Niwrok írásai 2.0

.
Snowden



Noha erről a filmről is csak reagálásként tudok írni, úgy érzem, érdemes rászánnom egy teljes írást a nézőpont különbözősége miatt. Mivel én fordítva láttam az Edward Snowden kiszivárogtatásával kapcsolatos filmeket, azaz a Citizenfourt előbb, így ismerve az ebben a filmben keretül szolgáló forgatás és a valódi nyilvánosságra hozatal körülményeit, ezt a filmet igazából egy kiegészítésnek vártam, a motivációk és a háttér jobb megvilágításának, az előzetes alapján némi kémfilmes beütéssel.

A Citizenfour jeleneteinek újraforgatása, a Mira Hotelben történtek és az újságírók ill. a lapkiadók tanácstalansága és aggodalma a rájuk szakadó titokmennyiség nyomán igazán remek bevezető lett. Ebben biztosan szerepet játszottak a színészek (inkább Zachary Quinto és Tom Wilkinson, kevésbé Melissa Leo, akinek érthetetlen módon az anyáskodás lett a legfontosabb jellemvonása), de szerintem az a tény is, hogy Poitras felvételei nyilvánosak, így "csak" újra kellett játszani azokat. Jól átjött belőle a bújkálás feszültsége, annak a kockázata, hogy ha az amerikai titkosszolgálatok előbb akadtak Snowden nyomára, mint ők tervezték, akkor bármikor rájuk rúghatják az ajtót, de valamennyire Snowden kétkedése is, hiszen ő nem ért a kémkedéshez, viszont nem akar a Wikileakes Julian Assange sorsára jutni (a nyilvánosság erejét és fontosságát mindennél többre tartó Assange ugyanis a leleplezésekkel több merényletet és gyilkosságot is lehetővé tett). Kár, hogy ezt a színvonalat és izgalmat nem sikerült átmenteni a film többi részére.

Önmagában az, hogy a film jelentős teret enged Snowden magánéletének, nem lenne baj, hiszen mégiscsak ennek a filmnek van lehetősége bemutatni az embert a kém/áruló/hacker/hős/stb. szerepe mögött. Az egyetlen, aki ezt a feladatot igazán komolyan vette, az Joseph Gordon-Levitt Snowden szerepében. Még ha nem is tetszik minden filmje, a srác tipikusan az a "korának legnagyobb színésze" alkat, és az előzetest nézve (mivel ugye volt viszonyítási alapom) szinte letaglózott, ahogy láttam és hallottam átváltozni Snowdenné. Éppen ezért javaslom, hogy aki teheti, már csak miatta is nézze meg egyszer felirattal is a filmet, komoly pluszpontokat fog jelenteni, biztos vagyok benne. Na de magánélet... A probléma, hogy a forgatókönyvíró és a rendező koncepciója szerint a magánéleti vonatkozások ritkán jutnak tovább az egyszerű életképeknél, azaz hogy Snowden és a párja, Lindsay hogyan ismerkednek meg, hogyan élnek együtt, hogy hogyan szakítanak majd jönnek újra össze, miközben andalognak a parkban meg összevesznek a munkán, márpedig ezt egy Barátok közt is tudja... és igen, erről jut eszembe, hogy talán nem egy ilyen elsőéves színitanodás kaliberű csaj kellett volna Gordon-Levitt mellé, mint Shailene Woodley. Az még csak-csak átjön ezekből a szakaszokból, hogy Snowden lehetett a titkosszolgálati informatika kiscserkésze, aki benyalta az összes vérpatrióta szlogent az USA államrendjének tökéletességéről, elsőbbségéről és nagyszerűségéről, és hogy a fizikai állóképessége tette lehetetlenné, hogy a kockaságán kívül mással is a hazája szolgálatára legyen. Éppen ezért hiányzik nagyon a folyamat, hogy ebből a kiindulási állapotból, az idealizmusból hogyan jutott el Snowden addig, hogy lerántsa a leplet az USA általános megfigyelési eszközeiről úgy, hogy tudja, ezzel Lindsay-t is zaklatások és fenyegetések céltáblájává teszi. Részben sejthető, hogy Lindsay politikai hatására tette, bár a film erre sem szán sokat, így viszont kapaszkodó nélkül szétfolyik az egész... pedig ha már a teszttel sikerült egy az egyben koppintani a Kódjátszmát, talán más eszközöket is elleshettek volna belőle, például hogy a háttérmunkába hogyan szőhető bele a romantikus szál. Az is benne van, hogy a szakmán belül kikkel találkozik, és hogy az ő viselkedésük vagy sorsuk hogyan változtatják meg a látásmódját, de azon kívül, hogy olyan pökhendi lazacsávók bűvészkednek a világhálón, mint Gabriel (Ben "Khadgar" Schnetzer), hogy olyan kiégett és félreállított figurák hevernek az információs szupersztráda mellett levő árokban, mint Hank (Nicolas Cage meglepően jó alakításával), és hogy a katonák számra is milyen megterhelő ezzel a kezdetleges, és a járulékos veszteségekre közönyös "Különvélemény-gépezettel" a halálosztó munka (Logan Marshall-Green még mindig a "szegény ember Tom Hardy-ja"... na, azt nézd meg, ők mennyire hasonlítanak ), ez sem jut tovább a felszín karcolgatásánál.

Erre már csak azért is nagy szükség lett volna, mert lássuk be, a titkosszolgálati informatikai munka nem éppen körömrágósan izgalmas. Persze vannak olyan ziccerek, mint a "terepmunka", ahol kiderül, hogyan is történik a beszervezés az "a cél szentesíti az eszközt" jegyében (csak a francért kellett ennyire túlbonyolítani), vagy a tényleges adatlopás bemutatása, ami már egy heist-mozi izgalmával vetekszik, főleg, ahogy a "néma" cinkosok is a képbe kerülnek. De ezekkel együtt is a téma megreked a billentyűzetek folyamatos püfölésében meg az ide-oda kattintgatásban, és azon kívül, hogy kiderül, egy kis adathalászattal bárkinél lehet találni "gyenge pontot", hogy két mondatban el van intézve, hogy a telefon meg a laptop milyen megfigyeléseket tesz lehetővé, és hogy az információ hatalom, semmi mélyebb, az emberek életére közvetlen hatással levő összefüggés nem látszik ezekből. Na nem azt mondom, hogy le kell menni dedóba, a The Big Short szintjére, és szájba kell rágni, mi hogy van, de aki még ott tart, hogy a megfigyelési botrány legnagyobb veszélye egy ittas vezetésben, egy kis kukkolásban, a terrorista gócok felszámolásában és némi magánéleti vájkálásban kimerül, ami ellen elég egy vírusírtó, egy tűzfal meg a kamera leragasztása sebtapasszal, annak nagyjából fogalma sincs arról, hogy a globális informatikai rendszerek "rossz" kezekben mire képesek. Aki esetleg látta -akár a mi ajánlásunkra- mondjuk a Mr. Robotot, az már inkább kapizsgálhatja, az viszont már inkább szégyen, hogy az amúgy politikai drámaként funkcionáló House of Cards másfél percben zsebre vágta és bőven túlhaladta mindazt, amit a Snowden a megfigyelések kockázatairól, fenyegetéséről két és fél órán keresztül nyökög. Ezzel a stáb tíz éve elavult veszélyekre ad gyorstapaszos tippeket, ami a kihasználatlan lehetőségek, és egyfajta közvetett felelőtlenség miatt egyenesen dühített.

