R2-D2 írásai 2.0

.







Kódjátszma






A csodás hazai moziforgalmazás miatt simán lemaradtam az idei Oscar-díj ceremóniája előtt arról, hogy megnézzem a Kódjátszmát – no, nem minta annyira életbevágó lett volna (sajnos nincs semmi ráhatásom a díjazási foylmatra   ), de azért szerettem volna ismerni minden jelöltet, hogy a saját kis lelkem megnyugtatása miatt igazolni tudjam az Akadémia aznap esti döntését a borítékfelbontás tekintetében. Alig egy héttel a neves esemény után viszont meg kell állapítanom, hogy bizony ez a mozi is sokkal jobban megérdemelte volna az elismerést, mint azok, amik végül is megkapták…

Ja, hogy ez egy normálisan megszerkesztett film lett? Hogy itt végre nem kell találgatni, melyik évben járunk? Hogy ebben semmi szürreális agyament látomás nincs és semmi rendkívüli technikai bravúr/ötlet nem kellett elkészítéséhez? Hogy esetleg ebben az évben ez kevés volt az elismeréshez?? … fene az ízlésüket… Nálam a Kódjátszma simán a 7 látott verseny film közül (Selmára szerintem esély sincs itthon legálisan) a második helyre ért fel: maga az egész történet, az enigma kód feltörésének kálváriája, annak kegyetlen morális következménye, megspékelve a főszereplő személyes tragédiájával egészen kiváló szórakozást nyújtott. A valós eseményeken alapuló, félig történelmi kalandfilm, félig életrajzi dráma maximálisan teljesítette elvárásaimat, a manapság talán néha ok nélkül felkapott Benedict Cumberbatch pedig végleg bebizonyította – és engem is végleg meggyőzött -, hogy ott van a helye a legjobbak között.

A mozihoz a magam részéről meglehetősen szűzen ültem neki. Az Enigma kódról ugyan hallottam már, s nagyjából azt is tudtam, milyen fontos szerepe volt a II. világháborúban, mégis e szó kimondására inkább a napokban megjelent Kalapács album ugrik be először, mint a kódfejtés. Magáról Alan Turingról, az angol matekzseniről viszont még életemben nem hallottam, így a Kódjátszma teljes cselekménye, annak minden izgalmával és kétségeivel simán berántott: nagy élmény volt elmerülni az 1940-es évek bombázás sújtotta Angliájában, a kis csapat és annak különc vezetőjének emberfeletti munkájában, ahogy a németek által kitalált feltörhetetlen kódolás megoldásán dolgoztak. Az enigma egyébként nem is csak maga a kód volt, hanem inkább a gép, annak több típusa, amik a folyamatos fejlesztések által biztosították a hadielőnyt a németek számára. A mozi hátterének ismeretéhez – bár inkább a film után– érdemes elolvasni Turing életrajzát is, ugyanis én annyira tudatlan voltam vele kapcsolatban, hogy azt sem tudtam, tulajdonképp neki köszönhetjük magát a számítógépet…

Képzeljétek el, ha mondjuk Raymond Babbittet tesója nem kártyákat számolni viszi Las Vegasba, hanem mondjuk megbízták volna ezzel a feladattal. Turing (Benedict Cumberbach) ugyanis számomra az autizmus határait feszegető lángelme volt, akit a filmben épp egy letartóztatás utáni kihallgatásán ismerjük meg. Igazából ekkor még nem tudjuk, miért van előzetesben, 1951-et írunk, az ő narrációjában röpülünk vissza az időben: először a 40-es évek elejére, mikor is csatlakozik az angol haditengerészet kódfejtő csapatához, majd azon belül később a 30-as évek elejére is, mikor iskolás korában nyilvánvaló lett zsenialitása, no meg ferde hajlama. A mozi így kb. három idősíkot mozgatva (végre időpontmegjelöléssel!!!) meséli el egy tragikus sorsú zseni történetét – akinek aktív közreműködésével emberek millióit mentették meg. Turing fantazmagóriája – a szokványos eljárással szemben - az volt, hogy a gép által kódolt üzenetet csak egy gép fejthet meg hatékonyan és időben, erre tette föl egész katonai karrierjét.  A film pedig a dekódoló gép kifejlesztésének nehézségeit mutatja be, a kis csapat történetét, ahol önmagában már egy nő jelenléte egetverő botrány, ahol az MI6 háttérmunkája hétpecsétes titok, ahol a csapatban még szovjet kém is lapul.

