R2-D2 írásai 3.0

.





Az admirális – Myeong-ryang csatája





Minden népnek megvan a maga hőse, történelmi alakja, akiről az adott nép igyekszik méltó módon megemlékezni. Szobrot állít neki, köztereket, hidakat nevez el róla, könyv, festmény és film hivatott a nemzet kiválóságát az örök emlékezetbe vésni. Nincs ez máshogy (Dél) Koreában sem, az ő egyik hősüket I Szunsinnek (Yi Sun-shin) hívják, aki egy tengeri admirális volt a XVI-ik század végén, s aki megnyert ütközeteivel megfordította az akkori, Korea elleni japán inváziót – s akiről 2012-ben függőhidat is neveztek el. Az admirális című film ennek a faszinak az egyik, talán legnagyobb hőstettéről szól, mikor is alig 12 hajóval a myeongryangi ( ) szorosnál feltartóztatott egy 200 hajós japán sereget: s ha nem derült volna ki az eddigiekből, ez a mozi egy vérbeli hajós, tengeri csatás kalandfilm… amolyan koreai módra. Lehetne párhuzamba állítani a Karib-tengerrel, de az ehhez képest igencsak gyermeteg – ha mindenképp valami támpont kellene, akkor sokkal inkább a Black Sailst mondanám, de nem feltétlenül csak a kalózok miatt, hanem a realisztikussága, koszossága, drámaisága miatt. No meg a 300-at, de erről kicsit később.

Gondolom, velem együtt ti sem hallottatok még az úgynevezett Imdzsin-háborúról. 1592-ben Tojotomi Hidejosi japán daimjó országa egyesítése során nagyszabású tervbe fogott: célja a kínai Ming Birodalom meghódítása volt, amelyhez elengedhetetlenné vált Korea segítsége vagy lerohanása. Miután Korea nem állt Japán oldalára,1592 negyedik hónapjában 200 ezer fős japán sereg özönlötte el a félszigetet, néhány hónapon belül több csatában is fölényes győzelmet arattak, elfoglalták a fővárost és Phenjant is. A hatodik hónapban már az északkeleti részeken jártak, s úgy volt, gond nélkül átvágják magukat Koreán, de a szárazföldi győzelmeik után a tengereken meglepő pofont kaptak. A koreai flotta parancsnokságát a kiváló taktikai érzékkel rendelkező I Szunsin admirális vette át: a háború alatti első kikötői győzelme után még háromszori komolyabb összecsapásban összesen harmincnál is több ellenséges hajót sikerült elsüllyesztenie, a daimjó nagy bosszúságára… 1597.október 26-n pedig egy szinte csodaszámba menő győzelmet aratott az akkor már kétségbeesésükben kalózokkal is szövetkező japán flottán. Ez a kis történelmi áttekintő elmegy egyfajta szinopszisnak is, a történetbe pont akkor kapcsolódunk be, mikor is a koreai haditengerészetet épp belviszályok sújtják, a császár pedig a szárazföldi védelemre akar összpontosítani a tengeri blokád helyett. I Szunshin (Choi „Oldboy” Min-sik), mint a megtépázott flotta vezetője azonban úgy gondolja, hogy ha ő nem állítja meg a japán hajóhadat, akkor az egész ország elbukik: ellentmond hát a császárnak és a saját feje után megy… a baj csak az, hogy az ellenség óriási létszámfölényben van.

A film eleje – ahogy egyébként mindig, minden ilyen esetben – arra megy el, hogy a sakktáblán elhelyezze a figurákat, megismertesse azok motivációit és jellemét. Különösen fontos ez az Az admirális esetében, hisz – elnézve a költségvetést és a végeredményt – egyértelműen nem csak belső piacra készült, így a nemzetközi nézők számára is kellett némi támpont arról, ki kicsoda és mit is akar. Nem volt rossz ez a felvezetés, jártunk a japán oldalon is nem keveset, bepillantást nyerhetünk az ott is dúló belhatalmi harcokba, amik majd döntő hatással lesznek filmünk ütközetének kimenetelére is… és egyúttal érdekes belegondolni, hány és hány csata dőlt el a történelemben azon, hogy az aktuális szemben álló felek saját tábora épp milyen összhangban volt. Egyébként ennek az összhangnak a moziban is külön szerepe lesz, kicsit talán hollywoodi módon, de nagyszerű érzelmi töltettel rendelkező események fontos motivációjává válik. A felvezetés karakterportré jellegében természetesen maga I Szunshin áll a középpontban, talán túlságosan is kisarkítva, de egy igazi keményfejű, mogorva parancsnokot vizionál a film. Nézi, nézi az ember az eseményeket – és nagyon sokáig nem engedi magához közel a forgatókönyv és Choi Min-sik a nézőt: remek játékkal éri el azt, hogy úgy igazándiból ne bújjunk bele az első percekben a karakter bőrébe. Túl arrogáns, nagyképű – olyan tipikusan nagy hadvezéres figura, kevés empátiával, de talán annál nagyobb tudással a hadviselés terén. A baj csak az, hogy egy ideig erről a tudásról a Scofield-szerű összehúzott szemöldökön kívül vajmi keveset tudunk meg…

… mert minden a film második részére van tartogatva. Némi árulás és súlyos veszteség – külön érdemes lenne itt szót ejteni az ún. teknőshajó, azok csatabeli fontosságáról – után az admirális abba a helyzetbe kerül, hogy a flottája 12 hajóra olvad, de a bajt még tetézi az is, hogy a hajói nem igazán akarnak hadba szállni a gigantikus létszámfölénnyel szemben. I Szunshin így egyedül veszi fel a harcot – és kezdetét veszi a közel egy órás (!!!) iszonyat pörgős, látványos, izgalmas és véres tengeri ütközet. Az admirális, aki hazai pályán játszik, sorra használja ki a helyismeretét, a korában hiányolt hadvezéri képességei pedig sorra előjönnek: minden, tengeri ütközetes filmet kedvelő rajongó mind a tíz ujját megnyalhatja attól, amit itt kap. Ráadásul a nem megszokott időpont, helyszín és a nem megszokott hajók látványa az egésznek valami különleges ízt ad: egy vérbeli keleti történetet, ezúttal szimplán keleti színészekkel – amerikai dramaturgiával és látvánnyal. Na jó, a látványon, pontosabban a nagytotálokon még lett volna mit javítani, a hajóseregek néha kínosan rajzoltnak látszanak – de ha belegondolok, a Trója görög serege sem volt ennél sokkal jobb… itt meg a lényeg úgysem elsősorban a „drónfelvételeken” van.

