R2-D2 írásai 2.0

.



Utolsó műszak / Last shift




Képzeljétek el, ha a 13-ik rendőrőrsön csupán egy darab fiatal rendőrlány marad szolgálatban, aki pont apja halálának évfordulóján kezdi pályafutását, feladata pedig a Manson szekta tagjainak őrzése… egészen pontosan a Manson szekta szellemeinek őrzése. Csoda lenne, ha a lány megbolondulna???

Az igazság az, hogy soha nem kerültem volna kapcsolatba ezzel a filmmel, ha nincs Tadam kolléga nyúlfarknyi ajánlója a másik fórumban. A mai kínálatban egyszerűen képtelenség mindig, mindent követni, épp elég az, ha a média nagy ritkán felkap valami horrort – amik nagy része aztán meg messze elmarad az elvárásoktól. Az ilyeneket meg, mint ez a Last shift, még azt sem tudom, hol keressem – az imdb-t nem szoktam ilyenekért túrni, mert ha még ki is dob valamit, rendszeresen nem egyezik az én értékelésem az ott találhatóval: ez a mozi is sokkal jobb, mint az az 5.7-es pontszám, ami a mai napon épp látható rajta. Biza’, rég láttam ennyire parás hangulatú filmet, aminek majd az összes 90 perce feszült izgalomban telik: vagy azt várod, mikor, mi fog történni, állandóan a hátteret figyeled, nehogy megijesszenek, vagy pedig ha meg történt valami, alig várod, mikor lesz vége. Az egész egy nagyszerűen fényképezett, minimál költségvetésű, tulajdonképp egyszereplős horror, ami akár tökéletes is lehetne – ha icipicit átgondoltabb és logikusabb lett volna maga a közlendő, a faék egyszerűségű történet. De a legvége még így is ütött…

Loren rendőrtiszt (Julianna Harkavy) egy rookie, egy kezdő, akinek első műszakjában egy kiürített rendőrségi épületet kell őriznie. Induláskor még sok fontos dolgot nem tudunk, sem Loren múltjáról, sem motivációjáról – sem pedig a kihalt ingatlanról. Az első meglepő jelenet aztán hamar elérkezik, egy zavarodott, falhoz vágott rendőrtiszt személyében – aki aztán mintha mi sem történt volna, bájosan útba igazítja, és magára hagyja Lorent. Mert ugyan mi is történhetne egy bezárt, üres rendőrőrsön, egy felfegyverzett nővel? Mondjuk az, hogy pár óra múlva az épületben megjelenik egy cipő nélküli hajléktalan, aki épp összehugyozza az amúgy kiürítésre szánt objektumot ( , ha még csak ez lenne a legnagyobb anyagcsere probléma), akit aztán Loren kénytelen kivágni a házból. Hogy aztán a faszi pár óra múlva már ismét házon belül legyen, egy polc tetején, ahonnan meg muszáj fogdába zárni. Egyébként önmagában a faszinak a feltűnése, kinézte, léte elég jó és parás, de mindez eltörpül amellett, amit Lorennek egyre intenzívebben át kell élnie: a házban ugyanis egyre furább zajok és poltergeist jelenségek tűnnek föl, Lorent rendszeresen hívogatja egy csapdába esett nő telefonon, aztán pedig a lány egyre vadabb dolgokat lát – és tapasztal meg. A Last shift tulajdonképp egy újragondolt kísértetházas történet, annak minden klisés kellékével együtt, a házban ragadt szellemek egy idő után őrületbe kergetik az amúgy szimpatikus rendőrlányt, aki aztán (a nézővel együtt) már maga sem tudja, mi a képzelet és mi a valóság. Egyébként a legfontosabb kritikai észrevétel majd pont ebben a témában merült föl bennem, de erre még visszatérek.

Előtte inkább hadd áradozzak a moziról. Kérem, az utóbbi időben én nem láttam ennyire eltalált hangulatú filmet. Egyszerűen minden snitt működik, ahogy Loren a kihalt folyosókon mászkál, annak már amúgy is kellően feszült hangulata van, de aztán mikor (néha nem is oly hirtelen) mögötte feltűnik valami, a szar is belémfagyott. A rendező zseniálisan játszik a kamerával, ez a körbefordulós dolog már a Paranormal Activity ventillátorára szerelt kamera esetében is működött: soha nem tudhatod, a következő képen mi fog várni, sosem tudhatod, mi fog megrémiszteni. Egyébként – annak ellenére, hogy természetesen jócskán van benn – ezzel némileg háttérbe szorulnak az ún. jump scare elemek is, hisz a rutinos horror néző ugyanúgy figyeli a szereplő környezetét is, mint magát a karaktert, várva a hirtelen felbukkanó elemet. Viszont… a forgó kameránál ez ugyebár lehetetlen. Nagyon hatásos és nagyon feszült hangulatot lehet ezzel csinálni. Még két másik ilyen technika van, ami említésre méltó, az egyik ugyebár a sötétben felvillanó háttér, az abban megbúvó szörnyűségek láttatása – valahol ez is kivédhetetlen, ijesztés szempontjából, a másik meg… nos, arra már nem vagyok annyira büszke, az elemlámpás stílus. Mikor a lámpa fénye vetül valami szörnyűségre: ez sajnos többé-kevésbé kiszámítható (itt amúgy még ezen is tudtak csavarni egy picit). A lényeg az, hogy valahogy ebben a B kategóriásnak titulált filmben sikerült mindezeket úgy ötvözni a kihalt épülettel, hogy az elejétől a végéig izgalmas, félelmetes filmet kapjunk: amiben ugyan van némi üresjárat, mikor Loren megpihen a recepción, de miután nem hagyja el az épületet, a hangulat akkor is megmarad.

Ehhez szorosan kapcsolódik még valami, ami nekem súlyos százalékokat jelentett az értékelésnél: a térhatás. Minden rosszindulat nélkül kicsit sajnálom azokat, akiknek nem áll módjában ezt a filmet rendszeren nézni, a rengeteg távoli zörej, a film zenéje és hanghatásai rengeteget hozzátesznek az amúgy is komor hangulathoz. Zseniálisak voltak a szoba különböző sarkaiból megszólaló effektek, amikre már önmagában összerándul és rettegni kezd az ember, különösen éjszaka, egyedül. Már több alkalommal megjegyeztem, hogy egy közepesnél picit jobb horrort a hang az egekbe tud emelni – itt sem volt másképp. Az A fekete ruhás nő és a Tükrök óta nem láttam ilyen jó bolyongást egy kihalt házban, illetve nem láttam ennyire jól felépített ötletet, az épület különleges jelenségeinek magyarázatára. Ahogy telik az éjjel, ahogy Lorennel együtt fedezzük fel a múltat, ahogy derül ki, miért épp ő, és itt és most, úgy lesz egyre jobb és érthetőbb az egész, úgy tűnik el egyre jobban a valóság és a paranoia határa – a finálé meg… ezek tükrében igazi ínyencség. Ugyanakkor…

… ugyanakkor pont ez a sztori, ez a történetvezetés rejti számomra a Last shift legnagyobb hibáját is egyben. Egy idő után ugyanis ez az összemosódás követhetetlenül zavarossá válik, a képzelet (szellemvilág??) és a valóság annyira egybe tud olvadni, hogy nemcsak Loren nem tudja, mi történik, hanem a néző sem. Van ugyanis néhány olyan jelenet, amikor Loren fizikai sérülést szenved el, viszont hacsak nem ő is Tyler Durden, akkor valakinek ezt okozni kellett neki… és én nem tudtam eldönteni, tényleg volt-e ott valaki, vagy nem. Ide tartozik a hajléktalan faszi esete is: az is érdekes, mit keres ő ott, egyáltalán hogy jutott be a zárt épületbe (kétszer!!!), viszont a végén már a létezésében sem voltam teljesen biztos. Néhányszor a WTF mondat is kikívánkozott belőlem a nézés közben, hiába agyalok, nem tudom, miért kellett bele a teleszart WC, az hogy kerül egyáltalán egy kiürített rendőrőrsre, mint ahogy a már említett első jelenetnek a rendőrrel sincs sok értelme. Még talán azzal van a legkisebb bajom, hogy a főszereplő megint csak nem menekül hanyatt-homlok egy ilyen szituból – hisz egyrészt megpróbálja, másrészt meg mégiscsak szolgálatban van. Viszont valahol egy kis jelzőfény nekem kellett volna, mikor mi valóság s mi nem, mert ez így túlságosan kusza és spirituális lett. Egy halálos játék, határok nélkül.