De oké, nem lehet minden hackerekről szóló film olyan aktuális, és olyan látványos sem, mint a "Whoami" , na de ettől -az előző, "elavult" gondolatmenettel párhuzamban- még nem is kéne olyan középszerűnek és sablonosnak lennie a képi világának, mint amilyen ennek a filmnek van. Komolyan, talán még a gyenge párbeszédeknél és történetvezetésnél is jobban felállt a szőr a hátamon attól, amilyen vizuális effektekkel Stone telerakta a filmet. Az egész olyan volt, mintha a rendező megrekedt volna a 80-as évek eszköztárában, ami Stone igazi csúcskorszaka volt, és azóta semmit nem fejlődött volna... ahogy ez az önimádatukba beleszerelmesedett rendezőknél azért előfordul "néha". Az egész fényképezéses koncepció a fekete-fehér bevágásokkal, az a nevetséges animáció, hogy az internet az kékes fénypászmák a levegőben (amik egy szemmé állnak össze ...), a kínos képhatás, ahogy az Ózként Snowden fölé magasodó óriásfej fenyegetőzik, és a mélypont, a "belülről" mutatott epilepsziás roham homályossága és szédülése, vagy fél percig, úgy, hogy a néző azt sem tudja, mit lát, mert semmi előzmény nem volt... Elhiszem, hogy apróságok, de éppen ezek voltak a cukorszórások a tejszínhabos fagyin, az utolsó cseppek abban a bizonyosban; a végtelenségig húzott töltelékjelenetek (amik miatt a játékidő is irreálisan nagyra hízott), a sekélyes párbeszédek, a langyos politikai állásfoglalás keverékében, amiből még így is kilátszanak a "dramatizált" sztori "kifelejtett" részei (az látszik, Snowden hogy hozza ki a memóriakártyát, de hogy vitte be?).

Bevallom, én Oliver Stone munkásságát nem tartom különösebben sokra. Talán az egy JFK-n kívül egy olyan filmje nem volt (de nem is láttam mindet), amiről különösebben pozitív élményeim lennének... és ebbe a körbe fog tartozni a Snowden is. Hogy a rengeteg hiányossága és bénasága ellenére mégsem jöttem ki rossz hangulatban a filmről (és hogy annak megfelelően nem értékelem a Snowdent ennél is kevesebb pontra), az leginkább Joseph Gordon-Levitt egyedülálló alakításának köszönhető... és az utolsó két percnek, az "élő kapcsolásnak". Az nagyon kellett oda, és utána már az sem tudott kizökkenteni, hogy egy dicsőségtől sugárzó, elégedett fejjel azt is sikerült agyonvágni... Hát, az tényleg "lószart, mama!".

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Snowden

Bevallom, én Oliver Stone munkásságát nem tartom különösebben sokra. Talán az egy JFK-n kívül egy olyan filmje nem volt (de nem is láttam mindet), amiről különösebben pozitív élményeim lennének... és ebbe a körbe fog tartozni a Snowden is. Hogy a rengeteg hiányossága és bénasága ellenére mégsem jöttem ki rossz hangulatban a filmről (és hogy annak megfelelően nem értékelem a Snowdent ennél is kevesebb pontra), az leginkább Joseph Gordon-Levitt egyedülálló alakításának köszönhető... és az utolsó két percnek, az "élő kapcsolásnak". Az nagyon kellett oda, és utána már az sem tudott kizökkenteni, hogy egy dicsőségtől sugárzó, elégedett fejjel azt is sikerült agyonvágni... Hát, az tényleg "lószart, mama!".

6,5/10
.

jó írás, köszi!


Az a fél pont.... szokás szerint semmi... Viszont ha már így coming outoltál , a Salvador, a Született július 4-én az A Szakasz és a Született gyilkosok remélem megvolt?

Ha nem (kétlem), ezeket tessék sürge pótolni!

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Snowden

Bevallom, én Oliver Stone munkásságát nem tartom különösebben sokra. Talán az egy JFK-n kívül egy olyan filmje nem volt (de nem is láttam mindet), amiről különösebben pozitív élményeim lennének... és ebbe a körbe fog tartozni a Snowden is. Hogy a rengeteg hiányossága és bénasága ellenére mégsem jöttem ki rossz hangulatban a filmről (és hogy annak megfelelően nem értékelem a Snowdent ennél is kevesebb pontra), az leginkább Joseph Gordon-Levitt egyedülálló alakításának köszönhető... és az utolsó két percnek, az "élő kapcsolásnak". Az nagyon kellett oda, és utána már az sem tudott kizökkenteni, hogy egy dicsőségtől sugárzó, elégedett fejjel azt is sikerült agyonvágni... Hát, az tényleg "lószart, mama!".

6,5/10

Az a fél pont.... szokás szerint semmi...  Viszont ha már így coming outoltál    , a Salvador, a Született július 4-én az A Szakasz és a Született gyilkosok remélem megvolt?
Ha nem (kétlem), ezeket tessék sürge pótolni!

Annyira azért ne kételkedjél ...

Tudom, hogy ezek ún. "klasszikusok", de ha láttam is őket, annyira mély nyomot sem hagytak, hogy emlékezzek rá, láttam őket. Ellenben láttam a JFK-n kívül a Nagy Sándort, a Minden héten háborút, a World Trade Centert és a Vadállatokat, amik közül még a 9/11-es volt jó, de a többi bőven a "felejthető" kategóriában van nálam.
.

Niwrok írta:

Annyira azért ne kételkedjél   ...

Tudom, hogy ezek ún. "klasszikusok", de ha láttam is őket, annyira mély nyomot sem hagytak, hogy emlékezzek rá, láttam őket. Ellenben láttam a JFK-n kívül a Nagy Sándort, a Minden héten háborút, a World Trade Centert és a Vadállatokat, amik közül még a 9/11-es volt jó, de a többi bőven a "felejthető" kategóriában van nálam.
.

Ezek közül majdnem mindenről ismered a véleményem, nekem a WTC is és a Sanyi Bá is tetszett.

