R2-D2 írásai 3.0

.





Páncélba zárt szellem





Feltételezem, nem minden olvasónk van képben mindig, minden filmmel, úgyhogy egy icipici gyorstalpalót engedjetek meg legújabb írásom elején. Ez a Páncélba zárt szellem egy 1995-ös, azonos című brit-japán anime film feldolgozása – ha úgy tetszik, remakeje – ami meg már eleve egy korabeli kult manga megfilmesítése volt. A rajzfilm, zsáneréhez képest meglepően ismert és sikeres lett, pedig első látásra kissé talán nehezebben értelmezhető és befogadható, mint mondjuk egy átlagos mozi – de a rengeteg továbbgondolásra érdemes felvetés a mesterséges intelligencia, a kiborgok és az emberi lét terén megtalálta a közönségét. Ha egyébként az ember megszokja a tipikus japán anime képi világát, egy egész izgalmas és látványos kis sci-fit kap, ami a maga 80 percével simán túlmutatott korán. Most, 2017-ben, a digitális világ ily mértékű előretörésénél rácsodálkozhatunk néhány egészen elképesztő vízióra 22 két évvel ez előttről, az akkori Motoko őrnagy akkori kalandjai már nem is tűnnek annyira távolinak, mint akkor…

De nem áll szándékomban tovább húzni az idegeiteket: fordított helyzetben én magam is azt a kérdést tenném fel türelmetlenül elsőnek, hogy "Na, megérte feldolgozni az animét? Volt értelme az egésznek?"... a válaszom pedig egyértelműen az, hogy Igen. Nyomatékosan igen, az új Ghost in the Shell film azonban nemcsak remakeként állja meg a helyét, hanem teljesen önállóan is. Remakeként az egyik legjobb koncepciójú feldolgozás, amit valaha láttam, egyszerre kezeli abszolút tisztelettel az eredeti alapanyagot, gondosan ügyelve a rajongókra, felhasználva szinte mindent, amit lehetett a ’95-ös filmből, ugyanakkor roppant bátran és okosan változtatta meg alapjaiban az egész történetet és a mondanivaló fókuszát. Ez pedig úgy jön le a gyakorlatban, hogy laikus nézőként kapunk egy baszott látványos, rengeteg jövőbeli kütyüvel telepakolt vérbeli sci-fit, ami teljesen élvezhető mindenféle korabeli rajongás, de akár az anime ismerete nélkül is – rajongóként (esetemben inkább csak a GitS ismerőjeként) meg kéjesen dörzsölhetjük tenyerünket a már jól ismert képeken, karaktereken, neveken.

A távoli (?) jövőben az emberek számára elérhető lesz a szerv/testrész pótlás és csere, a lakók döntő többsége valamijét anyagi lehetőségeitől függően mechanikusra cseréli. Fura egy világ, van aki azért cseréli máját gépire, hogy többet ihasson, más más érzékszerveit turbózza föl…a világ egyre inkább hasonlít egy rettentő fura, félig ember, félig gép civilizációra. A kevés konzervatív (vagy csak csóró) igazi hús-vér emberek mellett tömegével élnek az ilyen felturbózott figurák, no meg a kész robotok, akik ekkor már teljesen humanoidok és az élet mindennapjait képezik. Robot vonalon természetesen megkerülhetetlen Asimov és törvényei, egy röpke pillanatra eszembe is jutott mindez nézés közben – de aztán gyorsan tova is szállt az egész, ugyanis a Páncélba zárt szellem teljesen mást helyez a középpontba: az embert a gépben, mikor is egy ép agyat ültetnek be egy robot szerkezetébe, amiben az agy és az ahhoz kötődő szellem(iség) irányítja magát a javítható testet.

Ilyen kiborg Mira Killian őrnagy is (Scarlett Johansson), akit egy súlyos terrortámadás után mentettek meg – a lány teste menthetetlen volt, de agyát beépítették egy női robot testbe. A cég, a Hanka Robotika, illetve annak vezetője, egy Cutter nevű faszi (Peter Ferdinando) azonban semmit nem tesz ingyen: Mirából egy fegyvert csinálnak, aki a kormány ún. 9-es osztagához kerül (ez a GitS CTU-ja), egy évvel új szülinapja után pedig már Őrnagyként hivatkoznak rá. Szükség is van munkájukra, ugyanis egyre erősebb lesz a városban egy terrorista, bizonyos Kuze (Michael „Darmody” Pitt), aki szép módszeresen nyírja ki a Hanka Robotika fontos pozíciót betöltő embereit. Az Őrnagynak, meg barátjának/társának, Batounak (Pilou Asbaek) elsőszámú célpontja lesz hát ez a cyberterrorista, aki nemcsak megöli az áldozatokat – akár távirányítással – hanem le is tölti agyuk tartalmát. Aztán ahogy az Őrnagy egyre közelebb kerül a célponthoz, úgy kezd el egyre jobban elbizonytalanodni mindabban, amit tud magáról, egyre furább s furább lesz neki minden – a végén már a „szofverfrissítések” sem igazán hatnak rá.

Itt egy kicsit meg kell áljak és pár szóval ki kell térnem az eredeti műre, illetve annak felhasználására az új GitS-ben. Ahogy látni, az antagonoista és annak célja, motivációja itt teljesen más, viszont legnagyobb örömömre az új film egyetlen másodpercre sem engedi el hivatkozási pontját. Komplett jelenetek, beállítások ismétlődnek meg, egy idő után Batou is olyan lesz, mint a rajzfilmben. Van háztetőről ugrás, van vizes bunyó a háztetőn, van kukáskocsi, van táskából kialakuló fegyver – sőt, van házak fölött elszálló repülő, meg éjszakai fürdő is. Viszont nagyon jó, hogy itt picivel többet is megtudunk az Őrnagyról, az egész felépített világ nekem sokkal érthetőbb és logikusabb, mint volt két évtizede – úgyhogy e tekintetben nem osztom azt a netes fanyalgást, miszerint túl szájbarágós a mozi. Az egyáltalán nem baj, ha a nézőnek kicsit segítünk eligazodni a világban, amit felépítünk, az nem baj, ha a karakterek motivációi, képességei jobban ki vannak bontva. Pont ezektől nem lesz az egész annyira üres látványorgia, pont ezektől lehet a filmet igazából megszeretni/befogadni. Apropó, látványorgia: az a képi világ, amit itt a vászonra álmodtak, az minden dicséretet megérdemel, magam részéről szájtátva bámultam a jövő városát, kezdve az óriási holoreklámoktól a többszintes úthálózaton át a stadion temetővel bezárólag. És akkor még nem beszéltem arról a rengeteg apró kütyüről, amit egy ilyen filmben elvárható módon kitalálna az alkotók…