Sokkal inkább a közelharcon, no meg a taktikán, az emberi jellemeken, a döntéseken, azok súlyán – mint írtam, rengeteg amerikai elemmel felturbózva. Nagyon érdekessé és izgalmassá tette azonban az egészet, hogy ez a keleti harcmodor, I Szunshin stratégiája és szerencséje miatt teljesen kiszámíthatatlan volt, mikor, mi fog történni – ez pedig jó kis feszültséget adott a mozinak. Még a „kötelezően” belepréselt szerelmi szál se a megszokott módon hat a nézőre, még abba is bele tudták csempészni azt a bizonyos keleti ízt. A közelharcos jelenetek hihetetlenül intenzívek – de hitelesek – és külön ki kell, emeljem az egésznek a fényképezését, vágását, zenéjét: a nem túl termékeny Han-min Kim rendező megsüvegelendő módon rakta össze az egészet. Szinte lélegzik az egész mozi, totál magába tud szívni az épp látott esemény: legyen az kétségbeesés, öröm, izgalom – vagy a katarzis a végén. Nem véletlen, hogy ez Dél-Korea legnézettebb filmje a maga 17-18 millió nézőjével, nekik, a saját történelmük, kultúrájuk ilyen mértékű hiteles és hazafias visszaadása lenyűgöző élmény lehetett. Egyébként a mozi meglepően korrektül bánik az agresszorokkal, már-már túlontúl korrektül: az egyetlen igazán negatív figura a filmben a kalóz Michifusa, a japánok, annak ellenére, hogy bizony hódítókként csúnya dolgokat tettek (mint általában a háborúk, vagy felszabadítók minden hódítója, ugyebár), valahol tisztes távolban maradnak az eseményektől. Ez képletesen a szemben álló fél megítélésében és ténylegesen a harcban is így van – majd meglátjátok. Valahol egyébként rendben van, hogy 500 évvel később nem csinálnak egy olyan mozit, ami felesleges ellentéteket szül két nemzet között, sőt állítólag minden támogatást is megkaptak Japántól a történeti hűség ábrázolásában.

Aki kedveli a kosztümös tengeri kalandfilmeket, nem fog benn csalódni. Talán az első fele kicsit túlságosan unalmasnak és lassúnak tűnik – az ember tűkön ülve várja az ütközeteket – de abban a szakaszban is meg lehet találni jót. A karakterekben, a történelmi tablóban, a díszletben, jelmezekben, keleti gondolkodásban, mindenben. Kb. egy óránál meg elindul I Szunshin, onnantól meg nem ereszt a film: a fura hajók fura harcmodora (teknőshajó, ismét) egy keleti közelharcos ütközetben igazi csemege. Látványos, nagyszabású, izgalmas csemege. Csak most Oldboy kalapács helyett hajóval csap szét az ellen között. De ha akarom, tekinthetem ezt mondjuk egy koreai Leonidász hőstettének, a csata esélyei, hangulata hasonló volt a 300 hős spártai küzdelméhez, sőt, talán még néhány vágás, lassítás is megidézte azt… a különbség csupán a halottak számában és a végeredményben van.






80%



.

R2-D2 írta:

Az admirális – Myeong-ryang csatája

Aki kedveli a kosztümös tengeri kalandfilmeket, nem fog benn csalódni. Talán az első fele kicsit túlságosan unalmasnak és lassúnak tűnik – az ember tűkön ülve várja az ütközeteket – de abban a szakaszban is meg lehet találni jót. A karakterekben, a történelmi tablóban, a díszletben, jelmezekben, keleti gondolkodásban, mindenben. Kb. egy óránál meg elindul I Szunshin, onnantól meg nem ereszt a film: a fura hajók fura harcmodora (teknőshajó, ismét) egy keleti közelharcos ütközetben igazi csemege. Látványos, nagyszabású, izgalmas csemege. Csak most Oldboy kalapács helyett hajóval csap szét az ellen között. De ha akarom, tekinthetem ezt mondjuk egy koreai Leonidász hőstettének, a csata esélyei, hangulata hasonló volt a 300 hős spártai küzdelméhez, sőt, talán még néhány vágás, lassítás is megidézte azt… a különbség csupán a halottak számában és a végeredményben van.

80%

Az előzetest megnéztem belőle, és egyelőre egy kicsit furcsának tűnnek ezek az úszó "fatéglák", mert én azért a szép vitorlásokat jobban szeretem. Viszont ettől még érdekesnek tűnik, leginkább azért, hogy egy kicsit földhözragadtabb filmet is lássak ázsiai vonatkozással, mint A nagy fal volt.

Felírva .
.

R2-D2 írta:

Nézd ki van itt / Er ist wieder da

Több szempontból is zseniális amit látunk, egyrészt egy eszméletlen hiteles, húsbavágó kór- és körkép a két évvel ezelőtti (!!!) német gondolkodásról, másrészt meg borzongatóan adja vissza mindazon politikai képességeket, amikkel Hitler anno megválasztathatta (!!!) magát. Erről az egész útról, a különféle benyomásokról órákat lehetne írni, ki, miért hol és hogyan reagál a Hitler imitátor feltűnésére… mert eszébe sem jut senkinek, hogy a fickó igazi. Ebben van egyébként a mozi (és gondolom, a könyv) legerősebb gondolata: mennyire is manipulálható egy elégedetlen tömeg egy olyan ember gondolataival, aki embert kvázi máglyára küldene mindenki, ha tudná ki is ő valójában, de ha egy hasonmása mondja ezt el, akkor már mindjárt más.  Mert az csak egy dolog, hogy mindenki azt hitte, hogy ez egy ál Hitler, de magát a mondandóját, céljait azt senki nem kérdőjelezte meg…

