Niwrok írásai 2.0

.
A sérelem / The Insult / L'insulte




Folytatva a hagyományt és a pár héttel ezelőtt elhagyott gondolatmenetet, megint az idei idegen nyelvű Oscar-jelöltek közül került sorra egy nálam... és elég valószínű, hogy az ötből ezzel a néggyel el is hagyjuk ezt a kört. A Szeretet nélkül utáni beszélgetésben ugyanis azt mondtam, hogy a libanoni az A sérelem, vagyis ez a film még érdekel, de csak egy újabb Az ügyfelet láttam benne, ami a különlegessége mellett sem igazán szólított meg. A The Insultot a Forushandéhez hasonlítani viszont hatalmas hiba volt, ahogy ezt a filmet kihagyni is az lett volna, mert nálam idén ez nyerte ezt a kategóriát (bár inkább csak a Nelyubov hibái miatt).

A történet magja a lakóközösségek konfliktusokkal terhelt együttéléséről alapjaiban akárhol megtalálható lenne. Az összeszólalkozás egyik tagja az autószerelő műhelyt birtokló Toni, akinek a lakásában a kontárul megépített erkélyről a járókelők nyakába csorog a víz egy eső, locsolás vagy felmosás után. A másik résztvevő az utca házainak felújítását, karbantartását irányító művezető Yasser, aki a szabálytalan csövet látva önkényesen hozza azt szabályos állapotba. Ilyenkor persze könnyen hangzik el egy-két "Hülye barom!" meg "Idióta fasz!", ahogy egyéb válogatott sértések is. Csakhogy ez most nem akárhol történik, hanem a libanoni Bejrútban, ami mind a mai napig magán viseli az 1975-től 1990-ig tartó (polgár)háború nyomait, és az érintettek sem csak egy önérzetes lakó meg a túlbuzgó alkalmazott, hanem azonnal rányomja a bélyegét az esetre, hogy Toni libanoni keresztény, Yasser meg palesztin menekült. Bár elsőre talán csak a büszkeség és a tisztelet kivívása a célja a két egó harcának, az egyre jobban elfajuló vita már a családot és a megélhetést kezdi el fenyegetni, majd Toni egyik mondata után olyan politikai-társadalmi vonatkozása lesz, főleg amikor a Toni által indított per szélesebb nyilvánosságot kap, amit önmagában már egyik szereplő sem tud kordában tartani.

Bár láttam már filmet Libanon történelmének a filmben is felemlegetett egyik szakaszáról (Libanoni keringő), ami így felidézve helyretett pár apróságot a jelennel kapcsolatban, de az egész annyira összetett, hogy meg sem próbálom még felvázolni sem ennek az írásnak a keretei között. Megtették azt már mások. Nem mondom, hogy a történet jobb megértéséhez, az erőteljesebb beleéléshez nem jött volna jól egy kis összefoglaló a film elején, de egyfelől az biztosan elvett volna valamit abból az érzésből, ahogy a duzzadó hólabda az akár évtizedes múlt bevonásával egyre nagyobbá dagad egy kvázi tyúkperből indulva... másrészt amennyit kell, annyit a film is elmond a maga szűkös módján. Annyit meg Európa szappanbuborékjában is lehet tudni a Közel-Keletről, hogy ott maximum a konfliktus-zónák tolódnak el erre vagy arra, a harcok intenzitása változik, de viszonylagos béke ebben a mostanra félmilitáns csoportok által szétfeszített vallási és etnikai olvasztótégelyben talán csak az Oszmán Birodalom idején volt.

Éppen így nem akarom nagyon bő lére ereszteni a drámai részét sem, hiszen ennek alakulása is újabb és újabb meglepetésekkel és rétegekkel gazdagította a filmet. Nem csak attól lesz ugyanis jó ez a film, hogy hogyan jelennek meg hétköznapi helyzetek a történelem és a nagypolitika árnyékában, hanem attól is, hogy a szereplőknek milyen a személyisége, és hogy milyen események vagy éppen véletlenek hogyan alakítják azokat. És az író-rendező Ziad Doueiri ezekbe a teljesen emberi dolgokba is bele tudott rejteni olyan apróságokat, hogy azóta is az államat keresem a földön tőlük, egytől különösen. Azt pedig egyenesen imádtam, ahogy az európai szemnek kissé abszurd helyzetek és perek helyett (mert az Ügyfél totál ilyen volt, de a lépcsőnél lökdösős résszel még az amúgy általunk alapvetően kedvelt Nader és Simin is) itt olyan szituáció kerül bemutatásra, aminek érzelmileg és racionálisan is végig követhető az ok-okozati láncolata. Ettől lett például a tárgyalótermi rész is kiváló, hiszen ha a maguk és az ügyfelük érdekében is bagatellizálnak vagy fordítanak át szélsőségbe egy-egy momentumot a jogászok, többségében az érvelés és a vita talaján állnak ezek, még akkor is, amikor már csak olyan teljesen szubjektív szempontok maradnak, hogy kinek az indulata jobban elfogadható, kinek a sérelme indokoltabb. Az érvek többsége pedig olyan, hogy nem csak itt állja meg a helyét, hanem általánosságban is... még talán a magyar közállapotokkal is volt itt-ott némi halvány áthallás.

Talán nem a legtökéletesebben rendezett és eljátszott film, amit "idegen" Oscaron láttam, de a témája és annak bravúros bonyolítása miatt abszolút kiérdemelte az elismerésem. Egyszerre remek dráma, világpolitikai tabló, és annak stilizált lenyomata is, hogy milyen mélyek és milyen roncsoltak a sebek a Közel-Keleten, és ebben a helyzetben akár egy banális szituáció is jelentheti az utolsó cseppet.