Szóval ott tartottunk, hogy az Őrnagy Kuze nyomába ered, a vadászat közben pedig rájön, hogy múltja nem egészen az, mint amit a Hankánál mondtak neki. Nem kicsit emlékeztet az egész a kétes sikerű Westworld sorozat alapvetésére, a robotokból sikertelenül törtölt emlékek problémájára, de az Őrnagy története jóval több egy öntudatra ébredt gép sztorijánál. Nagyon jó, ahogy feltárul a múlt, ki is ő és ki is Kuze, és hogy mi is köti őket össze. Egyik kritika a filmmel kapcsolatban az, hogy nem igazán boncolgatja az ember-gép, a mesterséges intelligencia öntudat kérdését, amivel nem igazán tudok vitatkozni – viszont… viszont nekem most, itt, így, ebből nem is nagyon hiányzott. Ez egy másik koncepció, ez nem egy Ex Machina, ez a mozi inkább egy akció sci-fi lett, rengeteg bunyóval, lövöldözéssel, ez így sokkal inkább a Mátrix vonalát követi, mint valamely filozofikusabb társa gondolatiságát. Tényleg egyszerűbb és közhelyesebb ez így, de ezt lehet így is szeretni – valahogy ez közelebb is van így a jelen kor nézői igényeihez és elvárásaihoz. Mindezek mellett viszont az események úgy zajlanak, hogy képesek voltak beleírni az előd ikonikus pillanatait és gépeit (póktank), és képesek voltak az egészet némi humorral is megfűszerezni.

Persze, rutinos néző elég hamar kitalálhatja az erőviszonyokat, olyan nagy meglepetés és fordulat nincs a filmben – bár az öreg japánon és táskáján kissé meglepődtem – de hát ez az Álomgyár velejárója. Scarlett nagyon jó, érzelemmentes arca, egész lénye tökéletesen adja vissza azt a lényt, amit játszik – nekem az egészből viszont Batou tetszett a legjobban. Eleve bírom a srácot más filmekből is, és itt is tök jó partnere volt az Őrnagynak. S ha már Őrnagy: tény, hogy sokkal szexibb lett volna látni Scarlettet meztelenül zuhanni a tetőről, de még ezt is olyan jól és okosan oldották meg az alkotók, hogy le a kalappal (az álca meg tök olyan, mint a Kamera által homályosanban volt). Vagyis az volt olyan, mint anno a GitS-ben, ugye… Így vagy úgy, de nekem tök tetszett ez az egész, így, ahogy elénk tárták: egyszerre tudtam örülni az ismétlődő jeleneteknek és magának az új sztorinak, amit ide kitaláltak. Úgy nyújt nosztalgia érzést az új Páncélba zárt szelem, hogy közben teljesen új utakon jár – ami közben tényleg képes bele is húzni minket a távoli jövőbe. Remek látvány, izgalmas, látványos sztori, egy kifejezetten kellemesebb befejezés: tényleg egy olyan remake, amit volt értelme elkészíteni. Aztán, ha valaki nagyon akar, még így is elgondolkodhat mindazokon a dolgokon, amiket itt csak felszínesen érintgettek, úgymint az emberi tudat kérdése, hogy mitől ember az ember, a szellem tényleg ott él-e a páncélban – na meg hogy a mindent átfogó digitális világ tényleg annyira jó-e, mint ahogy azt ma mondják. Vagy tényleg benn van az, hogy ez által majd valakinek a bábjai leszünk, a beépített mechanikus alkatrészeket gyártó cégé, vagy rosszabb esetben pedig sima hackereké. Akik közül bármelyik manipulálhatja emlékeinket…

… mert hiába mondják, hogy „Nem az emlékeink határozzák meg, kik vagyunk, hanem a tetteink”, az emlékek roppant fontosak ahhoz, hogy tudjuk, emberek vagyunk. Na meg, ahogy egy másik filmben elhangzott, azok az időgépeink a múltba.




80%




.

R2-D2 írta:

Páncélba zárt szellem

"Na, megérte feldolgozni az animét? Volt értelme az egésznek?"... a válaszom pedig egyértelműen az, hogy Igen. Nyomatékosan igen, az új Ghost in the Shell film azonban nemcsak remakeként állja meg a helyét, hanem teljesen önállóan is. Remakeként az egyik legjobb koncepciójú feldolgozás, amit valaha láttam, egyszerre kezeli abszolút tisztelettel az eredeti alapanyagot, gondosan ügyelve a rajongókra, felhasználva szinte mindent, amit lehetett a ’95-ös filmből, ugyanakkor roppant bátran és okosan változtatta meg alapjaiban az egész történetet és a mondanivaló fókuszát.

Egyik kritika a filmmel kapcsolatban az, hogy nem igazán boncolgatja az ember-gép, a mesterséges intelligencia öntudat kérdését, amivel nem igazán tudok vitatkozni – viszont… viszont nekem most, itt, így, ebből nem is nagyon hiányzott. Ez egy másik koncepció, ez nem egy Ex Machina, ez a mozi inkább egy akció sci-fi lett, rengeteg bunyóval, lövöldözéssel, ez így sokkal inkább a Mátrix vonalát követi, mint valamely filozofikusabb társa gondolatiságát. Tényleg egyszerűbb és közhelyesebb ez így, de ezt lehet így is szeretni – valahogy ez közelebb is van így a jelen kor nézői igényeihez és elvárásaihoz.

Remek látvány, izgalmas, látványos sztori, egy kifejezetten kellemesebb befejezés: tényleg egy olyan remake, amit volt értelme elkészíteni. Aztán, ha valaki nagyon akar, még így is elgondolkodhat mindazokon a dolgokon, amiket itt csak felszínesen érintgettek, úgymint az emberi tudat kérdése, hogy mitől ember az ember, a szellem tényleg ott él-e a páncélban – na meg hogy a mindent átfogó digitális világ tényleg annyira jó-e, mint ahogy azt ma mondják.


80%

Ajajajj... Akkor sajnos jelentősen vissza kell vennem a reményeimből és az elvárásaimból, mert a leírás alapján pont azt kukázták az eredeti amine-ból, aminek a jelenkori feldolgozása jobban érdekelt volna. Akkor ez legfeljebb a Szellem a Fröccsöntött Műanyagban...

