Niwrok írásai 2.0

.
A kezelés / The Treatment / De Behandeling



Nick Cafmeyer nyomozó az antwerpeni rendőrség kötelékében dolgozva egy család fogvatartásának, megkínzásának és a gyermekük elrablásának ügyében vezeti a vizsgálatot, még forró nyomon haladva. Az ügynek hamarosan előkerülnek a lehetséges pedofil vonatkozásai, ami Nicket különösen érzékenyen érinti, mert 25 évvel korábban az öccsét, Bjornt is egy környékbeli pedofil, Ivan Plettinckx rabolta el, akire hiába tett akkor Nick terhelő vallomást, egyéb bizonyítékok hiányában a rendőrség elengedte a férfit. Az öccse elrablása azóta is kísérti Nicket, gondolatban és személyesen is, és ezért is kutat elszántan az eltűnt fiú után, akár a szabályokat és a kollégáit is másodlagosnak tekintve. A helyszínen talált tárgyak, a tettes motivációja és a lehetséges elkövetők utáni nyomozás során Nick meglepetésére nem csak az derül ki, hogy már volt hasonló ügy a városban az elmúlt években, így valószínűleg egy sorozatos elkövetőről van szó, hanem az is, hogy egy régóta létező pedofil hálózat tagjain keresztül annak az embernek is lehetnek információi a mostani elkövetőről, akinél Nick valószínűleg még annyira sem fogja tudni türtőztetni magát, mint általában... mert ez az ember Plettinckx.

Rég láttam ennyire magával ragadó bűnügyi filmet, ami nem csak a nyomozás hátterét és folyamatát tudta kellően izgalmasan bemutatni, de folyamatosan négy-öt szállal zsonglőrködik párhuzamosan, amik mellett azt kell mondanom, önmagában a rendőri munka volt a kevésbé érdekes, pedig az is jó volt. Benne van a történetben Nick és a többi szereplő drámája is, hiszen adott, hogy egy gyerekrablási és -molesztálási ügy micsoda indulatokat korbácsol fel, és ahogy egyre több derül ki a mocskos és tragikus részletekről, úgy változik például némely szereplők megítélése. Ebből egy kivétel van, Plettinckx, aki végig egy undorító féreg, ugyanis nemhogy meghúzná magát egy kő alatt, ahová a férgek valók, hanem még külön cukkolja is Nicket, például azzal, hogy leveleket küld Nicknek, amikben leírja, milyen életet élhet Bjorn az elrablása után, már ha még életben van (és elhiszem, hogy ez csak film, de ha ezt meg lehet tenni büntetlenül, akkor a belga jogrendszer sürgős és átfogó felülvizsgálatra szorul!). Ja, nem, kettő, mert a suttyó vénasszonynak is lehet, hogy kiesett volna a protézise, ha engem is olyan kárörvendően és pökhendin nevet ki, ahogy Nicket, pedig én néha már az életben maradáshoz is túl jámbor vagyok. Külön szál foglalkozik az áldozatokkal, akik közül már említettem a korábbi esetek elszenvedőit, de kb. a történet közepén kiderül, hogy a tettes új családot szemelt ki, rajtuk keresztül pedig folyamatában mutatja be a film az elrablásukat és a kiszolgáltatottságukat, illetve azt is, hogy az elkövető hogyan szerez információkat róluk, az életvitelükről, megtervezendő az elrablást magát. Mindezek mellett a feszültség abban csúcsosodott ki, ahogy a nyomozással együtt párhuzamosan láthatóak a Nick tudtán kívüli mellékszálak, és az is, ahogy a döntései meg a véletlenek hogyan viszik közelebb egyiknek vagy másiknak a megoldásához, miközben a másiktól ezzel együtt távolabb kerül. Nagyon erős érzelmeket építenek fel erre a kettősségre, a veszteségekre és az áldozatokra, tele "mi lett volna, ha?"-jellegű kérdésekkel, melyek még a film befejeztével is a néző fejében maradnak.

Volt még egy vonatkozása a De Behandelingnek, amit érdekesnek találtam, még ha a filmben nem is annyira hangsúlyos. Volt ugyanis egy árnyalatnyi misztikum a történetben, ami akár ebbe az irányba is elmehetett volna, és igazából annyiban jelenik meg, hogy a szereplők, gyerekek és felnőttek egyaránt beszélnek egy személyről, akire csak úgy hivatkoznak, hogy "a troll". Maga Nick is kutat a troll után, legendáriumokban keres utána, és ez azért volt érdekes, mert pár éve láttam egy másik belga filmet, a Linkeroevert, és annak kapcsán már kiderült, hogy Antwerpennek van egy "sötét", baljós oldala, tele történetekkel a természetfelettiről, mint az USÁ-ban Maine megye. A "bal part" a város azon része, ahol állítólag a kiközösítettek éltek: gyilkosok, elmebetegek, kuruzslók, boszorkányok, zsiványok, szörnyszülöttek, stb... akár egy "troll" is.

A fentiekből látható, hogy bőven benne volt a magasabb pontszám is a filmben, de volt egy szál, az eltűnt filmtekercsé, aminek zavaróan csak annyi funkciója volt, hogy a stáb által kívánt ideig tudja késleltetni a nyomozás lezárását, így sokáig elég érdektelen volt. Másrészt a tettes kiléte nekem csalódás volt, mert nem igazán illett abba a képbe, amit a film felépített róla. Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket   ). Ehhez az is hozzájárult, hogy számomra hiteltelen, hogy a tettes mentális és fizikai állapotában a stáb tagjai olyan tevékenységeket tulajdonítottak neki (pl. az ipari alpinizmust), amire nem igazán látszott képesnek, még ha benne is van a dologban, hogy a megszállottság mennyi erőt is adhat egy ilyen embernek. Meg azért csak ott van az a kérdés is, hogy ez az ember miből élt ennyi éven át. Pedig egyébként az, ahogy titokban tartják a személyét, az jó, és amilyen bizarr motivációt mutatnak be a tettei igazolására, abban meg egy olyan társadalmi kérdést vetnek fel, ami létező probléma... de az, hogy a címben is előhozott "kezelés" ezt milyen metódus szerint "orvosolja"... Jézusom!

