Niwrok írásai 2.0

.
Daredevil S2




Noha az első évad nagyon tetszett, a legjobban a Defenderst felvezető Marvel-sorozatok közül, a második évadnak egy kicsit vonakodva álltam neki, pedig akár már az első után közvetlenül megnézhettem volna. Ennek egyik oka az volt, hogy a Daredevil egyik fő élményfaktora tűnt el nálam azzal, hogy Matt megkapta a jól ismert szarvacskás kezeslábast, legalábbis én az évadzárót találtam a leggyengébbnek, és ezt a jelmezzel kötöttem össze. A másik az volt, hogy amíg a Daredevil mozifilmet még úgy-ahogy kedveltem a moziban (Ben Affleckkel együtt), az tudható volt, hogy Matthez két olyan karakter csatlakozik így vagy úgy, akikről igencsak rossz filmes emlékeim vannak, mert a Punishernél (mármint az első, Thomas Jane félénél) és az Elektránál kevés elcseszettebb képregényes feldolgozást láttam eddig.

A Daredevil stábja aztán megint megcsinálta, és mindkét karaktert szinte tökéletesen illesztette be Hell's Kitchen díszletei közé, kezdve Frank Castle-lel. Azon természetesen nem változtattak, hogy a családja megölését megbosszulni akaró katonáról van szó, ahogy végre azon sem, hogy a készítők ezt leginkább sok géppuska-sorozattal képzelik el (amitől már jobb lett, mint a béna mexikói szappanoperával megfojtott mozifilm), de ahogy Jon Bernthal (a TWD Shane-je) megtestesíti Punishert, és ahogy úgy állítják szembe Matt-tel, hogy igazából a köztük levő hasonlóságra építenek, az önmagában is baromi jó volt. Fisk kiesésével és a kínaiak meg a japánok visszavonulásával ugyanis a kisebb bűnözői csoportok, utcai bandák ideje jött el, akik próbálják kitölteni a megüresedett alvilági posztokat, de az ezzel együtt járó leszámolásokról lassan kiderül, hogy nem is a csoportok estek egymásnak, hanem egy külső erő, egy egyszemélyes hadsereg kezdte következetesen írtani őket az utolsó szálig. Persze lehet mondani, hogy ki ejt könnyet pár tucat kilyuggatott vagy véres masszává lőtt bűnözőért, de itt jön képbe Daredevil, aki -csóró Batmanként és jogászként is- ellene van az emberölésnek... mégis, Punisher felbukkanásával ő lesz az, aki a közvélekedés szerint utat nyitott a megoldást az erőszakban látó holdkórosok felé. Hiszen amit mindketten csinálnak, az csak a végeredményben tér el, az eszközeikben alig... és Matt is tudja, hogy sokszor hiábavaló próbálkoznia, mert akiket elkap, azok akár pár órán belül újra az utcán lehetnek a jó ügyvédeiknek és a törvényes rendszer korrupt elemeinek hála, Frank módszere meg elég végleges.

Elektra már nem volt ennyire pozitív meglepetés, de legalább Jennifer Garnerénél jobb volt. Az ő karakterének azzal próbáltak egy új réteget adni, hogy Matt volt főiskolai barátnőjeként lép be a sztoriba, ami annak viharos volta és még viharosabb lezárása miatt jól színesíti a mostani kapcsolatukat is. Kár, hogy ez egyben olyan visszaemlékezésekkel is jár, ahol Charlie Cox fejét röhejessé torzítva próbálják érzékeltetni, milyen kis gyík volt Matt a Netflix stylistja nélkül. A nagyobbik baj viszont az, hogy sem különösebben érdekessé, sem az elvárható mértékben szimpatikussá nem sikerült tenni Elektrát, aki nappal az elkényeztetett milliomoscsemete-üzletasszony szerepében pózol, aki rettentő módon unja a milliomos létet, és azt, hogy Matten kívül semmifajta kihívást nem jelentenek neki az emberek... és mi is tudna izgalmasabbá tenni egy unott, gondtalan életet, mint az alvilági kapcsolatok és az általuk előidézett életveszélyes helyzetek? Miss Nachios hivatott mozgásban tartani az akciójeleneteket azzal, hogy Mattet folyton elrángatja mindenféle éjszakai bevetésekre, amiknek célja egy rejtélyes jakuza szállítmány eredetének és helyének felderítése, majd megszerzése, amik során hol nindzsákkal kerülnek szembe, hol fény derül Elektra és Matt régi közös ismerősére, hol egy régi szereplőt hoznak vissza a múltból, míg végül a szálak az Iron Fistben általam már "előre" megismert The Hand misztikus szervezetéhez kezdenek vezetni.

