R2-D2 írásai 2.0

R2-D2 írta:

Az ajándék

Kezdek kételkedni a józan ítélőképességemben… vagy netán tényleg én vagyok az az idióta, aki a nagy filmes autópályán a forgalommal szemben megy, miközben meg van róla győződve, hogy a jó irányban halad?? Az van ugyanis, hogy az Az ajándék nálam a legjobb esetben is erős közepes – miközben a hivatásos és a kibic kritikusok szerte a világban ódákat zengnek róla… hát nem tudom.  Ha nincs az utolsó 10 perce, azon belül is a kétségtelenül meglepő utolsó „ajándék”, az egész mozi mehetne a levesbe: nekem legalábbis a játékidő nagy részében semmi izgalmat, meglepetést nem tartogatott. Ennél milliószor jobb thrillereket láttam már, legyen az akár a méltán dicsért 90-es évek terméke, vagy akár ezen Filmfórum kereteiben is olvasható néhány spanyol remekmű.

Nekem először is Gordon nem áll össze. Azzal az idióta körszakállal, azzal a nézéssel/viselkedéssel inkább volt egy bátortalan óvodás, mintsem egy ilyen tettet évtizedekig!! tervező karakter. Rögtön jön is a kérdés: miért itt, miért most, hol volt eddig? Annyira nyuszi és gyámoltalan, hogy a végén nem hittem el róla, hogy minderre képes. Aztán itt van Simon. Nála pont fordítva: a totál felületes karakterábrázolás miatt pont azt a váltást volt nehéz feldolgozni, amit itt produkált, a vetélytárs kiiktatása és a parkolóházi bunyó között nálam óriási szakadék tátong. De a hab a tortán Robyn, a feleség… kérem, akit egy Gordo szerű fickó így be tud palizni, az meg is érdemli a sorsát. Ha meg ráadásul évekig élt úgy Simon mellett, hogy semmit nem látott férje IGAZI énjéből, akkor vagy ő meglehetősen buta, vagy az alkotók nem igazán gondolták át a karakterfejlődéseket. Ramszesz pedig színésznek talán jobb volt, mint rendezőnek, de mindenekelőtt forgatókönyvírónak.

Bááár… ez az első filmje, legalább van hova fejlődni. Csak egy jobb, átgondoltabb, feszesebb anyag kellene (esetleg más tollából), mert a latymatag sztoriban néhány zseniális húzás biza' kevés.

65%

Hát, akkor lehet, hogy ketten megyünk szembe az autópályán, sőt, még le is hagytalak, mert ez a film nálam legjobb esetben is alulról karcolgatja az 5-öst. Ez annyi tényezőből, apróságból áll össze, hogy felsorolni sem tudnám, a forgatókönyvírói bakikat, a rossz ritmust, az általad is említett törést a film közepén, a nyúlásokat, de ami egyenesen idegesített a végére, az a "bully" tanmese volt.

Spoiler:

Szóval 5/10. Nagy szerencséje, hogy a BOTTOM-listám már kész, és hogy a többi azért jobban felhúzott, különben "ajándékba" megkapná az egyik helyet ott.
.

Niwrok írta:

Az ajándék


Hát, akkor lehet, hogy ketten megyünk szembe az autópályán, sőt, még le is hagytalak, mert ez a film nálam legjobb esetben is alulról karcolgatja az 5-öst. Ez annyi tényezőből, apróságból áll össze, hogy felsorolni sem tudnám, a forgatókönyvírói bakikat, a rossz ritmust, az általad is említett törést a film közepén, a nyúlásokat, de ami egyenesen idegesített a végére, az a "bully" tanmese volt.


Nagy szerencséje, hogy a BOTTOM-listám már kész, és hogy a többi azért jobban felhúzott, különben "ajándékba" megkapná az egyik helyet ott.
.

Nincs mit hozzáfűznöm... most illene azt mondanom, hogy örülök, hogy neked se tetszett, de ez ugye hülyeség. Örülök, hogy nem vagyok egyedül...

R2-D2 írta:

Az ajándék

Nincs mit hozzáfűznöm... most illene azt mondanom, hogy örülök, hogy neked se tetszett, de ez ugye hülyeség. Örülök, hogy nem vagyok egyedül...

Nem hiszem, hogy a mi hibánk, hogy nem nyelünk le mindig minden baromságot... Minél többet gondolok rá, annál idiótább az az "ájulás"...

A témáról, amit láttam benne, és a kérdésekről valami vélemény ? Vagy ha igen, majd szóban ?
.

Niwrok írta:

Az ajándék

A témáról, amit láttam benne, és a kérdésekről valami vélemény ? Vagy ha igen, majd szóban ?
.

Ma már semmiképp, de ígérem, reflektálok.

Niwrok írta:

Spoiler:

Szóval 5/10. Nagy szerencséje, hogy a BOTTOM-listám már kész, és hogy a többi azért jobban felhúzott, különben "ajándékba" megkapná az egyik helyet ott.
.

No kérlek...

Spoiler:

R2-D2 írta:

No kérlek...

