Niwrok írásai 2.0

.
Végtelen útvesztő / Escape Room




"- Nézd, bekötött ide egy csövet a kis hülye! Vajon mit remélt tőle?!
.- Oxigént, köcsög!"

Érdekes visszacsatolás, ahogy a szabadulószoba jellegű filmekből (pl. Fűrész) kiindulva elszaporodtak a szabadulószobák, majd mostanra a szabadulószobák népszerűsége hív életre szabadulószobás filmeket. Úgy bő egy éve már be is mutattak ilyen címmel egy egész szeméttelepre való hulladékot, és ilyenkor a néző könnyen elfordul a többitől is. Én viszont szeretem annyira a stílust, az összezárt emberek reakcióit és az ötletesebb feladványokat, hogy ne így tegyek... még ha az általában ezeket követő trancsír egyáltalán nem is hoz lázba.

Ez a film kicsit Kocka, kicsit Belko Experiment, kicsit meg Ház az erdő mélyén. Már a bevezetője is tetszett, az is, ahogy a későbbi résztvevők közül mutatnak be hármat (van köztük reménytelenül lecsúszott fiatal alkesz, nagyon magának való főiskolás zseni és beképzelt bróker), és az is, hogy már maga a meghívó is egy feladvány... meghívó egy szabadulószobába, amit egy közeli ismerősüktől kaptak ajándékként vagy kihívásként. A megadott címen a portással ellátott épület nagyon exkluzívnak kinéző várótermében még összefutnak egy iraki veteránnal, egy volt bányásszal, és egy olyan sráccal, aki már nagy tapasztalattal rendelkezik a szabadulószobák terén. Hirtelen rájönnek, hogy már benne is vannak a játékban, hogy a meghívót kamuból kapták olyan személy nevében, akit ismernek, és természetesen arra is rájönnek, hogy az egész szabadulószoba halálos csapdák sorozata, bla-bla-bla...

Három dologgal több, mint egy sima szabadulószobás mozi. Egyfelől azzal, hogy fontos szerepet szán a szereplőinek... annyira fontosat, hogy legalább van három mondat a múltjukról és a személyiségükről, aminek segítségével még az is kiderül, mi és miért köti őket össze (pedig lehetnének ugyebár szimpla bulizó fiatalok egy szülinapi elhajláson...). A másik, hogy a feladványok jó része kötődik valamelyikőjükhöz, vagy a megoldás, vagy egy tárgy, amit ott találnak; a Télapós rejtvény például "állati" jópofa, egyben pedig tragikus is. A harmadik pedig az, hogy milyen őrültségeket tudtak felvonultatni itt "szoba" címszó alatt... nem akarok spoilerezni, de garantált meglepetés volt mindig, amikor a túlélők kinyitották egy új "szoba" ajtaját.

Sajnos mint egy tükörteremben, ugyanezeknek megvan a negatív tükörképe is a filmben. Például hogy a karakterek személyiségének, testalkatának csak elvben van szerepe, és lehet azt mondani, hogy a túlélésért folytatott harc miatt lettek bizonyos jelenetek olyanok, mint ha mindenki most jött volna a Ninja Warrior középdöntőjéből, de én úgy éreztem, csak a szobák összeállítása miatt tették ezt bele, nem azért, mert ténylegesen foglalkozni akartak vele. Hasonló az például, hogy a szociofób csajszi hova fejlődik a végére, mekkora vezéregyéniség lesz, és persze, tegye, de azért elég furcsán veszi ki magát... A rejtvényeknek igazán csak a számával és a kitalálhatóságával volt bajom, mert csak öt szoba van, és mindegyik csak egy-egy trükkre épül, és félve mondom ki, de ebből a szempontból a Szabadulószoba feladatai "szabadulószobásabbak" voltak. Na és persze a szobáknál is van pocsék, az ujjlenyomatos például nagyon rossz; látszik rajta, hogy az írók akartak még egy szobát, csak már nem volt ötletük, ezért odadobták ezt a stroboszkópos drogos tripet a hullámzó képpel és egy szimpla kocsmai bunyóval.  

Csak azért ennyi a pont, mert akkora marhaság, hogy ciki lenne rá többet adni   ... de egyébként kellemes másfél óra volt, jól szórakoztam rajta. Még a teljes értelmetlenségén is   .


6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Végtelen útvesztő / Escape Room

Úgy bő egy éve már be is mutattak ilyen címmel egy egész szeméttelepre való hulladékot, és ilyenkor a néző könnyen elfordul a többitől is.


Csak azért ennyi a pont, mert akkora marhaság, hogy ciki lenne rá többet adni   ... de egyébként kellemes másfél óra volt, jól szórakoztam rajta. Még a teljes értelmetlenségén is   .


6,5/10
.

Mikor először megláttam a címet, azt hittem, megint a Szabadulószobáról írsz... még gondlkodtam is, hogy akkor ezt most hogy...

Az értéklés ugyan nem hoz lázba, de ha egyszer elcsípem a neten, megnézem. Csak össze ne keverjem őket...


.

.
Babylon Berlin S1




1929, Berlin. Egy fiatal kölni rendőr, Gereon Rath érkezik megbízatással a berlini erkölcsrendészetre, mert egy zsarolási ügy szálai egy fővárosi filmstúdióig vezetnek. A számára új szellemiségű környezet (például a sokféle politikai frakció jelenléte) segíti az otthoni megszokásból való kiszakadást, a kollégákon, a lakótársakon és a nyomozómunkán keresztül pedig gyorsan értékes emberi kapcsolatokra is szert tesz. Közéjük tartozik Bruno, a kissé megkeseredett, cinikus és korrupt zsaru, aki Gereont társnak megkapja, vagy például Charlotte, a kedves, cserfes lány, aki szó szerint éjt nappallá téve, több állásban és szerepben is próbál helyt állni azért, hogy a szűkölködő, ellenben elég nagyszámú családját minél jobban kisegítse. A véletlen azonban úgy hozza, hogy a kompromittáló filmszalag keresése közben egyre gyakrabban botlik bele egy jóval nagyobb ívű összeesküvés szálaiba, ami nem csak a német legfelsőbb körökig vezet el, hanem akár egy diplomáciai botrányhoz is vezethet.

Ez is egy olyan sorozat, ami ha nem is történelmi hitelességgel mutat be egy kevéssé szem előtt levő kort, de azzal a kevéssel is felkelthet érdeklődést... vagy legalább vázlatosan kitöltheti a nagyvonalú oktatás és ismeret hiányos részeit. Hiszen adná magát, hogy ha Németország, akkor nemzetszocialisták, de Hitler pártja még ebben a pár évben kezd csak megerősödni, a kiteljesedő gazdasági válság hatására. Sokkal többet foglalkozik a sorozat a Szovjetunió Berlinig elérő belpolitikai ügyeivel, mert az egyik fő konfliktust a különféle kommunista frakciók előretörése és egymás közötti harcaik jelentik, illetve az, hogy a sztálini hatalom hogyan próbálja ezeket eltakarítani. Egy Frida Kahlo előadás kapcsán például már megtudtam pár érdekességet Trockij száműzetésben töltött éveiről, a későbbiekről, amik éppen ekkor kezdődnek, az először Törökországba menekülő Trockijjal, és azzal, hogyan próbálják ő és a hívei kintről felépíteni az ellenállást. Később azért felbukkannak a náci-kezdemények még afféle földalatti, titkos mozgalomként, de a szerepük még nagyon nem tud kibontakozni.

