Niwrok írásai 2.0

.
Ha már a '71-ről nem írtam külön, csak röviden   ...


The Siege of Jadotville



Úgy látszik, a háborús filmek vannak soron, vagy négyet néztem az utóbbi hetekben. Ez elé speciel úgy ültem le, hogy csak annyit tudtam róla, mint többségében ti, akik ezt olvassátok, azon kívül meg pár színész nevét, akik játszanak benne... ami még úgy is elég sovány, hogy Mark Strong, és a The Fall óta már Jamie Dornan is nekem elég jó ajánlólevél. Ehhez képest egy ritka összetett kis politikai helyzetbe csöppentem bele a film segítségével, aminek mind a korszaka, mind a helyszíne abszolút egyedi.

A Kongói Köztársaság déli tartománya, Katanga a '60-as évek elején hasonló hidegháborús gócpont volt, mint Vietnam vagy Kuba. A terület nem pusztán ásványkincsekben volt gazdag, hanem azon belül is hadászati alapanyagokban, és bár bármelyik nagyhatalom szívesen sajátította volna ki Katangát, de részükről az is elfogadható alternatíva volt, hogy a bányaipari multicégek (még a gyarmati korból származóak) mindkettejüket ellátták, kiegyenlítve az erőviszonyokat. Az 1961-ben megválasztott új elnök azonban kommunista fordulatot, és ezzel államosítást akart megvalósítani, kiebrudalva a magáncégeket, a régi ügymenetben érdekelt politikusok viszont a vállalatok által fizetett zsoldosok segítségével csírájában véget vetettek ennek az elképzelésnek egy merénylettel, ami nem pusztán a polgárháborút tette valós lehetőséggé, de azt is, hogy a meggyengült helyzetben az USA és/vagy a Szovjetunió fenyegetve érzi a saját pozícióját, aminek beláthatatlan következményei lehettek volna. Mivel a támadás a törvényes rend, a demokratikus jogállam ellen is történt, az akkor viszonylag fiatal szervezetnek számító ENSZ vezetősége békefenntartókat vezényelt a veszélyeztetettebb régiókba... ezzel csak még inkább olajat öntve a tűzre.

A film annak kéksapkás osztagnak a története, akik azt kapták parancsba, hogy egy fő szállítási útvonalon felügyeljék és akadályozzák a milíciák mozgását. Ebben már eleve annak különös jelentősége volt, hogy írekről beszélünk, a semlegességre külön büszke Írországról, akikről a hozzám hasonló laikusoknak többször is elmondják a film szereplői, hogy emiatt még életükben nem álltak szemben puskával, nem öltek embert, és őket sem sebesítették még meg. A katonáknak a feladatukról is kb. annyi elképzelésük volt, hogy elmennek egy kis szafarira, aztán megdicsőülve attól, hogy részt vettek egy nemzetközi misszióban, szép nyugisan hazatérnek. Mivel a feletteseik is úgy gondolták, hogy úgysem fog semmi történni, hiszen mindent az ellenőrzésük alatt tartanak, így felszerelésben sikerült nagyjából egy fegyvermúzeum szintjét megütni, a támaszpontnak kinevezett Jadotville pedig gyakorlatilag egy porfészek volt, ami valamikor egy benzinkút lehetett pár műhellyel, körbevéve magas fűvel, egy völgyben, kb. nulla védelmet és fedezéket biztosítva egy támadás esetén. Mindehhez akadtak még dilettáns hivatalnokok, pánikhelyzetben jórészt hasznavehetetlen vezérkari főnökök, a saját seggüket és a hírnevüket a katonák életénél is jobban féltő diplomaták, civilek és polgárok, akiket az ENSZ a nagy bizonyítási szándékban elfelejtettek megkérdezni, hogy egyáltalán akarnak-e maguk mellé a "védelmükre" egy katonai bázist, stb., stb.. Hogy mindez ilyen gazdag tárházaként a Titanic-szindrómának (ez az a hiba az emberi gondolkodásban, amikor valaki azon tévedésében, hogy egy bizonyos probléma úgysem következhet be, ezért nem is készül fel annak elkerülésére vagy a következmények mérséklésére) nem torkollott teljes vérfürdőbe, az a film szerint nagyjából egyetlen embernek volt köszönhető (a katonák bátorsága és kitartása mellett), mégpedig az osztag parancsnokának, Pat Quinlannek (őt játssza Jamie "Mr. Szürke" Dornan). Ő ugyan szintén tankönyvben látott eddig csak hadmozdulatokat, és a filmbeli jellemrajz szerint hajlamos volt túlgondolkodni a dolgokat (máris kedvelem a fickót   ...), amiért kezdetben bizalmatlanok voltak vele az emberei, de utóbb csak kiderült, az ötletei, az utasítására kiépített védelmi vonalak legalább esélyt jelentettek a támadók ellen.

Noha két bekezdésen keresztül szinte csak tartalmi leírást adtam ajánlóként, nekem ez volt az érdekesebb része a filmnek, a lassan kiépülő nemzetközi és emberi kapcsolati háló, amiben visszaköszönt a Hotel Ruandában és a Senkiföldjében már feldolgozott ENSZ-bénázás (bár én kicsit "furcsálltam" és hiányoltam, hogy Kennedy-t még korabeli felvételeken is megidézik, a szovjeteket viszont egy fotó sem képviseli Hruscsovról). Ez alapozta meg igazán az érdeklődést az iránt, hogy ezek a szerencsétlenül megszívatott katonák hogyan és meddig álltak helyt egy kezdettől elég reménytelen helyzetben, és kb. ennek ideje jut jobban a jellemek bemutatására is (mondjuk sajnos éppen a többségben levő katonák azok, akik között talán ha nyolc-tíz jellegzetes figura akad, egyébként mind ugyanolyan kalandvágyó kölyök a vágóhídra vezényelve), a színészek is ebben a szakaszban tudnak jobban kiteljesedni, a már említett Strongon és Dornanen kívül megemlítve még Guilleaume Canet-t, aki a zsoldosok vezetőjét alakítja.

Onnantól, hogy minden szereplő bemutatásra került, vagyis kb. 35-40 perc után aztán megkezdődik a címbeli ostrom, aminek szintén vannak pozitív vonásai, erről viszont annyira nem is nagyon lehet írni, hiszen csak darálás van vagy egy órán keresztül. Viszont akadt azért gondom is egy-kettő. Jönnek a rohamozó golyófogók az AK-ikkal, és a lövészárkokban levő írek úgy kapkodják le őket, mintha ez valami videojáték lenne. Nekem ebben csak az a fura, hogy már csak a nagy számok törvénye miatt is, bármennyire nem tudnak lőni a csóringerek, ha elég sok golyót kilőnek, csak el kéne találniuk valamit, vagy főleg valakit, nem? Ugyanez a helyzet a zsoldosok rendelkezésére álló fegyverarzenállal, amivel egyre nagyobb tűzerőt képesek biztosítani, de sokszor olyan, mintha szándékosan csak az épületeket vagy az út porát lőnék, és ebből a szempontból tökmindegy, hogy a dzsipekre szerelt gépágyúkról, gránátvetőkről vagy egyebekről van szó. Ez nem von le semmit a veszélyből, amivel a katonák szembetalálták magukat, de még az ostrom képeinek meglepetéséből, izgalmából vagy látványosságából sem. Csak azt hiszem, a stáb egy kicsit túlszínezte azt, ami Jadotville-nél történt, még ha tudom is, mert olvastam, hogy a repülő éppen valós fenyegetés volt.

Kicsit túl hősies, kicsit túl csodaszámba menőek egyes jelenetei (például a helikopter lezuhanásánál egyszerűen nem lehet elhinni, hogy senki még csak meg sem sérült a szétrepülő törmeléktől), de a történelmi háttere, pár jobban bemutatott karaktere, és az "ostrom" képei, trükkjei (a felborított dzsip egészen zseniális) és feszültsége miatt mégis csak jó filmnek tartom... meg újabb érdekes adaléknak az ENSZ egész hátteréhez.

8/10
.

Niwrok írta:

The Siege of Jadotville


Úgy látszik, a háborús filmek vannak soron, vagy négyet néztem az utóbbi hetekben. Ez elé speciel úgy ültem le, hogy csak annyit tudtam róla, mint többségében ti, akik ezt olvassátok, azon kívül meg pár színész nevét, akik játszanak benne... ami még úgy is elég sovány, hogy Mark Strong, és a The Fall óta már Jamie Dornan is nekem elég jó ajánlólevél. Ehhez képest egy ritka összetett kis politikai helyzetbe csöppentem bele a film segítségével, aminek mind a korszaka, mind a helyszíne abszolút egyedi.

