R2-D2 írásai 2.0

.





Inferno





„Ha van egy gomb, aminek megnyomásával minden második ember meghal a Földön,  megnyomnád-e, tudva, hogy ellenkező esetben mondjuk 100 éven belül kihal az egész emberiség?”

Kezdjük a lényeggel (sajnos nem teljesen pontos az idézet, csak emlékeimre hagyatkoztam): ez a felvetés, ez az egész alapötlet, amivel az Inferno indít, egyszerűen zseniális. Legalábbis nekem az: magam részéről régóta azt gondolom, hogy nem lesz ennek jó vége, régóta úgy gondolom, hogy az emberiség alapból is megérett a pusztulásra – szóval, ezt a felvetést központi kérdésnek állítani, egyszerűen nagyon tetszett. Legutóbb az Utópiában volt egy hasonló elgondolás – ráadásul, itt is, a film előrehaladtával egy ahhoz hasonló módszer jönne képbe: kár, hogy az egészet nem kicsit felturbózták az akció/thriller oltárán, és így kár az is, hogy a nyilvánvaló „felezős” felvetéshez képest a mozi végére már 95%-os kihalási arányról beszélnek. No de egy gyilkos vírus vadászatnál ugye emelni kell a téteket, ha más nem maradt az alkotók tarsolyában, mint egy kiszámítható, tét nélküli akciófilm története, nem mindegy ám, hogy négymilliárd vagy 7, 6 milliárd ember életéről van szó…

Rengeteg írás lelhető fel a neten erről a moziról és én bizony nem igazán találtok róla dicsérő kritikát. Persze, kétségkívül van egyfajta trend is az aktuális bemutatók „lehúzásával”, én meg nem is igazán szeretek úgy írni rosszat egy filmről, hogy már sokan mások megtették ezt előttem – de azt hiszem, ezt az Infernot képtelen vagyok pozitívan befogadni. Azt nem állíthatom, hogy ebben jóformán semmi nincs a korábbi Langdon filmekből – sőt valahol egyértelmű az Angyalok és Démonok hatása – de a számomra legkedvesebb, legfontosabb és legérdekesebb rész, a vallási-egyháztörténeti motívum totál hiányzik. De mivel objektív filmkritika úgysem létezik, engedtessék meg nekem, hogy ezt az irányt magam részéről nem kívánatosnak, sőt, kifejezetten hátrányosnak tartsam: az Inferno a vallási szimbólumkutatás és egyházi fricskák helyett a művészetek világa felé fordult. Ami amúgy még nem is lenne baj, de a bevezetőben felvetett probléma, az összeesküvés-elméletek elhagyása, a több százéves titkos társaságok helyett bedobott kormányok közti láthatatlan szervezet – az egész aktualizálás nem tett jót a filmnek. A hangulatnak, a franchisenak, semminek. És akkor ez még csak a nagy totál, az ördög meg a részletekben rejlik… nos, azokkal is rengeteg baj van.

Minden kritika azzal kezdődik, hogy a film elején Langdon professzor (Tom Hanks) épp kórházban van és épp amnéziás… az igazság azonban az, hogy a film nem ezzel kezdődik. Szigorúan véve egy borzongató előadás szövegével (többször elhangzik majd), amiben egy bizonyos Bertand Zobrist (Ben Foster) nevű tudós (?) milliárdos (?) próbálja a közönséget ráébreszteni arra, hogy a Föld és az emberiség a 24 óra utolsó percében van. Aki kicsit is nyitott szemmel jár a világban, az nagyon nem fog meglepődni az egészen, és rengeteg másik, hasonló öko-film is beugorhat a téma miatt, de megmondom őszintén mindig szörnyű és megdöbbentő hallani ezt az igazságot, amit itt kb. félóránként arcunkba tolnak. Aztán a következő jelenetben három faszi üldöz egy negyediket, aki valami fura okból gyakorlatilag olyan helyre menekül, amiből csak a halál az egyetlen kiút – no és csak ezután jön kedvenc professzorunk, Langdon, a kórházban. Vele azonban az egész forgatókönyv és a film is a feje tetejére áll – nem elég, hogy a kifejezetten idegesítőre, zavarosra megcsinált emlékfoszlányok alaposan megkavarják a történetet, hogy a kibővülő szereplők köre totál áttekinthetetlenül és zavarosan kapcsolódik be a képbe, az egész jól megszokott rejtély csak nem jön elő. Ha jól belegondolok, az egész filmcím, Dante Pokla, mint mű, alig szerepel a sztoriban, egy Boticelli rajzon meg egy pár soron kívül szinte semmi jelentősége nincs – nem is értem, az egészet minek kellett az Infernohoz kötni. Azok a jó kis nyomok, amiket eddig láttunk, épp hogy csak vannak, az egész kergetőzés végtelenül hiteltelen és kiszámítható. Mert azért ahonnan és ahogy ezek kijutnak, nos az… a legjobb szándékkal is minimum béna rendőrséget/üldözőket vizionál.

