Niwrok írásai 2.0

.
The Expanse S1




Bár alapvetően szeretem a műfajt, a sorozatok közül a sci-fik, azon belül is az űroperák nem nagyon tudnak lekötni. A Csillagkapu és a Star Trek is kimaradt, és az egyetlen, amit valamennyire követtem, a Farscape volt vagy húsz éve... de ma már nosztalgiából sem venném elő, annyira kínosak benne a gumimaszkok. Most az Expanse-re is csak azért került sor, mert több helyen az évtized sci-fi sorozataként emlegették, és mert a Netflixen házhoz jött... de inkább csak a kíváncsiság vezérelt, hogy az ezredforduló óta mennyit tudott fejlődni a műfaj, nem a sztori, amiről talán egy mondatot sem olvastam el előtte.

A XXIII. században az emberi faj már egészen szépen belakta a Naprendszert, és eléggé sikerült megvetni a lábunkat a Marson ahhoz, hogy egy évszázad alatt az ottani kolónia is nagyobb önállóságot kezdjen követelni magának. A kíméletlen körülmények miatt katonai mentalitásban nevelt marsiak technológiája ugyan hadászati erőben méltó ellenfele lenne a kissé elkényelmesedett Földnek, létszámban azonban még bizonytalan lenne a kenyértörés kimenetele, ezért a látszólagos béke színfalai mögött a hidegháborús feszültség egyre fokozódik. Ebben a helyzetben az sem segít egyik félnek sem, hogy a nyersanyagokat már régóta az aszteroidaövben zajló bányászat biztosítja, így a földi életen kívüli fennmaradás zálogát, a vizet is, és ott is is egyre komolyabb elégedetlenkedéshez vezet, hogy a bányászat hasznából azok részesülnek a legkevésbé, akik azt keserves munkával, ócska felszereléssel kitermelik. Mindenki érzi, elég egy apró gyufa, hogy ezt a puskaporos hordót berobbantsa... ez pedig úgy tűnik, azt lesz, amikor egy jégbegyűjtő hajó, a Canterbury a nemzetközi egyezmények és az önfejű másodtiszt miatt arra kényszerül, hogy kivizsgáljon egy segélykérő üzenetet, ami egy roncsként sodródó szállítóhajóról érkezik. Rövidesen ugyanis a kelletlenül a felderítésre kijelölt pár fős csapat tagjai maradnak csak életben a legénységből, amikor a kihalt hajóra lépve egy ismeretlen, de marsi felségjelek alatt futó hajó bukkan fel a semmiből, és robbantja figyelmeztetés nélkül atomjaira a védekezni képtelen Canterbury-t.

Elég volt alig pár percet néznem az Expanse-ból, hogy még az amúgy ígéretes űrpolitikai helyzettel együtt is elmenjen kicsit a kedvem tőle. Már eleve a több perces szöveges bevezető is csalódás volt (sajnálom, de a Valerianból pontosan tudom, mire lehet elég két perc... de egy vázlatos animációra mindenképpen), amin az utána következő jelenetek sem segítettek. Az első egy sikítozós csajjal valami rossz űrhorrort vetített előre (a fél pillanatra látszó kék nyálka ezt csak megerősítette...), a második egy pucér férfiseggel indító, súlytalanságos szoftpornó volt (tudom, hogy vannak ilyen űrbeli Grace Klinikák, amiben a romantikus civódás a lényeg, hogy ki fekszik össze kivel... és nagyon nem szerettem volna, ha az Expanse is olyan), majd jött a harmadik Thomas Jane-nel, aki már gyakorlatilag a kiégett zsarun kívül semmit nem tud eljátszani, annyira látszik beletojni mindabba, amit színészetnek hívnak. Itt is az volt, akit kötelező film noir kliséként azzal bíznak meg, hogy egy eltűnt dúsgazdag, de apucitól azért erősen lázadó lánykát találjon meg... Ha valaki mesélt volna róla, ezen a ponton meg is kértem volna, hogy hagyja abba, mert ez engem nem érdekel, és akkor még nem is láttam volna a meglehetősen olcsónak ható látványvilágot, amiben az űrben játszódó jeleneteket onnan lehet megismerni, hogy mindent kékes fény világít meg ... és akkor viszonylag váratlanul szétlőtték a Canterbury-t, amivel az Expanse elkezdett kimászni a gödörből.

Egy kicsit a végére előreszaladva ugyanis az Expanse egy tényleg jó sorozat lett, úgy hogy részről részre lett egyre jobb. Lehet, eredetileg kevés pénz volt a pilotra, aztán a gyártó azt látva nyitotta ki a kasszát, de azon kívül, hogy a két főszereplőt, az események két fő mozgatórugóját, Holdent és Millert sem karakterként, sem színészként nem sikerült megkedvelnem a tíz rész alatt sem, minden szempontból óriási volt a fejlődés. Ahogy egyre több bázisra, és azzal egyre több frakcióba nyertem nézőként betekintést, annál feszültebb volt a hidegháborús alaphelyzet, amiben rövid idő alatt kiderül, hogy egy új bábúnak a táblán nyilvánvalóan az az érdeke, hogy a Föld és a Mars egymásnak ugorjanak... és ha Holden maroknyi csapata nem menekül meg, és egy végletekig szorult helyzetben nem indítanak el egy rádióüzenetet, amitől a biztonságuk zálogát remélik, nem is derült volna ki az egészből talán semmi. Miközben pedig Holden a Canterbury elpusztítójának nyomára próbál akadni, úgy, hogy nagyobb feltűnést ne keltsen, mert rá meg mindenki más vadászik, Miller is egyre többet tud meg Julie Mao eltűnéséről és hátteréről, amely szálakat még körbehurkolja egy földi politikusasszony igyekezete, hogy nem engedve a könnyű feltételezéseknek a könnyen félreérthető körülmények alapján, fenntartsa a Naprendszerben a békét. Ismerősek persze a történet elemei innen-onnan, de ha az ember elég szorgalmasan és figyelmesen gyűjti a kirakósokat, egy egészen érdekes összeesküvésre derül fény belőlük, amit nagyon sok véletlen befolyásolt, és aminek a tempóját az izgalmas mellékszálak, helyszínek és felfedezések tartják fenn, míg egy-egy szereplő múltjának felfedésével a karakterek is egyre kidolgozottabbá válnak.

