Niwrok írásai 2.0

.
Valerian és az Ezer Bolygó Városa / Valerian and the City of a Thousand Planets



Valerian és Laureline ügynökök a Földi Galaktikus Birodalom vezetőinek megbízásából hajtanak végre különböző akciókat szerte a több száz fajt magába foglaló világűrben, a távoli jövőben. Jelenlegi küldetésük egy rejtélyes tárgy megszerzésére irányul egy sivatagos bolygón, egy orgazda orra elől elcsípve azt, mielőtt rossz kezekbe kerülhetne, és az, hogy a tárgyat eljuttassák az űr olvasztótégelyének számító Alfa Bázis humán parancsnokának. Az ügynökök fiatal koruk ellenére a feladat nem okoz különösebb nehézséget, jól összeszokott, egymáshoz közel álló párost alkotnak... az átadást magát azonban egy emberrablás akadályozza meg, amit különös, a Birodalomban még sosem látott kék lények hajtanak végre. Az ügynökök új parancsa szerint meg kell menteniük elrabolt vezetőjüket, amit bonyolít, hogy a rendelkezésre álló információk szerint kudarc esetén az űrben sodródó mesterséges bolygót is a pusztulás fenyegetheti... Valerian mégis úgy érzi, a dolognak köze lehet az egyik közelmúltbeli álmához... ami valahogy inkább tűnt segélyhívásnak, mint álomnak.

Noha sem előzetest nem nagyon láttam, sem túl sok információba nem futottam bele a filmmel kapcsolatban (mert Luc Bessonnak azért minden botlása ellenére bizalmat tudok szavazni, és akkor az előre tájékozódásnak nem látom értelmét), annyit azért felcsipegettem, hogy ez egy jó ötven éves képregény alapján készült. Az ilyen infók hasznosak tudnak lenni, hogy kicsit elnézőbb legyek, amikor például az ismerős motívumokat, jeleneteket kell helyre tenni. Mert a Valerianban sok film visszaköszön, akár ha csak a Star Warsra, a Végjátékra, az Avatarra vagy -Bessonnál maradva- az Ötödik elemre gondolok, de így ezzel a pici adattal legalábbis a lehetősége ott volt, hogy talán éppen azok merítettek ötleteket a képregényből, és nem fordítva történt... ahogy erre olvastam is utalásokat utólag. A Valeriannal kapcsolatban viszont az lett a legkellemesebb élményem, hogy nem követelt meg efféle "elnézést": a filmes emlékfoszlányok itt annyira gördülékenyen olvadtak bele a környezetükbe, a sok más ötlet közé, hogy inkább éreztem tiszteletadásnak azon filmek felé, mint puszta másolásnak, így nálam teljesen jelentőségét vesztette a "kronológiai" sorrend.

Nem nehéz persze elkönyvelni a Valeriant puszta látványfilmnek, főleg látva a különböző idegen fajok és a bolygók tiritarka színvilágát, mondjuk az elején levő gyöngyhalász hippikolóniát meg a hátukon keresztül gyöngyöket ürítő, csápos sünjeiket, vagy az Alfa Zootropolis-szerűen felosztott régióit, végigpásztázva az azokban élő lényeken. Az alapvető története is megmarad a klasszikus űroperákénál, ahol a viszonylag egyszerű feladatból az összeesküvéseken és a napvilágra került titkokon keresztül bontakozik ki a fajok-világok sorsát befolyásoló eseménylánc... de az már érdekes volt, ahogy és amilyen módon ennek szálai évtizedekre nyúltak vissza (ami egyébként akár a bevezető alapján kitalálható). Sőt, azt sem mondom, hogy minden percében elkápráztatott, mert voltak túlnyújtott jelenetei, és a közepén a kicsit ballasztnak érződő mentőakció-hurkokat (amikor először Laureline menti meg némi ügyeskedés és akciózás árán Valeriant, aztán rögtön ugyanez fordítva is megtörténik, miközben a történet nem halad előre egy sort sem) is lehetett volna rövidebbre vágni, vagy kicsit jobban eltávolítani azokat egymástól... vagy akkor már foglalkozni legalább utóbbinak a "diplomáciai" következményeivel.

Ezzel együtt is annyi ötlet van benne, vizuálisak éppúgy, mint a cselekményben megjelenők -amikből sok nyilván a képregényből lett átvéve-, hogy talán csak a második óra végén kezdtem fészkelődni a székben. A sok hivatkozás és a megszokott látványelemek (pl.: űrcsata) képei mellett saját, eltéveszthetetlen íze tudott lenni a maga játékosságával, színvilágával, retróságával, bumfordiságával és képtelenségeivel. Már az elején tetszett az a felvezetés, ahogy elmesélték az Alfa történetét, ahogy egy földi űrállomás alapjaira az évtizedek, majd évszázadok során egyre újabb és újabb rétegek épültek, mint egy hagymára, és azt is, hogy miért indították útjára. Nem sokkal utána jött a rajtaütés a csempészen, aminél a "multidimenzionális heist" abszolút egyedi és zseniális volt a bazárral meg a bejutással, az összes kellékével, felszerelésével nagyon tetszett. De persze a csúcs az Alfa, ami annyira összetett és sokszínű, annyira gyorsan és meglepetésszerűen követik egymást a galaktikus együttélésből fakadó furcsaságai, hogy abban a helyzetben semmi nem tudott abszurddá válni... ha csak nem az, hogy az interplanetáris diszkóban majd egy évezredes zenére tolják a denszet. Pedig majdnem biztos vagyok benne, hogy ha egy jelenetet kéne megnevezni mindenkinek a filmből, az a "pecásoké" lenne, aminél őrültebb dolgot én még nem láttam szerintem egy filmben sem   ... Az igazi bravúr talán mégis az, hogy ebben a filmben még Rihanna játéka sem pocsék, a táncolás mellett éppen annyit szerepel, amennyire ő képesnek látszik    .

Luc Besson ezzel -titkosügynökös-világűrös vonalon maradva- megcsinálta a legjobb Men in Blacket, de anélkül, hogy földi körülmények közé korlátozta volna. Lehet, hogy akadnak giccsesebb részek, ahogy a képregény ismeretében biztos szét is lehet szálazni. Nekem viszont jelen formájában ez egy igazi varázsdoboz volt, ami a nosztalgiázás és a frissesség élményeivel együtt a kíváncsiságot is maga után hagyta, hogy miket, milyen történetek millióit rejtheti még ez a világ. És ebben nálam nem sok riválisa akadt, még az a bizonyos "messzi-messzi galaxis" sem... legalábbis ami a mozifilmeket illeti.


9/10

U.i: Nem akarom elvenni tanult kollégám érdemeit, csak mert átengedte nekem a második helyet   : R2-D2 írása itt olvasható ugyanerről a filmről!
.

.
Dunkirk




Amikor Christopher Nolannak új filmje kerül a moziba, arra általában mind a szakma, mind a nézők fokozott várakozással készülnek. Különösen a Batman-trilógia után az író/rendező neve összeforrt az "intelligens látványfilmekével", mert vizuális téren maximálisan nyújtottak, de legtöbbször (...és most a Sötét lovag: Felemelkedésre nézek) a nézőnek sem kellett a bejáratnál hagynia a fél agyát (esetleg az egészet), mint másoknál ebben a kategóriában. Ezért is volt érdekes, hogy a sok szürrealitásba hajló vagy abban tobzódó krimi, fantasy, thriller, akció és sci-fi után egy teljesen új terepen, egy realista háborús filmben tervezte megmutatni magát, olyanban, ami inkább annak drámaiságára helyezi a hangsúlyt a látvány helyett... na nem mintha ez nem így lett volna nála akár a Batman-filmekben is...