Most már csak meg kéne néznem a True Detective-et, hogy nyugodt szívvel mondhassam, "Ez a film a belga True Detective!", ahogy a Mocsárvidéknél is remekül el tudtam volna intézni annyival, hogy "Mint a spanyol True Detective!". A drámaisága, a nem kevés brutális és nyers jelenete miatt viszont még látatlanban is a True Detective-hez tudom csak hasonlítani a De Behandelinget, és ahogy évtizedes ügyek keverednek a jelenkori nyomozással, abból meg a Szemekbe zárt titkok szelleme köszönt vissza, még ha nem is vezetnek olyan magasra a szálai. Thrillerként, drámaként, krimiként egyaránt ütős volt, egyedül a tettes személyét kellett volna egy kicsit jobban kidolgozni, és akkor zseniális lenne. Így csak nagyon jó.


8,5/10
.

Niwrok írta:

A kezelés / The Treatment / De Behandeling

Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket  

8,5/10

Ejj, ez tudod milyen régóta a merevlemezen pihen? Már számtalanszor terveztem megnézni, de akkor most előbbre veszem... úgyhogy majd tippelek.

Niwrok írta:

... akkor a belga jogrendszer sürgős és átfogó felülvizsgálatra szorul! ...

Ez nem lep meg, ez egy olyan ország, ahol este 10 után nem lehet házkutatást tartani... meg is lehet nézni, mi lett belőle.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A kezelés / The Treatment / De Behandeling

Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket  

8,5/10

Ejj, ez tudod milyen régóta a merevlemezen pihen? Már számtalanszor terveztem megnézni, de akkor most előbbre veszem... úgyhogy majd tippelek.

Nocsak, nyitott kapuk   ? Várom !

És csak ez, vagy a Mocsárvidék is? Ha nem, szerintem azt is felírhatod, mert ugyan a lassúsága miatt engem nem fogott meg (ne is keresd, semmit nem írtam róla), de a színészei és a hangulata remek, és a korszak miatt külön érdekes.

.

Niwrok írta:

Nocsak, nyitott kapuk   ? Várom   !

És csak ez, vagy a Mocsárvidék is? Ha nem, szerintem azt is felírhatod, mert ugyan a lassúsága miatt engem nem fogott meg (ne is keresd, semmit nem írtam róla), de a színészei és a hangulata remek, és a korszak miatt külön érdekes.

.

Nyitott kapuk... az, igen. Egy barátom kb. két hónapja ajánlotta már.
Igyekszem vele, meg akkor felírom a Mocsárvidéket is.

Niwrok írta:

.
A kezelés / The Treatment / De Behandeling

Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket   ).

8,5/10

Pedig, ha ugyanarra gondolunk, meglehetősen egyértelmű:

Spoiler:

Bővebben hamarosan... de előljáróban annyit, hogy "Bolondokat a bolondokházába!"


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A kezelés / The Treatment / De Behandeling

Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket   ).

8,5/10

Pedig, ha ugyanarra gondolunk, meglehetősen egyértelmű:

Spoiler:

Spoiler:

R2-D2 írta:

Bővebben hamarosan... de előljáróban annyit, hogy "Bolondokat a bolondokházába!"

És én ezen meglepődtem? Neeeeeemm   ... Már csak azért sem, mert ezúttal tényleg. De még inkább a sitten.
.

Niwrok írta:

Mentőexpedíció / The Martian

Mondhatnám, hogy nekem is erősen TOP10-es film erre az évre, de gyorsan vissza- és előretekintve az idei kínálatot, nem nagyon hiszem, hogy bármi megszorongatja majd a decemberi "listázásnál", hogy ne ide kerüljön az arany. Ilyen történettel, ilyen stábbal, ami egy merész húzással képes gyakorlatilag stand-up comedy-t csinálni egy halálos vészhelyzetből és a hozzá kapcsolódó feladatok megoldásából, úgy, hogy közben állati izgalmas, szórakoztató, érzelmileg megterhelő és elgondolkodtató is, "ismerve a profilomat", miért is lenne ez kérdéses ?

9,5/10

Ahogy egyébként első is lett az éves listámon.
Az újranézés annak apropóján merült fel, hogy én is elolvastam a könyvet, és hasonlóan az ilyen esetekhez, így lett komplex az élmény. Mindig a Végjátékot hozzuk példaként, de mégiscsak az a legtipikusabb példája, hogy a film és a könyv mennyire más igényeket elégítenek ki, amin keresztül jól ki is egészítik egymást, és a két forrásból áll össze egy történet.

A film a könyv után csak még inkább egy showműsornak tűnik, ami még úgy is, hogy szinte csak végigszalad Mark Watney hazaútján csak a legritkább esetben ér rá az üres hatásvadászatra (mint például a sziklára kiülős jelenetnél). Nem csak a technikai részletek lettek kivágva (csak az, hogy Mark miért és hogyan készíti elő a marsjárót az útra, és hogyan ér a célhoz van vagy száz oldal, itt meg két montázs), hanem olyan komplett kihívások is, mint a rádió elromlása és a porvihar a célhoz oly közel, de a kétségek is bővebben kidolgozottak (ld. a kínai űrhivatal áldozatvállalása). A Mentőexpedíció annyira kalandfilmként akar megfelelni, hogy még azokat a mély drámai pillanatokat is elvesztegeti, mint amikor Mark másfél év után először hall emberi beszédet.

.

.
A törvény nevében / True Detective S1



Ha már a Kezelés kapcsán előkerült, meglett az a kis plusz, amivel évek után kedvem lett megnézni... Meg hát ezzel is úgy voltam, egyszer egy esős hétvégére jó lesz, és mi lett volna erre jobb alkalom, mint a múlt hétvégi monszun   ? Ja, és mostanában volt már ingyen   .

