R2-D2 írásai 3.0

.






Atomszőke




Mielőtt megint bárki mélyebbre ásná magát következő elmélkedésemben, néhány dolgot szeretnék előre bocsájtani: jómagam azon kisebbséghez tartozom, akiknek kifejezetten nem tetszik a Mad Max 4, és részben talán ebből kifolyólag is, mint olyan, Charlize Therontól sem lesz éjszakai magömlésem… különösen nem Furiosa miatt. A másik sajnálatos dolog, hogy mára már a falat tudom kaparni a John Wick-szerű eszement akcióktól (  most megy a Film+-on), és sajnos csak a film után jutott el hozzám az a szomorú információ, hogy ennek a filmnek a rendezője, bizonyos David Leitch korábban kaszkadőr volt, társrendező a John Wickben és ez az első egész estés, saját műve. Nem is lenne ezzel semmi baj – talán a Deadpool2-nek még jól is fog állni ez a sok hihetetlen kaszkadőrmutatvány – de én, akinek egy idő után szinte megfájdul a feje a túltolt idióta bunyótól, nem voltam felkészülve teljes mértékben arra, amit itt kapok. Sem verekedésben, de képi világban sem… az meg, hogy már több helyen azt olvastam a filmről, hogy hitelesek az akciójelenetei, az egyszerűen kínos nevetésre késztet. Persze. Minden, mi? És tessék mondani, ha valakinek kulcsot nyomnak a pofájába (    ), az azt utána simán kihúzza és megy tovább bunyózni egy csepp vér nélkül?  

Ahogy említettem, nem egészen tudtam, mit fogok látni, a baráti ajánlón, ami a zenét emelte ki elsősorban, talán a kémtörténet és a korrajz az, ami a képernyő elé ültetett. Kár, hogy utóbbi csak a TV adásokban érhető el, előbbi meg… nos, nem is igazán tudnám a zsáner széles skáláján elhelyezni ezt az alkotást. Sajnos sokkal inkább lett az Atomszőke egy színes-szagos akciófilm, mint egy csavaros, izgalmas környezetben játszódó kémdráma, sokkal inkább dominált a végtelenségig nyújtott ütésváltás, mint maga sztori. Van itt minden, CIA, MI6, KGB, Stasi és még egy francia ribi is, van itt leszbiszex, egyszer a szétlőtt fej vére a kamerára fröccsen, máskor a hátból kihúzott kés sem vérzik (mert ugye:  „A kocsmáros szerint is az a recept, hogy bent maradjon a kés. Orvosi rendelet!” – ezt már Rejtő is megírta   ). Irtó nagy káosz az egész, amiről egyet vagyok kénytelen elismerni: van stílusa, van vizualitása, s annak ellenére, hogy két nap alatt néztem végig, miután az első nap fél óra alatt bealudtam rajta, annak ellenére a végére még majdnem tetszett is. De csak majdnem. Ha ehhez írtak volna egy normális, átlátható és követhető forgatókönyvet, ha nem éreztek volna kényszert az újabb és újabb, egyre nevetségsebbé váló verekedések elnyújtására, talán most arról is beszélhetnénk, hogy van egy új ügynökünk, egy Jane Bourne…  

Lorraine Broughton (Charlize Theron) egy MI6 ügynök, akik 1989-ben a főnökei épp a Fal lerombolása előtti Berlinbe küldenek, hogy hozza haza egy korábbi ügynökük holttestét, szerezze vissza az ellopott karórát, ami egy ügynöklistát tartalmaz (nem, nem okosóra   ), illetve derítse ki, ki az a Stachel, aki egyszerre dolgozik a koronának és a szovjeteknek is. Remek alaphelyzet, ráadásul maga a történet egy váltott idősíkos, keretes szerkezetbe van ültetve, amiben Lorraine épp jelentést tesz főnökeinek a berlini küldetésről (vagy inkább kihallgatják – a végén derül csak ki, miért) és ez már csak azért is jó dramaturgiailag, mert a sok monokli és sérülés kíváncsivá teszi a nézőt, hol szerezte őket a lány. Ha úgy vesszük, film kvázi egy nagy flashback: a legfontosabb infó itt maga a nézőpont… ugyanis közben érdemes elgondolkodni, hogy minden elhangzó szó Lorraine története (kicsit fura is lesz a végén, hogy mi hangzik el és mi nem) az ő szájából elmesélve, az ő érdekei szerint, küzdelme a KGB-vel, illetve saját szervezetével. Mert az elég hamar kiderül a rettentően tapasztalt és rutinos Lorraine számára, hogy nem bízhat senkiben, még a fogadására küldött David Percivalban (McAvoy) sem, ráadásul ugye már az érkezése után rögtön ki akarja csinálni a KGB. Van – de inkább lehetne – az egésznek egy qrva jó, nagypolitikai érdekkel átszőtt csavaros, feszült kémtörténetes háttere (ha a legközelebbi példát nézem, akkor mindenképp a Kémek hídja a mérce), ami viszont sajnos valahogy teljesen elsikkad a forgatókönyvben. Kezdjük ott, hogy az első kb. fél óra egy roppant nagy katyvasz, a nézőnek igazából fogalma sincs, a képernyőn ki mi és miért csinál. Sejtelmes párbeszédek, sehova nem vezető, kicsit öncélú jelenetek, a Blade Runnert, talán Neon démont megidéző, abszolút művészieskedő képi világ nem könnyíti meg, hogy a néző Lorraine mellé álljon – vagy feküdjön be meztelenül a jéghideg vízbe…

De már itt is lehetett látni, mi lesz a film fő csapása: az autós jelenetnél, majd a rendőrséges-lakásos bunyónál is mindenekelőtt az akció, annak koreográfiája. Ekkor még – egy ideig – ez kifejezetten élvezetes, de aztán ahogy jönnek sorban az ilyen szcénák, úgy csóváltam egyre jobban a fejemet. Továbbra sem megy egy autó sem (pláne nem 1500-ös Zsiguli) hátrafelé gyorsabban, mint aki üldözi   , a bekapott ütésektől, szúrásoktól, vágásoktól kidőlő, majd felálló szereplők meg a Bud Spencer filmek jobb pillanatait idézték meg (nem hiszem, hogy ez volt a cél)   . Kedvencem a kulcsarcú orosz, aki szinte elpusztíthatatlan, ő egyben megszemélyesíti Hollywood minden idiótaságát. De Lorraine is qrva jól bírja a gyűrődést, a sérüléseinek jó része minimum 8 napon túl gyógyul, ehhez képest ő csak tovább bunyózik. Ennyi idősen, ilyen beállítottsággal már totál zavar, mikor Tom és Jerry vagy Kengyelfutó Gyalogkakukk módon jön ki sérülésmentesen a főhős az eseményekből, esetleg egy monokli (tényleg, mikor vágták pofán???) vagy egy kis karcolás árán… még hogy hiteles… anyám   . Jó, azt elfogadom, hogy a főhősnek túl kell élni mindent, de ha az alkotóknak van egy kis önkontrolljuk, rövidebbre veszik a verekedéseket és máris kevésbé feltűnő az egész. Mint pl. itt: ha Lorraine-t nem verik szarrá a lakásban, sokkal könnyebben hiszem el az utána jövő autós üldözést (fönn még lábra állni is alig bír, utána meg profi sofőr), de pl David és Delphine esete is hasonló. Fájdalmasan sok és felesleges akció, olyan bukfencekkel és ütésváltással, ami egy idő után kínos, s a mik egyértelműen csak azt a célt szolgálják, hogy elfedjék a forgatókönyv egyre nagyobb hézagait.

Vegyük például az egyik kulcsszereplőre, bizonyos Spyglass-re írt történetet: van egy faszi, aki mellesleg Stasi ügynök, de lépni akar az NDK-ból (fura, hogy pont a Fal ledőlése előtt pár nappal és fura, hogy erről pont Stasi ügynökként nem tud), s véletlenül betanulta a komplett titkos ügynöklistát a nem okos órából. Mint Rain Man a telefonkönyvet… no, ha ez így van – márpedig azt mondják, így van – akkor hogy az istenbe nem tűnik föl neki, hogy ki is az, aki kimenekíti és ki is az, aki rá vadászik. Ezt a kérdést persze csak a film ismeretében lehet föltenni, de akkor annál inkább: én még arról sem vagyok teljesen meggyőződve, hogy végig az volt a forgatókönyvi terv kettős ügynökre, akit kihoztak a fináléban. Ha igen, akkor meg az a fura, hogy mindennapos volt a KGB és az MI6 főügynökök (területi képviselők) találkozója a sötét berlini éjszakában… nem tudom, én úgy gondoltam eleddig, hogy egy titkos ügynök az azért titkos, hogy főleg a szembenálló fél ne tudjon róla. Erre ezek??? Mint két foci csapatkapitány. Mindenesetre a finálé meglepetése így pont működik, illetve csak pont így működik, hogy a nyuszis kalapból húzták elő…

De hogy ne legyen rossz szájízetek az olvasás után – egyszer egy barátom azt mondta egy közös vacsi végén: „Adj még egy falat húst, mert krumpli íze van a számnak!"– próbálok némi kapaszkodót is írni azok számára, akik fejükbe vették, hogy ezt nekik látni kell. Nos, ami elvitathatatlan, az a film képi világa: akinek bejön ez az agyonszűrőzött, kicsit homályos, színes látvány (a promó fekete-fehér jellege átbaszás), Theron kivillanó cicijeivel, az bátran megnézheti. Aztán itt vannak az akciófilm kedvelői: nekem ez már sok volt, de simán elhiszem, hogy a nagy többség imádja majd érte a szőke csajt (igaz, nekem a John Wick és pl. a Rajtaütés is sok volt). Aztán itt van a zene: ha valaki élt már (fiatal volt) abban a korban, akkor nagyon jól fogja érezni magát a soundtrack miatt, van itt Depeche Mode, Nina, meg rengeteg finomság – nekem ez még úgy is bejött, hogy messze nem az én stílusom. S ha már a kornál, korszaknál tartunk: miután jómagam voltam a Falnál, láttam élőben, itthon átéltem a hírekben a ledőlését, egy icipicit személyesebbé tudta tenni magát nálam a mozi – ha valaki kicsit többre vágyik a csihi-puhinál, talán talál kapaszkodót a korrajzban. Minimális humor, néhány tényleg jó ötlet (esernyős!!) tarkítja ezt a kimondottan akcióra felhúzott mozit – ami lehetett volna különleges, sőt még jó is, ha bármi mást komolyan vettek volna a verekedéseken, lövöldözéseken, autós üldözéseken és leszbiszexen kívül.


