R2-D2 írásai 2.0

.





A függetlenség napja: Feltámadás




Emberek, ne izguljatok!! Ha idejön egy bazi nagy űrhajó, aminek nincs épp más parkolóhelye, mint az Atlanti óceán, s amin egy bolygónyi hangy utazik, semmi gáz!! Az emberiség, élén a hős amerikaiakkal tuti, megint megmenti magát!! Mindegy, mekkora erőfölényben vannak, az emberek úgyis találnak valamit, amivel a csúnya rossz bogarakat haza lehet kergetni – tényleg, mi ez a fránya bogár/hangyafóbia a sci-fikben??

Megmondom őszintén, ettől, ezzel még semmi bajom nem lett volna. Egy, ezen a vonalon felfűzött, Roland Emmerich nevével fémjelzett, az A függetlenség napja folytatásaként aposztrofált történettől nem fogtam volna a fejem a moziban – sőt, pontosan erre számítottam a filmtől. Viszont amit tegnap láttam, az simán 2014-es Godzillai magasságokat ért el az idiotizmusban, ráadásul mr. Pusztító (Emmerich) ötlettelensége szinte már kínosan kacsintgatott ki a vászonról. Ha erre a TÖRTÉNETRE kellett húsz évet várni, akkor a magam részéről simán kibírtam volna még húsz évet, hogy közben esetleg valami kóbor forgatókönyvíró Hollywoodban bekopog a stáb ajtaján: van egy épkézláb sztorin az újabb invázióhoz. S megint csak felvetődik a kérdés: nincs egy kibaszott MEO Hollywoodban, akik merik azt mondani egy több száz millió dolláros szuperprodukciónak: Emberek, ez így nagyon gáz? Ezt nem kéne moziba küldeni?

Az első gond ott van, hogy ugyebár 20 év telt el ’96 óta… ez pedig nem kicsit megkavarta az írókat. A húsz év ugyanis a színészek részéről behatárol sok mindent: a hajdani hősöket még pont vissza lehet hozni, a hajdani hősök gyerekei meg már pont abban a korban vannak, hogy át lehet adni nekik a stafétát – néhány régi öreget ki lehet nyírni, az egész mozinak gyönyörű ívet lehetne adni érzelmileg, történetileg mindenhogy. Ezt az utóbbi időben más film is próbálta – kevés sikerrel – de ott igazából az eltelt idő maximum a színészek arcán látszott meg: egy képzelt világ képzelt látványában nincs jelentősége az eltelt évtizedeknek. Itt viszont van. Qrvára is van… és engem ez rögtön az első tíz percben kidobott az A függetlenség napja 2-ből (továbbiakban az egyszerűség miatt Feltámadás)  Húsz évvel és hárommilliárd halottal – ezt ők mondják, nem én!! – az első bogárinvázió után az emberiség soha nem látott jólétben és technikai fejlettségben él. A hivatalos – egysoros – magyarázat szerint – az idegen technológia segítette ezt a gyors fejlődést, de azért hadd akadjak már fenn az egész újjáépítés gyorsaságán és mikéntjén, a holdbázison, a star wars világában megszokott módon röpködő űrhajókon… ennyi idő alatt, a felére fogyott emberiséggel (akik jó része ugyebár fejlett világban pusztult el) ez képtelenség. Mi több, baromság: a film által felvázolt világkép eszméletlen jól néz ki és látványos, de képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy mindezt húsz év alatt… Persze, értem, nem hagyhattak nagyobb időtávot a színészek/karakterek miatt, de ezzel pont abba a csapdába estek, mint mondjuk a Wayward Pines alkotói: ott a túl nagy időintervallummal rombolták le a hitelességet, itt meg a túl picivel.

Ez már az elején egy rossz ómen volt, de a mozi ettől még lehetett volna jó… csak nem lett az. Emmerich az égvilágon nem csinált mást, mint a saját (és mások) filmjeinek a korábbi elemeit bedobta a darálóba és a kiadott masszát formázta húspogácsába. Alapban is az egész nem más, mint egy ID4 remake – ugyanúgy egy fan service, mint a TFA volt – de itt még jó adag 2012-vel, Végjátékkal és Aliennel van kiegészítve az egész képi világ. Ez pedig gáz… szinte minden egyes jelenetet, épület összedőlést, beállítást láttunk már máshol – jobb esetben saját filmjeiben, rosszabb esetben máshol. Azt meg már szóvá sem teszem, hogy az a gigászi csata a repülőkkel csak azért nem SW jelenet, mert még a felturbózott F18 sem tud repülni az űrben. A Feltámadás ékes példája az ötlettelenségnek és az elkényelmesedésnek: az amúgy számtalan hibától hemzsegő első részének nyomába sem ér – az lehet, hogy látványban legyőzi, de annak a buta bája szerethetővé tette azt. Mára már csak a butaság maradt meg, szinte minden területen: legyen az egy holdról ellopott űrhajó, egy eldőlő szuperfegyver megállítása vagy az afrikai sivatagból szalajtott machetés karakter személyében (tényleg, ő most miért is???). S ha már a karaktereknél tartunk, néha az a legnagyobb baj, mikor ezek a karakterek megszólalnak… én nem tudom, ki írta ezeket a dialógusokat, de néha a fejemet fogtam közben tőlük. Valami eszméletlen ecebóca és semmitmondó párbeszédeket hallunk, hihetetlenül lapos poénokat – pedig érezni, hogy a készítők próbáltak rámenni a mozi viccesebb oldalára is: Goldblum egysorosai még csak hagyján, de pl. az öreg bolond doki viselkedése, alsógatyája szerintem roppant… erőltetett.

De hogy ne csak a negatív oldalát domborítsam ki a filmnek, azért néhány (kevés) dolog tetszett is benne. Az jó volt, ahogy a régi karaktereket beleszőtték a sztoriba – Will Smith bekaphatja – amikor az első rész szereplői feltűnnek a vásznon, az embert önkéntelenül elönti valami nosztalgia. Más kérdés, hogy az hobóvá alakított, kissé paranoiás, beteg korábbi elnökből két nap alatt megint csak sikerült egy überfasza hőst csinálni, de hát ilyen már az első epizódban is volt. Itt, mintha Jézus megérintette volna angyalomat, még a botot is elhagyja a végére… de valahol mégiscsak jó volt látni újra Bill Pullmant. Magam részéről legjobban mégiscsak William Fichtnernek örültem (az más kérdés, hogy mennyire is idióta módon került abba a pozícióba, amibe kerül), meg persze a kisebbik Hemsworth gyereknek, a Liamnak, aki ugye az Éhezők viadalában kísérte Katnisst útján – no meg aki Smith karakterét próbálta pótolni. A többi régi/új színésszel sincs semmi különösebb baj, nem rajtuk múlt, hogy esetleg figuráik üresek, egysíkúak és semmitmondóak voltak, ők, amit lehetett megtették. Ezért nem bántom a fiatal, őrségváltó generáció tagjait sem: szimpatikus társaság, nem ők tehetnek róla, ha hülyeségeket csinálnak és mondanak. Meg arról sem, hogy van megírva az egymáshoz való viszonyuk, biztos Emmerich Top Gunt is nézett előtte….

