Niwrok írásai 2.0

.
A Viszkis



"Maga nem az én történetemet akarja hallani, hanem azt, amit hallani akar!"


Igencsak veszélyes üzem még élő személyről filmet forgatni, különösen ha olyan közismertről van szó, mint volt a '90-es évek végén a Viszkis. Nem (csak) azért, mert az ezredfordulós Rózsa Sándor sztorijának bemutatása morálisan esetleg ingoványos lenne, hanem azért is, mert szinte mindenkinek vannak az eseményekről ilyen-olyan emlékei, amiket ösztönösen megpróbál beleilleszteni a látottakba, ráadásul olyan nagy meglepetést nem is lehet vele okozni, hiszen a végkifejlet is közismert, és nem csak az elfogás, a börtön vagy a szökések, hanem a finálé a vásárokkal és a mázas cserepekkel.

Ezen elképzeléseimet azonban kb. öt perc után voltam kénytelen kukázni, különben vélhetően egy sokkal indulatosabb véleményt olvashatnátok most. A film ugyanis egészen hihetetlen mértékben kezdett megágyazni annak, hogy itt a Viszkis csakis egy romantikus hős lehet, aki csak szeretetre vágyott az álma megvalósítása felé vezető úton, de akit a rendszer megtagadott, akit az emberek csak átvertek és eldobtak. Ennyi giccset, klisét és sablonkaraktert szerintem én életemben nem láttam még filmben, és ha Antal ennyit hozott Hollywoodból (az a fickó, aki egy medvejelmezes csajjal és BKV-ellenőrökkel egy egész szürreális világot teremtett egy metróállomásból a kultikus Kontrollban), akkor úgy fogalmaznék, hogy az "nem sok". Onnan indulunk, hogy a nagymamája által nevelt, a helyi pap agyára menő erdélyi csibész árva -aki kicsiny gyermekként fakéregből faragott magának hokimaszkot, mert amióta az eszét tudja, hokikapus szeretett volna lenni-, ahogy a rokonai elfordultak tőle, a román államszervek pedig a nevelőintézettől a katonaságig megedzették, úgy döntött, szerencsét próbál Magyarországon, abból próbálva megélni, amit szeret, kitartással, erővel. Közben lassított felvételen futnak az önfeledt srácok, luttyannak a köpések, csattan a sár, sivítanak a lövések a gépkarabélyból, és félelmetes kattogással robog a vonat a kamerába, hogy amire Ambrus megérkezik a Keletibe, mindenki számára egyértelmű legyen, hogy aki nem a magyaros kitartás és vitus emblematikus alakját látja benne, azzal valami baj van.

Pedig még csak utána jönnek libasorban a futószalagról a többiek, a "természetesen" a keménysége ellenére is aranyszívű edző bá', aki felkarolja Ambrust, a "természetesen" kősznob felmenőkkel rendelkező, szép jövő előtt álló első-látásra-szerelem, akinek az okmányok nélküli, feketén dolgozó Ambrus nem tudja megadni, amit az megérdemelne, a "természetesen" csaló államtitkár, aki kapzsiságában a legkisebbel is csak szívózik, bezáróan a keretül szolgáló kihallgatást vezető nyomozóval, a "természetesen" csak egy technofób zsírdisznó lehet, aki minden jelenetben tocsog az izzadtságban, mert már a puszta életben maradás is kifárasztja, miközben nyomozás helyett sajátos narrátorként inkább filozofál meg moralizál. Minden filmnek szüksége van persze a dramatizálásra, de hogy a legutolsó statiszta bankigazgató, biztonsági őr, pattogatottkukorica-arus és postás is teljesen életszerűtlen legyen egy valós történetre építő filmnél, az már szinte a bravúr határát súrolja. Azon a ponton pedig, amikor előkerült, hogy a "becsületes" Viszkist "természetesen" csak a korrupt rendőrség feketítette be sokkal súlyosabb bűnökkel, mint amit elkövetett, mert a rendszer tagjai rajta élték ki a fogócska sikertelensége felett érzett frusztrációjuk és kispolgári nyomoruk bosszúját, és hogy a bukás óráiban még a babája is elárulja... bár ezt szánhatták drámai tetőpontnak, de jobban esett kiröhögni a látottakat, annyira nevetségessé vált az egész.

Annyi mentsége mondjuk van a filmnek és Antalnak, hogy a címen kívül arra különösebben nem fektettek hangsúlyt a mostani magyar filmek számára álomnak is hihetetlen reklámkampányban, hogy a Viszkisról szólna. Inkább akciófilmként láttam hirdetni, autós üldözésekkel és lövöldözésekkel. A baj csak az, hogy a rablások sokasága ellenére sem volt emlékeim szerint túl sok alapanyag ehhez, fizikai sérülésre és nagyobb anyagi kárral járó menekülésekre legalábbis nem emlékszem, ezért is lehetett, hogy a stáb azt a keveset is elkezdte vadul kiszínezni zsírkrétával. Három jelentősebb akciójelenet van, amiből nálam egyértelműen az autós emelkedik ki, bár ott is kissé felszalad a szemöldököm a hőst játszó utca népén (akiknek már csak a kamerás mobil hiányzott a kezéből, úgy bámulták előtte a kirakaton keresztül a folyamatban levő rablást), és a nyílt utcán az autóból kihajolva gépkarabéllyal lövő kommandósokon, de az legalább úgy nézett ki, ahogy egy akciójelenetnek ki kell néznie. Nem mondható el ez sajnos a motoros "párviadalról", ami már attól kínossá vált, hogy egy kisrobogó és egy MTZ "száguldásáról" szól egy panelház árkádjai alatt, pedig még csak utána kezdtek el kaszkadőröket megszégyenítő ügyességgel fel-le rohangálni az aluljáró lépcsőin ők ketten, a Viszkis és a Postás. Aztán volt olyan jelenet is, ami azt próbálta érzékeltetni, hogy a Viszkis milyen macskaügyességű, ahogy több méter magasról térddel ugrik a villamospálya aszfaltjára, de ez már szinte belesimult a többi képtelenség meg a paródiába hajló jelenetek közé.