Ez a többé-kevésbé közismert helyzetből is adódik, és a cím is elárulta, hiszen a Durkirkben zajló események nem az egymásnak feszülő és rontó seregekről szóltak. A hadászatnak vajmi csekély szerepe volt és lehetett abban, amikor 1940 május-júniusában a tenger felé nyomott és a németek által körbezárt szövetséges seregek több százezer tagja egyedül a menekülésre, a mentőhajókra várt, miközben a Luftwaffe gépei időnként végigbombázták és végiggéppuskázták a partszakaszt. A történelmi háttér miatt az sem volt titok, hogy mivel a nagyobb hadi- és mentőhajók könnyű célpontot jelentettek, ezért az akciót végül a kisebb polgári járművekkel, halászhajókkal és jachtokkal sikerült egy hét alatt végrehajtani. Nolan ennek folyamatából ragadott ki három embert, annak három jellegzetes alakját, és mindössze az ő szűkebb környezetükön és a velük történteken keresztül próbálja érzékeltetni mindazt az elkeseredettséget, kiábrándultságot, türelmetlenséget, ami ilyenkor megjelenik, de ugyanakkor a reményt, hősiességet és leleményességet is, amit egy ilyen helyzet megkíván. Adott a szinte névtelen kiskatona (Fionn Whitehead), aki a szárazföldről egyszerűen csak szeretne hazajutni, akár némi ügyeskedés árán is, egy másik történetszálon, a vízen a családi hajóval a mentésre induló Mr. Dawson (Mark Rylance), és a levegőben az ő és a hozzájuk hasonlók lehető legnagyobb biztonságáért dolgozó vadászpilóta, Farrier (Tom Hardy). Az ő történetük nem túl hangsúlyozottan, de külön idősíkon indulva fut párhuzamosan, időnként összefonódik, míg végül a finálé csúcsán kapcsolódik egybe végleg, így adva még egy mentőakciónak is epikus -és a naplemente erőltetésével egy kicsit giccsbe hajló- lezárást.

A film nem nélkülözi az olyan látványosabb jeleneteket, mint a mentőhajók vagy az egyedüli kiútnak látszó móló bombázása, a katonák rémületét a süllyedő hajókról menekülés közben, Ferrierhez kapcsolódóan pedig a légicsaták képeit, és egyben az olyan emberieket sem, mint a hajón levők félelme a pánikoló katonától, a civil hajók érkezésével kialakuló, bizarr piknik-hangulatot, vagy azt, ahogy a film elején Tommy semmi mást nem szeretne, mint engedni "a természet hívásának", de mindig továbbkergeti őt az ellenség. Nekem ezek közül a rögtönzött móló ötletessége, a tenger felé induló, magányos katona jelenete, és az a küzdelem tetszett leginkább, ahogy Collins menekülni próbált az egyre merülő repülőgépből, illetve az a kvázi élet-halál harc, ami a megfeneklett hajóban zajlik a túlélésért. Ezzel együtt is a film egy meglehetően leegyszerűsített vizuális megközelítést használ, jelentve azt, hogy sok olyan dolog hiányzik a képeiből, amiket az ember a hasonló filmekben megszokhatott, de olyanok is, amiknek a csapatmozgásokra tekintettel ott kéne lenniük. Gondolok itt olyanoknak a hiányára, mint a több százezer katona ellátásához szükséges felszerelés, hadianyag, járművek, mert hogy a parton legtöbbször csak azt látni, ahogy a katonák libasorban állnak, szemben a végtelenül hullámzó vízzel, mintha a hajó, amire várnak, csodaszerűen bármelyik pillanatban megjelenhetne előttük... de mondhatnám azt a tényt is, hogy az ellenség, a német hadsereg pár repülőgépet, a cikázó golyókat és a végén két homályos alakot leszámítva semmilyen formában nem jelenik meg a Dunkirkben. Ugyanez igaz a hangulatára is, például amiatt, hogy a szereplők személyes hátteréről nem derül ki semmi, mert mondjuk percekig nem szólal meg senki, és a vékonyka szövegkönyv is csak a leginkább szükséges mondatokra illetve pár általánosító kiszólásra korlátozódik a vészhelyzetek által sújtott emberek viselkedéséről (ebből mondjuk a hazatérő-hazakullogó katonák szégyene a leginkább említésre méltó). Nem kérdéses, hogy ezt sokkal-sokkal látványosabban is meg lehet csinálni (ld. Vágy és vezeklés, csak hogy a személyes kedvencemet mondjam), ahogy az sem, hogy a személyes kötődés a némaságra kárhoztatott szereplők felé (még ha talán nem is nagyon lehetnek szavaik arra, ami történik velük) egyáltalán nem könnyű, és ez hatással lehet a film befogadhatóságára, megítélésére is. Részemről mondjuk erre annyit mondhatok, még ha néhány snittet én is túl sterilnek találtam, hogy nekem egyáltalán nem hiányzott, hogy a katonák századszor is a menyasszonyuk fényképét vagy leveleit mutogassák, és hogy visszaemlékezésben láthassam, hogy egy-egy kiskatona otthon milyen békésen, mosolyogva szaladgált a mezőn a lovacskájával a dús, hullámzó réten, vagy hogy hogyan segített megfejni a tehénkét a szüleinek a háborút megelőző, bukolikus idillben.

Ennek leginkább az az oka, hogy az első hírektől, amióta megtudtam, mi Nolan következő projektje a Csillagok között után, nem tudtam szabadulni egy gondolattól, így a filmet is ebből a szemszögből néztem folyamatosan... és ebben az, hogy Nolan ennyire lecsupaszította, minden "felesleges" díszítő elemétől megfosztotta a Dunkirket, nem hogy kiábrándított a művel kapcsolatban, épphogy megerősített (ahogy az olyan "trükkös" utalások is, mint a tengerparton elszórt sisakok). Azóta és végig azt éreztem ugyanis, hogy minden látszat ellenére ennek a filmnek nem célja megmutatni, főleg nem teljes körűen, hogy mi hogyan és miért történt Dunkirknél, hanem éppen ellenkezőleg: a konkrét esemény helyett általánosságban mesél egy szinte arctalan, láthatatlan, ennek ellenére egyre fenyegetőbb katasztrófa elöli menekülésről. Hogy ez a film sokkal inkább része Nolan életművének, mint a háborús filmek sokaságának, amik embereket vagy sorsokat akarnak bemutatni. Ezért, ahogy az Eredet és a Csillagok között is felsejlett egy "gondolatnyi" kapcsolat, úgy volt ez itt is, hiszen a Csillagok közöttnek és a Dunkirknek is a velejét a menekülés érdekében tett erőfeszítések és a túlélés jelentik... és így abban sem hagyott sok kétséget bennem, melyik vészhelyzet járt Nolan fejében a forgatókönyv írása alatt. Mert nem kérdés, hogy a túlélés az, ami kényszerítő erejénél fogva képes a legjobbat kihozni a társadalomból és annak tagjaiból, de éppúgy fel is emésztheti azt a félelmeken vagy a hiú ábrándokon keresztül, "és csak a szar marad". Ott van mindkettőben, hogy emberek hányféleképpen reagálnak ilyen helyzetben, az egymáson taposóktól, a másokat a saját életükért könnyűszerrel feláldozóktól kezdve, az egyszerű ügyeskedésben és a trükközésben a megoldást keresőkön vagy a puszta várakozókon, a "majd lesz valahogy, hiszen eddig is volt valahogy" képviselőin át azokig, akik az összefogásban vagy éppen az önfeláldozásban látják a megmenekülés lehetőségét (mert garancia nem sok mindenre van az életben...), még ha ilyenkor mások biztonságát helyezik is a sajátjuk elé. Nem szakad el persze ezzel teljesen a film a háborús narratívától, nem válik ettől sem szürreálissá, sem köldöknézős elmélkedéssé, de azt hiszem, a szimbólumain keresztül megmutatkozó célja végső soron az, hogy emlékeztessen mindenkit, egy ehhez hasonló helyzetben sok minden szolgálhatja azt, hogy az ember megérje a holnapot, kinek-kinek vérmérséklete szerint, egyet kivéve: a halogatás és az abból eredő csodavárás. Ezzel együtt pedig emléket is állít a dunkirki mentést lehetővé és sikeressé tevő hősöknek... és várja, hogy majd lesznek-e újabbak, amikor a szükség úgy hozza.

