Niwrok írásai 2.0

.
Mission: Impossible - Utóhatás / Mission: Impossible - Fallout




Elég ambivalens a hozzáállásom a Mission Impossible széria filmjeihez. Egyrészt némi nosztalgiával viseltetek irántuk, részben még a 90-es években vetített tévésorozat hagyatékaként, másrészt azért a Tom Cruise fémjelezte filmekben is akadtak kedvenceim, az első részt annak klasszikussága, a 3.-at pedig a remek pszichothrilleres beütése miatt kedveltem meg. Viszont ettől még nem rohanok megnézni minden részt, hiszen a 2.-at kihagytam, míg a 4. és az 5. leginkább az "egynek jó" dobozba kerültek, mert magát a hangulatot, a beépülős, maszkos, trükközős, kicsit heist vonalat, amiért még a mesefilmes akciójeleneteket is el tudom akár nézni, nem igazán tudták elkapni. Különösen az 5. rész lapossága miatt volt tehát az, hogy igazából egy bajusz kellett ahhoz, hogy érdeklődést keltsen a film iránt. Merthogy két dolog került elő rendszeresen a Fallout kapcsán, mégpedig Cruise ragaszkodása a kaszkadőrmutatványokhoz és Henry Cavill arcszőrzete, ami áttétesen megadta a kegyelemdöfést az amúgy is elég reménytelennek látszó Igazság Ligájának...

Szóval ez a hullámzás annyiból volt kár, hogy az M:I részei között mindig szokott lenni valamilyen átkötés, egy-két visszatérő szereplő, most viszont egy kb. közvetlen folytatásról lehet beszélni... és nem is csak az előző részre vannak visszautalások, hanem gyakorlatilag az összes eddigi filmre, és néha még azon túl is, és ezekről, bevallom, kevés fogalmam volt a film közben. Bár Ethan Huntnak és a csapatának ezúttal eredendően három ellopott plutóniumtöltet visszaszerzésében kell segédkeznie, miközben az előző részben felépített, renegát titkosügynökökből álló szervezetre is gondot kell fordítaniuk, tehát van aktuálisan is sztori, de közben több olyan karakter is visszatér, akik a sokszor ridegnek tűnő Huntot érzelmileg is megérintik, pozitív és negatív irányba egyaránt. Ehhez kap még a nyakába egy CIA-s pórázt August Walker személyében, egy rejtélyes orgazdát, meg persze folyamatos átverések és árulások láncolatát, míg végül Párizson, Londonon és a kasmíri hegyvidékeken keresztül követve a plutónium nyomát ki nem nyomhatja a detonátor gombját az utolsó másodpercekben. Szóval sztori szempontjából majdnem a szokásos, és noha egy kicsit hiányoztak az igazán egzotikus helyszínek (Párizs és London olyan kellemesen klasszikusak voltak), cselekmény szempontjából ez a jobb részek közül való nekem.

Hangulatra már nem volt ilyen egységes a kép. Az a része, ami nekem a M:I, az nagyon bejött, a "felnőtt férfiak gumimaszkokkal játszanak". Az egész átverős vonalnak ez volt a kulcsa, ez tette szórakoztatóvá a szerepcseréket, a trükkös lopásokat, ahogy eddig is általában volt. Azt mondjuk sajnáltam, hogy a csapat gyakorlatilag három főre szűkült, és abból kettő igazából háttérember volt (és eddig szinte csak vicces mellékszereplők voltak), így mindent Huntnak kellett csinálnia, miközben az M:I fontos eleme a csapattagok eltérő képességeinek kombinálása, amiből itt nem sok látszott. Aki így Hunttal félig-meddig vállvetve harcol, az Walker, a legjobb bunyós jelenet a mosdóban egyértelműen az ő érdeme (Henry Cavillnek nagyon jól állt a szerep, szerintem Supermanen túl is fel fogják maguknak fedezni az akciófilmesek), csak nála meg azt a hibát követték el, hogy az amúgy is kezdetektől elég nyilvánvaló csavart jócskán idő előtt ellőtték vele kapcsolatban azzal a kamerába tolt telefonnal (ezért is nem igazán spoiler...), és a kényszeres farokméricskélős kiafaszagyerek is csak ideig-óráig vicces Hunttal. Az akciók között így inkább a verekedések voltak jobbak nekem, meg a rabszállítós emberrablási akció volt még szépen kidolgozva, de például a védjegynek számító motoros és autós üldözések inkább unalmasak lettek; a kihalt utcákon nincs igazából ritmusa egy ilyennek, bármeddig is kergetőznek a sikátorokban. Amit viszont továbbra sem tudok megszokni, főleg a nagy világmegmentés várt feszültsége mellett, az a kényszerű, felesleges humor, mert pár poén még belefér, de az itteni "a bal kezed... nem, a másik bal!" szintű kreténkedés nagyon távol esik attól a thrilleres vonaltól, ami egy ilyen kémes filmnek jó esetben a velejárója (vagy akkor bátornak kell annyira lenni, mint a Kingsman, és elmenni teljesen a hülyülésbe... de persze az már más címen tessék megcsinálni).