9/10
.

Niwrok írta:

.
A sérelem / The Insult / L'insulte

Talán nem a legtökéletesebben rendezett és eljátszott film, amit "idegen" Oscaron láttam, de a témája és annak bravúros bonyolítása miatt abszolút kiérdemelte az elismerésem. Egyszerre remek dráma, világpolitikai tabló, és annak stilizált lenyomata is, hogy milyen mélyek és milyen roncsoltak a sebek a Közel-Keleten, és ebben a helyzetben akár egy banális szituáció is jelentheti az utolsó cseppet.


9/10
.

Köszi, ez jó hír!!

Régóta képben van, de sajna még mindig nincs hozzá felirat (én legalábbis nem találtam). Ha Te tudsz, sürge szólj!!



.

Niwrok írta:

.


Louis Drax kilencedik élete


Alexandre Aja két évvel ezelőtti filmjéhez, a Szarvakhoz hasonlóan ez is elkerülni látszik a magyar piacot...

Nem tudom, most mi van vele, lehet leadta valami tévé, de szinkronnal van fönn a neten. Én is így néztem - miután éjjel egy körül álatalában már csak úgy megy - és sajnálattal kellett megállapítsam, hogy Louis szinkronja valami hihetetlenül förtelmes. Eredetiben is egy nyávogó, idegesítő hang (gondolom, nem véletlenül), de magyarul még rátettek két lapáttal.

Idézet :

...ezúttal azért nagyon megijedtem Louis történetének egy pontján, hogy a végén a Sebezhetetlenbe fog kifutni a dolog, és azt nagyon nem szerettem volna. Ezzel együtt, bár megmaradt valami furán megmagyarázhatatlan abban, ami és ahogy Louis-szal történik, annyit talán elárulhatok, hogy a leginkább szürreális jelenetek az éteri hanggal és a hínárszörnnyel csak a kómában levő Louis gondolatai között bukkannak fel, és a gyermeki fantázia kelti őket életre.

Detto. Nekem is beugrott a Sebezhetetlen (meg a Szólít a szörny), de emellett végig bennem volt a bizonytalanság és a kétely, mi is lesz ebből...

Idézet :

Különleges hangulatot adott ennek, ahogy Louis őszintesége, viselkedésének furcsaságai megjelentek a szövegekben, és ahogy a személyisége, a kora a rendező koncepciójára is hatással volt, így sokszor azt látjuk és halljuk, ahogy Louis megtapasztalta és értelmezte a körülötte zajló eseményeket, nem azt, ami valójában történt. Leginkább ez a stílusjegye, ez a gyermeki látásmód az, ami a kicsit csapongó, sokféle műfajra kikacsintó filmnél legjobban megfogott, és ebben hatalmas szerepe volt a rendező Aja mellett a színészeknek is.

A sokféle műfaj miatt egy kicsit zavarosnak tűnhet a film, ahogy a látomásos részekkel is akadtak gondjaim, de a története és a hangulata volt annyira különleges, hogy kedveljem a filmet... nem is beszélve arról a szinte rejtett csavarról, ami sok mindent újraértelmez és megmagyaráz Louis történetéből.

7,5/10
.

Szóval köszi, nekem kifejezetten tetszett.  

Kicsit nehezen szántam rá magam, sem a poszter, sem a belepillantás nem csinált hozzá nagy kedvet - ezért is vártam vele ennyit - de aztán a végére tök tetszett az egész. Valóban totál káosznak tűnik az egész az elején, nehezen tudtam eldöteni, mikor, hol vagyok, mi a valóság, s mi nem, nehezítették a dolgot a visszaemlékezések - no meg, ahogy írtad, kicsit csapongó volt a műfaji kavalkád is. Fantasy, horror, dráma, love story, thriller... aztán a végére már csak utóbbi maradt.

Annyira nem lepődtem meg a csavaron, valahogy a fele körül megéreztem az egészet - azt is, mi történt a sziklánál, és azt is, hogy mi történik Louissal -, de az tény, hogy uttóbbi tényszerű mutatása medöbbentő. Mint ahogy az is, mi lett az illető sorsa... mást érdemelt volna.

Érzem, ez a film valahogy úgy megmarad bennem (valamiért a Beszélnünk kell Kevinről is beugrott közben), összetettsége, a kezdeti káoszból kinövő édes-keserű történet magával ragadott.

Ja és nem csak Aaron Paul és Jamie Dornan, hanem ugye Moly Parker is...



80%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.

Louis Drax kilencedik élete

Különleges hangulatot adott ennek, ahogy Louis őszintesége, viselkedésének furcsaságai megjelentek a szövegekben, és ahogy a személyisége, a kora a rendező koncepciójára is hatással volt, így sokszor azt látjuk és halljuk, ahogy Louis megtapasztalta és értelmezte a körülötte zajló eseményeket, nem azt, ami valójában történt. Leginkább ez a stílusjegye, ez a gyermeki látásmód az, ami a kicsit csapongó, sokféle műfajra kikacsintó filmnél legjobban megfogott, és ebben hatalmas szerepe volt a rendező Aja mellett a színészeknek is. A sokféle műfaj miatt egy kicsit zavarosnak tűnhet a film, ahogy a látomásos részekkel is akadtak gondjaim, de a története és a hangulata volt annyira különleges, hogy kedveljem a filmet... nem is beszélve arról a szinte rejtett csavarról, ami sok mindent újraértelmez és megmagyaráz Louis történetéből.