Arról ő nem tehet, hogy a civilizáció van olyan balfék, hogy nem hisz neki (végül is, ez talán érthető), ahogy arról se, hogy a gondolatait 80 év után simán bekajálják újból, és hogy média sztárt csinál belőle, hogy az aggódó hangokat elnyomja a többség… Az van ugyanis, hogy a Führer – zseniális képességét kamatoztatva – hamarosan TV sztár lesz, sőt az ismertsége által komoly politikai karrierbe is kezd. Itt is órákat lehetne írni arról a médiakritikáról, amit az alkotók Hitler szájába adnak (szidja a TV-t a TV-ben és ennek tapsolnak a nézők – parádés!), aztán arról a német pártpolitikai görbe tükörről, amit a nézők elé tárnak, a kiskutya szerepéről, aztán ugye a legnagyobb fricska az újnácik fellépése Hitlerrel szemben, … de megint nincs idő és lehetőség mindezekről hosszan elmélkedni. Annyi, de annyi minden történik a filmben, hogy képtelenség egy írás kereteiben mindenen végigmenni: a film a filmben funkció, a migrációs hullám (kezdetének) beemelése, a német belpolitika és médiaviszonyok felszínének megpiszkálása, a szembenézés hetven éves terhe tökéletesen kiegészíti azt a célt, mondandót – ami talán az említett szatíra jelleget bizonyítaná – miszerint az emberiség képtelen tanulni saját múltjából. Mert amíg az igazi Hitler – elsősorban annak múltja miatt – szájából ezek gyalázatosan hangzó mondatok, ámde az őt játszó színésznek igazat lehet adni, addig gond van a fejekben… és az emberiségben.

A film rettentő súlyos gondolatokat hordoz, azonban a Kriegerinnel szemben ezt most jóval szórakoztatóbban teszi: egy percre sem vált át idióta ripacskodásba, humorját pedig néha tényleg érteni is kell. Elgondolkodtató mozi magáról az emberi fajról, Németországról, no meg egy olyan emberről, annak emlékéről, aki – bizonyos érdekek nyomására – talán túlságosan is szörnyetegnek van beállítva. Lehet, kicsit tényleg zakkant volt – no de ki a zakkantabb: az, aki mondja, vagy azok, akik hisznek neki???


85%

Biztos vagyok benne, hogy ha jobban ismerném a német belpolitikát, közvetlenebbül a német viszonyokat, akkor más filmet láttam volna, ahogy akkor is, ha most nem 2017. van, és ez a film nem 2015-ös, hanem 2011-es, amikor a könyv íródott.

De még így sem azt a szatírát láttam, aminek sokan a történetet, a filmet mondják, inkább egy gondolatkísérletnek arról, hogy mit szólna Hitler, mivé változott az ő dicső Harmadik Birodalma, de éppúgy arról is, hogy mit szólna a mai kor embere, ha szembetalálkozna Hitlerrel... pontosabban azzal az alakítása miatt gyorsan celebbé, nevezetességgé váló "színésszel", aki olyan tökéletesen formálja meg azt a Hitler-képet, amilyennek az emberek őt gondolják a filmek és az iskolában tanultak alapján... miközben ő maga Hitler.

Így a film nagyjából három részre oszlik. Az első egy Borat és A diktátor kaliberű road-movie, amiben kandi kamerás és reality eszközökkel próbálják rögzíteni az emberek reakcióit Hitler jelenlétére, és ami talán tartalmaz szatirikus elemeket, de inkább csak egy kabaré néha az egész, ahogy mondjuk Hitler portrérajzolóként próbál pár eurót lejmolni (hiszen ért a festéshez...), vagy ahogy az a "vicc", hogy a viharos tengerparton lobogtatja az esernyőét, és nekem ide tartozik például a rettentő béna CGI-kutyás jelenet is   ... bár annak legalább a tanulsága jó (vagyis hogy mindenki leszarja, ha másoknak ártasz, de ha egy cuki kiskutyába rúgsz, akkor véged). Ez a rész azért tényleg ritkán több egy Hitler-imitátor showjánál. A második szálon, ahol a Hitler szavaira adott reakciók és a jelen kor kritikája jelenik meg, már érdekesebb; bár a puszta gúnyolódásra, Merkel "aszott némberezésére" annyira nem voltam vevő, de ahogy Hitler ma talán tényleg a Zöldekkel találna leginkább közös alapokra, ahogy a nemzetiszocialisták elpuhultságát ekézi, és ahogy éppen a "sajátjai" fordulnak ellene, és ahogy a szavai ma is termékeny talajra hullanak, hiszen azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének arról, hogy másoktól elvesz azért, hogy nekik több legyen (csak a vonalat húzta meg félelmet és tömeges ellenségeskedést szítóan alacsonyan...), azok a film majdnem legjobb részei. Abban van társadalmi dráma, nyilván ennek bemutatása a film valódi célja. A harmadik, mindennek a körítése, a tévéstáb belső viszályai, meg a Hitlerben lehetőséget látó tévések felemelkedése, és némelyek bukása inkább szükségszerű volt, mint jó; mint a Barátok közt, csak Hitlerrel. Viszont a sok szerep-megidézés közepette volt a film számomra csúcsjelenete, amikor is a MyTV stábja nyom egy olyan Bukás-paródiát, hogy a könnyeim potyogtak a röhögéstől   .

Amennyire egyébként érdekes a tévé kritizálása a tévében (a YouTube-parafrázis MyTV-nél), annyira érdekes a film végső konklúziója, vagyis hogy az Er ist wieder da igazából majd két órás indoklását adja annak a Hitler megválasztásában és ünneplésében gyökerező kollektív vezeklésnek, bűntudatnak, amit a jelen németei kikérnek maguknak, hogy a tökük tele van vele.

7,5/10
.

.





