Niwrok írásai 2.0

.
Sherlock S4



Noha az előző évad az egyre inkább buddy-movie felé tolódó Sherlock-Watson kapcsolattal és a nem egyszer bugyuta humorral igencsak messze került attól, amiért a sorozatot megszerettem, azért a folytatást ki nem hagytam volna. A baromkodás rákos daganata által fel nem emésztett részek ugyanis még mindig nagyon jók voltak, tévés krimi szempontjából az egyik legjobb, így az érdeklődésem az alatt a három év alatt sem nagyon lankadt, ami -az egyepizódos függeléket leszámítva- eltelt a két évad között. Persze most már óriási volt a készülődést kísérő médiavisszhang, Freeman és Cumberbatch is kb. az ebédszünetekben tudott csak beugrani, annyira foglalkoztatott színészekké váltak Hollywoodban, ahogy dettó a sorozatgazda Moffat és Gatiss, úgyhogy legalább attól nem kellett félnem, hogy a minőségből alábbhagynak. Plusz mindent elárasztottak az ígéretek arról, hogy ez mennyire egy véresen komoly és komor lesz, de úgy gondoltam, hogy hiszem, ha látom...

- The Six Thatchers: Mivel a The Abominable Bride tényleg csak függeléknek számított (rövid kitérőnek arról, hogy Sherlock pár perc alatt végiggondolja, hogy Moriarty tényleg életben lehet-e), egy arra való egyszavas utalással kapcsolódunk vissza a Sherlock által elkövetett gyilkosság utáni eseményekbe. Ami az elején éppen azokat a dolgokat tartalmazta, amiért a 3. évadot átneveztem magamban Mr. és Mrs. Watson S1-re, és amiért a doktorék házasélete, most már a közös gyerek megszületésével összekötve (bár ezek legalább kedves, szeretetteljes jelenetek), Sherlock és Mycroft cicaharca, a kínos kutyás jelenet, és a dömpingszerűen a képernyőre hányt, követhetetlen nyomozós montázsok minden rossz emléket előhoztak. Az első fél órában csak csúsztam lejjebb a fotelban, mert az alapsztorit ismerve előre látni véltem a végét, és a kigyulladt kocsinál is csak a fejem fogtam, hogy mi ez a CSI:NY... de jelentem, van kiút! A gyöngyös szál és a mellszobrok ügyének kifutásával az epizód drámai lesz, fordulatos, izgalmas, feszült, és a régi eseményeket, szálakat újrahasználva (néha úgy éreztem, mindennek ellenére érdemes lett volna újranézni az előző évadot, legalább az utolsó részt) komoly tétje is lesz a dolognak. Sherlock ezalatt sem csiszolja fényesre az elméjét úgy, hogy a nézőket is beavatná, dedukciók helyett inkább trükkjei, "mutatványai" vannak, a maradék meg szinte tálcán érkezik hozzá, tehát mondjuk nyomozós sorozatnak még mindig csak erős túlzással nevezhető, de az biztos, hogy szépen keretbe foglalja és lezárja mindazt, ami a harmadik évadban történt, befejezve a játszadozást...

- The Lying Detective: Ja, hogy ilyet is lehet írni, ha valaki három évig szövögetheti a szálakat?! Aztapicsa!!! Ez a rész magát az egész sorozatot foglalja keretbe, annak minden kedvelt és (eddig) feleslegesnek tartott szálával, elemével együtt, a legapróbb részletekig, miközben Sherlock szembekerül egy olyan szociopatával, aki nem bujkál, hogy az árnyakból manipuláljon, mint Magnussen, és nem is olyan csóró, hogy taxisofőrként kelljen áldozatokat gyűjtenie (igen, a legelső részig megyünk vissza!). Ellenkezőleg, a hatalma éppen a nyilvánosságból, a reflektorfényből ered, és annyi pénze van, hogy fenyegetéssel meg modern kutatási eredményekkel bárkit bármire rá tud venni, a hallgatásra éppúgy mint a félrenézésre. A túltolt pörgésen, a túlzsúfoltságon, meg a Sherlock droghasználatából eredő szürrealitáson és "imbolygáson" keresztül közben egyszerűen megterhelő is, hogy Sherlock padlógázzal "repeszt" (Mrs. Hudsonhöz hasonlóan   aki most az epizód egyetlen komikus eleme), a megosztott következtetéseit is száguldva adja elő (utólag persze tökéletesen felépítve, így végre(!) nem csak az "elmetrükk" a lényeg), hogy még időben megoldja az új ügyét, egy Moriartynál is nagyobb kihívást jelentő emberrel szemben... Az én agyam fél óra után pezsegni kezdett, 3/4 óra után meg befelé sírni, de sajnos én meg ezt rohadtul élveztem!! És ha már élvezet... ahogy az a gyönyörrel teli kis női nyögés is elhangzik Sherlock telefonjából a végén... Részemről ez a rész önmagában 11/10-es, ha nem bírtam volna annyira a Belgraviát, azt mondanám, hogy a legjobb rész mind közül... csak épphogy önmagában nem értelmezhető. Annyi összefüggés van benne, annyi érzékenység arról, hogy mit is jelent igazán ismerni egy embert, és a "profiljából" előre megmondani a jövőt, akár az életveszélyt is vállalva, ahogy az eredeti novellában is történt... egyszerre gyönyörű és briliáns!