Spoiler:

Spoiler:

.

.






Sherlock - The Abominable Bride





Az egész Sherlock sorozattal felemás érzéseim vannak: miután kétségkívül meg kellett szokni az új környezetet a viktoriánus korabeli Anglia után, elkezdtem egyre jobban élvezni az egészet. Aztán a harmadik évadban valami félrecsúszott, az esetközpontú epizódok helyett az írók elkezdtek Sherlock és Watson jellemével, karakterével foglakozni, mindezek tetejébe pedig behozták ezt az „Elmepalota” – dolgot… valahol ott félresiklott nálam az egész. Az egy dolog, hogy Holmes így a zseniből egyre inkább bolonddá válik, viszont sok tekintetben romba is dönti a néző/olvasó korábban felállított nimbuszát magáról. Ettől függetlenül vevő leszek majd az új évadra is – már csak azért is, mert rühellem, ha egy halott visszatér, és roppant kíváncsi vagyok, Moriartyval akkor most mi a helyzet – viszont tekintve, hogy a két főszereplő mennyire is foglalkoztatott színész lett manapság, erre minimum egy évet megint csak várhatok.

No, ilyenkor van az, hogy angolok csinálnak Karácsonyi Különkiadást egy-egy sorozathoz, részben csillapítandó a rajongók éhségét, részben pedig a fő iránytól kicsit eltérhetnek az írás, a stílus kapcsán. Ez a Sherlock epizód (ami amúgy az imdn-n S4E0-ként van fönn) tökéletesen megjeleníti eme koncepciót: egyszerre tűnik fel egy fan service módban, illetve egyidejűleg alkalma van eltérni a fő csapástól azzal, hogy a főszereplő párost visszahelyezi EREDETI korukba. Ezzel nem is lenne semmi baj, egy jó kis poén lehetett volna, egy különlegesség, hogy "Ilyen lehetett volna a mi sorozatunk, ha maradtunk volna az origi koncepciónál"… viszont itt mindenáron kötni akarták (mégiscsak) a harmadik évadhoz az egészet – s szerintem ezzel teljesen ki is nyírták a lehetőséget. Mert ugyebár az van, hogy Holmes a harmadik évad végén felszáll egy repülőre, ahol megtudja, hogy legnagyobb vetélytársa életben van, ez a SE pedig erre építi fel minimum a kerettörténetét. S hogy mindebből hogy lesz egy 1880-a évekbeli kaland?? Hát abban a kib*szott Elmepalotában (ami egyre inkább úgy érzem, csak azért van, hogy mindenféle hülyeséget meg lehessen csinálni arcvesztés nélkül a sorozatban).

A történet nagyjából annyi, hogy fogjuk a két főhőst, és UGYANAZON környezeti hatások közé, UGYANAZON karakterek mellé dobjuk vissza mondjuk 130 évvel őket az időben. Gyakorlatilag fessük át a tablót mögöttük, modernebb hasonlattal a zöld háttérre most más CGI-t varázsoljunk. Egy hisztis picsa menyasszonyruhában találomra lövöldöz egy erkélyről, majd mindenki szeme láttára jól főbe lövi magát. A baj csak az, hogy utána megint csak mindenki szeme láttára feltámadva halottaiból kinyírja nem épp gyászoló urát, sőt, idővel egy másik – unszimpatikus – férfit is hidegre tesz. A menyasszonyi lepel jótékony takarásában olyan, mint egy gyilkos angyal, mint akinek joga és kötelessége a megtévedt férjeket büntetni (így utólag ki is lehetett volna találni a lényeget). Szóval Holmes ezen ügy megoldásán dolgozik, nem hisz a szellemekben, sőt az ikres megoldásban sem – a végén pedig szépen és okosan összerakja a semmiből a képet. Érdekes, nekem ezúttal úgy tűnt, hogy még a megfigyeléses magyarázkodós dolog sem volt túllihegve, volt a finálé és volt a magyarázat – hogy aztán ez miből, hogyan miként… az most kevésbé fontos. A szüfrazsett betéten amúgy kissé meglepődtem, fura áthallást érzek a nemrég bemutatott hasonló című filmmel – ami nem baj, meg lehet, hogy véletlen is, csak icipicit Sherlockidegen volt. Úgy unblock az egész.

De nem is ez volt a lényeg… a lényeg Moriarty és az ő visszatérése, Értem én, hogy az időközben mindkét idősíkon drogossá vált(WTF?    ) Holmes legnagyobb gondja, hogy térhet vissza valaki a halálból – ahogy ugyebár a menyasszony is, no de pont ő tudja, hogy minden halált meg lehet rendezni. Viszont az alibi feminista bűnügy mellett a SE játékidejének jó részét e kérdésre szánni…hmmm… hiba volt. Jól írják máshol, totál felesleges volt ehhez a körítés: az is elég lett volna, ha Holmes szimplán a repülőn, a saját korában az Elmepalotájának Elmepalotájában beszélget vetélytársával. Így, a jelenlegi koncepcióban az egész egy lehetetlenül szürreális és idióta világot teremtett a különkiadásnak, ami inkább nehéz és értelmezhetetlen, mint jó vagy akár szórakoztató lenne. Nekem legalábbis nem jött be, ráadásul a korrajzzal ismét közelebb tolták az egészet a Guy Richie vonalhoz – és bizony szórakoztatásban ezúttal alulmarad a mozifilmekkel szemben.