Az Expanse első évada a hosszú fejlődés és a több szálon futó nyomozás végére ugyan teljes körű választ ad arra, hogy mi okozta az eseményeket mindkét cselekményszálon, de ezzel egy sor másik, sokkal izgalmasabb és nagyobb léptékű kérdésnek ágyaz csak meg... így nem is kérdés, hogy hamarosan jönni fogok a második évaddal is   .


8/10
.

Niwrok írta:

.
The Expanse S1

Az Expanse első évada a hosszú fejlődés és a több szálon futó nyomozás végére ugyan teljes körű választ ad arra, hogy mi okozta az eseményeket mindkét cselekményszálon, de ezzel egy sor másik, sokkal izgalmasabb és nagyobb léptékű kérdésnek ágyaz csak meg... így nem is kérdés, hogy hamarosan jönni fogok a második évaddal is   .


8/10
.

Erről hallottam, de a barátom nem ért el benn addig, míg jó lett, úgyhogy nem ösztönzött a megnézésére.

Így kicsit más a helyzet, majd meglátom, mikor és hogy fér bele.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
The Expanse S1

Az Expanse első évada a hosszú fejlődés és a több szálon futó nyomozás végére ugyan teljes körű választ ad arra, hogy mi okozta az eseményeket mindkét cselekményszálon, de ezzel egy sor másik, sokkal izgalmasabb és nagyobb léptékű kérdésnek ágyaz csak meg... így nem is kérdés, hogy hamarosan jönni fogok a második évaddal is   .


8/10
.

Erről hallottam, de a barátom nem ért el benn addig, míg jó lett, úgyhogy nem ösztönzött a megnézésére.
Így kicsit más a helyzet, majd meglátom, mikor és hogy fér bele.

Kb. az első három rész az, ami csalódás volt, de a marsiak felbukkanásával és Holden videójával beindult annyira a kavarás és a játszmázás, hogy szívesen ajánljam, mert szerintem neked is bejön majd.

.

Niwrok írta:

The Expanse S1

Kb. az első három rész az, ami csalódás volt, de a marsiak felbukkanásával és Holden videójával beindult annyira a kavarás és a játszmázás, hogy szívesen ajánljam, mert szerintem neked is bejön majd.

.

Úgy legyen.

De most a Képmást folytatom, az a heti program.

.
Ready Player One




Olvashattatok már egy írást itt erről a filmről, én most csak egy másik megközelítés miatt írok róla külön is. Ebben a leosztásban R2-D2 képviselte a viszonylag "hobbi" nézőpontot, akinek inkább csak a felsorakoztatott, felidézett filmekkel van kötődése, és a számítógépes játékokban mondjuk az Angry Birdsnél meghúzza a határokat   . Az én írásom a saját gamer-szemüvegemen keresztül született meg, annak minden pozitív és negatív hozadékával együtt... mert előre szólok, ez azért nem lesz olyan lelkes írás, mint az volt.

Azt az instrukciót kaptam a film előtt, és a cím maga is erre utalt még az arcade-i időkre visszatekintéssel, hogy "Videojátékosok előnyben", és ennek kétségtelenül volt jó pár kellemes vonatkozása. A film virtuális világa által megidézett korban voltam gyerek meg tini, és azóta, lassan harminc éve játszok -még ha az "őskorszak" az Atarival meg az azt megelőzőekkel ki is maradt-, így tudom mihez kötni mondjuk a Minecraftot meg a Mortal Kombatot, de leginkább talán a Mechagodzillára kaptam fel a fejem, mert ugyan mai fejemmel nézhetetlenül gagyi meg blőd a tengerparton éneklős sárkánycsalival, de annak idején nagyon szerettem. Maga a kaland is ismerős volt persze, ahol a cél, hogy a hősök titkokat, a rajongásuk tárgyának bennfentes információi segítségével verses rejtvényeket fejtsenek meg, megszerezve három kulcsot, hogy azokkal kinyitva egy ajtót rátaláljanak a kincsre. És arra egyáltalán nem lehet panasz, ahogy ez kinéz, ahogy tényleg képkockánként kell kimerevíteni, ha a néző minden morzsáját fel akarja fedezni, mert rengeteg minden került itt felsorakozásra, a flipperasztalra emlékeztető autóverseny, a virtuális pláza jelenetei, vagy a végén a gigantikus csatajelenet közepén meg simán átsiklik ezek felett a néző. Nem újdonság, de kellemes ezek mellett a párhuzamos cselekményvezetés, a valóság és a virtuális világ egymásra hatása, a Kapzsi Megatársaság elleni küzdelem és társai.  

