Niwrok írásai 2.0

.
Fűrész: Újra játékban / JigSaw




A 2000-évek meghatározó horrorfilm-sorozata egyértelműen a Fűrész volt. 2004-es indulását követően írói-rendezői éves rendszerességgel bonyolították ill. nyújtották a hol morális elvek alapján, hol bosszúból, hol elcseszett pszichológusként vagy éppen társadalomkritikusként gyilkoló John Kramer történetét, aminek az sem tudott gátat szabni, hogy a széria főszereplője a negyedik részt már a boncasztalon tölti. A nézők többsége szép sorban el is engedte a Fűrészt, a második rész után egyre szükségtelenebbnek tartva a futószalagos gyártást, de azért akadtak páran -köztük én is-, akik ugyan nem állandó lelkesedéssel, de várták az újabb és újabb trükköket, keresztutalásokat, átkötéseket, szereplőket és történetszálakat, amik mindig hozzátettek valamit a Nagy Egészhez, a Fűrész-mítoszhoz (nekem például a hatodik rész még talán jobban is tetszett, mint a stílusteremtő első). Mindezt azért mondtam el, mert ugyan a sokadik utolsó rész óta eltelt hét év, ami alatt simán felnőtt egy generáció, akiknek a Fűrész név amúgy nem sokat mond (de bőven el tudom képzelni, hogy olyanok is megnézik majd, akik az első idején még éppcsak megszülettek...), így pedig önmagában az volt az elsődleges kérdés, hogy a nosztalgiázáson és az abból kisajtolható pénzen kívül másért is érdemes volt-e leporolni a kellékraktárat, vagy tudnak-e az eddigiekhez eleget hozzátenni, hogy az új nézőknek ne csak 90 perc csapdában vergődős mészárszék legyen a film.

Évek teltek el a film szerint is azóta, hogy John Kramer és a segítői utoljára hallattak magukról, de a tetteik nem múltak el nyomtalanul, sem rendőrségi, sem rajongói körökben. Amikor aztán egy bizarr hullát találnak egy hídról lógva, a nyomok nem csak arra engednek következtetni, hogy valaki Kramer stílusában, az ő motívumait (például a bőrből kimetszett kirakósdarabot) felhasználva követte el a gyilkosságot, de egy megtalált hangfelvétel alapján -minden józan észnek ellentmondva- arra is, hogy azt maga Kramer követte el, és hogy új játék indult, aminek még négy ember a résztvevője. Az ügyet megkapó nyomozó, a boncoló orvos és annak asszisztense együtt próbálnak a dolog végére járni, lehetőleg azelőtt, hogy minden áldozatot elérné a végzete.

A nyomozás jelenti így az egyik cselekményszálat, részemről sajnos a fontosabbikat. Nem is csak azért "sajnos", mert ez leginkább azt jelenti, hogy látványos hülyeségekkel próbálják előadni itt a technikai bravúrokat (dettó, mint az egyre idegesítőbben elburjánzó Helyszínelők-sorozatban), lézervágókkal, DNS-fóliákkal meg disznószar-analízissel, hanem a szereplők szempontjából is. Miközben egészen érdekes kapcsolatokra derül fény az egyes karakterek között, hogy honnan ismeri egymást a nyomozó, a rendőrségi lótifuti meg a doki, ki milyen terheket, múltat cipel, vagy éppen hogy ki mit gondol a másikról, ott van köztük Eleanor, aki egyszerre bántóan sablonos az összes csicsa ellenére is (sőt, éppen azok miatt, mert minden sorozatban így képzelik el a laborosokat és a háttérszemélyzetet Greg Sanders óta), közben meg annyira erőltetett minden megmozdulása a Fűrészes utalások megteremtéséhez, hogy az már fájt. Lassúbb, finomabb módszerekkel, több rávezetéssel ez sokkal jobban működött volna, mivel azonban a cél az lehetett, hogy 91 percbe mindent fel kell idézni, ami csak korábban történt és köze lehet a mostani ügyhöz, de közben az új nézőknek se legyen nyomasztó, hogy nem ismerik olyan behatóan az előzményeket, és a nyomozásnak is pörögni kell, ezért behajigálnak egy-egy mondatot, tárgyat, de azok többsége légből kapott és a semmibe vezet. Pedig ha volt eddig előnye a sokadik folytatásnak is, az az átgondoltság volt, és ez erre a mostanira nem igazán jellemző.

Hasonlóan felemásra sikeredett a csapdás szakasz. A kezdetben öt áldozat útját szokás szerint végigköveti a film a kábulattól kezdve, ahogy tudatára ébrednek a láncnak, a nyakörvnek és a vödörnek a fejükön... és már itt elkezdődnek a bajok. A Fűrésznek persze mindig volt némi házibarkács hangulata, de attól még volt ez annyira feszült, hogy a nézőnek nagyon fel se tűnjön, és főleg nem ment át ez komikusba. Itt viszont egy-egy kellék, de leginkább a bohócszerűen vergődő Ryan, később meg az egész gabonasilós jelenet egyszerre gagyi és nevetséges is, ott látszik leginkább, mennyire harmadvonalasok is azok a színészek, akiket sikerült erre a filmre megnyerni. Szintén hiba volt az időtényező, amikor is pár percig vijjognak a körfűrészek, húsba vágnak a drótok és az emberek pánikolnak, ami ugye hozzátartozik egy ilyen filmhez, viszont kényszer és időtényező híján egy-egy csapda között ellaposodik, unalmassá válik a várakozás a következő vérfröccsre, amit a lelkizés és a vallomások is csak részben tudnak kitölteni (a sok személyes kötődés mellett például nekem elsikkadt, hogy Ryan miért kerül a történetbe). És nem csak itt érhető tetten az időzavar, hanem a kellékekben is (kapásból az Insidious 3. jutott eszembe, ott ugyanennyire nem tudtak következetesek lenni), de még inkább a cselekmény menetében, ami ilyen formában sokkal kevésbé a szereplők manipulációjáról szól, mint a nézőkéről, és minden érdekessége ellenére talán ez befolyásolta legjobban a filmélményt... negatív irányba.

Hangulatra nekem az jött le, hogy a Jigsaw inkább a sztori "kirakós" részét helyezi előtérbe a sztorinak -bár nem nélkülözi az eszetlen trancsírozást sem-, amitől hiába a sok motívum, amivel most is bővíteni akarták a Fűrész-univerzumot, sokkal inkább tűnik ez egy rajongói filmnek, egyben tárlatvezetésnek a korábbi részek kellékei, sztorielemei között. Az író-rendező Spierig-páros láthatóan otthon van a Fűrész-filmek apró részleteiben, de ettől még nincs tapasztalatuk benne, hogyan kell egy olyat összerakni, főleg amiben ennyi mindent kell összegyúrni, így megrekedtek a kissé kontár utánzás szintjén... de igazságtalan lennék, ha nem tenném hozzá, hogy a puskás jelenet például bravúros volt, az adta vissza messze legjobban az egész Fűrész-hangulatot, szellemiséget. Viszont ugyanettől sokkal inkább hajlamos a forgatókönyv nyomokat, utalásokat elszórni, akár csak úgy is, hogy ami megtörténni látszik, az egyszerűen nem történhetett meg (sokszor nem túl jól, de megteszi), így rávezetve a nézőt a későbbi csavarokra, amik eddig is a sorozat fő védjegyét adták. Leszámítva az egy-két ötletesen hamis nyomot (pl.: a motorbalesetes fickó személyét) ezt inkább az új nézők tudják talán élvezni, a többieknek szerintem azok ismétlés-jellege miatt nem sok meglepetés lesz benne, mert mindent láttak már korábban, csak újra lett fazonírozva. Ott marad a megelevenedő nosztalgia...