Christopher Nolan ezzel a filmjével a háborúnak egy olyan arcát mutatta meg, amit más rendezők vágóképnek száműznek, mert a benne rejlő drámaisággal együtt sem lehet közben tankcsatákat vagy a falak tövében egymást lövő katonákat mutogatni, és ezt a feladatot szépen meg is oldotta, a maga ismert rendezői "fogyatékaival "együtt. Nolan-filmről lévén szó azonban én már külön keresem a mögöttes gondolatokat, a filozófiai mélységet, hogy mit is akart elmondani ezzel a történettel... de amit találtam, azt már ismertem, egyszer már elmondta, csak akkor számomra sokkal megrázóbban, és ahhoz vadászgép sem kellett, csak egy poros tányér meg néhány cső kukorica.


8/10
.

Niwrok írta:

Dunkirk

Ennek leginkább az az oka, hogy az első hírektől, amióta megtudtam, mi Nolan következő projektje a Csillagok között után, nem tudtam szabadulni egy gondolattól, így a filmet is ebből a szemszögből néztem folyamatosan... és ebben az, hogy Nolan ennyire lecsupaszította, minden "felesleges" díszítő elemétől megfosztotta a Dunkirket, nem hogy kiábrándított a művel kapcsolatban, épphogy megerősített (ahogy az olyan "trükkös" utalások is, mint a tengerparton elszórt sisakok). Azóta és végig azt éreztem ugyanis, hogy minden látszat ellenére ennek a filmnek nem célja megmutatni, főleg nem teljes körűen, hogy mi hogyan és miért történt Dunkirknél, hanem éppen ellenkezőleg: a konkrét esemény helyett általánosságban mesél egy szinte arctalan, láthatatlan, ennek ellenére egyre fenyegetőbb katasztrófa elöli menekülésről. Hogy ez a film sokkal inkább része Nolan életművének, mint a háborús filmek sokaságának, amik embereket vagy sorsokat akarnak bemutatni.

Christopher Nolan ezzel a filmjével a háborúnak egy olyan arcát mutatta meg, amit más rendezők vágóképnek száműznek, mert a benne rejlő drámaisággal együtt sem lehet közben tankcsatákat vagy a falak tövében egymást lövő katonákat mutogatni, és ezt a feladatot szépen meg is oldotta, a maga ismert rendezői "fogyatékaival "együtt. Nolan-filmről lévén szó azonban én már külön keresem a mögöttes gondolatokat, a filozófiai mélységet, hogy mit is akart elmondani ezzel a történettel... de amit találtam, azt már ismertem, egyszer már elmondta, csak akkor számomra sokkal megrázóbban, és ahhoz vadászgép sem kellett, csak egy poros tányér meg néhány cső kukorica.


8/10
.

Megint ugyanoda jutottunk, más úton. Ez jó így, aki olvassa majd, két nézőpontból is láthatja... ugyanakkor arra nem gondoltam volna előzetesen, hogy a Valerian jobban fog tetszeni...

Niwrok írta:

Nem kérdéses, hogy ezt sokkal-sokkal látványosabban is meg lehet csinálni (ld. Vágy és vezeklés, csak hogy a személyes kedvencemet mondjam),

Ez qrva jó! Mennyivel koszosabb, mozgalmasabb... mennyire más a súlyozás...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Dunkirk

Christopher Nolan ezzel a filmjével a háborúnak egy olyan arcát mutatta meg, amit más rendezők vágóképnek száműznek, mert a benne rejlő drámaisággal együtt sem lehet közben tankcsatákat vagy a falak tövében egymást lövő katonákat mutogatni, és ezt a feladatot szépen meg is oldotta, a maga ismert rendezői "fogyatékaival "együtt. Nolan-filmről lévén szó azonban én már külön keresem a mögöttes gondolatokat, a filozófiai mélységet, hogy mit is akart elmondani ezzel a történettel... de amit találtam, azt már ismertem, egyszer már elmondta, csak akkor számomra sokkal megrázóbban, és ahhoz vadászgép sem kellett, csak egy poros tányér meg néhány cső kukorica.

8/10

Megint ugyanoda jutottunk, más úton. Ez jó így, aki olvassa majd, két nézőpontból is láthatja... ugyanakkor arra nem gondoltam volna előzetesen, hogy a Valerian jobban fog tetszeni...

Niwrok írta:

Nem kérdéses, hogy ezt sokkal-sokkal látványosabban is meg lehet csinálni (ld. Vágy és vezeklés, csak hogy a személyes kedvencemet mondjam),

Ez qrva jó! Mennyivel koszosabb, mozgalmasabb... mennyire más a súlyozás...

Én sem, és még így is felfelé kerekítettem a pontot, mert 7,5 felé billegett kicsit... Persze a Valeriannal elég nehéz összemérni, teljesen másfajta élményre lettek kitalálva, de így is, akárhogy forgattam a Dunkirket, mindig beleütközött valami jobba: a filozófiáját, a dilemmáit a Csillagok között pipálta ki ugyebár, háborúsban a Hacksaw Ridge-ről pattant le, és a drámában is botladozott...

A repülős meg a hajós részből még talán ki lett hozva a maximum, és alapvetően Tommy túlélésért folyó ügyeskedése is egy szépen végigkísért, mozgalmas jelenetsor, így amit Nolannek szándékában állt hangsúlyozni, az egy kimagasló háborús filmmé tehette volna a Dunkirket. De közben úgy tett, mintha senki más nem lenne a parton, mintha mindenki más csak díszlet lenne, mert róluk nem volt mondanivalója, őket nem tudta még érintőlegesen sem nagyon beleszőni a narratívájába... márpedig ezt nem lehet "büntetlenül" megtenni több tízezer emberrel. Joe Wright jelenete nyilván a másik véglet, egy gyönyörűen felépített, kompakt (és vágatlan!) snitt mindazokról a dolgokról, amiket evakuálásra váró katonák csinálni tudnak egy tengerparton, sok olyan aprósággal, amit az ember elsőre észre sem vesz (mint például az óriáskeréken csimpaszkodó katona).

