Niwrok írásai 3.0

.
Az elit alakulat / Band of Brothers (S)




Nem egyszer kezdtem már itt azzal a bevezetőnek szánt magyarázkodást, hogy erősebb szokott lenni a kíváncsiságom egy ismeretlen, felfedezésre váró film vagy sorozat iránt, mint amiről már tudom, hogy jó. Így lehet például az, hogy ez a majdnem húsz éves sorozat most került csak lejátszóba, és mindezt úgy, hogy nagyon sokan ajánlották már a két évtized alatt, és egyszer már bele is kezdtem, csak akkor az első epizód kiképzéses részénél el is botlott a kíváncsiságom.

Mert az nem igazán volt kérdés, hogy ez egy jó sorozat lesz. Bármennyire is elutasítanak általában az Elit alakulat kedvelői bármilyen összevetést a Ryan közlegénnyel, az epizódok csak magukon hordják a producerként tevékenykedő Spielberg és Tom Hanks keze nyomát, és hát a témája is csak adja a kapcsolatot, meg a kellékek közül is kölcsön lehetett kérni ezt-azt. A Ryan egyébként nekem sincs a kedvenc filmjeim között, de minőségben, a háborús jelenetek ábrázolásában, díszletben és jelmezben semmiképpen sem lehetett rá panasz, és ez az Elit alakulatnál is így van, pedig aztán 2000 környékén még csak példa sem volt rá nagyon, hogy egy tévésorozat egy blockbuster költségvetésével bírjon. A sorozatgyártásban az HBO már akkor is élen járt, amikor ez még jó esetben is csak másodvonalnak számított a filmes piacon, a 125 millió dolláros költségvetés pedig még mai szinten is kimagasló, és ez látszik is a rengeteg harci felszerelésen és az akciójeleneteken (összehasonlításképpen a Trónok harca évadok is megálltak úgy 80-90 millió környékén, de ott például a 8. évadban csak az 3 milliót kóstált, hogy Emilia Clarke ennyiért volt hajlandó kimondani a "Dracarys!"-t).

Természetesen a hossza miatt, hogy nagyjából tíz órát tesz ki, az eseményekből való merítés is szélesebb, például jobban van idő elmerülni a karakterekben, árnyaltabban lehet bemutatni a II. világháború európai hadszínterének sokféle arcát, és sokkal nagyobb időtávot is lehet bejárni. Itt az USA légideszantosaiként szolgálatot teljesítő Easy század katonáinak történetét az első jumping jacktől a kiharcolt békét követő, felszabadult baseball meccsig lehet követni, amiben persze ott vannak az olyan emblematikus jelenetek, mint a normandiai partraszállás közben végrehajtott ejtőernyős akció (és ott egyértelműen mondható, hogy amit a Ryan megidézett szárazföldön és vízen, az Elit alakulat hozzátette a levegőt), a roham az első géppuskafészek ellen, a bastogne-i több hónapos állóháború a fagyban, vagy akár az osztrák hegyek között töltött tavasz. Talán ez utóbbi volt a legfurcsább, mert filmek nem készülnek ebben a témában, nem is lenne nagyon miért, itt viszont a 8-9 résznyi halál, roham és lövészárok után kifejezetten jól esett egy kicsit lazább, de még így is döbbenetben és tragédiákban bővelkedő epizód (a lágeres rész például kérlelhetetlenül mászik be a bőr alá). Ami pedig a katonákat illeti, korábban talán pont azért hagytam abba, mert "kiváló" névmemóriámmal megijedtem attól a rengeteg bakától, akikre mind emlékezni kellett volna, és ez azért jelentett némi akadályt most is, de éppen azért, mert a kezdetben kicsit sablonkaraktereket lehetett egy-egy eseményhez kapcsolni, és a hadjárat egy éve alatt némi jellemfejlődés is akadt, így azért már lehetett kicsit kötődni hozzájuk, és talán később is be fog ugrani, ki az a Winters, Nix, Gene Roe, Lipton, Bull, Malarky vagy Joe Toye. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy a részek nagyjából felénél a cselekményt egy szereplőre fókuszálják, az ő nézőpontjából és stílusában ismerjük meg a hadszíntéren történteket, így adva még egy kis változatosságot az amúgy is sokféle háborús helyzethez.

De mint mondtam, ezeket nagyjából sejtettem, és a kérdés, ami megnézésre sarkallt (némi, és egyre nyomatékosabb ajánlás, meg a karanténhelyzeten túl ), az leginkább az volt, hogy miben sikerül esetleg jobbnak, érdekesebbnek lennie, mint amit várok tőle, mi fogja megadni a felfedezés izgalmát. Nem tartozik szorosan a sorozathoz, de az egyik ilyent nálam a színészek jelentették. Minden elismerés persze a főbb szereplőket alakító színészeknek, de leginkább ahhoz kellett a húsz év, hogy ennyire meglepődjek, hogy mennyi kedvenc színészem és mennyire fiatalon bukkan fel itt-ott epizódszerepben! Lehet, hogy még szöveges szerepük sem nagyon akad, de hogy Michael Fassbender, Tom Hardy, James McAvoy, Andrew Scott (főleg ilyen csikókorukban!) "együtt" itt van, hát leginkább ezt jegyeztem meg az Elit alakulatból. Meg azt -és ez a készítők egyik remek húzása-, hogy majdnem minden epizód előtt az Easy század valódi veteránjai beszélnek pár mondatot, előrevetítve valamennyire az adott rész témáját, és az ő szavaik, a tekintetük, a néha elcsukló hangjuk sokkal valódibbá teszi ezt az egészet, mintha csak egy sokadik játékfilm lenne. Nem lesz ettől "féldokumentarista", viszont emberibb lesz, és így jobban ülnek azok a mellékszálak, anekdoták is, amikről elhiszi az ember, hogy tényleg így történtek. Meg egyébként volt egy kis játék is ebben, legalábbis én elszórakoztattam magam vele, hogy csak az utolsó rész végén írják ki a neveket, hogy ki kicsoda, így lehet találgatni az arcvonások, a stílus vagy az elmondottak alapján, hogy kik vannak/voltak még velünk, elmondani a történetüket.

Szóval ez pont egy olyan sorozat, aminél nem számít, hogy majdnem húsz éves. Most is nyugodtan neki lehet állni, mert nem csak egy sokszínű, drámai háborús sorozatot fog látni a nézője, de a kerettel személyesebbé is sikerült tenni, mint igazán bármit előtte ebben a témában.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Az elit alakulat / Band of Brothers (S)


Mert az nem igazán volt kérdés, hogy ez egy jó sorozat lesz. Bármennyire is elutasítanak általában az Elit alakulat kedvelői bármilyen összevetést a Ryan közlegénnyel, az epizódok csak magukon hordják a producerként tevékenykedő Spielberg és Tom Hanks keze nyomát, és hát a témája is csak adja a kapcsolatot, meg a kellékek közül is kölcsön lehetett kérni ezt-azt.