A film annak kéksapkás osztagnak a története, akik azt kapták parancsba, hogy egy fő szállítási útvonalon felügyeljék és akadályozzák a milíciák mozgását. Kicsit túl hősies, kicsit túl csodaszámba menőek egyes jelenetei (például a helikopter lezuhanásánál egyszerűen nem lehet elhinni, hogy senki még csak meg sem sérült a szétrepülő törmeléktől), de a történelmi háttere, pár jobban bemutatott karaktere, és az "ostrom" képei, trükkjei (a felborított dzsip egészen zseniális) és feszültsége miatt mégis csak jó filmnek tartom... meg újabb érdekes adaléknak az ENSZ egész hátteréhez.

8/10

Igen rákattantál(tunk) a Netflixre...

Köszi az ajánlást, ezt mindenképp megnézem. Bírom az ilyen mozikat.


.

R2-D2 írta:

The Siege of Jadotville

Igen rákattantál(tunk)  a Netflixre...
Köszi az ajánlást, ezt mindenképp megnézem. Bírom az ilyen mozikat.

Szerintem mondtam már, de ebben nálam jelentős szerepe van annak, hogy nagyjából egy éve, amikor februárban kijött a House of Cards új évada, akkor regisztráltam rá. Igazából ha havi két filmet megnézek rajta, már a pénzemnél vagyok, a sorozatokról nem is beszélve. A minőségről meg nem nagyon kell beszélni, azt látjuk, bár azért azt el kell mondjam, mostanában sokat hígult a cucc, sokkal nehezebb guberálni benne, mint az elején.

.

.
A fegyvertelen katona / Hacksaw Ridge



"Kérem, Uram! Hadd mentsek meg még egyet!"

Ezen az oldalon már többször volt téma a fanatizmus, a megszállott képviselete egy célnak vagy eszmének, és sokszor nem is túl pozitívan nyilatkoztunk erről. Mégis, ahogy a hőst és a tömeggyilkost csak a nézőpont választja el egymástól, felmerül a kérdés, nem ugyanígy válik-e el a kitartás, a meggyőződés, a megszállottság és a fanatizmus... amely kérdés nagyon is illik egy olyan embernek a történetéhez, aki úgy tudott háborús hős lenni, hogy ehhez nem kellett tömeggyilkossá válnia.

A film a II. világháború történetében szinte egyedülálló ember, Desmond Doss életét mutatja be, nem csak a háború közvetlen előzményeire és körülményeire kitérve, hanem Doss gyermekkorára is, aminek fontos szerepe lett az események alakulásában, a film szempontjából meg a karakterépítésben. A fiú apja ugyanis Nagy háborús veterán volt, akinek a példáján keresztül Desmond közvetlenül láthatta, hogy a csatatér még a túlélők életét is mennyire roncsolja, ő maga pedig megtapasztalhatta, hogy milyen törékeny az emberi élet, milyen könnyen okozható végzetes seb, akár csak hirtelen felindulásból, felelőtlenségből. Mindez és az erős vallásos neveltetés együtt vezetett arra az eredményre, amit a magyar cím már jó előre leleplez, azaz hogy Desmond, bár jelentkezett a hadseregbe, de lelkiismereti okokból megtagadta a fegyverviselést, felcserként, életeket mentve akarta szolgálni a hazáját, segíteni a társait.

De hosszú út vezetett még addig, hogy elszántságát bizonyítani is tudja, és hogy az angol címben levő okinawai sziklameredélyen rászolgáljon a tiszteletre, az elismerésre és a kitüntetésre... mert a társai, a parancsnokai és senki a hadseregből nagyon nem kért ebből a segítségből. A magánéleti és romantikus felvezetést követően a film egy jelentős részét teszi ki Desmond helytállása a kiképzőtáborban, ami részemről a film leggyengébb szakasza. Nem csak azért, mert szinte semmi pluszt nem ad a már ismert kiképzőtáboros sablonokhoz, ahova megérkezik a különc közlegény, és ahol van egy üvöltözős őrmester, van pár jellegzetes figura, akiket próbálnak kiemelni az egyenruhás emberi masszából, és a vezetők, akik hol félrenézéssel, hol direkt gáncsolással meg kollektív szívatásokkal próbálják eltántorítani a különcöt a szándékaitól, akár így, akár úgy. De mindez elég lassan is történik, többször teljesen el is távolodik a történetvezetés Desmondtól, és elidőzik egy poénosnak gondolt pucér férfiseggen, ami ilyen hosszan már nem igazán az, és a szereplőválogatás gyenge pontjai is megmutatkoztak. Mert már Andrew Garfield is bárgyúra tudta venni a figurát, amikor Desmond először néz rá ÚGY egy nőre, vagy ahogy lereagálja, ahogy próbálják ráerőszakolni az anyámasszony katonája szerepét, de akinek az egész lényétől idegen ez a film, az Vince Vaughn.

A hadbírósági jelenet az, ami visszavitte a filmet a téma által megkívánt mederbe, mert a végkimenetel ismeretében is érdekes... vagy talán éppen azért, hogy hogyan talál ez a srác magában elég erőt ahhoz, hogy ennyiféle kísértésnek és erőszaknak ellenálljon. Ahol már mindenkinek fontosabb Desmond megtörése -akár a saját érdekeire hivatkozva rábírni, hogy adja végre fel, vagy a bűnbeesés lehetőségével is fenyegetve-, mint hogy egy puskával lássák masírozni. De Desmond és az osztaga végül eljutnak a Hacksaw Ridge-re (van egy keret a filmben, ami ezt előre elárulja, nem spoiler), ami egy bunkerekkel és a sziklába fúrt utakkal gazdagon díszített, szétágyúzott mészárszék, ahol ha sikerül is az amerikaiaknak egy pár méteres sávon előretörni a majd ötven méter magas sziklapárkányon, amire csak egy szélesebb kötélhágcsó jelenti a biztonságos fel- és leutat, azt pár napon belül visszafoglalják a japánok. Még talán az elhaladó teherautó-konvoj vagy a frissen érkezők mellé beosztott túlélők elcsigázottsága sem készítheti fel őket és a nézőt arra, ami odafent van. Mel Gibson ugyanis a legintenzívebb háborús díszletet teremtette meg a Ryan közlegény és az Az őrület határán óta, némely dolgokban még túl is szárnyalva azt. Mert én például a John Rambo óta nem láttam ilyen hentesmunkát, csak éppen ez nem percekig tart, hanem vagy egy órán át lövi keresztül a testeket a géppuska, robbantja cafatokra a katonákat a gránát, vagy sikítanak fájdalmukban, ahogy a lángszóró tüze leégeti róluk a bőrt. Érdekes, hogy pont a The Siege of Jadotville után jutottam el erre a filmre, ugyanis bár háborús film mindkettő, hangulatukban teljesen mások; annak néha videojátékos hangulata helyett ez szinte egy pillanatra sem ereszt... és ebben a pokolban ott cikázik Desmond, osztva a morfiumot és a kötszert.

Az addigi elemek sok mindent pakoltak bele az ítélkezés képzeletbeli serpenyőjébe, hogy a néző maga több szempontból is láthassa Desmondot, mert lehet elismerésre méltó, amiért megharcol; a motivációi is tisztán kirajzolódnak, de nem elhanyagolhatóak annak a kockázatai sem, ha valaki a harctéren egy pisztolyt vagy szuronyt sem tud rántani a rájuk rohamozó ellenségre, ezzel életeket sodorva veszélybe, köztük a sajátját. Lehetett bármilyen intenzív is a harc, ahol a fegyverropogáson és a robbanásokon csak néha szűrődik át a sebesültek kiáltása, a film tükrében mégis csak olyan volt, mint egy újabb próbatétel Desmond előtt. Többen beszélnek is az előzetes ítéleteikről, mert itt már le kell tenni a voksot, hogy ki minek látja Desmondot: ki az, aki beállna az "Add már fel!" kórusba, bármilyen okból, vagy mellé állna, és bátorítaná. Hogy Desmond tényleg hős-e, életek tucatjainak megmentője egy olyan helyzetben, amikor mindenki más a saját irhájának védésével volt elfoglalva, vagy minden hősiessége és kitartása ellenére csak egy felelőtlen hazardőr, és csak hihetetlen adag szerencse mentette meg őt és a társait attól, hogy mind ott hagyják a fogukat, vagy egy szánalmas bolond, akit a hadsereg közelébe sem lett volna szabad engedni, mert túl komolyan vette, amikor a képzeletbeli barátja azt mondta neki, hogy "Ne ölj!", vagy egy gyáva alak, aki gyáva volt ölni még a legválságosabb helyzetekben is, vagy akár egy fogalmatlan hazaáruló, akinek csak az életmentés volt a fontos, és elvakultságában azt sem nézte, hogy kinek segít... vagy egy erkölcsös, vallásos ember, aki a hibáiért és a bűneiért vezekelt, és tette a dolgát, ahogy a hitéből telt. Mert túl talán még a háborús jeleneteknél is érdekesebb volt a filozofálás arról, hogy a meglevő keretek között ki hogyan tud részt venni a számára fontos dolgok megvédésében, ha hagyják, még ha ez erőfeszítést is kíván. Bennem a dolog mindenesetre a köteles jelenetnél dőlt el végleg, a sebesültek lejuttatásánál, a "szenvedélybetegek" könyörgésénél. Az azé az emberé, aki nem tudja elviselni a terhet, hogy ha esetleg meg tudna menteni még egy embert, akkor ne próbálja meg. Az a kitartás belőlem már csak elismerést tudott kiváltani.