Ettől függetlenül voltak jobb pillanatai: a dagadt Mycroft, a Klu-Klux-Klán, önmagában a menyasszony, annak kinézete, a rejtélye, no meg egyáltalán a korabeli ügy és nyomozás nagyon tetszett. Akkor is, ha Holmes zsenijéből ezúttal kevesebbet látunk. Moriarty karaktere, a színész, Andrew Scott újfent zseniális, de tulajdonképp mindenki hozza az elvárt formáját. Ha az egész másfél óra nem egy kibaszott drogos látomás lenne, és/vagy mondjuk lenne az egésznek VALÓDI súlya és szerepe ebben az univerzumban, még meg is próbálnám erőltetni, hogy befogadjam. Viszont így… meg se próbálom.




60%



.

R2-D2 írta:

Sherlock - The Abominable Bride

Értem én, hogy az időközben mindkét idősíkon drogossá vált(WTF?    ) Holmes legnagyobb gondja, hogy térhet vissza valaki a halálból – ahogy ugyebár a menyasszony is, no de pont ő tudja, hogy minden halált meg lehet rendezni. Viszont az alibi feminista bűnügy mellett a SE játékidejének jó részét e kérdésre szánni…hmmm… hiba volt. Jól írják máshol, totál felesleges volt ehhez a körítés: az is elég lett volna, ha Holmes szimplán a repülőn, a saját korában az Elmepalotájának Elmepalotájában beszélget vetélytársával. Így, a jelenlegi koncepcióban az egész egy lehetetlenül szürreális és idióta világot teremtett a különkiadásnak, ami inkább nehéz és értelmezhetetlen, mint jó vagy akár szórakoztató lenne. Nekem legalábbis nem jött be.

Ettől függetlenül voltak jobb pillanatai: a dagadt Mycroft, a Klu-Klux-Klán, önmagában a menyasszony, annak kinézete, a rejtélye, no meg egyáltalán a korabeli ügy és nyomozás nagyon tetszett. Akkor is, ha Holmes zsenijéből ezúttal kevesebbet látunk. Ha az egész másfél óra nem egy kibaszott drogos látomás lenne, és/vagy mondjuk lenne az egésznek VALÓDI súlya és szerepe ebben az univerzumban, még meg is próbálnám erőltetni, hogy befogadjam. Viszont így… meg se próbálom.

60%

Nosztalgikus, hogy valamit ennyire máshogy látunk . Nekem például Mycroft idétlenedése szörnyű, az első évadba visszanézve külön sokkolt a kontraszt, viszont ahogy megpróbálták összekötni a különkiadást a sorozattal, ahogy az elmepalotás dolog a nyomozás végeztével összeállt, az nagyon tetszett.

Spoiler:

Viszont lesz az több is, mint "minimum egy év"    . Eddig csak Freemant fogta le a Hobbit, de idénre talán nincs is más munkája, csak a Fargo, viszont mostanra Cumberbatch is "AAA" listás, például állandó Marvel-szereplőként. Én inkább úgy 2-3 évre saccolnám, és lehet, akkor még optimista voltam    .
.

Niwrok írta:

Sherlock - The Abominable Bride


Nosztalgikus, hogy valamit ennyire máshogy látunk . Nekem például Mycroft idétlenedése szörnyű, az első évadba visszanézve külön sokkolt a kontraszt, viszont ahogy megpróbálták összekötni a különkiadást a sorozattal, ahogy az elmepalotás dolog a nyomozás végeztével összeállt, az nagyon tetszett.

Spoiler:

Látod, Te okosabb vagy. Én ezt így nem gondoltam így ki, én elvesztem az elmepalotában.

De kétségkívül van benn logika. Kicsit olyan The Following S2 eleje, de van benn logika.

.






Aljas nyolcas





„Quentin Tarantino nyolcadik filmje”

Mindazok ellenére, hogy magam részéről kimondottan kedvelem Tarantinot és az ő filmjeit, mikor a főcímben – tehát nem csak a promó anyagban – megláttam ezt a mondatot, kicsit elhúztam a számat. Mert az kétségtelen, hogy Tarantino tett már le valamit a filmes asztalra, kétségtelen, hogy formabontó alkotásokkal jelentkezett eddig, mint ahogy az is kétségtelen, hogy jól kiforrott és egyedi stílusa van már – no de azért mégsem ő a világ megváltója. Ez, így, ilyen körítésben már nekem visszatetsző: nagyképűséget és arroganciát sugall… ennyi erővel bármelyik rendező bármelyik filmjét meg lehetne sorszámozni. Ráadásul a mester eddig sem készített minden tekintetben hibátlan filmeket, ezzel az újjal meg aztán végképp lekerült a felhők közül: a nagy akarásnak nyögés lett a vége, a westernfilmnek álcázott három órás színházi előadás bizony több esetben unalomba fulladt nálam. Ja, meg undorba… de erről később.