- The Final Problem: Ha az előző rész egy száguldó autó volt, ezt tökéletesen kifejezi az a mozgásérzékelős gránát, amivel megpróbálnak Sherlock életére törni; az ember csak megbabonázva nézi, próbálva kitalálni, hogy mennyi ideje van, és milyen lehetőségei, míg az első mozdulat beindítja az elkerülhetetlen robbanást. Az eddigiekből már kiderült, hogy Mycroft igencsak súlyos titkot őriz, ami szinte rettegéssel tölti el, és itt az ideje, hogy elszámoljon vele. Ezzel még tovább bővül a keret, nem pusztán addig, hogy mit is jelent a "Miss me?", ami visszafordította Sherlockot a jól kiszámított halálból, hanem hogy minek "köszönhetően" lett Sherlock az, aki. A részt nézve mondjuk elsőre megijedtem én is egy kicsit, hogy ilyen gagyi horrorfilmes hangulatba megy ár a sorozat, hogy ettől legyen feszült, de szerencsére megint csak poénkodott a stáb, mint legutóbb a metróval. Csak a gagyi tűnik el, a horrorfilm marad, egészen pontosan egy Fűrész-epizódot idéz a cselekmény és a hangulat, ami során Sherlock megtapasztalja, mit is jelent valóban "magasan funkcionáló szociopatának" lenni, egy évek óta érő bosszú keretében oldva meg az elé kerülő, leginkább emberi problémákat. Ez persze furcsa lehet a deduktív nyomozást várók számára, akadnak logikai lyukak, és Moriarty ilyetén visszahozása a sztoriba is erőltetett volt (a monitoros jelenetei leginkább irritáltak), de nekem tetszett.

Nem azt mondom, hogy minden meg van bocsátva, ami a harmadik évadban történt, vagy hogy most minden hűha, de hogy a kényszerű átkötésen kívül ezúttal egy remek Sherlock-évadot láttam, az biztos. Színészi játékban, hangulatban, látványban, összetettségben magasan verte eddig is a hasonszőrű tengerentúli sorozatokat, de ezúttal az írók úgy kibővítették Sherlock Holmes világát, a legalapabb összetevőkig, ahogy azt kevesen merték megtenni, de kellően gátlástalanok is voltak ehhez... mikor melyik inkább, és mikor mennyire jött ez be nekem. Jó lenne, ha nem utoljára lenne ez így, még ha a folytatás csak a "nagyon szeretnénk megcsinálni" fázisban tart is, és a lezárás is kétségessé teszi a dolgot.


9/10
.

Ezt most csak átfutottam, örülök a magas pontszámnak, de pár napon belül nézem én is, akkor majd jobban beleásom magam.

Niwrok írta:

.

* * *   Évértékelő (2016)   * * *

Egyébként meg voltam róla győződve, hogy rendszeresen több egyezésünk volt a korábbi TOP 10-ekben, mint az idén, de aztán visszanéztem és nem... 2013-ban 3, 2014-ben 3, 2015-ben 5, 2016-ban ismét csak 3 olyan film volt, ami mindkettőnk közös listáján szerepel...

Ez némileg meglep, pláne annak tükrében, hogy azért nagyjából hasonlóan értékeljük a filmeket.

R2-D2 írta:

Évértékelő (2016)

Egyébként meg voltam róla győződve, hogy rendszeresen több egyezésünk volt a korábbi TOP 10-ekben, mint az idén, de aztán visszanéztem és nem... 2013-ban 3, 2014-ben 3, 2015-ben 5, 2016-ban ismét csak 3 olyan film volt, ami mindkettőnk közös listáján szerepel...

Ez némileg meglep, pláne annak tükrében, hogy azért nagyjából hasonlóan értékeljük a filmeket.