Így részemről ez Kirakós filmnek jobb volt, mint Fűrésznek (amihez utóbbi amúgy is inkább csak hátterül szolgál, mint hogy szervesen kapcsolódna hozzá), de mindkét vonatkozásában túl sok kisebb-nagyobb hibája van ahhoz, hogy egyben jónak is tartsam.


6,5/10
.

.
Wheelman




A bostoni éjszakában a Sofőr (értem én, hogy ezeknek mindig nagyon titokzatosnak kell lenni, meg most még külön poént is csinálnak belőle, de én már eléggé unom, hogy egy "Sofőrnek" ritkán van rendes neve, ami nélkül nehéz írni róla ...) új megbízására készül. A közvetítője által szerzett -és nem mellesleg az adóssága törlesztésére szolgáló- meló során két fickónak kell segítséget nyújtania egy bankrablásban, aztán a pénzzel együtt elvinni őket -persze a zsarukat lerázva- a megjelölt helyre. Rutinmunka. Hogy mégsem lesz az, arról a rablás közben kapott telefonhívása gondoskodik, amely során az ismeretlen hívó közli, hogy ha a Sofőr nem hallgat rá, nem teszi pontosan azt, amit mond, akkor a visszaérkező bankrablók a munka végeztével agyon fogják lőni. A Sofőrnek mindössze másodpercei vannak dönteni, hogy a telefonálónak hisz-e, hátrahagyva a társait, ezzel magára haragítva őket és a megbízót, vagy nem, kockáztatva, hogy igazat mond... És mindez csak az első lépés, döntés és telefon az estét meghatározó események láncolatában.

Ahol csak olvastam emlegetni ezt a filmet, egy összehasonlítási alap került elő mindenhol, és ha olvastátok, amiket mi írtunk róla, vagy láttátok mostanában akár már tévében is, talán nektek is eszetekbe jutott a Locke. Nem ahhoz hasonló drámaként persze, de a szinte végig egy autóba bezárt, arra korlátozódó perspektíva, és a többnyire csak a lebonyolított telefonokon keresztül megismert és alakított háttér és cselekmény egyaránt megvan kapcsolódási pontként. Így kerülnek be a történetbe az újabb és újabb szereplők, legtöbbször csak a hangjukon keresztül, akik még mélyebbre nyomják Sofőrt az elcsesződött meló jelentette, egyre fojtogatóbb fostengerben, vagy éppen valamifajta kapaszkodót, esetleg kiutat jelentenek neki, amikor összecsapni látszanak a feje felett a barna hullámok. Így egyfelől a bizonytalanságból eredő feszültség lett a film fő hangulati eleme, aminek egyre inkább személyes vonatkozásai is lesznek, másrészt jó a váltakozás is a párhuzamosan zajló ügyekben, például hogy Sofőr 13 éves lányának pont most jut eszébe felpörgetni önnön kamaszodását.

De azért az események is nagyobb tempóra kapcsolnak, ha már egyszer autós akciófilmről van szó, és abból a szempontból is sok pozitívumot lehet sorolni. Bár lehetett már látni szebb, intenzívebb utcai autós üldözéseket, lövöldözéseket, egy-két snittben sikerült emlékezetesebbeket produkálnia a stábnak. Külön jó, ahogy az este eseményei egymásra is hatnak, és bármilyen kihaltak is az éjszakában az utcák, azért önmagában is akad rajta veszélyforrás (például az utcai bandák képében), főleg ha valaki a szokásosnál idegesebb is, mert éppen az életéért küzd. És ez nem csak Sofőrre igaz, nekem például messze a film legjobb jelenete volt Clay-é, akár a durvaságára, akár a következményeire, akár a sarokba szorított ember viselkedésének mintáira gondolva. Mindehhez pedig egyben a főszerepre Frank Grillo remek választás volt, hiszen már nem egy moziban bizonyította, hogy illik hozzá ez a szereptípus, a Purge: Anarchy-val meg azt is, hogy akár egy egész ilyen filmet is el tud vinni a hátán.

A Wheelman keretében Jeremy Rush jó karakterekkel és a lehetőségekhez mérten fordulatos történetvezetéssel dobta fel az amúgy más filmekben gyorsan lefulladó autós üldözéseket. Olvastam olyan kritikát, amiben a film kapcsán morális kérdéseket is emlegettek, de én ilyet nem nagyon találtam, viszont nagyobb mélység nélküli akciófilmként is kellemes szórakozás volt.


8/10
.

.
Thor: Ragnarök / Thor: Ragnarok




"Ez egy kör, de nem akármilyen kör, hanem egy agyament kör. Egy kör, aminek az egyetlen értelme, hogy semminek nincs benne értelme."

Nem lehet könnyű dolga annak, aki most akár nézőként, akár rendezőként bele akar vágni egy Bosszúállók Marvel-moziba. Ennyire közel az Infinity Warhoz, a minden eddigi eseményt, az elmúlt tíz évet (amúgy hihetetlen, hogy ennyi film után ez még csak tíz éve kezdődött) magába olvasztó, monumentális filmhez, amikor már ezernyi szál köti össze a karaktereket és a történéseket, igazi kihívás ezeket összefogni. Az egyik utolsó lépcsőfokot, a Thor 3.-at megkapó Taika Waititi talán éppen ezért is úgy döntött, esze ágában sincs ezzel fárasztania magát vagy a nézőket, és inkább beröffenti a diszkófényes-pezsgőfröcskölős baszatáskát, hogy utoljára még legyen egy kis felszabadultság, mielőtt a sorozat belefejel a pusztulás és a kérlelhetetlen elmúlás fekete mélységébe Thanos marka által.