A Django elszabadul pár éve annyira tetszett, hogy ha jól emlékszem, év végén talán még az összesítésemet is megnyerte. Épp ezért izgalommal fogadtam a hírt, hogy Tarantino újra westernt forgat, a castingot böngészve meg végképp megnyugodtam: igazán parádés színészgárdát sikerült újfent összetrombitálni. Nagy részük állandó társ a rendező útján, de vannak új arcok is: ha csak ezt nézzük, a siker garantált. Attól sem féltem, hogy a szokásos tarantinos duma hiányozni fog, esetleg nem fog tetszeni, hisz e nélkül elképzelhetetlen egy film tőle – s még azzal sem volt bajom, hogy a műfaj ellenére itt tényleg inkább lyukat beszélnek a hasadba, mint lőnek bele. Igazság szerint minden egyes összetevő megvan, amit az ember elvárna, az összkép azonban meglehetősen szegényes. Arra nem számítottam, hogy Tarantino időközben áttanulmányozta a Tarr Bélai életművet, s annak lassúságát, beállításait, a környezet képi világát a használja fel új filmjében. Vagy – és lehet, ez a biztatóbb megoldás -  53 évesen egyszerűen olyan szenilisé vált, hogy elfelejtette megvágni a filmet, esetleg a vágó felmondott: mindenestre ebben az alapanyagban egyszerűen nincs három órányi játékidő. Sajnálom, hogy ezt Tarantino nem látta be, ez a film egy feszes vágással (kb. egy óra kiszórásával) az évtized filmje is lehetne… de legjobban sajnálom azt, hogy az obszcénitáson és a vulgaritáson túl belecsempészett két-három kifejezetten polgárpukkasztónak szánt, sokkoló, undorító jelenetet, amik ilyen formában nem igazán szolgálták a történet előrehaladásást, csak és kizárólag undorkeltés miatt vannak a moziban. És itt nem a horrorokba is elmenő gore jelenetekre gondolok, hanem mindenekelőtt a hányósra (hányásfóbiám van), illetve a szopatósra…

Wyoming, pár évvel a polgárháború után. Tél van, egy postakocsi hat lóval (Hatosfogat?) robog egy közelgő vihar elől. Hogy ki a faszom takarította el a havat az útról, azt nem tudom, de szerintem tök sokan észre se vették – biztos már akkor is voltak közmunkások vagy még hadifoglyok. Egy néger faszi áll a postakocsi útjában, aki három hullára tett nyeregben ülve várja a zergebaszó hidegben a megváltó fuvart – ahogy bejut a kocsiba, ahogy a benn ülők őt befogadják, az a duma ekkor még zseniális. A néger fickót Warren őrnagynak hívják (Samuel L. Jackson), a postakocsi utasa pedig egy John Ruth nevű fejvadász, a Hóhér (Kurt Russel), aki épp egy nőt szállít le az igazságszolgáltatás számára. Élve – és ez abban a korban nagy szó –, amire tessék figyelni, mert a film végén ennek kulcsszerepe lesz. Ekkor még nem igazán tűnt föl a tájon merengő kamera, a postakocsi útja minden létező madár távlatából filmezve, ekkor még a szenzációs duma, a kötelező bizalmatlanság, a szereplők közti interakció lenyűgözött. Széles vigyorral néztem a filmet, ahogy 5-en (időközben egy fiatalabb fickót is felvettek maguk mellé, aki a jövendőbeli serifnek adta ki magát) megérkeznek Minnie nemtudoménmilyen boltjába – ami kvázi egy fogadó/ABC/vendéglő a semmi közepén. A film tényleges cselekménye aztán majd itt zajlik, ugyanis a boltban már van néhány idegen, akik szintén a vihar elől tértek be ide – viszont a fejvadásznak (és  a nézőnek is) nyilvánvaló, hogy néhányan közülük nem azok, akiknek mondják magukat, néhányan közülük tuti, hogy a fogoly nőt akarják kiszabadítani.

