R2-D2 írásai 2.0

.





A lány a vonaton





A pár évvel ezelőtti Holtodiglan sikere után – amivel kapcsolatban nekünk ugye itt alapvető fenntartásaink vannak – a filmszakma szinte megváltóként várta Paula Hawkins könyvének megfilmesítését: a megfilmesítési jogok már azelőtt elkeltek, hogy egyáltalán a könyv megjelent volna. A hatalmas eladott példányszám pedig csak rátett a lapáttal a várakozásokra – így kicsit több mint másfél évvel a könyvpremier után a moziba is berobogott a lány a vonaton. Annyit hozzátennék ehhez az egészhez, hogy ezúttal sem olvastam a könyvet, így nem befolyásolta előre a véleményemet az írott anyag történése, stílusa, fordulatai – viszont rengeteg anyag található szerte a neten, onnan azért utólag használtam támpontokat én is  – illetve, hogy a nevezett korábbi mozi valóban jobb ennél a filmnél. A baj csak az, hogy nem sokkal.

Rachel (Emily Bunt) egy alkoholista picsa. Minden nap vonaton utazik – ami inkább HÉV, vagy kültéri metro -, ingázik két település között (mind később kiderül, ez is alapban baromság, de hagyjuk). Félrészegen a tájat figyeli, a sínpár mellett álló házakat, az azokban lakó emberkéket: hajdanán az egyik lakás, ház még az övé volt, de az alkoholizmusa miatt is bekövetkező válása után exférje egy új nőt vitt haza. Kicsit mazochista dolog nézni a volt otthonodat az új nővel, annak gyerekével – de hát ki a fene igazodik ki az ittas ember lelkivilágán. A vonat közlekedése még ennél is nagyobb rejtély, ugyanis a világon nincs olyan HÉV, ami mindig akkor és szándékosan úgy lassít le azon a szakaszon, hogy Rachel elbámulhassa a lakókat. Ahogy a könyvajánlót olvastam, ott legalább említnek egy piros szemafort – itt, Amerikában olyan már nincs. Rachel egyébként – amellett, hogy én ugye kifejezetten rühellem az alkoholista főszereplőket – egy szánalmas picsa, akit tulajdonképp egészen a film végéig nem tudtam a szívembe fogadni. És akkor nem is beszéltem arról, hogy megint van AA csoport – no de Rachel miért is csak ennyivel az után ment oda, hogy szétcsesződött az élete??

Megan (Haley Bennet – aki még mindig kiköpött Jennifer Lawrence klón) egy büdös qrva. Saját elbeszéléséből és az erotikus flashbackekből teljesen nyilvánvaló, hogy képtelen hű maradni bárkihez, egy idő után állandóan új farokra vágyik, és ő lesz majd az, aki körül a film cselekménye bonyolódik. Megan egyébként bébiszitter a két házzal arrébb lakó Annáéknál, viszont aki - szintén saját elbeszélése alapján kifejezetten rühelli a gyerekeket. Egy bébiszitter büdös qrva, aki rühelli a gyerekeket, s aki épp felmond a munkaadójánál. S akihez a mozi egyik legidiótább „meglepetése” fog kapcsolódni: egyfelől Amerikában úgy tűnik nincs védőnői hálózat, mert amit Megan „mesél” magáról, az itthon nemcsak, hogy elképzelhetetlen, másrészt meg az egész – teljesen indokolatlan, hatásvadász és megalapozatlan -  sztori komoly büntetőjogi felelősséget vet fel. Nem csak úgy van az, hogy fogom magam és elásom – ha akár a könyv, akár a film ezt sugallja, az roppant káros csúsztatás, és hatalmas hiba. Rachel fantáziájában azonban Megan az ideális nő, férjével (Luke Evans) együtt a megtestesült szerelem, az ideális pár: ezért is akad ki Rachel azon, hogy egyszer úgy látja a vonatból félkómásan, hogy Megan más férfit csókol. Az egyébként érdekes kérdés, hogy hogyan jön össze filmezési szempontból a folyamatosan piált állapotú Rachel szemszögéből tisztán láttatott kép a későbbi kétségekkel, de mindegy.

Anna (Rebecca Fergusson) Rachel utódja. Miatta hagyta el a férje őt, Rachel minden sikertelenségéből eredő dühének az alkohol mellett Anna a másik levezetési formája – ami aztán tök logikusan zaklatás különféle formáiban nyilvánul meg. Jó, bepiálva sok baromságot csinálhat az ember, de nekem totál idegen és hiteltelen volt az az egész, ahogy mindenhez Rachel hozzáállt. Különösen azért, mert a mindig időben lassító vonatról folyamatosan bámulja a nőt, ex férjét és gyereküket – akik természetesen mindig akkor vannak az udvaron, mikor Rachel arra jár. Egyébként Anna tűnik a legnormálisabbnak az összes nő közül – egészen addig, míg fény nem derül a beteges gyermeknevelési gondolkodására. Ott fogtam bizony a fejemet – de most nem annak hiteltelensége miatt, hanem pontosan azért, mert ezt, így, részben saját szemmel láttam környezetemben. És bizony nem lehetett megmagyarázni a friss anyukának, hogy mindaz, amit ő gyereknevelésnek hisz, az a felesleges aggódás hatványozott formája… nem, nem lehetett. A nőknél valamikor fel tud borulni az a bizonyos hormonháztartás és tényleg képesek a gyereket ész nélkül minden elé helyezni – nem találva a helyes arányokat. Ide kapcsolódik majd a film végi fordulat egyik mozgatórugója – na, az qrvára életszerű.