Széttörve




Előre kell bocsájtanom, hogy ez az írás ismét csak szembe megy a nagyközönség és a „szakma” általános értékítéletével – úgyhogy aki ismét csak arról akar olvasni, hogy Shyamalan így meg úgy visszatért, meg hogy a Széttörve milyen zseniális film, az jobb, ha nem is folytatja az olvasást. Először is: Shyamalan nem ment sehova, kb. ugyanott van, mint volt – '99 óta van, szarabbnál szarabb filmeket csinál, nekem már a legutóbbi az A látogatás is kínszenvedés volt… nem is igazán értem magamat, mit vártam a Széttörvétől. Ez a film, nem hogy nem Shyamalan visszatérése, meg egyebek, hanem egy újabb lépcsőfok a süllyesztőbe vezető úton. Másodszor: McAvoy az egyetlen nézhető és értékelhető dolog a két órás kalandban, az egész, történetnek nevezett valami egy oltári nagy és élvezhetetlen katyvasz, a hangulatnak nevezett valami, ami miatt annyian el vannak ájulva, pedig már egy low-budget horrorfilmnek is szégyenére válna. És itt jegyzem meg azt is, hogy a film legeslegutolsó jelenete, amiben egy másik Shyamalan mozihoz kellene kötni az egészet, s amitől mindenki maga alá vizelt, nekem az égvilágon semmit, de semmit nem jelentett… még ha így, utólag elismerően bólintanék is az univerzumépítésre, attól a Széttörve egy értékelhetetlen darab marad.

Qrvára haragszom erre a filmre. Tulajdonképp már a nyitójelenetében kiakasztott, már ott elvesztett velem minden kapcsot – onnantól pedig idiótábbnál idiótább események követik egymást. A karakterek reakciói annyira távol állnak a valós élettől, hogy azt nézni is rossz volt: nem volt elég, hogy a 23 személyiséget magában hordozó Kevin baromságait el kellett viselni (bolondokat a bolondokházába), de a három lány (+ az öregasszony) szinte hülyébb volt, mint az a bizonyos „horda” összességében. A szörnyről, a 24-ik Kevinről meg ne is beszéljünk, ott velem együtt a fél mozi felröhögött, annyira idióta dolgok történtek vele kapcsolatban… bazzeg, ha ez egy ördögűzős mozi lenne, még hagyján, de elvileg ez egy pszichothriller, elvileg ennek hihetőnek és hitelesnek kellene lennie. Erre mi van? Épp hogy csak a mennyezeten nem mászkál az egyik szereplő, akit nem fog a golyó, s akibe beletörik a kés (hát persze). Aki minden húsevés után szépen elmegy arcot meg fogat mosni, mert egy csepp vér nincs a száján, s azon a késen sincs, ami beletörik (!!) a fasziba. De nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem egy valószerű környezetben, valószerű betegségre hivatkozott valószerű történetet látnék, hanem egy újabb Marvel/DC agymenést, amiben a főhős természetfeletti képességekkel születik. Na de még abban sem úgy van, hogy valaki egy tutyimutyi fasz, aztán egyik személyisége eldönti (valami állat mintájára), hogy most akkor ő erős és legyőzhetetlen lesz. Komolyan, azt vártam, mikor nő ki a haja…

Az nem spoiler, hanem a szinopszis része, ha annyit leírok a taralmáról, hogy van egy Kevin ( , a Kevinekkel csak baj van) nevű csóka, akinek 23 különféle személyisége van. Alapból nem értem, egyáltalán hogy lehet egy ilyen élőlény szabadlábon – erre vajmi kevés az a magyarázat, miszerint a pszichológus szakma nem is hiszi el a „horda” létezését – de mindegy, legyen… nos, a film elején az egyikük a 23-ból, bizonyos Dennis (a komisz   ) elrabol három lányt egy parkolóban. Na, ez volt az a pont, mikor először kínosan éreztem magam: ennyire hiteltelen és idióta gyerekrablást még életemben nem láttam. Értem, hogy a hatás kedvéért ki kellett tartani a képet, lassítani az eseményeket, meg minden… de bazzeg, beül melléd egy idegen valaki egy autóba, nem kezdesz el menekülni? Végignézed, mit csinál??? Ahogy itt, ez a három hülye picsa??? Dennis (McAvoy) elviszi őket valahova, ahol egy szobában ébrednek – itt lehetett volna amúgy egy egész jó kis thriller belőle, de részben a csajok tök életszerűtlen viselkedésének, részben pedig a folyamatosan más-más McAvoynak köszönhetően az egésznek nincs semmi súlya és éle. A „pisild össze magad” inkább volt röhejes, mint drámai – pláne úgy, hogy utána mintha a lepisilt harisnyának, lábnak semmi nyoma nem lenne… de mindegy.    Szóval a Dennis, meg Patricia (a női Dennis), mint terrorizáló pszichopaták, kontra a lányok közti feszültség remek alapot adhatott volna egy izgalmas klausztrofób filmnek, de állandóan volt valami, ami kizökkentett a sztoriból. Hol a Casey (Anya Taylor-Joy) múltjában mászkálás – ami amúgy tök kiszámítható volt, de erről kicsit később – hol pedig a Fletcher doktornőnél tett látogatások sokasága. Mert közben nem ment ki a fejemből, mi a szart csinálnak a lányok, amíg Kevinék nincs otthon??? Miért pont akkor kell falat bontani, mikor tudják, hogy bármikor bejöhet??

De a legjobban a Hedwig nevű karakter zökkentett ki. Egyszerűen nem tudtam mást belelátni, mint egy nyomorult, szobába zárt Gollamot, egyszerűen nem tudtam komolyan venni a figurát, s vele együtt a lehetőségét sem a szökésnek – totál nem is illett bele Kevinék koncepciójába, mint gyenge láncszem. Amúgy is, ez az irracionális elképzelés a szobával, székekkel meg a fénnyel tök röhejes (persze, azért van, hogy a néző jobban megértse, mit lát), de amennyiben Dennis és Patricia irányít (ezt ők mondták), mi a fasznak engednek szabadon egy 9 éves gyerek személyiséget??? Az ablakos poén jó volt, kár, hogy a trailer ellőtte már, viszont az adó-vevőssel megint csak nem tudott mit kezdeni Shyamalan… ennyire idióta beszélgetést vészhelyzetben… hááát… nem tudom. És ez az idiótaság egyébként majdnem mindhárom lánygyerekre vonatkoztatható, a legtipikusabb papírklisé figurákat hozzák – a tini horrorokban pontosan azért tartják őket, hogy cicit villantsanak, és utána gyorsan meghaljanak. Ennél itt kicsivel többről van szó (illetve kevesebbről, mert cici nincs), de összességében iszonyat buta és ölnivaló a háromból kettő lány… de hát, ebbe a buta sztoriba totál beleillettek. Azt hiszem, az író (Shyamalan) úgy gondolta, elég nagy durranás lesz önmagában a 23 személyiséget magában foglaló főszereplő ötlete, ezért elég lesz egy faék egyszerűségű valamit köré kreálni. Na de ennél még egy a faék is okosabb…  