Talán még a korrajz és a színészek voltak a leginkább működő elemei a filmnek, de azért ezeknél is akadtak túlkapások. Ahhoz képest, hogy micsoda karikatúráknak írták meg némelyiküket, az alakítások nekem alapvetően tetszettek, akár a vásznon most debütáló Szalay Bencére, akár a szívszerelmét játszó Móga Piroskára gondolok (utóbbinál simán azt hittem elsőre, hogy Eördögh Alexát (Űrgammák, Playboy... valaki   ?) sikerült valahogy visszafiatalítani   ), de a legnagyobb beleélést talán Schneider Zoltántól (a nyomozó) és Gazsó Györgytől (az edző bá') láttam. A másik véglet volt Oszter Sándor epizódszerepe; az acélszilárdságú, térdet nem hajtó őr miatta is lett a film egyik leginkább elbaltázott szereplője. Ami pedig a díszleteket és a kellékeket illeti, általánosságban hozzák az ezredforduló hangulatát, de persze nem lehet várni, hogy a film kedvéért visszaépítsék a régi villamospályákat, vagy hogy minden táblát és hirdetőoszlopot digitálisan átrajzoljanak, ahogy azt sem, hogy ha az OTP nem fizet eleget a reklámért, akkor a tényeknek engedve az ő fiókjaikat rabolják ki, és ne az MTB bankét. Persze van sok Lada meg Dacia, és ha bekapcsolnak egy tévét, azon esetleg éppen a Szomszédok egyik része megy, de néha csak olcsó CGI-vel tudták ezt megoldani, így aztán amikor három rendőrautó érkezését látjuk a panelházhoz felülről, az pont úgy néz ki, mint ha három szappanosdoboz csúszna be ugyanoda. Meg vannak archív bevágások is, régi híradókból és a Juszt László féle Kriminálisokból, amik sokat hozzátesznek a hangulathoz... de hát milyen már az, amikor egy film legjobb részeit csak be kellett ollózni?

A Viszkis film plakátjára nem csak azt lehetne ráírni, hogy "Megtörtént események alapján", hanem azt is, hogy "A valósággal való bármilyen egyezés kizárólag a véletlen műve". Nem tudom, Antal Nimród egyáltalán el akarta-e mesélni Ambrus Attila történetét, vagy csak arról az általános elégedetlenség és idealizálás által megteremtett figuráról gondolt szórakoztató filmet forgatni, amilyennek őt a közvélemény jelentős része akkor és most is látja... de szerintem az utóbbi sikerült neki. Enélkül viszont a Viszkis csak egy bő lére eresztett, B-kategóriás akciófilm, ami Ambrus ismertségét, a könnyen emészthető közhelyeket, a laza poénokat és egy zsák lóvét meglovagolva akar közönségfilmmé válni. Közben meg mintha szatíra lenne a celebbé vált bűnöző vadromantikus nosztalgiájáról, de annak még úgy is gáz, hogy Ambrus nem csak a nevét, de az arcát is adta hozzá.


4,5/10
.

Niwrok írta:

.
Repetaers

Idővisszapörgetősből drámait még nem nagyon láttam, drogossal kevertet meg főleg nem, és annak jó is volt. Talán egy kicsit következetesebb történetvezetést elbírt volna a végén, és voltak egyedi gondolatai, amiről szívesebben elmélkedtem vagy néztem volna még többet, de a "guberálós" filmek között kellemes meglepetés volt.

8/10
.

Pótlás három...

Ez nagyon jó volt. 80%-ot nekem is simán megér, nem is tudom, miért nem repültem rá anno... ja, de... a drogosok miatt. Kár volt annyira tartanom attól a vonaltól, mert számomra totál nem dominált az a háttér, amiben az időhurok kialakult, lehetett volna bármilyen iskola is. Vagy inkább javítóintézet...

A hurok kialakulása valóban borzasztó gáz, meg nekem szokás szerint nem jött be a csoportterápia sem - mindent elmond róla, hogy az volt a legjobb, mikor a srác felrúgja a széket és kimegy. Továbbá maga a koncepció nem tetszett, a féktelen "rossz" megélése, amit egy ilyen helyzet kivált, egyszerűen nem ehhez szoktam a témában, nem volt jó nézni. De...

... de egyúttal pont ez volt a mozi egyik erőssége is. Ilyen még tényleg nem volt, hogy az időhurokban ragadtak nem a szokásos tanulási folyamatot járják, hanem egy átbillenő inga szimbolikájával a büntetlen bűnözés útjára lépnek. Érdekes koncepció, az biztos. Viszont ahogy a múltkor az ARQ-t említetted, azzal picit vitatkoznék: ott máshogy lesz egyre több szereplője a huroknak, ott pont az a lényeg, hogy úgy jönnek be a képbe az újak, hogy először a régiek nem tudnak róla - de az tény, hogy ilyen sem volt még, hogy hárman egyszerre élik át a szerdát. És ahogy a múltkor a Boldog halálnapot!-ban az volt az újdonság, hogy a fizikai sérülésnek nyoma van, itt az tetszett nagyon, amit a srác mond, hogy minden gonosztett valahol benned marad, még ha másnapra nincs is következménye.

Remek jelenetek, jól kihasznált és átgondolt ismétlődések, nagyszerű színészi játék (a fekete srácnak hihetetlen negatív kisugárzása van). Izgalmas a történet, tényleg jó, hogy nem tudhatod, mikor szűnik meg a hurok. Hogy miért, azt szerintem az írók se tudták... nekem leginkább a szokásos purgatóriumi hasonlat miatt, a megbocsájtás, megtisztulás miatt, mikor már nincs miért újraindulni a napnak, nem is indul újra.

