Niwrok írásai 2.0

.
6 Days




Irán londoni nagykövetségét megtámadja egy csoportnyi terrorista, túszul ejtve az ott dolgozókat és az éppen bent tartózkodó ügyfeleket, továbbá egy rendőrt, aki a bejárat őrzésével volt megbízva. Mivel az eset fényes nappal történik a város forgalmas diplomatanegyedében, a BBC és más médiatársaságok kamerái talán még azelőtt a helyszínre érnek, hogy sikerülne a rendőrségnek és az illetékeseknek berendezkedni a környező épületekben, hogy onnan irányítsák a műveleteket, valamint hogy megérkezzen az illetékes túsztárgyaló, illetve hogy az SAS egyik egységét odarendeljék. A terroristák követelései elvbarátaik szabadon bocsátását tartalmazzák, azzal a kitétellel, hogy ha ez nem teljesül, a túszokkal együtt felrobbantják az épületet. A túsztárgyaló bravúrjával végül a közvetlen vérengzést sikerül elkerülni, de az érzékeny nemzetközi diplomácia viszonyai között nem sok mozgástere van egyik félnek sem, így ezzel kezdetét veszi a hosszúra nyúló patthelyzet.

Eddig talán nem tűnik többnek, mint egy sokadik túszmentős akció-krimi, de az érintett országokból azért esetleg már sejthető, hogy nem akármilyen, sőt, nem akármelyik túszdráma került itt feldolgozásra. Nekem mondjuk nem volt meg az emlékeim között, akkoriban még a tapsolós lepkét sem nagyon tologattam, talán éppen ezért is örültem, hogy a filmen keresztül a történelem egy újabb szeletkéjét, az 1980. április 30. és május 5. között zajló eseményet megismerhettem. Főleg azért, mert mostanra már azért jó pár olyan film is akadt, amiket be tudtam csatolni a történetet alakító körülményekbe, amiből egy rövid összefoglalót a film is ad a főcím aláfestéseként. Fél évvel járunk az iráni iszlamista forradalom után (ld. Under the Shadow), de még fél évvel azelőtt, hogy annak következtében az irak-iráni konfliktus háborúvá eszkalálódna az itt is kulcstényezőt jelentő (és azóta sem sokat enyhülő) kuzesztáni etnikai ellentétek miatt. A mindössze egy évet a miniszterelnöki poszton töltő Margaret Thatcher amúgy sem túl népszerű a gazdasági reformjai miatt, és éppen elég terror az angolok számára az, ami az írországi The Trouble-ön keresztül megjelenik, nem hogy még harmadik félként érintettek legyenek két másik ország ellenségeskedésében. Ebben a helyzetben egy londoni nagykövetség fenyegetése olyan érdekütközéseket, hatás- és felelősségi köröket birizgál meg, amihez talán a tojásokon járást lehet leginkább hasonlítani.

Hát még ha hozzátesszük azt, hogy hogyan, milyen módszerekkel lehet egyáltalán egy ilyen helyzetet kezelni, amely kétséggel (legalábbis a hozzám hasonló tudatlanok számára ez kétség volt) és a viszonyok, a mérlegelések változásával a film elérte, hogy minőségi felvételein és a lehetőségekhez mérten fordulatos és izgalmas forgatókönyvével folyamatosan fenn tudta tartani a feszültséget. Az egyik lehetőség a békés rendezés tárgyalásos lefolytatása, aminek a központi figurája a túsztárgyaló Max Vernon, akiben Mark Strong ismét azt a zseniális, magával ragadó karaktert hozza, mint amiért a Hazugságok hálójában annyira megkedveltem; az a jelenete például, ahogy egyáltalán a kapcsolatot fel tudja venni az akkor még az adrenalintól fűtött terroristákkal, tökéletes. Mivel azonban ebben a módszerben nem sokan bíznak -még úgy is, hogy a terroristák követeléseinek élből elutasítása akkoriban még nem volt annyira bevett gyakorlat, ezért itt is próbálnak legalább részeredményeket elérni-, ezért folyamatosan készenlétben tartják az SAS-osztagot, akiknek a leginkább mutatott arca Rusty Firmin, akit Jamie Bell alakít. Fegyveres megoldás esetén sem mindegy azonban, hogy ezzel milyen kockázatok járnak, akár "csak " a túszok életére tekintettel, mivel az épület elég erődszerű, sok apró, nehezen betájolható szobával, így opció lehet közvetlen letámadás, vagy hogy valami trükkel előcsalogatják a terroristákat, próbálva egy jobban ellenőrzés alá vehető helyen kiszabadítani a túszokat (nem hagyva figyelmen kívül a véresen végződő müncheni eset tanulságait!), esetleg egy kommandósakciót végrehajtani, és így tovább... Ehhez sokat hozzátesz, ahogy a helyzet és az álláspontok változásával együtt az SAS-t is látjuk a különféle lehetőségekre felkészülni, amely akciókat néha csak az utolsó pillanatokban fújják le, egyre jobban kifárasztva őket, a másik meg az, ahogy mindebben szerepet játszanak mondjuk az utcán a kordonok mögött sorban felállított kamerák... Ja ám, mert a média már akkor is árgus szemmel figyelte az ilyeneket, a füstgránátra és a "gyilkosságra" vonatkozó érvek/ellenérvek például megdöbbentőek ebben a helyzetben! Ami pedig leginkább meghatározta a hangulatot, az leginkább az volt, hogy az egész intézési mód mennyire "angol": nem csak a rendőrök vagy a politikusok, de a terroristák oldaláról is voltak olyan mondatok, amiket én elképzelhetetlennek tartottam volna bármilyen túszhelyzetben, bárhol, bármilyen régen is történt... még úgy is, hogy a valós alapokon és az archív felvételeken túl azért érezhető egy kevés idealizálás a megvalósításban.

Mint ahogy a Siege of Jadotville esetében is, lehet, hogy a cselekmény dinamikájánál vagy a megvalósításnál jobban magával ragadott a történelmi-politikai környezet, ami azt megalapozta, de azokban sem találtam kifogásolni valót pár kisebb részleten kívül. Ezzel együtt is talán a film utolsó mondata döbbentett meg a legjobban, pedig előtte is akadt éppen elég izgalmas fordulat ebben a szokatlanul zajló és végződő túszdrámában.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
6 Days

Mint ahogy a Siege of Jadotville esetében is, lehet, hogy a cselekmény dinamikájánál vagy a megvalósításnál jobban magával ragadott a történelmi-politikai környezet, ami azt megalapozta, de azokban sem találtam kifogásolni valót pár kisebb részleten kívül. Ezzel együtt is talán a film utolsó mondata döbbentett meg a legjobban, pedig előtte is akadt éppen elég izgalmas fordulat ebben a szokatlanul zajló és végződő túszdrámában.