.
Kút



Valahol a magyar határvidéken kánikulában aszalódó, lepukkant kis benzinkút áll, aminek a személyzete Pista, az öreg kutas, társasága pedig mindössze a mozgássérült Zoli és egy kurta farkú macska. Ide érkezik a harminc év körüli, meglehetősen zűrös és kaotikus múltú Laci, akit az anyja, Magdi hoz el, hogy évtizedek után a fiú újra találkozhasson az apjával, Pistával, és gyakorlatilag le is passzolja neki a "rossz vérű" srácot, hogy most már kezdjen vele ő valamit. Lacinak azonban még kipakolni sem nagyon van ideje, amikor egy kisbusz érkezése csak még inkább felborítja az amúgy is elég idegesen viselkedő Pista napját. Mert bár ez "menetrend szerinti járat", amivel egy Dzsonni nevű strici utaztatja a prostijait Svájcba, de a "pussy wagon"-nal jön Misi, az algengszter is, aki valami kis mellékesben utazik az öreg kutassal, de egy homokszem miatt akadozik az üzlet, így Misi ukáza szerint maradnak, amíg az nem rendeződik. A kor és náció szerint is elég vegyes összetételű kurvák egyöntetűen unják előre a tökölést, főleg amikor egy műszaki hiba miatt úgy tűnik, napokra a benzinkúton ragadtak, az izzasztó hőség, a türelmetlenség és a tehetetlenség pedig csak egyre feljebb tolják az agyvizet...

Én tényleg azt hittem, hogy ez lehet egy jó film. Végülis akiket láttam az előzetesben, azokat többségében jó színésznek tartom, Udvaros Dorottyát amúgy is régen láttam moziban, Pokorny Liát is megkedveltem a Beugróban, és innen-onnan szinte mindenki ismerős arc volt, inkább jó emlékekkel. A helyszín ugyan kicsit túl amerikai volt a magyaros pusztához, de a vázolt helyzettel együtt már volt benne némi izgalom, és ha nem is várhattam, hogy a svájci kvótájuk miatt aggódó ribancok, a kutasék meg a gengszterek az összezártságban valami hihetetlen pszichológiai hadviselést valósítanak meg, de mondjuk egy masszív leszámolás viszonylag kevés túlélővel benne volt a pakliban. Mindezek tetejében pedig ott volt Gigor Attila, aki ugyan az eddigi egyetlen mozifilmjében, a Nyomozóban sem hétköznapi karakterekkel népesítette be az áldozata és annak halála oka után kutató bérgyilkos boncmester történetét, de a pár furcsa kitérő ellenére is egy jó krimi lett a végeredmény, azóta pedig Gigor megcsinálta az HBO-nak a Terápiát (igaz, nem saját ötletből), ami pár apróbb negatívum ellenére simán a legjobb újkori magyar tévésorozatok közé tartozik.

Most meg itt van a Kút, ami egyszerűen annyi helyen folyik szét és dől össze, hogy azt sem nagyon tudom, hol kezdjem. A teljes filmben csak még jobban előjött, hogy a helyszín, ez a benzinkút mennyire abszurd, és a szereplők sem tudják nagyon hova tenni, ezért beszélnek sivatagról egy szikkadt mezőn. Ugyanilyen helyzetidegen és "mű" szinte az összes kellék és karakter, erőszakosan szájba rágva például azt, hogy mekkora a szárazság és az elhagyatottság, hogy az érkező autó is homokszínű a portól... pont annyira mint az a Lada, amelyik tíz éve áll a fészerben   . De amikor előkerül egy harminc éves esküvői ruha (), az aztán olyan szikrázó fehér, hogy tutira Perwollal mosták   ... harminc évig... Ilyenek a karakterek is, akik közül nagyon kevés érződik hús-vér embernek, inkább csak csicsás jelmezek, amit a színészek magukra húztak, hiszen legtöbbjükről nem derül ki semmi, azon kívül, hogy meg tudjuk különböztetni a cserfes kurvát a kiélt ribancról, és csak azért kellenek, hogy benyögjenek egy-két poénosnak szánt epés megjegyzést, aminek a tizedén lehet egyáltalán mosolyogni, a többi erőltetett humorkodás. A színészek egy része is megérdemli a köpködést, például ez a szerencsétlen Jankovics Péter Laci szerepében is folyton áll tanácstalanul, mint szűz buzi a gőzfördőben, miközben az a dolga, hogy játssza a Columbot, aztán megszereljen egy kocsit, és azzal ő legyen a pusztaalsó-hátaztáni Mad Max (panaszkodik, hogy elvették a jogsiját, de ha tíz métert megy a kocsival, és már elgázol két embert, akkor mire csodálkozik   ?!). Ilyen helyzetben történet sem nagyon akad, és azon kívül, hogy a szereplőket összefújja a "sivatagi" szél, néha kiabálnak, esténként buliznak, néha dugnak (az efféle kínosan gagyi leszbicsókok és hármasszexek a lakmuszpapírnál is hitelesebben mutatják meg, hogy az író is gyengének taláta a forgatókönyvét, amit így próbált feldobni), aztán meg páran kinyírják egymást (na azért itt se gondoljatok valami komolyra, elég gyorsan burleszkbe fordul a dolog, és a nézőtér a legvéresebb jeleneteken hahotázott a leghangosabban), intenzív gondolkozás után sem tudnék megfogalmazni semmi összefüggőbbet.  

Egy kezemen meg tudom számolni azokat a dolgokat, amik valamennyire is tetszettek, azt viszont el kell ismernem, hogy alapjaiban annyira ez sem nagyon más, mint a már emlegetett Nyomozó. Amire és amiért felépül ugyanis mindez, az egy elcseszett romantikus fellángolás története Laci és az egyik muff (a naivan csitris Marcsi, aki azért meg kurvának, mert ha már úgyis szeret dugni, akkor miért ne kereshetne pénzt is vele  ) között, de az is csak azért, hogy legyen egy giccsesen lehangoló befejezése a sztorinak. Bár csak mellékszál, de sokkal érdekesebb és jobban kidolgozott volt ennél Pista és Magdi réges-rég elhalt szerelme, mert bár már semmit nem tudnak egymásnak adni, és megkeserítette, kiszikkasztotta őket az élet, de azért egy-egy mosoly vagy gesztus elárulja, hogy akkoriban mennyire odavoltak egymásért, és hogy jó emlékeket őriznek egymásról... ráadásul Udvaros Dorottya és Kovács Zsolt alakítanak a legjobban a Kútban, utánuk némileg lemaradva jön Tzafetás Roland, a bronz esetleg lehet Trokán Nóráé, aztán jócskán mögöttük a többiek. A stábból a legpozitívabb véleményem a díszletesről és a kellékesről lett, mert bár a kút puszta létezése is hely- és életidegen, de ha lenne ilyen, a 80-as évekből itt maradt benzinkút Magyarországon, ilyen melléképületekkel, roncsokkal és hangulattal, az pont így nézne ki. Technikailag jók az akciójelenetek is, a fal bedőlése igazán látványosra sikeredett, ahogy utána az ajtó maradékának kinyitása meg viccesre. Szóval ennyi... illetve még egy dolgot meg kell említsek, egy okból dícsérve a forgatókönyvet is, mégpedig hogy van egyetlen csavar a sztoriban, ami jól működik; volt egy dolog, ami az elejétől kezdve teljesen magától értetődő volt, aztán mégsem az jött be... és az bejött.