Nagyszerű a mozi képi világa, kamerakezelése, Kyle látomásának meg talán az az értelme, hogy abban volt az iránymutatás, kivel kell megbékélnie. Sonia látomása talán az apjával volt, de azt ugye nem tudhatjuk.

Szóval jó volt, ennyi idő után is köszi az ajánlást, de hát megesik, hogy valamit évek múltán látunk egymáshoz képest. Ugye?

Ja, s még valami. Biztos nem emlékszel már, de nem fura, hogy az a vihar a sokadik szerdán már nem jött?

.

Niwrok írta:

.
A Viszkis


A Viszkis film plakátjára nem csak azt lehetne ráírni, hogy "Megtörtént események alapján", hanem azt is, hogy "A valósággal való bármilyen egyezés kizárólag a véletlen műve". Nem tudom, Antal Nimród egyáltalán el akarta-e mesélni Ambrus Attila történetét, vagy csak arról az általános elégedetlenség és idealizálás által megteremtett figuráról gondolt szórakoztató filmet forgatni, amilyennek őt a közvélemény jelentős része akkor és most is látja... de szerintem az utóbbi sikerült neki. Enélkül viszont a Viszkis csak egy bő lére eresztett, B-kategóriás akciófilm, ami Ambrus ismertségét, a könnyen emészthető közhelyeket, a laza poénokat és egy zsák lóvét meglovagolva akar közönségfilmmé válni. Közben meg mintha szatíra lenne a celebbé vált bűnöző vadromantikus nosztalgiájáról, de annak még úgy is gáz, hogy Ambrus nem csak a nevét, de az arcát is adta hozzá.


4,5/10
.

Azért, ha egyszer fönn lesz a tékában, megnézem. Valamiért érdekel.


.

R2-D2 írta:

Repetaers

Ez nagyon jó volt. 80%-ot nekem is simán megér, nem is tudom, miért nem repültem rá anno... ja, de... a drogosok miatt. Kár volt annyira tartanom attól a vonaltól, mert számomra totál nem dominált az a háttér, amiben az időhurok kialakult, lehetett volna bármilyen iskola is. Vagy inkább javítóintézet...

Remek jelenetek, jól kihasznált és átgondolt ismétlődések, nagyszerű színészi játék (a fekete srácnak hihetetlen negatív kisugárzása van). Izgalmas a történet, tényleg jó, hogy nem tudhatod, mikor szűnik meg a hurok. Hogy miért, azt szerintem az írók se tudták... nekem leginkább a szokásos purgatóriumi hasonlat miatt, a megbocsájtás, megtisztulás miatt, mikor már nincs miért újraindulni a napnak, nem is indul újra. Nagyszerű a mozi képi világa, kamerakezelése, Kyle látomásának meg talán az az értelme, hogy abban volt az iránymutatás, kivel kell megbékélnie. Sonia látomása talán az apjával volt, de azt ugye nem tudhatjuk.

Ja, s még valami. Biztos nem emlékszel már, de nem fura, hogy az a vihar a sokadik szerdán már nem jött?

Hát, valóban nem . Ahogy az ARQ-s megjegyzés is jogos, csak próbáltam elejét venni az említésével, hogy valami nagyobb, valami alapvetően újat várva csalódsz benne...

Reméltem azért, hogy a háttér ellenére meglátod benne a pluszt, és örülök, hogy összejött. Jól éreztem, hogy neked is talán ez jöhet be a háromból a legjobban, pedig talán ennek a legegyszerűbbek az eszközei, ez a leg-noname-abb a háromból.


Akkor most, hogy ezek lekerültek a listáról, jöhetnek a más műfajban "tukmált" filmek, például az "Az utolsó ház balra" ...
.

Niwrok írta:

Akkor most, hogy ezek lekerültek a listáról, jöhetnek a más műfajban "tukmált" filmek, például az "Az utolsó ház balra"   ...

.

Oké. De arról hol is írtál, hogy a késztetést annyira erősnek kellett volna érezzem??

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Akkor most, hogy ezek lekerültek a listáról, jöhetnek a más műfajban "tukmált" filmek, például az "Az utolsó ház balra"   ...

.

 Oké. De arról hol is írtál, hogy a késztetést annyira erősnek kellett volna érezzem??

Az nem most volt, de azért párszor felemlegettem az évek során, mert te szereted ezeket a "rape-revenge"-eket, mint a Köpök a sírodra, meg hát Aaron Paul is szerepel benne, úgyhogy csak nem lövök ezzel mellé ... Ez persze nem az, amit pótlásra leginkább javasolnék (de most nincs is semmi olyan hűha a fejemben), de ez most szembe jött, mert a +1-es Iliadis rendezte.

Meg nem is árt a változatosság ennyi időugrás után .

.

Niwrok írta:

Az nem most volt,

Így már emlékszem. Oké, meggyőztél, valamikor bepótlom. Mostanában.

Niwrok írta:

.
Veszettek

Szóval biztos van abban valami, hogy a Veszettek csak a Rosszfiúk bő másfél évtizeddel később született, de semmivel sem előremutatóbb öccse, még akkor is, ha a Veszettek szerintem sokkal szélesebb, átfogóbb merítést csinál, mint az tette. Én mégis leginkább a német Die Wellével, a Hullámmal éreztem párhuzamot. Annak erejével és nyíltságával nem veszi fel ugyan a versenyt, de a magyar viszonyokra hangolva éppen olyan jól megjelennek benne a társadalmi gondok, aztán a közösség, a tömeg erejében rejlő hatalom és az azzal való visszaélés gócpontjai, mint abban... legfeljebb egy kicsit kartonpapír-ízűen és sziruposabban.

