R2-D2 írásai 3.0

.





A néma forradalom




1956. október 29-én, a keletnémet Storkow egyik középiskolájában, a törióra előtti nagyszünetben az ott tanuló, végzős diákok kitalálták, hogy a magyar forradalom iránti szolidaritásból a filmben két perces (állítólag a valóságban öt perces) csendszünetet tartanak: ha felszólítják őket, nem válaszolnak semmire. Nem volt egységes az osztály, de a végén a többségi döntés szerint mindenki részt vett a „játékban” – igen, játékban, ugyanis bár ők is tisztában voltak tettük politikai motivációival, annak következményeivel nem számolhattak. A balhé megtörténik, a töritanár tajtékozva rohan az igazgatóhoz, ám 12 napig nem történt semmi. De ez csak vihar előtti csend: valaki természetesen értesíti az államvédelmet, hamarosan pedig megjelenik a suliban a vizsgálóbizottság, kiderítendő, ki is a felelős az új ellenforradalomért. Az eseményről 2006-ban az egyik hajdani diák, Dietrich Gartska írt könyvet, Das schweigende Klassenzimmer címmel – amiből Lars Kraume készített játékfilmet a tavalyi Berlináréra időzítve. Az író (aki a bemutató után pár hónappal meghalt), és egy korábbi osztálytársa aktívan részt a forgatókönyv alakításában, igyekeztek minél hitelesebbé tenni az eseményeket – a szokásos névváltoztatásokon és dramatizáláson túl a legnagyobb változtatást a forgatási helyszínen eszközölték: a keletnémet kisváros már nem volt alkalmas az 50-es évek megidézésére, ezért Lengyelországba vitték a díszletet.

1986.október 23-án egy szombathelyi középiskola másodikas osztályának néhány diákja az akkor még hivatalosan ellenforradalomnak titulált felkelés napján – ami akkor még ünnep sem volt – fehér ingben ment iskolába. Részben brahiból, részben valódi megemlékezés gyanánt – nos, ebből, akkor már akkora balhé nem lett, de azért a szülői értekezleten szóvá tették, hogy túlságosan „nyugatias” az osztály. Mondanom sem kell, jómagam is a fehéringesek között voltam, mert mindamellett, hogy nagyrészt a lázadás vezérelte tettünket, azért akkor már lehetett gyanítani, hogy ’56 bizony nem ellenforradalom volt (30 év távlatából bizony fura mindezeket leírni, de higgyétek el, még akkor sem igazán lehetett ezzel annyira viccelődni). No, mindezt csak azért írtam le, mert megint csak találtam egy filmet, ami a nagyközönségnek szánt mondanivalóján túl – a és a magyar vonatkozáson felül – nekem megint kicsit többet és jobbat jelent, mint kellene. Másnak, kedvcsinálóként egyébként leginkább a Holt költők társaságát tudom írni, mint viszonyítási alap, csak ezen gyerekek motivációi teljesen mások voltak – no meg persze maga a kor, amiben játszódik, teljesen más volt.

Sztálinváros, 1956. októbere. Kél keletnémet diák egy nyugat-berlini (és kifejezetten szórakoztató) kiruccanása közben beül egy ciciket mutató filmre, de a film eleji híradóban azzal szembesülnek, hogy az otthon propagált, csúnya fasiszták által kiprovokált magyar ellenforradalom nem egészen úgy van, ahogy azt keleten tanítják. Ha már itt járok, két dolgot meg kell említsek: igen, a nagy médiabumm előtti időben komoly jelentősége volt a mozihíradóknak – a vasfüggönyön innen, s túl is. A másik meg pont a vasfüggöny: 6 évvel vagyunk a berlini fal építése előtt, ekkor még valamivel szabadabban jártak-keltek a németek a határon (pl. nagypapa sírjához, temetőbe), s talán pont a filmben tárgyalt események hatására (is) kezdték építeni 1961.08.13-án azt a bizonyos Falat. Hehe, ha nem építették volna meg, csak a hithű szocik maradtak volna Berlinben… Na szóval. Theo és Kurt, a két érettségi előtt álló fiatal sokadik nyugati kiruccanásáról hazatérve döbbenten újságolja a suliban, hogy mi történt nálunk, meg hogy megölték Puskás Öcsit – meg hogy a nyugati híradó egyperces néma csendre kéri a népet szolidaritásból. Ebből lesz az, hogy kitalálják azt a bizonyos hallgatást töriórán, aminek eme bizonyos következményei lesznek. Szegény középiskolások, az örökké lázadó tinik ugyanis nem igazából voltak tisztában a szocidiktatúra működésével, sem azzal, hogy különösen a magyar események tükrében tettüket milyen veszélyesnek titulálják majd.

Maga az esemény viszonylag hamar megtörténik, és először elég viccesre is sikerül: mert hát melyik diák (minden néző, olvasó volt diák) ne örülne annak, hogy sikerül kiakasztani egy tanárt. A baj csak az, hogy abban a korban ez nem volt vicces (még a miénkben sem), az állam pedig lassan működésbe lendül: először csak egy kisebb párkatonát, egy nőt küldenek kivizsgálni az ügyet, majd később maga miniszter is a helyszínre látogat. Mai korban kicsit hihetetlennek tűnik ennek a gyerekcsínynek a túldimenzionálása, de akkor ez véresen komoly volt – nem lehetett a dicső szocializmus ellen csak úgy lázadni… még némasággal sem. Az alkotók nagyon jól fogták meg annak a kornak a hangulatát, a szürke szocializmus nyomasztó mivoltát kiválóan keverték az iskolai élet minden vidámságával és lendületével. A karakterek nagyszerűek, a gyerekek a maguk naiv, lázadó ártatlanságukban remek kontrasztot képeznek a miniszter (és egyikük apja) rendszerhű jellemével és viselkedésével. S ha már itt tartunk: számomra nagyon bejött, hogy – igaz, csak két ember esetében – hogy felskiccelték az akkori társadalomképet a végleteket használva két szülőn keresztül. Kurt apja, mint tanácselnök és Theo apja, mint acélipari munkás ugyan kissé sablonszerű, és nagyon leegyszerűsített, de tökéletesen leképzi az akkori berendezkedést. Pláne, hogy mindenkinek van/volt múltja is, ennek feltárulása pedig rendesen árnyalja a képet, a fiúk viszonyát és jellemét. Mert ugye nem mindegy, hogy egy tanácselnök fia a felbujtó vagy egy acélipari munkásé… vagy netán egy érzelmileg labilis, igazi vörös katona fiáé, akinek szintén nem az múltja, mint amit elsőre tudni róla. És ide tartozik, hogy még arra is volt hely és energia a forgatókönyvben, hogy a gyerekeket egy kis szerelmi háromszögön keresztül közelebb hozzák hozzánk – aminek feloldása, a szakítás mondata viszont tök beleillik az egész koncepcióba.

