R2-D2 írásai 2.0

.





’71




1971 meglehetősen zavaros időszak volt Észak –Írországban. Kicsit kutakodva a neten, még mindig nem igazán látok tisztán, a katolikus-protestáns ellentétből jóformán semmit nem értek: csupán megint annyi jön le belőle, hogy az idióta vallás álcája mögé bújva embereket öltek. Az 1969-ben ismételten fellángoló harcok következményeként a vezetés az angol hadsereg segítségét kérte, akik be is vonultak Belfastba rendfenntartás céljából – az ő „áldásos” tevékenységüknek negatív csúcsa lesz majd a Véres Vasárnap 1972.01.30-án (valószínűleg újra kéne nézem az erről szóló filmet, mert mikor először találkoztam vele, nem igazán fogott meg - talán rossz időszakban ért). Másrészt meg a villongások sikeresen újraélesztették a már-már demilitarizált IRA-t is – mintha épp ez lett volna valakinek a célja -, amiben pont ezidőtájt és talán pont ezért következik be a szakadás is, ami a filmnek egyik központi motívuma.

Egy angol katonai kiképzőtáborban járunk, ahol épp az újoncok tréningje folyik. Túl sok szerepe nincs az eseményeknek, talán csak egy gyors korrajz vázlat, esetleg a bajtársiasság érzékeltetése – no meg hogy nagyjából megismerjük Gary Hook közlegényt (Jack O’Conellt). Fura egyébként, hogy ekkor még a sok egyforma katona közül sejtésünk sem lesz, ki lesz a központi figurája a történetnek, Hook kapcsán is csak a felvett gyerekes szál miatt gyanakodhatunk. Meglehetősen elnagyolt az egész figura múltja, nagyon minimális kötődéssel vághatunk bele a kalandba, az elején inkább csak sodródunk az eseményekkel. Tapogatózunk, ki hol, miért és kivel van, miután pedig Hook osztagát Belfastba vezénylik rendfenntartani, a káosz a kis fejemben még nagyobb lett: a 70-es évek karakterei azokkal az idióta bajuszokkal, pajeszokkal sokszor tök egyformának tűntek, kellett egy kis idő, míg az ember biztosan meg tudta különböztetni a figurákat. De még akkor sem volt minden tiszta, ki melyik oldalon is áll, hisz az angoloknak dolgozó beépített ügynökök, a szakadófélben lévő IRA tagjai mind-mind folytatták a saját kis titkos játszmáikat is.

Nagyon elmerülni viszont nincs idő semmiben: negyed óra után a döbbenet eluralkodik a vásznon, hogy aztán utána egy baszott izgalmas, menekülős, rejtőzős moziba váltson át az egész. Hook osztaga ugyanis támogatást nyújt a helyi ÁVH erőinek, akik megkérdőjelezhető módon gyűjtik be a lakosság egy részét – a lakosság másik része meg persze ezt nem nézi jó szemmel. Zseniálisan meg van csinálva a filmben, ahogy az utcán eszkalálódik a feszültség, ahogy az angol katonák próbálják a nyilvánvaló támadást békés módon elhárítani, ahogy aztán visszavonulnak. A hiba mindössze az, hogy két katonájuk kikerül a biztonságos körből, őket hátrahagyva lépnek le az utcáról: az egyik pedig épp Hook, aki pillanatokon belül, fegyverétől megfosztva találja magát feldühödött ellenség között. A lincselést csak egy óriási rohanás, menekülés árán ússza meg, ez a jelenet egyszerűen zseniális: kb. tíz percig kergetik a srácot, a folyamatos rohanás olyan profi módon van filmezve, hogy magunk is elfáradunk a végére. Talán még az általam imádott Bourne féle rohanásnál is jobb – egyetlen másodpercig nem volt kérdés az események hitelessége –végkimenetelük annál inkább: a film legnagyobb feszültségét amúgy pont az adja, hogy abszolút nem lehetünk biztosak Hook sorsában. Miután nem volt úgy megágyazva karakterének, mint az mondjuk, Hollywoodban lenne, így kérdéses volt, hogy túléli-e, túlélheti-e az éjszakát.

Mert az egész film egy éjszak eseménye (ebből kifolyólag jótékony sötétség borít mindent, minden bizonnyal így támogatva a film minimál költségvetését is), amíg Hook a belfasti éjszakában bújkálva, menekülve várja a saját szakaszát, ami érte jön majd. Azzal nem számol szegényem, hogy akaratán kívül épp az IRA belső harcának kereszttüzébe kerül, figurája (mint angol katona) kulcsfontosságú a szervezett konfliktusában. Ha mérsékelt szárny kapja el és átadja, az jó pont az angolok szemében, míg a radikálisabbak a kivégzésével szerezhetnek híveket. Érdekes sakkjátszma az egész, amellett, hogy maga a mozi egy végletekig izgalmas kalandfilm, néhány egészen megdöbbentő jelenettel (pl. robbanás), néhány egészen kiváló mellékszereplővel (pl. kiskölök), egy kegyetlen jó korrajz is a 70-es évek elejének északír viszonyairól. Totál autentikus az egész, az északír akcentuson keresztül is simán ott vagyunk abban a korban, azokkal a csapatokkal az utcán, simán átérezzük Hook néha kilátástalan helyzetét. Érdekessége a filmnek, hogy nem propagandafilm, igazándiból nem akar állást foglalni a vallási háborúban, csupán fog egy figurát és beleteszi a zűr kellős közepébe. Az első egész estés filmes rendező, Yann Demaange kiváló munkát végzett, nagyon jól érzett rá az arányokra: ami üresjárat van a filmben, annyi pont kell Hooknak is, hogy erőre kapjon, annyi pont jót tesz a mozinak, hogy kicsit kifújja magát – hogy aztán mondjuk arcunkba robbanjon egy golyó vagy egy bomba. A dícséretből nem hagyhatom ki a zenéjét sem: nagymértékben hozzásegít az élmény átéléséhez A 99 perc pillanatok alatt elröpül, túl ok időnk nincs is a mozi hiányosságain gondolkodni.