De egy izgalmas, félelmetes játék.




80%




.

R2-D2 írta:

Utolsó műszak / Last shift

Képzeljétek el, ha a 13-ik rendőrőrsön csupán egy darab fiatal rendőrlány marad szolgálatban, aki pont apja halálának évfordulóján kezdi pályafutását, feladata pedig a Manson szekta tagjainak őrzése… egészen pontosan a Manson szekta szellemeinek őrzése. Csoda lenne, ha a lány megbolondulna???

Az igazság az, hogy soha nem kerültem volna kapcsolatba ezzel a filmmel, ha nincs Tadam kolléga nyúlfarknyi ajánlója a másik fórumban. A mai kínálatban egyszerűen képtelenség mindig, mindent követni, épp elég az, ha a média nagy ritkán felkap valami horrort – amik nagy része aztán meg messze elmarad az elvárásoktól. Az ilyeneket meg, mint ez a Last shift, még azt sem tudom, hol keressem – az imdb-t nem szoktam ilyenekért túrni, mert ha még ki is dob valamit, rendszeresen nem egyezik az én értékelésem az ott találhatóval: ez a mozi is sokkal jobb, mint az az 5.7-es pontszám, ami a mai napon épp látható rajta. Biza’, rég láttam ennyire parás hangulatú filmet, aminek majd az összes 90 perce feszült izgalomban telik: vagy azt várod, mikor, mi fog történni, állandóan a hátteret figyeled, nehogy megijesszenek, vagy pedig ha meg történt valami, alig várod, mikor lesz vége. Az egész egy nagyszerűen fényképezett, minimál költségvetésű, tulajdonképp egyszereplős horror, ami akár tökéletes is lehetne – ha icipicit átgondoltabb és logikusabb lett volna maga a közlendő, a faék egyszerűségű történet. De a legvége még így is ütött…

80%

Tadam ajánlója alapján én is leszedtem már, mert a horroros Precinct 13 csábító volt, de a héten kicsit háttérbe szorult.
Természetesen így, hogy hozzátetted a Tükröket és a Fekete ruhás nőt, hogy még te is társítani tudod ezeket a filmeket a Last Shifthez, így kénytelen leszek egy kicsit később "kiterjeszteni az érzékeimet" , és ezt nézni ma este .
.

R2-D2 írta:

Utolsó műszak / Last shift

Képzeljétek el, ha a 13-ik rendőrőrsön csupán egy darab fiatal rendőrlány marad szolgálatban, aki pont apja halálának évfordulóján kezdi pályafutását, feladata pedig a Manson szekta tagjainak őrzése… egészen pontosan a Manson szekta szellemeinek őrzése. Csoda lenne, ha a lány megbolondulna???

Az igazság az, hogy soha nem kerültem volna kapcsolatba ezzel a filmmel, ha nincs Tadam kolléga nyúlfarknyi ajánlója a másik fórumban. A mai kínálatban egyszerűen képtelenség mindig, mindent követni, épp elég az, ha a média nagy ritkán felkap valami horrort – amik nagy része aztán meg messze elmarad az elvárásoktól. Az ilyeneket meg, mint ez a Last shift, még azt sem tudom, hol keressem – az imdb-t nem szoktam ilyenekért túrni, mert ha még ki is dob valamit, rendszeresen nem egyezik az én értékelésem az ott találhatóval: ez a mozi is sokkal jobb, mint az az 5.7-es pontszám, ami a mai napon épp látható rajta. Biza’, rég láttam ennyire parás hangulatú filmet, aminek majd az összes 90 perce feszült izgalomban telik: vagy azt várod, mikor, mi fog történni, állandóan a hátteret figyeled, nehogy megijesszenek, vagy pedig ha meg történt valami, alig várod, mikor lesz vége. Az egész egy nagyszerűen fényképezett, minimál költségvetésű, tulajdonképp egyszereplős horror, ami akár tökéletes is lehetne – ha icipicit átgondoltabb és logikusabb lett volna maga a közlendő, a faék egyszerűségű történet. De a legvége még így is ütött…

80%

Hát, ez tényleg az egyik legjobb volt ebben a minimálhorror-kategóriában, még akkor is, ha a maszkmester nem lehetett két fillér ... A rövid véleményem olvashattad az X.-en, itt inkább a tiedre reagálnék, nagyjából az ott vázoltak mentén.

Merthogy ami nagyon megfogott ebben a filmben, hogy a helyszínből és az első felének a kevés kellékéből mi mindent kihoztak. A hasonlat a Tükrökkel és a Fekete ruhás nővel bár a magányosan bolyongás miatt megáll, de sántít abban, hogy ott maga a háttér is gyönyörű, aprólékos és ijesztő volt, itt viszont a fehér csempékből bőven nem vártam ennyit.

Ugyanez a vágásra is igaz, de a "ventillátorost" én a PA-ban éppen azért nem szerettem, mint amiért itt igen: mert persze, maga az, ami történik, meglepő, de ott túl nyilvánvaló volt már a sokadik elfordulásra, hogy valami történni fog, míg itt mindig meglepetés volt, hogy hogyan változik a környezet. Az meg külön jó volt, amikor a rávágással jelent meg valami a háttérben, és a körbefordulással tűnt el. És a ritmus is jó volt, talán kétszer éreztem, hogy egy jelenetet, például a remegő, torzító kamerát túljátsszák, de kiegyeztem vele a többi mellett.

A "mi a valós" dolgot viszont nem éreztem annyira, mint amennyit szántál rá.

Spoiler:

És a színészek is jók voltak, főleg ilyen amatőr-kisvárosi szinten, kivéve éppen Jesst, mert azért ha ilyeneket kezdenék el tapasztalni, egy kicsit gyorsabban rémülnék meg, és vártam volna némileg hevesebb reakciókat tőle már korábban is, nem csak az utolsó negyed órában.
.

Niwrok írta:

Utolsó műszak / Last shift

A "mi a valós" dolgot viszont nem éreztem annyira, mint amennyit szántál rá.

Spoiler:

Spoiler:

No akkor már csak egy kérdés: mi (dramaturgiai) szerepe volt a teleszart WC-nek?


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Utolsó műszak / Last shift

A "mi a valós" dolgot viszont nem éreztem annyira, mint amennyit szántál rá.

Spoiler:

Spoiler:

No akkor már csak egy kérdés: mi (dramaturgiai) szerepe volt a teleszart WC-nek?

.

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Utolsó műszak / Last shift

Spoiler:

.