Ha pedig a masina megalkotása még nem lett volna elég problémás, gondot maga Turing is képes volt szolgáltatni: alapban iszonyat nehéz, unszimpatikus ember volt, az a tipikus magának való professzor (egyfajta Doki), aki a célja érdekében a legvégsőkig elment. Közben pedig nem kevés dolog hátráltatta munkájában: egyrészt ugyebár ott volt a féltékeny teamje, aztán egy okoskodó tábornok (Tywin Lannistert leszedték a WC-ről), no meg az akkoriban igencsak hátrányos megkülönböztetést jelentő mássága. A Kódjátszma próbál lavírozni a kódfeltörés izgalma és a homokosság tragédiája között, próbál úgy egyensúlyt hozni, hogy igazából egyik se domináljon a történetben, de mindkettő érjen el valami hatást a nézőnél – sikerrel. Jó, persze, egyéni ízlések miatt a kettő aránya minden nézőben máshogy jön le, én magam pl. többet néztem volna a történelmi vonalat, de hát nem lehet mindenki kedvére egyformán tenni…

A világháborús körítés, a rengeteg dokumentumszerű bevágással, az autentikus környezettel (bár, angol akcentus elég kevés van) nagyon tetszett. Zseniális volt, ahogy a bombázás veszélyét beépítették, ahogy a kudarc réme ott lebeg a csapat feje felett, ahogy a napi munka értelmetlenné vált minden éjfélkor, majd megdöbbentően hatásos volt, mikor is a felfedezés ismeretében dönteni kellett annak felhasználásáról. A sztori ezen szála, a finom kis poénokkal, a Rain Man módjára viselkedő Turinggal abszolút kedvenc volt – igazi, vérbeli háborús kalandfilm. Nem vették sem annyira drámaira, sem annyira dokumentaristára, amennyire esetleg lehetett volna, inkább egyfajta történelmi tabló előtt játszódó lightos akciómozi kerekedett belőle. A drámaiságot igyekeztek meghagyni a film másik központi témájának, Turing balszerencsés magánéletének.

Szerencsétlen ugyanis buzi volt. Vagy meleg, vagy homokos, vagy más – mindenki válasszon magának kifejezést vérmérséklete szerint. Buzi volt egy olyan korban, amikor a végtelenül konzervatív Angliában ez bűncselekménynek számított (meg is van ugyebár, miért ül előzetesben), a „betegeket” pedig kémiai kasztrálásnak vetették alá – vagy mehetek börtönbe. Turing kétségkívül a lehető legrosszabb korban élt, kibontakozását, elismertségét nagymértékben befolyásolta ez a tény is – így érthető, hogy az alkotók elég nagy hangsúlyt fektettek erre a vonalra is. Ugyanakkor – a lehető legnagyobb örömömre – egyáltalán nem vitték túlzásba ennek explicit bemutatását: a dolog végig tudatunkban volt, végig éreztük, hogy Damoklész kardja szerűen ott lebeg a fejünk felett, de szerencsére még egy csókig sem jutottunk el. Hatalmas respect ezért az alkotóknak, ha ez nem így van, értékelésem vélhetően a másik irányba lengne ki – így viszont képes voltam átérezni, szerencsétlen Turing minden kétségbeesett próbálkozását a normális életre. A házassági kísérletet, mindent… A moziban hihetetlen jól lejön az összetett jelleme, a félszeg, félénk, meleg fiú, aki kizárta maga körül a külvilágot, aki „betegsége” miatt a matekba menekült – mindez pedig egy egészen szenzációs színészi teljesítmény által megjelenítve.

Nagyon jól összerakott mozi a Kódjátszma, izgalmas, érdekes, néha megrázó, néha érzelmes. Korrajz tekintetében csillagos ötös (talán csak a bombázás CGI-je komikus kicsit), életrajzi filmként pedig visszafogottan nagyszerű. Megismerhetünk belőle egy zsenit, aki ugyan a valóságban azért ennél nagyobb segítséggel oldotta meg a feladatot, s akinek a sorsát a korszak születésekor (vagy legalábbis az első azonos nemű kapcsolatakor) meghatározta. Amibe bele tudok kötni, az szimplán érzelmi dolog: én még így is sokkal több Enigmát és kevesebb Turingot néztem volna – de ez megint legyen az én bajom.  



80%



.

R2-D2 írta:

Kódjátszma

Alig egy héttel a neves esemény után viszont meg kell állapítanom, hogy bizony ez a mozi is sokkal jobban megérdemelte volna az elismerést, mint azok, amik végül is megkapták… Ja, hogy ez egy normálisan megszerkesztett film lett? Hogy itt végre nem kell találgatni, melyik évben járunk? Hogy ebben semmi szürreális agyament látomás nincs és semmi rendkívüli technikai bravúr/ötlet nem kellett elkészítéséhez? Hogy esetleg ebben az évben ez kevés volt az elismeréshez?? … fene az ízlésüket… Nálam a Kódjátszma simán a 7 látott verseny film közül (Selmára szerintem esély sincs itthon legálisan) a második helyre ért fel: maga az egész történet, az enigma kód feltörésének kálváriája, annak kegyetlen morális következménye, megspékelve a főszereplő személyes tragédiájával egészen kiváló szórakozást nyújtott. A valós eseményeken alapuló, félig történelmi kalandfilm, félig életrajzi dráma maximálisan teljesítette elvárásaimat, a manapság talán néha ok nélkül felkapott Benedict Cumberbatch pedig végleg bebizonyította – és engem is végleg meggyőzött -, hogy ott van a helye a legjobbak között.