Ami viszont nagyon is ki tud, az a film látványvilága és hangulata. Rég nem láttam kosztümös sorozatból ilyen aprólékosan látványosat, bizonyos jelenetekben még a The Alienistet vagy a Taboot is sikerült túlhaladnia. Ez annyiból talán meglepő lehet, hogy a Babylon Berlin német sorozat, annyiból viszont számomra biztosan nem, hiszen részben ezért figyeltem fel egyáltalán rá, hogy a forgatókönyvet Tom Tykwer jegyzi. Én mondjuk az A bűn árfolyama c. filmmel figyeltem fel a nevére jobban, de lehetnek, akiknek ez már a Parfümmel vagy az A lé meg a Lolával megtörtént... és így, hogy a Wachowski-tesókkal közös amerikai meló (az itt is bemutatott Sense8) lezárult/elbukott, Tykwer otthon vágott bele az új projektbe. És megint hihetetlen munkát végzett. Rögtön az első pár képkocka egy olyan bravúrral összevágott montázs arról, az első világháború -sok más veteránhoz hasonlóan- milyen mély nyomot hagyott Gereon személyiségében, hogy már ez megdobta a hangulatom. Utána sem volt szinte egy olyan helyszín sem, amibe bele tudtam volna kötni, mind a zsúfolt bérlakások kormos falai, mind a füstöt, dzsessztől hangos lebujok fantasztikusan néznek ki... és ha nagyon akarnék, a madártávlatból felvett, nagy tereket és Berlin egészét mutató képek lógnak ki egyedül a sorozatból, mert a CGI kicsit elnagyolttá és sterillé tette azokat. Viszont még ezeken is láthatóak olyan mozgalmas tömegjelenetek, amiket csak hollywoodi szuperprodukciókba várna az ember, és nagyon bejött, ahogy a füstös, mocskos városból egy fél epizód erejéig kiszabadulva tiszta vasárnapi piknik hangulata lesz a Babylonnak. Ugyanez igaz a szereplők kidolgozottságára is, ami hiteles és drámaian összetett, tényleg érződik, hogy itt nem egy burokban élnek az emberek, hanem egy-két megjegyzésem vagy jeleneten keresztül a világ is hat rájuk. Nagyon jó például, ahogy Gereon háborús traumája végigkíséri az epizódokat, de amit igazán megjegyeztem, mint a hitelesség legékesebb bizonyítéka, az az, hogy ezek a szereplők néha finganak... és nem azért, hogy ezzel legyen egy kis komikus szünete a politikai és alvilági harcok komorságának, hanem egyszerűen azért finganak, mert az emberek időnként bizony finganak. A mérleg másik serpenyőjébe mondjuk bekerült, hogy a cselekmény néha kicsit erőszakos alakításának eredményeként van olyan szereplő, aki a nyolc rész alatt is háromszor tud majdnem meghalni, de még abban is csak az érződik, hogy a fickó minden tapasztalata és megérzése ellenére is szeretne megbízni abban a nőben, akit szeret.

A Babylon Berlin első évada a maga hat órájában éppen csak addig jut el, hogy felrakja a táblára a bábjait, de azt lenyűgöző látvánnyal és részletgazdagsággal teszi. Viszont ebben a formájában egy kicsit hosszúra nyúlt bevezető hatását kelti, mert igazán csak egy szál lett lezárva, a többi még éppcsak bonyolódni kezdett. Ez most már annyiból elfogadható, hogy pár hónapja lement a második évad, és folyamatban a harmadik készítése, úgyhogy van még tartalék a vasúti kocsik rejtélyében, de szigorúan az első évadot nézve ez...


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Babylon Berlin S1


Ez annyiból talán meglepő lehet, hogy a Babylon Berlin német sorozat, annyiból viszont számomra biztosan nem, hiszen részben ezért figyeltem fel egyáltalán rá, hogy a forgatókönyvet Tom Tykwer jegyzi. Én mondjuk az A bűn árfolyama c. filmmel figyeltem fel a nevére jobban, de lehetnek, akiknek ez már a Parfümmel vagy az A lé meg a Lolával megtörtént...


A Babylon Berlin első évada a maga hat órájában éppen csak addig jut el, hogy felrakja a táblára a bábjait, de azt lenyűgöző látvánnyal és részletgazdagsággal teszi. Viszont ebben a formájában egy kicsit hosszúra nyúlt bevezető hatását kelti, mert igazán csak egy szál lett lezárva, a többi még éppcsak bonyolódni kezdett. Ez most már annyiból elfogadható, hogy pár hónapja lement a második évad, és folyamatban a harmadik készítése, úgyhogy van még tartalék a vasúti kocsik rejtélyében, de szigorúan az első évadot nézve ez...


7,5/10
.

"...de lehetnek, akiknek ez már a Parfümmel vagy az A lé meg a Lolával megtörtént..."

Én tudtam erről, olvastam is róla, sőt, talán valamelyik adón még láttam is belőle részletet - mindazonáltal vannak olyan korszakok a történelemben, amiben játszódó filmek/sorozatok nézéséhez nekem hangulat kell. Fura mód az 1920-39-ig terjedő időszak nekem ilyen - úgyhogy köszi az írást, így szem előtt lesz. Csak annyi mindent kéne már pótolnom... Te meg mindig jössz az újdonságokkal...

Niwrok írta:

... de amit igazán megjegyeztem, mint a hitelesség legékesebb bizonyítéka, az az, hogy ezek a szereplők néha finganak... és nem azért, hogy ezzel legyen egy kis komikus szünete a politikai és alvilági harcok komorságának, hanem egyszerűen azért finganak, mert az emberek időnként bizony finganak...

Bizony, bizony!


.

.
Madarak a dobozban / Bird Box




Malorie (Sandra Bullock) középkorú és egyedülálló nőként nehezen birkózik meg azzal az állapottal, hogy egy kellemetlen emlékű kapcsolat hagyatékaként gyereket vár, ami sikeres festőként nem igazán szerepelt a tervei között. A terhesség annyira leköti minden gondolatát, hogy az sem különösebben foglalkoztatja, amikor a híradásokban egy világméretű, gyorsan terjedő, pusztító katasztrófáról számolnak be, ami tömeges öngyilkosságban nyilvánul meg. De nem lehet sokáig közömbös, mert Malorie a kórházból, ultrahangról hazafelé tartva a testvérével (Sarah Paulson még ebben a rövid szerepben is kiváló) együtt tapasztalja meg, mit is jelent ez az "esemény", ami olyan hirtelen csap le az emberekre, hogy a többségnek éppen csak arra van ideje, hogy bemeneküljenek a legközelebbi fedett helyre, így Malorie is nagyjából féltucatnyi vadidegennel kénytelen rettegni és bujkálni. A világon a teljes elszigetelődés lesz úrrá, és mielőtt a kommunikációs eszközök és a média elnémulna, még annyi eljut a legtöbb túlélőhöz, már aki erre nem jött rá magától, hogy a halálesetek a látással függnek össze... vagyis bármi is okozza az öngyilkosságokat, nem szabad ránézni.