Mel Gibson ezzel a filmmel mintha esszenciáját kívánta volna adni a rendezői pályafutásának, mert éppúgy benne van az eszme, a hit melletti kitartás a végsőkig, mint az A rettenthetetlenben, a jézusi tanítások miatti meghurcolás a Passióból, és az Apocalypto nyers brutalitása. A rengeteg egyszerűsítés és rövidítés ellenére is (Doss azért jóval több bevetésen, több helyszínen vett részt a háborúban, mint ami a filmből látszik) egy remek háborús drámával körített portréja egy olyan embernek, aki tényleg mindenkivel szembe ment az autópályán.


8,5/10
.

Niwrok írta:

A fegyvertelen katona / Hacksaw Ridge

Mel Gibson ezzel a filmmel mintha esszenciáját kívánta volna adni a rendezői pályafutásának, mert éppúgy benne van az eszme, a hit melletti kitartás a végsőkig, mint az A rettenthetetlenben, a jézusi tanítások miatti meghurcolás a Passióból, és az Apocalypto nyers brutalitása. A rengeteg egyszerűsítés és rövidítés ellenére is (Doss azért jóval több bevetésen, több helyszínen vett részt a háborúban, mint ami a filmből látszik) egy remek háborús drámával körített portréja egy olyan embernek, aki tényleg mindenkivel szembe ment az autópályán.


8,5/10

De jó! Ezt mindenképp meglesem, bár még nem tudom, hol és mikor. Ha nem hozzák el a CC-be, nehéz lesz, mert én az art mozi kamaratermében kizárt dolog, hogy végigülök két órát...

Niwrok írta:

... és ebben a pokolban ott cikázik Desmond, osztva a morfiumot és a kötszert.

Hol is láttam ilyet??? ...

Ja, megvan! A The Free State of Jonesban...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A fegyvertelen katona / Hacksaw Ridge

Mel Gibson ezzel a filmmel mintha esszenciáját kívánta volna adni a rendezői pályafutásának, mert éppúgy benne van az eszme, a hit melletti kitartás a végsőkig, mint az A rettenthetetlenben, a jézusi tanítások miatti meghurcolás a Passióból, és az Apocalypto nyers brutalitása. A rengeteg egyszerűsítés és rövidítés ellenére is (Doss azért jóval több bevetésen, több helyszínen vett részt a háborúban, mint ami a filmből látszik) egy remek háborús drámával körített portréja egy olyan embernek, aki tényleg mindenkivel szembe ment az autópályán.


8,5/10

De jó! Ezt mindenképp meglesem, bár még nem tudom, hol és mikor. Ha nem hozzák el a CC-be, nehéz lesz, mert én az art mozi kamaratermében kizárt dolog, hogy végigülök két órát...

Őszintén szólva, amikor írás közben kerestem, hogy te írtál-e a filmről, és némi meglepetésemre nem találtam semmit, becsípődött egy gondolat arról, hogy ha akartad, biztos láttad, csak nem láttad értelmét belemenni a meddő vitába arról, hogy miért került be ez a film a fanatikus-vallásos szál miatt a "bolondokat a bolondokházába" körbe . De ezek szerint csak alkalom nem volt rá, ami azért valahol megnyugtat .

De annyira nem is kéne meglepődnöm, hiszen nálunk is a kisterembe száműzték Desmondot, de úgy, hogy pótszékezni kellett, mert amellett még a napi egy vetítést a matinénak is nehezen nevezhető 15:00-ra tették (18-as karikás háborús filmről beszélünk!) egész héten, így azon páriáknak, akik hétköznap akkor még bőven dolgoznak, a hétvégi két vetítési időponton kellett osztoznia. Kiindulva abból, hogy mégiscsak II. világháborús Mel Gibson rendezésről van szó, finoman rákérdeztem a pénztárnál, hogy milyen indíttatásból nem találtak neki más helyet és időpontot. Erre szinte dühösen felcsattant a csaj - lehet, nem én tettem fel aznap először ezt az álnaiv kérdést neki, a legkevésbé illetékesnek-, hogy "A nagyteremben vetített film népszerűbb!", amit az Utazókról lévén szó készséggel elhiszek. De azt nem, hogy akár csak hétfőtől szerdáig nem fért volna bele mondjuk 6-tól az A fegyvertelen katona, mert nem hiszen, hogy ez a kilencedik vetítési alkalomnál annyira rontotta volna a "népszerű" film jövedelmezőségét, vagy akár csak helyet cserélve a Zsivány Eggyel (az 5 órai vetítés), amit három hete vetítenek folyamatosan, és nem hiszem, hogy még mindig tolulna rá a nép.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

... és ebben a pokolban ott cikázik Desmond, osztva a morfiumot és a kötszert.

  Hol is láttam ilyet??? ... Ja, megvan! A The Free State of Jonesban...  

Igen, kb. annyira intenzív és szépen fényképezett ez is, csak nincs vége öt perc után.

És sok apró pillanat is belefér, villanások, amik mutatják, milyen lehetett ott lenni. Volt például egy, azt nagyon megjegyeztem, amikor egy sánc mögött fekvő srácot súrol egy golyó, és látszik a szemén, hogy van éppen egyetlen pillanata felfogni, mekkora mázlija is volt, mielőtt egy másik golyó kilyukasztja a koponyáját az orrcsontja mellett...

.

Niwrok írta:

The Siege of Jadotville


Úgy látszik, a háborús filmek vannak soron, vagy négyet néztem az utóbbi hetekben. Ez elé speciel úgy ültem le, hogy csak annyit tudtam róla, mint többségében ti, akik ezt olvassátok, azon kívül meg pár színész nevét, akik játszanak benne... ami még úgy is elég sovány, hogy Mark Strong, és a The Fall óta már Jamie Dornan is nekem elég jó ajánlólevél. Ehhez képest egy ritka összetett kis politikai helyzetbe csöppentem bele a film segítségével, aminek mind a korszaka, mind a helyszíne abszolút egyedi.

Először is köszi az ajánlót, nélküled ezt (sem) láttam volna.    

Én így már ugye többet tudtam róla, de nem kevésbé volt nagyszerű élmény, nagyjából azokért, amiket te is írtál. Jó volt a politikai helyzet vázolása, s ismét remek volt az afrikai hagulat megteremtése (ahogy amúgy általában az arab hangulat is mindig remekül sikerül a filmeken). Az csak fura véltlen, hogy az Eichmann-show után megint láttam egy történetet a 60-as évek elejéről, így, utólag érdekes, mennyi minden is történt az időtájt - pedig nem is a XX század legmozgalamsabb időszaka.

Mark Strongon rendesen meglepődtem, nagyon átalakult ehhez  szerephez.

Niwrok írta:

Onnantól, hogy minden szereplő bemutatásra került, vagyis kb. 35-40 perc után aztán megkezdődik a címbeli ostrom, aminek szintén vannak pozitív vonásai, erről viszont annyira nem is nagyon lehet írni, hiszen csak darálás van vagy egy órán keresztül. Viszont akadt azért gondom is egy-kettő. Jönnek a rohamozó golyófogók az AK-ikkal, és a lövészárkokban levő írek úgy kapkodják le őket, mintha ez valami videojáték lenne. Nekem ebben csak az a fura, hogy már csak a nagy számok törvénye miatt is, bármennyire nem tudnak lőni a csóringerek, ha elég sok golyót kilőnek, csak el kéne találniuk valamit, vagy főleg valakit, nem? Ugyanez a helyzet a zsoldosok rendelkezésére álló fegyverarzenállal, amivel egyre nagyobb tűzerőt képesek biztosítani, de sokszor olyan, mintha szándékosan csak az épületeket vagy az út porát lőnék, és ebből a szempontból tökmindegy, hogy a dzsipekre szerelt gépágyúkról, gránátvetőkről vagy egyebekről van szó. Ez nem von le semmit a veszélyből, amivel a katonák szembetalálták magukat, de még az ostrom képeinek meglepetéséből, izgalmából vagy látványosságából sem. Csak azt hiszem, a stáb egy kicsit túlszínezte azt, ami Jadotville-nél történt, még ha tudom is, mert olvastam, hogy a repülő éppen valós fenyegetés volt.

