Niwrok írásai 1.0

.
Martha Marcy May Marlene



Ha jól emlékszem, még a The Sacrament környékén gyűjtöttem be ezt a filmet, leginkább a hasonló téma miatt, merthogy itt is egy olyan "közösség" van a történet középpontjában, amelyik a felszínen levő szép elvekkel csábít, aztán kiderül, hogy valami nagyon nincs rendben...

Erre azonban ezúttal nem kell várni, és hogy a történetet jobban körül tudjam írni, rögtön bele kell mennem a szerkezetébe. Az első jelenetek egyike ugyanis a film gyakorlati közepe, az a rész, amikor a címszereplő elszökik a korábban otthonául szolgáló "közösségből"; az előtte levő "fél" szól az ottani életéről, hogy miért került oda, hogyan teltek a napjai, miért és hogyan lett Martha-ból Marcy May, néha meg Marlene, az utána levő rész pedig azt mutatja be, hogy hogyan próbál visszatérni a családjához, pontosabban a nővéréhez (Lucy) és a sógorához (Ted), hogyan a normális életbe. Ez a két szakasz pedig folyamatosan váltakozik, az átkötésekkel külön kiemelve a két időszak közötti párhuzamot; mondjuk ilyen az, ahogy az ottani közösségi élményt, felszabadultságot és szabadságot állítják szembe az otthoni "házirenddel".

Ezért is írtam eddig inkább közösséget, mert nálam eléggé billeg a mérleg a "kommuna" és a "szekta" között. Úgy persze könnyű lenne megítélni ezt a csoportot, ha a tagjai egy gyanúsan nyájas mázat erőltetnének magukra, ahogy akkor is, ha lenne valami vezető, aki lenyomna egy olyan beszédet, mint a Sarcamentes fószer, és kirázna tőle a hideg. Ez a szekta sincs meg a külső szemlélő számára agresszív manipulációk, durván szexista előírások, hirtelen erőszakos megnyilvánulások és a tagok közötti nyomasztó félelemérzet nélkül, de az gyorsan kiderül, hogy ide mindenki saját akaratából jött, és ugyanúgy maradt is. Bár Marthanak úgy kellett szöknie, titokban eljönnie, de ebben nem gátolta meg sem kerítés, sem őrség, és amikor az egyik társa, egy srác utána megy, a lány láthatóan fenyegetve érzi magát, de mégsem marasztalják erőszakkal, felhívhatja a nővérét, és az el is tudja onnan hozni. Végig érezhető a szellemi elnyomás, amivel a vezetők, és azon belül is a vezérként elfogadott Patrick élnek a többiek felett, így persze teljesen szabad akaratról nem lehet beszélni, mégis jó pár jel van arra, hogy azért túl sokat nem kell győzködni az ott élő, alárendelt szerepben levő nőket. Inkább értetlenkedés van a szemükben, amikor valami brutalitással szembesülnek, és a közösségi élmények, a természettel harmóniában levő önellátás és annak a kevésnek a teljes megosztása, amijük van, ezekért a "hippiségekért" együttesen elfogadható árnak tekintik az erőszakot. Csendes, lappangó elnyomás ez, ahol már az is önzőségnek számít, ha valaki a testét nem adja oda annak, aki azt el akarja venni... Ezért is volt ennek a szakasznak az állandóan jelen levő kérdése, hogy ha még a folyamatosan látott események sem voltak elegendőek ahhoz, hogy bármelyik Martha indoka legyen a szökésre, hogy fellebbentse a leplet a szépen csengő szavakról, akkor mégis mi volt az, ami megadta a végső lökést... Ez azonban csak egy darab kérdés, és önmagában elég kevés, hiszen amit látunk, az eleve következik a "szekta" megnevezésből és Martha szökésének tényéből, így bár erős és drámaian feszült jelenetek is akadnak, ez a rész egy kicsit unalmas a jellegtelen életképekkel, ahogy itt-ott üldögélnek és gitároznak. Nem mintha abból a pár jelenetből nem jött volna át a szekta szellemisége és árnyoldala, de jobban szerettem volna többet látni ebből a részből, hogy jobban másszon be a bőröm alá a para, főleg ha már a másik szálon ennek ekkora jelentősége van.

Ami a sztori magját adja, azt inkább a cím fejezi ki, és a szökés utáni időszakra koncentrál, azaz hogy Martha éppen azért, mert nem a szekta teljes működéséből ábrándult ki, csak egy traumatikus esemény elfordította őket tőle, így hogyan viszi magával a szektában tapasztaltakat és "tanultakat" a kinti világban. Még ha ebben a részben is vannak jelenetek, amik üres nézelődéssel és üldögéléssel telnek, de az újdonsága miatt ez a szakasz bizonyult érdekesebbnek, merthogy ez volt a téma, amit máshol még nem láttam: a visszailleszkedés problémáját. Martha személyiségének sokszor úgy látszik, annyira része lett Marcy May és Marlene, hogy ő egyszemélyben a három, de az utóbbi kettő, főleg Marcy May túl messze került a kinti társadalomtól, és azon belül is a nővéréék számára elfogadott normáktól. Nem is kell nagy dolgokra gondolni, csak a két év alatt olyan mélyen és olyan teljeskörűen ívódtak be, hogy Martha számára már fel sem tűnik, ahogy felrakja a lábát a konyhapultra, vagy ahogy egy nyilvános fürdőhelyen nekiáll nudizni (hogy két év volt, az csak fokozatosan derül ki, de sejthető, hogy nem csak pár hétről van szó). Sokszor érződik, hogy Martha sajnálja azért az egy "ijedtségért" elveszteni azt a sok "jót", amit a szektában kapott; ahol ismerte a szabályokat, és nem állítottak váratlanul újakat és "értelmetleneket" elé, ahol megvolt a helye, amit a kinti világban láthatóan régóta nem tud elmondani magáról, és hogy volt egy elismertsége egy közös szellemiségben, aminek ő oszlopos tagja volt. Erre most itt van a nővére, akivel azóta nem volt szoros a kapcsolata, amióta Lucy főiskolára ment, és amit Martha mindig cserbenhagyásként élt meg, kiegészítve az anyagias Teddel, aki egyre nehezebben kezeli, ahogy Martha rátelepszik az életükre, miközben még a kioktatásokat is kapja arról, hogy az anyagiassága mennyire sekélyes, miközben Ted csak fel merte tenni a kérdést, hogy Martha mit akar kezdeni magával, milyen munkát tart elképzelhetőnek a maga számára, és nem fogadta el válasznak a kapott vállrándítást. És hogy teljes legyen a kör, Lucynak és Tednek úgy kéne kezelniük egy hirtelen felmerült tinédzser lázadást, hogy ők maguk is szeretnének gyereket. Ennek a szakasznak is igazából egy kérdése van, mégpedig az, hogy mi lesz a végkimenetele Martha beilleszkedési próbálkozásának, ahogy a mérlegelendő szempontok gyarapodnak, a konfliktusok pedig súlyosbodnak.