Mindezek figyelembe vételével is, nekem csak




65%



.

R2-D2 írta:

Atomszőke

A másik sajnálatos dolog, hogy mára már a falat tudom kaparni a John Wick-szerű eszement akcióktól (  most megy a Film+-on), és sajnos csak a film után jutott el hozzám az a szomorú információ, hogy ennek a filmnek a rendezője, bizonyos David Leitch korábban kaszkadőr volt, társrendező a John Wickben és ez az első egész estés, saját műve. Nem is lenne ezzel semmi baj – talán a Deadpool2-nek még jól is fog állni ez a sok hihetetlen kaszkadőrmutatvány – de én, akinek egy idő után szinte megfájdul a feje a túltolt idióta bunyótól, nem voltam felkészülve teljes mértékben arra, amit itt kapok. Sem verekedésben, de képi világban sem… az meg, hogy már több helyen azt olvastam a filmről, hogy hitelesek az akciójelenetei, az egyszerűen kínos nevetésre késztet. Persze. Minden, mi? És tessék mondani, ha valakinek kulcsot nyomnak a pofájába (    ), az azt utána simán kihúzza és megy tovább bunyózni egy csepp vér nélkül?  

Minimális humor, néhány tényleg jó ötlet (esernyős!!) tarkítja ezt a kimondottan akcióra felhúzott mozit – ami lehetett volna különleges, sőt még jó is, ha bármi mást komolyan vettek volna a verekedéseken, lövöldözéseken, autós üldözéseken és leszbiszexen kívül.

65%

Nem fordítva van ez   ? Hogy már a Vas-Wanted-MI-Golyózápor négyesfogattal megutáltad az "eszement akciókat", amit mára épphogy jobban élvezel a fent említetteknek köszönhetően, és "megijedtél", hogy már nem utálod őket annyira, mint régen   ?

De annyiból nálam is bejött a képbe a John Wick 2., hogy részben azért maradt ki az Atomszőke. Túl közelinek éreztem a két filmet egymáshoz, a haveri körömet hidegen hagyta, hogy legalább társasági élmény legyen, az utolsó visszalökést meg talán éppen Remo adta. Így a leírtak alapján lehet, pótolni kéne, mert nekem azért a 7 pont nem olyan rossz, és a leírtak között is akadnak érdekesebb elemek.

.

Niwrok írta:

Atomszőke


Nem fordítva van ez   ? Hogy már a Vas-Wanted-MI-Golyózápor négyesfogattal megutáltad az "eszement akciókat", amit mára épphogy jobban élvezel a fent említetteknek köszönhetően, és "megijedtél", hogy már nem utálod őket annyira, mint régen   ?

Nem!!! A Vasat nem bírtam megnézni a motorok miatt, a Wantedről szóló véleményed ismered. Az MI-ket szintén nem néztem meg, ott is Cruise motoros jelenete miatt, a Golyózáport viszont valamiért kifejezetten élveztem. Azt a filmet képtelen voltam komolyan venni.

De amúgy talán a Vas kilóg a sorból.

Az Atomszőkében igazán megvolt a potenciál, hogy több legyen, mint egy buta akciófilm - csak az akciót kellett volna megvágni a kémtörténet számára.

R2-D2 írta:

Nem!!! A Vasat nem bírtam megnézni a motorok miatt, a Wantedről szóló véleményed ismered. Az MI-ket szintén nem néztem meg, ott is Cruise motoros jelenete miatt, a Golyózáport viszont valamiért kifejezetten élveztem. Azt a filmet képtelen voltam komolyan venni.

Oké, oké... Csak egy tipp volt .
Ezeket a véleményeket nagyjából ismerem, talán a Golyózáport kivéve, arról ezek szerint még nem beszéltünk. Bár annyit hozzátennék, hogy Cruise csak az MI:2-ben motorozik, egyébként meg van belőle öt . A kettőt én sem láttam, valahogy Woo-ból nekem is elég volt az előzetes egymásnak motorozós jelenete .

.

.





Boldog Halálnapot!




Megmondom őszintén, először nem is terveztem írni erről a röpke másfél órás moziról, hisz nem is olyan rég, a Mielőtt elmegyek című film kapcsán már találkozhattatok egy Young Adult időhurkos történettel – a Boldog Halálnapot! pedig nagyjából ugyanazokkal az erényekkel és negatívumokkal rendelkezik, mint az. A másik ok, hogy pár hete Niwrok kolléga már röviden megemlékezett erről  a filmről – és eleddig úgy is gondoltam, hogy nagyon sokat nem tudnék hozzátenni gondolataihoz, maximum  reagálásban írnék pár sort. Aztán… aztán elkezdtem olvasgatni a kritikákat szerte a neten, és szomorúan vettem tudomásul, hogy a neves publikálók még mindig nem látnak tovább ebben a zsánerben az Idétlen időkignél, esetleg az A holnap határánnál. És így, ezek után, ezen kis fórum egyik írójaként szinte kötelességnek éreztem, hogy pár szónál többet is írjak az újabb időhurkos moziról akár ismerettágító szándékkal is –ha már a múltkor büszkén állítottam, hogy szinte mindent láttunk a témában ami elérhető. Az ajánlóm (mert bizony ajánlom!!) végén pedig próbálok összeszedni egy listát ebben a zsánerben, hogy lássátok, nem beszélek a levegőbe és hogy lássátok, van élet Bill Murray hurkán kívül is.

Ha már szóba került a Mielőtt elmegyek, bevezetőként nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy annak az írásnak az elejét olvassátok el és nagyjából képbe kerültök a Boldog Halálnapon! -nal kapcsolatban – az újdonságnál is a nagyobb probléma a lányos vonal lesz. A film elején tényleg túl sok a ribizés meg a nyálas picsa, felnőtt férfiemberként ezt a világot pedig meglehetősen nehéz be- és elfogadni. Lehet, hogy adott közegnek, a PG13-as célközönségnek ez teljesen rendben van így – de nekem, nekünk bizony kellett egy kis idő, amíg felvettem a ritmust a fősulis picsákkal. És még valami, ha már a korhatár szóba került: az egyik gyártó cégnek, a Blumhousenak egyáltalán nem ez az első alacsony korhatáros horrora, a cég logója pedig az elején kicsit be is csaphatja a nézőt, más irányba viheti el az elvárásait: oké, hogy főleg horrorban utaznak, de azért nem minden produkciójuk után kell alsógatyát cserélned (sőt…). Ezt csak azért írtam, mert erről is olvastam, hogy ezen cég égisze alatt több vért várt a kedves kritikus…    A Boldog Halálnapot! - ra én például nem is igazán tudok horrorként tekinteni, csak és kizárólag időhurkos filmként, aminek van egy egészen újszerű és különleges összetevője a maszkos gyilkos képében. Lehet, mindez visszavezethető arra is, hogy jómagam egyetlen egy Sikoly filmet nem néztem meg, úgyhogy az a párhuzam eszembe sem jutott, én most csak szimplán tudtam örülni annak, hogy a megszokott és élvezetes hurokpanelek mellé újat, újszerűt kapok egy titokzatos gyilkos személyében… meg még egy dologban, de erről kicsit később.

Tree (Jessica Rothe) egy vérbeli fősulis ribanc. A tipikus önző, nagyképű, beképzelt picsa, aki tudja magáról, hogy veszettül jól néz ki és ezt érzékelteti is másokkal, illetve ki is használja – így tulajdonképp annyira nem meglepő számára, hogy egy vadidegen srác koleszszobájában ébred az átmulatott éjszaka után. A dramaturgia szerint természetesen egy kissé idegesítő – fentebb említett példák miatt – szakasz következik a történetben, amikor is szükségszerűen végigmegyünk Tree első napján, egészen pontosan élete utolsó napján. Van itt minden, ami nekünk, nézőnek kellemtelen lehet, lekezelő stílus, megalázott szobatárs, diétás barátnői kör, újabb alázással, kinyomott telefon, mikor Apu hív, tanárra mászás, no meg az esti buli… ezek után az ember már-már kifejezetten örül neki, mikor egy maszkos gyilkos megkéseli főhősnőnket. Itt jegyzem meg, hogy a maszk, az a pofa kimondottan hatásos, mosolyában és némaságában meglepően rémisztő: nagy pacsi érte annak, aki kitalálta. Szóval, Tree megmurdel, ámde másnap megint hétfő van és ő ugyanúgy, ugyanott ébred, ahol előző nap… vagyis aznap. Idegen kolesszoba, idegen srác.