Langdon professzort és újdonsült segítőjét, Siennát (Felicity Jones) ugyanis üldözik. Üldözi egy motoros rendőrnő, kvázi egy női Terminátor, akitől soha senki nem kérdezi meg, mit keres az adott helyen és hogyan jutott oda. Aztán üldözi egy néger faszi is, bizonyos Christoph Bruder (Omar Sky) nevű, aki viszont valami fura érdekellentétben van az idősödő, néha oroszul beszélő dr. Elisabeth Sinskeyel (Sidse Babett Knudsen) – mindezek ellenére kedvenc professzorunk, alig fél nappal azután, hogy fejlövéssel megszökött az intenzív osztályról, minden további nélkül kicsúszik a kezük közül. Az egész felállás – ekkor még – a visszatartott információk, no meg Langdon amnéziás képei miatt rettentő zavaros, a néző teljesen el tud veszni a történetben – és ez nem jó. Sehogy sem jó. Ráadásul végig azt érezzük, mintha Langdon csak árnyéka lenne önmagának, messze nem annyira összetett és zseniális ez a nyomolvasása, mint a két korábbi volt: különösen éles a kontraszt az előző filmhez képest. Annak őrült rohanása ugyan megmarad, de a misztikum, a rejtély megoldása ködbe vész: vagy tök kézenfekvő minden (néhány teljesen idióta húzással), vagy egy egyszerű sziú nyomolvasó visszafejthetné a fonalat. Érezhették ezt az alkotók is, ezért a Nagy Hollywoodi Filmes Könyvből egymás után vették elő a kliséket, azokkal együtt meg a hajmeresztő hülyeségeket.

Az első ilyen a senki nem az, akinek látszik. Ezt, ha jól számolom, minimum háromszor elsütik a moziban – a baj az, hogy az összes fordulat (flashbackben) magyarázva, totál baromság. Ahogy már máskor, máshol megjegyeztem, nem attól jó egy fordulat, ha egy karakter homlokegyenest mást csinál, mint mondjuk a film addig eltelt egy órájában… nem. Az igazi jó csavaron meglepődsz ugyan, de cseppnyi kétséged nincs a felől, hogy az megtörténhetett, megvolt hozzá a korábbi sztoriban minden. motiváció, lehetőség, minden: ha egy fordulatot így, flashbackben kell magyarázni, az gáz. Akkor is az, ha az egész amnézia csak és kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a néző és a főhős összezavarodjon. Aztán itt van megint az időtényező. Ha jól értelmeztem, az egész film gyakorlatilag 36 óra alatt történik… nos, nem tudom. Igaz, végig ki volt írva, hol járunk és mikor, de nekem rettentő fura volt a film elején még kanüllel menekülő Langdon finálébeli ereje telje – nem is beszélve arról, hogy Törökországban este fél hétkor simán nagyüzem van az egyetemen (jó, ez talán lehet), meg hogy nyolc után még verőfényes napsütés van, egy fél óra múlva meg koromsötét (szokásos). S ha már finálé: ahogy az írás elején is említettem, az egész rohangászásnak semmi tétje nincs. Kérem, ez nem 24, egyetlen egy percig nem hittem el, hogy Zobrist (aki amúgy az első posztumusz antagonista) őrült – vagy nem – terve megvalósul. Ilyenformán aztán csak az volt a kérdés, hogy a tucat akciófilm megoldásához hasonlóan az utolsó előtti, vagy az utolsó másodpercben menekül meg mindenki…

Mindegy, azt mindenesetre megtudtam, hogy egy nylonzacskó kilyukasztásához 2 (!!) db bomba kell   , meg hogy egyáltalán egy halálos, emberiséget kiirtó vírust egy ilyen zacskóban kell tárolni   . Komolyan, az jutott eszembe, mikor gyerekkorunkba kimentünk pecázni, aztán nylonzacskóban, vízben vittük haza a halakat – nos, Zobrist fő művéről ez a domojkóvadászat jutott eszembe. Tényleg, ezt hogy utaztatta? Tesco táskában??? A WHO szerepe az egész filmben simán felveszi a versenyt a kétes emlékű The Strain járványügyi töketlenkedésével, nem is beszélve arról, hogy végképp nem értem, miért is ott és úgy kellett időzíteni a „rebirth” kezdetét, ahova tették. Dante művéből idáig eljutni… csodás eredmény. De még ha kicsit elemezték volna az egészet (akár a rajzot, akár a verset)… de nem. Itt nincs meg az a jól felépített, logikus és izgalmas kapcsolódási pontok halmaza, ami mondjuk az Angyalok és Démonok gerincét adja, itt csak rohanunk egyik helyről a másikra, minden megoldás tök kézenfekvő, közben meg jól meglepődünk… legalábbis az alkotók szerint.