Spoiler:

Külsőségeiben ami a drámaisághoz kell, azt jól hozza a film, még ha nekem, ahogy mondtam, a lassúsága, a merengéses jelenetek néha vontatottá is tették. Ami viszont kisbaltával öli a hangulatot, az a magyar szinkron, amivel elsőre nézni kezdtem a filmet, bár talán szerencsésebb lenne a "hangalámondás" kifejezést használnom, annyira nulla a beleélés, és nem is csak egy szereplőé, hanem gyakorlatilag az összesé. Pedig a színészek jó alakítást nyújtanak, és bőséggel akar köztük ismerős arc, akár a főszereplő Elisabeth Olsenről van szó, akár Sarah Paulsonról, vagy a Hannibal Will Grahamjéről, Hugh Dancyről. Ami szintén nem volt a kedvencem, az a zene, de megint csak inkább "zaj"-t kéne mondanom.

Talán mert egy nyomasztóbb szektás filmre vártam, ezért nem ütött akkorát, de maga az az újdonság, hogy nem csak az ottlétet, hanem a szektából kivezető út nehézségeit is megmutatja, mindenképpen érdekessé tették a filmet. Talán szerencsésebb lett volna, ha a családi kapcsolatok kicsit szerteágazóbbak, több szereplőt mozgatnak, mert így háromszereplős kamaradarabként azért akadtak gyengébb részek, amiket a kommunában tapasztalt erőszak titokzatossága és érzelmei sem tudtak igazán kiegyenlíteni.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Martha Marcy May Marlene

Talán mert egy nyomasztóbb szektás filmre vártam, ezért nem ütött akkorát, de maga az az újdonság, hogy nem csak az ottlétet, hanem a szektából kivezető út nehézségeit is megmutatja, mindenképpen érdekessé tették a filmet. Talán szerencsésebb lett volna, ha a családi kapcsolatok kicsit szerteágazóbbak, több szereplőt mozgatnak, mert így háromszereplős kamaradarabként azért akadtak gyengébb részek, amiket a kommunában tapasztalt erőszak titokzatossága és érzelmei sem tudtak igazán kiegyenlíteni.

6,5/10

Erről már jó ideje tudok, anno itthon ki is beszéltem az egyik haverommal - de miután akkor sem ő, de most Te sem nagyon taszított a megnézni vágyás felé, egy időre hanyagolom. Nem tűnik rossznak, de ez a lassú merengős hangulat kissé visszatart.

Lehet, előbb nézem újra a The Sacrementet.



.

.
A hajsza / The Fall S1



Bármennyire is mondtam már, hogy az új bűnügyi sorozatokat fenntartással kezelem, ennek mostanában mégis annyiszor láttam a reklámját, hogy érdekelni kezdett. Ebben része lehetett annak is, hogy rövid (öt rész), hogy a BBC csinálta, így remélhettem, hogy kevésbé roskadozik majd a hollywoodi kliséktől, és hogy még mindig Bedelia nekem az egyik legjobb szereplő a Hannibalban (érdekes, hogy ezt a tényt éppen csak a véleményekben felejtettem el megemlíteni...), így reméltem, ez a pár óra elég lesz enyhíteni a Gillian Anderson iránti "éhségemet" anélkül, hogy megint fejest kelljen ugornom abba a bizarr, löncsízű rágógumiba.

A belfasti rendőrség parancsnoka egy elakadt gyilkossági nyomozás továbblendítése érdekében segítséget kér a Scotland Yardnál dolgozó Stella Gibsontól, régi ismerősétől. A nő már a dokumentumok felületes átvizsgálásakor is több módszertani hibára derít fényt, például arra, hogy az ügyet politikai okokból elkülönítve kezelték, és nem vizsgálták a hasonló gyilkosságokkal való kapcsolatot. Miközben Stella próbálja a lehetséges gyilkosok körét leszűkíteni, újabb nyomokat gyűjteni, köszönhetően az ügyet szegélyező véletleneknek, és annak, hogy a gyilkost egyre jobban hajtja a vágy az ölésre, így egyre óvatlanabb lesz, Belfast is kimutatja neki a foga fehérjét, legyen az a korrupció, az előítéletek vagy a mindennapokban ott levő erőszak.

Rövid ismertető volt, de csak azért, mert alapjaiban a sorozat ennyit tud, de azt több csavarral: gyilkos vadászik az áldozataira, rendőr vadászik a gyilkosra. Ahogy az a krimiknél lenni szokott... a Hajsza viszont nem az. Sokkal kevésbé bűnügyi film, mint inkább dráma, ahol a 30-as értelmiségi nőket megfojtó sorozatgyilkos csak a vezérfonal, aminek keretében belenézünk az ügy teljes holdudvarában levő karakterek életébe, legyenek bármilyen messze is a központi száltól. És ezt a "bármilyen"-t szokatlanul komolyan kell venni, mert nincs az a mellékszereplő, akinek a sorsa ne lenne mély érzelmekkel, kétségekkel és problémákkal bemutatva, mondjuk hogy milyen elveszíteni egy anyának az újszülöttjét, hogy bizonyos környezetben a családon belüli erőszak vagy akár egy kis támogatás hogyan csapódik le, de nem kell félteni a rendőröket és a bűnözőket sem, ott is rejteget nem egy izgalmas fordulatot a sztori, néha csak említés szintjén. Mindezt annyira részletgazdagon és annyira testközelből mutatja be, hogy az egyik áldozat felfedezése és a nyomozás megkezdése az epizódból fél órát tesz ki, külön kitérve arra, hogy a bejelentést megtevő nővér és az azt fogadó diszpécser hogyan reagálja le az eseményt.

Az biztos, hogy a sorozat erősen nőközpontú. Sok beszélgetés és jelenet alapja az, hogy a nők hogyan vélekednek a társadalomban elfoglalt pozíciójukról, hogyan reagálnak a környezetükben lezajló eseményekre, ill. hogyan szerzik meg és gyakorolják a hatalmukat, akár általánosan a férfiakkal szemben, akár a munkájuk vonatkozásában. Mindez leginkább Stellára igaz, aki sokszor tűnhet egyenesen ridegnek az igencsak csábító és semmi részletet el nem rejtő nőiessége alatt (az a fránya gomb, hogy az is pont a "legrosszabbkor" csúszik ki a lyukból!), de az elért pozíciójával, szakmai hozzáértésével és az elérhetetlenségével olyan kisugárzása van, olyan hatalma a férfiak felett, amitől azok úgy dongják körül, mint molyok a villanykörtét. És pont ezt a karaktert is vártam az előzetesek alapján, Gillian Anderson is nagyszerű a szerepben, és egyedül Bedelia színpadiassága hiányzik belőle, ami Hannibal és Bryan Fuller közelsége nélkül még idétlen és zavaró is lenne itt. Az egyetlen gond vele, hogy mindennek a bemutatására sokszor használ a stáb hosszú távon unalmas életképeket, amik néha túlságosan lelassítják az epizódokat, például én feleennyi magányosan úszós jelenettel is kiegyeztem volna.