Azért a stáb szerencsére nem próbált meg teljesen elszakadni attól, ami az MCU alapvető lényege, de túl sem bonyolította. A képregényfilmek ritkán szólnak másról ugye, minthogy a világ sötétségének bugyraiból kiemelkedik valami gyilkos és veszélyes, általában világuralmi törekvésekkel, aminek a közjó érdekében vesznie kell, esetleg kombinálva valami gyilkos és veszélyes tárggyal, amivel a birodalmak leigázása biztosítható, és amiért a Föld hősei versenyt futnak. Az aktuális "gyilkos és veszélyes" a Cate Blanchettként testet öltő Hela, aki ugyan a haja fazonírozásán, a halállal fenyegetésen és a csípőbillentős pózokba beálláson kívül sokat nem csinál, de legalább jelenlétével is mesél Odin mocskos kis titkairól (a mennyezet lebontása talán a film legjobb jelenete), amit az öreg király szégyenében és képmutatásában sikerrel törölt ki még a Kilenc Birodalom kollektív emlékezetéből is, és ez egy jó eleme volt a filmnek. Hasonlóan bejött nekem az, ahogy bármilyen messze is esik Asgard a Földtől, azért megtették a szükséges átkötéseket az eddigi részekkel, néha olyan semmitmondó geg-sorozatként előadva, mint Dr. Strange epizódszerepével, néha meg olyan frappánsan, mint a Thor 2. (akinek már nem lenne meg, az hogy zárult, előzékenyen kapunk egy emlékfrissítő színdarabot, igazi sztárparádéval   ) vagy az Ultron kora esetében (ha már az nem derült ki, hogyan került az előzetesben is benne levő Hulk éppen a "megfelelő" helyre, legalább az igen, hogy honnan). Mindenesetre a hosszú útról, nehéz küzdelemből épp csak hazatérő Thor nem bír el az Odin által is csak megfékezni tudott Helával, az első ütközetük -még úgy is, hogy Loki ezúttal a bátyó segítségére van- Thor csapdába esésével zárul, amiből a Villámok Istenének mindenáron szabadulnia kell, ha meg akarja menteni a népét. Mint kiderül, ennek a sok nehézséggel szegélyezett hazaútnak például sarkalatos pontja az, hogy egy űrhajóval át kell repülni egy galaktikus méretű seggen... aha, egy seggen, sőt, "A" seggen, jól olvastad.

Ezen a ponton talán érdemes egy kicsit utánamenni, hogy ki is ez a Taika Waititi. Hollywood új mániája, hogy a kiöregedő vagy éppen inkább a tévé felé forduló rendezői helyére fiatal, kvázi elsőfilmes tehetségeket találjon, akik esetleg már összehoztak valami széles (el)ismertségű produkciót a saját zsebükből vagy kis költségvetésből, és hozzájuk vágnak százmilliót, hogy akkor nesze, duplázd meg. Waititi a Thorra kiválasztásakor leginkább még csak a Hétköznapi vámpírokat, azaz a lakótársként együtt élő vámpírok életébe betekintést engedő komédiát tudta letenni az asztalra, ami alapvetően nekem is tetszett, de éppen ezért fogadtam kétkedve, amikor hallottam az új-zélandi rendező és a Marvel együttműködéséről. Utólag már jól látszik, az ottani karakterét nem tudta megtagadni, bár azt sem mondom, hogy teljesen meg kellett volna... meg hát a Dr. Strange-ből nekem már az jött le, a Marvel egyre kevésbé akar ellenállni a "gagyi" csábításának.

Így Waititi miatt és által (ha nem tudott mondjuk legalább a szaros-petés "poénra" nemet mondani a Marvelnek, azért is ő felel rendezőként) aztán Thor csapdájában a film is bolyong vagy egy órát, hogy kiszabaduljon a bulizás, a félszáz infantilis és kínos beszólás, továbbá a 80-as évek rikító neonfényeinek és ritmusának egyébként elismerésre méltó aprólékossággal és rajongással kidolgozott tükörlabirintusából. Nem a humor vagy a lazulás létjogosultságát kérdőjelezem meg egy képregényfilmnél, hanem az késztetett arra egyre sűrűbben, hogy az arcomat minél mélyebbre temessem a tenyerembe, hogy ezt ki, milyen célból, milyen mennyiségben és minőségben zúdítja rám a vászonról. Lehet, én emlékszem rosszul, de Thor úgy indult neki ennek az egésznek, hogy forrófejű és önérzetes, de egyben a hatalmára és a származására büszke hercege volt Asgardnak, akit viszont itt az első öt-tíz percben látni lehet, az egy bohóckodó pojáca, bármennyire is élvezi az új szerepét Chris Hemsworth. Lehet azt mondani, hogy amik eddig történtek, később pedig amiket a Nagymester fogságában átél, azok ebbe az irányba fejlesztették Thor jellemét, például hogy puszta tárgyak helyett a saját erejében tudjon bízni, vagy hogy elesett bajtársai helyére új társakat találjon magának (ebből például egy olyat, akinek szintén van elszámolnivalója Helával), de amit Starlordtól és a társaságától még akár széles mosollyal is fogadok, az Thortól nekem idegen. Mivel Hela oldalán nem sok minden történik vagy másfél óráig, így még jobban fájt, hogy ezzel a sokszor dedósnak ható, burleszkszerű jelenetekkel bőséggel megszórt, de azért egy-két izgalmasabb akciót is tartalmazó (ld. Thor és Hulk viadala), még egy MCU-film keretei között is értelmetlen, de baromi látványos kiruccanással a Sakaarra csak azt takargatják, hogy anélkül a film alig közelítené meg az egy órát. A humor "minőségéről" pedig annyit, hogy egy közepesen ótvaros Adam Sandler filmet talán sikerülne beelőzni velük nagyjából egy fingós viccnyivel. Lehet, hogy én vagyok cinikussá savanyodva, de a fütyis "poénokból", mondjuk hogy Hulknak nagy, zöld farka van (miért, milyen legyen, kicsi és lila   ?!), az öribari-örihari szintű óvódai viszályokból, az egymáshoz dobált játékokból, és a "Te voltál undok!"-"Nem, te voltál az undok!" jellegű vitákból azt hiszem, kinőttem... ilyen töménységben legalábbis biztosan. És komolyan, 2017-ben még mindig ennyire viccesnek találja bárki a Shakeweightet?!

Sokan ujjonganak, hogy a Thor: Ragnarök fricskát nyom az egész képregénystílusnak, de szerintem a) az a Deadpool volt, aki amúgy is ilyen, és b) ez így nem játékosan nyom egy barackot a Marvel eddigi munkájának, hanem egy kokainnal és LSD-vel vastagon fedett, pszichedelikus buli keretében először felrobbantja, majd lehányja, aztán vinnyogva körbetáncolja. Simán 5 alá pontoztam volna még a második óra vége felé is, akármennyire is elrágózott rajta a szemem, de az utolsó szakasz, kb. a szökéstől kezdve elég tisztességes, sokat javított a hangulatomon. Mégis, ha az a cél, hogy ne fájjon a régi karakterek hiánya, amikor a Marvel búcsút int a Bosszúállók első mozis generációjának, és már az elején se nagyon érdekeljen a második, akkor a Marvel részemről a legjobb úton halad.


6/10
.

Niwrok írta:

.
Thor: Ragnarök / Thor: Ragnarok

Nem lehet könnyű dolga annak, aki most akár nézőként, akár rendezőként bele akar vágni egy Bosszúállók Marvel-moziba. Ennyire közel az Infinity Warhoz, a minden eddigi eseményt, az elmúlt tíz évet (amúgy hihetetlen, hogy ennyi film után ez még csak tíz éve kezdődött) magába olvasztó, monumentális filmhez, amikor már ezernyi szál köti össze a karaktereket és a történéseket, igazi kihívás ezeket összefogni.