8,5/10
.

Hoppá!

Köszi az ajánlót, Stranger Things után az elsők között lesz.


.

.
Gyilkosság az Orient-expresszen / Murder on the Orient Express




Ha már fel lettem kérve (kvázi "szólítva"   ), hogy az egyik leghíresebb Agatha Christie regény új mozis feldolgozásáról "rajongói-szakmai" írást nyújtsak, hát azt nem lehet visszautasítani. Az igaz, hogy kevés olyan könyve van a "krimi királynőjének", amit nem olvastam volna, és az Orient Express rejtélyének eddigi öt feldolgozása közül is háromhoz volt szerencsém, de éppen ezért azt az esetleges örömöt, hogy egy kedvelt, többféle nézőpontból ismert történetet mozivásznon látok megelevenedni, előzetes félelmeim szerint könnyen felülírhatja, hogy a régebbi élményeket szeretném viszontlátni, visszahallani, legyenek azok karakterjellemek, nyomok vagy akár mondatok. Hiszen van minta, amihez lehet viszonyítani, hogy ezt vagy azt mennyivel jobban vagy rosszabbul is meg lehet csinálni...

A bevezetőnek, Poirot karakterének felépítésére szánt jeruzsálemi jelenet aztán rögtön megmutatta, hogy mi fog, és mi nem fog működni ebben a filmben nekem. Általában az lett, hogy kitaláltak vagy megvalósítottak valami alapvetően jót, csak hogy utána apróságokkal elcsesszék az összhatást. Kezdve azzal -olvasva pár véleményt, hogy ez csak egy "bajuszparádé"-, hogy részemről megnyugtatóan jól volt ábrázolva a híres detektív. Például a bajusz nekem nem önmagában volt gáz, bár fura volt így arcközépig megnyújtva, hanem inkább azzal volt bajom, hogy azzal a szakállal Branagh inkább Sanders ezredesre hasonlított, aki éppen feltálalni készül a híres csípős csirkeszárnyait az előkelő utasoknak. Az jó, hogy pár kis rigolyáját előtérbe tolták, mint például a tojásokat, hogy mutassák, milyen különc, de az is érződött, valakinek a stábból "különc" szóra becsípődött Mr. Monk, bár szerintem még ő sem lépett volna lószarba, csak hogy "egyensúlyban" legyen. A bohósága, a bolondozása már annyira nem fér bele a kimért és sznob karakterbe (a Siratófalba állított sétapálcája például nagyon nem tetszett, már csak azért sem, mert egy szent hely megbecstelenítése kapcsán a híres detektívet várakozásaim szerint ott helyben felkoncolták volna), a csendes pityergés és sóhajtozás meg a titokzatos Catherine után részemről hatalmas kérdőjel... Egyben akkor Jeruzsálem és Isztambul képei miatt itt szeretném kipipálni a film látványvilágára, vagyis a CGI-re vonatkozó észrevételeket, ami alapvetően szép, főleg a hegyek között kanyargó vonat vagy a városok látképei, de néha azért a kevesebb több lett volna; sokszor túl van színezve az egész, amikor például minden kék a fagytól, közben bántóan hiányzik a hideg érzékeltetése (az a piknikes jelenet, tejóisten, de rossz  !), és elhiszem, hogy "csak" 50 milliós volt a keret, de némelyik felvételeket öt-tíz éves számítógépes játékok átvezető videói kenterbe vernek.

Lehet ugyanis ez a film bármilyen részletgazdag, de ami Christie regényeit, és különösen ezt a történetet meghatározta, aminek igazán aprólékosnak kell/kellett volna lennie, az a szereplők és a motivációk bemutatása. Ehhez azt készséggel elfogadom, hogy egy másfél órás történetben (a vonat indulásáig levő fél órát leszámítva) nem feltétlenül van idő minden karaktert rendesen felépíteni, később pedig a kihallgatások során annyira nem lett volna érdekes, ahogy mindenkivel 5 percet dumálva a végén ott a negyedórás monológ a nagy leleplezésről. Így azt, hogy kicsit húzni kellett ebből, és hogy a nagy zsúfoltságban pár karakterre két mondat sem jut, vagy hogy egy-két akciós-verekedős jelenettel fel kell riasztani a nézőtéren szendergőket, talán még szükségesnek is éreztem. De! Ennek ellensúlyozására kitalálni azt, hogy pár karakternek legyen valami gyorsan megjegyezhető tulajdonsága, mert amúgy két percet nem szerepelnek, három mondatuk nincs... hát, illett volna még átgondolni. Az autókereskedő széles vigyora és pergő beszéde, mintha éppen az anyját árulná kétfilléres aukción, Mrs. Hubbard kényszeres flörtölése, de leginkább az az Adrényi-féle, a balettben(!) tanult pörgőforgórúgás, ami Chuck Norrisnak is becsületére válna, nemhogy egy diplomatának; ezek karikatúra-szerűvé tettek több szereplőt is. De azért vannak jobban kiemelt, ábrázolt szereplők is; Daisy Ridley Mary szerepében egészen remek volt, a pár mondatáért is megkedveltem Olivia Colmant Frau Schmidtként, és kisebb meglepetésemre Johnny Depp alakítása is tetszett, kivételesen otthon tudta hagyni a ripacs-énjét, ami az utóbbi tíz-tizenöt évben lerobbanthatatlan volt róla. Végül ki ne hagyjam, a jellemrajzok részeként jelent meg talán az egyetlen igazi újdonság ebben az adaptációban: a politikai-társadalmi környezetre tett utalások, a rasszizmus, az antiszemitizmus vagy éppen a kommunizmus szellemiségét megidézve a csillogó evőeszközök és a metszett kristályok között, az úrinak látszó, de azért gyanakvással és ellenszenvvel teli környezetben.

Ezek a beszélgetések azonban többet kéne jelentsenek, mint drámai mellékzöngéket, történelemleckét vagy a személyiségek bemutatását... de nem teszik. Christie bevett technikája, és a kevés, egymásnak ellentmondó nyom miatt most Poirot talán jobban rá is kényszerül, mint a karrierje során bármikor, hogy beszéltesse az embereket, várva, hogy azok a csevegés gyanútlanságában elszólják magukat. Miközben a film ügyesen kicserél mára elavultnak számító elszólásokat, asszociációkat valami másra (lehet, 1930-ban London minden lakója tisztában volt a Debenhams áruházzal, de 90 év múltán nem sokan maradtak ilyenek), a legkevésbé sem igyekszik azon, hogy ezek tényleg nyomként jelenjenek meg. Honnan derül ki, hogy Dragomiroff hercegnőnek Natalia a keresztneve? Miért fontos, hogy egy komorna ne főzzön? A vészmadárkodáson kívül mi a szerepe a misszionáriusnak? Miért nem lehet a Pinkerton detektívje az, akinek mondja magát? Komolyan, úgy, hogy a sztori 80%-át fejből elmondom, még nekem is nehéz volt követni a sok ide-oda szaladgálásban, a rövidre vágott beszélgetésekben és a több napon át tartó megtévesztési játszmában, hogy milyen jelentősége van ebben a formájában egy-egy lebukásnak, ami nem csak a szereplők kb. felét teszi feleslegessé és értelmetlenné, de a záró leleplezés is zavarossá válik tőle, amin tovább rontott az az "Utolsó vacsora" és a pisztoly.

Spoiler:

Kenneth Branagh számára minden kellék adott volt az Orient Expressz rejtélyének bemutatásához, és a többségét sikerült is szépen filmre vinni, de sajnos közben abban a tévképzetben élt, hogy most is Shakespeare-drámát rendez, ezúttal egy befagyott vonattal a háttérben. Pár érdekes újítása mellett a szükségesnél ripacsabb, a kellemesnél giccsesebb, az indokoltnál következetlenebb, abszolút színpadias feldolgozása lett ez a regénynek, mely még az alapvető erkölcsi háttérnek is híján van, ami ezesetben talán még a gyilkos személyének felderítésénél is fontosabb lett volna. Így azt kell mondanom, részemről "csak" a leglényegesebb szempontból "siklott ki" a 2017-es Orient Express: krimiként, amilyennek és amiért Agatha Christie megírta. Úgy meg a rajongás sem megy olyan könnyen...


6,5/10
.

Niwrok írta:

.

Gyilkosság az Orient-expresszen


Kenneth Branagh számára minden kellék adott volt az Orient Expressz rejtélyének bemutatásához, és a többségét sikerült is szépen filmre vinni, de sajnos közben abban a tévképzetben élt, hogy most is Shakespeare-drámát rendez, ezúttal egy befagyott vonattal a háttérben. Pár érdekes újítása mellett a szükségesnél ripacsabb, a kellemesnél giccsesebb, az indokoltnál következetlenebb, abszolút színpadias feldolgozása lett ez a regénynek, mely még az alapvető erkölcsi háttérnek is híján van, ami ezesetben talán még a gyilkos személyének felderítésénél is fontosabb lett volna. Így azt kell mondanom, részemről "csak" a leglényegesebb szempontból "siklott ki" a 2017-es Orient Express: krimiként, amilyennek és amiért Agatha Christie megírta. Úgy meg a rajongás sem megy olyan könnyen...


6,5/10
.

Meg nem leptél, akkor leptél volna meg, ha mondjuk 9/10-re értékeled...

Ahogy olvasom, a főbb sarokpontokban totál egyetértünk, a hideg ábrázolásásnak hiánya kínosan fájó, mint ahogy a néha béna CGI (érdekes, néha meg tényleg jó). De nekem is tök színpadias az egész, amennyivel nekem hivatalosan jobban bejött, az az, hogy nem vártam, nem tudtam, miket kellene néhány karakterrel kapcsolatban megtudnom. Így csak kevésnek és kapkodónak éreztem a nagy megfejtést... mert nem éreztem hozzá az alapokat.

A másik, hogy kósza emlékeim alapján én máshogy képzeltem Poirotot, pökhendiségére ennyire nem emlékeztem, a mostani Sherlockosítása meg nem jött be.

.
Az Igazság Ligája / Justice League




Superman halott, és vele együtt a Föld lakóinak általános reménye is veszni látszik. Batman ugyan a rendért folytatott küzdelemben megkapta Diana, azaz Wonder Woman segítségét, aki egy-egy terroristát vagy bűnözőt lerendez a maga körzetében, de a Denevér egyre több bizonyítékot talál arra, hogy akkora veszély fenyegeti a világot, amihez mindenképpen további társakra van szükségük. Erre már ugye ki is szemelte a balesete következtében halottnak nyilvánított, a testébe ültetett kibernetikus rendszerekkel mégis életben levő Cyborgot, a vízalatti birodalom, Atlantisz kitaszított hercegét, valamint a saját életét igencsak túlpörgető Barry-t, aki egy villámcsapás következtében tett szert emberfeletti gyorsaságra. Ötük ereje, képességei azok, amik talán elegendőek lesznek, hogy megállítsák az új galaktikus ellenfelet, Steppenwolfot, aki a Földön őrzött három ősi kocka segítségével akarja saját pokoli képére formálni a világot.

Amióta a DC előállt a Justice League ötletével, semmi mást nem csináltak, mint loholtak a Marvel után, hogy a képregény-mozik kenyeréből legalább egy szeletet kikanyaríthassanak maguknak. Eleve úgy indultak neki, hogy ők is akarnak egy Bosszúállók mozit, és hogy a Marvelnek ehhez évek meg vagy hat film kellett, az őket a legkevésbé sem érdekelte, viszont az eddigi kudarcok után szívesen mazsolázgattak azokból az ötletekből, amiket a "pirosak" már leteszteltek, és a közönség is jól fogadott. Ez mind a hangulatban, mind a karakterek ábrázolásában tetten érhető... és csak azért nem mondom, hogy a történetben is, mert ahhoz azért több kellett volna annál az egy mondatnál, hogy jön a röhejes nevű, mindenfajta háttér nélküli (de, egyszer utal rá, hogy kapcsolatban áll Darkseiddel, amit én már legalább hallottam, hogy van ilyen), a 452. sablon világpusztító Steppenwolf nagy dérrel-dúrral, három akciójelenetben megszerzi a három bizbaszt, a negyedikben meg őt gyalulják le (oops... spoiler alert!), és amiből konkrétan egyedül a bukásának utolsó pillanat lettek érdekesek, de biztos véletlenül.

Szóval hangulat és karakterek... Annyiból még talán láttam is értelmét egy ilyen jellegtelen főellenfélnek, hogy a csapat három tagját is most kellett bemutatni a nagyközönségnek, mindegyiknek felvillantani egy kicsit a hátteréből, felruházni egy-egy drámai vonással, és még valamit megmutatni a személyiségükből is. Ahhoz képest, hogy a sztori egyik kötelezően elvárt eleme (Superman természetesen nem maradhat a föld alatt...) és az akciózások miatt nem sok idő jutott erre, de úgy voltam vele, hogy annyit mindegyikükről megtudtam, amennyivel már el tudom helyezni őket a cselekményben, hogy ne csak ugráló jelmezek legyenek. Aquaman mondjuk nem lett több, mint a halakkal beszélő, iszákos csávó a vasvillájával, de a testén egy folyamatosan mutálódó, kiismerhetetlen kibernetikus parazitával osztozni kénytelen, svájcibicska Cyborg a csúfsága (ld. lent) ellenére is izgalmas volt, a villámlábú tinit meg a DC jól koppintotta le a Marveltől... és bőven nem csak a Quicksilver-féle trükkökre gondolok itt, hanem jelenetek egy az egyben lemásolására, a fiatalos, rajongói lelkesedés meg szerintem simán az új Pókembertől jött. Szintén Marvel-vonás, hogy talán a fenyegetés közelsége vagy Diana személyisége miatt, de nyoma sincs sem a korábbi, sem a karakterekben ott levő ellentéteknek, az egész társaság olyan bratyizós, mindössze pár beszólással, cikizéssel szórják meg egymást. És ha már Diana... jó, hogy szántak rá egy teljes filmet, hogy Gal Gadot megtanuljon jobban együtt élni a karakterével; a fene tudja, még pár film, és megtanulhat színészkedni is, hogy ne csak a domborodó "tehetségeitől" legyen elalélva mindenki. Az Affleck-féle Batmanre már legutóbb is sikerült ráhangolódni, Ezra Miller pedig villámgyorsan bejött az új Villámként, ő mindenképpen jó választás volt erre a szerepre. A karaktereket illetően így a stáb jól gazdálkodott, nekem hellyel-közzel bejött, amit láttam tőlük, és talán éppen azért lettem megengedőbb, engedékenyebb ezzel a filmmel, mert minimálisra vette vissza az olyan koncepcionális ökörségeket, mint a Dawn-ban volt a csodabogár Alfred meg a debil Luthor.

Most inkább a külsőségekben voltak zavaró dolgok. Ha eddig nem is jöttek be a Snyder rendezte DC-mozik képei, az igazán csak azért volt, mert annyi effektet zsúfolt beléjük, amiktől már felkavarodott a gyomrom, de az aprólékosságukra nem nagyon lehetett panasz... itt ezzel szemben inkább az igénytelenség dominál. Először is el tudom képzelni, hogy azért, mert eredetileg IMAX-ra optimalizálták a mozit, de a DVD-korszak hajnalának hentesbárddal végzett képcsonkolásait juttatta eszembe, ahogy több tucatnyi jelenetben a szereplőknek csak a fél feje látszik, miközben beszélnek, vagy éppen csak nyaktól lefelé, mert kilógnak a képből. A green-box is szánalom, nem egy jelenetnél a szétmaszatolt háttér miatt a szereplők leesnek a vászonról. A karakterek közül az első képek óta herótom van Cyborgtól, szerintem az évtized legrondább CGI-je lenne, ha nem készült volna el a TWD tigrise, de az animációban mégsem ő volt a legkirívóbb. Ugyanis nem egyszer volt az az érzésem Henry Cavill jeleneteinél, hogy nem őt látom, hanem Cavill digitális mását, egy CGI-álarcot, ami különösen a szájmozgásánál volt feltűnő, és nem is értettem ezt a bizarr gondolatot. Aztán a filmet velem néző barátom emlékeztetett a "bajusz-gate"-re... Merthogy nem tudom, mit szóltam volna az eredeti felvételekhez, de arról én is olvastam, hogy elég sok jelenetet kellett pótlólagosan vagy újra leforgatni, gyakorlatilag a fenti hibák szinte mindegyike erre vezethető vissza, még Cavill szája is, amiről digitálisan kellett leszedni azt a bajuszt, amit a pótfelvételek alatt forgatott másik filmjében visel, és amit az ottaniak nem hagytak neki leborotválni.

Bár annyi türelemre és alaposságra már nem futotta, hogy rendesen felvezessék a karaktereket, mielőtt összemesélik őket, de a DC-nél annyit azért úgy látszik, tanultak az eddigiekből, hogy el tudták hagyni az irritáló hülyeségeik nagy részét (persze találva egy-két újat helyettük), és összehoztak egy tűrhető popcorn-mozit. Attól messze van, hogy jó legyen, de tudtam közömbös lenni a látottak iránt, és az az eddigi DC-filmek jó részével szemben az nálam már fél siker... és mondom ezt úgy, hogy szerintem amíg a DC nem dönti el, hogy a pénzen kívül miért is készíti a poszt-Nolan mozijait, hogy mit is akar adni vele a nézőknek, addig ennél a kapkodásnál meg a loholásnál nem is lesznek képesek többre.


6/10
.

Niwrok írta:

.
Az Igazság Ligája / Justice League

Bár annyi türelemre és alaposságra már nem futotta, hogy rendesen felvezessék a karaktereket, mielőtt összemesélik őket, de a DC-nél annyit azért úgy látszik, tanultak az eddigiekből, hogy el tudták hagyni az irritáló hülyeségeik nagy részét (persze találva egy-két újat helyettük), és összehoztak egy tűrhető popcorn-mozit. Attól messze van, hogy jó legyen, de tudtam közömbös lenni a látottak iránt, és az az eddigi DC-filmek jó részével szemben az nálam már fél siker... és mondom ezt úgy, hogy szerintem amíg a DC nem dönti el, hogy a pénzen kívül miért is készíti a poszt-Nolan mozijait, hogy mit is akar adni vele a nézőknek, addig ennél a kapkodásnál meg a loholásnál nem is lesznek képesek többre.


6/10
.

Részemről köszi, tudok mindent, ami fontos.

A Steppenwolf meg nekem megmarad a Born To Be Wild-nak.


.

Niwrok írta:

.
Plus One


Ez a másik ok: hogy ez alapvetően nem más, mint egy romantikus tinifilm, három kvázi-sztereotíp lúzerrel a főszerepben, akikről nincs mit írni, mert nagyjából érdektelenek és unalmasak. Nem az a fontos bennük, hogy milyenek, hanem hogy amikkel szembesülnek ezen az estén, az milyen cselekvésekre ösztönzi őket. Sőt, a szereplőktől kicsit elvonatkoztatva ez leginkább egy filozófiai gondolatjáték a "meteorról", és nem egyszer igencsak idétlenül hangzik, ahogy két riszálás között a tinilányok nietzsche-i mélységbe mennek az élet értelméről, a tapasztalatok személyiségben betöltött szerepéről és jelentőségéről, és azok hatásáról az egyén nézőpontjaira és későbbi cselekedeteire.

Spoiler:

8/10
.

Na, az első pótlás a listáról...

Nem volt ez rossz, de az első idézett bekezdésben taglaltak miatt valahogy képtelen voltam ráhangolódni a filmre. Most kivételesen nem is az elszabadult buli volt a visszatartó erő, hanem hogy a főszereplő srácon és a csaján kívül totál tölteléknek éreztem mindent és mindenkit. Különösen a mozi elő felében: a szőke pina szexelése totál felesleges szál, csak azért van, hogy legyen benn két (négy) cici.

Az első áramszünet után viszont fordult egyet a kerék, utána egyre jobb és érdekesebb lett minden, rohadtul kíváncsi voltam, mire megy ki a játék. Ki, hogy dolgozza föl - jó volt, hogy már hármójuk is mind máshogy - az eseményeket, és mi lesz ennek a vége. Arra nagyjából ráéreztem, hogy a végén mindenkiből csak egy marad... na de milyen áron??

S ide tartozik a legnagyobb kérdőjel számomra:

Spoiler:

Viszont az ötlet, ezzel az ugrálással az zseniális, a reá adott reakció (a la Hegylakó) szintén. Kár, hogy ezúttal nekem a körítés kissé kevésbé nyerte el tetszésemet...



70%


.

R2-D2 írta:

Plus One

Na, az első pótlás a listáról...

Spoiler:

Viszont az ötlet, ezzel az ugrálással az zseniális, a reá adott reakció (a la Hegylakó) szintén. Kár, hogy ezúttal nekem a körítés kissé kevésbé nyerte el tetszésemet...

70%

Én meg éppen ezen lepődtem meg, valahogy ezt vártam a legkevésbé, nemhogy elsőnek . De jó, hogy megnézted, és jó, hogy legalább ennyire bejött.

Azóta csak eltelt vagy három év, ma már nekem sem lenne annyi az a film; nem is maradt meg belőle sok, talán csak pár képkocka. Én ezt egy csomó más hasonló jó film ELŐTT láttam, talán azért voltam engedékenyebb.

Nem tudom, hogy mennyire vállalkozok majd egy újranézésre, anélkül sajnos a kérdésed költői marad .

.

Niwrok írta:

Én meg éppen ezen lepődtem meg, valahogy ezt vártam a legkevésbé, nemhogy elsőnek    . De jó, hogy megnézted, és jó, hogy legalább ennyire bejött.

Mert? Mit szeretnél, hogy sürge pótoljak?

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Én meg éppen ezen lepődtem meg, valahogy ezt vártam a legkevésbé, nemhogy elsőnek    . De jó, hogy megnézted, és jó, hogy legalább ennyire bejött.

Mert? Mit szeretnél, hogy sürge pótoljak?

Sürge? Semmit . Jó lesz az szépen a maga tempójában .
Amit többször is ajánlottam a fenti háromból, amiket még nem láttál, az a Repeaters volt, azzal a fenntartással, hogy a rehabos drogosok aligha lennének a kedvenceid. Mostanra kiegészíteném annyival, hogy például az ARQ után már nem is lenne annyira különleges, mint nekem volt... nekem az volt az első az olyan idővisszapörgetősök közül, ahol többen mennek vissza tudatosan, emlékekkel.

.

Niwrok írta:

Az Almanach projekt

Nem azt mondom, hogy nézhetetlen, de sokszor nagyvonalúbb, értelmezhetetlenebb és feleslegesebb részek vannak benne annál, amit szó nélkül tudomásul vennék, pedig kellemes ötletek is akadnak benne, amit majd egy másik film -remélem- ki fog aknázni. A Pillangó-hatás már rég végigrágta majdnem mindazt a témát, ami itt megjelenhetne, és csak mert hozzátársították a Chronicle-t, még nem lesz elég egy szórakoztató filmhez; már csak azért sem, mert az előzetes alapján egy sokkal pörgősebb filmre készültem. Legalábbis nekem így jött le, de talán majd nektek/neked...

6,5/10

Második pótlás a háromból...

Lehet, le is kéne vennem a múltkori listáról, mert ez nem időhurkos film - legalábbis nem abban a klasszikus mivoltjában.

A viszonyítási pont egyértelműen a Pillangó hatás, ez annak a talpát talán nyaldossa alulról, ennek ellenére néha egészen jól éreztem magam rajta (leszámítva a borzalmas szinkront). Voltak egész jó ötletei, egész érdekes összefüggései és a végére tényleg el lehe gondolkodni azokon a megváltoztatott jeleneken, amik keresztül-kasul szabdalják egymást. Az utolsó jelenet a padláson meg kifejezetten zseniális...

De. Néha annyira nincs kohézió és kapcsolat a jelenetek között, hogy fájt. A kémia felelet számomra is kínos volt, és úgy összességében sem éreztem azt, hogy az ugrások puszta tényén és azok élményén kívül bárki mármi másra is gondolt volna a forgatókönyvben. Rengetegszer ráncoltam össze a homlokom, az "ez most hogy?" gondolattal, a kézikamera stílust alapban nem bírom - bár elismerem, a záró jelenet miatt fontos volt. Minden negatívuma ellenére ugyanakkor én többnyire elvoltam vele, néha kifejezetten tetszett... de ahogy írtam, e témában a Plllangó hatás verhetetlen.

Nálam 70%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Az Almanach projekt

Nem azt mondom, hogy nézhetetlen, de sokszor nagyvonalúbb, értelmezhetetlenebb és feleslegesebb részek vannak benne annál, amit szó nélkül tudomásul vennék, pedig kellemes ötletek is akadnak benne, amit majd egy másik film -remélem- ki fog aknázni. A Pillangó-hatás már rég végigrágta majdnem mindazt a témát, ami itt megjelenhetne, és csak mert hozzátársították a Chronicle-t, még nem lesz elég egy szórakoztató filmhez; már csak azért sem, mert az előzetes alapján egy sokkal pörgősebb filmre készültem. Legalábbis nekem így jött le, de talán majd nektek/neked...

6,5/10

...úgy összességében sem éreztem azt, hogy az ugrások puszta tényén és azok élményén kívül bárki bármi másra is gondolt volna a forgatókönyvben.

Nálam 70%

Ennyi. Ezzel a fél mondattal össze is foglaltad az egész film jellemzését.
.

.
TURN - Washington's Spies S4




Azon sorozatok közül, amikről az elsők között írtam, amik végigkísérték az itteni "munkásságomat", egyre többet kellett így vagy úgy elbúcsúztatnom az évek során. Nem mindig volt ez könnyű, akár mert a nézettségi adatok miatt idő előtt, félbehagyottan elkaszálták valamelyik kedvencem, akár mert ugyanezen adatok miatt akkor sem tudtak elengedni egy-egy szériát, amikor már csak kizsigerelni tudták azt. Most a TURN került ezen a listán sorra, és az egyre gyarapodó negatív tapasztalatok miatt csak reméltem, hogy az amerikai függetlenségi háború elég mankó lesz az eddig nálam sok jó pontot kapó stábnak, és a végére sem engednek a remek karakterekből, szövegkönyvből.

Már csak azért is, mert a két évadon át görgetett központi téma (Benedict Arnold árulása és lebukása) végre megtörtént, és az olyan mellékszálakkal együtt, mint John André kivégzése, vagy a csaknem Abe felakasztásával járó setauketi mini-forradalom, igencsak újrarajzolták az eddig oly stabilnak hitt szövetségeket. Talán a leglátványosabb ezek közül Abe apja, aki ugyan továbbra sem áll közvetlenül a függetlenségpártiak oldalára, de azt egyre kevésbé tűrheti el, amilyen visszaéléseket az ellenük folyó harcokban a király katonái elkövetnek. Szükség is van az új támogatókra, mert hiába a katonai sikerek, Washington serege mostanra felélte az erőforrásait, utánpótlás csak ritkán érkezik, ami egyre csak fokozza a belső elégedetlenséget, növelve egy lázadás esélyét. Közben új fenyegetésként ott van maga Arnold, aki az árulók sorsához mérten most már mindkét oldalon megvetés és nevetség tárgya, amit a háborús hős büszkesége nehezen visel, ezért azzal próbál elismertséget szerezni, hogy rangjából eredően sokat, de szerencsére nem eleget tudva Washington és a rebellisek kémhálózatairól elkezdi azokat felgöngyölíteni. A Culper-hálózat egyelőre biztonságban érezheti magát, de ez csak addig tart, amíg Arnold nem kap váratlan helyről segítséget... olyanoktól, akiknek már csak pár kirakós hiányzott, hogy összeálljon a teljes kép.

Ennek során akadtak gyengébb szakaszok, problémák a dinamikával -mert mondjuk két részt kicsit laposabbnak találtam, majd rögtön az utána következő kettőbe épphogy túl sok mindent akartak beletömni-, de a "képet" nézve csak az látszott a végére, hogy milyen sokszínű sorozat ez. Alapvetően persze még mindig a szervezkedés és az összeesküvés a fő mozgatórugó, és továbbra is maximális elismerésemet bírja, ahogy ezek nem csak önmagukban léteznek, mintha senki más nem kémkedne, csak Culperék, hanem folyamatosan hatnak is egymásra, elzárva bizonyos lehetőségeket, vagy éppen megnyitva az utat egy csata megnyerése felé. De ahogy már múltkor is mondtam, ezeket nem mindig, sőt, egyre kevésbé az elvek, az elköteleződések vezérlik, sokkal inkább a bosszúvágy, a bizonyítási kényszer, vagy éppen egyszerűen csak az anyagi haszonszerzés. Előbbi következik abból, hogy azért kialakult itt több ellentét is az évek során, utóbbira pedig az, hogy sokan érzik, a háború, így vagy úgy, de a végéhez közeledik, és bármi is lesz a kimenetel, ők szeretnék megteremteni az alapokat -már ha megérik- a biztonságos és gondtalan öregkorra. Én már ezzel a háttérmunkával is bőven elégedett lettem volna, nem is vártam, hogy a manipuláción túl annak tárgya is látható lesz, hiszen eddig sem nagyon volt ilyen... ehhez képest igencsak meglepett a stáb, ahogy a végére látványos csatajeleneteket forgattak a függetlenségi háború később döntőnek bizonyuló, yorktowni ütközetéről. Külön tetszett ebben a pár másodperces kis animáció a csapatmozgásokról, olyanokat szívesen láttam volna korábban is, ha már egyszer vizuális típus vagyok, a sorozat meg úgy történelmileg informatívabb lett volna...

Ezek az események csak a "vonalak", amik a karaktereket kötik össze, és örültem, hogy itt mind drámában, mind érzelmekben, mind konfliktusokban sikerült tartani az eddigi szintet. Valamivel talán túl is nőtték az eddigieket, mert háború elhúzódásából eredő kimerültség, az azt kísérő kudarcok egyre többeket megviselnek, akár rövid epizódok erejéig engedve a személyes gyengeségeiknek. A karakterek között megint csak Benedict Arnold jellemrajza volt a legizgalmasabb, a stáb folyamatosan nagy hangsúlyt fektet annak bemutatására, hogy a tábornok milyen fázisokon megy át a korábbi ellenséghez csatlakozva, és belőlük ugyanúgy kiábrándulva, mint Washingtonból, hogyan jut el oda, hogy a harácsolásával az egész hadjárat sikerét befolyásolja. Eddig nagyjából a háttérben volt csibész végrehajtóként Caleb, de most neki is kijut a lelki terrorból, amiből sokáig bizonytalan, hogy hogyan tud felállni. Aki ellenben az alakításával nyűgözött le megint epizódról epizódra, az Samuel Roukin; komolyan, nála jobb pszichopatát kevés filmben láttam eddig, és olyan mondatai, hangsúlyai vannak, hogy biztos voltam benne, nélküle vesztene ez a sorozat a legtöbbet. Aki szintén jó volt, de már kisebb botlásokkal, az éppen a kezdettől fő vonzerőt jelentő Jamie Bell, aki viszont itt az első részben például olyan hisztérikusan játszott, mintha kéjgázt szívott volna a felvétel előtt.

Egy tudottan záró évadhoz általában hozzátartozik az is, hogy a régebbi szereplőket, konfliktusokat felidézik, inkább csak nosztalgiából. Kellemes szokott lenni egy-egy ilyen "meghajlás", újra látni a régi ismerősöket, de azért jobban szeretem, ha ezeknek a cselekmény szempontjából is van szerepe. A TURN ebben a vonatkozásban nem mindig teljesített jól, például nekem Akinbode felbukkanása is éppen elég erőltetett "véletlen" volt. De akikkel még ennyire sem tudtak most mit kezdeni, azok a nők voltak, akik mostanra teljesítették a küldetésük nagy részét, így nem sok szerepük maradt. Annának csak annyi jut, hogy a sereget kísérő civilek, például a katonafeleségek között próbál kicsit csereberélni, de az ő szála legalább bemutat ezt-azt a sereg tábora körüli életből, még ha speciel most az amúgy kémkedésben igencsak elsőbálozó Mary is többet ügyeskedik nála. A másik ilyen Peggy asszony volt, aki nálam a legjobb szereplők között volt sokszor, és akinek most is akadnak érdekesebb villanásai, de azt a részét a dolognak, ahogy a John André iránti féltékenységét próbálják felszítani, miközben André már ugye halott, csak hogy ebből kisarjadjon egy kis álnokoskodással kevert szappanopera... nos, az annyira nem jött be. De így is sok apróság, szép emlék került elő, akár csak egy mondat, flashback vagy képkocka erejéig, amikhez azért a három korábbi évad bőséges anyagot szolgáltat.

Ebben a formájában pedig igazából másodlagossá vált a végkifejlet, ami értelemszerűen Washington győzelmét jelenti. A Culper Ring körüli események hangulata talán leginkább a Black Sailhez áll nálam közel -persze pálmafák és nagyobb hajócsaták nélkül-; ott élveztem hasonló módon a karakterek közti viszonyokat és azok hullámzó változását, még ha a TURN eszközeiben és lehetőségeiben talán korlátozottabb is volt. És majdnem annyira is fog hiányozni, mint a Black Sails.


8/10
.

Niwrok írta:

.
TURN - Washington's Spies S4

Ebben a formájában pedig igazából másodlagossá vált a végkifejlet, ami értelemszerűen Washington győzelmét jelenti. A Culper Ring körüli események hangulata talán leginkább a Black Sailhez áll nálam közel -persze pálmafák és nagyobb hajócsaták nélkül-; ott élveztem hasonló módon a karakterek közti viszonyokat és azok hullámzó változását, még ha a TURN eszközeiben és lehetőségeiben talán korlátozottabb is volt. És majdnem annyira is fog hiányozni, mint a Black Sails.


8/10
.

Na, most, hogy vége, én is megnézem. Jókat is írtál róla, érdekel is a téma, úgyhogy valamikor sorra kerül.


.

.
A Viszkis



"Maga nem az én történetemet akarja hallani, hanem azt, amit hallani akar!"


Igencsak veszélyes üzem még élő személyről filmet forgatni, különösen ha olyan közismertről van szó, mint volt a '90-es évek végén a Viszkis. Nem (csak) azért, mert az ezredfordulós Rózsa Sándor sztorijának bemutatása morálisan esetleg ingoványos lenne, hanem azért is, mert szinte mindenkinek vannak az eseményekről ilyen-olyan emlékei, amiket ösztönösen megpróbál beleilleszteni a látottakba, ráadásul olyan nagy meglepetést nem is lehet vele okozni, hiszen a végkifejlet is közismert, és nem csak az elfogás, a börtön vagy a szökések, hanem a finálé a vásárokkal és a mázas cserepekkel.

Ezen elképzeléseimet azonban kb. öt perc után voltam kénytelen kukázni, különben vélhetően egy sokkal indulatosabb véleményt olvashatnátok most. A film ugyanis egészen hihetetlen mértékben kezdett megágyazni annak, hogy itt a Viszkis csakis egy romantikus hős lehet, aki csak szeretetre vágyott az álma megvalósítása felé vezető úton, de akit a rendszer megtagadott, akit az emberek csak átvertek és eldobtak. Ennyi giccset, klisét és sablonkaraktert szerintem én életemben nem láttam még filmben, és ha Antal ennyit hozott Hollywoodból (az a fickó, aki egy medvejelmezes csajjal és BKV-ellenőrökkel egy egész szürreális világot teremtett egy metróállomásból a kultikus Kontrollban), akkor úgy fogalmaznék, hogy az "nem sok". Onnan indulunk, hogy a nagymamája által nevelt, a helyi pap agyára menő erdélyi csibész árva -aki kicsiny gyermekként fakéregből faragott magának hokimaszkot, mert amióta az eszét tudja, hokikapus szeretett volna lenni-, ahogy a rokonai elfordultak tőle, a román államszervek pedig a nevelőintézettől a katonaságig megedzették, úgy döntött, szerencsét próbál Magyarországon, abból próbálva megélni, amit szeret, kitartással, erővel. Közben lassított felvételen futnak az önfeledt srácok, luttyannak a köpések, csattan a sár, sivítanak a lövések a gépkarabélyból, és félelmetes kattogással robog a vonat a kamerába, hogy amire Ambrus megérkezik a Keletibe, mindenki számára egyértelmű legyen, hogy aki nem a magyaros kitartás és vitus emblematikus alakját látja benne, azzal valami baj van.