Mert tegyük föl, eltekintünk az egész elrablásos, pincébe zárt áldozatos kerettörténettől és magára Kevinre – pontosabban McAvoyra koncentrálunk. Azon nem is akadtam fönn, hogy régi szlogenem a „Bolondokat a bolondokházába!” a mozi majd minden percére érvényes, viszont az sokkal jobban zavart, hogy Shyamalan maga sem tud mit kezdeni a nevezett 23 karakterrel. A 23-ból összesen 8 jelenik meg, a többi 15 nem… no de akkor miért 23??? Lehetne 223 is, ha a 8-on kívül semmit nem tudunk meg róluk. Csupán egy mappák a számítógépen (ez is mikor, hogyan??), ráadásul a 8-ból is 2-3 csupán epizódszerep. Ezzel nem McAvoy érdemeit akarom kisebbíteni, zseniális, amit a srác játszik (mondjuk, ez ilyen nagyon hálás szerep), csupán azt akarom mondani, hogy tök hangzatos a rengeteg személyiség, de minek, ha a 8-at sem tudják rendesen használni??? Mert mit is látunk? A karakterek totál ad-hoc kerülnek előtérbe, a film még a saját játékszabályait sem nagyon tartja be… az, hogy Kevin melyik személyisége öltözik be éppen, az csak és kizárólag a dramaturgián múlik. Mindig az és akkor, mikor a film története azt megkívánja. Nem tudom, de ha Dennis a góré – majd a film végén meg a másik, ugye – akkor hogyan is írhat mittudoménhány emailt a mittudoménhány személyiség, meg hogyan is bújhat elő Gollam a fénybe?? Ja, simán mondhatta volna, hogy „Menj el és ne gyere többet vissza!!”  Minderre pedig hab a tortán az a kimondod a nevét dolog… anyám.    Bazzeg, mi ez? Kampókéz? Bloody Mary???  

Én elhiszem, hogy sokan nagyon szeretnék Shyamalant régi színében tündökölni látni. Az igazság az, hogy nekem már végérvényesen ő az a kalapácsvető, akinek a versenyen eddig egyetlen egyszer lett egy nagy dobása, azóta a béka segge alatti szintet dobál. Idegesítő, logikátlan, unalmas filmeket, amikbe a rendező iránti fanatizmusból sokan próbálnak belelátni sok mindent – én már nem. Azt hiszem, ezzel az ökörséggel végleg lemondtam róla, meg különben is: úgysem vagyok/lehetek igazi rajongó, mert fogalmam sem volt a film végi jelenet értelméről. Ha nem kutatok utána a neten, végképp nem tudtam volna, mit keres az a színész a filmben – de hát nem csoda, úgy istenigazából már az a film sem fogott meg, amiben akkor, ő játszott. De az még a jobbak közül való volt… A másik, csavarnak beállított jelenet meg … hááát… hogy is mondjam. Nagyot akartak durrantani itt Casey traumájával, de közben tök simán ki lehet találni mi is az, viszont a legvégén meg csak ott motoszkál az ember fejében a kérdés, hogy miért is hagyták, hogy az eddig elfajuljon… pontosabban hogy egyáltalán tartson. Szép és jó dolog (lenne) az ilyenekre felhívni a figyelmet, de ez így olyan nesze semmi, fogd meg jól…

A bosszantó csupán az, hogy a Széttörve akár jó is lehetett volna az, ha valami épkézláb író írja a forgatókönyvet, ha a lányokért picit is lehetett volna izgulni, ha a meglepetés tényleg meglepetés lenne, ha az ember ismerte volna a kapcsolódási pontot, ha a klausztrófób hangulat működne, ha esetleg Kevin skrizoféniája, az előbukkanó személyiségek értelmes rendszerben bújnának elő… meg ha és ha és ha...



40%




.

.
Felkészülésként a felkészülhetetlenre   : Összefoglaló képregény a Resident Evil eddigi öt részéről.

.

Niwrok írta:

.
Felkészülésként a felkészülhetetlenre   : Összefoglaló képregény a Resident Evil eddigi öt részéről.

.

Jó. Kicsit sarkított, nagyon rosszindulatú, de jó.

R2-D2 írta:

Széttörve

Ez a film, nem hogy nem Shyamalan visszatérése, meg egyebek, hanem egy újabb lépcsőfok a süllyesztőbe vezető úton. Másodszor: McAvoy az egyetlen nézhető és értékelhető dolog a két órás kalandban, az egész, történetnek nevezett valami egy oltári nagy és élvezhetetlen katyvasz, a hangulatnak nevezett valami, ami miatt annyian el vannak ájulva, pedig már egy low-budget horrorfilmnek is szégyenére válna.

A karakterek reakciói annyira távol állnak a valós élettől, hogy azt nézni is rossz volt: nem volt elég, hogy a 23 személyiséget magában hordozó Kevin baromságait el kellett viselni (bolondokat a bolondokházába), de a három lány (+ az öregasszony) szinte hülyébb volt, mint az a bizonyos „horda” összességében. A szörnyről, a 24-ik Kevinről meg ne is beszéljünk, ott velem együtt a fél mozi felröhögött, annyira idióta dolgok történtek vele kapcsolatban… bazzeg, ha ez egy ördögűzős mozi lenne, még hagyján, de elvileg ez egy pszichothriller, elvileg ennek hihetőnek és hitelesnek kellene lennie.

40%

Azért itt nem lesznek akkora különbségek, mint legutóbb...