Igen, de azért vannak műfaji eltérések: én azért jobban szeretem a horrort, a képregényfilmek elől sem ugrok el (még), és egy-egy romantikus drámára is szívesen hangolódok rá, míg te a katasztrófafilmeket, a háborúst meg a sci-fit részesíted előnyben hozzám képest. A hasonló értékelések is inkább a "csak jó" filmekre vonatkoznak, érzelmileg legtöbbször más filmek találnak meg minket, ami azért kelleni szokott egy listára kerüléshez. És itt már számítanak a "csak fél/egy pontos eltérés"-ek is .

Olyan is volt, hogy ellentétesen raktunk a listára filmet, és a dolgok pillanatnyi állása szerint biztosan lesz is .
.

Niwrok írta:

.
Sherlock S4

Nem azt mondom, hogy minden meg van bocsátva, ami a harmadik évadban történt, vagy hogy most minden hűha, de hogy a kényszerű átkötésen kívül ezúttal egy remek Sherlock-évadot láttam, az biztos. Színészi játékban, hangulatban, látványban, összetettségben magasan verte eddig is a hasonszőrű tengerentúli sorozatokat, de ezúttal az írók úgy kibővítették Sherlock Holmes világát, a legalapabb összetevőkig, ahogy azt kevesen merték megtenni, de kellően gátlástalanok is voltak ehhez... mikor melyik inkább, és mikor mennyire jött ez be nekem. Jó lenne, ha nem utoljára lenne ez így, még ha a folytatás csak a "nagyon szeretnénk megcsinálni" fázisban tart is, és a lezárás is kétségessé teszi a dolgot.


9/10
.

Tényleg jobb, mint az előző, pláne jobb, mint a Karácsonyi Kiadás, de néha így is sok volt a drogból meg a látomásokból. A harmadik epizód zseniális volt.

Bővebben talán holnap.

.
Westworld S1



Bár ezt a sorozatot már jócskán kielemezték, amire én hozzájutottam, és elég szélsőséges véleményeket generált (itt is megkapta a magáét), volt három dolog, amiért mindenképpen érdekelt. Az egyik maga a világ volt, amiről annyit előre is tudtam, hogy egy androidokból felépített vadnyugati vidámparkról van szó, de ha nem is tudtam volna, a kezdettől ott levő bevágások a park személyzetéről, sőt, már a főcímben szereplő 3D-nyomtatók is eléggé behatárolták volna a lehetőségeket. A másik, hogy Jonathan Nolan nevéhez kötődik, aki ugyan annyira elveszik a tesó árnyékában, hogy nem is nagyon voltak külön munkái a Célszemély sorozaton kívül, de éppen a közös munkáik miatt gondoltam, hogy valami hasonlót láthatok majd, valami kommerszebb mindfuckot, filozofálást a létezésről, ami azért lehet jó. A harmadik meg a saját becsípődésem, hogy mindig érdekel, hogyan hat rám az a film vagy sorozat, ami ilyen indulatokat és szélsőségeket tud kiváltani. Csak jó pár héttel az évadzáró után tudtam meg, hogy van egy negyedik tényező is, amivel a Westworld nagyjából a "megnézendő-lista" élbolyába ugrott, mégpedig hogy Michael Crichton írta... tudjátok, Jurassic Park, Idővonal, Kongó, Androméda-törzs... önmagában tuti ajánlólevél a neve.

Hogy ezzel a szemüveggel láttam a Westworldöt, valahogy nem is nagyon csúszhattak szét a szálak, pedig nem is láttam az eredeti, 1973-as filmet. A Jurassic Parkos narratívában szépen kirajzolódtak a rétegei. A varázslatosan megcsinált, maximálisan kidolgozott park, ahova az emberek sok pénzt fizetve jönnek kiélni a vágyaikat, legyen az akció, hősködés, szex vagy erőszak, vagy egyszerűen csak nézelődni, családi kirándulásként... de az is kiderül, hogy ez csak egy a tematikus élményparkok közül. Mindezek mögött áll a háttérszemélyzet és az előkészületeik, a mindennapos karbantartás, a visszaállítások, hogy úgy tegyék ezt az élményt minél biztonságosabbá a látogatók számára, hogy ezzel ne sérüljön maga az élmény, és hogy akár sokadik alkalomra is legyen benne újdonság, új "küldetés", igény szerint. És azon túl még egy réteg, hogy kinek mi is a célja ezzel az egésszel, vagyis a játszmák rétege. Ez alapján lehet, hogy Hammond szelleme nem olyan erős ebben a világban, mint a Jurassic Parkban, nincs olyan átütő teremtő ereje és mérete a Westworldnek (persze területre igen), de ahogy már mondtam, legutóbb a Jurassic Worldnél, Malcolm szelleme, a szkeptikus káoszkutatóé mindig is nagyobb kedvencem volt. Így igazából bármi történt is aktuálisan a képernyőn, a tényleges várakozás nekem végig abban volt, hogy a sok "hűha" után mikor jön "a futás meg a sikítás". Mert az látszott, hogy a személyzet egyáltalán nem tudja annyira kézben tartani a parkot, még az állandó memóriatörlésekkel sem, amilyet az a rengeteg változó, a másolási és a törlési hibák miatt megkívánna, eleve onnantól, hogy nem csak emberek üzemeltetik, de emberek a vendégei, emberek a kitalálói, emberek a tulajdonosai.