Mindezeket csak azért írtam ilyen részletesen le, mert maga a film is így indul: a három nő három különböző történetével, elég távolról indítunk, majd szép lassan a szálak összegabalyodnak. Maga az eltűnés sem rögtön a film elején van – így kicsit már szakítunk is a klasszikus thriller ütemezéssel – hanem talán a felénél/harmadánál, addig nem csinálunk mást, mint a három minimum kétes szerethetőségű – de inkább unszimpatikus – nő lelkében és múltjában vájkálunk. Egyébként ez még akár jó is lehetne, mert azok a helyzetek – függetlenül attól, hogy nekem tetszik-e vagy sem – amiket az írók kitaláltak, az a közeg, amikben a szereplők mozognak, milyenek egyébként maguk a szereplők, az kifejezetten életszerű. Nem kicsit amerikaiasan életszerű, de életszerű. Viszont ahogy ez megjelenítve van az inkább gáz: a néző nagyon sokszor, rendszeresen és folyamatosan a film végéig el tud veszni a dramaturgiában: a karakterekkel kapcsolatos benyomásain kívül jóformán semmire nem támaszkodhat. Össze-vissza, rendszertelenül és kigondolt koncepció nélkül ugrálunk az időben (még szerencse, hogy van időpont kiírva, mikor és hol járunk), totál látszik, hogy gyakorlatilag minden egyes filmes elem csak a ködösítést szolgálja – Rachel lassan előtörő emlékeivel az élen -, az igazi tettes kitalálhatatlanságát. Egyébként ebben is elvérzik a film, mert míg próbálja elrejteni, ki is a hunyó, közben másokat sokszor erőltetett és légből kapott módon gyanúsít meg: állítólag a könyvben a felénél tudni lehet, ki a tettes, itt, a filmben szándékosan terelik a nézőt össze-vissza… egyre nagyobb zökkenőkkel. Egyébként a promo a legjobb példa erre: a "Vajon mit láthatott?" sem úgy és akkor van, ahogy azt a poszter/előzetes sejteti...

A kulcs ugyebár Rachel lenne: az ő alkoholista agyában kellene rendet tenni ahhoz, hogy az eltűnt lány utáni nyomozás jó irányba forduljon. Ja, mert persze tök életszerű módon a néha már szánalmasnak beállított, alkoholista Rachel magánnyomozásba kezd, nem hagyja nyugodni, miért is ébred egyik reggel sárosan, véresen összeverve az otthoni ágyon – tényleg, hogy a francba is jutott haza? Egyébként ez a „haza” is megérne külön bekezdést, Rachel élete, lakása, munkája, bevételi forrása megint csak oda van szarva a vászonra (ahogy egyébként a többi karakteré is), a néző nem kell, hogy foglalkozzon vele, csak nézze a szegény lány szenvedését. Mindegy, ahogy írtam, a mozi kulcsa akkor is ő, nem az első eset lenne, ha egy amnéziás főszereplő emlékfoszlányaiból kellene kiraknunk a történteket, de itt ezzel két baj is van: a egyik az, hogy ezt a lányt, ilyen viselkedéssel, ilyen állapotban nem tudtam sajnálni (ahogy amúgy az eltűntet sem), a másik meg az a forgatókönyvírói káosz, ahogy variálnak a tényekkel. Nem egyszer volt olyan, hogy a karakterek múltjában, környezetében hirtelen csinálnak egy agyament fordulatot, hogy a néző meglepődhessen, no meg hogy a kisiklott történet helyes irányba terelődhessen. Így viszont a végére már totál érdektelen lesz minden, menet közben totál elcseszték az egész film hangulatát és feszültségét. Apropó, hangulat: sokan, sok helyen vonnak párhuzamot a Holtodiglan hangulatával – de nekem a depresszió itt csupán Rachel alkoholizmusán keresztül érződött (mai egyébként hol látványosan kiült az arcára, hl meg nyoma sincs, egy igazi alkoholista nem regenerálódik így pár hét alatt).

A lényeg az, hogy thrillerként és drámaként is totál érdektelen a film, ami elsősorban szerkezetének, dramaturgiájának és nemszeretem karakterei miatt van. Sokszor követhetetlen a története és ésszerűtlen manipuláció jellemzi az írók részéről, a három elcseszett karakterből levezethető három fontos mondanivalója pedig szerintem nem jön át. Nevezetesen ne legyél alkoholista, mert akkor így jársz, mint Rachel, ne legyél egy nimfomán qrva, mert akkor így jársz, mint Megan, harmadrészt pedig a gyerek mellett tessék foglalkozni a férjeddel is, mert ha nem, akkor meg úgy jársz, mint Anna. Jó kis drámát lehetett volna erre felhúzni, de úgy néz ki, az alkotóknak fontosabb volt egy zavaros thrillert kipréselni a két órából.





65%



.