Igen vélhetően igazad van - ugyanakkor ez is csak azt erősíti bennem, hogy néha túlságosan elmosódik a "halu" és a valóság határa. NEKEM legalábbis egy icipici útmutatás még elkelt volna.

Ettől még persze a Last shift egy kifejezetten jó mozi marad.

Amúgy meg még egy utolsó kérdés: minek egy rendőrőrse ennyi fehér csempe? Ez nem kórház...


.

.




Kémek hídja





Megmondom őszintén, nem is szívesen másztam bele (utólagosan sem) a neten fellelhető értékelésekbe a Kémek hídja kapcsán: miután nagy részük Spielberg utóbbi éveiben készített filmjeit középszerűnek, netán pocséknak nevezi, úgy gondoltam, nem sok közös témát találhatok az írásokban. Azt is tudom, hogy a Lincoln és a Hadak útján még Niwrok barátomnak sem jöttek be maradéktalanul, viszont nekem maga volt a tökéletesség mindkettő: egyszerűen Steven Spielberg számomra az örökös zseni, aki képeivel és történeteivel csodát tud tenni a vásznon. Filmjeiben képes ötvözni a könnyfakasztó drámát, a hiteles történelmi eseményekkel, amik pedig akár kiváló alapot szolgáltathatnak ismereteink bővebb kitágítására is. A Kémek hídja kapcsán a nagy ovációt látva viszont szinte már törvényszerű, hogy a film pont fordítva működött nálam, mint a többieknél: nálam Spielberg épphogy nem magára talált, hanem pont elveszett valamit (hmm… Coen fivérek   ).

Azt gondolom mindenki tudja, hogy a Kémek hídja egy megtörtént hidegháborús kémdrámát dolgoz fel: 1957-ben USA-ban a CIA elkap egy bizonyos Rudolf Abel (Mark Rylance) nevű idősödő festőművészt, aki a szovjet titkosszolgálat megbízásából tevékenykedett Amerikában. A faszi nem tagad, de nem is ismer el semmit, a közvéleményt viszont nagyon hamar ellene fordítja a média, így a kirendelt védője, bizonyos James B. Donovan (Tom Hanks) nehéz helyzetben van, mikor döntenie kell a hazafiasság, vagy jog között. A film első harmada lehetne egy kibaszott jó tárgyalótermi dráma, ahol a szinte árulóvá kikiáltott ügyvéd először még csak szigorúan szakmai alapokon, majd később tiszteletből/barátságból megpróbálja megmenteni ügyfelét a biztos haláltól … de nem lesz az. Nem lesz az, mert a történet hamarosan új irányt vesz, belép egy másik szál is a kalandba, egy amerikai kémrepülőgép-pilóta története, aki meg a szovjetek kezébe kerül 1960-ban, miután az észrevehetetlennek és lelőhetetlennek hitt U-2-es repülőt a dicső szovjet légvédelem csak leszedi 21 km magasról. A film itt jól érzékelhetően irányt vált, az események NDK-ba helyezésével a történelmi tabló alaposan kitárul, a meglehetősen nagyvonalú és összecsapott bírósági szakasz után egy igazi, komoly kémfilmbe csöppenünk. Nem olyan idiótába, mint a Kingsman, nem annyira szórakoztatóba, mint az UNCLE, s nem is annyira hiteltelenbe, mint a James Bondok. Csupán egy szimpla, komor hangulatú, valósághű eseményláncba, minek középpontjában a szovjet és az amerikai fogoly kicserélése áll.

Pontosabban nem egészen csak ők, hanem bejön a képbe egy ecebóca amerikai diák („akinek jó ötletnek tűnt szovjet gazdaságtant tanulni Kelet-Berlinben”), akinek a cseréjéhez Donovan nem egészen racionális és nem egészen érthető módon ragaszkodik. A mozi második fele ezen édes hármas körül bonyolódik, azonban nem csak a három karakter szemüvegén keresztül, hanem az akkori világrend, a három meghatározó ország szemszögéből is: A KGB, a CIA és a Stasi játszmái, a Szovjetunió kontra USA sakkjátszmája a mindkettőjük számára „idegenben” rengeteg, potencionálisan zseniális ötletet, cselekményt rejthetett volna. Ha meg mindehhez hozzáadjuk a nem kicsit manipuláltan feltűnő Fal építését, a csúcsra lehetett volna járatni mindazt a történelmi hátteret, amik miatt én magam Spielberget és filmjeit annyira kedvelem – hogy ez nem így történt, az őszintén meglepett: a Kémek hídja csupán habkönnyű tündeként a felszín felett jár, s nem hajlandó a dolgok mélyére is nézni.

Mert mit is látunk? Az első harmadban van egy elkapott kém, meg egy – a demokráciát és a jogot teljesen háttérbe szorító – tárgyalás. Nem új keletű téma nálam, de megint csak elgondolkodtam, miért is kellene tisztelnem a nagy amerikai igazságszolgáltatást, mikor is például ez a tárgyalás jóformán semmiben nem különbözött az ellenpéldaként felhozott szovjet bírósági procedúránál. Pontosabban de, Donovan személyében, aki végül is egy bírónál tett privátlátogatáson (!!!)  tudta csak kisírni a nem halálos ítéletet védencének. Megint egy tárgyalás a világtörténelemben, ahol az ítélet el volt döntve már a meghallgatások előtt… engem qrvára érdekelt volna ennek mélyebb társadalompolitikai boncolgatása, esetleg erkölcsi dilemmák, valami családi vagy személyes dráma, ami mindezt az egészet árnyalja. Érezhették az írók is, hogy súlytalan az egész – ha már nem világítottak be jobban a tárgyalóterembe – épp ezért kellett az eredeti eseményeket felturbózni a családra leadott golyókkal (amik a valóságban sosem törték be az ablakot). A film első harmada így viszont maximum csak érdekes, de a tántorgó mélységet egyáltalán nem éreztem benne.

Aztán ugyebár repülünk NDK-ba. Először azon húztam el a számat, hogy a 08.13-án kezdett Fal télen még mindig csak épül, aztán majd azon, hogy már tűzparancs is van alatta (ez, ha jól tudom, csak évekkel később jött). Itt ugyanaz van, mint az előbb: valamit be kellett csempészni a történetbe, mert az, úgy, önmagában nem állt meg a lábán. Ennek bizonyítására megint épp elég böngészni a historyvshollywoodot, ott pontosan azok a tények vannak megmásítva, amik érdemleges izgalmat, drámát vittek a filmbe – nélkülük iszonyat lapos lenne az egész. Miután nem tudjuk, mi, mennyi ideig tart (idő ábrázolás megint sehol), csak azt látjuk, Donovan hipp-hopp tárgyal, kicsit kockáztat aztán meg van oldva az egész. Közben odaadja a CIA telefonszámát a KGB-nek, hogy hívják nyugodtan, valaki biztos felveszi.    Hogy miért nem volt még egy nyamvadt fűtés sem Donovan „lakásában”, az végig nem derült ki – hacsak azért nem, hogy a meghűlés veszélyét ott tudják lebegtetni a karaktereink fölött. Más úgysem érheti őket: egyetlen pillanatig nem volt kérdéses számomra, hogy bárki is veszélyben lenne, hogy bármi is igazándiból akadályozhatná a cserét.

