén keresztül pedig feltenni ugyanazt a kérdést, ami a Wikileaks esetében már megfogalmazódott. Miszerint a dokumentumok nyilvánosságra hozása, az információ ingyenessége és szabadsága erősebb érv-e, vagy a dokumentumokban védett emberek élete… itt egy irat alapján kénytelenek szabadon engedni néhány dzsihadistát, mi lehet a többiben? Mi lehet a valóságban?? Laura karakterén keresztül járjuk be ezt az utat, rajta keresztül nyerhetünk betekintést talán Snowden fejébe, s nézhetünk szembe tetteink következményeivel. Ráadásul – ez már az én saram – csúfos aktuálpolitikai kapcsolatot találtam a hazai alapítvány kontra kormány viszonylatokban, még úgy is, ha itt eleve a tárgy más.

De a Snowden dolog csak egy szál a több közül. A Homeland fő csapása egyértelműen a muszlim vonal – mondjuk ez az első évadtól így van – és Szíria. Szinte ámulattal néztem mindazt a nagyhatalmi, titkosszolgálati manipulációt, amit itt bemutattak: gyakorlatilag visszaköszönt minden, amit a hírekben láttam. Itt is Asszad személye a fő probléma, itt is szemben állnak az orosz, a német és az amerikai érdekek, itt is az Iszlám Állam a terrorizmus melegágya. Bámulatos, hogy tud egy sorozat ennyire friss lenni és friss maradni, hisz azért a napi aktuálpolitika iszonyat gyorsan változik, ezt meg ugye majd egy éve forgatták – mégis, borzongatóan realista az egész légkör, amit itt felvázoltak. Konkrétan még a beözönlő csürhe nincs sehol, de már a másod- harmadgenerációs bevándorlók itt is rendesen keveri a szart. Az iszlám nevében, meg Allah majd mutatja az utat címszó alatt készülnek merényletre, amit a három titkosszolgálatnak kellene megakadályozni, sikertelenül, így persze, szegény Carriere marad megint a világ megmentése (ld. még Jack Bauer). Még két dolog ehhez a témához: az íróknak volt bátorságuk kritizálni Izraelt is a gázai övezet miatt, illetve az importált demokráciát az arab tavasz, és annak következményei tükrében. Zseniális, aktuális és bizarr dolog.

A másik meg – nos, az meg szervesen kapcsolódik az EREDETI Homeland koncepcióhoz. Itt is van egy áruló, csak itt most épp egy kettősügynök, és egy másik egész évadon keresztül ívelő szál az ő leleplezése és megbüntetése. Ez is tisztára 24, mikor egy szervezeten belül nem tudhatod, ki az, akiben megbízhatsz, mikor a régi közös kalandok sem biztos, hogy kellő kapcsolatot biztosítanak – remek feszültséget adott majdnem 12 részen keresztül, hogy kiderül-e aminek ki kellene. Sőt, mikor kiderül, akkor még húztak egy olyat az írók, amitől részben az állam leesett, részben rendesen felment a vérnyomásom is – mindezt pedig hitelesen!! Nekem nagyon tetszett az egész árulós szál, a német, amerikai orosz, izraeli sakkjátszma, kivetítve a jelen világpolitikai korrajzára, amiben egy elnök megbuktatása, a nyugati világ megleckéztetése elhittem, hogy fontos szempont. Mindezekhez pedig egészen kiváló karaktereket írtak, és színészeket castingoltak, hisz akár Miranda Otto, akár Nina Hoss, de az orosz vonalon Mark Ivanir tökéletes választás a szerepekre (ahogy az arabok is). Egyetlen egy dolog, ami fura, és ami az egész sorozat összképébe kicsit nekem belerondít: szerintem akkor lett volna az egész IGAZÁN ütős, ha ez a rengeteg náció a valósághoz hűen anyanyelvén beszél. Itt arab szó nincs is, orosz se nagyon, az arabok beszélnek németül, meg a német háttérszemélyzet (rendőrök, technikusok) németül. Nem azt mondom, hogy legyen egy bábeli zűrzavar, de nekem fura volt a német szó az arab környezetben beszélő arabtól… no persze, aki nem tud egy kukkot sem, annak a német simán elmegy arabnak is…