Ami pedig a látványt illeti, talán ott voltak a legnagyobb bajok. Még úgy is, hogy a Fallout tényleg elég bőségesen merít az M:I-k eddigi történelméből, például a szokásos "Ha vállalja a küldetést"... dobozkát egy szalagos magnó képében tették a filmbe, ennyiben is megidézve a régebbi lehetetlen küldetéseket. Szintén voltak nagyon látványosra megcsinált jelenetek, mint például a kórtermes, később pedig a vízbe eső furgon belső nézete, viszont a belső jelenetek kicsit sterilre sikerültek, eléggé takarékosnak látszott az Alibaba szponzorációja. Általánosságban nézve viszont a film feltűnően ronda volt nekem. Az egy dolog, hogy a 3D itt nem egyszerűen felesleges volt, hanem egyenesen zavaró, vagy hogy a greenboxot sikerült ebben a filmben is úgy megcsinálni, hogy a homályos háttérről leesnek a szereplők, mert ezek még hagyján. Viszont az utólagos "háromdésítés" egy csomó olyan utómunkát tehetett szükségessé, ami teljesen szétcseszte a képet; ennyi filtert és fotosopot egy sminkmagazin karácsonyi különszámának címoldalán nem látni szerintem, ráadásul annyira túl lettek adagolva az effektek, hogy nem egyszer a szereplők minden mimikája, arcvonása áldozatul esett ennek. Szegény Michelle Monaghan néz ki úgy az egyik jelenetben, mint aki belefejelt egy lavórnyi alapozóba...

A Fallout kicsit azt a szerepet veszi magára, mint a James Bond filmek között volt a Skyfall (és ezzel a címnek is ad egy másodlagos jelentést), azaz hogy kis visszatekintést adjon a Mission Impossible most már ötven éves történelmére, miközben a saját történetét is próbálja építeni. Ez jött be belőle igazán, mert úgy a film felén túl, főleg a hegyek között zajló helikopteres meg bombás burleszkkel megint sikerült eltántorítani attól, hogy feltétlenül látni akarjam a folytatást.


6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Mission: Impossible - Utóhatás / Mission: Impossible - Fallout


Elég ambivalens a hozzáállásom a Mission Impossible széria filmjeihez. Egyrészt némi nosztalgiával viseltetek irántuk, részben még a 90-es években A Fallout kicsit azt a szerepet veszi magára, mint a James Bond filmek között volt a Skyfall (és ezzel a címnek is ad egy másodlagos jelentést), azaz hogy kis visszatekintést adjon a Mission Impossible most már ötven éves történelmére, miközben a saját történetét is próbálja építeni. Ez jött be belőle igazán, mert úgy a film felén túl, főleg a hegyek között zajló helikopteres meg bombás burleszkkel megint sikerült eltántorítani attól, hogy feltétlenül látni akarjam a folytatást.


6,5/10
.

Nálam ez már az alagutas-helikopteres résszel, meg a motoros résszel régesrég megvolt. Az M:I nálam egy szinten van a F&F szériával.  

De köszi az írást, jó tudni, hogy nem fordult ki a világ a sarkából.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Mission: Impossible - Utóhatás / Mission: Impossible - Fallout


Elég ambivalens a hozzáállásom a Mission Impossible széria filmjeihez. Egyrészt némi nosztalgiával viseltetek irántuk, részben még a 90-es években A Fallout kicsit azt a szerepet veszi magára, mint a James Bond filmek között volt a Skyfall (és ezzel a címnek is ad egy másodlagos jelentést), azaz hogy kis visszatekintést adjon a Mission Impossible most már ötven éves történelmére, miközben a saját történetét is próbálja építeni. Ez jött be belőle igazán, mert úgy a film felén túl, főleg a hegyek között zajló helikopteres meg bombás burleszkkel megint sikerült eltántorítani attól, hogy feltétlenül látni akarjam a folytatást.

6,5/10

Nálam ez már az alagutas-helikopteres résszel, meg a motoros résszel régesrég megvolt. Az M:I nálam egy szinten van a F&F szériával.  
De köszi az írást, jó tudni, hogy nem fordult ki a világ a sarkából.

Még mindig azt mondom, hogy szerintem a 3.-at azért megnézheted   .

Mondjuk "helikopterileg" az is kicsit mumus... A stáboknak valahogy fogalma sincs, hogy egy helikopterrel mit lehet még a hihetőség határán izgalmasra megcsinálni, és mi megy át röhejesbe. A Falloutban például már azzal túllőttek a célon, hogy úgy alakították a sztorit, hogy nem csupán azért üldözte egymást a két helikopter, hogy az egyik leszedje a másikat, hanem hogy Hunt megszerezze belőle a detonátort. Na most arra, hogy abból bármit megszerezzenek, a helikopter a kialakítása miatt alkalmatlan, hiszen nem lehet csak úgy átugrani egyikből a másikba, viszont ha meg lezuhan, akkor a detonátor is azzal együtt robban fel vagy szóródik szanaszét a sziklákon. Így aztán az üldözés is nevetséges lett (Hunt helikoptere szétlőtt, lángoló rotorral is olyan gyors volt, mint a sértetlen másik, és ugyanolyan jól lehetett vele manőverezni is   ...), de még mindig nem annyira, mint az a béna lezuhanás, amikor az ugyanabba a sziklahasadékba beékelődő helikopter-roncsok csúsznak lefelé, mint két elcseszett lift fülkéje   ...

De legalább annyi önérzet és józanság volt a rendezőben, hogy azt a jelenetet az előzetesből, amikor Hunt egy kamion felé repül, a vágóasztalon hagyta.

.

Gáz, nem gáz, én eddig egyetlen részét sem láttam az MI-szériának, és nem is érzek rá ingert, hogy belekezdjek. :/

.
The Endless




Justin és Aaron huszonéves testvérpár, akik takarítóként dolgozva keresik meg a napi betevőre valót; a pénzük az éhenhaláshoz sok, minden máshoz kevés. Különösen a fiatalabb Aaron érzi úgy, hogy semmi nem jött össze úgy, ahogy szerették volna, sem a munkában, sem a magánéletben. De nem volt ez mindig így, és erre egy csomagban kapott, fura videókazetta emlékezteti Aaront. Ők ketten ugyanis még tíz éve egy Arcadiának nevezett kommunában laktak, az önellátó, örömteli, felszabadult kis közösségre pedig a srác úgy gondol, mint amiben utoljára boldog volt. Justin viszont úgy érezte, hogy valami nem stimmel az általa egyre inkább szektának tekintett Arcadiával, és amikor a gyanús körülmények, a bizonytalan kimenetelű "Felemelkedés" közelsége miatt veszélyben érezte magukat, elszöktek. A most kapott videokazetta viszont, ami egyfajta meghívó Arcadiába, arra bizonyíték, hogy szó nem volt itt öngyilkos szektáról, a lakók azóta is egészségesek, jókedvűek, Aaron pedig ragaszkodik hozzá, hogy visszamenjenek. Justin részéről viszont, hiába fogadják őket kedves ismerősként, rögtön megérkezésük után újrakezdődik a bizonytalan érzés, hogy Arcadiában valami nagyon nem stimmel.