Kicsit túl hősies, kicsit túl csodaszámba menőek egyes jelenetei (például a helikopter lezuhanásánál egyszerűen nem lehet elhinni, hogy senki még csak meg sem sérült a szétrepülő törmeléktől), de a történelmi háttere, pár jobban bemutatott karaktere, és az "ostrom" képei, trükkjei (a felborított dzsip egészen zseniális) és feszültsége miatt mégis csak jó filmnek tartom... meg újabb érdekes adaléknak az ENSZ egész hátteréhez.

8/10

No igen, a csata... alapból rendben volt, intenzív, jó ritmusú, jó beállításokkal (és baszott jó hanggal). Viszont... a golyók azok valami csodagolyók voltak, az íreket rendesen kerülték. Amikor igazán szarban voltak, valami miatt az ellenség mindig megállt, vagy visszavonult. Nem kicsit van kiszínezve az egész hősies pár nap - de ez nem von le semmit a csapat érdemeiből a valóságban. Elvégre tényleg ott voltak és tényleg hazajöttek.

A legjobban amúgy nekem a francia zsoldosos kocsmabeli dialógus tetszett - annak rohadt jó hangulata volt, jó dumával.


Nekem is simán megéri a 80%-ot.



.

.
Mr. Selfridge S4



Gondolom, már mindenki tűkön ülve várta, hogy hogyan alakul a századfordulós "Nők a pult mögött", hiszen csaknem másfél évvel ezelőtt írtam róla utoljára. De most már ki lehet ereszteni a felgyűlt gőzt, végre ennek a folytatása is sorra került.

Ezúttal a szokásosnál egy kicsit nagyobbat ugrott előre ez az évad, majdnem 10 évet, a Selfridge's áruház megnyitásának húszadik évfordulója környékére. Ennyi idő alatt természetesen sokaknak gyökerestől fordult fel az élete, így megint csak egy teljesen új felállást kell megszoknia a nézőnek. Ebben Harry már alig látszik foglalkozni a céggel, legalábbis sokkal többet mutatnak a vad éjszakai tivornyáiról és kártyapartijairól, amik csak még inkább felpörögnek, amikor belibben a képbe a két múltkor is emlegetett Dolly-lány, akik a celebek korabeli megfelelői, a szó "parishiltoni" értelmében. Pedig az évek Harry felett sem múltak el nyomtalanul, aminek hol egy balesetben látja bizonyítékát, hol egy halálesetben, amire csak még több munka, még több parti és még nagyobb kockázat a válasz, amit egyre kevesebben néznek jó szemmel, leginkább persze a családján belül. A dolog néha odáig fajul, hogy olyan embereket haragít magára a pénzszórással és a türelmetlenséggel, akiket nagyon nem kéne, vagy éppen a fiára lesz féltékeny, mintha az a babérjaira törne, és ki akarná túrni az üzletből, miközben a komoly, családos Gordon még mindig csak az apját akarja büszkévé tenni a gondjaira bízott üzletágak sikerre vitelével. Közben mintha csak az áruház sikerének a kisugárzása tenné, aki onnan indult, mostanra mind fényes karriert tudhat magáénak, legyen az a pincérként induló Victor, aki most a város legnépszerűbb klubját vezeti, vagy Kitty, az egykori bolti eladó, akire talán újabb lehetőségek várnak a tengerentúlon. Aztán van, akinek a fárasztó, de szeretetteljes feladata, hogy négy tinédzser gyereket neveljen egyedül, miután mindhárom nőt elvesztette, akik fontosak voltak neki, de talán még visszatérhet a szerelem az életébe (azaz Mr. Groove), és még a legutóbb a kilátástalanság miatt oly kétségbeesett ex-Lady Loxley is egy neves párizsi divatház tulajdonosaként tér vissza Londonba, pedig a válás szinte pénztelenül hagyta. Vagyis igazából szinte mindenkinek a sorsa jobbra fordult, kicsit megízlelve a sikert, a gazdagságot vagy a boldogságot, aminek szilárd alapja az áruház... csak hát mindjárt beszédesebb lesz az elején említett évforduló, ha leírom, hogy ez 1929-et jelenti, és vele a bukást...

Talán túl könnyű rásütni az efféle sorozatokra, hogy sekélyesek, ahogy prémgalléros hölgyek szemlézik a parfümöket a csillogó vitrinek tükrében, vagy ahogy gazdag úrifiúk kérnek randevút a megilletődött kisasszonytól a kendős részlegről. A Mr. Selfridge azonban (és talán ez mindegyiknek vonása, csak nem nézek eleget ahhoz, hogy tudjam) mindig megtalálta azt a kort, amikor annak nehézségeit is be tudta mutatni, és teszi ezt most is, talán sokkal nyíltabban is, mint eddig. Nem csak arról van szó, hogy az ízlés vagy a technológia változása milyen kihívások és kockázatok elé állítja az üzletet (pedig már lehet porszívót meg mosógépet kapni, és a tévé is megrendelhető, előbb-utóbb úgyis feltalálják...), Harry tőzsdei hazardírozásával együtt, hanem ettől kicsit függetlenül az életkorból eredő dilemmák, amik az eltelt évtizedekben sem nagyon változtak, legfeljebb csak a társadalmi környezetük. Eddig a konfliktusok legtöbbször a szereplők között zajlottak, üzleti rivalizálás, szerelmi féltékenység vagy bosszú formájában, amiből most is akad bőven, vagy olyan társadalmi problémákat képeztek le, mint a világháború, de most valamivel több a személyes probléma, ami önmagában is megáll. Egy szeretett rokon elvesztésének fájdalma. Szembesülés egy halálos betegséggel, és abból következően az élet végességével, őrlődve a kétségben, hogy vajon minden át lett-e adva az utódoknak, amit átadható volt a boldog, eredményes életük érdekében. Vagy éppen fordítva, karrier és gyermekvállalás között dilemmázva, látva azt is, hogy egyik sem vezet eredendően a jobb élethez, főleg nem az akkori nőideál és a "női princípium" elvárásainak fényében, miközben arra is érdemes gondolni, ki hol akar tartani tíz év múlva, vagy hogy mit is súgnak az ösztönei. De van olyan szál is, ami a nők hátrányos megkülönböztetését még kiegészíti a feketék, a "gyarmatiak" társadalmi kiközösítésével, háttérbe szorításával is, ami nem kicsit groteszk abban a sorozatban, ahol ebben az évadban van talán az első két színesbőrű szereplő... de itt legalább akad. Mindennek meg remek ellenpontjai a Dolly-nővérek, akik játsszák a botrányhősnőt mindenki megrökönyödésére mínusz Harry, és talán nem soviniszta erkölcscsőszködés azt mondani, hogy rég láttam két ilyen pezsgőmeghajtású "sötétszőke" picsát.

Nekem ez így még mindig érdekes volt, szívesen néztem a szereplők életének alakulását, vele az olyan kis megszokott epizódokat, mint a Micimackó könyvbemutatója az áruházban. Örülhettem például Katherine Kelly visszatérésének Mae-ként, még ha nem is az a rideg, manipulatív arisztokrata, aki valaha volt, hanem egyszerűen egy sikeres üzletasszony, elismert ruhatervező, aki a régi idők emlékére és a barátságra tekintettel dolgozni kezd Harrynek, mint a divatrészleg vezetője, és aki még mindig ellenállhatatlanul vonzó a férfiak számára. Sok jó színész akad, akár a könnyedség, akár a dráma kifejezéséről van szó, és az időtáv miatt teljes stílusváltáson is átesett a Mr. Selfridge, teljesen lecserélődött a ruhatár a 20-as évek végéhez illően, de még a frizurák sokféleségével is próbáltak korhűen lenni, így dicséret jár a jelmezeseknek és a sminkeseknek... de azért így sem voltam még annyira elégedett sem a külsőségekkel, és aki ennek keretében megint csak leginkább kilógott a környezetből, az Harry Selfridge. Mindenkit próbáltak például egy kicsit öregíteni, de Jeremy Pivennel nekem túlzásba estek; megtört, ráncos embert csináltak belőle, pedig azért ötven körül még nem kéne annak lennie, olyan Derrick-táskákkal, hogy nem menne át velük a reptéri ellenőrzésen. Pivenről ráadásul múltkor még csak azt mondtam, hogy kicsit beleunni látszik a szerepbe, most viszont már olyan, mintha ott sem lenne; sokszor ugyanaz az atyáskodó, ernyedt játék, néha megszakítva egy-egy műsírással. Hol van itt az embereiért tűzbe menő vezető, vagy a hibái ellen küzdő férfi, és hol van az a Piven, aki sokak kedvence lett Ari Goldként, vagy aki ezt a jelenetet úgy elnyomta, olyan átéléssel, hogy még mindig beleborsódzik a hátam?! És ugyanez igaz a díszletekre is, ami mindig is maximálisan aprólékos és életteli volt, sok fejlődéssel évadról évadra, mostanra például sok külső helyszínnel, akár külföldiekkel is megspékelve, ezúttal viszont sokszor volt olyan érzésem, hogy csak színpadi díszletet látok, amiben nem igazán találják a helyüket a karakterek, és csak kóvályognak, keresve a szavakat... olyannyira, hogy egy idő után zavaró lett a rendszeres bevágás az éppen nem beszélő szereplőkre, vagy feltűntek az "elharapott" mondatok, "elcsúszó" szájak.