A képregényfilmek ritkán szólnak másról ugye, minthogy a világ sötétségének bugyraiból kiemelkedik valami gyilkos és veszélyes, általában világuralmi törekvésekkel, aminek a közjó érdekében vesznie kell, esetleg kombinálva valami gyilkos és veszélyes tárggyal, amivel a birodalmak leigázása biztosítható, és amiért a Föld hősei versenyt futnak.

Mint kiderül, ennek a sok nehézséggel szegélyezett hazaútnak például sarkalatos pontja az, hogy egy űrhajóval át kell repülni egy galaktikus méretű seggen... aha, egy seggen, sőt, "A" seggen, jól olvastad.

Mivel Hela oldalán nem sok minden történik vagy másfél óráig, így még jobban fájt, hogy ezzel a sokszor dedósnak ható, burleszkszerű jelenetekkel bőséggel megszórt, de azért egy-két izgalmasabb akciót is tartalmazó (ld. Thor és Hulk viadala), még egy MCU-film keretei között is értelmetlen, de baromi látványos kiruccanással a Sakaarra csak azt takargatják, hogy anélkül a film alig közelítené meg az egy órát. A humor "minőségéről" pedig annyit, hogy egy közepesen ótvaros Adam Sandler filmet talán sikerülne beelőzni velük nagyjából egy fingós viccnyivel. Lehet, hogy én vagyok cinikussá savanyodva, de a fütyis "poénokból", mondjuk hogy Hulknak nagy, zöld farka van (miért, milyen legyen, kicsi és lila   ?!), az öribari-örihari szintű óvódai viszályokból, az egymáshoz dobált játékokból, és a "Te voltál undok!"-"Nem, te voltál az undok!" jellegű vitákból azt hiszem, kinőttem... ilyen töménységben legalábbis biztosan. És komolyan, 2017-ben még mindig ennyire viccesnek találja bárki a Shakeweightet?!

Sokan ujjonganak, hogy a Thor: Ragnarök fricskát nyom az egész képregénystílusnak, de szerintem a) az a Deadpool volt, aki amúgy is ilyen, és b) ez így nem játékosan nyom egy barackot a Marvel eddigi munkájának, hanem egy kokainnal és LSD-vel vastagon fedett, pszichedelikus buli keretében először felrobbantja, majd lehányja, aztán vinnyogva körbetáncolja.

6/10
.

Nagy taps, remekül megfogalmaztad mindazt, amit én is gondoltam. Nekem csupán annyival ért többet, hogy sci-fiként tekintettem rá (új helyszínek, bolygók, lények, stb... bár először azt hittem, a Kőember jött át a F4-ből), valamint széles vigyorral hallgattam kétszer (!!!) a Led Zeppelin zenéjét. De az egész egy mérhetetlenül buta, infantilis- és néha alpári - humorú, gyermeteg katyvasz lett. Ez minden, csak nem vicces, pedig arra készültem - helyette néha értetlenül bámultam a vásznat, keresve azt a pillanatot, amikor röhögnöm kellett volna. Egyre távolabb kerülök én már az MCU-tól, igaz, annyira sose mélyedtem el benne. De Thort eddig szerettem, Asgard, a haj, a stílus, a kalapács... minden klappolt. Nos, a mozi végére semmi nem maradt.

Az idézet meg akár a Mátrix harmadik részének elejéről is származhatna.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Thor: Ragnarök / Thor: Ragnarok

Sokan ujjonganak, hogy a Thor: Ragnarök fricskát nyom az egész képregénystílusnak, de szerintem a) az a Deadpool volt, aki amúgy is ilyen, és b) ez így nem játékosan nyom egy barackot a Marvel eddigi munkájának, hanem egy kokainnal és LSD-vel vastagon fedett, pszichedelikus buli keretében először felrobbantja, majd lehányja, aztán vinnyogva körbetáncolja.

6/10

Nagy taps, remekül megfogalmaztad mindazt, amit én is gondoltam. Nekem csupán annyival ért többet, hogy sci-fiként tekintettem rá (új helyszínek, bolygók, lények, stb... bár először azt hittem, a Kőember jött át a F4-ből), valamint széles vigyorral hallgattam kétszer (!!!) a Led Zeppelin zenéjét. De az egész egy mérhetetlenül buta, infantilis- és néha alpári - humorú, gyermeteg katyvasz lett. Ez minden, csak nem vicces, pedig arra készültem - helyette néha értetlenül bámultam a vásznat, keresve azt a pillanatot, amikor röhögnöm kellett volna. Egyre távolabb kerülök én már az MCU-tól, igaz, annyira sose mélyedtem el benne. De Thort eddig szerettem, Asgard, a haj, a stílus, a kalapács... minden klappolt. Nos, a mozi végére semmi nem maradt.  

Elsőre én is azt hittem, az a Lény, és ez valami bravúrosan titokban tartott crossover...

Mi mást tudnék mondani egy filmre akkor, amikor már a prológus alatt feszengtem a székben? Amikor a Karib-tenger kalózainak burleszkjei jöttek zsinórban, csak metroszexuális kalóz helyett asgardi félistennel. A béna forgolódás a lánccal? A Bifröstben ülő csajok beterítése nyálkával? Annak a bizbasznak a felborítása Stragne-nél, majd ideges pakolgatása? Még a felszínt is alig kapargatják, pedig már ezektől is rövidzárlatot kapott az agyam.

És azt mondom, hogy kár, mert amikor a film Thor marad, akkor egy jó szuperhősmozi... Akár a legjobb Thor is lehetett volna nekem, de így a legrosszabb lett a két középszerű előzmény mellett.

.

Niwrok írta:

Thor: Ragnarök / Thor: Ragnarok

A béna forgolódás a lánccal? A Bifröstben ülő csajok beterítése nyálkával? Annak a bizbasznak a felborítása Stragne-nél, majd ideges pakolgatása? Még a felszínt is alig kapargatják, pedig már ezektől is rövidzárlatot kapott az agyam.

És azt mondom, hogy kár, mert amikor a film Thor marad, akkor egy jó szuperhősmozi... Akár a legjobb Thor is lehetett volna nekem, de így a legrosszabb lett a két középszerű előzmény mellett.

.

A láncas jelenet az tisztára Riddick 2 volt...

.
6 Days




Irán londoni nagykövetségét megtámadja egy csoportnyi terrorista, túszul ejtve az ott dolgozókat és az éppen bent tartózkodó ügyfeleket, továbbá egy rendőrt, aki a bejárat őrzésével volt megbízva. Mivel az eset fényes nappal történik a város forgalmas diplomatanegyedében, a BBC és más médiatársaságok kamerái talán még azelőtt a helyszínre érnek, hogy sikerülne a rendőrségnek és az illetékeseknek berendezkedni a környező épületekben, hogy onnan irányítsák a műveleteket, valamint hogy megérkezzen az illetékes túsztárgyaló, illetve hogy az SAS egyik egységét odarendeljék. A terroristák követelései elvbarátaik szabadon bocsátását tartalmazzák, azzal a kitétellel, hogy ha ez nem teljesül, a túszokkal együtt felrobbantják az épületet. A túsztárgyaló bravúrjával végül a közvetlen vérengzést sikerül elkerülni, de az érzékeny nemzetközi diplomácia viszonyai között nem sok mozgástere van egyik félnek sem, így ezzel kezdetét veszi a hosszúra nyúló patthelyzet.