A helyszínek amúgy jók, de iszonyat felületesek, a színészeket szeretem, de Tom Hanksen például nem láttam, hogy érdekelné is az, amit csinál. Azzal, hogy az Inferno elhagyta a misztikus közegét és kvázi aktualizálta az eseményeket, nem lett más, mint egy tucat akciófilm – csak annyiban nem lett egy James Bond kópia (a minden részben új Langdon lány miatt ez is eszembe jutott), hogy legalább akciójelenetekben próbál a földön maradni. De a szereplők motivációiban, azok, kidolgozatlanságában a béka segge alatt van: ráadásul semmi izgalmasat nem mutat a világot behálózó titkos összeesküvésekből. Nem visz el igazán izgalmas helyekre, nem mutat igazán izgalmas szervezeteket – és nem avat be igazán mélyen korai művészettörténeti alkotásokba sem. A címadó művet nem állítja annyira középpontba, mint azt várni lehetett, simán megmarad egy kétes sikerű öko-thrilernek, de még abban is elveszik a központi, nagyon fontos és az írás elején emlegetett zseniális mondanivaló. Csupán az marad, hogy ezúttal egy csodaszámba menü felépülést produkáló professzor meg egy töketlen WHO menti meg az emberiséget egy őrült elme pokoli tervétől. Ami terv amúgy kegyetlensége mellett is roppant racionálisnak tűnik…





60%




.

R2-D2 írta:

Inferno

Az első ilyen a senki nem az, akinek látszik. Ezt, ha jól számolom, minimum háromszor elsütik a moziban – a baj az, hogy az összes fordulat (flashbackben) magyarázva, totál baromság. Ahogy már máskor, máshol megjegyeztem, nem attól jó egy fordulat, ha egy karakter homlokegyenest mást csinál, mint mondjuk a film addig eltelt egy órájában… nem. Az igazi jó csavaron meglepődsz ugyan, de cseppnyi kétséged nincs a felől, hogy az megtörténhetett, megvolt hozzá a korábbi sztoriban minden. motiváció, lehetőség, minden: ha egy fordulatot így, flashbackben kell magyarázni, az gáz. Akkor is az, ha az egész amnézia csak és kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a néző és a főhős összezavarodjon.

A WHO szerepe az egész filmben simán felveszi a versenyt a kétes emlékű The Strain járványügyi töketlenkedésével, nem is beszélve arról, hogy végképp nem értem, miért is ott és úgy kellett időzíteni a „rebirth” kezdetét, ahova tették. Dante művéből idáig eljutni… csodás eredmény.

60%

Spoiler:

A lényeg, hogy Vergilius sem tudná a kiutat abból a mélységből, ahova ezt a szerencsétlen filmet taszították, és gondolom nem csak a stáb műve ez, hanem Dan Brown is meglehetős szart írhatott, ha csak ez jött ki belőle.
.

Niwrok írta:

Inferno

A lényeg, hogy Vergilius sem tudná a kiutat abból a mélységből, ahova ezt a szerencsétlen filmet taszították, és gondolom nem csak a stáb műve ez, hanem Dan Brown is meglehetős szart írhatott, ha csak ez jött ki belőle.

Ja, ezt is olvastam már - de állítólag a harmadik könyv (ez ugye a negyedik) még szarabb...

Spoiler:

R2-D2 írta:

Inferno

Spoiler:

Nem, ezért is gondolom, hogy "önlebomló" volt a zacsi   . A mostani Tesco-szatyrok is ilyen környezetbarát cuccok, hogy a saját anyagösszetételüktől szétmállanak, egy tudós meg, ha már vegyi fegyvert csinál, csak tud egy hozzá "passzoló" zacskót. Mostanában már fehérjéből is csinálnak fóliát, azt is lebonthatja időzítve valami enzim vagy a vírus maga... szóval vannak lehetőségek   .
.

Dante's Inferno - kicsit másképp...

Tudom, hogy nem a te stílusod, Niwrok, de egyszer érdemes meghallgatni: tele van izgalmas dallamokkal és váltásokkal.




.

R2-D2 írta:

Dante's Inferno - kicsit másképp...
Tudom, hogy nem a te stílusod, Niwrok, de egyszer érdemes meghallgatni: tele van izgalmas dallamokkal és váltásokkal.

Még így is dallamosabb volt, mint amire néha a haverokkal mentem régebben... és jobb volt a filmnél is.
Plusz két pont a Griffendélnek !
.

Niwrok írta:

Dante's Inferno - kicsit másképp...

Még így is dallamosabb volt, mint amire néha a haverokkal mentem régebben... és jobb volt a filmnél is.
Plusz két pont a Griffendélnek   !
.

.





ARQ




Az ARQ egy film, egy 2016-os amerikai-kanadai produkció, aminek ötletét egy bizonyos Tonny Elliot (a rendező) nyolc évvel ezelőtt felvetette már, azonban csak az idei év elején nyúlt a projekt hóna alá a Netflix - elkészítve ezzel első sci-fijét. Az, hogy a Netflix neve némileg garancia a minőségre, az igazából nem újdonság, azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy ha ez tényleg ennyi idős ötlet, akkor mennyire állja meg helyét a sok helyen emlegetett koppintás és utánérzés – mondjuk az A holnap határával kapcsolatban. Pedig aztán semmi tekintetben nem igazán kellene Tom Cruise filmjéhez mérni az ARQ-t, sőt még a Bill Murray féle Idétlen időkighez sem: az ARQ vetélytársa igazából a Találmány, és a Time lapse lenne. Azokkal pedig simán felveszi a versenyt, sőt…