A Selfridge's áruház hosszú utat járt be onnantól, amikor a londoni hölgyek még illetlenségnek gondolták a közszemlére kitett, szabadon megfogdosható portékát, ahogy a Mr. Selfridge sorozat is, amíg a romantikus légyottok, a titkolt viszonyok és a bálok fiatalos ragyogásától eljutott addig a kicsit megfáradt, de patinájában még mindig gazdag drámasorozatig, ami erre az évadra lett. Tudomásom szerint nem terveznek belőle folytatást (nem is nagyon lenne kivel, amilyen sebességgel kiírták az alap karaktereket, így vagy úgy), úgyhogy részemről ezt a boltot becsukom, térjen be hozzánk máskor is.

7,5/10
.

Niwrok írta:

Mr. Selfridge S4

Mindenkit próbáltak például egy kicsit öregíteni, de Jeremy Pivennel nekem túlzásba estek; megtört, ráncos embert csináltak belőle, pedig azért ötven körül még nem kéne annak lennie, olyan Derrick-táskákkal, hogy nem menne át velük a reptéri ellenőrzésen.

7,5/10

Ez jó. Köszi az idegenvezetést a boltban, jó volt olvasni, mindazonáltal azt hiszem, ez azért nem az én sorozatom, de ki tudja.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Mr. Selfridge S4

Mindenkit próbáltak például egy kicsit öregíteni, de Jeremy Pivennel nekem túlzásba estek; megtört, ráncos embert csináltak belőle, pedig azért ötven körül még nem kéne annak lennie, olyan Derrick-táskákkal, hogy nem menne át velük a reptéri ellenőrzésen.

7,5/10

Ez jó. Köszi az idegenvezetést a boltban, jó volt olvasni, mindazonáltal azt hiszem, ez azért nem az én sorozatom, de ki tudja.  

Ha segít eldönteni, szerintem ez nem a te sorozatod . De a változatosság miatt jó volt ilyet is nézni, és olyan kis nosztalgia volt írni róla, mert ez volt az egyik első sorozat, amivel bejelentkeztem itt... noha már akkor sem voltak illúzióim, hogy tömegeket fogok vonzani rá.

.

.
Sötét helyek / Dark Places






A harmincas évei végén járó Libby Day anyagi problémákkal küzd, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy gyakorlatilag egész életében nem dolgozott. Az egyetlen bevételi forrása az volt, hogy ennyi idő után is megpróbálta életben tartani az emberek sajnálatát a tragédiája iránt; ő volt ugyanis az egyetlen túlélője a családja, az anyja és a két nővére lemészárlásának, amikért végül Bent, Libby bátyját ítélték el, nem csekély részben Libby vallomása alapján. A pénz azonban elapadni látszik, már a lakbérre sem futja, ezért is jön jól, hogy egy önjelölt hobbinyomozókból álló egyesület keresi meg Libby-t azzal, hogy egyfelől párszáz dollárért nekik is mesélje el annak az éjszakának a történetét, és a körülményeket, ahogy éltek, másrészt mivel nekik meggyőződésük, hogy Ben ártatlan, csak a tinédzser fiú "sátánista" jellegű szokásai miatt szálltak rá, azt szeretnék, ha az ügy elévülése és végleges lezárása előtt Libby per-újrafelvételt kérne, és immár felnőttként győződne meg arról, hogy valóban Ben gyilkolta-e le a családját. Libby kizárólag a pénzért, kelletlenül rááll a dologra, viszont ahogy meglátogatja Bent a börtönben (akivel rég megszakított minden kapcsolatot, és akit emiatt egyáltalán nem ismer), egyre inkább foglalkoztatni kezdi, mi is történt valójában harminc éve.

A felütése nagyon erős volt a sztorinak, messze az jött be a filmből a legjobban. Nem véletlenül hirdeti már a borító is, hogy "A Holtodiglan szerzőjétől", az író (Gillian Flynn) azzal a történettel, főleg a Csodálatos Amy szállal bőven bizonyította, hogy az érdekes alaphelyzetek, az összetett női karakterek nagyon fekszenek neki, és ez Libby esetében is így volt. Hiába él még az emberek emlékezetében ijedt szemű, rettegő árva kislányként, Libby már közel sem az, amiről mi is beszélhetne jobban, mint a tény, hogy legalább húsz éve csak jószándékú emberek kihasználásából él, turnézva a saját nyomorpornójával, hátha leesik érte egy kis apró. A gyilkosságok felidézése is unott rutinná lett, hiába kísértik éjszakánként rémálmok, és mivel eddig megélt belőle, teljesen betokosodott ebbe a szerepbe, így a nyomozás egybeesik az élete új irányával, amiben (bármilyen furán is hangzik közel a negyvenhez), meg kell tanulnia célokat kitűzni, és eldönteni, mihez is akar kezdeni az élete másik felével. Hasonlóan érdekes egyébként az egyesület, azon belül is a vezetőjük (Nicholas Hoult, azaz "R" alakításában) bemutatkozása, amilyen csodabogárnak állítják be őket (sokat nem kell erőlködni, hiszen mégiscsak mészárlások, családirtások túlélőivel beszélgetve, az esetek részleteit kitárgyalva töltik a szabadidejüket), ezért sajnáltam is, hogy Lyle egy idő után egyszerű taxissá vedlik át, akinek egyetlen funkciója, hogy Libby-t fuvarozza.

A film gerincét ehhez illeszkedve Ben kiszabadítására tett erőfeszítések, a régi rokonok, barátok megkeresése, illetve az akkori események illusztrációszerű bemutatása adja, amivel nem csak az a gond, hogy elég csapongó, hanem az is, hogy meg sem próbál szimpatikus figurákat felvonultatni. Ben sem az, mert az egykori minden ellen lázadó, "sátánista" tini megtért Jézus karjaiba, és nem tűnik többnek, mint egy ájtatos manó, plusz Corey Stoll játssza, és hát nekem róla még nagyon sokáig a CDC és a vámpírangolnák fognak eszembe jutni. De szinte minden karakter, akit Libby felkutat, lecsúszott a harminc év alatt, ami Libby alkoholista apjának eleve nem volt nehéz, de a középiskola kis szöszkéje is addig jut el, hogy most már két vodkáért meg egy cigiért kínálja a gyönyört egy útszéli kamionparkoló lepukkant csöcsöldéjében. A karakterrajzok viszont ennek ellenére nagyon részletgazdagok, jól megírtak, bármennyire, vagy éppen mert ennyire körbelengi őket a rothadás, aminek az igazi tragédiája Libby anyjának a hiánya, aki hiába tett meg és áldozott fel mindent életében, nélküle a gyerekeinek csak ilyen élet jutott. Bármennyire is nem volt szimpatikus Ben, azzal, hogy a visszaemlékezésekben egy jólelkű fiúnak mutatják, aki rossz társaságban keresett magának barátokat, és azzal, hogy a beilleszkedés szélsőséges formáját választotta, meg is bélyegezte magát egy életre, és ahogy Libby is ettől remél valamiféle megnyugvást, valamennyire mégis lehet izgulni azért, hogy kiderüljön az igazság.

A nyomozás részletei, ahogy Libby egyre mélyebben gázol a nyomorban és a "white trash"-ben, ahogy például részletek kerülnek elő az unatkozó tinikről, akik teheneket  szurkáltak meg késsel éjszakánként, hogy ezzel is "kifejezzék", ők milyen nonkonformista-anarchisták, meg ahogy egy ilyen közösségben persze már arra is rásütötték, hogy "sátánimádó", aki rockzenét hallgatott... szóval engem ez az Elah völgyébenre emlékeztetett (szintén Charlize Theron filmje, talán azért is). Az viszont kár, hogy a sok részlet között elveszik a "gyerek", a párbeszédek drámaisága mellett a bűnügyi rész másodlagos, így az egyre abszurdabb nyomok időszakos előásása mellett inkább csak arra szolgál, hogy éppen ezt a drámaiságot lehetővé tegye.

Vannak tehát nagyon jól megírt drámák a filmben, csak mert ezeknek a pontjait egy hol kusza, hol unalmas, a végére meg a puszta meghökkentésre játszó krimiszál köti össze, az összbenyomás mégsem volt túl pozitív. Ahogy egyébként kb. a Holtodiglannal is volt.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Sötét helyek / Dark Places

Vannak tehát nagyon jól megírt drámák a filmben, csak mert ezeknek a pontjait egy hol kusza, hol unalmas, a végére meg a puszta meghökkentésre játszó krimiszál köti össze, az összbenyomás mégsem volt túl pozitív. Ahogy egyébként kb. a Holtodiglannal is volt.