Nagyon tetszett minden, amit a rendszer működésével kapcsolatban belevittek a filmbe. Az egész akkori közhangulat, a korrajz. A titokban hallgatott, magyar Szabad Európa rádiónak megfelelő RIAS hallgatása, annak következménye. Az, hogy anno az állam mindenkiről mindent tudott, vagy ki tudott deríteni, ha akart és azt bármikor képes volt zsarolásra felhasználni. Hogy mennyire is gyenge jellemű az ember (hát még a gyerek), mennyire is el lehet érni az árulást, és milyen módszerekkel is lehet ezt tenni… volt említve a moziban a Gestapo e kapcsán, persze volt is felháborodás – de komolyan, az akkori államrend qrvára ugyanúgy működött, mint a náciknál. Maximum kevesebb nyílt erőszakkal, de a kommunista és a náci ideológia rohadt közel volt egymáshoz. Aztán, ha már Gestapo és nácik: az egy dolog, hogy olyan közel a világháborúhoz mennyire is hivatkozási alap a nemzetszocialista eszme és világkép, de nagy fricska és egyben megdöbbentő tény is a lövészkiképző faszi szerepeltetése… hogy mennyien túlélték a háborút és álltak be a másik oldalra. Nagyon jó az egész háttér, díszletek, ruhák, minden, a korabeli iskolásdi pedig picit bohókássá, kedvessé, szerethetővé teszi az eseményeket. Kicsit talán vesz is el a diktatúra valódi erejéből, s talán épp ezért tűnik olyan sokkolónak a miniszter megjelenése…

Rendkívül sokrétű mozi lett ez az A néma forradalom. Nem is elsősorban nézése közben fejti ki hatását, akkor talán kissé lagymatagnak tűnik, de most, hogy írok róla, hogy mesélek róla másnak, most jut eszembe egy csomó apró összetevő, ami teljesé teszi a mozit. Az öreg Edgar, a kereszt a lányon, a berlini határátkelő, a halott SS nagypapa, a nem mutatott, se sarkalatos cicik a filmben, a magyarországi híradóbevágások, az autók, egyszerűen az egész légkör… lenyűgöző. Mint mikor bemész egy aprólékosan kidekorált, nem giccses házba és utána emlékezel vissza, miket is láttál a falon. Nem az első mozit látom ebből a korszakból (valamiért egyébként fura és inverz módon tök bírom ezt az időszakot), meg nem is ez az első német film a keletnémet szocializmusból (ld. még A mások élete, ugye, Niwrok?) de valahogy mindig lenyűgöznek műveikkel. Megint egy mozi, amihez nem kellett több százmilliós költségvetés (A bűnös, ugyebár), csak egy jól eltalált korrajz meg egy jó történet. És igaz, hogy ezt a történetet az élet írta, de az alkotóknak óriási szerepe kellett, hogy legyen abban, hogy mindezt így, ilyen szerethetően, ilyen aprólékosan elénk tárták.

Mindamellett, hogy magyar vonatkozása van, no meg hogy némileg személyesnek is éreztem, az A néma forradalom alapból egy remek német mozi. Olyan, amit simán lehet ajánlani másoknak, sőt, megkockáztatom, akár iskolamoziba is el lehet vinni. Maximum a mai ifjúság rácsodálkozik egy olyan korra, amiben nem biztos, hogy mindazt meg tudná csinálni, amit ma lehet…

Nekem ez is TOP 10-es. A végén még selejtezni kell…  




85%




.

R2-D2 írta:

.
A néma forradalom

Az alkotók nagyon jól fogták meg annak a kornak a hangulatát, a szürke szocializmus nyomasztó mivoltát kiválóan keverték az iskolai élet minden vidámságával és lendületével. A karakterek nagyszerűek, a gyerekek a maguk naiv, lázadó ártatlanságukban remek kontrasztot képeznek a miniszter (és egyikük apja) rendszerhű jellemével és viselkedésével. S ha már itt tartunk: számomra nagyon bejött, hogy – igaz, csak két ember esetében – hogy felskiccelték az akkori társadalomképet a végleteket használva két szülőn keresztül. Nagyon tetszett minden, amit a rendszer működésével kapcsolatban belevittek a filmbe. Az egész akkori közhangulat, a korrajz. A titokban hallgatott, magyar Szabad Európa rádiónak megfelelő RIAS hallgatása, annak következménye. Az, hogy anno az állam mindenkiről mindent tudott, vagy ki tudott deríteni, ha akart és azt bármikor képes volt zsarolásra felhasználni. Hogy mennyire is gyenge jellemű az ember (hát még a gyerek), mennyire is el lehet érni az árulást, és milyen módszerekkel is lehet ezt tenni…

Rendkívül sokrétű mozi lett ez az A néma forradalom. Nem is elsősorban nézése közben fejti ki hatását, akkor talán kissé lagymatagnak tűnik, de most, hogy írok róla, hogy mesélek róla másnak, most jut eszembe egy csomó apró összetevő, ami teljesé teszi a mozit. Nem az első mozit látom ebből a korszakból (valamiért egyébként fura és inverz módon tök bírom ezt az időszakot), meg nem is ez az első német film a keletnémet szocializmusból (ld. még A mások élete, ugye, Niwrok?) de valahogy mindig lenyűgöznek műveikkel. Megint egy mozi, amihez nem kellett több százmilliós költségvetés (A bűnös, ugyebár), csak egy jól eltalált korrajz meg egy jó történet. És igaz, hogy ezt a történetet az élet írta, de az alkotóknak óriási szerepe kellett, hogy legyen abban, hogy mindezt így, ilyen szerethetően, ilyen aprólékosan elénk tárták.

Nekem ez is TOP 10-es. A végén még selejtezni kell…  

85%

Ajaj... Tudtam róla, olvastam, miről szól, de annyira nem fogott meg, hogy amikor itt vetítették, akkor meg is nézzem. A magyar vonatkozásról, főleg ilyen közeliről nem tudtam, ahogy arról sem, hogy ilyen kis lázadó voltál . Az is biztos hozzátesz majd, főleg ha esetleg itt is forgatták, de így látatlanban sem hiszem, hogy gond lenne a sztorival vagy a korrajzzal.

Így most már csak akkor lesz lehetőség megnézni, ha "más formában" elérhető lesz.

A mások életének felemlegetése teljesen jogos. Szerintem mostanra eséllyel pályázhat a "Legrégebben megvett DVD-m, amit még nem néztem meg" díjra, de mindig van más, ami pillanatnyilag érdekesebb, mint egy bármilyen pótlás... de neked magyarázzam ?

.

Niwrok írta:

A néma forradalom

Ajaj... Tudtam róla, olvastam, miről szól, de annyira nem fogott meg, hogy amikor itt vetítették, akkor meg is nézzem. A magyar vonatkozásról, főleg ilyen közeliről nem tudtam, ahogy arról sem, hogy ilyen kis lázadó voltál . Az is biztos hozzátesz majd, főleg ha esetleg itt is forgatták, de így látatlanban sem hiszem, hogy gond lenne a sztorival vagy a korrajzzal.

Lengyeleknél forgatták, csak sok '56-os híradóbejátszás van benn.

Niwrok írta:

Így most már csak akkor lesz lehetőség megnézni, ha "más formában" elérhető lesz.

Ez nem akadály, már nézheted is. Benn van a listámban. És még pont van rá egy heted a listázásig.

Niwrok írta:

A mások életének felemlegetése teljesen jogos. Szerintem mostanra eséllyel pályázhat a "Legrégebben megvett DVD-m, amit még nem néztem meg" díjra, de mindig van más, ami pillanatnyilag érdekesebb, mint egy bármilyen pótlás... de neked magyarázzam ?

.

Nem, nem, csak már akkor beszéltünk róla, mikor nálad voltam. És az nem tegnap volt...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A mások életének felemlegetése teljesen jogos. Szerintem mostanra eséllyel pályázhat a "Legrégebben megvett DVD-m, amit még nem néztem meg" díjra, de mindig van más, ami pillanatnyilag érdekesebb, mint egy bármilyen pótlás... de neked magyarázzam ?

.

Nem, nem, csak már akkor beszéltünk róla, mikor nálad voltam. És az nem tegnap volt...  

Azzal a DVD-vel én már szerintem együtt költöztem, és az hat éve volt... De még nem volt meg hozzá a "hangulat" .

.