Az elejét, sőt, nagyjából a tizedik részig nagyon bejött az egész, amíg inkább a Punisher és az ügyvédkedés volt a téma. Tetszett, ahogy Matt és Frank ellentéte a -leginkább kezdeti- nyílt egymásnak feszüléseken (és azon a frenetikus "vágatlan" lépcsőházi verekedésen!) túl olyan remek vitákig fajul, mint amit a tetőn folytatnak arról, milyen sorsot is érdemelnek a bűnösök. Másrészt egy-egy harcuknak is egyedi hangulatot kölcsönöz, hogy amikor egy oldalon vannak, akkor is Mattnek nem elég a rohamozó gengszterekre figyelni, hanem arra is kell, hogy Frank se végezzen senkivel, más csak megszokásból sem. Ennek csúcsán meg, ahogy egy-két részig uralkodó lett a tárgyalótermi-jogászos műfaj, és ahogy ennek keretében a Nelson & Murdock Ügyvédi Iroda nekimegy a kerületi ügyész Reyesnek, és remekül rátapintva a stílusra Mattnek és Foggynak is olyan dumái, olyan érvelései vannak, hogy beszarás, hogy a legtöbbön Karen is már csak vigyorogni tud a háttérben, az valami hatalmas!

De ahogy Matt egyre kevésbé tudja összeegyeztetni az éjszakai műszakot, a portyákat a hivatásával, ahogy Foggy és Karen is csalódásukban külön utakon kezd járni, és ahogy a részek egyre inkább misztikus ködbe kezdenek burkolózni, úgy az én lelkesedésem is alábbhagyott. A Handnek már "legutóbb" is voltak bizarr megnyilvánulásai, de attól, hogy valami ősi és misztikus, még nem kéne ennyire zavarosnak lennie, és az egyre szaporodó nindzsatámadások közepette egyre kevésbé érdekelt, hogy ki és mit kotyvaszt abban a nagy köcsögben... De ez lett volna a kisebbik baj, közben viszont egyre kevésbé volt idő jó fordulatokat és jó párbeszédeket írni, csak az volt a lényeg, hogy némi csöpögős vagy ködös közhely kitöltse az időt két bunyó között, és hogy mindenáron legyen legalább egy fordulat minden részben, ha semmi értelme, ha az egész légből kapott vagy totálisan összecsapott, akkor is. Ahogy Matt egyre inkább a Handre kezd koncentrálni, ahogy egyre több mindent áldozott fel a küldetésért, úgy a stáb is egyre több mindent áldozott fel, amiért kedvelem ezt a sorozatot. Az első évadnál az utolsó részhez írtam, hogy olyan volt, mintha az írók ott jöttek volna rá, hogy még mennyi mindent össze kell kötniük vagy el kell varrniuk, és nekiálltak kapkodni, amiből csak káosz és idegeskedés lett... itt az utolsó három rész volt ilyen, olyan kínosan otromba megoldásokkal, mint az a buszos hülyeség, aminek se füle, se farka, közben meg olyan erőltetett az egész a nyomjelzős fickóval, hogy én szégyelltem magam miatta.

A Daredevil ezzel együtt is egy remek sorozat, de igazán addig tudott lenyűgözni, amíg önállóan tudott létezni, és minél inkább csak a Defenders és a Punisher spin-off előkészítésére használták, annál kevésbé. Azzal eltűnt belőle az igazi élet, és megjelent a helyén a túlzott képregény-íz, és az nem állt jól ennek a pörgős párbeszédekben és akciókban egyaránt bővelkedő évadnak.


8/10
.

Niwrok írta:

.
Daredevil S2

... de ahogy Jon Bernthal (a TWD Shane-je) megtestesíti Punishert, ...

8/10
.

Köszi az írást, magam részéről annyit tudok hozzátenni, hogy a kiragadott félmondat első fele lenne egyedül, ami a TV elé ültetne, de ugyanazzal a lendülettel a második fele fel is keltene onnan.

Mindegy, van más, aki ezt nézi majd helyettem.



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Daredevil S2

... de ahogy Jon Bernthal (a TWD Shane-je) megtestesíti Punishert, ...

8/10

Köszi az írást, magam részéről annyit tudok hozzátenni, hogy a kiragadott félmondat első fele lenne egyedül, ami a TV elé ültetne, de ugyanazzal a lendülettel a második fele fel is keltene onnan.  Mindegy, van más, aki ezt nézi majd helyettem.

Én azért még annyit hozzáteszek, hogy ha egyszer megkérdeznél, hogy az eddig itt előkerült sorozatok közül melyik lenne az a három, amit leginkább megnézésre ajánlanék, amit a Listához adatnék (persze nem korlátozva csak ezekre, de tényleg "leginkább"...), akkor a Daredevil köztük lenne. Például a buzi zombi helyett   .
De persze azzal sincs baj, ha nem kérdezel meg... muszájból még senki sem talált jónak egy sorozatot   .
.

Niwrok írta:

Daredevil S2

Én azért még annyit hozzáteszek, hogy ha egyszer megkérdeznél, hogy az eddig itt előkerült sorozatok közül melyik lenne az a három, amit leginkább megnézésre ajánlanék, amit a Listához adatnék (persze nem korlátozva csak ezekre, de tényleg "leginkább"...), akkor a Daredevil köztük lenne. Például a buzi zombi helyett   .
De persze azzal sincs baj, ha nem kérdezel meg... muszájból még senki sem talált jónak egy sorozatot   .
.

 buzi zombi parkolópályán van...