A sztori alapja -mint azt nyilván sokan tudják- egy bizarr gyilkosság után nyomozó rendőrpáros (Rust és Marty) történetét kíséri végig. Mivel az elhagyott vidéken történő sorozatgyilkosságokról -mert ugye a rituális gyilkosságok ritkán állnak magukban- ez volt éppen a harmadik film, amit láttam mostanában, és azok eléggé magasra tették a lécet, így részemről már az első percektől nagy szükség volt arra, hogy minőségben olyat nyújtson a sorozat, amivel el tudja feledtetni mondjuk az agancsok asszociációját a Hannibalra, mert az nálam nem jó ómen. Önmagában például az, hogy milyen elképesztő tájakon és helyszíneken játszódik mindez (azaz Louisiana déli, lápos vidékén) vagy ahogy megidézték az ott élők, jellemzően a "white trash" tahók mindennapjait, hogy mennyire semmibe nem nézik őket, és hogy ők is mennyire semmibe tartják magukat a sok elpotyogtatott gyerekkel meg a generációkra visszavezethető vérfertőzéssel, együttesen nagyon jó volt, kiváló hangulatalapozó mondjuk a zenével együtt, de ezt a többi is tudta. Ahogy valós eseményeket szőttek a történetbe, például a különféle hurrikánok pusztítását, az is sokat dobott a sztorin, de szintén nem most láttam ilyet először. De az, hogy ilyen nagy időtávot, sokféle kis mellékvágányt, anekdotát felölelt a történet, mindenképpen újszerű és izgalmas volt; elég sok találgatásra adott okot, hogy a sorozat három fő időponthoz kötödik, amik között évek múlnak el, de akár egy évtized is. Nagyjából a sorozat feléig nem is nagyon lehet tudni, hogy a két nyomozó, akik a "jelenben" kérdezik ki Rustot és Marty-t a régi ügyükről, amit igazából visszaemlékezésként nézhetünk végig (ami abból a szempontból különösen jópofa volt, hogy azt is látjuk ezekből, amikor hazudnak, mint a vízfolyás), majdnem húsz éves eseményeket hozva a felszínre, az most ki után is folyik, miért érdekli őket a múlt, főleg olyan részletekig, hogy hét év közös munka után miért vált szét ez a sikeres páros annyira, hogy Rust utána vagy tíz évre el is tűnt.

Az ügy, a nyomozás maga viszont -bármennyire is próbálja a stáb a mindenféle összefonódásokkal és a társadalmi elit mocskos kis titkainak beleszövésével érdekesebbé tenni- annyira darabos, hogy az a rész nem igazán kötött le. Igazából úgy éreztem, hogy az a stábnak is csak egy keret, amibe az egyébként jól eltalált és nagyon sokszor emlékezetes karaktereket belerakták. Érdekes módon a mellékszereplők jöttek be jobban. Rust, bár kétségtelen a jobb karakterek közé tartozik, a megszállottságával, a kényszerbetegségeivel és a depressziójával együtt is, de tipikusan az a fajta csodabogár, akik miatt annyira unom már az ilyen "különcnyomozós" sorozatokat. Matthew McConaughey megformálásával együtt mondjuk kétségtelenül jobb volt, főleg, amikor nem a karót nyelt halálmadár volt a fiatalabb Rust szerepében, hanem az idősebb, cinikus megszállottként jelent meg; a jelenkori kikérdezéses jeleneteinek olyan jó a hangulata, ahogy mindig a két néger nyomozó előtt jár két lépéssel, és olyan jó beszólásai vannak, hogy nekem azok voltak az egész sorozat csúcspontjai. A filozofálgatásait is elhallgattam volna egy ideig, ahogy az is jó volt, ahogy a személyiségének próbáltak a múltjával megalapozni, de azért tíz percet csak arra szánni, ahogy Rust kifejti, az életben semminek nincs értelme, a világ egy szar hely, és hogy mennyire hülye, aki ezt a nagybetűs Semmit bármifajta érzelemmel megpróbálja kitölteni, és hogy az ezt megindokló múltja nem kicsit túlzsúfoltnak tűnik az életkorához képest... Ez is része annak a halmaznak, amivel az írók túlzásba estek. Ezért is tetszettek vagy voltak kellemesebbek azok a szereplők, akik Rust és Marty kutatását kísérték, így például az első áldozat férje, akit a börtönben kérdeznek ki, vagy a sátras prédikátor, és ahogy az ő élete alakult az évek során, de még az egyszerű fűnyírós tahó is az elhagyatott iskola udvarán (psszt!   )

A másik végletnek ott van Marty. Woody Harrelson kiváló színész, kedvelem a stílusát, de a túlcsicsázott Rusthoz képest ő meg annyira közhelyes a piti kis dolgaival, a kispolgári félrekeféléseivel meg az alkoholizmusával, hogy elég gyorsan elvesztette nemhogy a szimpátiámat, de az érdeklődésemet is. Rustnak abban teljesen igaza van, hogy Marty nem tesz hozzá nagyon semmit a nyomozásokhoz, így viszont kilóg a lóláb, hogy egy felesleges szereplőről van szó. Az egyetlen funkciója gyakorlatilag az, hogy rajta keresztül halljuk, hogyan kong Rust belseje a kiüresedéstől, és hogy a többi rendőr ne lincselje meg Rustot az első héten. És amilyen szövegeket írtak neki... A legrosszabbak azok, amikor Maggie-nek próbál magyarázkodni a kapcsolatukról, és egyszerűen annyira bődületesen kínos és szánalmas az a két jelenet, amikor mondjuk a kapuzárási pánikjáról hadoválva a Kengyelfutó gyalogkakukk Prérifarkasához hasonlítja magát, hogy megváltásként tekintettem volna rá, ha valaki ott helyben agyonlövi, ne szenvedjen tovább szegény pára.