Ennyi időhurkos mozival a hátam mögött én ekkor el szoktam gondolkodni rajta, hogy ha mindez velem történne meg, vajon nem jutnának-e eszembe ekkor automatikusan azok a mozgóképek, amiket e témában láttam már, vajon én is végigjárnám mindazon tanulási folyamatokat, amiket mondjuk itt Tree végigjár… és arra jutottam, hogy dehogyisnem. Bizony, eszembe jutnának. Így pedig, mikor egy ilyen filmet nézek, ami ennyire friss, aktuális, naprakész (kortárs), kicsit hiányzik, hogy a főszereplő hogy nem tud semmit az egészről, hogy nem ugrik be neki mondjuk épp az emlegetett Idétlen időkig. Nos, a sok dicséret mellett pluszban ezért is tartom zseniális húzásnak a fináléban Carter és Tree dialógusát, mert egy huszárvágással kiderül, hogy a csaj nem látta a filmet… mert simán lehet, hogy nem mindenki olyan filmbuzi, mint mi itt a fórumon. Igaz, ez csak a mozi végén derül ki, de az a hiányzó puzzle mégiscsak a helyére került, az a rossz érzés egy csapásra elmúlt. Addig persze marad a megszokott sablon: a lány felkel, nem érti mi van vele, először csak furcsa deja vu érzése van, majd amikor már többedszerre hal meg és ébred fel, tök logikusan pánikba esik. Nagy valószínűséggel magam is így tennék, úgyhogy a film első szakasza a kötelezően lehúzó picsaságok mellett egy hihető eseménylánc. Aztán mikor Tree rájön, hogy itt ragadt, természetesen a pánik átfordul szimpla élvezetbe (hisz valahol halhatatlan vagy) és elkezdi élvezni hátralévő élete első napját (ezért a feliratért megint csak külön jó pont, baromira régóta használom a mindennapokban ezt a graffitit – és jó is volt Tree beszólása rá).

Mindez eddig semmi újdonságot nem hordoz, hacsak annyit nem, hogy az alkotók maximálisan kihasználtak minden humorforrást, ami ezt a szituációt övezheti. Nekem nagyon bejöttek a poénok, a kínai sráctól kezdve a diétás körön át a pucér sétáig minden (tisztára Cersei, mi?   ). Valahogy tényleg így lehet elképzelni egy amerikai fősulis csajbagázs mindennapjait, dumáját, stílusát – néha persze kicsit fárasztó, de a komikumba átlendülés sok mindenen segít, mintha csak önmaga paródiája is lenne a film egyben. Egyébként épp ezért is képtelen vagyok akár egy percig is horrorként tekinteni rá, ahhoz ez túl jókedvű és vidám… sokkal inkább húznám rá a thriller jelzőt. Ugyanis az, hogy valaki a halála napját éli újra, az nem különleges, no de hogy gyilkosság áldozata lesz – nos, abból már kevesebb van. A színes, csicsás YA időhurkos mozi egy idő után párhuzamosan veszi fel a „Ki a gyilkosom?” stílusú thriller zsánert, ami pedig kellemesen izgalmassá és érdekessé teszi az amúgy szórakoztató kis mozit. Itt ugyanis nem csak a szokásos megtisztulásos, kvázi purgatóriumi történet van, amiben Tree sokadik napja után egy más ember lesz, hanem ki is kell nyomoznia, hogy ki akarja megölni, ha életben akar maradni. Nagyon jó – ámbár tapasztalt nézőnek kissé fura – a feltételezett gyanúsított behozása a képbe, mint ahogy nagyon jó az igazi tettes kiléte is. És nem, nem hiszem el, hogy ezt a felénél bárki is ki tudja találni, ez a csavar pont azért jó, mert olyan, ami nem „nyuszi a kalapból” stílusú, ami végig benn lehetett a levegőben, de közben mégsem gondolt rá senki. És még egy apróság, ami nekem veszettül bejött: az, a rész, amikor Tree szembesül a röntgenjeivel, az egyszerűen qrva jó: soha nem volt még ilyen, hogy egy többször meghaló áldozaton nyomokat hagynak a halálesetek… újabb nagy meghajlás az ötletért. A legvégére odabiggyesztett kedd reggel meg egyszerűen beszarás, annyira jó.

Nem állítom, hogy a Boldog halálnapot! feltalálta a spanyol viaszt, mert kellő távolságból nézve bizony vannak hibái. Vagy legalábbis nehezebben befogadható elemei – de ha mondjuk az ember ezeket nem feltétlenül a saját korából, neméből kiindulva vizsgálja, simán lehet azt mondani, hogy azok is rendben vannak. Teszem azt, lehet, ez egy középiskolás csajnak teljesen mást jelent, mint mondjuk nekem – de én is bőven találtam benn annyi kapaszkodót, hogy szívesen emlékszem vissza a filmre. Hangulatos, vicces, izgalmas, néha érzelmes, tanulságos és még bizony újat is hoz a zsánerbe – nekem, mint megrögzött időutazós, időhurkos filmek rajongójának bőven elég volt az üdvösséghez arra a másfél órára, amit elvett az életemből. A színészek jók, az egész dramaturgia, történetvezetés kellően egyszerű és érthető – csupán azt sajnálom, hogy azt a csengőhangot nem hagyták meg, amire Tree a trailerben ébredt… az úgy azért hiányzott. A picsogós ribizős részeket leszámítva soha rosszabb időhurkos filmet – és remélem, nekem nem ma kezdődött életem hátralevő része, mert akkor ezt az egészet holnap(ma) írhatom újra…




80%



Ui: és akkor ahogy ígértem, a teljesség igénye nélkül itt egy lista, ami csak a mi kis Filmfórumunkon előkerült hasonló zsánerű, témájú – többnyire ismeretlen filmeket tartalmazza. Hogy jobban képben legyetek, hogy lássátok, hogy nem csak az Idétlen időkig létezik – még ha sok amatőr szakértő szinte csak azt ismeri, s még ha mindenki is azt tekinti a Ground Zeronak (én mondjuk nem, de ez most mindegy). Vannak nála sokkal, de sokkal jobb filmek is…


Triangle
Időről időre
Vissza a jelenbe
Haunter
ARQ
A holnap határa
Időcsavar
Időhurok
Időbűnök
Találmány
Time Lapse
Élet-mentés
Ördögi kör
La casa del fin de los tiempos
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Az idő fölött járó lány
Coherence
+1
Repeaters
Project Almanac
Hurok
Mielőtt elmegyek
When We First Met
A pillangó-hatás
Odaát S3E11
Forráskód
Idétlen időkig

+ 1 Back to the Future Trilogy... de ez annyira triviális, szégyenlem ideírni.


Lehet csemegézni!  



.

R2-D2 írta:

.
Boldog Halálnapot!

A Boldog Halálnapot! - ra én például nem is igazán tudok horrorként tekinteni, csak és kizárólag időhurkos filmként, aminek van egy egészen újszerű és különleges összetevője a maszkos gyilkos képében. Lehet, mindez visszavezethető arra is, hogy jómagam egyetlen egy Sikoly filmet nem néztem meg, úgyhogy az a párhuzam eszembe sem jutott, én most csak szimplán tudtam örülni annak, hogy a megszokott és élvezetes hurokpanelek mellé újat, újszerűt kapok egy titokzatos gyilkos személyében… meg még egy dologban, de erről kicsit később.

Mindez eddig semmi újdonságot nem hordoz, hacsak annyit nem, hogy az alkotók maximálisan kihasználtak minden humorforrást, ami ezt a szituációt övezheti. Nekem nagyon bejöttek a poénok, a kínai sráctól kezdve a diétás körön át a pucér sétáig minden (tisztára Cersei, mi?   ). Valahogy tényleg így lehet elképzelni egy amerikai fősulis csajbagázs mindennapjait, dumáját, stílusát – néha persze kicsit fárasztó, de a komikumba átlendülés sok mindenen segít, mintha csak önmaga paródiája is lenne a film egyben. Egyébként épp ezért is képtelen vagyok akár egy percig is horrorként tekinteni rá, ahhoz ez túl jókedvű és vidám… sokkal inkább húznám rá a thriller jelzőt.

Nem állítom, hogy a Boldog halálnapot! feltalálta a spanyol viaszt, mert kellő távolságból nézve bizony vannak hibái. Vagy legalábbis nehezebben befogadható elemei – de ha mondjuk az ember ezeket nem feltétlenül a saját korából, neméből kiindulva vizsgálja, simán lehet azt mondani, hogy azok is rendben vannak. Teszem azt, lehet, ez egy középiskolás csajnak teljesen mást jelent, mint mondjuk nekem – de én is bőven találtam benn annyi kapaszkodót, hogy szívesen emlékszem vissza a filmre. Hangulatos, vicces, izgalmas, néha érzelmes, tanulságos és még bizony újat is hoz a zsánerbe – nekem, mint megrögzött időutazós, időhurkos filmek rajongójának bőven elég volt az üdvösséghez arra a másfél órára, amit elvett az életemből. A színészek jók, az egész dramaturgia, történetvezetés kellően egyszerű és érthető – csupán azt sajnálom, hogy azt a csengőhangot nem hagyták meg, amire Tree a trailerben ébredt… az úgy azért hiányzott. A picsogós ribizős részeket leszámítva soha rosszabb időhurkos filmet – és remélem, nekem nem ma kezdődött életem hátralevő része, mert akkor ezt az egészet holnap(ma) írhatom újra…

80%

Kezdeném is egy, "A mai életed hátralevő részének első napja"-kaliberű közhellyel: "Fél pont az semmi" . Az annyival kevesebb, hogy a maszk és a némaság általam is elismeréssel fogadott feszültségkeltő ereje mellett a gyilkosos rész kissé ellaposodott a közepén, de bőven visszahozta már a harangtornyos szakasz is, nemhogy az, ami még utána jött, zseniálisan emelve be a történeti elemek közé még a szénhidrátfóbiát, és azzal a "picsogós-ribizős" részeket is . Meg annyival, hogy éppen mert túl sok idővisszapörgetős filmet láttam, talán többre vágytam, mint egy sima Idétlen időkig remake, amihez Bill Murray egy-egy klasszikussá vált beszólását leszámítva szerintem simán felnőtt. Ha a mostani Orientre lehet azt a kifogást használni, hogy legalább egy új generációhoz is közel hozza Christie könyveit és a krimiket, akkor szerintem ez itt is simán megáll. És a Halálnapot ezt még okosabban is teszi, ami a rájuk adott pontjaimból is látszódhat.