Ezzel a sokkoló felütéssel indul Susanne Bier legújabb filmjének sztorija, ami két szálon mutatja be Malorie történetét. Az egyikben szerepel ez a ház, ahol a fenyegetés elől menekülő viszonylagos idegenek (vannak azért, akik a környékről ismerik egymást) próbálják elbarikádozni magukat, kiismerni a lehetőségeiket (például azt, hogy kamerán, képernyőn keresztül is működik-e ez a "kényszeröngyilkosság"), és megteremteni a túlélésük feltételeit, mert egyre biztosabb, hogy ha nem lesz muszáj, talán soha nem fogják elhagyni ezt a házat. Nem rossz a szitu, sokféleképpen meg lehet oldani egy ilyen bonyolult helyzetet, és vannak igazán kimagasló jelenetek (az első portya az utánpótlásért nagyon átélhetőre sikerült), de sem a szereplők jellemébe, sem a kapcsolatukba nem sikerült különösebb mélységet belevinni. Figyelembe véve a két órás játékidőt, azért csak lett volna lehetőség néhány percet rászánni mindenkire, ha már az a koncepció, hogy hónapokra vannak összezárva 100 négyzetméteren. Akkor talán nem tűnt volna fel ennyire, hogy az általam kedvelt Jacki Weaver Cherylként mennyire el van dugva a többiek háta mögé, mint például a nagyhangú, mogorva alkesz Douglas (John Malkovich) vagy a kötelező romantikus szál Tom. A bentlakók helyett inkább azon van a hangsúly, hogy a többi túlélő belekeveredése a történetbe milyen konfliktusokat idéz elő (például hogy be kell-e engedni bárki más idegent ebbe a közösségbe, akik amúgy szintén idegenek egymásnak), főleg, hogy ez hívja fel a figyelmet az "esemény" egyik tulajdonságára, ami nagyjából olyan furcsa, mint hogy az Androméda-törzs fertőzését annak idején miért csak egy alkoholista és egy síró csecsemő élte túl. De így is ott van a "lehetett volna ez jobb is" érzése, főleg a másik szál fényében.

Egy nagyjából öt éves ugrást követően ugyanis már csak Malorie-t láthatjuk, ahogy teljesen a vak életre berendezkedve, de akkor már két kisgyerekkel az oldalán indul el, mert rádión keresztül fel tudta venni a kapcsolatot más túlélőkkel, akiknek állítólag sikerült egy védett kis közösséget létrehozni. De mert odáig eljutni gyalog lehetetlen, az egyetlen út egy közel kétnapos sodródás lenne egy sebes folyón, csónakkal. Az egy dolog, hogy ebből már a párhuzamosan bemutatott házbeli eseményekből sok válasz kiderül azelőtt, hogy egyáltalán a kérdést lenne idő feltenni, tehát elvesz annak feszültségéből, de a hangulata is annyival jobb ennek a szakasznak, hogy néha már-már zavart, amikor a kamera "visszakapcsolt" a házba. A bekötött szemmel utazás a folyón egy jóval izgalmasabb kép, mint a már sokszor látott túlélősdi, főleg, ahogy az operatőr időnként megmutatja, hogy Malorie mennyit is érzékel a világból maga körül, mindezt egy olyan úton, ami akár csapda is lehet, ahol igazán csak a remény és a hit vezetheti őket, és ahol szintén bukkannak fel veszélyek. Mindez ráadásul egy nagyon erős dilemmába torkollik, tulajdonképpen arra van felépítve az egész múltbéli jelenetsor, és legalább ilyen erős az utána következő "teszt"; nagyjából ez volt az egyik oka, hogy a közepén kicsit leülő film végén mégis jó hangulatban álltam fel.

A másik ilyen a film viszonya a halálesetekhez vezető "eseményhez", vagyis a "szörnyekhez". A legtöbb ilyen film, például a tavalyi Hang nélkül hosszú ideig csak elsuhanó árnyakként ábrázolja a "lényeket", de egyre többet fed fel belőlük, ahogy az emberek is kiismerik a viselkedésüket, ahogy a származásukra is hellyel-közzel fény derül. Még Shyamalan Eseménye végén is lett valamiféle magyarázat, mi okozza a pusztulást, aztán a néző kezdett vele, amit tudott. A Bird Box -kétségtelen, hogy nem mindenki örömére- ellenben végig csak sejtet, a nézők sem láthatják a kiváltó okot, de hagyja, hogy találgassanak. Vannak elejtett félmondatok, furcsán felkavarodó falevelek vagy elsuhanó árnyak a lefüggönyözött ablak előtt, amik felfoghatók utalásként, de aki a "szörnyet" várja, sajnos ki kell ábrándítanom. Ez a fajta "láthatatlanság", a "sötétben tapogatózás" engem is zavart egy kicsit az elején, és természetesen szívesen tudtam volna meg többet az okokról. Így igazán onnantól tudtam jobban élvezni a filmet, amikor megfordítottam a dolgot, és találós kérdést csináltam belőle: "Mi lehet az, amire a filmben látottak, hallottak utalhatnak, ilyen tulajdonságokkal rendelkezhet, és a puszta látványa, a vele való szembesülés elől az ember egyedüli kiútnak a halált látja?"... Mivel "ők" maguk nem képesek a támadásra, ezért fizikai lények helyett szerintem a megoldás inkább filozófiai síkon keresendő, de ezt a játékot mindenki magának kell végigcsinálnia, még ha nekem is vannak tippjeim.

Összességében úgy látom, hogy még a pörgősre és sokkolóra megcsinált bevezető, a közepesen langyos házbeli éldegélés és a vak vízitúra hangulata mellett is a Bird Boxban a külső fenyegetéssel szemben nagyobb szerepet kap a belső "utazás" és "felfedezés", nekem ez tetszett benne. Mert a külsőségeit nézve és a ladikos szakaszt leszámítva a Hang nélkül nekem jobban bejött.


7,5/10
.

Niwrok írta:

Madarak a dobozban / Bird Box

Ezzel a sokkoló felütéssel indul Susanne Bier legújabb filmjének sztorija,

Hoppá. Akkor ez mindenképp nézős lesz!

Niwrok írta:

Összességében úgy látom, hogy még a pörgősre és sokkolóra megcsinált bevezető, a közepesen langyos házbeli éldegélés és a vak vízitúra hangulata mellett is a Bird Boxban a külső fenyegetéssel szemben nagyobb szerepet kap a belső "utazás" és "felfedezés", nekem ez tetszett benne. Mert a külsőségeit nézve és a ladikos szakaszt leszámítva a Hang nélkül nekem jobban bejött.


7,5/10
.

Nagyon jó az egész alapötlet, s bár én mindig jobban szeretem az egyértelmű dolgokat, de írásod alapján rengeteg potenciál van a dologban. Szóval... még nem néztem, de amint elérhető lesz magyar vonatkozással, rárepülök.

Köszi.


.

.
Légió / Legion S1




Legutóbb a rövid ajánlók között bemutatott Unsane-nél írtam arról (na jó, persze az sem tegnap volt...), hogy milyen érdekesnek, egyben fenyegetőnek találom az elmegyógyintézetek, pszichiáterek kezében összpontosuló hatalmat. Ma már ugyan nem az elektrosokk és társai a bevett módszerek, azok sokat finomodtak az elmúlt száz évben, de az nem, hogy az "őrület" sokszor csak a társadalmi megítélést képezi le, és jellemzően abban gyökereznek, hogy mennyire nem ismerjük még mindig eléggé az agy és a test működését, az elme és a lélek mibenlétét.  

