Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 R2-D2 írásai 3.0

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 6 ... 8, 9, 10 ... 23 ... 38  Next
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3942
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Mocsárvidék   Szer. Márc. 15, 2017 8:13 pm






Mocsárvidék





A neten található, filmről szóló egyik írás főcíme az, hogy „Van, ami jobb a True Detective-nél?” … nos, ez nálam telibe talált – el is mosolyodtam: számomra annál majdnem minden csak jobb lehet. A TD első évada ugyanis nekem kifejezetten nem tetszett, ha nem lett volna az a két színész benne, aki volt, két rész után hagytam volna az egészet a francba. És most itt van ez a Mocsárvidék, amit úgy emlegetnek, hogy a spanyol True Detective – az, hogy spanyol, az ezen a fórumon óriási pozitív hendikepet jelent, viszont a TD-hez való hasonlítás így igencsak komoly visszatartó erő. A végeredmény pedig ugyanolyan felemás lett, mint a bekategorizálás kettőssége: kb. pont a miatt lett gyenge a mozi, amiben párhuzam vonható a sorozattal és kb. a miatt lett erős, ami miatt szeretjük a spanyol filmeket, no meg a jó kis európai krimiket.

1980, Spanyolország. Valahol délen, Andalúziában, pár évvel a Franco rezsim és a diktátor halála után. Egy isten háta mögött faluban eltűnt egy lány testvérpár, hollétük kiderítésére pedig egy idegen (és városi) rendőrpáros érkezik. Történetünk indulásakor még Juan (Javier Guttiérez) az idősebb, tapasztaltabb, keményebb zsaru, míg társa, Pedro (Raúl Arévaldo) a visszahúzódóbb, fiatal, higgadtabb, ígéretes tehetség – hogy aztán majd a mozi végén majd semmi ne legyen ilyen egyértelmű, hogy aztán mozi végére mindkét figura (főleg Pedro) szolgálhasson akár meglepetéssel is. Egyébként ha úgy vesszük, ez egy tipikus amerikai buddy movie felállás, milliószor láttunk már ilyet, mégis, a Mocsárvidékben minden más – itt sokkal komorabb a kép, itt a múltnak óriási jelentősége van (lesz), itt a két rendőr korántsem alkot olyan feddhetetlen és elengedhetetlen párost, mint azt megszokhattuk: tekintsük úgy, hogy itt a filmkészítők szándéka szerint sokkal reálisabb és hitelesebb minden. Nincsenek idealizált hősök, csupán hétköznapi emberek vannak a hétköznapi problémáikkal és munkájukkal… ugyanakkor nincsenek is a karakterek olyan manipulatív tulajdonságokkal felruházva, amivel magukhoz tudnák vonzani, vagy esetleg taszítani tudnák a nézőt. Adott esetben például, ha Pedro telefonjai mögött látnánk várandós feleségét is, vagy Juan betegsége nem csupán egyszeri véres vizeletben nyilvánulna meg, sokkal közelebb kerülhetnénk hozzájuk. Viszont így… nos, így talán személytelenebb és érdektelenebb a film, mint kellett volna. A TD két unszimpatikus főhőse helyett most van két semleges főszereplő – nem épp egy telitalálat.

Szóval Juan és Pedro megérkezik a faluba, s ahogy ilyenkor lenni szokott, rögtön kívülállók lesznek (csak próbáljatok bemenni egy falusi kocsmába, idegenként), rögtön ferde szemmel néz rájuk mindenki. Jó ez a kis felskiccelt társadalomkép, jó ez a zárt világ megidézése – a baj csak az, hogy ez is kb. olyan madártávlatból történik, mint az egyébként bámulatos tájképek a filmben. Itt éreztem azt először, hogy nem megy eléggé mélyre a mozi abban a közegben, amiben játszódik, nagyon sokszor és sokáig túlságosan is fókuszál a két zsaru figurájára… legalábbis azok tetteire. Ahogy írtam, a forgatókönyv ki nem bontja őket, viszont így, hogy tulajdonképp végig valamelyikükkel vagyunk, így sok üresjáratot éreztem a filmben. Sok autóban ücsörgés, leskelődés, madártávlatból mutatott autózás a mocsár útjain (a la TD) mind-mind lassítják az amúgy is akciószegény történetet. De ha ilyenkor legalább valahogy sikerülne kibontani a személyiségüket, ha bele tudnánk bújni a bőrükbe, akkor sokkal élvezhetőbb lenne az egész: így viszont a néző úgy érezheti, mint ahogy maga az operatőr… nézi őket harmadik félként, beül az autóba velük, de nem azonosul egyikükkel sem. Kissé távolságtartó, rideg (a színvilág tökéletesen rájátszik erre) és unalmas lesz ettől a film.

Pedig elég hamar kiderül, hogy az eltűnések tulajdonképp gyilkosságok, s nem is akármilyenek. Csonkolásos, nemi erőszakos gyilkosságok, ami kifejezésben a többes szám egy sorozatgyilkosságos nyomozást fog takarni: nem csak a testvérpár, Carmen és Estrella az áldozat, hanem korábban is volt már, akinek csak a lábát találták meg. A Mocsárvidék itt lehetne egy zseniális nyomozós krimi, amiben szépen szorulna a hurok az elkövető körül… azonban úgy néz ki, az íróknak nem volt elég ez. Két szálat is beemeltek a történetbe, amit viszont két perc után rövidre is zártak: az egyik a heroinos buli, a másik meg az uzsora. Különösen utóbbi fájó, mert ha ennyire nem foglakoznak vele, kár volt megemlíteni és kipakolni a lakást… még akkor is kár volt, ha csupán azt a célt szolgálja, hogy árnyalja a faluban élők kilátástalan helyzetét. Néhány ponton amúgy is lehettünk volna valamely borsodi, nyírségi hazai faluban – ez a szál pont ezt erősíti, viszont éppoly felületes marad, mind sok más egyéb a történetben. Szóval, az az érzésem, a kevesebb itt is több lett volna, sem a drogbárós vonal (legjobban azzal tudom érzékeltetni, hogy a faszit még csak meg sem mutatják), sem a társadalmi, történelmi háttér nincs rendesen kidolgozva, az események és a tettesek pedig csak úgy megtörténnek.

Juan és Pedro pedig minden tőlük telhetőt megtesznek: ha kell, jó zsaru- rossz zsaru párost alkotnak (ebben amúgy nem vagyok maxi biztos), mennek, kérdeznek, erőszakosak, ha kell… de soha, egyetlen pillanatra nem kerülnek igazán közel a nézőhöz. Olvastam, hogy az egész film az ő nézőpontjukból van – nos, nem az övükéből, hanem a mellettük lévő székről. Nyomoznak ők rendesen, hitelesen, lassan, kénytelenek szembeszállni a falusi bürokráciával, az emberek félelmével, a vezetők érdektelenségével („Mindjárt itt az aratás, oldják meg az ügyet!”), el is jutnak a megoldáshoz, de valahogy azt éreztem, az egésznek végig nem volt tétje. Eleve, már az áldozatokat is csak két-három fényképen láthatjuk, aztán tulajdonképp a felmerülő lehetséges tettesekre is csak villanások jutnak (pl. a sombrerós faszi), a valódi gyilkosnak meg talán még az arcát sem látjuk. Iszonyat személytelen az egész mozi, olyan, mintha a két rendőrre szerelnénk egy Go Pro-t és végigkövetjük őket pár hétig – esetleg váltott nézőpontból. Annyira kíváncsi lettem volna ki, mit, miért csinál – pl. a falusi lányok kitörési kísérletei mennyire természetesek, rendszeresek, miért nem veszi őket észre a szülő – annyira érdekelt volna a felemlegetett Franco rezsim, különöses Juan múltjával kapcsolatban, hogy nagy-nagy hiányérzetem maradt a film után. Láttam egy rettentően szuggesztív hangulatú, ígéretesnek tűnő krimit, ami azonban teljesen megmaradt a felszínen, sem a karakterei, sem a története nem rántott magával. A drámaiságát hagyjuk, az nagyjából megmarad a feketébe öltözött gyászoló anya képében – a spanyol színésznő, Nerea Barros rohadt jól néz ki – az akciójelenetekből meg jóformán kettő van, egy poros autós üldözés, meg a finálé leszámolása.