S ha már a mellékszereplőket dicsértem, természetesen megállok egy percre Carrienál és az ő múltjánál. Nos, minden élő, fontosabb karakter itt van, itt van Saul, Quinn, Dar Adal,– mégsem rántják vissza a sorozatot a múltba. Az íróknak nagyon jól sikerült új alapokra helyezni az egészet, a negyedik évad útkeresése után ez már egyértelműen Carrie Mathison sorozata. A vörös ember már a múlté (csupán egy kép a falon), itt már minden Carrieről és az ő zsenialitásáról, intuíciójáról szól: sőt, még arra is volt lehetőség, hogy az új nézőknek egy epizód erejéig bemutassák, milyen Carrie, ha nem szed gyógyszert… talán ez sem véletlen. Talán most kezdték IGAZÁBÓL újra az egészet, hisz lefektettek egy új alaphelyzetet, egy CIA támogatás nélküli Carrievel, s ha minden évad ennyire friss és aktuális lesz, ennyire követi a világ minden rezdülését, akkor hamar a topon találja nálam magát a sorozat. Ez így, ilyen mixben annyira jó volt, hogy minden korábbi negatívabb érzésem elszállt… úgy meg pláne, hogy a rossz szokásoktól eltérően az utolsó epizód sem alibi rész, néhány nagyon fontos dolog történik benn, no meg egy meglehetősen érdekes cliffhanger került a legvégére.

A megvalósítás, a mozifilmes színvonal már alap, azt külön ki se emelem, a Homelandnál is a dolog kulcsa a karakterekben (hisz jóval tovább vagyunk velük) és a forgatókönyvben van: itt pedig szinte hibátlan minden. A több, egymásra épülő, egymásból táplálkozó aktuálpolitikai szál remekül kiegészíti a terrorista történetet, illetve az áruló ügynökös vonalat. Berlin, mint helyszín egészen kiváló és autentikus (voltam ott, felismertem néhány dolgot), ami és ahogy történik sokkolóan életszerű. Mert milyen (szomorú) az már, hogy a hetedik rész elejére be kellett nekik tenni egy szöveget, amiben sajnálkoznak a párizsi események miatt, és kvázi elnézést kérnek:

„A PÁRIZSBAN TÖRTÉNT TRAGIKUS ESEMÉNYEK
MIATT FELHÍVNÁNK NÉZŐINK FIGYELMÉT,
HOGY A HOMELAND MEGRÁZÓ JELENETEKET TARTALMAZ.
SZERETNÉNK RÉSZVÉTÜNKET NYILVÁNÍTANI
A PÁRIZSI TÁMADÁSOK ÉRINTETTJEINEK.”

Hibának én egyes egyedül a nyelvi hanyagságot tudom felhozni, mást nem, azon meg valahogy túl kell tennie magát az embernek. Szinkronosan ez majd úgyis eltűnik – már ha valaha eljut oda a TV, hogy ezt adja, mert még mindig csak az első évadoknál járnak. Mindig rebootolják a sorozatot a különböző csatornákon, de háromnál (kettőnél??)tovább még sosem jutottak. S ha már reboot: önmagában az egész S5 az, legalábbis olyan értelemben biztos, hogy tényleg be lehet kapcsolódni most a sorozatba, mert a múlt végleg lezárult. Érdemes.




90%



.