Minőség és ötletek szempontjából mindenképpen fejet kell hajtanom a True Detective előtt, de a sztorija és a karakterei is inkább a trendeknek és a népszerű stílusjegyeknek lett alárendelve. Nem éreztem, hogy ez a sorozat egy történetet szeretne elmesélni (ami nálam azért általában elsődleges), hanem csak egy sorra akarta felfűzni azokat a dolgokat, amiket az utóbbi idők sorozatai és filmjei alapján az emberek szeretnek egy nyomozós sorozatban. Ezért tartom a lehetőségekhez képest gyengének például a Mr. Robotot is, bármekkora hisztéria is volt körülötte, és ezért adok ennek is kevesebb pontot, mint amennyit egy feszesebb forgatókönyvvel gond nélkül elérhetett volna. Ettől még voltak olyan részei, amik nagyon bejöttek, de általában volt valami, ami annak kapcsán le is húzta kicsit a hangulatom, vagy fordítva: egy fél epizód például arra megy el, hogy Nick beépül, ami a film szempontjából csaknem teljesen mellékvágány, de egyéb pozitívumok mellett egy kiváló, akciódús 10 perces vágatlan jelenet is tartozik hozzá, amiért nem tudtam haragudni rá, hogy beletették a sorozatba.


7/10

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Mentőexpedíció / The Martian

Az újranézés annak apropóján merült fel, hogy én is elolvastam a könyvet, és hasonlóan az ilyen esetekhez, így lett komplex az élmény. Mindig a Végjátékot hozzuk példaként, de mégiscsak az a legtipikusabb példája, hogy a film és a könyv mennyire más igényeket elégítenek ki, amin keresztül jól ki is egészítik egymást, és a két forrásból áll össze egy történet.

A film a könyv után csak még inkább egy showműsornak tűnik, ami még úgy is, hogy szinte csak végigszalad Mark Watney hazaútján csak a legritkább esetben ér rá az üres hatásvadászatra (mint például a sziklára kiülős jelenetnél). Nem csak a technikai részletek lettek kivágva (csak az, hogy Mark miért és hogyan készíti elő a marsjárót az útra, és hogyan ér a célhoz van vagy száz oldal, itt meg két montázs), hanem olyan komplett kihívások is, mint a rádió elromlása és a porvihar a célhoz oly közel, de a kétségek is bővebben kidolgozottak (ld. a kínai űrhivatal áldozatvállalása). A Mentőexpedíció annyira kalandfilmként akar megfelelni, hogy még azokat a mély drámai pillanatokat is elvesztegeti, mint amikor Mark másfél év után először hall emberi beszédet.

.

Niwrok írta:

.
A törvény nevében / True Detective S1

Minőség és ötletek szempontjából mindenképpen fejet kell hajtanom a True Detective előtt, de a sztorija és a karakterei is inkább a trendeknek és a népszerű stílusjegyeknek lett alárendelve. Nem éreztem, hogy ez a sorozat egy történetet szeretne elmesélni (ami nálam azért általában elsődleges), hanem csak egy sorra akarta felfűzni azokat a dolgokat, amiket az utóbbi idők sorozatai és filmjei alapján az emberek szeretnek egy nyomozós sorozatban. Ezért tartom a lehetőségekhez képest gyengének például a Mr. Robotot is, bármekkora hisztéria is volt körülötte, és ezért adok ennek is kevesebb pontot, mint amennyit egy feszesebb forgatókönyvvel gond nélkül elérhetett volna. Ettől még voltak olyan részei, amik nagyon bejöttek, de általában volt valami, ami annak kapcsán le is húzta kicsit a hangulatom, vagy fordítva: egy fél epizód például arra megy el, hogy Nick beépül, ami a film szempontjából csaknem teljesen mellékvágány, de egyéb pozitívumok mellett egy kiváló, akciódús 10 perces vágatlan jelenet is tartozik hozzá, amiért nem tudtam haragudni rá, hogy beletették a sorozatba.


7/10

Hoppá, hoppá!!! Két meglepetés is egy napra!!

Az nem volt kérdés, hogy az A marsi neked is bejön (én még mindig felkuncogok néha, ha eszembe jut valami belőle), de a True detective-ben azért benn volt a lehetőség, hogy valami miatt igazán tetszeni fog.

Bár, ahogy olvasom, a sarokpontokban ugyan megint csak egyezünk, de talán megint csak jobban el tudtad fogadni a karaktereket, azok drámáit, megnyilvánulásait, mint én. Ezek után viszont nagyon kíváncsi vagyok, mit fogsz szólni a második évadhoz, a világ az elsőt isteníti és a másodikat húzta le. Nálam pont a kettes a jobb.

R2-D2 írta:

A törvény nevében / True Detective S1

A True detective-ben azért benn volt a lehetőség, hogy valami miatt igazán tetszeni fog.
Bár, ahogy olvasom, a sarokpontokban ugyan megint csak egyezünk, de talán megint csak jobban el tudtad fogadni a karaktereket, azok drámáit, megnyilvánulásait, mint én. Ezek után viszont nagyon kíváncsi vagyok, mit fogsz szólni a második évadhoz, a világ az elsőt isteníti és a másodikat húzta le. Nálam pont a kettes a jobb.

Talán majd jövőre ... Ez sem érdekelt annyira, azért nem siettem el, de az még ennyire sem, és mivel nem függnek össze, még ez a kényszer sincs meg.
Majd ha megint lesz valami punnyadtabb esős hétvége .
.