Minden elismerés persze a főbb szereplőket alakító színészeknek, de leginkább ahhoz kellett a húsz év, hogy ennyire meglepődjek, hogy mennyi kedvenc színészem és mennyire fiatalon bukkan fel itt-ott epizódszerepben! Lehet, hogy még szöveges szerepük sem nagyon akad, de hogy Michael Fassbender, Tom Hardy, James McAvoy, Andrew Scott (főleg ilyen csikókorukban!) "együtt" itt van, hát leginkább ezt jegyeztem meg az Elit alakulatból.


Szóval ez pont egy olyan sorozat, aminél nem számít, hogy majdnem húsz éves. Most is nyugodtan neki lehet állni, mert nem csak egy sokszínű, drámai háborús sorozatot fog látni a nézője, de a kerettel személyesebbé is sikerült tenni, mint igazán bármit előtte ebben a témában.


8,5/10
.

Hűha! Ezzel most megleptél.. lehet, volt már róla szó, de nem is tudtam, hogy te ezt még nem láttad...

Én anno ezzel kerültem vissza a sorozatok világába, ez volt az első, 10 órás moziélményem - aztán meg lehet nézni, hol tartok most. Amúgy maxi egyetértek veled, így, 15 év távlatából is jó pár csata, helyszín, esemény van, amire emlékszem a sorozatból. Pl. Ardennek, a koncentrációs tábor... viszont látod, a színészekre nem. Ha nem mondod most, eszembe sem juott volna egyik név sem.

Jó ez ajánlás, ha valamit, valami sorozatot egyszer újranézek, ez biztos közte lesz.

Viszont, ha már így belelendültél, melegen ajánlom a Hős alakulatot, kvázi ennek a folytatását, ikertestvérét, ami az ázsiai hadszíntéren játszódik. Abban ismertem meg Rami Maleket.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Az elit alakulat / Band of Brothers (S)

Szóval ez pont egy olyan sorozat, aminél nem számít, hogy majdnem húsz éves. Most is nyugodtan neki lehet állni, mert nem csak egy sokszínű, drámai háborús sorozatot fog látni a nézője, de a kerettel személyesebbé is sikerült tenni, mint igazán bármit előtte ebben a témában.

8,5/10

.

Hűha!  Ezzel most megleptél.. lehet, volt már róla szó, de nem is tudtam, hogy te ezt még nem láttad...
Én anno ezzel kerültem vissza a sorozatok világába, ez volt az első, 10 órás moziélményem - aztán meg lehet nézni, hol tartok most.  Amúgy maxi egyetértek veled, így, 15 év távlatából is jó pár csata, helyszín, esemény van, amire emlékszem a sorozatból. Pl. Ardennek, a koncentrációs tábor... viszont látod, a színészekre nem. Ha nem mondod most, eszembe sem jutott volna egyik név sem.
Jó ez ajánlás, ha valamit, valami sorozatot egyszer újranézek, ez biztos közte lesz.

Viszont, ha már így belelendültél, melegen ajánlom a Hős alakulatot, kvázi ennek a folytatását, ikertestvérét, ami az ázsiai hadszíntéren játszódik. Abban ismertem meg Rami Maleket.

Mondtam, hogy most pótló üzemmódban vagyok .

Nem is csoda, hogy egyik felsorolt színészre sem emlékeztél, hiszen epizódszerepnek sem nagyon nevezhető, hogy a második-harmadik jelenetük végén általában már halottak. De akkoriban még nem is nagyon tudhattad, hogy kik ők, hiszen 20-23 éves kis kezdő színitanodás mind! Hogy észrevedd őket, ahhoz pont az kell, hogy húsz évvel később nézzed a sorozatot .

A The Pacificet persze ismerem, és bár azt kevesebben ajánlották, szerintem egyszer az is sorra fog kerülni. Kicsit az tart vissza, hogy egy sorozatnak akkor látom létjogosultságát, ha a többletidőt kihasználva többet szánnak a szereplőkre, a kapcsolataikra, és a Hős alakulatban ebből kevesebb van, mert állítólag a koncepció is az volt, hogy az ottani csatatér húsdarálójának borzalmai legyenek kiemelve, és hogy ott a katonák sem keresték annyira egymás társaságát. Az kevésbé vonz pillanatnyilag...

.

Niwrok írta:

.
Wheelman

Ahol csak olvastam emlegetni ezt a filmet, egy összehasonlítási alap került elő mindenhol, és ha olvastátok, amiket mi írtunk róla, vagy láttátok mostanában akár már tévében is, talán nektek is eszetekbe jutott a Locke. Nem ahhoz hasonló drámaként persze, de a szinte végig egy autóba bezárt, arra korlátozódó perspektíva, és a többnyire csak a lebonyolított telefonokon keresztül megismert és alakított háttér és cselekmény egyaránt megvan kapcsolódási pontként.

A Wheelman keretében Jeremy Rush jó karakterekkel és a lehetőségekhez mérten fordulatos történetvezetéssel dobta fel az amúgy más filmekben gyorsan lefulladó autós üldözéseket. Olvastam olyan kritikát, amiben a film kapcsán morális kérdéseket is emlegettek, de én ilyet nem nagyon találtam, viszont nagyobb mélység nélküli akciófilmként is kellemes szórakozás volt.


8/10
.

Ugye, azóta láttunk olyat, hogy El Desconocido... nekem inkább az jutott róla eszembe...

Nem volt ez rossz mozi, de az 1 óra 20 perc tökéletesen elég volt: igazán pörgös és a maga nemében izgalmasra is sikeredett. Valóban nem az első a témában, de sokadszorra is jó nézni az ilyet, a totális bizonytalanság, a döntési kényszerek, azok következményeinek kiszámíthatatlansága jól átjön a filmben. Jó volt a kamerahasználat (eleve ugye a szűk helyszín megadja a lehetőségeket), a dramaturgia, ahogy spirálszerűen kerül egyre nagyobb szarba a Sofőr (Ryan Gosling, ugye... )...

... de azért közben csak sokasodtak a problémáim is a mozival. Az egyik, legfontosabb az, hogy teljesen elvesztem közben, ki kicsoda, melyik telefonáló mit is akar. Mire kiderül, hogy igazából ez egy bandaháború (az a hülye Clay sem mond semmit), arra már nekem kicsit káoszba fordult a film, egyszerűen - hiába más a hang a telefonban - nem bírtam követni, ki mit akar a Sofőrtől. A másik, hogy csak nem ment ki a fejemből, hogy gyakorlatilag egész este (nem éjjel!!!!) alig lézengenek egy amerikai nagyváros utcáján - oké, hogy ez, most koronavírusos időben hétköznapi, de 2017-ben minimum fura volt a többnyire kihalt utcák látványa. Mindig mindenki csak akkor tűnt föl (autó, járókelő, stb), mikor nem történt olyan, amit észre kellett volna venni. Pl Clay kidobott holtteste... Meg a BMW is: gyakorlatilag a fél várost végigautózza a Sofőr kilőtt, vérfoltos szélvédővel, s ez senkinek nem szúr szemet - a piros csomagtartóról meg nem is beszéljünk. Azért egy rablás után eléggé feltűnő ismertetőjel (már ha egyáltalán feltűnt valakinek, hogy az volt a menekülőautó). Viszont a motoros üldözés jó volt, végre egy film, amiben egy autó (bármilyen autó) nem rázza le az őt üldöző motorost.