Innentől a film pedig az oly kedvelt „néhány ember kis helyen összezárva” jellegű pszichodrámába vált, egy Agatha Christie szerű krimibe – Tíz kicsi néger – ahol a kilenc összezárt jómadárnak mindegyikének van valami titka, s ami titkok a szenzációs Tarantino dialógusokon keresztül lennének hivatott kiderülni. Megmondom őszintén, ez az alapfelállás, ez az ötlet nekem nagyon be is jött, amíg csak dumáltak, amíg csak figyelni kellett arra, ki a rosszfiú a rosszak között, ki lehet más, mint akinek mondja magát, az zseniális volt. Tök lekötötte a figyelmemet a furcsaságok halmaza, s mint egy nyomozó, próbáltam összerakni a dolgokat… ahogy Warren is. Hogy stílusosak legyünk, ő volt a történet Hercule Poirotja, ő volt az, aki ismerte Minniet és a fogadóját, ő volt az, aki észrevette a furcsaságokat – a legjobb mindezekből a levett és visszarakott tábla volt a kutyákról meg holmi mexikóiakról.    A film így kvázi egy kihallgatásos nyomozás, ahol Warren (aki nagyjából az első perctől kezdve gyanít bizonyos dolgokat) próbálja kiszedni a többiekből, kicsodák. Hogy ez aztán a szokásos tarantinos niggerezésen keresztül zajlik, hogy ebbe ezúttal bele van szőve a polgárháború és némi nőgyűlölet görbe tükre az csak hab a tortán. Tarantino még mindig remek érzéssel ír párbeszédeket, még mindig remek érzéssel választ a mondandóhoz karaktert – így, a film ebben az aspektusban hibátlanul teljesít. A dolog csupán másfél óra múltán kezd megbicsaklani, érezhetően elfárad minden és mindenki, a kommunikáció is elfogy – no és ekkor jön a váltás és az akció. Amikor kezd színt vallani mindenki, mindenki mindenkire fegyvert fog (ld. még Kutyaszorítóban), és fogalmunk sincs, ki élheti túl ezt az őrületet. A váltás rögtön két síkon is jön, egyrészt egy flashback fejezettel (ugyanis a Kill Billhez hasonlóan a film fejezetekre van osztva), másrészt meg ugyebár a rettentő naturális leszámolásokkal. A váltás kb. akkora, mint mondjuk az Alkonyattól pirkadatigban, a békés(?) beszélgetést a vérgőzös lövöldözés váltja – viszont ez annyira vérgőzös és naturális, hogy bizonyos jelenetek simán horrorfilmbe illők. A gusztustalanság eluralkodik a vásznon, ennek a mélypontja számomra egyértelműen a hányásos jelenet volt – mert az oké, hogy egy mérgezéses esetnél valaki vért okádik, de ezt hatszor!! mutatni, gyakorlatilag a képünkbe rókázni nekem sokk volt. Be is hunytam a szememet – érdekes, a szétloccsant agyvelő, ami az egyik szereplő arcára fröccsent, egyáltalán nem zavart, viszont ugyanezen a szereplő pofán hányása nagyon. Már csak egy kis ondó kellett volna az arcába…

Hülyén hangzik, de még ez is benn volt a levegőben. Van a filmben egy jelenetsor, amiben egy szereplő egy flashback keretében elmeséli, hogy szopatta le magát valakivel – megmondom őszintén, nálam az volt a film mélypontja. Az egész annyira funkciótlan, annyira gáz, ahogy a férfi leszopatja magát a meztelen férfival, annyira nincs jelentősége, hogy mindezt LÁSSUK is, hogy azt nem is tudom elmondani. Értem, mi volt a történetben a célja, értem, hogy egyfajta katalizátor volt, meg azt is megértem, a reggeli események szemszögéből mekkora fricska, hogy pont az hal meg, aki, de maga a jelenet undorító, gusztustalan hatásvadász és polgárpukkasztó…       .. Mindezek miatt, miután két jelenet is átlépte az ingerküszöbömet, egyszerűen nem tudok jó szívvel gondolni az Aljas nyolcasra. És ilyenkor már az ember több dolgot, több hibát is felfedez: az egyik, hogy annyira nulla interakció volt a karakterek között a házban, hogy az már fájt. Konkrétan, amíg a kamera két ember beszélgetését követte – legyen az akármilyen kemény, hatásos és fontos – a háttér, a háttérben lévő figurák SEMMIT nem csinálnak. Mint ha ott se lennének. Egyszerűen tök életszerűtlen az egész, hogy mindig mindenki csak akkor beszél, ha a kamera épp ott van az arcában... következetes vagyok: ha már szóvá tettem ezt az amatőr Zártosztálynál, az osztálytermes jelenetnél, akkor szóvá teszem itt is. Ugyanaz a szitu mindkettő…

Mindezek mellett pedig Tarantino rengeteg olyan elemet használ, ami lassítja a filmet. A kinti vihar többszöri mutatása (bár, jó kérdés a vihar, napsütötte hegyekkel a háttérben), a benti jelenetek statikus beállításai, a sokszor felesleges némaság, a rengeteg – viccesnek szánt, de nem az – párbeszéd ismétlés (Lincoln levél    ) rettentően megnyújtják a filmet. A három órára duzzasztott játékidőben pedig elveszik minden,  ami igazán jó és ütős lehet a moziban, a három órás játékidőben a tarantinos humor sem képes dominálni. Van, ami van az jó is, de az egész tükrében ez is kevés – mint ahogy kevés IGAZÁN maradandó duma színesíti a filmet. Egyszerűen ez, így, ebben a mixben, de főleg ilyen hosszan nekem most kevésbé jött be: hiába a remek színészcsapat, hiába sok-sok stíluselem, ezúttal Tarantino szerintem túl sokat akart mutatni és markolni – és kifolyt a keze közül a film. Bizonyos elemei kétségkívül kiválóak, de összességében ez most csak




70%



.