.
A boszorkány: New england-i rege / The VVitch: A New England Folktale



Valamikor a XVII. század elején William a feleségével és négy gyerekükkel (a tinédzser Thomasin, a pár évvel fiatalabb Caleb és a hat év körüli ikrek), feladva angliai életüket, egy puritánok lakta településre költözik, New Englandbe, az együttélés nehézségei, leginkább Williamnek a közösségétől eltérő vallásértelmezése miatt viszont költözniük kell. Egy közeli erdő mellett sok munkával saját farmot építenek maguknak, felkészülve az önellátásra és a gyerekek felnevelésére, akik hamarosan ötre gyarapodnak a kis Sam érkezésével. Egyik nap Thomasin Sammel játszik, amikor is egy pillanatra nem figyel oda és a kisbaba eltűnik. William, tartva attól, hogy a kisfiút valamilyen vadállat ragadta el, a keresésére indul Calebbel. Ezzel együtt félelem költözik a családtagok szívébe, mert Sam eltűnése csak az első a baljós események és tragédiák sorában, és egyre inkább meggyőződésükké válik, hogy mindez azért történik, mert az Úr elfordította róluk a tekintetét, hogy rontás és boszorkányság telepedett rájuk a bűneik miatt.

Ahogy olvasgattam a filmről a neten, az egyik helyen úgy jellemezték a The Witchet, mint az "A farm, ahol élünk, alámerül a Pokolba". Az írója utólagos engedelmével kölcsön is venném ezt a kifejezést, mert fél mondatban összefoglalta, amit én csak a fél oldalban tudtam volna körülírni. Mert ugyan elég fenyegetően indul a film, William tárgyalásával, aminek a kiutasításuk lesz a vége, onnantól a körülményekhez képest egészen idillien alakul a család élete. A házukat és a hozzá tartozó gazdasági épületeket gond nélkül fel tudják építeni, alakul a kis konyhakert a ház mellett, beérett az elvetett kukorica, az ólban kecskék, és Sam születésével immár öt gyereket nevelnek egészségben, az Úr parancsolata szerint, a Bibliájukkal összhangban.

Ehhez a részhez illeszteném hozzá a film külsőségeivel kapcsolatos dolgokat is, mielőtt nagyon belemennék a vallási rész "rejtelmeibe", mert az is megérdemli a szót. A képi része például kiváló, mert bár igaz, hogy egy tisztásnyi területen kellett csak korhűnek lenni, de az olyan remekül sikerült, mintha csak valami skanzent látnék. A színeknél mondjuk nem kellett volna ennyire ráfeküdni arra, hogy minden barna és szürke legyen, még akkor sem, ha egyébként a két időszak között nagyjából egy év telhetett el, így jogos, hogy ugyanúgy késő ősszel látjuk a tájat. A színészeknek is nagy falat lehetett ez a szerep, mert nem elég, hogy a lelki folyamatokat kell hitelesen ábrázolni, mindehhez még külön kellett figyelniük a The Witch archaikus nyelvezetére is, különösen mondjuk a gyerekeknek. Ez a stílus bármennyire is segítette a beleélést, egy ideig inkább zavart, mert tudok én angolul annyira, hogy a filmek ne jelentsenek túl nagy gondot, de a "sok lőn meg vala" azért igencsak megnehezítette a megértést, hogy ki miről is beszél, főleg amikor beindul az egymásra mutogatás.

Abból ugyanis van dögivel. A The Witch minden egyéb vonása és misztikussága mellett is leginkább családdrámaként működik, aminek keretében a szereplők a körülöttük zajló eseményeket, balszerencsét és tragédiát a puritán vallásuk bűnfelfogásának keretében megpróbálják a többiek hibáztatásával vagy a saját gyarlóságuk, döntéseik következményeként magyarázni, értelmezni. Így lesz az idillből hamarosan pokol az atomjaira hulló családban, ahogy az egymás iránti szeretetből félelem lesz, majd abból gyűlölet erjed, és aminek az örvényéből képtelennek látszanak szabadulni, még erőszakkal sem. Hogyan is tehetnék, amikor a hiedelmekre és babonákra való igény egyik fő mozgatórugója, hogy az emberek befolyásolni akarják azokat az eseményeket, folyamatokat, amik ismeretlenek számukra, vagy amit nem tudnak teljesen az irányításuk alatt tartani, vagy hogy egyáltalán képesek rá, és ez éppúgy igaz a barlangrajzokra, az esőtáncra és az imádságra. Ugyanennek persze a fordítottja is igaz, azaz ha valami rossz történik, akkor az biztos azért van, mert az ember "rosszat", az Istennek (bármelyiknek) nem tetsző dolgot cselekedett, és ezért kapja a büntetést. Nem elöszőr téma ez itt (többek között a Mr. Nobody és a Hátrahagyottak S2 esetében), de a The Witchhez legközelebb álló film talán a Kreuzweg. Az a keresztény fanatizmus szélsőséges példáján keresztül ugyanis majdnem tökéletesen mutatta be, hogy a "bűnt" követő büntetéstől való félelem a tudatlanság és a korlátozott tudományos háttér okán akár az emberi test viselkedéséről (mondjuk hogy tizenévesen a fiúk már megnéznek egy ruhából majdnem kibuggyanó mellet, még ha az egyetlen látókörön belül levő mell a nővéréé is) hogyan fajulhat vallásos paranoiává, minden cselekedetben, gondolatban és érzésben a bűn lehetőségét vizsgálgatva, görcsösen próbálva kijavítani, helyrehozni azt a hibát, ami talán meg sem történt, de megtörténhetett volna (ld. gondolatbűnözés)...

Spoiler:

Mivel a boszorkányság ugye központi téma, adott volt, hogy a természetfeletti valami módon meg kell jelenjen, még ha akkoriban a boszorkányság mást is jelentett, mint manapság általában elképzelik (gonosz mágia vs. minden, ami az Istennek nem tetsző) És talán pont ezen a ponton vesztett el egy kicsit a film. Engem sokkal jobban lekötött, amikor csak a félelmek, a kétségek meg a vágyaik vezették a családtagokat, amikor a boszorkányság nem kézzel fogható volt. Ehhez képest meg a vége már full varázslás, amit szerettem volna az őrülettel magyarázni, mert az valamivel valószerűbbé tette volna a dolgot, de ezt nem igazán hittem el még magamnak sem.