Szerencsétlen ugyanis buzi volt. Vagy meleg, vagy homokos, vagy más – mindenki válasszon magának kifejezést vérmérséklete szerint.

80%

"Különleges ízlés-különbözőségű", kérlekalássan !

Az Enigmáról már láttam az azonos című filmet, és ezt is szívesen megnéztem volna, ha jött volna ide, vagy ha nem úgy alakultak volna a dolgaim az elmúlt hetekben, ahogy. Biztos, hogy pótolni fogom.

Ezt a kémiai kasztrálást egyébként nem értem... Minek, ha már egyszer a vonzalma is csekély valószínűséget hagy egy utódnak? Igaz, mit is várok akkor, amikor alig pár évtizeddel előtte is hittek benne, egy teafőzettel elmulasztható az egész.
.

.






A lé meg a Lola





Mit csinálnál, ha életed legelbaszottabb percében újrakezdhetnéd azt az eseménysort, ami odáig vezetett, hogy esetleg te vagy a szeretted holtan fekszik egy utca aszfaltján? Ugye, megpróbálnád még egyszer? És ha az is ugyanúgy végződne? Mikor jönnél rá, hogy melyik a helyes út, mik a helyes cselekedetek, motivációk a katasztrófa elkerüléséhez? Ebben a  filmben Lola háromszor próbálhatja…

Manni (kedvenc Moritz Bleibtreu-m), egy fiatal német srác, épp a törvénytelen autócsempészésből kapott 100 ezer márkát igyekszik leszállítani főnökének – mikor balszerencséjére egy, a metrón történő incidense után a táskányi pénz egy hajléktalan ölébe hullik. Ez gyakorlatilag egyenlő egy halálos ítélettel, Manninak pedig húsz perce marad, hogy előteremtse a bődületes összeget (jó poén és nosztalgia volt márkát látni): kétségbeesetten felhívja hát piros hajú barátnőjét, Lolát (Franka Potente – ld. még Bourne Marie-ja), hogy segítsen neki. A lány pedig rohanva elindul Mannihoz, hogy megakadályozzon egy esetleges tragédiába torkolható rablást, illetve útközben pénzt szerezzen bankár apucitól. Lola fut, rohan, útközben emberekkel, csoportokkal kerül kapcsolatba, hogy aztán 12 óra után pár perccel odaérjen a telefonfülkéhez – s hogy aztán egy szerencsétlen véletlen következtében, annak feloldásaként újrainduljon az egész. Visszaugrunk 20 percet az időben, Lola ismét fut, rohan, néhány apró dolog megváltozik menet közben – ám a tetteinek következménye ismét csak globális reset… hogy a piros telefon újra a levegőbe emelkedjen, s hogy Lola harmadszor is elkezdjen rohanni.

Zseniális. Nem először látom, de minden egyes alkalommal tátott szájjal bámulom ezt az audiovizuális orgiát, amit Tom Tykwer elénk tár. A 87 percnyi filmben gyakorlatilag egyetlen egy szusszanásnyi szünet nincs, eleve az egész a lány futására épül: így a kiválóan fényképezett rohanás képei alapban sodró lendületet adnak a filmnek. Sőt, még akkor is azt érezzük, hogy futunk, amikor épp nem: apuci jelenete a titkárnővel, a bankrablás vagy a kaszinó jelenetekben mind-mind zsigeri feszültség rejtőzik. Picit lehet szidni a magyar cím kitalálóit megint, mert a film egészét tekintve a Lola rohanása sokkal lényegre törőbb lenne – bár tény és való, hogy a pénznek is fontos szerepe van. Az A lé meg a Lolára ezen kívül minimum kétféleképp is tekinthetünk (bár, meggyőződésem, egyiknek sem szánták): kis jóindulattal lehet egy időhurkos film, amiben Lola tanulva a korábbi húsz percből végül is megtalálja a jó megoldást, de ugyanúgy lehet egy párhuzamos valóságokról készített mozi is, amiben a három rohanás háromfajta cselekménysora háromfajta végeredményt eredményez. Bármelyiket nézem, egyikbe sem tudnék belekötni, még úgy is mindegyik megáll a saját lábán, hogy szerintem Tykwer szimplán csak játszott egyet az események láncolatával – különösebb magasztosabb szándék nélkül…