7,5/10

Kicsit nehezen szántam rá magam, sem a poszter, sem a belepillantás nem csinált hozzá nagy kedvet - ezért is vártam vele ennyit - de aztán a végére tök tetszett az egész. Valóban totál káosznak tűnik az egész az elején, nehezen tudtam eldönteni, mikor, hol vagyok, mi a valóság, s mi nem, nehezítették a dolgot a visszaemlékezések - no meg, ahogy írtad, kicsit csapongó volt a műfaji kavalkád is. Fantasy, horror, dráma, love story, thriller... aztán a végére már csak utóbbi maradt. Érzem, ez a film valahogy úgy megmarad bennem (valamiért a Beszélnünk kell Kevinről is beugrott közben), összetettsége, a kezdeti káoszból kinövő édes-keserű történet magával ragadott.

Ja és nem csak Aaron Paul és Jamie Dornan, hanem ugye Moly Parker is...

80%

... meg Sarah Gadon is, az ő szerepe nagyon megmaradt a 11.22.63-ból .

Örülök, hogy sorra került, és örülök, hogy tetszett. Egy-két dolog nekem is megmaradt ennyi idő után is belőle, leginkább Louis és az anyja bizarr szeretete egymás iránt, és Jamie Dornan, ahogy gyerekhangon beszél. Arról viszont fogalmam sincs már, miféle "szinte rejtett csavart" láttam benne akkoriban ... Tipp ?

.

Niwrok írta:

.

Imperium



A film korábbi FBI-os Mike German feljegyzéseiből készült, ami tudomásom szerint nagyjából azt jelenti, hogy a beépülések során szerzett tapasztalatait beledolgozták Nate karakterébe. Az ilyen "téglás" sztoriknak mindig van egy alap izgalma, hiszen ingoványos terepen kell hatékonyság és személyes biztonság között egyensúlyozni, új emberként kell bizalmat építeni egy alapvetően bizalmatlan csoportban, és a lebukás éppúgy veszélyes lehet, mint ha annak kiépítésére túl sokat tesz valaki. Muszáj kérdezősködnie, de nem többet, mint ami már gyanússá válna. ... Ez a része jó annyira, hogy elég izgalmassá tette a filmet, volt egy-két ügyesen elejtett félmondat, amik könnyen vezethettek volna Nate álcájának lehullásához, vagy olyan csapdahelyzet, amikből a srác csak leleményességgel, gyors reakciókkal, illetve szerencsével tud csak kikeveredni. Itt jól is jön, hogy Nate inkább az "agy", noha a háttérsztoriját a három év iraki szolgálatról nem igazán támasztja alá. Bár nem Nate lett Daniel Radcliffe legjobb alakítása, de a meggyőzést és az időnkénti tanácstalanságot is jól hozta a játékával, így Nate már önmagában is érdekessé tette volna talán az Imperiumot. De mégsem innen fogok emlékezni rá...

Olvastam olyan véleményeket, meg a plakát is fennen hirdeti, hogy itt aztán az Amerikai história X meg a Tégla ad randevút egymásnak, és hát a Téglát hellyel-közzel a fentiekkel ki is lehet pipálni... de aki olyan szkinhedeket vár, mint az X-ben voltak, akkor könnyen előfordulhat, hogy csalódni fog.

Beépülős sztoriként is ellettem volna ezzel a filmmel, mert ott is akadt egy-két jobb csavar, de jobban tetszett az a meglehetősen abszurd része, ami az árja eszmékben hívőknek olyan csoportjait mutatja be, amiket a külsőségeik alapján előbb gondoltam volna hímzőszakkörnek vagy egy elméleti fizikusok teadélutánjának. Kicsit eszembe jutott közben az Eszement zaci suttyó párosa, de leginkább úgy mutatja be a WP-társaságot, mint a Four Lions az iszlám terroristákat... na jó, annyira durván azért nem oltja le őket, mint az...


8/10
.

Két dolog felől tudom megközelíteni a filmet. Az egyik, a beépülős történet, amiről te is írtál: az valóban jó volt, bár akár a 211-es cellától, akár az SZPÜ-től fényévekre van. De megvolt benn az az izgalom, ami ehhez kellett, talán egyedül Potter ködbe vésző iraki múltja, annak leellenőrizhetetlensége, az abban az álcában rejlő hazugság veszélye nem volt kidolgozva. Az egy dolog, hogy pont olyan szerencsétlen hőzöngő árjákkal találkozik, akik beszopják ezt, de azért a film közben van néhány olyan figura, aki saját elmondása szerint rendelkezik azokkal a kapcsolatokkal, akik megkérdőjelezhetik ezt. Az is tiszta, hogy van erre építve talán kettő jelenet is... de szterintem Nate túl könnyen kivágja magát mindkettőből. De beépülős sztorinak nem volt rossz.

A másik dolog, ami miatt igazából érdekelt a film (és ami miatt jobban is tetszett), a a WP mozgalom, és annak gondolatisága. Kár, hogy nagy nyilvánosság miatt nem fogom leírni, mi is a valós véleményem az egészről, de annyit elárulhatok, hogy jó pár olyan mondat elhangzik a szereplők szájából, amivel maxi egyet tudok érteni. És én egyáltalán nem éreztem, hogy annyira bénának és veszélytelennek állítanák be őket... a lényeg számomra pont az, hogy teljesen átlag, hétköznapi civil emberek vallanak olyan eszméket, amik veszélyesek a társadalomra, annak egyes részeire. Ez az igazi Power, ez az igazi háttérbázis - a hőzöngő kopaszok csak a kirakat.

Messze nem Amerikai história X, igazából ebben egy gramm dráma sincs, izgalom, feszültség is talán csak módjával, néhány jó gondolat és egy meglehetősen jó és hiteles Daniel Radcliffe viszont igen. A rádiós faszi viszont abból a szempontból megint csak telitalálat, hogy a már korábban említett Homeland párhuzam miatt ismét volt alkalmam elgondolkodni azon, hogyan is működik az USA oly nagy és példaértékű sajtószabadsága.