Eddig talán nem tűnik többnek, mint egy sokadik túszmentős akció-krimi, de az érintett országokból azért esetleg már sejthető, hogy nem akármilyen, sőt, nem akármelyik túszdráma került itt feldolgozásra. Nekem mondjuk nem volt meg az emlékeim között, akkoriban még a tapsolós lepkét sem nagyon tologattam, talán éppen ezért is örültem, hogy a filmen keresztül a történelem egy újabb szeletkéjét, az 1980. április 30. és május 5. között zajló eseményet megismerhettem. Főleg azért, mert mostanra már azért jó pár olyan film is akadt, amiket be tudtam csatolni a történetet alakító körülményekbe, amiből egy rövid összefoglalót a film is ad a főcím aláfestéseként. Fél évvel járunk az iráni iszlamista forradalom után (ld. Under the Shadow), de még fél évvel azelőtt, hogy annak következtében az irak-iráni konfliktus háborúvá eszkalálódna az itt is kulcstényezőt jelentő (és azóta sem sokat enyhülő) kuzesztáni etnikai ellentétek miatt. A mindössze egy évet a miniszterelnöki poszton töltő Margaret Thatcher amúgy sem túl népszerű a gazdasági reformjai miatt, és éppen elég terror az angolok számára az, ami az írországi The Trouble-ön keresztül megjelenik, nem hogy még harmadik félként érintettek legyenek két másik ország ellenségeskedésében. Ebben a helyzetben egy londoni nagykövetség fenyegetése olyan érdekütközéseket, hatás- és felelősségi köröket birizgál meg, amihez talán a tojásokon járást lehet leginkább hasonlítani.

Hát még ha hozzátesszük azt, hogy hogyan, milyen módszerekkel lehet egyáltalán egy ilyen helyzetet kezelni, amely kétséggel (legalábbis a hozzám hasonló tudatlanok számára ez kétség volt) és a viszonyok, a mérlegelések változásával a film elérte, hogy minőségi felvételein és a lehetőségekhez mérten fordulatos és izgalmas forgatókönyvével folyamatosan fenn tudta tartani a feszültséget. Az egyik lehetőség a békés rendezés tárgyalásos lefolytatása, aminek a központi figurája a túsztárgyaló Max Vernon, akiben Mark Strong ismét azt a zseniális, magával ragadó karaktert hozza, mint amiért a Hazugságok hálójában annyira megkedveltem; az a jelenete például, ahogy egyáltalán a kapcsolatot fel tudja venni az akkor még az adrenalintól fűtött terroristákkal, tökéletes. Mivel azonban ebben a módszerben nem sokan bíznak -még úgy is, hogy a terroristák követeléseinek élből elutasítása akkoriban még nem volt annyira bevett gyakorlat, ezért itt is próbálnak legalább részeredményeket elérni-, ezért folyamatosan készenlétben tartják az SAS-osztagot, akiknek a leginkább mutatott arca Rusty Firmin, akit Jamie Bell alakít. Fegyveres megoldás esetén sem mindegy azonban, hogy ezzel milyen kockázatok járnak, akár "csak " a túszok életére tekintettel, mivel az épület elég erődszerű, sok apró, nehezen betájolható szobával, így opció lehet közvetlen letámadás, vagy hogy valami trükkel előcsalogatják a terroristákat, próbálva egy jobban ellenőrzés alá vehető helyen kiszabadítani a túszokat (nem hagyva figyelmen kívül a véresen végződő müncheni eset tanulságait!), esetleg egy kommandósakciót végrehajtani, és így tovább... Ehhez sokat hozzátesz, ahogy a helyzet és az álláspontok változásával együtt az SAS-t is látjuk a különféle lehetőségekre felkészülni, amely akciókat néha csak az utolsó pillanatokban fújják le, egyre jobban kifárasztva őket, a másik meg az, ahogy mindebben szerepet játszanak mondjuk az utcán a kordonok mögött sorban felállított kamerák... Ja ám, mert a média már akkor is árgus szemmel figyelte az ilyeneket, a füstgránátra és a "gyilkosságra" vonatkozó érvek/ellenérvek például megdöbbentőek ebben a helyzetben! Ami pedig leginkább meghatározta a hangulatot, az leginkább az volt, hogy az egész intézési mód mennyire "angol": nem csak a rendőrök vagy a politikusok, de a terroristák oldaláról is voltak olyan mondatok, amiket én elképzelhetetlennek tartottam volna bármilyen túszhelyzetben, bárhol, bármilyen régen is történt... még úgy is, hogy a valós alapokon és az archív felvételeken túl azért érezhető egy kevés idealizálás a megvalósításban.

Mint ahogy a Siege of Jadotville esetében is, lehet, hogy a cselekmény dinamikájánál vagy a megvalósításnál jobban magával ragadott a történelmi-politikai környezet, ami azt megalapozta, de azokban sem találtam kifogásolni valót pár kisebb részleten kívül. Ezzel együtt is talán a film utolsó mondata döbbentett meg a legjobban, pedig előtte is akadt éppen elég izgalmas fordulat ebben a szokatlanul zajló és végződő túszdrámában.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
6 Days

Mint ahogy a Siege of Jadotville esetében is, lehet, hogy a cselekmény dinamikájánál vagy a megvalósításnál jobban magával ragadott a történelmi-politikai környezet, ami azt megalapozta, de azokban sem találtam kifogásolni valót pár kisebb részleten kívül. Ezzel együtt is talán a film utolsó mondata döbbentett meg a legjobban, pedig előtte is akadt éppen elég izgalmas fordulat ebben a szokatlanul zajló és végződő túszdrámában.


8,5/10
.

Hoppá!

Köszi az ajánlót, Stranger Things után az elsők között lesz.


.

.
Gyilkosság az Orient-expresszen / Murder on the Orient Express




Ha már fel lettem kérve (kvázi "szólítva"   ), hogy az egyik leghíresebb Agatha Christie regény új mozis feldolgozásáról "rajongói-szakmai" írást nyújtsak, hát azt nem lehet visszautasítani. Az igaz, hogy kevés olyan könyve van a "krimi királynőjének", amit nem olvastam volna, és az Orient Express rejtélyének eddigi öt feldolgozása közül is háromhoz volt szerencsém, de éppen ezért azt az esetleges örömöt, hogy egy kedvelt, többféle nézőpontból ismert történetet mozivásznon látok megelevenedni, előzetes félelmeim szerint könnyen felülírhatja, hogy a régebbi élményeket szeretném viszontlátni, visszahallani, legyenek azok karakterjellemek, nyomok vagy akár mondatok. Hiszen van minta, amihez lehet viszonyítani, hogy ezt vagy azt mennyivel jobban vagy rosszabbul is meg lehet csinálni...