Shea Whighamnek viszont örültem, a Gengszterkorzó óta bírom a csávót, mint ahogy Frank Grillo is jó volt a szerepében. Összességében kellemes másfél óra volt, de láttunk már jobbat is.




70%


.

.
Palackposta - Q-ügyosztály 3. / Flaskepost fra P




"- Először a gyerekek, majd a szülők; szép sorban mindenki elveszíti a hitét... És most magából is kiölöm a hitet.
-- Velem ne stapálja magát."

A dán Döglött akták, azaz a Q-ügyosztály története inkább Artu projektje volt eddig. Ő volt az, aki a filmek moziba kerülése környékén nézte az egyes "epizódokat", én pedig csak most kapcsolódtam be hosszas ajánlás után, már afféle minisorozatként tekintve erre a négy filmre. Ezért is csak reakcióként írtam az eddigi részekről, és ha valaki felzárkózna, inkább Artu "tollából" olvassa azokat (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, és a még ezután következő 64-es betegnaplót is akár), a Palackpostáról pedig egy rövid írás született. Ha már felkérés érkezett rá , meg hogy teljes legyen a lista, erről akkor én írok bővebben... de valószínű, hogy megtettem volna enélkül is, mert a Palackposta nem csak az eddigi részekből tetszett a legjobban, de önmagában thrillerként is sokkal jobb, mint amiket az utóbbi időkben néztem.

A mostani ügy, mint múltkor is, szinte csak beesik a dán rendőrség ablakán egy szó szerint viharvert, a tengerparton talált pillepalack képében, amiből egy üzenet kerül elő. A szövege nehezen olvasható, a betűket tönkretette a víz és a só, de annyi pár szóból is kiderül, hogy nagy valószínűséggel egy elrabolt gyerek írta... csakhogy legalább hét-nyolc éve. Nem lenne egyedi eset, hogy a Piás-Arab duó ennyi év után old meg egy emberrablási ügyet, a később előkerülő nyomok alapján azonban már csak egy család tragédiáját sikerül feltárniuk, viszont amit akkor találnak, az hamarosan felbecsülhetetlenné válik. Egy vészhívás alapján ugyanis egy szemtanú bejelent valamit, ami akár egy gyerek elrablása is lehetett, viszont arról a környékről senki nem jelentett eltűnést... az eset körülményei azonban sok hasonlóságot mutatnak ahhoz, amit a palackban talált üzenet nyomán kiderítettek, így gyakorlatilag vakon kezdenek nyomozni egy elrablás után, ami talán meg sem történt.

Bár a felütésben annak kalandossága és izgalma mellett van valami túlzó véletlenszerűség (eleve abban, hogy ez a két ügy egyáltalán bármilyen kapcsolatba kerül egymással), ez nemhogy hiba nem lesz a későbbiek folyamán, hanem maga az alaphangulat. Ami ritkán fordul elő, az az, hogy ebbe ugyan beépül a vallásosság, de nem lesz meghatározója. Noha a film zárkózottnak, titkolózónak és hallgatagnak mutatja ezeket a közösségeket, mégsem ülnek fel annak a könnyűnek látszó vonalra, hogy akkor itt van egy szekta, és azon belül történnek a mindenféle bűnök, a közösség pedig szépen elsikálja ezeket. Az sem egy rossz sztori, de mégis szimplább ahhoz képest, ahogy itt kísérőjévé válik a vallás a cselekménynek, és ahogy például Carl és Assad beszélgetésein keresztül általános érvényű viták is előkerülnek a hitről és a felsőbb hatalomról. Ahogy ez a hatalom befolyásolja, de nem előidézi a történteket, mert azt olyan emberi dolgok okozzák, mint a félelem. És félelemből sok van ebben a filmben: a kis csínyekétől, hogy valaki olyan újságot olvasgat, ami tiltottnak számít, az olyan filozofikusakig, hogy az a magazin miért számít egyáltalán tiltottnak, egészen az olyan kézzelfoghatókig, amikor egy szülő félti a gyermekét vagy a félelemig a bizonytalanságtól. Nem tudom pontosabban megfogalmazni, de ez a finom különbség befolyásolás és előidézés között vezetett oda, hogy nem egyszerűen csak izgulni tudtam a nyomozás fordulatain, hanem hogy a végén felnevettem valamin, annyira abszurdan hangzott, öt perccel később meg megkönnyeztem nagyjából ugyanazt... "Aki önhitt, az is hisz valamiben."...

Mert itt azért jobban lehet izgulni is. A Nyomtalanul lassú felderítőmunkája és a Fácángyilkosok politikai nagyvadjai mellett itt lett talán leginkább tényező a feszültség az idő miatt. Miután az új gyerekrablás nyomaira ráakadnak, a fél film egy versenyfutás az idővel, hogy még időben megtalálják a gyerekeket, amihez a nyomozás mind a két szálának sikerre kell vezetni, különben a gyilkos újra felszívódik. A tempó mellett a dráma is nagyobb szerepet kap, mert ugyan az elején Carl még az eddigieknél is elviselhetetlenebben közömbös, az ügy sokkal jobban megérinti, mint azt bárki, akár ő maga is várná, bőven túl azon, hogy lehet akármilyen közönyös és bunkó, a megszállottsága a nyomozások, az áldozatok megvédése során eddig is árulkodó volt. Azt kicsit sajnálom, hogy Assadra továbbra sem szánnak igazán időt, hogy szinte csak akkor kerül szóba, amikor rasszista beszólások céltáblájává kell tenni, még akkor is, ha egyébként a puszta jelenlétével, ötleteivel, a Carlra nem éppen jellemző empátiájával és a csendes barátságával (meg néhány jól elhelyezett beszólásával is) jó társa Carlnak a nyomozásában, és annak megváltásában, purgatóriumában is.