Mert igazándiból nincs is neki sok. Alapból mondjuk, a figurák felismerhetetlenségét mondanám (bajusz, pajesz bőrdzseki, stb.), valamint az ehhez kapcsolódó háttérismeretek hiányát. Jó, ha belegondolunk, nagyjából annyit látunk az egészből,mint Hook, de véleményem szerint talán jobb lett volna, ha a nem angol és nem ír nézőnek valami támpontot adtak volna a tekintetben, hogy az adott figura miért teszi azt, amit tesz. Kicsit hiányosnak érzem a szakadó IRA bemutatását, egyáltalán az egész történelmi tabló marad a homályban. S ha már homály: túl sötét az egész film, gyakran lófaszt sem látni, az alapban is egyforma karakterek csak még jobban eltűnnek a közösben. De ezeken kívül kategóriájában, ráfordításaiban közel tökéletes a mozi.




85%


.

.






A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája





Kicsit szégyellem magam… ahogy olvasgatom itt a netet, ez egy qrva régi irodalmi alapanyag feldolgozása, mely alapanyagot úgy néz ki, ismernem kellene…    … hát basszus, még csak nem is hallottam róla. A Heinrich von Kleist által megírt Kólás Misi története ezek szerint valós személy kálváriáján alapul, sőt, még pszichiátriai tünetegyüttest is neveztek el róla… utóbbin mondjuk nem csodálkozom, amit ez a bolond választott és fontosnak tartott, jár is neki egy kórlap.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lókupec (vagy valami olyasmi). Egy szép napon elindult a vásárba félpénzzel, eladni az állatait: lovagolnak a sziklás-füves tájon, a füves tájon, a sziklás tájon, füves tájon, homályban, világosban, mindenhogyan. Egy pillanatra megijedtem, rossz mozit indítottam el és azt hittem, Béla bá valami titkos projektjét látom álnév alatt – no de azért hazánk élfilmese nem állt volna meg holmi 5-10 perc lovaglás után, ő még biztos tovább hajszolta volna Kólás Misiéket. Mert ők biza’ ketten vannak ám emberek: a szolgáló, ő, meg még négy ló. Négy eladni való - meg kettőn, amin ülnek -: két fekete meg két fehér (ez fontos). No, a kalandfilm akkor pörög föl, mikor is a csúnya gonosz bácsi, a helyi (fideszes??)  báró váratlanul útdíjat vetett ki egy olyan szakaszra, ahol eddig az nem volt. Konkrétan egy farönkkel lezár egy picsányi hidat, így Kólás Misinek mérlegelnie kell: vagy otthagyja a két fekete lovat biztosítéknak, vagy pár száz méter kerülővel elhagyja az autópályát és mellékutakon jut el a vásárba. De Misi önérzetes ember – meg becsületes idióta polgár –, fizet és továbbmegy: viszont miután szegény fekete lovait nem karcmentes és ujjlenyomat mentesen kapja vissza, úgy gondolja, igazát bíróságra viszi.

Mert nem tetszik neki az sem önkényes útdíj, sem az önkényes báró kiskirálykodása: de aztán a sokadik jogi kudarc után (a bíróság és az ügyészég is a remek politikai kapcsolatokkal rendelkező oligarcha báró kezében van) rá kell döbbennie, hogy ő a kisember a történetben. Miután pedig a következő kísérleténél személyes tragédia is éri, fejébe veszi, hogy bosszút áll a bárón. Közben azért még megnézhetünk egy kiscsikó születését, rengeteg csodás erdőt, a kamera előtt elsuhanó fákat. Aztán lovak csutakolását, aztán lovak simogatását, aztán lovak befogását, aztán lovak lovaglását, aztán csak úgy a lovakat. Ami képsorok nem a lovakhoz kapcsolódnak, azok csodás tájképek a XVI-i századi Franciaország dombos vidékeiről, esetleg egy távoli csata képei. Aztán megint jönnek a lovak – az egész egy kibaszott lópornó: aki szereti ezt a minden kétséget kizárólag szép állatot, annak Kánaán lesz a mozi, nekem nem volt az. Még úgy sem lett az, hogy Misi köré bizony felsorakozott a környék népe, s komoly parasztfelkelés veszélye leselkedett a környéken. Szegény Dózsa Gyurink is járhatott volna így, de neki nem volt egy tök jó fej hercegnéje a közelben, aki amnesztiát ígér Kólás Misiéknek, no meg igazságot az ügyében. Szegény bolondnak meg nem is kellett több, mint visszakapni két lovát, meg kártérítést szolgája után – az erkölcsi és jogi győzelem ára nem számít: egy elvesztett család, gyerek, élet mit sem ér. Csak a két kibaszott fekete ló. Meg az igazság… ilyenkor mindig eszembe jut Nathan R. Jessep ezredes: "És mihez kezd az igazsággal?"

Lehetett volna ez egy jó film. Igazi dögös bosszúfilm – még úgy is, hogy az irodalmi alapanyag jócskán behatárolja a lehetőségeket –, amiben a néző a tragédiát átélő főhős mellé áll: már csak azért is, mert Kólás Misi nem csak önmagában a bosszú szimbóluma, hanem a szegény nép felkeléséé a zsarnokság ellen. Igazi vezér, aki kicsit Robin Hood módra, kicsit William Wallace módra vezeti csatába  a parasztokat – s ebbe belefért volna még ez az ominózus idióta finálé is. Sőt, akkor lett csak volna igazán drámai… de nem, nem így történt. Az A lázadás kora valami eszméletlen lassú, unalmas művészfilm lett, a XVI-i századi francia képek dominálnak a filmben. Ami akció van benn, az totál távolról mutatják, közeli csata semmi. Ha bármihez hasonlítanom kellene, akkor az leginkább Mads Mikkelsen egy korábbi filmje, a Valhalla Rising, abban voltak ennyire elborult beállítású és hangulatú felvételek. A végtelen hosszan bevágott monoton tájak, a minimális beszéd, a teljes ingerszegénység mély apátiába küldi a nézőt is – a főszereplő kálváriáját sem tudjuk teljes mértékben átélni. Mert a kamera nem enged közel hozzá, mint ahogy senkihez sem: nem konkrétan kapcsolódik, de hol van Misi többi gyereke? Végig azt beszéli, gyereki vannak, aztán csak egy szexuálisan felvilágosult aranyos lánygyereket látunk a filmben (aki simán megkérdezi szüleit: Ti most szeretkeztek?). Teljesen érzelemmentes az egész, leginkább a tájjal és a lovakkal vagyunk elfoglalva az emberek helyett.  