Egy valamit viszont készséggel el kell ismerjek: a film fényképezése bravúros. Leginkább egyébként ez, ami a TD-hez köti, a louisanai és a doñanai mocsár hasonló hangulata, az egész mozi képi világa sok tekintetben párhuzamba állítható az agyonhype-olt sorozattal. A rengeteg légi felvétel (ami egy részben fényképből csinált cgi), a lassan úszó kamera, a színtelen, kopár világ nagyon jó, de ezzel az egész falusi nihillel egyúttal meglehetősen nyomasztó is tud lenni – még az is eszembe jutott, ha egyszer Tarr Béla meggondolja magát, és mondjuk, külföldön akar forgatni, ide simán elmehetne. Persze, nekünk is van hasonlóan lepusztult tájunk, de itthon kevesebb a mocsár. A korrajz egyébként jó, a 80-as év megidézése remekül sikerült, külön jó, hogy most nem amerikai 1980-at látunk, bicikliző tinikkel. Az autók, az öltözködés, az egész roppantul európai, a zene a kocsmában, a bucsu, a pálcikás lövöldével… király. A mozi, a történet egyes elemei külön-külön mind nagyon jók, de sajnos a felületes kezelésük, a sztoriba illesztésük miatt sokkal inkább érzi az ember az unalmat a film közben, mint merülhetne el a részletekben. És még abban sem vagyok biztos, hogy ha rövidebb lenne a mozi, akkor jobb lenne: úgy érzem, akkor is fontosabb lenne a vizualitás, a hangulat, a képi világ, mint maga a sztori.

Viszont, ha ilyen egy gyengébb spanyol film, még mindig nincs baj.





70%



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2848
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Csüt. Márc. 16, 2017 6:36 pm

R2-D2 írta:

Mocsárvidék

És most itt van ez a Mocsárvidék, amit úgy emlegetnek, hogy a spanyol True Detective – az, hogy spanyol, az ezen a fórumon óriási pozitív hendikepet jelent, viszont a TD-hez való hasonlítás így igencsak komoly visszatartó erő. A végeredmény pedig ugyanolyan felemás lett, mint a bekategorizálás kettőssége: kb. pont a miatt lett gyenge a mozi, amiben párhuzam vonható a sorozattal és kb. a miatt lett erős, ami miatt szeretjük a spanyol filmeket, no meg a jó kis európai krimiket.

Nincsenek idealizált hősök, csupán hétköznapi emberek vannak a hétköznapi problémáikkal és munkájukkal… ugyanakkor nincsenek is a karakterek olyan manipulatív tulajdonságokkal felruházva, amivel magukhoz tudnák vonzani, vagy esetleg taszítani tudnák a nézőt.

Jó ez a kis felskiccelt társadalomkép, jó ez a zárt világ megidézése – a baj csak az, hogy ez is kb. olyan madártávlatból történik, mint az egyébként bámulatos tájképek a filmben. Itt éreztem azt először, hogy nem megy eléggé mélyre a mozi abban a közegben, amiben játszódik, nagyon sokszor és sokáig túlságosan is fókuszál a két zsaru figurájára… legalábbis azok tetteire.

A mozi, a történet egyes elemei külön-külön mind nagyon jók, de sajnos a felületes kezelésük, a sztoriba illesztésük miatt sokkal inkább érzi az ember az unalmat a film közben, mint merülhetne el a részletekben. És még abban sem vagyok biztos, hogy ha rövidebb lenne a mozi, akkor jobb lenne: úgy érzem, akkor is fontosabb lenne a vizualitás, a hangulat, a képi világ, mint maga a sztori.

Viszont, ha ilyen egy gyengébb spanyol film, még mindig nincs baj.

70%


Kösz, hogy leírtad helyettem azt, amiben én a film után annyira nem láttam fantáziát, hogy nem is született belőle egy betű sem.

Ugyanazt a mélyen lappangó drámaiságot éreztem benne, ami ebben az írásban is benne van, de mindent több rétegben elfed az üresség és a mocsári fű, és pár jeleneten kívül alig volt valami, amire egyáltalán felfigyeltem, nemhogy emlékeznék rájuk utólag. Annyival jobb nekem, mint a TD -figyelembe véve, hogy én azt láttam később, jóval később- hogy kevésbé idióta és szenzációhajhász.

Ugyanúgy 7 pontot adtam volna rá, ha írok róla.
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2848
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Oroszlán   Szomb. Márc. 18, 2017 7:53 am

R2-D2 írta:

Oroszlán


1986-ban egy Saroo Brierley nevű, mindösszesen 5 éves indiai kisfiú elalszik egy vonaton, ami vonat aztán szülőfalujától 1600 km-re, a már akkor is világváros Kalkuttába repíti. A kölök hetekre egyedül marad a nagyvárosban, csak szerencséjének köszönheti, hogy némi viszontagság után adoptálja egy ausztrál család. 25 évvel később aztán a fiú megszállottan kezdi kutatni a múltját (miért pont akkor, az rejtély), aminek következménye, hogy rálel az elfeledett kis falura, ahonnan indult… a kérdés, ha hazamegy, mit fog otthon találni???

Értem az Oroszlán célját, hogy a nagy reflektorral néha rávilágít India problémáira, az utcagyerekekre, az éhezésre, a szexuális kihasználtságra, a közönyre – de sajnos nem teszi ezt olyan ütősen, ahogy tehetné, ahogy tennie kellene. Oké, szerepet játszik ebben az is, hogy nem ez az első hasonló közegű, hátterű film, amit látok, de akkor is úgy éreztem nézés közben, hogy hiányzik a moziból az erő. Nem üt, csak pöcköl… sokkal kevésbé hatásvadász és ingerszegény a film kalkuttai szakasza, mint amúgy lehetne.

Nagyon jók azok a képmontázsok, amikben keverednek a múlt és a jelen képei – külön jó, mennyire is tudják érzékeltetni India „nemfejlődését”, minden ugyanolyan, mint volt – nagyon tetszett, ahogy végigjárja az utat, amit gyerekkorában nap mint nap megtett. A mozi csúcspontja felé közeledve érzékelhetően növekszik a feszültség a képernyőn, a remek zenére levezényelt finálé pedig végre valahára képes könnyeket is kicsalni az emberből. Érezhetően ezekre a képsorokra van kihegyezve az egész történet (tulajdonképp logikus), minden szál itt fut össze… sőt, talán még kicsit később, már majdnem a végefőcímben. Tökéletes finálé, kellően érzelemgazdag, bizonyos szempontból drámai (Guddu sztorija mindenképp az), talán csak a táncfilmek vonulós jeleneteihez hasonló falugyűlés nem tetszett benne… de ez elhanyagolható.

Még valami van, amiről a film gondolatiságával kapcsolatban szót kell ejtsek. Ez pedig az, amit Sue, Saroo új anyja (Nicole Kidmann) mondott az adoptálással kapcsolatban… az nagyon is elgondolkodtató. És becsülendő. Nekem, gyakorló szülőként eszembe nem jutott volna ez a hozzáállás, de ha jól belegondolok, van benn valami: mennyi, de mennyi hasonló sorsú gyereket meg lehetne menteni a világon. Kétségkívül vizsgálni kellene a befogadó szülőket, de szerintem azoknál a helyzeteknél, ahonnan a gyerekeket kiemelik, szinte bármi jobb lehet – a legjobb példa erre pedig Saroo Brierley története. Kár, hogy ez a film megint nem fogja megváltani a világot, kár, hogy azon a párezer emberen kívül, aki megnézi, a többiek még csak el sem tudnak majd gondolkodni azon, hogy lehetne tenni is valamit az ügy érdekében. Csodás kis tanmese az Oroszlán, tényleg egy hihetetlen történet, de ha a Gettómilliomosnak nem volt átütő hatása a nagyvilágra, akkor ennek sem lesz.