R2-D2 írta:

Homeland S5

Ha azt mondom, hogy ezt mindenki nézze meg, függetlenül attól, hogy látta-e a korábbi évadokat, akkor az nagyon fura?? Elsőre lehet, annak tűnik, de a Homeland ezen évada annyira jól össze van rakva és annyira húsbavágóan aktuális, hogy egyszerűen ezt látni kell… méghozzá mostanában kell látni. Egyébként, nyugodt szívvel bele lehet vágni, a karakterek teljesen jól megállnak önállóan is a lábukon, a korábbi események ismerete nem létszükséglet ehhez az évadhoz – ha ez tudatos alkotói koncepció, akkor marha nagy taps érte. Így, ebben a formában ez már 24. Végre, valami!!

Hibának én egyes egyedül a nyelvi hanyagságot tudom felhozni, mást nem, azon meg valahogy túl kell tennie magát az embernek. Szinkronosan ez majd úgyis eltűnik – már ha valaha eljut oda a TV, hogy ezt adja, mert még mindig csak az első évadoknál járnak. Mindig rebootolják a sorozatot a különböző csatornákon, de háromnál (kettőnél??)tovább még sosem jutottak. S ha már reboot: önmagában az egész S5 az, legalábbis olyan értelemben biztos, hogy tényleg be lehet kapcsolódni most a sorozatba, mert a múlt végleg lezárult. Érdemes.

90%

Nem ez lenne az első sorozat, amit nem sorban nézek, úgyhogy "vettem" .
.

R2-D2 írta:

Homeland S5

A Homeland fő csapása egyértelműen a muszlim vonal – mondjuk ez az első évadtól így van – és Szíria. Szinte ámulattal néztem mindazt a nagyhatalmi, titkosszolgálati manipulációt, amit itt bemutattak: gyakorlatilag visszaköszönt minden, amit a hírekben láttam. Itt is Asszad személye a fő probléma, itt is szemben állnak az orosz, a német és az amerikai érdekek, itt is az Iszlám Állam a terrorizmus melegágya. Bámulatos, hogy tud egy sorozat ennyire friss lenni és friss maradni, hisz azért a napi aktuálpolitika iszonyat gyorsan változik, ezt meg ugye majd egy éve forgatták – mégis, borzongatóan realista az egész légkör, amit itt felvázoltak.

90%

Gondoltad volna, hogy a Homeland ennyire tükrözi az aktuálpolitikát?

.

Niwrok írta:

Homeland S5

Gondoltad volna, hogy a Homeland ennyire tükrözi az aktuálpolitikát?

.

"Na, ezt hívják szopásnak, azt hiszem"



Ez jó. Pedig nem is rasszista... inkább realista. Mert ugyebár "nem minden muszlim terrorista, de minden terrorista muszlim". Legalábbis manapság, mióta nincs RAF, IRA, ETA, stb...

.





400 nap




Még mindig azon tűnődöm, hogy tudták így elrontani el ezt az egészet… a minimál költségvetés csak nem lehet magyarázat mindenre. Egy ilyen jó – oké, nem túl eredeti – ötletből csupán ennyit kihozni azért elég cikis, ez még első filmnek talán elmenne, de Mark Ostermannak voltak már a filmes világban próbálkozásai. Nem tudok jobb hasonlatot, a 400 napot kénytelen vagyok a tucatjával készülő, másodosztályú horrorokhoz hasonlítani: ez ugyanaz, csak a sci-fi zsáneren belül. Vagy esetleg egy tv sorozat pilotjához, ami élményt még ráadásul fel is erősíti az, hogy a finálé olyan nyitott, mint egy sorozatepizód cliffhangeres befejezése…