R2-D2 írta:

A néma forradalom

Nagyon tetszett minden, amit a rendszer működésével kapcsolatban belevittek a filmbe. Az egész akkori közhangulat, a korrajz. A titokban hallgatott, magyar Szabad Európa rádiónak megfelelő RIAS hallgatása, annak következménye. Az, hogy anno az állam mindenkiről mindent tudott, vagy ki tudott deríteni, ha akart és azt bármikor képes volt zsarolásra felhasználni. Hogy mennyire is gyenge jellemű az ember (hát még a gyerek), mennyire is el lehet érni az árulást, és milyen módszerekkel is lehet ezt tenni… volt említve a moziban a Gestapo e kapcsán, persze volt is felháborodás – de komolyan, az akkori államrend qrvára ugyanúgy működött, mint a náciknál. Maximum kevesebb nyílt erőszakkal, de a kommunista és a náci ideológia rohadt közel volt egymáshoz.

Rendkívül sokrétű mozi lett ez az A néma forradalom. Nem is elsősorban nézése közben fejti ki hatását, akkor talán kissé lagymatagnak tűnik, de most, hogy írok róla, hogy mesélek róla másnak, most jut eszembe egy csomó apró összetevő, ami teljesé teszi a mozit. Mindamellett, hogy magyar vonatkozása van, no meg hogy némileg személyesnek is éreztem, az A néma forradalom alapból egy remek német mozi. Olyan, amit simán lehet ajánlani másoknak, sőt, megkockáztatom, akár iskolamoziba is el lehet vinni. Maximum a mai ifjúság rácsodálkozik egy olyan korra, amiben nem biztos, hogy mindazt meg tudná csinálni, amit ma lehet…

Nekem ez is TOP 10-es. A végén még selejtezni kell…  

85%

Kicsit beugrattál, én meg hagytam magam    ... Neked sem jutott eszedbe, hogy ha így írod le, hogy "Sztálinváros", akkor nem elsődlegesen az NDK-sra fogok gondolni, és nekem sem    . Mert az ugye minden szovjet fennhatóság alatt álló területen volt egy, még Magyarországon is   . Viszont talán ez segített kicsit jobban előrevenni a filmet, amit egyáltalán nem bánok.

Mert akárhogy is, ha nem is rögtön mondom, hogy TOP10-es filmet láttam, azért a kalapba biztosan beteszem. Az általad leírt pozitívumokkal teljesen egyetértek, akár azzal, hogy mennyire jó a korrajz megidézése, akár azzal, hogy milyen jó a kicsit leegyszerűsített, de sokféle bemutatása az akkori politikai helyzetnek, és azzal is, hogy a középiskolás közeggel hogyan teszik hozzá mindehhez a kicsit lázadós-csínytevős hangulatot. Egyáltalán nem éreztem lagymatagnak, mert gyakorlatilag minden jelenetre jutott valami dráma vagy fordulat (az előkerülő fénykép kettős jelentése például nagyon tetszett), és egy idő után meg önmagában a minisztériumi jelenlét és felügyelet, valamint a családokat, a közösséget illető kollektív büntetés adott a dologhoz annyi nyomatékot és feszültséget, ami elég volt fenntartani a figyelmem. Külön érdekes volt, ahogy az esetleges nyugati manipuláció is megjelent benne (Puskás halálhíre), mert nem az egyes ideológiák hasonlítanak egymásra, hanem a tömegmanipuláció eszközei és a média szerepe mindebben...

Mégis abban adta át a legtöbbet abból a korból, hogy felidézte, milyen az, amikor nem csak mondani valamit számít "ellenforradalmi" tettnek, kvázi háborús bűnnek, hanem nem mondani is. Múltkor felvetetted az Árulóknál, hogy kicsit életszerűtlen, hogy annak a végén mindenki énekli az Internacionálét... Gondolod, hogy ott nem értékelték volna politikai demonstrációnak a hallgatást, a tömegben gondosan elhelyezett besúgók révén azonnali beutalóval az Andrássy út 60.-ba?

Szerintem is mehet a középiskolák ünnepi megemlékezéseire, éppen azért, mert az sokkal közelebb tudja hozni talán a fiatalokhoz a történelmet az, ha látják, hogy a kortársaik hogyan élték meg, ami akkor történt, akár ezer kilométer távolságból is.

8,5/10
.

Niwrok írta:

A néma forradalom
Kicsit beugrattál, én meg hagytam magam    ... Neked sem jutott eszedbe, hogy ha így írod le, hogy "Sztálinváros", akkor nem elsődlegesen az NDK-sra fogok gondolni, és nekem sem    . Mert az ugye minden szovjet fennhatóság alatt álló területen volt egy, még Magyarországon is   . Viszont talán ez segített kicsit jobban előrevenni a filmet, amit egyáltalán nem bánok.

Mert akárhogy is, ha nem is rögtön mondom, hogy TOP10-es filmet láttam, azért a kalapba biztosan beteszem. Az általad leírt pozitívumokkal teljesen egyetértek, akár azzal, hogy mennyire jó a korrajz megidézése, akár azzal, hogy milyen jó a kicsit leegyszerűsített, de sokféle bemutatása az akkori politikai helyzetnek, és azzal is, hogy a középiskolás közeggel hogyan teszik hozzá mindehhez a kicsit lázadós-csínytevős hangulatot. Egyáltalán nem éreztem lagymatagnak, mert gyakorlatilag minden jelenetre jutott valami dráma vagy fordulat (az előkerülő fénykép kettős jelentése például nagyon tetszett), és egy idő után meg önmagában a minisztériumi jelenlét és felügyelet, valamint a családokat, a közösséget illető kollektív büntetés adott a dologhoz annyi nyomatékot és feszültséget, ami elég volt fenntartani a figyelmem. Külön érdekes volt, ahogy az esetleges nyugati manipuláció is megjelent benne (Puskás halálhíre), mert nem az egyes ideológiák hasonlítanak egymásra, hanem a tömegmanipuláció eszközei és a média szerepe mindebben...

Mégis abban adta át a legtöbbet abból a korból, hogy felidézte, milyen az, amikor nem csak mondani valamit számít "ellenforradalmi" tettnek, kvázi háborús bűnnek, hanem nem mondani is. Múltkor felvetetted az Árulóknál, hogy kicsit életszerűtlen, hogy annak a végén mindenki énekli az Internacionálét... Gondolod, hogy ott nem értékelték volna politikai demonstrációnak a hallgatást, a tömegben gondosan elhelyezett besúgók révén azonnali beutalóval az Andrássy út 60.-ba?

Szerintem is mehet a középiskolák ünnepi megemlékezéseire, éppen azért, mert az sokkal közelebb tudja hozni talán a fiatalokhoz a történelmet az, ha látják, hogy a kortársaik hogyan élték meg, ami akkor történt, akár ezer kilométer távolságból is.

8,5/10
.

Örülök, hogy sikerült egy jó filmet ajánlanom!!! Most tervezem megnézetni a gyerekekkel... már elég nagyok hozzá.

TOP10 2018



Az idei év mozis termése, illetve megnézett filmmennyisége kb. a tavalyival egyezik meg: szívem szerint természetesen sokkal többet néztem volna (kínálat aztán van bőven), de sajnos mindenféle más irányú elfoglaltságaim miatt semmire se jutott idő. Ha egy nap 48 órából állna, és Hollywood mondjuk, két évig nem adna ki SEMMIT, akkor talán… akkor talán az ember utolérhetné magát. Minden új filmet megnézhetne, ami érdekli, és minden filmet újranézhetne, amit rég látott. Mindegy, az idei, ún. hivatalos listáról ezúttal 72 filmet láttam, az újrázásokkal együtt pedig 154 filmet, valamint 17 sorozat 19 évadát, viszont most úgy érzem, most valahogy erősebb volt a felhozatal, mint tavaly.  Az első két helyezett pozíciója egy percig sem volt kérdés, a harmadik-negyedik helyen álló két mozi sorrendje tulajdonképp épp az aktuális hangulatomon múlik – utánuk viszont szinte szabadon cserélhető bármi. Sőt, kapásból lenne még 10 film, ami a TOP 10 második felébe beférne. És az sem véletlen, hogy idén már nincs is a listán nagy franchise sokadik része, egyszerűen herótom van már az álomgyár remake, reboot és folytatásmániájától… beleértve a legújabb SW filmet is. Ezeket majd zömében a FOS listán találjátok.