Ahogy a sztori felépül, a személyiségváltásokkal, és a rengeteg rizsa az egy testben élő személyiségekről, azok bizarr különbségeiről, az esetleges következményekről, az még nem lett volna rossz. Amilyen bénán ez elő van adva, tengernyi üresjárattal, kimerevített semmivel, és olyan parasztvakítással, hogy kiégett tőle a szemem ("Kevinnek 23 személyisége van. Üljön be rá a moziba, és találkozzon ebből nagyjából 4-gyel!" ), azért meg visszasírtam a Visitet, a rappelő hülyegyerekkel együtt. Nem minden hibát tudok felróni a filmnek, amit te, mert vannak, amikre a film maga indokot szolgáltat (például, hogy "Dennis" szándékosan szemelt ki két ilyen életképtelen bálkirálynőt, a harmadik meg csak véletlenül keveredett a dologba, így nem is viselkedhettek máshogy, vagy hogy nem "Dennis" és "Patricia" engedték a "fényre" "Hedviget", hanem éppen fordítva, a gyereké volt az erősebb személyiség, akit a másik kettő meggyőzött, hogy kell nekik a "Szörny"), de ettől még sokszor volt idióta a film, egyébként meg ritka unalmas szakaszok is vannak benne.

A legjobban igazából az tetszett, hogy hol, milyen helyszínen is zajlik mindez, a legnagyobb trágya meg az...

Spoiler:

Így süllyednek el ezek nyeletlen baltaként...

5,5/10
.

Niwrok írta:

Széttörve

Azért itt nem lesznek akkora különbségek, mint legutóbb...
5,5/10

Ennek most mérhetetlenül örülök...

Niwrok írta:

A legjobban igazából az tetszett, hogy hol, milyen helyszínen is zajlik mindez, a legnagyobb trágya meg az...

Spoiler:

Így süllyednek el ezek nyeletlen baltaként...

Na ja, de ez csak a mozi utolsó két percében derült ki, addig nekem csak egy fura raktárépület volt, néhány elbaltázott szökési kísérlettel.

A lányokban igazad van - bár ez nem cáfolja az én állításomat, hogy segghülyén viselkedtek -, talán a Hedvig ügyben is... de ott meg továbbra is úgy gondolom, mindig az jött a fényre, akit a dramaturgia megkívánt. Egyáltalán nem azt éreztem a személyiség váltásoknál, hogy Hedvig bármit is képes lett volna irányítani.... , meg abba belegondoltál, hogy ha a sötét szobában 23 szék van, hova fog ülni a 24-ik???

Meg... miért is nem lehetett lerohanni Hedviget, mikor hárman voltak?

A "legnagyobb trágya" engem teljesen hidegen hagyott, mert fogalmam se volt, mit látok. Utólag kerestem meg, IGN-nen. De tökmindegy, tuti kihagyom a folytatást.


És ha ez így, ennyire szar volt, képzeld, mi lett volna, ha az XXX 3-ra ülünk be???


.

.

R2-D2 írta:

És ha ez így, ennyire szar volt, képzeld, mi lett volna, ha az XXX 3-ra ülünk be???  

Megnézzük   ?! Kihívásszagot érzek a levegőben   ??
Neeeeeem, nézd meg inkább a Nine Deadet   .

Mondjuk én még lehet megnézem a XXX-et, ha hiány lesz a BOTTOM-listán   .
.

.





Ördögi kör




Mindenekelőtt azt hiszem, a köszöneté kell, hogy legyen az első szó, mégpedig duplán: köszönöm kedves lenti barátaimnak, hogy lehetőséget adtak arra, hogy második filmjüket is megnézhessem lemezről – de mindenekelőtt köszönöm, hogy megajándékoztak ezzel a mozival. Ez egyszerűen remek volt, anélkül, hogy tudtam volna róla, kellemes meglepetésemre kedvenc témámban alkottak egy kifejezetten jó és jól összerakott amatőr filmet – ami most már korántsem annyira amatőr, mint elődje, a Zártosztály volt: az alkotók pedig gyakorlatilag minden hibát kijavítottak, ami az első közös projektjük alkalmával felmerült. Csak így tovább, srácok!!

A lenti Gönczi Ferenc Gimnáziumba új lány érkezik, egy bizonyos Hanna (Pap Martina), aki kihasználva az udvari bunyó miatti kényszerbüntetés alkalmát, meghívja hétvégére egy ottalvós buliba osztálytársait az erdei pihenőházukba. Azt hiszem, nem sértődik meg egyik alkotó sem, ha azt mondom, számomra az egész film leggyengébb láncszeme egyébként ez a felütés, ami keretében bemutatják a szereplőket – ugyanis számomra ez olyan… kicsit olyan erőltetett lett. Amellett, hogy értem az egész logikáját, sőt rendezési szempontból is lényegesen könnyebb volt így egy térbe hozni a későbbi karaktereket, nekem mind a bunyó, mind a tanulószoba picit életszerűtlen lett. Nem mondom, hogy nem történik meg esetenként az iskolákban egy-egy verekedés, de valahol nekem túlságosan is megrendezettnek és kiszámítottnak (visszafogottnak?) tűnt az egész…     nem is beszélve a tanulószobáról. Srácok, van még ilyen egyáltalán??  A színészpalánták mindazonáltal minden tőlük telhetőt megtesznek a jelenet hitelességéért, és már itt, ezen a ponton feltűnt, mennyivel is összeszedettebb a színjáték, mennyivel jobb és profibb minden, mint korábban. Különösen a Lucát játszó Burinda Borbálán látszott az egyfilmnyi tapasztalat, ő viselkedett a legtermészetesebben a kamera előtt. És hogy a dicséret teljes legyen: egészen jó és kreatív ötlet volt a képregényesített karakterbemutatás, látszik, mennyi ötlet és filmszeretet szorult az alkotó triumvirátusba… de talán mégis, így, hogy ekkor még az ember semmit nem tud a sztori teljességéről, a részletekről – az ördög ugyebár a részletekben lakozik – kissé suta lett a nyitány. Míg Hanna átvág a kisvároson, arra a zenére, addig nincs is baj (a zenére majd még kitérek, érdemes), sőt, elégedetten mosolyodtam el magamban, hogy lám, a fiúk szereztek egy drónt is forgatni… de aztán az udvari jelenet túlságosan emlékeztet a Zártosztályos múltra – hogy utána szinte csodát lássak.