R2-D2 írta:

A tenger szívében



Összességében számomra az A tenger szívében egy teljesen kellemes élmény volt: ha csak a felszínt nézem, kaptam egy kiváló hajós kalandfilmet, remek szereplőkkel, bálnavadászattal, hajótöréssel, túléléssel. Ha viszont mélyebb vizekbe merülünk, a környezetvédelemtől kezdve az iparosodás hajnalán át a mindent átszövő érdek pénz hatalmába is betekintést nyerhetünk. Mindezt úgy, hogy kvázi bónuszként kapunk egy rivalizálással tarkított látványos hajóutat, egy baromi jó korrajzot, meg egy remek érzést a végére, hogy még van becsület a világban. Nekem ez a mix így, ilyen formában tetszett.

80%

Jó pár film várja a sorát a lemezen való újranézésre , most épp ez került a lejátszóba...

Ez esetben sem változott a véleményem, ugyanúgy tetszik a film, mint tavaly, s nagyjából ugyanazon sarokpontok jönnek be kevésbé. Érdemes volt végignézni a BD közel 2 órás extratartalmát, Ron Howard néha kifejezetten érdekes twitternaplója mellett számos jó kis kisfilm színesíti az anyagot. A leghosszabb az a doku, amiben a mai kutatások alapján megtalálták Pollack kapitány második szerencsétlenül járt bálnavadász hajójának roncsait is.

Van több mint fél óra kimaradt/kibővített jelenet, de néhány apróságot leszámítva tényleg nem baj, ha a vágóasztalon végezték. Így, kiegészítőnek jók, de egyébként nem kár értük.

A lényeg: még mindig remek kis tengeri kalandfilm, Jack Sparrow nélküli időkre.

R2-D2 írta:

A lány a vonaton

Rachel (Emily Bunt) egy alkoholista picsa. Minden nap vonaton utazik – ami inkább HÉV, vagy kültéri metro -, ingázik két település között (mind később kiderül, ez is alapban baromság, de hagyjuk). Félrészegen a tájat figyeli, a sínpár mellett álló házakat, az azokban lakó emberkéket: hajdanán az egyik lakás, ház még az övé volt, de az alkoholizmusa miatt is bekövetkező válása után exférje egy új nőt vitt haza.
És akkor nem is beszéltem arról, hogy megint van AA csoport – no de Rachel miért is csak ennyivel az után ment oda, hogy szétcsesződött az élete??

Megan (Haley Bennet – aki még mindig kiköpött Jennifer Lawrence klón) egy büdös qrva. Saját elbeszéléséből és az erotikus flashbackekből teljesen nyilvánvaló, hogy képtelen hű maradni bárkihez, egy idő után állandóan új farokra vágyik, és ő lesz majd az, aki körül a film cselekménye bonyolódik. Megan egyébként bébiszitter a két házzal arrébb lakó Annáéknál, viszont aki - szintén saját elbeszélése alapján kifejezetten rühelli a gyerekeket.
Amerikában úgy tűnik nincs védőnői hálózat, mert amit Megan „mesél” magáról, az itthon nemcsak, hogy elképzelhetetlen, másrészt meg az egész – teljesen indokolatlan, hatásvadász és megalapozatlan -  sztori komoly büntetőjogi felelősséget vet fel. Nem csak úgy van az, hogy fogom magam és elásom – ha akár a könyv, akár a film ezt sugallja, az roppant káros csúsztatás, és hatalmas hiba.

Anna (Rebecca Fergusson) Rachel utódja. Miatta hagyta el a férje őt, Rachel minden sikertelenségéből eredő dühének az alkohol mellett Anna a másik levezetési formája – ami aztán tök logikusan zaklatás különféle formáiban nyilvánul meg. Jó, bepiálva sok baromságot csinálhat az ember, de nekem totál idegen és hiteltelen volt az az egész, ahogy mindenhez Rachel hozzáállt.
Egyébként Anna tűnik a legnormálisabbnak az összes nő közül – egészen addig, míg fény nem derül a beteges gyermeknevelési gondolkodására.

Apropó, hangulat: sokan, sok helyen vonnak párhuzamot a Holtodiglan hangulatával – de nekem a depresszió itt csupán Rachel alkoholizmusán keresztül érződött (mai egyébként hol látványosan kiült az arcára, hl meg nyoma sincs, egy igazi alkoholista nem regenerálódik így pár hét alatt).

65%

Mivel pár perce értem csak haza a filmről, így ritka aktualitással tudok bekapcsolódni a "beszélgetésbe" ...

Aminek a "végkifejlete" nagyon nem lesz más, mint nálad, de leginkább azért jutottam el ehhez a pontszámhoz, mert annyira feleslegesen elnyújtott és szenvelgős a film, hogy az első órában alig bírtam ébren maradni. Mintha nők, és konkrétan ennek a három nőnek a drámáját sehogy máshogy nem lehetne bemutatni, mint hogy könnyes szemmel, lassú, monoton hangon beszélnek róla, miközben a táj suhan el a végtelenbe vagy a tekintetük réved el a semmibe. Amíg a három szál külön fut, meg amíg az okok nem derülnek ki, hogy ki miért olyan, amilyen, addig csak lassú monológok halmaza az egész.
Onnantól lett kicsit gyorsabb és kezdett kicsit érdekes lenni, ahogy a három nőnek hatni kezdett egymásra a története, és nem csak a jelenük, hanem a múltjuk is, hogy gyakorlatilag a múltjuk miatt viselkednek egymással úgy, ahogy. Így a befejezés nem is a tettes személye miatt lett jó, hanem emiatt... de így sem több, mint...