A pozitívumok sekély tengerét egyébként majdnem teljes egészében a látvány tölti ki. Nem szeretem azt a szót, hogy pusztításpornó, mert az égvilágon semmi értelme nincs, viszont az tény, hogy – stílusnál maradva – egy gigászi képi orgia az egész. Legyen szó akár a Holdbázis látványáról, akár a romba dőlő városokról (bár… néha itt elnagyolt a nézőpont), akár az alienek kinézetéről, akár a légi csatáról. Ha valaki attól el tud tekinteni – én alapban nem tudok – milyen események, párbeszédek gondolatok, motivációk vezettek ahhoz, hogy bizonyos karakterek azt tegyék, amiket látunk, akkor egy teljesen élvezhető, két órás sci-fi katasztrófafilmek kapunk. Mert igen, ez már sokkal inkább sci-fi, mint elődje, itt, a Holdas résszel, a futurisztikus jelennel, az idegenek látványával, űrhajóival, technológiájával eltolódtak az arányok a fantasztikus film felé. Ami egyáltalán nem baj – sőt!!! – csupán icipicit (mondjuk még húsz évet) agyalni kellett volna azon a fránya forgatókönyvön. És nem mondjuk azt kitalálni az ellenség motivációjának (megint), hogy idejönnek, mert kell valami a bolygónkról… Egyébként is: 1.) az első részben azt mondták a hajón volt az egész hangy civilizáció, erre tessék, az csak egy királynő volt a sok közül. 2.) és ez érdekesebb: ha az új hajó meghallotta a segélykiáltást, ez a királynő mérgében idejön büntetni, akkor most mi is ez a mag leszívás??? Mi is a valódi motiváció? Szóval… ha őméltósága idejön, leszáll a bolygóra, – ezek szerint véletlenül – ledózerolja Londont, kiszívja az energiát a Földből és közben senki nem támadja meg, akkor nincs is légi csata? Akkor elmegy? Akkor most ez most bosszú, vagy energia szerzés? Vagy a kettő fura egyvelege?

Már csak azért kérdem, mert előző este néztem az első részt és ott szó sem volt semmi leszívásról, ott csupán a pusztítás, leigázás volt a fő motiváció. Ezzel, hogy kicsit – nem nagyon, csak épp hogycsak – meglökték az egészet, sok minden félresíklott: nem mondom, hogy nem lehet kidumálni, de egymás után a két film bizony mutat némi kontuinitásbeli problémát. Az viszont jó, hogy itt már nem kell környezetvédelemmel kampányolni, biciklizni az épületben – no meg hogy seggrészeg emberek 1-2 óra múlva nem állnak színjózanul ismét a helyzetük magaslatán. Sőt, itt talán még a szerettek elvesztése is komolyabb törést okoz a karakterekben, mint korábban: a húsz év alatt leszoktak a piáról, megtanultak siratni is. Milyen qrva jó, hogy jöttek ezek a hangyok…

A Feltámadás egy borzasztó látványos, de iszonyat buta film. Teljesen hülyének nézi a nézőt, azt gondolja, hogy a korábbi film szereplőinek behozása és ugyannak a sztorinak másodszori elmesélése elég. Hááát.. lehet, másnak igen, de nekem nem. Megvan az idei év Godzillája.





40%




.

R2-D2 írta:

A függetlenség napja: Feltámadás


40%

Egyezik a százalékunk!
Amúgy rejtély nekem, hogy minek várta meg a stúdió Emmerichet a folytatással, akiből láthatóan minden szufla kifogyott az eltelt 20 évben.

Remo írta:

Egyezik a százalékunk!
Amúgy rejtély nekem, hogy minek várta meg a stúdió Emmerichet a folytatással, akiből láthatóan minden szufla kifogyott az eltelt 20 évben.

Ja, láttam, nagy nehezen el tudtalak olvasni. Valami miatt az IE-ben nem működik ablogod (egyik sem), de megoldottam más böngészőben... viszont a Holnaputánt én kifejezetten szeretem...

És igen, én sem értem, ERRE mi a francot kellett várni 20 évet. Töménytelen ökörség van még a moziban, ami nem is fért be az írásomba... ha 20 évig tart egy ilyen forgatókönyv, akkor nem is csodálkozom, néha milyen idiótaságok jönnek le Hollywood fútószalagán.

R2-D2 írta:

Elser

Ugyanis van ennek a filmnek egy nagyon jó különlegessége: nézőpont és pillanatnyi hangulat kérdése, épp hogy látjuk az egészet – lehet egy ember életrajzi filmjének tekinteni, rengeteg motivációval, mi hogyan, miért alakult ki benne, hogyan jutott el valaki 1930-tól addig, hogy 1939-ben bombát tegyen a Führer feje fölé. Másrészről a mozi természetesen alaposan körbejárja magát a merényletet, annak előzményét, aztán a nyomozást, kihallgatást és természetesen a következményeit is – a 13 perc cím inkább ezen értelmezése a történetnek. A film zseniálisan váltogatja az idősíkokat, ami következtében egy elég alapos, hiteles és tárgyilagos kórképet kaphatunk nem csak a gonosz náci birodalomról, hanem hogy hogyan is alakulhatott ki mindaz ott, akkor és úgy, ahogy kialakult. Anélkül, hogy belemennék a további részletekbe, annyit elárulok, hogy logikus és várható módon elkezdődik Elser kínvallatása, a náci tisztek nem kevés értetlenséggel párosult erőszakkal próbálják Elserből kiverni, kik voltak a felbujtói, támogatói a merényletben. Mert azt egyikük sem hiszi el – meg hát a Führernek sem felel meg – hogy Elser egyedüli tettes…

Azt külön kiemelném, hogy Hirschbiegel zseniálisan oldotta meg az idősík váltásokat, szeretem az ilyen alaposan átgondolt, két külön idősíkon létező, de egymáshoz kötődő jeleneteket, amiket vagy egy mondattal vagy egy képpel kapcsolnak össze. Bámulatos korrajz, ami nagyon tényszerűen bemutatja a német emberek nácikhoz való viszonyát, ahogy a faluk önként és sokat remélve támogatták Hitler vízióit. A képernyőn felsejlett egy birodalom felemelkedése, de ezúttal picit a színfalak mögé nézve az is, hogy mi és miért történhetett akkor, és úgy, ahogy történt. A propaganda, az ingyen sült kolbász és a sör, az átlag németeket átjáró antiszemitizmus mind-mind segítette az NSDAP-t a Reichstagba bejuttatni. Érdekes és sokrétű a film ezen szála, a magam részéről sokkal, de sokkal többet el bírtam volna ebből viselni – s bár megértem, hogy egy életrajzi filmből nem maradhat ki a szerelem és a párkapcsolat (no meg hogy Elser megtöréséhez kulcsfontosságú tényező volt a nő), de nekem az Elsaval való szerelem kicsit húzott le az összképen.