Az ARQ egy gép, amit egy fiatal srác, Renton (Robbie Amell) őriz a pincéjében, s ami igazán értékes eszköz lehet a Földön dúló posztapokaliptikus háború eldöntésében: a gép ugyanis perpetum mobile módjára végtelen energiát képes termelni. Legalábbis ezt hiszi mindenki, erre tervezték, erre számítottak – a másik képességéről senki nem tud. Renton sem tudott, mikor ellopta korábbi főnökétől, a háború egyik vezérétől a cuccot: a gép egyfajta mellékhatásként időhurkot generál… én úgy értelmeztem, ezt az energiát a folyamatos idővisszaugrásokkal hozza létre, a hurok kezdetére lépve van tele az energiacella. A rejtett képességre Renton is csak akkor jön rá, mikor barátnője mellett ébredve maszkos fegyveresek törnek rá, és némi erőszak után a srácot lelövik - álmából felriadva aztán újból átéli a nem túl barátságos ébredést. A történet így nagyon hamar egy határozott irányt vesz fel, a néző pedig elégedetten dörzsölheti a tenyerét, várva az újabb időhurkos mozi szövevényes útvesztőjét.

Ez eddig egyébként még nem is akkora újdonság, hisz milliószor láttunk már hasonló sztorit, amiben a főhősünk az állandóan újrakezdődő nap konstans eseményeit kiismerve egyre céltudatosabban próbálja saját céljait elérni. Igen ám, de az ARQ egy zseniálisan újat képes húzni ezen a téren: bizonyos körülmények estén nem csak Renton, hanem a közvetlen környezete (egészen pontosan az a másik öt szereplő, aki a moziban feltűnik) is „emlékszik” az előző hurokra. Először csak a „jó” oldalon álló barátnője, Hannah (Rachael Taylor), aztán idővel a gonoszokat képviselő csapat tagjai is. Nos, kedves néző, mit tennél, ha egy folyamatosan ismétlődő napban nem lenne minden esemény állandó, hanem azt a környezetedben lévő többi karakter is képes lenne formálni? Ha nem lenne olyan baromi egyszerű minden hibát, balesetet, halált kiküszöbölni, hanem azzal is foglalkozni kellene, hogy a változtatásaidra emlékező, te életedre törő rosszfiúk reakciójával is számolni kellene?? Ugye, akkor már nem olyan egyszerű az egész, nem is olyan könnyű azt a fránya golyót kikerülni – mert hisz így minden egyes hurokban akár máshonnan is érkezhet a meglepetés?

Az ARQ lényege – egyik központi szála – márpedig ez: Renton és Hannah egyre inkább elvesztik helyzeti előnyüket a többiekkel szemben, egyre kevésbé él a többi filmből megismert sablon, ezzel pedig egy egészen érdekes kis helyzet alakul ki a filmben. Ezúttal, ahogy zajlanak az események, sem a karakter, sem a néző nem lehet biztos abban, mi vár rá a következő sarkon – viszont ugye a kívülálló környezet változatlan marad: például tök jó volt, ahogy a különféle hurkokban a különféle ismeretek birtokában hogy reagálnak le bizonyos híreket, eseményeket a szereplők. Egyre érdekesebb, szövevényesebb az egész, ahogy pedig a rosszfiúk képessége is megjön (tulajdonképp akit lelőnek, az mind emlékezni fog – érdekes lett volna egy másik üzenet a végére, miszerint ne lődd le Sonnyt), úgy válik minden hurok külön kis izgalmas történetté. Mindezt pedig tetézi a végén egy elsőre talán kissé érthetetlen és kicsit nehezebben befogadható csavar a hurkokról, az egész ARQ külső környezetéről… ha jól gondolom, a világ például már egyáltalán nem biztos, hogy olyan, mint ami a TV híradóban szerepel…

Önmagában tehát adva vagyon egy kifejezetten újító elgondolású időhurkos film, azonban az alkotók ne állnak meg ennyinél. Nem elég nekik a folyamatosan változó környezet, megcsavarják az egészet a karakterek egymáshoz való viszonyával is. Kezdetben ugye minden egyértelmű, de aztán az emlékezésből szépen kialakul egy bonyolult háló, amiben karaktereink vergődnek. Azt nem mondom, hogy senki nem az, akinek látszik, mert az nem igaz, meg akkor mindenki elkezdene kombinálni még nézés közben, ki miért játssza meg magát – azt viszont állíthatom, hogy az írók rendesen ráfeküdtek a figurák közti érzelmi, üzleti, egyéb kapcsolatokra. Nagyon sok jó és okos kis trükk, fordulat színesíti így a filmet… aminek amúgy egyik legnagyobb erénye, hogy egyetlen ilyen változás sem izzadtságszagú. Nem tudom, valahogy ezekben a kisebb költségvetésű filmekben mintha jobban figyelnének arra, hogy a meglepetést okozó karakter tette, lelepleződése hiteles legyen, hogy ne csak a meglepetés kedvéért szerepeljen a képernyőn – aztán mintha Hollywood pénzcsapjainak kinyílása után mindez már nem is számítana.