Nem tudok eleget áradozni már magán a szerkezeten sem: Lola, miután elindul, a lépcsőházban találkozik egy idióta kutyás szomszéddal, az erre a találkozásra adott reakció pedig döntő mértékben meghatározza a későbbi események időrendiségét. A hab a tortán az, hogy ez a kb. fél perces snitt végig animált, a lépcsőház eseményei olyanok, mint egy nem túl jól kidolgozott rajzfilmbetét, majd a lépcsőházból kiérve visszaváltunk normál játékfilmre. A rohanás közben aztán Lola több alkalommal, több karakterrel érintkezésbe kerül – szenzációs, ahogy néhány bevillantott képben a kiválasztott karakter jövőjét bemutatják. Háromszor, háromféleképp!! Már az ilyen apró rejtett finomságok miatt az egész mozi egy különleges élmény, de a lényeg mégiscsak Lola futása. Ahogy az filmezve van, ahogy a kamera rohan vele, ahogy néha körbefordul – azt még a Birdman is megirigyelhetné.  Egy futás kb. húsz perc, a háromszor húsz perc kapcsolódási pontjai, eseményeinek különféle módon történő ismétlődései szenzációsak – ebben a moziban bizony a kiváló forgatókönyv szerencsésen társult egy tehetséges rendező vizualitásával: az A lé meg a Lola így lesz maradandó, meghatározó filmes élmény.

S ha már forgatókönyv. Kicsit olvasgattam az másfél évtizedes!! kritikákat a neten, s azokban találtam egy újfajta nézőpontot a Lolához. Nevezetesen a három futás közti különbséget és annak nevelő célzatú hatását… Valahogy eddig csak játéknak tartottam az egészet, de valóban: az erőszakkal történő pénzszerzés erőszakkal és tragédiával végződik, ellenben mikor a 100 ezer márka megszerzése a szerencséhez van kötve, abban a pillanatban minden más lesz. Még a bevillanó életpályák is pozitívan alakulnak – igen, ez a jó szó. A Lolának van egy olyan pozitív üzenete, társadalomformáló hatása, ami első blikkre a nagy rohanásban talán fel sem tűnik. Nekem legalábbis nem tűnt föl, a dinamikus technozenére rohanás az őrült kamerával kicsit el is tereli a figyelmet az igazi háttérgondolatokról. De hát az igazán jó film már csak ilyen: minden megtekintésnél fedez fel benne az ember valami újat: rácsodálkozik egy-egy elfeledett jelentre, színészre, összefüggésre – másrészt viszont teli szájjal vigyorog azokon az eseményeken, amit fel tud idézni. Franka Potente ugyan ismerős volt a tudatalattimból, de csak most döbbentem rá, hol is láttam őt azóta (a piros haj kicsit becsapott).

Nem tudom, mennyien ismerik ezt a mozit. Gyanítom, az ifjak még csak nem is hallottak róla – magam részéről pedig az elmúlt évtizedben mindent megtettem promotálására. Majdnem minden évben ezt küldöm év végi filmnézésre az egyik helyi középiskolába, mikor már júniusban a diákoknak kicsit lazább és a tanár esetleg nyelvgyakorlás céljából összevont németórán filmet néz velük. Eddig még negatív visszhangot nem hallottam róla. De hát nem is lehet. Mestermű.



100%



Ui: Ez meg zseniális, egy újabb értelmezés, egy háromszintes videojáték: 

Spoiler:

.

R2-D2 írta:

A lé meg a Lola

Mit csinálnál, ha életed legelbaszottabb percében újrakezdhetnéd azt az eseménysort, ami odáig vezetett, hogy esetleg te vagy a szeretted holtan fekszik egy utca aszfaltján? Ugye, megpróbálnád még egyszer? És ha az is ugyanúgy végződne? Mikor jönnél rá, hogy melyik a helyes út, mik a helyes cselekedetek, motivációk a katasztrófa elkerüléséhez? Ebben a  filmben Lola háromszor próbálhatja…

Nem tudom, mennyien ismerik ezt a mozit. Gyanítom, az ifjak még csak nem is hallottak róla – magam részéről pedig az elmúlt évtizedben mindent megtettem promotálására. Majdnem minden évben ezt küldöm év végi filmnézésre az egyik helyi középiskolába, mikor már júniusban a diákoknak kicsit lazább és a tanár esetleg nyelvgyakorlás céljából összevont németórán filmet néz velük. Eddig még negatív visszhangot nem hallottam róla. De hát nem is lehet. Mestermű.

100%

Hallani hallottam a filmről (nem is vagyok már "ifjú" ), de csak a címét, és az alapján be is soroltam valami középszerű romantikus-heist mozinak, és már arra sem vettem a fáradtságot, hogy utánamenjek, miről is szól    ... Pedig Tykwer munkáit még bírom is. Jó, hogy írtál róla, mert ez így is maradt volna, de persze a sztori így már naná, hogy érdekel, szóval "Listára fel!" !
.