Ebből a szempontból érdekes volt, hogy nézőként akkor csöppenünk be a történetbe, amikor a régóta üzemeltetett, sok eszközcserével terhelt park hibái elkezdenek kiütközni némi verziófrissítésnek és egy emberi beavatkozásnak "hála". Persze a park maga is sok meglepetéssel tud szolgálni, már maga a színjáték, a díszlet is (rögtön az elején a csavar James Marsdennel, vagy a fejlesztő által annyira várt monológ "elmaradása" kifejezetten tetszett), de azt kell mondanom, igazán addig nyűgözött le a Westworld, amíg a verkli tartott, amíg a téma a park felépítése és szabályrendszere volt, amíg az androidok lassan ébredtek rá létezésük korlátaira, kilátástalanságára, és hogy ebben milyen szerep jut a tervezőknek, a mérnököknek, a biztonságiaknak és a többieknek, miközben mindenki játssza a maga kis játékát. Volt azonban két történetszál, amivel érezhetően hosszú távra terveztek, vagyis inkább csak az elején és a végén volt benne értelmes cselekmény, közte csak az időhúzás megy, sok rejtélyesnek szánt parasztvakítással, és eddig is ezek voltak azok, amiért nagyon tudok unni egy sorozatot. Ed Harris történetszála a kezdetektől látta el ezt a dicstelen feladatot, mert az ugyan lehetne jó, ahogy törzsvendégként úgy érzi, joga van kiismerni a park utolsó, rejtett történetszálát is, így ehhez gyűjt nyomokat és eszközöket, de zagyva bolyongássá vált mindaz, amit tett a fináléig (az olyan übermisztikus kislányokat meg, akivel a latino faluban találkozik, rohadtul el kéne már felejteni vagy 30 évre, annyira dühítően sablonosak). Ugyanígy jártam Dolores és William kalandos-háborús "narratívájával", igaz, inkább csak az évad közepétől, ahogy "állítólag" rettentő izgalmas és bizarr dolgok történnek velük, de igazából az egész egyetlen, rétestésztává nyújtott, majd gyorsan lecsapott trükkre épül fel, ami még a magyarázattal együtt is ingatagabb, mint az ibolyán egyensúlyozó tehén (mert ugye a fényképeket többezer négyzetkilométeren pont oda fújja a szél, ahova kell...).

A Westworld , mint betekintés egy nagyköltségvetésű szabadulószobába, igazán különleges élmény volt, tele remek színészekkel (az ismertebbek mellett bírtam Steven Ogg alakítását is), kiváló kellékekkel (mondhatnám a gyártósort, de a legjobb talán az volt, ahogy a verkli a Black Hole Sunt kezdte játszani az egyik reggel), egy zseni ötletére építve, mely sok izgalmat és izgalmas kérdést tartogat. De hogy erre, ami ennek keretében történik, hat-hét rész bőven elég lett volna, abban biztos vagyok, és akkor lehetett volna egy jó sorozat... de igazából az a kínos, hogy tíz részt sem tudtak megtölteni azzal, aminek a sci-fi aranykorából könyvtárnyi irodalma van. És ez még akkor is így van, ha egyébként mindent megkaptam ettől a "narratívától", amit eredetileg vártam.

Csak azt nem értem, hogy ezen mi a fenét akarnak folytatni...

6,5/10

Spoiler:

.

Niwrok írta:

.
Westworld S1


Csak azt nem értem, hogy ezen mi a fenét akarnak folytatni...

6,5/10

Spoiler:

.

Ejj, a fene azt a jó szívedet!

Ugye nekem maga a park egyáltalán nem volt akkora újdonság, tekintve, hogy ismerem - és anno kedveltem - a '73-as filmet. Ehhez képest csak egy zavaros maszlagot kaptam, amit a mai napig nem értek...

Mert:

R2-D2 írta:

Westworld S1

Ejj, a fene azt a jó szívedet!