6,5/10

És az észrevételek ...

Spoiler:

.

Niwrok írta:

A lány a vonaton

Mivel pár perce értem csak haza a filmről, így ritka aktualitással tudok bekapcsolódni a "beszélgetésbe"   ...

Így a befejezés nem is a tettes személye miatt lett jó, hanem emiatt... de így sem több, mint...

6,5/10

És az észrevételek  ...

Spoiler:

.

Ez jól jött ki!

Spoiler:

Mindegy, ezen az egész történeten óriási lyukak vannak...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A lány a vonaton

Spoiler:

Ez jól jött ki!

Spoiler:

Mindegy, ezen az egész történeten óriási lyukak vannak...

Spoiler:

De tényleg van nem kevés lyuk .
.

R2-D2 írta:

Holnapolisz


Ezektől függetlenül a Holnapolisz egyáltalán nem lett rossz film. A zseniális és a végtelenül bárgyú jelenetek váltakozása ellenére van egyfajta bája, összességében nem más, mint egy gyerekeknek szóló jó kis kalandfilm.


75%

Ez így van több, mint egy év után is. Sőt, másodszorra, eredeti nyelven még jobban is tetszett, mint anno a moziban. A finálé idétlen akciójelenetét és a vigyorgó droidokat leszámítva kifejezetten szórakoztató és tanulságos kis mese, rengeteg felfedeznivaló kis jövőképpel,kütyüvel. Továbbra is állítom, hogy ez a legrövidebb idő alatt legtöbb innovatívabb megoldást felvonultató filmek egyike.

Kár, hogy ez is Disney, mert ez tényleg megérdemelt volna egy normális BD kiadást: a képi világához mindenképp kellene, még ha a hangja a DVD-n is rendesen büntet. Extra természetesen (?) nulla másodperc, pedig lenne miről mesélni a dokumentumfilmekben.


.

.





Inferno





„Ha van egy gomb, aminek megnyomásával minden második ember meghal a Földön,  megnyomnád-e, tudva, hogy ellenkező esetben mondjuk 100 éven belül kihal az egész emberiség?”

Kezdjük a lényeggel (sajnos nem teljesen pontos az idézet, csak emlékeimre hagyatkoztam): ez a felvetés, ez az egész alapötlet, amivel az Inferno indít, egyszerűen zseniális. Legalábbis nekem az: magam részéről régóta azt gondolom, hogy nem lesz ennek jó vége, régóta úgy gondolom, hogy az emberiség alapból is megérett a pusztulásra – szóval, ezt a felvetést központi kérdésnek állítani, egyszerűen nagyon tetszett. Legutóbb az Utópiában volt egy hasonló elgondolás – ráadásul, itt is, a film előrehaladtával egy ahhoz hasonló módszer jönne képbe: kár, hogy az egészet nem kicsit felturbózták az akció/thriller oltárán, és így kár az is, hogy a nyilvánvaló „felezős” felvetéshez képest a mozi végére már 95%-os kihalási arányról beszélnek. No de egy gyilkos vírus vadászatnál ugye emelni kell a téteket, ha más nem maradt az alkotók tarsolyában, mint egy kiszámítható, tét nélküli akciófilm története, nem mindegy ám, hogy négymilliárd vagy 7, 6 milliárd ember életéről van szó…

Rengeteg írás lelhető fel a neten erről a moziról és én bizony nem igazán találtok róla dicsérő kritikát. Persze, kétségkívül van egyfajta trend is az aktuális bemutatók „lehúzásával”, én meg nem is igazán szeretek úgy írni rosszat egy filmről, hogy már sokan mások megtették ezt előttem – de azt hiszem, ezt az Infernot képtelen vagyok pozitívan befogadni. Azt nem állíthatom, hogy ebben jóformán semmi nincs a korábbi Langdon filmekből – sőt valahol egyértelmű az Angyalok és Démonok hatása – de a számomra legkedvesebb, legfontosabb és legérdekesebb rész, a vallási-egyháztörténeti motívum totál hiányzik. De mivel objektív filmkritika úgysem létezik, engedtessék meg nekem, hogy ezt az irányt magam részéről nem kívánatosnak, sőt, kifejezetten hátrányosnak tartsam: az Inferno a vallási szimbólumkutatás és egyházi fricskák helyett a művészetek világa felé fordult. Ami amúgy még nem is lenne baj, de a bevezetőben felvetett probléma, az összeesküvés-elméletek elhagyása, a több százéves titkos társaságok helyett bedobott kormányok közti láthatatlan szervezet – az egész aktualizálás nem tett jót a filmnek. A hangulatnak, a franchisenak, semminek. És akkor ez még csak a nagy totál, az ördög meg a részletekben rejlik… nos, azokkal is rengeteg baj van.