A Kocsmazaj zenéjére magában morfondírozó lányról ekkor még nem tudjuk, mit miért is csinál, nem is igazán értjük mondandója lényegét – érdemes a film után a nyitójelenetet újranézni, menyire más is az egész – és ez jó, ez simán bármelyik nagy moziban megállná a helyét. Kár, hogy nem írhatom le spoileresen, miről is van szó – de hadd legyen meglepetés mindenkinek, aki először látja a filmet –, mindenestre a forgatókönyv alaposságát és átgondoltságát jelenti már a nyitó képsor is. És ebből az átgondoltságból aztán bizony később is bőven kijut: az erdei házas rész (a mozi háromnegyede) egy kiválóan felépített, remek kis drámába oltott sci-fi lett. Igen, senkit ne tévesszen meg az első pillanatra a tiniszerelem és cicaharc álcájába bújt sztori: miután kiderül, kicsoda Hanna és mit is akar, szintet képes lépni a film… legalábbis nálam így volt, de hát én rajongok ezért a műfajért. Egyébként meg, amíg nem tudjuk, mi a történet lényege, addig sem unatkozunk, ugyanis az alkotóknak sikerült azt a kötelező feszültséget és bizonytalanságot fenntartani, amit ilyenkor elvár az ember egy filmtől. Ja, és bocsi, itt már teljesen úgy beszélek és gondolkodok a moziról, hogy az amatőrfilmből az amatőr szót teljesen el lehet hagyni: a kiváló, remek és remekül időzített poénokkal, filmes kiszólásokkal operáló forgatókönyv mellé egyre magabiztosabb színészi játék társul.

És akkor itt két dolog miatt is meg kell álljak. Az egyik a gyerekek: ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik egyre hitelesebbé, életszerűbbé minden egyes karakter, minden egyes gyerek játéka. Emma (Maturicz Vanda) különösen a szívem csücske – bazzeg, bárcsak lennék 25-tel fiatalabb, rohannék Lentibe!!        – az ő vagánysága, lazasága, introvertáltsága a csinossága mellett roppantul bejött. Hanna és Emma között nagyfilmeket megszégyenítő módon képes volt izzani a levegő, a két lány viszonya, rivalizálása nagyon jó – jók és életszerűek a dialógusok, és ezúttal a fiatalok tényleg úgy beszélnek, ahogy a fiatalok. Sőt… ha az extrák bakijait nézem, még talán visszafogottabban is, mint az átlag. Robika (Kunos Máté) illetve az egyértelmű kockának szánt Botond (Iván Soma) párosa meg más miatt volt érdekes a filmben. Ők szolgáltatták azt nagyon jól átgondolt humort, ami gyakorlatilag végig kíséri a sztorit – a „Na, ezt már nem iszom meg!”-en jót nevettem – Botond pólója meg ugyebár… No1. És még valami: ami miatt az Odaát sorozatot különösen nagyra tartom és kedvelem, az a frenetikus zenéje mellett az állandó filmes poénok, kiszólások kimeríthetetlen tárháza – az Ördögi kör készítői pedig nem is egyszer leütik az ebben rejlő magas labdát. Gonosz halott, Eredet, A tökéletes trükk, Csillagok között – mi is szar, fiúk??    – emlegetésével tök jó feelinget adtak a mozinak. Ahogy mondtam, erről az egészről süt a filmek szeretete, azok ismerete – no meg az, hogy Hollywooddal ellentétben itt volt MEO a forgatókönyvvel kapcsolatban…

Ha idáig eljutottatok, észrevettétek, hogy magáról a történetről túl sokat nem árultam el. A lényeg úgyis benn van a szinopszisban, Hanna okkal és céllal hívta bulizni az osztálytársait és a vidéki faház eseményei egyre komorabbra fordulnak… a kérdés már csak az, ki is ez a Hanna és mit is akar a többiektől… különösen Luca barátjától, Alextől (Markó Róbert). Tapasztaltabb néző talán kezdhet gyanakodni menet közben, de valahol biztos mindenkit meglep, mikor a puzzle darabjai a helyükre kerülnek: tök jó – és ezért is mondom, hogy átgondolt – hogy a korábban elejtett mondatoknak, tetteknek utólag értelme lesz. Sőt, aki igazán figyel, még Emma könyvéből is következtethet, picit még talán rá is lehetett volna játszani erre az egészre. A film egyértelmű csúcspontja pedig, az a jelenet, mikor mindenki egy terembe kerül a végére több szempontból is bámulatos: először is nagyon jól felépített és megalapozott csavar következménye, szép érzelmi ívvel és töltettel, remek poénokkal („… ezt meglátod, beszarsz…”), másodszor meg, azzal a bizonyos trükkel. Srácok, földig hajolok előttetek, a múltkori horror trükkök után egy ilyen vizuális megvalósítás megcsinálása, egyáltalán használatának bátorsága minden tiszteletet megérdemel. Egyébként is, óriási elismerésem az operatőrnek/vágónak, baromi jó és ötletes felvételek sorozata színesíti a filmet, nagyszerű ütemű vágással. Én biztos nem tudnék ilyet, úgyhogy még egyszer óriási gratula!!!

Persze, tűnhet ez az egész egy nyalizós, baráti vállveregetős kritikának, de higgyétek el, nem az. Amúgy is megfogadtam már a film előtt, hogy másodszorra már nem kell annyira jóindulatúnak lennem, no meg a srácok is csak elvárják az építő jellegű kritikát – de megmondom őszintén semmi plusz szépítgetésre nem volt szükség. A kezdeti bizonytalanság után szépen magával ragadt a film, a szimpatikus szereplők és a sztori totál berántott magával – minderre pedig feltette a koronát a zene. Óriási ötlet – és amúgy nagy dolog – volt felkérni egy kevésbé ismert zenekart a dalszerzésre, a Kocsmazaj nevű formáció pedig rendesen feltette a pontot az i-re. Mindkét daluk egészen kiváló – képes voltam dúdolni másnap – az egész mozi ezzel a Szerelem első vérighez hasonló hangulatot kapott (vagy Utánam srácok, szabad a választás)… és a végén még valami. Ugye, ahogy vége lett, az maga egy külön misét megér, viszont van az Ördögi körnek egy egészen különleges olvasata is: Luca naplója tartalmaz olyan eseményeket is, amik összefüggése hozva a megtörténtekkel, egészen érdekes gondolatokat vet fel…

Részemről mély elismerés egész az egészért, messze jobban éreztem magam rajt, mint mondjuk az elmúlt hét két hollywoodi produkcióján a moziban. Itt látszik, mennyit számít egy jól átgondolt forgatókönyv, mennyit számít, ha valaki azért forgat filmet, mert szereti azt csinálni – nem pedig pénzért. A pontozástól viszont engedelmetekkel ezúttal is eltekintenék, úgy érzem, nem lenne korrekt egy ilyen „amatőr”filmet semmi máshoz mérni. Legyen elég annyi, hogy az én kis lelkembe nagyon befészkelte magát.