Már csak pszichológiai és drámai vonatkozásai miatt is, általában szeretem ezeket a kommunás-szektás filmeket. Nem mintha jómagam akkora (vagy bármekkora) hippi lennék, a filmes dramaturgiát követve viszont a legtöbb ilyen közösségről kiderül, hogy nem csak arról szól, hogy éljünk együtt békében, távol a világtól, esténként dalokat énekelve a tábortűz mellett, úgyhogy a legtöbb félúton átvált a titkokból szőtt thrillerbe... és ilyenkor érdekes figyelni, ki hogyan reagál ezekre. A mi kis közösségünk számára ebből a szempontból talán a The Sacrament volt a leginkább kedvelt, de aki akar, találhat még filmet és sorozatot ebben a témában (pl.: Martha Marcy May Marlene, The Path)... és ami a "szektás" részét illeti, engem már ott megnyert kicsit a The Endless. A közösségből ugyan kevés szereplőt látunk (gyakorlatilag csak hárman-négyen beszélnek, a többi esetleg csak bizarr díszlet, mint a bárgyún vigyorgó Dave), túl sok nem is derül ki igazán ennek az elvi-eszmei hátteréről és a rituáléikról, de maga az alaphelyzet kellően feszült és érdekes volt. Nagyon jól volt a közösség kvárzi vezetője, Hal és a Justin közötti, kezdetben csendes rivalizálás, meg ahogy Justin "hagyatékáról" vitatkoznak (a sör), de ami talán a legjobban bejött, az az volt, ahogy az írók a testvérek közötti kapcsolatot alakították. Ahogy Aaron egyre inkább úgy tekint Arcadiára, mint a világ harmadik csodájára, Justinra pedig kimondva-kimondatlanul is neheztel, hogy egy évtizedes gürcölésre és kínlódásra ítélte azzal, hogy kiszakította őt ebből a kis oázisból az élet nyomorának sivatagában... és ahogy Justin egyszer már "farkast kiáltott", most meg látja, hogy az öccse egyre jobban érzi magát, egyre közelebb sodródva a maradáshoz, bizonytalan abban, hogy mivel tudná rávenni Aaront a távozásra, mert őt továbbra is a hideg rázza ettől a helytől.

Talán nem akkora spoiler, ha elárulom, hogy okkal, hiszen különben miről is szólna maga a film (bár az is egy érdekes lehetőség lenne...), de hogy miért és hogyan, arról természetesen eszem ágában sincs ennél többet mondani. Legyen elég annyi, hogy szerintem a filmnek ez a része is érdekes, még ha nem is annyira összeszedett. Az elején még csak pár furcsaságra kapja fel Justin a fejét, mint a kötélhúzás vagy a labdás trükk, és akkor ő még nem is lát minden furcsát (például Lizzy rajzait), aztán később, ahogy a környéken kocogva megismeri a környékbelieket vagy a tábor lakóival beszélget, úgy derülnek ki egyre furcsább dolgok. A fényképeknél pedig olyat fordul a sztori, amivel nem is Justint, hanem a nézőket akarja leginkább összezavarni a stáb, és ez ki is tart nagyjából a végéig... kinek örömére, kinek bosszúságára.

Egy dolgot viszont el kell fogadni a film közben... még ha nekem az egésznek a hangulatában ez is inkább előny volt, és kifejezetten élveztem. A The Endless ugyanis kb. abban a filmes körben van benne, mint a Találmány volt pár éve, azaz egy kis csoport csinálta nagy lelkesedéssel és sok munkával, a lehetőségeikből eredő kreativitás maximális kihasználásával. Én pedig -már csak személyes érintettség okán is- szívesen nézem ezeket a filmeket érték/ár arányban, mert tudom, mennyire nehéz egy ilyen projektet összehozni, és ez az elismerés néha még azt is ki tudja ellensúlyozni, hogy esetleg elveszek a film csavarjai, a trükkös cselekményvezetés szálai között, mint ahogy az volt a Találmánynál... és egyébként itt is. Justin Benson és Aaron Moorhead író/rendező/főszereplő és társaik szerintem ügyes és okos filmet hoztak össze, még ha nem is volt céljuk vele, hogy a nagy misztikusságban a The Endless utolsó fél órájának puszta epizódjai között kapcsolatot teremtsenek, vagy hogy a háttérről különösebb magyarázatot szolgáltassanak, hogy akkor például mi a szerepe a filmes szobának, a zenének vagy a sátornak, és hogy mi és miért is történik a fináléban. Szeretem én azt is, de itt szórakoztatóbbnak tartottam a sok egyéb jópofa jelenet között például azt a kis, utólag felfedezett poént, hogy a stáb ezzel közös univerzumba helyezte a The Endlesst és egy korábbi filmjüket, a Resolutiont, amik így félig-meddig párhuzamosan haladva kiegészítik egymást. Naná, hogy azt is nemsokára meg kell nézem, ahogy a Benson/Moorhead harmadik filmjét is (Spring)... és persze figyelni is jobban fogok rájuk a jövőben.

