R2-D2 írásai 3.0

TOP10 2016



Annak ellenére, amennyi minden történt körülöttem az évben, viszonylag sok filmet (és sorozatot) tudtam idén is megnézni, kár, hogy ezek döntő többsége a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a középszerűségbe süllyedt. Megint csak több olyan alkotásba is belefutottam, ami ugyan akkor, adott pillanatban tetszett, de aztán arra már egyik sem volt érdemes, hogy akár újranézzem, vagy listára tegyen őket. Kicsit nehezebben is alakult ki ez a TOP 10, a sok egyforma mozi közül nem igazán volt kiemelkedő, csontig ható mozgókép, a nagy többség közötti sorrend szinte teljesen véletlenszerű. 2016-ben az újrázásokkal együtt 171 filmet és 22 sorozat 23 évadát láttam – ebből 82 film a „hivatalos” éves listáról – ami talán egyéni rekord is... ezer köszönet érte a nettékának. Jó néhány nagy csalódás is ért – annak ellenére, hogy a megtekintett filmek más egy szűkített lista eredményei –, de legnagyobb örömömre ismét egy Star Wars mozit ünnepelhetek a dobogón.

S ha már tavaly tettem egy ilyen irányú kitekintést, ezúttal a sorozatok világából ki kell hogy emeljem a Kincses sziget című ifjúsági kalandregény felnőttfilmes előzményét, a Fekete vitorlákat, az idén egyértelműen ez a sorozat, ennek három évada volt legnagyobb hatással rám. Egy hónapig kalózokkal feküdtem és keltem, Vane kapitány pedig talán az idei év legjobb karaktere lett nálam… Az meg immár harmadik éves hagyomány, hogy két lista készül: az egyik a hivatalos, hazánkban 2016-ban bemutatott alkotásokból válogatva, a másik viszont az alapján, amiket én idén láttam először és/vagy nem értek el a magyar mozikba. Ja, meg van egy Bottom lista is, ami mint mindig, nálam egyben a legnagyobb csalódások összesítése is egyben. És megint csak elmondom, hogy a második listán vannak az igazi kincsek…

1. Sully - Csoda a Hudson folyón

Azt hiszem, ebben voltam a legbiztosabb. Rettentő módon megérintett már a moziban is az egész, Eastwood egészen kiváló érzékkel szedte szét az eseményt és rakta több ízben, különböző nézőpontokból össze. A sok amerikai hős története után most először éreztem azt, hogy Sullenberg kapitány picit az én hősöm is lett.

2. Egy háború

Ez egy dán film, a tavalyi év idegennyelvű Oscar indulója, amiben egy dán alakulat balul sikerült afganisztáni akcióját, illetve annak következményeit boncolgatják egy tárgyalótermi dráma keretében. Súlyos kérdések, amerikai cukormáz nélkül: egy kőkemény háború, kőkemény valóság, aminek keménységét a hitelesség és a helyzet abszurditása egyaránt adja.

3. Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet

Végre…a tavalyi blama után végre egy SW mozi a TOP 10-ben, ami simogatta rajongói lelkemet: a kissé szétszórt és csapongó kezdés után lehengerlő intenzítású és képi világú alkotást kaptam. Zseniális easter eggek, a film pedig szerves és borzasztóan alaposan átgondolt része az egész Sagának, rajongói szemmel kész kánaán – ami egyszerre remek megalapozása az EU Zsivány Kommandójának, valamint magyarázata annak az eddig megmagyarázhatatlan ténynek, hogy hogy a francba sikerült a nagy, gazdag, precíz és könyörtelen Birodalomnak egy olyan bolygópusztító fegyvert létrehozni, amit két, egy X-szárnyúról kilőtt protontorpedóval meg lehet semmisíteni…

4. A fegyvertelen katona

Annak ellenére, hogy nekem a film igazából csak a partszakasz eseményeitől értékelhető, a Gibson által vászonra vitt háborús jelenet örök életre bevéste magát az emlékezetembe. A Ryan ehhez képest mesefilm, annyira intenzív, brutális és hiteles az egész, hogy döbbenettel néztem a háborús szakaszt. Ha az elején nem lett volna az a „vallásos cukormázzal” leöntött bevezető, no meg ha a főszereplő az elején nem lett volna annyira bárgyúan idióta, az év(tized) filmje is lehetett volna. De még így is brutálisan jó.

5. Creed – Apollo fia

Rockyt nem kell bemutatni senkinek, ezzel a filmmel pedig méltó módon adta át a stafétát egy fiatal néger bokszolónak. A tipikus és kiszámítható sportfilmek kliséit néha felrúgva a Creed hemzseg a kapcsolódási pontoktól és kikacsintásoktól, teszi mindezt pedig úgy, hogy az égvilágon semmin nem érződik az a bizonyos izzadtságszag. Remek érzelmi töltet, jó poénok, nagyszerű alakítások – talán csak Ivan Drago cameoja hiányzott picit.

6. Nézd ki van itt

Hitler 70 évvel később visszatér népéhez és hihetetlen kalandokba keveredik – ez önmagában egy sima vígjáték alapja lenne… amit azonban ez a mozi nyújt, az sokkal több ennél. A rendező már korábbi filmjében (Kriegerin) is erős és kompromisszummentes módon ábrázolta a migrációt és annak hatását a német társadalomra, de ezzel a szatírával megelőzte korát. Két-három évvel a sáskajárás eseményei előtt járva készített egy vicces köntösbe öltöztetett, de véresen komoly kórképet Németországról – nekem meg ugye ez az egész német nyelvterület kissé különleges foglal el a szívemben, hát nem is volt kérdés, hogy itt köt ki a film.

7. Legendás állatok és megfigyelésük

Ahhoz képest, hogy egy történet nélküli könyv adaptációja, egészen kiválóra sikeredett: kifejezetten vicces, rengeteg izgalmas, ötletes és látványos Legendás állattal, no meg egy bámulatosan kitalált (és eljátszott) muglival… és… egy kizöldült bébi Groottal. Rowling parádésan nyúlt saját univerzumához, amiben immár Potter nélkül is van bizony élet.

8. A zátony

Nagyon jó fényképezéssel operáló, egyszemélyes túlélődráma, amiben egy fiatal lány csapdába esik egy öbölben. Baromi izgalmas, egy bizonyos pontig hihető és hiteles az egész… kár, hogy az a jelenet a nyolcadik helyre rántotta magával a filmet. Mindenestre a Cápa 1-2 óta a legjobb cápás film…

9. Assassin’s Creed

Tudom, hogy a nagyvilág kifejezetten utálja ezt a filmet, de nekem rohadtul bejött – főleg a XV századi Spanyolország, de a jelen Anibusa, az egész összeesküvéses-templomos dolog is tetszett. Ráadásul van egy rövid párbeszéd benn, ami eléggé éles és cinikus kiszólás a jelen civilizációjának, annak irányításáról. AC szűzként ültem neki, de AC kedvelőként álltam föl a székből.

10. Amerika Kapitány: Polgárháború

Annak ellenére, hogy nem igazán terveztem képregényfilmet listára venni – kifejezetten csömöröm van tőlük – nem mehetek el szó nélkül a Civil War mellett. Talán az egész Marvel Univerzum második legjobb filmjét láttam, egy olyan eszement szórakozást, ami majdnem felér a nálam etalon Bosszúállók első részéhez… igaz, ez is inkább Bosszúállók film, mint CA mozi. Mindegy, látványos, vicces, izgalmas, az a bunyó pedig a szuperhősök között… nos, az mindent vitt.

Nagyjából mindent láttam, ami érdekelt, a lista végére simán oda lehetne biggyeszteni, mondjuk az A szobát, a Spotlightot, az A fiút, a Démonok között2-őt, The Purge3-at… mindegyik hasonlóan teljesített. Mindegyiknek van olyan aspektusa, ami kifejezetten nem jött be, de összességükben remek filmek. A Gagarint meg csak azért nem tettem a listára, mert tavaly már írtam róla… mondjuk az simán TOP 10 lenne idén is.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor jöjjön az a kis lista, amit az idén először látott, hivatalosan be nem mutatott idei, vagy régebbi mozikból áll össze. Ezen jobbnál-jobb filmek vannak, igazi kincsek, amiket mindenkinek megnézésre ajánlok.

1. Az ismeretlen / El desconocido

Megint csak egy spanyol mozi nyerte ezt a válogatást, amiben mesteri módon keverték össze az A fülkét, a Locke-ot és a Féktelenült: egy BMW-be bombát rejtettek, ha pedig bárki kiszáll, vagy akár felemeli a valagát, levegőbe röpül az autó. Aztán jön egy telefon, a sofőrnek meg nem nagyon van más választása, mint követni az utasításokat… elvégre a két gyereke is vele van.