A Kút talán lehetne Tarr Béla pusztai nihilljének és Guy Ritchie sokféle szereplőt egymás mellé sodró krimijeinek az Üvegtigris lakókocsijában fogant utódja... de csak úgy, ha mindkét szülő már előre gyűlölte az elhálandó nászt és az abból születő kis fattyút. Nekem ehhez képest "csak" tömény csalódás, a Vajna-éra eddigi mélypontja, ami számomra egy Délibábbal összevetésben üt igazán, hogy még az alá is...

4/10

Niwrok írta:

.
Kút

A Kút talán lehetne Tarr Béla pusztai nihilljének és Guy Ritchie sokféle szereplőt egymás mellé sodró krimijeinek az Üvegtigris lakókocsijában fogant utódja... de csak úgy, ha mindkét szülő már előre gyűlölte az elhálandó nászt és az abból születő kis fattyút. Nekem ehhez képest "csak" tömény csalódás, a Vajna-éra eddigi mélypontja, ami számomra egy Délibábbal összevetésben üt igazán, hogy még az alá is...

4/10

Köszi az írást, elképzeltem a filmet.

Ennyi bőven elég volt.

.
Halálos hallgatás / Dead Silence



"Klasszikus kisvárosi kísértethistória kissé kopott klisékkel körítve, komolytalanul, kiváló, kreatív környezetben, koppanós konklúzióval, kellemes kikapcsolódásra."

Miután pár hónapja keseregtem kicsit azon, hogy a jelek szerint a Démonok között 2.-vel az egyik kedvenc rendezőm, James Wan lezárta a horrorfilmes korszakát, és hogy nemrég "megvádoltak" vele , hogy én itt valamiféle underground James Wan Fan Clubot próbálok összehozni (belépési nyilatkozatot válaszborítékért küldök... de pssszt! ), gondoltam, nosztalgiázok egyet Wan egyik zsengéjével. Már csak azért is, mert ezzel nagyjából teljes is lenne a gyűjtemény -az első Fűrészt leszámítva, amit talán majd az új részre felkészülésül nézek újra-, hiszen az Insidious 1. és 2. és a Démonok között 1. és 2., valamint az akciófilmes kitérő Halálos ítélet mellett csak a Stygian című, az imdb szerint kizárólag egy ausztrál amatőrfilmes fesztiválon bemutatott filmje (nyilván esélytelen...) és a Doggie Heaven című rövidfilmje (az itt van, ha valakit érdekel ) maradt ki.

A huszonéves Jamie egy brutális és bizarr gyilkosságban elveszíti feleségét, Lisát. A rendőrség, Lipton felügyelő képviseletében, egyedüli gyanúsítottnak Jamie-t tekinti -noha közvetlen bizonyítékuk nincs ellene sem-, és nevetségesnek tartják azt az elméletét, mely szerint a lány halála előtt percekkel kapott csomagban levő, "hasbeszélő" babának köze lehet Lisa megöléséhez. Bár ez Jamie szerint is képtelenség, de ez az egyetlen nyom, amin el tud indulni, és a történtek túlságosan emlékeztetik a szülővárosában jól ismert babonás rémmesére, ezért hazatér, hogy utánajárjon a régi históriának. Aszerint Mary Shaw, aki hasbeszélő mutatványosként élt és dolgozott együtt a száz fababájával egy környékbeli színházban, halála óta kísérti a helyieket, akik a nevét sem nagyon merik kimondani. Így nem elég, hogy a srácnak Lisa temetését kell szervezne és puhatolóznia a hallgatag kisvárosiak között a Mary Shaw iránti félelem eredetéről, mindezt a nyomában kullogó rendőrrel, de a hazatérés elkerülhetetlenné teszi, hogy meglátogassa az apját is, akivel a jócskán megromlott kapcsolat miatt annyira nem beszélt az elmúlt években, hogy az sem tudja, hogy az apjának új felesége, neki meg új mostohaanyja van.

Ebből a pár motívumból is látszik, hogy Wan -és az általános munkatársa, Leigh Whannell mennyire ragaszkodnak bizonyos motívumokhoz. Persze mások is szívesen nyúlnak az olyan klasszikus eszközökhöz, mint például a babák, a bizarr kis fejükkel, meg ahogy azzal hozzák a frászt a nézőre, hogy a tekintetükkel követik a szereplőket (hasonlóval operált nemrég ugye a The Boy is), de Wan-nál is akadtak ilyenek, akár a Jigsaw-bábra, akár Annabelle-re gondolunk. Természetesen ugyanilyen kellék a riasztó vénasszony is, mindegy, hogy fátyolban vagy apácaruhában van, esetleg mint itt, valami vámpíros hangulatú estélyiben. És valahol a színvilág is itt kezdett rögzülni, azaz lett ez a később is gyakran használt kékes-feketés, ami néha már monokrómnak hat, és amit csak néha tör meg valami élesen vörös. Ráadásul, ha töredékesen is, de ehhez a filmhez is sikerült felépíteni egy új helyi legendát, remekül rájátszva a babonákra, híresztelésekre, gyanús körülményekre és a szellemvilág messzire elnyúló kezére, rengeteg apró ötlettel (néha túlzásba esve, ld. lent) és új vonással (mint például a hasbeszélés, ami önmagában is elég riasztó tud lenni ilyen babákkal).

Viszont az is látszik ebből a filmből, hogy mennyit kellett fejlődnie egy történet részletei és azok összetartása terén Wanéknak. Nem kertelek, a Halálos hallgatás története amilyen minimalista, akkora katyvasz is. Az eleje még hagyján, de attól kezdve, hogy Jamie megérkezik Raven's Fairbe, a jelenetek mindenfajta logika nélkül követik egymást, ami a kevés szereplő és az egyik abszurd helyszín miatt csak még zavaróbb. Gyakorlatilag Jamie egyetlen feladata, hogy a három-négy helyszín között pattogva összegyűjtse Mary Shaw történetének minden részletét, így megismertetve azt a nézővel, amit csak néha törnek meg olyan, a puszta -de elég light- riogatásra felhasznált jelenetek, mint a moteles. Aztán az mindig is zavart, hogy a kisváros annyira kihalt, hogy mindössze Ashenék laknak ott meg a temetkezési vállalkozó a feleségével (ehhez jön Jamie és Lipton), és rajtuk kívül egy teremtett lelket nem látni, de ugyanakkor ott van az a színház. Amilyen érdekes és részletgazdag az a helyszín, annyira őrültség egy ilyen picsa kisvárosnak (még ha a környékbeliek oda is járnak mind) egy ekkora színház, ami a lakott területtől elég messze, az erdőben, egy tó közepén van, és aminek egyetlen attrakciója egy hasbeszélő vénasszony minden áldott este, akinek az öltözője a zsinórpadlás tetején van (ahova szegény néninek egy tíz méteres létrán kell fel-le másznia), és amely öltözőhöz akkora titkos szoba tartozik, mint egy hangár...