Ugye nekem maga a park egyáltalán nem volt akkora újdonság, tekintve, hogy ismerem - és anno kedveltem - a '73-as filmet. Ehhez képest csak egy zavaros maszlagot kaptam, amit a mai napig nem értek...

Mert:

Spoiler:

Az eredeti filmben egyébként hogyan volt a "reset", hogy ennyire máshogy, mint itt?
.

Niwrok írta:

Westworld S1

Az eredeti filmben egyébként hogyan volt a "reset", hogy ennyire máshogy, mint itt?
.

Pontosan már nem tudom, valahogy ott tök logikus volt, hogy újraindítják a robotot, minden nap ugyanazt csinálja, ha akarod, minden nap lelőheted. Ott viszont valami vírus (1973!!!) fertőzte meg az androidokat, azért kezdtek embert ölni.

Egyébként kicsit kezdem kapisgálni: ezek szerint tényleg minden nap (majdnem) ugyanaz, így tényleg mindegy, Dolorest mikor teszik vissza: ő attól függetlenül, hányszor hal meg, mindig ugyanabba a történetbe (narratívába) ébred bele... tehát a többi android csupán díszlet, egy "vetített háttér" Dolores sztorija mögött.

Vendégként már érdekesebb a kérdés, ha egy hétig maradsz, kicsit unalmas.

R2-D2 írta:

Westworld S1

Egyébként kicsit kezdem kapisgálni: ezek szerint tényleg minden nap (majdnem) ugyanaz, így tényleg mindegy, Dolorest mikor teszik vissza: ő attól függetlenül, hányszor hal meg, mindig ugyanabba a történetbe (narratívába) ébred bele... tehát a többi android csupán díszlet, egy "vetített háttér" Dolores sztorija mögött.

Vendégként már érdekesebb a kérdés, ha egy hétig maradsz, kicsit unalmas.

Nagyjából igen, csak éppen ez minden androidra igaz, mert a saját keretében mindegyik önálló. Mindegyiknek megvan a saját háttértörténete, a maga motivációi, ami szerint a saját tudata szerint a napjait "éli", amiben a többi android -mint ahogy az emberek életében is a többiek- csak "háttér". Még egy olyan kis ribanc is, mint Clem, milyen kidolgozott háttérsztorit kapott, hogy ő most éppen miért ribanc. De minden androidnak a fő "motivációja", hogy kielégítsen valamilyen igényt a park vendégeinek, biztosítson nekik egy "küldetést" vagy eszközt. Szerintem vannak többnapos narratívák is, például a kincskeresés az öreggel, de vagy kétezer android esetében mindig akad felfedezni való, amiből mi alig tíznek láttuk a történetét.

Aki tényleg bele akarja magát élni a vadnyugati érzésbe, annak az androidok sokasága, a bennük kódolt, olykor egymásba kapcsolódó sztorik (amik csak egy megfigyelőre vagy résztvevőre várnak, hogy kiteljesedjenek) és a többezer négyzetkilométer aligha unalmas még egy hét után is . Fejvadászat, a postakocsi vagy a vonat kirablása, kincskeresés, bölények, indiánok, vadlovak; nyilván megizzasztotta mindez a kreatív brigádot, hiszen az ő felelősségük és munkakörük volt, hogy aki akar, az találjon újat... az unalomról meg úgyis elég sarkos véleményt fogalmazott meg a sorozat ... Közben ugye ott voltak a befektetők, akik szerint a többség úgyis csak a primitív ösztöneiket jön ide kiélni, a maradék meg nem éri meg a befektetett munkát és a szofisztikált hátteret, összevetve a bevétellel, ami ezen keresztül elérhető.
.

Niwrok írta:

Westworld S1


Szerintem vannak többnapos narratívák is, például a kincskeresés az öreggel, de vagy kétezer android esetében mindig akad felfedezni való, amiből mi alig tíznek láttuk a történetét.

Az fura lenne, mert mi van, ha valami hülye vendég a narratíva közben lelövi a delikvenst? Akkor őt hova helyezik vissza? A történet elejére, nem? De a többiek, akik sértetlenül végigviszik a programjukat?

Az egésznek SZÁMOMRA csak és kizárólag akkor van értelme, ha minden narratíva egynapos, leszámítva Dolorest. És még sok mindent úgy sem értek...

.
Pénzes cápa / Money Monster



Ezt már moziban is látni szerettem volna, de ott valamiért kimaradt. Talán csak lusta voltam éppen aznap, pedig mindkét főszereplő színészt kedvelem (ahogy utólag rájöttem, mindhármat, de erről majd később), a sztorija izgalmasnak tűnt (szűk térbe zárt emberes minidrámából sosem elég!), és pénzügyi témáról szólt, ami azért szakmai ártalomként mindig egy kis plusz.