És még csak nem is magukkal az életképekkel van a baj, hiszen így működik igazán a testközelség a gyilkos esetében is. Merthogy az egész sztori párhuzamosan zajlik, Stella megérkezésétől folyamatosan követjük a kétgyerekes, gyásztanácsadóként dolgozó Paul Spectort, ahogy otthon betakargatja a lányát, puszit nyom a homlokára, aztán elindul az "éjszakai műszak", és két-három órával később már a leendő áldozat lakásában, az árnyékban megbújva élvezi ki a lesben állás minden izgalmát, vagy gyűjti be a trófeákat, hogy azokat otthon albumba rendezgesse, kiegészítve a fantáziálásainak rajzaival, verseivel és a későbbi fotókkal. A macskaügyességű, de a sikerektől és a kapott adrenalinlöketektől egyre elbizakodottabb, türelmetlenebb, és ezért egyre nagyobb kockázatot vállaló Paulnak szinte benne élünk a fejében (baromi ötletes és jól is néz ki a harisnyás jelenet rögtön az elején). Látjuk, hogy mennyire kitölti a gondolatait a nők iránt perverz vágya akár munka közben is, a hatalom és az irányítás feletti igénye, és mennyire pengeélen táncol a családjával. Külön hangsúlyt kap a nyolc éves lánya, akit Paul többször is felhasznál a céljai érdekében, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy ez mennyire megviseli a gyereket, aki így a legtöbbet tudja meg az apja titkos életéről, ami bőven nem csak annyi, hogy "az engedélyeddel szeretném megpaskolni a feneked egy bőrszíjjal hatszor". Jamie Dornan (bezony, "Mr. Szürke"...) ebben a kettős alakításban szerintem legalább olyan jó, mint Anderson Stellaként; tősgyökeres szociopata, a jeleneteken érződik Paul fokozatos jellembeli átalakulása a vadászatok hatására, az egyre kontrollálhatatlanabb kitörései, ahogy az egyre kiszámíthatatlanabb manőverek is a titka megőrzésére. Egyedül férjként nem éreztem a helyét, annyira elütnek egymástól a Paul feleségét alakító Bronagh Waugh-gal. Lehet, hogy ez is volt a cél, de a nőben kb. annyi a szenvedély, mint egy konyharuhában; még alibifeleségnek is jellegtelen, míg Paul mellette majd szétrobban a visszafojtott feszültségtől.

Nem véletlenül emlegettem; a Hajsza tulajdonképpen egy Hannibal, alapjaiban és témájában, csak annak szürrealitása és gasztronómiája nélkül, hitelesebben, életszagúbban bemutatva üldözők és üldözöttek kapcsolatait, rövidebben, töményebben. A két sorozat nagyjából egyszerre ment, és többször volt az az érzésem, hogy a hasonlatosság nem is véletlen, szerintem több motívum (például egy Stagg nevű szereplő, vagy a már kiemelt úszás, de nem ezek a legegyértelműbbek ) a Hannibal miatt kerülhetett be ide. Ellentétben Will-lel és Hanniballal, Paul és Stella mindössze egyszer találkoznak és egyszer telefonálnak az egész évad alatt, végig húzva a rugót, ami szinte csak az utolsó tíz percben csap vissza, de akkor mint a startpisztoly jelzi az igazi hajsza kezdetét.

8/10
.

Niwrok írta:

.
A hajsza / The Fall S1

Nem véletlenül emlegettem; a Hajsza tulajdonképpen egy Hannibal, alapjaiban és témájában, csak annak szürrealitása és gasztronómiája nélkül, hitelesebben, életszagúbban bemutatva üldözők és üldözöttek kapcsolatait, rövidebben, töményebben. A két sorozat nagyjából egyszerre ment, és többször volt az az érzésem, hogy a hasonlatosság nem is véletlen, szerintem több motívum (például egy Stagg nevű szereplő, vagy a már kiemelt úszás, de nem ezek a legegyértelműbbek ) a Hannibal miatt kerülhetett be ide. Ellentétben Will-lel és Hanniballal, Paul és Stella mindössze egyszer találkoznak és egyszer telefonálnak az egész évad alatt, végig húzva a rugót, ami szinte csak az utolsó tíz percben csap vissza, de akkor mint a startpisztoly jelzi az igazi hajsza kezdetét.

8/10
.

 Nem tűnik rossznak... köszi!

A két évadon kívül lesz még? Imdb 2016-ot ír, de ez kicsit fura.  

Mindegy, megy a cetlire. El se tudod képzelni, mik vannak rajta...


.

R2-D2 írta:

A hajsza / The Fall S1

 Nem tűnik rossznak... köszi!
A két évadon kívül lesz még? Imdb 2016-ot ír, de ez kicsit fura.  

Szerintem ez úgy lehet, mint a Sherlockoknál, azaz hogy Gillian Andersont túlságosan leköthetik az egyéb projektjei, például az X-akták, ahogy Dornannak is meglódult a szekér rendesen a Szürke után (előtte kb. annyit tudott felmutatni, hogy ő volt a Vadász az Egyszer volt-ban).
.

.
Trónok harca / Game of Thrones S2



"Power is power."

Mivel az első évadban -a világbemutatás, pár színesítő anekdota és az alapvető konfliktusok felvázolása mellett- a fő cselekményszál Ned Stark nyomozása volt, ami elég véres véget ért, ez Robert Baratheon halálával együtt felborította azt a hatalmi egyensúlyt, ami a Hét Királyságot jellemezte az elmúlt tizenpár évben, így új sztorit kellett keresni.

Nem is meglepő, ahogy a folytatás azt teszi meg központi témává, hogy az újonnan felébredt hatalomvágy, a bosszú vagy az éveken át erjesztett sérelmek mentén hogyan esnek egymásnak azok a tartományok vagy személyek, akik Robert uralma és a "minden csak jobb lehet, mint az Őrült Király" békéje alatt kénytelenek voltak, de legalábbis jobbnak látták visszafogni magukat. Most meg, hogy Joffrey a király, aki tényleg "csak arra jó, hogy legyek szárnyát tépkedje ki", és ha tehetné, talán még az anyja is elfordulna tőle, a nagy hatalma meg arra, hogy erősebben toporzékoljon, amikor valaki kétségbe vonja azt meg az ő tökéletességét, kvázi akadálytalanul szabadulhatnak el az indulatok... és a vágyak. Sajnos ez utóbbiból több... ami nem szükségszerűen negatívum, mert azért ezek között is akadnak érdekes jelenetek (jó volt például, ahogy Tyrion végre visszatért a családi kötelékbe, így jobban láthattuk, milyen az, amikor a Lannisterek kezdenek egymás ellen áskálódni), de érezhetően hiányzik egy olyan fajta gerince a sztorinak, mint múltkor volt a nyomozás. Ez már csak azért is zavaró, mert a Trónok harca szinte kórosan kerülni látszik a fő események szempontjából fontosabb történések bemutatását, például hogy hogyan halad az Észak Királyának hadjárata a Lannisterek ellen, miközben több ágon is sokszor az az egyetlen téma, hogy ki kivel hogyan flörtölget. Ez jót tesz az esetleges meglepetésnek, de töltelékjeleneteket tesz szükségessé. Egyszerűen nekem ilyen helyzetben túl sok idő megy el a semleges dolgokra, mint Jon és a kis vadóc vörös meg ahogy Robb kacsingat az ápolónő felé, de tulajdonképpen Tywin és az új "cselédje" lassú leleplezős-titkolózós játéka is ilyen, bár azt legalább izgalmassá teszi, hogy a kiscsaj tényleg bármikor lebukhat, bármenyire is trükkös és ügyes. Az egyetlen kivétel talán Tyrion és Shae, ahogy az epizódok végigviszik az érzelmeiket, a kötődést, és nem csak egymásra gerjednek szemlesütve, mint a kanos, de szégyenlős tizenévesek. Elhiszem, hogy már így is égnek áll a producerek haja a költségvetéstől, mert az biztos, hogy milliókat hagytak ott a minden percükben hiteles és látványos díszletekért és jelmezekért, nem hogy még csatákat és flottákat mutogassanak időnek előtte, de amikor sokadszor csak említés szintjén kerülnek elő dolgok, azért elvárnám, hogy legalább kis emlékeztetőként vagy montázsként megmutassák ezeket.