A film remek humorához pedig külön szeretném hozzátenni, hogy ebben a filmben láttam talán az egyetlen valóban vicces fingós poént .


U.i.: Ha már összeállítottál egy ilyen szép listát, ugye közben nézted, hogy még neked is van mit csemegézni róla ?
.

Niwrok írta:

Boldog Halálnapot!

U.i.: Ha már összeállítottál egy ilyen szép listát, ugye közben nézted, hogy még neked is van mit csemegézni róla   ?
.

Bizony ám!! Én is rájöttem közben...

Van, amit már pótoltam tegnap, van amit még fogok.

.







Himmler agyát Heydrichnek hívják




Reinhard Heydrich német nemzetiszocialista politikus, a Himmler által vezetett SS legfontosabb embere, tábornoka, Himmler jobb keze. 1939-től haláláig az RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal), a náci elnyomó apparátusokat (Gestapo, SD, Kripo, SiPo stb.) egyesítő és irányító csúcsszerv vezetője, 1940-től az Interpol elnöke, 1941-től a Cseh–Morva Protektorátus protektor helyettese illetve ügyvezető protektora volt haláláig. Az Endlösung (a zsidók végleges kiirtása) kidolgozója, Hitler személyes kedvence, a Náci Birodalom harmadik legbefolyásosabb embere – persze, ha feltételezzük, hogy Göring és Himmler holtversenyben osztozott a második helyen. Az úgynevezett „prágai mészáros”, más néven a „vasszívű ember” – akinek a puszta létéről is jómagam csak a tavalyi Anthropoid című filmből értesültem… pedig azért mindig is érdekelt ez a korszak. Mint ahogy amúgy arról sem tudtam, hogy tucatnyi filmes feldolgozás készült már ennek a jóembernek életéről (de főképp haláláról, és annak következményeiről) – elsősorban persze cseh szemszögből, cseh produkcióban.

Ahogy mondtam, nekem első találkozásom a faszival tavaly volt, a bizonyos Anthropoidban, amikor is magát a műveletet, a likvidálást mutatják be, szinte csak és kizárólag az ellenállókra fókuszálva. Nem állítom, hogy hibátlan lenne az az alkotás, de úgy, hogy nem tudtam a szereplői sorsáról semmit, végig képes volt igazi, valós feszültséget generálni a képernyőre. És most sajnálom másodszor, hogy anno időhiány és egyéb dolgok miatt nem tudtam róla bővebben írni – érzékelhetőbb és érthetőbb lenne a különbség a két film között. Az a helyzet ugyanis, hogy a filmipar (Hollywood, érintőlegesen) ismét csak nem hazudtolta meg önnön baromságát: egy éven belül sikerült neki megint ugyanarról az eseményről két filmet gyártani… s eddig akárhány hasonló próbálkozás volt, mint elvérzett a pénztáraknál (már amelyik eljut odáig). Itt is ez a helyzet: mondhatnám azt, hogy a HHhH (erről a címről pár sor múlva) az év eddigi legfeleslegesebb filmje, de az Egyenesen át remake óta ezt nem tehetem, azt viszont mondhatnám, hogy egy zseniális kiegészítése lehetett volna az Anthropoidnak, ha van kettő között közös koncepció. De nincs, így sajnos a film nagy része teljesen feleslegesen önismétlő, érdektelen és unalmas maszlag lett, borzasztó nagyvonalú dramaturgiával – és igen, O’Conell ide vagy oda, érdektelen karakterekkel.  És akkor magáról a címről: eredetileg ugye ez egy könyv adaptáció, Laurent Binet francia író munkája, aki ezt a meglehetősen elvont címet adta írásának. A HHhH, mint furcsa cím a náci Németországban keringő poén rövidítése: Himmlers Hirn heisst Heydrich, azaz Himmler agyát Heydrichnek hívják. Himmler irányította a náci terror szervezetét, de alárendeltje, Reinhard Heydrich eszelte ki a módszereket – nos, ez talán kétségkívül így volt, de nem szerencsés mindezt könyv/filmcímmé tenni. Úgy, hogy magából a filmből ebből az égvilágon semmi nm derül ki – hacsak azt nem vesszük ide, hogy Heydrich meg tudna óvni egy csirkefarmot a rókáktól…

S hogy miért írtam a szimbiózist? Mert álmaimban felsejlik egy olyan páros, amiben az Anthropoid nyújtja az ellenállás nézőpontját, a HHhH meg a náci tiszt, az áldozat életútjával foglalkozik haláláig. És tudjátok mi az érdekes? Ez egészen a 47-ik percig még csak illúzió sem volt, egészen addig a film kizárólag Heydrich (Jason Clarke) munkásságával foglalkozott – még ha meglehetősen képeskönyvszerűen is. Mert persze az ilyen művekben illik elkerülni a rettegett nácik emberi vonásait, nehogy a néző esetleg azonosulni tudjon velük… ez rendben is van, de akkor meg kifejezetten drámaian illene bemutatni a vadállatot, a vasszívű férfit. Képeslapszerűen ugyan ez megvan, vannak benn olyan események, amik mindezt sejtetik – de gondolom az enyhébb korhatár rengeteg mindent bekorlátozott. Pedig a mozi első háromnegyed órájában sok mindenre lett volna lehetőség, hisz végig Heydrich mellett vagyunk: megnézhetjük (ámde nem érthetjük), hogyan is lett egy NSDAP-be későn belépő, Haditengerészettől kurvázás miatt kirúgott tisztből az SS tábornoka. Már amúgy itt is lehetett érezni a borzasztó nagyvonalúságot, a fényképalbum lapozására hasonlító megközelítést, amiben csak a képeknek van szerepe, a motivációknak és a sorsoknak nincs… de mégis, ez volt a jobb szakasz. Egyrészt ugye mert teljesen ismeretlen terep volt, semmit nem tudtam a karakter múltjáról és megmondom őszintén baromi jó volt a korrajz, amit elénk tártak. Hiányérzet Heydrich jellemének félrecsúszásáról ugyan már megvolt, de ekkor még a sötét felhők távol voltak.

Azok akkor jöttek be, mikor a filmen belül új film kezdődik: kb. háromnegyed óra után hirtelen Angliába hopponálunk és bekapcsolódunk Jozef Gabčík (Jack Reynor) és Jan Kubiš (Jack O’Conell) kiképzésébe. Ők lesznek azok, akik majd két perc múlva leejtőernyőznek Csehországban, majd aztán pár képkockával később rálőnek Heydrichre. Annyira, de annyira gáz az egész, kik is ők, mik is ők, miért is fontos ez, ki adott utasítást – mindaz a morális pókháló, ami a merényletet körbeszövi, ami megkérdőjelezi az egész létjogosultságát, ez ebből mind hiányzik. Eszméletlenül felületes és érzelemmentes minden, a cseh ellenállás belső széthúzását sem sikerül érzékeltetni – így például Karel Curda tette sincs úgy igazából megindokolva. Egy esti vacsora (sörözés), és kész az egyezség – mint ahogy az Anthropoidban talán kissé túltolt szerelmi szál is teljesen lényegtelen. Nem áll össze a kép, még önmagában a merénylők részéről sem – arra meg, hogy megismerjük őket, hogy megkedveljük őket, végképp nincs idő: a Heydrichre fordított háromnegyed óra is kevés volt, rájuk meg csak kb. 20-25 perc jut (kettőjükre) és jön a gránát és a menekülés. Pedig aztán annak a bizonyos képnek még nagyobbnak kellene lennie, nemcsak az ellenállásnak kéne rajta lennie, hanem okos forgatókönyvvel, okos rendezéssel a két szálnak, a két központi karakter(ek)nek kölcsönhatásba is kéne lépni egymással. Ez teljesen nulla, mintha egy többdimenziós filmet néznénk, amiben nincs átjárás a dimenziók között. Egyedül Lidice az, ami talán kicsit több és jobb, mint amit korábban láttunk – de ez meg ugye a nézőpont logikus következménye.  Hozzátéve, hogy az sem annyira drámai, mint lehetne, egy jó érzékű rendező ezekből a képekből – nevezetesen egy falu teljes kiirtása – sokkal többet ki tudott volna hozni: itt ez is kissé színpadias: statiszták álljatok sorba, aztán mindjárt kivégeznek bennetek.

Annyira jó kis film lehetet volna a HHhH-ból… egyszerűen nem kellet volna a felélnél témát, nézőpontot és ritmust váltani. Maradni kellett volna Heydrichen és feleségén, Linán (Rosamund Pike – a film legjobbja), elég érdekes lett volna a prágai mészáros prágai mészárlását bemutatni, sokkal mélyebb jellemrajzzal. Ahogy amúgy a nőt is, Linát: hogy viselték az akkori náci feleségek az egészet, érdekelt volna Lina hite a pártban, Hitlerben – s hogy ez valamikor megingott-e valaha. Ha erre fókuszálnak, kizárólag Heydrich nézőpontjában maradnak, egy csomó szívszorító, drámai, hatásos és brutális eseményt bele lehetett volna tenni, Jason Clarke önmagában alkalmas lett volna a szerepre (ez, így az ő renoméját is rontja). Himmler (Stephen Graham – a Gengszterkorzó zseniális Al Caponéja) megint csak érdekes figura lehetett volna, egy zseniális színész alakításában, de ő aztán végképp sehol nincs – pedig ugye a cím szerint az ő agya Heydrich. Még azon is elgondolkodtam, mekkora buli lenne ezt, meg az Anthropoidot egy filmmé vágni, az ellenállókat innen kiszedni és betenni a Cillian Murpy/Jamie Dornan párost. Viszont meghagyni Heydrich múltját, halálos ágyát meg Lidicét. Igaz, lenne egy bő háromórás történelmi mozi, ami talán még úgy sem lenne tökéletes, de ennél mindenképp jobb lenne. Itt még a finálé, a templomos nagyjelenet sem úgy működik, ahogy kellene, abban sincs meg az a feszültség, ami székhez szegezne: aztán persze lehet, mindezt csak az események utólagos ismerete mondatja velem.

Korrajza, díszletei viszont jók, sok helyen olvastam, hogy a Prágának öltözetett Pestet fel lehet ismerni – de engedjétek meg, hogy csóró vidékiként ezt hadd ne keressem és hadd ne vegyen észre a filmben. Engem lenyűgözött az az 1942-es világ, tök jó volt visszarepülni abba a korba. A színészekről már volt szó, igazából bírom őket, de a megírt, rettentően kapkodó és borzasztóan felületes forgatókönyv miatt túl sok esélyük nincs kibontakozni – az meg tényleg szinte kínos, ahogy Heydrich a halálos ágyán átadja Himmlernek az Endlösung aktáját. Ha csak a hangulatát nézem, II világháborús filmnek megfelel, sőt, ha valaki nem látta az Anthropoidot, talán még tanulhat is belőle – de én mindenképp azt javaslom, hogy Heydrich megöléséről inkább azt nézze. Már csak azért is, mert az tényleg fontos és egyedülálló dolog, hogy ő volt az egyetlen magas rangú náci tiszt, akit sikerült kinyírni.




60%



.

R2-D2 írta:

.
Himmler agyát Heydrichnek hívják

Annyira jó kis film lehetet volna a HHhH-ból… egyszerűen nem kellet volna a felélnél témát, nézőpontot és ritmust váltani. Maradni kellett volna Heydrichen és feleségén, Linán (Rosamund Pike – a film legjobbja), elég érdekes lett volna a prágai mészáros prágai mészárlását bemutatni, sokkal mélyebb jellemrajzzal. Még azon is elgondolkodtam, mekkora buli lenne ezt, meg az Anthropoidot egy filmmé vágni, az ellenállókat innen kiszedni és betenni a Cillian Murphy/Jamie Dornan párost. Viszont meghagyni Heydrich múltját, halálos ágyát meg Lidicét. Igaz, lenne egy bő háromórás történelmi mozi, ami talán még úgy sem lenne tökéletes, de ennél mindenképp jobb lenne.

Ha csak a hangulatát nézem, II világháborús filmnek megfelel, sőt, ha valaki nem látta az Anthropoidot, talán még tanulhat is belőle – de én mindenképp azt javaslom, hogy Heydrich megöléséről inkább azt nézze. Már csak azért is, mert az tényleg fontos és egyedülálló dolog, hogy ő volt az egyetlen magas rangú náci tiszt, akit sikerült kinyírni.

60%

Azt meg már megnéztem, úgyhogy ez most szerintem ennyiben marad .

.

.






A hazafiak napja





A bostoni maratont az amerikai függetlenségi háború első csatáira emlékező hazafiak napján (Patriots Day, Massachusetts államban ünnepnap),minden évben április harmadik hétfőjén rendezik. A 2013-as évi futáson, április 15-én, helyi idő szerint délután három óra előtt két robbanás történt a Boston Marathon céljának közelében: hárman életüket vesztették és legalább 144 személy szenvedett sérüléseket. A versenyen ebben az évben mintegy 27 ezren vettek részt, a győztes két órával a robbantások előtt haladt át a célvonalon, és az utána következő két óra alatt már mintegy 17 ezren lefutották a távot. A merénylet akkortájt történt, amikor már az amatőr futók jelentős része közeledett a célhoz: a robbanások helyi idő szerint 14 óra 50 perckor, 12 másodperccel egymás után történtek a célvonal közelében. Mindkét szerkezetben kuktaedénybe zárt csapágygolyók szolgáltak repeszként.

Ha valaki esetleg nem olvasna minket – van olyan?    –, és így nem tudná, Peter Berg rendező pár éve fejébe vette, hogy kedvenc színészével, Mark Wahlberggel készít egy trilógiát az amerikai nemzet fontos eseményeiről. A megtörtént események alapján készült filmek első lépcsője az A túlélő volt (ami nekem személy szerint még nem jött be), a második a Mélytengeri pokol (ami már sokkal jobban), harmadik fejezetként pedig itt van az A hazafiak napja, ami toronymagasan a legjobb az összes közül. Valami érthetetlen okból kifolyólag azonban ez még hazai moziforgalmazásig sem jutott el – a szerencsésebbek az HBO-n elcsíphetik, de fönn van az egyik hazai videomeosztón is – pedig aztán ha valami, ez a film tényleg megérdemelné a szélesebb publikumot. Én legalábbis az utóbbi hónapokban nem láttam ennyire hatásosan megcsinált, hitelesnek tűnő (a History vs Hollywood szerint az is] ), remek érzékkel összerakott filmet, amiben a kötelező hollywoodi stíluselemek pontosan a megfelelő arányban vannak keverve. Hossza (2:14) ellenére izgalmas, feszült és megható mozi, remek színészek által eljátszott igazi hősökkel, és pont annyi patriotizmussal, amennyit eleve a címe is sugall. Ha ebben lobogna az amerikai zászló a végén, egy qrva szavunk nem lehetne – helyette viszont van a bostoni rendőrséget éltető tömeg… nem kevésbé hatásos módon.

Tommy Saunders (Mark Wahlberg) egy épp parkoló pályára tett bostoni rendőr a gyilkosságiaktól. Érdekes egyébként, hogy pont és egyedül az ő karaktere fiktív a történetben, jellemét több, helyszínen szolgálatot teljesítő zsaruból gyúrták össze – de ennek nincs jelentősége, a sztori így működik igazán jól. Szóval kicsit nagyszájú, kicsit okoskodó, kicsit sérült fickó, akit büntiből épp a maraton befutójához osztanak be – mondván, el kell csak ácsorogni pár órát, úgysem lesz semmi. Az ő rövid háttértörténete mellett (érdekes módon annyira nincs is túltolva az egész) a film párhuzamosan felvillant néhány átlagos ember átlagos életéből képeket… az elején még talán nem is értheti a néző, mi is a kohézió a jelenetek között. Aztán persze a két robbanás, meg a nyomozás mindent helyére tesz, az addig sehova sem vezető szálak, a sehonnan kapcsolatot nem mutató szereplők sorsa egy szomorú pontba fusson össze: 14 óra 50 percre, a robbanás időpontjába és helyszínére. Nem állítom, hogy feltétlenül szükséges volt a történet szempontjából ezen karakterek, sorsok bemutatása, hisz magához az eseményekhez konkrétan nem mindenki tesz hozzá (leszámítva a kínai kölköt), viszont az tény, hogy a film hangulatához, az érzelgősségéhez, ahhoz a bizonyos hollywoodi hatásvadászathoz igenis kellettek. És még mielőtt valaki megjegyzi… bármennyire is tudom néha szidni az Álomgyár termékeit, készséggel elismerem, hogy a megfelelő mértékben adagolt stíluselemek rengeteget dobnak a filmeken. Itt is… a két amputálás, az utána egymásra találás roppant hatásos és megindító, ráadásul rajta (no meg a letakart kisfiú látványán) keresztül érezni az események igazi súlyát. A robbanások, az egész káosz, maga az esemény amúgy zseniálisan van megcsinálva, gondolom, minél több hűségre törekedtek az alkotók – ehhez pedig nem kevés video anyag is rendelkezésükre állt. Tényleg sokkoló képsorok, Berg megtanulta hatásosan használni a kamerát – filmje ezen rövidke szakasza egy kisebb katasztrófafilmbe is simán elmehetne.

Az A hazafiak napja természetesen nem áll itt meg (egyébként is elég korán történik a merénylet), a mozi központi témája a Carnajev testvérek menekülése, üldözése illetve elkapása lesz – rendkívül feszült és izgalmas módon. Ide tartozik az is, hogy a nézők döntő többsége ugyan emlékezhet magára a bostoni robbantásra, de gondolom, velem együtt kevesen tudják, milyen áron és pontosan hogyan és hol sikerült a félig csecsen származású fiúkat kiiktatni… a film pedig épp ettől egy hihetetlenül izgalmas, néha megdöbbentő macska-egér játék lesz. Az FBI, a bostoni rendőrség – akik soraiban egészen kiváló szereplőgárdát látunk felsorakozni – teljesen életszerű és hiteles nyomozása keveredik néha elképesztő akcióval… legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy valóban olyan utcai harc volt, mint amit itt felskicceltek. Érdekes volt bekukkantani a nyomozás folyamatába, a döntések meghozatalának nehézségeibe (ki is az igazi dzsihadista és hogy néz ki, mennyire vagy rasszista, ha azt állítod), a máshol csak klisé ízű nyomozóhatósági hierarchia mélyebb rejtelmeibe – pl. csak lestem, mikor a csaj kihallgatására beállított néhány vadidegen, és mindeki haptákban állt. A film után néztem csak utána, kik is ők, nos, egy 2009-ben, Obama által létrehozott szervezet, az ún. High-Value Detainee Interrogation Group, ami pont az ilyen merényletek miatt jött létre – és szerintem ebben a filmben csak a barátiabb arcukat láthattuk.

Ahogy az üldözők összerakják a képet, a kamerák alapján óriási munkával azonosítják az elkövetőket, ahogy pl Saunders a rekonstruált helyszínt végigjárva segít a mozgásukat lefedni, az borzasztóan tetszett… még ha a valóság talán ridegebb is valamivel, és ez ki van színezve picit, akkor is. Egy valós történetet, a szürke hétköznapokat sikerült Bergnek ezúttal tök közérthetően, magával ragadóan izgalmassá tenni – ráadásul úgy, hogy közben egy pillanatra nem engedi a nézőt a robbanások által okozott sokkból felébredni. Pont jókor vágja be az amputáció képeit, vagy sokadjára a holtestre vigyázó zsarut, vagy a kis családi perpatvart, vagy a sérülteket… amellett, hogy icipicit oldja a feszültséget, emlékeztet a tragédiára is. Feszültségből aztán van bőven: először el se hittem, hogy a kis kínai gyerek tényleg így és ezt élte át, amit (azon meg nem is gondolkodtam, mekkora dolog tudni az autód GPS számát), de aztán ez tényleg megtörtént. Mint ahogy az utcai lövöldözés is – bár, ahogy azt korábban írtam, az nekem már kicsit túlzónak is tűnik. De a két tettes vadászata, ahogy több ezer rendőr átfésüli Watertown negyedet (itt jön be, amit az elején mondtam, a pl. sehova nem tehető rendőrfőnök) az nagyon jó, ahogy a város összefog, ahogy az esetlegesen néha gyűlölt rendőrséget a lakosság segíti, az meg példaértékű. Példaértékű – és egyben eszméletlenül hatásosan megindító… különösen a fináléban, ahol igazán tudnak hatni az ember könnycsatornáira az eredeti felvételek és a mozi képkockáinak keverésével. Nekem legalábbis qvára működött. S még valami, ami úgy meg is lepett közben, meg rohadtul tetszett is: van egy jelenet, amiben 09.11-et említik… nos, ez, így filmben kimondva (még ha az „ellenség” szájából is) kemény.

Ha mindenáron valami negatívumot kellene írnom – hisz azért mégsem 100%-ot találtok az írás végén – akkor annyit tudok mondani, hogy talán ebben a játékidőben jobban ki lehetett volna bontani a szereplőket, különös tekintettel a merénylők jellemére, szándékaira. Még akkor is, ha vélhetően az alkotók (meg tán a szervek is) e tekintetben hiányos információkkal rendelkeznek… engem legalábbis érdekelne, hogy tud radikalizálódni egy USA által befogadott, állampolgárságot kapott család. Itt már csak a végeredményt látjuk, jó lett volna a két srácról többet megtudni (akár az utcai harc rovására is). Aztán itt van a nyomozás, az FBI, rendőrség, a HIG tekintetében, azért ott is néha nagyvonalúnak éreztem a döntéshozatalt – mindamellett, hogy a folyamat maga tök jó volt. Amúgy, lehet, ez nem is hiba, egy ilyen stílusú történet nem állhat meg a részletek száraz bemutatásánál, a megfelelő dramaturgia pedig megkövetelhet némi nagyvonalúságot – csak túlságosan ne legyen olyan. Itt nem lett. A sok közepes film után felüdülés volt ezt látni, egyszerre tud izgalmas és rohadtul megindító lenni, egy nem is oly régi tragédiát oly módon tálalni, ami talán nem csöpög annyira a pátosztól, mint tehetné de sokkal hitelesebbnek tűnik, mint amilyennek esetleg elvárná az ember.





85%


.

R2-D2 írta:

.
A hazafiak napja

A bostoni maratont az amerikai függetlenségi háború első csatáira emlékező hazafiak napján (Patriots Day, Massachusetts államban ünnepnap),minden évben április harmadik hétfőjén rendezik. A 2013-as évi futáson, április 15-én, helyi idő szerint délután három óra előtt két robbanás történt a Boston Marathon céljának közelében: hárman életüket vesztették és legalább 144 személy szenvedett sérüléseket.

Én az utóbbi hónapokban nem láttam ennyire hatásosan megcsinált, hitelesnek tűnő (nem meglepő módon talán az is ), remek érzékkel összerakott filmet, amiben a kötelező hollywoodi stíluselemek pontosan a megfelelő arányban vannak keverve. Hossza (2:14) ellenére izgalmas, feszült és megható mozi, remek színészek által eljátszott igazi hősökkel, és pont annyi patriotizmussal, amennyit eleve a címe is sugall. Ha ebben lobogna az amerikai zászló a végén, egy qrva szavunk nem lehetne – helyette viszont van a bostoni rendőrséget éltető tömeg… nem kevésbé hatásos módon.

A sok közepes film után felüdülés volt ezt látni, egyszerre tud izgalmas és rohadtul megindító lenni, egy nem is oly régi tragédiát oly módon tálalni, ami talán nem csöpög annyira a pátosztól, mint tehetné de sokkal hitelesebbnek tűnik, mint amilyennek esetleg elvárná az ember.

85%

Ahogy mondtam, úgy is lett   .

Szerintem is ez lett a legjobb a trilógiából, mert bár nekem a másik kettő is tetszett, a hősiesség és a hitelesség valahogy ebben volt a legjobban kiegyensúlyozva. A kisebb szereplőket mondjuk be lehetett volna jobban is mutatni, vagy hanyagolni őket, mert zavart, hogy még utalás sincs a szerepükre, a többségénél meg nincs is jelentősége, ahogy a darázsfészekre hangszerelt zenével sem voltam kibékülve (még ha értem is az okát), de talán ennyi. Az összes többi remek, akár a robbanások utáni káosz bemutatására gondolok (a valós felvételek jelenetek közé keverése külön zseniális, amikből így minden brutalitás és tragédia tökéletesen lejött), akár a kertvárosi lövöldözésre (mondjuk ott nehezen hittem el, hogy a harmadik repeszbomba robban a rendőrök arcába, és némi üvöltés meg földön fetrengés után ugyanúgy lőnek tovább, mint előtte), akár a finálé dokumentarista jellegére.

"A sok közepes film után felüdülés volt ezt látni."

8,5/10
.

.






Star Wars: Az utolsó Jedik






„ Engedd el a múltat!”

Hát, kedves Disney, lópikula a valagadba. Nem akarom és nem is fogom elengedni, számomra ez a világ, amit a kisegér égisze alatt Star Wars néven építgettek, egyre kevésbé jön be, egyre messzebb és messzebb kerül attól, amiről én gyerekkorom óta ábrándoztam. És az egész még csak nem is az azóta egyre lejjebb csúszó (most már nem adnék rá 70%-ot) EP VII-tel kezdődött, hanem a TCW kinyírásával és a korábbi EU törlésével, viszont az igazán mélyütés egyértelműen az egyik kedvencem indokolatlan kiírása volt két éve, ami mellé egy elképzelhetetlenül lehetetlen és hihetetlen, unalmas és idióta világot teremtettetek az új trilógia kezdetére. Az ugyan biztos, hogy a jövőben is beülök egy új SW mozira, de most már csak egy Marvel-szerű tömegcikket várok majd el tőle – mert bár értem és valahol tényleg szükségszerűnek is tartom a szándékot a múlt lezárására, de hadd ne kelljen már tapsolnom, annak, ahogyan ezt teszitek, amiket ti itt dráma és szépség címén előadok. Annak, hogy lassan minden korábbi kapocs megszűnik imádott világom imádott szereplőihez.

Ha belegondolok, a RoTJ végére, ahol a galaxis három megmentője az Endoron ünnepel a barátaival, ahol győzött a Felkelők Szövetsége, totál nem az a logikus felütés és következmény, amit a legutóbb J.J. Abrams EP IV copy-ként elénk dobott. Komolyan, mára már annyira haragszom az Az ébredő Erőre, hogy legutóbb végig sem bírtam nézni – jobb pillanatai ellenére sem. Magyarázat nélküli Rendek, és trendek, világok (és ez által filmek) szinte teljes tagadása – annak ellenére, hogy a kockáknak sikerült bele magyarázni néhány dolgot – abszolút félresikerült életutak- és helyzetek, semmiből feltűnő hatalmas erejű gonosz(ok). Olyan képességekkel, amikkel a jóval korábban élő, Erőt kívülről-belülről ismerő Jedik és Sithek sem bírtak, még a nagy és és imádott Darth Vader (számomra egyébként már csak Anakin) sem tudta megállítani a lézerpisztoly lövését a levegőben. Persze, 3D-ben qrva jól nézett ki, hogy a kamera meg tudja kerülni, de Kylo, és főleg Snoke a semmiből jött – ha meg mindehhez hozzávesszük, hogy jön a galaxis segglyukának tartott Jakkuról egy lány, és majdnem simán kinyírja Anakin unokáját… nos, az ékesen bizonyítja az átgondoltság teljes hiányát. De ez még mind csak hagyján, ahogy a három hőst totál értelmetlenül szétszórták a messzi-messzi Galaxisban, majd ahogy nyilvánvalóvá vált a koncepció, hogy valami úton-módon meg kell tőlük szabadulni… nos főleg utóbbit már nem vette be a gyomrom.

Mindezek fényében tessék vizsgálni az értékelésem: ez az EP VIII tök logikus folytatása egy nekem nem tetsző, félresikerült útnak és koncepciónak – s mint ilyen, elfogadom bár, de nem tudom és nem is akarom teljes szívből szeretni. Nem tudok maradéktalanul szeretni egy olyan filmet, amiben valaki, akit az egész franchise-ban talán legjobban kedvelek, csak a dramaturgia és a dráma kedvéért belehal egy levitációba, ahol megint olyan képességek kerülnek elő képzetlen személyekből, amiknek semmi alapja nincs (és ez által egy teljesen agyament szintre emelnek bizonyos jelenetet) és amiben van egy csavar/fordulat, amitől maga alá pisil a fél világ meg a hardcore fanok, de közben én a fejemet fogtam tőle… vagy felnevettem rajta. Már nem tudom, nem is emlékszem – amúgy egyébként ez a legjobb fokmérője az egésznek: ahogy már a fokozódó várakozás sem volt meg, ahogy az előzetesek is minimális hatást váltottak csak ki belőlem, úgy a mozi is négy nap után majdnem képes hidegen hagyni. Ez, így, már nem az én starwarsom, én nem ezt szerettem volna látni a folytatásokban, rám már csak egy jófajta elmetrükkel lehetne csak a témában hatni. Mondom és írom mindezeket annak ellenére, hogy úgy összességében talán tetszett a film, a SW hangulata legalább az első percektől kezdve megvolt,egy pörgős, látványos, színes szagos mozi lett, aminek néhány karaktere meglepően jól is teljesít. Kár, hogy az egész néha végtelenül infantilis és gyermekiesen buta, a poénjai egy ócska burleszket sem dobnának föl, sőt inkább fájdalmasak, mint viccesek. Vegyük pl. rögtön az első ilyet: szerintem irtó gáz, ahogy az a kard el lett dobva, az a Csupasz pisztolyban elmegy, de könyörgöm, ez egy SW mozi!!!!

A semmiből jött Birodalom (bocsánat, az Első Rend), miután egy ötfelé ágazó, hiperűrön keresztülszáguldó lövéssel elintézte a Köztársaságot (azt még mindig nem tudom, Coruscant hol a picsában van), most a Lázadók Szövetsége (bocsánat, az Ellenállás) maradványainak szétverésével foglalkozik. Kezdetnek kapunk egy izgalmas, látványos, nagyszabású űrcsatát, némileg kisebb súlyú szereplőkkel, mint eddig korábban – azért itt mégsem egy Anakin, vagy egy Luke szintű pilóta vezeti a támadást – azonban felütésnek, indításnak tökéletes. Néhány új ötlet (bombázók) nagyon bejött, a nyitánynak tényleg tök jó hangulata van. Kár, hogy a történet egyik (fő) szála innentől az, hogy a lázadó flotta hogyan menekül „A” kezdőpontból, a D’Qartól a „B” végpontig, a Craitig – de jóindulattal még úgy is tekinthetünk rá, hogy ez egyfajta űr road movie, megálló nélkül, folyamatosan növekvő veszteségekkel. A menekülő csapatról aztán majd látunk egy kitérőt egy Canto Bight nevű kaszinóvilágra, aminek úgy istenigazából semmi értelme nincs, ráadásul kicsit nekem az időtényező szempontjából olybá tűnt, mint mikor Északról az ember elfutott a hollóért, a holló elrepült a sárkányért, a sárkány meg megmentett mindenkit – a baj az, hogy míg egyik szálon napok, hetek telhettek el, addig a másikon csak órák, egy-két nap. Nos, itt is hasonló érzésem volt, a kis magánakció mintha jóval több időt emésztett volna fel, mint amennyi idejük a hajón maradtaknak lehetett.

A sztori várva-várt másik szála természetesen az Ahch-To-n játszódik, ahol Rey egy megcsömörlött, vén Jedit talál, akit valaha Luke Skywalkernek hívtak, és aki valaha egymaga volt a Galaxis jövője. Ehhez képest – nem tudom, a Jediknek néhány képzelt vereség esetén (Yoda vs Sidious, Luke vs Kylo) mi az istenért kell remetének lenni – kapunk egy majdnem hogy unszimpatikus figurát, aki nem akar foglalkozni a lánnyal, de a nézői szempontból teljesen érthetetlenül nem is akarja elmondani, miért nem teszi. Az ember, akinek szereplésére egy filmen keresztül vártam, az ember, akitől a néző a megváltást, a megoldást várja, baszik mindenre, sőt azért vonult vissza, hogy az ő halálával megszűnjön a Jedi rend is. Érdekes (pocsék) lenne egy SW film Jedik nélkül, s jó úton is haladtunk e felé (sajnos), szerencsére R2 zseniális közbelépése fordít egyet az események szekerén és az öreg mester akcióba lép – na, ő az egyetlen, aki számomra e világ keretein belül hitelesen és hihetően alkalmazza, alkalmazhatja tudását. Azonban a világot ismerőként – és a trailer sugallta opcióként – kíváncsi lettem volna mindenre, amit Luke száműzetése hosszú évei alatt az Erő Világos és Sötét Oldaláról megtudott, az egész Jedi rend történetéről… de nem, sajnos ez nem egy olyan mozi lett, ami ilyen magvas gondolatokkal foglalkozik. A film és jelen történetünk szempontjából tulajdonképp mindegy is, az új célközönség és stúdió láthatóan a szórakoztatás felé billentette a mérleget és egyre kevésbé kötődik mindazon dolgokhoz, ami eddig a SW lelkét adták. Úgy is mondhatnám, magához George Lucashoz. Az tény, hogy a mozi minden képkockája iszonyat látványos (na jó, nem minden,mert én pl. a bábu visszatérésétől majd hülyét kaptam) és szórakoztató, tény, hogy a maga nemében és immár közegében (Disney) izgalmas, fordulatos, kalandos és jó, és ez túlnyomó részt el is viszi a hátán a filmet, de nekem pont azok az apróságok hiányoztak, amik kötnék az egészet mindahhoz, amit én korábban szerettem, elképzeltem.

Ráadásul van néhány értelmezhetetlen húzás Rian Johnson részéről (akit mellesleg nem tartok sokra), amit még az új trilógia keretein belül sem vesz be a gyomrom. Az egy dolog, hogy néhány új, eddig ismeretlen figura csak meghalni jön képbe, de hogy Snoke minden eddigi szerepét szinte teljesen feleslegessé tették, valamint az, hogy Rey múltját ilyen formában magyarázzák, az szerintem egy nagy középső ujj Abramsnak és a rajongóknak. Azoknak a rajongóknak, akik két éve mindenféle teóriákat találnak ki kettejük eredetére, akik tűkön ülve várták a magyarázatokat – nos, egyik esetben egy EP VI tróntermi jelenetének erős másolatának tűnő borzasztóan kínos huszárvágással elintézik az ügyet, a másik esetben meg még a midichloriános dolog is hihetőbb lett volna számomra. Mintha minden ilyen szándékos lenne… Rian Johnson víziójába nem fért bele minden korábban elindított szál és így legalább kevesebbet kell magyarázkodni. Annyiban igaza van, hogy azért elég nehéz lenne kidumálni, hol volt Snoke Sidiousék idejében… ja, és én attól sem vizelek magam alá, hogy egyszer nagy kegyesen megemlítik Sidious nevét.

Ami mindenképp pozitívum, hogy ez nem egy EP V másolat. Vannak benne áthallások, de azok az elemek önmagukban is megállnak ezen világ keretein belül: Crait és a bázis kicsit tényleg Hothos, de nem telepszik rá az érzés az emberre. Jó, hogy azért néhány dolgot beemelnek az OT-ből (az említett Artus a legjobb), van néhány igazán ide illő és működő poén is (Chewie és az ajtó), Rey ezúttal is jó, sőt, meglepő módon Kylo karaktere is működik. Az új bolygók megint nagyszerűek – bár az EP III körkapcsolását nem überelik – az új fajok (leszámítva a végtelenül idegesítő porgokat) is érdekesek. Ha csak ezt a filmet nézem, önállóan, mint egy Disney kalandfilm, akkor azt mondom, kiválóan szórakoztam, ha ki tudnám kapcsolni elvárásaimat és saját elképzelésemet a történet más irányáról – no meg, ha meg tudnám bocsájtani megint azt, amit itt elkövettek, akkor azt mondhatnám, az Az utolsó Jedik egy jó film. Nagyon jó film. De én én vagyok, egy rigolyás, konzervatív, saját igazát kereső, vén SW fasz, így engem ez annyira nem nyűgözött le. Ha viszont megbékélek a koncepcióval valaha, ha leülepedik bennem, hogy ez van és nincs más, akkor minden bizonnyal majd jobban elfogadom – de tiszta szívből szeretni ezt sem fogom. A legfőbb oka ugyanaz, mint elődjének, de ez kétségkívül sokkal jobban sikerült darab, mint az. Tömény, nagyon tömény két és fél óra, amin tényleg nem lehet unatkozni, amiből ugyan a rengeteg bárgyú poén vagy idióta jelenet/fordulat néha kiránt… mégis, valahol most meg erre vagyok képtelen kevesebbet adni egy négyesnél.

Ha meg azt akarom, hogy minden úgy legyen, ahogy én elképzeltem, olvasok. Olvasok tovább. Apropó: arra miért nem gondoltak korábban a Disneynél, hogy azokból az írókból, akik töviről-hegyire ismerik ezt a világot, akiket először félredobnak, aztán elcsennek tőlük néhány dolgot, csinálnak egy ún. írószobát, hogy ötletelgessenek Luke, Han, és Leia jövőjéről?