Ez is csak azért nem zavart annyira, mert a Halálos hallgatás képi világa sokadszor is levett a lábamról, amiben csak néha akad pár bénább CGI vagy jelenet, mint például az erdőben autózások meg a lepedős. Szerintem gyönyörű, akár a helyszíneket (Ashenék háza vagy persze a színház), akár a kellékeket (mégiscsak le kellett gyártani azt a száz babát), és annyira kilóg az egy kaptafára készülő homályos-zöldesszürkés stílusú, sablon horrorfilmek közül, hogy azt el nem tudom mondani. A díszletes, a sminkes és a kellékes különösen sokat tettek azért, hogy képekkel, tárgyakkal, hangokkal (vagy éppen a hangok hiányával; ilyet is "láthattunk" a későbbi filmekben) majdnem tökéletes színpadi illúziót teremtsenek ehhez a szellemidéző szeánsszal és hasbeszéléssel fűszerezett bűvészmutatványhoz. Kár, hogy feszültség helyett igazán csak ezt a hangulatot éreztem az egész film alatt.

A Halálos hallgatás átmenetet képez a Fűrész és az Insidious és a Démonok között között, mind stílusában, mind hangulatában, aminek egészen jó pillanatai vannak, de azért így harmadszor nézve már csodákra nem képes, pedig riogatásban eddig is elmaradt a többitől; azért is, mert nem a hasbeszélő babás, sorozatgyilkos szellem-nyanya a legnagyobb képtelenség és őrültség benne. Christopher Nolan kapcsán mondtam egyszer, hogy "minden rendezőnek kell, hogy legyen legrosszabb filmje", és Wan esetében a többi fényében biztosan ezt mondanám annak; de ha valakinek ilyen a legrosszabb filmje, még kezdőként, akkor az előtt szívesen emelem meg a kalapom... vagy alapítok neki Fan Clubot .


7/10
.

Niwrok írta:

.
Halálos hallgatás / Dead Silence

A Halálos hallgatás átmenetet képez a Fűrész és az Insidious és a Démonok között között, mind stílusában, mind hangulatában, aminek egészen jó pillanatai vannak, de azért így harmadszor nézve már csodákra nem képes, pedig riogatásban eddig is elmaradt a többitől; azért is, mert nem a hasbeszélő babás, sorozatgyilkos szellem-nyanya a legnagyobb képtelenség és őrültség benne. Christopher Nolan kapcsán mondtam egyszer, hogy "minden rendezőnek kell, hogy legyen legrosszabb filmje", és Wan esetében a többi fényében biztosan ezt mondanám annak; de ha valakinek ilyen a legrosszabb filmje, még kezdőként, akkor az előtt szívesen emelem meg a kalapom... vagy alapítok neki Fan Clubot   .


7/10
.

Köszi az írást, tudom, hogy már ajánlottad, de most fel is írtam. Megmondom őszintén, a Halálos hallgatást meg a Halálos ítéletet mindig összekever(t)em... szóval azt hittem, hogy már ezt letudtam.

Na majd hamarosan.

Niwrok írta:

.
The Look of Silence


A The Look of Silence azonban annak ellenére sem volt olyan meghatározó és heves érzelmeket kiváltó film, mint elődje, hogy a játékideje sokkal visszafogottabb (nagyjából a fele), így lehetne sokkal intenzívebb, és ennek egyaránt voltak koncepcionális, mint technikai okai. Eleve a két film címének különbsége beszédes: a "The Act of Killing" brutálisan aktív, amiben még a lassabb pillanatok is a látottak, megismertek feldolgozásával telnek, cikázó gondolatokkal a "vádlottak" és a néző szempontjából egyaránt, két harsány figura részvételével, harsány környezetben és jelenetekkel, míg a "The Look of Silence" a passzív merengésé, a feldolgozatlan, kimondhatatlan, elnémított gyászé, és az útkeresésé, hogy hogyan lehetne 50 évnyi gödörből, a mindenre kiterjedő hazugságból továbblépni.

7/10

Nnna. Megmondom őszintén, én ezt most pont fordítva láttam. Lehet, hogy most csak ez kapott el rendkívül jó időben, de ez számomra most sokkal durvább és megdöbbentőbb volt, mint elődje.

Először is, a felezett játékidő pont elég. Aztán, a túl szürreális, színes, néha értelmezhetetlen jelenetek szerencsére hiányoztak - mondjuk itt van helyette a kis öreg szenvedése (mondtam a családnak itthon, ha ezt megérném és így néznék ki, üssenek agyon). Valahogy az egész filmnek számomra jobb íve, lényegretörőbb mondanivalója van: az előző mozi film a filmben koncepciója a sokszor idiótán viselkedő gyilkosokkal kissé távolított - itt viszont, a párbeszédek, a közelik, a csend mind-mind megdöbbentő volt.

Ahogy Adi ment az igazság, tesvére halála után, ahogy beszélgetett a gyilkosokkal, ahogy formálódott a kép erről az egész abnormális világról/történelemről, úgy ment fel bennem a pumpa. Csodálattal és érdeklődéssel néztem a srácot, hogy mikor (és miért nem) omlik össze, mikor lesz az a pont, hogy nekiesik valamelyik kéjesen vigyorgó faszkalapnak.

Aztán egyszer csak megértettem: mikor valami képviselőt kérdezte, aki gyakorlatilag burkoltan megfenyegette, akkor lett világos, hogy ebben az országban még mindig ugyanaz a rendszer van, mint volt. De azért, mert a nép is úgy akarja!!! Persze, agymosás által, de 50 évvel később még mindig tök természetes nekik (s nem csak a gyilkosoknak), hogy kiirtottak több millió embert...

De - ahogy már a korábbi írásomban is felvetettem - a legdurvább talán az volt, amikor konkrétan kiemelték az amerikai elvárásokat, jutalomutakat. Nem mintha nem tudtam volna... csak szemétség, amit USA művel és művelt évtizedek óta a világban. Itt konkrétan megpuccsol egy rendszert, katonai diktatúrát támogat (ld még Pinochet), majd a lakosságot kvázi megmérgezi a kommunizmustól való félelemmel... és asszisztál egy népirtáshoz. Előidézi azt, segíti azt, majd agyonhallgatja/eltussolja azt.