Érdekes és jó film ez, egyszer mindenképp jó megnézni, de - mondjuk pont az AHX-szel ellentétben - nincs benn olyan, ami annyira emlékezetes, sokkoló, drámai, újszerű lenne, hogy még egyser megnézze az ember. Jó film, hatásos film, de úgy érzem, mégsem maradandó.


80%



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Imperium

Olvastam olyan véleményeket, meg a plakát is fennen hirdeti, hogy itt aztán az Amerikai história X meg a Tégla ad randevút egymásnak, és hát a Téglát hellyel-közzel a fentiekkel ki is lehet pipálni... de aki olyan szkinhedeket vár, mint az X-ben voltak, akkor könnyen előfordulhat, hogy csalódni fog.

8/10

A másik dolog, ami miatt igazából érdekelt a film (és ami miatt jobban is tetszett), a a WP mozgalom, és annak gondolatisága. Kár, hogy nagy nyilvánosság miatt nem fogom leírni, mi is a valós véleményem az egészről, de annyit elárulhatok, hogy jó pár olyan mondat elhangzik a szereplők szájából, amivel maxi egyet tudok érteni. És én egyáltalán nem éreztem, hogy annyira bénának és veszélytelennek állítanák be őket... a lényeg számomra pont az, hogy teljesen átlag, hétköznapi civil emberek vallanak olyan eszméket, amik veszélyesek a társadalomra, annak egyes részeire. Ez az igazi Power, ez az igazi háttérbázis - a hőzöngő kopaszok csak a kirakat.

Érdekes és jó film ez, egyszer mindenképp jó megnézni, de - mondjuk pont az AHX-szel ellentétben - nincs benn olyan, ami annyira emlékezetes, sokkoló, drámai, újszerű lenne, hogy még egyser megnézze az ember. Jó film, hatásos film, de úgy érzem, mégsem maradandó.

80%

Örülök, hogy ilyen gyorsan sorra került, és hogy a lehetőségekhez mérten tetszett is. Nem is a drámaisága vagy a "sokkolósága" miatt gondoltam jobban felhívni rá a figyelmet, hanem éppen azért, ami ki lett emelve, amihez hozzátéve az én mondataimat...

Niwrok írta:

Persze lehet azt mondani, hogy éppen a vélt ártalmatlanságuk teszi ezeket a "vezető nélküli", magányos harcosokat veszélyessé, akik közvetlenül az eszméből merítenek erőt, lehet egy ilyen olvasata is a film cselekményének... De engem igencsak szórakoztattak a finom eszközök, a háttérben zajló párbeszédek, amik valahol talán tényleg arról szólnak, hogy a legtöbb ilyen mozgalomban a király meztelen, az oroszlán meg fogatlan... viszont még mindig ott van az a kevés, aminek a figyelmen kívül hagyása életekbe kerülhet.

...azért talán látszik, hogy nem nagyon láttuk máshogy   .

Mert ami itt "bénának" látszik, az a kirakat; a horogkeresztes girlandok, a mustárról szőtt összeesküvés-elméletek, az anyjával élő rádiós (aki nem is elvből csinálja, csak mert megtalálta az olcsó közönséget; az meg kiváló, ahogy az FBI-t helyre teszi a kihallgatáson), és a többi ilyen. És pont az fenyegető és veszélyes, ami a kertvárosok piknikjein folyik...  Csak hát megint nem fogalmazhattam teljesen egyértelműen, nehogy elmaradjon a "meglepi"   .

.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Imperium

A másik dolog, ami miatt igazából érdekelt a film (és ami miatt jobban is tetszett), a a WP mozgalom, és annak gondolatisága. Kár, hogy nagy nyilvánosság miatt nem fogom leírni, mi is a valós véleményem az egészről, de annyit elárulhatok, hogy jó pár olyan mondat elhangzik a szereplők szájából, amivel maxi egyet tudok érteni. És én egyáltalán nem éreztem, hogy annyira bénának és veszélytelennek állítanák be őket... a lényeg számomra pont az, hogy teljesen átlag, hétköznapi civil emberek vallanak olyan eszméket, amik veszélyesek a társadalomra, annak egyes részeire. Ez az igazi Power, ez az igazi háttérbázis - a hőzöngő kopaszok csak a kirakat.

Niwrok írta:

Persze lehet azt mondani, hogy éppen a vélt ártalmatlanságuk teszi ezeket a "vezető nélküli", magányos harcosokat veszélyessé, akik közvetlenül az eszméből merítenek erőt, lehet egy ilyen olvasata is a film cselekményének... De engem igencsak szórakoztattak a finom eszközök, a háttérben zajló párbeszédek, amik valahol talán tényleg arról szólnak, hogy a legtöbb ilyen mozgalomban a király meztelen, az oroszlán meg fogatlan... viszont még mindig ott van az a kevés, aminek a figyelmen kívül hagyása életekbe kerülhet.

...azért talán látszik, hogy nem nagyon láttuk máshogy   .

Valóban. Semennyire nem láttuk máshogy.

Majd ha legközelebb találkozunk, elővehetjük ezt a filmet a témája miatt, mert azért nekem az a véleményem - különösen a mai helyzetben -, hogy a WP/rasszizmus megerősödésének sajnos megvannak a racionális szomorú okai is. És álszent dolog az eszme ellen harcolni, az okozatot üldözni, ha az okok maradnak azok, amik voltak. De ez tényleg nem e nyílt fórum témája.

Holnap közel leszek hozzád (Fezen, harmadszor), majd gondolok rád. Ha egyedül mennék, ismét meglátogatnálak, de ezúttal lesz társam is.