Vegyük például David Haller esetét. Aktuálisan a Clockwork Elmegyógyintézetben lakó srácban ugyanis gyermekkora óta nagyon fel sem merült, hogy épelméjű lenne. Szinte folyamatosan hangokat hall a fejében, gyakran történnek bizarr vagy természetfelettinek látszó dolgok körülötte, és a megmagyarázhatatlan események miatt a környezetétől is csak ezt a véleményt erősítő reakciókat kapott, félelemmel, aggodalommal, csúfolódással és kiközösítéssel reagálva David megnyilvánulásaira. Ennek ellentételezésére, kezelésére sok módszert próbált már, többek között a pszichoterápiát, a gyógyszereket és a keménydrogokat is, de mind csak ideig-óráig működött, inkább csak elfedve a problémát, mintsem megoldva. David állapota azonban az intézetbe kerülését és egy megmagyarázhatatlan halálesetet követően felkelti több szervezet érdeklődését is, szerintük ugyanis David nem őrült, hanem egy mutáns, akiket már addigra éppen elég jól megismert, elismer illetve retteg a világ, az általa tapasztaltak pedig "mindössze" a képességeinek a részei. Hogy jobban megismerhessék David lehetőségeit, őt pedig megtanítsák irányítani a képességeit, a Dr. Melanie Bird vezette Summerland mutánsai megszöktetik őt az intézetből, a másik szervezet, a Hármas Részleg felügyelete és őrizete alól, és már az első vizsgálataik alapján megdöbbennek, hogy David mennyivel többre képes, mint amiről akár csak álmodtak... és azon is, hogy mennyivel veszélyesebb.

Noha a szöktetést megelőző szakasz, benne a Clockworktől David gyermekkori visszaemlékezéseiig csak a film egy szakasza (maga az intézet például csak az első rész), de emiatt írtam le leginkább, ami a bevezetőben szerepel. Mert még ezzel a pár jelenettel is kiválóan érzékeltették, hogy milyen fájdalmas, ijesztő és furcsa dolog lehetett Davidként felnőni. Ha például az ember a kiságyban fekve azt látja, hogy a könyvek remegni kezdenek a polcukon, akkor előbb fog arra gondolni, hogy látomásai vannak, vagy hogy szellemek és szörnyek ijesztgetik az ágy alól (na meg még ha ennek keretében egy hatalmas papírmasé fejű fiúcska az egyik mesekönyvből és egy izzó sárga szemű kövér ember képei kísérik ezt), mint hogy telekinetikus képességei lennének. És akkor ez megy huszonpár éven keresztül, folyamatosan, anélkül, hogy David értené, miért történnek vele a dolgok, amik történnek, miért gondolkodik úgy, ahogy... attól azért keveseknek nem bomlana fel a fonal, és keresnének megnyugvást valami hétköznapiban és "normálisban".

Főleg amikor kiderül ennek az egésznek a csavarja. Ehhez kapcsolódóan esetleg néhány embernek csalódást kell okoznom, ugyanis bár tisztában vagyok vele, hogy a Légió az X-Men kánon része, amit a hozzáértőbbeknek már elárult a fenti kép "O" betűjében levő "X", én nem ismerem annyira ezt a világot, hogy ehhez különösebben kötni tudjam vagy akarjam David történetét. Maga az X-Menes háttér ugyan magyarázatot ad arra, hogy David hogyan lehet képes arra, amire, és a rajongóknak ad például rajonganivalót az évad végén átadott információval, de nekem a "csavar" mindebben az, ahogy és amiért David elméje működik. Szintén kevéssé fogott meg az a titkos szervezetes rész, ami David testvérének, Amynak az elrablásáról, és az érte indított mentőakcióról szól, ahogy a Lenny-vel való barátság képei, és inkább csak átvezetőnek tartottam a David és Syd között alakuló románcot.

Mert akkor már sokkal jobban megfog és érdekel, ahogy David viselkedését próbálva megérteni Melanie és Ptonomy alámerülnek David emlékeiben. Annak szürrealitása, labirintusszerűsége és csapdái olyan, nálam all-time kedvencekkel mutatnak rokonságot, mint az A sejt vagy az Eredet, olyan dolgokra térve ki például az emlékezet működését illetően, mint hogy az mennyire befolyásolható, mennyire változik az évek, a tapasztalatok során... vagy például önvédelmi reakcióként, egy trauma feldolgozásának részeként. Mivel pedig ez a nyomozással kevert utazás egy szuperképességekkel (pl. telepátiával) rendelkező, nem kicsit kaotikus elmében történik, bármennyire is kellemetlenek voltak az ezt kísérő és látványban meghatározó stroboszkópszerű bevágások, az időnként torzított perspektíva, a látszólag értelmetlen cselekmény vagy a lassítások, számomra valahol természetesek voltak egy ilyen elme keretei között. Az meg például Park Chan-Wook kitaszított filmjére, a Cyborg vagyok, amúgy minden okéra emlékeztetett, mert az összes bolondsága mellett is azt a Shakespeare-i közhelyet próbálta érzékeltetni, hogy "bolond beszéd, de van benne rendszer". Na jó, az mondjuk már szerintem is erős túlzás volt, amikor az egyik rész nem is egy valós, hanem egy képzelt elmegyógyintézetben játszódott...

Ahogy David is a különleges képességek széles spektrumával rendelkezik, ugyanúgy foglal magába, idéz meg a róla készült sorozat műfajilag és hangulatra is élesen eltérő filmeket, építve mindezt az X-Men alapjaira. Egy ilyen agymenés annak vizuális kakofóniájával együtt aligha lesz mindenki kedvence, de a megtalált kapaszkodók, ismerős elemek segítségével összességében nekem egynek jó volt.


7/10
.

Niwrok írta:

.
Légió / Legion S1

Egy ilyen agymenés annak vizuális kakofóniájával együtt aligha lesz mindenki kedvence, de a megtalált kapaszkodók, ismerős elemek segítségével összességében nekem egynek jó volt.

7/10
.

Nem tudom, nekem ez kell-e... szűkös időmben inkább korábbi ígéreteimet akarom teljesíteni.

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Légió / Legion S1

Egy ilyen agymenés annak vizuális kakofóniájával együtt aligha lesz mindenki kedvence, de a megtalált kapaszkodók, ismerős elemek segítségével összességében nekem egynek jó volt.

7/10
.

Nem tudom, nekem ez kell-e... szűkös időmben inkább korábbi ígéreteimet akarom teljesíteni.

Segítek: nem .
Engem érdekelt már megy ideje, mint majdnem minden pszichológiai vonatkozású film, de igazán én is csak azért vettem előre, mert még TM-nek is beletört a bicskája .
Sokkal jobb sorozatokat, évadokat is ajánlottam már neked, még képregényfilm-vonalon is .

.

.



* * * * TOP 10 * * * *

1. Három óriásplakát Ebbing határában - /Three Billboards Outside Ebbing, Missouri/ (2017)
Rég voltam ennyire biztos egy film év végi elsőségében már akkor, amikor még ki sem jöttem a moziból. Nem egyszerűen nagyon erős dráma egy brutálisan meggyilkolt lány anyjának önbíráskodástól sem mentes küzdelméről, a gyilkos személyének kiderítését és megbüntetését kikényszerítendő, de Martin McDonagh író/rendező egy egész kisvárost épített eköré remek karakterekből és drámai helyzetekből, kiváló párbeszédekkel. Mindezt olyan alakítások adják át, amik miatt például Woody Harrelsont és Sam Rockwellt is jelölték egyszerre ebből a filmből mellékszereplői Oscarra, ami szerintem azért elég ritka; utóbbi el is hozta a szobrot, és így tett Frances McDormand is a női főszereplőivel. Egy-két szál talán nem jött be annyira, felesleges humorkodásnak tűntek ebben a helyzetben, de semmi olyan nem volt, ami veszélyeztette volna ezt a helyet a listámon.