Hihetetlen erős ez a doku, sajnálhatja mindenki, hogy ez magyarul egyáltalán nem elérhető. A kivégzések brutalitása miatt (péniszlevágás, felkoncolás), amit a gyilkosok szenvtelenül és néha kéjesen mesélnek, valamint a nagyon mély családi beágyazottságtól valami egészen súlyos.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
The Look of Silence

A The Look of Silence azonban annak ellenére sem volt olyan meghatározó és heves érzelmeket kiváltó film, mint elődje, hogy a játékideje sokkal visszafogottabb (nagyjából a fele), így lehetne sokkal intenzívebb, és ennek egyaránt voltak koncepcionális, mint technikai okai.

7/10

Valahogy az egész filmnek számomra jobb íve, lényegretörőbb mondanivalója van: az előző mozi film a filmben koncepciója a sokszor idiótán viselkedő gyilkosokkal kissé távolított - itt viszont, a párbeszédek, a közelik, a csend mind-mind megdöbbentő volt.

Aztán egyszer csak megértettem: mikor valami képviselőt kérdezte, aki gyakorlatilag burkoltan megfenyegette, akkor lett világos, hogy ebben az országban még mindig ugyanaz a rendszer van, mint volt. De azért, mert a nép is úgy akarja!!! Persze, agymosás által, de 50 évvel később még mindig tök természetes nekik (s nem csak a gyilkosoknak), hogy kiirtottak több millió embert...

Hihetetlen erős ez a doku, sajnálhatja mindenki, hogy ez magyarul egyáltalán nem elérhető. A kivégzések brutalitása miatt (péniszlevágás, felkoncolás), amit a gyilkosok szenvtelenül és néha kéjesen mesélnek, valamint a nagyon mély családi beágyazottságtól valami egészen súlyos.

Örülök, hogy a kevésbé tetsző előző rész után is belevágtál, annak meg főleg, hogy jobban bejött .

Lehet, hogy neked éppen egy ilyen személyesebb történet kellett a jobb beleéléshez. A jelmezes-szürreális részeket nyilván én sem kedveltem annyira, ahogy a lelkifurkás gyilkosok szövegelése sem jelent túl nagy kapaszkodót mindenkinek. Ami nekem ugyanezt a döbbenetet megadta, amit neked Adi családi drámája, az a tévéműsor volt, ahogy a gyilkosok beültek csevegni a közönség tapsolásával kísérve, arról, hogy hogyan öltek, és anekdotáztak, mintha csak a nyaralásukról mesélnének.
.

Niwrok írta:

The Look of Silence

Örülök, hogy a kevésbé tetsző előző rész után is belevágtál, annak meg főleg, hogy jobban bejött   .

Lehet, hogy neked éppen egy ilyen személyesebb történet kellett a jobb beleéléshez. A jelmezes-szürreális részeket nyilván én sem kedveltem annyira, ahogy a lelkifurkás gyilkosok szövegelése sem jelent túl nagy kapaszkodót mindenkinek. Ami nekem ugyanezt a döbbenetet megadta, amit neked Adi családi drámája, az a tévéműsor volt, ahogy a gyilkosok beültek csevegni a közönség tapsolásával kísérve, arról, hogy hogyan öltek, és anekdotáztak, mintha csak a nyaralásukról mesélnének.
.

Azért az is tetszett, csak annyira tényleg nem, mint Neked. De durva volt az is. Itt tényleg a személyesebb történet (simán beleéltem magam a srác helyébe) rántott be - no meg kifejezetten jót tett a filmnek a rövidebb játékidő is.

Bazzeg, ahogy büszkén mesélték, hogy vágták fel hátulról az áldozatokat, legszívesebben oda mentem volna és baseball ütővel szétvertem volna azt a két vigyorgó faszkalapot. Minden elismerésem Adié.


.

.
Az ember, aki mindent tudott / Swiss Army Man



Egy fiatal srác (mint később kiderül, Hank) egy hűtőládán egyensúlyozva, kötéllel a nyakában készül az öngyilkosságra egy kopár, apró kis szigeten, ahova egy hajótörést követően sodorta az áramlat. Az utolsó pillanatban veszi észre, ahogy a tenger újabb testet vet ki a partra, és remélve, hogy talán egy újabb szerencsétlen, szalad oda hozzá. Azonban az új jövevény csak egy hozzá hasonlóan húsz év körüli fickó holtteste, már erősen bomló állapotában, amire a keletkező és kiszabaduló gázok folyamatosan emlékeztetik is. Még ezzel együtt is azonban a hulla sokkal hasznosabbnak bizonyul, mint ahogy elsőre gondolta, sikerül is átverekednie vele magát a szigetről a szárazföldre, onnan pedig be egy erdőbe. Hank egyre több funkcióját és képességét fedezi fel a Mannynek elnevezett holttestnek: együtt építenek fedelet a fejük fölé, együtt vadásszák le a vacsorát, és a szorult helyzetekből is többször kisegítik egymást. Mindez egyre inkább növeli Hankben a reményt, hogy előbb-utóbb sikerülhet visszajutni lakott területre... vissza haza, vissza az emberek közé.

Még amikor az előzetest láttam csak a filmből, azt hittem, hogy ez leginkább olyan lesz, mint a Számkivetett, csak éppen Wilson, a labda helyett Hank társa nem kicsit morbid módon egy hulla lesz. Voltak ugyan jelenetek, amik "kicsit" kilógtak ebből a koncepcióból, de azt a "kis" szürreális vonást is bele tudtam úgy illeszteni a filmbe, hogy az gyakorlatilag Hank képzeletének játéka, amit egyfelől a magány és az éhezés okozta hallucinációk, másrészt a remény és a sikerek kiváltotta eufória eredményeznek, kicsit ábrándosra véve a hullával való kalandokat. Ezt a nézőpontot a fingmeghajtású hullán való jetskizést leszámítva nagyjából a film első harmadában tudtam tartani. Addig a film legalább egy lábujjhegyével a földön maradt, és azoknak a dolgoknak, amiket Hank megtapasztalt Mannyből, volt valamilyen hozzávetőleges magyarázata... még úgy is, hogy itt azért elég gyorsan kiderül, inkább egy szimbolikus történetről van szó.