A The Witch így lett érdekes korrajz és feszült családi dráma egyszerre, aminek inkább csak kényelmetlenségei lettek volna, mint igazán hibája, ha a végén nem akarják megmagyarázni azt, amit felesleges.


8/10
.

Niwrok írta:

.
A boszorkány: New england-i rege / The VVitch: A New England Folktale

A The Witch így lett érdekes korrajz és feszült családi dráma egyszerre, aminek inkább csak kényelmetlenségei lettek volna, mint igazán hibája, ha a végén nem akarják megmagyarázni azt, amit felesleges.


8/10

Már élesítve, hamarosan nézem én is.

.
Real Humans - Az új generáció / Äkta människor S2


Mégiscsak meglett az a "késztetés"... Annak ellenére, hogy a sztori egy-két cliffhangert leszámítva igazából lezárult, és ennek érdekében a szereplők felét ki is írták a történetből, ha már "tékáztam" a folytatást még az első évad megnézése előtt, nem akartam csak úgy lomtárazni. Meg aztán most éppen valami olyanra volt igényem, ami abszolút nem vesz igénybe... és mert az AXN egészen jó szinkront csinált ehhez a sorozathoz, még csak az angollal sem kellett bajlódnom.

David Eischer öröksége, a szabad akarattal rendelkező hubotok megteremtésének lehetősége hat hónappal az előző évad eseményei után az emberek többsége számára még mindig csak összeesküvés-elméletként létezik... akik viszont ismerik a kódot vagy akár csak töredékeit, azon kevesek számára maga a Szent Grál. A gond az, hogy az emberekben az eltelt idő alatt csak megerősödött a félelem az irányítás és felügyelet nélküli hubotok iránt, hivatkozással arra a vírusra, ami a hubotok szoftverét támadja meg, és ami bármikor veszélyessé és agresszívvá teheti őket. A kevés megmaradt szabad hubot és a vezetőjük úgy érzi, a kód számukra lehetőség átlépni egy evolúciós lépcsőt, és ezzel világuralomra törni a hubotok, mint faj számára, de a korábban súlyos égési sebet szerző Jonas és a börtönből frissen szabadult Silas is a program foltozgatásán fáradoznak, hogy elérjék, ami állítólag egyedül Eischeréknek sikerült, az emberi tudat áttöltése egy hubotba. A szerteágazó nyomozás szálai aztán kezdenek lassan összefonódni, és úgy tűnik, a kód megszerzésének van egy másik módja is, mégpedig megtalálni David klónját, amit a halála előtt nem sokkal csináltatott, és amibe, a tudatával együtt, talán a kódot is átmentették.

Azt kell mondjam, talán még sosem láttam ilyen nyögvenyelős évadkezdést; az eleje borzasztóan erőltetett volt, ahogy megpróbáltak új életet lehelni ebbe a lemerült hubotba. Az, hogy fél év eltelt, egészen nevetséges és kínos ötlet volt, tekintettel akár csak a Beatrice-szal történtekre. Aztán legalább ilyen gáz, ahogy úgy hozzák vissza a szabad hubotok eddig fogságban levő részét, hogy Roger kidobja őket egy parkban, mint a szemetet, miközben a fia is értetlenkedik, hogy miért tette, hiszen arról volt szó, hogy az eladásukból csinálnak pénzt. Mostanában egyre gyakrabban hallom meg a karakterek efféle "segélykiáltását", amikor ők vagy a körülöttük levők nem értik a saját korábbi tetteik, motivációik alapján, hogy amit tesznek, azt miért teszik, azon kívül, hogy az író erre kényszeríti őket. Iskolapéldája ennek Mimi/Anita, aki úgy él fél éve az Engman-családnál, hogy ő maga sem érti, miért, amikor semmi dolguk vele, nem csinál semmit, és igazából csak megszokták már, mint egy vázát a sarokban. De mondhatnám azt a hubotot is, amelyik hirtelen kitalálja egy havas, elhagyatott gyártelepen sétálva, hogy ő inkább más színű szemet szeretne, és erre nincs is alkalmasabb eszköz, mint egy lepukkant fali terminál, ami "véletlenül" van egy az elhagyatott gyártelepen, és -döbbenet!- "véletlenül" ezzel le is tölti a vírust! Vagy ott a motelben "talált" kisbaba.

A másik dolog, ettől nem teljesen függetlenül, amitől felállt a szőr a hátamon a történetvezetéssel kapcsolatban, hogy a már múltkor is szidott mikrovilág miatt (értsd: kevés szereplő van, akiknek a sorsa állandóan összefonódik, de úgy, mintha más nem is létezne a világban) olyan otromba és értelmetlen véletlenekkel kötötték össze az egyes szálakat, amiken a végén már csak nevetni tudtam, annyira szánalmasak. Engmanék meg akarnak szabadulni az egyik hubotjuktól, és az hova is kerülhetne, mint a Roger üzemeltette Hub Csatatérre (az ilyen paintball-szerű izé, ahol az emberek vadászhatnak elektromos puskákkal a hubotokra)?! És persze, hogy még két ismert hubot is ott köt ki! Flash megismerkedik egy férfival, és az ki más is lehetne, mint annak az ügyvédi irodának a tulajdonosának a fia, ahol Inger dolgozik?! Lehet, hogy a kód utáni keresésben David Eischer sírja értékes nyomot rejt? Hol máshol lehetne az a temető, mint a múltkor szereplő leszbi lelkész temploma mellett?! Kínos igyekezettel, hogy minden régi szereplőt beletapossanak a történetbe, olyan karaktereket is visszaírnak teljesen más "feladatkörrel", mint Rick, és ha kell, akkor Vera, a házvezetőnő-hubot kezébe is láncfűrészt adnak, hogy ott tartsák őket.