Hasonló a helyzet a szereplőkkel is, például bármennyire is kellenek az ilyen Joffrey-féle kis gennyládák egy sorozatba hangulati elemnek meg változatosságnak, mostanra éppen utóbbinak árt, hogy túl sok ezekből a folyton durcáskodó kis nyápicokból, akik beleszerettek a saját (vélt) hatalmukba, és amikor megpróbálnak visszaélni vele, esetenként úgy járnak, mint Viserys Targaryen. Ugyanez a kategória Theron Greyjoy, aki bármit megtenne, hogy enyhítsen a visszakapni remélt rokonai megvetésén, bárhányszor is kell ehhez kifordítani a köpönyegét, de még a kis Daenerys is, aki vízre szomjazva is oly nagyra van a sárkányaival meg hogy ő az anyjuk, miközben most egy nagyobb csizmával egyszerre ki lehetne taposni belőlük a szuszt. Ellenpontnak meg a Starkok bőven kevesen vannak a bizalom, a becsület és a hűség megtestesítőiként, akiknek mindössze egyetlen házasságtörés meg egy pár megszegett ígéret szennyezi a nevét, körülöttük meg mindenki változatos szintű vérfertőzésekben és perverziókban tobzódik, jobb esetben csak korrupt és/vagy aljas. Ráadásul Winterfellt mostanra egy rokkant és egy aggastyán irányítja, úgyhogy ha nem kapnának egy meglepetésszerű támadást, hát minden perc halál unalmas lenne, amikor a "tudósítók" "odakapcsolnak". És nem ez az egyetlen ilyen, a közepe az évadnak vastagon időhúzás, amibe véletlenszerűen elszórnak egy-egy dugást vagy véres párviadalt, az új helyszínek meg, mint Qarth, Harrenhall és a Falon Túl bármilyen jól is néznek ki, bármennyire érdekes a létezésük, működésük és történetük, kevés az igazán figyelemfelkeltő figura bennük, így üresek, és csak pillanatnyi, gyorsan múló szórakozást vagy érdekességet jelentenek. Túlságosan érződik, hogy ezeken a helyszíneken a szereplők, mint Jon, Daenerys, Arya és Bran csak "felkészülnek", hogy a jelentőségük még csak egy beteljesületlen ígéret, de azért történik velük egy-egy fontosabbnak megírt esemény, hogy legyen értelme őket is mutogatni.

Pedig jó karakterekben egyáltalán nincs hiány, csak egyenlőre hagyják, a partvonalról figyelik, vagy akár irányítják, ahogy a férfiak katonásdit játszanak. Még mindig ott van King's Landing szarkeverő tanácsnok triója, és szerintem most már fixen kikiáltható Tyrion az egész sorozat legjobb karakterének (naná, az ő motivációival, jellemével és érzéseivel foglalkoznak a legtöbbet), de rajtuk kívül szinte csak Jaqen volt kiemelkedő, a rejtélyes bérgyilkos, akinek még a beszédstílusa is kifejezte az "arctalanságát", a "három kívánságáról" nem is beszélve. Nem mintha baj lenne, de George R.R. Martin eléggé nőközpontú világot teremtett, ahol a férfiak leginkább a farkuk és/vagy a becsvágyuk után mennek (na jó, persze meg amúgy nem, mi ?!), közben meg a nők csendben megszerveznek és végrehajtanak mindent, mert a hatalom legtöbbször az ő kezükben összpontosul. Mert kire kéne figyelni? Jamie-re, akit az évad 80%-ában le se szarnak a ketrecében? Eddig igazából csak Catelyn és Cersei voltak ennyire hangsúlyosan központjai a saját "falkájuknak", de a második évad végére már vagy tucatnyian lesznek ezek az erős női karakterek, akár a tűz- és feketemágiában jártas Melisandréról, akár a csak percekre mutatott, de nagyon becsvágyó és sokra hivatott Margaery-ről, akár a női lovag Brienne-ről, akár a felvágott nyelvű, de odaadó Shae-ről, akár a folyton cukkolt és porba alázott testvére iránti szeretetet nem teljesen elfelejtő Yaráról van szó; Margaery esetében már csak Natalie Dormer miatt is remélem a hosszútávú és gyakori szereplést. De még az eddig eléggé lesajnált Sansa is képes megmutatni, mennyire erős és szívós is, még ha ezen erényeit inkább csak arra használja, hogy leplezze a Joffrey iránti gyűlöletét és megvetését, és amikkel sikerül egyetlen alkalmat leszámítva ezt az álarcot a helyén tartania. Mindegyiküknek megvan a maga stílusa, egyikük sem sablonkarakter, ahogy nem is kétdimenziósak, élmény hallgatni a részvételükkel párbeszédeket és a színészek játékát nézni... míg mondjuk Robb vagy Jon jelenetei közben néha már barázdákat vájt az álomnyál az arcomra.

Azt viszont el kell ismerni, hogy a már fent emlegetett producereknek egyre vastagabban fog a ceruzája. Nem tudom, hogy tényleg van-e összefüggés a sárkányok ismételt megjelenése, és a mágia megerősödése között, ahogy a qarth-i boszorkánymester mondja, de az biztos, hogy egyre több helyen jelennek meg az efféle látványosságok, mint az alkímia és a mágia. Mondtam múltkor, hogy azért a nagy hype-ra indoklásul én szeretnék látni valami olyat, amin meglepődök... ezt akkor Melisandre "szülésével" és a tengert beborító zöld lángokkal én ki is pipálnám. A kellékeket és a többi látványelemet aligha lehet leszólni, még ha ugye spórolni is látszanak ezekkel, de az utolsó két részben aztán minden megtakarított fillért elszórnak. Remélem, hogy ez az új szint, ami alá nem akarnak menni, ugyanakkor nem csak mézesmadzagot fognak jelenteni a 10. rész végén levő lovasok és seregük, és nem évadokon kereszül fognak majd közelíteni a Falhoz, tyúklépésben.