A független, kis költségvetésű filmekben mindig is azok kreativitását szerettem, még ha így el is kell nézni nekik némi bájos amatörizmust, vagy éppen az ötletekbe való belebonyolódást. A The Endless hibája is talán csak annyi, hogy a nagy "mindfuck" utáni hajszában az írók kicsit túlságosan elengedték a gyeplőt, és a lila homályban bolyongást meg a porfészek díszletet nem mindenki fogja szó nélkül hagyni. Így lehet, hogy a The Endless nem lett "annyira jó", viszont nekem nagyon szimpatikus film volt.


8/10

Niwrok írta:

.
The Endless

Talán nem akkora spoiler, ha elárulom, hogy okkal, hiszen különben miről is szólna maga a film (bár az is egy érdekes lehetőség lenne...), de hogy miért és hogyan, arról természetesen eszem ágában sincs ennél többet mondani.

Hát mert nem is lehet, egy ad hoc módon összebaszott baromság az egész. Kvázi nekem addig tartott ki a film feszültsége és misztikuma, amíg szereplőink konkrét kapcsolatba nem kerültek az ilyen-olyan loopokba beragadt szereplőkkel meg helyzetekkel, onnan borult az egész. Nem tudom, engem mérhetetlenül felhúzott a film, mert képtelenek voltak az alap koncepcióban rejtező lehetőségeket normál módon kifejteni és kiaknázni. És nem a low budget-tel, meg ezzel a halovány történetfüzérrel volt bajom, mert ezt a sztorit(?) fele ennyi pénzből is százszor ütősebbre lehetett volna írni, ha nem unják el magukat félúton a rendezők, és kvázi hagyják az egész fő szálat a picsába. VAGY pakoltak volna mögé valami lovecrafti-szintű interdimentionális rettenetet, mert még azzal is meg tudtak volna venni engem maguknak, de így ezzel kvázi a legszarabb lehetőséget választották szerintem.

Érdekes módon a Spring tetszett, aminek két oka is van. Egyrészt az egyik legszebb és egyben az egyik legbizarabb szerelmi történetet voltak képesek filmre vinni, másrészt (sok töltelék epizódot leszámítva) a cselekménynek van értelme, van folyása, a misztikum meg van oldva, a szálak értelmesen el vannak varrva. Plusz igazán egyedi hangulatot és atmoszférát tudtak varázsolni. Kíváncsi vagyok, bár van egy olyan sejtésem, hogy pont fordítva működik nálad a két film, mint nálam.

Niwrok írta:

.
The Endless


Már csak pszichológiai és drámai vonatkozásai miatt is, általában szeretem ezeket a kommunás-szektás filmeket. Nem mintha jómagam akkora (vagy bármekkora) hippi lennék, a filmes dramaturgiát követve viszont a legtöbb ilyen közösségről kiderül, hogy nem csak arról szól, hogy éljünk együtt békében, távol a világtól, esténként dalokat énekelve a tábortűz mellett, úgyhogy a legtöbb félúton átvált a titkokból szőtt thrillerbe... és ilyenkor érdekes figyelni, ki hogyan reagál ezekre. A mi kis közösségünk számára ebből a szempontból talán a The Sacrament volt a leginkább kedvelt, de aki akar, találhat még filmet és sorozatot ebben a témában (pl.: Martha Marcy May Marlene, The Path)... és ami a "szektás" részét illeti, engem már ott megnyert kicsit a The Endless.

Ebben társak vagyunk, úgyhogy ez egy jó indok a megnézésre. Ráadásul, így, a trailer alapján egész ígéretes...

Niwrok írta:

Egy dolgot viszont el kell fogadni a film közben... még ha nekem az egésznek a hangulatában ez is inkább előny volt, és kifejezetten élveztem. A The Endless ugyanis kb. abban a filmes körben van benne, mint a Találmány volt pár éve, azaz egy kis csoport csinálta nagy lelkesedéssel és sok munkával, a lehetőségeikből eredő kreativitás maximális kihasználásával. Én pedig -már csak személyes érintettség okán is- szívesen nézem ezeket a filmeket érték/ár arányban, mert tudom, mennyire nehéz egy ilyen projektet összehozni, és ez az elismerés néha még azt is ki tudja ellensúlyozni, hogy esetleg elveszek a film csavarjai, a trükkös cselekményvezetés szálai között, mint ahogy az volt a Találmánynál... és egyébként itt is.

Justin Benson és Aaron Moorhead író/rendező/főszereplő és társaik szerintem ügyes és okos filmet hoztak össze, még ha nem is volt céljuk vele, hogy a nagy misztikusságban a The Endless utolsó fél órájának puszta epizódjai között kapcsolatot teremtsenek, vagy hogy a háttérről különösebb magyarázatot szolgáltassanak, hogy akkor például mi a szerepe a filmes szobának, a zenének vagy a sátornak, és hogy mi és miért is történik a fináléban. Szeretem én azt is, de itt szórakoztatóbbnak tartottam a sok egyéb jópofa jelenet között például azt a kis, utólag felfedezett poént, hogy a stáb ezzel közös univerzumba helyezte a The Endlesst és egy korábbi filmjüket, a Resolutiont, amik így félig-meddig párhuzamosan haladva kiegészítik egymást. Naná, hogy azt is nemsokára meg kell nézem, ahogy a Benson/Moorhead harmadik filmjét is (Spring)... és persze figyelni is jobban fogok rájuk a jövőben.

Ez sem gond, sőt, ha jól emlékszem, az A találmányt kétszer néztem 24 órán belül, hogy egyszer megértsem - és másodjára jobb is volt...  