Pedig leginkább az volt rossz, ahogy megírták a sztorit, amit írtak, az minden negatívum ellenére is képes volt felkelteni és mérsékelten fenntartani az érdeklődésem. Leo történetszála múltkor a sok visszaemlékezés miatt túl lassan bonyolódott, azért is kellett epizódokon keresztül ott lébecolni minden ok nélkül a lelkésznél a hubotoknak, ahogy az Engmanék és Teresa által vitt drámai szálak sem voltak igazán acélosak (társadalmi szinten érdekes felvetés, de azért nem nagyon kötött le, milyen rágerjedni egy hubotra), a Lennart-Vera nyugdíjaskabaréról nem is beszélve. Ezúttal viszont több a történetszál, és azok is sűrűbben szőttek; vannak persze üresjáratok, meg olyan szereplők, akiknél egy fikarcnyit sem érdekelt, mi van velük, de annyira nem jelentős a súlyuk az évadban. Önmagában érdekes Beatrice véres és kalandos kutatása a kód után, meg ahogy ebbe a "zseléfejű" bekapcsolódik, megteremtve az évad krimi-thriller alapjait. Romantikus szálnak ott van Flash, akinek rögeszméjévé vált a családalapítás, és erre most talán esélye is mutatkozik Douglas oldalán. Állandó fenyegetésként végigkíséri az évadot a hubot-vírus réme, ami egy kis horroros ízt ad némelyik jelenetnek (van egy-két jumpscare a hubotok bekattanása közben), de néha éppen ettől lesz drámai is, ha olyan hubot fertőződik meg, amelyik valakinek a szívéhez nőtt. De aki arra fogékony, a társadalomkritikus vonal is megmaradt, és minden eddiginél nyíltabban feszül egymásnak a két szervezet a közelgő parlamenti választás árnyékában, a Transzhumánok és az Igazi Emberek (utóbbiaknak például egészen jó kis kitérőt teszünk az ifjúsági táborába, míg az előbbiek egy kis házibulival képviseltetik magukat).

Talán az előbb említett dologban fejlődött a legtöbbet a sorozat: a személyiségábrázolásban, az emlékezetes figurákban. Múltkor még túl sok volt a töltelékszereplő, és nehéz volt a hamuból kikaparni a gesztenyét, a valóban fontos karakterekkel történteket kihámozni és összerakni, ezúttal viszont egyet, a Hubcsatateres bénázást leszámítva, ami Odi miatt került leginkább be (na, ő még egy olyan szereplő, akit már rég be kellett volna zúzni, mert vicces helyett inkább kínos, ahogy totyog körbe a konnektorra kötve, tíz részen át csak egy aksira várva), több emlékezetes figura is akad. Az ikrek, Flash és Gordon mindig is a hubot-társadalom filozófiai kérdéseit feszegették, úgyhogy velük eddig sem volt baj, illetve ahogy Gordon most fanatizálódott, az nekem elég légből kapott volt. De ott van például Silas, aki az első évadban csak egy hubotokkal seftelő kis patkány volt, itt viszont egyre jobban megkedveltem. Ő volt az egyik, aki tényleg vicces volt, nem egy észlény, de ha arról volt szó, találékony is tudott lenni (ahogy bekapta azt az ujjat... ), és közben látszott, hogy van szíve, abból, ahogy óvta Odit a lemerüléstől. A másik feltűnő személyiség a sajnos csak rövid ideig szereplő Betty volt, amiatt is, ahogy bekerült a történetbe, és amiatt is, ami később kiderült róla.  

Részemről ez az évad mindenképpen jobb, mint az első volt; az elmaszatolt társadalmi kérdések fejtegetése mellett a karakterközpontú, sok titokkal színesített, bár még mindig elég pocsék történetvezetés jobban bejött, mint az eredeti koncepció a sok vágóasztali hulladékkal meg a Hubotok közttel. Annyival viszont nem volt jobb, hogy igazán több pontot akarjak rá adni.


6,5/10
.

.
A vívó / The Fencer / Vehkleja








Az 50-es évek közepén Endel Nelisnek, a fiatal észt sportolónak a katonai múltja miatt menekülnie kell az addig biztonságosnak hitt Leningrádból, ezért visszatér a szovjetek által megszállt észt területre, Haapsaluba, hogy ott az egyik általános iskolában legyen testnevelőtanár. Az iskola igazgatója kezdetektől ferde szemmel néz Endelre, gyanúját pedig akkor látja beigazolódni, amikor az új tanár a proletariátus elfogadható sportok helyett (melyekhez egyébként az iskolának semmiféle felszerelése nincs, mert azokat a környékbeli szovjet laktanya állománya "rekvirálta") a szombati sportfoglalkozásokon nem átall vívást oktatni (ahhoz sincs felszerelés, de azt legalább kezdetleges szinten meg tudják oldani). Hiába hogy a gyerekek egyébként kedvelik ezt a fajta mozgásformát (gyakorlatilag bármi kicsit is szórakoztatót azokban a félelemmel teli, kegyetlen időkben), és a szülők, gondviselők sem akadékoskodnak, amíg a gyerekek lefoglalják magukat, az igazgató a helyi sportbizottságot és a gondnokot kezdi bujtogatni, hogy hátha előkerül Endel múltjából valami terhelő.

Ez a film ugyan nem volt jelölt az Oscaron, a Golden Globe-on viszont ott volt a legjobb külföldi film kategóriában, így bukkantam rá (azok számára, akiket ez érdekel   ... ja, meg hogy észt-finn-német koprodukció lévén "Miekkailija" címen is lehet keresni). Ez főleg azért fontos, mert más szempontokat vesznek figyelembe zsűritagok, az Oscar kifejezetten szakmai, míg a Globe az újságíró-bírálókon keresztül valamivel közönségbarátabb. Az ugyanis már az előzeteséből is látszott (ami egyébként nagyjából el is meséli az egész filmet, úgyhogy csak módjával!), hogy nem igazán az összetett korrajzra, a mélylélektani drámára és a sok szálon futó történetre van kiélezve a Vívó, hanem egyszerűen el szeretné mesélni egy valós élettörténet meghatározó részét. Majdhogynem ifjúsági filmnek tűnik, kis romantikával átszőve.