2. A sértés - /L'insulte/ (2017)
Évek óta úgy gondolom, hogy az Oscar mezőnyéből nem csak a hollywoodi produkciókból érdemes szemezgetni, hanem a nemzetközi "idegen nyelvű" kategóriából is, mert néha nekem jobban bejönnek, mint a top kategóriák jelöltjei, díjazottjai. Az A sértés is ilyen film, amiben egy teljesen banális helyzet, egy rosszul felrakott ereszcső miatti vita éleződik ki annyira az évtizedek (akár évszázadok) óta etnikai, politikai és vallási ellentétektől, háborús cselekményektől, sebektől terhelt Libanon és a Közel-Kelet közéletének fogaskerekei között, ami országos botránnyá dagadva szítja a kiengesztelhetetlen feszültséget a lakosság tömegei között. Keveset tudva az ottani helyzetről érdekes volt minél többet megtudni az ott élők mindennapjait is befolyásoló múltról, ami közben egy remek tárgyalótermi krimi is kibontakozott a filmből, és a tanulságokat sem szabad említés nélkül hagyni.

3. Bosszúállók - Végtelen háború - /Avengers: Infinity War/ (2018)
Már abban is van valami grandiózus, hogy a Marvel Studios tíz éven át szövögetett terve ért el ezzel a fináléjához, aminek során húsz filmen át építették fel a Bosszúállók képregényhőseit, a köztük levő kapcsolatokat, és rakták össze darabonként az univerzális hatalommal rendelkező ékkövek legendáját és a hozzájuk tartozó veszélyt Thanos személyében. De éppen a hosszú előkészítés miatt van lehetőség arra, hogy ebben a bő két órában már csak katarzisok kövessék egymást, akár érzelmiek egy korábban megkedvelt karakter elvesztése miatt, akár még a korábbiaknál is nagyobb seregek egymásnak feszülése, ahol a küzdelem célja már nem egy város vagy ország lakosainak megmentése, hanem a teljes univerzum élőlényeinek feléé.

4. A préri urai - /Hell or High Water/ (2016)
Időnként előfordul, hogy a magyar forgalmazás annyit csúszik egy filmnél, hogy bár már méltattam egy filmet valamelyik év "egyéb" listáján, egy-két évvel később a választható filmek között is felbukkan, és akkor is fel "kell" vennem a "hivatalos" listára (a 2018-ban bemutatott The Babadook például négy évet késett). A Hell or High Water is ilyen, inkább csak az Oscar-jelölések kapták fel, pedig szerintem anélkül is remek film, amit úgy tudnék a legszűkebben leírni, hogy ez egy "modern western". Megvannak ugyanazok a paneljei, mert vannak sheriffek és banditák, indiánok és pisztolyhősök, meg az egyszerű kisemberek, akiknek a földjére feni a fogát a bank, de mai helyzetben ez igazán különleges hangulatot teremtett, kifejezve, hogy mennyire nem változott semmi azon a vidéken 100-150 év alatt sem, csak nem postakocsik járják az utakat, hanem kamionok.

5. A hely - /The Place/ (2017)
Paolo Genovese már biztosan beírta magát a világ filmlexikonjába (hogy mivel és mennyire, arról egy kicsit lejjebb olvashattok), és ilyenkor mindig kérdés, hogy a kövekező filmmel mennyire sikerül megugrani az író/rendező maga által magasra tett lécet (erről is olvashattok még lejjebb egy példát, sajnos...). Genovese pedig megtartott néhányat a stílusjegyeiből (a szűk teret, a mindössze párbeszédekből kibontakozó konfliktusokat, továbbá a misztikumot), amiből egy kellemesen ismerős, de mégis egyedi film lett. Ebben egy rejtélyes "vállalkozó" tart ügyfélfogadást egy kávézóban, azzal az ígérettel csábítva az ügyfeleit, hogy bármilyen furcsa vagy bizarr kérésüket, kívánságukat teljesíti, cserébe csak egy, a kéréshez mérten furcsa vagy bizarr feladatot kell végrehajtaniuk. Ennek keretében pedig Genovese úgy tud az emberek legsötétebb vágyaiban és ösztöneiben vájkálni (amiért nem nagy ár azoknak a legnagyobb bűn vagy gátlástalanság sem), hogy sikerült egy izgalmas kapcsolati hálót is kialakítani a szereplők között, ráadásul a humorról sem feledkezett meg, legyen az ilyen helyzetekben bármilyen morbid is.

6. BÚÉK (2018)
Ez a film lehetőséget ad arra, hogy a listán megemlékezzek Paolo Genovese pár évvel ezelőtti másik filmjéről, a Teljesen idegenekről, mert arról lemaradtam a moziban, és csak az "egyéb" listára fért be tavaly, pedig nagyon jó darab. Annyira jó, hogy tucatnyi ország filmesei forgattak belőle remake-t, itt-ott átírva, például hogy az eredetileg egy holdfogyatkozáshoz kötődő cselekményt egy szilveszteri baráti vacsorára időzítették. A közszemlére tett mobiltelefonok sztorija ugyanis van olyan általános, hogy ne legyen akadálya az adaptációnak, valamint a titkok napvilágra kerüléséből kiéleződő konfliktusok drámája és az általános mondandó a személyes terek és a magánélet beszűküléséről sem kötődik egy adott helyhez. A BÚÉK, mint magyar változat annyiból lett érdekesebb az amúgy eléggé egy kaptafára készülő feldolgozásokból, hogy mélyebben nyúlt bele a szereplők kapcsolataiba, csavarva egyet a finálé jelentésén is. Viszont az is igaz, hogy nézettségi okokból talán, de túlságosan is romantikus vígjátéknak próbálták Goda Krisztináék álcázni ezt a nagyon is komoly drámát.

7. Pszihoanyu - /Tully/ (2018)
Önmagában azért, mert a Tully egy remek és hangulatosan eljátszott dráma egy háromgyerekes anyuka kisebb válságáról, amin egy átmenetileg bérelt, fiatal dadus segít neki átverekedni, még nem nagyon került volna listára. Azért már esélyesebb lenne, mert ennek a filmnek volt az egyik legizgalmasabb befejezése az idei évből, ami először meghökkentett, aztán megijesztett, majd a csalódásból hirtelen örömbe váltott át. De amiért igazán fontosnak tartom itt is megemlékezni róla, hogy mert a felszínen túl, a párbeszédein keresztül elgondolkodtató is volt, és mert nagyon pozitív üzenete van a filmnek arról, hogy amikor az embert maguk alá préselik a terhek, és úgy érzi, egyedül maradt a gondjaival, akkor is a legtöbbször akad, lesz valaki, akihez segítségért, energiáért fordulhat. Ne dőljetek be a címben levő "pszicho"-nak, ahogy én tettem majdnem.

8. Szeretet nélkül - /Nyeljubov/ (2017)
Még egy jelölt az idegen nyelvi Oscarról, ezúttal az orosz, ami egy válófélben levő, igazán már csak a látszat fenntartása miatt együtt élő házaspár története, és azé, hogy kettejük konfliktusa hogyan csattan a vétlen szereplőn, a közös fiukon. Nagyon erős családi dráma volt, szavak nélkül is erőteljes jelenetekkel, ami nem nélkülözte a társadalomkritikai kiszólásokat sem, viszont közben telepakolták olyan természeti meg a moszkvai lakótelepről készült képekkel, amik ebben a formájukban és mennyiségükben már bőven túlmutattak azon, hogy kifejezzék az elhidegülést és a magányt, és inkább a film hangulatának rovására mentek. Ha csak feleannyi van azokból, talán a dobogóm közelébe is juthatott volna ez a film.