8/10

Bár már "maszekban" jeleztem a véleményem, pár gondolatban itt is leírom - hogy legyen nyoma. Aztán még az is lehet egyszer írok róla bővebben is...

Az a helyzet, hogy ez az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje nálam - talán nem véletlen, hogy ugyanaz a Goda Krisztina rendezte, mint a másik magyar kedvencemet, a Szabadság, szerelmet. Valahogy ez a nő ráérzett arra, hogyan magyarosítsa a hollywoodi paneleket. Mert valóban rengeteg olyan klisét és sablont használ, amitől esetleg egy amerikai környezetben játszódó moziban hülyét kapnék, de itt, ebben a nihillben minden máshogy működött.

Alapból ugye az egész felállás, ami itt kialakul, rohadtul megérintett - még ha jómagam sosem állnék be az Egyesületbe (fizikailag már végképp nem is tudnék), de rögtön az elején volt egy csapat, akinek tudtam szurkolni. Aki ismer, tudja, hogy Ács és csapata szinte tökéletesen leképzi a véleményem az egészről, úgyhogy kéjes vigyorral néztem a fiúk erősödését. S ha már kéjes vigyor: Fenyő Iván, mint főrendőr, azzal a motorral, azzal a belépővel, azzal a stílussal rögtön levett a lábamról. Az a fütty a folyosón... felröhögtem.

Zseniálisan vannak kavarva a szálak, nagyon jók a színészek - és bizony a tanulság is benn van, akárki akármit mond és várt (amiből én is tanulhatnék). Oké, kiszámítható és tudható, ki miért és hogyan változik, ki mit keres a másik oldalán, de mégsem éreztem erőltetettnek az egészet. Ha nem lenne ugye a Magyar Gárda/Jobbik párhuzam - hehe, hol van az már ettől két év alatt -, akkor én talán az Amerikai história X-re asszociálnék elsőre, csak utána az A hullámra. Az valahogy más volt, bát a fiatalok manipulációja itt is tetten érhető. Csak... ahogy múltkor is szó volt róla, az ember ugye "tapasztalati rasszista", és itt azt gondolom, maga rasszizmus az erősebb motiváció.

Nagyon jó volt, hogy a két testvér hogy viszonyult egymáshoz (ld már az első boltos jelenet is), nagyon jó, ahogy kapcsolatukat kibontották... és a finálé drámája is tök jól felépített és megalapozott. Külön jó volt, hogy a film rajtuk keresztül elérte azt, hogy a végére én is kényelmetlenül éreztem magam néha, mikor a telepieket egy kalap alá vették. Semmivel jobban nem lettem tőle felebarátibb, adott szituban, adott személyekkel ettől függetlenül magam is így viselkednék - és talán pont ezért ütött ekkorát a mozi.

Ja, a politikai szál meg külön csemege volt. Igaz, hogy nagyon bele volt zsúfolva minden magyar sztreotípia a szereplőkbe, de az egész, Ács előretörése, a polgármester asszony viselkedése rohadt jó volt (kicsit olyan Kártyaváras). Az meg nem ment ki a fejemből, hogy az a nő olyan volt, mint Kunhalmi Ágnes... mondjuk 10 év múlva.

Negatívumként azt tudnám írni, hogy Ács és az Egyesület ilyen szintű térnyerése erősen túlzó, még fiktív környezetben is, no meg a romákról néha nem látszott, hogy romák... különösen a csajnál volt szembetűnő. De mindezen átléptem, mert mindem egyéb nagyon betalált.

85%



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Veszettek

Szóval biztos van abban valami, hogy a Veszettek csak a Rosszfiúk bő másfél évtizeddel később született, de semmivel sem előremutatóbb öccse, még akkor is, ha a Veszettek szerintem sokkal szélesebb, átfogóbb merítést csinál, mint az tette. Én mégis leginkább a német Die Wellével, a Hullámmal éreztem párhuzamot. Annak erejével és nyíltságával nem veszi fel ugyan a versenyt, de a magyar viszonyokra hangolva éppen olyan jól megjelennek benne a társadalmi gondok, aztán a közösség, a tömeg erejében rejlő hatalom és az azzal való visszaélés gócpontjai, mint abban... legfeljebb egy kicsit kartonpapír-ízűen és sziruposabban.

8/10

Az a helyzet, hogy ez az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje nálam. Alapból ugye az egész felállás, ami itt kialakul, rohadtul megérintett - még ha jómagam sosem állnék be az Egyesületbe (fizikailag már végképp nem is tudnék), de rögtön az elején volt egy csapat, akinek tudtam szurkolni. Zseniálisan vannak kavarva a szálak, nagyon jók a színészek - és bizony a tanulság is benn van, akárki akármit mond és várt (amiből én is tanulhatnék). Oké, kiszámítható és tudható, ki miért és hogyan változik, ki mit keres a másik oldalán, de mégsem éreztem erőltetettnek az egészet. Nagyon jó volt, hogy a két testvér hogy viszonyult egymáshoz (ld már az első boltos jelenet is), nagyon jó, ahogy kapcsolatukat kibontották... és a finálé drámája is tök jól felépített és megalapozott. Külön jó volt, hogy a film rajtuk keresztül elérte azt, hogy a végére én is kényelmetlenül éreztem magam néha, mikor a telepieket egy kalap alá vették. Semmivel jobban nem lettem tőle felebarátibb, adott szituban, adott személyekkel ettől függetlenül magam is így viselkednék - és talán pont ezért ütött ekkorát a mozi.