2. Under sandet

Picit hazabeszélek ezzel a filmmel, mert jó sok időm ráment a fordítására, de annak ellenére is zseniális: a dánok a háború végén németekkel szedették fel a tengerpart aknáit…ami valahol nem is baj, a baj az, hogy ezek a németek gyerekek voltak, közük nem volt mindahhoz az ideológiához, ami miatt vezérük háborút indított. A film néha szétrobban a feszültségtől, mikor is a kis csapat a homokban kúszva, étlen-szomjan, megalázva bökködi a talajt taposóaknákat keresve.

3. 13 óra – Bengázi titkos katonái

Michael Bay talán legjobbja: egy éjszaka története, mikor is Líbiában egy titkos CIA bázist megtámadják az arabok, egy maréknyi katonának pedig védekeznie kell az óriási túlerővel szemben. Bayhez hűen látványos, pörgős és izgalmas a film, meglepően brutális is – de azt hiszem, nagyjából végig hiteles marad. Kár,  hogy magával a CIA bázis létével Líbiában nem foglalkozik, így csak egy nagyon jó háborús film…de lehetett volna több is.

4. Circle

50 ember „ébred” egy teremben, mindegyikük egy piros világító körön állva. Fogalmuk sincs semmiről, az viszont hamar kiderül, hogy egy titokzatos szerkezet kb. kétpercente kijelöl valakit közülük, aki meghal – hacsak az illető, vagy a tömeg kollektíve nem választ maga helyett mást. Zseniális, egy komplett társadalmi metszet az egész, amiben mindenféle előítéletek felszínre kerülnek, amiben az empátiának, a meggyőzésnek óriási szerepe van abban, hogy épp ki haljon meg.

5. A szüfrazsett

Ha ezt időben látom, feltettem volna a tavalyi TOP 10-be: kiváló film a szüffrazsett mozgalomról, remek korrajzzal, nagyszerű színészekkel…no meg ez meglehetősen elgondolkodtató és sokkoló felsorolással a végén.

6. Az utolsó napok / Los últimos días

A posztapokaliptikus filmeknek nagy rajongója vagyok, ha meg valami újat tud mutatni ebben a témában, annak külön örülök: a Los ultimos dias úgy közelíti meg ezt a világképet, amint eddig tán semmi. Az emberiség ugyanis gyakorlatilag bezárkózott, a föld alatt, vagy saját otthonában él, anélkül, hogy el tudná hagyni azt – ha kimegy a szabadba, meghal. A főszereplők tehát az alagútrendszeren át próbálnak eljutni szeretteikhez, egy zseniális (és látványilag is rendben lévő) háttér előtt.

7. Otthon / дом

Az egyébként zseniális Augusztus Oklahomában vacsorajelenete kb. egy órásra bővítésre, megfejelve egy igazi vérgőzös, oroszos leszámolással. Talán a felvezetés hozzá picit hosszú és lassú, talán európai szemmel kissé fura ez az orosz lakóközösség, de a fináléja mindent visz. Nem lepődnék meg, ha ezek éles lőszert használtak volna…

8. Anthropoid

Ez a cseh-angol-francia mozi egy náci tiszt, Heydrich elleni prágai merényletről szól, amit anno az emigrációban lévő cseh kormány rendelt el – viszont a központi kérdés a filmben és a szereplők fejében az, hogy megéri-e egy mészáros halála, mikor véres bosszúra lehet számítani miatta?? Cillian Murpy és Jamie Dornan a két merénylő, a mozi a merénylettől elképesztően feszült és izgalmas – tényleg nem tudni, valaki túléli-e a kalandot.

9. ARQ

Ha már kedvenc zsánerek… ezúton említeném meg ezt az időhurkos filmet, ami költségvetése miatt természetesen nem versenyezhet a nagyokkal, de amit egy pincéből, 5-6 szereplővel ki lehetett hozni, azt maximálisan kihozták. Egy teljesen új koncepcióra húzták föl az egészet: mi van akkor, ha a hurokban nem csak a főszereplő, hanem egyre többen emlékeznek az eseményekre – a feltétel csak annyi, hogy ahhoz egyszer meg kell halniuk??

10. Maradj íven

Ha ki is lóg egy kicsit, úgy gondolom, a saját kedveltségi listámból nem hagyhatom ki a Brad Pitt által narrált dokumentumfilmet. 2011-től 2013-ig követi nyomon a MotoGP eseményeit, benn van Simoncelli halála és Marquez első VB címe is. Nekem, aki megrögzött MotoGP fan, hatalmas élmény minden egyes ilyen dokumentumfilm minden egyes perce, ilyenkor újraélem a versenyeket, úgyhogy ha lett is volna más mozi erre a pozícióra, ennek úgy éreztem, helyet kell biztosítani.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



És végül akkor a BOTTOM TOP 10.  Alapból szándékosan kihagyok olyan filmeket, amik jó eséllyel felhúzhatnak, de még így is rengeteg filmbe belefutok, amitől vártam valamit, s nem kaptam meg. Ez a legrosszabb film lista így egyben a legnagyobb csalódások listája is lett, aminek győztese egy percre sem volt kérdés…


1. Egyiptom istenei
2. Az ötödik hullám
3. A barátságos óriás
4. Támadás a Fehér Ház ellen 2: London ostroma
5. Tripla kilences
6. A függetlenség napja: Feltámadás
7. Jégkorszak: A nagy bumm
8. Szemfényvesztők 2
9. Inferno
10. A látogatás






.

R2-D2 írta:

TOP10 2016

Annak ellenére, amennyi minden történt körülöttem az évben, viszonylag sok filmet (és sorozatot) tudtam idén is megnézni, kár, hogy ezek döntő többsége a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a középszerűségbe süllyedt. Megint csak több olyan alkotásba is belefutottam, ami ugyan akkor, adott pillanatban tetszett, de aztán arra már egyik sem volt érdemes, hogy akár újranézzem, vagy listára tegyen őket. Kicsit nehezebben is alakult ki ez a TOP 10, a sok egyforma mozi közül nem igazán volt kiemelkedő, csontig ható mozgókép, a nagy többség közötti sorrend szinte teljesen véletlenszerű.
Az meg immár harmadik éves hagyomány, hogy két lista készül: az egyik a hivatalos, hazánkban 2016-ban bemutatott alkotásokból válogatva, a másik viszont az alapján, amiket én idén láttam először és/vagy nem értek el a magyar mozikba. Ja, meg van egy Bottom lista is, ami mint mindig, nálam egyben a legnagyobb csalódások összesítése is egyben. És megint csak elmondom, hogy a második listán vannak az igazi kincsek…

Mivel egy nagy részét én is listára tettem, vagy nem sokkal maradtak le róla, így inkább csak az Assassin's Creed listás helye lepett meg, meg az egyéb listán a Circle, és főleg a Szüfrazsett. Nem emlékeztem, hogy ezek neked ennyire bejöttek.

Az Egyiptom istenei meg nálam is első lenne a BOTTOM-on az Inferno helyett, ha rászántam volna magam.

.

Niwrok írta:

TOP10 2016

Mivel egy nagy részét én is listára tettem, vagy nem sokkal maradtak le róla, így inkább csak az Assassin's Creed listás helye lepett meg, meg az egyéb listán a Circle, és főleg a Szüfrazsett. Nem emlékeztem, hogy ezek neked ennyire bejöttek.

Az Egyiptom istenei meg nálam is első lenne a BOTTOM-on az Inferno helyett, ha rászántam volna magam.

.

Pedig anno beszéltünk is róluk... a Circleről biztosan.

Jó, lehet, ha az AC nem decemberi film, nem lenne itt, de most még túl friss volt az emlék.

.





Körök





Még emlékszem, mekkora hatása volt 15 évvel ezelőtt az első Kör filmnek rám és környezetemre: volt olyan ismerősöm, lány, aki nem is tudta, mire ül be a moziba, otthon meg a kedves feleségem pont abban a pillanatban tévedt be a szobába, mikor Szamara kimászott a képernyőről. … azok az arcok… feledhetetlenek.  Aztán arra is emlékszem, hogy kedves kollégáim hogy megviccelték társukat: miután tudták, mikor megy moziba, a közös lakás folyosójára egy egész jó kis Szamara utánzatot csináltak, így mikor a srác hazament és felkapcsolta a villanyt, majdnem összeszarta magát ijedtében. Aztán arra is emlékszem, mekkora megdöbbenés volt, mikor itthon, DVD-n újranézve az első részt, véletlenül hagytam végigmenni a stáblistát, és a lemez végén megcsörrent a hangszóróból a telefon. Végezetül arra is emlékszem, hogy az A kör 2 DVD-n mennyire is hatásos volt a Körök című kisfilm…