Nolan mellé nagyon kellett volna valaki, aki képes élettel megtölteni a dunkirki partokat, hogy ne úgy nézzenek ki azok a szerencsétlenek, mintha arra várnának, hogy szétnyíljon előttük a tenger, és ők átkelhessenek a túlpartra. Aki képes például sorsokat elmesélni a katonák puszta megjelenésével. Mert véleményem és tapasztalatom szerint Nolan erre -aki az emberekre motivációik kusza hálózataként, az érzelmekre, a képzeletre pedig mérnökként tekint, és akként is kezeli azokat- nem képes. Ezzel együtt is kedvelem a stílusát, tisztában vagyok ezzel a "fogyatékával", sőt, éppen ez teremt lehetőséget egy kis játékra a filmjeinél, amit mondjuk "Kövesd a gondolatot!"-nak lehetne hívni, és amit itt is játszani próbáltam... de a Dunkirk azon szakaszában most nekem jobban kilógott a lóláb a kelleténél.
.

.
Aranyélet S2




Engem ugyan a simliskedő Miklósi-család életét bemutató HBO-s drámasorozat nem nyűgözött le annyira, mint a filmekkel, sorozatokkal foglalkozó oldalak, blogok jelentős részét, de azt mindenképpen el kellett ismernem, hogy technikailag és megvalósítását tekintve hatalmas előrelépés volt az addigi átlagos magyar szinthez képest. Részemről az HBO igazán kimagasló sorozata a Terápia maradt (annak egyébként most forog a harmadik évada), de akadt pár kellemesen összetett jellem, néhány érdekesebb szál és pár igazán remek alakítás az Aranyéletben is.

Noha az első évad vége majdnem idilli volt a Márk szülinapjára összegyűlő családtagokkal, az csak pillanatnyi megnyugvás volt az elkövetett bűnökkel, hibákkal, és azok következményeivel szemben. Attila hiába próbálja tisztességesen megkeresni a betevőt biztonsági őrként, ha alig pár nap alatt nyilvánvalóvá válik számára, hogy a boltban nem azok a tolvajok csinálják az igazi kárt, akik a táskába rejtenek egy szelet csokit, vagy a hűtőpultnál észrevétlenül próbálnak befalni egy Túró Rudit. Janka gyorsan kiábrándult a szeretőjéből, így ő is hazatér, még ha ez azt is jelenti, hogy a házuk eladása után az anyóshoz kell beköltözniük. Márk megkezdte a fősulit, mellette egy étteremben dolgozik, de persze nem is ő lenne, ha nem próbálna meg befurakodni a felsőoktatás kincsesbányájába, vagyis a HÖK-be. Mirának pedig a gyújtogatás miatti bírósági ügye jelenti a problémát, sokkal rosszabbat, mint várták, mert az újabb tanúk és az egyre súlyosbodó vád miatt a rongálásból hamar gyilkossági kísérlet lesz.

Ez eddig kb. úgy hangzik, mint egy Szomszédok-reboot, és nagyjából úgy is éreztem magam az első pár rész alatt, ahol mondjuk olyan izgalmas témák kerültek elő, mint hogy Janka tud-e rendesen nadrágot vasalni (nem). Endre, a mecénás/házibarát/gengszterfőnök ugyanis sokáig teljesen hiányzik a történetből, ami érthető is abból a szempontból, hogy Attiláék megszakítottak vele minden kapcsolatot... de legalábbis Attila. A tempó az ő visszatérésével pörög fel egy kicsit jobban, nagyjából addigra, amire az újonnan felbukkanó Gál Feriről, Attila és Endre 25 éve nem látott haverjáról is ki nem derül, hogy nem csak akciós sajtért ugrott be a Spárba, és találkozott ott Attilával véletlenül. Csúcsát pedig valahol az évad közepén érte el, ami egy olyan utcai lövöldözést jelent, hogy tíz percig csak úgy porzik az aszfalt (és éppen ezért volt feleslegesen vicces, hogy az egyik oldal folyamatosan az utat lövi AK-kkal is, a másik meg biztos kézzel osztja a fejlövéseket).

Onnantól meg néha éppen az volt a bajom -tudom, nekem semmi sem jó...- hogy a szétvert pofák, fenyegetések, gyilkosságok, zsarolások, átverések olyan sűrűségben jöttek egymás után, ami ugyan jól lekövette a bűnben és a könnyű pénzszerzésben egyre mélyebbre süllyedő Milkósi-család vérrel szegélyezett útját, de amilyen arányokkal történt, azért nem mindig voltam oda. Kicsit feje tetejére állt az egész... Korábban Janka volt a kedvenc karakterem, bár talán pontosabb lenne azt mondanom, hogy őt találtam a leginkább kidolgozottnak, itt meg ugye még nadrágot is vasal, és csak az utolsó néhány részre tér vissza ahhoz, amihez a legjobban ért, a kapzsiságában gyökerező szarkeveréshez, nem egy meglepő és durva húzással. Mira is érdekes szereplő volt... régen, de itt végig azt éreztem, ő csak eszköz az írók kezében, igazi koncepció nélkül, így hol Oszival leszbiznek, hol egy 40-es pasi ágyába lökik a gimnazista lányt, hol meg köntösben kóvályog az utcán, mint aki vissza akarna menni a Lipótra, de nem tud, mert bezárták. Az évad fókuszába minden kétséget kizáróan most Márkot tették, aki ugyan még mindig egy irritáló kis takony, de ahogy tojáshéjjal a seggén már be akar furakodni az alvilágba, azt gondolva, hogy ott aztán minden tejszínhab, és keserűen kell rájönnie, hogy ez mennyire nem így van (főleg, ha rivális bandák is akadnak), abban volt talán a legtöbb erő. Attila pedig ugyanúgy, mint eddig, nem sok vizet zavar, szinte csak az összekötő kapocs szerepét tölti be a szereplők között, jelen és múlt között...

Noha az sem jött be teljesen -mert párszor csak túlmagyarázta azt, ami amúgy is tudható-, de érdekes vonása volt az évadnak, ahogy visszatekinget a múltba. Ennek csak részben oka az, hogy bemutassa a Gál Feri körül események motivációját, de sok minden kiderül Endre, Attila és Janka kapcsolatának kezdetéről, ahogy az is, hogy Attila miért kezdte a stiklikben megtalálni a boldogulás útját, amikor olyan családból jött, ahol a becsület mindennél előbbre való volt... vagy legalábbis ő ezt hitte. Az amúgy is minőségi látványvilág, a kellékes és díszletes munka itt ragyog igazán (pedig amúgy is olyan gyöngyszemei vannak, mint az Emese Utalvány, amit meglátva alig bírtam abbahagyni a nevetést   ), a retró hangulat csak úgy árad a zenékből, a rendszerváltás körüli presszók füstös levegőjéből vagy a korabeli autók kipufogógázából. Meg hát fiatalként éppúgy ott van bennük a kalandvágy, mint majdnem mindenki másban...