85%

Én meg akkor nyilvánosan is örülök még pár sort, azért is, hogy végre valahogy "átcsusszant" a záróizmokon ott, ahova két éve próbálják elrejteni az "illetékesek", meg azért is, hogy tetszett  is       . Mert továbbra is úgy gondolom, még ha ez a film nem egyszer rózsaszín gumikesztyűben nyúl is társadalmi kérdésekhez, de legalább hozzájuk nyúlt, megforgatta azokat, megpróbálta összeilleszteni a felgyülemlett ellentéteket meg a megkövesedett gondolatokat... és egyben megállapította, hogy sok reményt nem lát erre, mert különösebben senki nem tesz érte és nem is igazán áll egyiknek sem érdekében. De azért pár magot elszórt közben, hátha gyökeret eresztenek   .

Az a helyzet, hogy ez az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje nálam is   .

.

.
Deadpool

Most, hogy a hamarosan érkező folytatás okán gyarapodnak az őrült előzetesek, kedvem támadt újranézni az első részt... és azon keresztül azért jobban előjöttek a film hibái   . Persze a karakter még mindig beszarás, és azt a tucatnyi poént meg a vad románcot Wade és Vanessa között még mindig imádtam. De az ezek között levő részek most csak várakozással teltek, hogy jöjjenek már a poénok, mert a többi, még az X-Menes kapcsolódással is elég unalmas volt. Érthető, hiszen talán soha nem volt még filmnek ilyen sovány sztorija, a flashbackeket leszámítva talán ha három jelenet van... és ezekkel együtt az élményfaktor is alábbhagyott kicsit.

Most olyan 7,5-8 körül lenne... Sajnos vannak filmek, amik kicsit bűvésztrükkök, másodszor jobban megnézve elillan a varázs...

.

Niwrok írta:

.
Deadpool

Most olyan 7,5-8 körül lenne... Sajnos vannak filmek, amik kicsit bűvésztrükkök, másodszor jobban megnézve elillan a varázs...

.

Akkor összeértünk.

.
A szolgálólány meséje / The Handmaid's Tale S1




Ahogy látom, a Hulu csatorna kedveli a vallásos témákat. A The Path c. sorozattal együtt találkoztam először a nevükkel, ami egy erős szcientológus áthallásokkal működő hippi kolónia-szekta belső ügyeibe és módszereibe engedett betekintést, most pedig, amikor a Margaret Atwood könyvének feldolgozásával készült Szolgálólány meséjét láttam tőlük, szintén a vallás került középpontba, csak éppen a hitre épülő, erőszakos rendszere helyett itt a képmutatás és a megjátszás disztópiájaként. Nem akarok minden részletet kifecsegni a sorozatról, mert az egyik különlegessége éppen azok meglepetésszerű felfedezéséből adódik, de a legnagyobbat sajnos nem hagyhatom ki. Mielőtt elkezdtem volna, és mondjuk csak a fentihez hasonló képekből indultam ki, meg a hallomásokból, hogy milyen jó, elsőre valami puritán közösséget tudtam elképzelni, esetleg a Pathhoz hasonló szektát.

De nem, és ez rögtön az első jelenetből kiderül: hogy ez nem a múlt, hanem a közeli jövő, és hogy nem egy aprócska, elzárt közösségről van szó, hanem az USÁ-ról... legalábbis ami megmaradt belőle... Utána csak lassan, félmondatokból derül ki, hogy a Gileadnek nevezett tartományban járunk, valamikor 2025 környékén, ahogy az is, hogy milyen változások mentek végbe és milyen okokból. Gilead ugyanis nem a vezetői saját örömére lett olyanná, ahol már az első képekben is gépfegyveresek üldözik a menekülő családot, hogy elrabolják tőlük a nyolc éves Hannát, és hogy a feleséget, June-t átnevelőtáborba zárják. Hanem azért, mert új vezetői ebben (is) találták meg a választ azokra a kérdésekre, amiket ma is magunk előtt látunk, csak esetleg kényelmetlen és erőszakos lenne foglalkozni vele: környezetszennyezés, erőforrások kimerülése, elöregedő társadalmak, egyre gyakoribb meddőségi problémák, stb.. Új azonban nagyon nincs a Nap alatt, legfeljebb más formában találkoztunk vele. Ha valaki filmek között lapozgat, akkor A szolgálólány meséjét úgy lehet elképzelni, mint az Az ember gyermekét, aminek a tragédiájára (itt az üres szülészet volt nekem annyira mellbevágó, mint ott a lerombolt iskola), annak kihívására és a minden más célt felemésztő kilátástalanságára a választ a Keresztútban találták meg, annak kegyetlenkedéseit és önkényét hangzatos rituálékba és kényszerű hallgatásba burkolva. Aki pedig a történelmet részesíti előnyben, az mondjuk Irán példáját tarthatja szem előtt, az ottani, számomra még mindig az Under the Shadow-ban leginkább bemutatott átmenet hatásait a szekularizációból az iszlamista államhatalomig. Mindezekből jön létre a kép, hogy az emberiség eredendő bűne az Istentől, a bölcsességétől és a törvényeitől való elfordulás, abból következően a liberalizmus szennye és az emancipáció tévedése, az emberiség jelenlegi problémái pedig ezek miatt ránk mért büntetések, és ezek "kijavítására" nem is kellett több, mint egy puccs, az abból lassan kialakuló, a törvényeken keresztül a mindennapok, az emberek gondolkodásának részévé váló szabályok és megítélések, és kellettek hozzá azok is, akik a napi rutinjuk mellett ebből semmit nem vettek észre addig, amíg késő nem lett számukra.