6,5/10

Azért ezt felírtam. Köszi!

.


**************************************************

TOP 10

1. Spotlight - Egy nyomozás részletei - /Spotlight/ (2015)
Noha a témájával, vagyis a katolikus egyház védelmében ténykedő bostoni pedofilok utáni nyomozással, és annak teljesen hiteles bemutatásával is sikerült volna kivívni az elismerésemet, a konkrét eset kapcsán viszont a film olyan általános vonásokra világított rá, ami még jobban kiemelte ezt a mozit a mezőnyből. Nem egyszerűen gyerekmolesztáló papok állnak itt szemben az ő évtizedes, évszázados szennyesükben kotorászó újságírókkal, hanem az ember igazságérzete és a vallomások kapcsán egyre fokozódó düh néz farkasszemet egy tömegmanipulációból, az emberek elszigeteltségéből és tájékozatlanságából, az abban megtestesülő hatalomból, az ebből eredő képmutatásból, valamint a botrányok, a "kényelmetlenségek" elkerülésére rutinszerűen használt technikákból gyúrt, megkövesedett gólemmel, amely küzdelemhez képest Dávid csak piknikezett egyet Góliáttal. Valami ilyesmit tudok én igazán elképzelni oknyomozó újságírás, meg egyébként filmgyártás címszó alatt is, és ilyenből van sajnos túl kevés.

2. Deadpool - /Deadpool/ (2016)
Ha csak simán a sztoriját kéne véleményeznem, akkor az egyik leggyengébb lenne a Marvel filmjei között, hiszen az egész nem más, mint egy visszaemlékezéses eredettörténet, egy őrült, dilis szerelem romantikájával és titkos emberkísérletekkel körítve, ami hirtelen egy lányszöktetésbe torkollik, és vége. Amilyen kitartással és szívvel viszont Ryan Reynolds megidézte a Marvel-világ legordenárébb szuperhősét, főleg úgy, hogy még az alapanyagot sem ismertem, az minden hangulati elemében teljesen elsodort. Kefélő avokádók, T-Rexes pantomim, kedélyes beszélgetések a terroristákkal, rengeteg kiszólás és önégetés, literszámra fröcskölő vér, obszcén poénok tucatjai, meg seggezés és f*szozás minden mennyiségben, megkoronázva egy kokain és IKEA-függő vak vénasszonnyal, azaz Deadpool lakótársával... Na, ez még lehetett volna nagyon elcseszett, de a stáb érezhető lelkesedése és a borotvaélen táncoló ízléstelenség kiba* szórakoztatóvá tették a Deadpoolt.

3. Démonok között 2. - /The Conjuring 2/ (2016)
Az első részről akkoriban azt mondtam, hogy egy gyengébb évben akár simán dobogós is lehetne, mert nagyon bejött, amilyen feszültséggel, izgalommal, kreativitással és játékossággal James Wan bemutatta a paranormális jelenségek terén jól dokumentáltnak számító Warren-aktákat. Ez a "jóslat" a második résszel be is teljesült, pedig annyira nem is tetszett, mint az első. Kicsit olyan volt, mintha Wan ezt szánná horrorfilmes hattyúdalának, így minden ötletet szeretett volna még belepasszírozni, ami a korábbi filmjeiből kimaradt, ezzel viszont túlságosan szétdarabolta az újabb szellemjárás történetét, és még el is nyújtotta, bőven túl a két órán, ami egy horrornak még szerintem is sok. A kellékei, a karakterei és az ötletei a riogatásra ezzel együtt is még mindig remekül működtek, ráadásul a 70-es évek megidézésével, és hogy a média szerepével is foglalkozik egy szkeptikus TV-show nyomozásán keresztül, egészen kellemes szálakat is beleszőtt még a klasszikus démonos-megszállós sztoriba.

4. Sully - Csoda a Hudson folyón - /Sully/ (2016)
Könnyen vezethetett volna katasztrófához, amikor Sully kapitány 2009-ben egy váratlan manőverrel a Hudson-folyón hajtott végre kényszerleszállást az alig pár perce levegőben levő Airbusszal, mert ezt találta a legjobb megoldásnak. Legalább ilyen könnyen lehetett volna bukta, amikor Clint Eastwood ennek a kényszerleszállásnak a 208 másodpercéről csinált bő másfél órás filmet, de ahogy Sullynak, úgy neki is megvolt a rutinja és az éleslátása hozzá. Azzal, hogy vagy öt nézőpontból is bemutatja a film a leszállást (az utasok, a pilóták, a mentésben résztvevők, az irányítótoronyban levők, stb.), más-más oldalról is átélve a drámát, és ahogy mindehhez hozzáadták a leszállást követő per tárgyalótermi krimijét, amivel Sully-n akarták elverni a tönkrement repülő értékét, valamint a hirtelen reflektorfénybe került hős pilóta zavarát, azzal mindent kihoztak ebből a történetből, amit csak lehetett.

5. A szoba - /Room/ (2015)
Amikor az ember elrabolt, fogságban tartott gyerekekről hall történeteket, sokszor összeszorul a szíve, ez a film pedig azzal, hogy egy olyan gyerek szemén, gondolatain és világképén keresztül mutatja be a fogságot, akinek ez a "természetes" környezete, mert egy ilyen emberrablás miatt nem is ismeri a falakon kívüli világot, hatványozta ezt az érzést. Ahol a világ nagy, mert elér akár a falig is, ahol az ég kékje csak egy tetőablakon át látszik, és a másik ablakot a tévé képernyője jelenti, de az abban látottak nem is léteznek, ott hihetetlen nézni, ahogy ez a kis ember, Jack megtölti élettel, történetekkel, emlékekkel ezt az alig pár négyzetméteres odút. A film második fele inkább Jack anyjára koncentrál, arra, aki bő egy évtizede az elrablás elszenvedője volt, és jobban nyit a külvilág felé is, például a média és a rendőrség bevonásával, az már annyira nem erős, de még így is egy különleges történet a Szoba.

6. A fegyvertelen katona - /Hacksaw Ridge/ (2016)
"A hőst és a tömeggyilkost csak a nézőpont választja el", szoktam mondani, és Desmond Doss személyében érdekes volt egy olyan embert látni, aki úgy tudott hős lenni, hogy ehhez nem kellett tömeggyilkossá válnia, úgy szolgálva a II. világháborúban felcserként, hogy megtagadta a fegyveres szolgálatot. A film első fele a Doss jellemét alakító eseményekről is jó, még ha a romantikus szál és a kényszeres-klisés kiképzőtáboros kalamajka langyosra is sikeredett, hogy aztán a csendes-óceáni hadszíntérre érkezve Mel Gibson gyakorlatilag belerobbantsa a néző arcába egy háború minden sebét, halálát és kínlódását a ritka tömény háborús képekkel, és ami után, bárhogy is ítélte meg előtte az ember Doss összetett személyiségét, csak a bátorság és a kitartás megsüvegelése maradt.

7. Amerika kapitány - Polgárháború - /Captain America: Civil War/ (2016)
Az aktuális Amerika kapitány mindig a listámon volt, nem is csak mert a négy fő Marvel-karakterből ő lett a kedvencem, hanem mert ezeknél a történeteknél próbáltak leginkább elrugaszkodni a szupergonoszos/mutánsos/űrlényes kliséktől. Ezúttal nem is külső tényezők, hanem a Bosszúállók eddigi tetteinek következményi okozzák a konfliktust; az eddig névtelen áldozatok, akik a még több áldozat elkerülése és a küzdelmek során haltak meg. Így kerül szembe egymással az egykor önimádó, de egyre inkább lelki roncs Stark, aki egy ENSZ-bizottságban látná a felelősségük megosztásának zálogát, és Rogers, aki nem tűrné, hogy akár egy ENSZ-bizottság is jogi pórázt dobjon a nyakukba, még ha az önállóságukkal a hibákért is egymaguk kénytelenek elszámolni... és akad olyan, aki szélesíteni próbálja ezt az ellentétet, a Tél Katonáját használva ékként. Külön kiemelném, hogy a Russo testvérek nálam megint leiskolázták a többieket, ami az akciók komplexitását és dinamikáját illeti, amivel elérték, hogy még az a tök felesleges fél órás hirig sem fulladt teljes unalomba, aminek semmi más célja nem volt, mint az új Pókember bemutatkozása az MCU-ban, és hogy az összes eddig filmben látott Bosszúállók-karakter gyepálja egymást egy kihalt reptéren.