A film elején egy jóképű fiatalembert épp a börtönből hoz ki egy elegáns faszi, hogy aztán hamarosan egy rét közepén tartott sajtótájékoztató közepén találja magát. Nos, ő Theo (Brandon Routh), az űrhajós, aki három másik társával együtt készül egy útra. Egy útra, amit egy magántársaság – ez mondjuk érdekes feltevés, illeszkedik napjaink tendenciájába – egy bizonyos Kepler Industries finanszíroz, egy négyszemélyes űrutazásra… a föld alá.    A Cég ugyanis úgy gondolta, hogy teszt jelleggel a leendő utazás időtartamára, 400 napra összezárja a leendő útitársakat egy bunkerbe, aminek lezárják az ajtaját, s amit folyamatosan figyelnek. Azt most ne kérdezzétek, mi értelme van előzetesen összezárni őket ennyi időre, mert nem tudok rá válasszal szolgálni: sokkal inkább úgy kell tekinteni a mozira, mintha ez egy önkéntes teszt lenne négy szereplővel, akik űrutazás szimulációra vállalkoztak. Ha kicsit kitekintünk ezen túl, akkor már az elején borul a bili – és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Walter (a főnök) napi 7 órában figyeli őket.   L? Mi ez bazzeg? Nyugdíjas állás? Bezársz valakit hermetikusan a föld alá de csak 7 órában figyeled? Mi van, nincs pénz túlórára?  

Szóval egy teátrális jelenet közben Theo és három társa, Emily (Caity Lotz), Dvorak (Dane Cook) és Bug (Ben Feldman) lemennek az elvileg űrhajó utánzatú szimulátorba, s magukra zárják az ajtót. A rendező még gyorsan elsüt egy kis jelentéktelen adrenalin poént a szimulált felszállás megnehezítésével, de ennek csak az volt a szerepe, hogy próbálja a csapaton belüli erőviszonyokat felállítani. Nevezetesen, hogy Theo a főnök, ő az alfahím… aminek aztán az égvilágon semmi szerepe nem lesz. Mármint hím viszonylatban ...    A rutinos néző ilyenkor berendezkedhetne arra, hogy kap egy jó kis kamaradrámát négy szereplővel, akik mindenféle hozott múltbeli tulajdonságuk, esetleg rejtett konfliktusuk miatt (jé, van egy ilyen is benne   ) egymásnak esnek. Hogy szép lassan, a film során kiderül mindenkiről, hogy milyen ember is valójában (copyright by Faramir, ROTK), sőt tán még az is megfordulhat a néző fejében, hogy ezt így nem éli túl mindenki. Nos, mindenkinek csalódást okoz a mozi: ez mind totál lényegtelen. A karakterekről az égvilágon semmit nem tudunk meg, a napok meg csak úgy röpködnek. De most komolyan: minek 400 nap, ha gyakorlatilag végigrohanunk rajta? Ha a mozi nagy része tulajdonképp az utolsó két napban, hétben játszódik?  

Semmit nem tudunk meg arról sem, hogy mi történik négy emberrel több, mint egy év alatt. Azzal most nem foglakozom, hogy milyen technikai háttér kell egy ilyen bázis fenntartásához, meg az események tükrében miért csak az oxigén kezdett el fogyni, mert akkor még jobban kizökkenek… a lényeg az, hogy a 400 napból 385-ről fogalmunk sincs, mit csinálnak. Pedig egy ilyen kis környezetben összezárt csapat minden napjának hatása van a figurára, a másikra – én úgy gondoltam, az lesz a lényeg, hogy hogyan mennek majd egymás idegeire… de nem. Szép lassan beúszik a képbe a Halálhajó, a konzervdobozba zárt szardíniáknak (mármint űrhajósainknak) meg kezdenek látomásai lenni. Ekkor vált először irányt a film, a korábbi szociodrámából egy horrorosabb vonal felé fordulunk, a látomások egyre parásabbak és izgalmasak, Bug halott gyerekének feltűnése kifejezetten hangulatos. Ekkor icipicit szürreálissá is vált talán a mozi, a látomások és a valóság közti határ néha eléggé vékony és bizony eléggé el lehet veszni a történetben. Az viszont jó, hogy próbálnak épkézláb magyarázatot találni az egészre, pláne, miután egyikük majdnem meghal…