Sorozatok terén hasonló a helyzet: bár kedvenceim nagy részének vége, de idén is volt jó pár alkotás, amik képernyő elé szegeztek. Zseniális volt a Dark S1, a Counterpart S1, végre volt új Black Mirror, s a SW Rebels S4-ben sem kellett csalódnom. Ígéretes volt a Lost in Space S1 és a Mayans MC S1 is, a SupNat S13 valamint a 13 okom volt S2 nagyon bejött, a 12 majom fináléját pedig kifejezetten imádtam. Csalódás talán kevesebb (bár kevesebbet is néztem), de a TWD S8 már-már kínos volt, ahogy a Homeland S7 és a Kártyavár S6 is. Levezetésképp pedig feltétlenül meg kell említsem, hogy közel 40 év után újranéztem a Pirx kapitány kalandjait… nos, az ugyan értékelhetetlen, de poénnak remek lett. Idén viszont csupa jóság vár rám: lesz új GoT, Dark, Stranger Things, Narcos – no meg tervezek pótolni olyan „klasszikusokat”, mint mondjuk a Banshee, a Vikingek és egyebek…

Szokás szerint három listát olvashattok, ahol lehet, linkekkel: az xpress szavazásához használt, tavalyi évben hivatalosan idehaza bemutatott, vagy mozi bemutató híján DVD premierrel bíró filmekből válogatva, aztán egyet, ami az általam tavaly először látott mozikból állót – és harmadjára a TOP FOS listát (általában a legnagyobb csalódásokat jelenti).

1. Három óriásplakát Ebbing határában

Valami hihetetlenül erős dráma, egy kegyetlen és brutális érzelmi hullámvasút, amiben egyik percről a másikra képes vagy korábban utált karakter mellé állni, illetve akár fordítva: senki, de tényleg, senki nem fekete és fehér, minden és mindenki rendkívül összetett, a sztorit pedig olyan megdöbbentő fordulatokkal pakolták tele, hogy bizony leesik az ember álla…

2. Ready Player One

Már elsőre is rettentően bejött, de akkor még borzasztóan töménynek éreztem. Aztán otthon, második, majd a harmadik nézésre éreztem, hogy ez nálam dobogós lehet – de az i-re mindenképp az tette fel a pontot, hogy közben elolvastam az azonos című könyvet is. Így egy történetben két úton jutottam el az aranytojáshoz, a két műfajon keresztül két különböző módon élhettem át ugyanazt az élményt.

3. A bűnös

Ahogy írtam, harmadik és negyedik hely szabadon felcserélhető, ennek talán a frissessége az, ami idáig repítette. A csupán bejövő hívások alapján elképzelt történet feszessége és a büntiben lévő rendőr egyszemélyes drámája elképesztő élményt képes adni – igen, egy jó filmhez nem kellenek dollármilliók és CGI hegyek.

4. A hely

Szinte tökéletes volt az egész, remek dramaturgia, nagyszerű drámák és egymásba fonódó történetek, minimalizmusa és csupán dialógusokra építkező szerkezete ellenére kiváló mozi: a kávézóban üldögélő faszi története, aki mindenki kívánságát teljesíteni tudja (zseniális, mit és hogyan), majd a finálé megdöbbentő és elgondolkodtató lezárása megérdemelten juttatta idáig.

5. A néma forradalom

Ez is az utolsó pillanatban futott be, de teljesen megérdemelten szerepel itt. Jómagam amúgy is elfogultabb vagyok a német filmekkel, de az NDK-s osztály ’56-os forradalommal kapcsolatos véleménynyilvánítása nemcsak a magyar vonatkozás miatt lett parádés film, hanem mindazon finom apróságok miatt, ami az akkori korrajzot oly hitelessé és nagyszerűvé.

6. Hang nélkül

Még soha nem működött ennyire csend egy film alatt, még soha nem éreztem azt, hogy szinte másfél órán keresztül a karfát markolom izgalmamban: azon lehet vitatkozni, hogy ez horror-e vagy egy jól sikerült thriller, de azon már kevésbé, hogy a film para- és izgalmi faktora az egekben van. És még soha nem volt ennyire zavaró a popcorn vagy a nachos hangja a moziteremben…

7. Szeretet nélkül

Brutálisan erős orosz dráma a csellengőkről, megfűszerezve a tipikus orosz hangulattal és környezettel (ami nem is annyira más, mint gondolnánk), s talán számomra az egyik legnyugtalanítóbb befejezéssel, amit valaha láttam Ld. még az A köd)

8. Egy lélegzetnyire

Föld Anya meggyógyítja önmagát: egy földrengés következtében a bolygót 10 méter magasan mérgező gáz teríti be… aki nem tud legalább a negyedik emeletig menekülni, az meghal. Ez az alapszitu, ebből készült egy hollywoodi ökörségektől mentes francia mozi, amiben a súlyos beteg, kapszulában élő kislány megmentése a fő cél – a kérdés csak az, ezért apu és anyu milyen áldozatot képes hozni. Remek európai posztapokaliptikus film.

9. Én, Tonya

Ha valaki azt mondja egy éve, hogy a listán szerepelni fog egy műkorcsolyázónőről készült dráma, akkor kinevetem: ehhez képest roppantul élvezem ezt az egész kalandot, ami nem csak hogy egy sima sportdráma lett, hanem vannak olyan stíluselemei, technikai megoldásai, ami miatt az átlagos dramaturgiájú moziknál is képes többet nyújtani.

10. MEMO

Tavaly már szerepelt egyszer a listámon, igaz, akkor még csak az egyéb összesítésben: most, hogy kijött DVD-n (amit meg is vettem), felkerülhet ide is. A történet az emberről, aki nem tud felejteni („minden szarásomra emlékszem”) egyszerűen zseniális, az meg hogy mindemellett magyar és a 80-as években játszódik, nem hogy hátrányára, hanem inkább előnyére válik.

Nagyjából mindent láttam, ami érdekelt (mínusz A sértés) a lista végére simán oda lehetne biggyeszteni, mondjuk a Ghostlandot, az A bohém rapszódiát, az A húzós éjszaka El Royalban-tt, a Keresést, az UFO-t, az A legsötétebb órát, azA legsötétebb órát, az Elit játszmát…meg még sok 80%-os mozit. Mindegyiknek van olyan aspektusa, ami picit talán nem jött be annyira, de összességükben remek filmek.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor jöjjön az a kis lista, amit az idén először látott, hivatalosan be nem mutatott idei, vagy régebbi mozikból áll össze. Ezen aztán tényleg jobbnál-jobb filmek vannak, de valahogy az első két helyeztett toronymagasan kiemelkedik a többi közül…

1. Szaljut 7

Zseniális orosz űrutazásos film, a Gagarin nyomdokain: a Szaljut 7 1985-ös balesetét dolgozza föl, kicsit amerikanizálva, kicsit talán csúsztatva és kiszínezve – de eszméletlen jó jelenetekkel és látvánnyal.

2. Űrséta

Fura mód (de nagy örömömre) rövid időn belül két hasonló látványú és tematikájú filmet láttam a szovjet űrprogramról: ebben Leonov és a történelem első űrsétája szerepel, a Voszhod program keretében. Szinte végig lehet izgulni a karakterekért, fura mód nem csak azokért, akik odafönn vannak, hanem a bajkonuri fickókért is – már hogy ne vigye el őket a fekete autó.