A bevezetőnek, Poirot karakterének felépítésére szánt jeruzsálemi jelenet aztán rögtön megmutatta, hogy mi fog, és mi nem fog működni ebben a filmben nekem. Általában az lett, hogy kitaláltak vagy megvalósítottak valami alapvetően jót, csak hogy utána apróságokkal elcsesszék az összhatást. Kezdve azzal -olvasva pár véleményt, hogy ez csak egy "bajuszparádé"-, hogy részemről megnyugtatóan jól volt ábrázolva a híres detektív. Például a bajusz nekem nem önmagában volt gáz, bár fura volt így arcközépig megnyújtva, hanem inkább azzal volt bajom, hogy azzal a szakállal Branagh inkább Sanders ezredesre hasonlított, aki éppen feltálalni készül a híres csípős csirkeszárnyait az előkelő utasoknak. Az jó, hogy pár kis rigolyáját előtérbe tolták, mint például a tojásokat, hogy mutassák, milyen különc, de az is érződött, valakinek a stábból "különc" szóra becsípődött Mr. Monk, bár szerintem még ő sem lépett volna lószarba, csak hogy "egyensúlyban" legyen. A bohósága, a bolondozása már annyira nem fér bele a kimért és sznob karakterbe (a Siratófalba állított sétapálcája például nagyon nem tetszett, már csak azért sem, mert egy szent hely megbecstelenítése kapcsán a híres detektívet várakozásaim szerint ott helyben felkoncolták volna), a csendes pityergés és sóhajtozás meg a titokzatos Catherine után részemről hatalmas kérdőjel... Egyben akkor Jeruzsálem és Isztambul képei miatt itt szeretném kipipálni a film látványvilágára, vagyis a CGI-re vonatkozó észrevételeket, ami alapvetően szép, főleg a hegyek között kanyargó vonat vagy a városok látképei, de néha azért a kevesebb több lett volna; sokszor túl van színezve az egész, amikor például minden kék a fagytól, közben bántóan hiányzik a hideg érzékeltetése (az a piknikes jelenet, tejóisten, de rossz  !), és elhiszem, hogy "csak" 50 milliós volt a keret, de némelyik felvételeket öt-tíz éves számítógépes játékok átvezető videói kenterbe vernek.

Lehet ugyanis ez a film bármilyen részletgazdag, de ami Christie regényeit, és különösen ezt a történetet meghatározta, aminek igazán aprólékosnak kell/kellett volna lennie, az a szereplők és a motivációk bemutatása. Ehhez azt készséggel elfogadom, hogy egy másfél órás történetben (a vonat indulásáig levő fél órát leszámítva) nem feltétlenül van idő minden karaktert rendesen felépíteni, később pedig a kihallgatások során annyira nem lett volna érdekes, ahogy mindenkivel 5 percet dumálva a végén ott a negyedórás monológ a nagy leleplezésről. Így azt, hogy kicsit húzni kellett ebből, és hogy a nagy zsúfoltságban pár karakterre két mondat sem jut, vagy hogy egy-két akciós-verekedős jelenettel fel kell riasztani a nézőtéren szendergőket, talán még szükségesnek is éreztem. De! Ennek ellensúlyozására kitalálni azt, hogy pár karakternek legyen valami gyorsan megjegyezhető tulajdonsága, mert amúgy két percet nem szerepelnek, három mondatuk nincs... hát, illett volna még átgondolni. Az autókereskedő széles vigyora és pergő beszéde, mintha éppen az anyját árulná kétfilléres aukción, Mrs. Hubbard kényszeres flörtölése, de leginkább az az Adrényi-féle, a balettben(!) tanult pörgőforgórúgás, ami Chuck Norrisnak is becsületére válna, nemhogy egy diplomatának; ezek karikatúra-szerűvé tettek több szereplőt is. De azért vannak jobban kiemelt, ábrázolt szereplők is; Daisy Ridley Mary szerepében egészen remek volt, a pár mondatáért is megkedveltem Olivia Colmant Frau Schmidtként, és kisebb meglepetésemre Johnny Depp alakítása is tetszett, kivételesen otthon tudta hagyni a ripacs-énjét, ami az utóbbi tíz-tizenöt évben lerobbanthatatlan volt róla. Végül ki ne hagyjam, a jellemrajzok részeként jelent meg talán az egyetlen igazi újdonság ebben az adaptációban: a politikai-társadalmi környezetre tett utalások, a rasszizmus, az antiszemitizmus vagy éppen a kommunizmus szellemiségét megidézve a csillogó evőeszközök és a metszett kristályok között, az úrinak látszó, de azért gyanakvással és ellenszenvvel teli környezetben.

Ezek a beszélgetések azonban többet kéne jelentsenek, mint drámai mellékzöngéket, történelemleckét vagy a személyiségek bemutatását... de nem teszik. Christie bevett technikája, és a kevés, egymásnak ellentmondó nyom miatt most Poirot talán jobban rá is kényszerül, mint a karrierje során bármikor, hogy beszéltesse az embereket, várva, hogy azok a csevegés gyanútlanságában elszólják magukat. Miközben a film ügyesen kicserél mára elavultnak számító elszólásokat, asszociációkat valami másra (lehet, 1930-ban London minden lakója tisztában volt a Debenhams áruházzal, de 90 év múltán nem sokan maradtak ilyenek), a legkevésbé sem igyekszik azon, hogy ezek tényleg nyomként jelenjenek meg. Honnan derül ki, hogy Dragomiroff hercegnőnek Natalia a keresztneve? Miért fontos, hogy egy komorna ne főzzön? A vészmadárkodáson kívül mi a szerepe a misszionáriusnak? Miért nem lehet a Pinkerton detektívje az, akinek mondja magát? Komolyan, úgy, hogy a sztori 80%-át fejből elmondom, még nekem is nehéz volt követni a sok ide-oda szaladgálásban, a rövidre vágott beszélgetésekben és a több napon át tartó megtévesztési játszmában, hogy milyen jelentősége van ebben a formájában egy-egy lebukásnak, ami nem csak a szereplők kb. felét teszi feleslegessé és értelmetlenné, de a záró leleplezés is zavarossá válik tőle, amin tovább rontott az az "Utolsó vacsora" és a pisztoly.

Spoiler:

Kenneth Branagh számára minden kellék adott volt az Orient Expressz rejtélyének bemutatásához, és a többségét sikerült is szépen filmre vinni, de sajnos közben abban a tévképzetben élt, hogy most is Shakespeare-drámát rendez, ezúttal egy befagyott vonattal a háttérben. Pár érdekes újítása mellett a szükségesnél ripacsabb, a kellemesnél giccsesebb, az indokoltnál következetlenebb, abszolút színpadias feldolgozása lett ez a regénynek, mely még az alapvető erkölcsi háttérnek is híján van, ami ezesetben talán még a gyilkos személyének felderítésénél is fontosabb lett volna. Így azt kell mondanom, részemről "csak" a leglényegesebb szempontból "siklott ki" a 2017-es Orient Express: krimiként, amilyennek és amiért Agatha Christie megírta. Úgy meg a rajongás sem megy olyan könnyen...