Hogy mennyire csak kivárásra játszott az évad, abból lehetett látni a legjobban, ahogy a hosszú előkészületű csata után szétküldik a szereplőket a szélrózsa minden irányába, hogy keressenek maguknak új kalandokat. Ezzel együtt is tetszett, a hibáit, mint amilyen most a töredékes és elnagyolt történetvezetés volt, még elnézhetőnek tartom a pozitívumaihoz, például kiválóan megírt és megszemélyesített karakterekhez, és a tévében ritkán látott minőségű vizuális munkához mérten, pedig valami nyilván nem stimmel ezzel az évaddal, ha az imdb-n a majdnem tizes összevont értékelése mellett ennek az évadnak a részei nyolc pont fölé is ritkán kerülnek... Bizakodó és türelmes vagyok a Trónok harcával, de nem biztos, hogy ez a végtelenségig így marad.

8,5/10
.

Niwrok írta:

Trónok harca / Game of Thrones S2
8,5/10

Elkapott a gépszíj, mi??? Ahogy mondtam, már múltkor, kicsit irigyellek, hogy még csak itt tartasz - ugyanakkor mosolygok is a gondolataidon, tudva, mi fog még rád várni.

Mindenesetre a II. évadban nekem is Tyrion volt a kedvenc.

Niwrok írta:

Remélem, hogy ez az új szint, ami alá nem akarnak menni, ugyanakkor nem csak mézesmadzagot fognak jelenteni a 10. rész végén levő lovasok és seregük, és nem évadokon kereszül fognak majd közelíteni a Falhoz, tyúklépésben.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Trónok harca / Game of Thrones S2

8,5/10

 Elkapott a gépszíj, mi??? Ahogy mondtam, már múltkor, kicsit irigyellek, hogy még csak itt tartasz - ugyanakkor mosolygok is a gondolataidon, tudva, mi fog még rád várni.
Mindenesetre a II. évadban nekem is Tyrion volt a kedvenc.

Neeeeeeeemmm ... csak izgulok, nehogy a következő évadra még mindig lemaradásban legyen . Meg most szem előtt voltak a lemezek.

Ja, tudom, ma visszaolvastalak téged is, de azért téged jobban lenyűgöztek a csinos pofikák, ahogy általánosságban is az egész, mint engem .
.

Niwrok írta:

Ja, tudom, ma visszaolvastalak téged is, de azért téged jobban lenyűgöztek a csinos pofikák, ahogy általánosságban is az egész, mint engem .
.

Igen, ez nem is vita tárgya. De - ismerve a "profilodat" - Tőled ez is szép teljesítmény...

A 3-ik és 4-ik évad még jobb lesz, ígérem.


.

.
Víkend



Több évtizedes kihagyással, de azért csak kezdi újrafelfedezni a magyar filmes világ, hogy a két "favorit" műfajon kívül is van lehetőség, és az egyszerűen szórakoztató filmnek sem kell kimerülnie a romantikus vígjátékokban. A Víkendhez hasonló magyar thrillerért én például legfeljebb a 2008-as Nyomozóig tudok visszanyúlni, de nem egy helyen azt olvastam, hogy kb. a nyolcvanas évek óta nem nagyon készült ilyen (Dögkeselyű és társai). Az efféle próbálkozás meg megérdemli az esélyt, ahogy azt általában meg is szoktam adni, mondjuk mint legutóbb a Kossuthkiflinek.

Az ügyvédként dolgozó Márta a férjével (László) és az egyik legjelentősebb ügyfelével (István) egy kellemes hétvégi vadászatra indul Romániába, megünneplendő, hogy István pere első fokon győzelemmel zárult. A budapesti gondoktól távol hiába lelhetnének a trió tagjai egy kis pihenésre és nyugalomra, de erre a köztük levő konfliktusok és feszültség eleve nem nyújtanak lehetőséget. A hétvége során egyre több minden derül ki hármójukról, és sem a hátrahagyott, sem a magukban hordozott problémák nem vetítenek előre túl sok jót. Hát még amikor vadászbaleset történik, és ők hárman nem csak a saját játszmáikba ill. azok következményeibe gabalyodnak bele, de a helyi közösségi viszonyokba is, és egyáltalán nem biztos, hogy mindannyian élve hagyják el a Kárpátokat.

Az angolszász thillerek egyik sokszor előkerülő témája az idegen erdőségbe vetődő, jellemzően városi fiatalok kálváriája a környékbeli, zárt és elég öntörvényű "bennszülöttekkel", és egy sima másolás másról sem szólt volna, mint hogy a pestiek fel-le szaladgálnak az erdőben, menekülve a rájuk vadászók elől (hirtelen mi is juthatna eszembe, mint az Eden Lake?). Ebből is van persze elég, sőt, ahogy olvastam, a sztori eredetileg erre is lett volna kiélezve. Az első remek döntése a stábnak az volt, hogy ezzel nem elégedtek meg, hanem magyarosították a sztorit, és mivel is tehették volna meg jobban, mint a "népbetegségnek" számító korrupcióval. Az például elég gyorsan kiderül, hogy István pere egy igencsak mocskos ügy, a másik oldalon egy gazdag és állami kapcsolatokkal rendelkező építési vállalkozóval, aki a vesztegetéstől sem riad vissza, csak hát Mártát sem ejtették a feje lágyára, és a maga "ajánlatát" hátrahagyva indul a vadászatra. De egyébként is keresztbe-kasul zsarolják és fenyegetik egymást a szereplők, az első tíz percben lezavarnak egy emberrablást, egy betörést, és felbukkan egy bérgyilkos, miközben az államtitkár urak bekapnak pár repiszendvicset, Mártáék meg megérkeznek Erdélybe.

Ez volt a másik jó választás, a helyszín. Magyarországon talán a tanyavilágot leszámítva nem nagyon lehetne olyan környezetet találni, ami ennyire távol esik mindentől, ennyire komor hangulata van, és ahol ennyire háborítatlanul feszülhet egymásnak mindenki... de ott meg a vadászos vonal nem nagyon állt volna meg. Nem mintha nem lehetne akármelyik erdőben vagy akár Budapest közepén is elrejteni a járulékos holttesteket, de ennyire elzártnak és kalandosnak talán nem lehetett volna mutatni, mint itt Bihart. Főleg, hogy nyoma sincs a magyaros romantikának és a dús zöldnek, ahogy a bratyizós stílusnak sem, mint amivel például a Kalandorok élt annak idején. Eleve az őszi, esős-felhős időben zajló forgatás miatt a domináns szín a szürkésbarna, de az utómunkával szerintem még erre is bőven rájátszottak, ahogy a pálinkázós vállapogatás is elmarad az anyaországból érkezők felé (persze előkerül a butykos, de annak a jelenetnek pont van egy sokkal érdekesebb vonatkozása). Itt nincs "folklórműsor", ez a közösség bizalmatlan az idegenekkel, miközben a saját berkeiken belül is megvannak a maguk problémái, régi ellentétekkel, mint mondjuk egy szerelmi háromszög, és annak keretében a féltékenység. Minimum sajátos, de inkább hatásos az, ahogy a Víkend felhasználja Erdélyt a céljai érdekében, és lesz a történet gyengeségei ellenére is jó a hangulata, amibe olyan gyönyörű helyszíneken zajló, meglepően izgalmas (magyar viszonyokról beszélünk...) üldözések is beleférnek (ellenpontként az erdőben futós jelenetek rángatózó kamerájának), mint ami a fináléban van. Éppen ezért tűnik fel, amikor a CGI veszi át a terepet, a sziklapárkányon játszódó rész például totál műanyag.