3. Menedék

Viszonylag kevés spanyol mozit tudtam megnézni idén, de ez a legjobb hagyományokat hordozza magában: egy újabb izgalmas, fordulatos, hiteles és hihető thriller. Az eleje talán icipicit vontatott és azt lehet érezni, nem tart semerre a történet – no de a titok, annak feloldása valami brutális meglepetéseket tartogat.

4. A bátrak

Film egy amerikai tűzoltócsapatról, megtörtént események alapján… kicsit ez is lassú az elején, de egy olyan fináléval, amitől az állam kerestem a földön. Jótanács: semmit nem szabd előtte tudni róla.

5.The Belko Experiment

Egy irodaházban az egyik pillanatról a másikra bezárják az ajtókat, s halálos játék veszi kezdetét: záros határidőn belül az ott lévőknek meg kell ölniük társaikat, különben mindenki meghal. Ebből kiindulva egy néha kicsit trancsírba hajló pszichológiai drámát kapunk, ami a megdöbbentő alapszitu minden lehetőségét maximálisan kihasználja – s közben végig ott lebeg a kérdés, miszerint te, kedves néző, mit tennél?

6. Meglopni egy tolvajt

Újabb spanyol film (hehe, meglepő, mi??), egy remek heist mozi, végig izgalmas, tök jó és hihető élethelyzetekkel.

7.The Endless

A maga minimálköltségvetéses módján nagyon bejött, benne a tavalyi év egyik legmeglepőbb és talán legkegyetlenebb ötletével: az öt másodperces időhurokban ragadt fszi estével.


8. A fal

Remek „kamaradarab” egy sivatagi lövöldözésről, amiben az ellenfélről sokáig semmit nem tudunk, csupán csak rádión tartjuk vele a kapcsolatot. A vége meg… nos, nem kevésbé zseniális.

9. Büszkeség és balítélet meg a zombik

Csak most kerültem vele először kapcsolatba - ismerem magát a címet, de sosem vettem rá magam, hogy akár egy percet is nézzek az eredeti műből (talán nem véletlen). Ebből kifolyólag nekem minden egyes karakter, az egész történet, a szerelmi kavarások totál újdonságok voltak - így viszont kifejezetten kellemes csalódás volt ezzel a zombiszósszal leöntve a mozi. Vicces, szórakoztató és valahol tök pozitív hangulatú.

10. Kedi – Isztanbul macskái

Idén ez a kakukktojás: lévén, hogy inkább macskás vagyok, mint kutyás, az Isztanbul utcáin kóborló cicákról készült dokumentumfilm minden percét élveztem. Vicces, érzelmes, tanulságos.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



És végül akkor a BOTTOM TOP 10.  Alapból szándékosan kihagyok olyan filmeket, amik jó eséllyel felhúzhatnak, de még így is rengeteg filmbe belefutok, amitől vártam valamit, s nem kaptam meg. Ez a legrosszabb film lista így egyben a legnagyobb csalódások listája is lett, aminek győztese csak az utolsó pillanatban futott be…


1. Taxi 5
2. Örökség
3. Hotel Transylvania 3
4. A Babadook
5. Sztálin halála
6. Halloween (2018)
7. A védelmező 2
8. Lady Bird
9. A víz érintése
10. Solo – Egy Star Wars történet






.

R2-D2 írta:

TOP10 2018

1. Három óriásplakát Ebbing határában /Three Billboards Outside Ebbing, Missouri/ (2017)
2. Ready Player One /Ready Player One/ (2018)
3. A bűnös /Den skyldige/ (2018)
4. A hely /The Place/ (2017)
5. A néma forradalom /Das schweigende Klassenzimmer/ (2018)
6. Hang nélkül /A Quiet Place/ (2018)
7. Szeretet nélkül /Nyeljubov/ (2017)
8. Egy lélegzetnyire /Dans la brume/ (2018)
9. Én, Tonya /I, Tonya/ (2017)
10. Memo (2016)

A Darkot tényleg csak a lőtéri kutya nem ajánlotta már, Dylan listáján is láttam, és most a futó projektek után az jön   . Állítólag valamikor május környékén jön a második évad, addigra megnézem.

Az Ügyfél, az nem Ügyfél, hanem a Sértés... de semmi gond, elsőre én is összekevertem őket   .
Ja, azért a BUÉKot is írd fel valahova !

Ha belefér, az El Royale-ről meg a Molly-ról szívesen olvasnék pár mondatot, mert bár nem hinném, hogy nagyon máshogy láttuk, de azért érdekelne.

Az egyéb listán gondoltam, hogy az űrfilmek jó helyen lesznek, ehhez képest is furcsa, hogy Az első ember például nem jutott be az első tízbe. De gondolom ez van akkor, ha nem filmrendező rendez filmet, hanem zeneszerző...

Azon jól mosolyogtam, hogy a bottom lista felvezető szövege milyen ismerős... tavalyról .

.

Niwrok írta:

TOP10 2018

A Darkot tényleg csak a lőtéri kutya nem ajánlotta már, Dylan listáján is láttam, és most a futó projektek után az jön   . Állítólag valamikor május környékén jön a második évad, addigra megnézem.

Az Ügyfél, az nem Ügyfél, hanem a Sértés... de semmi gond, elsőre én is összekevertem őket   .
Ja, azért a BUÉKot is írd fel valahova !

Ha belefér, az El Royale-ről meg a Molly-ról szívesen olvasnék pár mondatot, mert bár nem hinném, hogy nagyon máshogy láttuk, de azért érdekelne.

Az egyéb listán gondoltam, hogy az űrfilmek jó helyen lesznek, ehhez képest is furcsa, hogy Az első ember például nem jutott be az első tízbe. De gondolom ez van akkor, ha nem filmrendező rendez filmet, hanem zeneszerző...

Azon jól mosolyogtam, hogy a bottom lista felvezető szövege milyen ismerős... tavalyról .

.

Vettem, vettem!

A Sértés e heti pogram, a BUÉK, meg ha elérhető lesz.

Az első ember pont azon 80%-os filmek közé tartozik, amik a 6. helytől lefelé szabadon cserélhetőek (csak nem írtam ki külön) - igazából most sebtében (01.30), ezekhez volt hangulatom. Máskor több időm volt gondolkodni, ízlelgetni őket... na meg azért ott van ugye Néma Levente is, mint hangulati elem.

Írok, írok, sőt a Bird Boxról meg a Floridai álomról is kéne...

Sőt jövőre is mosolyogni fogsz...


.

.




A százados





Hallottatok már Willi Haroldról? Nem? Nem baj, nem szégyen, én sem… egész eddig. Ez a fiatalember a náci Németország végnapjaiban, kb. két héttel a háború vége előtt épp dezertált, mert elege lett az egészből – hogy aztán egy fura véletlen következtében közkatonából egy háborús bűnös százados legyen belőle. Az A százados című német mozi ennek a srácnak (21 éves volt, mikor ez játszódik) a történetét dolgozza föl, a mai korban kicsit talán szokatlan módon, fekete-fehérben (bár… az idei Oscaron nem is egy fekete-fehér film indul), viszont valami elképesztően kemény és hatásos módon. Igazából itt is az élet írta a forgatókönyvet, de átlag, tudatlan nézőnek szinte sokkoló mindaz, amit a Harold kommandó művel – és ez esetben valóban igaz az, amit a viszonylag kevés magyar nyelvű kritikában megemlítenek, miszerint a „ruha teszi az embert”.

(Sokat gondolkodtam egyébként, mennyit áruljak el a film alaphelyzetéből – számomra ugyanis totál ismeretlen és meglepő volt mindaz, ami történik, ezért én kicsit mást is beleláttam a moziba – de aztán úgy döntöttem, a teljes kép kedvéért kénytelen vagyok elárulni a lényeget… még akkor sem csorbul a filmélmény, csak esetleg az átélés súlypontjai változnak picit. Azt talán még el is hallgatom, hogyan lesz Williből százados, de azt kénytelen vagyok megírni, hogy százados lesz – mert ez az alapja és módja mindannak, ami később történik a filmben.)