9. Húzós éjszaka az El-Royale-ban - /Bad Times at the El Royale/ (2018)
Amikor vadidegenek a titkaikat rejtegetve érkeznek meg egy kihalt, egykor jobb napokat látott motelbe, hogy ott töltsenek egy éjszakát, abból ritkán születik valami jó... kivéve szerencsére a jó filmeket. Drew Goddard remekül, még ha kicsit komótosan is bonyolította a szereplők jelentette szálakat azzal, hogy az általuk ismert félinformációk miatt sok az akár halálos kimenetelű félreértés, meg azzal is, hogy sok pénz is ott van a tétek között, de a legjobban azért tetszett, mert mindezt ismét egy különleges, szinte önálló szereplőnek számító épület keretei között tette meg (Goddard előző rendezése a Ház az erdő mélyén volt). Az El Royale-nak annyi titka van, mint az emberi szereplőknek együttvéve, és legalább olyan szennyesek vagy szégyenteljesek is, amit a csillogó, még mindig a régi időket idéző berendezés fed el, így ez a helyezés leginkább "neki" köszönhető.

10. A néma forradalom - /Das schweigende Klassenzimmer/ (2018)
Az 1956-os forradalom eseményeit itthon már többféle történetben feldolgozták (megint csak érdemes lejjebb körülnézni), de igazán most láttam először olyat, hogy azt is bemutatja egy film, hogy az milyen hullámokat vetett külföldön, például az NDK egyik gimnáziumában, kicsit dramatizálva a valós eseményeket. Az egyik ottani osztály diákjai fejében talán csak diákcsíny volt, amikor két perces csenddel akartak tisztelegni a magyarok forradalmi törekvései és az áldozatok előtt, de hamar megtapasztalták, hogy milyen az, amikor a szovjet államhatalom teljes súlyával és önérzetével rájuk és a családjukra nehezedik. Jól átjött belőle a kor hangulata, például hogy hogyan keveredtek akkoriban is a különböző ideológiák, a II. világháború hagyatékaként, és érdekes volt, ahogy többféle oldalról mutatta be a politikai manipulációt és nyomásgyakorlást. Középiskolásokhoz kötődve pedig remek alap lenne, hogy a mai kortársaikkal jobban megértesse, amivel a tankönyvekben találkoznak.


Ugyanez röviden (ahol van hosszabb írás, ott hivatkozással (ezt később bővíteni tervezem ):
1. Három óriásplakát Ebbing határában
2. A sértés
3. Bosszúállók - Végtelen háború
4. A préri urai
5. A hely
6. BÚÉK
7. Pszihoanyu
8. Szeretet nélkül
9. Húzós éjszaka az El-Royale-ban
10. A néma forradalom


* * * * OTHER TOP 5 * * * *

A. 13 okom volt / 13 Reasons Why S1 (2017)
A filmek mellett nézek annyi sorozatot, hogy már gondoltam kibővíteni ezt a listásdit egy "TOP 5 SOROZATÉVAD" rovattal vagy valami hasonlóval, de a 13 Reasons Why anélkül is ide kívánkozik. Egyfelől azért is, mert az alapötlete nagyon megrázó és figyelemfelhívó egyszerre, mert abban egy középiskolás lány öngyilkosságának háttere a téma. A tárgya egy doboznyi, a lány által rögzített hangkazetta, a hozzá tartozó instrukciók szerint pedig minden kazetta egy-egy, a lány környezetében élő személynek van címezve, akiket felelősnek tart abban, hogy lavinaként felhalmozódva nem látott más kiutat, mint a halált. Nagyon izgalmas kirakóssá tették ezt a helyzetet az olyan kérdések, mint hogy ki tud a kazettákról, kik szerepelnek a kazettákon, és hogy ki hogyan dolgozza fel, meghallgatva a kazettákat, hogy gyakorlatilag vádlott, de minimum bűnrészesként lett megnevezve egy halálesetben. Másrészt viszont nem csak jó, de fontos néznivaló is a sorozat az olyan témák miatt, mint az iskolai szekálások és a szexuális zaklatások, de még inkább amiatt, hogy a családtagokra, barátokra áldozott értő figyelem milyen fontos lehet egy konfliktus feldolgozásában, akár egy öngyilkosság megelőzésében.

B. Happy Anniversary (2017)
A világon nincs talán ennél közhelyesebb alapötletű film, én mégis annyira megkedveltem a saját korlátaikban és terveikben folyamatosan elbotló szerelmespár történetét, hogy még most is a legjobb szívvel gondolok vissza rá. Mollie és Sam nagyjából három éve vannak együtt, ami éppen elég ahhoz, hogy a szerelem rózsaszín ködét, a megismerkedés izgalmát és az egymás iránti vágyat kifakítsák a szürke hétköznapok, a rigolyák és a rutinfeladatok. Mollie úgy érzi, hiába szereti Samet, egy baráti házaspár izgalmas életének és szenvedélyének tükrében nem biztos benne, hogy ezzel a szerelemmel ő meg is akarna elégedni. A film pedig annak a napnak a története, amikor ebben a mélypontban Mollie és Sam próbálják felidézni az emlékeiket, a napi dolgok közben folyamatosan összeakadnak és összevesznek, és próbálják kitalálni, hogy mit is akarnak a kapcsolatuktól.

C. The Wall (2017)
Ahogy fent is látszik, igencsak meg tudja ragadni a figyelmem, ha viszonylag szűk térben alig pár emberrel sikerül egészen jó érzelmi, drámai viszonyokat bemutatni. A The Wall történetében ezt szinte a végletekig lecsökkentették, ugyanis mindössze két ember halálos macska-egér játékáról szól. Egyikük egy iraki mesterlövész (Juba), elbújva valahol egy elhagyatott kis falu maradványai között, kilométerekre minden más lakott területtől, a másikuk pedig egy amerikai tengerészgyalogos, Matt, akit őrjáratozás közben megtámadott Juba, és beszorított egy omladozó kőfal mögé, ami az egyetlen fedezék a környéken. Mattnek ebben a helyzetben kell igencsak gyors észjárással, trükkökkel és a rendelkezésére álló minimális felszereléssel megtalálnia a menekülés útját, ráadásul elég gyorsan is ahhoz, hogy a lábát ért lövéstől ne vérezzen el. Érthető okokból ez igencsak kellemes feszültséget eredményezett, főleg hogy Juba csak a rádión keresztül hallható hangként jelenik meg, és hol hősies, hol kétségbeesett az a küzdelem, amit Matt a túlélésért folytat.

D. Trezor (2018)
Nálam Köbli Norbert az egyik legjobb mai magyar forgatókönyvíró, akinek a történeteihez külön hozzátesz az, hogy különböző magyar történelmi eseményekhez köti azokat. Nagyon kedvelt, többször feldolgozott témája például az 1956-os forradalom egy-egy szakasza, a Trezor esetében a forradalom leverése után a bujkálással töltött, mindkét oldalon bizonytalansággal teli napok. A történet helyszíne az a páncélajtóval elzárt terem a Belügyminisztériumban, ami még annak banki múltjából származik, és ami mögött a titkos állambiztonsági iratok, személyi dossziék vannak elzárva. Csakhogy ennek a kulcsa a forradalom hevében elveszett, így hirtelen ötlettől vezérelve egy börtönben ülő lakatossal akarják azt kinyittatni, akit többek között azért ítéltek el, mert feltörte ezt a széfet. A filmben egy jó thrillerhez méltóan semmi és senki sem az, akinek elsőre látszik, a bosszúra éhes szovjetek és államhatalmiak, meg az elszánt, de rejtőzni kénytelen forradalmárok között pedig külön is érdekes figura ez a kasszafúró, aki elméletben talán egyetért a kommunizmus eszméjével, de csak most kénytelen szembesülni vele, hogy tíz év alatt mi lett a szép eszmékkel, ha nem csak annyit tud róla, amit a börtönőr rádióját hallva néha elcsíp.