June, azaz mostanra már Offred azóta megtanulta ennek a világnak a szabályait, és az új társadalmi ranglétrán meghatározó Waterford-házaspár szolgálatában alkalmazza is azokat. Megtanulta a ház körüli teendőkből cselédként kivenni a részét. Megtanulta kiélvezni a nap azon rövidke szakaszát, amikor egy másik szolgálólány kíséretében és felügyeletével elhagyhatja a házat, hogy a bevásárlást intézze. Megtanulta a besúgók, a mindenhol ott levő fegyveresek és a törvényszegőkre váró, leggyakrabban halált jelentő ítéletek fenyegetésében engedelmesen végrehajtani a neki adott parancsokat. És megtanulta a havonta egyszer esedékes Ceremónia keretében tűrni, hogy a ház ura rituálisan megerőszakolja, de persze csak az emberiség fennmaradásának üdvéért, Isten még nagyobb dicsőségére. De nem tanult meg felejteni. Nem tudja kiűzni a gondolatai közül Hannát és a férjét, Luke-ot, vagy a barátnőjét, Moirát, akiknek a sorsáról közel egy éve nem tud semmit. Nem felejtette el, hogy honnan jött, hogyan élte meg, hogy egyik nap még feslett szajha volt, csak mert kocogni ment, ahogy előtte bármikor, aztán meg ő lett -sokezer társához hasonlóan- a Szent Tehén, Gilead prominenseinek bibliai utalások paravánja mögé rejtett tenyészkancája. Nem felejtette el, hogy milyen volt elveszíteni a munkáját, ahogy a nők függetlensége áldozat lett a jövőnek hazudott kéjvágy és kapzsiság oltárán, hogy utána iskolázott, egykor felelős beosztású nőként analfabéta cselédet (mert bizony írni és olvasni egy nő számára bűn...) kelljen tettetnie ebben a bizarr Stepfordban. És mindenkinek ugyanígy megvan a maga múltja, a maga elfojtott emléke, gondolatai, a maga észrevétele, kapcsolata Gileaddal (még a külvilágnak is, merthogy a változások erre a területre korlátozódnak... egyelőre), amiket visszaemlékezéseken keresztül a sorozat is bemutat. Így lettek a Szolgálólány meséjének meghatározó hangulati elemeivé a visszaemlékezésekben levő és a gileadi világ kontrasztja és leginkább időbeli közelsége, titkok miatt tettetett megoldások (igen tanulságos volt az orvosnál tett látogatás), de éppúgy abból eredően Offred cinizmussal, undorral és keserűséggel viselt belső narrációi a körülőtte zajló eseményekre. Ott vannak a könnyes félrenézések, a kibuggyanni akaró üvöltések visszanyelése, és a bárgyúra sikerült, torz mosolyok, amivel ezeket takarni próbálja gyakorlatilag minden érintett... mert Gilead még a működtetői számára sem jelent, jelenthet örömet.

Idővel azonban, főleg a bravúros és minden jelenetében újdonságot jelentő kezdés megfogyatkozott lendületét követően, ez a kettősség nálam egyre kevésbé vált a sorozat előnyére. Bár Elizabeth Moss játékában folyamatosan ott a vibráló feszültség múlt és jelen között, és a többiek (Joseph Fiennes, Alexis Bledel, stb.) is remekül alakítanak a saját drámai kereteik között, a steril, a szaporodás és a fajfenntartás rutinszerűen ismétlődő eseményei a Waterford-házban fokozatosan untatni kezdtek. Különösen akkor vált ez feltűnővé, amikor Luke epizódja után Nické következett, én meg közben bármelyiküknél szívesebben hallottam volna arról, amit a mexikói delegáción keresztül megpedzettek, ahelyett, hogy olyan dolgokat mutogatnak nekem, amik csak bővebb ismétlései voltak a korábban már látottaknak, vagy a legkevésbé sem érdekeltek. Még kevésbé jött be az, hogy a taszítóan izgalmas világ újabb részleteinek felfedése helyett egyre inkább valami nádültetvény udvarházában zajló szerelmesregény kezdett megelevenedni, a posztapokaliptikus Isaura, ahol a gazda szemet vet az igéző szépségű, buja, de tiltott gyümölcsnek számító rabszolgalányra, az meg közben titokban a lovásszal hentereg a szalmakazalban.

Emberi oldaláról és Gilead bemutatása miatt tetszett a Szolgálólány meséje, de közben a Waterford-ház lassú titkokban és a bűnben elmerülése, az egyelőre csak sejtetett ellenállói mozgalom és az érdektelenebb mellékszereplők erőltetése miatt kicsit vontatottá vált az évad második felében. Az évad befejezése miatt biztos, hogy alapjaiban kell átalakítani a cselekményt... meglátjuk, hogy az újdonság ereje nélkül az mennyire működik majd.


7,5/10
.

.
Paddington 2.




Amikor a Paddington első részéről írtam, ugye azzal kezdtem, hogy utólagosan pótoltam azt, mert a mozis vetítés idején még annyira nem nyert meg magának a londoni Brown-család által befogadott, esőkabátos, narancslekvár-függő, beszélő perui medvebocs története. Ez -mármint a pótlás- amúgy is előfordul velem, főleg animációs filmeket illetően, hiszen ritkán van az, hogy olyanra találok köztük, ami jobban megmozgat ott bent... Aztán meg ezek többsége el is jut az éves listámig, néha az éléig, mert én tartom magam ahhoz, hogy egy film nem lesz attól rögtön gyerekfilm, hogy animációs. Visszatérve a Paddingtonra, most viszont a folytatást semmiképpen sem szerettem volna kihagyni, és csak reméltem, hogy továbbra is meg tud maradni a film a maga bájos bolondozásának talaján, és nem válik idétlenné.