Értem én, de egyszerűen ha csak meghallom ezeket a karaktereket, kiráz a hideg. Elég mély sebeim vannak képregényfilmek terén, kész csoda, hogy amik működnek, azok működnek.

Inkább a TURN meg az Outcast. Sőt... inkább még Banshee is...


.

R2-D2 írta:

Inkább a TURN meg az Outcast. Sőt... inkább még Banshee is...

A TURN már tudtommal a Listán van, azt már nem kell "hozzáadatnom" .
Az Outcast S2-ről hamarosan olvashatsz, de az messze van attól, hogy külön ajánljam, bár neked az egyre TWD-sebb hangulata miatt biztos bejönne... mondjuk amikor hónapokig kénytelen vagy nélkülözni Rickéket .
A Banshee viszont igen, igen és IGEN, ott lenne a Big3-ben !

De nem kérdeztél .
.

Niwrok írta:

De nem kérdeztél   .
.

Most nem, de a Banshee régóta radar fölött van, ráadásul "a lépcsőházban csak a macska nem ajánlotta" (  ) eddig - vagy valahogy így.  

Kicsit visszatart az agyatlan stílusa, de majd meglátom. Asszem két hét és GoT, az most mindennél fontosabb lesz.

Amúgy meg.... nem kell kérdezni, ismerlek.

Niwrok írta:

.
Annabelle 2: A teremtés / Annabelle: Creation

8/10
.

EZ is egy vélemény...

Nem mondom, hogy néhány dologban nincs igaza, de ha szigorúan vesszük, semmi horrort nem érdemes nézni. Mindent 20 éve kellett volna.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Annabelle 2: A teremtés / Annabelle: Creation

8/10
.

EZ is egy vélemény...
Nem mondom, hogy néhány dologban nincs igaza, de ha szigorúan vesszük, semmi horrort nem érdemes nézni. Mindent 20 éve kellett volna.

A 30 néző, aki a felénél kiment, az meg is érdemli, hogy kiment, de ebből következtetéseket levonni...

Az egyébként közben eszembe is jutott, hogy ez a sztori valószínűleg csak azért lett összekötve a babával, és azon belül is Annabelle-el, mert így nagyobbat gondoltak róla kaszálni. De a baba nélkül, sima démonosan is ugyanígy működött volna, mert az ijesztések nagy része elszakadt a babától.

Spoiler:

Igen, ez mindig kifogás, hogy a horror nem tud megújulni, de hát amit bemutat, abban hogyan is tudna, az ahogy-ban meg azért itt voltak jó ötletek.
.

.
The Defenders S1




Akik bármekkora érdeklődéssel olvasták a Marvel-Netflix együttműködés darabjairól szóló írásaimat, talán meglepődnek azon, hogy ez most került sorra, hiszen a kirakós egyik darabja hiányzik. De az a helyzet, hogy frissessége miatt is vonzóbb volt az együttműködésre kárhoztatott Defenders, meg a Daredevil S2 után most még annyira nem felejtettem el a Hand mesterkedésének részleteit, így inkább ezt választottam... meg ez csak nyolc rész volt. Azzal együtt, hogy tudomásul vettem, hogy Luke Cage történetének lesznek homályos részletei, még ha a lényeget már megtudtam akkor, amikor vendégszerepelt a Jones P.I.-ban... és csak reméltem, hogy az egynegyed rész homály nem megy az élmény rovására.

Nem derül ki, hogy melyik száltól mennyi idő telt el, de az biztos, hogy elég messziről veszi a lendületet a sorozat (legalább annyira, hogy egy felhőkarcoló felépülhessen...), hogy végre kiderüljön, miért is ásatta a Hand azt a több kilométer mély gödröt Manhattan közepén. A múltkor tárgyalt évadzáró következményeként Matt bedobozolta az ördögjelmezt, és azóta kizárólag a városlakók jogi védelmére koncentrál, persze most már Foggy és Karen nélkül. Cage épp szabadul a sittről, ahova valami harlemi bűnbandát felszámolva került be, amely városrészben ezért ő lett a mély tisztelet övezte őrangyal. Danny Coleennal karöltve nemzetközi hajtóvadászatát folytatja a Hand ügynökei ellen. Az egyetlen, akinél a folytatás közvetlennek tekinthető, mintha csak pár perc telt volna el, az Jessica, hiszen pontosan az a megkeseredett alkesz magánnyomozó, mint volt, azzal a különbséggel, hogy sokkal gyakrabban kell melegebb éghajlatra elhajtania az újkeletű ismertsége miatt őt kereső ügyfeleket. Bár nekünk nézőknek egyértelmű, hogy ketten is nyílt összetűzésbe kerültek a Handdel, és Claire-en keresztül a kapcsolat is megvan, de kell még hozzá Jessica nyomozása egy eltűnt építész után, hogy Cage a kis védencei miatt belefolyjon egy robbanóanyagos rendőrségi ügybe... továbbá kell még egy földrengés, hogy mindezt összerázza... szó szerint.