R2-D2 írta:

Aljas nyolcas

A kinti vihar többszöri mutatása (bár, jó kérdés a vihar, napsütötte hegyekkel a háttérben), a benti jelenetek statikus beállításai, a sokszor felesleges némaság, a rengeteg – viccesnek szánt, de nem az – párbeszéd ismétlés (Lincoln levél    ) rettentően megnyújtják a filmet. A három órára duzzasztott játékidőben pedig elveszik minden,  ami igazán jó és ütős lehet a moziban, a három órás játékidőben a tarantinos humor sem képes dominálni. Van, ami van az jó is, de az egész tükrében ez is kevés – mint ahogy kevés IGAZÁN maradandó duma színesíti a filmet. Egyszerűen ez, így, ebben a mixben, de főleg ilyen hosszan nekem most kevésbé jött be: hiába a remek színészcsapat, hiába sok-sok stíluselem, ezúttal Tarantino szerintem túl sokat akart mutatni és markolni – és kifolyt a keze közül a film. Bizonyos elemei kétségkívül kiválóak, de összességében ez most csak

70%

Dettó, legfeljebb a sarokpontok mások .
Már az elején, a percekig közeledő lovaskocsinál fogadni mertem volna, hogy Tarr Béla fel lesz emlegetve .
.

.
Jessabelle

Idézet :

Hangulatilag amúgy ez a mozi is tök rendben van. A fények, a beállítások, a kamerakezelés, a hanghatások zseniálisak, a baldachinos ágy függönye mögötti sejtelmes mozgás, a tükörben felvillanó szellemlány nagyon jók. A rendező, Kevin Greuter szerintem jól ráérzett az egész hangulatra – hiába is próbálják a köpködők a Fűrész 6 és 7 után) az ő nyakába varrni az egészet -, a nagyobb problémát én a történetben, illetve annak éles váltásában látom. De még így is jobban bejött, mint a The Babadook…sőt, még a „kritikusok” által példának felhozott, számomra értetlenül ajnározott Titkok kulcsánál is. Mert ugyan hangulatilag valóban az áll ehhez a legközelebb, én attól sem voltam elájulva.

70%

Nekem mondjuk emlékeim szerint a Titkok kulcsa jött be jobban, de mert azt kb. 10 éve láttam utoljára, túl nagy összehasonlítás nincs   . Arra valahogy szívesebben emlékszem vissza.

Ennek is inkább a körítésével volt bajom, mert egyébként a kísértetes dolog, az egész Luisiana-mocsár-vudu háttér, és ami összeállt sztori a végére, egészen jó volt, Sarah Snookot és Mark Webbert is bírom. Nekem pont a töréstől jött be jobban, a nyomozgatás valahogy jobban érdekelt, mint előtte a rövidke riogatások, aminél most már kezdem kicsit unni, hogy van valami íratlan szabály a horrorosok többségénél, hogy mindenkit csak egyszer lehet egy éjszaka megijeszteni, és utána kötelezően át kell váltani reggelre.

Inkább apróságok zavartak, amik hiába látványosak, vagy legalább kevésbé elcsépeltek, semmi értelmük. Amit nagyon nem értettem, az a csaj apja, mert ugyan nincs gyerekem, de ha a lányomat hoznám haza a kórházból, akkor a szobáját előtte nyitnám ki, szellőztetnék, talán még a húsz éves port is feltakarítanám kicsit, nem akkor, amikor már ott dekkol a tolószékében (bár a sötét szobába betolásos jelenet egyébként a film egyik legjobbja). De ugyanígy nem hittem el, hogy az állandóan szottyos mocsárban húsz év alatt sem rohad szét egy fakoporsó, ahogy az egész videokazettás-kártyavetős motívumot is erőltetettnek találtam. Akkor inkább írt volna az anyja naplót...

6,5/10
.

.






Mélyütés





Azon gondolkodom, mi oka lehet annak, hogy Hollywood úgy rá van kattanva a bokszolós sportfilmekre… ha jól belegondolok, az ilyen zsánerű mozik nagy része e köré a sport köré íródik, néhány egészen érdekes és bátor vállalkozást leszámítva többnyire lecsúszott bokszoló tér vissza a ringbe, hogy újra a csúcsra érjen. Nincs ezzel nekem semmi bajom – bár egyáltalán nem vagyok sem ezen sport rajongója, sem értője – csak kicsit kezdem ezt is túlsúlyosnak érezni a sportfilmek világában. Biztos nem csak nekem nem nyújt önmagában katartikus élményt az, hogy két férfi véresre veri egymást a ringben, s az is biztos, hogy nem csak önmagában a boksz világában mozgó hatalmas pénz a motiváció… mindegy, annyira nem is akarok rajta gondolkodni. A Mélyütés tekintetében is arra voltam én is inkább kíváncsi, amit Niwrok is írt: menyire lesz hiteles az egész lecsúszás/felemelkedéstörténet.