De a nagy pörgésbe, a képkockánkénti három utalásba nálam azért némi szomorúság is vegyült. Mert miközben mindhárom kulcs megszerzésének az a klasszikus módszer a kulcsa, hogy "think outside the box" (kb. annyit jelent, hogy ne a keretek között keresd a megoldást), a film éppen ezt nem teszi meg. Lehet tonnaszámra hozni a kellékeket, de nekem a puszta megidézésen túl hiányzott a funkció...  és lehet ezért megköpködtök, de még inkább a kreativitás. Azt igazán egy jelenetnél éreztem, a Goros-alienesnél, de ott sem nagyon... és azért nem, mert szerintem az ereklyék puszta listázása nem kíván túl sok képzeletet, az csak egy gigantikus "Hol van Wally?". Bár a tapasztalataim, élményeim miatt több mindent felismerek, a harminc év alatt együtt is fejlődtem a "kocka-kultúrával" (mert embert nem ismerek, aki a "geek"-et gekkónak fordítaná), és vannak elképzeléseim arról, mire jó és mire nem való, mik a kockázatai és az előnyei... Ettől pedig kifejezetten rosszul esett azt látnom, amikor valaki azt hiszi, a számítógépes világban játékosok és alkotók célja, hogy annak segítségével újraélje, újrateremtse, amit a filmes világ egyszer már megteremtett, és még ott tart, hogy abban autós meg lövöldözős meg szerencsejátékokkal szórja el az idejét és a pénzét mindenki, aki oda belép, és hogy szerinte napjainktól 2045-ig már nem is fognak semmit kitalálni az ottani iparosok és a felhasználók milliárdjai, amit eddig nem találtak ki... Félre ne értse senki, nem az a bajom, hogy vannak benne ismerős dolgok, hanem az, hogy csak az van benne, és azt is értem, hogy az események motorjai egy évek óta halott, egykori úttörő hagyatéka és az általa elrejtett nyomok voltak, így persze, hogy inkább ebből a ládából kerültek kiválogatásra a kellékek. De a legfrissebb dolog, amit felismertem, az a 2016-os Overwatch, meg ott voltak a filmbeli Tini Nindzsa Teknőcök, aztán a 2001-es Halo Master Chefjei... és ez a feldolgozás nagyjából ennyit tartott fontosnak megmutatni a XXI. századból, annak közepéig bezáróan. Ettől nekem kicsit olyan volt, mintha Spielberg ezzel csak fel akarta volna melegíteni a 80-as, 90-es éveket, mint a töltött káposztát, mielőtt felnő az a generáció, amelyiknek az egész már nem jelent semmit, legfeljebb csak egy Wikipedia-szócikket... de mi mást is kéne jelentsen, amikor nekik már megvannak a saját élményeik, a saját úttörőik?

Ehhez már csak apró, de nagyon is keserű adalék volt az egész film mögötti filozófia. Az unásig ismert sztereotípiákkal a film azt mutatja be, hogy ez a világ nem jó másra, mint kábítószer helyett meg a valóságtól elmenekülni; elbújni a világ elől, és az is inkább azoknak, akik sérültek, kiközösítettek, vagy az anyjuk pincéjében laknak, meg még az sem árt, ha amúgy képtelenek a szociális érintkezésre... pedig csak van, akinek arra is jó. Hiába a sok kedves emlék vagy az ismerős karakterek, egyre jobban fájt, hogy ez a film úgy tesz, mintha a virtuális világ csak egy digitális hályog lenne az ember szemén, amit a legjobb dolog lenne leműteni, de legalábbis ki kéne kapcsolni minden kedden és csütörtökön. A végére így annyi maradt meg, hogy Spielberg szereti és ismeri azt a nosztalgiát, amit részben ő maga, meg a kor- és pályatársai teremtettek, a játékkultúrát viszont talán ismeri (bár gondolom mögötte is ott volt egy gyakornok-csapat, hogy ezt megtegye helyette) ... de nem szereti.

Spielberg Ready Player One-ja ugyan egy dinamikus, akciódús kalandfilm, ami azért társadalmi kérdésekkel is foglalkozik a maga szűkös módján... de nem felfedezi a számítógépes-virtuális világban rejlő lehetőségeket, mint a vizuális képzelet és az interaktív történetmesélés új eszközét, hanem megtömve azt dohos nosztalgiával és negatív előítéletekkel sulykolja két és fél órában a nézőjébe, hogy "Bezzeg régen...". Teszi ezt részben azért, mert ezzel stabilan lehet építeni milliónyi rajongóra, és mert addig sem kell arról beszélni, hogy a digitális világ is csak eszköz, és igazán a folyamatos múltba révedés az, ami sok embernél még a játékszenvedélynél is jobban megakadályozza, hogy a valóság jelenében éljenek.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Ready Player One

Spielberg Ready Player One-ja ugyan egy dinamikus, akciódús kalandfilm, ami azért társadalmi kérdésekkel is foglalkozik a maga szűkös módján... de nem felfedezi a számítógépes-virtuális világban rejlő lehetőségeket, mint a vizuális képzelet és az interaktív történetmesélés új eszközét, hanem megtömve azt dohos nosztalgiával és negatív előítéletekkel sulykolja két és fél órában a nézőjébe, hogy "Bezzeg régen...". Teszi ezt részben azért, mert ezzel stabilan lehet építeni milliónyi rajongóra, és mert addig sem kell arról beszélni, hogy a digitális világ is csak eszköz, és igazán a folyamatos múltba révedés az, ami sok embernél még a játékszenvedélynél is jobban megakadályozza, hogy a valóság jelenében éljenek.


7,5/10
.

Tulajdonképp nem igazán tudok veled vitatkozni, valahol számítottam rá, hogy gyakorló játékosként más szemmel fogsz tekinteni a mozira. Sőt, a maga módján még elégedett is lehetek a 7,5 pontoddal.