Niwrok írta:

A lé meg a Lola

Hallani hallottam a filmről (nem is vagyok már "ifjú" ), de csak a címét, és az alapján be is soroltam valami középszerű romantikus-heist mozinak, és már arra sem vettem a fáradtságot, hogy utánamenjek, miről is szól    ... Pedig Tykwer munkáit még bírom is. Jó, hogy írtál róla, mert ez így is maradt volna, de persze a sztori így már naná, hogy érdekel, szóval "Listára fel!" !
.

Az igazság az, hogy nem lepődtem meg. Most már nem, volt már rá precedens, hogy korábban halálbiztos voltam abban, hogy Te is ismersz mindent, amiről írok - de aztán nem.

Úgyhogy örülök (ismét), hogy egy nem aktuális filmet tudtam ajánlani. Ezt sürge nézd meg, szerintem nem fogsz benn csalódni.

.





Chappie






Gyerekkoromban volt egy kutyám, úgy hívták Csöpi... fura, de tegnap arra gondoltam, a Chappie-ben szereplő karakterek majd mindegyikébe összesen kevesebb értelem szorult, mint megboldogult házi kedvencembe…

Abból a szempontból nehéz helyzetben vagyok, hogy ugyan minden erőmmel próbálok ellenállni a mostanában divatos fikázási trendnek és e film kapcsán is akárhova kattintok a neten, mindenhol csak és kizárólag a rosszat olvasom róla - de most sajnos túlnyomórészt jogosnak tartom ezeket. Hogy végtelenül ostoba forgatókönyvvel (igaz), idegesítő szereplőkkel (nagyon igaz), és buta dialógusokkal (igaz) dolgozik. Ezek után meglepő az imdb 7.4-es átlaga – valahogy a nagyvilágban a kevésbé okos és szőrösszívű közönség sokkal jobban befogadta a filmet, mint a szakavatott ítészek. Az én véleményem valahol az arany középúton van, volt néhány mozzanat a film közben, mikor bizony majdnem kijöttem a teremből (nem okoztam volna nagy zavart, tekintve hogy egyedül voltam a 275 fős moziban), viszont összességében a film legvégére picit jobban éreztem magam. S nem foglalkoztam vele, mert nem érdekelt (a Lucy és a Transzcendens után meg végképp nem), mekkora ökörség megint a tudatmentés…

Van egy cég valahol J’burgban, ami egy ifjú mérnök, Deon (Dev Patel – a Gettómilliomos játékosa) fejlesztése nyomán rendőrrobotokat gyárt, ezekkel a robotokkal pedig végre vissza lehet szorítani a bűnözést a városban. A video naplós kezdés után rögtön egy ilyen bevetés kellős közepébe cheppenünk, ahol parádés akciójelenetekkel tarkítva nézzük a robotok ténykedését: kétségkívül hatásos és hatékony módszerekkel rázzák gatyába a rosszfiúkat. Itt azonban álljunk is meg picit, mert rengeteg dolog van a felütésben, amiről érdemes beszélni, illetve ami nagymértékben befolyásolhatja majd az összetett élményt. Úgy is mondhatnám, eddig volt minden rendben, valahol itt romlott el minden… szóval. Az egész akció, annak koreográfiája, látványa, brutalitása kiváló: ahogy a gépek együtt dolgoznak a hús-vér zsarukkal, az első osztályú. A hitelséggel ugyan van némi probléma, az a fránya golyó csak nem találja el a főszereplőket, de itt még, indításkor belefér (a film végén már majd kevésbé). Erős Robotzsaru utánérzésem volt ugyan, de nem baj, a robotok meg mintha konzekvens fejlődésen átesve az Elysiumból jöttek volna át – de az meg legalább saját mű. Meglepetésemre van vér is, ami jó: hitelesebbé teszi az egészet. A 22-es számú robot aztán súlyos sérülést szenved, az egész mozi alapját adó történet gyökere innen ered – és ez bizony nekem tetszett. Volt egy jó akció, egy jó kis bevezetés egy képzelt világba, igazán hangulatkelő nyitány – amit aztán sikerült teljesen hazavágni.