Így írásomat kénytelen vagyok nagyrabecsült írótársam gondolataival kezdeni (ha már ő írt róla előbb): egyrészt, „aki egy sportdrámát látott, az látta az összeset”, illetve „a kérdés az, hogy kezdőként kell-e valakinek feljutnia a relatív csúcsra, vagy egy mélyrepülés után kell a szarból kivakarnia magát a korábbi bajnoknak”. Eme két kijelentés mellé tenném hozzá kiegészítésként azt, hogy szinte elképzelem, hogy az Álomgyárban van egy könyvtár, ahol a különböző típusú filmek szakkönyvei szerepelnek a polcokon, így pl. a „Hogyan készítsünk katasztrófafilmet?” (ld. Törésvonal) mellett minden bizonnyal ott van a „Hogyan készítsünk sportdrámát?” kiadvány is. A Mélyütés pedig sajnos szimplán ebből a tájékoztatóból készült – nem is lenne ebben semmi meglepő, ha az írót nem annak a Kurt Sutternek hívnák, akinek a SoA 7 évadnyi kalandját köszönhetjük (minden hibái ellenére). Így, utólag kicsit meglepődtem ezen, menet közben csupán csak bólogattam a sablonelemek és kiszámítható történések egymás után pakolásán, de a fene se gondolta volna, hogy egy jó „agy” is képes ilyen átlagosat alkotni. A rendező, Antoine Fuqua nekem nem volt garancia semmire, elég szélsőséges az életműve, a Mélyütés még valahogy jól bele is illik a közepébe: egy sima biztonsági játék, egy töltött káposzta újramelegítése, amihez viszont szereztek egy egészen különleges összetevőt, fűszert, egy színészt, akivel eladhatják az egészet: egy bizonyos Jake Gyllenhaal nevű zsenit. Miatta és általa lett értékelhető ez az újabb bokszmeccs, nélküle az egészet le lehetne húzni a WC-n…

S hogy miért írom ezt? Hát pont azért, amit Niwrok is felemlegetett: a mozi legnagyobb kérdése, mennyire tud hiteles lenni a sokadszor elmesélt történet, illetve hogy mennyire lehet azonosulni azzal a sportolóval, akinek életében törés következett be. Nos…nekem.. bajosan. Kezdjük az elején: Billy Hope (Jake) egy igazán sikeres, profi ökölvívó, évek óta félnehézsúlyú világbajnok, élete siker, pénz, csillogás. A nőket direkt kihagytam, mert csupán két nő van életében: felesége, Maureen (Rachel Mcadams), illetve lánya, Leila (Oona Laurence) -    , nem, nem az arab démon… Bill élete majdnem maga a tökély, azt leszámítva, hogy gyakorta véresre verik a ringben, vélhetően szép summákat akaszt meccsenként – no meg gyűjtögeti a címeket. A legutolsó sikere után (amivel kapcsolatban egyébként valami fura mazochista fennhangot is becsempésztek a filmbe) azonban a kedves felesége – aki egyben tanácsadója is – épp ráveszi egy hosszabb pihenésre, ami persze nem tetszik a srácot körülvevő „barátoknak”.  Itt meg kell álljak két pillanatra: az egyik, hogy milyen zseniális húzás lett volna, ha Maureen halála nem lett volna véletlen baleset, pontosabban a történet szánt volna rá konkrét szálat ennek kiderítésére, illetve, hogy ha a nő volt a tanácsadó, akkor nyilván tisztában volt a család anyagi helyzetével, így azzal is, hogy egy hosszabb szünetbe nem rokkan bele a kassza. Ezek tükrében igazán érdekes és bagatellizált Mauren halála – akit, megjegyzem, magam sem hiányoltam később – ugyanis ami utána következik, az az én józan paraszti eszemnek teljesen ellentmond … nesze neked hitelesség.

Már az ominózus „balhé” is sántít, bár azt még betudom Hope szélsőségesen indulatos és erőszakos jellemének, viszont utána… semmi nem működik. Mindenekelőtt a gyász fura nekem (annak ellenére, hogy képileg, zeneileg rendkívül hatásos és tiszteletreméltó): az addig rendben van, hogy valaki megzakkan a felesége elvesztésétől – no de hogy egyidejűleg elhatárolódjon a saját gyerekétől is? Ezt így, szülőként képtelen vagyok elfogadni… azt hiszem egyébként, e filmnél is a nézőpontbeli különbség az életkörülmények természetes velejárója, számomra Hope minden egyes tette a temetés után irracionális és hiteltelen. Én hótzicher, hogy nem innám seggrészegre magam, én hótzicher, hogy a lányom mellett lennék és őt vigasztalnám és én hótzicher, hogy nem próbálnám meg kinyírni magam. Az egész figura, akivé Hope átalakul, számomra egy szánalmas barom – akiről mondjuk a film története szempontjából megértem, hogy annak kell lennie – de nekem teljesen hiteltelen és mindenekelőtt érdektelen alak lett. Mindezt pedig tetézi a néhány hét alatt bekövetkező anyagi csőd… nos, szerintem ilyen sincs. Ennyi idő alatt (bár már megint nincs semmi viszonyítási alap, hacsak nem a lány felnövése) ez totál bullshit – ez így csak akkor lehetne, ha a kalapos barát folyamatosan tömte a zsebét Hope pénzével – viszont akkor meg megint van egy szál, amit nagy ívben leszartak, viszont ami még érdekes lehetne. Képtelenségnek tartom, hogy egy ilyen körülmények között élő bajnokot csak így kiszórjanak a lakásból ilyen rövid idő alatt… ez minimum egy, másfél év idáig eljutni. Totál homályos és nagyvonalú az egész, arra épít (megint), hogy hülye néző, ne gondolkozz, csak örülj a felemelkedésnek. Mi jó mélyre dobtuk a faszit a kútba, te csak azt nézd, hogy mászik ki.