8. Kubo és a varázshúrok - /Kubo and the Two Strings/ (2016)
Hasonlóan bérelt helye volt az eddigiek alapján a Kung Fu Panda 3.-nak, csak hát Kubo a húrjaival engem is elvarázsolt. Nem is a történet felszíne miatt, ami egy egyszerűbb népmesét idéz az útra kelő szegény kis árváról, akinek három varázstárgyat kell megtalálnia, hogy legyőzze a gonosz királyt, hanem mert emögött annyiféle érzelem és gondolat van. Csak szemelvényszerűen tudom mondani az idős rokonok ápolásának felelősségét, a gyász feldolgozását, a szülői intelmek betartásának fontosságát, de éppúgy a szülő szeretet sokféle, olykor tehernek, túlzott korlátnak érzett megnyilvánulását, általánosságban pedig azt, hogy még egy minden ellen lázadó tinédzser is hogyan találja meg a hagyományok, a tanítások, az emlékek, a kötelékek helyét a saját világában, miközben felnőtté válik. Ezen már csak hab volt az animáció kiváló, CGI-vel és bábokkal kevert technikája, amiben olyan csúcspontok voltak, mint a falusiaknak előadott történet a papírfigurákkal.

9. Egy tökéletes nap - /A Perfect Day/ (2015)
Ahhoz képest, hogy a boszniai háború itt volt a szomszédban, úgy csodálkozunk rá, hogy arról is csinálnak filmet (ezúttal éppen egy road-movie-t), mintha valami afrikai zsákfaluról lenne szó. Más, ilyen jellegű filmekkel ellentétben viszont, a körülményekből adódóan nem is igazán a karakterek jellemváltozásáról szól, hanem általánosságban egy kis áttekintést kíván adni mindazon szereplőkről, akik egy ilyen véressé váló etnikai konfliktusban részt vesznek. A konkrét történet szerint egy kis csapatnyi segélyszervezeti munkás próbál meg az elszakadt kötelük helyett egy újat szerezni, hogy az egyetlen hozzáférhető (értsd: nem körbeaknázott) hegyi kútba dobott hullát kiemeljék, mielőtt az -oszlásnak indulva- ihatatlanná tenné a vizet... de az a 10m kötél lehetne akár a Szent Grál is, ahogy mindenki más hozzááll a dologhoz.

10. Pénzes cápa - /Money Monster/ (2016)
Ha az Eye in the Sky nem ment volna át fizetett és fizetős hirdetésbe arról, hogy micsoda lelkifurkát és dilemmázást okoznak a döntéshozókban a járulékos civil áldozatok egy terrorista agyonrakétázásakor (hogynepersze!), akkor az lenne itt, mert kamara-thrillerként és drámaként az összetettebb, feszültebb volt, mint ez a film. A tőzsdei buktából élő adásos túszdrámát és krimit varázsoló Money Monster viszont még úgy is szórakoztató, izgalmas és tanulságos volt, hogy George Clooney reppelni próbál benne, pedig nem tud. Ebben legalább nem várták el, hogy az emberek a saját hülyeségükön nevessenek (ld. A Wall Street farkasa), vagy nézték teljesen debilnek őket (ld. A nagy dobás, bár az ötlakásos rúdtáncos és társai tényleg azok), amikor a gazdasági válság és a befektetési csalás szóba kerül, csak egy feszült, fordulatos történetbe ágyazták a tőzsde alapvetését, és hogy miben különbözik a szerencsejátéktól.


Maga a lista így (ahol van, ott hivatkozással):
1. Spotlight - Egy nyomozás részletei - /Spotlight/ (2015)
2. Deadpool - /Deadpool/ (2016)
3. Démonok között 2. - /The Conjuring 2/ (2016)
4. Sully - Csoda a Hudson folyón - /Sully/ (2016)
5. A szoba - /Room/ (2015)
6. A fegyvertelen katona - /Hacksaw Ridge/ (2016)
7. Amerika kapitány - Polgárháború - /Captain America: Civil War/ (2016)
8. Kubo és a varázshúrok - /Kubo and the Two Strings/ (2016)
9. Egy tökéletes nap - /A Perfect Day/ (2015)
10. Pénzes cápa - /Money Monster/ (2016)


************************************************************************************************

OTHER TOP 5

1. Black Mirror S3 (azon belül is a "Shut up and Dance") (2016)
Bár jó pár sorozatot nézek, de ezen a listán nem nagyon szoktam szerepeltetni őket, hiszen egy-egy évadról nincs nagyon értelme filmként írni, kiragadva az egész sorozat menetéből. A Charlie Brooker nevével fémjelzett Black Mirror viszont van annyira zseniális, hogy ajánlani akarjam, és az epizódjai önálló filmként is megállják a helyüket, lévén egy novelláskötet-szerű sorozatról van szó, amiben csak a téma a közös, mégpedig a technológiai fejlődés, és annak veszélyei, lehetőségei, vadhajtásai, és egyáltalán a kábítószerként használt informatika mellékhatásai. Ebbe pedig sok minden belefér, a "digitális" kóma és fájdalomcsillapítás, egy tini kiszolgáltatottsága a zsarolóvírusoknak, vagy a méheket helyettesítő drónok térnyerése; mind érdekes és elgondolkodtató téma, így csak ajánlani tudom.

2. '71 (2014)
Hosszú halogatás után, a sokadik ajánlásra néztem csak meg ezt a filmet, mert a témája -Észak-Írország politikai helyzete a hetvenes évek elején- annyira nem fogott meg. Mekkora baklövés is volt ez, hiszen a Belfastban egymásnak feszülő négy frakció ("fiatal" IRA, "öreg" IRA, protestáns írek, brit katonaság) egy ritka összetett politikai és polgárháborús játszmát eredményezett, a véres ellenségeskedésnek pedig pont a gócpontjába keveredik egy, a helyi viszonyokról vajmi keveset tudó, az első nagyobb bevetésén a szakaszától a káoszban elszakadt brit katona. Az ő bujkálásának, menekülésének egy éjszakáját követi a film ebben a városi és hatalmi dzsungelben, remek fordulatokkal, kiváló színészekkel és korrajzzal... még ha ezt néha csak egy-egy lángoló autóroncs világítja meg, így alig látni valamit.

3. El Desconocido (2015)
Úgy két éve nagyon bejött a Locke c. film, ami ugyan végig egy autóban játszódott, a telefonhívásokon keresztül viszont egy összetett dráma bontakozott ki egy döntésről és annak következményeiről. Ez a film annak egyfajta gazdasági válságra hangolt változata, amiben egy munkába igyekvő bankárt kezd fenyegetni azzal egy csődbe jutott ügyfele, hogy bombát szerelt az autójába, és felrobbantja, ha nem kapja vissza órákon belül a pénzt, amit a tanácsok hatására elvesztett a tőzsdén. A szűk térbe zárt drámák amúgy is a gyengéim, ezt meg a halálos fenyegetés, a tehetetlenség és a türelmetlenség hatására növekvő feszültség egy kiváló thrillerré is tették, ahol a főszereplő szintén a mobiltelefonjára van utalva, és amiben a rendőrség is külön tényező, hiszen egyáltalán nem nyugtatja meg őket, hogy valaki egy bombával száguldozik a városban.

4. A kezelés - De Behandeling (2014)
Miközben a fél világ csápolt a True Detective-nek, én igazából McConaughey remek alakításán és a történetvezetés bizonyos elemein kívül olyan nagyon lenyűgöző dolgot nem láttam benne. Jobban tetszettek inkább a TD nemzetközi testvérfilmjei, a sorozatgyilkos utáni nyomozást a spanyol politikai viszonyokkal kiegészítő La Isla Minima, és a jelen belga thriller. Ebben egy magányos nyomozó ébred rá arra, hogy egy kéjgyilkos éveken és áldozatokon át húzódó ügye, amin dolgozik, összefüggésben áll azzal a pedofil hálózattal, aminek az egyik tagja még gyerekkorában elrabolta az öccsét. Így a film egy jó krimi, amit drámai szálak sokasága hurkol körbe, és vezet egy olyan döntéshez, ami az egyik legtragikusabb volt az évben.

5. Szürke senkik (2016)
Ahogy tavaly a Félvilágról írtam ezen a helyen, úgy került most ide a Szürke senkik, és jó esetben ugyanazt a pályát is fogja bejárni, tévéfilmként is ismertséget szerezve magának. Az I. világháborúban egy olaszországi felderítésre kijelölt pár fős magyar osztag története ugyan jelentős részben tartalmazza a katonák tábortűz melletti beszélgetését a pár akciódúsabb jelenet mellett, de amilyen költségvetéssel és kellékekkel (például egy madárszaros lovaskocsival) amilyen drámai hatást és hangulatot sikerült elérni, az mindenképpen dicséretet érdemel.