Ugyanis ebben a nyitányban feltűnnek azok a karakterek, akikkel később a 22-es sorsa összefonódik. Hát kérem: ennél idegesítőbb, irritálóbb, butább, gusztustalanabb, agyfelbaszósabb társaságot keresni sem lehetne. Most, mozi után kicsit utánanéztem kik is ezek: valami Blomkamp rajongó/barát dél-afrikai rapbanda tagjai, akiknek az egész színészetről halványlila fingjuk sincs. Ellenben olyan szinten ripacsok, olyan szinten „játsszák” az általuk képviselt életstílust, hogy az minden normális ember zsebében kinyitja a bicskát. Erre jön még a csaj, Yolandi magyar hangja, ami a valaha hallott legidegesítőbb szinkron életemben – sovány vigasz, de állítólag eredetiben is ilyen. A trió minden egyes tagja valami eszméletlenül unszimpatikus, borzasztóan buta, agresszív és visszataszító. Nem egyszer jutott eszembe közben, hogy egy roma valóságshow kellős közepébe csöppentem – de azt hiszem, a Chappie szereplői messze alulmúlják azt is. Minden dialógusból süt a sötétség, a mozdulatuk, megjelenésük, öltözködésük, viselkedésük valami katasztrófa – egy esetben tudnék rájuk pozitív kontextusban gondolni, ha ők magának a rapzenének a groteszk tükre lennének. De szerintem nem erről van szó…

A nyitányban van még egy félmeztelen raszta rosszfiú, a gengszterek gengsztere, aki egyébként sokáig a főgonosz szerepében tetszeleg, csak később jön a nem várt (és megalapozatlan) fordulat, hogy Deon kollégája, Vincent (Hugh Jackman) veszi át ezt a dicső pozíciót. Nos, ott tartunk, hogy van egy jó kis akció, ahol a 22-es robot végzetes sérülést kap, ám leselejtezését Deon, a fejlesztője megakadályozza – ugyanis a srác otthon a sufniban kidolgozott egy mesterséges intelligenciát, amit beépít majd a robotba ( : a lakásában ott van 5-öskéhez hasonló másolat a Rövidzárlatból). De a 22-es rossz kezekbe kerül - pontosan a lehető legidiótább kezekbe -, a három agyament repper bűnözőhöz, akiknek feltett szándéka, hogy bűnözőt csinálnak a belőle. És elnevezik Chappienek… Már azon is fogtam néha a fejemet, hogy Deon minden következmények nélkül jön-megy ki-be a cégébe, lopja ki a robotot meg a szoftverkulcsot, hogy a főnöknő (Sigourney Weaver) mennyire is irritálóan idióta, de a csúcs egyértelműen a mozi kétharmadát kitevő kínlódás Chappie és nevelői között…

Mami    papi…    .. bazmeg, én még ennyire pocsékul összerakott, idegesítő és buta eseménysort életemben nem láttam. A film minden egyes perce, amit a három jómadár a robottal tölt, kínszenvedés. A robot csípőjét dobálva tanul meg járni, gengszter dumát nyomat, rabolni nem hajlandó, mert az rossz. De dobócsillaggal elaltatja pl. a biztonsági őrt – mert azt mondták neki, hogy attól csak elalszik. Az egész lény olyan, mint egy két lábon járó óriásnyúl azokkal a nagy fülekkel, lélekben és észben pedig egy pelenkába fosó bébi és egy alsó tagozatos gyerek között van. Illetve egy napig, mert aztán olyan gyorsan tanul, hogy letölti a saját tudatát egy laptopra… miközben még mindig nem tud különbséget tenni a bűnözés egyes szekvenciái között…    Valami iszonyat gyenge és idegesítő ez a szakasz, a robot pedig hiába zseniálisan animált (Blomkamp házi kedvence, Shalto Cooper volt a CGI alapja), zsenialitására nem tudtam figyelni, mert ez a három elbaszott figura mindig kizökkentett belőle…

A végjáték meg… ehhh. Megint csak tisztára Robotzsaru. Látványos, oké, de drámai hatása nulla, szinte alig vártam már, hogy dögöljön meg mindenki a vásznon. Igen, a végére már Chappie is. Az egész „ütközet” a Sólyom névre elkeresztelt szupermasinával korántsem volt annyira rendben, mint a nyitány akciója, hiteltelen és idióta képsorok: csak azért kellettek, hogy Vincent kiélhesse magát. Teljes kiakadásomat csak és kizárólag az mentette meg, amit a 22-es a végén ÉRZELMI alapon produkált az új testek utáni hajszában. Agyammal tudom, hogy egy faszság az egész, de a szívemre képesek voltak hatni, abban a pár percben szinte elfelejtettem az addigi idiótaságot. Vége miatt az összkép alulról súrolja a pozitív tartományt, de hogy én ezért pénzt nem fogok többet adni, az biztos. Hiába a tisztességes látvány (a robot animációja zseniális), hiába jó ismét a dél-afrikai hangulat, hiába vannak a mozinak igazán jó színészei is, az összkép inkább siralmas. Talán nem kellett volna ilyen barátokat szerepeltetni ilyen ripacs és ilyen jelentőségű szerepekben és akkor jobb lett volna. Aztán nem ártott volna valami épkézláb forgatókönyv – Neil Blomkamp leggyengébb pontja három film alapján – ami esetleg épkézláb figurákat és dialógusokat tartalmaz. A Red Bull, Sony reklámokon csak röhögtem, kellett a pénz a filmhez, viszont azon a film végéig tűnődtem, ki az az idióta, aki két darab gigászi hőerőmű kéményt telegraffitizik… és hogyan???  