Nos, ez a Körök, amit most láttam, ennek semmi köze nincs ezekhez az élményekhez. Ahogy olvasgatom a netet, másnál is kiverte a biztosítékot, a pocséktól a katasztrofálisig mindent lehet róla olvasni – én ennyire szokás szerint nem húznám le, de hogy ez nem lesz maradandó élmény, az biztos. Igazából semmilyen élmény nem lesz: azt is nehezen tudom összeszedni magamban, mit is láttam tegnap a moziban… leginkább egy újabb young adult horrort, egy újabb 16-os karikás baromságot, aminek sem története, sem hangulata nem méltó az előzményfilmekhez. Még a gyengébbecske A kör 2-éhez sem, nekem még az is jobban tetszett ennél. Ennek sem átgondolt sztorija, sem dramaturgiája, sem félelmetes hangulata nincs, de még azok a jump scare elemek sem működnek, amiknek a frászt kellett volna hozniuk rám. Szamara ráadásul majdnem csak mellékszerelő, túl sokat nincs is a képernyőn, a mozi meg a vékony forgatókönyve mellett akkor ordenáré baromságoktól hemzseg, hogy néha a fejemet fogtam. Az egész inkább hasonlít egy gyengébb Odaát részre – még annak szabályait is átveszi bizonyos tekintetben – nyakon öntve egy jó adag Vaksötéttel…

Totál agyrém az egész sztori. Egy repülőn kezdünk, ahol egy srácot épp utolér az átok – a fosás lehet, jobb lett volna    – amit teljesen random épp elmesélt a székszomszédjának. Egy csajnak. Akinek, mint kiderült, a másik székszomszédja – ahogy értelmeztem, barátnője – is megnézte azt a videót, amitől a srác parázik, de ezt elfelejtette elmondani. No, jön Szamara, mindenhonnan jön… de eddig nem arról volt szó, hogy te megnézed, 7 nap és te meghalsz?      Mi köze is van a többi utasnak a srác 7 napjához?? Vagy mindenki egy nagy közös videózás közepette pont egyszerre látta a kisfilmet, majd együtt elrepülnek A pontból B–be pont úgy időzítve, hogy pont akkor legyenek a levegőben, mikor lejár az idő??      Hát nem csak a srácnak kellett volna Szamarával elszámolni??       Ez fura volt, de még nincs vége: két évvel később egy piacon egy faszi megveszi a srác videomagnóját – amiben aztán megtalálja a kazettát, amit aztán jól megnéz… oké, értem, hogy a VHS-t valahogy bele kellett keverni, de ez roppant módon röhejes volt. Na de ez a fickó nem ám akárki!! Bazzeg, ez egy biológiatanár, ez egy kemény gyerek, majdnem Chuck Norris: miután megnézi a gyilkos videót, és miután közlik vele, hogy 7 nap (7 nap mi?? Szavatosság?), elszív egy cigit, majd bámulja a felfelé eső csapadékot – de nem ijed meg.    Nem ám. Sőt, mint később kiderül, egész kutatócsoportot    alapít az egyetemen a video hatásainak vizsgálatára – hogy hogyan jött rá egyáltalán arra, hogy ezt le kell másolni, rejtély marad. Mindegy, a Valami követ után szabadon: egy halom egyetemista adja tovább a fertőzést, másolja, majd nézeti meg a kisfilmet (ami kisfilm amúgy ugyanaz, mint korábban – egy ideig legalábbis).

7 óra 7 perckor ( ) aztán képbe kerül főhősnőnk, Julia (Matilda Anna Ingrid Lutz) és főhősünk, Holt (Alex Roe) – aki a szintén kínos Az ötödik hullám után ismét csak leveti a felsőjét    – , hogy a fiú elmenjen otthonról arra a csúnya egyetemre… videót nézni. Ez nem spoiler, ez a legócskább dramaturgia: ha nem láttam volna az előzetest, legkésőbb, amikor megláttam őket kedvesen az ágyban hancúrozva, fixre tudtam volna, hogy ők lesznek a megszámlált napos áldozatok. Mit ad Hollywood, Holt pont a faszagyerek biológiatanárnál köt ki, aki paranormális kutatólabort hozott létre a főiskolán, Szamara videóját vizsgálandó: keresi benn a halál utáni élet titkát. Anyám…       Erre az időpontra azonban már rengeteg fertőzöttnek kell lennie, tekintve, hogy halott még nincs, szegény fekete hajú lány még nem jött el senkiért a TV-ből, mindez csak akkor történik majd meg, mikor Julia és Holt bekerül a sűrűjébe. Logikus…    amúgy… Julia kíváncsisága egy ideig érthető, de az átokba kerülése… khmmm… már nem annyira.

Sokkal többet nem akarok elárulni (nincs is igazán mit), a sztori lényege az lenne, hogy ugyebár meg kell keresni, a kislány miért is öl, aztán jól fel kell szabadítani a lelkét. Hol is láttam már ezt… ja, már tudom, a Nagy Horrorklisék Gyűjteményében. Julia pedig, aki tökösebb a biológiatanárnál, így magánál a nagy Chuck Norrisnál is,     elkezd nyomozni: a Körök középső harmada nem más, mint egy jellegtelen, unalmas nyomozás Szamara után – Szamara nélkül!!! Helyette van elhagyott templom, titkos szoba, bóklászó terhes nő, meg egy vak fickó, akinél megint csak ég a villany… komolyan, ezek az amerikai vakok rohadtul udvariasak, ha jön hozzájuk valaki, előtte mindig villanyt kapcsolnak, hogy a vendég láthasson.     Aztán persze, ha üldözni kell majd, akkor jöhet a sötétség… khmmm… hol is láttam ilyet? Egy szó mint száz: ilyen nyomozást Sam és Dean Winchester szokott végezni egy-egy szellemes epizódban a SupNatban, ők szokták a végén kiásni a holttestet és elégetni a csontjait, hogy a lélek ne árthasson többet. Julia, mint Sally ügynök tök közel is jut a megoldáshoz, nem tántoríthatja el semmi és senki, nem fél senkitől, még Szamarától sem. Bizony, még tőle sem, sőt segíteni akar a lánynak. Aki mint kiderül, ezúttal totál más eredettörténettel rendelkezik, mint amit eddig ismertünk, úgyhogy jobb nem is visszaemlékezni a korábbi mozikra. És milyen ötlet!     A titkos video hitelen nagyobb méretű fájl lett, abban van elrejtve a kulcs a múlthoz… de csak abban, amit Julia látott, és csak és kizárólag ő nézheti meg…    mi van?? S ha már kulcs… két jelenetet mindenképp ki kell emeljek a filmből, mert azon fogtam a fejem.

Az egyik a kulcs: ha meglátjátok, milyen roppant fontos szerepe lesz annak a kulcsnak, amit Julia talál, ti is ezt fogjátok tenni – a másik meg a baleset. No, az volt a csúcs: bazzeg, ha ilyen az USA műszaki mentése, egyáltalán a baleseti mentés, akkor őszinte részvétem minden autósnak.    Majd csak figyeljétek meg: egy darab szerencsétlen tűzoltó próbál egy feszítővassal kinyitni egy autót, a másik kocsi meg a feje tetején az árokban. Egy darab rendőr pedig megállítja a forgalmat, de nem… a mi Juliának ekkor sem lehet megállítani. És akkor beköszönt Ómen egy villanypózna képében… anyám. Ez még vígjátékba is gyenge lett volna, nem egy horrorba. A 16-os karika ugyanakkor mindent elárul. Nem az első ilyen mozi, ami ennyire le van butítva, ahol a bevétel maximalizálás miatt alacsonyobb (PG-13) besorolást kap a film, viszont ez még annak is nagyon dedó lett. Olyannyira nincs dermesztő hangulata, hogy az már kínos, Szamara talán ha háromszor feltűnik a filmben, az meg elég nagy gáz, ha egy kinyíló esernyő az, ami a legnagyobb rémületet váltja ki. Persze, a nézői ingerküszöb ma már az egekben van, de ez a mozi 15 évvel ezelőtt is PG-13 lehetett volna.

Nagyon kevés dolog, ötlet azonban még így is tetszett benne. A trailerben látott hajas jelenet így is ütött, néhány látomás tényleg jó volt… amúgy is, a legkevesebb bántó szó a látványt, díszletet, képi világot illetheti: mind a kibővített video, mind a vidéki helyszín (templom, temető) jó lett. Sőt, ha nem lett volna pár hónapja a Vaksötét, akkor a házas szakasz is jó lett volna. Óriási ötlet, hogy aki nem lát, annak nem is árthat a TV-ből kimászó lány, kár, hogy ezt a jó ötletet is képesek voltak egy szemvillanás    alatt kinyírni. Lutz kisasszony amúgy egész jól néz ki, nem is játszik szerintem rosszul, kár, hogy maga a karakter teljesen életszerűtlen… sokszor teljesen agyrém, ahogy a környezetéhez és az eseményekhez viszonyul. Ja, hogy ő nem fél… az mindjárt más. Akkor miért liheg úgy néha, mint egy maratoni futó a célban?

Mindenestre kár, hogy így alakult, én szívesen néztem volna egy épkézláb A kör folytatást. Ez nem az, ez csak egy nagyon-nagyon gyenge utánérzés. Egy hullám az időben, egy visszhang… remélem, végleg elcsendesedik és most már hagyják Szamarát rohadni a kútban. Békében.