Az mindenképpen egy jó pont, hogy az eddig többször kiemelt homályosságnak/zagyvaságnak vége, a misztikus köd végre felemelkedik a Handről, és szemtől szemben kell most már helyt állniuk. Előkerülnek a nemzetközi hálózatuknak az alapjai, az Öt Ujj (mármint az a három, akit eddig nem ismertünk, mert Madame Gao és Bakuto ugye már leleplezte magát), így például a vezetőjük is, aki Sigourney Weaver alakjában most éppen Alexandrának hívatja magát. Megismerhetővé válik a múltjuk, a céljaik (ami még mindig leginkább az örök életet foglalja magába), és az is, hogy azért nem annyira egységes az ő szervezetük, láttuk már, hogy képesek többször is a maguk számára tét nélküli rivalizálással fogyasztani az erőforrásaikat önmaguk szórakozására. A baj csak az, hogy a Handről ebben a nyolc részben kiderül, hogy egy hatalmas lufi... Rá lehet fogni persze, hogy a halál szelét megérző Alexandra kapkodása vagy az egyre jobban kiapadó örök élet forrása miatti zavarodottság és bizalmatlanság okán nem tudják összerántani és hasznosítani a kezükben levő globális hatalmat, de az még így is rém nevetséges, hogy a mindenkinek a szívébe rettegést költöztető háttérhatalom mindössze egy-két száz verőlegényt tudjon kiállítani akkor, amikor igazán a lét a tét. Amekkora felhajtás volt eddig körülöttük, akkora csalódás, hogy az évtizedek óta dédelgetett tervüknek (amiben akkora meglepetés azért nincs, mert hát nyilván az emberek azért szoktak több száz méter mély gödröket ásni a földbe, mert kell nekik az, ami lent van) ilyen rövid idő alatt véget tud vetni négy NB II.-es szuperhős (úristen, elspoilereztem a végét, jaj!), arról nem is beszélve, hogy egyiküknek alig pár perc szöveges rész jut, mielőtt a feje a porba hullana. Így is csak azért húzódik ilyen sokáig a dolog, mert hőseink túl lusták, beképzeltek és hülyék összerakni azt, amit a Handről tudnak, és mert időnként ők is összeakasztják a cicabajszot.

Mert azért -ahogy a "nagytesóknál"- náluk sem csak annyi a sztori, hogy szépen leülnek egy asztal köré, mindent megbeszélnek, aztán kart karba öltve nekiindulnak, hogy eltörjenek pár "ujjat". Ha valami kiderült az eddigi évadokból, az az, hogy ezt a négy embert nem lesz könnyű rávenni az együttműködésre, és ez lett az, ami a Defenders csúcsa lett, amiért érdemes volt megnézni. Mert ha eltérő mértékben is, de mindegyik szereplőt meg tudták kedveltetni velem, a rigolyáik és a nehéz természetük ellenére is, és ezeket a személyiségjegyeket, múltbeli hagyatékokat érdekes volt összefésülve látni, hogyan hatnak egymásra. Hogy a pacifista Luke-ot alig érdekli más, mint Harlem biztonsága, vagy Jessicát a napi whiskey-adag bevitele, ami mellett nehezen fért el az önfejű, bűntudatos Danny küldetéstudata, vagy az, ahogy Matt számára ez az ügy személyessé vált... duplán is, így persze a titkolózásával (már csak azért is, mert csak neki rejtett az alteregója) nehezen képes bensőséges bizalmat kiépíteni a társaival. Mert az várható volt, hogy a tanítómestere, Stick újra felbukkan, nem hagyva ki élete sorsszerű küzdelmét, és amit tenni próbált, az is legfeljebb azok számára lehetett meglepetés, akik még nem figyeltek, mennyire szélsőségesen gyakorlatias tud lenni az öreg... de aki emlékszik még a mozifilmekre, vagy ismeri az egyik karakter történetének alakulását (vagy volt tippjük, mire való a nagy köcsög), az tudhatja, hogy egy másik szereplő visszatérése is csak idő kérdése volt. Ehhez jönnek hozzá az egyes karakterekhez kötődő mellékszereplők (Karen, Foggy, Trish, Hogarth, stb.), akik ugyan most inkább csak olyan baráti-érzelmi kapcsolatokként jelennek meg, akiket az aktuális akció veszélybe sodorhat, vagy éppen csak díszítő elemek egy-egy beszélgetéssel, de annak nagyon kellemesek, kicsit fenntartva a szociális érintkezést két támadás között.