S ha már a költségvetésnél tartunk: az egész mozi gyakorlatilag egy pincében játszódik,  pontos adatokat nem találtam róla, de ha mondjuk a Találmány 7000 dollárjából indulok ki, olyan túl sokba nem kerülhetett – a Netflixnek szerintem kimondottan aprópénz volt. Ehhez képest viszont kifejezetten üdítő, friss és hiteles volt az egész, amatőrizmusnak én semmi nyomát nem láttam. A színészekkel sem volt semmi bajom, a meglehetősen minimalista környezet és díszlet egyáltalán nem rontotta le a filmélményt. Megint csak bebizonyosodott, hogy egy igazán jó ötlet mellé nem kellenek dollármilliók, egy igazán jó forgatókönyv, értő kezek alatt képes sikeres és jó produkcióvá válni. Nekem legalábbis kifejezetten tetszett az ARQ – no de hát én már csak ilyen időhurok mániás fickó vagyok. Majdnem minden, e témában készült moziban megtaláltam azokat az apróságokat, mik miatt bírtam a filmet – a különbségeket gyakran az egyéb körítés különbözőségei adják. Nem állítom, hogy az ARQ vetekszik a blockbuster az A holnap határánnal, esetleg a kevésbé ismertIdőbűnökkel és a Trianglelal - de a maga lehetőségeit maximálisan kihasználva jó kis mozi lett belőle. Ráadásul – köszi, imdb – még olyan poént is elrejtettek benne, hogy az ARQ gép által generált időhurok hossza pontosan 3 óra 14 perc 15 másodperc, azaz 3.1415, azaz a Pi értéke. Legalábbis azon időhuroké, amikben Rentonék részt vesznek – de hogy ebből mennyi van, miért úgy van ahogy van, s hogy hogyan is lehet kilépni belőe, az maradjon a felfedeznivaló: egyébként azt külön jó pontnak számítom, hogy van racionális magyarázat arra, hogyan is lehet kiszállni az egészből, minek mi a következménye, miért is van az egész – hogy aztán ez sikerül-e (sikerülhet-e), vagy a kiszállás illúziója is maga egy önálló hurok, kiderül, ha megnézitek.

Soha rosszabb időhurkos filmet!





80%




.

R2-D2 írta:

ARQ

Az ARQ egy film, egy 2016-os amerikai-kanadai produkció, aminek ötletét egy bizonyos Tonny Elliot (a rendező) nyolc évvel ezelőtt felvetette már, azonban csak az idei év elején nyúlt a projekt hóna alá a Netflix - elkészítve ezzel első sci-fijét. Az, hogy a Netflix neve némileg garancia a minőségre, az igazából nem újdonság, azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy ha ez tényleg ennyi idős ötlet, akkor mennyire állja meg helyét a sok helyen emlegetett koppintás és utánérzés – mondjuk az A holnap határával kapcsolatban. Pedig aztán semmi tekintetben nem igazán kellene Tom Cruise filmjéhez mérni az ARQ-t, sőt még a Bill Murray féle Idétlen időkighez sem: az ARQ vetélytársa igazából a Találmány, és a Time lapse lenne. Azokkal pedig simán felveszi a versenyt, sőt…

Jogos... , a Primer valóban szorosabb kapcsolódási pont, de az nem hutott eszembe.

Rákerestem akkor már én is, a Wiki-bejegyzés szerint kétmillió dollár körül volt a költségvetés, ami ugyan nem 7000, de a Holnap határának forgatásán erre szerintem ásványvízre, üdítőre meg kávéra többet költöttek .

Azért is emeltem ki az újabb szereplők tudását és a változó erőviszonyokat, mert az ARQ ebben a legjobb, ez a legérdekesebb vonása, de ebből is láttam hasonlót, a Repeaters-t, bár az nem sci-fi, inkább drogosok rutinja. Én abban láttam ezt a többemberes visszatérést, ezért a vonásáért is ajánlgattam, de lehet, hogy neked most már az ARQ után a kábszeresek rehabja annyit nem tenne hozzá a sztorihoz. Hátha egyszer azért még sorra kerül.
.

R2-D2 írta:

'71

Mert igazándiból nincs is neki sok. Alapból mondjuk, a figurák felismerhetetlenségét mondanám (bajusz, pajesz bőrdzseki, stb.), valamint az ehhez kapcsolódó háttérismeretek hiányát. Jó, ha belegondolunk, nagyjából annyit látunk az egészből,mint Hook, de véleményem szerint talán jobb lett volna, ha a nem angol és nem ír nézőnek valami támpontot adtak volna a tekintetben, hogy az adott figura miért teszi azt, amit tesz. Kicsit hiányosnak érzem a szakadó IRA bemutatását, egyáltalán az egész történelmi tabló marad a homályban. S ha már homály: túl sötét az egész film, gyakran lófaszt sem látni, az alapban is egyforma karakterek csak még jobban eltűnnek a közösben. De ezeken kívül kategóriájában, ráfordításaiban közel tökéletes a mozi.