Nem állítom, hogy az évtized mozija, mert azért néha kicsit leül, de azoknak, akiket érdekel a történelem, azoknak remek ismeretkibővítő alkotás. Megint okosabb lettem picit.

80%

Ismeretbővítésnek mindenképpen jó volt, tényleg szép váltások vannak benne (mondjuk ami az elején van az elhaladó villamos fényével), ahogy a motivációk és a politikai szálak is jól kidolgozottak. Az sem új, de a bemutatása mindenképpen érdekes, hogy az emberek az apró egyéni haszon (sör és virsli), a lehetséges sikerekhez hozzájárulás és a közösséghez tartozás élménye mellett mennyire tud befolyásolni a saját rossz közérzetükért és helyzetükért a mások hibáztatásának, megvetésének, gúnyolásának igénye. De az is eszembe jutott közben, hogy a saját hatalmuktól és nagyságuktól megrészegült vezetők és csodálóik mennyire nem képesek elhinni, hogy az átlagemberek felbujtás és beszervezés nélkül is utálhatják, amit csinálnak, és magától is megtelhet a tevékenységükkel a hócipőjük. A romantikus szál viszont engem talán még nálad is jobban untatott (pedig te a fordítás miatt többet is nézted   ), nem is a vége vagy a kötődés Elsához, hanem az eleje, mondjuk a tónál fürdőzés túl hosszúra nyúló jelenetei.

7,5/10
.

Niwrok írta:

Ismeretbővítésnek mindenképpen jó volt, (...) A romantikus szál viszont engem talán még nálad is jobban untatott (pedig te a fordítás miatt többet is nézted   ), nem is a vége vagy a kötődés Elsához, hanem az eleje, mondjuk a tónál fürdőzés túl hosszúra nyúló jelenetei.

7,5/10
.

Maxi egyetértek, az a fél pont az semmi.

Más súlypontokkal talán még ütősebb lehetett volna... de a lényeg az, hogy megint láttunk valami különlegeset.

R2-D2 írta:

A függetlenség napja: Feltámadás

A Feltámadás egy borzasztó látványos, de iszonyat buta film. Teljesen hülyének nézi a nézőt, azt gondolja, hogy a korábbi film szereplőinek behozása és ugyannak a sztorinak másodszori elmesélése elég. Hááát.. lehet, másnak igen, de nekem nem. Megvan az idei év Godzillája.

40%

Megnéztem, és valószínűleg a viszonyítás és a nosztalgia jelentős hiánya miatt nem éreztem ilyen rossznak... de azért elég rossznak. Inváziós közhelyek váltakoztak ifjúkatonás-hősös romantikázásokkal és az idióták tobzódásával, amit keretbe foglalt a CGI-csatározás és a giccs. A kórház tetejéről megmentett csecsemő, a megvárt kutya és az iskolabusznyi gyerek hármasából legalább az egyiket illett volna kihagyni.

A 20 évnyi fejlődésre azt hozták magyarázatul, hogy összefogás volt a nemzetek között. Ha az emberek nem vesztegetik az idejüket és az erőforrásaikat meddő háborúskodásra, az a 20 év talán nem is olyan kevés...

5/10
.

R2-D2 írta:

13 óra: Bengázi titkos katonái

2012. szeptember 11-én a líbiai Bengázi városban lévő amerikai nagykövetséget megtámadta egy jól felfegyverzett – ámde amatőr – szabadságharcosokból álló arab különítmény: az épületet felgyújtották, az ott dolgozó külügyeseket nagy nehézségekkel sikerült csak kimenteni. A kimentésnek ráadásul az volt az ára, hogy a városban létező, titkos – gazdag arab birtoknak álcázott – CIA bázis is lelepleződik, a fegyvertűzben visszavonuló zsoldosok és tisztviselők szinte tálcán kínálják a bázis koordinátáit.

Michael Bay filmje ugyanis önmagában zseniális, néhány apróságtól eltekintve egy rendkívül jól összerakott – meglepően hiteles!! – háborús dráma, viszont nem is akar továbbmenni az események felmondásánál. Tehetné, de nem teszi… így bármennyire is jó és izgalmas, kénytelen megmaradni abban a teremben, ahol a „szimplán kiváló háborús filmeket” tarjuk. A lényeg az, hogy a sokak által lesajnált Michael Bay talán egyik legjobb filmjét készítette el ezzel a mozival, egy igazán pörgős, látványos, nagyszabású háborús filmet, amiben Bay úgy lehetett végre elemében, hogy a pusztítás ezúttal teljesen emberi és hiteles keretek között marad.

Remek a ritmusa az egész filmnek, kifejezetten jól esik egy kis pihenő az alkalmankénti negyed óra- húsz perces gépfegyverropogás után. Az is külön jó, hogy nagyon jól lejön (itt is), hogy a támadók amatőrségüket mennyire is a lelkesedéssel próbálják kiegészíteni, mennyire is nem mindegy, hogy profi-e az a valaki, aki a fegyver másik oldalán áll/ül/fekszik. Így ismét csak hiteles, hogy a támadók jóval sűrűbben hullnak, mint a védők… s ha már lövöldözés és halál: kérem szépen, a 13 óra nem szégyenlős. Itt is vannak leszakadó végtagok, kettészakadó emberek, repülő testrészek, talán csak annyi a turpisság, hogy nem annyira explicit az egész: nincs kitartva a kép, nem arra fókuszál a kamera (az a kamera, aminek helyenként bámulatos megmozdulásai, perspektívái is vannak). A sötétség és a film tempója is jócskán eltakar ezekből a szörnyűségekből – de a háttérben ott van minden, és néha elég maga a tudat is, hogy ott van.