Ahhoz képest, hogy a Netflixnél évadokon át szövögették a Hand tervét, ami akár egész New York pusztulását is okozhatta volna, most alig lett ez több, mint ürügy arra, hogy a négy hősüket egy sorozatba tereljék, és a köztük levő csipkelődésekkel szórakoztassanak, miközben verekedésekkel pörgetik fel az izgalmat. Ezzel együtt meg azzá vált, amit el akartak kerülni azzal, hogy ezek a sorozatok a tévére költöztek: egy másodvonalas Avengersszé szűkebb környezetben, kisebb kasszával, kevesebb high-tech-kel és félisteni hatalommal. Persze a hosszabb játékideje miatt mégiscsak több személyes kapcsolatot, több érzelmet tudott és akart bemutatni, mint a Marvel-mozifilmek, de a célja a Defendersnek, mint közös epilógusnak ettől még nyilvánvalóan az lett, hogy seggek legyenek szétrúgva. Így igazán csak 7-est akartam adni, de az, ahogy Matt történetét alakították, amekkora jelentőséget adtak mindebben az ő múltjának, és ahogy Misty Knight meg a harlemi rendőrség (bizony, itt még az általában hiányolt rendfenntartók is bekapcsolódnak a sztoriba, hogy felelősöket keressenek a szanaszét hagyott hullákért és rombolásért   ) részt vett ebben az egészben (biztossá téve, hogy a Luke Cage S1 még idén sorra kell kerüljön nálam), az feljebb tornázta az élményt valamivel.


7,5/10
.

.
Hölgy aranyban / Woman in Gold



Annak ellenére, hogy a film alapjául szolgáló történet alig 10-15-éves, és a földrajzi távolság sem túl nagy, még csak nem is hallottam róla, és ha nem azok keltik életre, akik (Helen Mirren, Ryan Reynolds, Daniel Brühl, Katie Holmes, stb.), talán most is így lenne. Pedig van benne minden, amitől egy film alapból is érdekes lehet: kincs utáni hajsza, némi nyomozással fűszerezve, és adottak az esendő főszereplők is, szembeállítva a saját hatalmával és erejével kérkedő ellenféllel. Talán kicsit túlságosan is adottak...

A zsidó holokauszt idején Bécsből elmenekült, Los Angelesben élő Maria Altmann örömmel olvassa az újságban, hogy az osztrák kormány bő ötven évvel a Harmadik Birodalom bukása után hajlandó felülvizsgálni azoknak a műkincseknek a helyzetét, amiket a nácik a zsidó családoktól koboztak el, és kerültek azóta osztrák múzeumok kezelésébe. Az idős hölgy -különösen a testvére halála után- fontosnak tartja nem pusztán az igazságtételt, hanem a múlthoz való kötődés ezen lehetőségét, leginkább azon portré kapcsán, amit Gustav Klimt a nagynénjéről, Adele-ről festett, ezért megbízza az egyik régi barátnője kezdő jogász fiát, Randy-t, hogy legyen segítségére a jogi ügyek bonyolításában, lévén ő maga ehhez vajmi keveset ért. Randy azonban a szükséges kérelmek beadása után falakba ütközik, a tisztának tűnő helyzet ellenére a beadványukat elutasítják, nem elhanyagolható okból amiatt, hogy a festmény, "Hölgy aranyban" néven azóta az osztrák műkincsvagyon meghatározó darabja lett, a bécsi Belvedere Képtár egyik ékköve. Dávid és Góliát sokadik harca kezdődik meg ezzel egy festményért... egyért a több százezer hasonló sorsú műkincsből.

Elsőre ugyan ki ne a szegény gyászoló néninek adná a festményt már az alaphelyzet bemutatásakor az arrogáns, kéjesen vigyorgó, pöcsfej múzeumi bürokratával szemben? Pedig ez a könnyű ítélkezés, amire a forgatókönyvíró is készséggel rájátszik, sajnos egyre súlyosabb leegyszerűsítéssé vált számomra a film nézése során, miközben a történet igazi varázsa éppen annak árnyaltságában rejlik. Ellenben a filmből a stábnak nem nagyon látszik más célja, mint hogy egy modern kincsvadászatot ismert színészekkel játszassanak el, alig pár mondatot vagy pillanatot szánva arra, hogy az "arany" megszerzésén túl milyen érzelmek is járnak az ügy nyomában (Maria vonakodása a bécsi utazástól és Randy kiborulása a mosdóban volt talán ilyen). Tették ezt attól sem zavartatva magukat, hogy mondjuk Reynolds képtelen volt otthon hagyni a komikus énjét, így minimum furcsán hat az egyébként meglehetősen komor történetben. A szándéknak aztán nem csak olyan következményei lettek, hogy az egyre jobban elhúzódó jogi csatározás feszültségét Randy otthoni, családi problémáival próbálták érzékeltetni, meglehetősen sablonosan, hanem hogy egyben olyan, Kicsi Joe-nak való skatulyákkal is, mint hogy az amerikaiak mind kis hősök, az osztrákok meg mind tolvaj szemétládák... Mi más indokolná, hogy az egyetlen "utca embere", aki megszólal a filmben, azt sugallja, hogy Ausztriában nem változott semmi hatvan év alatt sem, vagy azt -még ha ez csak a valós események fényében válik zavaróvá-, hogy az egész ügyet felgöngyölítő Hubertus Czernint asszisztenssé és narrátorrá degradálták? A felszínességnek hasonló problémájával küzd a történet múltbeli szála, ami hiába remekül megcsinált illusztrációja a festmény történetének és a történelmi háttérnek -utóbbiba például az Anschlusst is belefoglalva-, nincs egy súlycsoportban a jelenkori szállal sem... talán éppen csak a bevonulás és a nácikat fogadó ünneplő tömeg képei során.