85%

Sajnos ezt is külföldről kellett megvenni, mert idehaza nem lett belőle semmi... pedig megérdemelné. Másodszori nézésre néhány dolog kicsit elhalványult (mindenekelőtt az izgalmi faktor, miután már ugye tudni, kivel mi lesz), más dolog viszont megvilágosodott. BD-n a film képe sokkal jobb, már ismerve pedig a sok szereplőt, most már el is igazodtam, ki melyik IRA szárnyban tevékenykedik és mit akar. Szóval... kicsit más súlypontokkal, de ugyanolyan jó a film: az utcai jelenet továbbra is zseniális, a futás szintén az, a robbanás meg még másodszorra is meglepett.

A BD extrái között egy félórás - tbbnyire PR - interjúcsokor van, ami annyira nem fogott meg viszont a B-roll felvételek negyed órában tök tetszettek.

Te Niwrok, amúgy Te ezt megnézted? Nem emlékszem, és nem volt erőm visszakeresni...

R2-D2 írta:

– az ő „áldásos” tevékenységüknek negatív csúcsa lesz majd a Véres Vasárnap 1972.01.30-án (valószínűleg újra kéne nézem az erről szóló filmet, mert mikor először találkoztam vele, nem igazán fogott meg - talán rossz időszakban ért).

Mikor, ha nem most?


.

R2-D2 írta:

Te Niwrok, amúgy Te ezt megnézted? Nem emlékszem, és nem volt erőm visszakeresni...

Nem, még nem; ez is egyike azok pár filmnek, amivel "lógok" neked .
.

Niwrok írta:

Nem, még nem; ez is egyike azok pár filmnek, amivel "lógok" neked   .
.

Akkor hajrá!

.





Jack Reacher: Nincs visszaút





Ahogy az első rész ajánlójában írtam, a Jack Reacher egy regényfolyam, bizonyos Lee Child nevű író tollából - a fura mód kilencedik kötettel felvezetett franchise pedig ezúttal a tizennyolcadikkal folytatódik. Logikát ne keressetek benne, ha csak azt nem, hogy négy év alatt Tom Cruise a valóságban öregedett annyit, mint mondjuk a könyvfolyam szereplője a fiktív világban. De természetesen nem így volt – annyira nincs azért összerakva ez az egész –, sokkal inkább valami különleges okból kifolyólag a producerek a Never Go Back című történetet tartották fontosnak a megfilmesítésre. Nem tudom, miért gondolták ezt, szerintem ez az alapsztori meglehetősen sablonos és kiszámítható volt, ebből nehéz lett volna egy igazán ütős folytatást csinálni… nem is nagyon sikerült. Korrekt film lett ugyan a Nincs visszaút, de semmi több: az első epizód árnyékában csak egy tucat akciófilm az élvezhetőbb fajtából, amiben immár nem feltétlenül Jason Bourne-t láttam viszont a vásznon. Az más kérdés, hogy az ő visszatérése sem sikeredett túlontúl fényesre.

Jack Reacher tehát visszatér. Hogy hol volt eddig, nem tudni, ezen film szempontjából igazából nem is számít – a lényeg, hogy kicsit öregecskén, de ismét itt van. Megmondom őszintén, igazából nem is érdekelt volna, de a felütés – bármennyire is vicces – megpiszkálta picit a fantáziámat. Nincs kizárva, hogy valami fölött átsiklottam, de én nekem hiányzott az egész jelent mögül a magyarázat: most akkor kik is voltak, azok, akik kezén csattan a bilincs? Honnan és hogyan pont akkor is jött az a telefon, kik voltak az agyonvert faszik kinn? Mit keres Jack Reacher, egy ex katonai rendész, aki köztudomásúan egyedül van, nem követ parancsokat egy nyilvánvalóan szervezett bűnügybe? Az eddigi karakter felépítése alapján (első film, ugyebár) azt végképp nem lehet várni tőle, hogy jelentsen egy őrnagynak, kvázi valami módon ismét szolgálatban legyen… ő, az a szellem, akiről azt sem tudják, hogy hol van. Hogy van-e egyáltalán… szóval, bármennyire is jópofa a belépő, de megint csak oda van szarva vászonra, anélkül, hogy bármi értelmes magyarázatot kapnánk rá. Azt sem egészen értem, miért kell egy ilyen figurának stoppolni. Ezzel akarták erősíteni az ebben a részben is említett „hajléktalan” mivoltát? Nem tudom, nekem kicsit fura volt egy ilyen kaliberű alaktól az, hogy ennyire nem mobil… mi van, ha egy nyomozásánál nem veszi fel senki út közben? Jó, persze ő a törvényen kívüli – mégis magas rangú támogatója van – és majd lop egy kocsit, de akkor is…