És még nincs vége…    magam is meglepődtem, hogy milyen úton-módon (ez mondjuk tetszik, és már az egérnél gondolhattam volna rá) a film ismét irányt vált és megint egy más helyzetbe kerülnek főhőseink. Erről én most nem igazán akarok többet mondani, kicsit Sziklák szeme, kicsit talán Légszomj, kicsit Wayward Pines (koszosan), a lényeg az, hogy itt vetődik fel élesben a már többször elhangzott kérdés: akkor ez most szimuláció vagy valóság??  És ez… ez bizony nekem megmentette a filmet a teljes összeomlástól. A csapat „durakja” (oroszban tessék keresgélni), Dvorak  meg van róla győződve, hogy ami történik velük, az mind-mind a szimuláció része, egy kibaszott díszlet, átverés, míg a többiek megdöbbenve szembesülnek a körülményekkel. Tényleg lehet, hogy szétrobbant a Hold és azért van holdkőzet a bázis körül?? Azért nincs kommunikáció hetek óta a központtal? Vagy Dvoraknak van igaz és minden tettüket árgus szemmel figyelik? És az alapján lesz értékelve a személyzet a teszt végén? Hisz eleve egy tesztre szálltak be, nem?

A film ezen szakasza nem szól másról, mint a néző bizonytalanságban  tartásáról. Ha az írók nem eléggé alaposak, akkor ilyenkor persze elkerülhetetlen, hogy néhány esemény ütközzön egy korábbival, néhány gondolat, okfejtés esetleg megcáfoljon más korábbi eseményt, de én úgy veszem, ez a káosz része… mármint a nézői félrevezetés káoszáé. Biztos volt itt is ilyen, de nekem nem tűnt fel, engem sikerült egészen végig kétségek között hagyni, hogy most akkor mit látok: szimulációt vagy világvégét? És ez kérem, nagyon jó. Jó, bele lehet kötni, hogy minden miért éjszaka történik, de hát ne felejtsük el, a kis költségvetés leghatékonyabb segítsége a sötétség. Nem a 400 nap lesz az első és utolsó film a történelemben, amiben a díszlet hiányát szálló porral koromfekete éjszakával rejtik el – tudni kell, mi elé ülünk le. Ha mindezt egy okos és értelmes célért teszik, az ember megbocsájtja és elfogadja ezt…

Nos, itt azért kicsit más a helyzet. Ha csak ez volt az eredeti szándék, a nevezetesen a valóság/fikció kérdésköre, akkor tök felesleges volt a középső hallucinációs szakasz. A jellemek kibontása így is úgy is kevés, az emberek egymás közti kapcsolatrendszere tulajdonképp nem létezik (egy év után sem!!!), vagy csak simán elsumákolják. Ebből következik, hogy ehhez a végkifejlethez teljesen felesleges volt ezt a 4 embert 400 napra összezárni. Hogy mit csináltak egymással nem tudjuk meg, a hallucinációiknak sok szerepe végül is nincs – ehhez az eseménylánchoz és kapcsolati hálóhoz elég lett volna mondjuk 40 nap. Akkor úgy hitelesebb is lenne. Azt nem mondom, hogy meg kéne vágni, mert így is csak 91 perc, ha ebből elvennénk, nem maradna semmi… csak talán máshogy kellett volna súlyozni az egészet. Egyébként színészileg a film rendben van, nem rajtuk múlik, hogy nem igazán tudunk velük azonosulni, látványilag meglepően korrekt (kicsit talán túlságosan Holdas, illetve The Signalos), pláne figyelembe véve a vélhetően filléres budgetet.

Annyira én ugyan nem látom rossznak, mint az édes-savanyú kritikaoldal alkotója (a Tej, hogy jön ide???), de kétségkívül nem egy maradandó mű. Néha, ritkán elő szokott fordulni, hogy ilyenekből kult lesz – hát, azt hiszem, ebből nem. Ennél még a múltkori Légszomj is jobban tetszett… mert itt én bizony menet közben a rendesen birkóztam az elalvással és az értetlenséggel. De legalább a dühvel nem.  