Mert ugyan a film megmarad a téma mélyebb, általános érvényűbb gondolatainak puszta pedzegetésénél, de azzal a kevéssel is alapot szolgáltat a saját létjogosultságára a sokak által már talán unalmasnak tartott téma egyéb filmjei között, és ezzel egyben kiemelkednie az átlagból. Itt ugyanis nem maga a holokauszt a téma, még ha természetesen szóba is kerül a rokonok, szomszédok, barátok halála, elvesztése, sebei és nyilvános megalázása kapcsán, hanem hogy annak ellenére, hogy az hetven éve történt, nem lehet úgy tenni, mint ha nem lenne hatása a mai korra, nem lennének következményei a jelenben. Adele Bloch-Bauer portréja nem csak kalandos történetű festményként válik érdekessé (már csak abból a szempontból is, hogy itt nem összevásárolt értékekről van szó, hanem közvetlen megrendelésre készült családi örökségről), hanem egyben jelképe is annak, amiben a mostani generációnak van felelőssége. Vagy tényleg félre lehetne söpörni valakinek a jogos tulajdonához való igényét (még ha a film szerencsére a feszültség és a kiegyensúlyozottság érdekében újabb és újabb információkat csepegtet is arról, hogy hogyan is áll ez a "jogosság", ez egy jó pontja volt a dramaturgiának), csak mert a rablógyilkosság már olyan régen történt, mert azóta a műkincs többször gazdát cserélt, mert azóta olyan sokan megkedvelték a festményt, és egyébként is már olyan "sokszor" kárpótolták a családok maradványait? Vagy éppen lehet-e kérdés az emlékezéshez való jog elévülése, hogy mondjuk ennyi év után kevésbé kell-e, lehet-e emlékezni arra, kevésbé sokkoló-e a túlélő családokon belül az, hogy a dédpapa nem csak úgy halt meg, hogy elgázolta egy busz, hanem hogy több százezer társával együtt a származásáért és a vagyonáért elgázosították (ezért is jó az a jelenet, ahogy Randy -talán életében először- megérzi ennek a súlyát)? Nem visszataszító-e arra apellálni, hogy előbb-utóbb minden érintett meghal, aki követelésekkel élhetne mondjuk egy ilyen "PR-akció", egy jogi procedúra kapcsán, a rokonok feledésbe vesznek, és akkor végre minden csendben maradhat úgy, ahogy van? Íme egy film és egy történet, ami bőven túllép azon, hogy sajnálatot és bűntudatot próbáljon generálni azokban, akik egyiket sem érzik talán magukénak, sőt, épphogy sérelmezik... ellenben megteszi ezt az új hibákért, a mostani bűnökért. És onnantól jöhet a néző, hogy ő ezt hogyan ítéli meg...

Ha csak a filmet nézem, akkor a sztárszínészek ellenére is egy jól, de különösebben nem maradandóan megcsinált darab lett, pár gyengeséggel, ami sajnos az indokoltnál többször nyúl felszínes, egyszerű eszközökhöz, fenntartva a drámai és a tárgyalótermi kalandfilm látszatát. Pedig a kérdések, amiket a film felvet, még ma aktuálisak, mert nem csak a II. világháborúban elkövetett tettekből próbál újabb érzelmeket kifacsarni, hanem teszi ezt abból az állapotból, ami azok eredményeként a mai napig fennáll.


7,5/10
.

.
Sneaky Pete S1




Amikor először felfigyeltem erre a sorozatra, az igazán még csak a címszereplőt alakító Giovanni Ribisi miatt volt, akit nagy átváltozóművésznek tartok, de nehéz olyan filmjét kifogni, ami nem valami idétlen vígjáték. Később tetszett meg egyáltalán a sztorija, ami nem csak a Banshee-re emlékeztetett, de egy Agatha Christie regényre is (nem tudom, ezért-e, de a Krimi Királynőjét meg is említik az egyik részben). Aztán minél többet olvastam róla, annál szimpatikusabb lett a háttere és a gárdája miatt.