80%


Kicsit máshogy láttam, de a 8 az nekem is jó lesz rá.

Nagyon emberiek az indiai képsorok, de ami természetes volt, például a kissrác, ott nem éreztem, hogy különösebben meg kellett erőltetnie magát a stábnak szakmailag (egy GoProt is szerelhettek volna "Saroo"-ra, nagyjából ugyanezt láttuk volna), amit meg hozzáírtak az indiai állapotok bemutatásához, kicsit kilógott a filmből (még ha jól is érzékeltette, milyen könnyen elnyelhette volna a milliós nagyváros az egy szem elveszett fiúcskát). Az Omar helyett inkább a Bekas ugrott be erről a szakaszról Smile .

Nekem inkább az általánosságban gyengébbnek tartott második fele jött be valamivel jobban, három okból is. Dev Patel játéka jól kifejezte a kétségek, a bűntudat és a tehetetlenség közti őrlődést (engem az arcbeli különbség sem zavart annyira), abból, amit elmond, nagyon úgy hangzott, hogy ő sem volt folyamatosan az az idilli mintagyerek, akinek a 25 év ugrással mutatni próbálták. Az alkesz-hómlesz stílussal viszont nekem túltolták, hogy a nagy keresés közben muszáj neki ennyire lecsúsznia, még ha értem is a megszállottságot mögötte, és azt, milyen elszántan vetette magát a keresésbe, amikor végre eszközt kapott a kezébe hozzá (valószínűleg mindig is foglalkoztatta a múltja, csak esélye sem volt hozzákezdeni, a származását meg két hófehér ausztrál között aligha lett volna értelme titkolni). A másik kettő pedig Mantosh története (nekem a fináléig az volt a legdrámaibb jelenet, ahogy a gyerek Mantosh (Keshav Jadhav) fején megmutatták a vágásokat... csak abból lehetne egy külön filmet csinálni) és Rooney Mara alakítása.

Kidmané viszont annyira nem győzött meg; a vacsorás jelenetnél úgy látszott, hogy a plasztika nagyon nem tett jót az ilyen mélyen drámai, hullámzó érzelmű pillanatoknak, még ha inkább a kritikus helyzet, a "vallomás" nyomhatott is többet a latba a jelölésénél, és ott tényleg jó volt. Az örökbefogadós nyilatkozata viszont bennem csak kérdőjeleket hagyott, mert bármennyire is sajnálatos, és van tele egyéni tragédiákkal, annak semmi alapja nincs, hogy a világ egyik felét "csirkekeltetőnek" használjuk, azért, hogy a másik fele (a legtöbb esetben nyilván gondosan szelektálva, katalógusból) felnevelje azokat... a maradékra meg rázárjuk az ajtót, hogy ide aztán be ne gyertek... De Sue és John története is megérné a maga filmjét, három mondatnál "kicsit" többet szánva a kérdésre.

Olvastam olyan véleményt is, hogy az egész film azért vacak, mert egy sorsból próbál könnyeket facsarni, és nem foglalkozik a maradék évi 79.999-cel, pedig de. A lezárás érzelmességén túl (hú, kifejezetten riasztó volt nekem is, ahogy Saroo mögött jönnek a férfiak, a családja mögött a nők, annyira mű az egész...) ez ugyanis nem önmagában film, hanem egy mozgalom reklámfilmje is, ahogy az a végéből látszik. És ha annyit tesz, hogy összehozza azt a párezer embert, akik hasonló módon gondolkodnak, vagy újabb elsodródott családoknak segít egymásra találni, akár így, akár úgy, talán többet elérhet, mint a Gettómilliomos.... Többet, mint ha el sem készült volna.

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3942
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Némaság   Kedd Márc. 21, 2017 12:08 am






Némaság




„Te mit tennél értük? Imádkozol? És mit kapsz cserébe? Csak még több szenvedést!” … bizony!   Twisted Evil

Nem egyszerű számomra egy ennyire mély vallásossággal átitatott filmről írni, a legutóbb, mikor ilyesmivel próbálkoztam, egy nem kicsit indulatos kritika született az amúgy kiváló Keresztút című filmről. Ez az aktuális mozi, Scorsese Némasága bizonyos aspektusaiban egészen hasonló indulatokat váltott ki belőlem menet közben – a különbség csak annyi, hogy a teszefosza padrékkal Japánban eltöltött 160 perc közben elég hosszú és unalmas is volt ahhoz, hogy háborgó lelkem néha lecsillapodhasson. Egyúttal büszkén vállalom és hirdetem: ennek a Némaságnak megintcsak nagyobb a füstje, mint a lángja, a film iszonyat vontatott, érdektelen, néha agyrém jelenetekkel telepakolva – Scorsese pedig számomra soha nem volt az a rendező, akinek minden munkája előtt térdre borultam volna. Sőt… Mindezekből persze az is következik, hogy szerte a neten talán újfent én fogom egyedül lehúzni a filmet – de hát aki ismeri a véleményemet az egyházról, a vallásról, istenről, ebben túl sok meglepőt nem is talál tán.

1600-as években (is) valami idióta itt Európában azt gondolta, hogy jó a világnak és Japánnak az, hogy nyolc elbukott keresztes hadjárat és egy leigázott/megtérített indián nép után most távol-kelet felé kell terjeszteni ezt a csodás keresztény (katolikus) hitet. El is utazik hát néhány önkéntes Japánba, hogy az ott élő egyszerű emberek fejébe incepcióként elültessék a mi urunk mindenhatóságát – arra azonban nem számítottak, hogy az akkor fennálló hatalom meglehetősen kritikus lesz a hittérítőkkel szemben. Mit kritikus… tűzzel vassal irtja a már megtért hazai versenyzőket, azokat betolakodókat – a papokat –, akik ezt a számukra fertőt pedig idehozták nekik, hitük nyilvános megtagadására kötelezik. A kezdő képsorokon egy ilyen eseménykompozíciót látunk, amiben meglehetősen kegyetlenül bánik a Japán Inkvizítor – akiről két gondolat: nincs pörgettyűs piros fénykardja, mint társainak a Rebelsben, illetve, hogy egész film alatt nem öregszik – utasítására annak serege, s amiben pár kép erejéig feltűnik az amúgy félreérthetően címszereplőnek kikiáltott Ferreira atya, alias Liam Neeson is. A felütés még tetszett, a környezet, a színek, az egész picit emlékeztetett a Valhalla felemelkedése nyitányára (később meg majd a sok köd meg homály), s rögtön két dolog is eszembe jutott ezzel a felállással kapcsolatban. Az egyik az, hogy már megint itt a kereszténység erőszakosan nyomuló térhódítása, már megint csak azt láttam, hogy mi a fasznak kell elmenni a világ másik végére, tanítani egy olyan úr mindenhatóságát, aki nagy ívben leszarta saját fiát is a kereszten (persze, saját fia,  Rolling Eyes ). Amúgy a Némaság cím pont arra utal, hogy itt is leszar majd mindenkit, de erről később… A másik dolog, ami viszont az ellenoldalt, a japánokat érinti: hiába ők voltak a Nagy Hon- és Vallásvédő Háború hősei, fellépésük semmiben nem különbözik a mai szélsőséges iszlám tetteitől – és akkor ugye fel lehet tenni a kérdést, melyik vallás is a károsabb.

No. A lényeg az, hogy évekkel később az a hír jut el  Portugáliába, hogy ez a Ferreira atya bizony elkurvult és japcsi nőt vett feleségül – elárulta hitét, jézust, mindent, ami fontos volt neki. Ezt megdöbbenve hallja két volt ex padawanja, Rodrigues (Andrew „DesmodDoss” Garfield), illetve Garupe (Adam „KyloRen” Driver), akik annak ellenére, hogy hallanak a japán keresztényüldözésről, önként és dalolva, titokban oda akarnak menni, megkeresni volt mesterüket, hogy visszatérítsék a Világos Oldalra. Felhúztam a szemöldökömet, és már itt kiutaltam nekik látatlanban egy-egy szobát a bolondokházában. Kb. így tudom elképzelni azokat is, akik fénnyel képesek etetni a gyereküket – az ennyire elvakult, hitbuzgó mócsingok rövid idő alatt képesek felidegesíteni: a játékidő nagy részében pedig ez a két padre mindent megtesz, hogy ez sikerüljön nekik. Annyira gáz és abnormális összekulcsolt kézzel, valami földöntúli hatalomhoz fohászkodva végignézni emberek tömegeinek kivégzését, annyira beteges mindezt a hittel kezelni, hogy legszívesebben bemásztam volna a filmbe, felpofozni ezt a kettőt. S ha már a kettő: Garfield a legutóbbi mozijában, az A fegyvertelen katonában is ilyen szentfazék bolond volt, s nekem az az összetevő,  ott, abban a filmben sem jött be, de úgy látszik, a srácnak fekszik ez a szerep. A másik: nem mehetek el szó nélkül Adam Driver mellett sem: jobb lenne mindenkinek, ha visszahúzná a Ren-maszkot, mert ez a látvány így senkinek nem jó. Nagy szerencse, hogy a kezdeti lendület után a két papocska szétválik, és mi zömében Rodriguessel maradunk.

Akit aztán természetesen jól elkapnak a japánok (úgy mégis, mi mást is remélt??), s akit másfél órán keresztül próbálnak arra kényszeríteni, lépjen rá egy jézus téglára. Komolyan, totál nem értettem, mi az az egész, honnan jött, mire használhatták azt eredetileg – itt, Japánban csak egy lépcsőfok volt a megtisztulás útján. Ez a másfél óra nekem iszonyat kínos volt. Az A Passió című zseniális Gibson filmben is végig azt hajtottam magamban, hogy "Szegény bolond, aki a kereszted viszed, mondd már ki azt, amit hallani akarnak, és vége a szenvedésednek" – de ott ő a saját sorsának (kov)ácsa volt. Itt viszont, ez a fiatal srác a hitbe való felesleges és idióta, életszerűtlen és abnormális kapaszkodásával nem elsősorban magát, hanem ártatlan parasztok százainak életét veszélyeztette. Pedig mit kellett volna csak csinálnia? Koszos lábával csupán rálépni egy kőre, amin van egy – azt hiszem – keresztre feszített valaki. Amit japánok tesznek elé, tehát még azt is mondhatná, hogy nem is hiteles szent dolog… de nem, ő a fasza gyerek. Ő aztán nem lép rá, hadd halljon meg mindenki az ő beképzelt vallásáért – és igen, ahogy Ferrera is rávilágít, az ő egójáért. Mert az úr így, meg úgy – de az a fránya csak hallgat és nem mond semmit. Hallottatok amúgy bárkitől arról, hogy valaha is istenkénk válaszolt volna bárkinek is? Elvenni azt qrvára tud… de válaszolni… no, azt nem. Lehet, tényleg néma az öreg?  hmmm


Szinte már megváltás lesz mindenki számára, mikor eljön a pillanat, hogy dönteni kell: mert tudjuk, hogy ha rálép, akkor vége a karakter és a nézői szenvedésnek, ha meg nem, akkor talán kivégzik és nem kell többet hiábavaló imáit lesni. Most azt nem árulom el, mi is fog történni, az biztos, én már a film 35-ik percében ráléptem volna arra a qrva téglára: nekem ez az egész vallási kérdés megmarad az Odaát tematikájánál, isten rég lelépett innen, miután meglátta, milyen elbaltázott világot teremtett. Ja, nem, az Darwin volt.. vagy az UFOk?  Rolling Eyes  Mindegy. A Némaság központi témája a hit abban a hitben, hogy minden szörnyűségnek célja és értelme van, valami magasabb rendezési elv szerint, s hogy minden, istenhez intézett, meg nem válaszolt ima egy újabb próbatétel az ifjú papnak. Bazzeg, Shaolinnak is csak 36 kamrája volt, itt annál jóval többet kell Rodriguesnek kiállni, ennél még egy jedi padawannak is könnyebb volt a sora…

Azonban az én meglehetősen kritikus és sarkított nézőpontom ellenére még simán lehetett volna ez egy jó film (ahogy pl. a Keresztút), de sajna nem lett az. Egyszerűen túl nagy, túl hosszú és túl érdektelen, hogy az legyen. Rengeteg üresjárat és fura beállítás van benne, hol a sötétségben tűnik el a látnivaló, hol a ködben történik meg ez. Kifejezetten irritált (a A hét szamuráj legfőbb ellenérzése ez volt) a falusi japán karakterek viselkedése, hangja, hanghordozása, hisztije – ugyanakkor bámultam a képernyőt, hogy itt bazzeg aztán mennyien tudnak angolul. S álljunk is meg egy pillanatra. Angolul? De hát ezek a szerencsétlenek deklaráltan portugálok voltak… az smafu? Ha már az eredeti japán nyelvet meghagyták, illett volna a betolakodókét is meghagyni. S hogy miért húztam a számat a japánok angol tudására? Nos, lehet, hogy már írtam valahol, de egy barátom négy évvel ezelőtt elment három hónapra biciklizni Japánba. Bejárta az egész országot, és állítja, hogy a japánok angoltudása egy hollywoodi mítosz… még 2013-ban is!!! Nem hogy az 1600-as években…

A kritikusok többsége Scorsese mesterművének tartja ezt a mozit, én azonban nem. Rettentően eltúlzott, elnyújtott – és tulajdonképp érzelemmentes két és háromnegyed óra. Nem kevés művészieskedés van benn, meddő gondolatok a buddhizmusról és a kereszténységről – császári ágyasokon és feleségeken keresztül bemutatva. A legjobb nekem Ferreira karaktere volt a végén, egyedül az ő szájából hallottam olyanokat, amiket el tudtam fogadni. Ennek az egész filmnek jobb a PR-ja, mint maga az alkotás, ha mondjuk egy órával rövidebb lenne, meg érdekessé tették volna a japán statiszták halálát, egész jó kis hittérítőkudarcos mozi lehetett volna. De így… a nagy része kínszenvedés volt: Néha elgondolkodtam közben, hogy rálépek a távirányítóra, aztán beteszek valami jó kis Iced Earth-öt vagy Gunst és akkor vége lesz a Némaságnak.

De kibírtam.   yeah




60%




.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2848
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Márc. 21, 2017 7:23 am

R2-D2 írta:

Némaság

Nem egyszerű számomra egy ennyire mély vallásossággal átitatott filmről írni, a legutóbb, mikor ilyesmivel próbálkoztam, egy nem kicsit indulatos kritika született az amúgy kiváló Keresztút című filmről. Ez az aktuális mozi, Scorsese Némasága bizonyos aspektusaiban egészen hasonló indulatokat váltott ki belőlem menet közben – a különbség csak annyi, hogy a teszefosza padrékkal Japánban eltöltött 160 perc közben elég hosszú és unalmas is volt ahhoz, hogy háborgó lelkem néha lecsillapodhasson.

Az ennyire elvakult, hitbuzgó mócsingok rövid idő alatt képesek felidegesíteni: a játékidő nagy részében pedig ez a két padre mindent megtesz, hogy ez sikerüljön nekik. Annyira gáz és abnormális összekulcsolt kézzel, valami földöntúli hatalomhoz fohászkodva végignézni emberek tömegeinek kivégzését, annyira beteges mindezt a hittel kezelni, hogy legszívesebben bemásztam volna a filmbe, felpofozni ezt a kettőt. S ha már a kettő: Garfield a legutóbbi mozijában, az A fegyvertelen katonában is ilyen szentfazék bolond volt, s nekem az az összetevő,  ott, abban a filmben sem jött be, de úgy látszik, a srácnak fekszik ez a szerep. A másik: nem mehetek el szó nélkül Adam Driver mellett sem: jobb lenne mindenkinek, ha visszahúzná a Ren-maszkot, mert ez a látvány így senkinek nem jó. Nagy szerencse, hogy a kezdeti lendület után a két papocska szétválik, és mi zömében Rodriguessel maradunk.

Ez a másfél óra nekem iszonyat kínos volt. Az A Passió című zseniális Gibson filmben is végig azt hajtottam magamban, hogy "Szegény bolond, aki a kereszted viszed, mondd már ki azt, amit hallani akarnak, és vége a szenvedésednek" – de ott ő a saját sorsának (kov)ácsa volt. Itt viszont, ez a fiatal srác a hitbe való felesleges és idióta, életszerűtlen és abnormális kapaszkodásával nem elsősorban magát, hanem ártatlan parasztok százainak életét veszélyeztette. Pedig mit kellett volna csak csinálnia? Koszos lábával csupán rálépni egy kőre, amin van egy – azt hiszem – keresztre feszített valaki. Amit japánok tesznek elé, tehát még azt is mondhatná, hogy nem is hiteles szent dolog… de nem, ő a fasza gyerek. Ő aztán nem lép rá, hadd halljon meg mindenki az ő beképzelt vallásáért – és igen, ahogy Ferrera is rávilágít, az ő egójáért. Mert az úr így, meg úgy – de az a fránya csak hallgat és nem mond semmit. Hallottatok amúgy bárkitől arról, hogy valaha is istenkénk válaszolt volna bárkinek is? Elvenni azt qrvára tud… de válaszolni… no, azt nem. Lehet, tényleg néma az öreg?  hmmm

60%


Scorsese ebben a filmben -ami állítólag a búcsúfilmje- nagyon sokat dolgozott azért, hogy már majdnem utánozni tudja Terrence Malickot. Csinált egy hosszú filmet természetfilmes snittek garmadájával egy filozofikus kérdéseket feszegető drámáról, amihez aláfestésnek sokszor csak a belső monológok, az önmarcangolás kérdései társulnak... de azt a mélységet csak szerette volna elérni, ami Malick filmjeinek (legyenek bár technikailag totál zagyvaságok) általában sikerül.

Ha csak annyi volt a terve ezzel, hogy egy lenyomatát adja, mennyi szenvedést kellett kiállnia a vallás nevében a középkori Japánban pár parasztnak, mint a keresztényüldözés újabb bizonyítéka, akkor az sikerült, de akkor arra baromi sok volt a két és fél óra. Ha viszont az évtizedes élet- és filmes tapasztalatával a háta mögött mélyen bele akart kotorni a vallás és a hit kérdésébe, vászonra önteni a saját kétségeit és a saját meggyőződését két hittérítő és egy csomó japán formájában, azzal mellényúlt. Akkor sokkal jobban bele kellett volna menni abba, hogy mit is jelent a kereszténység a japánok számára, mivel szemben jelent nekik alternatívát, milyen válaszokat találnak meg benne, amiért ezt ilyen fontosnak tartják (még ha a keresztelés után rögtön a Paradicsomba szóló "belépőjegyük" után érdeklődök nagyjából betájolták ezt), és hogy látva az inkvizítor tetteit a padre hogyan éli ezt meg a saját vallásosságában. Több kellett volna az érvelésekből és a vitákból (a film három legjobb jelenete simán ezek voltak nekem), mert ezek legalább karcolgatták, hogy mit is jelent a hit, ami a vallásban ölt testet, és aminek az egyház adja a kereteit, mert ezek az aktuális kérdések több száz évvel később is... még akkor is, ha az interneten keresztül több tudás is hozzáférhető erről, sőt, éppen azért. Hogy a "laikusok" is átérezzék, mekkora súlya is van egy dogmának, ami mögé nem kellenek érvek, "csak" meggyőződés, hogy mögé tudják képzelni a saját elveiket, azt, ami nekik fontos, és hogy milyen lenne, ha azért kéne tűrniük a szenvedést, és hallgatni napi szinten a támadásokat és a szirénhangokat. Mert így persze könnyű, hogy valami olyasmit kellett a padrénak megtagadni, amit amúgy is megvetsz hmmm ...

És ez volt az a pont, amihez mindhárom "nyugati" színész túl "csirke" volt. Liam Neeson az elején még jó volt, aztán a végére, a legkritikusabb jeleneteknél felvette a "Bryan Mills"-arcot, és ezzel nagyjából ki is ölte az érzelmeket a játékából (még ha bele is lehet magyarázni, hogy erre is volt oka). Andrew Garfield tudásának az még belefért, hogy a Fegyvertelen katonában egy naiv idealistát (kicsit bárgyúra vett arcjátékkal...) bemutasson, ott elhittem ezt neki, de itt a mélyen gyökerező, megkérdőjelezhetetlen hit, és azért a napi szintű megküzdés túl magas volt neki... és ettől volt drámai jelenet, amit konkrétan elröhögött. Adam Driver meg... isten bizony, próbáltam inkább a hangjára figyelni, mert van egy remek orgánuma, meg nem az ő hibája, hogy a film első felében a karaktere szinte csak hisztizett... de így is csak az maradt, hogy egy elpocsékolt szereplőnek tartsam ebben a filmben, pedig Rodrigues és Garupe között remek hitvitákat lehetett volna folytatni, ha hagyják nekik. A japánok viszont teljesen jók voltak: a parasztokon látszott, hogy mennyire szomjazzák a reményt, hogy az élet több, mint szikla, sár, köd és állandó gürcölés, jó volt a tolmács is, és a vezetőt meg ugyan megint Dodó kacsára vették ezzel a nyávogós beszédstílussal, de amit mondott, az érdekes volt.
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3942
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Márc. 21, 2017 6:13 pm

Niwrok írta:

Némaság


Scorsese ebben a filmben -ami állítólag a búcsúfilmje- nagyon sokat dolgozott azért, hogy már majdnem utánozni tudja Terrence Malickot. Csinált egy hosszú filmet természetfilmes snittek garmadájával egy filozofikus kérdéseket feszegető drámáról, amihez aláfestésnek sokszor csak a belső monológok, az önmarcangolás kérdései társulnak... de azt a mélységet csak szerette volna elérni, ami Malick filmjeinek (legyenek bár technikailag totál zagyvaságok) általában sikerül.



Akkor, ha jól olvasom, neked sem volt egy maradandó élmény. Oké, én megint túl "bunkó" voltam, de a prekoncepciómat leszámítva azért nagyjából ugyanazt éltük meg. peace
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2848
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Márc. 21, 2017 8:08 pm

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Némaság

Scorsese ebben a filmben -ami állítólag a búcsúfilmje- nagyon sokat dolgozott azért, hogy már majdnem utánozni tudja Terrence Malickot. Csinált egy hosszú filmet természetfilmes snittek garmadájával egy filozofikus kérdéseket feszegető drámáról, amihez aláfestésnek sokszor csak a belső monológok, az önmarcangolás kérdései társulnak... de azt a mélységet csak szerette volna elérni, ami Malick filmjeinek (legyenek bár technikailag totál zagyvaságok) általában sikerül.



Akkor, ha jól olvasom, neked sem volt egy maradandó élmény. Oké, én megint túl "bunkó" voltam, de a prekoncepciómat leszámítva azért nagyjából ugyanazt éltük meg. peace


Nem pontoztam, de egyébként olyan 6-6,5 körül lenne. Nagyjából annyival kapva többet, amennyivel inkább el tudtam gondolkodni a látottakon.
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3942
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Szólít a szörny   Hétf. Márc. 27, 2017 12:35 am





Szólít a szörny




Immár nyolc éve annak, hogy belefutottam egy addig tök ismeretlen rendező, a spanyol Juan Antonio Bayona első nagyjátékfilmjébe, a borzongatóan izgalmas és félelmetes Árvaházba. Már akkor felfigyeltem erre a faszira, már akkor gondoltam rá, hogy érdemes lesz követni munkásságát – még ha nem is mindig minden a rendezőn múlik –, de aztán az embernek annyi helyre kell figyelnie, hogy a nagy dömpingben el-el felejt neveket, rendezőket, filmeket. Aztán, a 2012-es Lehetetlen után, ami nálam simán az utóbbi évtized egyik legjobb filmje lett, már nem volt ilyen probléma: mióta pedig megtudtam, hogy mit csinál Bayona, azóta érdeklődéssel vártam ezt az új projektjét. Sőt, tovább tekintve, az összes eddigi franchise folytatás közül talán a Jurassic World második része érdekel legjobban, miután kiderült, hogy Bayona a rendezője…

Annyit hozzátennék ehhez a bevezetőhöz, hogy a Szólít a szörny nem Bayona legjobb filmje. Még így is kenterbe ver sok mindent, amit ok nélkül istenítenek manapság, meg is van benn minden, ami a korábbi műveit naggyá tette – mégis, valahogy ez a fantasyba oltott dráma engem most nem érintett meg annyira, amennyire esetleg a témája miatt várható lett volna. Volt néhány apróság, ami kizökkentett az élményből, néhány, a főszereplő srác reakciójához (vagy annak elmaradáshoz) köthető apróság, no meg az, hogy őszintén szólva, halványlila fingom nincs, mi is volt az ent tanmeséinek tanulsága. Mindegy, Bayona még így is remek érzékkel bánik a gyerekekkel (valahogy ez minden filmjében megy neki) és a Lehetetlen után másodszor is képes volt könnyeket csalni az arcomra… nem annyira, mint mikor ott találkoznak a szereplők, de azért sikerült.

Az ifjú Connor O’Malley-t (Lewis MacDougall) rémálmok gyötrik: egy temetőben jár, ahol egyszer csak beomlik alatta a föld, ő pedig képtelen tartani anyját, aki így a szakadékba zuhan. Ha valaki eléggé figyel és már az első percben elkezd kombinálni, könnyen kitalálhatja a film központi konfliktusát: Connor anyja beteg, a srác pedig fél őt elveszíteni. Jómagam nem voltam ilyen alapos, így csak kb. negyed óra múlva szembesültem a ténnyel, miszerint Anya (Felicity Jones) súlyos beteg, de nem igazán akarja saját sorsával Connort terhelni, így egyfajta kegyes hazugságokkal folyamatosan életben tartja a srácban a reményt. Érdekes egyébként abba belegondolni, hogy – különösen a zárójelenet tükrében – a Szörny mennyire is jött el Connorhoz és mennyire az anyjához… Ahogy mondtam, a problémával én csak akkor szembesültem, mikor a Nagyi (Sigourney Weaver) belép a képbe – az a nagyi, aki amúgy minden, csak nem unokacentrikus – addig viszont két apró kellemetlenség befészkelte magát az agyamba. Az első, hogy nekem valahogy nem állt össze a spanyol-angol-skót- amerikai kombó: a helyszín, az akcentusok, a cím, a rendező… valahogy olyan fura volt az összkép. Ennyi spanyol filmmel a hátam mögött fura volt angliai utcákon járni, egy skót nevű sráccal, meg ez erős angol akcentusú anyával – biztos, ez másnak nem tűnt föl, de én kicsit nehezen akklimatizálódtam ebbe bele. A másik, sokkal fontosabb, az meg Connor iskolában betöltött szerepe: ennyire balfék nem lehet, gondoltam, hogy gyakorlatilag minden nap hagyja magát megaláztatni – oké, hogy majd ennek is meglesz a feloldása, de ott, akkor, zavaró volt nézni.

Connor tehát rendesen maga alatt van, s ahogy ilyenkor lenni szokott, a gyermeki képzelőerő segítséget hív a probléma leküzdésére: esetünkben pedig ez nem más, mint egy ent… bocsánat, egy tiszavirág fa a közeli temetőből (Liam Neeson). A fa gyakorlatilag „rátör” Connorra egy este, és közli vele, hogy három éjszakán át elmesél neki egy-egy történetet, a negyedik éjszakán pedig Connor fogja elmesélni a sajátját – egyfajta terápiaként, megszabadítja a srácot rémálmaitól. Erről a felállásról több filmes kapocs is eszünkbe juthat, én először egy barátságos óriásos, kalandos, mesés fantasyra készültem, de aztán ahogy egyre sötétebb, dühösebb és szomorúbb lett a sztori, úgy lett egyre világosabb, hogy inkább az A Faun labirintusa az, amihez köthető a film. Meg persze picit az örök klasszikus Karácsonyi énekhez, már csak a történetek miatt is. A Szörny – aki amúgy Neeson hangján baszott jól szól házimozin – elkezd mesélni, először egy különleges királylányos-herceges sztorit, aztán egy gyógyítóst végül egy láthatatlan emberest – ezek közül utóbbi talán kettőnek érteni vélem terápiás jellegét, de az elsőt nem tudom hova tenni. Connorra pedig hat a kezelés, szinte átlényegül a fába, sok más történethez hasonlóan a Szörny lesz az ő barátja, társa, védelmezője… egészen addig, amíg a saját sztoriját el nem kell majd mesélni.

Így válik a Szólít a szörny egy két szálon futó dark fantasy drámává: Connor kapcsolata a fával, annak az animált meséi (qrva jók) az egyik, talán barátságosabb vonal – már ha egy szoba szétverését annak lehet nevezni – míg a másik, a valóság egyre szomorúbb képet mutat magáról. Persze, a kettő között jócskán van átjárás Connor által, de úgy gondolom, ahogy Anya betegsége súlyosbodik (Felicity Jones zseniális) úgy nő a nézőben is egyre jobban a feszültség, és úgy kapaszkodik a néző is egyre jobban a fa titokzatos meséibe. Pláne, hogy az egyik kifejezetten arról szól, hogy amíg van hit, van remény – paradox módon a negyedik történet pont ennek a cáfolata. Annak menet közben nem nagyon örültem, hogy Connor elvált szülők gyereke – ez bizony meglehetősen klisés helyzet – de ha már az, természetesen Apa (Toby Kebbell, ismét) is hazatér egy rövid időre a távoli Amerikából, mikor megtudja, hogy exe beteg és hogy a fiának esetleg szüksége lehetne az apjára. Vélhetően ti is kitaláljátok majd, mi is az ő jelentősége a történetben, én mindenesetre általa jöttem rá a lehetséges végkifejletre – de Bayona mentségére legyen mondva, a legutolsó pillanatig kétséges volt, ez bekövetkezik-e… és mindez nem másért, hanem mert volt egy dörmögő hangon beszélő entünk, s ha már van ilyenünk, miért is ne lenne képes változtatni bizonyos dolgokon??

Adva van tehát egy szomorú (és egyre tragikusabb végkifejlet felé rohanó) családi kör – amit meg mi itten ugyebár, szeretünk. Ha csak ennél ragadunk le, már ennek az elemei is érdekesek, külön-külön mind megérnek egy misét, hisz a nagybeteg, gyerekét áltató anyu, a napi szinten megalázott, valóságot látszólag elfogadni nem tudó, kissé szerencsétlennek tűnő kisfiú, illetve az unokáját látszólag nem szívlelő nagyi háromszöge alapból egy kiváló drámát hordoz magában. Ebbe könyököl bele az újranősült apa, aki nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel, illetve a film címszereplője, maga a Szörny… amitől az egész túllép a hagyományos dráma keretein. Viszont, talán pont ez, ami icipicit csorbít is annak élén, a beszélő fa – még ha egyértelműen a sérült srác találmánya is – a vásznon megjelenve, a történetbe illesztve egyszerűen nem vehető komolyan. Annak ellenére mondom ezt, hogy a mozinak bőven van így is érzelmi töltete, tényleg egy szívfacsaró történet, de legutóbb a cunami valahogy hitelesebb és befogadhatóbb háttér volt egy ennél jóval vidámabb sztorihoz. A már említett A Faun labirintusa mellé egyébként nekem még az Imaginaerum ugrott be, mint párhuzam, igaz, az lényegesen szürreálisabb volt, de azt meg a zene egyedivé tette.

Azt el is felejtettem írni, hogy Bayona filmje is egy könyvadaptáció, az írott művet ismerők szerint elég jól ragadta meg annak lényegét. A castingra azt hiszem, egy rossz szavunk nem lehet, nekem viszont meglepő módon nem a srác játéka jött be legjobban, hanem az az átalakulás, amit Felicity Jones vitt végbe. Pláne, ha a videofelvételekkel vetjük össze a finálét… már-már Bale-i szint. Miután beleszoktam a spanyolangol filmbe, kifejezetten tetszett az egész környezet, az egyre szürkébb és borúsabb képi világú város, mint háttér, a hullámvasutas bevágáson (Blackpool Pleasure Beach – Infusion) meg jót mosolyogtam. A Szörny technikailag szerintem hibátlan volt, ahogy írtam, a hangja eredetiben az valami brutális… Neeson orgánuma ideális választás (és ha mondjuk nem lett volna évekkel ezelőtt Szilszakáll, most az államat keresném a földön). Tényleg egy magával ragadó mese az egész, nagyon súlyos – szerencsére nem mindenkit ebben a korban érintő – terápiás jelleggel, de én azt mondom, hogy ebből egy iszonyat kemény drámát is lehetett volna csinálni. Viszont akkor nem lenne benn ent, és nem ez lenne a film címe.





80%



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2848
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Hétf. Márc. 27, 2017 5:31 pm

R2-D2 írta:

Szólít a szörny

Miután beleszoktam a spanyolangol filmbe, kifejezetten tetszett az egész környezet, az egyre szürkébb és borúsabb képi világú város, mint háttér, a hullámvasutas bevágáson (Blackpool Pleasure Beach – Infusion) meg jót mosolyogtam. A Szörny technikailag szerintem hibátlan volt, ahogy írtam, a hangja eredetiben az valami brutális… Neeson orgánuma ideális választás (és ha mondjuk nem lett volna évekkel ezelőtt Szilszakáll, most az államat keresném a földön). Tényleg egy magával ragadó mese az egész, nagyon súlyos – szerencsére nem mindenkit ebben a korban érintő – terápiás jelleggel, de én azt mondom, hogy ebből egy iszonyat kemény drámát is lehetett volna csinálni. Viszont akkor nem lenne benn ent, és nem ez lenne a film címe.

80%


Köszi taps taps !

Az előzetest vetítették nálunk a moziban, akkor tetszett is, aztán valamiért amikor már maga a film volt itt, nem figyeltem rá annyira, hogy elmenjek, így kimaradt.
Jó, hogy szóltál róla, meg hogy sok olyan apróság belekerült az írásba, ami annál is több kedvet csinált, mint ami eredetileg is volt. Így akkor hamarosan megnézem én is... különben lehet, hogy csak a jövő évi pótlási időszakban került volna elő.

Érdekes, mert egy hasonló filmet néztem én is a múlt hét végén, megpróbálok valamit összeírni róla holnapra.
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3942
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Élet   Kedd Márc. 28, 2017 6:20 pm





Élet




Aki icipicit is járatos a filmvilágban, annak elég, ha kettő címet mondok az Élet kapcsán: Gravitáció és Alien - mindenhol ezt olvashatjátok a neten is (többnyire a Gravitációt hagyják ki a példálózásból), s többnyire mindenhol egy gyenge Alien klónnak tartják a filmet. A két sci-fi említésével jómagam is egyetértek, de ezúttal kevéssé pejoratív értelemben: nálam ez a film nem attól gyengébb, hogy kétségkívül emlékeztet az Alien első részére, hanem azért, mert a cselekménye közben a karakterek képtelenek épeszű döntéseket hozni a probléma leküzdése érdekében, no és leginkább a fináléja miatt. Az ugyanis nagyon nem kellett volna, már fogtam a fejemet, mikor megláttam a környezetet – ezzel az egy szcénával, a maga iszonyat elcsépelt, kiszámítható és klisés mivoltával az Élet majdnem beleesett a B kategóriás bilibe.

Szóval Gravitáció és Alien. Aki tervezi az Élet megnézését, vélhetően látta mindkettőt, úgyhogy túl sok magyarázatot nem is fűznék hozzá… hacsak annyit nem, hogy nekem kifejezetten tetszett az idegen organizmus ilyen szinten valós és hitelesnek tűnő környezetbe helyezése. Ismét egy űrállomás a Föld körül, ismét életszagú környezet – azt nem tudom, az űrhajósokon miért nincs cipő, de elhiszem, hogy nincs – amibe ismét berobban egy fenyegető lény. Nincs ezzel az ötlettel és koncepcióval semmi probléma, a probléma inkább a forgatókönyvvel és az emberi hülyeséggel van. De kezdjük az elején… Valamikor, nemsokára egy szép nagy nemzetközi űrállomás fog keringeni a Föld körül, ami jó sok pénzből épül, s amin természetesen nemzetközi legénység lesz. Esetünkben orosz parancsnokkal (Olga Dihovichnaya – róla csak annyit, hogy tényleg orosz és ez az első hollywoodi fellépése), akinél az első percekben, míg nem tudtam milyen nemzetiségű, kifejezetten idegesített az affektáló szinkron… kíváncsi leszek majd eredeti nyelven milyen lesz a mozi. Aztán van egy japán faszi, a csapat technikusa (?), Sho (Hiroyuki Sanada – nagy kedvenc, az Üzenet az űrből Shiroja), egy angol néger, Hugh (Ariyon Bakare), meg három amerikai: Rory (Ryan Reynolds), Miranda (Rebecca Ferguson) és David (Jake Gyllenhaal). Miután kiörömködtem magam a parádés szereposztáson, két dolog is eszembe jutott már rögtön a film elején: az egyik, hogy ha már egyszer egy apró poénnal feldobják a labdát a különféle nemzetek civódására, miért is nem fektettek erre, ekkor nagyobb hangsúlyt – hisz a mozi első negyede simán elbírta volna a viccesebb hangvételt. A másik pedig talán egy szemétség… de azon gondolkodtam, mi a faszt keres fönn egy béna a világűrben??? Nem arról van szó, hogy oda csak makkegészséges embere mehetnek? Jó, talán Hawkingot felvinnék, ha valamit látnia kellene – no de a marketing miatt betenni egy feka rokkantat… még jó, hogy nem volt PR meleg senki.

Az Élet első öt perce zseniális. Vágatlan felvételen láthatjuk, ahogy a csapat befog egy félresiklott pályán közeledő Mars szondát – ez pedig bámulatosan van fényképezve. Ahogy a kamera úszik a zoknis személyzettel együtt a súlytalanságban, az kifejezetten tetszett. Kár, hogy egy ilyen erős felütés után egy jó negyed óra dögunalom jön, amiben a film kényszeredetten próbálja bemutatni az űrállomás mindennapjait. Olyan, mintha egy híradót néznénk a TV-ben, ahelyett, hogy igazából közelebb hoznák a karaktereket a nézőhöz, bántóan sokat fókuszálnak magára a súlytalanságra – és még nem is ez a legkínosabb. A legkínosabb ez az egész földi hajcihő a gyerekekkel, meg a névválasztással… anyám. Jó hogy nem Kevin… különben is: el tudjátok képzelni, hogy a NASA pár nappal egy totál ismeretlen életforma befogása után, minden komoly vizsgálat előtt/közben világgá kürtöli az egészet és így választ neki nevet?? NEVET??? Én nem…

Szerencsére a nyögvenyelős szakasznak viszonylag hamar vége, a Földön nem is járunk többet (ja, de bocs), és a film elkezd foglalkozni az igazi konfliktussal: nevezetesen azzal, hogy a tudóscsapat életre kelti az idegen organizmust, fenn, az űrállomáson. Egy egész sor remekbeszabott ötlet és megvalósítás övezi innentől a történetet, és hiába a nyilvánvaló párhuzam az Aliennel, illetve annak facehuggereivel, szerintem egy kifejezetten izgalmas, feszült egy óra következik. Majdnem minden jelenet, amiben az űrpolip szerepel, nekem nagyon tetszett, kellően félelmetes és sejtelmes volt a lény: az már picit más kérdés, hogy ez a sejtelmesség véleményem szerint nem szándékos, sokkal inkább a sumákolás és az átgondolatlansága miatt van. Nem azért nem tudunk meg jóformán semmit Kelvinről – és ezek még képesek voltak a dögöt nevén hívni azok után, amiket tett  Rolling Eyes  – mert annyira titokzatos lenne, meg mert nem lett volna idő vizsgálni, hanem mert az írók sem tudnak róla semmit. Sőt, még azzal sem következetesek, amit tudnak róla: ugyanis tegyük fel, hogy bírja a világűr hidegét, nem fog rajta a tűz, de állítólag oxigén kell neki. Ezek meg kint akcióztatják szegényemet a semmiben…