1945 tavasza, Németország. Fiatal német katona rohan az őt üldöző, rá veszettül lövöldöző katonák elől – az első pillanatban még azt hittem, hogy már az angolok kergetik, de nem: a srác nyilvánvalóan dezertőr, és épp a behajtók (katonai rendészek??) elől menekül. Azon sajnos túl kell lépni – más hülyeség amúgy sem lesz benn – hogy ez az üldözés a legrosszabb hollywoodi sablonokat hozza a szobába, miszerint egy autóval üldöznek egy futó, végletekig kimerült embert, lőnek rá mindenből, amijük van, de sem nem érik utol, sem nem találják el. Mindegy, ő a mi kis Willi Haroldunk, aki épp, hogy csak megússza a felelősségre vonást, s aki hamarosan egy másik szökevénnyel találkozik. Már ezekben a képsorokban is feltűnik, mennyire is szét volt esve a Wermacht, mennyire is katasztrofális állapotban volt a német hadsereg és az egész hátország: a szökevény katonák ellátás híján loptak, fosztogattak, erőszakolták sajátjaikat, a morál a béka segge alatt volt. Voltak még persze, akik nem igazán fogadták el a tényt, miszerint a háború elveszett, s akiknek egy náci tiszti egyenruha még mindig maga volt a hatalom és a fegyelem – a mi kis Haroldunk pedig egy szerencsés véletlen folytán pont be tud öltözni egybe. Innentől pedig ő lesz Harold százados, aki a Führer nem létező parancsára hivatkozva feltérképezi a hátországot, aki az állítólagos meghatalmazással a zsebében maximális tekintélyt vív ki magának mindenhol, ahol jár – legalábbis az átlag német katonák között… mert még ebben a fura időszakban is ki merne ellenszegülni egy náci tisztnek???

Az, hogy a srác beöltözik, az ugye nem titok, viszont már itt van a filmnek két rendkívül fontos és érdekes aspektusa. Az egyik, hogy a rendező a felütést követően sikeresen Harold mellé állítja a nézőt, az üldözött, éhes, koszos, csóró kiskatona szerencséje kifejezetten jó érzéssel tölti el a nézőt – innen amúgy nagyobb lesz majd a megrökönyödés később –, a sajnálat, amit eddig a karakter iránt éreztünk meglehetősen sokáig ki is tart. Nálam ez egészen pontosan abban nyilvánult meg, hogy a mozi jó ideig egyfajta beépülős thrillerként működött, tök sokáig azt hittem, az lesz a központi téma, hogy mikor derül ki, hogy ő tulajdonképp csak egy hamis százados. Sokáig szurkoltam neki, hogy megússza élve a dezertálást, sokáig azt gondoltam, azt kell figyelnem, melyik szembe jövő karakter jön rá a turpisságra, sőt még olyan szinten is megvezetett a mozi, hogy – tekintve a vázolt háborús állapotokat –, még azokban a katonákban is dezertőrt láttam, akik nem voltak azok… tudjátok, „Az a gyanús, aki nem gyanús.” Még büszke is lehetett lenni a srácra, hogy bizonyos helyzetekben milyen leleményesen dumálja ki magát, mennyire is kihasználja az egyenruha adta hatalmat – mert az elején még csupán az életben maradásáról volt szó. Sőt, nem is egyszer van elhelyezve a moziban olyan dialógus, ami kvázi felmentést ad a turpisság alól, olyan szöveggel, hogy ha nem csinálod ezt, meghalsz…

Aztán ebből a nagyon kellemes, izgalmas thrillerből egyszer csak (szép fokozatosan, a bőrünk alá kúszó iszonyattal együtt) átváltunk egy nagyon kemény pszichopata gyilkosos moziba. Willi és az időközben hozzá csapódó társai németországi barangolásai folyamán eljutnak egy munkatáborba, ahol a dezertőröket tartják fogva – még a táborba lépéskor sem gondolhatja a néző, mi lesz ebből. Nem is mondom el, szerintem mindenki élje át saját maga azt az őrületet, amik a filmben történtek – hangsúlyozom, valós események alapján – mindenesetre a kezdeti szimpátia, amit oly nagy műgonddal felépítettek az alkotók szép lassan romokba dől. Elképesztő látni, hogy az egyébként valóban betegnek tűnő sráccal mit művel az egyenruha, a századosi rang által megörökölt hatalom… ugyan, ha az ember figyel, már a beöltözéskor lehetett látni ennek jeleit, de akkor nem nagyon tulajdonítunk túl nagy jelentőséget neki – simán lehet azt gondolni, hogy az üldözött, megzavarodott kiskatona saját negatív élményeit vetíti ki a viselkedésében. Aztán pedig nem: bekerülve egy vegytiszta náci közegbe Willi túl jól alkalmazkodik, s pillanatok alatt a tábor vezetőjévé válik: ezekben a képsorokba pedig aztán benn van minden, amit az ember az akkori német viszonyokról tanult és gondol. Korrajznak sem utolsó az egész, de minden felett ott lebeg az a kérdés, amit a néző folyamatosan feltesz magának: én ezt megtettem volna, hogy életben maradjak? Én kiadtam volna ezeket a parancsokat, csak, hogy ne bukjak le? És igen, egy ideig sűrűn lehet is bólogatni erre a kérdésre, de van egy pont, amikor már nem… van egy pont, ami után a mi kis hamis századosunk tettei semmivel nem igazolhatók, semmivel nem felmenthetőek. Az ember már sok haláltáboros filmet látott, sok kegyetlenkedést, indokolatlan kínzást, szadizmust, de ilyet keveset, ami abból fakad, hogy valaki attól lesz rossz, hogy kap, szerez hozzá egy egyenruhát, ami felhatalmazza rá. Igen, el lehet gondolkodni arról, hogy alapból is milyen ember is az, akiből mindezt ki lehet hozni, mennyire is kegyetlen és közhelyes az a válasz, hogy: „Már halottak. Így, vagy úgy, de halottak”. Leginkább az A kísérlet alanyaihoz tudnám hasonlítani az egész szituációt, ott volt az, hogy a börtönőrök túlságosan beleélték magukat a szerepbe, csak itt ember százainak az életéről volt szó (jó, azt azért hozzá kell tenni, hogy az angolok érkezése amúgy is ezt eredményezte volna, de akkor is).

Robert Schwentke rendező állítólag e filmkedvéért tért haza Hollywoodból, s bár csak a RED és az R.I.P.D. filmeket említik vele kapcsolatban, azért ne felejtsük el, hogy rendezett két epizódot is a Beavatott sorozatból (amit amúgy én bírok – jó lenne, ha normálisan befejeznék). Mindenestre jól járt vele a filmvilág: azzal, hogy fekete-fehérben forgatott egy második világháborús filmet – csupán egy jelenet, ami színes –, nem csak totál autentikussá és átélhetővé tette az eseményeket (mint egy híradó), hanem egyúttal azt is biztosította, hogy ha már nagyon akarunk, kicsit el is távolodjunk időben és térben a szörnyűségektől ( amit a végtelenül kegyetlen és hatásos zenei aláfestés remekül kiegészít).  Aztán meg azzal, hogy a történetet nem ismerők számára felépített egy karaktert, amit aztán kifordított, ahogy az egész feszültséget, dramaturgiát kezelte, ahogy először bevonzott, majd szépen elintézte, hogy csak kívülállóként kelljen néznünk, nagyon sokat tett le az asztalra. Persze, kellett mindehhez egy remek színész: az eddig ismeretlen Max Hubacher brillírozik a szerepben, aki igazi kaméleon módjára képes átalakulni a gyerekképű közlegényből kegyetlen náci tisztté. Mindezt pedig húsbavágó érzékenységgel, a nézőben nagyon sokáig ott motoszkál a kisördög, hogy a saját túléléséért mit tenne meg…

Magam részéről egy picit az összecsapottnak érződő fináléval, a szállodás, kisvárosi végjátékkal nem vagyok kibékülve – ott már annyira elszaladt a ló a Harold kommandóval, hogy nézni is rossz volt. Talán még azt lehet felhozni hibának, hogy olyan istenigazából nem boncolgatja a százados lelkivilágát, de ha meg belegondolok, sokkal félelmetesebb lett ez, így, a maga némaságába burkolódzó főhős sztorija. Az viszont nagyon bejött, ami a katonai bíróságon történt – roppant kegyetlen, de egyben totál hihető és életszerű volt, ahogy az ügyet kezelték. Willi Harold története egyszerre az emberi gyarlóság és jellem görbe tükre (akkor is, ha a srác nyilvánvalóan pszichopata volt), valamint a náci Németország végnapjainak a kórképe – az élet tud fura dolgokat produkálni, s hála néhány filmesnek, néha mi is megismerünk belőle párat. Az A százados, a maga kegyetlenségével, megdöbbentő jellemfejlődésével, egyedi hangulatával egy maradandó élmény – de egyben egy újabb olyan film, amit vélhetően elég egyszer megnézni.




85%  



.

R2-D2 írta:

A hét mesterlövész

Azt gondolom, vannak dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Ez is az lett volna… de ahogy az ember elnézi Hollywood jelenlegi trendjeit, elképzeléseit, még nagyon sok katasztrofális élmény vár rá. A Holtpont, Ben Hur és az A hét mesterlövész után a következő az Egyenesen át lesz …

65%

Ui: Annyit a mozi védelmében esetleg még elmondhatok, hogy tegnap előtte megnéztem az eredeti, 1960-as filmet, így – bár szándékosan kerültem – valahol tudat alatt biztosan belevittem írásomba az összehasonlítást. Szóval… aki nem látta a régi filmet, annak akár ez be is jöhet…

Lemezeni volt kedvem tegnap éjjel...

Másodjára nem tűnt ennyire rosznak, óriási előny volt most, hogy nem láttam előző nap az eredeti változatot. A továbbra is meglévő idióta (nyers hús, stb...) és klisés (indián vs indián) jelenetek mellett ez úttal jobban kijött a szórakoztató faktor (Chris Pine-nak hála), a film végi őrült lövöldözés meg DTS HD MA 7.1-ben brutális volt. Ja, hogy honnan jött annyi rosszfiú, hogy mindig le lehessen lőni párat, azt nem tudom, de ezt a szükséges eszköztárnak tekintem. Igazából óccsón vettem a BD-t, nem is bánatm meg, de azért az eredeti, a maga lassúságával és színészgárdájával jobb.


.

.





Hidegháború





Mint bizonyára már észrevettétek, kis Fórumunkon rendszeresen hírt adunk kevésbé ismert mozikról is, amik vagy azért kerültek célkeresztbe, mert bizonyos zsánerek, országok, rendezők követése nyomán megnézzük őket (s rengeteg kincset találhatunk így) – vagy azért, mert épp az aktuális Oscar idegen nyelvű jelöltjei között szerepelnek. Ezen apropóból kerítettem sort Pawel Pawlikowski új filmjére, erre a csodás újabb lengyel műalkotásra, ami az utóbbi idők legszörnyűbb élményeként vonul be a kis memóriámba… és ide a Filmfórumba. Erről a fasziról amúgy azt kell tudni, hogy 2014-ben, az Ida című filmjével egyszer már nyert egy Oscart – az, akkor, tekintve a vetélytársakat, még nem is egy hatalmas blama, és most az Akadémia meg úgy gondolta az előválogatáson, hogy a lengyel jóember akár nyerhet még egyet is – és hogy a rendező erősen vonzódik a mi dicső hetvenes évekbeli műalkotásaink stílusához… képben és történetben mindenképp. A Hidegháború ugyanúgy egy 4/3-as képaránnyal elkészített, fekete-fehér kibaszott művészfilm lett, mint a díjnyertes Ida, csak a nagy dicsőségen megrészegült alkotónál elveszett az a gyógyszer, ami a csapongó képzeletét és történetvezetését volt hivatott egybetartani.

Lengyelország, 1949. Egy pár másolja a mi Kodály Zoltánunkat, a vidéket járva mindenféle népzenei tehetségeket keres – a másfél órás film kb. első negyed órájában valami ótvar szar előadásokat hallhatunk egy antik, fekete-fehér, nihillista szoci road show keretében… annyira kínos és idegesítő az egész, hogy ha nem egy Oscar jelölt mozi lett volna, hagyom az egészet a francba. A téli, vidéki, háború utáni üresség, az egész háttér, a korrajz dicső Béla bá legócskább műveit idézi (mondjuk, mind az), ráadásul – legyen ez az én szegénységi bizonyítványom – képtelen voltam megbarátkozni a lengyel nyelvű népdalcunamival. Negyed órán keresztül boldog-boldogtalan mindenféle szarságot énekel, zenél, mígnem egyszer csak előkerül egy lány, akiben a páros egyik tagja, Viktor (Tomasz Kot) meglát, hall valamit – oké, meglátni én is megláttam, Zula (Joanna Kulig) valóban szemrevaló teremtés, s a hangja sem tűnt rossznak. A szigorúan szakmai kapcsolatból aztán természetesen szerelem szövődik – a Hidegháború pedig ennek a két ember évtizedeken átívelő kapcsolatának bemutatására lenne hivatott – az akkori lengyel, illetve európai viszonyok között. Még azt mondom, hogy nem is lenne ezzel különösebben nagy baj, kedvencem akkor sem lenne a film, ha ezt befogadhatóan teszi a rendező – de így, agyonnyomva a zenével, a képi világgal, no meg az utóbbi idők legpocsékabb dramaturgiájával és vágásával valami borzalom lett.

Viktor és a nála jóval fiatalabb Zula szerelmesek lesznek egymásba. Látszólag mindent elsöprő szerelem ez, de csak addig tart, míg Viktor ki nem találja, hogy a csúnya, rossz cocializmus elől emigrál nyugatra – sikeres zeneszerző, zongorista és karmester, amikre van kereslet kinn is. A megbeszélt időpontban ketten szöknének, ám csak Viktor álldogál órákat a berlini határátkelő előtt… s itt meg is állnék egy pillanatra. Értem én, hogy a világ nagy részének halványlila fingja nincs arról, hogy működött anno az egész, meg hogy még nem volt Berlini fal, de nekem, kelet-európai nézőnek minimum fura volt, hogy Viktor, egy szál táskával megáll az átkelő melletti sarkon (világosban!!), elszív egy doboz cigit, míg várja a lányt, senki, semmilyen határőr meg nem kérdezi, mi a szart akar ott, majd, miután nála is beesteledett (Zulánál már végig az volt), szépen átsétál az NSZK-ba. Határellenőrzés helyett kapunk egy elsötétülő képernyőt vágás gyanánt, meg jó pár év időugrást, amiben Viktor már Párizsban alkot… hogyan???  Még ha van is nyugati útlevele (de miért is lenne??), akkor sem sétálhatna így át – az meg alapból mindig idegesít, ha szimplán hülyének nézik a nézőt, s hogy ne kelljen megmagyarázni, ki, hogyan jut A-ból B-be, csinálunk egy időugrást…