Nekem qrvára tetszett ez az egész. Sokkal kevésbé patrióta, mint azt Baytól várhatná az ember – azt a film végi zászlót is simán megbocsájtom neki, annak én találtam egy átvitt értelmezését is a megbukott részvétellel. Gyakorlatilag az egész mozi az elejétől a végéig feszült és izgalmas, ami családi háttér van benne, az itt remekül kiegészíti a történetet, árnyalja a képet. Azon viszont érdemes elgondolkodni – ld. még Bombák földjén, Amerikai mesterlövész – mi is visz rá jó pár katonát, hogy rendszeresen visszatérjen 60/90 napra abba a pokolba, ahonnan épp megmenekült. Nevezetesen: menne a faszom vissza abba az őrületbe, a fanatikus terroristák célkeresztjébe, egy olyan ügyért, egy olyan megbízatással, ami alapjaiban megkérdőjelezhető. Sok pénzért sem.

85%

Bay lehet ugyan lesajnált rendező, de amikor nem űrrobotokat gyepáltat a filmjeiben a lóvéért, azok a filmjei bőven klasszikusnak számítanak mára. Továbbra sem értem, miért nem hozták ezt itthon moziba, de a megjelenéséről sem nagyon hallani, pedig sokkal nagyobb vackok is eljutnak a vetítőtermekbe, de legalábbis DVD-re.

Tetszett. Nagyon halványan mintha emlékeznék az ügyre, legalábbis a nagykövet halálára, így afféle történelmi filmként, "ismeretbővítésként" is megállta a helyét, de ilyet lehetett volna fiktív akciófilmként is forgatni. Az elején a hazaút a reptérig tényleg brutál, és bármennyire is azt mondja a rejtekhely vezetője, hogy túlzónak tartja a biztonságot, mert nincsenek fenyegetve, rögtön kiderül belőle, hogy a luxus ellenére oda senki nem nyaralni ment. Jók a karakterei, mindenkinek volt egy kis sajátossága, egy-egy mozzanata, amiért kitűntek a többiek közül, de jobban tényleg csak Jack (mégiscsak vele indult a film...) és Tanto (neki volt a legnagyobb szája, meg hát ő volt egyedül rövidnadrágban az akció alatt ) maradt meg a fejemben. Feszültek és látványosak az akciójelenetek, néha egészen brutális, de végre legalább érződik, hogy a gépágyúval el lehet bontani egy kisebb épületet, nemhogy szitává lőni egy autót vagy félbetépni egy embert (jó, mondjuk ott nagyon látszik, hogy ballisztikai zselét lőttek ketté...). A fényelést talán egy egy kicsit túlzásnak éreztem; néha úgy ki van világítva a titkos bázis meg a birkalegelő környéke, mintha karácsonyra díszítették volna fel, és legalább annyira színes is a sok kék, zöld meg sárga izzóval. Amit viszont nem írtál, és egy kis könnyedség volt még ebben a véres és veszélyes helyzetben is, az az, ahogy az író érzékelteti a helyzet morbiditását a segítők amatőrizmusán vagy a helyiek szokásain keresztül; hogy ugyan lőnek mellettük, de a meccset meg kell nézni, és a vége felé meg tényleg valami klubdélutánra hasonlít az egész, amikor a két dagadt iker sétálgat a kertben az AK-jával.

Számodra talán ez kívülről "alapjaiban megkérdőjelezhető", de tudod, hogy van ez a dolog a hősökkel... Még ha egy biztonsági cég megbízottjaiként zsoldosok is voltak ők hatan, nem csak a pénz van a mérlegen. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Tantot azzal teszi helyre a CIA-kisfőnök, hogy ha nem tetszik a rendszer, akkor lehet visszamenni a balettbe ugrálni, azaz biztosítási ügynöknek... Hiszen ők ehhez, a katonáskodáshoz értenek, a tanult paranoiájuk erre kondicionálja őket, és azon kívül csak az aljamunka marad, a hajléktalanszállók meg tele vannak veteránokkal. És akkor még ott van az elhivatottság és az otthoniak biztonságának kényszerítő ösztönzése is... Ha éppen ők tudnák hozzásegíteni a CIA-t egy olyan információ megszerzéséhez, amivel megakadályozható lenne egy amerikai életeket fenyegető merénylet, akkor aligha adják ezt fel azért, hogy biztosításokkal házaljanak... még ha halálosan hiányoznak is nekik az otthoniak, és esetleg sosem látják őket viszont.


8/10
.

.





Star Wars: Rebels S2





Ejj, de kellett ez megtépázott lelkesedésemnek…

Az a helyzet, hogy a legutóbbi SW mozgókép, a Film, Amiben Megölték A Kedvencemet annyira lelohasztotta érdeklődésemet a SW Univerzum iránt – még csak olvasni sem volt kedvem semmit e témában – hogy egyáltalán nem rohantam a Rebels második évadát abszolválni. Így, annak ellenére, hogy bizony már közel két hónapja vége van, csak most vettem rá magam, hogy újra elmerüljek szeretett világomban és újra találkozzak azokkal a figurákkal, akikért évek óta rajongani tudtam: a fontos PT és TCW figurák mellett természetesen a Szellem kis csapata, az az öt fő (+1 droid), akivel az első évad folyamán kapcsolatba kerültem. Összességében a Rebels S2 maximálisan hozta az elvárásaimat, a finálé zsenialitása és érzelmi töltete pedig olyan nehezen befogadható elemeket is meg tudott szépíteni, mint mondjuk a világűrben repülő, hiperugrásra képes, elöl bálna, hátul polip kinézetű lények, illetve Maul újbóli feltűnése… hogy rohadna már végképp meg… De ne rohanjunk ennyire előre, mindent a maga idejében.

Ugye az első évadot ott hagytuk abba, hogy Ashoka Tano, a togruta jedi lány, Anakin ex padawanja, aki a TCW ötödik évadának végén elhagyta a Rendet, akiről sokáig semmit sem tudtunk, előkerül: ő áll a titokzatos kódnév mögött a Lázadásban. Az első évad zárásában a legjobb, legszívhezszólóbb, legnagyobb emocionális sokkot kiváltó jelenete kétségkívül az ő feltűnése volt: én (s velem együtt több tízmillió rajongó a világon) annyira megszerettem ezt a lányt, hogy az egész SW Univerzum összes szereplője közül is TOP 10-es lett nálam – a könnyeim is kicsordultak, mikor megtudtam, hogy él. Hogy életben van, hogy a 66-os parancs kiadásakor nem volt mellette klón, aki megölje (ez amúgy logikus is), s hogy a benne lévő jellem, 14 évvel a Köztársaság bukása után automatikusan a Lázadók oldalára sodorta. Kész nő lett belőle – zseniális a Rebelses ábrázolása e tekintetben – egy igaz harcos és vezér. Igaz, hogy már nem jedi, legalábbis nem tartja magát annak, de minden rezdülése, mondata egyértelművé teszi hovatartozását… számomra logikusnak tűnt, hogy az írók esetleg egy ilyen közkedvelt karakter köré fűzik fel ezt az évadot. Hogy Ashoka, mint a Lázadás egyik vezetője lesz a második évad központi figurája, hogy az elkerülhetetlennek tűnő találkozása – és bukása – mesterével még nem jön el az idén… mert annyira szeretem, annyian szeretik, hogy nem lehet másképp. Nos, David Fioni és csapata szép lassan felemelte a középső ujját… és csinált egy teljesen más hangulatú sorit, mint amire én vágytam.

A helyzet az, hogy bárki is tűnik föl az évadban (márpedig vannak eléggé nagy nevek, eléggé ismert figurák), ez továbbra is Ezra, Kanan, Hera, Sabine, Zeb és Chopper története. A Szellem legénységéé, akik a múlt évad végén többnyire kényszerűségből, de csatlakoztak a Felkelőkhöz, akiknek saját soraikon belül sincs egyetértés, jó-e ez a kapcsolat nekik, vagy nem. Nekik, akik eddig mindig is külön, saját szakállukra cselekedtek, törtek borsot a Birodalom orra alá – és nekik, akik eddig kisstílű akcióikkal csak kis reakciókat váltottak ki. Nos, a nagyobb színpad nagyobb közönséget és jóval komolyabb ellencsapást hoz: rögtön az első epizódban hőseink szembe kerülnek Vaderrel. Aki mondjuk szerencsére élve akarja őket – elég rövid lett volna az évad, ha már az elején Vader levágja a két jedit… és ha már Vader… szerintem zseniálisan oldották meg, Anakin és Ashoka első találkozását: míg egyik megbizonyosodik róla, hogy „a tanítvány életben van”, addig a másik kétségek között vergődik, hogy hogyan is lehet a szörny Anakin.

Igazán parádés és akciódús volt a dupla epizódos nyitány, de a továbbiakban sincs megállás: sorban jönnek a jobbnál jobb, izgalmas kalandok. Az írók behozzák a képbe a klónokat, Rex és néhány nyugdíjas klón segítségére is szüksége van a lázadásnak, hogy új bázist találjon magának. A Rebelsben pedig a felszín alatt bőven van annyi, hogy ezen epizódok nézése közben el tudjunk gondolkodni azon, hogyan is viszonyuljon egy jedi (Kanan) azokhoz a klónkhoz, akik a szeme láttára fordultak ellenük, akik a szeme láttára ölték meg mesterét. Hogyan viszonyuljon ahhoz a Rexhez és társaságához, akik saját bevallásuk szerint kivették chipjüket és nem öltek meg egy jedit sem?? Egyáltalán: a klónok, akik a Köztársaságot szolgálták, valóban képesek szembe fordulni a Köztársaságból lett Birodalommal?? És mindezt miért??? Ezzel a kis gondolatsorral csupán azt akarom érzékeltetni, hogy a Rebels animációja, néhány gyermekes szereplője és eseménye alatt sokkal több minden rejtőzik, mint amit esetleg a Disney csatorna értékrendje közvetíteni szándékozik - s nem csak a klónok tekintetében igaz ez, hanem az egész sorozat összképét vizsgálva is. Nagyszerűen építkezik abból a közegből, időszakból, amiben játszódik, a Birodalom, mint kézzel fogható fenyegetés, kiegészülve a távoli, gonosz Császárral, annak félelmetes lovagjával, Vaderrel, bónuszként pedig az új behajtókkal, az Inkvizítorokkal remek sötét hátteret, hangulatot biztosít a sorozatnak. Annak ellenére, hogy mese, hogy elsősorban gyerekeknek szól – eleve már Ezra személye, mint főszereplő meghatároz mindent – Filoni és csapata egy igazi SW esszenciát tettek a gyermeteg felszín alá. Ja, és néhány fanyalgónak üzenem, nincs már lézer csúzli sem!!

Ide tartozik, hogy a Rebels látványosan kapcsolódik mindenhez, ami SW: a TCW-ből nem csak a klónok és Ashoka tűnnek fel, hanem egy régen látott fejvadász, bűnöző, az OT kapcsot pedig nem csak Vader jeleneti, hanem maga Leia hercegnő is. Fura volt egyúttal abba is belegondolni, hogy Leia és Ezra napra pontosan egyidősek, mégis a lány mennyivel komolyabb és méltóságteljesebb életének ezen szakaszában, mint Ezra. Természetesen a legfőbb kapocs maga a sorozat első évada, hisz a kis csapat korábbi kalandjai mind-mind hatással vannak a jelenükre. Ez elsősorban ugye az egymás közötti kapcsolati hálóban nyilvánul meg – érdekes látni, Hera és Kanan viszonya hova is fog kifutni, szerintem majd egy jó kis dráma alapja lesz – de ide tartozik, hogy az írók ebben az évadban majdnem mindenki köré írtak egy epizódot. Hera, Chopper, Sabine, Zeb is kap egy külön fejezetet, pedig nem lenne kötelező: ez számomra megint csak a Rebels komolyságát erősíti gyermetegségével szemben. S ha már komolyság, akkor lassan el is érkezünk a fináléhoz, de előtte feltétlenül ki kell térjek még az új figurákra: az új Inkvizítorokra. Nos, miután a múltkor a Főinkvizítornak kampeca lett, Vader új vadászokat küld a jedik és a Szellem után, egy Hetedik Nővér és egy Ötödik Fivér nevű inkvizítor személyében… nos, mindkét karakter kiváló. Számomra kellő fenyegetettséget jelentettek az évadban, a nőnek volt valami Ventresses kisugárzása, az meg, hogy a záró epizódban mi történik velük, nagyjából kiszámítható – és immár Rebels hagyomány.