60%



.

R2-D2 írta:

400 nap

Még mindig azon tűnődöm, hogy tudták így elrontani el ezt az egészet… a minimál költségvetés csak nem lehet magyarázat mindenre. Egy ilyen jó – oké, nem túl eredeti – ötletből csupán ennyit kihozni azért elég cikis, ez még első filmnek talán elmenne, de Mark Ostermannak voltak már a filmes világban próbálkozásai.

Szóval egy teátrális jelenet közben Theo és három társa, Emily (Caity Lotz), Dvorak (Dane Cook) és Bug (Ben Feldman) lemennek az elvileg űrhajó utánzatú szimulátorba, s magukra zárják az ajtót. A rutinos néző ilyenkor berendezkedhetne arra, hogy kap egy jó kis kamaradrámát négy szereplővel, akik mindenféle hozott múltbeli tulajdonságuk, esetleg rejtett konfliktusuk miatt egymásnak esnek. Hogy szép lassan, a film során kiderül mindenkiről, hogy milyen ember is valójában, sőt tán még az is megfordulhat a néző fejében, hogy ezt így nem éli túl mindenki. Nos, mindenkinek csalódást okoz a mozi: ez mind totál lényegtelen. A karakterekről az égvilágon semmit nem tudunk meg, a napok meg csak úgy röpködnek. De most komolyan: minek 400 nap, ha gyakorlatilag végigrohanunk rajta? Ha a mozi nagy része tulajdonképp az utolsó két napban, hétben játszódik?  

60%

Már amikor az előzetest ajánlottad, akkor felírtam, csak még nem került sorra. Így, hogy lehet kapcsolódni, szerintem előreveszem, aztán megnézem, nekem szolgál-e magyarázatokkal ez a másfél óra.
.

.





Z, mint Zakariás





Az már azt hiszem, nem újdonság, hogy ezen a fórumon (értsd: Niwrok és jómagam között) nagy kedveltségnek örvendenek a posztapokaliptikus mozik, én a magam részéről mindig érdeklődve nézem, hogy pusztítják el az emberiséget (mert bizony megérdemli), illetve milyen lehetőségeket kínál a felperzselt Föld a túlélők számára. E tekintetben már majdnem meglepő lehet, hogy a Z, mint Zakariás ilyen későn került terítékre – de mentségemre legyen mondva, sem az előzeteséből kikövetkeztetett romantika, sem pedig a mai napig értelmezni nem tudott vallási hangzatú cím nem ösztönzött a megnézésére. Nos, a megérzésem ugyan nem csalt meg, de a vártnál sokkal jobban lekötött a film, s igaz ez akkor is, ha a neten fellelhető írásoknak igaza vagyon a tekintetben, miszerint a történetnek se eleje, se vége. A másfél órás játékidő csupán pillanatkép három ember életútjának egy kereszteződéséből, ahol egy nő és két férfi próbál összefogni a sugárszennyezett bolygón…

Igen, jól olvastátok: a filmben ÖSSZESEN három szereplő van. Sem flashback, sem statiszták, semmi… egészen minimális történet egy hegyvidéki tanyán, vérbeli kamaradarab alapanyag. Egy olyan film, amiben bizony a tájképek, a háttér előtt valódi színészi játékot kell látnunk, amikor a csendnek épp oly szerepe van, mint a dialógusoknak. Nem való hát mindenkinek – pláne nem a manapság csak fősodrú hollywoodi akciófilmekre eljutóknak –, a maga minimális cselekményével és kétségtelenül ingerszegény környezetével hamar unalmassá tud válni… ezért talán kell hozzá egyfajta speciális filmszeretet. Miután azonban én jó múltkorában egy BMW utasaként is kiválóan éreztem magam Tom Hardy mellett egy egyszereplős filmben, az itteni szerelmi háromszög már kész tömegjelenetnek számított, magában hordozva a valódi interakciók lehetőségét (másikban ugyebár csak a telefonra lehetett reagálni). Ha pedig mindehhez hozzáveszem a bevezetőben említett világvége hangulatot, a siker félig garantálva volt… az, hogy mégsem lett teljesen maradandó, az egyáltalán nem a konkrét cselekmény és a színészek hibája. Sokkal inkább a teljesen elhagyott kiegészítő háttéré, a néha rettentő nagyvonalú környezetábrázolásé, illetve a cím értelmezhetetlenségé…