Megnéztem, mert meg akartam nézni, ettől nem tántorított el előtte sem Remo, sem aeonflux, sem az Index írása. De ezúttal igazuk van.




50%




.

R2-D2 írta:

Chappie

Gyerekkoromban volt egy kutyám, úgy hívták Csöpi... fura, de tegnap arra gondoltam, a Chappie-ben szereplő karakterek majd mindegyikébe összesen kevesebb értelem szorult, mint megboldogult házi kedvencembe… Abból a szempontból nehéz helyzetben vagyok, hogy ugyan minden erőmmel próbálok ellenállni a mostanában divatos fikázási trendnek és e film kapcsán is akárhova kattintok a neten, mindenhol csak és kizárólag a rosszat olvasom róla - de most sajnos túlnyomórészt jogosnak tartom ezeket. Hogy végtelenül ostoba forgatókönyvvel (igaz), idegesítő szereplőkkel (nagyon igaz), és buta dialógusokkal (igaz) dolgozik.

A trió minden egyes tagja valami eszméletlenül unszimpatikus, borzasztóan buta, agresszív és visszataszító. Nem egyszer jutott eszembe közben, hogy egy roma valóságshow kellős közepébe csöppentem – de azt hiszem, a Chappie szereplői messze alulmúlják azt is. Minden dialógusból süt a sötétség, a mozdulatuk, megjelenésük, öltözködésük, viselkedésük valami katasztrófa.

50%

Eddig azért érdekelt, mert még az Elysium sem volt olyan rossz, csak a közhelyek meg az észrevétlen dokkolás, de már inkább a szereplők foglalkoztatnak, akiknek a Győzike Show szintje alá sikerült bekúszni   .
.

Niwrok írta:

Chappie

Eddig azért érdekelt, mert még az Elysium sem volt olyan rossz, csak a közhelyek meg az észrevétlen dokkolás, de már inkább a szereplők foglalkoztatnak, akiknek a Győzike Show szintje alá sikerült bekúszni   .
.

Hajrá!

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Chappie

Eddig azért érdekelt, mert még az Elysium sem volt olyan rossz, csak a közhelyek meg az észrevétlen dokkolás, de már inkább a szereplők foglalkoztatnak, akiknek a Győzike Show szintje alá sikerült bekúszni   .

Hajrá!

Nem sietem el . Azért a lendületből sikerült jócskán visszavetetned .
.

Niwrok írta:

Nem sietem el . Azért a lendületből sikerült jócskán visszavetetned .
.

Persze. Minden szart én nézzek először, mi??

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Nem sietem el . Azért a lendületből sikerült jócskán visszavetetned .

Persze. Minden szart én nézzek először, mi??

Mert nálatok legalább vetítik ! Nálunk lassan már csak a romantikusok, a mesék, a vígjátékok meg akciófilmek dívnak . Se dráma (a legjobb film Oscar-jelöltek közül egyedül a Grand Budapest Hotel, de ha nincs a címében a Budapest, szerintem az sem), se sci-fi, horror főleg nem, és az egyre bőségesebb és minőségibb magyar filmgyártás egyetlen egy darabját sem sikerült elhozni (egyet kivéve, de arról úgyis nemsokára írok, hiszen azzal hazabeszélek ). De a Fosbarna 50 nyalata az persze 2 hétig, plusz éjszakai  ! Még akár három éve is volt, hogy egy héten kétszer mentem, most meg egy hónap alatt a Kingsmanre lettem volna igazán kíváncsi, ott meg pont közbejöttek a dolgok.
.

Niwrok írta:

Mert nálatok legalább vetítik ! Nálunk lassan már csak a romantikusok, a mesék, a vígjátékok meg akciófilmek dívnak . Se dráma (a legjobb film Oscar-jelöltek közül egyedül a Grand Budapest Hotel, de ha nincs a címében a Budapest, szerintem az sem), se sci-fi, horror főleg nem, és az egyre bőségesebb és minőségibb magyar filmgyártás egyetlen egy darabját sem sikerült elhozni (egyet kivéve, de arról úgyis nemsokára írok, hiszen azzal hazabeszélek ). De a Fosbarna 50 nyalata az persze 2 hétig, plusz éjszakai  ! Még akár három éve is volt, hogy egy héten kétszer mentem, most meg egy hónap alatt a Kingsmanre lettem volna igazán kíváncsi, ott meg pont közbejöttek a dolgok.
.

Ez tényleg szomorú....

És még azt hittem, csak én vagyok hátrányos helyzetű...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Mert nálatok legalább vetítik ! Nálunk lassan már csak a romantikusok, a mesék, a vígjátékok meg akciófilmek dívnak . Se dráma (a legjobb film Oscar-jelöltek közül egyedül a Grand Budapest Hotel, de ha nincs a címében a Budapest, szerintem az sem), se sci-fi, horror főleg nem, és az egyre bőségesebb és minőségibb magyar filmgyártás egyetlen egy darabját sem sikerült elhozni (egyet kivéve, de arról úgyis nemsokára írok, hiszen azzal hazabeszélek ). De a Fosbarna 50 nyalata az persze 2 hétig, plusz éjszakai  ! Még akár három éve is volt, hogy egy héten kétszer mentem, most meg egy hónap alatt a Kingsmanre lettem volna igazán kíváncsi, ott meg pont közbejöttek a dolgok.

Ez tényleg szomorú....
És még azt hittem, csak én vagyok hátrányos helyzetű...

Ti megyeszékhely vagytok két mozival, mi megyei jogú város egy mozi két termével, ahol a kicsi eseti jelleggel (havonta átlag egy-két hétig) vetít, többnyire egy-egy művész- vagy nem-hollywoodi filmet (pár hete volt a Fehér árnyék, jövő héttől a Föld sója megy). Tényleg, most nézem, hogy a kamarában volt egy darab magyar film mostanában, a Senki szigete, gondolom a Moszkva teres Török Ferenc miatt, meg a Dumapárbaj, ami meg a stand-uposok miatt férhetett be a repertoárba...

Azért eret persze nem vágok magamon. Székesfehérvár és Budapest is viszonylag közel van, ott meg van minden, ha nagyon akarok, oda felmehetek. Neked meg ugye ott van Ausztria ...
.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A lé meg a Lola

Hallani hallottam a filmről (nem is vagyok már "ifjú" ), de csak a címét, és az alapján be is soroltam valami középszerű romantikus-heist mozinak, és már arra sem vettem a fáradtságot, hogy utánamenjek, miről is szól    ... Pedig Tykwer munkáit még bírom is. Jó, hogy írtál róla, mert ez így is maradt volna, de persze a sztori így már naná, hogy érdekel, szóval "Listára fel!" !

Az igazság az, hogy nem lepődtem meg. Most már nem, volt már rá precedens, hogy korábban halálbiztos voltam abban, hogy Te is ismersz mindent, amiről írok - de aztán nem.
Úgyhogy örülök (ismét), hogy egy nem aktuális filmet tudtam ajánlani. Ezt sürge nézd meg, szerintem nem fogsz benn csalódni.

Nos, elég sürge voltam ?

Mivel nálam az érzelmi töltet nem jött elő, így persze a filmre és az elemeire is máshogy tekintettem, de összességében egy kellemes filmet láttam. Azt gondolom ennyi év után nem kell bizonygatnom, hogy az idővisszapörgetős, alternatív valóságos filmek mennyire bejönnek, nem véletlenül szoktam emlegetni a Nő kétszert vagy írtam nemrég a Mr. Nobodyról. A sztori így teljesen jó, tele kiváló ötletekkel, mint az "Ezután" fotósorozatok, hogy Lola melyik pillanatában érkezik meg az apjánál folyó beszélgetésbe, de akár az üveglap meg a karambol is. Külön jó csattanó volt Meyer úr meghatározó szerepe, noha első két alkalommal azt sem tudtuk meg, hogy ő kicsoda. Kétszer hangosan fel is nevettem, annyira bejött a történetvezetés (a paskolós fotósorozatnál, és a "csakazértis" karambolnál a harmadik körben ).

És hogy időhurok, alternatív valóság, esetleg társadalmi mondanivaló?

Spoiler:

Ami nem tetszett, azok inkább az öncélúságból erednek. Néha sok volt a színpadiasság, már eleve az anyja szobáját vagy a feleslegesen felbukkanó napszemüveges apácákat tekintve, az üveghangon sikító Lola meg úgy volt rossz nekem, ahogy kitalálták. A "dinamikus technozene" is inkább az idegeimre ment és nem a fülembe mászott. A technikai problémákat meg bár illetlenség felróni egy kezdő, kisköltségvetésű filmnek, de azért a banki jelenetekben a tengeribetegségig imbolygó kamera, a sokszor szemcsés képek (simán látszik, hogy két kamerával dolgoztak, és az is, hogy mikor melyikkel) és a néha elcseszett vágás még talán ezen a szinten sem megy el.

7/10
.

Niwrok írta:

Nos, elég sürge voltam ?

7/10
.

A 7/10 az jó vagy rossz???

Végül is nem bántad meg, ez a lényeg. Kicsit megint máshogy látjuk - ahogy szoktad mondani , szocializálódási és nosztalgiabeli különbségek miatt -, ennyi.

Spoiler: