Niwrok írásai 3.0

.
Valan - Az angyalok völgye




Váradi Péter a brassói rendőrség emberrablási ügyeivel foglalkozó osztályán dolgozva, fedett akció közben egy szülővárosából, Balánbányáról származó lányt ment ki egy bordélyból. Mintha ez csak egy jel lenne, Pétert még aznap felhívja az anyja, hogy az azóta bezárt bánya közelében egy fiatal lány holttestét találták meg, és hogy talán Péter testvére az. Juli még tizenéves korában, a romániai forradalom idején tűnt el az iskolájukból, és a politikai-társadalmi zűrzavar miatt nem is nagyon nyomoztak utána, Péter pedig talán ezért is kereste ezen a pályán a boldogulását, megnyugvását. A baláni helyzet azonban még annál is rosszabb, mint amilyenként ő emlékezett rá, az elszegényedett, elnéptelenedő várost bűnözői körök uralják, akik ellen a helyi rendőrség sem tud és akar túl sokat tenni. Péter még egy napja sincs a városban, amikor egy újabb eltűnés jut a tudomására, és mert próbál abba kapaszkodni, hogy a húga is a karácsony előtti napokban tűnt el, a kislány keresése közben végig bízik benne, hogy a két ügy valahogy összefügg, és ennyi évtized után talán Juli ügyét is sikerülhet felgöngyölítenie.

Érdekes így pár héttel a dán Q-ügyosztály "minisorozata" után nézni ezt a filmet, mert ha Péter nincs is annyira karakteres személyiség, mint Carl vagy Assad voltak, maga az ügy, a környezet és a hangulat le sem tagadhatná, hogy általánosságban honnan merítette az inspirációit. Nem az, hogy nem lenne elég drámaiság abban, ahogy nyomoz, hiszen eléggé úgy tűnik, saját magát is hibáztatja Juli eltűnéséért, meg az egész gyakorlatilag egy időutazás a múltjában, a családi hátterében és a régi szomszédokéban, ismerősökében, csak mondjuk azon kívül, hogy elszánt és egy kicsit forrófejű, a jelleméről sok mást nem nagyon lehet elmondani. Ráadásul szerintem a tempó is teljesen rendben volt, ami mostanában elég nagy kincs egy filmnél (talán csak azt az egy muszáj-dugást lehetett volna kihagyni, bár ha akarom, drámailag az is indokolt volt, kifejezendő egyfajta sorsközösséget), és van észrevehető nyomozás is, ami meg még nagyobb, és közben az olyan mikroközösségekről sem feledkezik meg a film, mint az érintett családok sorsának bemutatása. Jól működik a két ügy párhuzamossága, hogy bár az emberkereskedelem és a prostitúcióra kényszerítés kézenfekvő, sajnálatosan gyakori megoldás lenne, elég gyorsan felsejlik az apró jelekből, hogy valami más is van a háttérben; külön tetszett, ahogy az extrák között kiderült, ez a hangsúlyosság részben szándékos volt, és a film egy figyelemfelhívó rendőrségi kampánynak is a része.

Ami viszont még így is első helyen fog eszembe jutni erről a filmről, az a hangulata. A drónnal felvett havas hargitai fenyvesek egyszerűen gyönyörűek, és bár sokszor hibaként teszem szóvá, ha az ilyen vágóképekből túl sok van, most egyáltalán nem bántam. Utoljára talán a Wind Rivernél éreztem ennyire összhangot a környezet ridegsége és a szereplők viselkedése, reménytelensége között, amiken keresztül remekül átjön az összes ilyen széthulló ipari létesítménynek minden nyomora, kilátástalansága és kétségbeesettsége is. Simán felvállalom, hogy a Valan bizonyos dolgokban nemhogy megközelíti emiatt a nagy elődöket, hanem egy-két dologban, pillanatban túl is tesz rajtuk... még ha a sok valószínűtlen, egymással összefüggő véletlen ezeken keresztül is feltűnt, de ebben tényleg az a legszörnyűbb, hogy nem véletlenek ezek, csak ennyire rendszeresek, és mindenki belefásult már, hogy tegyen ezek ellen bármit. Az már csak kis adalék, ahogy ebben a történelmi háttér, ha csak néhány jelenet erejéig, megjelenik a sztoriban, amivel együtt járt az a különleges hangulati elem is, hogy a film nem teljesen magyar, a párbeszédekben rendszeresen románul zajlanak, néha elég izgalmas váltásokkal. Végül nem hagyhatom említés nélkül a színészeket sem, mert nem igazán zökkentett ki semmi a játékukból, én elég hitelesnek láttam, és nem csak a a főszereplő Krisztik Csabát (Péter) vagy Tollas Gábort (Dragos), hanem a kisebb szerepekben is mondjuk Mátray Lászlót (de őt úgyis a sokadik filmben látom kiemelkedőnek) vagy Nyakó Júliát.

Nem is kellett volna nagyon többet írni erről a filmről, mint hogy Bagota Béla egy az egyben megteremtette a magyar skandináv krimi műfaját (ezért is gondosan kerültem, hogy ezt a kifejezést feljebb leírjam ), annyira beazonosíthatóak a film elemei a családi vonatkozástól a múltbeli titkokon át a rideg és komor hangulatig... de mégis több, mint puszta másolat, többszörösen is. Szerintem érdemes lesz megjegyezni az ő nevét is.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Valan - Az angyalok völgye

Érdekes így pár héttel a dán Q-ügyosztály "minisorozata" után nézni ezt a filmet, mert ha Péter nincs is annyira karakteres személyiség, mint Carl vagy Assad voltak, maga az ügy, a környezet és a hangulat le sem tagadhatná, hogy általánosságban honnan merítette az inspirációit.

Ami viszont még így is első helyen fog eszembe jutni erről a filmről, az a hangulata. A drónnal felvett havas hargitai fenyvesek egyszerűen gyönyörűek, és bár sokszor hibaként teszem szóvá, ha az ilyen vágóképekből túl sok van, most egyáltalán nem bántam. Utoljára talán a Wind Rivernél éreztem ennyire összhangot a környezet ridegsége és a szereplők viselkedése, reménytelensége között, amiken keresztül remekül átjön az összes ilyen széthulló ipari létesítménynek minden nyomora, kilátástalansága és kétségbeesettsége is. Simán felvállalom, hogy a Valan bizonyos dolgokban nemhogy megközelíti emiatt a nagy elődöket, hanem egy-két dologban, pillanatban túl is tesz rajtuk...

Nem is kellett volna nagyon többet írni erről a filmről, mint hogy Bagota Béla egy az egyben megteremtette a magyar skandináv krimi műfaját (ezért is gondosan kerültem, hogy ezt a kifejezést feljebb leírjam ), annyira beazonosíthatóak a film elemei a családi vonatkozástól a múltbeli titkokon át a rideg és komor hangulatig... de mégis több, mint puszta másolat, többszörösen is. Szerintem érdemes lesz megjegyezni az ő nevét is.


8,5/10
.

Hát, köszi, ez tényleg jó volt. Végre ismét egy olyan magyar film, ami technikailag, látványilag, összességében világszínvonalú - ha nem tudom, hogy az, simán, bármelyik európai országé lehetne. Kissé mondjuk fura, hogy magyar mozi és Romániában játszódik, de sebaj. A történet ugyan lassú, de teljesen rendben van, és én kb. a kétharmadánál már kezdtem gyanakodni, ki is a hunyó, és be is jött - de ez se baj. Végre valami, ami nincs értelmetlen csavarra khegyezve... Tényleg rohadt jó hangulata van, a főszereplő srácról meg nekem is Carl ugrott be... bár ő azért egy másik szint antiszociális téren. Jó és aktuális volt a sztorija is (amikor az elején bementek a bordélyházba, nekem az Elrabolva 1 is beugrott), összességében egy teljesen rendben lévő (értsd: értelmesen megírt és leforgatott) film lett ez a Valan... csupán két apróság van, ami bökte a szememet/fülemet.

Az egyik, a már sokszor emlegetett hang: bazzeg, kezd elegem lenni abból, hogy magyar filmben, a magyar szöveget egyszerűen nem értem, mert a színészek csak motyogják a szövegeiket. Többször vissza kellet pörgetnem, hogy megértsem, mit is mondtak. A másik meg az általad is említett dugás - no, az tök felesleges volt, egy pillanatra azt hittem, a Válaszcsapásban vagyok...


80%

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Valan - Az angyalok völgye

Nem is kellett volna nagyon többet írni erről a filmről, mint hogy Bagota Béla egy az egyben megteremtette a magyar skandináv krimi műfaját (ezért is gondosan kerültem, hogy ezt a kifejezést feljebb leírjam ), annyira beazonosíthatóak a film elemei a családi vonatkozástól a múltbeli titkokon át a rideg és komor hangulatig... de mégis több, mint puszta másolat, többszörösen is. Szerintem érdemes lesz megjegyezni az ő nevét is.

8,5/10

Tényleg rohadt jó hangulata van, jó és aktuális volt a sztorija is (amikor az elején bementek a bordélyházba, nekem az Elrabolva 1 is beugrott), összességében egy teljesen rendben lévő (értsd: értelmesen megírt és leforgatott) film lett ez a Valan... csupán két apróság van, ami bökte a szememet/fülemet. Az egyik, a már sokszor emlegetett hang, a másik meg az általad is említett dugás.

80%

Köszi, hogy megnézted, örülök, hogy ilyen gyorsan sorra került. Sok hozzáfűznivaló nincs, tényleg ennyit kell tudni róla, hogy "magyar skandináv krimi", és hogy annak jó .

Ha már a hang: a Netflixre felkerült nemrég a Kojot (vagy egy tucat magyar film van a kínálatban már), és ott végre nem az a fostos zajos-dobozhangú keverés van, ami DVD-n is megjelent, hanem a "rendes". Kíváncsi lennék az útjára, ahogy ez egyáltalán odakerült, mert a produceren keresztül aligha...

.

Niwrok írta:

.
A program: Egy legenda bukása


Az országúti kerékpározás nem (sem) különösebben érdekel a sportok közül, nem is követem, kik a nagyágyúi, egy személy kivételével, és az Lance Armstrong. Ő is csak azért volt jobban a látókörömben, mert elég sokszor futottam bele más témák kapcsán, amikor a betegségéről, majd a visszatéréséről olvastam, később a LiveStrongról, aztán láttam azt az epizódot az Amcsi motorokból, amikor Teutul-ék neki hegesztették a choppert... végül hallottam a bukásáról is. Amikor hallottam a róla készült filmről, mégis inkább az előzetes hangulata fogott meg, amellett, hogy hátha egy kicsit jobban megismerem az eddig számomra töredékes események hátterét, folyamatát.

Maga a cselekmény így jó, nem is akarok nagyon belemenni részletekbe, hadd maradjon felfedeznivaló annak is, aki hozzám hasonlóan csak töredékesen ismerte eddig a témát, ...

8/10
.

Ez viszont inkább érdekes volt, mint jó...

Utólag elolvastalak, meg picit utána is néztem, mi is ez az egész - én még ott tartok, hogy Armstrong Tour győztes - és arra a megállapításra jutottam, hogy ez, így roppant egyoldalú és feltűnően nagyvonalú. Nagyon sok mindenre kíváncsi lettem volna magáról a versenyzőről is, konkrétan a versenyekről is, de legfőképp arra, hogy akkor most végül ezek után miért is tett a végén vallomást, dobva el teljes életművét.

A sportoló karaktere, annnak tettei, az egész léte csak lógott számomra a levegőben, azon kívül, hogy egy seggfejnek lett beállítva a végére, úgy igazából a motivációiról, személyiségéről semmit nem tudtunk meg. Montázsszerűen végigrohanunk 15-20 év történésein (fényképalbum effektus), de hogy mi miért is történt, azt csak ritkán értjük meg. Nem jártak jobban a mellékszereplők sem, a doki kb 3 perc háttértörténetet kap, Dustin Hoffmann meg egy erős cameonak elmegy...

Amúgy a színészi játék, a hangulat, a megvalósítás tetszett, csak úgy éreztem, olyna, mint a homok, ami kihullik az ember ujjai között...


70%


.

Niwrok írta:

.
A lecke

... ebből a szempontból mindenképpen hiányérzetet hagyott maga után a Lecke (amiben a lecke nem is valódi "megleckéztetés", hanem csak egy kissé erőltetett párhuzam).

Ennek ellenére a másik szál, Nade küzdelme a lakáshitellel és a környezetével egész jól tudta ezt pótolni.

A Lecke utolsó tíz perce viszont annyira nem jött be, nagyjából az uzsorás újabb feltételének elhangzásától. A korábbi realizmussal szemben, bármilyen kétségbeesett is a befejezés, a megmagyarázhatatlan nyugalomtól és a némaságtól kicsit hitelét vesztette a sztori. Leckeként, "tanmeseként" így bár nem értelmezhető nekem a film, de a komoly, feszültséggel terhes története és a remek ötletei miatt majdnem a végéig érdekes és szórakoztató volt.


7,5/10

.

Hogy mik jönnek elő a múltból, mi?

Na, ha már a múltkor az Egy napnál szóvátettem, hogy túl hétköznapi, akkor itt most megjegyzem, hogy bármennyire is hétköznapi ez is, kb így kell jó, hiteles hétköznapi filmet csinálni. Ez nálam még most is ütött, annak ellenére, hogy kb két évvel vagyok túl a hasonló dolgokon, mint amiket itt a szereplők átélnek - ha ezt mondjuk 2018-ban ilyenkor látom, sztem listás is lehetett volna: a személyes érintettség sokszor értékelt fel már nálam esetleg kicsit gyengébb mozikat is.

Ez bizony jó volt. Bármilyen ingerszegény, bármilyen kelet-európai (Bulgária is pipa! ), bármilyen egyszerű is, nekem ez tetszett. Az elején én is valami osztálytermi drámát vártam, de aztán ahogy a nő élete összeomlik, ahogy keresi a kiutat, ahogy a spirálban egyre jobban lejjebb csúszik - de aztán ahogy nem adja fel önmagát, az nagyon bejött. Te is írtad, az apjánál tett mindkét látogatása zseniális, de nekem inkább Nade miatt, mint a másik picsa miatt. Rengeteg kiváló jelenet vann benne ezen kívül is, az összes bankos jó, a végrehajtók pont ilyenek, a hirtelen felmerülő pluszpénzzel együtt, az uzsorások is, a rendőri kapcsolat is... az meg külön tetszett, hogy: "Tehetek még önökért valamit? Igen, bassza meg a kurva anyját!"

Egyedül azzal nem tudok mit kezdeni, ahogy Nade pénzhez jutott... arra azért illett volna valami lezárást adni. Mert így oké, hogy a lecke az volt, hogy másnak is lehet más gondja és amiatt lop, de valahol ennek így inkább negatív népnevelő kicsengése van - ami már nem biztos, hogy annyira valóságos és hétköznapi.

A címe meg... arra is rá lehet húzni, amikor mindenki hatost kapott a lekéjére (dolgozatára)...

Szóval, köszi ezt is, ez nekem


80%


.

Niwrok írta:

.
A vívó


Mindez a "rózsaszín szemüveg" akkor kezdett kevésbé zavarni, akkor kezdtem elfogadni valamennyire, amikor elkezdtem úgy nézni, hogy ez olyan, mint egy fátyol. Annak a megnyugtató, fényes boldogsága, hogy a külvilágot legalább arra a pár órára ki lehet zárni, a vívás idejére el lehet felejteni az otthon gondoskodásra váró, síró kistestvéreket, az elvesztett apákat, rokonokat, a szegénységet, az óvatos pillantásokat. Ami azoknak a ritka pillanatoknak a gyűjteménye, amikor még ilyen körülmények között is az emberek jól tudták érezni magukat, amikor meg merték ezt engedni maguknak.

Ezek miatt -bármilyen hihetetlen a korszakot és a témát látva, de- inkább könnyedebb alkalmakra tudom ajánlani ezt a romantikus drámát, de tudom ajánlani, mert szép film.

Észtország is kipipálva a térképről .




7/10
.

Észtország nekem is kikipálava...


Ezt is köszi, nélküled ezt sem láttam volna. Nekem kifejezetten tetszett, az A lecke után közvetlenül nem is volt annyira fura a "letisztultsága". Tényleg végtelenül egyszerű film, ahogy írtad, a mélyére nézve tényleg olyan, mintha abban az iskolában csak szombat lenne és két tanár - de valahogy működik ez az egész sportszakkörre fókuszálás a gyerekekkel. Nekem egyébként jobban átjött az 50-es évek elejének szovjet elnyomása is, tetszett a korrajz, voltak a filmnek kifejezetten feszült és izgalmas pillanatai - ahogy egyébként érzelmes és könnyfacsaró jelenetei is. Gondolok itt a végére: rám tök nagy hatással volt a verseny, a siker, aztán a tányérsapka+csizma kombós fellépés is. Meg is lepődtem, mikor nem úgy lett vége a mozinak, mint a versenynek - az állomásos jelenetet épp ezért meg is könnyeztem.

Szóval jó volt, tényleg kicsit ifjúságis, de valahol sikerült átadnia a sztálinizmus kórképét is, mégha nem is erre volt kihegyezve az egész. Erre is picit többet adok, mint Te.




80%



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
A lecke

Leckeként, "tanmeseként" így bár nem értelmezhető nekem a film, de a komoly, feszültséggel terhes története és a remek ötletei miatt majdnem a végéig érdekes és szórakoztató volt.

7,5/10

.

Hogy mik jönnek elő a múltból, mi?

Ez bizony jó volt. Bármilyen ingerszegény, bármilyen kelet-európai (Bulgária is pipa! ), bármilyen egyszerű is, nekem ez tetszett. Az elején én is valami osztálytermi drámát vártam, de aztán ahogy a nő élete összeomlik, ahogy keresi a kiutat, ahogy a spirálban egyre jobban lejjebb csúszik - de aztán ahogy nem adja fel önmagát, az nagyon bejött. Te is írtad, az apjánál tett mindkét látogatása zseniális, de nekem inkább Nade miatt, mint a másik picsa miatt. Rengeteg kiváló jelenet vann benne ezen kívül is, az összes bankos jó, a végrehajtók pont ilyenek, a hirtelen felmerülő pluszpénzzel együtt, az uzsorások is, a rendőri kapcsolat is...
Egyedül azzal nem tudok mit kezdeni, ahogy Nade pénzhez jutott... arra azért illett volna valami lezárást adni. Mert így oké, hogy a lecke az volt, hogy másnak is lehet más gondja és amiatt lop, de valahol ennek így inkább negatív népnevelő kicsengése van - ami már nem biztos, hogy annyira valóságos és hétköznapi.

80%

A Listán mondjuk mintha láttam volna ...

Örülök, hogy tetszett. Már kevés maradt meg belőle, de ezek szerint ugyanazt láttuk kicsit gyengébb pontjának: a végét.

.

.
Gotham S3




Bár a mozikban Nolan és Burton kivételével eléggé botladozik a köpenyes igazságosztó (Robert Pattinson, tényleg ?!), a tévék és a számítógépes játékok eddig szerencsére elég jól vizsgáztak nálam, és ezek miatt még mindig Batman világához és Gothamhez kötődöm leginkább a képregényes univerzumok közül. Magát a Gotham sorozatot, mint előzményt is ezért kezdtem el nézni. Mert ahogy már meséltem, Batmant leginkább az Animated Seriesszel tudom azonosítani, azon keresztül és úgy ismertem meg... de azt is tudom és elfogadom, hogy ezek így elég gyerekesek, még a vér és az őrület ellenére is. Nekem a Gotham is akkor működött a legjobban, amikor az ismert figurák köszöntek vissza benne, a saját jellegzetességeikkel (amit a Fish Mooney féle gengszteres szál és a Bruce Wayne tinédzseréveihez való kötődés miatt ritkán, bár egyre gyakrabban kaptam meg), de az Arkhamban tett kiruccanással és Dr. Strange elszabadult kísérleteivel végre ennek is eljönni látszott az ideje... És lőn, bár nem éppen úgy, ahogy vártam.

A laborból elszökött szörnyszülöttek és mutánsok ugyanis rövid úton kiíródnak a sztoriból, igazán csak a kissé átalakult alaphelyzetet hagyva maguk után, amiben Jim Gordon fejvadász-magánnyomozóként tevékenykedik, Pingvin politikai babérokra tör, Barbara és Tabby Galavan pedig közös vállalkozásba kezdtek egy éjszakai klub formájában. Aztán mintha nem is kb. 10-15 évvel korábban lennénk, úgy kezdtek felbukkanni az általam is ismert szereplők. Múltkor is említettem, hogy a Batman-univerzum feltűnően gyakran szemezget az Alice Csodaországban karakterei közül; ennek köszönhetően például most nem csak a Kalapos, azaz Jarvis Tetch jelenik meg, mint a húgát (nem fogjátok kitalálni, Alice-t...) kereső, zakkant hipnotizőr, de erről a vonalról megidézik még Tweedle Dum and Tweedle Dee párosát, akik itt éppen pankrátorok, és a Fehér Nyúl is kap egy kameót. Egészen érdekes volt, ahogy ebből az egy szálból sorra nőttek ki azok, amik az évad menetét meghatározták, érintve még az olyanokat is, hogy Jim Gordon korábbi nője, Lee a nyugdíjba vonult Falcone fiának az oldalán tér vissza a történetbe, vagy ahogy a végére ez már egész Gothamre jelent fenyegetést. Arról is szó volt, hogy sok klasszikus karakternek megvan a "magja", amiből majd például a Macskanő, Joker vagy Rébusz kisarjad, de ezek eddig megmaradtak utalás szintjén; igazán csak Pingvin jelent meg teljes pompájában, az ő eredettörténetével, az előző évadban rövid időre megmutatott Mr. Freeze után most viszont váratlan húzások sorozatával itt van szinte a teljes mozis brigád. Ebből Méregcsók volt a meglepőbb, hiszen Ivy eddig rongyos kis utcagyerek volt, de egy ügyes trükkel sikerült "hozzáöregíteni" "álmaim gorillájához", és nem sokkal maradt le tőle az eszmeileg "feltámasztott", itteni Joker, vagyis Jerome Valeska sem. Akit legjobban várnék, belőle sokáig kénytelen voltam megelégedni az egyre zöldebb öltönyökkel, de talán már nem sokáig lesz ez így... De hogy ne csak a régi "lomokból" válogassanak, néhány kevésbé ismert képregényes karaktert is beleszőttek a sztoriba, például a Hóhért, aki megszállottja annak, hogy semmilyen bűnös nem érdemel kegyelmet, Agyagpofát, aki az álcázás mestere, vagy a Baglyok Tanácsát, akiket az előző évadban vezettek fel röviden, és akikkel a szülei halála és a Wayne Vállalat miatt leginkább Bruce akasztja össze a bajusznak aligha nevezhető pihéket az orra alatt.

Ami viszont nem nosztalgia vagy képregény, hanem saját ötlet ezek összekötésére, az olyan, mintha a Barátok közt írói hozták volna össze az ebédszünetben. Ebben is vannak jobb percek, például ahogy Barbarával pipálják ki a "dilinyós picsa" karaktert az általában szokásos Harley Quinn helyett, de azért a nagyobbik része egy maffiózós limonádé. A szex és a szerelem persze a legrégibb írói eszközök, ha két szereplőt össze kell ugrasztani, és a Lee-Jim-Mario háromszögben vagy Selina és Bruce viszonyában még voltak is érdekesebb fordulatok, de sajnos a másik kettő, Isabella felbukkanása, majd gyors kiírása, de főleg Tabby és Butch teljesen súlytalan, idővel simán csak idegesítő civakodása az évad rosszabb jeleneteihez került nálam.

A Gotham még mindig leginkább egy Batmanes délutáni sorozat, mint Supermannel volt a Lois és Clark, komor képregények helyett a ponyvaregényes polcról összeírva a cselekményét, ripacskodással és elmegyógyintézeti farsanggal körítve... de ez talán az egyetlen világ, ahol ezt nem csak elfogadom, de el is várom. A hangulata, a tempója és a látvány ugyanis jó; még ha légüres térben is, de pörögnek az eseményei. A Gotham véres szappanbuborékokból épült, és jól áll neki.

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
FOMO


Ahhoz képest, hogy az ún. "milleniumi generáció" és a közösségi média kölcsönös egymásra hatása mennyire aktuális és egyben szerteágazó téma, nem nagyon látom, hogy itthon, és azon belül a filmes világban különösebben foglalkoznának vele. Jó, nem is vagyok közvetlenül érintett, hogy annyira kövessem, de gyakorlatilag egy ilyet tudnék mondani, az itt korábban bemutatott "Remélem legközelebb sikerül meghalnod "-ot. Az a fenti témakörön belül nagyobb hangsúlyt fektetett az internetes arctalanság veszélyeire és a netes zaklatásokra... míg ez a film, a FOMO a "magyar #metoo"-film próbál lenni egy eldurvult bulival és a következményeivel.  

Bár szívesebben láttam volna inkább egy olyan, Családi kör jellegű filmet, mint amilyen a "Remélem..." volt, a FOMO legalább olyan széles körét érintette a tinédzserek digitális problémáinak, technikailag, színészi játékban és hangulatra pedig sokkal jobban bejött. És ez is ugyanúgy mehet az osztályfőnöki órákra, hogy aztán legyen miről beszélgetni, ne csak az azévi tanulmányi kirándulásról...


8/10
.

Hááát, bazzeg, talán még sosem láttam ilyen filmet, ami annyira felhúzott az első tíz percében, hogy ki akartam kapcsolni a lejátszót. Ilyen undorító, köcsög kis faszokat, mint ez a Falkának titulált idióta banda, még nem láttam, annyira idegesített minden, amit csináltak, hogy szó szerint rosszul éreztem magam nézése közben. Az összes fasznak csak jól be kellett volna verni a pofáját, s megtanítani nekik, hogy nem buli és nem követendő példa másokat megalázni és minden egyebet csinálni velük - az a buli meg... nos, értem, gondolom, hogy ez egy túltoltan ábrázolt mai parti kivonata, de ha ilyenek vannak és ilyenekbe kellene szórakoznom, akkor inkább örülök neki, hogy régesrég kinőttem ebből a korból. Undorító volt számomra az egész, és nem csak azért, amit a lánnyal tettek hanem mert én ezekkel a fiatalokkal egy percre sem tudtam azonosulni.

Fúúú, még mindig forog a gyomrom a kis köcsög milliomos palántáktól és az ő Falkájuktól. Kár, hogy nem találkoztak valami igazán tökös társasággal, akik móresre tanították volna őket. A film első harmada épp ezért abszolúte nem tetszett, megint rá kellett jönnöm, hogy ez mennyire is nem az én világom. Egyébként természetesen ott lebegett lelki szemeim előtt a 13 okom volt, de az még leggyengébb pillanataiban is fényévekkel jobb ennek a mozinak bármelyik percénél. A mozi második fele tetszett kicssit jobban talán, de ott meg vártam a tanulságot, a megbánást, a "móresre tanítást", de ugye az elmaradt, sőt, még ezeknek a patkányoknak állt feljebb. Maga a történet, a dramaturgia a fényképezés, a hangulat - miután elhagytuk az idióta youtube-os képernyőt - még talán rendben is van, sőt azt mondom, a film nem volt rossz, csak nekem qrvára nem jött be.

Nem is akarom értékelni, mert bár filmként, objektíven talán adnék rá én is olyan 75% ot, de szubjektív élményként borzalmas, 20%-os kaland volt.





.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
FOMO

Bár szívesebben láttam volna inkább egy olyan, Családi kör jellegű filmet, mint amilyen a "Remélem..." volt, a FOMO legalább olyan széles körét érintette a tinédzserek digitális problémáinak, technikailag, színészi játékban és hangulatra pedig sokkal jobban bejött. És ez is ugyanúgy mehet az osztályfőnöki órákra, hogy aztán legyen miről beszélgetni, ne csak az azévi tanulmányi kirándulásról...

8/10

Maga a történet, a dramaturgia a fényképezés, a hangulat - miután elhagytuk az idióta youtube-os képernyőt - még talán rendben is van, sőt azt mondom, a film nem volt rossz, csak nekem qrvára nem jött be. Nem is akarom értékelni, mert bár filmként, objektíven talán adnék rá én is olyan 75% ot, de szubjektív élményként borzalmas, 20%-os kaland volt.

Ez ilyen, hogy az is egy minőségi szint, amikor a g*cire irritáló kis p*csköszörűket annyira hitelesre tudják megcsinálni, hogy kihoznak a sodrodból ... Mert nem tudod azt mondani, hogy ez drámai túlzás, hogy ilyenek nincsenek, mondjuk ilyen újgazdag kis gennyek, akik apuci pénze mögé bújva azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, bármit megúszhatnak, és akik egyszerre gyávák és hiúk, ami az egyik legrosszabb kombináció.

Bryce és a haverjai egyébként pont ennyire alja népség voltak, csak mivel a legtöbb dolognak, tettüknek már csak az utóhatását láttuk, ezért tudott a 13 Reasons Why szemérmesebb lenni... és ezért nem is tudok mit kezdeni továbbra sem az Ani szemén keresztül láttatni akart sebzett, bűnbánó Bryce-szal. A fészeres bulik, amikről a 2. évad fényképei készültek, elég hasonlók lehettek.

.

.
Channel Zero S4 (The Dream Door)




Korábban már írtam ennek a sorozatnak az évadjairól, de mert antológiasorozatról van szó -ahol, mint egy kicsit elnagyolt Homályzónában, igazából csak a hangulat köti össze az egyes évadokat-, így elég annyit tudni róla, hogy az alapjai afféle neten terjedő városi legendák, ahol a fórumokon meg blogokon megosztva terjed tovább, bővül a sztori, és idővel teremtenek új szörnyeket, új horrortörténeteket. A kalózos bábfilm, a bizarr kiállítás és a kannibál szellemhentesek után egy különös ajtóról van szó.

Jill és Tom kisgyerekként nagyon jó barátok voltak, de amikor Jill szüleinek válása után a kislány elköltözött, megszakadt a kapcsolat. Csak húsz évvel később találkoztak újra, és a fiatalkori nosztalgia hamarosan szerelemmé érett, a házasságot követően pedig Tom anyja felajánlotta, hogy a régi házba költözzenek, ami Jill számára is sok kedves emléket idéz meg. Amikor a párocska a ház elfoglalását, berendezését követő napokban egy kék ajtót talál a pincében, biztosak benne, hogy az ajtó nem volt ott, amikor gyerekként ott játszottak... de ami még furcsább, akkor sem volt ott, amikor beköltöztek. Az ajtó körüli dolgok csak egyre megmagyarázhatatlanabbak lesznek, leginkább akkor, amikor előbújik mögüle egy torz, bohócszerű alak, ami Jillt határozottan emlékezteti Perec Jancsira, a gyerekkori képzeletbeli barátjára...

A hangulat, az pedig most is megvan. Bár elég steril és fakó az a környezet, amiben a sorozat játszódik, ahogy a lassabb történetvezetés sem újdonság, de ez még illik is egy olyan világhoz, ami sokkal inkább a lassan az emberre telepedő, de egyben valahol gyermeki félelmekből építkezik, nem egy-egy beijesztésből. Általában érdekes dolgok lesznek abból, ha amikor a kicsik fantáziája találkozik a saját félelmeikkel, mert az ezekkel megelevenedő rémek a néző legmélyebben eltemetett borzongását is kiválthatják, amikor ő bújt jobban a takaró alá attól, hogy mik lehetnek az ágya alatt vagy a szekrény sötétjében (ezért is sajnáltam, amikor ez a gyermeki varázs megtörik az amúgy teljesen hangulatidegen és felesleges masztizástól, amikor Tom elmegy "relaxálni"). Jancsi erre remek figura, egyszerre játékos és ijesztő, van benne valami ösztönös törődés és egyben zsigeri félelem is, amely kettősség akkor nyer értelmet, amikor kiderül, milyen okból és célból is került a házba az ajtóval együtt, és amire az évad második fele épül. És ha már Jill... Az is kis plusz volt, hogy talán most az elején találtam igazán szimpatikusnak a főszereplőket (az eddigi évadokhoz képest); Jill és Tom jókedvű, szenvedélyes páros, és még ha később változik is valamennyire a megítélésük, annyiban segített ez, hogy később is tudjak és akarjak szurkolni nekik.

Így a negyedik évadra még valami összekötni látszik a négy fejezetet, mégpedig a szereplők múltja, és hogy ez hogyan tükröződik a különös eseményekben. Még a Butcher's Blockban is szerepe volt annak, hogy Alice és a testvére mi elől szökött ebbe a teljesen új környezetbe, a másik kettő meg eredendően erre épült. A szerelmespár esetében annak van jelentősége, hogy Jillt nagyon megviselte az, hogy az apja elhagyta őket, és ez olyan törést okozott neki és benne, ami az összes eddigi kapcsolatára rányomta a bélyegét, mindegyik barátját kikészítve a féltékenységével, és Tommal is "jól" halad ebből a szempontból. De nem csak drámai vonatkozásában volt ez érdekes, hanem abból is, hogy Tomnak pont van rejtegetnivalója, de még abból is, hogy később ki és miért kerül veszélybe, és hogy Jill apjának dolgai hogyan lendítik tovább a történetet akkor is, amikor úgy néz ki az évad felénél, a harmadik részben megnyugtatóan rendeződni látszik minden. Vannak persze eredendően gyanús körülmények, amik utalnak rá, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, de jó volt az is, hogy sikerült a lezártnak tűnő sztorit még egy csavarral továbbgondolni, aminek következtében a korábbi rém egy sokkal pozitívabb megítélés alá kezd esni, mert bizony kiderül, hogy vannak itt Jancsinál sokkal durvább szörnyetegek is.

Bár többé-kevésbé mindegyik történet tetszett, talán ez volt a leginkább összeszedett, a leginkább fordulatos és ebben volt a legkevesebb üresjárat. Ilyenkor mondanám, hogy alig várom, hogy jöjjön a következő évad, remélve, hogy abban még sikerül javulni... de ahogy az lenni szokott az jönni hogy amire kiforrja magát egy sorozat, addigra kaszálják el... Ezt is.


8/10
.

.
Pesti balhé




Marci és a barátai gyerekként igazi kis rosszcsontok voltak, sok csíny és stikli volt a rovásukon, még olyan súlyosabbak is, mint az iskolai gyerektábor részleges felgyújtása, bár az baleset volt. Azóta eltelt csaknem harminc év, és Marcell már elismert építész, aki eltávolodott a régi bandájától, akik ennek ellenére még néha felbukkannak az életében, például hogy megünnepeljék Marcell 40. születésnapját. Kellően sok vodka után aztán előkerülnek a régi sztorik és a nagy lelkizések, és egy váratlan eseményt követően úgy döntenek, hogy a régi idők emlékére csinálnak még egy utolsó "balhét". Egyikük, Vince, nem túl sikeres művész lett az utóbbi években, és ebben része volt annak is, hogy a nem mellesleg műkincsgyűjtő és -kereskedő apja semmire nem tartotta a fia mázolmányait, sőt, Vince életének kudarcát látta mindegyikben. A már igencsak túlkoros banda így tervet eszel ki arra, hogy megmutassák a világnak Vince művészetét, amihez be kell csempészniük az egyik festményét az apja által szervezett aukcióra.

Először is szeretném sorra venni a pozitívumokat, és annyiból máris le kell lőnöm a "poént", hogy ez lesz a rövidebb lista. Mert azon kívül, hogy egy ilyen inverz heist-mozi egészen jó, bár persze elég pihent ötlet, vagy hogy a színészek többségét eddig is kedveltem (Mészáros Béla, Szabó Simon, Jászberényi Gábor, Elek Ferenc és Pertik Andrea nagyjából le is fedi a csapatot) és még ebben a filmben is jó volt őket látni, a "+" oldalon már szinte csak a poénok vannak, amiken mondjuk fel tudtam nevetni... mind az ötön. Meg mondjuk látványra sem rossz a film, csak van egy tippem, hogy a rendező és/vagy az operatőr a reklámszakmából érkezett, mert sokszor volt az az érzésem, hogy nem akció-vígjátékot nézek, hanem egy turisztikai országimázs-filmet vagy egy Telenor reklámot.

A többi lécet azonban kisebb-nagyobb mértékben leverte a Pesti balhé, pedig amiben az az alap, hogy átlagemberek játszanak kommandósosat, azok eleve sincsenek túl magasan. Már a főszereplőivel sem sikerült egyensúlyt találni, hacsak nem úgy, hogy Jet képtelen, túlhasznált és erőltetett indiános karikatúrája mellett Guszti egy kutyás meg egy vécében turkálós "poénon", Adrián pedig egy állandó kellékként hurcolt koponyán és egy homoerotikától túlfűtött duetten kívül semmit, de tényleg semmit nem tesz a filmhez. De a leggyengébb karakter még így is Benedek, a népmesei gonosz, aki nem egy akció-vígjátékhoz képest van rosszul megírva, hanem ahhoz képest, hogy az ő meghasonulása lenne a film és a "balhé" egyetlen célja. És ha már "akció-vígjáték"... Az még lehet a saját fogyatékosságom, hogy más emberek lelki nyomorán (ld. a következő bekezdést) nem igazán tudok nevetni, ahogy a kabaré és a burleszk humorforrásai is megfakultak számomra az utóbbi negyven évben. De az a kevés akciójelenet olyan félamatőr filmekkel szemben is alulmarad, mint például a Vakfolt, mert ott legalább lelkesen bénáztak a hobbifilmesek, nem untottan az állítólagos profik. A verekedések nevetségesek, a búváros akció kínos (baszki, egy csatornába merültök le éppen, nem a Titanic roncsához, hogy ennyire be kelljen öltözni ), és van egy utcán menekülős jelenet, ahol mindenki topog meg botladozik (és ahogy a testőr nekimegy a gyümölcsös állványnak, édesistenem, azdegáz   ), mert az operatőr nem bírja követni a kamerával ezt a szédületes tempót, ahogy egy félrészeg állatorvos fut. És igen, megint és mindig ki fogom emelni: vegyenek már fel egy rendes hangmérnököt a producerek, mert rohadt unalmas és dühítő ugyanazt a dobozhangú, összerezonáló, sokszor alig érthető szövegelést hallgatni majdnem minden magyar filmben, mert ennél egy "B"-kategóriás amerikai horrorfilm hangkeverése is nagyságrendekkel jobb!

Az összes bénaság és sületlenség mellett viszont az igazi probléma nekem a csapat maga volt, pedig itt gyakorlatilag az üres kaput sikerült elvéteni. A barátság és az abból eredő kötelékek, az összetartás és a nosztalgia mindig is hálás témák voltak a filmekben, ha mást nem, akkor azért, mert a néző közben fel tudta idézni a saját ovis vagy iskolás barátait, a velük az évek alatt szerzett élményeket, és már ettől jobban érezhette magát. Ennek a csapatnak viszont pont ilyenjei nincsenek. Nem lehet persze egy barátság minden percét belesűríteni egy, a maga majdnem két órájával egyébként igencsak túlnyújtott filmbe... de valamit muszáj. Különben az lesz, mint ami itt is van, hogy 1992 és 2020 között ezekkel az emberekkel nem történt semmi olyan, ami Marcin kívül bármelyikükre is hatással lett volna (az is csak azért, hogy azon lehessen gúnyolódni, hogy Marci egy besavanyodott agglegény lett egy lélektelen melóval meg egy önimádó pojáca főnökkel...), a jellemük minden eleme és majdnem minden konfliktusuk vagy céljuk kizárólag a gyerekkorukból ered. Ez sajnálatraméltóvá teszi őket személyükben, a külsőségeiket pedig sokszor cikivé, együtt pedig nem egy összetartó csapat lesznek, akik jóban-rosszban együtt voltak, csak legfeljebb lazult a kapcsolat, hanem féltucatnyi pszichiátriai eset, akik még mindig azt hiszik, hogy a 90-es éveket írjuk (jó, ezzel mondjuk a teljes 2010-es évek így van...), és akik kétségbeesetten kapaszkodnak egymásba amiatt, hogy ez az illúziójuk megmaradjon.

Egy kicsit több Valami Amerika, és egy kicsit kevesebb Pappa Pia és Üvegtigris kellett volna ehhez a filmhez, hogy ne érezzem túl kényelmetlenül magam alatta... de ennyitől még nem lenne ilyen kevés a pont. A nagyobbik baj az, hogy az állítólagos vígjáték végén szomorúbb lettem, mint előtte voltam.


5/10
.

.
Project Power / A por ereje




Pár éve egy kis független ausztrál film, a The Subjects nagy kedvencem volt, ami röviden egy olyan gyógyszer-kísérletről szólt, amiben az alanyok véletlenszerű szuperképességeket kaptak. Most mintha annak a filmnek a folytatását láttam volna a Project Power képében, ami egy elég hasonló kapszuláról szól, csak a tesztelés mértéke lett "kicsit" nagyobb.

New Orleans utcáin újfajta szintetikus kábítószer jelenik meg, ami nem is az eufóriája miatt lesz népszerű, hanem egyrészt azért, mert a forrás ingyen osztogatja ládaszám azt a dealereknek, másfelől pedig mindenféle emberfeletti erővel és változatos képességekkel ruházza fel a kapszula a fogyasztókat, de csak öt percre. "Némi" mellékhatást leszámítva a szer további szedése biztonságosnak tűnik, ezért aztán bizonyos bűnözői körök aktív használókká válnak, amivel kisebb pokol szabadul el a városban... és hogy kiegyenlítsék az esélyeket, titokban a rendfenntartók közül is páran hasonlóan ráállnak a szerre, miközben hivatalosan, parancsnoki szinten a rendőrség leginkább az ilyen ügyek elsikálásában érdekelt. Addig sikerrel is, amíg a véletlenek összjátéka folytán össze nem hoz a sors egy NOPD nyomozót, egy volt kommandóst és egy középiskolást lányt, akiknek különböző okból, de mind érdekükben áll utánajárni a szer eredetének, és ha lehet, akkor még az emlékét is felégetni.

Sajnos a pár hete látott másik Netflix sci-fi-akciófilmhez, Az utolsó bűntényhez hasonlóan (de távolabbi példaként mondhatnám az első Purge mozit, az Ethan Hawke félét) abban a Project Power is elbotlott, hogy abból a téves feltevésből indultak ki az írói, rendezői, hogy az ütős és látványos alapötlet kizárólag arra való, hogy legyen indok az akcióra, és amúgy nem kell különösebben foglalkozni vele. Egyszerűen döbbenetes, ahogy mindenki úgy tesz, mintha annak, hogy százszámra és hetek óta kering az utcán az instant X-Men kapszula, a mindennapi életre ennek úgy különösebben semmi hatása nem lenne. Szerintem egy úgy nézne ki, amikor az első csávó fáklyaként lobban fel az utcán, hogy tíz "Miapicsaezbazmeg!?" keretében nyolcvan okostelefon villanna fel, és csak amire elmúlik a hatás, kb. kétmillió néző látná a cuccot Facebookon, Youtube-on meg Istán. Persze, manapság ha ráül egy rendőrsegg egy ilyen ügy aktájára, akkor majd pont nem erről fog beszélni a fél világ másnap reggelre, hogyne... És nem csak ez az egy banánhéj van benne, mert mondjuk a kapszuláknál sem sikerült rendesen felépíteni, hogy akkor most az erők forrása az "ember", és azért kapja mindenki ugyanazokat a képességeket, bármelyik tablettát is veszi be, vagy az erő forrása a "kapszula", és akkor lenne értelme a katonai felhasználásnak, amiről itt végig szó van. A Subjects tökéletes példa volt arra, hogy ha a képességet egy génlottó pörgeti ki, akkor milyen szélsőséges eredményeket is hozhat az, bőven nem csak csontkinövésekre meg testhőre korlátozva azt.

Hogy mégsem lett olyan rossz véleményem erről is, mint az előző bekezdés elején emlegetett kettőről, azért van, mert bár az alapötlete szétmállik, de az akciók és még inkább a szereplők ezt valamennyire ellensúlyozzák. Az öt perces dolog például nekem tetszett, voltak egészen jó trükkök, amikre ez adott lehetőséget, és bár kicsit fura volt, hogy nincsenek sem elvonási tünetek, sem utóhatások, de maga az idő is jó feszültségforrás, és legalább nem lehet a végtelenségig elbújni egyik képesség mögé sem. Bár erőt többfélét is el tudtam volna képzelni, és több, tömegesebb akciót vártam volna ilyen háttérrel, mint hogy itt-ott magányos vagy kiscsoportos szuperemberek püfölik egymást, de mert az volt a koncepció, hogy az egész film egy nap alatt pörögjön le, együtt kell élni vele. A színészek közül meg Jamie Foxx és Joseph Gordon-Levitt is igazán a kötelezőt hozza csak, látszik, azért vannak itt, mert kellett a lóvé, és így is jók voltak, Dominique Fishback viszont meglepően tetszett, pedig a sablonok a könyökömön jönnek ki, amire felépítették, az meg az egyik halálom, amikor a szereplők nekiállnak rappelni (ld. The Visit). Az a jelenet például Frank és Irene között ötletes és vicces, kár, hogy több hasonlót nem sikerült a filmbe írni.

A Netflix sajnos egyre inkább futószalagon nyomja a filmjeit, és már sokszor nem kell, hogy valami "jó" legyen, csak legyen "elég jó". Pedig a streaming-versenyből szerintem nem a mennyiséggel, hanem a minőséggel lehet jobban kijönni... és nem ilyen filmekkel, mint a Project Power, amitől az emberek talán nem mondják le az előfizetésüket, de nem is emiatt fognak előfizetni rá, az tuti.


7/10
.

.
Eredet / Inception




Talán fura lehet, hogy miért egy tíz éves filmről írok (amúgy újra), de a mostani helyzetben annyi irányból kaptam az "incepciókat", hogy muszáj volt látnom. Persze mondhatnám, hogy jó ráhangolódásnak tűnt a Tenet előtt, ahogy azt is, hogy az a csoda, hogy ennyi ideje nem néztem újra, vagy hogy az előző hétvégén előkerült egy beszélgetésben, de a fő ok az volt, hogy a Tenet bemutatása körüli bizonytalanság miatt, afféle engesztelésül újra mozikba került a 10. évfordulóra hivatkozással, és az utóbbi hetekben többször találkoztam a címével, mint az elmúlt években összesen.

A történetről ennyi idő után nem nagyon lehet újat mondani, aki meg nem ismeri annak nem is igazán illik, hiszen maga a "valós idő" teszi izgalmassá, és a menet közbeni felfedezés. "Laikusként" bőven elég annyit tudni, hogy a történet főszereplője Cobb, aki a saját maga által vezetett ügynökcsapat élén hajt végre kémkedési feladatokat, ehhez felhasználva azt, ami még a legóvatosabb, legjobban védett ember esetében is a leginkább gyenge pont: az álmokat. Egy gépezet és némi kábítószer segítségével Cobb képes egy álom keretében összekötni alvó emberek tudatát, kihasználni az álmok többféle rétegét, hogy így nyerjék ki az alany titkait, mely feladatot az ő esetükben nem csak az álmok törékeny természete, nehezen megjósolható alakulása vagy az alany elméjének önvédelmi mechanizmusai nehezítik, hanem az is, hogy Cobb maga is titkokat őriz, leginkább a családjáról és a felesége elvesztéséről.

Ahogy elsőre, úgy most is óriási segítség volt, hogy maga a "tudatos álom" és a "mémek" koncepciója nem akkora újdonság nekem, hogy miközben több síkon, eltérő időgyorsasággal zajlanak az éppen elég akciódús, vagy éppen drámai események, még arra is figyelnem kelljen, hogy a Nolan által szép akkurátusan a forgatókönyvbe írt magyarázatokat, értelmezéseket, az egész használati utasítást is folyamatosan fel kelljen dolgoznom. Ettől még egy pillanatig nem unatkoztam, sőt, így éppen az volt a zseniális és a lenyűgöző, hogy tudtam abban gyönyörködni, Nolan milyen mesterien építette fel ezt a kártyavárat, ami úgy próbája egy akciófilmbe préselni az álmok sokféleségét, komplexitását és közben a tudatban zajló folyamatok értelmezését is, hogy közben egy egységes egészet is alkot. Ennek ára az volt, hogy Nolan nem enged, nem engedhet teret az álmok szürrealitásának, egy heist-mozi óramű pontosságú tervébe nem fér bele a káosz... de ezt mostanra már, a sokadik filmjével a hátam mögött megszoktam, írói-rendezői sajátosságának tartom; még csak nem is "fogyatéknak", mint az első alkalommal.

A puszta látványnál és az álomrétegeknél is érdekesebb volt azonban az, ahogy azt fejtegeti a film, és vele Nolan, hogy hogyan születhetnek a gondolatok, hogyan vernek gyökeret az ember fejében, és hogyan befolyásolják a viselkedést, hogy az ember mit miért és hogyan tesz vagy mond. A film egyik legizgalmasabb kérdése, amit a film utolsó képkockáin látható pörgettyű csak felerősít, hogy miközben Cobb a megbízása alapján elhelyezni próbál egy gondolatot a célpontja fejében, nem jelenik-e meg ezzel párhuzamosan egy másik gondolat is, másik célponttal. Mégis könnyű még innen is egyet tovább lépni, és azt látni, hogyan próbálja az Inception érzékenyebbé tenni a nézőjét -talán még akkor is, ha az észre sem veszi- az iránt, mi zajlik a saját fejében. Pszichológiaszemináriumok egész éves anyagai vannak itt belesűrítve egy-egy mondatba, párbeszédbe, magát az "incepció" jelenségét állítva a középpontba, ami általában önkéntelenül is ráveszi a nézőjét, hogy a saját gondolatait, azok "eredetét" is górcső alá vegye. Kilépve, "felébredve" az álmokból ezzel pedig olyan dolgoknak a hátterébe enged rövid betekintést, mint a tömegmédia, a reklámok, a politikai ideológiák működése, de olyan hétköznapi dolgokéba is, mint az emberi kapcsolataink, a személyiségünk, egészen olyan filozófiai mélységekig, hogy mi is tesz minket azzá, akik vagyunk, hogy mi is számít eredetinek bennünk. Szerintem ez Nolan elvitathatatlan érdeme az Inception kapcsán, részemről nyugodtan tudom a manipuláció Avatarjának is tekinteni, és ez az, amiért úgy sem érződik rajta, hogy tíz éve készült, hogy a megvalósításának, a szövegeiben és a forgatókönyvben ennyi idő után már jobban érződnek a hiányosságai, gyerekbetegségei.

Az Inception tökéletes példája annak, ahogy az ember látásmódja a filmekről a tapasztalataival változik, azzal együtt, hogy most sem csak sima akciófilmként láttam. Nekem például most ez a film egy lakmuszpapír volt arról, hogy már nem az vagyok, aki kényszeresen mindent tovább akar gondolni, aki meg akarja érteni a "mélyebb" összefüggéseket, és megállás nélkül kutatja azokat, mert azoknak mindig "kell" lennie... viszont még az az ember, aki nem biztos benne, hogy ez a változás olyan jó dolog lenne.


9/10
.

.
Tenet




"Lottózol, amikor visszaraknak öt számot egy gömbbe, és hogy ha pont olyan számok voltak, akkor valaki kurva szegény lesz?" / Schimán - Visszafelé /

"Tenet - Kinyitja a jó ajtókat, és kinyit néhány rosszat is". Ezt főhősünknek is van alkalma megtanulni, miután a CIA-ügynökeként egy félresikerült akció után, az eszméletlenségből ébredve azon veszi észre magát, hogy besorozta a tagjai közé egy kormányok felett álló titkos szervezet. Olyan, amelyiknek egy minden jelenlegi technológiánál veszélyesebb titok van a birtokában, olyan, aminek ők maguk is csak a működését ismerik, de hogy hogyan jött létre és honnan származik, azt nem... viszont olyan világégéssel fenyeget, amihez képest egy atomháború is csak babazsúrnak tűnik. A kevés nyom alapján, ami rendelkezésre áll az ügy szálai egy indiai fegyverkereskedőn, egy orosz csempészen, egy osloi reptéren, Észtországon és egy régi szovjet bázison keresztül vezetnek, de az gyorsan kiderül, hogy nem is az a kérdés, hogy hol van a Tenet kulcsa... hanem az, hogy mikor...

Én, aki alapvetően és pár botlástól eltekintve (és most megint rád nézek, A Sötét Lovag - Felemelkedés...) Chris Nolan rajongónak tartom magam, és két filmjét is a All-Time-Best listámon őrzöm (Tökéletes trükk és Csillagok között), a többit meg a közelében, a Tenet során olyan történt velem, ami még eddig soha. Ha ugyanis az első óra után kérdeztek volna meg, hogy mi a véleményem a filmről, akkor biztosan elkívántam volna Nolant a pokolba. Az operaházas prológus után az egész film annyira leült az orosz csempészes résznél, ahol a várt időcsavaros sztori helyett Andrei és a felesége viszonya alakítja leginkább a cselekményt, hogy először unni kezdtem, aztán dühített. Ráadásul nem tudom, mennyire szándékos, de főleg Elizabeth Debicki jelenléte és a szinte egy az egyben átvett elemek és hangulat miatt az egész fájdalmasan emlékeztetett a The Night Manager című, párját ritkítóan vontatott beépülős-fegyverkereskedős mini-sorozatra, csak ezt még Olivia Colman sem mentette meg. Van persze helye az izgalom felfokozásának, de amikor az ember golyók kilövése helyett a fegyverbe visszatárazódó töltényeket látott, akkor sokkal inkább arra kíváncsi, és nem arra, hogy az orosz oligarcha Andrei hogyan zsarolja Katet a közös gyerekükkel, de még arra is kevésbé, hogy a főhős milyen trükköket vet be, milyen heist-akciókat hajt végre annak érdekében, hogy a megszeppent szőkeség megszabaduljon a fenyegetéstől.

Ahogy utólag könnyen okos az ember, úgy persze a film ismeretében már tudom, hogy az egész csak egy hosszúra (nagggyon hosszúra...) nyúlt előkészítés, alapozás ahhoz, hogy a későbbi események megtörténhessenek... de ez is igazából csak a filmmel kapcsolatos gyanúmat igazolta be. Mert miközben a képi hatások és az előzetesben látható, szinte álomszerű visszajátszásos jelenetek miatt sokan talán egyfajta Eredetnek várták a Tenetet, az idő kezelése miatt én az elejétől kezdve közelebbi kapcsolatnak éreztem a Mementot, ha már Nolan korábbi filmjeiről van szó. Amúgy is mindig van a filmekben valami kis játék az idővel (még az olyanokban is, mint a Dunkirk), ez is egyfajta védjegy, és bár kétségtelen, hogy baromi látványos, izgalmas, és agyzsibbasztó is egyben az, ahogy az "inverzek" megjelennek a filmben, és ahova a vége felé egyre inkább fejlődik a koncepció, Nolan filmjeiből az eddig talán legszebb, legjobban megkoreografált akciókkal, ez így sem egy alapjaiban új ötlet tőle, csak a meglevők továbbgondolása. És ebben a Tenet profi, minden eddiginél nagyobb odafigyelést kívánt, és mert Nolant tartják az "intelligens akciófilmek" legjelesebb alkotójának, még némi magyarázattal is megpróbálkoztak annak fizikai és filozófiai hátterét bemutatni.

Az is igaz viszont, hogy engem Nolannál ez érdekel jobban, ebben különleges, mert ha nem érdekelne a háttér, akkor ennyi erővel nézhetném a Fast&Furious 9-et is, főleg hogy az Eredet után Nolan másodszor él azzal az olcsó trükkel, hogy van egy berendezés, amiről ugyan semmi nem derül ki, de el kell fogadni, hogy pont arra képes, amit csinálnak vele. Ez, az arányok eltolódása okozott talán egyedül hiányérzetet a filmben, és nem is általánosságban, hanem Nolanhez képest, mert a Tenetben sokkal fontosabbnak érződik az akció és a látványosság, mint bármi más. Én például nagyon szeretem, hogy még ha egy kicsit gépies felfogással is, de Nolan sokat foglalkozott a korábbi filmjeiben a karakterei lelkivilágával, próbálva a motivációikat megfejteni, szinte mindig ez volt az elsődleges, ehhez képest meg itt szinte csak két embernek van értelmezhető jellemrajza, aminek később jelentősége is lesz, és az Andrei és Kat, már megint a Night Manager páros. Ugyanígy érdekes nekem az a fajta tanmesei rész, amire mondjuk az egész Csillagok között fel van építve a fenyegető jövőről, a múlt felelősségéről, és hogy eközött a kettő között mi a jelen szerepe... de most sajnos ez is le lett tudva talán három mondattal, nem meglepő módon megint csak Mr. és Mrs. Oligarcha egyik vitája közepette. Ezekből mondjuk szívesebben néztem, hallottam volna többet, nekem ezek jobban hozzátartoznak egy Nolan-filmhez, mint hogy mi és hányszor robban fel hányféle nézőpontból.

Az Eredet, a Csillagok között és a Dunkirk után a Tenetet látni kicsit olyan volt, mintha egy válogatáskazi válogatáskaziját hallgatnám. Kétségtelenül ügyes a bűvésztrükk, de nem először érzem azt, hogy ugyanazokat az elemeket látom kicsit máshogy összerakva, mint amikből Christopher Nolan életműve amúgy áll, a The Followingig bezáróan. Viszont amíg így tudja azokat összerakni, addig az azért nem olyan nagy baj... csak jobban szeretem, amikor ennél kicsit kiegyensúlyozottabb a dolog.


8,5/10
.