45%




.

R2-D2 írta:

Körök

Totál agyrém az egész sztori. Egy repülőn kezdünk, ahol egy srácot épp utolér az átok – a fosás lehet, jobb lett volna    – amit teljesen random épp elmesélt a székszomszédjának. Egy csajnak. Akinek, mint kiderült, a másik székszomszédja – ahogy értelmeztem, barátnője – is megnézte azt a videót, amitől a srác parázik, de ezt elfelejtette elmondani. No, jön Szamara, mindenhonnan jön… de eddig nem arról volt szó, hogy te megnézed, 7 nap és te meghalsz?      Mi köze is van a többi utasnak a srác 7 napjához??

7 óra 7 perckor ( ) aztán képbe kerül főhősnőnk, Julia (Matilda Anna Ingrid Lutz) és főhősünk, Holt (Alex Roe) – aki a szintén kínos Az ötödik hullám után ismét csak leveti a felsőjét    – , hogy a fiú elmenjen otthonról arra a csúnya egyetemre… videót nézni. Mit ad Hollywood, Holt pont a faszagyerek biológiatanárnál köt ki, aki paranormális kutatólabort hozott létre a főiskolán, Szamara videóját vizsgálandó: keresi benn a halál utáni élet titkát. Anyám…       Erre az időpontra azonban már rengeteg fertőzöttnek kell lennie, tekintve, hogy halott még nincs, szegény fekete hajú lány még nem jött el senkiért a TV-ből, mindez csak akkor történik majd meg, mikor Julia és Holt bekerül a sűrűjébe. Logikus…    amúgy… Julia kíváncsisága egy ideig érthető, de az átokba kerülése… khmmm… már nem annyira.

Mindenesetre kár, hogy így alakult, én szívesen néztem volna egy épkézláb A kör folytatást. Ez nem az, ez csak egy nagyon-nagyon gyenge utánérzés. Egy hullám az időben, egy visszhang… remélem, végleg elcsendesedik és most már hagyják Szamarát rohadni a kútban. Békében.

45%

Nekem már a második rész is rém unalmas volt, évekkel később néztem meg csak, szinte "muszájból", csak hogy kipipáljam. Ez meg így olvasva is az egyik leg-zsébb picsahorror, amiről olvastam; elfogultsággal lett 45% ?!

A Körök létezésének egyetlen értelme, hogy te ezt megírtad , külön jókat mosolyogtam a bevezetőben írt sztorikon .

.

Niwrok írta:

Körök

... elfogultsággal lett 45%   ?!

Minden bizonnyal, én szeretem az első részt...

Egyébként, EZT még olvasd el, Jama írásásban is jók vannak.

Ja, és még valami: valahol olvastam, mekkora ötlet lenne elvonulni az utolsó öt percre egy olyan helyiségbe, ahol nincs elektromosság, térerő, semmi. Se telefon, se laptop, se TV. Akkor Szamara mit csinálna???

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Körök

... elfogultsággal lett 45%   ?!

Minden bizonnyal, én szeretem az első részt...

Egyébként, EZT még olvasd el, Jama írásásban is jók vannak.

Azt én is, de attól még földbe taposnám a második részt, ha mostanában látnám   .

"...te pedig nemcsak ezek olcsósága miatt szégyenkezel, de a gagyi utalások ("Úristen, ez a srác 7:07-re állította be az ébresztőjét, de durva!") és a visszadobott Tetthely-epizódokból elcsencselt nyomozati fordulatok láttán is."  

Ettől függetlenül egyik barátom felvetette, hogy nézzük meg, és ha nagyon ragaszkodik hozzá, akkor elmegyek rá   .
.

.





Teljesen idegenek





Itt, a mi kis Fórumunkon a kezdetektől fogva nagy sikernek örvendenek az ún. kamaradarabok, amikben egy kis társaságot összezárnak valahol, valami célból, alkalomból, majd egy szokatlan, különleges, esetleg veszélyes helyzetben vizsgálják az egyes emberek reakcióit…az  egymásra és a forgatókönyv által generált szituációkra. Ennek általam látott legemlékezetesebb iskolapéldája – és hivatkozási pontja – az Augusztus Oklahomában ominózus ebédjelenete, de a tavalyi év kellemes meglepetése, az orosz Otthon is hasonló elgondolások mellett építkezik… a példák sorát persze lehetne folytatni más filmekkel, illetve más filmek más szituációival. A Teljesen idegenek viszont még annak ellenére is óriási hatással volt rám, hogy nem az első mozi a témában, amit látok: egyszerűen ez rettentően betalált – a saját korosztályomat láttam a képernyőn, ráadásul a saját gondolataimat is hallottam (különösen a telefonellenes attitűd miatt) néha a karakterek szájából.

Olaszország, napjainkban (ez már egyébként eleve pozitív hendikep, szeretem ezt az országot, a légkört, az embereket, rengetegszer voltam náluk). Három pár készülődik az esti vendégséghez, mert egyikük lakásán egy nagy közös, összeülős, dumálós, borozós baráti vacsorát rendeznek – vélhetően rendszeresen, rotációban… és már tulajdonképp itt megvett a film. Annyira jó volt látni, hogy négy gyerekkori barát feleségestől, barátnőstől, vagy épp egyedül időnként összejön és eltölt egy beszélgetős estét együtt, annyira közel áll ez az egész esemény, gondolat hozzám, hogy önfeledten merültem el a lehetőségben. Amikor már nincs szükséged a bulira, az eszetlen és céltalan ivászatra, amikor már gyereked, munkahelyed van, de még fontosak a korábbi kapcsolataid – sőt, ekkor talán a legfontosabbak – akkor qrva jó egy-egy ilyen dumálós este. Magában a készülődésben, az ötletben, az első fél óra ugratásaiban minden benn volt, amit magam is érzek, átélek ennyi idősen, a Teljesen idegenek így nemcsak kétségkívül eredeti (ámde kissé talán túlzsúfolt – de erről később) konfliktusforrása és az arra adott remek reakciók miatt lett számomra emlékezetes, hanem maga az alapszituja miatt is. Annak ellenére, hogy természetesen a tipikus olaszos környezet, hangulat, a vendégek életszínvonala, miliője bizonyos irányba természetesen elviszik a filmet, úgy éreztem, hogy ez, majdnem így, velem és barátaimmal is megtörténhet – itthon, Magyarországon.

Mert nem tudom, mi lenne, ha egy ilyen ártatlannak tűnő, de őrült játékba fognánk. A magam részéről persze simán mondom, hogy nincs takargatnivalóm – legalábbis most – de aztán ha belegondolok, még így is érheti az embert pár kellemetlen hívás, amit nem szívesen oszt meg másokkal. A Teljesen idegenek alaphelyzete ugyanis az, hogy a vacsoraasztalnál ülő 7 ember (3 pár + egy fő) a játék kedvéért kiteszi a telefonját az asztalra, és a vacsora alatt beérkező hívásokat, SMS-eket, képeket gyakorlatilag „bedobja a közösbe”. Az addigra már bizonyos mértékig megkedvelt karakterek pedig egyre nagyobb szarba kerülnek, ahogy természetesen egyre furább dolgok derülnek ki róluk. Van, akinek egy mellplasztika kitudódása kellemetlen, van, akiről kiderül, hogy terapeutához jár – de aztán természetesen párkapcsolatokat is befolyásoló hívások, SMS-ek érkeznek. És ez még nem a csúcs… ha nem lenne elég az amúgy remekül adagolt feszültség, egy kéretlen telefoncsere aztán olyan hatással bír a közösségre, hogy a fél brigád feláll az asztaltól. Hogy nem sokkal később a másik fele is megtegye ezt, egy ennél még nagyobb botrány kiderülésekor. A néző meg egyik ámulatból a másikba esik, csak kapkodja a fejét, tulajdonképp ideje sincs meglepődni valamin, elmerülni a szaftos családi részletekben, mert jön a következő pofon. Tegnap gondolkodtam, mihez hasonlítsam ezt az élményt, de más nem jutott eszembe, mint ha mondjuk, Te, kedves Néző, te vagy a ringben az a sportoló, akit épp szarrá vernek – kapsz egy pofont, megszédülsz, de nincs is igazán időd töprengeni rajta, mert kapod a következőt… és ez így megy végig. A nagyobb ütések közé persze becsúszik néhány kisebb gyomros is, de nézőként csak tántorgunk az események súlyától – és kifejezetten kellemes érzés, mikor csak a kamasz lány szidja anyját a telefonban, nem tudva, hogy azt ő is hallja.

Megint csak kár, hogy nem tudok kiemelni spoilermentesen egy szálat sem, de azt hiszem jobb, ha ezt mindenki maga éli át. Természetesen a központi téma az elcserélt telefon és a magányos férfi esete, de nekem pl. a bajszos faszi sztereotípiája is nagyon bejött. No meg önmagában az, amit az egész film jelképez életünk fekete dobozáról, a telefonról: én még emlékszem egy olyan világra, amiben a vezetékes telefon sem volt mindennapos és korántsem volt az annyira szörnyű. Sőt. Talán, ha titkaid voltak, sokkal könnyebben megtarthattad, csak rajtad múlt, kinek mondod el őket – ezzel a digitális őrülettel, ezzel az idióta világgal, amiben mindig mindenki elérhető, azóta sem békéltem meg. Lásd még ugye Snowden, mert az még hagyján, hogy te, önszántadból kiteszed egy estére a telódat az asztalra, hülye mód vállalva mindent, ami kiderülhet, de hogy állami szervek akkor és úgy hallgatnak le, akkor és úgy követnek, ahogy akarnak, az gáz. Aztán lehet, megint csak én túráztatom túl magam az egészen, de a Teljesen idegenek számomra egyszerre nyújtott egy ilyen technológiaellenes gondolatot is a többi nagyon fontos más mellett.

Mindenekelőtt annak a szakítószilárdságnak a vizsgálatát, amit itt górcső alá vesznek, mégpedig két szinten is: egyrészt mit bír ki a több évtizedes barátság, illetve hogy mit bír ki egy házasság – ha a bili tartalma az asztalra borul. Mindkettő téma kibontása, feldolgozása egyszerűen zseniális: hihető, valós emberi problémákkal, és az azokra adott hiteles reakciókkal. A film kezdetén arcunkra ülő mosoly, ami a vidámságból, a hasonló életérzésből ered, a végére bizony az arcunkra képes fagyni: sajnálattal, megdöbbenéssel, átérzéssel nézzük a képernyőn szenvedő embereket. Az asztal, a közös vacsora helyszíne pedig a végén úgy néz ki, mint ahova ledobtak egy gránátot: az emberek szanaszét szaladtak tőle, gyakorlatilag a lakás is kicsi, hogy mindenki keressen magának egy kis zugot, ahol nyalogathatja a sebeit. Viszont, ellentétben talán más filmekkel, itt nincs központi „gonosz”, itt nincs olyan, akire igazából haragudni lehet, itt nincs, aki ráönti a többiekre a szennyest – itt mindenki maga akarta mindezt. Na jó, többen csak unszolásra… egyébként itt picit megint álljunk meg. Ha mondjuk te, kedves néző, ilyen szituba kerülsz, hogy haverjaid rá akarnak venni egy ilyen játékra, de neked van titkolnivalód (kinek nincs???), mit csinálsz? Tiltakozol, hogy nem játszol – de akkor szinte biztos, hogy rád ég a bélyeg (feleség, ugye), vagy azt gondolod, aznap este úgysem jön semmi hívás, SMS és kockáztatsz? Sokáig érzetem „hibának” a történet szempontjából, hogy minek játszik az, aki lebukhat… de ezen érvelés alapján miért is ne. Mert ha tudja az egyik szereplő, mi lesz, biztos nem veti le a bugyiját előtte… tényleg, miért is vette le?

Ami talán tényleg felróható kicsit a forgatókönyvnek, az az, hogy szinte irracionális, hogy ez, így, ilyen töménységben képes egy este alatt a résztvevőkre szakadni. A feszesség szempontjából persze kellett ez, és a filmet különlegessé, rendkívülivé teszi, de nekem néha már bizony túl tömény volt minden: valahogy nehéz volt elképzelni az egésznek a természetességét. Nem azt, hogy ezek a dolgok megtörténnek… hanem hogy egyszerre történnek meg.  De még ez is hagyján, menet közben nincs is idő ezen gondolkozni – a 10%-ot nekem a fináléjával vesztette el a mozi. Még ma sem tudok vele igazán mit kezdeni, szerintem ez a lezárás, az események, a kimondott mondatok tükrében… minimum kérdéses. Érteni vélem, hogy a fentebb említett szakítószilárdság szerepel a középpontban, s még azt is elfogadom, hogy némely emberi kapcsolat sok mindent túlél… de ez, így, ilyen töménységben nem kicsit volt rózsaszín köd. Vagy tényleg ennyire mulya lenne az emberi lény? Tényleg ilyenek vagyunk? Baráttal még oké – mindig azt mondják, a barátság többet kibír, mint a házasság –, nagyon jó és életszerű volt, mikor mindenki csak egy valakinek árulta el a titkot, így tudta meg mindenki, na de egy kapcsolatban is? Érdekes és elgondolkodtató a film ezen üzenete: nem is a szimpla elfogadásos dolog (az úgy logikus), hanem sokkal inkább a struccpolitika… nem vagyok benn biztos, hogy ez a valóságban is így lenne. Persze, ez is imán lehet a hazai és a déli temperamentum közti különbség…

Zseniális film, maradandó élmény ez az egész. Nekem nagyon bejött, a forró itáliai este, az ételek, a remek forgatókönyv és az ezúttal nem nevesített színészi játék nagyszerű élményt eredményezett, egy olyan mozit, amin az a kis kaján vigyor, az élvezet kaján vigyora végig ott volt az arcomon. Néha ugyan ráfagyott, de ahogy a karakterek az igazán kínos dolgokat maguk is viccel elütötték, úgy olvadt föl a hangulattal együtt. Most miatt már nem írom át az idei listámat, de jövőre az egyéb idén látott filmek között, tuti, előkelő helyen fog szerepelni.






90%





.

R2-D2 írta:

Teljesen idegenek

Itt, a mi kis Fórumunkon a kezdetektől fogva nagy sikernek örvendenek az ún. kamaradarabok, amikben egy kis társaságot összezárnak valahol, valami célból, alkalomból, majd egy szokatlan, különleges, esetleg veszélyes helyzetben vizsgálják az egyes emberek reakcióit…az  egymásra és a forgatókönyv által generált szituációkra.

Három pár készülődik az esti vendégséghez, mert egyikük lakásán egy nagy közös, összeülős, dumálós, borozós baráti vacsorát rendeznek – vélhetően rendszeresen, rotációban… és már tulajdonképp itt megvett a film. Annyira jó volt látni, hogy négy gyerekkori barát feleségestől, barátnőstől, vagy épp egyedül időnként összejön és eltölt egy beszélgetős estét együtt, annyira közel áll ez az egész esemény, gondolat hozzám, hogy önfeledten merültem el a lehetőségben. Annak ellenére, hogy természetesen a tipikus olaszos környezet, hangulat, a vendégek életszínvonala, miliője bizonyos irányba természetesen elviszik a filmet, úgy éreztem, hogy ez, majdnem így, velem és barátaimmal is megtörténhet – itthon, Magyarországon.

Mert nem tudom, mi lenne, ha egy ilyen ártatlannak tűnő, de őrült játékba fognánk. A magam részéről persze simán mondom, hogy nincs takargatnivalóm – legalábbis most – de aztán ha belegondolok, még így is érheti az embert pár kellemetlen hívás, amit nem szívesen oszt meg másokkal. A Teljesen idegenek alaphelyzete ugyanis az, hogy a vacsoraasztalnál ülő 7 ember (3 pár + egy fő) a játék kedvéért kiteszi a telefonját az asztalra, és a vacsora alatt beérkező hívásokat, SMS-eket, képeket gyakorlatilag „bedobja a közösbe”. Az addigra már bizonyos mértékig megkedvelt karakterek pedig egyre nagyobb szarba kerülnek, ahogy természetesen egyre furább dolgok derülnek ki róluk.

Zseniális film, maradandó élmény ez az egész. Nekem nagyon bejött, a forró itáliai este, az ételek, a remek forgatókönyv és az ezúttal nem nevesített színészi játék nagyszerű élményt eredményezett, egy olyan mozit, amin az a kis kaján vigyor, az élvezet kaján vigyora végig ott volt az arcomon.

90%

Végre egy igazán izgalmasnak hangzó újdonság, amiről nem is hallottam . Tetszik a leírás, biztosan nézem !

De ahogy olvastam, egyre kevésbé értem az ellenszenved a csoportterápiák iránt ... Ez a film, meg a többi felemlegetett is egy az egyben az, legfeljebb nem idegenekről van szó, hanem barátokról, családtagokról . Egy Mónika-show, csak kulturáltabb környezetben és viszonyok között , de a szerepe, a funkciója ugyanaz a benne levő szereplők számára is.

Van egyébként magyar film is hasonló -két házaspár a saját viszonyaikkal, múltjukkal, úgy, hogy a nők testvérek-, az Ernelláék Farkaséknál... még ha a rendező Hajdu Szabolcs miatt (aki írta is a filmet, sőt, a saját lakásukban forgatták, és a feleségével együtt szerepel is benne, szóval igazán saját projekt) sok is benne a kitartott kép meg a félrevonulás. Maunika-show vonalon meg nekem annak idején nagy kedvenc volt a Czukor-show c. film, amiben a keret egy ilyen műsor felvétele, persze a média szarban tapicskoló mentalitásával és a szenzációhajhászással együtt, de az a kapcsolati háló, amit a "fiktív" műsor keretében bemutat, nagyon is működik (ahogy írtad is, biztosan vannak ilyenek, legfeljebb nem egyszerre), a néha kicsit, néha meg nagyon karikatúrára vett figurákkal együtt.

.

Niwrok írta:

Teljesen idegenek



De ahogy olvastam, egyre kevésbé értem az ellenszenved a csoportterápiák iránt   ... Ez a film, meg a többi felemlegetett is egy az egyben az, legfeljebb nem idegenekről van szó, hanem barátokról, családtagokról   . Egy Mónika-show, csak kulturáltabb környezetben és viszonyok között   , de a szerepe, a funkciója ugyanaz a benne levő szereplők számára is.

Van egyébként magyar film is hasonló -két házaspár a saját viszonyaikkal, múltjukkal, úgy, hogy a nők testvérek-, az Ernelláék Farkaséknál...

Azért az általam rühellt, körben ülős, kibeszélős csoportterápia még csak nem is hasonlít ezekre a filmekre/jelenetekre. Ott a sok idióta önként elmegy egy csoportba, mert azt hiszi, ha kibeszéli a problémáját és/vagy meghallgat másokat, jobb lesz neki. A mi filmjeink zömében az emberek nem önként "öntik ki szívüket", sőt nem is mindig önként kerülnek a helyzetbe. Lehet, hogy szerepe, funkciója, hatása hasonló, de a formája, lezajlása nem.

Az Ernelláékról már hallottam, de mivel nem láttam, értelem szerint nem hivatkozhattam rá... még az is lehet, egyszer megnézem. Mondjuk, ha az évi két-három magyar film nem lesz meg nélküle.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Teljesen idegenek

De ahogy olvastam, egyre kevésbé értem az ellenszenved a csoportterápiák iránt   ... Ez a film, meg a többi felemlegetett is egy az egyben az, legfeljebb nem idegenekről van szó, hanem barátokról, családtagokról   . Egy Mónika-show, csak kulturáltabb környezetben és viszonyok között   , de a szerepe, a funkciója ugyanaz a benne levő szereplők számára is.

Van egyébként magyar film is hasonló -két házaspár a saját viszonyaikkal, múltjukkal, úgy, hogy a nők testvérek-, az Ernelláék Farkaséknál...

 Azért az általam rühellt, körben ülős, kibeszélős csoportterápia még csak nem is hasonlít ezekre a filmekre/jelenetekre. Ott a sok idióta önként elmegy egy csoportba, mert azt hiszi, ha kibeszéli a problémáját és/vagy meghallgat másokat, jobb lesz neki. A mi filmjeink zömében az emberek nem önként "öntik ki szívüket", sőt nem is mindig önként kerülnek a helyzetbe. Lehet, hogy szerepe, funkciója, hatása hasonló, de a formája, lezajlása nem.

Az Ernelláékról már hallottam, de mivel nem láttam, értelem szerint nem hivatkozhattam rá... még az is lehet, egyszer megnézem. Mondjuk, ha az évi két-három magyar film nem lesz meg nélküle.

Nyilván én sem a legfeljebb közösségi élményt nyújtó, hátlapogatós A-klubokra gondoltam... bár akinek annyira nincs lehetősége másba kapaszkodni, annak lehet, hogy az segít. De attól még a beszéd, a "kibeszélés" nem önmagában lesz "idiótaság", főleg nem önként, ami már eleve azt jelenti, hogy az illető felismerte, hogy probléma van, és másra mutogatás helyett maga próbál tenni ez ellen. Aki persze csak a jó öreg freudi játékot akarja játszani, hogy "mer' az anyám...", annak mindegy, de a beszélgetés segíthet rendezni a gondolatokat, mások mintái, gondolatai pedig új lehetőségeket adhatnak a megoldásra (akár csak precedensként is, hogy ilyen is van).

Amiket mi látunk ezekben a filmekben, bár feszültséggel terhelt, izgalmas összetételű konfliktusokat mutatnak be, éppen azért, mert nem önkéntesek, nem is a megoldást, hanem az évek óta érlelődő, rothadó gondolatok, sérelmek kihányását teszi a középpontba, amikor mondjuk a hőség vagy a közelség miatt alacsonyabb az ingerküszöb. Éppen ettől izgalmasabb, érdekesebb és intenzívebb, persze, ezért is nézzük őket, de ettől lennének a karakterek kevésbé "idióták"? Lehet, hogy unalmasabb lenne, ha például az Augusztus Oklahomában szereplői egyszerűen elmondanák, vagy évekkel ezelőtt elmondták volna, kiről mit gondolnak és éreznek, nem rágva évekig a mondatokat, hogy kinek mit kéne mondaniuk, de az is lehet, hogy ettől kevésbé titkolózó, kevésbé képmutató életük lett volna, jobban tisztába jöttek volna a korlátaikkal, a céljaikkal. Még úgy is, hogy a család az a legszűkebb társadalmi keret, ahol leginkább meghatározó, hogy mit hogyan "kell" csinálni, így annak a kereteit, "szokásait", "hagyományait" a legnehezebb feszegetni.

És akkor lehet, hogy annak a szólásnak is kevesebb lenne a keserű igazsága, hogy "a barátainkkal Isten kér bocsánatot a rokonaikért."...

Az Ernelláéknál nem hivatkozást vártam, csak ajánlottam, ahogy szoktam, mert kapcsolódott   ... Az viszont, mint helyi "magyarfilm-szakértőnek" egyfajta eredmény, hogy a legfeljebb évi egy magyar film feltornázódott kettő-háromra   . Még ha persze ez rajtam is múlt a legkevésbé   .
.

Niwrok írta:

Nyilván én sem a legfeljebb közösségi élményt nyújtó, hátlapogatós A-klubokra gondoltam... bár akinek annyira nincs lehetősége másba kapaszkodni, annak lehet, hogy az segít. De attól még a beszéd, a "kibeszélés" nem önmagában lesz "idiótaság", főleg nem önként, ami már eleve azt jelenti, hogy az illető felismerte, hogy probléma van, és másra mutogatás helyett maga próbál tenni ez ellen. Aki persze csak a jó öreg freudi játékot akarja játszani, hogy "mer' az anyám...", annak mindegy, de a beszélgetés segíthet rendezni a gondolatokat, mások mintái, gondolatai pedig új lehetőségeket adhatnak a megoldásra (akár csak precedensként is, hogy ilyen is van).

Azért az ilyen kibeszélő csoportok meglehetősen sematikusan vannak ábrázolva az amerikai filmekben, sőt néha úgy érzem, nincs is amerikai film csoprtterápia nélkül. Sok igazad van abban, amiket írsz, de ettől még nekem a kettő nem lesz ugyanaz. De még hasonló sem...

R2-D2 írta:

Fantasztikus négyes

Érdekes módon az új F4, mikor átváltott az ún. klasszikus szuperhősös, képregényes moziba, teljesen elértéktelenedett, a mozi egyetlen komoly akciószcénéja pedig borzalmasra sikeredett. Egyébként… azt hiszem, ezzel meg is találtam a kulcsot a film befogadáshoz (és elutasítottságához): ez nem a hagyományos képregényfilm, ez nem a világmegváltó szuperhősfilm.

70%

A polcon várakozó BD-k között ez volt a soros: komolyan mondom, másodjára kifejezetten jól szórakoztam rajta. A mozi kétharmada egy tisztességes sci-fi ezzel a kvantumkapuval, teleportációval, mindennel... kár, hogy át kellett váltani képregényfilmre. Kár, hogy Josh Trank teljes víziója nem válhatott valóra, szerintem nekem ez tetszett volna....

... legalábbis az extrákból ezt szűrtem le. A faszi olyan lelkesen mesél, annyira büszke a történetének tudományos hátterére, hogy jó volt nézni. Tetszettek a trükkök, ezek az őrültek meggyújtottak egy kaszkadőrt, hogy a drótkötélen reptetve össze tudják hasonlítani, a CGI tűz vagy az igazi tűz a jobb-e.

Másodjára nálam bebizonyosodott, hogy sokkal több van ebben a filmben, mint amit elsőre mutatott. Komolyabb, sötétebb, mint elődjei voltak - így, hogy nem zakatolt az agyam azon, a korábbi négyes mit tett, sokkal jobban beszívott az egész.


.

.





Kiéhezettek




Bevallom őszintén, erről a filmről csak annyit tudtam előzetesen, hogy zombis – sem a szinopszisát nem olvastam, de kivételesen még csak a trailerjét sem láttam. Egy poszter, meg néhány pozitív kicsengésű kritika cím elég volt az újabb posztapokaliptikus sétához, tekintve pedig, hogy a TWD-ben már hat évadja mászkálunk az élőhalottaktól hemzsegő Földön, meglehetősen nagy rutinom van ebben. A magyarul Kiéhezettek címre keresztelt alkotás (ami egyébként totál leegyszerűsíti Melanie szerepét és karakterét a moziban) viszont ennek ellenére több fronton is képes volt meglepni… legnagyobb örömömre itt nem béna kacsák voltak a zombik, hanem a 2004-es Holtak hajnala vagy a Legenda vagyok lényeihez hasonló veszélyesen gyorsak, ráadásul szerintem nagyon jól gondolták újra az átalakulás okát és következményét. Ha nagyon messzire gondolunk, lehet az egésznek egy öko vonulata is: az emberiség megérett a pusztulásra, egy új faj veszi át az uralmat a bolygón – esetünkben ez a faj pedig nem más, mint az ember által kitanított élőhalottak serege. Jó, ez már talán meredek, felveti a szaporodás és más egyéb fontos biológiai összetevő kérdését, de nekem ez is megfordult a fejemben…

Ha valaki úgy ül le elé, mint én, hihetetlen intenzív élményben lesz része – már kb. a mozi első negyed órájában is. Egy Melanie (Sennia Nanua) nevű kislánnyal kezdünk egy börtöncellában, aki épp számol valamit… majd a kinti vezényszót hallva meglepő dolgot csinál. Szokatlant, érthetetlent és értelmezhetetlent – viszont nem írom le, mit is, ezt az első negyed órát mindenkinek át kell élni. Ahogy a folyosókon haladnak, ahogy a tanóra zajlik, ahogy csak egyre növekszik a feszültség, aztán ahogy szép lassan értelmet nyer minden mondat és mozdulat, az zseniális: az egészet pedig végigkíséri egy olyan zene, ami szinte bemászik a bőröd alá. Én csak néztem, néztem a képernyőt, először nem is értettem, mi van ezzel a kislánnyal, mi is ez az egész, ahol van, aztán mikor kiderült, elégedett borzongás futott végig rajtam. Nem saját gondolat, de nagyon tetszik: az egész film úgy építkezik, hogy Melanie-vel együtt tágul a világ is, ahogy a kis cellából egyre nagyobb térbe érünk, úgy nyer értelmet egyre több minden a filmben. Ráadásul… ez az első negyed óra eldönti, hogy ki lesz a film központi szereplője, akiért izgulunk, akivel vagyunk, akit szeretni kell – nos, figyelembe véve, hogy milyen „fura” is ez a lány, ez meglepően… szokatlan. Két film ugrott be, amik hasonlóan újszerűen voltak képesek gondolkodni erről a kérdésről, az egyik a Maggie, a másik meg az Eleven testek…

Annyit elárulhatok – miután az első mondatom az volt, hogy ez egy zombifilm –, hogy a Föld gyakorlatilag kihalt. Egy fura gomba telepszik rá az emberek agyára, gyakorlatilag átveszi az irányítás felette, a gazdatestből pedig egy állandóan éhes fenevadat csinál. Egészen egyedi és újszerű ez az elgondolás, eddig mindig vírus volt a baj oka… pedig aztán a gombás fertőzések éppúgy az élet velejárói, mint a vírusok. Természetesen van néhány katonai támaszpont, kutatóbázis, ahol tudósok próbálják a betegség ellenszerét megtalálni, esetünkben egy Caldwell nevű doktornő (Glenn Close!!!) az, aki néhány gyerek hathatós segítségével keresi a megoldást a problémára. S ha már gyerekek, akkor kell nekik egy tanár is, Helen (Gemma Arterton) az, aki a kis osztályt tanítja – mindezt pedig csak azért írtam, mert ők lesznek azok majd, akik Melanieval és néhány katonával kimerészkednek a nagyvilágba, miután beüt a krach. Ja, mert az ugye logikus (kicsit talán sablonos is), hogy az idilli kísérletezésnek vége szakad, mikor a zombisereg betör a támaszpontra, így a kis csapatnak menekülnie kell – de tulajdonképp nem baj, mert velük és rajtuk keresztül kinyílik az a bizonyos kapu és rálátunk a széles nagyvilágra.

Ami engem egyszerre nyűgözött le és késztetett fejcsóválásra. Az van, hogy megint csak baszott jó az a díszlet, háttér, ami előtt a szereplők mászkálnak, mindig is iszonyat tetszett az a természet által visszavett világ, amiben az épületek ugyan állnak, de az emberi faj hiányzik. Sosem feledem a Legenda vagyok első képeit a fákkal borított városról – nos, itt nagyjából ugyanazt kaptam, ami nagyon bejött. „Life finds a way”, mondta ugyebár Malcolm a Jurassic Parkban – és ez egy örök igazság és viszonyítási pont lett a hasonló zsánerű filmek túlnyomó többségében… csak az a baj, hogy nem ilyen gyorsan. Az van ugyanis, hogy a történet szerint pár év telt csak el a fertőzés elterjedése óta, viszont az a növényzet… nos, ami itt kinőtt a földből, az aszfaltból a házak között… annak nem elég pár év. Nem vagyok botanikus, de szerintem évtizedek kellenek egy fának, hogy több emelet magas legyen, mint ahogy az is fura volt picit, hogy a katonai bázist még mindig egy nyamvadt drótkerítés védi a betolakodóktól. Félreértés ne essék, ezek egyáltalán nem vonnak le a film élvezeti értékéből, csupán apró bosszúság annak, aki szeret elmerülni a részletekben, díszletben, háttérben. Márpedig itt ez a látvány miatt adja magát, és az embernek csak eszébe jut, hogy aki írta az egészet, igazán átgondolhatta volna a séta hátterét.

Annak ellenére, hogy a Kiéhezettek alaphelyzete, eseményei, hangulata sok más filmből ismerős lehet – pl. a 28 nap duológiából – mégis képes valami egyedit hozzátenni a zsánerhez. Azt hiszem, az egyik ilyen elsősorban Melanie-nek köszönhető, akihez hasonló karakter eddig még nem volt… a néző álláspontja már-már kínos ez esetben, a fiatal színészlány pedig remekül csinálja, hogy annak ellenére vele maradjunk, amiken keresztül megy, illetve amit a legvégén művel. Aztán itt van ugye a testszag elfedő paszta esete – mennyivel dekoratívabb, mint mondjuk vérrel és béllel bekenni magunkat – illetve a kikapcsolt androidokra emlékeztető, egyhelyben álló fertőzöttek (kiéhezettek) tömege. Egyébként bármennyire is sablonos és klisés az a jelenetsor a városban, mikor a doktornő, a tanárnő, a lány meg néhány katona mászkál a fertőzöttek között, rettentő jó kis feszültséget hordoz ez magában: még a Silent Hill vonatkozó vak szörnyei közti séta is beugrott közben. S ha már feszültség: a Mad Max 3hoz hasonló gyerekcsorda szerepeltetése nagyon jó volt, mint ahogy Melanie helyzetkezelése is, mikor úgy dönt, hogy alfahím (bocsánat, nőstény) lesz. Amúgy is: az egész film ezen a kislányon áll vagy bukik, rajta keresztül élünk át egy újabb fajkihalást – és mire a fináléhoz érünk, egy percnyi szemrehányást nem tudunk tenni neki, hogy meglépi azt, amit meglép. Valahogy tök logikus és érthető az ő szempontjából minden – mennyire más is itt a dolgok állása és átgondoltsága, mint a legutóbbi Kaptár történetben. Pedig… pedig aztán a végeredmény, legalábbis annak szándéka ugyanaz.

Tudom, hogy nagyon keveset írtam magáról a történetről, de higgyétek el, nem véletlenül. A legjobb lenne, ha nem tudnátok erről a filmről (de különösen Melanieről) semmit, úgy működik a legjobban az egész. Ha túl sok az info, már az első negyedóra sokkja is elmaradhat, ráadásul akkor nehezebb azonosulni néhány fontos karakterrel. Ha hisztek nekem, hogy ez egy jó film, és a boldog tudatlanság eufóriájában fedezitek fel e világot, jó kis izgalmaknak néztek elébe: a Kiéhezettek szakít néhány zombifilmes sablonnal (néhányat viszont természetesen felhasznál) és egészen újfajta, meglepő világképet tár elénk. Hangulatos környezet, kifejezetten feszes légkör – és egy nem kicsit nyomasztó és megdöbbentő zárójelenet. Nekem nagyon tetszett, a lány pedig, akinek igazából ez az első filmje, karöltve a rendező Colm McCarthyval (akinek igazából ez az első mozifilmje) megérdemli a figyelmet későbbiekben is. Egy egészen picit talán lehetett volna szűkösebb játékidő, vagy ebben a hosszban talán a karaktereknek lehetett volna kissé több eredettörténet, de összességében ez már csak szőrszálhasogatás. Remek díszletek, remek operatőri munka, egy jó, újszerű és izgalmas történetben. Ha minden könyvfeldolgozás ilyen jó lenne – ez ugyanis nem más, mint M.R. Carey történetének megfilmesítése, aki a forgatókönyvet is írta – akkor egy rossz szót nem szólhatnánk Hollywoodra… no meg ha ilyenek jönnek Alice után, akkor sem.





80%




.

.





A préri urai / Hell or High Water





Tegnap óta azon tűnődöm, mi a francot keres ez a film az idei Oscar kínálatban. Elképzelni sem tudom, mi az a titkos összetevő, ami rávette az Akadémia jelölőit, hogy ezt a bankrablós-texasos-roadmovies akciófilmet a legjobb kilenc közé nevezzék. Mert akárhogy forgatom, csűröm-csavarom, sem az indiános vonal, sem a bankos/pénzügyes vonal nem annyira jól kidolgozott, hogy akkora erő lenne benne… ha meg a drámaisága miatt… nos, nem tudom, ki hogy van vele, de tök egyértelmű, kiszámítható és logikus, ami ennek égisze alatt a karakterekkel történik. Szóval… nem tudom. Ez jó esetben egy szépen fényképezett, kicsit művészi, kicsit odamondogatós, szurkálós akciófilm, amiben egy testvérpár több bankot kirabol Texas államban: nem rossz, egyszer simán meg lehet nézni, de ha most hirtelen valamihez viszonyítanom kell, akkor a kétes emlékű Országúti bosszú, illetve a 70-es évek autósüldözéses filmjei jutnának eszembe.

Egy kisváros kis bankjánál kezdünk, reggel 8 körül, mikor is egy kék autó gördül az épülethez. Két símaszkos faszi száll ki belőle, majd a szerencsétlen pénztárosnőt kényszerítik, hogy adja át a bevételt – pontosan a kasszában tárolt készpénzt, apró címletekben. Csak pár perccel később derül ki, hogy a két férfi testvér, a Howard család még élő tagjai: a Tanner és Toby gyerekek. Az mondjuk jó, hogy tulajdonképp úgy megyünk bele a filmbe, hogy 5-10 percig nem is látjuk a főszereplők arcát, azt csak a meneküléskor, a kocsiban pillantjuk meg először. Ekkor derül ki az is, hogy az egyik rác, a Tanner fiú (Ben Foster) a vagány, ösztönlény, balhésabb, míg a másik, Toby (Chris Pine) az ész, aki jóval megfontoltabb és visszafogottabb társánál. Viszont még semmit sem tudunk arról, mi is az, amiért rabolnak – ebből a szempontból meglehetősen okosan építkezik a film, szép lassan áll csak össze a kép. Tulajdonképp, ahogy beülünk velük a kék autóba az első reggelen, úgy fedezzük fel ezt a világot, úgy ismerjük meg a két srác múltját, a körülményeiket, a családi hátterüket („Ezért nem ellenkeztem tovább, inkább lelőttem a rohadékot.”) – no meg a legfontosabbat, hadjáratuk célját. Ez egészen jó koncepció, ez tetszett, érezni rajt az átgondoltságot… bár… már ekkor két apró dolog is szöget ütött a kis fejembe. Az egyik a nyomok eltüntetése és az autók… most komolyan? Ez ilyen egyszerű lenne? És minden napra áll a garázsban egy új rablóautó?? Honnan? Miből?? És miért is nem lehet visszanyomozni, kié is az a jármű?? Különösen az egyszemélyes bankrablás után???

De még ennél is érdekesebb, magának a bankhálózatnak az ügye… el nem hiszem, hogy ilyen biztonsági rést hagy bármelyik bankhálózat, ráadásul az összes fiókjában, egyidőben… persze, így van értelme a történetnek, a két fiú ugyanis pár nap alatt végezni akar a munkával, egy jól meghatározott cél érdekében, egy jól meghatározott összeg reményében. Maga amúgy ez az egész cél, amire kell nekik a lóvé, ahogy azt legalizálják, az nagyon tetszett, valamint remekül működik a két testvér karaktere is egymás mellett – ha ellenkező neműek lennének, akkor azt mondanám, a kémia, de itt csupán testvéri kötelékről van szó. Kicsit Robin Hoodos feelingje is van az eseményeknek, a két bankrabló pedig nagyon sokáig szimpatikus figura (sőt, igazából nekem végig az volt, függetlenül attól, miket tettek), így megint csak az a fura helyzet áll elő, hogy tulajdonképp két bűnöző bőrébe sikerül belebújni – már az első percekben. Ugyanakkor nem először mondom, hogy ha egy vagány karakter egy filmben/sorozatban megtesz bizonyos dolgokat, akkor az az esetek túlnyomó többségében meghatározza a sorsát… és ebből a Hell or High Water sem kivétel. Fixen lehet tudni, ki hol végzi a történet végén, az erre a szálra épített drámaibb vonal pedig hatástalan.

Elvileg aztán azon sem igazán kell gondolkodni, hogy a fiúk nyomába eredő ranger páros, a nyugdíj előtt álló Marcus (Jeff Bridges) és indián társa, Alberto (Gil Birmingham) hogy végzi... hisz hát ugye ők a jófiúk a történetben, a hatóság képviselői, akiknek papírjuk van arról, hogy ölhetnek. Nos, nem tehetek róla, de nekem egyáltalán nem volt szimpi ez a páros – ez pedig egyértelműen Marcus karakterén múlott. Annak ellenére, hogy Bridges zseniálisan játssza a figuráját (vagy talán pont azért) valahogy eltávolított az a stílus, ahogy a vén zsaru beszélt mindenkivel. Különösen igaz ez a társával kapcsolatban: egy-egy jól sikerült és ötletes poénon kívül kifejezetten fárasztó és degradáló volt a rasszista duma, amit Marcus nyomott. Nem is egészen értem, a filmnek mi célja volt vele, ahhoz rohadtul kevés és súlytalan volt, hogy komoly társadalmi mondanivalót lehessen építeni rá, ahhoz viszont pont elég volt, hogy a mozi egyik pozitívnek szánt figuráját mélybe taszítsa. Alberto meg… amolyan tipikusan mulya indián, én a helyében lehet, rég pofán vágtam volna társamat. Mindazonáltal talán ez az egyik vonal, ez az indiános, őslakosos vonal, az azzal való szembenézés nagyon halvány parazsának illúziója, ami megbirizgálhatta az ítészeket.

A másik meg talán a banki kizsákmányolás. Ugye, eleve e körül forog az egész sztori, a csúnya bankok kontra szegény kizsákmányolt emberek – no de ebben a témában különösen az utóbbi időben rengeteg nagyszerű tényfeltáró játékfilmet láttunk. A Hell or High Water (kíváncsi leszek a magyar címére, ha lesz valaha) egyáltalán nem hordoz magán semmi újat e témában, amit tartogat, az roppant mód felszínes és nagyvonalú. Épp hogy csak egy kis háttér a két testvér rablóhadjáratához… úgyhogy én ezt az összetevőt sem tudom hova tenni. Ezek után viszont nem marad más, mint a nagy amerikai környezettanulmány értékelése: az, hogy a benzinkúton az autók mellett még lóval is közlekednek – lol, talán még vályú is van – illetve hogy szegény cowboyok terelik a marhákat a szabadban. Azt készséggel elismerem, hogy van hangulata a mozinak, tényleg átjön a texasi feeling, a sivatag, a vidéki lét, a nihil – no de hogy ez nevezést érjen… hát nem tudom. Ebben a sztoriban semmi rendkívüli nincs, ezt simán behelyezhetnénk más környezetbe, s akkor sem lenne túl nagy különbség. Csak mondjuk a tikkasztó hőség és szárazság helyett eső vagy fagy lenne a háttér, esetleg a Sziklás hegységgel vagy a felhőkarcolókkal…

Ennek ellenére teljesen korrekt film a Hell or High Water: izgalmas, mikor kell, néha vicces is, jó karakterei vannak, van némi felületes mondanivalója és szenzációsan van fényképezve. Talán néha már túlkombinált is, az országúton rohanó autó többször is több aspektusból filmezve kissé unalmas, meg egyébként is, néha túlságosan soknak éreztem a csodás tájon elidőző kamerát. Ha ez a kétségtelenül szuggesztív képi világ az elején magába tud szívni, akkor nyert ügyed van, akkor majdnem mindegy is, hogy az egyébként nagyszerű színészek mit művelnek a vásznon. Ha nem – mint pl. engem – akkor is lehet élvezni ezt a mozit, de úgy csak egy szimpla akciófilmként, ami megkapargatja néhány fontos kérdés felszínét… viszont az átütő erő hiányzik belőle. Ahogy nézem, a film szkriptjét az a Taylor Sheridan írta, aki anno a SoA-ban Hale seriffet játszotta – nos, lehet, a világ jobban járt volna, ha megmarad színésznek. Előző (és egyben első) forgatókönyvéből, a Sicarióból és ebből is hiányzik valami, ami igazán összefogná és csúcsra emelné az élményt… talán majd legközelebb.



Kétlem, hogy ez idén bármi díjat is nyerne Oscaréknál - akkor meg aztán végképp nem jut el hozzánk -, de valahol nem is érdemelné meg.



70%



Update: A film magyar címe az HBO-n A préri urai lett...  





.