Marius Josipovic három évet töltött a hűvösön csalásért, de ez az idő még a viszonylag jó körülmények ellenére is a pokollal ért fel neki. A cellában ugyanis egy Pete nevű fickó volt a társa, aki ez alatt az idő alatt megállás nélkül a gyerekkori nyári élményeivel traktálta; a nyarakról, amit a nagyszüleinél töltött, a tóról, az almafáról, az unokatesókról, és hogy húsz éve nem látta őket. Amikor aztán a szabadulását követően Marius megtudja, hogy egy korábbi "kölcsön" miatt veszélyes lenne visszamennie New York-ba, úgy dönt, hogy saját hasznára fordítja mindazt, amit Pete-től a családról megtudott, és felvéve a személyiségét a "rokonoknál" húzza meg magát. Annyi biztos, hogy Pete még évekig rács mögött kell maradjon, arról az oldalról nem fenyegeti a lebukás, de azzal kevésbé tud számolni, hogy a kedves nagyszülők sem azok a cuki pecázós-sütisütős nagyszülők, akik a 10 éves Pete emlékei között voltak. A családi vagyont jelentő befektetői irodáról kiderül, hogy egy alig vegetáló óvadékügynöki vállalkozás, hogy az uncsitesók közül az egyik zsaru lett, hogy a rokoni kapcsolatok amúgy is elég kusza hálójában Pete anyja még a többiekhez képest is rejtélyes... meg hát titka mindenkinek van. A másik oldalról pedig a "hitelezője", Vince kezdi el szorongatni Marius tökeit, azzal fenyegetőzve, hogy ha már az első héten nem tesz le egy szabad szemmel is jól látható összeget engesztelésül és a törlesztés iránti elkötezezettségét mutatandó, akkor kénytelen lesz minden hét késedelemért egy-egy darabot lemetszeni Marius öccsének, Eddie-nek a testéről.

Hogy egy kicsit előreszaladjak a konklúzióig, kár, hogy ebből az összetett alaphelyzetből nem sikerült többet kihozni. Ennek az egyik oka az lehetett, hogy a vetítés körülményei miatt folyamatában változott a koncepció (a pilot idején még nyomozós sorozatnak szánták, ami pár rész után átment drámasorozatba), és közben túlságosan szét is aprózódott az egész... legalábbis szerintem olyan lesz, ha egy tízrészes sorozatot hatan írnak meg nyolcan rendeznek. A másik bajom meg az volt, hogy a sorozat zsúfolt is lett, főleg a családi oldala, Pete-é. Jó pár olyan szereplő van a Murphy-családon belül, akinek már megint azt kell mondanom, nem szerepe van, hanem funkciója, és azon kívül, hogy közösen reggeliznek, szinte semmi olyan nincs bennük, amitől családként viselkednének. Különösen bántotta a szemem Carly, aki csak azért szerepelt, hogy a pimasz tinédzser álcája alatt Pete után kutasson, játszva a magánnyomozót egy Google-lal felszerelkezve, lebegtetve a lebukást, és sem a 30 éves rendőr testébe bújt középiskolásként viselkedő/idétlenkedő Taylor, sem a hisztérika, a volt férjével évődő Julia nem volt sokkal jobb. Már csak azért sem, mert az egész családi biznisz hiteltelen, ha az utódként kijelölt Julia ennyire béna, vagy ha a nagymami benyalja a legátlátszóbb csalást is (olyan röhejes "fordulatokat" eredményezve, mint a radioaktív macskaalom   ), és akkor a papi is hiába adja az alvilági kapcsolatokkal bíró családfőt. Voltak persze tetszetősebb, érdekesebb jelenetek, főleg az utolsó pár részben, de a szabadon lógó szálak sokasága és az állandóan a meghökkentésre, az erőltetett feszültségkeltésre vonatkozó igyekezet miatt még csak meg sem közelítette azt, amit az alaphelyzetből kiindulva el tudtam képzelni.

Marius oldala, vagyis a Vince körül zajló, a múltba nyúló események sokkal jobbra sikerültek, talán nem függetlenül attól, hogy az egyik ötletgazda/producer számára annyira személyes volt a projektnek ez a része, hogy szerepet is vállalt benne... és akit egyébként Bryan Cranstonnak hívnak (Walter White, ha így jobban beugrik...   ). Ami itt történik -az egész csapat figuráival, a hosszú időn át érlelt bosszúval, a mentőakcióval, az idővel való versenyfutással és a meneküléssel-, ahhoz képest az egész Pete-szál csak a pénz megszerzése felé vezető rögös út, némi izgalommal és humorral fűszerezve meg az oroszlánverem és a csapdaállítás hangulatát... Ezen az oldalon szinte az összes résztvevő hangulatos, főleg ahogy Marius kénytelen nem csak loholni a többiek balfékeskedése után, hanem igazán elemében lehet, de közben olyan embereket kell visszaédesgetnie, akiket egyszer már vastag szarban hagyott. Az olyan tagok, mint Porter, Karolina vagy Marjorie akár egy Ocean's- vagy -kicsit persze visszavéve az illúzióból   - egy Szemfényvesztők-filmben is megtalálnák a helyüket, de a kedvencem mégis Eddie, Marius öccse lett a kettőssége miatt. A kölyök ugyanis fontos eleme az átveréseknek, remek szeme van például a kártyaasztalnál elkövetett csalásokhoz, de megvan az a gyengesége, hogy bármennyire szereti is a bátyját meg a csapatot, a stressz- és fájdalomtűrő képessége valahol a búvárbéka feneke alatt van, így a legkisebb fenyegetésre, beijesztésre is pacsirtaként kezd dalolni bármiről. Őt Michael Drayer játssza, akit már lehetett itt-ott látni (pl.: Mr. Robot), de sokan vannak rajta kívül is ismerős arcok... Cranstont és Ribisit meg talán nem kell bemutatni senkinek, aki filmeket/sorozatokat néz.

Hiába szerettem a karakterek és a szövegeik többségét, a cselekményvezetés hiányosságai és pár töltelék szereplő miatt néha még a legizgalmasabb percek is közönybe vagy akár nevetésbe tudtak torkollni. A Sneaky Pete remek heist-sorozat (pontosabban con-sorozat) lehetett volna, talán másnak az is lesz, de engem egy féllábú bűvészre emlékeztetett, aki az amúgy szórakoztató mutatványai között előadott, unalmas kártyatrükkjeit a seggéből elővarázsolt tűzijátékokkal próbálta kompenzálni. De ennek legalább várható a folytatása, abban még hagyom bizonyítani...

6,5/10
.

Niwrok írta:

Sneaky Pete S1

Aztán minél többet olvastam róla, annál szimpatikusabb lett a háttere és a gárdája miatt.

 Hogy te miket találsz...  én még csak nem is olvastam róla...  

Niwrok írta:

Marius oldala, vagyis a Vince körül zajló, a múltba nyúló események sokkal jobbra sikerültek, talán nem függetlenül attól, hogy az egyik ötletgazda/producer számára annyira személyes volt a projektnek ez a része, hogy szerepet is vállalt benne... és akit egyébként Bryan Cranstonnak hívnak (Walter White, ha így jobban beugrik...   ).

Hiába szerettem a karakterek és a szövegeik többségét, a cselekményvezetés hiányosságai és pár töltelék szereplő miatt néha még a legizgalmasabb percek is közönybe vagy akár nevetésbe tudtak torkollni. A Sneaky Pete remek heist-sorozat (pontosabban con-sorozat) lehetett volna, talán másnak az is lesz, de engem egy féllábú bűvészre emlékeztetett, aki az amúgy szórakoztató mutatványai között előadott, unalmas kártyatrükkjeit a seggéből elővarázsolt tűzijátékokkal próbálta kompenzálni. De ennek legalább várható a folytatása, abban még hagyom bizonyítani...

6,5/10

Azért annyira nem csináltál kedvet hozzá....   ... még ha úgy az alaphelyzet nem is lenne rossz. Így, olvasva egyébként olyan bansheesnek tűnik...



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Sneaky Pete S1

Hiába szerettem a karakterek és a szövegeik többségét, a cselekményvezetés hiányosságai és pár töltelék szereplő miatt néha még a legizgalmasabb percek is közönybe vagy akár nevetésbe tudtak torkollni. A Sneaky Pete remek heist-sorozat lehetett volna, talán másnak az is lesz, de engem egy féllábú bűvészre emlékeztetett, aki az amúgy szórakoztató mutatványai között előadott, unalmas kártyatrükkjeit a seggéből elővarázsolt tűzijátékokkal próbálta kompenzálni. De ennek legalább várható a folytatása, abban még hagyom bizonyítani...

6,5/10

Azért annyira nem csináltál kedvet hozzá....   ... még ha úgy az alaphelyzet nem is lenne rossz. Így, olvasva egyébként olyan bansheesnek tűnik...

Igen, a személycserés dolog miatt valóban emlékeztet rá, nem is véletlenül utaltam rá a bevezetőben   ...

Kicsit bizonytalan is voltam, hogy írjak-e róla, mert hát láttam, de ha kedvet is csináltam volna, aligha láthattad volna... hacsak nem megtanulsz angolul a német mellé   . Ahogy te, úgy más sem nagyon hallott róla itthon, így persze fordítás sem készült hozzá... illetve de, az első két részhez... De így, hogy igazán csak az egyik szála tetszett a kettőből (ez egyébként valami népbetegség lehet az Amazonos sorozatoknál, mert eddig mindegyikkel így jártam), nem is bánom annyira   .

Majd azért talán lesz "kedvcsinálósabb" is a közeljövőben   .
.

Niwrok írta:

Sneaky Pete S1

Kicsit bizonytalan is voltam, hogy írjak-e róla, mert hát láttam, de ha kedvet is csináltam volna, aligha láthattad volna... hacsak nem megtanulsz angolul a német mellé   .

Majd azért talán lesz "kedvcsinálósabb" is a közeljövőben   .
.

Azért, ha most nagyon dícsérted volna, belevágtam volna angolul is, érteni értek, csak nem beszélek...

Ami kicsit jobban aggaszt, hogy a Kártyavár fordítása is megállt a nyáron, úgyhogy a végén kénytelen leszek azt elkezdeni eredeti nyelven.


.

R2-D2 írta:

Ami kicsit jobban aggaszt, hogy a Kártyavár fordítása is megállt a nyáron, úgyhogy a végén kénytelen leszek azt elkezdeni eredeti nyelven.  

Nem tudom, mikor és hol nézted utoljára, de ahogy én most rákerestem, az opensubtitlesen és a hosszúpuskán is fent van mind a 13 rész magyar felirata   .
Nincs mit   .
.