Ez az átalakulás még valahol a külsőségekben is tetten érhető. Az első rész állandó kékesszürke színvilágát könnyen elintéztük annyival, hogy "skandináv krimi", és ez a másodikra sem sokat változott a sötét sarkokkal és rideg terekkel. Ezek után nekem kifejezetten jól esett, hogy most Dánia zöldebb, virágosabb oldalát is látni, és hogy sokkal tágabb az egész tér is, amiben a film játszódik. Hasonló a helyzet a színészekkel is, főleg a Carl alakító Nikolaj Lie Kaasszal, mert az elején még elég volt a sztoikus zsenizsaru figurát felvennie, de Carl érzelmi fejlődésével neki is szélesebb színészi eszköztárban kell hitelesnek lennie, és tud is az lenni. Kár, hogy mellette Fares Fares inkább kicsit visszafejlődik, az ő legjobb jelenete még mindig a Nyomtalanulban volt, ahogy Ufféval próbált kapcsolatot teremteni, Rose meg sajnos most sem más nagyon, mint egy üzenetrögzítő meg faxgép, pedig benne is lehetne több. A Palackpostában ráadásul az elkövető személyét, alakítását is sikerült érdekesebbé tenni, mint egy unatkozó, beképzelt milliomosét; Johannes (és vele Pål Sverre Hagen) már nem az a velejéig romlott figura, mint ott volt Ditlev, viszont még így is sokkal fenyegetőbb.

A Palackposta így nem csak egy feszült, tempós krimi lett, nem is csak dráma egy nyomozóról, aki nem mindig a legjobb módon akar kijönni a saját veszteségei jelentette gödörből (már amikor egyáltalán ki akar), hanem ezeken túl kicsit még személyesen is meg tudott fogni. Ezért annyi, amennyi, de krimiként is simán az átlag "jó" felett lenne.


9/10
.

Niwrok írta:

.
Néptelen történet



Ha nagyon leegyszerűsítve akarnék fogalmazni, akkor ez a film a múltkor "feltámadt" Vihar (ugye itt és itt) csendesebb, merengőbb, viszont kevésbé seggfej kisöccse.

Bocs, hogy az egész filmet a Viharhoz viszonyítva értékeltem, de két ennyire hasonló koncepciójú film ennyire egymáshoz közel eső megnézésénél nem nagyon tudtam mást tenni. Az összhatás végül efelé billentette a mérleget, mert bár a Vihar hangulata elég hektikus volt, ami pár kimagasló jelenetet vagy kép megvalósítást, fordulatot is jelentett, ez meg ahhoz képest csak egy langyos lábvíz, de a melankóliája is jobban bejött, ráadásul a végén sem azzal álltam fel, hogy "Ez mi a picsa volt?", hanem egy kerek történetet láttam, ami a kellően rövid játékidő alatt nagyon unalmassá sem tudott válni.

70%

Szerencsére olyan régen láttam a Vihart, hogy nekem nem jutott eszembe a viszonyítás...

Köszi, ez jó volt. Még a buszos párbeszéd volt a legkínosabb, aztán utána, a kihalt várossal tök jó hangulatot teremtettek. Tök jó volt a bizonytalanág is, hogy a szereplőkkel együtt mi sem tudtuk, mi történt. A hónaljszőrzet pl zseniális! Aztán az is tök tetszett, hogy kb. pont akkor tette föl a film a kérdést (és feltette, bazzeg!!!), mikor bennem is megfogalamzódott, hogy nem a túlvilágon vannak-e vajon. Az lett volna a logikus... de még ezen is csavartak egyet, a rádió szerepe is nagyszerű ötlet. Mint ahogy az is, hogy a két sors miért és hogyan fonódik össze. Jó volt a sötét köd is, mint fenyegetés...

... ellenben a lény nagyon nem jött be. Csak sejtem, mit szimbolizált, de én simán kihagytam volna, sokkal inkább mentem volna valami spirituálisabb, hihetőbb irányba. A kulcsos ajtót, bármennyire is jól néz ki, nem igazán tudtam hova tenni, s nem tetszett a túlzott homály sem, először azt hittem, a felbontás szar (azért lehet, az se volt a legjobb), de aztán ahogy olvastalak, rájöttem, ez a koncepció része. A fináléval sem vagyok teljesen kibékülve, bár az öreg a másik szobában meglepi volt. Valahogy túl egyszerűen lett vége, bár lehet Ann purgatóriumában simán megbocsájtott a srácnak.

Ha még dolgoztak volna picit a forgatókönyvön meg a technikán, hogy lássunk is valamit, ez egy tök jó film lehetett volan. Így sem volt rossz, rengeteg jó ötlet volt benn, s valóban nem úgy állsz föl előle, hogy ez mi a fasz volt... Hangulatos kis misztikus film, kellemes 80 perc.


75%

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Néptelen történet

Ha nagyon leegyszerűsítve akarnék fogalmazni, akkor ez a film a múltkor "feltámadt" Vihar (ugye itt és itt) csendesebb, merengőbb, viszont kevésbé seggfej kisöccse.

Bocs, hogy az egész filmet a Viharhoz viszonyítva értékeltem, de két ennyire hasonló koncepciójú film ennyire egymáshoz közel eső megnézésénél nem nagyon tudtam mást tenni. Az összhatás végül efelé billentette a mérleget, mert bár a Vihar hangulata elég hektikus volt, ami pár kimagasló jelenetet vagy kép megvalósítást, fordulatot is jelentett, ez meg ahhoz képest csak egy langyos lábvíz, de a melankóliája is jobban bejött, ráadásul a végén sem azzal álltam fel, hogy "Ez mi a picsa volt?", hanem egy kerek történetet láttam, ami a kellően rövid játékidő alatt nagyon unalmassá sem tudott válni.

70%

Ha még dolgoztak volna picit a forgatókönyvön meg a technikán, hogy lássunk is valamit, ez egy tök jó film lehetett volan. Így sem volt rossz, rengeteg jó ötlet volt benn, s valóban nem úgy állsz föl előle, hogy ez mi a fasz volt... Hangulatos kis misztikus film, kellemes 80 perc.

75%

Hát... most már nekem sem lenne viszonyítás a Vihar .

Köszi, hogy ilyen régről is szemléztél. Hinnem kell neked, akár a saját véleményemmel kapcsolatban is, mert most már csak az ajtóra emlékszem, de arra is inkább csak a plakátról .

.

.
Broadchurch S3




Három év telt el azóta, hogy a 11 éves Danny Latimer megölése, majd az azt követő nyomozás és elhúzódó bírósági tárgyalás sokkolta és sok tekintetben szétzilálta a tengerparti Broadchurch városka közösségét. Az élet mindenki számára ment tovább, mert máshova nem mehet, ami például azt is jelentette, hogy Hardy és Miller nyomozók most már társakként dolgoznak együtt, és a nézeteltérésektől sem mentes, egymást mégis remekül kiegészítő párosuknak nagy kihívást jelent a következő ügyük. Bejelentés érkezik a rendőrségre egy nemi erőszakról, arról, hogy az ötven körüli Trisht egy barátnőjének szülinapi bulija közben, amikor egyedül félrehúzódott az ünneplő társaságtól, leütötték, megkötözték és megerőszakolták. A nyomozást nem pusztán az eset érzékeny természete (hogy Trish nehezen beszél akár fontos részletekről is) akadályozza, hanem az is, hogy az elszenvedett sokk hatására a nő csak két nappal később jelentkezett a rendőrségen, nem beszélve az érintettek széles köréről, a maguk összes viszonyával és titkával, mert az első vallomások és nyomok alapján akár 50-60 embernek is volt alkalma elkövetni az erőszakot, csak a parti szűkebb környezetét véve alapul.