6,5/10
.

Niwrok írta:

.

Gyilkosság az Orient-expresszen


Kenneth Branagh számára minden kellék adott volt az Orient Expressz rejtélyének bemutatásához, és a többségét sikerült is szépen filmre vinni, de sajnos közben abban a tévképzetben élt, hogy most is Shakespeare-drámát rendez, ezúttal egy befagyott vonattal a háttérben. Pár érdekes újítása mellett a szükségesnél ripacsabb, a kellemesnél giccsesebb, az indokoltnál következetlenebb, abszolút színpadias feldolgozása lett ez a regénynek, mely még az alapvető erkölcsi háttérnek is híján van, ami ezesetben talán még a gyilkos személyének felderítésénél is fontosabb lett volna. Így azt kell mondanom, részemről "csak" a leglényegesebb szempontból "siklott ki" a 2017-es Orient Express: krimiként, amilyennek és amiért Agatha Christie megírta. Úgy meg a rajongás sem megy olyan könnyen...


6,5/10
.

Meg nem leptél, akkor leptél volna meg, ha mondjuk 9/10-re értékeled...

Ahogy olvasom, a főbb sarokpontokban totál egyetértünk, a hideg ábrázolásásnak hiánya kínosan fájó, mint ahogy a néha béna CGI (érdekes, néha meg tényleg jó). De nekem is tök színpadias az egész, amennyivel nekem hivatalosan jobban bejött, az az, hogy nem vártam, nem tudtam, miket kellene néhány karakterrel kapcsolatban megtudnom. Így csak kevésnek és kapkodónak éreztem a nagy megfejtést... mert nem éreztem hozzá az alapokat.

A másik, hogy kósza emlékeim alapján én máshogy képzeltem Poirotot, pökhendiségére ennyire nem emlékeztem, a mostani Sherlockosítása meg nem jött be.

.
Az Igazság Ligája / Justice League




Superman halott, és vele együtt a Föld lakóinak általános reménye is veszni látszik. Batman ugyan a rendért folytatott küzdelemben megkapta Diana, azaz Wonder Woman segítségét, aki egy-egy terroristát vagy bűnözőt lerendez a maga körzetében, de a Denevér egyre több bizonyítékot talál arra, hogy akkora veszély fenyegeti a világot, amihez mindenképpen további társakra van szükségük. Erre már ugye ki is szemelte a balesete következtében halottnak nyilvánított, a testébe ültetett kibernetikus rendszerekkel mégis életben levő Cyborgot, a vízalatti birodalom, Atlantisz kitaszított hercegét, valamint a saját életét igencsak túlpörgető Barry-t, aki egy villámcsapás következtében tett szert emberfeletti gyorsaságra. Ötük ereje, képességei azok, amik talán elegendőek lesznek, hogy megállítsák az új galaktikus ellenfelet, Steppenwolfot, aki a Földön őrzött három ősi kocka segítségével akarja saját pokoli képére formálni a világot.

Amióta a DC előállt a Justice League ötletével, semmi mást nem csináltak, mint loholtak a Marvel után, hogy a képregény-mozik kenyeréből legalább egy szeletet kikanyaríthassanak maguknak. Eleve úgy indultak neki, hogy ők is akarnak egy Bosszúállók mozit, és hogy a Marvelnek ehhez évek meg vagy hat film kellett, az őket a legkevésbé sem érdekelte, viszont az eddigi kudarcok után szívesen mazsolázgattak azokból az ötletekből, amiket a "pirosak" már leteszteltek, és a közönség is jól fogadott. Ez mind a hangulatban, mind a karakterek ábrázolásában tetten érhető... és csak azért nem mondom, hogy a történetben is, mert ahhoz azért több kellett volna annál az egy mondatnál, hogy jön a röhejes nevű, mindenfajta háttér nélküli (de, egyszer utal rá, hogy kapcsolatban áll Darkseiddel, amit én már legalább hallottam, hogy van ilyen), a 452. sablon világpusztító Steppenwolf nagy dérrel-dúrral, három akciójelenetben megszerzi a három bizbaszt, a negyedikben meg őt gyalulják le (oops... spoiler alert!), és amiből konkrétan egyedül a bukásának utolsó pillanat lettek érdekesek, de biztos véletlenül.

Szóval hangulat és karakterek... Annyiból még talán láttam is értelmét egy ilyen jellegtelen főellenfélnek, hogy a csapat három tagját is most kellett bemutatni a nagyközönségnek, mindegyiknek felvillantani egy kicsit a hátteréből, felruházni egy-egy drámai vonással, és még valamit megmutatni a személyiségükből is. Ahhoz képest, hogy a sztori egyik kötelezően elvárt eleme (Superman természetesen nem maradhat a föld alatt...) és az akciózások miatt nem sok idő jutott erre, de úgy voltam vele, hogy annyit mindegyikükről megtudtam, amennyivel már el tudom helyezni őket a cselekményben, hogy ne csak ugráló jelmezek legyenek. Aquaman mondjuk nem lett több, mint a halakkal beszélő, iszákos csávó a vasvillájával, de a testén egy folyamatosan mutálódó, kiismerhetetlen kibernetikus parazitával osztozni kénytelen, svájcibicska Cyborg a csúfsága (ld. lent) ellenére is izgalmas volt, a villámlábú tinit meg a DC jól koppintotta le a Marveltől... és bőven nem csak a Quicksilver-féle trükkökre gondolok itt, hanem jelenetek egy az egyben lemásolására, a fiatalos, rajongói lelkesedés meg szerintem simán az új Pókembertől jött. Szintén Marvel-vonás, hogy talán a fenyegetés közelsége vagy Diana személyisége miatt, de nyoma sincs sem a korábbi, sem a karakterekben ott levő ellentéteknek, az egész társaság olyan bratyizós, mindössze pár beszólással, cikizéssel szórják meg egymást. És ha már Diana... jó, hogy szántak rá egy teljes filmet, hogy Gal Gadot megtanuljon jobban együtt élni a karakterével; a fene tudja, még pár film, és megtanulhat színészkedni is, hogy ne csak a domborodó "tehetségeitől" legyen elalélva mindenki. Az Affleck-féle Batmanre már legutóbb is sikerült ráhangolódni, Ezra Miller pedig villámgyorsan bejött az új Villámként, ő mindenképpen jó választás volt erre a szerepre. A karaktereket illetően így a stáb jól gazdálkodott, nekem hellyel-közzel bejött, amit láttam tőlük, és talán éppen azért lettem megengedőbb, engedékenyebb ezzel a filmmel, mert minimálisra vette vissza az olyan koncepcionális ökörségeket, mint a Dawn-ban volt a csodabogár Alfred meg a debil Luthor.