Egy tévéstúdióban a stáb a Money Monster nevű tőzsdei show-műsor (igen, az USÁ-ban biztos van ilyen is...) legújabb élő adására készül, főszerepben a népszerű, és sokak által afféle tévés befektetési gurunak tartott Lee Gatesszel (George Clooney). A mai műsor különösen izgalmasnak ígérkezik, a befektetőket ugyanis pár napja hidegzuhanyként érte egy tőzsdei cég, az Ibis részvényeinek pillanatok alatti bedőlése, közel 800 millió dollárnyi veszteséget okozva a részvényeseknek, az adásrendező Patty (Julia Roberts) pedig leszervezett egy exkluzív interjút az Ibis egyik képviselőjével, hogy többet is megtudjanak erről az ügyről; többet, mint a hivatalos álláspont, ami "egyszeri fatális programhibáról" szól. Az adás kezdetén azonban egy fegyveres férfi tör be a stúdióba, pisztollyal sakkban tartva a stábot egy robbanó mellényt kényszerít Lee-re, és azzal fenyegetőzik, hogy egyenes adásban robbantja fel az egész épületet, amennyiben nem kap kielégítő választ arra, hogy miért úszott el a pénze... hogy miért éri az Ibis részvénye csak a tizedét, mint egy hete, amiről pedig Lee azt mondta egy korábbi adásban, hogy betonbiztos befektetés.  

Amikor a sztoriról olvastam, olyan emlékek úsztak be, mint az A fülke, de még inkább az El desconocido, és nagyjából erre is készültem: feszült másfél órára, amiben egy hazug ember vergődik egy magát becsapottnak érző ember szorításában, próbálva kiutat találni. Ehhez képest ahogy elkezdődött a Pénzes cápa, csak néztem, hogy mi ez a baromság. Ahogy Clooney megjelent aranyszínű, félrecsapott cilinderben, két hip-hop macával az oldalán, és nyomott egy olyan beállást, hogy az összes rapper bezúzta tőle a képernyőt... Ahogy az egész műsor kinéz, amilyen béna animációk kísérik Lee szövegelését és ripacskodását, és amilyen hiperaktívan nyomja, az egyszerűen szörnyű... De valahol úgy érzem, a cselekmény fényében van ebben valami szatirikus, hogy van (lenne) kereslet egy ilyen műsorra, ilyen külsőségekkel, ráakaszkodva azokra, akik keresik a tuti befektetést és a gyors hasznot a kis pénzüknek. Meg talán még a médiafogyasztási szokásoknak is nyom egy fricskát, hogy milyen szinten veszik készpénznek azt az emberek, amit a tévében látnak, ha elkápráztatják őket (na de így?!). Pedig nem,  a telejósdás Íbiszmadár NEM hozza le a Metatron-fénykockát a negyedik dimenzióból, hogy azzal küldje a pénzenergiát a nézőknek!

Élesen vált a hangulat, és válik az egész kamara-thriller jellegűvé, ahogy Kyle (bazz, egyszerűen nem ismertem fel Jack O'Connelt, pedig alig pár hete láttam a '71-ben, és az Eden Lake óta, vagy tíz éve bírom a srácot!), a fegyveres megérkezik, és Lee-nek és a stábtagoknak kéne megoldást találniuk a problémára (és ezen keresztül van némi áthallás általánosságban a befektetések és a válságok okaira, pszichológiájára, ami szintén kiváló téma). Ők is tudják, hogy a csalódott és dühös embernél kevés veszélyesebb van, ráadásul a válaszokat ők sem tudhatják (sőt, ezesetben külön idegesíti őket, hogy a műsorba meghívott Ibis-vezér nem jelent meg, a helyére betolt sajtószóvivő pedig csak hebeg-habog), így a nagydumás Lee-nek kéne Kyle-t lenyugtatnia, kihasználva az élő adásban és a személyiségében rejlő (vélt) előnyöket, legalább addig, amíg a kommandósokkal és mesterlövészekkel felsorakozott rendőrség ki nem tudja menteni a túszokat és ki ne tudja iktatni Kyle-t. A műsor ugyanis nem áll le, sőt, önálló műsor-a-műsorban lesz belőle, így Lee-nek a nézők, a külvilág bevonásával van lehetősége hatni Kyle-ra, ami hol sikerül, hol nagyon nem, és ennek megfelelően Kyle viselkedése is állandóan változik, újabb reakciókra kényszerítve Lee-t és Patty-t is.