Én pedig ennek azért örültem, mert az előző két évad összes pozitívuma mellett sem tudtam szó nélkül hagyni, hogy a detektívmunka, amire azért alapvetően épül ez az egész, mennyire hajánál előrángatott, véletlenszerű és ostoba tudott lenni időnként. Most sem volt tökéletes, voltak bizonyítékok, amik érezhetően azért kerültek elő ott és akkor, hogy az amúgy megfeneklett nyomozást továbblökje, és valamiért a tettes megint csak saját magát buktatja le a végén egy abszolút hülyeséggel. De az a két-három ilyen alkalom még azt mondom, hogy belefér akkor, amikor ennyire jó az a fokozatosság, ahogy az új gyanúsítottak képbe kerülnek, és az évad átlagban elég jól egyensúlyozik abban, hogy a sokféle motiváció és lehetőség közül mindegyiknek legyen valamekkora valószínűsége, az utolsó rész elején eljutva oda, hogy öt lehetséges elkövető van, és az adott helyzetben bármelyikről el tudtam hinni, hogy ő tette. Nagyon ritka mostanában ez, és engem a régi, klasszikus Helyszínelők nyomozására emlékeztetett, ahogy a kihallgatásokon keresztül elejtett félmondatok viszik előre a sztorit, göngyölítve tovább nem csak a Trish ellen elkövetett erőszak körülményeinek felderítését, hanem a szereplők közötti kapcsolatokat is.

Ez pedig mondhatnám, hogy eddig is erőssége volt a Broadchurchnek, ha nem lett volna ott az előző évadban Lee és Claire egyre kínosabb és unalmasabb vergődése. Nem lehet azt mondani, hogy azért jobb a Trish családjából és barátaiból álló társaság, mert szimpatikusabbak lennének, sőt, a végére egyre kevésbé lesznek azok, de egy sokkal érdekesebb összképet rajzol erről a nagyjából tíz emberről, és melléjük egy furcsa ellenpontnak bekerült a történetbe egy olyan szereplő, aki minden megnyilvánulásával azt üzeni, kicsit kérkedve is vele, hogy attól még nem lesz valaki egy nemi erőszak elkövetője, hogy egyébként egy oltári nagy seggfej. Nincs idő mindenkit alaposan kidolgozni és bemutatni, de a Broadchurch egyik különlegessége a dráma szempontjából abban volt, hogy egy-két jelenetben is el tudja mondani mondjuk egy csaknem húsz éves házasság minden nehézségét, amikor például a feleség csak így jellemzi azt: "Kihűlt". És ezek a szálak, hogy a két nyomozó visszatérésén túl is legyen kötődés az eddigiekhez, nem csak Trish ügyére koncentrálnak, hanem továbbviszik például Latimerék történetét (Trish önkéntes segítőjeként behozva a képbe Beth-et), azt, hogy ők hogyan élnek Danny halálának és a pernek az árnyékában.

Mindezek mellett az is tetszett, ahogy társadalmi kérdések is belefértek. Lehet, hogy csak pár jelenet, és nem is nagyon látszik kapcsolódni sehova, de ad egy kis filozofálgatnivalót az, ahogy Maggie szembesül az általa idealizált újságírás végnapjaival, hogy a tényszerű tájékoztatást felfalja a bulvár és a ponyva, és még mindig érdekes figyelni Paul dilemmáit arról, hogy milyen helye van a vallásnak és a hitnek a mai világban akkor, amikor egyébként az emberek csak akkor járnak templomba, ha várnak azért cserébe valamit. Ezek mellett rá lehetne sütni, hogy ez is csak egy újabb #metoo-film, de egyfelől ez az évad jóval azelőtt kijött, hogy a mozgalom létrejött volna, másrészt Trish és a többi bántalmazott és/vagy megerőszakolt nő példáján keresztül inkább saját mozgalmat képvisel. Hosszan és könyörtelenül mutatja be például a következményeket, hogy milyen folyamatokon, stációkon megy át egy nemi erőszak áldozata, legyen az akár a nyomok rögzítésének ridegsége, akár az, hogy mit szólnak az ismerősök, hogy innentől ő lesz "a nő, akit megerőszakoltak", vagy az állandó kétség és önvád, hogy biztosan ő is részes volt ebben, mert az nem lehet, hogy mindez csak azért történik vele, mert rosszkor volt rossz helyen... Sokszor előkerül mostanában témaként, sokféle megvalósítással találkoztam már, és amilyen árnyalatokon, rétegeken keresztül mindezt be tudja mutatni ez az évad, a második legjobbnak mondanám az utóbbi időben (mert az első azért csak a "13 okom volt" lenne).

Messze ez az évad volt számomra a sorozatból a legjobb. Végre jól keveredik benne a nyomozás izgalma, a közösségi kapcsolatokból épülő dráma, az előző évadokból áthúzódó nosztalgia, miközben sokféle rétegben jelenik meg benne a múlttal való szembenézés, emellett vannak témák, amikben megelőzte a korát. A mellékszálak némelyikét kivéve azt mondhatnám, hogy önállóan is nézhető, és ajánlott is nézni, de az túl olcsó trükk lenne, nem ?


8,5/10
.

.
Twin Murders: The Silence of the White City / El silencio de la ciudad blanca




A rendőrség kötelékében nagy elismertségnek örvendő, a barátai által csak Krákennek hívott Unai López de Ayala felügyelő egy éves rehabilitáció és kezelések után tér vissza munkába. Unai még mindig nem dolgozta fel teljesen azt, hogy az állapotos feleségét elvesztette, és azt sem, hogy ebben ő saját maga szerint milyen szerepet játszott, de a munka nem várhat. Már csak azért sem, mert egy húsz évvel korábbi gyilkosságsorozat elkövetője úgy látszik, visszatért... pedig az akkori gyilkosságok ügyében már eredményesnek minősítettek egy nyomozást, és az elítélt Tasio Ortiz de Zárate, egy híres író és egy korabeli tévéműsor népszerű műsorvezetője azóta is börtönben ül, csak mostanában szabadulna. Az elkövetés módja azonban nem hagy kétséget a gyilkosságok közötti kapcsolatról, ugyanis az áldozatok, egy férfi és egy nő egy szinte reneszánsz festményt idéző képben vannak elrendezve valamilyen vallásos épületben, a halálukat pedig fulladás okozza, de úgy, hogy a gyilkos először nagy gondossággal élő méheket juttat az áldozatok torkába. Az új gyilkosság ráadásul a régi mintáját folytatja, ugyanis a párosított áldozatok mindig ugyanannyi évesek, mindig van egy ikertestvérük, és a gyilkos mindig öt évvel idősebb áldozatokat választ a következő gyilkossághoz. Unai, a kollégái és az új helyi rendőrparancsnok, Alba Díaz de Salvatierra tudják, hogy ha meg akarják akadályozni, hogy a város műemlékeit ellepjék a tablószerűen elrendezett holttestek, gyorsan a gyilkos nyomára kell bukkanni... és ehhez meglepő szövetségesre bukkannak Tasio személyében.