Niwrok írta:

A független, kis költségvetésű filmekben mindig is azok kreativitását szerettem, még ha így el is kell nézni nekik némi bájos amatörizmust, vagy éppen az ötletekbe való belebonyolódást. A The Endless hibája is talán csak annyi, hogy a nagy "mindfuck" utáni hajszában az írók kicsit túlságosan elengedték a gyeplőt, és a lila homályban bolyongást meg a porfészek díszletet nem mindenki fogja szó nélkül hagyni. Így lehet, hogy a The Endless nem lett "annyira jó", viszont nekem nagyon szimpatikus film volt.

8/10
.

"... a lila homályban bolyongást..."


Ez már annyira nem vonzó, és épp ezért fura, hogy Weidének, aki bármilyen lila ködből kitalál, pont nem jött be...  

Weide írta:

The Endless


Hát mert nem is lehet, egy ad hoc módon összebaszott baromság az egész. Kvázi nekem addig tartott ki a film feszültsége és misztikuma, amíg szereplőink konkrét kapcsolatba nem kerültek az ilyen-olyan loopokba beragadt szereplőkkel meg helyzetekkel, onnan borult az egész. Nem tudom, engem mérhetetlenül felhúzott a film, mert képtelenek voltak az alap koncepcióban rejtező lehetőségeket normál módon kifejteni és kiaknázni.

"Nem tudom, engem mérhetetlenül felhúzott a film..."


  Mint a Helen? Mert akkor ez egész jó is lehet...


Mindegy, megnézem és én majd megmondom a tutit...


.

Kissé fájó dolog a szívemnek, hogy évek múltán is bármikor belefuthatok egy-egy Helen-hivatkozásba. Mély és fájó sebeket téptek fel ilyenkor.
Visszatérve a lila ködre... nem tudom, lehet, hogy ha még egyszer megnézném, akkor nagy kínomban tudnék valami értelmes szerkezetet vizionálni a film mögé, netalán még valami megmagyarázható és értelmes utalásrendszert is felépíteni, de egyszerűen minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy újra végigszenvedjem azt a tömény két órát. De ígérem, ha te is magas pontszámmal támogatod meg a filmet, akkor még egyszer átrágom magam rajta, hátha csak én voltam túl bamba vagy ignoráns az első megtekintéskor.

Most viszont belecsapok a friss és ropogós Upgrade-be, szegény-ember-Tom Hardyjával a főszerepben!

Weide írta:

Kissé fájó dolog a szívemnek, hogy évek múltán is bármikor belefuthatok egy-egy Helen-hivatkozásba. Mély és fájó sebeket téptek fel ilyenkor.

Figyi, ezt az egyet sose bánd. Nélküled - a kirohanásod nélkül - soha a büdös életben nem néztem volna meg a Helent...

Az meg már csak egy dolog, hogy nekem máshogy jött le.


.

Weide írta:

Niwrok írta:

The Endless

Talán nem akkora spoiler, ha elárulom, hogy okkal, hiszen különben miről is szólna maga a film (bár az is egy érdekes lehetőség lenne...), de hogy miért és hogyan, arról természetesen eszem ágában sincs ennél többet mondani.

Hát mert nem is lehet, egy ad hoc módon összebaszott baromság az egész. Kvázi nekem addig tartott ki a film feszültsége és misztikuma, amíg szereplőink konkrét kapcsolatba nem kerültek az ilyen-olyan loopokba beragadt szereplőkkel meg helyzetekkel, onnan borult az egész. Nem tudom, engem mérhetetlenül felhúzott a film, mert képtelenek voltak az alap koncepcióban rejtező lehetőségeket normál módon kifejteni és kiaknázni. És nem a low budget-tel, meg ezzel a halovány történetfüzérrel volt bajom, mert ezt a sztorit(?) fele ennyi pénzből is százszor ütősebbre lehetett volna írni, ha nem unják el magukat félúton a rendezők, és kvázi hagyják az egész fő szálat a picsába. VAGY pakoltak volna mögé valami lovecrafti-szintű interdimentionális rettenetet, mert még azzal is meg tudtak volna venni engem maguknak, de így ezzel kvázi a legszarabb lehetőséget választották szerintem.

Spoiler:

Weide írta:

Visszatérve a lila ködre... nem tudom, lehet, hogy ha még egyszer megnézném, akkor nagy kínomban tudnék valami értelmes szerkezetet vizionálni a film mögé, netalán még valami megmagyarázható és értelmes utalásrendszert is felépíteni, de egyszerűen minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy újra végigszenvedjem azt a tömény két órát.

Ne tedd. Nincs neki   .


Kösz a tippet azért       . Hálából majd igyekszem nem feltépni többször a sebeket    .
És köszönöm az Upgrade-es tippet is, arra is vadászok már egy pár hete    !

.

.
Mute




Berlin a XXI. század közepére vakító neonoktól vibráló nagyvárossá vált, amilyeneket pár évtizeddel korábban a sci-fi és főleg a cyberpunk művészet elképzelt a jövő számára. Ebben a városban próbál két ember új életet kezdeni egy párként, még ha első pillantásra is látszik, hogy két teljesen eltérő világból jöttek ők. A kék hajú Naadi egy bárban felszolgálóként dolgozva próbálja hátrahagyni a múltját, míg a bármixer Leo a maga, már-már gyermeki  egyszerűségével jelent támaszt a barátnője számára, miközben ő maga sem találja a helyét a nyüzsgő, gépek uralta világban. Leo ugyanis amish családban nőtt fel, és ennek nem csak az a következménye, hogy minden "kütyütől" ódzkodik, még saját mobilja sincs, de egy gyerekkori baleset és az anyjának a szükséges kezeléstől való elzárkózása miatt Leo néma, érzelmeit szavak helyett rajzaival és faragásaival fejezi ki. Aztán Naadi egyik éjszaka eltűnik, és hiába mondják Leonak többen is, hogy a lánynak csak megjött a jobbik esze, azért hagyta ott, Leo ezt nem hajlandó szó nélkül hagyni, és megpróbál Naadi nyomára akadni... de még ő maga sem számít arra, hogy a lánynak hány titka volt előtte, amik az eltűnéséhez vezettek.