És akkor pár szót a fináléról. Nos, a leges legeslegnagyobb bajom vele, hogy már megint Maul. Ha valamiért tudok haragudni egyáltalán a TCW-re, az Darth Maul feltámasztása volt, s annak ellenére, hogy ha már visszahozták, egész érdekes karaktert csináltak belőle, soha nem tudom megbocsájtani ezt, bárki is találta azt ki. Erre mi történik? Megint itt van… sokáig nem is mertem elhinni, hogy ő az, és megint hiába jó a karaktere (az ellenségem ellensége a barátom címszó alatt), én képtelen vagyok megbékélni vele. Szereplése pedig befolyásolni volt képes az évadzárót, pedig aztán abban minden volt, mi szem szájnak ingere. Először is a helyszín: mindig szerettem ezeket a sith világokat, ez a Malachor nevű új bolygó simán illik a sormintába a Korriban mellé. Aztán ugye a rengeteg fénykard párbaj, egytől-egyig mind kiváló, s bár érzek azért némi átgondolatlanságot a párharcok közben az erőviszonyok váltakozásában, még animációban is nagyom szeretem ezt nézni (akár csak az űrcsatákat). S végül a legfontosabb: sor kerül Vader és Ashoka találkozására, azok a képek, azok a jelenetek, párbeszéd, az egész hangulata a legikonikusabb SW pillanatok közé kerültek nálam. Kellő érzelmi töltet, megint csak kellő háttérgondolatok (van-e ekkor még/már jó Vaderben, stb…) parádés ütközet: a Rebels S2 évadzárója közel azt a katarzist hozta el, mint az első évad. Kár, hogy ez most kicsit keserédes katarzis lett… mindenestre én KIFEJEZETTEN ÖRÜLÖK néhány szereplő sorsának, nekem ez, így pont tetszik. Kár, hogy a későbbi filmek már ugye megtörténtek és nincs mód máshogy alakítani néhány figura sorsát…

Ami negatívumot most fel tudok hozni (már Maul szereplésén kívül) az inkább az én ízlésvilágomhoz, sorozatnézési szokásaimhoz kapcsolódik. Alapból nem kedvelem az élőszereplős sorozatokban sem, mikor úgy van felépítve az egész, hogy egy epizód, egy probléma, a következő részben már mást, máshol – jellemzően a korábbi sérülésekből felépülve – kell megoldani. A TCW jobb volt ebben, ott a 4 részes kis történetek domináltak, az a szisztéma jobban bejött. Aztán – ez sem meglepő – nem minden rész tetszett maradéktalanul, az új robotos, az AP-5-ös kifejezetten kínos volt ezzel az erőltetett C3PO majmolással. A bálnásnál néha fogtam a fejem – most komolyan, képzeljetek el egy bálnát, ami elől bálna, hátul polip, repül az űrben, majd mikor valami fura gázból teleissza magát, hiperűrbe ugrik ... egyébként purgrilleknek hívták őket… A többi epizód viszont minimum jó volt, amiben Ashoka szerepelt, az meg egyszerűen mind zseniális (mínusz Maul, ugye). Én a magam részéről továbbra is szívesebben néznék egy sorozatot Ashoka vezette Lázadásról, de megértem, hogy ez még csak nem is magának a Lázadásnak a története, hanem a Szellem legénységéé.




80%



.

R2-D2 írta:

Star Wars: Rebels S2

Ejj, de kellett ez megtépázott lelkesedésemnek…

Összességében a Rebels S2 maximálisan hozta az elvárásaimat, a finálé zsenialitása és érzelmi töltete pedig olyan nehezen befogadható elemeket is meg tudott szépíteni, mint mondjuk a világűrben repülő, hiperugrásra képes, elöl bálna, hátul polip kinézetű lények, illetve Maul újbóli feltűnése… hogy rohadna már végképp meg… De ne rohanjunk ennyire előre, mindent a maga idejében.

80%

Nagyon besózhatta a nyílt sebet ez a szerencsétlen Maul, hogy minden lehetséges alkalommal külön kiemelted .



Olvasás közben megint csak az jutott eszembe, hogy mennyivel színesebb, izgalmasabb világ ez, mint ami pusztán a filmek Skywalker-szappanoperájából látszik... igen, még a bálna is . A rajzos formátum ellenére is összetettebbnek látszik a történetük az animációs filmeknek. Ami miatt sokat talán félresöprik ezt az egészet, hogy ez így nem SW. Pedig egy-egy évad nem sokkal hosszabb, mint egy három órás film, és a hangulat nem a formátumon múlik... mondom ezt például ezt a random jelenetet megnézve.

De hát a fanatikusok, akiknek mondjuk csak a filmek léteznek, éppen attól azok, hogy nem érdeklik őket a tények .
.

Niwrok írta:

Star Wars: Rebels S2


Nagyon besózhatta a nyílt sebet ez a szerencsétlen Maul, hogy minden lehetséges alkalommal külön kiemelted   .

De hát a fanatikusok, akiknek mondjuk csak a filmek léteznek, éppen attól azok, hogy nem érdeklik őket a tények .
.

Ez így van.

Ha már nézegetsz, akkor EZT mindenképp nézd meg, légyszi.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Star Wars: Rebels S2

Nagyon besózhatta a nyílt sebet ez a szerencsétlen Maul, hogy minden lehetséges alkalommal külön kiemelted   .

De hát a fanatikusok, akiknek mondjuk csak a filmek léteznek, éppen attól azok, hogy nem érdeklik őket a tények .

Ez így van.

Ha már nézegetsz, akkor EZT mindenképp nézd meg, légyszi.

Ha már a "bálna" helyett ki akarnék akadni valamin, az még mindig ez az Erza-Aladdin lenne, nekem abszolút nem illik ebbe a világba egy ennyire rajzfilm-szerű karakter, még a rajzfilmbe sem...

Ashokát annyira nem ismerem, így a jelenet súlyát sem érzem annyira, a maszk mögül előbukkanó arc meg kicsit nekem erőltetett, de azért jó volt ez is. Sajnos így, a háttér nélkül ez nem az igazi, de így megy ez...

Például ha tudnád, hogy ebben a jelenetben (ami játékos évtizedeim egyik vitathatatlan csúcsa) micsoda szálak kapcsolódnak össze, hány évszázadnyi történelem (némi időmanipulációval megtűzdelve), például hogy egy parazita űrlény hogyan lesz a saját hatalmát megkérdőjelezhetetlennek tartó istenné azzal, hogy végig a színfalak mögül irányítja az eseményeket, hogy milyen drámai súlya van a leleplezése érdekében végrehajtott önfeláldozásnak, miután a hős hosszú ideje menekült a sorsa elől, és hogy mindez milyen filozófiai kérdéseket karcolgat, a húsz ujjad megnyalnád     !

De nem fogod     .
.