Pedig a korszakban és a helyszínben éppen elég feszültség van, amit a film pár sornyi szöveges összefoglalóval és egy kis mellékszállal (az egyik szereplőért megérkezik a "fekete autó") le is tud. Röviden annyit lehet megtudni belőle, hogy amikor a nácik elfoglalták Észtországot, a harcképes férfiak jelentős részét, köztük Endelt is kényszersorozták, aztán ahogy a Szovjetúnió bekebelezte az országot, az összes ilyen katona népellenséggé vált. Ezért is kell Endelnek Haapsaluba mennie, mert a KGB kezd felfigyelni rá. Annak viszont, hogy itt egy elfoglalt "ellenséges" országról van szó, ahol minden bizonnyal Magyarországhoz hasonlóan tobzódtak az új rendszer kegyeit kereső besúgók, a mesebeli gonosz boszorkánynak is beillő igazgatón kívül semmi nyoma. A megszálló hadsereg is csak a sportszereket viszi el. Szintén az itthoni viszonyokból sejthető, hogy szegénység volt és nyomor, de olyan sok utalás erre sem látszik, azon kívül, hogy itt-ott málik a vakolat a suliban... De ha már a suli, én nem emlékszem rá, hogy ezek a gyerekek bármi mást is tanultak volna az iskolában, sőt, hogy a négy felnőtt szereplőn (a negyedik a szerelmi szálat jelentő Kadri) kívül bárki más is tanított volna ott; mintha szinte csak azért jártak volna iskolába, hogy szombatonként edzenek. Gyakorlatilag a sok gyereken kívül alig van háttérszereplő a filmben, mondhatnám úgy is, hogy "letisztult".

Ha nagyon sarkos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a Vívó egész egyszerűen felszínes és sekélyes. A képei (a kevés helyszín nagyon részletgazdag és szépen is fényképezett), a világos színei, a zenéje, a mindig kedvesen mosolygó karakterei, főleg az aranyos, cukiság-faktornak tökéletes gyerekek kicsit idegenül hatnak ahhoz képest, hogy mi milyennek gondolhatjuk ezt. A tragédiák egy-két könnycseppet facsarnak csak ki a karakterekből, és utána a múlt homályába vesznek, a félelmek, amit egy megszállás magában hordoz, kimerülnek pár lassított felvételben és semmibe révedő tekintetben, és még a fő konfliktust jelentő nagy kérdés is leginkább abból a szereplőből vált ki haragot és rettegést, aki igazából csak közvetve érintett benne. Helyette vannak a kedves, majdhogynem vicces jelenetek arról, ahogy a gyerekek edzenek, azoknak a szívszorító pillanatai, ahogy sikerül egyre jobb felszerelésekhez jutniuk saját erőből vagy éppen szívességből, a szerelmesek biciklizése a tavaszi, virágos erdőben, vagy a séták a közeli várfal tövében. A gyerekek szerepei is előre le vannak osztva, abszolút az ifjúsági sportfilmek kliséi szerint, mert ott van például a sokat megélt, elszánt Jaan, meg ott van a cserfes kis Marta, a háromtucatnyi gyerek majdnem legkisebbje, aki mégis afféle szószóló és reformer, aki egy-egy durcival mozdítja ki a dilemmázó Endelt a holtpontjáról... de aztán mégis rajta múlik minden a végén, ahogy az lenni szokott.

Mindez a "rózsaszín szemüveg" akkor kezdett kevésbé zavarni, akkor kezdtem elfogadni valamennyire, amikor elkezdtem úgy nézni, hogy ez olyan, mint egy fátyol. Annak a megnyugtató, fényes boldogsága, hogy a külvilágot legalább arra a pár órára ki lehet zárni, a vívás idejére el lehet felejteni az otthon gondoskodásra váró, síró kistestvéreket, az elvesztett apákat, rokonokat, a szegénységet, az óvatos pillantásokat. Ami azoknak a ritka pillanatoknak a gyűjteménye, amikor még ilyen körülmények között is az emberek jól tudták érezni magukat, amikor meg merték ezt engedni maguknak.

Ezek miatt -bármilyen hihetetlen a korszakot és a témát látva, de- inkább könnyedebb alkalmakra tudom ajánlani ezt a romantikus drámát, de tudom ajánlani, mert szép film.

Észtország is kipipálva a térképről   .




7/10
.

Niwrok írta:

.
A vívó / The Fencer / Vehkleja

Ez a film ugyan nem volt jelölt az Oscaron, a Golden Globe-on viszont ott volt a legjobb külföldi film kategóriában, így bukkantam rá (azok számára, akiket ez érdekel   ... ja, meg hogy észt-finn-német koprodukció lévén "Miekkailija" címen is lehet keresni). Ez főleg azért fontos, mert más szempontokat vesznek figyelembe zsűritagok, az Oscar kifejezetten szakmai, míg a Globe az újságíró-bírálókon keresztül valamivel közönségbarátabb. Az ugyanis már az előzeteséből is látszott (ami egyébként nagyjából el is meséli az egész filmet, úgyhogy csak módjával!), hogy nem igazán az összetett korrajzra, a mélylélektani drámára és a sok szálon futó történetre van kiélezve a Vívó, hanem egyszerűen el szeretné mesélni egy valós élettörténet meghatározó részét. Majdhogynem ifjúsági filmnek tűnik, kis romantikával átszőve.


Észtország is kipipálva a térképről   .


7/10

Hogy te miket találsz...

Köszi, jegyzem, de nem mostanában fér bele a programba. De egyszer majd csak előkerül - ahogy szokott...