Paddingtont, immáron a Brown-család hivatalos tagjaként, mostanra már az egész utca és a környék megismerte és a szívébe zárta... kivéve persze Mr. Curry-t, de ő meg úgyis nagyjából mindenkit utál. A segítőkész, kedves medvebocsnak mindenkihez van egy jó szava, így nem csoda, hogy könnyen szerez barátokat, például az egyik helyi régiségkereskedő, Mr. Gruber személyében. Ez az ismertség remek alkalom arra Paddingtonnak, hogy az otthon maradt, immáron medveotthonban élő nénikéjének ajándékot vásároljon annak szülinapjára, és talál is egy kis könyvet, tele londoni nevezetességekkel, aminek biztosan örülne Lucy néni, hiszen annyira szeretett volna ő maga is eljutni a brit fővárosba. Csakhogy a könyv a készítő személye, egy híres vidámpark orosz tulajdonosnője miatt ritkaság, tehát drága, így Paddington különféle munkákat elvállalva, fontonként szedi össze az árát. Már éppen összejönne a rávaló, amikor egyik este arra járva Paddington gyanús mozgásra lesz figyelmes a bolt körül, és sikerül is tetten érnie a tolvajt, aki hóna alá kapva a Paddington által kinézett könyvet egy kimerítő kergetőzés után szó szerint köddé válik... a könyvtolvaj hiányában pedig Paddington lesz a betörés első számú gyanúsítottja. A medve hamarosan rácsok mögött találja magát, mindössze abban bízhatva, hogy Brownéknak sikerül az igazi tettes nyomára akadni.

A film első tíz percében azért kissé megijedtem, hogy ilyen epizódokra bontott csetlés-botlás lesz az egész film, mint a fodrászszalonos meg az ablakmosós, végigkísérve, hogy Paddington hogyan szedi össze a könyvre valót... mert azért azokon is el tudtam mosolyodni, de az csak burleszk. Ugyanerre a szakaszra esett a fülszíros "vicc" modernebb kiadása, amit az első rész leggyengébb pontjának tartottam, de itt legalább kevesebb undorító részlet. A könyv előkerülésével indult be csak igazán az új kaland, amitől egyszerre lett a sztori börtönfilm, nyomozás és kincskeresés, és a maga gyermeki, kicsit naiv módján mindegyiknek megvolt a maga vonzereje. Néha ugyan kicsit hiányzott a cselekményből Paddington, hiszen Brownéknak sok tennivalójuk van, amíg sikerül tisztázni Paddingtont az igazságtalan vádak alól (újszülöttek ugye továbbra sem olvassák ezt a fórumot, hogy ki kelljen írnom, hogy ez spoiler?), de idővel a börtönös részek is olyan fordulatot vettek, amivel nem tudtam betelni. Ugye már említettem, hogy kedvelem a főzős filmeket, Paddington pedig a kantinon és a marmeládon keresztül olyan börtönreformot hajtott végre, megszelídítve a korábban egymásra is csak rámorgó hétpróbás gazembereket, aminek a végére könnyesre nevettem magam.

A pozitív kisugárzást pedig tökéletesen egészíti ki a hihetetlen látványvilág. Talán nincs benne annyi ötlet és játékosság, mint a legutóbb, vagy éppen egy kicsit ismétlővé válik a mindenféle óraműves gépezeteket illetően, közben viszont olyan jelenetek is akadnak benne, mint az életre kelő kihajtós könyv, amiben megelevenedik Paddington legnagyobb vágya, amiből szívesen megnéztem volna az összes oldalt. De ott vannak a börtönfolyosók jelenetei, a titkos jelmezes rejtekhely és a fináléban látható... "revü", amiknél simán el lehet veszni a részletek sokaságában, vagy éppen abban, hogy micsoda zakkant őrültség ez az egész. Végül az üldözések képei is kellően izgalmasak, de csak olyan rajzfilmesen, a vonatosba meg még olyan poén is belefért, mint a Jean-Claude Van Damme Epic Split, a Volvo-reklám, amiből a maga idejében vagy háromszáz paródia született. A színészek között most olyan nagyon emlékezetes alakítás talán csak Brendan Gleesontól láttam, de azért örültem Jim Broadbent és Julie Walters jelenlétének is, Hugh Grant az átalakulásain keresztül meg éppen annyira jól hozza a ripacsot, hogy megfelelő ellenfél legyen Nicole Kidman Millicentje helyett.

A Paddington második része is éppen olyan kedves, aranyos családi mesefilm, mint az első volt, még a klasszikus "iskolából", így szerencsére szinte teljesen nélkülözi a hiperaktív hülyéket és a popkult kiszólások sokaságát... nekem éppen azért jönnek be annyira. Nem is olyan tanulságos vagy érzelmes, mint más animációs filmek, de könnyed szórakozásra kiváló választás.


8,5/10
.

.
A stanfordi börtönkísérlet / The Stanford Prison Experiment



1971. augusztusában a Stanford Egyetem pszichológiával foglalkozó csapata hirdetést jelentetett meg a helyi lapokban, mely szerint egy két hetes kísérlethez keresnek alanyokat az egyetem diákjai között, viszonylag magas fizetség ellenében. Mint a jelentkezőknek kiderül, a kísérlet során a résztvevőket "rabokra" és "őrökre" fogják osztani, akik az egyetem alagsorában kialakított "börtönben" lesznek elszállásolva, rácsokkal, priccsekkel és a börtönviszonyokat jelképező jelmezekkel. A "rabok" feladata kimerül abban, hogy bizonytalanságban várjanak, az "őröké" pedig az, hogy fenntartsák a rendet és a fegyelmet az előre meghatározott, de számukra szinte szabad kezet adó szabályok szerint, ami gyakorlatilag csak a fizikai erőszakot zárja ki az alkalmazható eszközök közül. Bár a kutatók elvégzik a résztvevők személyiségének elemzését, hogy ki lesz "őr" és "rab", az csak a vakszerencsén, egy érme feldobásán múlik. Hogy a beleélést a lehető legjobban felfokozzák, a "rabokat" a valódi rendőrség "tartóztatja le" otthon, majd rabosítást követően kerülnek a "börtönbe". A kísérlet tervezett ideje két hét volt... Hat nap után le kellett állítani.