Egy kisvárosban, ami akár a TWD-ben is szerepelhetne, egy vegyvédelmi maszkos alak rámolja ki a boltot. Sehol senki, a településen a pusztulás nyomai, a nézőt hamar berántja a hangulat – rögtön azon kezd agyalni, mi a franc történhetett itt, hisz sehol egy élőlény, de meglepő módon halottak sincsenek. Erős kezdés, én a magam részéről még percekig elbóklásztam volna a kihalt utcákon, kicsit sajnáltam, hogy a titokzatos figura oly hamar összepakol. A TWD mellett rögtön beugrott a Legenda vagyok kihaltsága is – talán pont a kutya miatt – miután aztán sehol egy zombi, viszont kiderül, hogy a guberáló figura a Föld úgy tűnik egyedüli túlélője (filmünk főhősnője), egyértelműen a Will Smith mozi hangulata kezdi kitölteni a fantáziánkat. Ann (Margot Robbie) a hegyvidék biztonságába érve kibújik a szkafanderből és a következő 20 percet csak és kizárólag vele töltjük. Belelátunk hétköznapjaiba (a fertőtlenítő fürdés után), hogy helyez ki csapákat az erdőben, hogy próbálja elviselhetővé tenni az egyedüllétet egy áram nélküli világban (ez fontos lesz később). Kicsit el is gondolkodtam rajta, hogy ebben a helyzetben mennyire tudatosulhat az emberben, hogy akár az utolsó élőlény is lehet a bolygón, mennyire lehet ebbe beletörődni, esetleg várni valaki feltűnését – mindenesetre Ann nem küld rádiójeleket szerte a világba… mert nincs is mivel. Helyette templomba jár…

… aminek aztán – legalábbis az ő értelmezésésben – meg is lesz az eredménye. A kétes békébe váratlanul betoppan egy idegen néger férfi – erre még később visszatérek – akit úgy hozza a sors, Annek meg kell mentenie. John (Chiewetel 12 évig rabszolga Ejiofor) ugyanis sugárfertőzött lesz, így a következő 20 perc a férfi megmentéséről és el/befogadásáról szól. Összességében ezzel a szakasszal sem volt bajom, bár itt már birizgálta a csőrömet néhány dolog a környezettel kapcsolatban. Amíg Ann egyedül volt, addig elfogadtam a mozi nézőpontját, miszerint annyit látunk a világból, amit a lány megtapasztal, de John színrelépésével illett volna új információval ellátni minket. Egyszerűen azért, mert az ember kíváncsi rá, hogy az idegen honnan jött, mit látott, mit tud a világról – van-e esély máshol túlélőket találni… de nem. Van némi mese egy földalatti kutatóbázisról, de önmagában a katasztrófáról továbbra sem tudunk meg semmit – és ez egy idő után bizony kényelmetlenné válik. A film érezhetően a romantika irányába fordul, a két ember ösztönösen vonzódni kezd egymáshoz (ami nem is csoda, hisz évek óta nem dugtak), a világvége mellé beköltözik a remény a szerelem formájában a moziba. Ezt még tán el is fogadom – ugyanakkor Ann végtelen naivsága arról, hogy John jó ember, kicsit már zavart.