Minden kritika azzal kezdődik, hogy a film elején Langdon professzor (Tom Hanks) épp kórházban van és épp amnéziás… az igazság azonban az, hogy a film nem ezzel kezdődik. Szigorúan véve egy borzongató előadás szövegével (többször elhangzik majd), amiben egy bizonyos Bertand Zobrist (Ben Foster) nevű tudós (?) milliárdos (?) próbálja a közönséget ráébreszteni arra, hogy a Föld és az emberiség a 24 óra utolsó percében van. Aki kicsit is nyitott szemmel jár a világban, az nagyon nem fog meglepődni az egészen, és rengeteg másik, hasonló öko-film is beugorhat a téma miatt, de megmondom őszintén mindig szörnyű és megdöbbentő hallani ezt az igazságot, amit itt kb. félóránként arcunkba tolnak. Aztán a következő jelenetben három faszi üldöz egy negyediket, aki valami fura okból gyakorlatilag olyan helyre menekül, amiből csak a halál az egyetlen kiút – no és csak ezután jön kedvenc professzorunk, Langdon, a kórházban. Vele azonban az egész forgatókönyv és a film is a feje tetejére áll – nem elég, hogy a kifejezetten idegesítőre, zavarosra megcsinált emlékfoszlányok alaposan megkavarják a történetet, hogy a kibővülő szereplők köre totál áttekinthetetlenül és zavarosan kapcsolódik be a képbe, az egész jól megszokott rejtély csak nem jön elő. Ha jól belegondolok, az egész filmcím, Dante Pokla, mint mű, alig szerepel a sztoriban, egy Boticelli rajzon meg egy pár soron kívül szinte semmi jelentősége nincs – nem is értem, az egészet minek kellett az Infernohoz kötni. Azok a jó kis nyomok, amiket eddig láttunk, épp hogy csak vannak, az egész kergetőzés végtelenül hiteltelen és kiszámítható. Mert azért ahonnan és ahogy ezek kijutnak, nos az… a legjobb szándékkal is minimum béna rendőrséget/üldözőket vizionál.

Langdon professzort és újdonsült segítőjét, Siennát (Felicity Jones) ugyanis üldözik. Üldözi egy motoros rendőrnő, kvázi egy női Terminátor, akitől soha senki nem kérdezi meg, mit keres az adott helyen és hogyan jutott oda. Aztán üldözi egy néger faszi is, bizonyos Christoph Bruder (Omar Sky) nevű, aki viszont valami fura érdekellentétben van az idősödő, néha oroszul beszélő dr. Elisabeth Sinskeyel (Sidse Babett Knudsen) – mindezek ellenére kedvenc professzorunk, alig fél nappal azután, hogy fejlövéssel megszökött az intenzív osztályról, minden további nélkül kicsúszik a kezük közül. Az egész felállás – ekkor még – a visszatartott információk, no meg Langdon amnéziás képei miatt rettentő zavaros, a néző teljesen el tud veszni a történetben – és ez nem jó. Sehogy sem jó. Ráadásul végig azt érezzük, mintha Langdon csak árnyéka lenne önmagának, messze nem annyira összetett és zseniális ez a nyomolvasása, mint a két korábbi volt: különösen éles a kontraszt az előző filmhez képest. Annak őrült rohanása ugyan megmarad, de a misztikum, a rejtély megoldása ködbe vész: vagy tök kézenfekvő minden (néhány teljesen idióta húzással), vagy egy egyszerű sziú nyomolvasó visszafejthetné a fonalat. Érezhették ezt az alkotók is, ezért a Nagy Hollywoodi Filmes Könyvből egymás után vették elő a kliséket, azokkal együtt meg a hajmeresztő hülyeségeket.

Az első ilyen a senki nem az, akinek látszik. Ezt, ha jól számolom, minimum háromszor elsütik a moziban – a baj az, hogy az összes fordulat (flashbackben) magyarázva, totál baromság. Ahogy már máskor, máshol megjegyeztem, nem attól jó egy fordulat, ha egy karakter homlokegyenest mást csinál, mint mondjuk a film addig eltelt egy órájában… nem. Az igazi jó csavaron meglepődsz ugyan, de cseppnyi kétséged nincs a felől, hogy az megtörténhetett, megvolt hozzá a korábbi sztoriban minden. motiváció, lehetőség, minden: ha egy fordulatot így, flashbackben kell magyarázni, az gáz. Akkor is az, ha az egész amnézia csak és kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a néző és a főhős összezavarodjon. Aztán itt van megint az időtényező. Ha jól értelmeztem, az egész film gyakorlatilag 36 óra alatt történik… nos, nem tudom. Igaz, végig ki volt írva, hol járunk és mikor, de nekem rettentő fura volt a film elején még kanüllel menekülő Langdon finálébeli ereje telje – nem is beszélve arról, hogy Törökországban este fél hétkor simán nagyüzem van az egyetemen (jó, ez talán lehet), meg hogy nyolc után még verőfényes napsütés van, egy fél óra múlva meg koromsötét (szokásos). S ha már finálé: ahogy az írás elején is említettem, az egész rohangászásnak semmi tétje nincs. Kérem, ez nem 24, egyetlen egy percig nem hittem el, hogy Zobrist (aki amúgy az első posztumusz antagonista) őrült – vagy nem – terve megvalósul. Ilyenformán aztán csak az volt a kérdés, hogy a tucat akciófilm megoldásához hasonlóan az utolsó előtti, vagy az utolsó másodpercben menekül meg mindenki…