Spoiler:

De ahogy a média szerepénél írtam (és akkor még a fináléban levő mém-dologra meg a kamerásmobillal felszerelt kreténekre ki sem tértem, noha azok is megérnek egy pár perc elgondolkodást a világ pillanatnyi állapotáról), ebben a filmben minden egy kicsit máshogy van, mint ahogy elsőre látszik. Az agresszív, zavart Kyle -és erre egyre többen jönnek rá- megkérdőjelezhető módszerekkel ugyan, de olyan kérdést tett fel, amire mindenki szeretné tudni a választ, de az általa kiváltott vészhelyzet sokkja kellett hozzá, hogy bárki komolyan fel is tegye, ne csak morogjon rajta. Így került egy harmadik réteg is a filmre, egy több országon átívelő nyomozás, amit Patty a stúdióból kénytelen szervezni és levezényelni, szintén versenyt futva az idővel, mielőtt "lejár a műsoridő". Mielőtt akár Kyle elkeseredésében vagy haragjában, akár egy rendőrségi mesterlövész a nagyobb pusztítás, a több áldozat elkerülésének érdekében véres pontot nem rak az ügy végére.

Nekem ez volt a gazdasági válságról készített legszórakoztatóbb feldolgozás, még ha csak közvetetten is szól arról. Sokkal jobb, mint az A nagy dobás vagy a Wall Street farkasa, mert ugyan nem valós történeten és személyeken alapul, viszont nem (csak...) videoklipes hülyeségekkel meg kamerából kiszólogatással, és nem is kurvák seggéről felszívott kokain-záróvonalakkal próbált meg érdekes lenni, hanem egy hellyel-közzel feszült, viszonylag fordulatos történettel, ami sem a drámai helyzeteket, sem a tanulságokat nem nélkülözi. Aki ezután sem akarja érteni, hogy miről szól a tőzsde, hogy milyen kockázatai vannak, az legközelebb a lottózóban dolgozókat fogja túszul ejteni, mert nem az ő számait húzták ki szombaton.

8,5/10
.

Niwrok írta:

Pénzes cápa / Money Monster


Amikor a sztoriról olvastam, olyan emlékek úsztak be, mint az A fülke, de még inkább az El desconocido, és nagyjából erre is készültem: feszült másfél órára, amiben egy hazug ember vergődik egy magát becsapottnak érző ember szorításában, próbálva kiutat találni.

8,5/10

Már a múltkor is jegyeztem, de ilyen viszonyítási pontnak nehéz ellenállni...

Niwrok írta:

Aki ezután sem akarja érteni, hogy miről szól a tőzsde, hogy milyen kockázatai vannak, az legközelebb a lottózóban dolgozókat fogja túszul ejteni, mert nem az ő számait húzták ki szombaton.

Nem is hülyeség.


.

.
Ha már így alakult, én is felteszem róla az írásom . A múlt héten láttam, pár napja lett kész, csak még farigcsáltam rajta   .

Kiéhezettek / The Girl with All the Gifts



Ami a 2000-es éveknek volt a vámpír-zsáner, az lett ennek az évtizednek a zombi-kultusz, különösen ami a The Walking Deadet és egyéb leágazásait illeti. Kitaposott, kifulladt lett a téma mostanra, ezért is izgalmasabbak azok, amik a megújítás lehetőségével kecsegtetnek. Ilyen volt ez a film is, az alapján, amit előzetesen hallottam róla... és nagyjából kétszer tíz percre sikerült is neki.

A legjobban ugyanis akkor működik a Kiéhezettek eleje, ha az ember nem foglalkozik sem az eleve túl sokat eláruló magyar címmel, sem azzal, hogy éppen most árultam el, hogy zombikról szól... vagy legalábbis olyan emberekről, akinek benőtte valami penészgomba az agyát, és attól két lábon járó piranhává változnak. Nem, ez még nem az az újítás, amiről beszéltem, a The Last of Us ezt a megfertőződési-bevadulási módot kilőtte, de az, amilyen környezetbe helyezték a nyitányt, amilyen félelmetesen bizarr hangulata van a tolószékeknek, a szíjaknak, a pattanásig feszült idegű katonáknak, miközben az ember nem is lát semmi olyat, amitől félni kéne, az kiváló. Az, amit csavarnak kitalált az író (Mike Carey... szerintem találkozunk még a nevével), és ami tucatnyi olyan kérdést vet fel, amire talán csak az Eleven testek volt képes, simán elvitte volna magában a filmet... de erről tényleg elég ennyit tudni előre.