Reacher kálváriája akkor kezdődik, mikor kiderül, hogy a telefonos ügyfélszolgálat másik oldalán lévő bájos női hang tulajdonosát, Turner őrnagyot (Cobie Smulders) letartóztatják kémkedésért. Jack persze nem hisz a vádaknak, és már kezdődhetett is volna a várt nyomozásos mozi – azonban fordul a kocka és Jack Reacher is menekülni kényszerül. Nem tudom, valahogy hiányzott az az aprólékos, jól felépített, detektíves szál, ami az első részt jellemezte – s amit talán joggal várhattunk el a karaktertől. Bár… ahogy mondtam, ez már egy megfáradtabb figura (ne felejtsük el, 18-ik könyv!!), így talán érthetőbb a picit a visszafogottabb agyteljesítménye, mindenesetre ennél a pontnál szerintem valami kicsit félresiklott és tévúton is maradt egészen a végéig. Amitől egyébként féltem, hogy Reacher és Turner produkálnak majd egy kínos és klisés szerelmi szálat, az a szó szoros értelmében nem jött be: a kínosság más formában tette tiszteletét a vásznon. Reacher ugyanis kapcsolatba kerül egy lánnyal, egy lázadó tinivel, akit persze egész filmen keresztül védenie is kell – merthogy állítólag a csaj az ő lánya. Hárman menekülnek hát a mozin keresztül, Reacher, Turner és a lány: ebből viszont valami eszméletlen buta kapcsolatháromszög alakul ki közöttük, tele sablonos dialógusokkal és kiszámítható eseményekkel. Csak abba gondoljon bele mindenki, hány olyan film volt már, mikor a főhősnek valami szerettét kellett védelmeznie, aki aztán persze a szabályokat felrúgva veszélybe sodorja saját magát és a főhőst is. Az ilyen karakter egy ilyen moziban csak egy célt szolgálhat: megnehezíteni a főszereplő dolgát, sebezhetővé tenni azt.

Nem állítom, hogy Samantha (Danika Yarosh) minden fellépése kínos, sőt, a Nincs visszaút egyik óriási pozitívuma, hogy talán még igyekszik is kerülni a kliséket vele kapcsolatban, de önmagában a lány léte, ez a hülye apasági kérdés, a mozi ezen szála, oldala teljesen felesleges volt. Itt jut eszembe: Reacher egy képhez jut egy vadidegen lányról, aztán pár óra múlva már annak a lakásánál jár, majd követi őt… hogyan is? Jó, persze, arcfelismerő program, lakcímnyilvántartás, meg minden – a rendőrségen belülről mindez gyerekjáték. No de annak a figurának, aki egész eddig hangoztatottan egy szellem volt??? Kicsit ez is „csak úgy van” kategória volt nekem… és akkor még nem beszéltünk arról a legszigorúbban őrzött intézményről, ahol szinte minden BV őr segghülye. Az ételszállítós kavarás meg már csak a hab a tortán: a magam részéről nem vártam ennyire kiszámítható forgatókönyvet pont ettől a filmtől. Visszatérve a lányra, és az ő szerepére, szerintem általa rengeteget változott Jack Reacher figurája, ő ebben a filmben rég nem az a magányos, racionális és profi farkas, aki korábban volt. A nyomozása – az a kevés, ami van – részben egy Sherlockos intuícióra épül, részben pedig a csodára… a fegyverdoboz rejtélyének megfejtése számomra annak tűnik. Reacher egy gyerekcsősz lett ebben a filmben, aki ráadásul egy se veled se nélküled kapcsolatba bonyolódik egy vele egyforma rangú nővel, s akivel roppant fárasztó és ócska dialógusokra képes.

Az viszont, ami a korábbi Jack Reacherből megmaradt, az továbbra is hibátlan. Az egész lénye, profizmusa, jasonbournossága megint csak iszonyat tetszett. Leszámítva a börtönös részt, nagyjából a földön jár a film, az akciójelenetek nincsenek annyira túltolva ezúttal sem. Ahogy Reacher gondolkodik, amit és ahogyan tesz, ahogy érti és felhasználja a környezetét, az megint csak zseniális. Persze, valaki, valakik ellen ezeket használni is kell, így hát van megint egy rossz, simlis cég, annak rossz, simlis tábornok vezetője (Robert Zsebes Knepper), van sok-sok idióta bérgyilkos meghalni, no meg megint egy hiperszuper tehetséges konkrét ellenfél (Patrick Heusinger). Aki ezúttal ugyanúgy leszerelt katona, mint Reacher, de akinek vele ellentétben neve sincs (szegény) és aki ugyanolyan képzett minden tekintetben, mint ő. Nincs ezzel semmi baj – ha nem tudná a néző az első perctől kezdve, ki lesz az, aki a film végén elsétál a naplementébe, s ki az, aki ott marad a flaszteren vérbe fagyva. Mindenestre az ellenfél elég kemény, tökös, nagyképű és elbizakodott ahhoz, hogy a Reacherrel való párharca kitartson a film végéig, néhány ötlet, húzás kifejezetten tetszett a filmen belül. Ahogy egyébként a bunyók is, jól megkoreogrfált verekedés az összes, most nincs olyan idióta szcéna, mint a múltkor a fürdőszobás. Azt nem tudom, mennyire lehet valós és aktuális a háttér, a fegyverek eladása, meg egyebek, de szerintem csak nem véletlen a témaválasztás.