Ettől még lehet jó és látványos sci-fi akciófilm, akként is tetszhet. De amikor öntanuló rendszerek például autót vezetnek, az eléggé édeskevés, ha a digitalizáció és az elektronikai beültetések mostani fázisában csak az a kérdés, hogy ez "jó-e".... Ennél még a Deus Ex is tovább ment, az legalább a társadalmi kérdéseket megvakarta (az ottani világban az augok másodrendű állampolgárok, mind potenciális terroristaként vannak kezelve, amióta egy terrorista csoport "kicsit" belepancsolt a központi rendszerükbe, és ez okoz némi társadalmi feszültséget az amúgy is meglevő előítéleteken és félelmeken túl).

Azt hittem, ha már ott az alapanyag, legalább ennél megtalálják az egyensúlyt... De majd a héten kiderül.
.

Niwrok írta:

Páncélba zárt szellem

Azt hittem, ha már ott az alapanyag, legalább ennél megtalálják az egyensúlyt... De majd a héten kiderül.
.

Kivételesen egyetértek jamával... még ha ennyire talán nem is jött be.

IGN


.

R2-D2 írta:

Páncélba zárt szellem

Ahogy látni, az antagonoista és annak célja, motivációja itt teljesen más, viszont legnagyobb örömömre az új film egyetlen másodpercre sem engedi el hivatkozási pontját. Komplett jelenetek, beállítások ismétlődnek meg, egy idő után Batou is olyan lesz, mint a rajzfilmben. Van háztetőről ugrás, van vizes bunyó a háztetőn, van kukáskocsi, van táskából kialakuló fegyver – sőt, van házak fölött elszálló repülő, meg éjszakai fürdő is. Viszont nagyon jó, hogy itt picivel többet is megtudunk az Őrnagyról, az egész felépített világ nekem sokkal érthetőbb és logikusabb, mint volt két évtizede – úgyhogy e tekintetben nem osztom azt a netes fanyalgást, miszerint túl szájbarágós a mozi. Az egyáltalán nem baj, ha a nézőnek kicsit segítünk eligazodni a világban, amit felépítünk, az nem baj, ha a karakterek motivációi, képességei jobban ki vannak bontva. Pont ezektől nem lesz az egész annyira üres látványorgia, pont ezektől lehet a filmet igazából megszeretni/befogadni. Apropó, látványorgia: az a képi világ, amit itt a vászonra álmodtak, az minden dicséretet megérdemel, magam részéről szájtátva bámultam a jövő városát, kezdve az óriási holoreklámoktól a többszintes úthálózaton át a stadion temetővel bezárólag. És akkor még nem beszéltem arról a rengeteg apró kütyüről, amit egy ilyen filmben elvárható módon kitalálna az alkotók…

Egyik kritika a filmmel kapcsolatban az, hogy nem igazán boncolgatja az ember-gép, a mesterséges intelligencia öntudat kérdését, amivel nem igazán tudok vitatkozni – viszont… viszont nekem most, itt, így, ebből nem is nagyon hiányzott. Ez egy másik koncepció, ez nem egy Ex Machina, ez a mozi inkább egy akció sci-fi lett, rengeteg bunyóval, lövöldözéssel, ez így sokkal inkább a Mátrix vonalát követi, mint valamely filozofikusabb társa gondolatiságát. Tényleg egyszerűbb és közhelyesebb ez így, de ezt lehet így is szeretni – valahogy ez közelebb is van így a jelen kor nézői igényeihez és elvárásaihoz. Mindezek mellett viszont az események úgy zajlanak, hogy képesek voltak beleírni az előd ikonikus pillanatait és gépeit (póktank), és képesek voltak az egészet némi humorral is megfűszerezni.

80%

Nem nagyon tudok mit hozzátenni, és ahhoz sem, amit előzetesen gondoltam a filmről. Abban bíztam, hogy ha már "megfordítják" a sztorit, és az emberivé váló gépek helyett az elgépiesedett ember lesz a téma, akkor legalább akarnak és tudnak valami egyedit gurítani. De akármelyik sarkon néztem be, mindig valami ismerős jött szembe, hol egy kis Johnny Mnemonic, hol a Tökéletes katona, aztán meg egy kis Én, a Robot... és ebből ugyan lett egy elfogadható sztori, de ha már nem is akarták az eredeti sztorit filmre vinni, ebben azért sokkal több lehetőség is lett volna. A stílusa és tempója meg ugyanolyan vontatott, mint volt, és azt már eredetileg sem szerettem különösebben.

A látvány és a még bennem is felidézett emlékképek javítottak valamennyit az összképen, de az azért kevés, ha idegenvezetést is szívesebben néznék ebben a városban, mint magát a lassított felvételen zajló akciózást.

6,5/10
.

Niwrok írta:

Páncélba zárt szellem

A látvány és a még bennem is felidézett emlékképek javítottak valamennyit az összképen, de az azért kevés, ha idegenvezetést is szívesebben néznék ebben a városban, mint magát a lassított felvételen zajló akciózást.

6,5/10
.

Ez várható volt.


.

.





Fekete vitorlák S4





Több dolog is eszembe jutott, miközben néztem ezt a seasont. Az egyik az volt, hogy kifejezetten sajnálom, hogy nem egyben pörgött le a négy évad, hogy nem úgy csináltam, mint anno a SoA esetében – valami hihetetlen élmény lett volna ezt a történetet, így, egészben látni. Tudom, sokan hetiben nézik a sorikat, de én meg velük ellentétben már majdnem ott tartok, hogy most már az évadonkénti dara sem elég, hanem egy ilyen komplex történet, egy ilyen 38 órás film egyben nézést igényel. Ez egyébként különösen az induláskor volt szembetűnő, már megint eltelt egy rész, míg képbe kerültem mindenki motivációjával és pozíciójával (az sajna nem opció, hogy minden egyes sorozat minden egyes új évada előtt újranézni az addigi teljes eseményláncot – arra két élet se lenne elég).

Aztán a másik, ami gyakorlatilag végig motoszkált a kis kobakomban, hogy miután ugye ez a hivatalos záró évad, valahogy el kell jutnunk az A kincses sziget alapfelállásához: Billy Bones egy kis vidéki panzióban húzza meg magát, retteg Hosszú John Silvertől és a Fekete Folttól, van nála egy rajz egy Csontváz-sziget nevű helyről, ahol Flint kapitány elásott kincse található. Ja, és Flint… van a könyvben egy mondat bizonyos Savannah-ról meg rumról… meg Silver néger feleségéről. Mindezek tükrében kifejezetten izgalmas és érdekes volt nézni, az írók a kezdeti keszekuszaság után hogyan is boronálják egybe a szálakat, tudva ugye azt, hogy miután ez egy prequel, néhány személynek egyszerűen kötelező életben maradni.

A harmadik, amire rácsodálkoztam – és amúgy nem is örültem neki felhőtlenül – hogy mi is lett ebből a sorozatból. Ahonnan indultunk, Flinttől, a kalózoktól, Nassautól, attól már nagyon messze járunk, az egész Black Sails mára már egy nagyszabású, történelmi, polgárháborús, rabszolgafelkeléses egyenjogúsásos sorozat lett. Nem mondom, hogy ez nem érdekes, de azt hiszem, ezeknek a figuráknak a kapcsolati hálója, érdekei, sérelmei nem feltétlenül követeltek meg egy ilyen nagyszabású történeti hátteret – még akkor se, ha esetleg igaz lenne az egész… de én nem találtam erről semmit a neten. Az, hogy az egész eddigi Black Sails koncepciója az volt, hogy keverték a valós eseményeket a fiktív, stevensoni karakterekkel, az még nem feltétlenül kíván egy ekkora volumenű felfordulást a Karib-tengeren (és még Jack Sparrow sem köszönt be, pedig a világ egyik legpoénosabb crossovere lehetett volna    ). Szóval, mindaz a rengeteg árulás, hatalmi játszma, dráma és halál, ami a negyedik évadban felvonul, az ugyan az egészet a GoT és a Róma mellé emeli – de nem biztos, hogy minden elemében működik is.

Ugye, ott tartottunk, hogy a harmadik évad végén Flint vezetésével, Feketeszakáll támogatásával és egy törékeny szövetséggel a kalózok és rabszolgák között a Nassauról elűzöttek győzelmet arattak az angol támadókon. Az évad kezdetén pedig a Szövetség ellentámadásba lendül, természetesen Flint irányításával, egy villámostrommal be akarja venni Nassaut – azonban nem számolnak egy jól felállított csapdával, ami meg egy csúnya árulás következménye. Szokás szerint rettentő intenzív az évad kezdete, jó a csata, izgalmas, látványos és vérbeli kalózos/történelmi a felütés. Mindkét oldalon megvannak azok az érdekes karakterek (ugyebár ezek a sorozatok lelkei), akik miatt érdemes nézni a sztorit, és bizony, így, a negyedik évadra már senki nem csak fehér vagy csak fekete. Ismét csak furcsán érezheti magát az ember, hogy a törvényen kívüli kalózokkal van érzelmileg – de hát hogyan is érezhetné magát, ha olyanok állnak a törvény oldalán, akik szívbaj nélkül áthúznak valakit a hajó alatt háromszor… Rogers az ártatlan babaarc mögött sokkal inkább pszichopata, mint bármelyik szemben álló kalóz, ők megelégszenek a gyilkolás puszta tényével, szadizmus nélkül. S ha már gyilkolás: igen, jó szokásához híven nem szégyenlős a sorozat, de a negyedik évadra szerencsére elértük azt, hogy az erőszak nem öncélú, mint ahogy az erotika is teljesen háttérbe szorult a korábbiakhoz képest.  

A történet nagy ívűsége, a szélesre tárt tabló, a komplex háttér nem igényel felesleges nézőcsalogató extrákat. Épp elég mindazt a drámát és hatalmi játékot feldolgozni, amik sorban adják a gyomrosokat: először ugyebár ott van Teach története, sajnálatos módon meglepően keveset teszi tiszteletét a sztoriban – viszont a csáklyázása, az ott bekövetkező események a valós életből lettek átemelve. Aztán nem mehetünk el szó nélkül Eleanor története mellett: annak ellenére, amiket tett, nagyon kemény volt az a szitu, amibe a birtokon keveredett… komolyan, sajnáltam. De egyúttal elismerően csettintettem is, mekkora fricska az egész, mennyire kegyetlen irónia is az írók részéről, hogy a spanyolok bevonásával (lángba) borul Nassau élete. Mert igen, a történet egy pontján – mikor is Anglia még háborúban áll Spanyolországgal – Rogers a pozíciójának visszaszerzése érdekében a spanyolokhoz fordul, ironikus módon lerombolva ezzel mindent, amit elérni szeretett volna. Onnantól egyébként a szunnyadó vadállat életre kel, onnantól a sokszereplős sakkjátszma egy komoly tényezővel bővül. Nem elég, hogy Flint sokkal többet szeretne már, mint Nassau függetlenségét (konkrétan egy forradalmat Anglia ellen, egyfajta polgárháborút), nem elég, hogy Billy éket akar verni Silver és Flint közé, nem elég, hogy Silver célja szinte már csak feleségének megmentésére korlátozódik, az édes hármasba bekavar Rogers a maga bosszúhadjáratával. Élmény volt lubickolni, ki kivel, mikor és milyen feltételekkel lép szövetségre – és mikor árulja el a másikat – annak ellenére, hogy néha annyira összetett lett az egész, hogy követni is nehéz volt. Erre pedig csak hab a tortán Philadelphia, ami bár lassítja az eseményeket, a maga hideg, téli kontrasztjával remekül színesítette a sztorit.

Új karakter nem túl sok van, aki mindenképp fontos, az Israel Hands (David Wilmot), ő ugye ott lesz majd Stevenson regényében is – jó olvasni úgy a könyvet, hogy van arca a szereplőknek – illetve bizonyos Berringer kapitány (Chris Larkin), aki az aktuális utálni való, ámde jelentéktelen figura lett. Minden évadban van egy ilyen alak, aki a maga degenerált állatságában érdekes lehetne egy évadon át, de mintha az alkotók ügyelnének rá, nehogy túl sok teret kapjanak, nehogy elvegyék a nagyfiúk játékát… ilyen Berringer is. Mindenesetre mindkét figura puszta jelenléte képes feldobni az egyébként néha önmagába gabalyodó évadot, Israel Hands nekem kifejezetten tetszett – és jól ki is van dolgozva az alap az ifjúsági regényhez. Ebben egyébként semmi hiba nincs – sőt, értékelésemben a legjobb és legfontosabb összetevő – amik történnek, ahogy a szereplők az évad végére felveszik azokat a pozíciójukat, amikkel a könyv indít, az zseniális. Silver minden könyvbeli dörzsöltsége kódolva van már itt, ezek után az is nyilvánvaló, mi elől és főképp miért menekül Billy. Flint lelépése annyira már nem tetszett, hiába logikus és ésszerű a helye az évad végén, úgy gondolom, korábbi tüze, elszántsága feladása meglehetősen nagy pálfordulás, és önmagában Savannah léte csupán azért van itt, mert Stevenson megemlítette…. és akkor nem beszélek a csókról… Egy valami hiányzott ebből az egészből: hogy kerül Billyhez Flint térképe. Azt azért jó lett volna tudni.  

Nem minden perce hibátlan ennek az utolsó évadnak, mert szerintem túlságosan is eltávolodott az alap koncepciótól és túl sok szálat mozgat, túl sok érdekkel. A kép bővülésével háttérbe szorult a kalózos kaland jelleg, többször belassul az egész, néha a hatalmi játszmák dialógusai bizony unalmassá teszik. De ha ezzel sikerül megbarátkoznunk, egy újabb remek kosztümös történelmi drámát kapunk, kiváló díszlettel, nagyszerű tablóval, castinggal, jelmezzel, CGI-vel, mindennel. Egy újabb nagy, 10 órás filmet, amiben zseniális fejezetek is találhatók (pl. a bunyó a hajó gyomrában, vagy Feketeszakáll esete, vagy mondjuk maga a Csontváz szigeten történtek, különös tekintettel Billy szerepére), amik miatt viszont összességében szerethető ez az évad is. Nekem mondjuk Charles Vane után már semmi sem a régi – a Flint vs Vane konfliktust még csak megközelíteni sem tudja senki – de azt készséggel elismerem, hogy az A kincses sziget szempontjából nézve jól összerakták az egészet…   , bár, abban nem káromkodtak ennyit.  





80%



.

R2-D2 írta:

Fekete vitorlák S4

Több dolog is eszembe jutott, miközben néztem ezt a seasont. Az egyik az volt, hogy kifejezetten sajnálom, hogy nem egyben pörgött le a négy évad, hogy nem úgy csináltam, mint anno a SoA esetében – valami hihetetlen élmény lett volna ezt a történetet, így, egészben látni. Tudom, sokan hetiben nézik a sorikat, de én meg velük ellentétben már majdnem ott tartok, hogy most már az évadonkénti dara sem elég, hanem egy ilyen komplex történet, egy ilyen 38 órás film egyben nézést igényel.

Aztán a másik, ami gyakorlatilag végig motoszkált a kis kobakomban, hogy miután ugye ez a hivatalos záró évad, valahogy el kell jutnunk az A kincses sziget alapfelállásához: Billy Bones egy kis vidéki panzióban húzza meg magát, retteg Hosszú John Silvertől és a Fekete Folttól, van nála egy rajz egy Csontváz-sziget nevű helyről, ahol Flint kapitány elásott kincse található. Ja, és Flint… van a könyvben egy mondat bizonyos Savannah-ról meg rumról… meg Silver néger feleségéről. Mindezek tükrében kifejezetten izgalmas és érdekes volt nézni, az írók a kezdeti keszekuszaság után hogyan is boronálják egybe a szálakat, tudva ugye azt, hogy miután ez egy prequel, néhány személynek egyszerűen kötelező életben maradni.

A harmadik, amire rácsodálkoztam – és amúgy nem is örültem neki felhőtlenül – hogy mi is lett ebből a sorozatból. Ahonnan indultunk, Flinttől, a kalózoktól, Nassautól, attól már nagyon messze járunk, az egész Black Sails mára már egy nagyszabású, történelmi, polgárháborús, rabszolgafelkeléses egyenjogúsásos sorozat lett. Nem mondom, hogy ez nem érdekes, de azt hiszem, ezeknek a figuráknak a kapcsolati hálója, érdekei, sérelmei nem feltétlenül követeltek meg egy ilyen nagyszabású történeti hátteret – még akkor se, ha esetleg igaz lenne az egész… de én nem találtam erről semmit a neten.

80%

Nekem a Kincses sziget nem volt és lesz olyan erős kapcsolódási pont, hogy ahhoz tudjak viszonyítani, úgyhogy nálam kénytelen lesz az évad a saját lábán megállni... hamarosan. De azt hiszem, legalább az előző évad utolsó részét vissza kell majd néznem .

Azt nem tudtam, hogy ebből is ez lesz az utolsó évad, bár Vane miatt sejthető volt. Kicsit sajnálom, még eggyel kevesebb fix pont a sorozatok között... és ahogy nézem, az enyémekből lassan már nem is marad...
.

Niwrok írta:

Fekete vitorlák S4

Nekem a Kincses sziget nem volt és lesz olyan erős kapcsolódási pont, hogy ahhoz tudjak viszonyítani, úgyhogy nálam kénytelen lesz az évad a saját lábán megállni... hamarosan. De azt hiszem, legalább az előző évad utolsó részét vissza kell majd néznem   .

Azt nem tudtam, hogy ebből is ez lesz az utolsó évad, bár Vane miatt sejthető volt. Kicsit sajnálom, még eggyel kevesebb fix pont a sorozatok között... és ahogy nézem, az enyémekből lassan már nem is marad...
.

Pedig érdemes elolvasni (kb egy nap), mert az egész 4 évad tulajdonképp arra épül, annak alapoz meg. Vane így ebből a szempontból tök jelentéktelen figura, őt csak külön megköszönhetjük az íróknak, hogy beletették. Még azt is mondom, hogy nem is Flint az, aki miatt létrejött a egész, hanem egyértelműen Silver, Israe Hands, no meg Billy.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Fekete vitorlák S4

Nekem a Kincses sziget nem volt és lesz olyan erős kapcsolódási pont, hogy ahhoz tudjak viszonyítani, úgyhogy nálam kénytelen lesz az évad a saját lábán megállni... hamarosan. De azt hiszem, legalább az előző évad utolsó részét vissza kell majd néznem   .

Azt nem tudtam, hogy ebből is ez lesz az utolsó évad, bár Vane miatt sejthető volt. Kicsit sajnálom, még eggyel kevesebb fix pont a sorozatok között... és ahogy nézem, az enyémekből lassan már nem is marad...

Pedig érdemes elolvasni (kb egy nap), mert az egész 4 évad tulajdonképp arra épül, annak alapoz meg. Vane így ebből a  szempontból tök jelentéktelen figura, őt csak külön megköszönhetjük az íróknak, hogy beletették. Még azt is mondom, hogy nem is Flint az, aki miatt létrejött a egész, hanem egyértelműen Silver, Israe Hands, no meg Billy.

Talán ez is a "baj", mert engem ebből a társaságból jobban érdekelt Vane mellett a Jack-Max-Eleanor-Anne négyesfogat, és kevésbé azok, akikről tudtam, hogy a könyvhöz kötődnek.
.

.




Ouija - A gonosz eredete




Két évvel ezelőtt, az Ouija első részénél majdnem kényelmetlenül éreztem magam (akkor még   ), hogy tetszett valami, ami a nagyközönségnek nem – és most az a marha nagy helyzet, hogy megint kényelmetlenül kéne magam érezni (de már nem   ), csak most fordított indokból… ugyanis míg mindenki ájuldozik ettől az egésztől én csak mélabúval figyeltem, mi is történik a képernyőn. Az, hogy az Ouija másodszor is adós marad a parás hangulattal, az nem lepett meg túlságosan, arra valahogy fel voltam készülve, de az, hogy 97 perc alatt talán kettőször sikerült nekik ijedtséget kiváltani belőlem, az kínos… legalábbis ebben a zsánerben kínos.

Gondolom, akit picit érdekel az egész, az tudja, hogy ez egy előzményfilm. Egészen pontosan 47( ) évvel járunk korábban, 1967-ben, amikor is a Zander család mindennapjaiba kapcsolódhatunk be: anyuka, mint médium, épp kapcsolatot létesít a túlvilággal, az ügyfélnek és annak meglehetősen szkeptikus társának nagy megelégedésére/megdöbbenésére – ekkor még széles mosolyra görbült a szám, nagyon tetszett az egész felütés, pláne az ezt lezáró jelenetsor. Így kerülünk kapcsolatba a 2014-ben majd szellemként kísértő Alice-szel (Elizabeth Reaser), kisebbik lányával, Dorissal (Lulu Wilson), illetve a nagyobbikkal, Linával, a majdani ms Zanderrel (Annalise Basso). A háromtagú női különítmény épp próbál megbarátkozni az apa elvesztésével, akit valami részeg ütött el nem is oly rég, Alice médiumként keresi a család eltartásához szükséges betevőt, viszont ez nem elég – hamarosan kalapács alá kerülhet a házuk, az apa kiesésével felborult kassza állandóan üres(ha gonosz akarok lenni, akkor itt megint odaszúrhatnék, hogy egy árverés előtt/alatt álló család nem ilyen körülmények között él, de miután ezt már tök megszoktam Hollywoodtól, e felett szépen átsiklok). Pedig a nő mindent megtesz, hogy az üzlet sikeres legyen – majd meglátjátok – még egy Ouija táblát is vesz a boltban, hogy jobban tudjon kommunikálni a szellemekkel. Csak hát ugye arra nem számít, hogy megint egy olyan házban vagyunk, ahol korábban szörnyű dolgok történtek, meg aminek akkora pincéje van, amiben egy komplett temető elfér… de ez részletkérdés.

A lényeg az, hogy hazaviszik a táblát, és onnantól Doris, a kisebbik lány hirtelen kommunikálni kezd a szellemekkel ( ). Az is érdekelne, hogy miért is pont úgy és pont akkor – vélhetően szimplán csak ezt követelte a dramaturgia – de sokkal inkább baszta a csőrömet egy másik dolog. Nevezetesen az, hogy az összes eddigi ismeretem alapján a szellem nem száll meg senkit, azt a démonok csinálják… márpedig Doris egyértelműen megszállott lesz. Viszont a tábla elvileg a szellemvilággal létesít kapcsolatot, szóval nem egészen értem, mi is folyik itt. A kislány egyrészt sok más, korábbi horrorfilmes társához hasonlóan beszél a barátaihoz, a szellemekhez, másrészt meg az Ördögűzőhöz hasonlóan a mennyezeten mászkál, vagy Damienhez hasonlóan gondolattal képes manipulálni. Tök káosz az egész, aminek lehetne ugyan az a mentsége, hogy esetleg jól néz ki és hatásos a képen, de nem az (tudom, tudom, egyszer már megkaptam, hogy engedjem el az Odaátot… de hát mit csináljak, hogy ha a Winchester fiúk köré felhúzott 12 évadnyi világ annyira tetszik, hogy az ott felállított szabályokat keresem mindenben??? ). A magam részéről folyamatosan az órát lestem, vártam, mikor történik már valami… aztán… aztán egyszerűen feladtam. Egy idő után az Ouija 2 nem más, mint egy érdekes családregény a 60-as évek végéről, amiben majdnem hogy az a fontosabb, milyen is az adott év korrajza, mintsem hogy mi is történik a házban.

Nem titkolózom: semmi nem történik. Komolyan, közel egy óra után már azt vártam, mikor jön a finálé, mert abban csak elszabadul a szellemvilág, csak lesz valami paráztató rész, csak sikerül a frászt hozniuk rám… de nem. Egyszerűen annyira nulla az egész mozi, hogy még a tinihorrorok minimálisra vett ingerküszöbét sem éri el. Sokan szidják az első részt, hogy az mennyire lightos volt, de az a PG-13 simán kenterbe veri ezt a PG-13-at. Ott legalább működtek a jump scare jelenetek, ott legalább a pincében volt egy kis elemlámpás kutakodás, ott legalább sikerült valamit felvonultatni a zsáner kliséiből… itt még azt sem. Az egész moziban talán ha kettő olyan kép és hanghatás együttese van, ami miatt a jeges rémület végigfuthat az emberen, a többit simán, ásítások közepette végig lehet nézni. Még az sem igazán működik – pedig annak működni kellene – mikor Doris a tábla nyíl részének üvegén keresztül nézi a szobát: az csak egy dolog, hogy rutinos nézőként felkészülsz mindenre, és amikor meg valamicske kép beugrik, semmi hatással nincs is rád, de itt nem is nagyon ugrik be semmi... Egyébként is – ahogy az elején írtam – fogalmam sincs, hogy igazándiból magának a táblának mi szerepe van a filmben. Ez így egy sima démonos-megszállós-ördögűzős mozi, ami a nagy elődök ezen komplett elemeit felhasználja, de közben saját eredetiségét sutba vágja. A kinyílt szájú Doris egy az egyben az Átok kisfiúja, a falon mászás ugye Ördögűző – sőt, jön egy pap is – és bevarrt szájú áldozatokat is láttunk már. Nem értem Mike Flanagan rendezőt, ha valakinek, az Oculus után neki tudnia kellene, mitől működik egy jó horror…  bár… ha meg a Mielőtt felébredekből indulok ki, talán logikus is minden.

Amennyire képes voltam megszeretni az első epizódot – annak minden tinis hülyesége ellenére is – annyira nem volt ez rám hatással. Az egész háttértörténet a gonosz náci orvossal, Doris számomra érthetetlen és következetlen kapcsolata a túlvilággal no meg a totál ingerszegény történet és képi világ nem tette ezt lehetővé. Nagyítóval kell keresnem azokat a pozitív dolgokat, amikbe kapaszkodni tudok, az említett korrajzon kívül (ami azért valljuk be, nem a legfőbb ismérv kellene, hogy legyen egy ilyen filmnél) talán csak a kislány játéka az, mai tetszett. Már persze, ha el tudok vonatkoztatni a Poltergeist Carol Anne-étől, ami néha nehéz, mert sok hasonlóság van a két csaj között… szóval akkor azt mondom, hogy a maga egyszerűségében a kislány jó volt. Nem volt félelmetes, meg ijesztő, meg semmi, de valahol ő idegesített a legkevésbé. Mint az anyjának, mint a tesójának voltak olyan megnyilatkozásai, amik kizökkentettek, az időnként feltűnő barátok/barátnők meg egész egyszerűen csak rontottak a filmen. Ja, és még a pap (Henry „de rég volt Elliot az E.T.-ben” Thomas) sem menti meg az egészet, aki attól kell, hogy érdekes legyen, hogy valamikor nem is volt pap. Mondjuk a ház, ami ugye ugyanaz, mint 49 év múlva (ez is jó kérdés, hogy azok a faházak mennyi évig is állnak ugyanúgy ), az tetszett, jó az operatőri munka, a kamera használat is. A hangulatkeltés már nem annyira, a szellemeket, démonokat meg annyit sem lehet látni, hogy az ember fikázni tudja őket. Komolyan, ki kellene kockázni a filmet egy-egy jump scare jelenetnél, hogy meg tudjuk nézni, ki és miért bántja a családot.

Mindezen szidalmak ellenére mégsem tudok igazából haragudni a filmre. Olyan óriási elvárásaim nem voltak, összességében nem is fájt – inkább csak sajnálom, hogy olyan tök semmilyen lett. A zsánerbe csak nagyon nagy jóindulattal fér bele, unalmas, érdektelen másfél óra, egy semmitmondó tucat tinihorror a sok közül. A stáblista utáni jelenet icipicit felvillanyozhatja a nézőt – ha másért nem is, leginkább azért, mert egy régi kedves horrorszereplőt láthatunk benn viszont. Megint.  




65%




.

R2-D2 írta:

Ouija - A gonosz eredete

Két évvel ezelőtt, az Ouija első részénél majdnem kényelmetlenül éreztem magam (akkor még   ), hogy tetszett valami, ami a nagyközönségnek nem – és most az a marha nagy helyzet, hogy megint kényelmetlenül kéne magam érezni (de már nem   ), csak most fordított indokból… ugyanis míg mindenki ájuldozik ettől az egésztől én csak mélabúval figyeltem, mi is történik a képernyőn. Az, hogy az Ouija másodszor is adós marad a parás hangulattal, az nem lepett meg túlságosan, arra valahogy fel voltam készülve, de az, hogy 97 perc alatt talán kettőször sikerült nekik ijedtséget kiváltani belőlem, az kínos… legalábbis ebben a zsánerben kínos.

Mindezen szidalmak ellenére mégsem tudok igazából haragudni a filmre. Olyan óriási elvárásaim nem voltak, összességében nem is fájt – inkább csak sajnálom, hogy olyan tök semmilyen lett. A zsánerbe csak nagyon nagy jóindulattal fér bele, unalmas, érdektelen másfél óra, egy semmitmondó tucat tinihorror a sok közül. A stáblista utáni jelenet icipicit felvillanyozhatja a nézőt – ha másért nem is, leginkább azért, mert egy régi kedves horrorszereplőt láthatunk benn viszont. Megint.  

65%

Köszönöm az "emlékeztetőt", de nem felejtettem el az Oujiát. Talán a legrégebben magam előtt görgetett film a "kívánságlistámon", pedig annyira ugye már az előzményről sem írtál jókat. Félretettem, észben tartom, ahogy ezt is fogom .

.

Niwrok írta:

Ouija - A gonosz eredete

Köszönöm az "emlékeztetőt", de nem felejtettem el az Oujiát. Talán a legrégebben magam előtt görgetett film a "kívánságlistámon", pedig annyira ugye már az előzményről sem írtál jókat. Félretettem, észben tartom, ahogy ezt is fogom .

.

Na. Itt a lehetőség, hogy a kettőt egyben lenyomd.

R2-D2 írta:

Harley és a Davidson fiúk

Mikor először hallottam róla, azt gondoltam, egy sima, háromestés dokumentumfilmet kapok, esetleg korabeli fotókkal, felvételekkel megtámogatva, de nem. A Discovery a többi nagy társasághoz hasonlóan saját gyártásban, egy gigászi, négy és fél órás mozifilmben dolgozta fel a cég és a fiúk első 30-40 évét, amit gyakorlatilag a könnyebb befogadhatóság és a TV struktúrája miatt három részre vágtak.

Mert bizony kérem szépen: a Harley és a Davidson fiúk a történeti hűség mellett egy dologban áll-leejtő szinten képes teljesíteni: ez pedig a korhűség, a száz évvel ezelőtti amerikai táj (Románia), a korabeli motorok (legyártották őket!!) és a versenyek (kaszkadőrök) megidézésével.

Ha valakinek ennyiből nem jött volna le, a Harley és a Davidson fiúk sokkal több, mint egy tárgyilagos tanulmány egy cég történetéről - számomra pedig sokkal több és jobb volt, mint amit a Discoverytől a témában elvártam volna. Ez egy komoly, sok egyébbel is foglakozó játékfilm, aminek vannak gyengeségei, ami talán nem is használ ki minden lehetőségét, s aminek a figuráiról is lehetett volna kétségkívül többet megtudni – no de amit kapunk, az még így is toronymagasan ver sok egyéb, nagysikerűnek kikiáltott alkotást.

85%

Tényleg jó kis mini-sorozat lett belőle. Laikus vagy sem, a fiúk kezdeti lelkesedése, aztán a kisebb holtpontokon való átlendülés megoldásai, az ötleteik és a trükkjeik, közben pedig a kiválóan megcsinált motorversenyek bármilyen nézőt le tudnak kötni, amiben csak pár perces "pihenőket" adnak a magánéleti szálak. Mindhárom résznek volt olyan vezérfonala, amire ügyesen rá tudták kötni a melléksztorikat, a látványra és a hangulatra meg tényleg nem lehet panasz.

Lehet, hogy a motorozás nem áll olyan közel a szívemhez, de a mérnöki zsenialitás és a kreatív gondolkodás bármilyen formában annál inkább, így motorba öntve is .


8/10
.

Niwrok írta:

Harley és a Davidson fiúk

Tényleg jó kis mini-sorozat lett belőle. Laikus vagy sem, a fiúk kezdeti lelkesedése, aztán a kisebb holtpontokon való átlendülés megoldásai, az ötleteik és a trükkjeik, közben pedig a kiválóan megcsinált motorversenyek bármilyen nézőt le tudnak kötni, amiben csak pár perces "pihenőket" adnak a magánéleti szálak. Mindhárom résznek volt olyan vezérfonala, amire ügyesen rá tudták kötni a melléksztorikat, a látványra és a hangulatra meg tényleg nem lehet panasz.