Nekem ez most teljesen mást jelentett, mint neked, a legutolsó mondatod mindent el is árul erről.

És... már van is egyfajta válogatás, bár kétlem, hogy teljes lenne: ITT

De értelek, és köszi!


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Ready Player One

Spielberg Ready Player One-ja ugyan egy dinamikus, akciódús kalandfilm, ami azért társadalmi kérdésekkel is foglalkozik a maga szűkös módján... de nem felfedezi a számítógépes-virtuális világban rejlő lehetőségeket, mint a vizuális képzelet és az interaktív történetmesélés új eszközét, hanem megtömve azt dohos nosztalgiával és negatív előítéletekkel sulykolja két és fél órában a nézőjébe, hogy "Bezzeg régen...". Teszi ezt részben azért, mert ezzel stabilan lehet építeni milliónyi rajongóra, és mert addig sem kell arról beszélni, hogy a digitális világ is csak eszköz, és igazán a folyamatos múltba révedés az, ami sok embernél még a játékszenvedélynél is jobban megakadályozza, hogy a valóság jelenében éljenek.

7,5/10

Tulajdonképp nem igazán tudok veled vitatkozni, valahol számítottam rá, hogy gyakorló játékosként más szemmel fogsz tekinteni a mozira. Sőt, a maga módján még elégedett is lehetek a 7,5 pontoddal.
Nekem ez most teljesen mást jelentett, mint neked, a legutolsó mondatod mindent el is árul erről.

Azt hiszem, itt annak nem sok szerepe volt, hogy játszok, hiszen több köze volt a Ready Player One-nak a filmes kultúrához, mint a játékokhoz, amik csak egy-egy helyszín vagy Avatar erejéig bukkantak fel.

Inkább az volt a baj, hogy megcsömörlöttem közben a nosztalgiától. Például amíg a Galaxis Őrzőiben a popkult Quill földi múltjához, az anyjához való kötődését fejezi ki, a Stranger Thingsben meg a korrajzot építi zseniálisan, itt ez a film előrehaladtával egyre öncélúbb volt nekem.

Remélem, ezt is beleértetted az "értem"-be .

.

Niwrok írta:

Ready Player One

Inkább az volt a baj, hogy megcsömörlöttem közben a nosztalgiától. Például amíg a Galaxis Őrzőiben a popkult Quill földi múltjához, az anyjához való kötődését fejezi ki, a Stranger Thingsben meg a korrajzot építi zseniálisan, itt ez a film előrehaladtával egyre öncélúbb volt nekem.

Remélem, ezt is beleértetted az "értem"-be   .

.

Igen, beleértettem... kettőnk közül én vagyok inkább, aki az ilyen nosztalgiafaktorra jobban vágyik. Nekem ez olyan volt, mint egy soha el nem fogyni akaró kedvenc étel/ital.


.

.
The Expanse S2




Ahogy ígértem...   . Tényleg nem akartam sokáig húzni, mert nagyon jó tempóban lett vége az előző évadnak, még ha kérdéses is volt, a lezárt nyomozós szálakat mennyire tudja a stáb kiváltani Holdenék további akcióival.

Mert az évadzáró legfontosabb hagyatéka az volt -amellett, hogy most már Miller ex-nyomozó is a csapat részét képezi-, hogy gyakorlatilag a Rocinante legénysége volt az egyetlen a már folyamatban levő összeesküvés tagjain kívül, akik nem csak ennek az ismeretlen, de az ember által ismert élet szempontjából pusztító anyagnak a létezésével volt tisztában, de azzal is, hogy ebből az anyagból egy komplett aszteroidányi kering az űrben. Közben a Föld és a Mars vezetősége túlságosan el volt foglalva azzal az elmúlt időszak eseményeinek hatására, hogy csak még közelebb kerüljenek az akár az egész Naprendszert magával rántó háborúhoz (bármennyire is próbálta Avasarala alelnök minden diplomácia tudásával a mérleg nyelvét játszani), csak idő kérdése volt, hogy ki talál rá a protomolekulára, azzal pedig a győzelme vélt zálogára... még ha a bevetése után a következmények felmérhetetlenek lennének is. Emiatt a folytatás jelentős része arról szól, hogy Holden a molekula hátterét deríti fel, például felkutatva az azzal foglalkozó tudósok maradékát, de közben egyre súlyosabb kérdésként nehezedik a vállára, hogy mit kezdjenek a megszerzett infóval és a meglevő anyaggal... annyira ugyanis nem bíznak a konfliktus egyik résztvevőjében sem, hogy egy ekkora titok letéteményesévé tegyék. Így viszont, hogy a protomolekula pár beavatotton kívül mindenki számára ismeretlen, igazán csak arra jó, hogy bárhol felbukkan, a Mars és a Föld egymást kezdjék el vádolni a krízis előidézésével, míg a peremvidék bányászkolóniáiban, az ezernyi klánt magába foglaló Övben csak az a biztos, hogy az eddigi egyensúly megbomlásával számukra csak rosszabb jöhet. Miközben pedig a politikai játszmák csúcsra járnak, egyre több adat utal arra, hogy talán a protomolekula az idegen élet első megjelenési formája, amivel az emberiség találkozott... és megvan rá az esély, hogy ez egyben az utolsó is lesz, főleg amikor egy újabb vészhelyzet alakul ki egy aprócska agrárkolónián.