Összességében el tudtam merülni a filmben, nem zökkentett ki nagyon semmi, ami talán egyedüliként igazi gondom volt vele, az a túlírtsága és a túljátszottsága. Például azzal, hogy az állandó feszültséget mindig egy-egy újabb csavarra próbálta elérni a stáb, ami egy idő után már sok volt, és pont a végére, a legsarkalatosabbra nem maradt erő ezekben. Ebben mondjuk része volt a színészeknek is, akik közül a mellékszereplők voltak nekem a legjobbak, köztük talán a Lórit alakító Szabó Domokost találtam a legéletszerűbbnek, de jó volt Lengyel Tamás Istvánként, és a csendesebb, visszahúzódóbb szerepe mellett Simon Kornél is (Laci), csak a vége lett elég ripacs, és a morális dilemmáiból meg a személyiségrajzából azért többet is ki lehetett volna hozni. Gryllus Dorkát sokan dicsérik, főleg ami a karaktere "törtető üzletasszony" részét illeti, és az tényleg jó, de nekem azért annyira nem volt meggyőző, azt a jelenetét meg, amikor elkerekedik a szeme a megdöbbenéstől... hát, szerintem illett volna a lomtárba dobni. Azt mondjuk el lehet mondani, hogy legalább annyira természetes, mint a szövegkönyv, az ugyanis például a rengeteg felesleges, önismétlő, mégis kimértnek ható káromkodás miatt sokszor cseng üresen, megfosztva egy jó adag érzelemtől és szenvedélyességtől, ami viszont jól jönne a filmnek, hiszen mégiscsak thrillerről beszélünk.

Bár kicsit sárga, kicsit savanyú, de szégyenkeznie még a "korrekt" hollywoodi filmek között sem kell. A recept jól ismert, a magyaros "ízvilága" stimmelt, és a pár, könnyen orvosolható gyerekbetegség mellett néha egészen érdekes jelenetek és szép felvételek jutottak nekem. Most már csak tovább kell menni a Mátyássy Áron és Győri Márk kijelölte úton.

7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Víkend

Bár kicsit sárga, kicsit savanyú, de szégyenkeznie még a "korrekt" hollywoodi filmek között sem kell. A recept jól ismert, a magyaros "ízvilága" stimmelt, és a pár, könnyen orvosolható gyerekbetegség mellett néha egészen érdekes jelenetek és szép felvételek jutottak nekem. Most már csak tovább kell menni a Mátyássy Áron és Győri Márk kijelölte úton.

7,5/10
.

Köszi!

Moziba nem megyek magyar filmre, de mihelyst elérhető lesz, megnézem. Örvendetes, hogy kezd magához térni a filmipar.

.
Wayward Pines S1



Noha az alapötlete érdekesnek tűnt, az idei sorozatszezon újoncai közül nem biztos, hogy ezt néztem volna meg először, ha R2 nem ír róla, én meg nem teszek egy ígéretet, amiket ha kicsit megkésve is, de be kellett tartani, ugye .

Elzárt, különös hangulatú kisváros, rejtélyes esetek, gyanúsan viselkedő helybéliek, M. Night Shyamalan... aki ezekből a jellemzőkből nem asszociál tényleg legalább két sorozatra meg kb. öt filmre, az vagy valami irdatlan meglepetés elé néz, vagy érdeklődés hiányában gyorsan abba fogja hagyni ezt a kis hegyvidéki kiruccanást. Nekem viszont, aki igen, egy nagyobb hűhát leszámítva az egész inkább az érdekes, de kellemesen ismerős kellékek és jellemzők tárháza lett. Mégis, ha csak az első részről kéne írnom, hát bizony egy közepes fölé aligha mennék, mert ahogy a nézőt belelökik ebbe a sztoriba, az nekem minden volt, de kellemes nem. M. Night talán tisztában volt vele, hogy tőle mit várnak az emberek, így önmagában a "nagy" meglepetést le akarhatta zavarni már az elején, így viszont a pilot 40 percében rövidre zárta a külső és a belső környezet kapcsolatait, egy házasságtörést, a kisváros bizarrságát, és már ennek a végén ott voltunk egy több kilométer hosszúságú kerítés lábánál. Persze a fene akarta volna, hogy nyújtsák, mint a rétestésztát, és hogy még akkor is fárasszanak ezzel a babaházillatú kisvárosi cukormázzal, amikorra már bőven nyilvánvaló, hogy ez nem lehet a valóság, de ezzel a rohanással sem a szereplőket nem sikerült drámai mélységgel felruházni, sem az igazi bezártság és paranoia feszültségét nem sikerült megteremteni, így viszont az eseményeknek alig van súlya. Én például biztos, hogy Pam nővér fenyegetően kétértelmű mondataival és a hazudozós pultossal nem ébresztettem volna gyanakvást azelőtt, hogy a néző is esetleg magától furcsállni kezdte volna ezt a túl idilli kisvárost, hogy nagyobb szerepet szántam volna a négy bizarr szabálynak, és különösen biztos, hogy a külvilág eseményeit, Hesslert és Theresát hanyagoltam volna az első részben, és kizárólag Ethanre, a kollégái keresése közben balesetet szenvedett FBI-osra koncentráltam volna. Ezekkel lehetett volna elérni, hogy valóban átérezzük, mit is jelent az élet Wayward Pinesban, ahelyett, hogy rögtön a nyakunkba zúdítanak mindent.

Ez a túlfeszített tempó végig megmarad ugyan, a mindenfajta előismeret nélküli, csak eseti és azonnali visszaemlékezésekkel, a rongybabaként rángatott szereplőkkel (Ethan például egyáltalán nem tűnt önálló embernek, csak egy ablaknak, amin keresztül megmutatják nekünk, amit kell), valamint az ad hoc eseményekkel, de azért két-három rész után már kezd helyére rázódni a dolog. Wayward Pines onantól fokozatosan mutatja meg a titkait, szabályait, ahogy Ethan egyre több mindent fedez fel, hol segítőkkel, hol egyedül, és attól kezdve, hogy már ő is elismert, sőt, vezető tagjává válik a kisvárosnak, az ezzel együtt járó lehetőségekkel és az abból megszerzett tudással kell végülis döntenie arról minek látja inkább Wayward Pinest: kegyetlen kísérletnek, börtönnek vagy mentőakciónak. Még ha nem is egyenletesen, de egyre többet tudunk meg arról, miért és hogyan is jött létre ez a kis "rezervátum", és maguk a szereplői is elég sokfélék ahhoz, hogy megismerjük egy ilyen közösség tipikus karaktereit (nekem például az egyik legjellegzetesebb Arlene volt, a sheriff titkárnője). Mondjuk az olyan belsős és hangsúlyos csoportokat, mint az Első Generáció, sokkal részletesebben kellett volna bemutatni, mondjuk hogy mi a belső hierarchiája, hogy ne birkaként bámuljak a huszonéves generációsokra, hogy ezek meg kik.