.

R2-D2 írta:

Majd ha legközelebb találkozunk, elővehetjük ezt a filmet a témája miatt, mert azért nekem az a véleményem - különösen a mai helyzetben -, hogy a WP/rasszizmus megerősödésének sajnos megvannak a racionális szomorú okai is. És álszent dolog az eszme ellen harcolni, az okozatot üldözni, ha az okok maradnak azok, amik voltak. De ez tényleg nem e nyílt fórum témája.  

Legyen úgy !

.

.
A Hangya és a Darázs / Ant-Man and the Wasp




A Bosszúállók legutóbbi filmje évtizedes előkészítés után mesélte össze az MCU szinte minden karakterét, hogy mindannyian részesei lehessenek a nagy leszámolásnak... illetve egy aprócska hiány mégis akadt, de a dömpingben az avatatlanabb szemnek talán fel sem tűnt. A készítők ugyanis gondosan kimentették a Hangyát a fősodorból, hogy a közönség addig se unatkozzon, amíg ki nem derül, hogy hogyan sikerül Thanos tervét a visszájára fordítani.

Bár kissé banális és erőltetett az ok, amiért Hangya nem lehetett ott Wakandában, de legalább valamiféle összeköltést jelent a filmek között. Merthogy Steve Lang a háziőrizetének utolsó napjait tölti éppen, amit azért kapott, mert Amerika Kapitány oldalán szállt harcba Vasemberékkel Berlinben, és ezzel megsértette a friss Egyezményt a szupererők felügyelt és korlátozott használatáról. Rogers megmondta, hogy Lang ezzel felkerül a körözési listára, de ez a mestertolvajt nem nagyon zavarta akkor még. Két év háziőrizet és dögunalom után azonban már máshogy látja, mert így házon belülről kellett gondoskodnia az apás hétvégéken a lánya szórakoztatásáról, plusz az új biztonsági cégének a működtetését is a három agyhiányos társára kellett bíznia, így alig várja, hogy lekerüljön a lábáról a nyomkövető. Ebben viszont némileg gátolni látszik, hogy egy furcsa, emlékkép-szerű látomás következtében újra felbukkan az életében Hank Pym és Hope, akikkel szintén a berlini bunyó utóhatásai miatt nem túl rózsás a viszony, és akik szerint ezek a képek a bizonyítékok arra, hogy Hope anyja, Janet még életben lehet a kvantumtérben, ezért mindenáron akarnak építeni egy gépet, amivel meg lehetne találni a harminc éve elveszett Darazsat. Hogy ezt megtehessék, szükségük van egy különleges alkatrészre, amit csak a feketepiacon lehet beszerezni, ráadásul a gép létezése egy szellemként viselkedő szuperhős figyelmét is felkelti, így máris megvannak az összetevők a sok kalandhoz, aminek a végén Pym professzor talán újra magához ölelheti a feleségét.

Ahogy látszott és látszik, a Hangya egy sokkal humorosabb, családiasabb oldalát próbálja megfogni a szuperhősös műfajnak, így nagyobb szerepet kapnak az emberi kapcsolatok. Nekem például nagyon bejött, hogy a múltkori üzleti rivalizálásra és kapzsiságra épülő sztori helyett most egy összetett mentőakciót és annak az előkészületeit kapjuk, amivel egy család újraegyesítéséért folyik a harc. Itt nem csak a Pym-vanDyne családra kell gondolni, bár a cselekményt és a hangulatot is meghatározza, hogy Hope milyen izgatott lesz attól, hogy újra láthatja az anyját, vagy éppen Hank tesz meg mindent Janetért, főleg, mert a félresikerült küldetésükért magát hibáztatja. Ott van ebben a körben Steve is, akinek Cassie-vel, a lányával kéne fenntartani egy rendes apa-kapcsolatot, amit sem a háziőrizet, sem a lány kamaszodása nem könnyít meg. Továbbá ez a szülő-gyerek kötelék határozza meg Szellem karakterét is, mert minél több derül ki a ruha alatt levő Eváról, annál inkább érezni, hogy a félelem, a gyász és a bizalmatlanság viszi rossz útra, és inkább dacból teszi, amit tesz, nem eredendő rosszindulatból. Arra ott van Sonny és a bandája.

Minden másban gyakorlatilag ugyanazt sikerült kapni, mint az előző részben. Még mindig nagyon állat ez a "Drágám, a kölykök összementek..."-trükk! Állandó poénok és meglepetések tárháza a kicsinyítő technika, akár a laborra gondolok, akár a pez-tartós jelenetre, akár arra, ahogy az autós üldözések nem egyszer váltanak át aprócska matchboxok kergetőzésébe. Hangyánál nem annyira jellemző, Darázs viszont remek közelharcos, és az ő bunyóinak is érdekes ritmust ad, hogy szinte másodpercenként vált bennük, így az ellenfelei mintha egy láthatatlan emberrel harcolnának (pedig ez alapból Szellem privilégiuma lenne...). Bírtam a színészeket is, Paul Rudd, Michael Douglas, Evangeline Lily és Michael Peña sokat hozzátettek a hangulatomhoz (utóbbi még úgy is, hogy magát a karaktert már a múltkor is ki nem állhattam), a kör pedig olyan nagyságokkal bővült, mint Laurence Fishburne és Michelle Pfeiffer. Viszont sajnos maradtak a baromságok is... Lang társai ugyanolyan ostobák, mint voltak; önmagukban erősítik azt a képet, hogy a Marvelnél a humort egyre inkább az idétlenkedés jelenti, és hogy semmi kétség ne maradjon, az FBI tagjai is olyanok, mint akiket most kértek kölcsön a Benny Hill Show-ból. A másik meg, amit utáltam, mert semmi értelme, és a giccses LSD-látomáson kívül szerepe sem, az a szubatomi világ... "medveállatkák mezője", jézusmária... Hogy egy kicsit elnézőbb voltam most vele, az csak Janet miatt volt, és mert annak segítségével vezetik be Hangyát a T.cs.u.-i időszakba... (azaz "Thanos csettintése után"...).