Történet Hankről, aki leginkább az "élet tengerén" szenvedett "hajótörést", és szakadt el mindentől és mindenkitől annyira, hogy a világát márcsak egy kis szigetnek érezte, amiről az egyetlen kivezető út volt a tervezett öngyilkosság. Ahogy Hank és "beszélget" az "amnéziás", a világról szinte semmit nem tudó, de minden után érdeklődő Manny-vel, úgy derülnek ki Hank életének részletei: az anyja halála, az apjával való "érintőleges" kapcsolata (egy kis fricskával a digitális elhidegülésnek), és ezek a beszélgetések néha egészen filozofikus mélységeket érnek el, például ahogy a kommunális hulladéktól eljut az emberi "szemétig", azokig, akikre senkinek nincs már szüksége, az elhalt emberi viszonyokig. Hogy mennyire személyes is ez az út, és hogy Hank és Manny milyen közel is állnak egymáshoz (talán még azt sem túl légből kapott mondani, hogy Manny gyakorlatilag a Hankben élő hulla, a másik személyisége, sorsának egy végkifejlete), az akkor derül ki igazán, amikor Hank zsebéből előkerül a mobilja, annak képernyőjén pedig egy lány fotója. Onnantól mintha ő lenne az események mozgatórugója, mintha az őrá való emlékezés, az ő megismerése és meg/vissza-szerzése lenne az igazi kivezető út, és ennek az elképzelése és megidézése. Ezek a film legjobb szakaszai, az a fantáziajáték, ami már az elején is látszott a sajátos kis "palackpostákkal", az ebben a részben éri el a csúcsát, és még ha csak imitált valóság is a rengeteg kellékkel és díszlettel, egy látványos "romantikus maszturbáció" (az úgyis elég sokáig téma), látszik, hogy örömet okoz Hanknek, és így a néző is könnyen érezhet együtt vele. A két főszereplőt alakító Paul Dano és Daniel Radcliffe is a film közepében lubickol a leginkább (zseniális színészekről van egyébként szó, ha még nem mondtam volna elégszer!).

Sajnos azonban a film utolsó harmadára elfogy a varázslat, ahogy a film elhagyja a korábban említett "szimbolikus utazás" útját. Kevés filmnek lehet ezt felróni hibaként, de a Swiss Army Man ilyen: egyszerűen túl valósághű lesz a végére. Ahogy Hank egyre közelebb jut a városhoz, ahogy újabb emberek bukkannak fel a sztoriban, gyakorlatilag elrontják a hangulatot. Persze az tudható volt, hogy valahogy így kell befejezni ezt a sztorit, annak íve ezt vetíti előre, de azzal Hank a korábbi kedves bolondból egy leginkább szánalmas, szociopata bolond lett, a rajongása Sarah iránt pedig egyszerre lett nyomasztó és ijesztő... ahogy ez a bolondokkal lenni szokott, ha a társadalomba beillesztve látjuk őket. A többiek értetlensége és iszonya nézőként rám is átragadt, így bár Hank végül beteljesítette a küldetését, ahogy tudta, a fináléban igazán csak ennyi a pozitívum.

Ettől még az efféle bolondsága ellenére is magával ragadó és szerethető film lett a Swiss Army Man, morbid módon játékosan mutatva be Hanken keresztül az öngyilkossági szándékból kilábalás lehetőségeit, amin nem csak ő dolgozott sokat kvázi "képzeletbeli" barátjával, hanem a stáb is rengeteg munkát és kreativitást beletett.

7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Az ember, aki mindent tudott / Swiss Army Man

Sajnos azonban a film utolsó harmadára elfogy a varázslat, ahogy a film elhagyja a korábban említett "szimbolikus utazás" útját. Kevés filmnek lehet ezt felróni hibaként, de a Swiss Army Man ilyen: egyszerűen túl valósághű lesz a végére.

7,5/10
.

Köszi az írást, de ezt nem ígérem meg, hogy valaha meg is nézem. Az első előzetese óta egy baromságnak tartom, annyira meg nem csábító az ajánlód, hogy ezen változtassak.


.

.
Inferno



"Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!"

A korábbi Dan Brown filmekből, azaz a Da Vinci kódból és az Angyalok és démonokból megismert Langdon professzor (és vele Tom Hanks) visszatért, megint csak szorult helyzetbe kerülve, amiből csak a szakértelme és a gyors analitikus gondolkodása jelentheti a kiutat. Egy kórházban, fejsebbel ébredve rögtön az életére törnek, és nem sokkal utána rádöbben arra, hogy egy újabb, nagyszabású összeesküvésbe csöppent, aminek tétje most nem "csak" a katolikus egyház legnagyobb titkának kiszivárgása vagy egy pápaválasztás kimenetele, hanem milliárdok élete. Langdonnak egy radikális tudós tervét kell megakadályoznia egy hozzácsapódó, segítőkész, és egyébként valószerűtlenül sokoldalú doktornő (minderre a vége felé akad is magyarázat, ami még mindig a lehető legkevésbé volt böszme a lehetséges válaszok közül) kíséretében (a Rouge One leendő üdvöskéje, Felicity Jones alakítja), amihez vissza kéne fejtenie a saját korábbi tevékenységeit, de az elmúlt három, kritikus nap kiesett az emlékezetéből. Mindezek közben fegyveresek vadásznak rá, például egy névtelen, ultratitkos problémamegoldó szervezet, vagy éppen a WHO kommandósai (), akik szerint Langdon inkább segíti a merénylet bekövetkeztét, mint hogy akadályozná, és ő maga is elég zavart, mert amióta a fejsebét szerezte, azóta kínzó látomások gyötrik a megelevenedett Pokolról. Úgyhogy megint vannak szervezkedések és meglepőnek szánt fordulatok, ezúttal Dante Isteni színjátékának díszletei között, egy olyan vírus nyomában, amihez képest Dante pokla egy délelőtti matiné.

Önmagában attól, hogy egy író egy kupacba hány mindent, amit érdekesnek, elgondolkodtatónak tart a világról, miközben évszázados érdekességek beleszövésével tartja fenn a kíváncsiságot -kicsit villogva a saját műveltségével-, attól még nem lesz egy film rossz. Ezt az előző két epizód is tudta, azokat kedveltem is az unalmas kémes-kalandfilmes klisék és az unásig bonyolított összeesküvések ellenére is, és nem is csak azért, amilyennek a keresztény egyház nem éppen makulátlan múltját és jelenét ábrázolták, hanem mondjuk mert amúgy is szeretem az ilyen nyomkeresős-nyomfejtegetős dolgokat. Plusz még ha egy ponyva keretei között is, de vagy egy érdekes nézőpontot, vagy olyan tudást kaptam ezektől a történetektől, amik tényleg emlékezetessé tették a filmeket. Most is ilyen volt végülis az a terv, aminek a megakadályozására Langdonnak alig pár napja van, úgy, hogy az amnézia és a fenyegetően közeledő ellenfelek hátráltatják. Bertrand Zobrist itt bemutatott elképzelése a túlnépesedés mesterséges meggátolására, és ezzel a Föld kifosztásába belefulladó emberiség, mint faj megmentésére, amilyen radikális, annyira ismerős is lehet más történetekből, mondjuk az Utopiából. Az ottani Janus-terv azonban még egy finomított változata az itteninek, ami ugyan lehetne őrültség, de elvi szinten nagyon jól ragadja meg annak a témáját, hogy a túlnépesedés, ahogy az abból következő problémák kérdésével foglalkozni kell, leginkább önmérséklet gyakorlásán keresztül, mert ha Pató Pál úrként kivárjuk, hogy a természetes szabályzók korlátozzák be az emberiség létszámát és létfenntartását, akkor az lehet, hogy addigra olyan szélsőségeket fog generálni a bolygó ökoszisztémájába, amihez az érzékeny, csak szűk határok között életképes emberiség nem tud időben alkalmazkodni, esetleg csak az eszkimók... bár ők is ugyanazt a levegőt szívják meg vizet isszák. Mindehhez hozzájött az, hogy a kicsit lomha Hanks helyett az igazán karakteres és kimagasló színésze az Infernonak Ben Foster, aki tényleg karizmatikussá tudta tenni a messiás komplexusban szenvedő multibilliárdost, még úgy is, hogy vele szinte csak flashbackek keretében találkozik a néző.