Azzal, hogy a sorozat távolabb került attól, hogy sima űrdetektíves sztori legyen a Julie Maoval történtek felgöngyölítésével, amivel az egyik fő helyszínnek számító Ceres is kikerült a képből, kíváncsi voltam, mit találnak ezek helyére. Múltkor például nagyon hiányoltam, hogy a Marsi Köztársaság egy űrhajón és némi üzengetésen kívül egyáltalán nem jelenik meg, hiszen az ottani vezetőségben is biztosan zajlottak érdekes párbeszédek, viták, és úgy lett volna igazán izgalmas, ha mindkét oldal látszik. Most azzal oldották fel az írók ezt a hiányt, hogy a vörös bolygó kormányzata még mindig nem igazán téma, de legalább jobban bemutatásra került egy Gunny nevű marsi tengerészgyalogos, aki véletlenül mindig az események sűrűjében van, másrészt pedig általa és az osztaga által egy kis betekintés nyerhető az egész gondolkodásukba. Például abba, hogy csak annyit szeretnének maguknak is, amit a földiek számára magától értetődő, és cserébe a Föld hogyan gáncsolja, lassítja szankciókkal, embargókkal és erődemonstrációkkal a terraformálási próbálkozásaikat, mivel nem érdekük a Mars megerősödése. Ezen kívül szemelvényszerűen még idetenném a Tycho-n és a Vénuszon történteket, a béketárgyalás eseményeit, csak hogy mutassam, cselekmény szintjén továbbra is izgalmas a dolog...

Amikor pedig nem pörög annyira, mindig van egy kis drámai szál benne, amiért a szereplők személyisége és annak alakulása is érdekessé válik, súlyt adva a döntéseiknek. Kezdetektől az egyik kedvencem a már említett Crisjen Avasarala, azért is, mert az alelnök remekül bánik a szavakkal, hízelegve, de nem egyszer savként maró szarkazmussal fojtva bele vitapartnerébe a szuszt, és mert az iráni Shohreh Aghdashloo orgánuma annyira különleges, hogy nem ez az első sorozat, amiben felfigyeltem rá (még ha most néha ripacskodásba is hajlik az előadása). De nagyon jó karakter lett Gunny, aki még akár a hazaárulás terhe mellett sem tűri el végtelenségig az igazságtalanságot, de ugyanakkor gyermeki kíváncsisággal sodorja magát veszélybe, csak hogy a Földre érkezve láthassa az óceánt. És sosem gondoltam volna, de még egy olyan "agyatlan" verőemberből is sikerült egész sokat kihozni, mint Amos, aki fokozatosan rájön, ő erőemberként tudja betölteni a szerepét, aki számára a döntéseket mások hozzák meg... és ez azért elég kemény a maga módján, belátni, hogy az a sorsod, hogy alárendelt legyél, mert mindenkinek így a legjobb...

Múltkor panaszkodtam a látványra, de most már erre sincs semmi szükség. A belső terek néha még mindig kezdetlegesek (az űrhajók helyiségei például), és egy-két animáció gyengébb, de bármi ezeken kívül bőven megfelel egy tévés sorozatnak, némelyik jelenet túl is nő azon. Az ENSZ új épülete vagy a Ganymede üvegkupolái nagyon jól néznek ki, a Navoo-ra meg nehéz szavakat találnom, annyira giccsesen gyönyörű (okkal...). Mivel sokkal több az űrben játszódó jelenet, átlag minden második epizódban egy hosszabb-rövidebb űrcsatával, nekem azok is abszolút bejöttek, a lopakodó és a Roci párviadalát meg akármelyik mozifilmben elfogadnám.

Mivel ez az évad már nem a protomolekula titkának felderítéséről, hanem a következményekkel való elszámolásról és a nyomában kialakuló helyzet kezeléséről szól, most ez sokkal több bizalmi játszmáról, tanácstalanságról és felelősségről szól most, mint előtte, olyan lépésekkel, fordulatokkal, amik igencsak kellemes meglepetésként értek, plusz a látványra is sokkal többet tudtak költeni. Az egyetlen hibája éppen a múltkor dicsért tempó lett, a 10 rész ugyanis sokkal ideálisabb volt, mint a mostani 13.


8/10
.

Niwrok írta:

.
The Expanse S2


Ahogy ígértem...   . Tényleg nem akartam sokáig húzni, mert nagyon jó tempóban lett vége az előző évadnak, még ha kérdéses is volt, a lezárt nyomozós szálakat mennyire tudja a stáb kiváltani Holdenék további akcióival.


Mivel ez az évad már nem a protomolekula titkának felderítéséről, hanem a következményekkel való elszámolásról és a nyomában kialakuló helyzet kezeléséről szól, most ez sokkal több bizalmi játszmáról, tanácstalanságról és felelősségről szól most, mint előtte, olyan lépésekkel, fordulatokkal, amik igencsak kellemes meglepetésként értek, plusz a látványra is sokkal többet tudtak költeni. Az egyetlen hibája éppen a múltkor dicsért tempó lett, a 10 rész ugyanis sokkal ideálisabb volt, mint a mostani 13.


8/10
.

Vettem, vettem!

Érdekes, mostanában nem ez az első olyan sztori, amiben a kolonizált Mars és az anyabolygó közt konfliktus alakul ki, többnyire autonómiai okokból. Vajon ez lesz a távoli jövő?

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
The Expanse S2

Mivel ez az évad már nem a protomolekula titkának felderítéséről, hanem a következményekkel való elszámolásról és a nyomában kialakuló helyzet kezeléséről szól, most ez sokkal több bizalmi játszmáról, tanácstalanságról és felelősségről szól most, mint előtte, olyan lépésekkel, fordulatokkal, amik igencsak kellemes meglepetésként értek, plusz a látványra is sokkal többet tudtak költeni. Az egyetlen hibája éppen a múltkor dicsért tempó lett, a 10 rész ugyanis sokkal ideálisabb volt, mint a mostani 13.