A Hangya-filmek mindkétszer könnyed nyári limonádéként ékelődtek be a "komolyabb", fajsúlyosabb Bosszúálló-filmek közé, és ezt a szerepét remekül el is látja. Most egy kicsit érzelmesebb sztorit sikerült írni hozzá, de egyébként ugyanazok az előnyei és a hátrányai is, mint az első Hangya-filmnek.


7,5/10
.

.
Határtalan szerelem / Worlds Apart / Enas allos kosmos




A szerelem témáját már rengeteg művészeti alkotás, így film is taglalta. Volt, amelyik annak időtlenségével foglalkozott, mások annak pusztító és teremtő szenvedélyével, és vannak azok, amik annak kötöttségek nélküliségét próbálták bemutatni, vagyis hogy a szerelem elől soha, semmikor nincs senki elzárva. A görög Christopher Papakaliatis ezen filmje a harmadik körbe tartozóan egyfajta antológiaként, három korosztályon, három szerelem történetén keresztül adja át azt az örök igazságot (esetleg közhelyet), hogy bármi is választana el két embert egymástól, a kor, a távolság, vagy a nyelvi különbségek, de vannak, akiknek így is az a sorsa, hogy egymásra találjanak.

Bumeráng
Az egyetemen politológiát tanuló Dafnit egyik éjszaka hazafelé sétálva két férfi támadja meg, rángatva be a rémült lányt egy sikátorba. A támadás sokkal rosszabbul is végződhetne, ha éppen nem jár arra egy fiatal srác, aki birkózni kezd a két férfival, legalább annyit elérve, hogy Dafni meg tudjon szökni, még ha ezért a két támadó rendesen helyben is hagyja. Pár nappal később a srác egy athéni kereszteződésben árulja szűkös portékáját, amikor észreveszi a lányt a buszon, a fiú pedig nem habozik Dafni után menni, kockáztatva a bliccelést. Dafni számára a találkozás elsőre kényelmetlen, hiszen a támadásra emlékezteti, de ahogy minden nap újra és újra összefutnak a fiúval, egyre szorosabb lesz köztük a kapcsolat. Beszélgetéseikből derül ki, hogy a fiút Farrisnak hívják, Szíriából érkezett menekültként, és most Athénban próbál boldogulni, még ha ez egyáltalán nem is könnyű, főleg az egyre erősödő menekültellenesség miatt.

Loseft 50mg
A harmincas éveiben járó Elise egy nemzetközi tőketársaság megbízásából érkezik Görögországba, és bár nem turistáskodni jött, hanem dolgozni, a város és az emberek ezt figyelembe véve sem igazán nyűgözik le. Rögtön az első éjszakán, a szállásához közeli bárban belefut egy meglehetősen rámenős, rossz passzban levő férfiba, akit első pillantásra ki nem állhat... de persze ez a körülmény pár pohár bor után nem gátolja meg abban, hogy belemenjen egy egyéjszakás kalandba... Legalábbis Elise így képzeli. A férfi, Giorgos azonban nem igazán tágít, már a következő éjszakán felbukkan Elise lakásánál, újra elhívja egy italra... és az előző este megismétlődik. Aztán megint... Hiába nincs bennük semmi közös, hiába gondolkodnak teljesen máshogy a világról, a kapcsolat viszonnyá érik, még úgy is, hogy mindketten tudják, nem igazán tervezhetnek hosszútávra, és hogy Giorgos éppen válófélben van.

Második esély
A már nagymamaként élő görög Maria és a nyugdíjas éveire Athénba költöző Sebastian egy élelmiszerbolt előtt találkoznak össze, és bár a nőnek az angol, Sebastiannak pedig a görög nem igazán erőssége, ahhoz éppen elég a jól elbeszélgetnek, hogy a férfi meghívja egy következő találkozóra is Mariát. Onnantól az élelmiszerboltban tartott találkák kettejük számára afféle heti rituálévá válnak, egyre közelebb hozva őket egymáshoz; a bolondozásaik, az egymás számára adott ajándékok, a polcok között lopott csókok mindkettejüknek a fényt jelentik a szürke hétköznapok után. Miközben azonban Sebastian nagyon szeretné, hogy ez a kapcsolat túllépjen a bolt falain, Maria nehezen teszi meg ezt a lépést, még úgy is, hogy az évtizedek óta tartó házassága bevallottam boldogtalan.

Mindhárom történet önállóan is megállja a helyét romantikus rövidfilmként. Mindegyiknek van valami egyedi a hangulatában, akár Dafni és Farris lázadó önfeledtségét, a Giorgos és Elise között cikázó civódásokat vagy az idősebb pár fellángolásának sokszor megmosolyogtató alakulását tekintve. Szépen össze is köti ezeket a folyton előkerülő mitológiai történet Erószról. Az is pozitív élmény volt, hogy azért a színészgárdában akadtak ismerős arcok; J.K. Simmons korosztályában az egyik nagy kedvencem, és bár számomra inkább vicces volt a skandinávnak eladni próbált Osvárt Andrea... Én mégsem ezekről fogom igazán megjegyezni, nem ezek adják elsődlegesen nálam a különlegességét.