E. The Endless (2017)
Néha a legkisebb költségvetésű, félamatőr filmekben is örömöm telik, ha az eszközök hiányát olyan kreativitással és a nem pénzfüggő dolgok minőségével sikerül ellensúlyozni (mert persze jó a profi író, de hiteles, izgalmas párbeszédeket nem csak profi írhat), mint ahogy a The Endlessben is volt nekem. Nagyon tetszett ugyanis a sztori a testvérpárról, akiket úgy tartanak nyilván, mint egy öngyilkos szekta túlélőit, mert még időben elmenekültek, most viszont egy videofelvétel és az életük vakvágányra jutása okán úgy érzik, vissza kell térniük a táborba, megnézni, mit találnak ott. Ezzel pedig egy olyan út kezdődik el számukra, ami miatt nem csak azt kell újraértelmezniük, amit a szektáról gondoltak, hanem azt is, amit magukról, egymásról, és az egész világnak a működéséről. A folyamatos puhatolózást arról, hogy mi is ez az egész, kellemesen feldobta a testvérek és a velük kapcsolatba kerülők közötti dráma, így több szempontból is kielégítő filmet kaptam, még a lila homályban bolyongás ellenére is.  


* * * * BOTTOM 3 * * * *

-1. Vörös veréb - /Red Sparrow/ (2018)
Szinte biztos voltam benne a moziból kijövet, hogy a Vörös veréb úgy készült, hogy valaki írt a 80-as évek környékén, még erősen hidegháborús hangulatban egy kém-thrillerhez forgatókönyvet, ami aztán beesett a szekrény mögé, és aki megtalálta 30 évvel később, az még talán a port sem fújta le róla, viszont filmet forgatott belőle. De nem, 2013-ban sikerült megírni ezt a kronológiai agyvérzést... Az összes titkosügynökkurva-képzős blődségen meg a családi szálakkal dúsított sztorin még túl tudtam volna lépni, de a korrajz -bármelyik időszakba is próbálnám elhelyezni- ebben a filmben annyira bután lett megcsinálva, hogy mázsás súlyként rántotta magával a filmet is a mélybe. A közösségi médiáról nem lehet úgy kiselőadást tartani, hogy egyébként a film világban fel sem találták talán az okostelefonokat, mert mindenki vonalason csacsog, és ahol a "diszk" még mindig a 3,5" floppykat jelenti, mert a kémek azon csereberélnek és fuvaroznak adatokat... és ez természetesen csak a két legnagyobb marhaság az amúgy több tucatnyi között.

-2. Büntető ököl - /Brawl in Cell Block 99/ (2017)
Más évben a Büntető ököl lett volna az utolsó, mert szerintem úgy rossz, ahogy van, közben meg akkora hype van körülötte, hogy anélkül nem is hiszem, hogy láttam volna. Így viszont nem maradtam ki ennek a wannabe-Tarantinonak a börtönfilmes agymenéséből, amiben az ötletgazda S. Craig Zahler nem csak azt akarja megmutatni, hogy milyen művészi vénája van, érzékkel a lassúbb képekre, hogy mennyire ért a drámai helyzetekhez és a fordulatos történetvezetéshez, de hogy közben még olyat is csinál, ami csak úgy sugározza a keménységet meg a brutalitást. Zalher ebből annyit mutatott meg, hogy milyen dögunalmas életképekkel és párbeszédekkel tud megtölteni egy filmet, a drámája és a történetvezetése pont olyan, mint hatezer másik "C" kategóriás akciófilmé, a keménységet meg csak ölnyi vastag kőfalakkal meg peremig teleszart vécékkel lehet kifejezni, mindezt vastagon belemerítve a gagyiba a kellékekkel és a színészekkel. Állítólag ezt hívják exploitationnek, és imádni kell, de én csak annyit láttam, hogy valaki nagyon erőlködött egy paródián, de még az sem jött össze...

-3. Napszállta (2018)
Ez a film nem érdemli meg, hogy itt legyen, a lista alján, mert egy remek magyar krimi-dráma lehetne, amin látszik, hogy rengetegen keményen dolgoztak rajta. Egy remek film lehetett volna egy fiatal magyar kalaposlányról, aki a gyerekkorában elvesztett szülei örökségének nyomában járva fedezi fel a családja és a 100 évvel ezelőtti Budapest mocskos titkait, összeesküvéseit, rábukkanva például az elfeledett bátyjára. Mindehhez olyan díszletes és jelmezes munka társul, hogy öröm lenne nézni, és a Kincsemhez hasonlóan lehetett volna egy remek kosztümös mozi, ahol a pénz is látszik rendesen... még ha nyilván nem is lett volna akkora közönségkedvenc a jóval komorabb témája és műfaja miatt. De ahhoz nem Nemes Lászlónak kellett volna rendeznie, de legalábbis kevesebb önérzettel kellett volna ezt megtennie, mert ő -talán azt gondolva az Oscarral a kezében, hogy megtalálta a filmkészítés Szent Grálját- egy az egyben ráhúzta a Napszálltára az Oscar-díjas Saul fia stílusát... amivel ez a film szenved. Amíg az illett egy lágeres monodrámához, ezúttal ettől a szövevényes történet fordulatai és a látványvilág is elvesznek a főszereplőt alakító Jakab Juli tarkójában és az operatőr által végletekig erőltetett homályban. Ettől lett ez a film nem is egyszerűen kellemetlen, hanem dühítő, mert nem rossz film, hanem elrontott.

.

Niwrok írta:

.

* * * * TOP 10 * * * *

.

Köszi! Az én bő listám majd csak hétvégén jön... addig is:

Két dolognak örülök igazán. Az egyik, hogy az első helyezettben megegyezünk, az Óriásplakátok vélhetően nem csak ez év legjobb filmje, hanem más években is dobogós lett volna. A másik meg, hogy az A néma forradalom lévén tudtam olyat ajánlani az utolsó pillanatban, ami a listára került.

A sértést már nem tudom idén pótolni, az A hely nálam is TOP 10-es. A többiben lesz némi eltérés, de szokás szerint - ami jó, az jó.  

A The Endless nálam is listás lesz, egyszerűen a pár másodperces hurok akkora ötlet, hogy mindig beleborzongok, ha rá gondolok.  


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.

* * * * TOP 10 * * * *

.

Köszi! Az én bő listám majd csak hétvégén jön... addig is:

Két dolognak örülök igazán. Az egyik, hogy az első helyezettben megegyezünk, az Óriásplakátok vélhetően nem csak ez év legjobb filmje, hanem más években is dobogós lett volna. A másik meg, hogy az A néma forradalom lévén tudtam olyat ajánlani az utolsó pillanatban, ami a listára került.

A sértést már nem tudom idén pótolni, az A hely nálam is TOP 10-es. A többiben lesz némi eltérés, de szokás szerint - ami jó, az jó.  

A The Endless nálam is listás lesz, egyszerűen a pár másodperces hurok akkora ötlet, hogy mindig beleborzongok, ha rá gondolok.  

.

Kettőn gondolkodtam még sokat, az A bűnösön és az I, Tonya-n.
Előbbi gondolom része lesz a "némi különbségnek", meg a Ready Player One-t várom még igazán a listádra.


U.i.: Utána néztem az X-en, hogy nem is kell találgatnom .
Én a MEMO-nak örülök különösen . Hosszú évek kemény munkája érett be egy ilyen helyezéssel ... és nem csak az enyém .
.