8/10

Érdekes, mostanában nem ez az első olyan sztori, amiben a kolonizált Mars és az anyabolygó közt konfliktus alakul ki, többnyire autonómiai okokból. Vajon ez lesz a távoli jövő?  

Hát, nyilván a múltban is volt ilyen. Elég csak az USÁ-ra gondolni, az a példa ott van mindenki előtt.
Az emberi természet ilyen.

.

.
Én, Earl, és a csaj, aki meg fog halni / Me and Earl and the Dying Girl




Az érettségire készülő, magányos Greg szinte egyetlen célja a középiskola utolsó évében, hogy sikerüljön fenntartani teljes észrevétlenségét a suliban. Hogy nagyobb súrlódások, konfliktusok nélkül tudja átvészelni a klikkek, bandák mentén erősen széttagolódott iskolai közösséget, Greg eleve csak egy emberrel, Earllel tart fenn szorosabb kapcsolatot, de ahogy ő mondja, az is inkább "kollegális", és eleve kerüli az olyan háborús övezeteket, mint az iskolai ebédlő, ami helyett inkább az egyik tanári irodában húzzák meg magukat kajaidőben. A szépen kidolgozott tervnek Greg szülei akkor vetnek véget, amikor az anyja egyik barátnőjének a lányáról, Rachelről kiderül, hogy súlyos beteg, a mama pedig "szeretné" (de mondhatjuk úgy is, hogy kiköveteli), hogy Greg biztosítsa együttérzéséről, támogatásáról a hasonlóan barátok nélkül levő lányt, legyen társasága a kezelésekkel töltött hónapokban. Az elsőre Rachel és Greg számára is terhes kapcsolat aztán fokozatosan barátsággá erősödik, olyannyira, hogy a lány még Greg és Earl titkos projektjeiről, házibarkács filmes remake-jeiről is tudomást szerez... de ahogy a betegség és a gyógyulás folyamata legyengítik Rachelt, mind fizikailag, mind lelkileg, ez a kötődés egyre több erőfeszítést kíván mindkettejüktől.

A bevezető alatt elég nehéz volt megkedvelnem a filmet, és nem az érzelmileg megterhelő téma, hanem Greg személyisége miatt. Nincs különösebb baj a sráccal (az érdekes nevű Thomas Mann is jól alakít), de valamiért olyan mélyen elmerült az önutálatban (ennek okáról azért szívesen vettem volna valami támpontot, sokat dobott volna a drámán), hogy nekem, aki azért kapisgál valamit az érzésből, is túl sok volt néha belőle. Az a része is, ahogy próbál egyensúlyozni a kapcsolatok között, az is, hogy minden második szavával próbál lebeszélni mindenkit magáról, és igazi seggfej módjára időben elzavarni mindenkit, nehogy bárki is kizökkentse saját nyomorúságából, és az is, ahogy mindennek ellentételezésére géppuskaszájjal szórja a szarkasztikus meg a cinikus poénokat. Legalább fél óra eltelt, amire inkább sajnálatot kezdtem érezni iránta, azzal párhuzamosan, ahogy egyre kevésbé akart és tudott nem-kötődni Rachelhez, ahogy egyre inkább a kreatív, a maga távolságtartó módján szeretettel teli oldala került előtérbe, noha -bár talán a néző azt várná- nem igazán csiholódik ez románccá. Greghez hirtelenjében talán az Egy penészvirág feljegyzései-nek Charlie-ját tudnám hasonlítani, hiszen az a film szólt egy középiskola kiközösítettjeiről, de Greg még az esélyt sem adja meg, hogy egyáltalán ki tudják közösíteni.

A töményen kapott Gregből már csak azért is lehet gyorsan telítődni, mert a többiek összesen szerepelnek annyit, mint ő. Ha már a filmben van egy leukémiás lány (Olivia Cooke-ot nagyon megtalálni látszanak ezek a szerepek, a Bates Motel-ben is krónikus beteget játszott), akkor a néző talán szívesebben hallana és próbálna együttérezni vele, mint Greggel -aki kétpercenként elmondja, hogy ő milyen ostoba, undorító balfasz is, és várja, hogy arról győzködjék, hogy áááá, nem is-, de még Rachel sem kap olyan sok figyelmet. Egyértelműen az volt a film célja, hogy Rachel állapota helyett Rachel állapotának hatására a Gregben végbemenő változásokat mutassa be, de ehhez meg, ahogy mondtam, erősen hiányoznak az alapok, másrészt meg furán is veszi ki magát az egész. Greg anyjának helyében én például -bármennyire is segíteni akarnék egy barátom lányának-, nem hoznám ilyen helyzetbe a láthatóan amúgy is szociális kihívásokkal küzdő, tinédzser fiam, de legalábbis nem tudnám annak következményeit, Greg teljes érzelmi kicsinálódását ártatlan bociszemekkel tudomásul venni. Mert én bizony kicsit olyannak éreztem ezt az egészet, mintha vett volna neki egy kölyökkutyát, egy direkte súlyosan beteg ölebet, hogy tessék, itt egy kiskutya, barátkozz össze vele, játszatok együtt, aztán nézd végig, ahogy hónapok alatt elsorvad, miközben erején felül küzd a halállal... És ebben van igazán szerepe annak, hogy Greg mellett nincs senki, nincs kivel feldolgoznia sem az új élményeket, sem az érzelmi terhet: Earl ugye csak kolléga, az irodalomtanár, Mr McCarthy csak a menedéknek és egy-két életbölcsesség elmesélésére került bele (bár már azért megérte, hogy Jon Bernthalt, a TWD Shawnját ebben a szerepben láttam), Greg apja egy totál elvont fazon, akit csak a régi filmek érdekelnek, Denise, Rachel anyja meg végigborozza az összes jelenetét, és csak a csoda állítja meg abban, hogy rávesse magát a húsz évvel fiatalabb Gregre. Ezért is volt az, hogy az egyetlen igazán érdekes mellékszereplő nekem Madison volt, és az, ahogy rajta keresztül különösebb kifejtés nélkül is megmutatkozott, hogy Greg milyen hihetetlenül vak az őt körülvevő világra és emberekre.