A rendező ugyanis meghatározó szerepet szánt a film "görögségében" annak, hogy ezeket a szerelmeket a Görögországot sújtó válságok tükrében mutassa meg. Ez persze Farris történeténél adja magát, de a másik két "novellában" is vagy vezérfonalként, vagy egy későbbi fordulat elősegítőjeként jelennek meg a 2015-ös görög közállapotok. Nem akar Papakaliatis túl mélyen belemenni ezek fejtegetésébe, pár kiszóláson, megjegyzésen kívül nem akar ezeken filozofálni sem (leginkább talán Dafni iskolai vitakörének jelenete és Elise megbízásának következményei mennek ebbe bele), csak be akarja mutatni azt, hogy az emberek hétköznapjaiban, még az olyan dolgokban is, mint a szerelem, hogyan csapódik le, hogy a görögök napjainkban olyan kihívásokkal néznek szembe, egyéni és társadalmi tragédiákat eredményezve, amikre nincsenek felkészülve... és amikre kérdéses, hogy egyáltalán mennyire lehettek volna felkészülve, bármennyire is máshogy alakult volna a történelmül a XX. században vagy a 2000-es évek elején.

Nem igazán tudom eldönteni, hogy Papakaliatis korabeli görög romantikus történetekkel szerette volna szórakoztatni a közönségét, amiket beárnyékol a kor, amelyben születnek, vagy éppen fordítva, mementóként szánta ezt a filmet a modernkori Görögország egyik legnagyobb, legösszetettebb válságához, aminek a keserű piruláját azzal akarta enyhíteni, hogy szerelmespárok történetén keresztül mutatja be mindezt. A végeredmény azonban egy technikai malőrt leszámítva (az a vágás, amit én láttam, az utolsó tíz percet igencsak összecsapja sajnos, zavarossá, hiányossá téve az addig egyenletes filmet) is jó lett, így ahogy hozzám is ajánlás útján jutott el, én is csak ezt tudom tenni vele.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.

Határtalan szerelem

A szerelem témáját már rengeteg művészeti alkotás, így film is taglalta. Volt, amelyik annak időtlenségével foglalkozott, mások annak pusztító és teremtő szenvedélyével, és vannak azok, amik annak kötöttségek nélküliségét próbálták bemutatni, vagyis hogy a szerelem elől soha, semmikor nincs senki elzárva. A görög Christopher Papakaliatis ezen filmje a harmadik körbe tartozóan egyfajta antológiaként, három korosztályon, három szerelem történetén keresztül adja át azt az örök igazságot (esetleg közhelyet), hogy bármi is választana el két embert egymástól, a kor, a távolság, vagy a nyelvi különbségek, de vannak, akiknek így is az a sorsa, hogy egymásra találjanak.


Nem igazán tudom eldönteni, hogy Papakaliatis korabeli görög romantikus történetekkel szerette volna szórakoztatni a közönségét, amiket beárnyékol a kor, amelyben születnek, vagy éppen fordítva, mementóként szánta ezt a filmet a modernkori Görögország egyik legnagyobb, legösszetettebb válságához, aminek a keserű piruláját azzal akarta enyhíteni, hogy szerelmespárok történetén keresztül mutatja be mindezt. A végeredmény azonban egy technikai malőrt leszámítva (az a vágás, amit én láttam, az utolsó tíz percet igencsak összecsapja sajnos, zavarossá, hiányossá téve az addig egyenletes filmet) is jó lett, így ahogy hozzám is ajánlás útján jutott el, én is csak ezt tudom tenni vele.


7,5/10
.

Köszi az ajánlást, de ezt most nem ígérem meg, hogy a közeljövőben megnézem... egyszer, talán, ha lesz hangulatom hozzá...

De biztos lesz olyan, akinél betalál!


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.

Határtalan szerelem

Nem igazán tudom eldönteni, hogy Papakaliatis korabeli görög romantikus történetekkel szerette volna szórakoztatni a közönségét, amiket beárnyékol a kor, amelyben születnek, vagy éppen fordítva, mementóként szánta ezt a filmet a modernkori Görögország egyik legnagyobb, legösszetettebb válságához, aminek a keserű piruláját azzal akarta enyhíteni, hogy szerelmespárok történetén keresztül mutatja be mindezt. A végeredmény azonban egy technikai malőrt leszámítva (az a vágás, amit én láttam, az utolsó tíz percet igencsak összecsapja sajnos, zavarossá, hiányossá téve az addig egyenletes filmet) is jó lett, így ahogy hozzám is ajánlás útján jutott el, én is csak ezt tudom tenni vele.

7,5/10
.

Köszi az ajánlást, de ezt most nem ígérem meg, hogy a közeljövőben megnézem... egyszer, talán, ha lesz hangulatom hozzá...
De biztos lesz olyan, akinél betalál!

Azt nem is gondoltam, hogy egy romantikus film különösebben meghatna. Minden sztoriban van egy-egy csavar, amiért talán jobban érdekelhetne, a harmadik a nyugdíjasokkal meg önmagában is nagyon jó volt... de talán tényleg lesz hozzá hangulatod egyszer .

Ha így lesz, akkor szólj előre, mert a neten levő felirat nem teljesen passzol a "tékás" verzióhoz.

.

.
Calibre




Mielőtt a huszonéves Vaughn a házasság és az apaság rögös útjára lépne, a gyerekkori barátja, Marcus szervez neki egy túrával egybekötött vadászatot a Skót Felföld gyéren lakott vidékén. Bár a két srácot kezdetben gyanakvással fogadják a helyiek, azzal, hogy a kocsmában rövid idő alatt sikerül összehaverkodniuk a környéken nagy tekintélynek örvendő Logannal, az sokat enyhít a közösséggel való viszonyukon. Még a pár nap múlva esedékes helyi fesztiválra is marasztalják őket, és azt is nagyobb attrocitás nélkül megússzák, amikor pár whisky és sör után két olyan csajjal kezdenek kavarni, akiket láthatóan páran nem szeretnének idegenek karjaiban látni. Az esti buli igencsak elfajul, a másnap reggellel pedig olyan események lavinája indul el, ami komoly áldozatokkal fog járni az utazók és a helyi lakosok részéről is.