Niwrok írta:

.
A sérelem

Talán nem a legtökéletesebben rendezett és eljátszott film, amit "idegen" Oscaron láttam, de a témája és annak bravúros bonyolítása miatt abszolút kiérdemelte az elismerésem. Egyszerre remek dráma, világpolitikai tabló, és annak stilizált lenyomata is, hogy milyen mélyek és milyen roncsoltak a sebek a Közel-Keleten, és ebben a helyzetben akár egy banális szituáció is jelentheti az utolsó cseppet.


9/10
.

Először is, köszi a feliratot!

Valóban egy nagyszerű mozi ez, s bár icipicit talán gyengébbnek éreztem mint te, de a jövő évi egyéb listán biztos helye lesz. A legelején nekem kicsit nehezen indult be - megmondom őszintén, nem emlékeztem rá, miket írtál -, de aztán nagyon tetszett, ahogy eszkalálódott a feszültség. Tényleg olyan volt az egész, mint a hegyről leguruló hógolyó, ami az emberek idióta viselkedése miatt egyre nagyobbra dagad. Igen, idióta, mert a fináléig egyik főszereplőnek se nagyon értettem a motivációját, miért nem képesek egy normális emberi kommunikációra. S talán ez volt az a kis különbség az értékelésben (no meg a lezárás), hogy a bagatellnek tűnő eseményből kifejlődött konfliktus érdemi okaira számomra túl későn derült fény.

Persze, ez így jó, ennek így kellett lenni, a tárgyalótermes rész a legjobb zsánerelemeket tartalmazza, nem kevés meglepetéssel, csak addig, míg odáig eljutunk, nem nagyon tudtam hova tenni egyik fél viselkedését sem. De nagyon sok minden volt a filmben a menekültkérdéssel kapcsolatban, ami napjainkra éppúgy vonatkoztatható, az egész manipulatív agymosó, gyűlöletkeltő propagandát is láttunk már többet is a történelemben. Mintha ebben a filmben az emberiség elmúlt mondjuk 1000 évének kivonata benn lenne, oldalak, fajok, vallások - s a belőlük eredeztethető ellentét minden aspekutsa. Érdekes módon a néző viszont nem tud állást foglalni, egyszer itt, egyszer ott áll, még én is furán éreztem magam, mert Toni gondolatisága némely pontban hiába jött be, viselkedésével mégsem tudtam maradéktalanul azonosulni. Az ember úgy van ezzel a filmmel, mint egy pingponglaba a meccs közben - egyszer itt, egyszer ott pattog. Nagyon jó volt látni (az A hullám is eszembe jutott közben), mivé tud fajulni az egész tárgyalás...

... s pont ennek tükrében éreztem a finálét kicsit összecsapottnak. Legalábbis nagyot néztem, hogy akkor most mi van, azt mondjuk értem, hogy az ügyvéd és lánya közti békét s hivatott volt szimbolizálni, de olyan nagyon hirtelen és hiteltelen volt mindenki részéről a pálfordulás. Különösen, hogy a végén mindenki gratulál mindenkinek - mintha a film meg elfelejtette volna, hogy közben meg az utcán már elszabadultak az indulatok, amivel kezdeni kellene valamit.

Mindegy, tök jó volt, egy újabb nagyszerű film a Közel-Keletről (mindkét értelemben), amit látni kell.


85%



.

Niwrok írta:

.
Húzós éjszaka az El Royale-ban

Ez is egy olyan film, amit úgy lehet a legjobban ajánlani, ha az ember nem mond róla semmit, hiszen a játékidő hosszúságát leginkább a folyamatos meglepetések és csavarok tudják ellensúlyozni... pedig egyébként drámaként és thrillerként sem utolsó.


8/10
.

Maxi egyetértek. Nem sok információm volt róla, csupán csak annyi, hogy valami Tarantino utánzat lesz, sok dumával, amiben egy pár ember pont akkor és pont ott van egyazon a helyen. De hogy miért... az volt a meglepi.

Természetesen az Aljas nyolcas legközelebi viszonyítási pont, de ez a film annál sokkal jobb, befogadhatóbb és szórakoztatóbb. Fordulatosabb, izgalmasabb, nekem legalábbis tök tetszettek az apró meglepetések, a váratlan elhalálozások, s bizony a végén egyáltalán nem voltam benn biztos, hogy mindenki túléli. Rohadtul tetszett az, ahogy egy eseményt több nézőpontból, kameraállásból bemutatják (Nyolc tanú), kvázi visszspörgetve az időt. A helyszín, az El Royale telitalálat, s kifejezetten jó ütemben voltak adagolva az egyes karakterek múltját feltáró flashbackek is.

Annyit nekem is simán megér, mint neked, én esetleg picit feszesebbre vágtam volna, no meg valahogy érdekesebbé tettem volna az elejét. Az ugyanis talán a fejbekólintásig (vagy a lövésig, nem tudom már, mi volt előbb) kicsit unalmas... talán kicsit sok a felesleges duma - ami bizony nem Tarantinos, de ettől függetlenül valóban remek dráma és thriller is egyben. Szerintem ezt majd megveszem és megnézem mégegyszer (magyarul is), s akkor majd talán lesz kis időm írni is.



80%



.

Niwrok írta:

.
Bird Box

Összességében úgy látom, hogy még a pörgősre és sokkolóra megcsinált bevezető, a közepesen langyos házbeli éldegélés és a vak vízitúra hangulata mellett is a Bird Boxban a külső fenyegetéssel szemben nagyobb szerepet kap a belső "utazás" és "felfedezés", nekem ez tetszett benne. Mert a külsőségeit nézve és a ladikos szakaszt leszámítva a Hang nélkül nekem jobban bejött.


7,5/10
.

Ez viszont picit jobban bejött, mint neked. Természetesen végig a Hang nélkül dörömbölt a fejemben, de ez valahogy most más volt. Ez olyan Suzanne Bieres volt...

Ha én írtam volna először erről, biztos ódákat zengtem volna a kezdéséről, milyen feszült érdekes és felcsigázó az egész, ahogy a Fiú és a Lány (lol, TCW) hallgatják az Anyát. Ahogy a kataklizma megtörténik, ahogy kialakul a helyzet, ahogy összezáródik a kis csapat, az nagyon tetszett. A vakon vezetés is bejött - kicsit TWD jellege volt - s nekem nem volt annyira nyűgös a házbeli egyhelyben járás sem.

Oké, a két terhes nő, a szerelmi románc tényleg lassítja a cselekményt, de ettől lett olyan igazán suzannebieres az egész. Nagyon érződik megint a gyerekek iránti elkötelezettsége, ahogy az anyából Anya lesz, az egész belső jellemfejlődés... de nekem ezen kívül éppoly hangsúlyos és jó volt a külső fenyegetés is. A rendezőnő talán kicsit meglepő módon remekül bánt a thriller/horror elemekkel, egy igazán feszült és pörgős mozit hozott össze - olyan "poénokkal", mint pl a betakart szemű túlélők mellett mi van a vakokkal. Ők ugye alapból nem látják azt az entitást, ami miatt mindenki öngyilkos lesz - nos, erre is nagyszerű megoldás van. Icipicit talán az volt sablonos, hogy megint egy apokalipszis utáni állapotban megint van egy messzi távolban egy túlélőtábor, ahova menekülni kell.

De ettől még qrva jó az egész, csak picit marad el a Hang nélkültől. Szerintem ez is TOP 10 lesz jövőre, ha SB beletette volna az a kőkemény drámaiságát, amit szokott, még ütősebb lehetett volna.




80%


.