Egyébként az még nem is volt rossz. Már azon túl persze, hogy totál sablongyűjtemény volt az egész: még a Bombajó bokszoló is beugrott róla, nemhogy a Rocky. A káromkodásmentes edzőtermen felröhögtem – egyszerűen szimpla fantasy az ötlet – a kis néger csákóra meg csupán két perc jut, így azt a drámát sem igazán lehetett átérezni. Úgy éreztem, simán egymás mellé vannak pakolva a különböző elemek az oktatókönyvből, de arra sem vették a fáradtságot, hogy mindezeket összekössék épkézláb módon. Nekem a nevelőotthonos rész is irtó ciki – úgy unblock az egész – de lehet, ebben az idióta Amerikában ez így normális… én mindenesetre teljesen máshogy képzelnék el egy ilyen szitut, én totál máshogy viselkednék azért, hogy visszakapjam a lányom. Egyedül a finálé tetszett, a végső bunyó (naná), ahol a legérdekesebb újítás az volt, hogy Hope ember maradt, pontosan arra már emberré vált. Valami egészen fura mód nem hiányzott a bosszú felemelő érzése – talán pont ezért is nem kerestek fix tettest Maureen halálához. Érzelmileg, látványilag, hangulatilag nagyon rendben van, s talán még az ember könnye is ki tud csordulni… igaz, ez főleg Leilára váltásoknak köszönhető…

Ettől függetlenül a Mélyütés nem pocsék film. Méghozzá egyetlen egy dolog miatt nem az, a főszereplő miatt. Kérem, amit Jake itt művelt magával, az szinte Christian Bale-i magasság, ahogy kinéz, amit megtett a hiteles mejelenésért, amit megtanult ebből a sportból, az szenzációs. Komolyan, csak miatta is érdemes megnézni a filmet, de nem azért, hogy azonosuljunk vele és kedvenc karakterünk legyen (mert igazából egy segg), hanem mert az ilyen színészi átalakulások mindig elképesztőek. Fuqua néhány beállítása is egészen kiváló, bár a POV bokszmeccs néha erős émelygést okozott – de a film fényképezése, képi világa hibátlan. A film inkább a történetvezetésben és dialógusaiban bukott meg nálam, mert annak ellenére, hogy több sportdrámát láttam, s tényleg mind egyforma, csak nagyon kevés olyan főhőssel találkoztam, akivel ennyire nem tudtam volna mit kezdeni. Ennél még a robotbunyós Vasököl is nagyobb érzelmi hatással volt rám pedig a faszi ott sem volt igazán az apák mintaképe. S a végére még valami (miután nem tudom, olvastatok-e más kritikát a filmről): egy írásban olvastam, mekkora mellényúlás megint a magyar cím, hogy az eredeti Southpaw sokkal inkább kifejezi azt a balkezes ütést, azt a váltást, amivel végül is Hope újra felér a csúcsra…

Nekem ez, most, így, ilyen keverésben nem tetszett. Csak Gyllenhaal miatt nem kap kevesebbet.




70%




.

R2-D2 írta:

Mélyütés

A film inkább a történetvezetésben és dialógusaiban bukott meg nálam, mert annak ellenére, hogy több sportdrámát láttam, s tényleg mind egyforma, csak nagyon kevés olyan főhőssel találkoztam, akivel ennyire nem tudtam volna mit kezdeni. Ennél még a robotbunyós Vasököl is nagyobb érzelmi hatással volt rám pedig a faszi ott sem volt igazán az apák mintaképe.

Nekem ez, most, így, ilyen keverésben nem tetszett. Csak Gyllenhaal miatt nem kap kevesebbet.

70%

Érdekes a Vasököl felemlegetése. Én spec sokkal jobban be tudok fogadni egy figurát, aki a felesége halálától megmakkan, úgy a "klasszikus" módon, szétcsúszva és befordulva, mint egy olyat, amelyik alapjáraton egy felelőtlen tuskó, aki kiárusítja a gyerekét, csak hogy ezt az életmódját egy kicsit tovább folytathassa .

De nem látjuk nagyon máshogy, ugyanazokat a sarokpontokat emelted ki, csak hát a pia... az nálad mindig legalább -1 pont.
.