Mivel ez ütötte meg először a szemem, hadd beszéljek kezdetnek a film látványvilágáról. Nem azért, mert annyira újszerű lenne a neo(n)-noir ábrázolása a Mute-ban, hiszen csak az elmúlt fél évben tobzódtam az olyan cyberpunk-hátterű sorozatokban, mint az Altered Carbon és a The Expanse Miller nyomozót érintő szála... noha ebből a szempontból sincs szégyenkezni valója a stábnak. Inkább a játékos apróságok voltak (például a futófény a medencében), amik jobb kedvre derítettek a vakító neonok, az égen cikázó posta-drónok és a tankméretű kukásautók világában, amiben a nagy különbözni akarás miatt a sok tiritarka jelmezbe bújt emberből egységes papagájmassza válik... még ha ilyen részletekből az idő előrehaladtával egyre kevesebb is akadt. Nagy örömmel láttam író/rendezőként Duncan Jonest, aki itt sem hazudtolta meg magát, a tévés keretek között érezhetően visszafogottabb kasszából is kihozta a lehető legtöbbet, ahogy vizuális téren tette azt a Warcraftnál, ráadásul olyan apró poénokat is bele tudott tenni, mint az a kis utalás az egyik előző filmjére, a Holdra, ami annyira zseniális, hogy elsőre le sem esett mit és miért látok   . Ezeket nyilván nem lehet mind leírni, szerintem bennem sem tudatosodott minden, de ez így is van annyira művészi, mint Leo fafaragásai.

A forgatókönyvet ugyanakkor már nem tudom ennyire dicsérni, csak addig, hogy milyen karaktereket építenek fel vele. Mert Leo és Naadi is izgalmas karakter, de sajnos mindketten elég gyorsan háttérbe szorulnak, együtt a múltjukban ott levő drámaisággal, hiszen Naadi az eltűnése miatt eleve kiesik a cselekményből, Leo pedig a nyomozásai közben inkább csak elkeseredetten járja végig, a néző pedig ezen keresztül fedezi fel a csillogó Berlin alvilágát, az illegális utcai dokik műhelyeitől perverzek budoárján át (ott azért kíváncsibbak keressék meg a színészt a gésamaszk alatt   ) bordélyokig bezáróan. Ebben Leo maga csak egy megszeppent látogatónak tűnik (Alexander Skarsgård legtöbbször jól el is kapja ezt a szerepet), és bár megállíthatatlanul hajtja a Naadi iránt érzett szerelme, az amish szálnak igazán csak színesítő szerepe van (például hogy nem tud kaját rendelni), közben meg erősen hiányoltam, hogy nem derül ki több az ő múltjáról, például hogy a sima munkakapcsolaton túl Naadi és Leo hogyan találtak egymásra.

Ráadásul Leo csak az egyik, egyébként egyre inkább mellékvágányon futó szálat jelenti a sztoriban, mellette mindenfajta előkészítés nélkül bukkan fel két doki, az "enyhén" pszichopata Cactus (ez talán Paul Rudd első, nem-komikus szerepe, és olyat virít, hogy besza-behu   !) és az "enyhén" cukrosbácsi beütésű Duck, akik Maksim meg Nicky, és akkor útlevelek meg kamerák... Na, ilyen érzés ez a váltás... Még bőven azt találgattam, hogy mi a rákot keres ez a két majom ebben a moziban, hogy mi közük is lehet/lesz majd Leohoz (lehet sejteni, de elbírtam volna több utalást is erre, még ha akkor nem csak egy óra után jött volna a hoppá-élmény), amikor rajtuk keresztül a forgatókönyv beleborított vagy tucatnyi új szereplőt a filmbe, és utána egy órán keresztül azon izzadtak az írók, hogy valahogy beleférceljék azokat a cselekménybe. Ebben nagyon nem sikerült megtalálni a kellemes arányt, az egy óra nekem túl sok ahhoz, hogy mankó nélkül a homályban tapogatózzak, miről is szól a film fele. Pedig önmagában ez is kiváló lenne, hiszen átütő erejű és finoman ábrázolt "Kacsa" gyengesége és "hobbija", ahogy a közös katonamúltban eredő barátsága is "Kaktusszal", aki meg lehet, hogy egy idegbeteg poéngyáros, aki egy marék mogyoróért is képes késsel fenyegetőzni egy plázában, de a lányát rajongásig szereti, és ebből eredően vannak dolgok, amikben nem ismer tréfát. Mindezt az tetőzte be, hogy a filmnek van egy befejezése úgy húsz perccel a stáblista előtt, ami gyakorlatilag minden szálat lezár -még ha nem is megnyugtatóan... amihez csak azért durván egy halvány bosszúra felhúzott epilógust hegesztettek, hogy a nézők kielégítésére olyan háromszoros hepiend legyen a vége, ami nálam már bőven túlment a giccs határán.

Most már kezd egy kicsit zavarni, hogy egyre ritkábban látok olyan filmet, aminek nem csak az alapötlete kiváló, és a cselekmény felfutása sikerül jóra, hanem rendes, következetes és hihető lezárást is tudnak írni a sztorinak. A Mute megint inkább bűvészmutatványra sikeredett, ahol a sok párhuzamos illúzió, trükk és meglepetés elfedni hivatottak a történetvezetés hiányosságait, ami már-már fájt a jól megírt karakterek meg az ötletes poénok mellett, és az sem dobott fel közben, hogy az írók nem merték ott befejezni a sztorit, ahol azt kellett volna... nem túl elítélhető módon azért, mert ott lezárni brutálisan kegyetlen lett volna.