Mindegy, azt mindenesetre megtudtam, hogy egy nylonzacskó kilyukasztásához 2 (!!) db bomba kell   , meg hogy egyáltalán egy halálos, emberiséget kiirtó vírust egy ilyen zacskóban kell tárolni   . Komolyan, az jutott eszembe, mikor gyerekkorunkba kimentünk pecázni, aztán nylonzacskóban, vízben vittük haza a halakat – nos, Zobrist fő művéről ez a domojkóvadászat jutott eszembe. Tényleg, ezt hogy utaztatta? Tesco táskában??? A WHO szerepe az egész filmben simán felveszi a versenyt a kétes emlékű The Strain járványügyi töketlenkedésével, nem is beszélve arról, hogy végképp nem értem, miért is ott és úgy kellett időzíteni a „rebirth” kezdetét, ahova tették. Dante művéből idáig eljutni… csodás eredmény. De még ha kicsit elemezték volna az egészet (akár a rajzot, akár a verset)… de nem. Itt nincs meg az a jól felépített, logikus és izgalmas kapcsolódási pontok halmaza, ami mondjuk az Angyalok és Démonok gerincét adja, itt csak rohanunk egyik helyről a másikra, minden megoldás tök kézenfekvő, közben meg jól meglepődünk… legalábbis az alkotók szerint.

A helyszínek amúgy jók, de iszonyat felületesek, a színészeket szeretem, de Tom Hanksen például nem láttam, hogy érdekelné is az, amit csinál. Azzal, hogy az Inferno elhagyta a misztikus közegét és kvázi aktualizálta az eseményeket, nem lett más, mint egy tucat akciófilm – csak annyiban nem lett egy James Bond kópia (a minden részben új Langdon lány miatt ez is eszembe jutott), hogy legalább akciójelenetekben próbál a földön maradni. De a szereplők motivációiban, azok, kidolgozatlanságában a béka segge alatt van: ráadásul semmi izgalmasat nem mutat a világot behálózó titkos összeesküvésekből. Nem visz el igazán izgalmas helyekre, nem mutat igazán izgalmas szervezeteket – és nem avat be igazán mélyen korai művészettörténeti alkotásokba sem. A címadó művet nem állítja annyira középpontba, mint azt várni lehetett, simán megmarad egy kétes sikerű öko-thrilernek, de még abban is elveszik a központi, nagyon fontos és az írás elején emlegetett zseniális mondanivaló. Csupán az marad, hogy ezúttal egy csodaszámba menü felépülést produkáló professzor meg egy töketlen WHO menti meg az emberiséget egy őrült elme pokoli tervétől. Ami terv amúgy kegyetlensége mellett is roppant racionálisnak tűnik…





60%




.

R2-D2 írta:

Inferno

Az első ilyen a senki nem az, akinek látszik. Ezt, ha jól számolom, minimum háromszor elsütik a moziban – a baj az, hogy az összes fordulat (flashbackben) magyarázva, totál baromság. Ahogy már máskor, máshol megjegyeztem, nem attól jó egy fordulat, ha egy karakter homlokegyenest mást csinál, mint mondjuk a film addig eltelt egy órájában… nem. Az igazi jó csavaron meglepődsz ugyan, de cseppnyi kétséged nincs a felől, hogy az megtörténhetett, megvolt hozzá a korábbi sztoriban minden. motiváció, lehetőség, minden: ha egy fordulatot így, flashbackben kell magyarázni, az gáz. Akkor is az, ha az egész amnézia csak és kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a néző és a főhős összezavarodjon.

A WHO szerepe az egész filmben simán felveszi a versenyt a kétes emlékű The Strain járványügyi töketlenkedésével, nem is beszélve arról, hogy végképp nem értem, miért is ott és úgy kellett időzíteni a „rebirth” kezdetét, ahova tették. Dante művéből idáig eljutni… csodás eredmény.

60%

Spoiler:

A lényeg, hogy Vergilius sem tudná a kiutat abból a mélységből, ahova ezt a szerencsétlen filmet taszították, és gondolom nem csak a stáb műve ez, hanem Dan Brown is meglehetős szart írhatott, ha csak ez jött ki belőle.
.

Niwrok írta:

Inferno

A lényeg, hogy Vergilius sem tudná a kiutat abból a mélységből, ahova ezt a szerencsétlen filmet taszították, és gondolom nem csak a stáb műve ez, hanem Dan Brown is meglehetős szart írhatott, ha csak ez jött ki belőle.

Ja, ezt is olvastam már - de állítólag a harmadik könyv (ez ugye a negyedik) még szarabb...

Spoiler:

R2-D2 írta:

Inferno

Spoiler:

Nem, ezért is gondolom, hogy "önlebomló" volt a zacsi   . A mostani Tesco-szatyrok is ilyen környezetbarát cuccok, hogy a saját anyagösszetételüktől szétmállanak, egy tudós meg, ha már vegyi fegyvert csinál, csak tud egy hozzá "passzoló" zacskót. Mostanában már fehérjéből is csinálnak fóliát, azt is lebonthatja időzítve valami enzim vagy a vírus maga... szóval vannak lehetőségek   .
.

Dante's Inferno - kicsit másképp...

Tudom, hogy nem a te stílusod, Niwrok, de egyszer érdemes meghallgatni: tele van izgalmas dallamokkal és váltásokkal.




.

R2-D2 írta:

Dante's Inferno - kicsit másképp...
Tudom, hogy nem a te stílusod, Niwrok, de egyszer érdemes meghallgatni: tele van izgalmas dallamokkal és váltásokkal.