Maga a város és a kísérő történet több meglepetést tartogat (Kate 12 éve például egy remek kérdés sokáig), a hangsúlyt is sikerült eltalálni, így ezeken keresztül végülis jól szórakoztam, de a főbb szereplőkkel és a forgatókönyvvel illett volna még foglalkozni egy kicsit. Ethan, ahogy már mondtam, nem sokkal több, mint egy drónkamera, ami mindig ott van, ahol valami érdekesség zajlik, ha szinte teleportálnia kell, akkor is, kivéve amikor nem szabad ott lennie, közben meg amiket csinál, másoknak már a feléért "felszámolás" jár. Theresa dettó, akinek csak abban a minimális súlyt kapó szerelmi háromszögben és a 33-as parcella utáni nyomozásban van szerepe, aztán kész. Akkor már sokkal inkább Kate, akin érződik, hogyan járta végig azokat a fázisokat, a lázadástól és a bezártságba beleőrüléstől a megalkuvásig, aminek Ethan még csak az elején tartana... Komolyan mondom, még Benben volt a legnagyobb potenciál, ahogy kiközösített, jellegtelen tinédzserként megkapja azt a figyelmet a waywardiaktól, amire mindig is vágyott, és ahogy különleges, kiemelt szerepet kezd kapni, igazából szinte tökéletesen viszi végig azt az utat és személyiségváltozást, ami az elvakult fanatikusokat jellemezni szokta. A másik oldalon meg hasonló szeretne lenni Pam, de az ő meghasonulása, kiábrándulása és szembefordulása amilyen hirtelen, olyan hiteltelen, hiszen sokáig ő tűnt a legelhivatottabbnak, legmegszállottabbnak, és semmi olyan nem történt az "áramszünetet" megelőzően, amiért oka lett volna besokallni, pedig már jóval előtte megkezdi a hazudozást.

Az említett nagy rohanás azzal is járt, hogy jó pár dolog volt, amire a készítők már nem figyeltek, nem egy baki és fals nyom maradt a filmben:

Spoiler:

És hogy maga a történet, a benne levő gondolatkísérlet milyen?

Spoiler:

A legnagyobb hiba az volt, hogy az alapjául szolgáló három könyvet egyszerre akarták lezavarni, miközben mondjuk háromszor 5-6 epizódként sokkal jobban tudott volna működni. Így ömlesztve zavaróak voltak a hibái a tipikusan shyamalani történet érdekessége mellett is, és többször eszembe jutott, hogy ha ezt hetente nézzük, szétkaptuk volna, mint Floki a lábtörlőt.

7/10
.

Niwrok írta:

.
Wayward Pines S1


És hogy maga a történet, a benne levő gondolatkísérlet milyen?

Spoiler:

A legnagyobb hiba az volt, hogy az alapjául szolgáló három könyvet egyszerre akarták lezavarni, miközben mondjuk háromszor 5-6 epizódként sokkal jobban tudott volna működni. Így ömlesztve zavaróak voltak a hibái a tipikusan shyamalani történet érdekessége mellett is, és többször eszembe jutott, hogy ha ezt hetente nézzük, szétkaptuk volna, mint Floki a lábtörlőt.

7/10

Mily meglepő, megint nagyjából egyetértünk (az 10% semmi). Nekem mondjuk nagyon tetszett maga az a csavar, amin még te is meglepődtél - viszont pont ez okozta a legnagyobb bosszúságokat is egyben. A swfórumra már beírtam, onnan másolom át, érdemes csemegézni belőle...

Spoiler:

Ugyanakkor az a "gondolatkísérlet" talán jobban megfogott, amiben a dikatúra vs demokrácia (információ vs annak visszatartása) hatékonyságának szembeállításáról van szó - de ez meg örök kedvencem, nem is csoda, hogy jobban érdekel.

S hogy szétkaptuk volna?? No, az 100%.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Wayward Pines S1

Spoiler:

Spoiler:

Spoiler:

.

.
Mentőexpedíció / The Martian



Nekem ez a film szinte teljesen "radar alatt" volt. Úgy másfél éve olvasgattam ugyan a könyvről, ezért nagyjából el tudtam helyezni a Mars első "űrhajótöröttjének" (a kalózos poénok mellé ez is beférhetett volna, bármilyen gagyi ) magányos történetét, de akkoriban nem kerestem olvasnivalót, hogy jobban belemerültem volna a sztoriba, így az, hogy film is készül belőle, talán csak pár hete került képbe (nekem már Ridley Scott neve nem akkora vonzerő...). Azóta viszont áradtak a méltató kritikák, így belevágtunk Weir Marsbéli krónikáiba.

Az első pár perc kicsit csalódást keltőre sikeredett nekem, egyetlen dolog miatt. Azt tudtam, hogy a marsi expedíció menekülő csapata hátra fogja hagyni az egyik tagjukat, akinek majd a túlélésért folytatott küzdelmét lehet majd nézni a kietlen, ellenséges bolygón, de azzal, hogy ez azelőtt megtörtént, hogy pár rövid, a sisakok mikrofonja által szinte érthetetlenre torzított párbeszédfoszlányon túl jobban megismerhetőek lettek volna a szereplők, bennem bizony hiányérzet maradt. Annak is megvan persze a varázsa és potenciálja, hogy alapismeret nélkül, fokozatosan ismeri meg a néző Mark Watneyt, de így nekem, ahogy Mark hátradőlt az első sebeit ellátva, hogy na, akkor most már a közvetlen életveszély elhárult, lehet azon gondolkodni, hogy mi a picsa történt, a "Hogyan tovább?" kérdés helyett nekem az első, ami bevillant, az volt: "Hát te meg ki vagy?". Azért gyorsan megnyugodhattam, mindkét kérdésre kaptam választ, nem is akármilyet !

Ami leginkább bejött, az Mark módszeressége, gyors helyzetfelismerése és leleményessége volt, vagyis az egész túlélési folyamat technikai bemutatása. Mert az addig oké, hogy pár adag kaja csak a hátrahagyott táborban marad, de a moziban ülve talán be sem villan a nézőnek, amíg el nem mondják, hogy a legközelebbi "járat" bő négy év múlva jön, és addig is ki kéne húzni valahogy, megpróbálni kommunikálni a NASA irányítóközpontjával, hogy tudják, várja őket itt valaki (miközben az otthoniak már rég elkönyvelték hősi halottnak, és el is földelték Markot), ugyanakkor felügyelni és karbantartani a gépeket, amik közül a létfontosságúak működése nem szünetelhet egy pillanatra sem, de még így is elég lehet valami apró gikszer, hogy minden korábbi igyekezet és küzdelem hiábavaló legyen. Ehhez pedig Marknak annyi zsenialitásra van szüksége (ezért kellett volna nekem a hosszabb bevezető, hogy lehessen együtt gondolkodni vele, hogy legyen infó arról, miből gazdálkodhat) az amúgy is hektárnyi "mákja" mellett, hogy már úgy szóltak rám, ne nevessek annyit, mert mondjuk a szarban túrkálásban semmi vicces nincs, pedig dehogynem , annyira élveztem az egyre újabb és újabb rögtönzött eszközök és módszerek egymásra épülését, amikkel Mark megteremti a hazajutásának puszta lehetőségét! És hát ez dehogynem egy McGyver, mert ugyan Marknak nem elég egy tábla csoki ahhoz, hogy betömje egy megrepedt kénsavtartályon a rést, de az egésznek a folyamata, hangulata tisztára olyan, na és hát persze már McGyvernél is kiderül, hogy elég sok probléma megoldható, ha van nálad kellő mennyiségű ducktape , és akkor még ott van a "kabrió" meg a "Vasember" ! Mintha az egész fejtörők sorozata lenne, ami elé a Mars állítja Markot, aki feladatként kapta a "kincses bolygó" felfedezését és átmeneti "kolonizálását", ahol a reménybeli kincs az, hogy Mark újra a Földre léphet, vagy akár csak annyi, hogy újra emberi arcot láthat, emberi hangot hallhat.