Az évad a családfő lelkiismereti, a családtagok anyagi és erkölcsi válságával foglalkozó drámától nekem túl élesen fordult át ebbe a leginkább folyamatos meghökkentéssel operáló, a drámai mellett thriller vonásokat is erősen hordozó akció-krimibe. Ezzel együtt is jóval több pozitív vonást sikerült megélnem benne, mint ahány negatív vagy csalódást keltő volt. Egy fokkal talán még az első évadnál is jobban éreztem maga alatta, de nem tehetek úgy, mintha nem lett volna a lassú, vontatott a bevezetés az anyós lakásán töltött részekben... vagy mint ha az évadzáró nem csak egy kissé unott meghajlással ért volna fel a teljes szereplőgárdát illetően, felvezetendő a folytatást, Mira egyszemélyes bosszúját.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Aranyélet S2

Az évad a családfő lelkiismereti, a családtagok anyagi és erkölcsi válságával foglalkozó drámától nekem túl élesen fordult át ebbe a leginkább folyamatos meghökkentéssel operáló, a drámai mellett thriller vonásokat is erősen hordozó akció-krimibe. Ezzel együtt is jóval több pozitív vonást sikerült megélnem benne, mint ahány negatív vagy csalódást keltő volt. Egy fokkal talán még az első évadnál is jobban éreztem maga alatta, de nem tehetek úgy, mintha nem lett volna a lassú, vontatott a bevezetés az anyós lakásán töltött részekben... vagy mint ha az évadzáró nem csak egy kissé unott meghajlással ért volna fel a teljes szereplőgárdát illetően, felvezetendő a folytatást, Mira egyszemélyes bosszúját.


7,5/10
.

Egy kis gonoszkodás:

Niwrok írta:

Ááá, szóval ilyen érzés olvasni egy olyan sorozatról, amiről a leghalványabb fogalmam sincs .

Tudom ám, hogy nem elsősorban nekem szól az írás, de élvezettel olvasom, ezt legalább el tudom helyezni térben és időben.

Köszi!

.

R2-D2 írta:

Aranyélet S2

Egy kis gonoszkodás:

Niwrok írta:

Ááá, szóval ilyen érzés olvasni egy olyan sorozatról, amiről a leghalványabb fogalmam sincs   .

Ezen mindig a legkönnyebb segíteni   :




.

.
A préri urai / Hell or High Water

R2-D2 írta:

A préri urai

Tegnap óta azon tűnődöm, mi a francot keres ez a film az idei Oscar kínálatban. Elképzelni sem tudom, mi az a titkos összetevő, ami rávette az Akadémia jelölőit, hogy ezt a bankrablós-texasos-roadmovies akciófilmet a legjobb kilenc közé nevezzék. Mert akárhogy forgatom, csűröm-csavarom, sem az indiános vonal, sem a bankos/pénzügyes vonal nem annyira jól kidolgozott, hogy akkora erő lenne benne… ha meg a drámaisága miatt… nos, nem tudom, ki hogy van vele, de tök egyértelmű, kiszámítható és logikus, ami ennek égisze alatt a karakterekkel történik. Szóval… nem tudom. Ez jó esetben egy szépen fényképezett, kicsit művészi, kicsit odamondogatós, szurkálós akciófilm, amiben egy testvérpár több bankot kirabol Texas államban: nem rossz, egyszer simán meg lehet nézni, de ha most hirtelen valamihez viszonyítanom kell, akkor a kétes emlékű Országúti bosszú, illetve a 70-es évek autósüldözéses filmjei jutnának eszembe.

70%

Ahhoz képest, hogy ettől vártam talán az Oscar-mezőnyben a legjobb film jelöltek közül a legkevesebbet, és hogy emiatt elég lesajnálóan nyilatkoztam róla előzetesen, ez volt talán a legkellemesebb meglepetés közülük. Nem azért, mert annyira jó, hanem mert vagy jobban össze van rakva, vagy egyenletesebb, és nem egy drámánál ragad le, mint egyik-másik. A téma, a bunkóság és az erőszak ellenére meg jól is szórakoztam rajta.

Ha nekem kapcsolatot kellett volna keresni, akkor a Sugarlandi hajtóvadászatot meg a Thelma és Louise-t mondanám, mert ezekben volt téma az a küzdelem, ami a "kisemberek" igazságérzete meg a törvény és rend szervezete közötti zajlik, ami igazából mindkét fél akaratán kívül elfajul, egészen a nem túl kétséges végkifejletig. Ebben kap szerepet most a "gonosz" pénzügyi rendszer, a kizsákmányoló bankárok, amit az út mentén sorakozó óriásplakátok szemléltetnek; ez a hitelspirál a puszta életben maradásért, amiből nincs kiút. Nyugat-Texasban meg aztán főleg nincs, ahol a szárazság és a gyér termés miatt mindig a legkevesebből kellett kihozni a legtöbbet, és az sem volt elég sok mindenre... mert mégsem találhatott mindenki olajat a hátsó udvarban, csak a legszerencsésebbek meg a Ewingok. Talán ezért is -ahogy mondjuk itthon is Ambrus Attila-, a Howard-tesók is mindaddig még majdhogynem szimpatikus figuraként jelennek meg a mellékszereplők és a nézők számára, amíg az okosan kimódolt hadjáratuk nem jár gyilkosságokkal, amikor a körülmények változása miatt nagyobb kockázatot kell vállalniuk, mint amekkorával eredetileg kalkuláltak, és ami nélkül a rablássorozat még akár bocsánatos bűn is lehetett volna a jog szemében.

Amiért ez mégis több, mint egy sima bankrablós film, amiért mégsem mindegy, hogy "eső vagy fagy lenne a háttér, esetleg a Sziklás hegységgel vagy a felhőkarcolókkal", az éppen a környezet miatt van. Én sokkal inkább azt éreztem, hogy a helyszín, ami esszenciális, a kor viszont lehetne más, mondjuk visszaugorva 150-180 évet, és akkor akár megkaphatnánk ugyanezt a sztorit. Ugyanúgy lennének benne banditák, sheriff meg indiánok, ugyanúgy a pénzeszsákokról meg a törlesztők alatt nyögőkről, a zsebkendőnyi földterületükért küzdőkről szólhatna a film, ugyanúgy kihalt porfészkeket, marhacsordákat mutatna a kamera, csak autók helyett több ló lenne benne, kamion helyett postakocsi, a távolban meg épülnének a sínek. Az a cowboy fogta meg szerintem leginkább a lényeget, aki kifakadt azon, hogy másfél évszázada pontosan ezt csinálta volna, mert ezt a vidéket, ezt az életformát ennyire elkerülte az idő. Ezt nekem a bankok felszereltsége fejezte ki a legjobban, ahol nem "biztonsági rés" van, hanem informatikai kőkorszak, mert a problémát az okozza, hogy most építik ki a VHS-alapú megfigyelő rendszerek helyett a digitálisat... 2016-ban, az okostelefonok korában, amikor már azért nem csak a mosópor intelligens...