Még így is dallamosabb volt, mint amire néha a haverokkal mentem régebben... és jobb volt a filmnél is.
Plusz két pont a Griffendélnek !
.

Niwrok írta:

Dante's Inferno - kicsit másképp...

Még így is dallamosabb volt, mint amire néha a haverokkal mentem régebben... és jobb volt a filmnél is.
Plusz két pont a Griffendélnek   !
.

.





ARQ




Az ARQ egy film, egy 2016-os amerikai-kanadai produkció, aminek ötletét egy bizonyos Tonny Elliot (a rendező) nyolc évvel ezelőtt felvetette már, azonban csak az idei év elején nyúlt a projekt hóna alá a Netflix - elkészítve ezzel első sci-fijét. Az, hogy a Netflix neve némileg garancia a minőségre, az igazából nem újdonság, azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy ha ez tényleg ennyi idős ötlet, akkor mennyire állja meg helyét a sok helyen emlegetett koppintás és utánérzés – mondjuk az A holnap határával kapcsolatban. Pedig aztán semmi tekintetben nem igazán kellene Tom Cruise filmjéhez mérni az ARQ-t, sőt még a Bill Murray féle Idétlen időkighez sem: az ARQ vetélytársa igazából a Találmány, és a Time lapse lenne. Azokkal pedig simán felveszi a versenyt, sőt…

Az ARQ egy gép, amit egy fiatal srác, Renton (Robbie Amell) őriz a pincéjében, s ami igazán értékes eszköz lehet a Földön dúló posztapokaliptikus háború eldöntésében: a gép ugyanis perpetum mobile módjára végtelen energiát képes termelni. Legalábbis ezt hiszi mindenki, erre tervezték, erre számítottak – a másik képességéről senki nem tud. Renton sem tudott, mikor ellopta korábbi főnökétől, a háború egyik vezérétől a cuccot: a gép egyfajta mellékhatásként időhurkot generál… én úgy értelmeztem, ezt az energiát a folyamatos idővisszaugrásokkal hozza létre, a hurok kezdetére lépve van tele az energiacella. A rejtett képességre Renton is csak akkor jön rá, mikor barátnője mellett ébredve maszkos fegyveresek törnek rá, és némi erőszak után a srácot lelövik - álmából felriadva aztán újból átéli a nem túl barátságos ébredést. A történet így nagyon hamar egy határozott irányt vesz fel, a néző pedig elégedetten dörzsölheti a tenyerét, várva az újabb időhurkos mozi szövevényes útvesztőjét.

Ez eddig egyébként még nem is akkora újdonság, hisz milliószor láttunk már hasonló sztorit, amiben a főhősünk az állandóan újrakezdődő nap konstans eseményeit kiismerve egyre céltudatosabban próbálja saját céljait elérni. Igen ám, de az ARQ egy zseniálisan újat képes húzni ezen a téren: bizonyos körülmények estén nem csak Renton, hanem a közvetlen környezete (egészen pontosan az a másik öt szereplő, aki a moziban feltűnik) is „emlékszik” az előző hurokra. Először csak a „jó” oldalon álló barátnője, Hannah (Rachael Taylor), aztán idővel a gonoszokat képviselő csapat tagjai is. Nos, kedves néző, mit tennél, ha egy folyamatosan ismétlődő napban nem lenne minden esemény állandó, hanem azt a környezetedben lévő többi karakter is képes lenne formálni? Ha nem lenne olyan baromi egyszerű minden hibát, balesetet, halált kiküszöbölni, hanem azzal is foglalkozni kellene, hogy a változtatásaidra emlékező, te életedre törő rosszfiúk reakciójával is számolni kellene?? Ugye, akkor már nem olyan egyszerű az egész, nem is olyan könnyű azt a fránya golyót kikerülni – mert hisz így minden egyes hurokban akár máshonnan is érkezhet a meglepetés?

Az ARQ lényege – egyik központi szála – márpedig ez: Renton és Hannah egyre inkább elvesztik helyzeti előnyüket a többiekkel szemben, egyre kevésbé él a többi filmből megismert sablon, ezzel pedig egy egészen érdekes kis helyzet alakul ki a filmben. Ezúttal, ahogy zajlanak az események, sem a karakter, sem a néző nem lehet biztos abban, mi vár rá a következő sarkon – viszont ugye a kívülálló környezet változatlan marad: például tök jó volt, ahogy a különféle hurkokban a különféle ismeretek birtokában hogy reagálnak le bizonyos híreket, eseményeket a szereplők. Egyre érdekesebb, szövevényesebb az egész, ahogy pedig a rosszfiúk képessége is megjön (tulajdonképp akit lelőnek, az mind emlékezni fog – érdekes lett volna egy másik üzenet a végére, miszerint ne lődd le Sonnyt), úgy válik minden hurok külön kis izgalmas történetté. Mindezt pedig tetézi a végén egy elsőre talán kissé érthetetlen és kicsit nehezebben befogadható csavar a hurkokról, az egész ARQ külső környezetéről… ha jól gondolom, a világ például már egyáltalán nem biztos, hogy olyan, mint ami a TV híradóban szerepel…

Önmagában tehát adva vagyon egy kifejezetten újító elgondolású időhurkos film, azonban az alkotók ne állnak meg ennyinél. Nem elég nekik a folyamatosan változó környezet, megcsavarják az egészet a karakterek egymáshoz való viszonyával is. Kezdetben ugye minden egyértelmű, de aztán az emlékezésből szépen kialakul egy bonyolult háló, amiben karaktereink vergődnek. Azt nem mondom, hogy senki nem az, akinek látszik, mert az nem igaz, meg akkor mindenki elkezdene kombinálni még nézés közben, ki miért játssza meg magát – azt viszont állíthatom, hogy az írók rendesen ráfeküdtek a figurák közti érzelmi, üzleti, egyéb kapcsolatokra. Nagyon sok jó és okos kis trükk, fordulat színesíti így a filmet… aminek amúgy egyik legnagyobb erénye, hogy egyetlen ilyen változás sem izzadtságszagú. Nem tudom, valahogy ezekben a kisebb költségvetésű filmekben mintha jobban figyelnének arra, hogy a meglepetést okozó karakter tette, lelepleződése hiteles legyen, hogy ne csak a meglepetés kedvéért szerepeljen a képernyőn – aztán mintha Hollywood pénzcsapjainak kinyílása után mindez már nem is számítana.

S ha már a költségvetésnél tartunk: az egész mozi gyakorlatilag egy pincében játszódik,  pontos adatokat nem találtam róla, de ha mondjuk a Találmány 7000 dollárjából indulok ki, olyan túl sokba nem kerülhetett – a Netflixnek szerintem kimondottan aprópénz volt. Ehhez képest viszont kifejezetten üdítő, friss és hiteles volt az egész, amatőrizmusnak én semmi nyomát nem láttam. A színészekkel sem volt semmi bajom, a meglehetősen minimalista környezet és díszlet egyáltalán nem rontotta le a filmélményt. Megint csak bebizonyosodott, hogy egy igazán jó ötlet mellé nem kellenek dollármilliók, egy igazán jó forgatókönyv, értő kezek alatt képes sikeres és jó produkcióvá válni. Nekem legalábbis kifejezetten tetszett az ARQ – no de hát én már csak ilyen időhurok mániás fickó vagyok. Majdnem minden, e témában készült moziban megtaláltam azokat az apróságokat, mik miatt bírtam a filmet – a különbségeket gyakran az egyéb körítés különbözőségei adják. Nem állítom, hogy az ARQ vetekszik a blockbuster az A holnap határánnal, esetleg a kevésbé ismertIdőbűnökkel és a Trianglelal - de a maga lehetőségeit maximálisan kihasználva jó kis mozi lett belőle. Ráadásul – köszi, imdb – még olyan poént is elrejtettek benne, hogy az ARQ gép által generált időhurok hossza pontosan 3 óra 14 perc 15 másodperc, azaz 3.1415, azaz a Pi értéke. Legalábbis azon időhuroké, amikben Rentonék részt vesznek – de hogy ebből mennyi van, miért úgy van ahogy van, s hogy hogyan is lehet kilépni belőe, az maradjon a felfedeznivaló: egyébként azt külön jó pontnak számítom, hogy van racionális magyarázat arra, hogyan is lehet kiszállni az egészből, minek mi a következménye, miért is van az egész – hogy aztán ez sikerül-e (sikerülhet-e), vagy a kiszállás illúziója is maga egy önálló hurok, kiderül, ha megnézitek.

Soha rosszabb időhurkos filmet!





80%




.

R2-D2 írta:

ARQ

Az ARQ egy film, egy 2016-os amerikai-kanadai produkció, aminek ötletét egy bizonyos Tonny Elliot (a rendező) nyolc évvel ezelőtt felvetette már, azonban csak az idei év elején nyúlt a projekt hóna alá a Netflix - elkészítve ezzel első sci-fijét. Az, hogy a Netflix neve némileg garancia a minőségre, az igazából nem újdonság, azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy ha ez tényleg ennyi idős ötlet, akkor mennyire állja meg helyét a sok helyen emlegetett koppintás és utánérzés – mondjuk az A holnap határával kapcsolatban. Pedig aztán semmi tekintetben nem igazán kellene Tom Cruise filmjéhez mérni az ARQ-t, sőt még a Bill Murray féle Idétlen időkighez sem: az ARQ vetélytársa igazából a Találmány, és a Time lapse lenne. Azokkal pedig simán felveszi a versenyt, sőt…

Jogos... , a Primer valóban szorosabb kapcsolódási pont, de az nem hutott eszembe.

Rákerestem akkor már én is, a Wiki-bejegyzés szerint kétmillió dollár körül volt a költségvetés, ami ugyan nem 7000, de a Holnap határának forgatásán erre szerintem ásványvízre, üdítőre meg kávéra többet költöttek .

Azért is emeltem ki az újabb szereplők tudását és a változó erőviszonyokat, mert az ARQ ebben a legjobb, ez a legérdekesebb vonása, de ebből is láttam hasonlót, a Repeaters-t, bár az nem sci-fi, inkább drogosok rutinja. Én abban láttam ezt a többemberes visszatérést, ezért a vonásáért is ajánlgattam, de lehet, hogy neked most már az ARQ után a kábszeresek rehabja annyit nem tenne hozzá a sztorihoz. Hátha egyszer azért még sorra kerül.
.