Nem deja vu, még csak nem is remake, hogy erről írok, hanem az eddig talán legismertebb német feldolgozás és annak amerikai koppintása után végre az USÁ-ban is eszébe jutott valakinek, hogy ha már az eddigi filmek egy regényből születtek, akkor az amúgy jól dokumentált kísérlet is megérdemelne egy filmváltozatot. Így bár sokaknak esetleg ismerős lehet a téma -azért is írtam le a könnyen spoilernek minősíthető lezárást-, és a kísérlet menete sem változik jelentősen, azzal, hogy Philip Zimbardo eredeti kísérlete kerül bemutatásra, pár hangulati elem megváltoztatásával elérték, hogy bár az A kísérlet végig a fejemben volt, nem éreztem, hogy csak egy másolatot látok.

Az egyik ilyen elem a résztvevők személyét és azok bemutatását jelenti. A filmekben ugye eddig felnőttek, a jobb élet reményében próbálkozók szerepeltek, tele személyes történetekkel és nem egy drámával. Itt eleve tinédzserek vannak, főiskolások, ami már a 70-es években is legtöbbször a buliról és a fűről szólt, főleg nyáron, így sokan heccből jönnek, csak pár ember akad, aki ezzel tudja le a nyári munkát vagy szedi össze a félévi tandíjra valót. De ezt csak úgy hozzágondolja az ember, mert a "rab"-koncepciót és az azonosítókkal való személytelenítést a nézőkben is felerősítik azzal, hogy a "rabokról" szinte semmi nem derül ki; nem fontos, hogy kik ők, honnan jöttek, milyen emberek, csak az, hogy miért vannak ott, és hogy a személyiségükön az események hogyan csapódnak le. Ettől a "rab" és az "őr" is pár karakteresebb arctól és jellemtől eltekintve egy-egy massza, ami próbálja érzékeltetni, hogyan hatott ez az uniformizálás, a személyiségvesztés egymásra... és egyben a kísérletet végzőkre. Utóbbi megintcsak érdekes pontja volt a filmnek, hogy az első felében a "börtön" viszonyainak bemutatása a cél, de attól a pillanattól kezdve, hogy az első heherészésektől, apróbb szívatásoktól és szimulált lázadásoktól kezdve eljut a kísérlet addig a pontig, ahol minden józan ész szerint be kellett volna látni, hogy ez túlságosan elfajult, és befejezni, akkor átvált a film az addig háttérben levő dokikra, és arra, hogy rájuk hogyan hatott a kísérlet, milyen felismeréseket voltak kénytelenek ők megtenni magukról, és hogy hogyan próbálták erőszakkal szerepben tartani a résztvevőket akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, ez senki számára nem szerep már. Mindezek csúcsán pedig ott van Zimbardo, a nézőben pedig ott a vágy, hogy megértse, miért hagyta, hogy ennyi minden is megtörténjen (pedig a film a dokumentumok szerint még ki is hagy jó pár kegyetlen részletet)... de lám, a történelem őt igazolta, hiszen egyéb tudományos munkái, könyvei mellett azért csak tud még ezzel az esettel is haknizni, előadásokat tartani, és megalapozta vele a hírnevét...

A másik jelentősebb változás természetesen a kapcsolódó korrajz és a eredeti helyszín különlegessége. Azzal, hogy egy iskolai alagsorban játszódik, tanári szobák minimális átalakításával, így számomra talán még meglepőbb volt az az elszakadás a valós helyszíntől és helyzettől, amit a résztvevők produkáltak, főleg ennyire gyorsan. Különösen az időzavar volt döbbenetes, mert elzárva a külvilágtól még az idő múlásáról sem volt fogalmuk a "raboknak", így azt sem tudták, hogy két esemény között órák, esetleg napok teltek-e el. Sok olyan dolog is előkerült, amik eddig nem kaptak kellő hangsúlyt a kísérlettel kapcsolatban, amik új részletet jelentettek, például a bűnösség megélése, a kegyelmi kérvények esete, vagy éppen a látogatási nap, és az, ahogy a szülők reagálnak a látottakra. És épp  ahogy a kísérlet menete precízen kidolgozásra került, hogy lehessen érezni a vélt vagy valós fokozatosságot a durvaságokban, a megalázottságot és a részegítő hatalmat, ugyanígy történt ez a 70-es évek megidézésével; nem részletezném, de szerintem profi munka, semmi olyan nem volt benne, ami kizökkentett volna. Hasonlóan parádésak a színészi alakítások is, leginkább a Zimbardot alakító Billy Crudup esetében, a rabok oldaláról Ezra Millert, az őrökéről Michael Angaranot kiemelve, a legfurcsább, legizgalmasabb karakterként pedig Nelsan Ellist, vagyis Jesse Fletchert jegyeztem meg magamnak.

Tudom, hogy nem tudtam sokat hozzátenni az "eredeti" íráshoz, de hát a kísérlet nem lett attól más, hogy újra és újra feldolgozzák, legfeljebb mások lesznek a fókuszpontjai. Mindenesetre az régen volt, gondoltam, van létjogosultsága egy kicsit felfrissíteni a börtönkísérlet témáját egy másik film apropóján. Hiába történt negyvenöt éve, amit bemutat az emberi viselkedésről, az nem változott... mert miért változott volna?


8/10
.

Niwrok írta:

.
A stanfordi börtönkísérlet / The Stanford Prison Experiment

Tudom, hogy nem tudtam sokat hozzátenni az "eredeti" íráshoz, de hát a kísérlet nem lett attól más, hogy újra és újra feldolgozzák, legfeljebb mások lesznek a fókuszpontjai. Mindenesetre az régen volt, gondoltam, van létjogosultsága egy kicsit felfrissíteni a börtönkísérlet témáját egy másik film apropóján. Hiába történt negyvenöt éve, amit bemutat az emberi viselkedésről, az nem változott... mert miért változott volna?


8/10
.

Akkor megnézzük!