Ugyanakkor fura azt látni a vásznon, ha egy kedvencünk velünk együtt öregszik. Tudom, hogy más színészek ennél jóval idősebben akcióznak, de nekem valahogy most fura volt Tomot látni ebben a szerepben. Valahogy… valahogy elveszett az a frissesség, azzal együtt pedig az a hitelesség is, amit ez a szerep megkövetel. Különösen a mosakodós, félmeztelen résznél gondoltam rá: olyan felsőtesttel ezt kétséges bírni. De ez mégis csak apróság ahhoz a jellemváloztatáshoz képest, amit a karakterrel tettek egy film (és nem kilenc könyv!!) alatt: csináltak belőle egy nővel civakodó bébiszittert. És ez rohadtul nem állt jól neki. Így hiába egy pörgős, mai kor követelményeinek pont megfelelő akciófilm a Nincs visszaút, mindazt a varázsát sikeresen elvesztette, amit az első epizódban felépített. Talán ha nem ugrottak volna rögtön ekkorát, talán ha a néző is értené, hogy az egyedül dolgozó, megfoghatatlan és legyőzhetetlen főhősből mikor, hol és miért lett egy érzelgős szereplő, aki siránkozik 15 elvesztegetett év után, jobb lett volna. Jason Bourne AZ után a tragédia után sosem lesz ilyen… legalábbis remélem



75%




.

R2-D2 írta:

Jack Reacher: Nincs visszaút

Jack Reacher tehát visszatér. Hogy hol volt eddig, nem tudni, ezen film szempontjából igazából nem is számít – a lényeg, hogy kicsit öregecskén, de ismét itt van.

Nem tudom, valahogy hiányzott az az aprólékos, jól felépített, detektíves szál, ami az első részt jellemezte – s amit talán joggal várhattunk el a karaktertől.

Csak abba gondoljon bele mindenki, hány olyan film volt már, mikor a főhősnek valami szerettét kellett védelmeznie, aki aztán persze a szabályokat felrúgva veszélybe sodorja saját magát és a főhőst is. Az ilyen karakter egy ilyen moziban csak egy célt szolgálhat: megnehezíteni a főszereplő dolgát, sebezhetővé tenni azt.

Így hiába egy pörgős, mai kor követelményeinek pont megfelelő akciófilm a Nincs visszaút, mindazt a varázsát sikeresen elvesztette, amit az első epizódban felépített. Talán ha nem ugrottak volna rögtön ekkorát, talán ha a néző is értené, hogy az egyedül dolgozó, megfoghatatlan és legyőzhetetlen főhősből mikor, hol és miért lett egy érzelgős szereplő, aki siránkozik 15 elvesztegetett év után, jobb lett volna. Jason Bourne AZ után a tragédia után sosem lesz ilyen… legalábbis remélem

75%

Igen, a nyomozásos rész nagyon hiányzott, ez volt a legmeghatározóbb érzésem a film alatt... bár ezt már az előzetes alapján is sejtettem. A gyenge pontokban is nagyjából egyetértünk, főleg a rém béna börtönös jelenetben.

Sam viszont nekem nem volt ennyire negatív figura, szerintem jól kiegészítették egymást Reacherrel, aki ugye már megindult az elpuhulás és a demencia útján . Nem is azt éreztem belőle, hogy most itt Reacher annyira érzelgős lenne, de azért nem vitatható el némi érzelem, ha az ember megtapasztalja "magányos farkasként", hogy milyen lenne, ha lenne egy lánya, akiről gondoskodnia kell.

Spoiler:

Butább lett a film, és ez nem állt jól neki. Nálam azért lett 7,5.

U.i.: A megjegyzésed alapján jöttem rá, hogy az új Bourne-t még nem is láttam, így nem tudom, mi "AZ" a tragédia.
.

Niwrok írta:

Jack Reacher: Nincs visszaút


Sam viszont nekem nem volt ennyire negatív figura, szerintem jól kiegészítették egymást Reacherrel, aki ugye már megindult az elpuhulás és a demencia útján   . Nem is azt éreztem belőle, hogy most itt Reacher annyira érzelgős lenne, de azért nem vitatható el némi érzelem, ha az ember megtapasztalja "magányos farkasként", hogy milyen lenne, ha lenne egy lánya, akiről gondoskodnia kell.

Átlagembereknél ezzel nincs semmi baj, csak - ahogy írtam - Reacher korábban felépített karakterében ennek nincs helye. Szerintem.

Spoiler:

Butább lett a film, és ez nem állt jól neki. Nálam azért lett 7,5.

U.i.: A megjegyzésed alapján jöttem rá, hogy az új Bourne-t még nem is láttam, így nem tudom, mi "AZ" a tragédia.
.

Spoiler:

Egyszerűen ez a korábban magányos, profi gyilkos családot véd stílus számomra tök idegen volt ettől a figurától, ettől a franchise-tól. Annak ellenére az, hogy csak egy epizód volt eddig, ugye...