Sajnos azonban a könnyebb történetvezetés oltárán ezeket a remek szabályokat és a hangulatot a film a 25. percben nem egyszerűen felrúgja, hanem lemészárolja, csak hogy egy sokkal klisésebb, "kislétszámú osztag bolyong a fertőzöttek között" szálat vegyenek előtérbe. Akkora csalódás volt, hogy miután bemutatták, micsoda veszélyeket rejt, milyen riasztó az átalakulás, ha az ember akár csak egy pillanatra is lazábban veszi az óvintézkedéseket, aztán meg a kiscsaj a kifolyt vér szagára sem reagál, és hogy két pillanattal azután, hogy szétcsócsálta két katona torkát, riadtan fúrja a fejét védelmezője hajába, hogy dühömben majdnem abba is hagytam a filmet. És be is igazolódtak a negatív várakozások, egyfelől mert onnantól a Kiéhezettek meg sem próbál mást csinálni, mint rosszul másolni a másfél évtizedes 28 nappal későbbet, sétálásokkal a pusztuló világban, utánpótlásért túrva a mások által már tucatnyiszor átnézett helyeket, menedéket keresve éjszakára, másrészt mert közben a TWD zombijait is alulmúló mértékben távirányítják a fertőzötteket, aminek külön mélypontja volt, ahogy az egyik helyszínen a lövések hangjára a zombik egyesével riadtak fel vegetatív állapotukból, és a menekülők egyesével le is lőtték őket, így herélve ki annak a feszültségét, hogy amúgy vagy kétezer "gombafej" álldogál a környéken. Mindezen már csak álomnyálhab volt, hogy a Kiéhezettekből képeken legtöbbször kiemelt plexi szájkosár semmit sem ér a látványon kívül, mert a csaj egy mozdulattal le tudja venni.

De azért akadnak pozitív dolgok is. Ahhoz képest ugyanis, hogy a stáb egy tisztességes gálavacsorát is nehezen tudott volna kihozni a 4 millió dolláros költségvetésből, a látványosan csóró környezetből mindent kihoztak, amit lehetett. Nem egy Legenda vagyok egyik városkép sem, de jól érzékelteti, hogyan is telhetett az elmúlt pár év, és amitől ez az utolsó lehetőség, hogy a csapattal tartó dokinő megtalálja és elő tudja állítani az ellenszert, mert végső soron most is azért van minden, miközben egyik bázisról a másikra vonulnak a szereplők. Akik között egyébként igazán kellemes alakítások is vannak, bár Glenn Close közel sincs már a csúcson és Gemma Artertonnak sem ez élete alakítása, még ha sok érzelmet is vitt a kettős karakterbe, de aki vitán felül a film gyöngyszeme, az a Melanie-t alakító Sennia Nauna. Zseniális a csaj, olyan szinten hozza az átváltozásokat, az ártatlan és a külvilágra rácsodálkozó kislányt éppúgy, mint a benne lappangó, bármikor felszínre törő halálos veszélyt, és ahogy az olyan jelenetekben, mint a "horda" támadása, felismeri a túlélés zálogát... az ő nevével is jó lenne találkozni még. Végül a történetet sem akarom a végletekig szapulni, mert az utolsó húsz percre megint magára talál, felépítve a spórazombik különleges életciklusát, eljutva egy súlyos kérdésig, és egy olyan jövőképig, amire ebben a formájában én sem számítottam.

Ami igazán bejött ebből a filmből, az az eleje a hangulata és a bizonytalanság miatt, meg a vége az újszerű megközelítésért. A kettő között viszont csak a közepesen langyos gombás zombileves kavargott, blőd hülyeségekkel fűszerezve, és az elég unalmas volt.

7/10
.

Niwrok írta:

.
Ha már így alakult, én is felteszem róla az írásom . A múlt héten láttam, pár napja lett kész, csak még farigcsáltam rajta   .

Kiéhezettek / The Girl with All the Gifts

Ami igazán bejött ebből a filmből, az az eleje a hangulata és a bizonytalanság miatt, meg a vége az újszerű megközelítésért. A kettő között viszont csak a közepesen langyos gombás zombileves kavargott, blőd hülyeségekkel fűszerezve, és az elég unalmas volt.

7/10

Ez jó. Ezt megbeszélhettük volna...

Végül is, ugyanazt láttuk, csak míg neked a közepe nem jött be, nekem az is tetszett. De félelmetes, hogy amúgy pontosan ugyanazokat a sarokpontokat emeltük ki (kezdés, Melanie, befejezés)

Ezek alapján nem tűnik olyan nagynak a különbség, mint az olvasás után. Mindegy, pont jól jön a dupla ajánlóhoz.


.