És ekkor még hátra volt az igazi fordulat. A már-már idilli kapcsolatba belerondít egy Caleb nevű fehér fickó (Chris Kirk Pine), aki a semmiből tűnik fel, szintén sugárfertőzött – egyébként ezt később a forgatókönyv elfelejti – s aki természetesen John vetélytársa lesz Ann ágyába vezető úton. A film kissé leegyszerűsödik egy szerelmi háromszög történetére, amihez megint csak használták a hollywoodi segédkönyvet: sajnos teljesen kiszámítható jelenetekkel és fordulatokkal kikövezett úton érünk el a végkifejletig. Ami végkifejlet aztán rendesen próbára tesz az embert: még az Eredet eldőlni látszódó pörgettyűje is biztosabb finálét mutatott, mint ez. Ez teljesen szabadon választott értelmezésű, mindenki vérmérséklete szerint zárhatja le a történetet, ami viszont így, hogy tulajdonképp a film elejéről sincs sok infónk (mármint hogy mi történt a világban) elég érdekes zárókeretet alkot. Kicsit olybá tűnik, mint egy számítógépes játék, amiben van néhány fix pont, a többit meg képzeld hozzá te, kedves néző. Némely esetben amúgy ez nem rossz koncepció, de itt érzésem szerint sántít…

Mint ahogy az is sántít, hogy itt mindenki mindenkiben megbízik… Én nem tudom, lehet, én vagyok túlságosan pesszimista és óvatos – vagy csak túl sok TWD-t néztem – de én Ann helyében minimum tartózkodó lettem volna a két új jövevénnyel szemben. Mindenekelőtt ugyebár Calebbel, aki tényleg a semmiből bukkant elő, ráadásul mitadisten pontosan azokat a dolgokat kedveli, mint a lány…különös tekintettel ugye a vallásra. S ha már vallás: becsületemre legyen mondva, próbáltam utánajárni és értelmezni a Zakariás nevet a címben, de teljesen tanácstalan vagyok… fogalmam sincs, mit jelentsen, és milyen szimbólumot kellene visszafejtenem egy esetleges magasabb szintű értelmezéshez. Azt sem egészen értem, miért kellett négert castingolni John szerepére. Pontosabban a polkorrekt vetületét értem én, de valahogy nekem olyan idegenné és távolságtartóvá tette a történetet: az én kis lelkemnek ez a fehér nő néger faszi párosítás meglehetősen kényelmetlen. Ez minden bizonnyal visszavezethető arra, hogy azért itthon nagyjából fehér bőrű emberek élnek, meg mindenképp ráfogható az idegenellenességemre, de a visszásságra még a moziban is van egy kitérő, mikor is John nem akar a két fehér ember szerelme közé állni…

Mindegy, ez csak apró mellékzönge. Összességében elvoltam a mozival, de sokkal több világvégét szerettem volna látni – ez a helyzet a férfiak megérkezésével már-már túl idilli és túl nyugodt. Nekem kicsit sok volt a bizalom és az optimizmus, de gondolom, pont ez lenne a film egyik üzenete: a túléléshez sokkal nagyobb nyitottság és befogadás kel. No meg a templomok lebontása…  




70%


.

R2-D2 írta:

Z, mint Zakariás

Összességében elvoltam a mozival, de sokkal több világvégét szerettem volna látni – ez a helyzet a férfiak megérkezésével már-már túl idilli és túl nyugodt. Nekem kicsit sok volt a bizalom és az optimizmus, de gondolom, pont ez lenne a film egyik üzenete: a túléléshez sokkal nagyobb nyitottság és befogadás kel. No meg a templomok lebontása…  

70%

Talán éppen a romantika emeli ki a posztapokaliptikus filmek közül, mert a szereplők számában már elég sok leosztást láttunk, és ahogy múltkor a Kihalás, gondolom ez is egy specifikus viszonyrendszerben gondolkodik a pusztulásról és a túlélésről.

Majd megtudom ...
.