A hab a tortán, hogy ennyire eszement világítást és operatőri munkát még nem láttam. Majdnem minden jelenet szembe fénnyel van filmezve, majdnem mindig süt a nap szemből – a figurákból lófaszt sem látni, csak sziluetteket. Amikor meg éjszaka van, olyan, mint egy kibaszott holdfogyatkozás, annyira lesötétített, agyonfeketített beállításokkal dolgoznak, hogy találgatni kell, ki kicsoda a képernyőn.  Ehhez még adjátok hozzá a karakterekre rákent XVI-i századi koszt és már meg is van a nagy homályos művészfilm. Ami ráadásul végtelenül unalmas és lapos: Mads Mikkelsen, kedvenc Hannibálom sem tudja megmenteni ezt a mozit (ahogy a Valhallát sem tudta). Itt mondjuk megvolt mindkét szeme, de ugyanolyan karakter volt egy ugyanolyan idióta művészfilmben. Úgy látszik, erre izgul szegényem, mikor is nem emberhúst főz...




40%


.

R2-D2 írta:

A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája

40%

Régóta kerülgetem ezt a filmet - leginkább a főszereplő miatt -, de sose vitt rá a lélek, hogy megnézzem. Ezek szerint jól tettem.

R2-D2 írta:

A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája

Kicsit szégyellem magam… ahogy olvasgatom itt a netet, ez egy qrva régi irodalmi alapanyag feldolgozása, mely alapanyagot úgy néz ki, ismernem kellene…    … hát basszus, még csak nem is hallottam róla. A Heinrich von Kleist által megírt Kólás Misi története ezek szerint valós személy kálváriáján alapul, sőt, még pszichiátriai tünetegyüttest is neveztek el róla… utóbbin mondjuk nem csodálkozom, amit ez a bolond választott és fontosnak tartott, jár is neki egy kórlap.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lókupec (vagy valami olyasmi). Egy szép napon elindult a vásárba félpénzzel, eladni az állatait: lovagolnak a sziklás-füves tájon, a füves tájon, a sziklás tájon, füves tájon, homályban, világosban, mindenhogyan. Egy pillanatra megijedtem, rossz mozit indítottam el és azt hittem, Béla bá valami titkos projektjét látom álnév alatt – no de azért hazánk élfilmese nem állt volna meg holmi 5-10 perc lovaglás után, ő még biztos tovább hajszolta volna Kólás Misiéket. Mert ők biza’ ketten vannak ám emberek: a szolgáló, ő, meg még négy ló. Négy eladni való - meg kettőn, amin ülnek -: két fekete meg két fehér (ez fontos). No, a kalandfilm akkor pörög föl, mikor is a csúnya gonosz bácsi, a helyi (fideszes??)  báró váratlanul útdíjat vetett ki egy olyan szakaszra, ahol eddig az nem volt. Konkrétan egy farönkkel lezár egy picsányi hidat, így Kólás Misinek mérlegelnie kell: vagy otthagyja a két fekete lovat biztosítéknak, vagy pár száz méter kerülővel elhagyja az autópályát és mellékutakon jut el a vásárba. De Misi önérzetes ember – meg becsületes idióta polgár –, fizet és továbbmegy: viszont miután szegény fekete lovait nem karcmentes és ujjlenyomat mentesen kapja vissza, úgy gondolja, igazát bíróságra viszi.

40%

Kicsit szégyellem magam ... Mert persze jó az, amikor jó filmről írsz, de az igazi nyelvi sokszínűség és a szép szóvirágok általában ilyenkor törnek ki a filmélményből. Meg persze ezeknél nincsenek meg a megtekintendőség ambivalens érzései sem . Így azért nyugodtabban tudok szórakozni .
.

Niwrok írta:

Kicsit szégyellem magam ... Mert persze jó az, amikor jó filmről írsz, de az igazi nyelvi sokszínűség és a szép szóvirágok általában ilyenkor törnek ki a filmélményből. Meg persze ezeknél nincsenek meg a megtekintendőség ambivalens érzései sem . Így azért nyugodtabban tudok szórakozni .
.

Gondoltam, hogy tetszeni fog... de amúgy igazad van. A legnehezebb írni a semmilyen filmről.

.





Amnézia




Azon tűnődöm, a Before i go to sleep mennyivel is kifejezőbb, mint a magyar cím, mennyivel lett volna jobb a tükörfordítás … a fene sem tudja: mindkettő jelen van a moziban, bár kétségkívül az eredeti választás tartalmi jelentése sokkal ígéretesebb, mint a sima Amnézia. Amnéziás filmet meg különben is annyit láttunk már, vígjátékban, thrillerben, mindenben: talán épp ez is az egyik oka Nicole Kidman tudatlanságának negatív netes megítélését. Ugyanis az Amnézia korántsem lett olyan rossz (ismét), mint azt az általános vélekedés sejteti…

Christine (Nicole Kidmann) minden reggel úgy ébred, hogy fogalma sincs róla, hol van és ki az a férfi mellette az ágyban. Minden éjjel, alvás közben gyakorlatilag törlődik az előző napjának tartalma, immár tízedik éve – mikor is egy baleset folytán súlyos agysérülést szenvedett. Úgy tűnik, egyetlen támpontja a fürdőszoba falára kiragasztott fényképmontázs, ami előzőző napról maradhatott ott, valamint férje, Ben (Colin Firth) szavai közös múltjukról. Nem tehetek róla, de nekem ez a felütés nagyon tetszett. Lehet, hogy már volt máshol, lehet, hogy csak ócska koppintás – de működött. Már az első pillanatokban elvetik a bizonytalanság magját, az első pillanatoktól nem tudhatjuk, kiben bízhatunk (pontosabban, tapasztalt nézőként már az első pillanatban gyanakodhatunk Benre, mint egyetlen, Christine közelében lévő személyre), amit aztán majd egy telefoncsörgést követően még jobban felerősödik. Egy doktor Nash (Mark Strong) nevű egyén jelentkezik, aki állítólag Christine pszichiátere, és a szekrény mélyéről előbányásztat a nővel egy kamerát, ami a saját videonaplója…

A dolog igazából itt kezd érdekes lenni, ugyanis Chris emléke így napi szinten megőrződik, legalábbis azóta a két hét óta, ami óta lefekvés előtt a nő üzenetet hagy magának. Természetesen az üzeneteknek jelentősége van, Christine pedig egyre több elemet tud összerakni élete puzzle-jából: felsejlik egy korábbi szerelem, egy hűtlen barátnő meg egy személyes tragédia árnya is. A nagy többséggel szemben nekem kimondottan tetszett, ahogy ezek az események szép, fokozatosan kiderülnek, ahogy egyre mélyebben elmerülünk az amnéziás nő múltjában. Nekem tetszett, ahogy a film játszik a gyanúval, ahogy épp rátereli valakire azt – ha jól belegondolok, Christine homályos emlékképei alapján gyakorlatilag mindenki lehet gyanús. Az biztos: a nő érzi, hogy nem mondanak el mindent neki, érzi, és megfejti, hogy hazudnak neki – a kérdés csupán (az ő szemszögéből), hogy ez kegyes hazugság, vagy valami nagy manipulatív játszma része. Mert (nézői szempontból feltétlenül) mindkettő benn van a pakliban: lehet, hogy Christy tud valami, amit a férjeként bemutatkozó Ben ki akar szedni belőle? Vagy a férfi tényleg csak egy szerető férj és a pszichiáter a rosszfiú? És mi szerepe van a titokzatos vörös hajú barátnőnek???