S ha itt tartunk: számomra az egész film egyik sarkalatos pontja volt annak vizualitása, megjelenése – életemben nem láttam még ilyen elbaszott módját a vágásnak… Az van, hogy néhány jelenet úgy van befejezve, mintha kihúzták volna a konnektorból a vetítőgépet. Még megy a hang, még énekelnek, mikor hirtelen sötétség és már egy másik jelenet kellős közepén vagyunk. Egyszer-kétszer még csak-csak elviseli az ember ezt a forradalmian fos újítást, ami az is lehet, hogy kulcs volt az Oscar-szobához – no de hogy másfél órán keresztül kelljen néznem a random módra elsötétülő képernyőt… nos, az fájt. Annyiban volt jó, hogy néha a pocsék zenét vágták félbe vele, de úgy meg olyan lett a film szerkezete, mint egy félbehagyott petting. És pont ez által lesz szinte nulla a kohézió a jelenetek között, ugrálunk a helyszínek között, holott a film címéből is kiindulva elég nehéz elképzelni, hogy pont a vázolt korban pont így és pont ott tudnak találkozni a hősszerelmesek, ahova sodorta őket az élet. Nem teljesen világos, hogy ott, akkor Párizsban, hogy sikerül összehozni az első találkát (ne feledjük, Viktor, mint emigráns, rendesen a titkos szolgák célkeresztjében volt)… aztán… van pl. egy Jugoszláv helyszín, ahol minden előzmény és magyarázat nélkül megint mindketten feltűnnek, de Viktornak nem lesz alkalma újból meghódítani a lányt… mert az említett úriemberek közbelépnek. Hogy hogyan lehet egy francia állampolgárt erőszakkal feltenni a vonatra lengyeleknek Jugoszláviában, ne kérdezzétek – de ha meg lehet, akkor a többi találkát nem értem. Jó, a mi Aranycsapatunk egy része is elszökött, meg ugye a vízilabdások ’56 után, de gondolom, utána végig figyelték őket.

Na, ez ebből a filmből nem derül ki. Zula egyszer csak végleg Párizsba hopponál, ahol végre együtt lehet élete szerelmével. Miután azonban ez egy tipikus se veled, se nélküled kapcsolat (ám ezt ők nem tudják), hamarosan sikerül jól összeveszni… hogy Viktor tudjon csinálni egy olyan őrültséget, amitől a fejemet fogtam. Sőt, ebből az őrültségből kifolyólag következik majd még kettő (az első Zula és a család), amik után – s így, a vége felé, belefáradva a lengyel karattyolásba meg folyamatos, rosszabbnál rosszabb zenébe – a halál f*szára kívántam Viktort, Zulát, a rendezőt, meg az egész mozit. Az időugrásokkal megalapozni kívánt baromságok tárháza az utolsó negyed óra is, ráadásul jó művészfilmhez hűen egy olyan lezárást kerekítettek, aminek csak érteni vélem a szimbolikáját, de megérteni soha nem fogom a miértjét.

Nem tetszett a túltolt, érdektelen művésziessége, a Béla bá hatás. Nem tetszett a történet, jéghideg volt számomra ez a kapcsolat, képtelen voltam beleélni magam a Férfi és a Nő hányattatott sorsába – köszönhetően többek közt a darabos sztori mesélésnek. Nem tetszett a fekete-fehér, 4/3-as képernyő, a rengeteg lengyel zene (egyedül a Katyusa volt jó, de az meg orosz, meg amit a csaj a tóban énekel), és véleményem szerint rettentően kontraproduktívan hatásvadász vágás. Nem tetszett a sok időugrás sem, mert nem a cselekmény gyorsítása volt a célja, hanem hogy ne kelljen megválaszolni a teljesen nyilvánvaló kérdéseket – amik amúgy pontosan abból fakadnak, ami korszakot a cím megidézni sugall. Aztán lehet, a cím inkább vonatkozik a két ember kapcsolatára, mint magára a korrajzra, mert az érzelmi, kapcsolati hullámvasút jobban magán viseli a hidegháború és a békés egymás mellett élés kettősségének jellemzőit, mint az egyébként kimérten és nem túl drámaian ábrázolt kommunista diktatúra kritikája. Van az is, oké, azok voltak a jobb pillanatok, például ahogy a lengyel pártvezetés elvárja a művészektől, hogy Sztálin elvtársas népdalt írjanak, az jó volt – ellenben a munkatáboros rész egy kalap kaki volt… részben mert ugye a szereplő saját baromsága miatt kapott szerepet, részben meg kb. két percet töltünk ott.

Tekintve pedig, hogy ezen nemajánló megírásához gyakorlatilag mégegyszer (pörgetve) végignéztem a filmet, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy én ettől a faszitól több filmet nem akarok látni. Megy a gumiszobába Béla báék mellé.




20%



.

R2-D2 írta:

.
Hidegháború

Nem tetszett a túltolt, érdektelen művésziessége, a Béla bá hatás. Nem tetszett a történet, jéghideg volt számomra ez a kapcsolat, képtelen voltam beleélni magam a Férfi és a Nő hányattatott sorsába – köszönhetően többek közt a darabos sztori mesélésnek. Nem tetszett a fekete-fehér, 4/3-as képernyő, a rengeteg lengyel zene (egyedül a Katyusa volt jó, de az meg orosz, meg amit a csaj a tóban énekel), és véleményem szerint rettentően kontraproduktívan hatásvadász vágás. Nem tetszett a sok időugrás sem, mert nem a cselekmény gyorsítása volt a célja, hanem hogy ne kelljen megválaszolni a teljesen nyilvánvaló kérdéseket – amik amúgy pontosan abból fakadnak, ami korszakot a cím megidézni sugall. Aztán lehet, a cím inkább vonatkozik a két ember kapcsolatára, mint magára a korrajzra, mert az érzelmi, kapcsolati hullámvasút jobban magán viseli a hidegháború és a békés egymás mellett élés kettősségének jellemzőit, mint az egyébként kimérten és nem túl drámaian ábrázolt kommunista diktatúra kritikája. Van az is, oké, azok voltak a jobb pillanatok, például ahogy a lengyel pártvezetés elvárja a művészektől, hogy Sztálin elvtársas népdalt írjanak, az jó volt – ellenben a munkatáboros rész egy kalap kaki volt… részben mert ugye a szereplő saját baromsága miatt kapott szerepet, részben meg kb. két percet töltünk ott.

Tekintve pedig, hogy ezen nemajánló megírásához gyakorlatilag mégegyszer (pörgetve) végignéztem a filmet, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy én ettől a faszitól több filmet nem akarok látni. Megy a gumiszobába Béla báék mellé.

20%

Az Idát sem néztem meg végül, szerintem ezért sem fogok kapkodni. Te viszont jobb, ha készülsz, a Roma eleje ugyanez a zsibbasztó dögunalom a napi rutinját végző cseléddel, ahogy takarít meg mos... A főcím szerintem külön kedvenced lesz, ahol felülről nézve egy udvari lefolyót hallod a felmosás és a súrolás hangjait, meg legfeljebb a lögybölődő víz mozdul a képernyőn... és ezt öt percig...

De nem is érzem a hiányát, ha a Hidegháború kimarad az idei mezőnyből (tavaly ugye még a győztest sem láttuk, pedig hát "illett" volna ...), a japán Shoplifters és főleg a libanoni Capernaum úgyis jobban érdekel.

.

Niwrok írta:

De nem is érzem a hiányát, ha a Hidegháború kimarad az idei mezőnyből (tavaly ugye még a győztest sem láttuk, pedig hát "illett" volna ...), a japán Shoplifters és főleg a libanoni Capernaum úgyis jobban érdekel.

.

Én a Fantasztikus nőt kb 10-szer elkezdtem, de az összes elérhető felirat csúszott.

R2-D2 írta:

Én a Fantasztikus nőt kb 10-szer elkezdtem, de az összes elérhető felirat csúszott.

Na, ha csak ezen múlik, majd kikorrigálom valamelyiket .
Csak nehogy szégyenben maradjunk, persze .

.