Akit érdekel, amikről írtam, azokról itt olvashat:
- Black Mirror S3
- A kezelés / De Behandeling
- Szürke senkik


**************************************************************************************

BOTTOM 5

-5. Inferno - /Inferno/ (2016)
Vannak olyan filmek, amik nem általánosságban rosszak, csak éppen van egy-két szempontjuk, elemük, amitől az emberben előjön a hányinger, vagy tikkelni kezd, ha csak rá gondol, és ez az egész filmélményt szétcseszi. Több ilyen is akadt idén, de egyik sem szállt alá olyan mélyen a felháborító ostobaság pokoli mélységébe, mint stílszerűen az Inferno, pedig már az abszurd alaphelyzettel, az unalmas nyomozással és a céltalan utazgatással is elég mélyre ásta magát. A füleinél elkötött, önlebomló nejlonszatyorba "rejtett" halálos vírus, és az, hogy a film Langdon professzor által megfejtendő nyomai csak azért léteznek, hogy a terroristák meg tudják védeni A szatyrot, miközben a nyomok nélkül esélye sem lenne senkinek megtalálni A szatyrot... ez alatt nekem 2016-ban egyszerűen nem volt semmi.

-4. A játszma - /The Call Up/ (2016)
Olyan minimál-költségvetésű filmekbe beletörölni a fikát, amik ha nem jönnek ki DVD-n, akkor legfeljebb valamelyik "C" kategóriás kábeladó töltelék műsorsávjában futhattam volna bele, nem nagy kihívás. Általában békén is szoktam ezeket hagyni, de ezt a videojáték-fetisiszta bénaságot a teljesen idióta módon összetrombitált, übersablonos szereplőivel, meg a sztorinak nehezen nevezhető kreténséggel, hogy az életképtelenül naív hülyéknek valami virtuális fegyvert használva kell keresztüllőniük magukat a nem-is-olyan virtuális ellenfeleken egy toronyházban, ahol minden emelet egy szintnek számít... hát ezt nem tudom említés nélkül hagyni.

-3. Szemfényvesztők 2. - /Now You See Me 2/ (2016)
Az Infernoval egy kategória léket kapott film volt az utóbbi évek legjobb bűvésztrükkjének folytatása, ami annak ellenére is lehetett volna középszerűen semleges, hogy állandóan előzetesen szájbarágott mutatványokkal akart lenyűgözni, miközben inkább volt Mission Impossible jellegű kémfilm, mint színpadi előadás, és így nyomába sem érhetett volna az előzménynek. Viszont a "véletlenül" pont kártyalap méretű és mintázatú szupertitkos chippel, és azzal, hogy ezt a lapot utána halál unalmasan dobálják vagy öt percig a szereplők, továbbá az egyéb irritáló kellékekkel és szereplőkkel együtt sikerült a filmet tökéletesen eltüntetni az érdeklődési körömből.

-2. Kút (2016)
Az elmúlt években nagy örömmel fogadtam a magyar filmipar magára találását, igazán remek darabok is felbukkantak köztük (ld. fent), de sorsszerű volt, hogy előbb-utóbb jönnie kell annak, ami minden ígérete ellenére is csalódás lesz. Végül a Nyomozóval elismertséget szerzett Gigor Attila filmjével "estem kútba", mert az előzetes híresztelések és a szereplőgárda ugyan sok jóval kecsegtetett, de az erőltetett, ugyanakkor inkább kínos poénkodás, az egyre képtelenebb helyzetekből csak nevetséges módon kiutat találó forgatókönyv, a túlságosan tarantinósra vett hangulat, a töltelékként használt hármasszex-light, és a minden karizmát nélkülöző főszereplő olyan mély gödröt ásott, amiből Udvaros Dorottya meg pár tényleg jó karakter és látványelem segítségével sem tudott a film kimászni nálam.

-1. Suicide Squad - Öngyilkos osztag - /Suicide Squad/ (2016)
Sokáig gondolkodtam, hogy az év két legszutykabb képregényfilmje közül melyiket állítsam a szőnyeg szélére, merthogy erre a helyre "pályázott" a "Batman Superman ellen - Az igazság hajnala" is. De azt legalább közepesre mentette Ben Affleck bűntől megkeseredett Batmanje (pedig ott volt ám a pincebogárrá torzított komornyik, és a Vigyorexet túladagoló Lex Luthor is), míg a világmentésre kijelölt pszichopata bűnözőknél ilyen mentő körülmény nem akadt, még Harley Quinn segge sem nagyon. Ahogy ezek az állítólagos őrültek gyilkolás helyett lelkiznek és romantikáznak, miközben az antiszuperhős-titkosszolgálat megidézte voodoo-szellemcsajt akarják visszatuszkolni az urnájába, olyan nevetségesen hülye dolgok kíséretében, mint az anorexiás Killer Croc vagy az az esztergaforgács múmia, úgy éreztem, itt csak a DC stúdió követ el szakmai öngyilkosságot.

Ezek némelyikéről is írtam, de ezekről inkább ne olvassatok...

Továbbá osztanék egy "Annyit sem ér, hogy lehúzzam!"-különdíjat, ugyanis az Egyiptom istenei annyira undorítóan és riasztóan szar volt minden képkockán és hangfoszlányon, amit szerencsétlenségemre elém sodort a sors, hogy arra sem tudtam rávenni magam -már a gondolatra is átérezve a legelcseszettebb időpocsékolás fájdalmát-, hogy úgy küldjem el az aranyozott robotszörny-förmedvényeket az óegyiptomi picsába, hogy előtte legalább megnézem.

Hoppá!

Az Egy tökéletes napról nem is tudtam, hogy pótoltad!! Örülök, hogy tetszett...

Bővebben hétvégén, most ennyi időm volt (most lett vége a szalagavatónak)...

Niwrok írta:

* * *   Évértékelő (2016)   * * *

Maga a lista így (ahol van, ott hivatkozással):
1. Spotlight - Egy nyomozás részletei - /Spotlight/ (2015)
2. Deadpool - /Deadpool/ (2016)
3. Démonok között 2. - /The Conjuring 2/ (2016)
4. Sully - Csoda a Hudson folyón - /Sully/ (2016)
5. A szoba - /Room/ (2015)
6. A fegyvertelen katona - /Hacksaw Ridge/ (2016)
7. Amerika kapitány - Polgárháború - /Captain America: Civil War/ (2016)
8. Kubo és a varázshúrok - /Kubo and the Two Strings/ (2016)
9. Egy tökéletes nap - /A Perfect Day/ (2015)
10. Pénzes cápa - /Money Monster/ (2016)


************************************************************************************************

OTHER TOP 5

1. Black Mirror S3 (azon belül is a "Shut up and Dance") (2016)
2. '71 (2014)
3. El Desconocido (2015)
4. A kezelés - De Behandeling (2014)
5. Szürke senkik (2016)

**************************************************************************************

BOTTOM 5

-5. Inferno - /Inferno/ (2016)
-4. A játszma - /The Call Up/ (2016)
-3. Szemfényvesztők 2. - /Now You See Me 2/ (2016)
-2. Kút (2016)
-1. Suicide Squad - Öngyilkos osztag - /Suicide Squad/ (2016)

Ezek némelyikéről is írtam, de ezekről inkább ne olvassatok...

Továbbá osztanék egy "Annyit sem ér, hogy lehúzzam!"-különdíjat, ugyanis az Egyiptom istenei annyira undorítóan és riasztóan szar volt minden képkockán és hangfoszlányon, amit szerencsétlenségemre elém sodort a sors, hogy arra sem tudtam rávenni magam -már a gondolatra is átérezve a legelcseszettebb időpocsékolás fájdalmát-, hogy úgy küldjem el az aranyozott robotszörny-förmedvényeket az óegyiptomi picsába, hogy előtte legalább megnézem.

.

No. Olyan nagyon sok meglepetést nem rejtettél el benne, ahogy viszaemlékszem, ezek a filmek kb mind hasonló százalékos értékeléseket kaptak nálad - innentől pedig a sorrend tulajdonképp lényegtelen. A listán az első 7-ről már beszéltünk, így arra nem térek ki külön, a Kubot valamikor majd talán megnézem (miután a gyerekeket már nem érdeklik a mesék, lényegesen kevesebb anaimációt látok), meg ezek után a Pénzes cápát is (bár azt nem igazán terveztem). És hogy a Perfect day ily magasra került nálad, az külön jó hír.

Ha nem is szignifikánsan, de az én TOP10-em (jövő 7 végén, kb.) azért természetesen más lesz.

Az egyéb TOP 5 már kicsit érdekesebb. A Kezelésről tudod, hogy nincs jó véleményem (ami nem baj), viszont a 13 órát és az Under Sandetet kicsit hiányolom innen - nekem mindkettő listás lesz. És talán a Szürke senkik lóg még ki innen, de nem vagyunk egyformák... jó az is, csak... olyan kicsit szürke...

A BOTTOM meg még érdekesebb, én az Öngyilkos osztaggal meg a Játszmával is elvoltam, a többi rendben van. Egyébként... tök jó, hogy igazából itt jönnek ki a különbségek köztünk: van, amit nagyon tudunk utálni úgy, hogy a másikunk nem.

Mindegy, jó kis összeállítás, megy a facebookra!


.