Pedig még csak utána jönnek libasorban a futószalagról a többiek, a "természetesen" a keménysége ellenére is aranyszívű edző bá', aki felkarolja Ambrust, a "természetesen" kősznob felmenőkkel rendelkező, szép jövő előtt álló első-látásra-szerelem, akinek az okmányok nélküli, feketén dolgozó Ambrus nem tudja megadni, amit az megérdemelne, a "természetesen" csaló államtitkár, aki kapzsiságában a legkisebbel is csak szívózik, bezáróan a keretül szolgáló kihallgatást vezető nyomozóval, a "természetesen" csak egy technofób zsírdisznó lehet, aki minden jelenetben tocsog az izzadtságban, mert már a puszta életben maradás is kifárasztja, miközben nyomozás helyett sajátos narrátorként inkább filozofál meg moralizál. Minden filmnek szüksége van persze a dramatizálásra, de hogy a legutolsó statiszta bankigazgató, biztonsági őr, pattogatottkukorica-arus és postás is teljesen életszerűtlen legyen egy valós történetre építő filmnél, az már szinte a bravúr határát súrolja. Azon a ponton pedig, amikor előkerült, hogy a "becsületes" Viszkist "természetesen" csak a korrupt rendőrség feketítette be sokkal súlyosabb bűnökkel, mint amit elkövetett, mert a rendszer tagjai rajta élték ki a fogócska sikertelensége felett érzett frusztrációjuk és kispolgári nyomoruk bosszúját, és hogy a bukás óráiban még a babája is elárulja... bár ezt szánhatták drámai tetőpontnak, de jobban esett kiröhögni a látottakat, annyira nevetségessé vált az egész.

Annyi mentsége mondjuk van a filmnek és Antalnak, hogy a címen kívül arra különösebben nem fektettek hangsúlyt a mostani magyar filmek számára álomnak is hihetetlen reklámkampányban, hogy a Viszkisról szólna. Inkább akciófilmként láttam hirdetni, autós üldözésekkel és lövöldözésekkel. A baj csak az, hogy a rablások sokasága ellenére sem volt emlékeim szerint túl sok alapanyag ehhez, fizikai sérülésre és nagyobb anyagi kárral járó menekülésekre legalábbis nem emlékszem, ezért is lehetett, hogy a stáb azt a keveset is elkezdte vadul kiszínezni zsírkrétával. Három jelentősebb akciójelenet van, amiből nálam egyértelműen az autós emelkedik ki, bár ott is kissé felszalad a szemöldököm a hőst játszó utca népén (akiknek már csak a kamerás mobil hiányzott a kezéből, úgy bámulták előtte a kirakaton keresztül a folyamatban levő rablást), és a nyílt utcán az autóból kihajolva gépkarabéllyal lövő kommandósokon, de az legalább úgy nézett ki, ahogy egy akciójelenetnek ki kell néznie. Nem mondható el ez sajnos a motoros "párviadalról", ami már attól kínossá vált, hogy egy kisrobogó és egy MTZ "száguldásáról" szól egy panelház árkádjai alatt, pedig még csak utána kezdtek el kaszkadőröket megszégyenítő ügyességgel fel-le rohangálni az aluljáró lépcsőin ők ketten, a Viszkis és a Postás. Aztán volt olyan jelenet is, ami azt próbálta érzékeltetni, hogy a Viszkis milyen macskaügyességű, ahogy több méter magasról térddel ugrik a villamospálya aszfaltjára, de ez már szinte belesimult a többi képtelenség meg a paródiába hajló jelenetek közé.

Talán még a korrajz és a színészek voltak a leginkább működő elemei a filmnek, de azért ezeknél is akadtak túlkapások. Ahhoz képest, hogy micsoda karikatúráknak írták meg némelyiküket, az alakítások nekem alapvetően tetszettek, akár a vásznon most debütáló Szalay Bencére, akár a szívszerelmét játszó Móga Piroskára gondolok (utóbbinál simán azt hittem elsőre, hogy Eördögh Alexát (Űrgammák, Playboy... valaki   ?) sikerült valahogy visszafiatalítani   ), de a legnagyobb beleélést talán Schneider Zoltántól (a nyomozó) és Gazsó Györgytől (az edző bá') láttam. A másik véglet volt Oszter Sándor epizódszerepe; az acélszilárdságú, térdet nem hajtó őr miatta is lett a film egyik leginkább elbaltázott szereplője. Ami pedig a díszleteket és a kellékeket illeti, általánosságban hozzák az ezredforduló hangulatát, de persze nem lehet várni, hogy a film kedvéért visszaépítsék a régi villamospályákat, vagy hogy minden táblát és hirdetőoszlopot digitálisan átrajzoljanak, ahogy azt sem, hogy ha az OTP nem fizet eleget a reklámért, akkor a tényeknek engedve az ő fiókjaikat rabolják ki, és ne az MTB bankét. Persze van sok Lada meg Dacia, és ha bekapcsolnak egy tévét, azon esetleg éppen a Szomszédok egyik része megy, de néha csak olcsó CGI-vel tudták ezt megoldani, így aztán amikor három rendőrautó érkezését látjuk a panelházhoz felülről, az pont úgy néz ki, mint ha három szappanosdoboz csúszna be ugyanoda. Meg vannak archív bevágások is, régi híradókból és a Juszt László féle Kriminálisokból, amik sokat hozzátesznek a hangulathoz... de hát milyen már az, amikor egy film legjobb részeit csak be kellett ollózni?

A Viszkis film plakátjára nem csak azt lehetne ráírni, hogy "Megtörtént események alapján", hanem azt is, hogy "A valósággal való bármilyen egyezés kizárólag a véletlen műve". Nem tudom, Antal Nimród egyáltalán el akarta-e mesélni Ambrus Attila történetét, vagy csak arról az általános elégedetlenség és idealizálás által megteremtett figuráról gondolt szórakoztató filmet forgatni, amilyennek őt a közvélemény jelentős része akkor és most is látja... de szerintem az utóbbi sikerült neki. Enélkül viszont a Viszkis csak egy bő lére eresztett, B-kategóriás akciófilm, ami Ambrus ismertségét, a könnyen emészthető közhelyeket, a laza poénokat és egy zsák lóvét meglovagolva akar közönségfilmmé válni. Közben meg mintha szatíra lenne a celebbé vált bűnöző vadromantikus nosztalgiájáról, de annak még úgy is gáz, hogy Ambrus nem csak a nevét, de az arcát is adta hozzá.


4,5/10
.