Most inkább a külsőségekben voltak zavaró dolgok. Ha eddig nem is jöttek be a Snyder rendezte DC-mozik képei, az igazán csak azért volt, mert annyi effektet zsúfolt beléjük, amiktől már felkavarodott a gyomrom, de az aprólékosságukra nem nagyon lehetett panasz... itt ezzel szemben inkább az igénytelenség dominál. Először is el tudom képzelni, hogy azért, mert eredetileg IMAX-ra optimalizálták a mozit, de a DVD-korszak hajnalának hentesbárddal végzett képcsonkolásait juttatta eszembe, ahogy több tucatnyi jelenetben a szereplőknek csak a fél feje látszik, miközben beszélnek, vagy éppen csak nyaktól lefelé, mert kilógnak a képből. A green-box is szánalom, nem egy jelenetnél a szétmaszatolt háttér miatt a szereplők leesnek a vászonról. A karakterek közül az első képek óta herótom van Cyborgtól, szerintem az évtized legrondább CGI-je lenne, ha nem készült volna el a TWD tigrise, de az animációban mégsem ő volt a legkirívóbb. Ugyanis nem egyszer volt az az érzésem Henry Cavill jeleneteinél, hogy nem őt látom, hanem Cavill digitális mását, egy CGI-álarcot, ami különösen a szájmozgásánál volt feltűnő, és nem is értettem ezt a bizarr gondolatot. Aztán a filmet velem néző barátom emlékeztetett a "bajusz-gate"-re... Merthogy nem tudom, mit szóltam volna az eredeti felvételekhez, de arról én is olvastam, hogy elég sok jelenetet kellett pótlólagosan vagy újra leforgatni, gyakorlatilag a fenti hibák szinte mindegyike erre vezethető vissza, még Cavill szája is, amiről digitálisan kellett leszedni azt a bajuszt, amit a pótfelvételek alatt forgatott másik filmjében visel, és amit az ottaniak nem hagytak neki leborotválni.

Bár annyi türelemre és alaposságra már nem futotta, hogy rendesen felvezessék a karaktereket, mielőtt összemesélik őket, de a DC-nél annyit azért úgy látszik, tanultak az eddigiekből, hogy el tudták hagyni az irritáló hülyeségeik nagy részét (persze találva egy-két újat helyettük), és összehoztak egy tűrhető popcorn-mozit. Attól messze van, hogy jó legyen, de tudtam közömbös lenni a látottak iránt, és az az eddigi DC-filmek jó részével szemben az nálam már fél siker... és mondom ezt úgy, hogy szerintem amíg a DC nem dönti el, hogy a pénzen kívül miért is készíti a poszt-Nolan mozijait, hogy mit is akar adni vele a nézőknek, addig ennél a kapkodásnál meg a loholásnál nem is lesznek képesek többre.


6/10
.

Niwrok írta:

.
Az Igazság Ligája / Justice League

Bár annyi türelemre és alaposságra már nem futotta, hogy rendesen felvezessék a karaktereket, mielőtt összemesélik őket, de a DC-nél annyit azért úgy látszik, tanultak az eddigiekből, hogy el tudták hagyni az irritáló hülyeségeik nagy részét (persze találva egy-két újat helyettük), és összehoztak egy tűrhető popcorn-mozit. Attól messze van, hogy jó legyen, de tudtam közömbös lenni a látottak iránt, és az az eddigi DC-filmek jó részével szemben az nálam már fél siker... és mondom ezt úgy, hogy szerintem amíg a DC nem dönti el, hogy a pénzen kívül miért is készíti a poszt-Nolan mozijait, hogy mit is akar adni vele a nézőknek, addig ennél a kapkodásnál meg a loholásnál nem is lesznek képesek többre.


6/10
.

Részemről köszi, tudok mindent, ami fontos.

A Steppenwolf meg nekem megmarad a Born To Be Wild-nak.


.

Niwrok írta:

.
Plus One


Ez a másik ok: hogy ez alapvetően nem más, mint egy romantikus tinifilm, három kvázi-sztereotíp lúzerrel a főszerepben, akikről nincs mit írni, mert nagyjából érdektelenek és unalmasak. Nem az a fontos bennük, hogy milyenek, hanem hogy amikkel szembesülnek ezen az estén, az milyen cselekvésekre ösztönzi őket. Sőt, a szereplőktől kicsit elvonatkoztatva ez leginkább egy filozófiai gondolatjáték a "meteorról", és nem egyszer igencsak idétlenül hangzik, ahogy két riszálás között a tinilányok nietzsche-i mélységbe mennek az élet értelméről, a tapasztalatok személyiségben betöltött szerepéről és jelentőségéről, és azok hatásáról az egyén nézőpontjaira és későbbi cselekedeteire.

Spoiler:

8/10
.

Na, az első pótlás a listáról...

Nem volt ez rossz, de az első idézett bekezdésben taglaltak miatt valahogy képtelen voltam ráhangolódni a filmre. Most kivételesen nem is az elszabadult buli volt a visszatartó erő, hanem hogy a főszereplő srácon és a csaján kívül totál tölteléknek éreztem mindent és mindenkit. Különösen a mozi elő felében: a szőke pina szexelése totál felesleges szál, csak azért van, hogy legyen benn két (négy) cici.

Az első áramszünet után viszont fordult egyet a kerék, utána egyre jobb és érdekesebb lett minden, rohadtul kíváncsi voltam, mire megy ki a játék. Ki, hogy dolgozza föl - jó volt, hogy már hármójuk is mind máshogy - az eseményeket, és mi lesz ennek a vége. Arra nagyjából ráéreztem, hogy a végén mindenkiből csak egy marad... na de milyen áron??

S ide tartozik a legnagyobb kérdőjel számomra:

Spoiler:

Viszont az ötlet, ezzel az ugrálással az zseniális, a reá adott reakció (a la Hegylakó) szintén. Kár, hogy ezúttal nekem a körítés kissé kevésbé nyerte el tetszésemet...



70%


.

R2-D2 írta:

Plus One

Na, az első pótlás a listáról...

Spoiler:

Viszont az ötlet, ezzel az ugrálással az zseniális, a reá adott reakció (a la Hegylakó) szintén. Kár, hogy ezúttal nekem a körítés kissé kevésbé nyerte el tetszésemet...

70%

Én meg éppen ezen lepődtem meg, valahogy ezt vártam a legkevésbé, nemhogy elsőnek . De jó, hogy megnézted, és jó, hogy legalább ennyire bejött.

Azóta csak eltelt vagy három év, ma már nekem sem lenne annyi az a film; nem is maradt meg belőle sok, talán csak pár képkocka. Én ezt egy csomó más hasonló jó film ELŐTT láttam, talán azért voltam engedékenyebb.

Nem tudom, hogy mennyire vállalkozok majd egy újranézésre, anélkül sajnos a kérdésed költői marad .

.

Niwrok írta:

Én meg éppen ezen lepődtem meg, valahogy ezt vártam a legkevésbé, nemhogy elsőnek    . De jó, hogy megnézted, és jó, hogy legalább ennyire bejött.

Mert? Mit szeretnél, hogy sürge pótoljak?