Lehet, hogy a motorozás nem áll olyan közel a szívemhez, de a mérnöki zsenialitás és a kreatív gondolkodás bármilyen formában annál inkább, így motorba öntve is   .


8/10
.

Ennél jobban nem tudok reflketálni:


Örölök, hogy tetszett, az a +5% meg simán írható nálam a motorozás szenvedélyénk rovására... meg hát ugye, az semmi.

R2-D2 írta:

Teljesen idegenek

Annyira jó volt látni, hogy négy gyerekkori barát feleségestől, barátnőstől, vagy épp egyedül időnként összejön és eltölt egy beszélgetős estét együtt, annyira közel áll ez az egész esemény, gondolat hozzám, hogy önfeledten merültem el a lehetőségben. Magában a készülődésben, az ötletben, az első fél óra ugratásaiban minden benn volt, amit magam is érzek, átélek ennyi idősen, a Teljesen idegenek így nemcsak kétségkívül eredeti (ámde kissé talán túlzsúfolt – de erről később) konfliktusforrása és az arra adott remek reakciók miatt lett számomra emlékezetes, hanem maga az alapszituja miatt is. A Teljesen idegenek alaphelyzete ugyanis az, hogy a vacsoraasztalnál ülő 7 ember (3 pár + egy fő) a játék kedvéért kiteszi a telefonját az asztalra, és a vacsora alatt beérkező hívásokat, SMS-eket, képeket gyakorlatilag „bedobja a közösbe”. Az addigra már bizonyos mértékig megkedvelt karakterek pedig egyre nagyobb szarba kerülnek, ahogy természetesen egyre furább dolgok derülnek ki róluk. A néző meg egyik ámulatból a másikba esik, csak kapkodja a fejét, tulajdonképp ideje sincs meglepődni valamin, elmerülni a szaftos családi részletekben, mert jön a következő pofon.

Ami talán tényleg felróható kicsit a forgatókönyvnek, az az, hogy szinte irracionális, hogy ez, így, ilyen töménységben képes egy este alatt a résztvevőkre szakadni. A feszesség szempontjából persze kellett ez, és a filmet különlegessé, rendkívülivé teszi, de nekem néha már bizony túl tömény volt minden: valahogy nehéz volt elképzelni az egésznek a természetességét. Nem azt, hogy ezek a dolgok megtörténnek… hanem hogy egyszerre történnek meg.  De még ez is hagyján, menet közben nincs is idő ezen gondolkozni – a 10%-ot nekem a fináléjával vesztette el a mozi. Még ma sem tudok vele igazán mit kezdeni, szerintem ez a lezárás, az események, a kimondott mondatok tükrében… minimum kérdéses. Érteni vélem, hogy a fentebb említett szakítószilárdság szerepel a középpontban, s még azt is elfogadom, hogy némely emberi kapcsolat sok mindent túlél… de ez, így, ilyen töménységben nem kicsit volt rózsaszín köd.

Zseniális film, maradandó élmény ez az egész. Nekem nagyon bejött, a forró itáliai este, az ételek, a remek forgatókönyv és az ezúttal nem nevesített színészi játék nagyszerű élményt eredményezett, egy olyan mozit, amin az a kis kaján vigyor, az élvezet kaján vigyora végig ott volt az arcomon. Néha ugyan ráfagyott, de ahogy a karakterek az igazán kínos dolgokat maguk is viccel elütötték, úgy olvadt föl a hangulattal együtt. Most miatt már nem írom át az idei listámat, de jövőre az egyéb idén látott filmek között, tuti, előkelő helyen fog szerepelni.

90%

Tengermély köszönetem, mert bár másnak a listáján is láttam a filmet, tehát talán előkerült volna, de így azért csak könnyebb volt. És ezt a filmet nagyon kár lett volna kihagyni! És sajnos erről is csak reakcióként tudok írni, hiszen bővíteni nem tudom a leírtakat, legfeljebb csak kiegészíteni a gondolataimmal, élményeimmel.

Az alapötlete talán tényleg egy kicsit erőltetett, és persze tömény is ebben a formában, meg olyan olaszos is, hogy az egy főre jutó szeretők száma nagyjából egy, de tele van olyan témákkal, amik bármelyik párkapcsolatban előkerülhetnek. Szakmai kihívások, az idős szülők gondozásának kérdése, az, hogy a közös gyerek melyik szülőben bízik a legjobban, és a másikat ez hogyan érinti, egyáltalán a gyermekvállalás során és előtt felmerülő kétségek, és igen, a "bóti csöcsök" is ide tartoznak   . Az jutott eszembe, hogy az amerikaiak egy teljes filmet rászánnak arra a kérdésre (konkrétan a Dilemma c. filmre gondolok, ami arról szól, hogy egy barát elmondja-e a barátjának, ha megtudta, hogy azt csalja az asszony), ami itt csak az "előétel", független is ettől a társaságtól, és mégis rengeteg minden kiderül belőle arról, ki hogyan gondolkodik a barátságról és a párkapcsolatokról, már azelőtt, hogy asztalhoz ülnének, és előkerülnének a telefonok. Sőt, vannak olyan "nyílt titkok", amik csak egy-két rosszalló pillantásig jutnak (alkoholizmus). Kicsit sajnáltam is, hogy az egész aztán megrekedt a telefoncserés trükknél, mert beszűkítette a beszélgetést... én ugyanis szívesen meghallgattam volna ennek a társaságnak azt a beszélgetését is, amin Isten volt a téma   .

Spoiler:

Érdekes volt a társaság összetétele is, tényleg sokféle probléma és embertípus képviseltette magát, akik közül leginkább az állatorvos csajt emelném ki, mert szegénykém attól, hogy ő volt az új ember, a kívülálló, és még rettentő idealista is volt, kiválóan jelenítette meg, milyen is egy elefánt a porcelánboltban. Az első órában minden megnyilvánulása arról szól, hogy egyre mélyebbre lökje a társaságot a gödörben, vélhetően azon indíttatásból, hogy ha neki nincsenek titkai, akkor másnak sincsenek, hiszen ez egy "mindent" megosztó baráti kör... Aztán én ugyan már írhatnék egy kicsit szabadabban a spoilerekről, de nekem sem illendő elvenni a meglepetéseket attól, aki maga akarja mindezt felfedezni. Annyit azért el kell mondanom, hogy az a csavar a fülbevalóval...    .

A vége pedig elsőre engem is összezavart, de két perc után "megtekeredett" az egész, és azt kell mondanom, az teszi fel igazán a koronát erre a filmre, és az az, amiért igazán fejet hajtok az írók előtt   !

Spoiler:

Ha esetleg elfelejteném, kérlek, szólj rám, hogy ezt én is rátegyem az egyéb-listára   .

9/10
.