Ha a spanyol filmekre is osztanának Arany Málnát, szívesen látnám ezt a filmet a Legrosszabb forgatókönyv listáján. Én nem tudom, hogy a film alapjául szolgáló könyv milyen, hogy abból tényleg csak ezt lehetett-e kihozni, de sokáig kétségbeejtő, aztán idegesítő, végül nevetséges az, hogy egy két órás film ennyire túl legyen zsúfolva, és hogy ennyire hanyagul bánik azzal, hogy egy filmben, egy ilyen thrillerben mire kell helyezni a hangsúlyt. Nem elég a gyilkosság körüli szarkavarás, a negyven(!) éves múltba visszanyúló események jelentősége a jelenben történtekre, Unai traumái és a kapcsolata a helyiekkel, ezeken túl még mindenkinek kell is legyen valami "ismertetőjele", ami segít beazonosítani, de ehelyett csak annyit sikerült elérni, hogy szétmorzsolódik a picsába a film, mert a nagy tömegben egyik ilyen különlegességre, jellemvonásra és szereplőre sem jut nagyon egy-két mondatnál, jobb esetben egy-két jelenetnél több. Ebből lesznek aztán az olyan gyöngyszemek, hogy a rendező az égvilágon semmivel nem utal arra, ha egy jelenet a múltat idézi fel (majdcsak rájön a hülye néző, ha akar...), meg hogy Unai mindenfajta előkészítés nélkül felbukkan egy olyan kápolnában, aminek a fontos freskóiról annak gondnoka szerint egyetlen ember tud (De akkor ki mondta el a rendőrnek, hogy oda kell menni, bzmg!?), annál meg egyszerűen felröhögtem, amikor a rendező teljesen komolyan gondolta, hogy egy bonctermi tepsiben fekvő nőt be tudok azonosítani (és ezen keresztül felismerem a halálának jelentőségét) úgy, hogy az a nő előtte összesen három másodpercet szerepelt a filmben, és akkor is kendő volt a fején. És akkor ilyenekből van tucatnyi. De arra bezzeg kell az idő, hogy Unai és Alba hányszor és hogyan futnak esténként versenyt a macskaköves utcákon, afféle pettingként az elejétől kezdve elkerülhetetlennek látszó dugásuk előtt! Azt persze ki kell hosszan "fejteni"!

Utána kellett valamennyire olvasnom, hogy most én vagyok teljesen hülye, és penészesedett be az agyam ebben a koronavírus okozta belassulásban, vagy mi van, de aztán rá kellett jönnöm, hogy két tényező is léket ütött ezen a filmen, mielőtt az első képkockát leforgatták volna belőle. Az egyik, hogy ezt a művét a könyv írónője (Eva García Sáenz de Urturi... igen, tele vagyunk ilyen dallamosan könnyed nevekkel...) trilógiának szánta, a másik meg, hogy a könyvek jelentős része annak a kultúrkörnek a bemutatásával telik -nagy szerepet szánva például az építészetnek és a hagyományoknak-, amiben a történet játszódik, Spanyolország baszkföldi régióiban. Az már a rendező és a forgatókönyvíró felelőssége viszont, hogy ezeket nem építették be a filmbe, hogy legyen a filmben egy "Langdon professzor", aki ezeket kicsit szájba rágja. Így például nézőként hiába kerestem kétségbeesetten az egész "krákenezés" jelentőségét, hogy ez miért akkora titok vagy fontos, de az is egy bámulatos öntökönlövéssel ér fel, hogy így vajmi kevés értelme van a film címének, hiszen csak az nem derül ki a filmből, hogy ez lenne a "fehér város", és hogy ott ki vagy mi is lenne csendben... Nem is véletlen, hogy odarakták azt a mankót az angol címben a "Twin murders"-szel...

Tipikusan az a film, aminek a következetességét, a cselekményvezetését és a szereplők mélyebb bemutatását feláldozták a meghökkentések, az egyre csavarosabbnak szánt fordulatok, az álmisztikus idegenvezetés és az olcsó ponyva oltárán, aztán szépen tablószerűen el is rendezték. Mint Dan Brown Infernoja, csak napraforgókkal meg méhekkel...


5/10
.

Niwrok írta:

.
Twin Murders: The Silence of the White City / El silencio de la ciudad blanca


Ha a spanyol filmekre is osztanának Arany Málnát, szívesen látnám ezt a filmet a Legrosszabb forgatókönyv listáján.

Tipikusan az a film, aminek a következetességét, a cselekményvezetését és a szereplők mélyebb bemutatását feláldozták a meghökkentések, az egyre csavarosabbnak szánt fordulatok, az álmisztikus idegenvezetés és az olcsó ponyva oltárán, aztán szépen tablószerűen el is rendezték. Mint Dan Brown Infernoja, csak napraforgókkal meg méhekkel...


5/10
.

Vannak nem jó spanyol filmek is????

Köszi az írást, kifejezetten szórakoztató lett... Te mondod mindig, hogy a rosszról írt vélemény nagyobb élmény, mint az átlagosról, de teljesen igazad van.




.

Niwrok írta:

Asszonyok kútja

... Leila pedig azzá válik a környéken, amivé senki sem akarta, hogy váljon: a női egyenjogúság emblematikus alakjává... ami az iszlám mai állása szerint persze elképzelhetetlen.

De persze nem csak móka és kacagás az élet, a mély drámák is helyet követelnek maguknak, mondjuk azért, mert szerelemből házasodni olyan luxus, amit kevés család engedhet meg magának, meg amúgy sem hagyományos.

Még sok réteg van benne, hiszen a magánéleti dolgokat, például a rejtélyes bogárkutató felbukkanását meg sem említettem, ahogy a szimbolikus-spirituális vonatkozásokat (a víz, mint a nőiesség őseleme) és a turistacsoportot sem. Talán az előbbiek miatt a film közepe egy kicsit nehézkesebb, az a szál nem hiányzott volna, de azzal együtt is megmarad nekem egy kedves filmnek egy nehéz témáról.

9/10

Az arab Szüfrazsett...

Köszi, ez is jó volt, viszont olyan régi volt már az ajánlód, hogy nem is emlékeztem belőle semmire. Csak a címet írtam föl még anno, de valahogy a cím, kombinálva a képpel nem igazán csábított - pedig kár. Ez egy remek mozi, igaz, elég ezt is egyszer látni, de egyszer tényleg megéri megnézni.

Váltakoztak érzéseim a film közben, hol a tehetetlen düh, hol az iszlám ellenes hangulatom, hol pedig a móka és kacagás uralkodott el rajtam. Alapból is vannak ellenérzéseim ezzel a vallással, és hitrendszerével szemben, ez a film pedig rendesen ráerősített: a nők semmibe vétele nem ismeretlen számomra, de ezúttal egy újabb nézőpontba kerültek a szex és szülés kontra vízhordás kapcsán. Mert hiába tudom, láttam, olvastam már elégszer, hogy hogy bánnak azon vidékeken a lányokkal, nőkkel, asszonyokkal, egyszerűen rossz volt nézni - pláne úgy, hogy tudom, az égvilágon semmi hatásuk nincs környezetükre az ilyen moziknak.

De a bosszantó és drámai tartalom mellett volt néhány egészen felvidító pillanata is a mozinak: arra például nem voltam felkészülve, ahogy a szereplők (főleg a nők) beszélnek a szexről, magukról. Persze, nyilvánvaló, meg logikus, meg miért is ne beszélhetnének, csak fura volt ezt "nyilvánosság" előtt hallani. Leila harca tök tetszett, teljesen kilátástalannak éreztem, aztán milyen jó lett a vége, ahogy vége lett. Tetszett a testvérének szerepe is (olvasás), meg az is qrva jó volt, amikor elmentek az imámhoz, és a lány nemcsak hogy olvasni tudott, de hitből kioktatta az imámot is. S végül nagyon bírtam az öregasszonyt, az egyik legjobb karakter volt a filmben.

Ami negatívum számomra, az a viszonylag gyakori éneklős, táncolós betét, meg a néha unamasnak és tarrbélásnak tűnő tájkép beállítás. De ezeken kívül rendben volt a film - viszont ezek után (is) tök kíváncsi lennék az arab/muszlim világ valós női kihasználtságának átvilágítására. Hogy mi lenne, ha minden muszlim országban egyszer tényleg egyenjogúvá válnának a nők, ha Leila harca egyszer globáis lehetne...



80%



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Asszonyok kútja

... Leila pedig azzá válik a környéken, amivé senki sem akarta, hogy váljon: a női egyenjogúság emblematikus alakjává... ami az iszlám mai állása szerint persze elképzelhetetlen.
Még sok réteg van benne, hiszen a magánéleti dolgokat, például a rejtélyes bogárkutató felbukkanását meg sem említettem, ahogy a szimbolikus-spirituális vonatkozásokat (a víz, mint a nőiesség őseleme) és a turistacsoportot sem. Talán az előbbiek miatt a film közepe egy kicsit nehézkesebb, az a szál nem hiányzott volna, de azzal együtt is megmarad nekem egy kedves filmnek egy nehéz témáról.

9/10

Váltakoztak érzéseim a film közben, hol a tehetetlen düh, hol az iszlám ellenes hangulatom, hol pedig a móka és kacagás uralkodott el rajtam. Alapból is vannak ellenérzéseim ezzel a vallással, és hitrendszerével szemben, ez a film pedig rendesen ráerősített. De a bosszantó és drámai tartalom mellett volt néhány egészen felvidító pillanata is a mozinak: arra például nem voltam felkészülve, ahogy a szereplők (főleg a nők) beszélnek a szexről, magukról. Persze, nyilvánvaló, meg logikus, meg miért is ne beszélhetnének, csak fura volt ezt "nyilvánosság" előtt hallani. Ami negatívum számomra, az a viszonylag gyakori éneklős, táncolós betét, meg a néha unamasnak és tarrbélásnak tűnő tájkép beállítás.

80%

"Ezzel a vallással" ?!

Örülök, hogy ez is sorra került, talán ez volt a legrégebbi ajánlásom A Listán... és annak is örülök, hogy tetszett.

Azért tetszett annak idején, és azért is jegyeztem meg magamnak, mert ez a film kicsit arról is szól, hogy az iszlám sem csak fundamentalizmusból áll, hogy bár kétségkívül szigorúbb keretek között, de ezt is sokfeléképpen élik meg a világban... és bizonyos helyeken még akár viccelődve is lehet beszélni a nyomában élő hagyományokról, és azok megváltoztatásáról. Mindig a mosógépes jelenet jut eszembe erről a filmről, mert az beszélt talán leginkább szemléletesen arról, hogy milyen nehézségekkel, milyen lépcsőfokokkal kell megküzdenie az ottani reformereknek, csak azért, mert ez az egész hatalmi kérdésként van prezentálva... ahogy egyébként mindig is az volt sokak számára.

Meg valahol érdekesebbek azok a filmek, amik szélesebb érzelmi skálán tudnak játszani; ahol megfér egymással a komoly téma és a humor is.

.

Niwrok írta:

Asszonyok kútja

"Ezzel a vallással"  ?!

Örülök, hogy ez is sorra került, talán ez volt a legrégebbi ajánlásom A Listán... és annak is örülök, hogy tetszett.

Ezzel különösen.

.
Messiás / Messiah S1




Amikor a szíriai háború során az Iszlám Állam tankjai és fegyveresei felsorakoznak Damaszkusz körül, hogy elfoglalják a fővárost, a még romok között rekedtek szinte már csak az ima erejében bízhatnak. Az imámok közül azonban kiválik egy, és a beszéde annyival magával ragadó, hogy többen is figyelni kezdenek rá. Pár perccel később egy homokvihar csap le a városra... és ez így is marad csaknem egy hónapig. A vihar elüldözi a katonákat, és amikor végre elül a szél, sokan látják megmentő prófétájukat a férfiban, aki néhányuk szerint végig Istenhez imádkozott, és ezzel tartotta fenn a vihart, és akit úgy kezdenek hívni, Al-Masih... a Messiás. Sokan követőivé lesznek, menekültek egy csoportjának élén pedig Al-Masih az izraeli határhoz vonul... míg másoknak ez egy újabb lehetséges radikális sejt, az Al-Kaida és a DAESH feltételezhető utóda. Al-Masih egyre növekvő táborában világpolitikai fenyegetést, a közel-keleti helyzet gyújtópontját látó Eva Geller CIA-ügynök (Michelle Monaghan a The Path után megint beletenyerelt egy ilyen szektás szerepbe), még ha csak egy gyanú alapján is, nyomozni kezd az ügyben, ráállítva a férfira az egyik legjobb helyi emberét... de az ügy egyre nehezebbé, és egyre nehezebben megmagyarázhatóvá válik akkor, amikor Al-Masih hirtelen egy texasi kisvárosban bukkan fel, percekkel azelőtt, hogy azt egy tornádó tenné csaknem a földdel egyenlővé.

Nem tagadhatom, hogy eredetileg sem gondoltam nagyon többnek ezt a filmet, mint egy bűvésztrükk, de ahhoz elég jónak vártam, hogy izgalmas legyen. Hiába húzzák akármeddig (10 rész), lehet akárhány mellékszereplő a saját drámájával és szál meg helyszín a világpolitikai játszmákkal, az egyetlen kérdés úgyis az marad, hogy kicsoda Al-Masih. Hogy most tényleg ő lenne a Megváltó, bármitől is kéne megváltania az embereket, vagy csak a sokadik terrorista, aki esetleg később merényletekre akarja felhasználni a követőit, illuzionista, aki ezzel próbál népszerűséget felhajtani, vagy ezeken túl valami más, például csak egy bolond... jó ritmusérzékkel elég sokáig lehet játszani ezekkel a lehetőségekkel ahhoz, hogy a néző maga is szívesen részese legyen ennek a találgatásnak.

Amije viszont nincs ennek a sorozatnak, az a tempó. Hiába vázol fel egy egyébként többszörösen is érdekes helyzetet, a teljesen a férje halála felett érzett gyásznak alárendelve élő Evával, az egyik félresikerült akciója miatti bűntudat alatt nyögő Avirammal, a kiábrándult lelkész Felixszel és az egész családjával, vagy a csodás gyógyulásokat várókat egyszeményben megtestesítő Staci, ha ezek az első pár rész felskiccelése után egyre inkább elsikkadnak, és néha úgy lépnek tovább rajtuk vagy oldódnak fel ezek, hogy ha az ember kábé rosszkor pislog, akkor ki is hagyhatja ezeket. Erre remek példa Mathers ügynök, akit több hétnyi megfigyelés után annyira megérint Al-Masih egyik elcsípett mondata, hogy azzal a lendülettel összecsomagol, és ki is sétál a sorozatból, hogy a legközelebb a helyén már egy szöszi csaj legyen, Eva meg csak pislogjon, hogy mi van itt. Persze az efféle, jól célzottnak és szívhezszólónak tűnő életbölcseletek és közhelyek nagyon is tudnak működni; erről szól leginkább az asztrológia, a betelefonálós jósda meg a tévés prédikátorok puszta léte. A felfokozott reménykedés és az azt követő csalódás is valahol kódolva van magában a történetben, hiszen az emberek sokféleképpen reagálnának egy ilyen helyzetben, de nagyon nem tesz jót a sorozatnak, hogy Al-Masih ezt a kétséget és bizonytalanságot lustálkodással vegyes közönnyel szemléli, például amikor egy teljes epizódot a sátrában heverészve tölt, vagy amikor ugyanezt teszi két részen át egy szállodai szobában, igaz, akkor kocog egy keveset a futópadon.

Még ezzel együtt sem mondom azonban azt, hogy teljesen leírtam volna a Messiást. Mert ha sebességben nem is, de egyensúlyozásban alapvetően jól működik. A sokféle lehetőség úgy ér valamit, ha a sorozat fokozatosan és párhuzamosan adagolja az információkat, többé-kevésbé kiegyenlítve a valószínűségeket. De nem csak a feszültség puszta fenntartása miatt fontos ez, hanem mert maga a karakter megköveteli, hiszen az események mögötti filozófia arról szól, hogy milyen lenne, ha mondjuk Jézus ma jönne el közénk. Az ő történetére, személyiségére, a vele kapcsolatos elképzelésekre persze kétezer évnyi misztikum és legenda telepszik már rá, de csak az alapokat figyelembe véve csak a nézőpont más, és ennek fejtegetése a kevés erős pontja a sorozatnak. Ha onnan és olyan tettekkel jönne ma valaki, ahonnan és ahogy Jézus, akkor vajon hol kötne ki: egy guamtanamoi cellában, egy gumiszobában, a világ élén vagy megint a kereszten? Celeb lenne belőle, ápolt, terrorista, próféta vagy elnök? Al-Masih "csodatételeit" például pont úgy mutatják be, hogy azokat lehet az isteni erő megnyilvánulásaként látni, de éppúgy közepesen nehéz bűvésztrükköknek is, csak Dynamo nem beszél közben Istenről. Ahogy pedig indul a sorozat, Szíriában és Izraelben, amikor még Al-Masih arról beszél, hogy mi választja el igazán az embereket, és hogy min kéne változtatniuk, abban az van benne, hogy az évezredes háborúban álló vallásokat mi választja el és mi köti össze... az is érdekes viták tárgya lehetne.

Sok mindent elmondhatott volna ez a sorozat egy drámán és egy krimin keresztül a vallások és a hit természetéről, arról, hogy a XXI. század embere mennyire kiéhezett a csodákra, vagy akár lehetett volna csak egy remek macska-egér játék Al-Masih és a titkosszolgálatok között... de ahhoz tudni kellett volna, hogy mi akar lenni. Vagy legalább lett volna akármi. Tíz részre a "majd kilyukadunk valahova" és a "majd lesz ebből valami", vagyis a nagy nekibuzdulást követő sodródás viszont elég kevés... a folytatással sejtetett hússzal meg aztán még inkább, mert az elég pofátlan, hogy csak azért nem mondják el egy "vicc" csattanóját, mert hátha lesz második évad.


6/10
.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Végtelen útvesztő

Csak azért ennyi a pont, mert akkora marhaság, hogy ciki lenne rá többet adni   ... de egyébként kellemes másfél óra volt, jól szórakoztam rajta. Még a teljes értelmetlenségén is   .


6,5/10
.

Nem lenne ciki. Nálam simán 75%, de ha a pszichoszoba helyett értelmesebbet találnak ki, akár 80% is lehetett volna... Kifejezetten tetszett. Nincs sok tökölés benn, az, hogy az informális gyűlés már rögtön az első szoba, az qrva jó. Jók a csapdák, jók és változatosak a helyszínek, nekem a Kocka mellett a Halálfutam is beugrott - a nézők miatt. Kicsit fura volt a kiscsaj története, de aztán helyére került, miért ő van a poszteren.

S tudod, mit? Ha ennek lesz második része, még meg is fogom nézni.

.

Na jó, akkor ha nem ciki, akkor legyen 80% .

Második nézésre jobban tetszett, mert már nem akadtam fenn a kicsit lassú bevezetőn (mert már tudtam, hogy a jellemeknek és a múltnak szerepe lesz; sőt, tök jól lehetett vadászni, hogy melyik kellék kire utal), a hipno-szoba bénaságán (mert bármilyen gáz, két perc alatt vége), és a látszatra abszurd csapdákon sem. Most talán a fagyos terem lassúsága zavart picit, mert amire a jégtömbből kiolvad a kulcs, az legalább annyira izgalmas, mint a répa növekedése, de a többi még mindig pörög, tempós, izgalmas, és van némi fekete humora is, még ha továbbra is azt mondom, lehetne kicsit több feladvány. Szinte el is felejtettem, de tök jó a végén a "teszt" a lezuhanó repülővel.

Megnéztem, lesz második része (9 milliós költségre hozott 150 milliót, szerinted?!), úgyhogy nézhetjük , és lehet, hogy akár már idén év végén.

.