Hogy a sok önsajnálat és a betegség ellenére is legalább a felszínen szórakoztató és játékos maradjon a film, arról pár mellékszál gondoskodik. Ott volt például az a hurok a speckón fűszerezett vietnami levessel, ami nagyjából semmit nem tett hozzá Greg érzelemvilágához, csak az iskolai előmeneteléhez... ami meg amúgy is hirtelen totál jelentőségét veszti, és így sajnos a film egy jó része feleslegesnek hat. Vannak továbbá kis animációs betétek kötött állatkákkal.. és mert Greg hol jobb, hol rosszabb humorán kívül szinte csak ebből látni, milyen kreatív is Greg, így annyira nem lett öncélú a dolog. Más a helyzet Greg és Earl hobbijával, amiben egyedüliként látszik az apja hatása, mégpedig hogy klasszikus filmeket forgatnak újra kettejük főszereplésével, filléres módon, kicsit mindig kifigurázva az eredeti címet. Mivel ez lesz az első igazi kapocs Rachel és a srácok között, illetve kulcsszerepe van a Rachel számára készülő filmnek, ezért külön is érdekes volt... meg hát azért filmrajongóként mindig érdekes egy kicsit más formában látni a filmes világot, más filmrajongókról filmet nézni, és kicsit emlékeztetett az egész a Tekerd vissza, haver! svédelésére. De a legérdekesebb ezek közül az volt, amikor kiderült, hogy Rachel mivel tölti a szabadidejét, hogy milyen szerepet játszanak az életében a könyvek (és azokon keresztül az apjával való kapcsolatában), mert az tényleg szép és különleges volt, gondoskodva a szinte szavak nélkül is nagyon drámai utolsó fél óra lezárásáról.

Nem könnyű egy középiskolás lány betegségének lefolyásáról látni egy filmet, főleg nem úgy, hogy helyette az egyik barátjának könnyen nyafogásnak tetsző lelki bajaival kell foglalkozni a film idejének nagyobbik részében. Greg és Rachel története viszont volt annyira összetett és érzelemgazdag, hogy a végére még ezt is megkedveltem benne. Talán a kapcsolódó szereplőket lehetett volna egy kicsit jobban megírni, és levágni pár, utólag szükségtelennek látszó mellékszálat, de szerintem ez így is egy jó film volt.


7,9/10
.

Niwrok írta:

.
Én, Earl, és a csaj, aki meg fog halni



A bevezető alatt elég nehéz volt megkedvelnem a filmet...

Nem könnyű egy középiskolás lány betegségének lefolyásáról látni egy filmet, főleg nem úgy, hogy helyette az egyik barátjának könnyen nyafogásnak tetsző lelki bajaival kell foglalkozni a film idejének nagyobbik részében. Greg és Rachel története viszont volt annyira összetett és érzelemgazdag, hogy a végére még ezt is megkedveltem benne. Talán a kapcsolódó szereplőket lehetett volna egy kicsit jobban megírni, és levágni pár, utólag szükségtelennek látszó mellékszálat, de szerintem ez így is egy jó film volt.


7,9/10
.

Nem a Te hibád, főleg nem az írásé, de nekem az ajánlód alapján sem sikerült megkedvelni... Hiába tűnik jónak az a 7,9 pont, valahogy úgy érzem, ez nem az én filmem.

Ez a cím meg...


.

Niwrok írta:

.
A Viszkis


Ennyi giccset, klisét és sablonkaraktert szerintem én életemben nem láttam még filmben, és ha Antal ennyit hozott Hollywoodból (az a fickó, aki egy medvejelmezes csajjal és BKV-ellenőrökkel egy egész szürreális világot teremtett egy metróállomásból a kultikus Kontrollban), akkor úgy fogalmaznék, hogy az "nem sok".

Pedig még csak utána jönnek libasorban a futószalagról a többiek, a "természetesen" a keménysége ellenére is aranyszívű edző bá', aki felkarolja Ambrust, a "természetesen" kősznob felmenőkkel rendelkező, szép jövő előtt álló első-látásra-szerelem, akinek az okmányok nélküli, feketén dolgozó Ambrus nem tudja megadni, amit az megérdemelne, a "természetesen" csaló államtitkár, aki kapzsiságában a legkisebbel is csak szívózik, bezáróan a keretül szolgáló kihallgatást vezető nyomozóval, a "természetesen" csak egy technofób zsírdisznó lehet, aki minden jelenetben tocsog az izzadtságban, mert már a puszta életben maradás is kifárasztja, miközben nyomozás helyett sajátos narrátorként inkább filozofál meg moralizál. Minden filmnek szüksége van persze a dramatizálásra, de hogy a legutolsó statiszta bankigazgató, biztonsági őr, pattogatottkukorica-arus és postás is teljesen életszerűtlen legyen egy valós történetre építő filmnél, az már szinte a bravúr határát súrolja. Azon a ponton pedig, amikor előkerült, hogy a "becsületes" Viszkist "természetesen" csak a korrupt rendőrség feketítette be sokkal súlyosabb bűnökkel, mint amit elkövetett, mert a rendszer tagjai rajta élték ki a fogócska sikertelensége felett érzett frusztrációjuk és kispolgári nyomoruk bosszúját, és hogy a bukás óráiban még a babája is elárulja... bár ezt szánhatták drámai tetőpontnak, de jobban esett kiröhögni a látottakat, annyira nevetségessé vált az egész.