7,5/10

Niwrok írta:

.
Mute


Most már kezd egy kicsit zavarni, hogy egyre ritkábban látok olyan filmet, aminek nem csak az alapötlete kiváló, és a cselekmény felfutása sikerül jóra, hanem rendes, következetes és hihető lezárást is tudnak írni a sztorinak. A Mute megint inkább bűvészmutatványra sikeredett, ahol a sok párhuzamos illúzió, trükk és meglepetés elfedni hivatottak a történetvezetés hiányosságait, ami már-már fájt a jól megírt karakterek meg az ötletes poénok mellett, és az sem dobott fel közben, hogy az írók nem merték ott befejezni a sztorit, ahol azt kellett volna... nem túl elítélhető módon azért, mert ott lezárni brutálisan kegyetlen lett volna.


7,5/10
.

Azért ezt még felírtam. Köszi.

.

.
A megszállás / Okkupert S2




Hónapok teltek el az előző évad végén előkészítés alatt álló katonai puccs képeitől, de azóta a Norvégia és Oroszország közötti, nemzetközileg felügyelt "békés együttműködés" egyfajta nyugvópontra jutott. A Szabad Norvégia mozgalomból mindössze különálló sejtek maradtak, akiket az árnyékkormányát tervezgető, Svédországba menekült volt miniszterelnök, Jesper Berg irányít. Az állóvizet csak néha kavarja fel egy-egy robbantásos merénylet tragédiája, illetve az, hogy a titkosszolgálat (Djupvik vezetésével) még mindig nagyon igyekszik a korábbi főnökük, Arnesen nyomára akadni, mert őt tekintik a terrorcselekmények szellemi anyjának. De ez természetesen nem maradhat sokáig így... Amikor Berg tudomására jut, hogy az oroszok légelhárító rakétákat telepítenek norvég területen, a partiőrség egy tagjának támogatásával próbálja leleplezni ezeket a polgárinak már nehezen nevezhető manővereket, a félresikerült akció azonban mindkét oldalon áldozatokat követel. Sidorova nagykövetasszony és a felettesei csak erre a pár csepp vérre vártak, hogy tovább szoríthassák a kötelet a norvégok nyaka körül... ami viszont a politikai életben jár nem várt reakciókkal.

Amíg az első évad egy "óvatos beszivárgás", az azt elősegítő trükkök, és az egészre adott társadalmi reakciók krónikája volt, ami természetesen egy rakás szereplő bemutatásával kellett, hogy együtt járjon; a második évadban az írók egy kicsivel nagyobb léptékben kezdhettek el gondolkodni, hiszen a bábuk a táblán most már adottak. Múltkor is megjelentek persze a nemzetközi kapcsolatok, az EU és az USA hozzáállása az oroszok tevékenységéhez, de ez sokkal több lehetőséget rejteget most, hogy a száműzetésben élő, idővel terrorizmussal is megvádolt Bergnek szinte egész Európát végig kell kilincselnie, hogy szövetségeseket találjon, akik akarnak és tudnak is izmozni Oroszország Anyácskával. Hiába az egész sztori kitalált, éppen csak olyan finom árnyalatokkal tér el egy valósnak gondolható kapcsolati hálótól az országok vezetői és főbb befolyással rendelkezői között, hogy ezzel végig hihetően összetett maradjon. Éppen ezért az Okkupert háttere meg sem próbálja elhitetni hogy bármely alternatív világban például nem a lengyelek és a finnek lesznek a leghangosabbak, ha az oroszok ellen kell felszólalni, és a többiben is épp csak annyira távolodik el a meglevő állapotoktól, amennyire muszáj (az oroszok egyébként így is sértve érezték magukat a sorozat bemutatójakor, amiért ilyen agresszorként lettek ábrázolva, diplomáciai vita is lett belőle). Természetesen lehetne még nagyobb a játszma, keverhetnének bele még több nagykutyát, de így is olyan remek jelenetek lettek belőle, mint az alkudozás a francia bizottsági elnökkel... mert bizony nem mindig Berg a legjobb pókeres az asztalnál.

A bevont országok körének bűvüléséből valamennyire következik, hogy egy kicsit kevesebb idő jut a személyesebb hangvételű történetekre, köztük a norvég belügyek bemutatására... pedig ez utóbbi már korábban is fájóan hiányzó pont volt azzal, hogy kevés ember sorsára, hozzáállására koncentrált. Most is például egyetlen, tinikból álló aktivista csoport van a középpontban, de szegénykéim olyan kis bénák, főleg ahogy látszik, az utca embere is csak megmosolyogja a "fekvősztrájkjukat", hogy még a hacker-szál közepén is olyan az egész, mint valami ifjúsági romantikus film. Akkor már sokkal inkább kifejezőek a közhangulattal kapcsolatban azok a rövid vágóképek, amik a mindennapi életet is érintik az orosz gazdasági hatalomátvétel közben, vagy éppen a Bente autójára karcolt üzenet, és még inkább az a pár híradóbevágás, amiből lehetne sokkal több is, hiszen abból látszik, hogyan kerül mindez tolmácsolásra, mi az, ami ebből az emberekhez eljut (főleg ha már az igazság relativizálása és a tömegmanipuláció a témák közé tartozik). Ami pedig a minderre ráhurkolódó drámai szálakat illeti, azok is csak jelenetekre, egy-egy mondatra színesítik a cselekményt, mint hogy Anitának a nagypolitika mellett az anyja egyre súlyosbodó demenciájával is foglalkozni kell, vagy ilyen például az évad közepén lezajló emberrablást követő morális dilemmák Djupvikéknél, amik megint csak jók. Az egyetlen szereplő, aki arányaiban megint túl keveset tett a cselekményhez (pedig most rajta keresztül látszik, hogy az ellenállás mennyire behálóz mindent), az az étterem-/hoteltulajdonos Bente, hiába keverik bele egy gyilkossági ügybe is, csak hogy érdekesebbnek hasson.