A folyamatos koncentrálás és buherálás a "hirtelen halál" árnyékában önmagában lehetne monoton és nyomasztó, így a filmet könnyen el lehetett volna vinni egy olyan letargiába, mint amilyen mondjuk a Hold volt, a stábnak azonban más volt az elképzelése, még ha ezzel alapjaiban változtatták is meg a drámaiságot és a stílust. Mivel azt tudom, hogy a könyv kedvelői nem voltak maradéktalanul elégedettek a filmmel, azt hiszem, ez a tényező lehetett az ok, mert a film sok olyan eszközt használ, ami közvetlenül csökkenti a helyzet komolyságát, cserébe viszont állati szórakoztatóvá tették azt, tulajdonképpen egy folyamatosan pörgő one-man show a film jelentős része. Rengeteg a filmben a narráció és a párbeszédnek látszó szövegelés, például ahogy felolvasva is halljuk a Mark által küldött és fogadott üzeneteket, ahogy a túléléséről szinte vlogot vezet, mintha csak a youtube-ra akarná gyűjteni a követőket, közben még magában is beszél (még csak Wilson sincs ott, hogy legalább egy jelképes társa legyen ), és mert viszonylag gyorsan kiderül az otthoniaknak, hogy Mark él, így az események onnantól párhuzamosan zajlanak három-négy helyszínen, mind bekapcsolódva a mentőakcióba. Mark pedig sokszor úgy viselkedik, mintha csak ő lenne Bear Grylls, ez az egész meg egy reality lenne, aminek minden percén átjön Mark személyisége, amin nincs mit szépíteni, egy pojáca , olyan haláli poénokkal, mint az első bejelentkezése a "kihangosítással", de ott a visszatérő humorforrás és "rovat", a "Szapuljuk együtt a diszkókorszakot!".

Adja magát, hogy ez a lazasága Mark egyik legfőbb eszköze arra, hogy építhesse és megvalósítsa a tervét, és tényleg fantasztikus ettől az egész film kisugárzása, optimizmusa, pozitív hangvétele, ami nem harsány, "csak" magától értetődő ("Ha egy probléma megoldására látsz esélyt, nem teheted meg, hogy nem próbálod meg!", "Ha nem próbálod meg, biztosan meghalsz; ha megpróbálod, akkor talán"), és ezeket nem is róvom fel hibának, mert hülye lennék... Én azonban a film közben, de inkább utána felidézve a dolgokat úgy éreztem, bármennyire is jó volt ez így is, de a történet és a szituáció alapvető érzelmi töltete és a Mars porába rejtett filozófiája szenvedett csorbát ezzel, mégpedig az az érzelmi megterhelés, ami Markot éri. Hogy minden beszédhang, amit hallunk, a beszélgetések csak illúziók, ahogy a "tudósítás" is igazából nekünk, nézőknek szól, nincs valódi közönsége, és soha nem is lesz, és csak egy, szinte jelentéktelen dologban kapunk ízelítőt Mark belső érzékeléséből, a fülzúgásnál. Nekem ott volt, hogy az egész mögött van egy történet arról, hogy a magába szakadt, elszigetelt ember hogyan küzd a kommunikációval, a kapcsolatfelvétellel, hogyan építi azt fel a nulláról, aminek az egyik lehetősége a visszatérés a közösségbe, a másik meg a feladás és a halál. Ez fokozza fel a finálé és az utolsó felirat drámaiságát még utóbbi egyszerűsége ellenére is.

Ami a megvalósítást illeti, abban ha van is hiba, nem feltűnő, mert minden hiteles, és egy bakit kivéve semmi olyan zavaró tényező nincs, ami engem kizökkentett volna. A NASA belső politikai játszmái és a mérlegeléseik pont azt a kis pragmatizmust és cinizmust hozzák be a történetbe, ami annyira "hiányzik" Markból (ráadásul már attól pozitív az összkép, hogy nincs ellenségesen, negatívan viselkedő szereplő), ugyanakkor ott van a Hermes legénysége, az ottaniak érzelmi terhe és későbbi dilemmája, közben látható ellensúlyként a földi személyzet helytállása, Markkal együtt zajló munkája, ami rásegít az érzésre, hogy Mark nincs egyedül. Nekem mindebben annyi volt a bibi, és ha a kínaiak nem bukkannak fel, talán fel sem tűnt volna, hogy miért csak a NASA izzad, miért nincs nemzetközi összefogás mondjuk az Európai Űrkutatási Központtal, ha már az elhallgatás nem működik, de a kínaiakkal együtt jöhetett volna a kérdés, hogy akkor miért csak a kínaiak... ha nem tudnám a sokadik filmes példa után, hogy ez a rész a masnival átkötött gazdasági propaganda, egy mély be... meghajlás Kínának és az ottani filmes piacnak. Igaz, ebből a szempontból nekünk magyaroknak éppen egy szavunk sem lehet, tekintettel a film magyarországi forgatási helyszíneire, amiről előtte is olvastam cikket, de anélkül is feltűnt volna a MÜPA, amit legutóbb ENSZ-székházként láthattam/-tunk a Válaszcsapás S5-ben , és bár nem vagyok túl ismerős Pesten, azt a spirál-izét mellette azért még felismerem (Etyekre meg lassan érdemes lenne elmenni ...). A színészek között csupa tehetség és kedvenc, minőséget tesznek a filmbe, még ha pár karakter sablonosra vagy akár jellegtelenre sikerült is. Közben nem lehet elmenni amellett, hogy Matt Damon és Jessica Chastain dupláznak a tavalyi Csillagok között után, ahol ráadásul Damon karaktere elég hasonló szituban volt, csak mögötte a jellem és a személyiség, az lett teljesen más.

Mondhatnám, hogy nekem is erősen TOP10-es film erre az évre, de gyorsan vissza- és előretekintve az idei kínálatot, nem nagyon hiszem, hogy bármi megszorongatja majd a decemberi "listázásnál", hogy ne ide kerüljön az arany. Ilyen történettel, ilyen stábbal, ami egy merész húzással képes gyakorlatilag stand-up comedy-t csinálni egy halálos vészhelyzetből és a hozzá kapcsolódó feladatok megoldásából, úgy, hogy közben állati izgalmas, szórakoztató, érzelmileg megterhelő és elgondolkodtató is, "ismerve a profilomat", miért is lenne ez kérdéses ?

9,5/10
.