70%

30 % (2019)




.

R2-D2 írta:

.
Star Wars: Az utolsó Jedik

„ Engedd el a múltat!”

Hát, kedves Disney, lópikula a valagadba. Nem akarom és nem is fogom elengedni, számomra ez a világ, amit a kisegér égisze alatt Star Wars néven építgettek, egyre messzebb és messzebb kerül attól, amiről én gyerekkorom óta ábrándoztam. És az egész még csak nem is az azóta egyre lejjebb csúszó (most már nem adnék rá 70%-ot) EP VII-tel kezdődött, hanem a TCW kinyírásával és a korábbi EU törlésével, viszont az igazán mélyütés egyértelműen az egyik kedvencem indokolatlan kiírása volt két éve, ami mellé egy elképzelhetetlenül lehetetlen és hihetetlen, unalmas és idióta világot teremtettetek az új trilógia kezdetére.

Magyarázat nélküli Rendek, és trendek, világok (és ez által filmek) szinte teljes tagadása – annak ellenére, hogy a kockáknak sikerült bele magyarázni néhány dolgot – abszolút félresikerült életutak- és helyzetek, semmiből feltűnő hatalmas erejű gonosz(ok). Olyan képességekkel, amikkel a jóval korábban élő, Erőt kívülről-belülről ismerő Jedik és Sithek sem bírtak, még a nagy és és imádott Darth Vader (számomra egyébként már csak Anakin) sem tudta megállítani a lézerpisztoly lövését a levegőben. Persze, 3D-ben qrva jól nézett ki, hogy a kamera meg tudja kerülni, de Kylo, és főleg Snoke a semmiből jött – ha meg mindehhez hozzávesszük, hogy jön a galaxis segglyukának tartott Jakkuról egy lány, és majdnem simán kinyírja Anakin unokáját… nos, az ékesen bizonyítja az átgondoltság teljes hiányát. De ez még mind csak hagyján, ahogy a három hőst totál értelmetlenül szétszórták a messzi-messzi Galaxisban, majd ahogy nyilvánvalóvá vált a koncepció, hogy valami úton-módon meg kell tőlük szabadulni… nos főleg utóbbit már nem vette be a gyomrom.

Mindezek fényében tessék vizsgálni az értékelésem: ez az EP VIII tök logikus folytatása egy nekem nem tetsző, félresikerült útnak és koncepciónak – s mint ilyen, elfogadom bár, de nem tudom és nem is akarom teljes szívből szeretni. Nem tudok maradéktalanul szeretni egy olyan filmet, amiben valaki, akit az egész franchise-ban talán legjobban kedvelek, csak a dramaturgia és a dráma kedvéért belehal egy levitációba, ahol megint olyan képességek kerülnek elő képzetlen személyekből, amiknek semmi alapja nincs (és ez által egy teljesen agyament szintre emelnek bizonyos jelenetet) és amiben van egy csavar/fordulat, amitől maga alá pisil a fél világ meg a hardcore fanok, de közben én a fejemet fogtam tőle…

Ráadásul van néhány értelmezhetetlen húzás Rian Johnson részéről (akit mellesleg nem tartok sokra), amit még az új trilógia keretein belül sem vesz be a gyomrom. Az egy dolog, hogy néhány új, eddig ismeretlen figura csak meghalni jön képbe, de hogy Snoke minden eddigi szerepét szinte teljesen feleslegessé tették, valamint az, hogy Rey múltját ilyen formában magyarázzák, az szerintem egy nagy középső ujj Abramsnak és a rajongóknak. Azoknak a rajongóknak, akik két éve mindenféle teóriákat találnak ki kettejük eredetére, akik tűkön ülve várták a magyarázatokat.

Ha csak ezt a filmet nézem, önállóan, mint egy Disney kalandfilm, akkor azt mondom, kiválóan szórakoztam, ha ki tudnám kapcsolni elvárásaimat és saját elképzelésemet a történet más irányáról – no meg, ha meg tudnám bocsájtani megint azt, amit itt elkövettek, akkor azt mondhatnám, az Az utolsó Jedik egy jó film. Nagyon jó film. De én én vagyok, egy rigolyás, konzervatív, saját igazát kereső, vén SW fasz, így engem ez annyira nem nyűgözött le.

70%

Másnak talán jobban jön a békéltetés   ...

Mert mindent észben tartva, amit írtál (az elképzeléseket, a világról szóló ismereteket és ezek kidobását is) is azt mondom, hogy ez az a film, amilyen a mostani körülmények között lenni tud. Mert az a film, amit te talán vártál a Birodalmat a galaxisből kisöprő Nagy Hármassal vagy mivel, az legkésőbb a 2000-es évek elején lett volna reális, azóta elkéstek vele. A mostani trilógia húsz évvel később egyetlen dolgot tud: lezárást adni azoknak a karaktereknek, akiket sokan megkedveltek, kb. úgy, mint a Logan, és hogy mennyire az utolsó órában vannak még ehhez is, azt Carrie Fisher hirtelen halála mutatta meg. Ebben meg még az is benne van, hogy a Disney dilettáns módon, fejőstehénként áll az egészhez, de van, amit nem lehet a nyakukba varrni...

Spoiler:

Mert szerintem ha ennek vége lesz, akkor onnantól nincs tovább ebben az irányban. Ha a IX. rész teljes győzelemmel szárul, akkor vége, és vége is kell lennie. Akkor onnantól van egy keretsztori, és azon belül kell megtalálni az új történeteket, amik ezt bővíteni tudják... ahogy a könyvek is tették.

.

Niwrok írta:

Star Wars: Az utolsó Jedik


Mert mindent észben tartva, amit írtál (az elképzeléseket, a világról szóló ismereteket és ezek kidobását is) is azt mondom, hogy ez az a film, amilyen a mostani körülmények között lenni tud. Mert az a film, amit te talán vártál a Birodalmat a galaxisből kisöprő Nagy Hármassal vagy mivel, az legkésőbb a 2000-es évek elején lett volna reális, azóta elkéstek vele. A mostani trilógia húsz évvel később egyetlen dolgot tud: lezárást adni azoknak a karaktereknek, akiket sokan megkedveltek, kb. úgy, mint a Logan, és hogy mennyire az utolsó órában vannak még ehhez is, azt Carrie Fisher hirtelen halála mutatta meg. Ebben meg még az is benne van, hogy a Disney dilettáns módon, fejőstehénként áll az egészhez, de van, amit nem lehet a nyakukba varrni...

Spoiler:

Mert szerintem ha ennek vége lesz, akkor onnantól nincs tovább ebben az irányban. Ha a IX. rész teljes győzelemmel szárul, akkor vége, és vége is kell lennie. Akkor onnantól van egy keretsztori, és azon belül kell megtalálni az új történeteket, amik ezt bővíteni tudják... ahogy a könyvek is tették.

.

Még ha értelmileg el is fogadom az érvelésed, érzelmileg semmiképp.

Spoiler:

És még ehhez jön hozzá a burleszkszerű idióta infantilizmus.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Star Wars: Az utolsó Jedik

Spoiler:

Még ha értelmileg el is fogadom az érvelésed, érzelmileg semmiképp.

Spoiler:

.

"Maxi egyetértek"   . Az utolsó meg sajnos mindig pocsék érzés, azzal nincs is mit tenni   ...

Ma az egyik haverral szinte késhegyre menő vitát folytattunk az elrontott és hiányzó dolgokról... gyorsan elolvad az előny, ma már erre sem adnék 8,5-et. Minél többször idéztem fel a filmet, annál dühösebb lettem arra, hogy a kaszinós kiruccanás csak azért történik, hogy egy basz háromszor felvillanjon a bioakármi-szkennermonitoron, ezzel jelezve, hogy Finnék átjutottak, hogy a legnagyobb blődséget mondjam.

Viszont ő is előhozta ezt a Rey származása dolgot, amire megadtam a neked is írt választ... és éppen ezért vagyok egyre biztosabb benne, hogy azért ilyen súlytalan az összes főszereplő, még részben Rey is, mert nem ők a lényeg, hanem Kylo... így jön ki a szép ritmus a három generációnyi Skywalkerrel... Vagy hozzá hasonlóan ezt te is kizárólag patriarchális rendszerben és öröklésben tartod elképzelhetőnek   ?
Közben mondtam neki, ha azt szeretné, hogy Rey valami módon Luke leszármazottja legyen, de ne csak valami félúton elpottyantott fattyú, hogy akkor hogyan lenne mindez lehetséges. Ő nem tudott ilyet mondani... Te hogy állsz a kérdéshez   ?

R2-D2 írta:

Spoiler:

Indokolni nem indokolja, de lehet, nem is tehetett mást... hiszen nem "ült" évtizedekig, hanem tanítványai voltak. Próbálta feléleszteni az ő Rendjét, és csak Kylo "elanakinosodása" után ítélte teljes kudarcnak a dolgot, de a saját személyes kudarcának. Addigra meg már bőven lehet, hogy a "Felkelők" is igencsak megcsappantak, és esélyét sem érezte szembeszállni egy olyan másik Renddel, amelyik elől már csak menekülni és elbújni lehet... És ahogy írtad, nem ő az első, aki a remeteségben találta meg önmagát...
Amúgy azt, amit leírtam a "kivetítésről", az a te ismereteid szerint mennyire működőképes?

Viszont az Erőt ennyire azért nem lehet szerintem lebecsülni, hogy azzal vége, felborul az Egyensúly... Fel volt borítva az már előtte is, aztán visszabillent, onnan meg majd megint vissza fog... merthogy ez az Egyensúly lényege. Szerintem már Rey semmiből felbukkanása is ennek az eredménye.

.