Talán nem az a thriller-műfaj legelcsépeltebb típusa, amikor utazók tévednek el mindenféle kihalt környéken, ami később rémületbe és halálba torkollik, de azért éppen elég sablonja van ahhoz, hogy gyakran össze lehessen vele futni. Lehet ez valami rejtőzködő és természetfeletti (ilyen volt a pár hónapja ajánlott a The Ritual), esetleg eredhet a konfliktus a helyiek öntörvényűségéből és a kinti társadalomhoz való viszonyából (erre az Eden Lake-et hoznám példaként, az tíz éve etalon nálam), esetleg az utazók valamilyen meggondolatlan cselekedete vezet szembenálláshoz embercsoportok között a lakott területektől távol eső vidéken (ilyen volt a magyar Víkend). A Calibre is ezekből a panelekből válogat, de úgy, hogy egy aprósággal azért egyedi is tudott lenni.

Mert nem a szokásos menekülés és hajsza teszi ki a film jelentős részét, hanem Vaughn és Marcus egy furcsa pszichológiai csapdában töltik azt. Bár elvileg senki nem tudhat arról, hogy mit tettek, de a bűntudat és a paranoia olyan erősen kezd dolgozni bennük, hogy alig bírják egyben tartani magukat. Erre még a körülmények is rájátszanak, az óvatlanságuk és a tudatlanságuk, meg egy nagy adag balszerencse miatt tovább lesznek kénytelenek maradni, mint eredetileg akartak. Így aztán miközben csevegni és iszogatni kéne a helyiekkel, esetleg együtt is vacsorázni velük, el kell játszani a naiv utazót. Ez Marcusnak még csak-csak megy, ő még tudja játszani a mentálisan erőset és a racionálisat, aki tud előre tervezni, és józanul tud reagálni a később felmerülő -egyébként alaptalan- vádakra, Vaughn viszont szinte csak sodródik, és többször is úgy látszik, hogy elmenekül a saját kis világába, mert hátha akkor megoldódnak az aktuális gondjaik.

Egyéb pozitívumai is akadtak a Calibré-nek... meg azért egy két negatívum is, utóbbi leginkább a sztori alakításában. Ami az ilyen filmeknek nagy előnye szokott lenni, hogy gyakorlatilag felérnek egy természetfilmmel, hiszen gyönyörű helyszíneken játszódnak. A Calibre cselekményének egy jelentős része éjszaka zajlik, meg nem is annyira sarkalatos dolog, de látszik, hogy a Skót-felföld és annak aprócska, alig pár házból álló falvai megihlették a stábot. Ennél egy fokkal fontosabb dolog az ezekben a falvakban élő emberek bemutatása, az egész kis közösség a röviden felvázolt hatalmi és rokoni viszonyaival, ami menet közben is érdekes feszültségforrás lett -hiszen ezeket a két városi menet közben tudja csak meg. Külön jók azok a beszélgetések, például Logannal, hogy milyennek látják magukat a falubeliek, milyennek a múltjukat és a jövőjüket, hiszen többször is előkerül, hogy ez a vidék egyre jobban elnéptelenedik. És miközben ez nagyon kidolgozottá tette a film hátterét, ebben is botlott el... Többször is azt éreztem, hogy ott, ahol ennyire figyelnek az emberek egymásra, ahol a városi népeket órákkal megelőzi a híre, ott egyszerűen képtelenség észrevétlenül megcsinálni Marcus és Vaughn oldaláról ezt az egészet. És ugyanígy nem "klappolt" a befejezés sem, hogy miért oda és úgy futnak ki az események, ahogy.

A sablonjai ellenére is érdekes volt ügyes csavarokkal, sokkoló jelenetekkel és erős drámával, de a befejezése feleslegesen volt szenzációhajhász, az rontott valamicskét az élményen. Azért csak ennyi.


7/10
.

Niwrok írta:

.

És ugyanígy nem "klappolt" a befejezés sem, hogy miért oda és úgy futnak ki az események, ahogy.

A sablonjai ellenére is érdekes volt ügyes csavarokkal, sokkoló jelenetekkel és erős drámával, de a befejezése feleslegesen volt szenzációhajhász, az rontott valamicskét az élményen. Azért csak ennyi.

.

No, ebben nem értünk egyet, szerintem a lehető legjobb módon zárták le a sztorit... más befejezéssel szerintem nem is működött volna, mert összeférhetetlen lett volna az addig logikusan felépített cselekménnyel. Ráadásul így kapunk egy adag durva jellem-visszafejlődést/fordulatot is.

Spoiler:

Weide írta:

Niwrok írta:

És ugyanígy nem "klappolt" a befejezés sem, hogy miért oda és úgy futnak ki az események, ahogy.

No, ebben nem értünk egyet, szerintem a lehető legjobb módon zárták le a sztorit... más befejezéssel szerintem nem is működött volna, mert összeférhetetlen lett volna az addig logikusan felépített cselekménnyel. Ráadásul így kapunk egy adag durva jellem-visszafejlődést/fordulatot is.

Spoiler:

A jellemfejlődés része az igen, de még te is azt írod, hogy az egész "logikátlanul" fordul ki önmagából a végére, miközben sokáig éppen az volt az erőssége  ...  szerintem ...

Spoiler:

.