A Viszkis film plakátjára nem csak azt lehetne ráírni, hogy "Megtörtént események alapján", hanem azt is, hogy "A valósággal való bármilyen egyezés kizárólag a véletlen műve". Nem tudom, Antal Nimród egyáltalán el akarta-e mesélni Ambrus Attila történetét, vagy csak arról az általános elégedetlenség és idealizálás által megteremtett figuráról gondolt szórakoztató filmet forgatni, amilyennek őt a közvélemény jelentős része akkor és most is látja... de szerintem az utóbbi sikerült neki. Enélkül viszont a Viszkis csak egy bő lére eresztett, B-kategóriás akciófilm, ami Ambrus ismertségét, a könnyen emészthető közhelyeket, a laza poénokat és egy zsák lóvét meglovagolva akar közönségfilmmé válni. Közben meg mintha szatíra lenne a celebbé vált bűnöző vadromantikus nosztalgiájáról, de annak még úgy is gáz, hogy Ambrus nem csak a nevét, de az arcát is adta hozzá.


4,5/10
.

Ennyire engem nem akasztott, ki de valóban minimum fura volt náhol...

Az eleje egy képmontázs. Sem idő, sem tér, semmi nem határolja be, olyan, mint egy pislogásos emlékalbum Ambrus gyerekkorából. Egyáltalán nincs felépítve semmi, a legnagyobb motiváció, hogy ez a gyerek kleptomániás...

Aztán ahogy átjön Peste (ha ez így történt, elég tökös), onnantól is inkább egy szánnivaló, szegény erdélyi srác története - totál igazad van a Robin Hood/Rózsa Sándor imidzs építésében, s annak fals vonatkozásában. Mire odáig jutunk (55-ik perc!!!!!), hogy rabol, már szinte szurkolunk neki, hogy sikerüljön. Aztán, a rablások: a 30-ból alig mutatnak párat, azt is csak epizód jelleggel, ami adhatta volna a film sava-borsát, abból van a legkevesebb. Ráadásul néha tényleg elképesztően idióta statisztákkal, akcióval, nézőkkel, jelenetekkel. Konkrétan, a Viszkist kergető tömegen felröhögtem. A másik, az akció és a korrajz. Értem én, hogy az autós és a motoros üldözés dob egy filmen, de ez, így, Pesten egyrészt nem volt, másrészt meg abszolút hiteltelen - legalábbis nekünk, magyaroknak. Külföldiek biztos élvezik... S ha már motoros üldözés: ez, így, ilyen esésekkel sérülésekkel már-már MI szint.

A korrajz meg... nem is tudom. Nekem néha túlságosan retrónak tűnt, ennyi trabi, lada és miegymás nem emlékszem, hogy futkozott volna a 90-es években már az utakon. Különösen szembetűnő ez a nyitójelenetnél, ahol sétál ki az épületből. Aztán az időjárás: bár dátum szerint nincs kiírva, melyik rablást látjuk éppen, de hogy Csaucseszku halálakor tél volt, itthon meg mindenki őszi/tavaszi cuccban flangál, az feltűnt.

A film egészét tekintve viszont nem fájt, meg tudtam, nézni, érdekelt, technikailag, vágásilag, képi világban sokat fejlődtünk, és ez jó. Itt nincs az az undorító nyomasztó depis művészes magyarfilm-hangulat, a színészek nem tűnnek kezdő amatőrnek. Ez az A Viszkis, így egy szórakoztató blockbuster, amit el lehet adni külföldön, s aminek talán még piaca is lesz. De Hollywood az ilyen szintű akciófilmeket tucatszámra ontja magából.




65%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
A Viszkis


Ennyi giccset, klisét és sablonkaraktert szerintem én életemben nem láttam még filmben, és ha Antal ennyit hozott Hollywoodból (az a fickó, aki egy medvejelmezes csajjal és BKV-ellenőrökkel egy egész szürreális világot teremtett egy metróállomásból a kultikus Kontrollban), akkor úgy fogalmaznék, hogy az "nem sok".
A Viszkis csak egy bő lére eresztett, B-kategóriás akciófilm, ami Ambrus ismertségét, a könnyen emészthető közhelyeket, a laza poénokat és egy zsák lóvét meglovagolva akar közönségfilmmé válni. Közben meg mintha szatíra lenne a celebbé vált bűnöző vadromantikus nosztalgiájáról, de annak még úgy is gáz, hogy Ambrus nem csak a nevét, de az arcát is adta hozzá.

4,5/10
.

A film egészét tekintve viszont nem fájt, meg tudtam, nézni, érdekelt, technikailag, vágásilag, képi világban sokat fejlődtünk, és ez jó. Itt nincs az az undorító nyomasztó depis művészes magyarfilm-hangulat, a színészek nem tűnnek kezdő amatőrnek. Ez az A Viszkis, így egy szórakoztató blockbuster, amit el lehet adni külföldön, s aminek talán még piaca is lesz. De Hollywood az ilyen szintű akciófilmeket tucatszámra ontja magából.

65%

Antal Nimród technikailag látszik, hogy profi, de továbbra is csak két szó visszhangzik a fejemben erről a filmről: fakéreg, postás.

.