A másik, ami a Da Vinciban és az Angyalokban is kiemelkedő volt, az a látványvilág, önmagában azért, mert a sok futkorászás és nyomkeresés közepette gyakorlatilag részt vettem egy római múzeumkörúton. Nézőként szívesen gyönyörködtem volna akár csak egy némafilm keretében a római épületekben és helyszínekben, és bár ezzel a filmmel is meglátogatunk pár műemléket, igazán csak az "Ötszázak termének" van a történet alakulásában jelentősége, meg a velencei lovaknak, a többi valójában csak díszlet, amin Langdonék keresztülszaladnak, némelyiken úgy, hogy semmit nem tudunk meg róla. Nekem hiányoztak a kiselőadások, a "lábjegyzetek", mert sokat hozzátettek az élményhez. Ugyanígy gyengébbnek láttam a CGI-t, főleg Langdon rémképeit, de igazán az a jelenet volt feltűnően pocsék, amikor az egyik támadó az álmennyezeten keresztül zuhan a halálba, ami olyan, mintha Tom Hanks gázsija és a rengeteg utazás mellett (Firenze, Velence, Isztambul... és egy pár képkocka erejéig Budapest is, igaz, ezúttal is más városok "szerepében") már csak valami ingyenes rajzprogramra futotta volna. Ezeket kéne pótolnia az emberi oldalnak, amilyen például Langdon régi szerelmének újra felbukkanása a professzor életében, és az azt követő romantikus szenvelgés, de ez engem speciel kevésbé érdekelt.

A filmet viszont nem az összehabart zagyvaságok vagy a kiábrándító látvány tette igazi pokoljárássá, hanem az a jó pár bődületes baromság, amitől tulajdonképpen az egész film szétmállik, és még az a kevés értelme is elpárolog, ami amúgy egy ilyen történetnek egyáltalán lehetne. Az egyik korai bugyorban van kb. az a jelenet, amikor Langdon és a kísérője eljutnak Velencébe, mindössze azért, hogy megkérdezzenek egy idegenvezetőt a Dóm lószobrairól, és teszik mindezt úgy, hogy a csajszi éppen előtte volt kiakadva, hogy a francért kell ide-oda utazgatni, amikor csak be kéne ütni a dolgokat a Google-ba  . Pár bugyorral lejjebb tanyázik a finálé, amikor végső elkeseredésében a vírus elszabadulásában érdekeltek csoportja bombákat akar robbantani ezt biztosítandó, de agyonbonyolítják az egészet egy mobiltelefonnal, aminél döbbenten tapasztalják, hogy tíz méterrel a föld alatt nincs térerő (), miközben eleve szerelnek rá egy gombot, hogy azzal lehessen indítani a detonációt   . Már kellően az alja környéki körben van az egész sztori kiindulópontja, a zseni tudós, aki titkos nyomokat hagy hátra a segítőinek abból a célból, hogy a segítők meg tudják akadályozni, ha valaki közel jutna ahhoz, hogy megakadályozza az időzített vírus elterjedését... amely nyomok nélkül egyébként senkinek esélye sem lenne megtalálni és megakadályozni semmit, mert nem is tudnának az egészről     !! Mivel hát bazmeg a WHO is úgy szerez tudomást a tudós radikális terveiről, hogy egy nap besétál oda, hogy bejelentse, ő akkor preventív céllal kiirtaná a fél emberiséget   !! És Lucifer segge alatt ott van maga a vírus, amit az "őrült" tudós egy füleinél elkötött, önlebomló TESCO-SZATYORBA rak bele, hogy az abból szabaduljon el... hát, emberek, nincs annyi " " meg " " a világon, amivel ezt minősíteni tudnám!

A fél-tudományos fantazmagóriákból és a reneszánsz művészetből táplálkozó ponyvairodalom koronázatlan királyaként Dan Brown újabb könyvet, a Fox pedig ezzel újabb filmet tett le az asztalra, de részemről csak Langdon professzor emlékét sikerült ezzel megkeseríteni. Ha lesz újabb adaptáció, arra már közel sem fogok olyan érdeklődéssel várni, mint erre az Angyalok és démonok után.

4,5/10
.

Niwrok írta:

Inferno

A filmet viszont nem az összehabart zagyvaságok vagy a kiábrándító látvány tette igazi pokoljárássá, hanem az a jó pár bődületes baromság, amitől tulajdonképpen az egész film szétmállik, és még az a kevés értelme is elpárolog, ami amúgy egy ilyen történetnek egyáltalán lehetne. Az egyik korai bugyorban van kb. az a jelenet, amikor Langdon és a kísérője eljutnak Velencébe, mindössze azért, hogy megkérdezzenek egy idegenvezetőt a Dóm lószobrairól, és teszik mindezt úgy, hogy a csajszi éppen előtte volt kiakadva, hogy a francért kell ide-oda utazgatni, amikor csak be kéne ütni a dolgokat a Google-ba  . Pár bugyorral lejjebb tanyázik a finálé, amikor végső elkeseredésében a vírus elszabadulásában érdekeltek csoportja bombákat akar robbantani ezt biztosítandó, de agyonbonyolítják az egészet egy mobiltelefonnal, aminél döbbenten tapasztalják, hogy tíz méterrel a föld alatt nincs térerő (), miközben eleve szerelnek rá egy gombot, hogy azzal lehessen indítani a detonációt   . Már kellően az alja környéki körben van az egész sztori kiindulópontja, a zseni tudós, aki titkos nyomokat hagy hátra a segítőinek abból a célból, hogy a segítők meg tudják akadályozni, ha valaki közel jutna ahhoz, hogy megakadályozza az időzített vírus elterjedését... amely nyomok nélkül egyébként senkinek esélye sem lenne megtalálni és megakadályozni semmit, mert nem is tudnának az egészről     !! Mivel hát bazmeg a WHO is úgy szerez tudomást a tudós radikális terveiről, hogy egy nap besétál oda, hogy bejelentse, ő akkor preventív céllal kiirtaná a fél emberiséget   !! És Lucifer segge alatt ott van maga a vírus, amit az "őrült" tudós egy füleinél elkötött, önlebomló TESCO-SZATYORBA rak bele, hogy az abból szabaduljon el... hát, emberek, nincs annyi " " meg " " a világon, amivel ezt minősíteni tudnám!


4,5/10