Niwrok írta:

Ha már a "bálna" helyett ki akarnék akadni valamin, az még mindig ez az Ezra-Aladdin lenne, nekem abszolút nem illik ebbe a világba egy ennyire rajzfilm-szerű karakter, még a rajzfilmbe sem...

Érdekes, mindeki ezt mondta negatívumnak, de nekem sosem jutott eszembe ez a párhuzam...     Nekem ő csak egy fiatal árva kölök, aki fogékony az Erőre, akire épül az egész Rebels. Most meg csavartak is a karakterén, kicsit át is lökték a Sötét Oldalra, majd meglátjuk, mi lesz vele. Még akár Snoke is lehet belőle...  

Niwrok írta:

Ashokát annyira nem ismerem, így a jelenet súlyát sem érzem annyira, a maszk mögül előbukkanó arc meg kicsit nekem erőltetett, de azért jó volt ez is. Sajnos így, a háttér nélkül ez nem az igazi, de így megy ez...

Sajnos ez tényleg így van, de ha picit is bízol bennem, hidd el, nem véletlenül érzek úgy Ashoka iránt, ahogy érzek. Mindenesetre őszel jön az Ashoka könyv, arra rögtön rárepülök.

Niwrok írta:

Például ha tudnád, hogy ebben a jelenetben (ami játékos évtizedeim egyik vitathatatlan csúcsa) micsoda szálak kapcsolódnak össze, hány évszázadnyi történelem (némi időmanipulációval megtűzdelve), például hogy egy parazita űrlény hogyan lesz a saját hatalmát megkérdőjelezhetetlennek tartó istenné azzal, hogy végig a színfalak mögül irányítja az eseményeket, és milyen drámai súlya van a leleplezése érdekében végrehajtott önfeláldozásnak, miután a hős hosszú ideje menekült a sorsa elől, a húsz ujjad megnyalnád     !

De nem fogod     .

Sajnos ez is így van, tudod, hogy mozgóképben majdnem mindenre rá tudnál venni, de játékot nem kezdek el... nincs is min, meg "radar alatt van" az összes.  

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Például ha tudnád, hogy ebben a jelenetben (ami játékos évtizedeim egyik vitathatatlan csúcsa) micsoda szálak kapcsolódnak össze, hány évszázadnyi történelem (némi időmanipulációval megtűzdelve), például hogy egy parazita űrlény hogyan lesz a saját hatalmát megkérdőjelezhetetlennek tartó istenné azzal, hogy végig a színfalak mögül irányítja az eseményeket, és milyen drámai súlya van a leleplezése érdekében végrehajtott önfeláldozásnak, miután a hős hosszú ideje menekült a sorsa elől, a húsz ujjad megnyalnád     !

De nem fogod     .

Sajnos ez is így van, tudod, hogy mozgóképben majdnem mindenre rá tudnál venni, de játékot nem kezdek el... nincs is min, meg "radar alatt van" az összes.  

Én ne bíznék ?!
Eszembe sem jutott, hogy elkezded, vagy hogy akár csak akarnám, csak példaként hoztam, hogy sajnos senki sem ismerhet minden történetet .

Majd ott lesz egyfajta metszetként az Assassin's Creed decemberben; ha jól bemutatják a világot, az sem éppen egy utolsó darab, ha sztoriról van szó .
.

Niwrok írta:

Majd ott lesz egyfajta metszetként az Assassin's Creed decemberben; ha jól bemutatják a világot, az sem éppen egy utolsó darab, ha sztoriról van szó   .
.

Jó lesz, az, amit láttam belőle, az alapján előre tetszik.

Mikor egyébként írsz róla, szokatalak irigyelni is az élmény miatt, kár, hogy nem kétszer olyan hosszú egy nap, s akkor talán jutna idő játszani is.

.






Ismerős törlése






Azon gondolkodom, hogy szerintem én nem is ezt akartam megnézni… valamiért kevertem az Uninvited és az Unfriended című mozikat, s csak most, hogy kerestem róla Niwrok írását, csak most jöttem rá, hogy mást néztem meg, mint amiről ő írt. Épp ezért kicsit fura is volt nézés közben, hogy miért nem tetszett neki ez a mozi (a pontszámára emlékeztem csak), én legalábbis egyre nagyobb érdeklődéssel mélyültem el a film világában: ráadásul egy olyan világban, amihez én magam már dinoszaurusz vagyok… ami egyben hatalmas dicséret is a film felé. Be tudott szívni egy olyan közeg, aminek nagy részéhez lövésem sincs – mert bizony ez az egész netes kommunikáció már nem az én életem. A filmben megjelenített tartalmakból egyedül a youtube-ot ismerem és használom… a többi… a többi bizony merőben idegen.

Az Ismerős törlése két szempontból is különleges film. Egyrészt a témája miatt: talán még soha egy horror sem volt ennyire friss, aktuális, még egyik sem használta ennyire a fiatalok kommunikációját története hátterének – de az biztos, hogy a zsáner keretein túl talán még egy horror sem rejtett ennyi tanulságot és útmutatást, mint ez. Mert ahogy haladunk előre a sztoriban – amellett, hogy egyre parásabb lesz az egész, ráadásul  a végére meg még egy-egy jump scare elem is becsúszik –, még arra is van szándék és lehetőség, hogy mindenki elgondolkodhat arról, mit és hova érdemes posztolni és milyen kapcsolatok veszik körül az embert. Másrészt meg, az egész mozi nem más, mint az egyik főszereplő laptopjának képe: a film „mozgóképei” a webkamerák által közvetített másik személyek cselekedetei, meg néhány – fontos!! – youtube video. De a nézőpont, kvázi az egész film, egész idő alatt egy képernyő, a monitor látványa: amik azon történnek, abból áll össze a sztori egésze. Ez pedig, így, ilyen megközelítésben számomra totál újdonság volt: azzal együtt, hogy ez aztán tényleg egy ötszereplős kamaradarab, maga a közvetítő közeg különlegessége emlékezetessé tette a filmet.

A film elején – amire amúgy tessék figyelni, mert szükség van a nevekre és azok tetteire később – egy lány öngyilkosságát látjuk a youtube-on. Itt egy picit össze lehet húzni a szemöldökünket, mert én nem tudom elhinni, hogy ilyen témájú video maradhatna az oldalon, de aztán később, mikor értelmet nyer minden, meg lehet magyarázni, hogy ez is annak a hackernek a trükkje, aki becsatlakozik a fiatalok beszélgetésébe. Az Ismerős törlése ugyanis 5 fiatal skype-os beszélgetésének másfél órája: a szerelmespár, Blaire és Mitch majdnem virtuális szexbe forduló társalgásába ugyanis becsatlakozik három társuk, Jess, Adam és Ken – meg egy hívatlan vendég, egy billie227 nevű valaki. Egy kék ikon, egy arc nélküli valaki, akihez nincs ugyan élő kapcsolat, de mégis úgy néz ki, tökéletesen leköveti a gyerekek társalgását. A mozi első felében próbálják a titkos betolakodót kizárni a beszélgetésből – meglepő módon elég jó kis thrilleres hangulatot okozva ezzel. Valahol a néző is a srácokkal/lányokkal van, ne ám már, hogy egy vadidegen belepofátlankodjon a privát chat partiba.