Mindezen kérdések nekem elegek voltak ahhoz, hogy a néhány kimondottan jól adagolt csavarral együtt fenntartsák az érdeklődésemet. Én – bár azért talán sejttettem – végig nem tudtam, mire megy ki  játék, a finálé meg meglepő módon igazán érzelgős kis jelenettel még meg is tudott könnyeztetni. Ugyanakkor a teljesen nyilvánvaló és elsődleges thriller szál mellett én találtam még egy érdekes gondolatot, kapaszkodót a filmben. Nevezetesen azt – már feltéve, ha cseppnyi kétségünk nincs Benben -, hogy milyen erő , milyen szeretet kell ahhoz, hogy minden reggel egy olyan nő mellett ébredjél, akinek halványlila fingja nincs róla, te ki is vagy. Hol van a tűrőképesség határa (ezt egyébként maga a film is feszegeti), hol van az ápolás, gondoskodás, szerelem határa. Nem tökéletes példa, de az A mindenség elmélete jutott eszembe többször is:  milyen lelkierő kell egy amnéziás ápoláshoz??? Én vajon tudnám ezt csinálni?? Meddig tudnám??? Minden bizonnyal kihatna napi teendőimre – no de mennyire???

Egyébként pontosan ezen gondolatok ki nem bontása miatt találtam jó néhány lyukat is a történetben (és magában a filmben). Már önmagában ez a napi monotonitás fura volt, ahogy Ben szépen elmegy otthonról, s látszólag hidegen hagyja, mit csinál Chrisy. Ebből rengeteg egyéb kérdés, probléma is felvetődik, szerintem a családi háttér, a két embernapi kapcsolata teljesen elnagyolt volt – egészen pontosan annyira a nőre koncentrált, hogy abból kitekintve hatalmas ürességet tapasztaltam. Mert az addig hagyján, hogy Chrisy-nek minden napja új, de hogy Bennek semmi nem tűnik fel, simán elmegy minden nap (tényleg, hétvége???) tanítani és este közös vacsorával zárják a napot – háát… picit hiteltelen. És itt még csak két hetet látunk, hol van a többi 10 év? A baleset óta eltelt idő?

Többek között pont ezekért sem lehet tökéletes mozi az Amnézia. Néha nagyvonalú, néha felületes, no meg persze már többször látott. Mégis, mindig jó elmerülni a semmire nem emlékező szereplő karaktere által egy ilyen filmben, hisz a tudatlanságból eredő félelem az egyik legjobb motiváló erő. A színészek pedig – bárki bármit mond – kiválóan segítenek ebben, Firth ügyesen semmit nem árul el magáról, Kidman meg… amellett, hogy azért meglátszik rajta a kor, még mindig nagyszerű színésznő. Ráadásul jó segge is van – tudjátok, ez az a film, ami úgy lett promózva, hogy Kidman meztelen. Az, de csak seggileg. A film hangulat nagyon jó, kicsit talán lassú, de mindenképp megér egy nézést.

Ha ez lett volna az első ilyen, senkinek nem lenne egy rossz szava sem. A Memento meg… nos, az egy másik liga.




75%



.

.

.






Lavina





Jót röhögtem a port.hu szinopszisán… „amíg egy hatalmas lavina elsöpri a síparadicsom nagy részét, miközben épp egy pályaszéli étteremben pihen a család”… tuti, hogy nem látták a filmet. Szó sincs itt semmi elsöprésről, sőt egy hatalmas hópor-felhőt leszámítva az égvilágon semmi veszélyes nem történik. Magam is valami nagyobb katasztrófára számítottam, sőt, azt hittem, a család szakadásának oka ennél azért sokkal komolyabb lesz - mindenestre Niwrok írásásban benn van minden, amit valójában tudni érdemes a filmről illetve annak történetéről, túlságosan sokat épp ezért én nem foglakozom vele.

Azt hittem, picit jobb lesz. Amennyi jót a Lavináról olvasni lehet (egészen komoly írásokat is, egész komoly belemagyarázásokkal), arra számítottam, kapok valami elementáris erejű katartikus élményt egy szétszakadó családról, annak minden morális vonatkozásával, az alap szituáció súlyához mérten valami kozmikus tanulságot az esetről. Amit aztán saját életemben is fel tudok használni – helyette viszont egy mindennapos családi nézeteltérésekre épülő, sokszor kissé elnyújtott, kissé művészieskedő beállításokkal dolgozó drámát kaptam. Talán épp ezért is, a Lavina, mint film önmagában kevésbé volt érdekes számomra, mint azon témák, események, konfliktushelyzetek sorozata, amik benne találtattak. S ha már korábban más filmnél felvetődött a Családi kör, mint viszonyítási alap, akkor erre is nyugodtan rá lehet húzni: az idilli havas táj előtt az idilli család kevésbé idilli belső viszonyainak elemzése, s azok kihatása a környezetükre – ezt jelenti nekem elsősorban a Lavina. Az összes többi csak körítés…