Tudom, hogy nem kell mindig, minden filmtől a könnyfakasztó drámát várni, de a Kémek hídjából borzasztóan hiányzott valami igazán erőteljes, szívszorító dolog. Valahogy nekem ez az egész történet már megint nem volt fontos, megint egy, az amerikai nép által hősnek tekintett (de előtte jól megköpködött) ügyvéd történetét láttam, ami nekik fontos tud lenni, nekem nem. Még csak azt sem lehet mondani, hogy a film fő karaktere annyira be tudta volna lopni magát a szívembe, egyszerűen a jelenetei túl rövidek, suták és kiaknázatlanok voltak számomra. Donovan a ráncaival és nézésével nem egyszer a krakkóziai Victor Navorskira emlékeztetett, nála sokkal jobban bírtam Abelt, a szovjet kémet, akinek közönye (profizmusa), fanyar humora és egész lénye messze vert mindenkit a filmben. Úgy érzem, úgy gondolom, ebben az egész alapanyagban sokkal több volt, mint amit Coenék kihoztak belőle: túlságosan rámentek egy szürke ügyvéd tetteire, s túlságosan háttérbe szorították azokat a nagy ívű eseményeket, amik miatt mindez egyáltalán megtörténhetett. Minden csak a felszín, ostoba csúsztatásokkal – amik közül a legeslegbosszantóbb a következetlen oroszozás és szovjetezés volt. Egyszer így, egyszer úgy…

Ezek után persze logikus lenne, ha azt gondolnátok, a pontszámom a béka segge alá csúszott – de nem. A Kémek hídja mindezek ellenére egy jó kis kalandfilm, aminek fényképezése, zseniális háttere bőven átsegít minden holtponton. A finálét, a legutolsó jelenetet szerencsére a direktor le se tagadhatná, annál éreztem először azt az érzelmi manipulációt, amit annyira vártam a film közben. Ott, akkor kicsordultak a könnyeim – fura módon Tom Hanksnak egyszer már sikerült egy hasonló utolsó jelenetben ezt kiváltania belőlem, csak ott egy hajó orvosi kabinjában történt mindez. A mozi képi világa – köszönhetően Janusz Kaminskinek – bámulatos, ehhez a hidegháborús időszakhoz tök illenek a szürke, fagyos képek. A lerombolt Berlin nagyszerű, mint ahogy a film humora is az: a „Miért, az használ?” sokadszorra sem volt fárasztó, vagy unalmas – a mondat, bizonyos szitukban simán elmehetne valami korai Hofi kabaréba. Összességében nem éreztem magam kellemetlenül abban a két és fél órában – de engem ezúttal Spielberg mester nem varázsolt el. Kifejezetten erőtlen, átlagos filmet tett le az asztalra, amiből nekem pont azok az igazi spielberges szentimentális finomságok hiányoztak, amiket divat szidni. No meg a kicsit mélyrehatóbb és pontosabb törióra – bár aztán az is lehet, hogy a mai Észbontóknak még ez is sok. Stephen apura viszont én nem tudok kevesebbet adni:




80%



.

R2-D2 írta:

Kémek hídja

Megmondom őszintén, nem is szívesen másztam bele (utólagosan sem) a neten fellelhető értékelésekbe a Kémek hídja kapcsán: miután nagy részük Spielberg utóbbi éveiben készített filmjeit középszerűnek, netán pocséknak nevezi, úgy gondoltam, nem sok közös témát találhatok az írásokban. Azt is tudom, hogy a Lincoln és a Hadak útján még Niwrok barátomnak sem jöttek be maradéktalanul, viszont nekem maga volt a tökéletesség mindkettő: egyszerűen Steven Spielberg számomra az örökös zseni, aki képeivel és történeteivel csodát tud tenni a vásznon. Filmjeiben képes ötvözni a könnyfakasztó drámát, a hiteles történelmi eseményekkel, amik pedig akár kiváló alapot szolgáltathatnak ismereteink bővebb kitágítására is. A Kémek hídja kapcsán a nagy ovációt látva viszont szinte már törvényszerű, hogy a film pont fordítva működött nálam, mint a többieknél: nálam Spielberg épphogy nem magára talált, hanem pont elveszett valamit (hmm… Coen fivérek   ).

Összességében nem éreztem magam kellemetlenül abban a két és fél órában – de engem ezúttal Spielberg mester nem varázsolt el. Kifejezetten erőtlen, átlagos filmet tett le az asztalra, amiből nekem pont azok az igazi spielberges szentimentális finomságok hiányoztak, amiket divat szidni. No meg a kicsit mélyrehatóbb és pontosabb törióra – bár aztán az is lehet, hogy a mai Észbontóknak még ez is sok. Stephen apura viszont én nem tudok kevesebbet adni:

80%

Nem tudom, mire emlékszel, de a Lincolnt és a Hadak útjánt sosem emlegetném egy lapon . A Lincoln igazából csak az érzelmi hatás szempontból nem talált meg teljesen, nekem a korábban látott filmek tükrében kicsit megkésett volt, de azon túl egy érdekes korszak tök jó bemutatása, politikai, tárgyalótermi és személyes drámának is remek. A Hadak útján ehhez képest a "nem jött be maradéktalanul" helyett nekem közelebb áll a "maradéktalanul nem jött be" kategóriához .

És hogy a Kémek hídja hol fér be, az a jövő hét elején derül ki .
.

.





A hulla  / El cuerpo





Ejjj, ha a Holtodiglan csak fele ennyire is jó lett volna…


Tudtam, hogy Niwrok már ezt látta, és hogy valamikor írt is róla, de mindez olyan régen volt, hogy semmire nem emlékeztem belőle: csupán annyi maradt meg bennem, hogy ezt látnom kel. Eltűnő hulla, nyomozás a halottasházban, spanyol thriller – mi más kellene? Az elmúlt hetek spanyol nyelvű mozijai után meg is lepődtem volna, ha egy érdektelen szart látok, no de hogy ez ekkorát üssön nálam, azon még magam is meglepődtem. Nehéz lesz év végén az alternatív listát összeállítani, ugyanis míg a mozibemutatósra alig tudok összeszedni 10 filmet, az idén látott újdonságoknál már a dobogóra is tülekedés van, nemhogy a TOP10-be … Szóval az égvilágon semmi konkrétat nem tudtam erről a filmről, a címe alapján egy újabb őrült spanyol horrort vártam, helyette viszont az utóbbi idők legjobb, legcsavarosabb, legfeszültebb thrillerét kaptam. Amit azért – ha már hullaházban játszódik – sikeresen megfűszereztek néhány fosatós jelenettel is, mert lehet vannak olyanok, akiknek a zsákba csomagolt holttestek nem eléggé nyomasztóak.

Kedves néző, te mit csinálnál, ha mondjuk biztonsági őr lennél egy halottasházban, éjjel, egyedül vagy szolgálatban, aztán zajt hallasz, majd egyik hűtött tepsiből hiányzik egy halott?? Aki amúgy Rejtő Jenőt megszégyenítve jár-kel az üres épületben, ahol majdnem minden kamera csődöt mond, s ahol a halotti csendet mindenféle fura zajok verik fel? Ugye Te is hanyatt-homlok menekülnél?? Így tesz a mi kis portásunk is (VÉGRE EGY FILM, AMIBEN ÍGY TESZNEK!!!), a kezdő képsorokon egy idősödő faszi (az a tipikus éjjeliőr kategória) rohan keresztül az erdőn, majd kiérve az útra, pont egy autó elé kerül. Remek felütés, ami elvezet minket a film helyszínére, a halottasházba: az El cuerpo tulajdonképp egy éjszaka (8 óra    ) eseménye, amiben a helyi rendőrség, azon belül is az idősödő, tapasztalt Jamie Pena nyomozó (Jose Coronado) próbálja kideríteni, hogyan és hova is tűnhetett a hirtelen szívrohamban elhunyt gazdag és befolyásos Mayka (Belén Ruenda) teste. Akit amúgy aznap délután hoztak be. Ha mondjuk a TWD világában lennénk, sokat nem kellene rajta gondolkodni, viszont itt a rendőrség nem igazán hisz a sétáló halottak létezésében, így kézenfekvő, hogy gyanúsítottat keresnek, akinek érdekében lehetett ellopni a holttestet. Mert hát ugye hiába az elsődleges orvosi vélemény a szívrohamról, ha nincs boncolás, nem is lehet mást megállapítani… esetleg egy mérgezést sem…

A helyzet egyre érdekesebbé válik, mikor a rendőrök behívják a kihelyezett nyomozási helyszínre a legkézenfekvőbb érintettet az ügyben, a szegény megözvegyült ifjú férjet, Alexet (Hugo Silva), akiről messze lerí, hogy vaj van a füle mögött. A férfi hamar gyanúsított lesz, s kénytelen az éjszakát a nem épp éjszakai mulató hangulatot árasztó helyszínen tölteni – miközben számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy szeretett felesége feltámadt halottaiból. Pontosabban úgy gondolja, hogy a nő – aki alapban is rengetegszer megviccelte az életben, még a saját esküvőjükön is – most is egy morbid tréfát űz vele, megrendezve a saját halálát, tönkre akarja tenni őt. Jó oka is lenne rá, hisz a rendőrség gyanúja (no meg a nézők által látott flashbackek alapján) épp Alex az, aki hűtőbe segítette a nála jó pár évvel idősebb asszonyt, a motiváció is meg volna az örökölendő hatalmas vagyon képében, sőt, hamarosan a gyilkosság eszköze is előkerül – a kihűlt nő kihűlt helyén, a hűtőkamrában. Innentől pedig az A hulla nem csinál mást, mint játszik a nézővel, hogy egyszer áldozatnak, egyszer gyilkosnak állítja be Alexet, épp az aktuális nézőpont szemszögéből.

Azt hiszem, itt viszont már kötelező megállni. Aki ez alapján kedvet kapott hozzá, annak nem szabad többet tudnia a filmről – mindenki csak fedezze fel magának ezt a nyomasztó, csavarokkal megtűzdelt történetet. Az A hulla ugyanis zseniálisan vezet félre, tart bizonytalanságban, az utolsó percekig nem lehet tudni, hogy akkor most Alexnek vagy a rendőrségnek van igaza. És ezt ráadásul úgy teszi, hogy menet közben bizony a néző rengeteg olyan információhoz jut, ami a rendőrségnek nem áll rendelkezésére – a néző óhatatlanul kialakít magában egy képet az eseményekről. Menet közben bizony minden úgy alakul, hogy tudni véljük a nagy igazságot, érteni véljük az egész kapcsolati hálót (kiegészítve egy Carla nevű nőszemély képében), mígnem aztán jön a pofára esés, hogy lószart sem tudunk. Az A hulla a manipulálás magasiskolája, a forgatókönyvírás csúcsa: mert persze lehet, hogy van, aki átlát idő közben a szitán – mindig mosolygok az ilyen médiumokon -, de hogy a film az utolsó jelenetéig egy izgalmas, feszült alkotás, az egyszer biztos.

Mindehhez a kiváló történethez – nem kéne spanyol MEO-sokat küldeni Hollywoodba??? – még adjunk hozzá egy eszméletlenül eltalált hátteret. Egyrészt ugye éjszaka van (fura mód mégis minden tökéletesen látszik), ráadásul az események egy külvárosi halottasházban játszódnak. Egy viszonylagos nagy épületben, ahol egy áramszünet, egy hamis tűzriasztás épp úgy a feszültség része, mint mondjuk a hullazsákban megcsörrenő mobil. S ha már hullazsák: az alkotók rettentő okos módon lovagolták meg a fehér ember alapvető félelmét a halottaktól: az egész moziban nincs egyetlen egy olyan jelenet, olyan jump scare, ami a halottakhoz kötődik, mégis, a háttérben fekvő, zsákolt halottak puszta tudata ad egyfajta rettentő komor és fenyegető hangulatot a mozinak. Amúgy is: milyen lehet a hangulat egy hullaházban? Ja, és ehhez adjatok hozzá egy kiadós zivatart éjszakára, amikor is a villámok, a dörgés szívbajt hozza nem csak Alexre, hanem bizony a szegény ártatlan nézőre is.

És az A hulla még így sem horrorfilm. Ugyan bizonyos elemei, hangulata, néhány jelenete becsületére válna más, agyonhype-olt horrornak, itt csupán hangulati elemei az izgalmas és okosan felépített történetnek. Engem legalábbis levett a lábamról a mozi összetettsége, hogy az utolsó jelenetig nem állt össze a kép, hogy csak a legvégén derült ki, mire is megy ki a játék, és a sakktáblán lévő szereplőknek milyen céljaik vannak egymással. Abba meg csak a végén gondoltam bele, hogy végül is ki milyen áldozatokat volt képes hozni ezen célok érdekében – különösen  Carla, ugyebár – magam részéről nem tudom, hogy lett-e volna türelmem ezt, így végigcsinálni. S ide tartozik még valami: sok másik (amerikai) filmnél az ilyen gondosan felépített terv megbukik a hitelességen, máshol már a felénél csóválja az ember a fejét, hogy akkor ezt most ő hogyan – nos, itt, erről szó sincs. Itt bizony a karakterek mozgása, tettei bőven a hihetőség keretein belül vannak, a jéghideg tervezés kontra pánik, az önbizalom kontra összeomlás hiba nélküli… látszik, hogy az írók odafigyeltek a részletekre is. Bárcsak minden ilyen lenne…

Akárhogy töröm a fejem, nem tudok semmibe belekötni. Icipicit talán a feszességen lehetett volna húzni, néha a visszaemlékezések nem feltétlenül szolgálták a film lendületét, csupán a ködösítésben játszottak szerepet – s néha az ezeket összekötő vágások után kellet picit gondolkodnom, most épp hol is vagyok. De ezen kívül hibátlan: színészileg, hangulatilag, történetileg, mindenhogy. Egy újabb spanyol gyöngyszem.





95%



.

R2-D2 írta:

A hulla  / El cuerpo

Ejjj, ha a Holtodiglan csak fele ennyire is jó lett volna…


Tudtam, hogy Niwrok már ezt látta, és hogy valamikor írt is róla, de mindez olyan régen volt, hogy semmire nem emlékeztem belőle: csupán annyi maradt meg bennem, hogy ezt látnom kel. Eltűnő hulla, nyomozás a halottasházban, spanyol thriller – mi más kellene? Az elmúlt hetek spanyol nyelvű mozijai után meg is lepődtem volna, ha egy érdektelen szart látok, no de hogy ez ekkorát üssön nálam, azon még magam is meglepődtem. Nehéz lesz év végén az alternatív listát összeállítani, ugyanis míg a mozibemutatósra alig tudok összeszedni 10 filmet, az idén látott újdonságoknál már a dobogóra is tülekedés van, nemhogy a TOP10-be … Szóval az égvilágon semmi konkrétat nem tudtam erről a filmről, a címe alapján egy újabb őrült spanyol horrort vártam, helyette viszont az utóbbi idők legjobb, legcsavarosabb, legfeszültebb thrillerét kaptam. Amit azért – ha már hullaházban játszódik – sikeresen megfűszereztek néhány fosatós jelenettel is, mert lehet vannak olyanok, akiknek a zsákba csomagolt holttestek nem eléggé nyomasztóak.

Akárhogy töröm a fejem, nem tudok semmibe belekötni. Icipicit talán a feszességen lehetett volna húzni, néha a visszaemlékezések nem feltétlenül szolgálták a film lendületét, csupán a ködösítésben játszottak szerepet – s néha az ezeket összekötő vágások után kellet picit gondolkodnom, most épp hol is vagyok. De ezen kívül hibátlan: színészileg, hangulatilag, történetileg, mindenhogy. Egy újabb spanyol gyöngyszem.

95%

Lassan nagyobb rajongója leszel a spanyol moziknak, mint én , ami tök jó, ez egy fix közös pont lesz, és örülök, hogy azért csak jó volt a megérzésem, és nem feleslegesen tukmáltam ezeket a filmeket akár éveken át .

Mint ahogy ezt is ugye vagy két éve láttam, és ahogy írtam, én is meglepődtem rajta, hogy csak ennyit adtam rá, mert sokkal jobb élményként maradt meg. Arra emlékszem, hogy az "itt a piros" a hullavagynemhullával remek volt, ahogy az is, hogy tényleg egyensúlyban bírták lebegtetni, hogy most akkor Mayka szívatja-e Alexet, hogy Mayka kísértete jár-e vissza a frászt hozni rá, vagy valami más van-e a háttérben, és nagyon jók voltak Mayka végzet asszonyás jelenetei is, amik nem csak lehetségessé, hanem valószínűvé is teszik, hogy ilyen perverz módon vegyen revansot. Úgy dereng, hogy talán Clara jeleneteit tartottam zavarónak, az elején időhúzásnak tartva a jeleneteit, azt meg valahogy erőltetettnek tartottam, amikor kiderült a szerepe.

Spoiler:

De semmi olyan kérdésem vagy észrevételem nincs, amit az ezután hamarosan esedékes újranézés ne orvosolna .
.

R2-D2 írta:

Whiplash - másodszor



Azt semmiképp nem osztom, hogy ez lenne az évtized filmje   , de hogy egy kiemelkedő mozi, az biztos. A jazzt továbbra is rühellem, de most már nem csak a balettcipőben megbúvó véres lábat láttam, hanem a dobütőtől felhólyagosodott véres kezet is. Fletchert pedig el kéne hívni néhány középiskolába tanárnak. Lenne beszarás, az biztos.

Ez még másodjára is qrva jó volt!!!

Az élményhez feltétlenül hozzátett a szinkron, Fletcher hangja, stílusa remekül el lett találva, a magyar nyelv választékossága káromkodás terén pedig köztudomásúan zseniális. A főbb sarokpontokat ugyanúgy éltem meg most is, Fletcher lénye - bármennyire is undorító - elengedhetetlen a sikerhez. Én legalábbis nem tudtam rá haragudni, pedig nem igazán bírom a megalázós jeleneteket. Talán pont a duma segített át ezen.

Szóval, ez még másodjára is egy első osztályú mozi, aminek másodjára sincs vége...

Apropó! Niwrok, ez véletlenül még nem terheli az adósságaid listáját?



.

R2-D2 írta:

Whiplash - másodszor


Szóval, ez még másodjára is egy első osztályú mozi, aminek másodjára sincs vége...
Apropó! Niwrok, ez véletlenül még nem terheli az adósságaid listáját?

Nos, már nem a listát terheli, hanem múlt hét óta a polcomat . Sajnos csak mostanában kezdték el leárazni a kimaradt Oscar-környéki filmeket, de amint lehetett, a Whiplasht és a Foxcatchert is begyűjtöttem . Idén még biztosan sor kerül ezekre is .
.

R2-D2 írta:

Kémek hídja

Mert mit is látunk? Az első harmadban van egy elkapott kém, meg egy – a demokráciát és a jogot teljesen háttérbe szorító – tárgyalás. Nem új keletű téma nálam, de megint csak elgondolkodtam, miért is kellene tisztelnem a nagy amerikai igazságszolgáltatást, mikor is például ez a tárgyalás jóformán semmiben nem különbözött az ellenpéldaként felhozott szovjet bírósági procedúránál. Pontosabban de, Donovan személyében, aki végül is egy bírónál tett privátlátogatáson (!!!)  tudta csak kisírni a nem halálos ítéletet védencének. Megint egy tárgyalás a világtörténelemben, ahol az ítélet el volt döntve már a meghallgatások előtt… engem qrvára érdekelt volna ennek mélyebb társadalompolitikai boncolgatása, esetleg erkölcsi dilemmák, valami családi vagy személyes dráma, ami mindezt az egészet árnyalja.

Tudom, hogy nem kell mindig, minden filmtől a könnyfakasztó drámát várni, de a Kémek hídjából borzasztóan hiányzott valami igazán erőteljes, szívszorító dolog. Valahogy nekem ez az egész történet már megint nem volt fontos, megint egy, az amerikai nép által hősnek tekintett (de előtte jól megköpködött) ügyvéd történetét láttam, ami nekik fontos tud lenni, nekem nem. Még csak azt sem lehet mondani, hogy a film fő karaktere annyira be tudta volna lopni magát a szívembe, egyszerűen a jelenetei túl rövidek, suták és kiaknázatlanok voltak számomra.

A lerombolt Berlin nagyszerű, mint ahogy a film humora is az: a „Miért, az használ?” sokadszorra sem volt fárasztó, vagy unalmas – a mondat, bizonyos szitukban simán elmehetne valami korai Hofi kabaréba.

80%

Először pontszámot adok, az 7,5, éppen azért, amiért te is kiemeltél: ha csak a szövegelés lenne itt, az jöhetne le, hogy nem találtam jónak a filmet, legyen az a látvány, a szereplők vagy az egész "történelmi fikció" bemutatása és aktuálpolitikai vonatkozásai. De, jó, a Hadak útjánnál például sokkal , a Lincolnnál meg egy kicsivel van lejjebb nálam, és ha már így kiemelted, azt hiszem, az okok többségében tényleg Coenék keze lehet. Három bajom volt ugyanis a Kémek hídjával.

Az egyik az erőltetett és kényszerű humora és a butaságai. Abel visszatérő poénja még tetszett, de amikor ezek már sorozatban gyilkolták a feszültséggel teli pillanatokat, akkor már inkább zavartak. Szinte minden olyan jelenet után, ami a csere, a politikai paranoia és az egész helyzet nyomasztó és feszült voltára utalt, "kellett" egy poén, legyen az a hiltonozás, a béna kellékfeleség (hárfázik a gyerekkórusban, naná!) vagy a lekváros hülyeség, csak hogy szegény néző, jaj, ne stresszeljen sokat. Közben meg, ahogy írtad, a legbénább trükkökkel és csúsztatásokkal próbálják fenntartani azt a feszültséget, amit éppen ők rombolnak! Csodálom, hogy a legnagyobb böszmeséget, a "kabátlopást" kihagytad! Az mi már, ahogy a CIA-s elmondja, hogy Donovan mit ne csináljon a keleti oldalon, mert abból baj lehet, és az ügyvéd úrnak csak azt a három dolgot nem sikerült betartania; amikor megláttuk a fal mellett sétálni          ...

Így valóban sokkal kevesebb feszültség van a filmben, mint lehetne, és ez nagyon zavart. Állatira hiányzott a filmből az az érzés, amit talán kétszer sikerült hozni (például a Vogellel való autókázásnál), hogy Donovan amerikaiként kurva nagy kockázatot vállal az ide-oda utazgatással, mert azért erősen ott volt a helyzetben, és ott kellett volna lennie a levegőben, hogy az érdekelt felek bármikor dönthetnek úgy, hogy három "túsz" még mindig jobb, mint kettő. Még amikor egy éjszakára figyelmeztetőleg rabosítják, az is súlytalan lett kicsit, mert még csak utána kap igazából vérszemet. Értem én, hogy rá kellett feküdni erre a "senkit nem hagyunk hátra" becsületkódexre, mert csak, de hadd ne higgyem már el, hogy egy ügyvédnek két és fél nagyhatalommal így lehetett volna packázni abban az időben, ahol a CIA is csak toporzékolni tud, mint a hülyegyerek, csak mert Donovant emlékezteti a diákgyerek a kétszer mutatott csicskájára!

A legnagyobb baklövés viszont a téma szempontjából, ahogy Abel ítéletét elnagyolják, Powers szerepét meg egyetlen tetves mondatra redukálják! A "társadalompolitikai boncolgatás" nekem éppen volt elég, és ha hiányzik, szerintem a "hidegháborús" paranoiát és hangulatkeltést helyettesítsd be a terrorista-iszlamista paranoiával és hangulatkeltéssel, kapcsolj be egy híradót, aztán ott lesz . "Minden szentnek maga felé hajlik a keze" + "Az elv olyan, mint a fing", ennyi kell az erkölcsi dilemmák megértéséhez... próbáld ki, mindig "működik" . De Abel tárgyalása, annak társadalmi környezete legalább fel lett vázolva, Powersre még ennyi sem jutott, pedig az ő léte csupa kérdőjel. Nehogy már azt mondd, hogy nem volt különbség az amerikai és a szovjet ítélkezés között! Hát tök béna, hogy amcsiéknál a feltételezett kém kap -társadalmi nyomásra- 30 évet, szovjetéknél meg tízet az, akit úgy lőnek le az égről      ! Hol a kényszermunka?! Szibéria felújítás miatt zárva volt, vagy csak akkoriban már nem volt olyan népszerű "üdülőhely" ?! Ráadásul egyetlen mondatot szánnak arra, és azt is a KGB-s szájába adva, hogy elmondják, az acélos arcél és dicső kiállás (mekkora giccsparádé már, ahogy az ítélet kihirdetésekor mutatják... de még mindig nem az a film legnagyobb giccse) mögött ez a Powers nem hős, hanem egy ügyetlen, beszari közkatona, akin aztán különösebben nem is látszott, hogy megkínozták vagy vallatták volna. Ismét csak azt mondhatom, hadd ne higgyem el, hogy a KGB ilyen puhány lett volna azzal a kémmel szemben, aki számukra fontos infók birtokában van...

Szóval 7,5... abba is hagyom, mert mindjárt nem lesz annyi...
.

Niwrok írta:

Kémek hídja

A legnagyobb baklövés viszont a téma szempontjából, ahogy Abel ítéletét elnagyolják, Powers szerepét meg egyetlen tetves mondatra redukálják! A "társadalompolitikai boncolgatás" nekem éppen volt elég, és ha hiányzik, szerintem a "hidegháborús" paranoiát és hangulatkeltést helyettesítsd be a terrorista-iszlamista paranoiával és hangulatkeltéssel, kapcsolj be egy híradót, aztán ott lesz . "Minden szentnek maga felé hajlik a keze" + "Az elv olyan, mint a fing", ennyi kell az erkölcsi dilemmák megértéséhez... próbáld ki, mindig "működik" . De Abel tárgyalása, annak társadalmi környezete legalább fel lett vázolva, Powersre még ennyi sem jutott, pedig az ő léte csupa kérdőjel. Nehogy már azt mondd, hogy nem volt különbség az amerikai és a szovjet ítélkezés között! Hát tök béna, hogy amcsiéknál a feltételezett kém kap -társadalmi nyomásra- 30 évet, szovjetéknél meg tízet az, akit úgy lőnek le az égről      ! Hol a kényszermunka?! Szibéria felújítás miatt zárva volt, vagy csak akkoriban már nem volt olyan népszerű "üdülőhely" ?! Ráadásul egyetlen mondatot szánnak arra, és azt is a KGB-s szájába adva, hogy elmondják, az acélos arcél és dicső kiállás (mekkora giccsparádé már, ahogy az ítélet kihirdetésekor mutatják... de még mindig nem az a film legnagyobb giccse) mögött ez a Powers nem hős, hanem egy ügyetlen, beszari közkatona, akin aztán különösebben nem is látszott, hogy megkínozták vagy vallatták volna. Ismét csak azt mondhatom, hadd ne higgyem el, hogy a KGB ilyen puhány lett volna azzal a kémmel szemben, aki számukra fontos infók birtokában van...

Igen, az egész rettentően nagyvonalú és logikátlan. Manipulatív és felületes. Nem is nagyon tudok veled vitatkozni, viszont minden hülyeséget én sem írhattam le, kellett hagyni neked is valamit.

A KGB-nél biztos a marketingesek mondták, mit kell csinálni.

Idézet :

Szóval 7,5... abba is hagyom, mert mindjárt nem lesz annyi...

.

.



Senki többet




Pár hónappal ezelőtt Niwrok kolléga írt erről az olasz (!) moziról, de megmondom őszintén – Barbossa kapitány ellenére sem – nem éreztem túl nagy affinitást, hogy belevágjak a megnézésébe. Érdekesnek tűnt ugyan, de a promo kép azzal a festménnyel, no meg az ajánlóban kihangsúlyozott művészi dominencia keveredve valami fura szerelmi történettel inkább taszított, mint vonzott. Ugyanakkor kaptam egy infot spoiler alatt – az, hogy az ilyeneket elolvasom, az már az én gondom, ugye – ami viszont feltétlenül arra inspirált, hogy nézzem meg: ezzel egyszerre sikerült abszolválnom egy remek filmet, ugyanakkor egy jó kis meglepetéstől megfosztani magam. Ha nem tudtam volna, mire számítsak, minden bizonnyal még magasabb százalékot adtam volna a filmre, de még így, is, ismerve a legfőbb csavart – bár nem tudva, az mikor, honnét jön – egy kiváló történetet láttam. Egy szerelmi történetet egy 60 (??) éves szűzről, meg egy 27 éves, falak mögött élő lányról, akik az élet fura szeszélye folytán egymásba gabalyodnak.

Virgil Oldman (Geoffrey Rush) egy nagyon sikeres, nagy tudású, elismert aukcióvezető. Ő az, aki a kalapáccsal leüti az licitet, igazi sztár a szakmájában, a legnagyobb és leghíresebb aukciósházak bízzák meg árverések lebonyolításával. Hatalmas tapasztalata miatt hivatalos értékbecslő és műtárgy-szakértő, viszont az egyedüllét az idők alatt egy zsémbes öregurat csinált belőle. Csak kesztyűben fog meg mindent, hatalmas villájában a magány az egyetlen társa – no meg az a hihetetlen mennyiségű női porté, amit évek alatt felhalmozott otthon. Amik egy világtól elzárt nagy szoba falát díszítik, ahova az öreg be szokott ülni ábrándozni… köszönet a filmeseknek, hogy egyéb tevékenységét nem mutatják, miközben a rengeteg női kép között ücsörög. Ez az ő titkos, nagy gyűjteménye, amit barátjával, az aukciókon beépített emberként licitáló Billyvel (Donald Sutherland - itt is Snow elnök    ) közösen szedett össze, ez az életének értelme – az mondjuk jó kérdés, így, hogy az ember intenzíven gyűjt filmeket, mi értelme van mindezt úgy tárolni, hogy senki ne lássa – ezek a női portrék pótolják az életéből mindvégig hiányzó gyengébbik nemet. A sztori indulásakor már kész katasztrófa az öreg: arrogáns, nagyképű, igazi celeb, így nem is lehet csodálkozni, hogy nincs mellette senki, ugyanakkor az első percektől ott van a nézőben a kíváncsiság, mi vitte őt erre az útra…

Életében a változást aztán egy titokzatos telefonhívás hozza el, egy Claire Ibbetson (Sylvia Hoeks) nevű hölgyemény formájában: a lány megkéri, hogy értékelje fel, majd vigye árverésre a szülei örökségét. Virgilnek ugyan nem tetszik az erőszakos, hazudozós, pontatlan hisztis picsa (homlokegyenest ellentétes jellemében), mint megbízó, ugyanakkor a szakmai kihívás legyőzi az ellenérzéseit és elvállalja a munkát. Csak menet közben derül ki, hogy a titokzatos lány egy rettentő ritka betegségben, ún. agoraphobiában szenved, ami szabad értelmezésben totál emberundort jelent: képtelen közösségbe menni, emberekkel érintkezni/kommunikálni (    néha én is kezdem érzni a tüneteit). Egy bezárt szobában él immár 10 éve, amiből csak akkor merészkedik elő, hogy ha nincs a közelében senki – bizony, még a ház sánta gondnoka sem látta jó ideje. Nos,a mozi nagy részében az öregúr és a lány vagy telefonon, vagy a bezárt ajtó mögül kommunikálnak egymással… kommunikálni márpedig muszáj, mert a ház ingóságainak felértékelése, katalogizálása kikényszeríti az együttműködést kettejük között. És épp ez a film egyik lényege: az öreg beleszeret a soha nem látott lányba, míg a lány kezd megbízni valakiben, akit még csak nem is ismer.

Tudom, furán hangzik, de ez így, ebben a mixben nagyon jól sült el. A fene se gondolta volna, hogy izgalmas tud lenni egy ilyen kézzel nem fogható kapcsolat, a fene se gondolta volna, hogy annak is van varázsa, ha arra vár a néző, mikor találkozik a két főszereplő személyesen. Kifejezetten érdekes és feszült – várakozással terhelt – a férfi és a nő minden együttléte, mint ahogy törvényszerű, hogy mindketten, akik kvázi lényüktől totál idegen terepen járnak, nehezen birkóznak meg saját változásukkal. Virgil vénségére megismerheti a szerelmet, Claire meg… nos, ő meg ismét kapcsolatba kerül egy másik élőlénnyel. Legalábbis ez a fő csapás. Merthogy van más is. Egyrészt, Virgil talál az épületben egy ócska alkatrészt, majd még többet, amiből egy jó barátja segítségével egy XIX századi robotot rak össze (kvázi kilopja a házból a cuccot, Claire tudta nélkül). Robert (Jim Sturgess), az öreg barátja zseniális mérnök, egy kis műszaki bolt vezetője, s nem mellesleg Virgil szerelmi tanácsadója is egyben, aki segít összerakni a felbecsülhetetlen értékű tárgyat, ami egyben fontos próbatétele Virgil valódi énjének is: az elején rögtön megkérdőjeleződik a vonzalma az Ibbertson villa irányába. Nevezetesen, hogy Claire miatt, vagy a robot miatt jár-e oda… jó, aztán találkozás után ez talán eldől, de egy órán át semmi nem biztos.

Másrészt meg, zseniálisan van ábrázolva az öregember kifordulása korábbi önmagából: a Senki többet kiváló példája a szerelem észbontó hatásának. Ahogy Virgil gyakorlatilag háttérbe szorít mindent, ahogy összeomlik a szerelem terhe alatt, az példaértékű – s valljuk be, teljesen igaz és életszerű. Így utólag, a film után persze máshogy értékeli az ember a dolgokat, így, utólag persze látja, hogy mi volt a színjáték és mi a valóság – de akkor, nézés közben abszolút hiteles volt minden karakter minden reakciója. A kimért, zsémbes vénemberből egy aggódó, tapasztalatlan, bohém tinédzser lett, akik mindnyájan voltunk pár éve, Geoffrey Rush pedig valami eszméletlen játékkal képes megjeleníteni ezt az átváltozást. Sylvia Hoeks kisasszony viszont nem kevésbé kiválóan hozza azt a figurát, ami miatt rácsodálkozunk a mozi egy bizonyos pontján az eseményekre: az ő átváltozása menet közben inkább szemöldök ráncoltatóan fura, de a teljes film ismeretében minden más megvilágításba kerül. Nagyon sajnálom, hogy mindezt nem indokolhatom meg bővebben, de ne dobjátok el magatoktól a meglepetés élményét...

Mindezen tömjénezés mellett még pluszban feltétlenül ki kell emeljem a Világos Oldalon azt a festészeti/művészeti körítést/háttért, amit Niwrok is említett. Érdekes, mert tényleg meghatározó, de egyáltalán nem tolakodó, viszont nagyon jól áll a filmnek, és remek hangulatot ad. Sőt, néha olyannyira el lehet merülni benne, hogy mikor a modern világba kapcsolunk, fura is a hi-tech elegancia. A másik fontos és kiváló hangulatkeltő tétel a robot összerakása, ez nagyszerűen megidézte a Leleményes Hugo hangulatát. Viszont sajna van néhány apróság, amit a mozi élmény szempontjából a Sötét Oldalra kell elhelyeznem, amik – ha nem is tudták érdemben lehúzni az összképet – de elegek voltak ahhoz, hogy a Senki többet csak egy szimplán jó film legyen, ne kimagaslóan jó. Engem legeslegjobban a roppant felületesen kezelt idő zavart: olyan ugrások vannak a történetben, hogy megint csak úgy éreztem magam közben, mintha csak szimpla fényképalbumot nézegetnék. Jelenetek egymás után, amik közvetlen hatását nem ismerjük meg, viszont a következő szcénában minden változás, reakció magától értetődőnek tűnik. Eleve már, az egész eseménylánc valahol több hónapot kellett, hogy igénybe vegyen, de a történetből ez nem derül ki: se az, hogy Virgil és Claire meddig kerülgették egymást, mint valami párzásra kész állatok, sem pedig a mozi másik, rejteni kívánt szálának felépítéséhez nem szolgált támpontul. Valahogy nem is áll össze a teljes kép, mert bár a vásznon mindkettő meglehetősen sok időt sejtet, a film rohamléptekben szalad végig a több hónapos kalandon.

S még két dolog. Ha már felhoztam a párzást… a film nézése közben (még a spoiler bekövetkezte előtt) nem éreztem teljesen életszerűnek Claire és Virgil románcát, kissé nekem fura volt a fiatal lány és az aggszűz férfi kapcsolata. Oké, utólag van benn ráció, de akkor is… az ember ilyenkor elgondolkodik, hogy az, aki valamit el akar érni, mit képes bevállalni érte. A párzás, és a flashbackekben bevillanó aktus nekem kicsit illúzióromboló volt, még ha utólag értem is az egészet. A cél szentesíti az eszközt. Viszont a legeslegvégét megint csak nem tudom hova tenni: hogy mi értelme volt Virgilnek egy NASA kerékben pörögni, meg hogy a fináléban milyen sorrendben vannak az események, arról gőzöm sincs. Megint, egy icipici támpont bizony nem ártott volna.

Ettől függetlenül remek kis film,  s remélem, úgy sikerült írnom róla, hogy fogalmatok sincs miről szól VALÓJÁBAN. Tessék megnézni és megtudjátok!





80%



.