A DVD-ről


És akkor a dicséretnek még nincs vége. A helyzet az, hogy ezen a hazai döglődő lemezpiacon valami egészen extrém minőséget képvisel a kiadványotok, annak tartalma. Ilyet utoljára pont a ti DVD-teknél, a Zártosztálynál tapasztaltam, ennyire tartalmas, informatív anyag nagyon rég jött ki hivatalos stúdiótól. Viszont… megint jól kicsesztetek velem, mert plusz másfél napom ráment, mire végeztem mindennel, de nem bántam meg: az extrák minden egyes perce kincs volt. Már a két videoklip is zseniális, az meg, hogy arról is van werkfilm, külön jó. Hihetetlen, a film után még képesek voltatok klipet is forgatni… s ha már werk. Másodszorra már talán lehet azt mondani, hogy szokásosan informatív és nagyszerű anyag, de azon speciel meglepődtem, hogy az a bizonyos drón, amit én annak hittem, az Gyulus volt a háztetőn… ugye? Nagyon jó, hogy megmutattátok A TRÜKK készítését, és külön kiemelném Luca naplóját. Ez nagyon kevés filmnél van, hogy az adott mozi egy-egy eleme az extrák között önálló életre kel – Ridley Scott szokott ilyet csinálni – és itt a naplóval az történt. Qrva jó volt olvasni… és qrva jó volt nézni a tablóképet, mindkét változatát.  De kedves Erős Arnold  úr, nem arról volt szó, hogy a másodikon – amin amúgy Borbála képhez más név van írva – eredeti neveken szerepelnek az emberkék???  

Ez most már nem csak kategóriájában, hanem szélesebb körben is nagyszerű anyag: jó film, osztályon felüli kiadványon. Csak így tovább!!!




.

R2-D2 írta:

Ördögi kör

A lenti Gönczi Ferenc Gimnáziumba új lány érkezik, egy bizonyos Hanna (Pap Martina), aki kihasználva az udvari bunyó miatti kényszerbüntetés alkalmát, meghívja hétvégére egy ottalvós buliba osztálytársait az erdei pihenőházukba. Azt hiszem, nem sértődik meg egyik alkotó sem, ha azt mondom, számomra az egész film leggyengébb láncszeme egyébként ez a felütés, ami keretében bemutatják a szereplőket – ugyanis számomra ez olyan… kicsit olyan erőltetett lett. Míg Hanna átvág a kisvároson, arra a zenére, addig nincs is baj (a zenére majd még kitérek, érdemes), sőt, elégedetten mosolyodtam el magamban, hogy lám, a fiúk szereztek egy drónt is forgatni… de aztán az udvari jelenet túlságosan emlékeztet a Zártosztályos múltra – hogy utána szinte csodát lássak.

Részemről mély elismerés egész az egészért, messze jobban éreztem magam rajt, mint mondjuk az elmúlt hét két hollywoodi produkcióján a moziban. Itt látszik, mennyit számít egy jól átgondolt forgatókönyv, mennyit számít, ha valaki azért forgat filmet, mert szereti azt csinálni – nem pedig pénzért. A pontozástól viszont engedelmetekkel ezúttal is eltekintenék, úgy érzem, nem lenne korrekt egy ilyen „amatőr”filmet semmi máshoz mérni. Legyen elég annyi, hogy az én kis lelkembe nagyon befészkelte magát.

Ez most már nem csak kategóriájában, hanem szélesebb körben is nagyszerű anyag: jó film, osztályon felüli kiadványon. Csak így tovább!!!

Ehhez talán csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy szerintem Hanna nem csak kihasználja a verekedést, hanem előidézi, azt sugallva Gebrának, hogy Botond "engedély nélkül" stírőli a nőjét, de ennyi.

A többiről meg abszolút egyezik a véleményünk .
.

Niwrok írta:

Ördögi kör

Ehhez talán csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy szerintem Hanna nem csak kihasználja a verekedést, hanem előidézi, azt sugallva Gebrának, hogy Botond "engedély nélkül" stírőli a nőjét, de ennyi.

A többiről meg abszolút egyezik a véleményünk   .
.

Igen, ezért is írtam, hogy utólag teljesen más az értelmezése, nekem elsőre ez nem tűnt fel.

Szóval jó volt, na. Nagyon jó. És nem is gondoltam, hogy erről fog szólni!!!



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Ördögi kör

A többiről meg abszolút egyezik a véleményünk   .

Szóval jó volt, na. Nagyon jó. És nem is gondoltam, hogy erről fog szólni!!!

Nekem valahol maga a cím és a borító kicsit előrevetítette, hogy mire fog kimenni...

Spoiler:

.

Váó! Köszi, nagyon jó volt olvasni a soraidat! Még párszor átrágom magam rajta aztán reagálok bővebben is, de nagyon örülök, hogy tetszett, megérte akkor ez a rengeteg meló, úgy látom!

Srácok!

Köszönjük a tartalmas kritikákat! Mindig öröm ilyen mélységű véleményt olvasni, függetlenül az előjeltől!

Annak meg még inkább örülök, ha el is nyerte a tetszéseteket! Ahogy olvastam R2-D2 már-már túlzóan pozitív kritikáját, arra gondoltam, talán elsőre le sem esett neki, hogy az iskolaudvaron játszódó jelenetet nem véletlenül mesterkélt, mivel egy manipuláció eredménye. De látom másodikra már feltűnt!

A Csillagok között meg tényleg nem szar, ebben minden stábtag egyetért, nem is volt jó érzés beleírni a forgatókönyvbe, de muszáj volt! Szóval ettől most hivatalosan is elhatárolódunk!