A dolog akkor kezd élesebbé válni, mikor az idegen egyre inkább az egy évvel ezelőtt öngyilkosságot elkövető Laura személyiségjegyeit kezdi mutatni, mi több, az ő tudását felhasználni a kis csapattal szemben. Persze, ki hiszi el, hogy a halott lány szelleme áll a nicknév mögött – így a fiatalok is inkább egy rosszindulatú zaklatóra gyanakodnak… mígnem egyikük fura mód meghal. Közben az élő közvetítések mellett, amik kis képeken az egyes szereplők otthonából jönnek, Blaire és Mich külön privátban is chatel(ne), de billy227 hamarosan abban a beszélgetésben is feltűnik. Sőt, egy idő után az öt szereplő gyakorlatilag minden kommunikációja felett átveszi az irányítást – ha mindenképp hasonlítani kellene, kicsit olyan, mint Jane a Végjátékból – nélküle senki semmit nem tud csinálni: a fiatalok pedig dermedten figyelik a fejleményeket. Kizárni nem tudják, rendőröket nem tudnak hívni és hamarosan egy halálos játék önkéntelen résztvevői lesznek. A játék lényege pedig az, hogy apró(??) iskolai titkokat kell beismerni egymás előtt, a kérdés feltevője pedig nem más, mint a titkos avatar. Ha kiszállsz, meghalsz, ha elfogy a feltartott ujjad, meghalsz… zseniális az egész. Nem csak azért, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a titkos valaki sokkal többet tud mindegyikükről, mint azt ők gondolják, hanem mert egy idő után a kis társaság úgy összeveszik, hogy egymásnak dobálják a beismerni való bűnöket. Kemény, nagyon kemény és eszméletlen életszerű az egész.

Egyébként, ha a műfajokkal zsonglőrködünk, én inkább thrillerekhez sorolnám a filmet, a játék feszültsége és a ki éli túl a kalandot bizonytalansága mindenképp ezen irányba tereli a filmet. Az is igaz viszont, hogy maga billie227 mibenléte, meg néhány ijesztgetés a végéről (az elsőnél majdnem összeszartam magam, annyira váratlan) talán inkább tényleg horror – mindenestre az Ismerős törlésének sikerült azt a fura feltételt teljesíteni, hogy tinikről tiniknek szóló horror, ami nem tinihorror. Egyszerre tart görbe tükröt a mai ifjúság viselkedésének és önmagának a digitalizált kommunikációnak: mert ha billie227 helyére nem azt a személyt helyettesítjük, aki végül is ebben a filmben borzolta az idegeket, hanem mondjuk a Mr. Robot Elliotját, máris hihető és hiteles az egész… legalábbis a mi a hackerkedés részét illeti. A másik, ami ugyebár kvázi a tanulsága – véres tanulsága – a filmnek: nem szerencsés mindig, minden videót, ökörséget posztolni a netre. Néha bizony megüthetjük a bokánkat miatta... Mondjuk, ezt lehet úgy is nézni, hogy nem kell annyira berúgni (semennyire sem kell), hogy ilyen kínos helyzetbe kerüljön valaki - de ez megint csak legyen az én privát kis gondolatom. Szóval, az Ismerős törlése bizony felemeli a virtuális mutatóujját az ifjúság felé, óva inti őket mindattól, ami lassan életük részévé vált – ha kicsit körbe tudnék nézni facebookos ismerőseim között (akik száma nulla), biztosan találnék hasonló motivációjú dolgokat megosztva. Persze, ehhez kell némi intelligencia – már hogy megértsék, mit miért ne – szóval nem vagyok biztos, a film be is talál úgy, ahogy talán szeretne, de akkor meg simán lehet élvezni egy egyre izgalmasabb, ötletes és egyedi horrorként.

Ez nekem még úgy is tetszett, hogy segghülye vagyok a skype-hoz, meg majd mindenhez, amit itt csináltak… kíváncsi lennék, mit szól ehhez egy olyan valaki, aki nap mint nap ilyen félvilágban él. Ha az elején valaki képes megbarátkozni az eléggé fura megjelenési móddal, egész különleges élménye lehet: ezeket a szoftvereket használóként borzongatóan életszerű, kívülállóként meg talán lehet látni a mozi mögöttes üzeneteit. A gonoszságból vagy szórakozásból feltett video, a kiszolgáltatott helyzetbe kerülés mennyire megalázó is tud lenni... De aztán lehet azon is gondolkodni, ki kinek miért a barátja – főleg ifjúkorban – meg hogy egy kis közösség (baráti közösség!!!) hogyan tud összeroppanni és egymás torkának ugrani halálos fenyegetés alatt. Szóval, ha túl tudsz lépni azon, hogy kvázi egy laptop monitorját nézed másfél órán át, egész jó kis gondolatokat lehet belelátni a filmbe. Franchise alapnak egészen kiváló (jön a folytatás), bár nem tudom, ezt a történetet konkrétan hova lehet vinni… majd meglátjuk.

Ami kötözködni valóm van, az kizárólag technikai jellegű – viszont nem tartom korrektnek lehúzni miatta a filmet, miután nem hivatalos forrásból tekintettem meg. Nem tudom, lemezen, vagy anno a moziban is így volt-e, de nekem nagyon hiányzott a begépelt üzenetek magyarítása. Az csak hab lenne a tortán, ha a lemezen eleve magyarul lennének a szövegbuborékok, de alapban is legalább egy felirat jól esett volna hozzájuk. Ráadásul olyan picik a beírt szövegek, hogy közelebb kellett ülnöm a TV-hez, hogy angolul el tudjam olvasni. Az meg végképp jó kérdés, hogy szándékos volt-e helyenként a pixelesedés (lehet alkotói húzás is), vagy csak a kópia hibája – mindenesetre, amíg ezen kérdések lógnak a levegőben, addig nem érzem korrektnek negatívumként figyelembe venni őket. Ha megveszem majd lemezen, leellenőrzöm… addig is:




80%



.