De a társadalmi vonatkozásai mellett a személyesek is jól illettek a filmbe. A bankrabló testvérpár tényleg lassan feltáruló háttere, a kapcsolatuk mélysége egyszerre volt dinka és megkapó... azért kevesen mondják ilyen szeretettel egymásnak, hogy "Kapd be a faszom!", csak azért, hogy a kritikus pillanatokban ne érzékenyüljenek el texasi férfihoz már-már méltatlan módon   . Minden jelenettel egyre újabb és újabb rétegek derülnek ki az életükről, Chris Pine és főleg Ben Foster pedig nagyon jól átadják ezt, a múlt eseményeire, például a szüleik halálára vonatkozóan éppúgy, mint amilyen kilátástalanságban ebbe az egészbe belevágtak és ahogy azt végigcsinálják. Ehhez képest Jeff Bridges nyugdíj előtt álló nyomozója legtöbbször inkább a komikus vonalat erősíti, még az állandó beszólógatásai is a helyettesének csak csipkelődésnek tűnnek (pedig azért közel sem azok). Viszont az évtizedes nyomozómunka minden napja is ott van az alakításában, az is, amivel már esze ágában sincs rohangálni a tolvajok után, csak szépen megvárja, hogy a csapdájába sétáljanak, de az is, hogy tudja, talán ez lehet az utolsó alkalom egy kis mozgalmasságra, és amikor személyessé válik a dolog, akkor nincs kegyelem... De nem csak a fő szál, hanem a melléksztorik is nagyon tetszettek, főleg mondjuk a két pincérnő; az is, amelyiket nem érdekli, honnan van a borravalója, amíg abból kijön a félhavi törlesztő, és az is, amelyik 44 év után már aligha tud mosolyogni a vendégekre... és azok nem is nagyon igényelnék.

Illetve de, egy újdonság volt a filmben, mégpedig...

Spoiler:

Szerintem nem elemeiben kell keresni az okot a jelölésre, hanem egyben, indiánostól, bankostól, lovasostól, és azt még hozzátenni, hogy az amcsik adják az Oscart. A Hell or High Water ugyanis nekem egy kiváló XXI. századi western volt, miközben azon túl is működött családi drámaként, hogy nagy újdonságot nem villantott... Komolyan, nálam simán az idei Oscar-jelöltek élbolyában van.

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
A préri urai / Hell or High Water

Szerintem nem elemeiben kell keresni az okot a jelölésre, hanem egyben, indiánostól, bankostól, lovasostól, és azt még hozzátenni, hogy az amcsik adják az Oscart. A Hell or High Water ugyanis nekem egy kiváló XXI. századi western volt, miközben azon túl is működött családi drámaként, hogy nagy újdonságot nem villantott... Komolyan, nálam simán az idei Oscar-jelöltek élbolyában van.

8,5/10
.

Így, utólag, pár hónappal később igazad lehet... ... de hirtelen felindultságomban, az Oscar-dömpingben így gondoltam...

Örülök, hogy neked bejött, számomra ez most csak egy egyszernézős mozi volt. Nehezen tettem túl magam kiszámíthatóságán és felületességén... a hangulata ezúttal nem volt elég. Ez a modern western ilyen mixban nekem nem jött be.



.

Niwrok írta:

The Conjuring / Démonok között 2

Annyira nem éreztem jónak, mint az első részt. Az valahogy egységesebb, jobban összerakott volt, de elemeiben ez is legalább olyan kiváló. Sajnos mind a terjedelme (közel két és fél óra egy horrorfilmre rengeteg), mint a hangulata azt sugallja, hogy van alapjuk a pletykáknak, James Wan tényleg ezt szánta a horrorfilmes hattyúdalának, mielőtt elhúzott volna Aquamant és MacGyver reboot-pilotot      forgatni. Én pedig az eddigiek alapján aligha várhatom, hogy bárki is ugyanazzal a hozzáértéssel nyúl majd hozzájuk és kelti életre őket, ha ez már a közvetlen és évtizedes alkotótársának, Leigh Whannellnek sem sikerült.

8,5/10

Az Annabelle 2,5.-re ráhangolódásként ezt találtam a legjobbnak megnézni, és annyiban változott csak a véleményem, hogy a hossza jobban agyonnyomta, most olyan 8 körül lenne a pontom. Remek jelenetek vannak benne, a para is működött, ahogy a kétségre is jól rájátszik, a hangfelvételekkel való játék meg egyszerűen megunhatatlan... de túl sok minden lett belepréselve ahhoz, hogy a feszültség kitartson a végéig, ráadásul a szellemek és démonok grimaszai néha inkább nevetségesek, mint ijesztőek.

Viszont most már külön tudtam figyelni a játékos jelekre...

Spoiler:

.

.
Annabelle 2: A teremtés / Annabelle: Creation



- Az ott mi?!
- Nem mindegy?! Futás!

A filmtörténelem leghónajszagúbb pöcegödrében minden bizonnyal azok a filmek vannak, amik a folytatás folytatásai. Ezeket általában semmi másért nem forgatják le, mint hogy a nyúzott rókáról az utolsó hártyát is eltávolítsák, így aztán jellemzően semmire sem jó rendezők kapják meg kegyelemből a fél óra alatt összefirkált forgatókönyvet, mert úgysem érdekel senkit, hogy jó lesz-e vagy sem... ha sikerül a címmel párezer embert behúzni a moziba, már nyert ügye van a producereknek. Az Annabelle ennek tipikus példája volt, ahogy a Démonok között tíz perces bemelegítésére ráfeküdve próbált még egy pár csepp vért, sikkantást és bankót kifacsarni a világ legrusnyább babájából, amit amúgy gyerek kizárólag büntetésből kaphatna meg, a debilek meg kirakják a polcra, hogy befossanak tőle. Aztán jött az újabb nyúzás, az Annabelle 2.-re keresztelt előzmény-folytatás... és valahogy egy komplett rókabunda lett belőle.

A babafaragásból élő Samuel Mullins a feleségével és a lányával, Bee-vel szeretetben, törődésben él a várostól távol eső, a préri szélén levő házukban, a kislányt azonban egy szörnyű baleset miatt elveszíti a pár. Tizenkét évnek kell eltellnie, hogy Mullinsék ezt fel tudják dolgozni annyira, hogy újra be tudják fogadni a házba a gyerekzsivajt, konkrétan akkor, amikor az egyházközösségük kérésére egy árváház hat kis lakója és a nevelőjük náluk talál átmeneti szállásra. A hat érkező lány különböző korban van, a kamaszkorban levő idősebbek már nem szívesen közösködnek a két kis "pisissel", Janice-szel és Lindával, akiket sokszor csúfolnak és űznek velük gonosz tréfákat, de a két legkisebb egymásban nagyszerű barátnőre talált, Charlotte nővérre pedig mindig számíthatnak egy jó szóért. A hatalmas, zegzugos ház sokféle izgalmas felfedeznivalóval szolgál, de mert Mr. Mullins zárva tart bizonyos szobákat, hát persze, hogy egy gyerek számára az a legizgalmasabb, amit nem szabad... Janice így egyik éjszaka bejut Bee régi szobájába, abban pedig talál egy fura babát a szekrényben... és úgy tűnik, azzal együtt valami elszabadul a házban, valami gonosz, és minden nap egyre erősebbé válik...

Az azért látszik, hogy a történet önmagában nem tartogat olyan hatalmas fordulatokat, de a funkcióra tökéletesen megfelelő. A lényeg ugye az, hogy a kimenetnél legyen egy ronda baba, amit megszállt egy démon, tehát kell valaki, aki elkészíti Annabelle-t, kell, hogy valamiért ez legyen a neve, hogy megszállja egy démon (amihez általában az emberek félelméből, szenvedéséből táplálkozva kell egy tragédia), és hogy a végén eljusson oda, ahova kell neki... bár aki jobban emlékszik az első rész elejére, az tudhatja, hogy van még egy köztes állomás. Minden más csak körítés ehhez, hogy legyen azért benne egy kis terrorizálás meg sikítozás, amihez meg jól jön, hogy a ház távol esik mindentől, hogy a betegsége miatt ágyhoz kötött Mrs. Mullins is olyan rejtélyes a lefüggönyözött szobában, és hogy a szereplők oda vannak kötve. Így sokáig lehet azzal magyarázni a dolgokat, hogy a gyerekek csak rosszat álmodtak, meg hogy az esténként mesélt rémtörténetekkel hozták egymásra a frászt, de persze az is közrejátszik, hogy Mullinsék otthon vannak, az árváknak meg valamiért nincs hova menniük. És amúgy is pár nap alatt lepörög az egész; amire beindul a pokoljárás, már nincs is nagyon idő észbe kapni.

Ezzel pedig nézőként is nagyjából így voltam, már csak azért is, mert az első fél óra olyan, mint valami kísértethistóriás lányregény a pletykáló, visongó lányokkal meg a kis bice-bóca Janice-szel, ahogy megtapsolják, hogy fel tud menni az emeletre a Mullins-ház mozgássérült liftjével. Addig csak pár nyikorgó meg becsapódó ajtó borzolja az idegeket, de a cetlik, aztán meg a már jól ismert baba előkerülésével és az azt követő eseményekkel egyre inkább olyan élményszerű riogatást sikerült összehoznia a stábnak, amivel persze Warrenék nélkül, de ez a film már végre méltó arra, hogy a Démonok között függelékeként emlegessék. Nem mondom, hogy minden ijesztés vagy paráztatás szervesen illeszkedik a történetbe, és nem csak jó pár, egyébként kreatív ötlet beleszuszakolása az Annabelle keretei közé (mondjuk ilyen a madárijesztős meg a kutas rész), és hogy némelyik nincs egy kicsit túlnyújtva (ez meg az étellift jelenete). Az is zavaró egy kicsit, hogy ezek a csajok sosem sikítoznak, és még ha igen, akkor sem ébred fel rá senki, de végülis rá lehet fogni a sokkra meg a mély alvásra, ha nagyon akarom... Viszont mindezek hangulatosak, a többivel együtt (Mr. Mullins feszületes akcióját és Mrs. Mullins padlón mászását külön is kiemelném) meg egyre inkább vittek bele egy kifejezetten lelkes érzésbe, hogy ez jó! Végre valaki mer hosszasan, akár tíz percig is felépíteni egy horrorjelenetet, amitől mára ritkaság, hogy az ijesztések rendesen össze vannak kötve, és az is, hogy végre nincs agyoncsapva a feszültség az első beijesztés után a reggeli ébredés képeivel meg madárcsicsergéssel. És ami nálam egyfajta fokmérő, mert bátorságra vall a klasszikus éjszakai jelenetek között: merték és tudták verőfényes napsütésben is a frászt hozni a nézőre, hogy a nappal se legyen menedék, ott se engedje el magát senki! Amikor olvastam, el sem akartam hinni, hogy ugyanaz (Gary Dauberman) írta mindkét Annabelle-film forgatókönyvét, azt viszont magamtól is kitalálhattam volna, hogy a rendezői székben most David F. Sandberg, a Lights Outtal befutott fickó ült, mert itt is bravúrosan bánt az elsötétedésekkel meg az apró, tűhegynyi fénypontokkal is.  

Az Annabelle: Creation tényleg "teremtés" lett nálam, a sok csalódás után a reményé, mert most először éreztem azt, hogy James Wan munkásságának, stílusának lesz valamiféle szellemi öröksége, amit nyilván valamennyire saját képükre formálva, de vannak, akik tovább tudnak vinni. A kicsit túl hosszan bemutatott díszlet végül remek háttere lett a majdnem egy órányi, szinte folyamatos, fokozatosan egyre ijesztőbb és véresebb félelemkeltésnek, amivel az idei horrorok közül az Annabelle 2. simán az élre tört. De a legnagyobb dicsérete talán az ennek a filmnek, hogy bármennyire is selejtesnek tartottam az első Annabelle-t, ahogy az epilógus közvetlenül összeköti a két filmet, hát bizony kedvem lett újra megnézni azt!


8/10
.

Niwrok írta:

.
Annabelle 2: A teremtés / Annabelle: Creation

De a legnagyobb dicsérete talán az ennek a filmnek, hogy bármennyire is selejtesnek tartottam az első Annabelle-t, ahogy az epilógus közvetlenül összeköti a két filmet, hát bizony kedvem lett újra megnézni azt!

8/10
.

Meg is tettem, de az épp csak azzal a fikarcnyival lett jobb, amennyivel a kapcsolódás miatt most jobban tetszett az eleje, így lehetne akár 6 pont is.

Ez az egész kertvárosi környezet a két Barbie-dobozból előkerült szülővel abszolút hangulatgyilkos, pár beijesztésen kívül az első egy órában nem történik gyakorlatilag semmi, a sokadik ki-be kapcsoló háztartási gép baromi unalmas, és még a leghosszabb parás jelenet, a pincés is alig van három perc. A kreténség meg még mindig zavart, elvégre gyerek hiányában sem gondolnám, hogy a kukából előbányászódott, redvás babát egy alapos szappanos mosás nélkül, csak úgy feltenném a pár hónapos kislányom szobájában a polcra... és ez csak egy ilyen a tucatnyi közül. A sztori amúgy nem lenne rossz, de ezzel a tempóval gyorsan kifullad és unalmassá válik. Evelynnel van egy kis drámai éle, ahogy akadt pár érdekesebb jelenet (a rajzok a lépcsőn vagy a szaladó kislány az ajtóval), de ennyi parával és ijesztgetéssel legfeljebb unatkozó háziasszonyoknak tudnám elképzelni, akik egy kedves fiatal házaspár románcán és a babájuk megpróbáltatásain keresztül akarnak belekóstolni a horror műfajába... de azért nem túlságosan.

.

Niwrok írta:

.

Annabelle 2: A teremtés / Annabelle: Creation


A babafaragásból élő Samuel Mullins a feleségével és a lányával, Bee-vel szeretetben, törődésben él a várostól távol eső, a préri szélén levő házukban...

Az azért látszik, hogy a történet önmagában nem tartogat olyan hatalmas fordulatokat, de a funkcióra tökéletesen megfelelő. A lényeg ugye az, hogy a kimenetnél legyen egy ronda baba, amit megszállt egy démon, tehát kell valaki, aki elkészíti Annabelle-t, kell, hogy valamiért ez legyen a neve, hogy megszállja egy démon (amihez általában az emberek félelméből, szenvedéséből táplálkozva kell egy tragédia), és hogy a végén eljusson oda, ahova kell neki...


Ezzel pedig nézőként is nagyjából így voltam, már csak azért is, mert az első fél óra olyan, mint valami kísértethistóriás lányregény a pletykáló, visongó lányokkal meg a kis bice-bóca Janice-szel, ahogy megtapsolják, hogy fel tud menni az emeletre a Mullins-ház mozgássérült liftjével. (...)  Nem mondom, hogy minden ijesztés vagy paráztatás szervesen illeszkedik a történetbe, és nem csak jó pár, egyébként kreatív ötlet beleszuszakolása az Annabelle keretei közé (mondjuk ilyen a madárijesztős meg a kutas rész), és hogy némelyik nincs egy kicsit túlnyújtva (ez meg az étellift jelenete). Az is zavaró egy kicsit, hogy ezek a csajok sosem sikítoznak, és még ha igen, akkor sem ébred fel rá senki, de végülis rá lehet fogni a sokkra meg a mély alvásra, ha nagyon akarom... Viszont mindezek hangulatosak, a többivel együtt (Mr. Mullins feszületes akcióját és Mrs. Mullins padlón mászását külön is kiemelném)


8/10
.

No. Én is örülök, hogy a teljesen érdektelen és középszerű első epizódot bőven felülmúlta a folytatás, de ENNYIRE ez engem nem ragadott magával...

Mullins és a babái... még mindig nem értem és nem tudom, ilyen kifejezetten ronda babákat kinek és hova lehet eladni (későbbi eseményekben meg még inkább fura majd). De nekem már Bee-vel is bajom volt, valahogy tök unszimpi volt az egész kislány - de ettől még még nem kellett volna végig azon tűnődnöm, hogy az ő elvesztése önmagában mi okot ad egy démon feltűnésésre. Aztán jött a magyarázat (szerencsére), de az meg nekem olyan kifacsart lett. Meghackelték a fohászt, vagy mi? Az egész felvázolt sztori nem nagyon akart összeállni egy kerek egésszé, hogy akkor ki mit és miért is száll meg, és mit is akar. Ezekre meg csak habok voltak a tortán az olyan apró - de bosszantó - mellékzöngék, amik a dramaturgia hatásásra megtörték a hitelességet.

Pl::

Az egész összkép még így is bőven pozitív, kissé kiszámítható, de hangulatos kis horrorfilm, remek részletekkel (az ajtó üvegének mintája külön tetszett) és ijesztgetéssel. A lányok is jók, aranyosak, Mullins keresztes jelenete szinte fájt. Viszont... babás horrorban még mindig az A fiú a király nálam... mint ahogy a rendező első filmje is jobban tetszett. De Annabelle témában kifejezetten látható a fejlődés. Már csak egy még jobban átgondolt és összerakott forgatókönyv kellene.


75%



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.

Annabelle 2: A teremtés / Annabelle: Creation

Ezzel pedig nézőként is nagyjából így voltam, már csak azért is, mert az első fél óra olyan, mint valami kísértethistóriás lányregény a pletykáló, visongó lányokkal meg a kis bice-bóca Janice-szel, ahogy megtapsolják, hogy fel tud menni az emeletre a Mullins-ház mozgássérült liftjével. (...)  Nem mondom, hogy minden ijesztés vagy paráztatás szervesen illeszkedik a történetbe, és nem csak jó pár, egyébként kreatív ötlet beleszuszakolása az Annabelle keretei közé (mondjuk ilyen a madárijesztős meg a kutas rész), és hogy némelyik nincs egy kicsit túlnyújtva (ez meg az étellift jelenete). Az is zavaró egy kicsit, hogy ezek a csajok sosem sikítoznak, és még ha igen, akkor sem ébred fel rá senki, de végülis rá lehet fogni a sokkra meg a mély alvásra, ha nagyon akarom... Viszont mindezek hangulatosak, a többivel együtt (Mr. Mullins feszületes akcióját és Mrs. Mullins padlón mászását külön is kiemelném)


8/10
.

No. Én is örülök, hogy a teljesen érdektelen és középszerű első epizódot bőven felülmúlta a folytatás, de ENNYIRE ez engem nem ragadott magával...

Mullins és a babái... még mindig nem értem és nem tudom, ilyen kifejezetten ronda babákat kinek és hova lehet eladni (későbbi eseményekben meg még inkább fura majd). De nekem már Bee-vel is bajom volt, valahogy tök unszimpi volt az egész kislány - de ettől még még nem kellett volna végig azon tűnődnöm, hogy az ő elvesztése önmagában mi okot ad egy démon feltűnésésre. Aztán jött a magyarázat (szerencsére), de az meg nekem olyan kifacsart lett. Meghackelték a fohászt, vagy mi? Az egész felvázolt sztori nem nagyon akart összeállni egy kerek egésszé, hogy akkor ki mit és miért is száll meg, és mit is akar. Ezekre meg csak habok voltak a tortán az olyan apró - de bosszantó - mellékzöngék, amik a dramaturgia hatásásra megtörték a hitelességet.

Pl:

Az egész összkép még így is bőven pozitív, kissé kiszámítható, de hangulatos kis horrorfilm, remek részletekkel (az ajtó üvegének mintája külön tetszett) és ijesztgetéssel. A lányok is jók, aranyosak, Mullins keresztes jelenete szinte fájt. Viszont... babás horrorban még mindig az A fiú a király nálam... mint ahogy a rendező első filmje is jobban tetszett. De Annabelle témában kifejezetten látható a fejlődés. Már csak egy még jobban átgondolt és összerakott forgatókönyv kellene.

75%

ENNYIRE nem jelentős különbség azért az a 0,5 pont !

- A baba oké, szerintem is bizarr, ahogy megpróbálják elhitetni, hogy azt valaki jószándékból megveszi. Viszont éppen tegnap láttam egy kis összeállítást a Démonok között érdekességeiről, és abban az volt, hogy Annabelle "szerepére" eredetileg ezt a típusú, egyébként az USÁ-ban elég népszerű babatípust akarták Wanék:



Ami ugye azért vicces, mert ezt most bele is tették a filmbe, gondolom, kis "Easter Eggként" a rajongóknak . Viszont Annabelle a mostani formájában sokkal jobban illik egy horrorba, ezt a Raggedy Annt fényelhették volna akárhogy, minden ijesztés csak röhejes lett volna, úgyhogy máris jobban megbékéltem vele .

- Meghackelték ? Nem tudom, nem ismerem az ima efféle lehetőségeit . Ellenben még Stephen King egyik novellájában volt szó egy régi történetről, a Majom mancsról, ami ilyen kifacsart módon teljesülő kívánságokról szól (mondjuk hogy az apa kíván 200 dollárt, erre másnap meghal a fia üzemi balesetben a gyárban, és a kártérítés éppen 200 dollár...); valahogy így tudtam elképzelni ezt is. Vagy akár azt, hogy a démon nem a fohászra jött, hanem a szülők fájdalmára, ácsingózva a gyászban legyengült lelkekre... csak aztán azok még időben el tudták zárni. A bibliás szobát egyébként én sem értettem, hogy hogy működik, nekem is feltűnt, hogy a démonbaba az utóbbi időben átjáróháznak használja azt...

- Bár az ételliftes jelenet szerintem is gáz volt, az biztos hogy nincs köztes állomás . Ha nézted a mozgássérült liftet és a belmagasságot, a padlótól a plafonig ez a ház vagy négy méter volt, emelet viszont csak egy. Nem is kellett a köztes állomás, hiszen a földszinten az ebédlő mellett volt Mullinsné szobája, fent meg a nővér szobájában véget is ért az egész, ami ezek szerint Mullinsné régi szobája lehetett. És nem, semmi értelme annak, hogy egy házaspárnak egy gyerekkel ekkora hangárja legyen, hat szobával, vagy háromszáz négyzetméteren ...

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Annabelle 2: A teremtés / Annabelle: Creation

Most olvastam róla (amellett, hogy az "olvasottsági" rekordok mellett milyen nézettségi adatokkal büszkélkedhet a film ), hogy a poszteren szereplő Conjuring-univerzumot mennyire komolyan veszik. Azt tudtam, hogy a The Nun már készül, az Annabelle 2.-be is szépen beleszőtték az arra való utalást, de az nem, hogy a Conjuring 2.-ben látott Crooked Man is saját filmet kap...

Vajon milyen lesz hát a folytatás spin-offjának folytatása ?
.