Az Okkupert krimi/thriller vonalon is jó, de az igazi oroszlánkörmeit egy elképzelt világpolitikai helyzet bemutatása, és ennek színfalai mögé bekukkantás során tudja megmutatni. Kis problémát csak az jelentett közben, hogy a skandináv kimértsége, hűvössége miatt vontatottnak tűnhet időnként, pedig nem az, torlódnak rendesen az események az egy-egy hónapot felölelő nyolc epizódban, csak nem jelöli hangos fanfárokkal senki, amikor a nézőnek fel kell figyelnie valami izgalmasra, hanem magának kell azt észrevennie.


8/10
.

Niwrok írta:

.

Mute



Mivel ez ütötte meg először a szemem, hadd beszéljek kezdetnek a film látványvilágáról. Nem azért, mert annyira újszerű lenne a neo(n)-noir ábrázolása a Mute-ban, hiszen csak az elmúlt fél évben tobzódtam az olyan cyberpunk-hátterű sorozatokban, mint az Altered Carbon és a The Expanse Miller nyomozót érintő szála... noha ebből a szempontból sincs szégyenkezni valója a stábnak.

A forgatókönyvet ugyanakkor már nem tudom ennyire dicsérni, csak addig, hogy milyen karaktereket építenek fel vele. Mert Lucas és Naadi is izgalmas karakter, de sajnos mindketten elég gyorsan háttérbe szorulnak, együtt a múltjukban ott levő drámaisággal, hiszen Naadi az eltűnése miatt eleve kiesik a cselekményből, Lucas pedig a nyomozásai közben inkább csak elkeseredetten járja végig, a néző pedig ezen keresztül fedezi fel a csillogó Berlin alvilágát, az illegális utcai dokik műhelyeitől perverzek budoárján át (ott azért kíváncsibbak keressék meg a színészt a gésamaszk alatt   ) bordélyokig bezáróan.

Ráadásul Lucas csak az egyik, egyébként egyre inkább mellékvágányon futó szálat jelenti a sztoriban, mellette mindenfajta előkészítés nélkül bukkan fel két doki, az "enyhén" pszichopata Cactus (ez talán Paul Rudd első, nem-komikus szerepe, és olyat virít, hogy besza-behu   !) és az "enyhén" cukrosbácsi beütésű Duck, akik Maksim meg Nicky, és akkor útlevelek meg kamerák... Na, ilyen érzés ez a váltás...

Most már kezd egy kicsit zavarni, hogy egyre ritkábban látok olyan filmet, aminek nem csak az alapötlete kiváló, és a cselekmény felfutása sikerül jóra, hanem rendes, következetes és hihető lezárást is tudnak írni a sztorinak. A Mute megint inkább bűvészmutatványra sikeredett, ahol a sok párhuzamos illúzió, trükk és meglepetés elfedni hivatottak a történetvezetés hiányosságait, ami már-már fájt a jól megírt karakterek meg az ötletes poénok mellett, és az sem dobott fel közben, hogy az írók nem merték ott befejezni a sztorit, ahol azt kellett volna... nem túl elítélhető módon azért, mert ott lezárni brutálisan kegyetlen lett volna.


7,5/10
.

Tulajdonképp minden szavaddal egyet tudok érteni: nem lenne egy rossz film ez a Mute (Bátorság???) - sőt, nekem a fináléval sem volt bajom, kellett a lelki megnyugvásomnak - de amíg odáig elérünk, az egy akkora káosz, amit már rég láttam képernyőn... Aminek amúgy a legékesebb bizonyítéka, hogy a film felénél totál random módon bedobják flashbackben, mi történt a lánnyal...

Duncan Jones ide, vagy oda, ez a forgatókönyv nagyon nem sikerült. A vizualitás ráadásul csak nehezíti a dolgokat, azt sem tudni, ki kivel van, a sok transzvesztita kinézetű bohóc, meg ez az egész mixelt világ útvesztőiben még a karaktereket is nehéz megjegyezni, nem hogy azt kitalálni, ki mit akar.

A bajszos faszi, Cactus olyan, mintha egy Tarantino redneck-filmből jött volna, sokáig teljesen felesleges volt minden, ami körülötte történik - utána meg ellőtték a poént vele kapcsolatban. Leoról (nálad miért Lucas???) azt mondjuk szívesen megtudtam volna, honnan van ekkora ereje és harci kiképzése, hogy egy bottal rendet vág az addig félelmetesnek tűnő orosz (?) bűnözők között... de például nekem Naadii titka sem volt olyan eget rengetően nagy dolog... persze, ha elmondta volna Leonak a teljes igazszágot, akkor nem lett volna film.

További negatívum volt még számomra, hogy nagyon sokáig kifejezetten zavart Leo némasága, csak nagyon sokára álltam be a kommunikációjára - s ha már itt tartunk. Az is zavart, hogy össze-vissza beszéltek a moziban, mindenféle nyelven, totál random módon. Elvileg, ugye, Berlin, mégis majd mindenki angolul nyomja, de néha aki addig angolul beszél, átvált németbe. Hogy az oroszok egymás között is miért angol-német kombiban beszélnek, az rejtély - ebben a bábeli helyzetben Leo némasága legalább fix pont volt.

De voltak jó dolgok is: mindig szeretem az innovatív jövőképet, a sok kütyüt, amit az írók elkpzelnek, hogy majd használni fogunk. Most a legjobban a drónos kajakiszállítás tetszett... talán máshogy is nézek rá picit, de az zseniális volt ( a drónnak kinyíló ablakkal együtt). Ja, és milyen Hold utalás volt benne?

Nekem inkább 70, mint 75%, láttam, de mégegyszer nem fogom megnézni. A végére megértettem, mi miért volt, de elérni amegértésig nem volt olyna jó....


.