Bár síléc utoljára 30 éve volt a lábamon, akkor is csupán a legügyesebben eső titulus kétes értékű birtokosa voltam, maga a síparadicsomi környezet, az egész alpesi hangulat, a szálloda, a családi idill az elején mégis sikeresen lenyűgözött. Kedvenc képem, mikor négyen fekszenek egy ágyban – még ha kicsit hiteltelen is -, olyan kedves és aranyos az egész. Az első nap tök jó volt, kicsit tényleg olyan, mint mikor az ember elmegy egy ilyen új helyre és felfedezi magának a világot. Aztán a lavinát, pontosabban Tomas viselkedését viszont már enyhe zavarral szemléltem: valahogy úgy éreztem, túl van lihegve az egész. Értem, hogy az egész mozi mélylélek elemzéséhez szükséges volt egy ilyen szitu – de számomra egyáltalán nem tűnt Tomas menekülése olyan súlyúnak, amiből ekkora balhét kellene csinálni. Tök logikus és törvényszerű, hogy az anya saját élete árán is kölykeit védi –ugyanakkor egyáltalán nem tudok szemrehányást tenni az apának, hogy az életösztöntől vezérelve csapot-papot otthagyott. Ebből kifolyólag kissé fura is nekem a szeretet kontra menekülés szembe állítása, szerintem nagyon kevés ember tudná úgy kontrollálni magát, hogy széles kezekkel átöleli a családot, a szép nagy közös halál reményében. Ez csak Hollywoodban van így. Nem állítom, hogy Tomas tettével egyetértek, csupán emberinek, esendő emberinek tartom – amiből talán kár volt ekkora hisztit csinálni…

De ha már csináltak, akkor azt legalább jól tették. A Lavina számomra legfontosabb erénye, hogy az alaphelyzetre épített különféle esettanulmányok bűzlenek az életszagtól. Családosként borzongva néztem, ahogy Ebba sértődése a szótlanságból durciba, majd támadásba alakul. Ahogy az elhidegülés pár nap alatt lezajlik, ahogy az ember először azt hiszi, a ki nem mondott szó legalább nem bántó – nem vagyok egy veszekedős típus, így ezt az állapotot családon belül milliószor átéltem. Ez tipikusan az a mosolyszünetes állapot, amit már gyanítom mindegyikünk megtapasztalt – az igazi súlya a filmben pont Ebba fel (nem) dolgozásán keresztül lesz az egésznek: szegény nő totál kiakad gyáva férjére. Itt amúgy felvetődik a másik kérdés is, amiből viszonylag kevesebb derül ki, hogy alapban az egész idillinek látszó házasság mennyire is az: vélhetően Tomas menekülésének de a gyerekek félelmének is volt már korábban előzménye. S ha már gyerekek: qrva jó volt. Mármint ahogy a két poronty kezelte az egész szitut, miszerint apu és anyu épp nincs jóban. Tök hiteles, hogy a fagyott hangulat átterjed a gyerkőcökre, tök hiteles, ahogy bezárkóznak és/vagy visszatámadnak.  

Még valami, ami nekem iszonyat tetszett, mert ez is maga az élet: a baráti pár látogatása, illetve az azt követő éjszakájuk. Komolyan, mintha csak egy home videot néznék: hát nem volt egyikőtök sem úgy, hogy este a legjobb barátotok esetét átbeszélve párotokkal óhatatlanul is kiprovokáltok egy veszekedést? Hogy utána órákba teljen, míg rendbe hoztátok az ártatlanul kimondott szavakat? Hogy az ilyen beszélgetések óhatatlanul a nemek harcára egyszerűsödnek le – s mindkét fél próbálja a másikat beletömködni a skatulyába??? Ajaj, mennyi ilyenem volt már… hasonló fejezeteknél vagy már fel sem hozom a témát, bármennyire is érdekel, vagy sokkal nagyobb körültekintéssel kell kezelni a problémát. A filmből kiragadva: férfiként tuti, nem mesélném el, hogy azt mondta valaki, jóképű vagyok, de nőként sem azt, hogy találkoztam egy szabadelvű másik nővel, aki esetleg még szimpatikus is (a vágyak ki nem mondása nagyon sokszor hasznos lehet – sokkal cikibb utána magyarázkodni, hogy ezt nem úgy gondoltuk)

Amint látszik, lényegesen kevesebbet foglalkozom magával a filmmel, mint azzal, amit rejt. Néhány ötletes beállítást leszámítva (ahogy Ebba megy a sífelvonóval, az nagyon tetszett) végtelenül unalmas és lassú lett a film. A havas tájak, a síelés nagyon jó, nekem a szállás is nagyon tetszett. Viszont rengeteg olyan kép van benne, amikor csak ottfelejtették a kamerát, sokszor túl sokáig tart egy jelenet (hófelhő, sötét vágókép, stb…). A színészek – ismeretlenségük ellenére szimpatikusak, de végig az járt a fejemben, hogy mindegyik svéd színész helyére belelátok valami amerikai sztárt. Tomas = Ewan Mc Gregor, Ebbaról is van egy fekete rövid hajú kép a fejemben egy amerikai színészről, de nem ugrik be a neve, viszont a vörös hajú barát, Mats pedig olyan, mintha Jake Gyllanhaalra egy hatalmas vörös szakállat meg parókát raktunk volna. A film néhány jelenetét magam sem tudom hova tenni, ilyen a szaunás, de a buszos is. Utóbbi nem azért, mert Ebba ismét bepánikol, hanem mert a buszsofőr (és a busz olyan balfasz, amilyen). Itt rendesen megbicsaklik a hitelesség…

Az biztos, hogy nagyon jó és komoly kérdéseket dob fel a film, de megint csak a felszínt kapargatják, semmi újat nem mondtak nekem, amivel a saját életemet jobbá tudnám tenni. Csupán annyi történt, hogy láttam, másnál is van baj, s hogy én jobb apa vagyok lavina nélkül – de ez az igazi katarzishoz ezúttal kevés volt.  



75%



.

R2-D2 írta:

Lavina

Azt hittem, picit jobb lesz. Amennyi jót a Lavináról olvasni lehet (egészen komoly írásokat is, egész komoly belemagyarázásokkal), arra számítottam, kapok valami elementáris erejű katartikus élményt egy szétszakadó családról, annak minden morális vonatkozásával, az alap szituáció súlyához mérten valami kozmikus tanulságot az esetről. Amit aztán saját életemben is fel tudok használni – helyette viszont egy mindennapos családi nézeteltérésekre épülő, sokszor kissé elnyújtott, kissé művészieskedő beállításokkal dolgozó drámát kaptam.

Aztán a lavinát, pontosabban Tomas viselkedését viszont már enyhe zavarral szemléltem: valahogy úgy éreztem, túl van lihegve az egész. Értem, hogy az egész mozi mélylélek elemzéséhez szükséges volt egy ilyen szitu – de számomra egyáltalán nem tűnt Tomas menekülése olyan súlyúnak, amiből ekkora balhét kellene csinálni. Tök logikus és törvényszerű, hogy az anya saját élete árán is kölykeit védi –ugyanakkor egyáltalán nem tudok szemrehányást tenni az apának, hogy az életösztöntől vezérelve csapot-papot otthagyott. Ebből kifolyólag kissé fura is nekem a szeretet kontra menekülés szembe állítása, szerintem nagyon kevés ember tudná úgy kontrollálni magát, hogy széles kezekkel átöleli a családot, a szép nagy közös halál reményében. Ez csak Hollywoodban van így. Nem állítom, hogy Tomas tettével egyetértek, csupán emberinek, esendő emberinek tartom – amiből talán kár volt ekkora hisztit csinálni…

Itt amúgy felvetődik a másik kérdés is, amiből viszonylag kevesebb derül ki, hogy alapban az egész idillinek látszó házasság mennyire is az: vélhetően Tomas menekülésének de a gyerekek félelmének is volt már korábban előzménye. S ha már gyerekek: qrva jó volt. Mármint ahogy a két poronty kezelte az egész szitut, miszerint apu és anyu épp nincs jóban. Tök hiteles, hogy a fagyott hangulat átterjed a gyerkőcökre, tök hiteles, ahogy bezárkóznak és/vagy visszatámadnak.  

Az biztos, hogy nagyon jó és komoly kérdéseket dob fel a film, de megint csak a felszínt kapargatják, semmi újat nem mondtak nekem, amivel a saját életemet jobbá tudnám tenni. Csupán annyi történt, hogy láttam, másnál is van baj, s hogy én jobb apa vagyok lavina nélkül – de ez az igazi katarzishoz ezúttal kevés volt.  

75%

Az gondolom kiderült az én írásomból is, hogy azokat a részeit tartom jobbnak a filmben, amikor beszélgetések vannak, és azok közül is szerintem is a barátokkal való kibeszélés és utána az ő egymásnak ugrásuk a csúcspont.

Csak pár kiegészítés:

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Lavina

Spoiler:

.

Spoiler:

Niwrok írta:

Spoiler:

NEM! Rosszul láttad! Megnéztem!  

Spoiler:

R2-D2 írta:

Lavina

NEM! Rosszul láttad! Megnéztem!  

Spoiler:

Spoiler:

.

.





Leviatán





Azt azért nem ártott volna tudnom a film előtt, ki a faszom is az a Jób, meg mi a franc az a Leviatán… akkor talán más élmény ért volna. De miután a bibliai vonatkozású általános műveltségem köztudomásúan a béka segge alatt van – és ott is marad -, a Leviatán című, erősen vallási ihletésű orosz produkcióból csak a vodka vedelése maradt meg emlékeimben…

Oroszország, valahol északon (legalábbis tenger van, meg halászat, meg hideg). A mozi megint úgy kezdődik, mint egy tárlat a Szépművészetiben, megint percekig állóképeket kell néznünk a csodás orosz táj fennkölt szépségéről… hajnalban, ezért aztán szar se látszik. Kolja, a szőke orosz herceg, Rutger Hauer reinkarnációja, épp barátja elé igyekszik a kisváros állomására: Dimitrij egyenesen a nagy Moszkvából jött el hozzá segíteni – ugyanis mint kiderül, Kolja épp perben áll a város teljhatalmú polgármesterével, Vadimmal. A per tárgya pedig Kolja ingatlana, annak fura és áron aluli kisajátítása, s mivel az ifjú ügyvéd is tudja, hogy annak kimenetele a végtelenül korrupt orosz ítélkezésben eleve elrendeltetett – egy jókora fekete dossziéval a hóna alatt érkezik a városba. Amiben terhelő adatok vannak a kis köpcös, full alkoholista polgármesterre nézve…

Ha ennyi lenne, ha ez lenne a fő csapásirány – mármint a politikai vonal, a rendszert átszövő tekintélyelvű korrupció -, qrva jó mozi lehetne a Leviatán. A felütés kifejezetten hangulatos, a lassú építkezés a számunkra idegen, de érdekes tabló előtt nagyon bejött. Még annyira a művészieskedő képi világ sem zavart, az ember egy ideig ellubickol az orosz nihill látványában (komolyan, néha már csak Ványadt bácsi hiányzott), a karakterek meg az elején vannak annyira érdekesek, hogy felkeltik figyelmünket. Különösen sziporkázóan van megírva Vadim figurája, benne minden megvan, amit az ember elbír képzelni egy kommunizmusból itt ragadt tanácselnökről, esetleg katonatisztről: alkoholista kiskirály, aki a maffiával ellentétben politikai hatalmán keresztül érvényesül és tapos el bárkit. Buta, mint a föld (e tekintetben messze áll mr. Underwoodtól), egy tipikus idegesítő seggdugasz – akit jó volt látni leizzadni a dosszié kinyitásakor. Nem kevésbé érdekes a fővárosba menekült ifjú ügyvéd, Dimitrij karaktere, igazi sztereotípia ő is, a kitörés álmának megtestesítője, barátja, Kolja viszont tipikusan az otthon maradó, bepunnyadó autószerelő. Annyira jó, és hiteles, és ámulatba ejtő az egész felskiccelt háttér, hogy széles mosollyal néztem a filmet. Ekkor még a mosolyom tárgya volt a folyamatos piálás is, a literszámra elfogyasztott vodka totál autentikussá tette a filmet – egyben jó kis tükör a társadalom számára is – ekkor még vártam, hogy a kis pökhendi faszt megleckéztetik…

De aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem Amerika. Sőt, a Leviatán semmit nem akar kezdeni ezzel a szállal, hanem belegabalyodik egy tök felesleges szerelmi háromszögbe, amiből átvált egy thrillerbe, majd a végére egy ortodox vallási faszságba. Közben pedig az egész képernyőt és a filmet egyre jobban elárasztja az a kibaszott alkohol… ezek végig, az első perctől az utolsóig vedeltek. Nem számít a családi háttér, az intelligencia, az autóvezetés, a tekintély, semmi, csak folyik a vodka, ami egy idő után unalmas és idegesítő. Főképp azért, mert köztudomásúan gyűlölöm az alkoholistákat, ebben a moziban meg aztán végképp mindenki az. A tinédzser kölyköt leszámítva nincs egyetlen józan életű ember sem, a pia annyira a napi élet része, hogy én ebben a világban nem tudtam elmerülni, pontosabban totál kiábrándultam belőle. Itt folyamatosan mindenki önpusztító, de leginkább maga a főszereplő – a legvégén egyetlen egy percig nem voltam képes sajnálni őt. Amúgy feleségét, Lilyát sem, az orosz vidék és a halfeldolgozásba belefásult nőnek lett volna alkalma váltani – ha nem tette, hát lelke rajta. A Leviatán nagyon gyorsan elérte nálam, hogy mindenkit utáljak benne – s ehhez nem is kellett más, mint egy hordónyi vodka…

De több, más bajom is volt a filmmel. Mindenekelőtt, hogy maga sem tudja, mi akar lenni: öncélú művészmozi, statikus beállításaival, minimál dialógusaival, lassúságával, önpusztító karaktereivel. Esetleg egy korrupciós, politikai dráma, egy jóféle görbe tükör az Uralon túl?? levő szovjet – bocsánat, orosz -  viszonyokra napjainkban. Egy társadalomkritika, a kisvárosi élet kilátástalan nihillje a rengeteg alkoholistával. Esetleg egy szerelmi háromszög drámája, annak minden tragédiájával, bűnével és megbocsájtásaival, a ki nem mondott szavak és meg nem tett cselekedetek összes súlyával. Vagy a címhez igazodva valamiféle idióta vallási fennhanggal átszőtt bűn történet – csak akkor meg miért a legkisebb fázik rá megint? Hol van a csodás Teremtő megint??  A Leviatán egyszerre akar lenni ezek közül mindegyik, de közben egyik sem lesz igazán: a legrosszabb hollywoodi hagyományokat követve csupán felszínesen belekap minden témába, de egyiket sem bontja ki igazán. Legtovább talán a korrupciós dologban megy, amúgy is az érdekelt volna leginkább – de aztán mégis csak annak lett legkurtábban és leghiteltelenebbül vége…így viszont csak megmártóztunk a hangulatokban, eseményekben anélkül, hogy igazán vizesek lettünk volna…

Másrészt meg… egyáltalán nem hatott meg. Akár nagyképűnek is tűnhetek, de semmi újdonságot, semmi katartikus hatást kiváltani képes infót számomra nem nyújtott a film. Nincs kizárva, hogy a világ nyugati felén mindezen viszonyokra tátott szájjal bámul a nagyérdemű – de nek(ünk)em ez tök snassz. Korrupt politikusok? Na és? Vodkát vedelő oroszok?  Na és? Helyenként kifejezetten unalmas lett, ha nem lett volna néhány jó figura benne, akkor simán ki lehetett volna nyomni közben: szerencsére néhány jó ötlet átlendített az időnként fellépő holtpontokon.

Az egyik ilyen volt a lövészet. Itthon alapban egy óriási böszmeség lenne, de simán elhiszem, hogy ott, ilyen van: három kocsival elmennek valahova bulizni, négy férfi egy körben megiszik egy üveg vodkát (mint én a vizet), aztán célba lőnek. Kalasnyikovval… amikor meg elfogy az üres üveg, más célpont kerül elő…   . Az qrva jó volt. Számomra majdnem ez volt a film csúcspontja, kár, hogy ez már a felél megvolt – onnantól jön az ortodox pap meg a vallási lejtő, amiben aztán végképp csak passogtam. Most már, hogy utánaolvastam Jób könyvének, persze érteni vélem a szándékot, de kevesebb vodkával és makacssággal nem kellett volna a bolond prófétára hasonlítani. Meg most már tudom, mi az a nagy csontváz a parton. ..     és a Leviatán esetében talán még azt is értem, mit keres az idegen nyelvű Oscar mezőnyben. Itt még értem – de én díjat nem adnék neki.

„Ezzel a történettel a mű azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy miért szenved az igaz, és miért él jól a bűnös, honnan ered a sok baj, szenvedés és nyomorúság a földön, van-e ezeknek célja és lényege, és összeegyeztethető-e a rossz és az igazságtalanság egy jóságos és igazságos Isten létével?” - HÁT NEM, BAZZEG!



70%




.

R2-D2 írta:

Leviatán

Most már, hogy utánaolvastam Jób könyvének, persze érteni vélem a szándékot, de kevesebb vodkával és makacssággal nem kellett volna a bolond prófétára hasonlítani. Meg most már tudom, mi az a nagy csontváz a parton. ..     és a Leviatán esetében talán még azt is értem, mit keres az idegen nyelvű Oscar mezőnyben. Itt még értem – de én díjat nem adnék neki.

70%

Pia, vallás, nemszeretem töketlenkedés, depi, korrupt politikusok... és még így is 70% ?! Valamit nagyon tudhat ez a film .
.

Niwrok írta:

Leviatán


Pia, vallás, nemszeretem töketlenkedés, depi, korrupt politikusok... és még így is 70% ?! Valamit nagyon tudhat ez a film .
.

Igen. Az eleje nagyon jó, az orosz hangulat átjön, mikor a fényképeket előveszik, az állat.

Viszont az a hype, ami körülötte van, az szerintem nem jogos: sem az Oscar-jelölés, sem az, hogy a VOX egyenesen a hónap filmjének írta, sőt jama is el volt alélve tőle...

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Leviatán

Most már, hogy utánaolvastam Jób könyvének, persze érteni vélem a szándékot, de kevesebb vodkával és makacssággal nem kellett volna a bolond prófétára hasonlítani. Meg most már tudom, mi az a nagy csontváz a parton. ..     és a Leviatán esetében talán még azt is értem, mit keres az idegen nyelvű Oscar mezőnyben. Itt még értem – de én díjat nem adnék neki.

70%

Pia, vallás, nemszeretem töketlenkedés, depi, korrupt politikusok... és még így is 70% ?! Valamit nagyon tudhat ez a film .
.

A tavalyi év egyik legjobbjaként kell is tudnia valamit.

.






Ida





Kezdjük rögtön a legfontosabbal: az Ida egy fekete-fehér, 4:3-as, lengyel művészfilm - nem mellesleg pedig az idei idegen nyelvű Oscar-díj egyik jelöltje. Miután én előbbivel ezúttal teljesen tisztában voltam, utóbbi motivációjával felelősségem teljes tudatában ültem le megnézni az alkotást, így olyan túl nagy megrázkódtatás nem ért. Sőt. Arra azért a végéig sem jöttem rá, mi a francot keres ez a mozi az Akadémia jelöltjei között, de annyi elmondható róla, hogy legalább nem fájt, sőt, ahhoz képest, amilyen és amiről szól, majdnem végig ébren is maradtam. Csak egyszer aludtam be rajta, de becsülettel visszapörgettem és újranéztem a kiesett részt.

Azért amikor elindult a film, szinte úgy éreztem, hogy az égen gomolygó szürkeség kezdi felvenni Tarr Bála arcának alakját, s még mintha valami gonosz, sátáni kacajt is hallani véltem volna… ami aztán halk, szégyenteljes hümmögéssé silányulhatott a végére. Mert az Ida minden negatív kicsengése ellenére a maga 80 percében egészen élvezhető kis alkotás lett (sokkal tovább nem is lehetett volna bírni), volt egy kedves kis főszereplője, nagyjából érdekfeszítő története, meg még egy kis dráma is a végére. Ennek ellenére sosem fogom újranézni – már csak a stílusa miatt sem – de arra mindenképp jó példa, hogy lehet csinálni normális, befogadható művészfilmet is. Hallja, kedves Béla bá???

Anna (Agata Trzebuchowska), aki tulajdonképp nem Anna, hanem majd Ida, a kezdő képsorokban épp valami vallási szobron dolgozik, amit aztán kolléganőivel kivisznek az udvarra a hóba. Ja, elfelejtettem mondani, hogy egy kolostorban vagyunk, ahova szegény Annát gyerekkorába adták be – azóta éldegél ott a szigorú idióta vallási dogmák között. Mielőtt azonban elérkezne az örök hűséget jelentő apácafogadalomhoz, a zárdavezető nagyságos asszony gyakorlatilag kiküldi a lányt a Való Világba, megkeresendő az egyetlen élő rokonát, a nagynénjét – meg hát vélhetően rápillantást láttatni vele az életre. Mármint a valódi életre, nem pedig agymosott módon térdepelni mindenféle idióta szobrok előtt – szóval, ez tetszett. Korrekt volt, Anna megy, lát, köszön, és indulna is vissza, miután Wanda (Agata Kulesza) meglehetősen hamar lerázza. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a nagynéni, Wanda minden, csak nem apáca: az állampárt ügyésze volt, egy alkoholista ribanc, egy szabadelvű nő – homlokegyenest az ellentéte mindannak, amit Anna készül felvállalni a kolostorban. De valahol felébred a nőben a kíváncsiság és a szánalom, mert utánamegy Idának, mielőtt az visszatérne a zárdába.

A történetünk lényege pedig az, hogy ezek után ezek ketten elindulnak a 60-as évek Lengyelországában egy Wartburggal megkeresni Anna szüleit (korrajz kiváló!!!). Ja, fontos info (s kb 10% mínusz), hogy kiderül, Anna zsidó… a szülei azok voltak, s a lányt a túlélése miatt tették kolostorba. S hogy nem is Annának, hanem Ida Lebensteinnek hívják. Összehúztam a szemöldökömet, hogy megint egy holokauszt moziba csöppentem, de szerencsére ez csak érintőleges: azon viszont mosolyogtam, a zsidó lány lesz katolikus apáca – de mindegy (végül is, Jézus is zsidóként lett a keresztény világ PR arca)… A két nő egy road mozihoz hasonló módon jut A pontból B pontba, érdekes megállóiknak értelme és célja van. Legalábbis jellemfejlődésük szempontjából mindenképp. Az elhunyt szülők után kutatva aztán egy korabeli gyilkosság is felsejlik, az út közben egy szaxofonos fiatal srác is bekavar a nők életébe – szóval az egész filmnek van értelme, célja és mondanivalója.

Az ugye egyértelmű – már csak a címből is -, hogy ez az apácalány filmje. Tulajdonképp minden egyes esemény az ő életére van kihatással, a film igazi kérdése a vége előtt csupán annyi lesz, hogy a világi lét megismerése a bevonulási fogadalom előtt képes-e a lányt kiszakítani a kolostor monotonitásából és normális útra terelni. Ez kimondottan szépen fel van építve, sőt, a külföldre szakadt rendező, Pawel Pawlikowski egészen jól és (épp ezért sokat kritizált) hatásvadász módon játszik a kétséggel. Amúgy, ha nem így tenne, vélhetően nézhetetlen lenne filmje - legalábbis nekem biztosan az lenne: így viszont a művészfilmektől eltérő történetvezetés gondoskodik arról, hogy a teljesen felesleges és öncélú szín- és képarány választás ellenére simán végig lehet nézni a filmet. Sőt, ha az egyre gyakrabban felhangzó belülről jövő MIÉRT-ek nem sokasodtak volna a moziban el a végére, még azt mondanám, egészen tűrhető kis film lenne…

… de így azért vannak gondok. Már az alapszituációval is bajom van, miért kell egy teljesen jól kinéző, értelmes lánynak a kolostort választani (ez amúgy vonatkozik a filmen kívül az egész világra is).    Aztán ahogy Ida kijön és belecsöppen a nagyvilágba, sok-sok jelenetnek nincsen lába. Temérdek akció/reakció csak lóg a levegőben, motiváció ezekhez nulla, sőt néha úgy éreztem, mint mikor mondjuk felteszel egy kérdést, de a választ már nem is várod meg – itt jön be a művésziesség, a szimbólumokban, képekben tovább mesélés felesleges és elvont módja. A hab a tortán azonban mégiscsak a finálé. Onnan, ahogy Wandára váltunk, onnan olyan az egész, mint egy vágta a Kincsem parkban. Semminek semmi értelme, semmi logikus magyarázat nincs sem Wanda, sem Anna tettére, csak lóhalálában jönnek a jelenetek. Még ha nem lenne súlyuk a lány döntésében, akkor hagyján lenne – kvázi életképekként -, viszont miután minden egyes esemény a végső döntést készíti elő, így kicsit érthetetlen és hiteltelen. Az mondjuk tisztán lejött, hogy a két nő kölcsönösen hatott egymásra, de azért ekkor változások nem voltak a sztoriban… egyik fél részéről sem.

S ha már két lány: az ilyen ingerszegény moziknál nagyobb felelősség hárul a színészekre. Nos, mindketten remekelnek, a kiélt Wandának talán kicsit nehezebb dolga van, neki több érzelmet kell kimutatni, mint a film nagy része alatt a világra rácsodálkozó Idának, viszont az őt játszó Agata Trzebuchowska olyan szinten amatőr, hogy ez volt az első és utolsó filmje. Ehhez képest zseniális kezdő. A film amúgy nagyjából rendben van, sokkal többet nyújt, mint azt előzetesen vártam: viszont hogy ehhez minek kellett 4:3 meg FF kép, nem tudom. Tök jó kis történet lett volna ez normál megjelenítésben is. Azon meg csak röhögök, hogy ezt a mozit antiszemitának tartják… és most itt jobb, ha befejezem.




60%



.