De ha még csak ez lett volna a legnagyobb baj, akkor most örülnék. Akkor nem kellene azon morfondíroznom, hogy a zoknis csapat azért zoknis, mert ez hűen kifejezi agykapacitásukat. Nem írhatom le nyíltan a spoilerveszély miatt, de kapásból három olyan pontot tudok említeni a filmből, mikor is az űrpolipot simán ki lehetett volna nyírni – de legalábbis izolálni – amikor azonban az emberi baromság került be helyette a forgatókönyvíró tollából…

Mégpedig:
 

...amik miatt aztán számos ponton megbicsaklik a sztori: még laikusként is totál agyrém, amit a személyzet csinál, nem űrhajósként – és így hiába a hitelesebb környezet, ha baromságokat halmoznak egymásra. A példaként említett Alienben egy percig nem volt esélyük a lény ellen, ott nem is hiányzott az, hogy mikor és miért nem pusztították el. Itt számomra ez volt a legsarkalatosabb pont az egészben… és akkor erre jött a finálé, ami rögtön megszépített mindent, mit előtte láttam. Kérem, ilyen ócska, kiszámítható és bagatell befejezést nem vártam a filmtől: az csak egy dolog, hogy pár perccel azelőtt a rutinos néző kitalálja, mi fog történni, de hogy ki gondolta azt, hogy pont ezt kell meglépni, nem tudom. Fájt az egész, ahogy volt. S még valami (ez nem egészen saját gondolat, bennem is motoszkált, de külső ösztönzés nélkül nem fogalmazódott volna meg): annak ellenére, hogy az Élet egy rendkívül izgalmas témával foglalkozik, miszerint mihez kezdünk/kezdenénk egy idegen organizmussal, ami szemünk láttára egy nap alatt felnő, az égvilágon semmi mélységet nem ad az alapötletnek. Nem tesz fel kérdéseket, így nem is tudja megválaszolni azokat – megmarad egy sima sci-fi horrornak. Amiben az idegen lény megint csak megöl mindenkit: egy gondolat volt talán az egészben ezzel kapcsolatban, hogy ő nem gonosz, csak élni akar – milyen jó kis dialógusokat lehetett volna írni erre, ha ez egy intellektuellebb fantasztikus film. A legjobb duma így majd David szájából hangzik el, aki azt mondja, hogy „Nem akarok visszamenni nyolcmilliárd barom közé” – egyben számomra ez is volt a film csúcspontja.

Mindezek ellenére én nem írom le az egész filmet. Eleve – ahogy épp minap fogalmazta meg „valaki” – a világűrben játszódó filmek alapból pozitív hendikeppel indulnak nálam, a mozi e szempontból pedig maximálisan hozta elvárásaimat. Remek a helyszín, jól kidolgozott és hitelesnek tűnő, részletgazdag és átgondolt a környezet. Az első negyed óra unalma után egy igazán feszült, pörgős és izgalmas másfél órát kapunk: pont azt mondtam utána, hogy ha már nem nyírták ki, akkor legalább izgalmas volt a kergetőzés.  A karakterekről sajnos keveset tudunk meg, de magam részéről már korábbi filmek alapján szerettem őket annyira, hogy tudtam értük aggódni – még ha úgy igazából azonosulni nem is. S ha már karakter… az űrpolip (vagy lehet, tintahal?) minden fázisában iszonyat jó volt, a film trükkjeire egy rossz szavunk nem lehet. Végezetül a pozitívabb élményhez mindenképp hozzátartozik maga a moziterem: baszott jól szólt az egész, imádom az ilyen alapos és hangos térhatást.

Kár, hogy a forgatókönyvíróknak ezúttal csak a G.I Joe 2 minőségét sikerült hozni, s kár, hogy Daniel Espinosa ismét nem volt képes mit kezdeni a rábízott feladattal és a sok nagyszerű színésszel. A sci-fi iránti szeretetem kicsit szépít a dolgon, de a felszín alatt ez ugyanolyan közepes mozi, mint a korábbi alkotásai voltak.





70%





.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2848
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Márc. 28, 2017 11:20 pm

R2-D2 írta:

Élet

Az Élet első öt perce zseniális. Vágatlan felvételen láthatjuk, ahogy a csapat befog egy félresiklott pályán közeledő Mars szondát – ez pedig bámulatosan van fényképezve. Ahogy a kamera úszik a zoknis személyzettel együtt a súlytalanságban, az kifejezetten tetszett. Kár, hogy egy ilyen erős felütés után egy jó negyed óra dögunalom jön, amiben a film kényszeredetten próbálja bemutatni az űrállomás mindennapjait.

Szerencsére a nyögvenyelős szakasznak viszonylag hamar vége, a Földön nem is járunk többet (ja, de bocs), és a film elkezd foglalkozni az igazi konfliktussal: nevezetesen azzal, hogy a tudóscsapat életre kelti az idegen organizmust, fenn, az űrállomáson. Egy egész sor remekbeszabott ötlet és megvalósítás övezi innentől a történetet, és hiába a nyilvánvaló párhuzam az Aliennel, illetve annak facehuggereivel, szerintem egy kifejezetten izgalmas, feszült egy óra következik. Majdnem minden jelenet, amiben az űrpolip szerepel, nekem nagyon tetszett, kellően félelmetes és sejtelmes volt a lény: az már picit más kérdés, hogy ez a sejtelmesség véleményem szerint nem szándékos, sokkal inkább a sumákolás és az átgondolatlansága miatt van.

De ha még csak ez lett volna a legnagyobb baj, akkor most örülnék. Akkor nem kellene azon morfondíroznom, hogy a zoknis csapat azért zoknis, mert ez hűen kifejezi agykapacitásukat. Nem írhatom le nyíltan a spoilerveszély miatt, de kapásból három olyan pontot tudok említeni a filmből, mikor is az űrpolipot simán ki lehetett volna nyírni – de legalábbis izolálni – amikor azonban az emberi baromság került be helyette a forgatókönyvíró tollából…

Mégpedig:
 

Kár, hogy a forgatókönyvíróknak ezúttal csak a G.I Joe 2 minőségét sikerült hozni, s kár, hogy Daniel Espinosa ismét nem volt képes mit kezdeni a rábízott feladattal és a sok nagyszerű színésszel. A sci-fi iránti szeretetem kicsit szépít a dolgon, de a felszín alatt ez ugyanolyan közepes mozi, mint a korábbi alkotásai voltak.

70%


Engem egy kicsivel kevésbé varázsolt el az űr végtelenje, és kicsivel jobban untam az elejét, így nálam olyan 6-6,5/10 lenne.

A válasz a kérdéseidre az utolsót leszámítva az ember, és ha visszaemlékszel, erről szólt a Sully.

Spoiler:
 
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3942
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Márc. 28, 2017 11:34 pm

Niwrok írta:

Élet


Spoiler:
 
.

Jó is lett volna egy kis Androméda-törzs beütés... ima

Spoiler:
 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2848
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Márc. 28, 2017 11:51 pm

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Élet


Spoiler:
 
.

Jó is lett volna egy kis Androméda-törzs beütés... ima

Spoiler:
 


Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 3942
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Szer. Márc. 29, 2017 12:02 am


Niwrok írta:

Élet



Spoiler:
 

Spoiler:
 

De én nem vagyok űrhajós. peace


.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.artudetu.gportal.hu/
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2848
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Szer. Márc. 29, 2017 6:48 am

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Élet

Spoiler:
 


Spoiler:
 

De én nem vagyok űrhajós. peace


Spoiler:
 

De én sem vagyok űrhajós hmmm .
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 3.0
Vissza az elejére 
9 / 38 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 6 ... 8, 9, 10 ... 23 ... 38  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: