Általános film topik

.
Szemet szemért - A múlt árnyai / Quien a hierro mata

Ha már Luis Tosar   ...

A hírhedt spanyol maffiafőnök Antonio Padín egészségi állapotára tekintettel kegyelmet kap, hogy a börtönkórház helyett egy idősek otthonában tölthesse el utolsó napjait. Mivel nincs sok ideje hátra, a hálózatának fennmaradása is kérdéses, mert hiába van két fia, igazából egyiküket sem tartja sokra, sem a beszarinak nevezett Tonot, sem a forrófejű Kikot, ami persze a családon belül is viszályokhoz vezet. Az öreg azonban már egyáltalán nem akar az üzlettel foglalkozni, megérdemeltnek tartja a pihenést, hogy nyugalomban várhassa a halált, amit az otthon egyik barátságos ápolója, Mario tesz még kényelmesebbé. Mario előtt azonban nem ismeretlen az Antonio Padín név...

Bár nincs az a tökéletesen kiforrott forgatókönyve, néha kicsit csapongónak éreztem, de összességében egy izgalmas, fordulatos sztori jött ki belőle. Éppen olyan érdekes volt az, ahogy Mario megítélése alakul a film alatt, mint az, ahogy a betegsége miatt Padín folyamatosan épül le, és ahogy kiderül ennek az oka, a fiúk közül meg elsőre Kiko egy igazi baromarcnak tűnt, de a végére, ahogy összeérnek a szálak, egy olyan baromarc lett belőle, akire azt mondja az ember, hogy még ő sem érdemel olyan sorsot, ami jut neki (Enric Auquer alakítása pedig külön is megragadt a fejemben). Ha ennyit spoilerezhetek, ez egy olyan film, ahol mindenki megpróbál kibaszni mindenkivel, csak aztán a kapcsolati hálók, a múlt és a véletlenek folytán minden félrecsúszik, és a végén senkinek nem lesz oka nevetni.

7,5/10
.

.
Vivarium

Az óvónőként dolgozó Gemma, és a párja, Tom a közös otthonuk megvételére készülnek. Bár sok házat megnéztek már, de egyik sem tetszett nekik igazán, így most egy új lakóparkra kíváncsiak, hátha az lesz a megfelelő. A Yonder-parkban azonban már az ingatlanügynök sem túl bizalomgerjesztő, a ház meg hiába olyan, mint ami egy mesekönyvből lenne, steril színeivel, a környék meg az egyforma épületeivel és utcáival inkább riasztó, mint otthonos. A pár már alig várja, hogy kellő udvariassággal leléphessenek innen, de amikor a bejárás végén indulnának, az ügynököt mintha a föld nyelte volna el, ők pedig hiába bolyonganak az egyforma utcák és házak között, képtelennek látszanak kijutni erről a helyről.

Hasonló az alapötlete, mint pár hónapja a The Roomnak, és vannak is benne jó ötletek, de a rendező jobban járt volna, ha marad a rövidfilmeknél. Egy Homályzóna-epizódra még csak elég az, amit itt látni, az egyre szorosabbra záródó csapdával meg a bizarr szereplőkkel (Senan Jennings például remek választás), de ahogy Tom csak azt a hülye gödröt ássa, Gemma pedig ugyanazt csinálja körülötte, így ez a közepén elég unalmassá vált. Maga a motívum, amit az elején szinte szájba rágnak a kakukkal, az szépen ki lett bontva és bemutatva, benne van az egésznek a tragédiája és a trükkök a házzal is érdekesek... de úgy 40 percre kellett volna visszavágni.

6/10
.

.
A párbaj / The Duel

Ez meg a Vadászatra hajaz, persze csak elég messziről, mert itt nem az áldozatok vannak fókuszban, hanem a hatóság. Az 1880-as években egy fiatal Texas Rangert azzal bíznak meg, hogy járjon utána a folyóban időnként felbukkanó holttestek eredetének... na persze nem mintha pár mexikói hullája annyira érdekelne bárkit, hanem mert az egyik áldozatot rokoni szálak fűzték a mexikói vezérkar egyik tagjához. David így felkerekedik a kis asszonykájával, Marisollal, hogy álnéven beépülve a gyilkosságok feltételezett helyszínéhez közeli kisvárosban próbáljon kideríteni valamit. Azt már a megbízás átvételekor megtudja, hogy a várost prédikátorként és polgármesterként szinte teljhatalommal irányító Abrahamnak valószínűleg köze lehet a gyilkosságokhoz, de egyben azt is, hogy Abraham az a férfi, aki húsz évvel korábban egy párbajban megölte David apját.

Mostanában ritkán látni westernt, ebben meg lett is volna annyi téma (a vallási köntöstől kezdve a személyes konfliktusokon át az embervadászatig), de sajnos ez most az az eset, hogy amikor túl sok a "lóerő", akkor időnként szétszalad a "ménes". Hiába az egyébként jó színészek (Woody Harrelson, Liam Hemsworth, Emory "Varg" Cohen felbukkanásán meg egyenesen felröhögtem ... ) és a sokrétű alapanyag, ha ezekből a végeredmény különösebben nem lesz érdekes. A vallási rész például elég érthetetlen lett (mert ha arra akarták kifuttatni, amire, akkor Marisollal sokkal többet kellett volna foglalkozni), és a kakaskodásból is lehetett volna többet a filmbe írni, ha már az a címe, ami. A prédás szál, főleg annak a vége a kocsmában, és az azt követő események viszont egész jók lettek, talán a legjobbak az egész filmben.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Szemet szemért - A múlt árnyai / Quien a hierro mata

Ha már Luis Tosar   ...

Ha ennyit spoilerezhetek, ez egy olyan film, ahol mindenki megpróbál kibaszni mindenkivel, csak aztán a kapcsolati hálók, a múlt és a véletlenek folytán minden félrecsúszik, és a végén senkinek nem lesz oka nevetni.

7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Vivarium

Maga a motívum, amit az elején szinte szájba rágnak a kakukkal, az szépen ki lett bontva és bemutatva, benne van az egésznek a tragédiája és a trükkök a házzal is érdekesek... de úgy 40 percre kellett volna visszavágni.

6/10
.

Niwrok írta:

.
A párbaj / The Duel


Mostanában ritkán látni westernt, ebben meg lett is volna annyi téma (a vallási köntöstől kezdve a személyes konfliktusokon át az embervadászatig), de sajnos ez most az az eset, hogy amikor túl sok a "lóerő", akkor időnként szétszalad a "ménes".

6,5/10
.

Most akkor hogyan is van a ki nem bír követni kit??

Köszi, ezek közül a spanyol érdekel. Amúgy is most akartam áttúrni a Fórumot és újraírni A LISTÁT, ez felkerül rá.


.

.
Üveg / Glass

Harmadszor is bedőltem... Azt hittem, ha már a pszichoterápia a történet része, akkor lesz valami kis fejtegetés ennek a most már trilógiává bővült sorozatnak a főszereplőiről, és az érdekelt volna. Shyamalan viszont ehelyett még mindig azt a képregényes vonalat akarta erőltetni, amiről a szerintem halálosan unalmas Sebezhetetlenben már mindent elmondott, de még két órán át akarta rágni a gittet. Így aztán nem történik benne semmi más, csak a terápia ürügyén összemesélik ezt a három fickót, hogy aztán a végén egymásnak eresszék őket, és kész. Semmi olyan nem volt benne, ami nem volt már benne eddig is, vagy ami nem valami erőltetett képregényes klisé. Az a két szerencséje, hogy ezeket a színészeket szívesen nézem, meg egyébként a sidekickek csapata nem volt rossz, így még mindig talán a sorozat legjobban sikerült darabja... ennyivel...

6/10
.

R2-D2 írta:

Holtodiglan (újranézve)

Visszaolvastam, mit is írtam róla anno, nem emlékeztem rá, hogy igazából még tetszett is... de legalább kevésbé volt kényelmetlen az, hogy másodszor is tetszett. Amy eltűnése, annak magyarázata, az egész kigondolt szivatás másodjára is zseniális volt, s kb ugyanott bicsaklott meg megint a film, mint két éve: a kirablásánál. Onnantól nekem kissé kapkodó, fura és hiteltelen az egész - legfőképp az, ahogy a hirtelen hazatért nőt a közvélemény, a kórház és a rendőrség kezelte. Sőt arra sem emlékeztem, hogy hazatérése után volt még fél óra hátra...

De összességében jó volt, mea culpa: talán nem csak hajszálnyival jobb, mint az A lány a vonaton.

Én anno 7-et adtam rá, a "Jó, de egyszernézős" filmek pontját, de mert azóta Gillian Flynn több női karakterével is találkoztam, és Amy karaktere sokszor előkerült, így újranéztem.

Sokkal jobb volt, mint elsőre láttam. Ez talán annak is betudható, hogy elsőre kriminek vártam, annak néztem, és annak az összes csavarjával, nyomával és botlásával együtt sem volt a legjobb. A hasitasi leejtése annyira erőltetett, hogy ami utána van, azt önmagában erőltetetté teszi, bármilyen jó is lehetne.

Mert drámának zseniális, és úgy tud érzelmileg sokszínű, összetett lenni, hogy közben egy rideg és őrült sakkjátszma az egész. Egy házasság, ami a tettetésre, a kölcsönösen kielégítő megjátszásra épül... hát ennyire még Underwoodék kapcsolata sem volt elbaszott. Az is durva, hogy a férfi karakterek itt mind csak kísérők, mellékszereplők (és Affleck tényleg nem jó a szerepre, egykedvűen veszi tudomásul azt is, hogy a felesége eltűnt, meg azt is, hogy a felesége halálsorra akarja juttatni... ha a macskája veszett volna el, talán az is jobban meglátszott volna rajta), viszont van négy olyan erős női figurája (Amy, Amy anyja, Margo és a rendőrnő), akikből ha egy-kettő van egy könyvben, már abból is világsiker lesz. És pont ezért durva, hogy a média hatalmáról közben az jutott eszembe, hogy ez a film ma már talán ki sem jöhetne... a #metoo korában hogy nézne már ki egy film egy kontrollmániás, szociopata gyilkos ribancról?

Most már tényleg olvasnom is kell valamit Gillian Flynntől... közvetlenül, nem csak előrágva...

8,5/10
.

.
The Angel

A XX. század közepén a közel-keleti konfliktusok egyik góca volt az Izrael és Egyiptom közötti határ, különösen azóta, hogy a Hatnapos Háborúval a zsidó állam (erőteljes amerikai támogatással) megalázó vereséget mért az egyiptomi hadseregre, elfoglalva a Sínai-félszigetet. Bár Izrael és Egyiptom a nagyhatalmak játszmájában is fontos szerepet játszott, egyiptomi politikai körökben, ha halkan is, de időnként előkerültek olyan gondolatok, hogy az egyre gyengébb lábakon álló Szovjetunió helyett a USÁ-val kellene diplomáciai kapcsolatokat keresni, különben a háború elkerülhetetlen és véres lesz. Ezen az állásponton van a korábbi egyiptomi elnök veje, Ashraf Marwan, aki úgy gondolja, gondosan csepegtetett információkkal sikerülhet olyan módon alakítani a háborút, hogy az ne járjon totális vérontással... még ha ehhez kapcsolatba is kell lépnie a Moszaddal.

Kellemes film egy újabb elemről a történelmi kirakósban, de talán egy kicsit túl ponyvaszerűen lett előadva. A korrajz remek, a hangulat szintén, és a kémkedésből eredő feszültség is megvan itt-ott, de a pókeres hasonlat meg a farkast kiáltó kisfiú meséje, mint használati útmutató túl erőltetett lett a végére, a magánéleti szálból meg folyton az jött le, hogy Ashraf egy playboy, aki túl nagy tétben kellett játszani. Különösen furcsa volt egy kémfilmtől az, hogy éppen a kémkedéssel magával foglalkozik a legkevesebbet, amiből sokszor csak annyit látni, hogy a fickó néha magához vesz egy dossziét, azt elviszi a Moszadnak, azok meg malmoznak felette, hogy elhiggyék-e vagy sem.

7/10
.

.
Áldozat? / Elle

"A szégyen nem elég erős érzés ahhoz, hogy bárkit visszatartson. Nekem aztán elhiheted."

Bár kétségtelen, hogy a kiszámíthatatlanság egy filmnek sem válik hátrányára, attól még egy film sem lett jó, hogy következetesen szembe megy azzal, amit a néző egy adott filmbeli történéstől vár. Ilyen például az is, hogy a középkorú, sikeres üzletasszony Michéle-t egy kellemes otthoni uzsonna közben megerőszakolja a lakásba betörő, maszkos idegen, és ez nemhogy meghatározó lenne a film további cselekményére, hanem kb. akkora jelentősége lesz, mintha egy enyhe lefolyású nátha döntötte volna le a nőt. Miközben a legtöbb ajánló bosszúfilmként próbálja eladhatóvá tenni, ahol az áldozat hosszú nyomozás után macska-egér játékba kezd megerőszakolójával, a valóságban a még oly realistának látszó történet is a szürrealizmusba és groteszkbe tett kiruccanás (egyesek ezt hívják fekete humornak), valamiféle szatíra a középpolgári létezés játszmáiról és perverzióiról.

A kritikák általában Michéle-t emelik ki, vele meg azt a határozottságot, hogy a nő mennyire nem akar áldozat lenni semmiben, még a megerőszakolásában sem, és Isabelle Huppert alakítására élezik ki a filmet, számomra éppen ezek voltak a gyenge pontjai a mozinak. Hupperttől ezt a karaktert már sokkal intenzívebben megkaptam a Zongoratanárnőben, Verhoeven rendezői látásmódja pedig hol idétlen (ld. autóbaleset), hol erőltetetten botrányos (mint amikor a megerőszakolás egy baráti vacsorán lesz a csevegéshez feldobott téma). Az erőszak kezelésének abszurditását és az abból eredő sztoriszálat levéve viszont egy egészen jó kis családi dráma lehetett volna ebből, a börtönben életfogytiglant töltő, sorozatgyilkos apával, a fiatal dzsigolójával hetyegő anyukával, az írói válságban és kapuzárási pánikban depiző ex-férjjel, az egyszer-majdnem-leszbiztünk legjobb barátnővel, akinek a férjével Michéle félredug, a kétségbeesetten felnőttként bizonyítani akaró fiúval és annak picsa barátnőjével, a képmutató szomszédokkal, meg az egész céges, játékfejlesztő miliővel, amiben az a legfontosabb, hogy a mutáns ork minél kéjesebben nyomja fel a csápjait a papnőnek, hogy a sok kis incel kocka elélvezzen rá... és abból, hogy mindezek milyen viszonyban állnak Michéle-lel. Az egy jó film lett volna számomra, ezt így csak végignéztem.

6/10
.

.
Tyler Rake: A kimenekítés / Extraction

Az egykori tengerészgyalogos veterán Tyler Rake a fia halála és a házassága széthullása után egy nemzetközi zsoldoscsapat oszlopos tagjaként hajt végre öngyilkosnak is beillő akciókat, jó pénzért bárkinek. Legújabb feladata, hogy egy indiai drogbárónak a rivális bűnbanda által elrabolt és Bangladesbe hurcolt tinédzser fiát szabadítsa ki és juttassa vissza Indiába. Tyler mögött azonban hiába áll egy jól szervezett és felszerelt osztag, támogatva bármiben, ahogy a nyílt színen kommandózik, még az sem elég arra, hogy kivédje a megbízó magánakcióját, és azt, hogy Bangladesben szó szerint mindenki rájuk kezd vadászni kb. öt perc után, a hadseregtől kezdve a rendőrségen át az utcakölykökig. Neki még egyedül talán nem is lenne akkora probléma kijutni, csak hát van vele egy "csomag", akit jó lenne élve leszállítani.

Mondhatnám, hogy csak egy "sima" macsómoziról van szó, ahol sokat lőnek, robbantanak és verekednek, két ilyen között meg nagyon sokat lelkizik mindenki, hogy lássuk, hogy a kőkemény, vérmocskos külső érző belsőt takar. Ennél azonban kicsit több lett, szerintem köszönhetően annak, hogy a Marvel-filmekkel hírnevet és nálam akciófilmek terén maximális elismertséget szerző Russo-tesók bábáskodtak felette. Okkal nincs sok bizalmam abban, amikor egy filmet egy népszerű blockbuster írója / sminkese / kaszkadőre / vizesfiúja rendez, de Sam Hargrave nagyjátékfilmes próbamunkája egyértelműen a jobbak közül való. Néha kicsit sok az akrobatika a bunyóban (nem "Rajtaütés-szintű" sok, de azért egyszer-kétszer elég közel hozzá...), a robbanások elég bénácskák (egy felrobbanó tuk-tuk is képes ötméteres lángcsóvát csinálni), és időnként simán videójátékos hangulata van, ahogy Tyler öröklőszer-cheattel nyomja le a századik rá rohamozó ellent is, de a harcok dinamikája, az összekötései és a rétegei elég látványosak és ötletesek. Dicséretes, hogy Hargrave az adrenalin fokozásáért vágatlan felvételekkel próbálkozik, tetszett, ahogy a harcok időnként "szintet" vagy stílust váltottak, és a kellékhasználat is feltűnően jó egy-két helyen (és itt nagyon nem a gereblyére gondolok (biztos van, akinek poén, hogy a "rake" Tyler nevéből gereblyét jelent, ha már kétszer is utalnak rá... ), hanem mondjuk az ellenfél fejére rárúgott asztalra). A karakterekkel és a színészekkel is elvoltam, Chris Hemsworth szerintem remek akcióhős lesz később is, David Harbour (a Stranger Things sheriffje) miatt is bírtam Gaspar figuráját, jó az Ovit játszó kiskölyök, de szerintem a legkeményebb arc az összes egyszemélyes hadsereg mellett is Fahrad volt, az utcagyerek.

Szóval egy sima macsómozi... de azért csak írtam róla egy fél képernyőnyit .


8/10
.

Niwrok írta:

.
Tyler Rake: A kimenekítés / Extraction

Az egykori tengerészgyalogos veterán Tyler Rake a fia halála és a házassága széthullása után egy nemzetközi zsoldoscsapat oszlopos tagjaként hajt végre öngyilkosnak is beillő akciókat, jó pénzért bárkinek. Legújabb feladata, hogy egy indiai drogbárónak a rivális bűnbanda által elrabolt és Bangladesbe hurcolt tinédzser fiát szabadítsa ki és juttassa vissza Indiába. Tyler mögött azonban hiába áll egy jól szervezett és felszerelt osztag, támogatva bármiben, ahogy a nyílt színen kommandózik, még az sem elég arra, hogy kivédje a megbízó magánakcióját, és azt, hogy Bangladesben szó szerint mindenki rájuk kezd vadászni kb. öt perc után, a hadseregtől kezdve a rendőrségen át az utcakölykökig. Neki még egyedül talán nem is lenne akkora probléma kijutni, csak hát van vele egy "csomag", akit jó lenne élve leszállítani.

Mondhatnám, hogy csak egy "sima" macsómoziról van szó, ahol sokat lőnek, robbantanak és verekednek, két ilyen között meg nagyon sokat lelkizik mindenki, hogy lássuk, hogy a kőkemény, vérmocskos külső érző belsőt takar. Ennél azonban kicsit több lett, szerintem köszönhetően annak, hogy a Marvel-filmekkel hírnevet és nálam akciófilmek terén maximális elismertséget szerző Russo-tesók bábáskodtak felette. Okkal nincs sok bizalmam abban, amikor egy filmet egy népszerű blockbuster írója / sminkese / kaszkadőre / vizesfiúja rendez, de Sam Hargrave nagyjátékfilmes próbamunkája egyértelműen a jobbak közül való. Néha kicsit sok az akrobatika a bunyóban (nem "Rajtaütés-szintű" sok, de azért egyszer-kétszer elég közel hozzá...), a robbanások elég bénácskák (egy felrobbanó tuk-tuk is képes ötméteres lángcsóvát csinálni), és időnként simán videójátékos hangulata van, ahogy Tyler öröklőszer-cheattel nyomja le a századik rá rohamozó ellent is, de a harcok dinamikája, az összekötései és a rétegei elég látványosak és ötletesek. Dicséretes, hogy Hargrave az adrenalin fokozásáért vágatlan felvételekkel próbálkozik, tetszett, ahogy a harcok időnként "szintet" vagy stílust váltottak, és a kellékhasználat is feltűnően jó egy-két helyen (és itt nagyon nem a gereblyére gondolok (biztos van, akinek poén, hogy a "rake" Tyler nevéből gereblyét jelent, ha már kétszer is utalnak rá... ), hanem mondjuk az ellenfél fejére rárúgott asztalra). A karakterekkel és a színészekkel is elvoltam, Chris Hemsworth szerintem remek akcióhős lesz később is, David Harbour (a Stranger Things sheriffje) miatt is bírtam Gaspar figuráját, jó az Ovit játszó kiskölyök, de szerintem a legkeményebb arc az összes egyszemélyes hadsereg mellett is Fahrad volt, az utcagyerek.

Szóval egy sima macsómozi... de azért csak írtam róla egy fél képernyőnyit .


8/10
.

Ha még egy fél képernyőnyit írtál volna, akkor tegnap éjjel (és ugye ma) más elfoglaltságot kellett volna keresnem magamnak.

Amúgy maxi egyetértek, a gereblye nekem nem esett le, de szép találat!


.

Niwrok írta:

.
Aterrados

Leginkább azért nem, mert a korábbi, már nyugdíjazott rendőrfőnök az utóbbi években a természetfeletti felé fordult, és a jelek alapján most is erre gyanakszik.

8,5/10

Boncmester, kedves kolléga, boncmester... vagy halottkém, ahogy tetszik.


.

.
Varga Katalin balladája

Amikor a falubeli pletykákból Katalin férje, Zsigmond megtudja, hogy nem ő a vér szerinti apja a fiuknak, Orbánnak, elzavarja otthonról mindkettejüket, így Katalinnak és a fiának egy szekérrel kell útnak indulniuk szinte a semmibe. Zsigmond még Katalin magyarázatát sem várja meg, pedig nem egyszerű hűtlenségről van szó, hanem arról, hogy a nőt a szüleitől autóstoppal hazafelé tartva megerőszakolták, és a gyerek is ebből született. Eddig is szégyennel vegyes fájdalom volt Katalinban a két férfi iránt, most viszont, hogy a titka kiderülésével az élete tönkretevőit is látja az elkövetőkben, ezek az érzések bosszúvággyá formálódnak. Noha a fia elől továbbra is titkolni próbálja, hogy miért kellett eljönniük otthonról, ahogy azt is, hogy hova tartanak, de eltökélt szándéka lesz, hogy megkeresse a két férfit, és megölje őket.

Azt hiszem, ezeket a típusú filmeket hívják "rape&revenge" moziknak, ahol a megerőszakolt nő véres elégtételt vesz, de azért ebben a filmben nem a trancsír dominál, hanem a dráma. Ezért is sokkal lassabb, merengősebb, inkább Katalin lelkivilágával foglalkozik, és persze tömve van hosszan kitartott életképekkel is, ahogy csörgedezik egy patak vagy ahogy a domboldalban terelik a birkákat. Kicsit a korszak lepett meg, amiben játszódik, nekem az első 10-15 perc alapján nem esett ez le, csak amikor Katalin elkezd "jelerősségről" beszélni, másrészt vannak benne elég jó jelenetek, megidézve Katalin régóta eltemetett félelmeit és fájdalmát. Drámaként akkor a legjobb, amikor Katalin elér a tényleges elkövetőig, a csónakos és a borozós jelenet is érdekes feszültséggel bír, ahogy "tettes" és "áldozat" megbeszélik további sorsukat.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Adaline csodálatos élete / The Age of Adaline

Újabb felnőtt mese a szerelem erejéről és időtlenségéről, ami egy kicsit kavar az idősíkokkal, mondjuk mint a Benjamin Button élete, az Időről időre vagy az Időutazó felesége.

Az 1908-ban született Adaline ugyanis, miután az első férjét eltemette, egyedül nevelve a kislányát, harminc éves kora körül bizarr balesetet szenved, aminek következtében a teste megáll az öregedésben. Szembesülve azzal, hogy ez az évek során micsoda gyanakvást és fenyegetést szül, Adaline kialakította a saját életritmusát, amiben tízévente új személyazonosságot vesz fel, és új helyre költözik. Ez az élet azonban magányos, túl hosszú időt senki mellett nem tölt el, bármilyen erős érzelmek is kötötték őket össze. Most, bőven túl a századik születésnapján Adaline -akkor éppen Jenniferként- találkozik egy férfival, akiért a kortalan nő talán képes lesz áttörni a titkok falát.

A film így alapvetően egy romantikus mese, de néhány drámai vonással, nem csak abban az értelemben, ahogy Adaline erre az életre kárhoztatja magát az állapota miatt, de sokkal inkább a lánya miatt, akivel végig a filmben nagyon sajátos Adaline kapcsolata (szó szerint kell érteni, hogy akár az anyja lehetne). Nagyvonalakban nem volt rossz, de a közepére eléggé leült a dolog, hiszen az ismerkedési szakaszban semmi jelentősége annak, hogy Adaline nem öregszik, és kifejezetten kínosak voltak azok a narrációk, amikor valami tudományos hablattyal próbálták megmagyarázni az Adeline-nel történteket, aminek egy mesében pont semmi értelme.

Érdekes aktualitást adott a filmnek, hogy az történt benne, amiről a héten beszélgettünk a Solo kapcsán: itt a fiatalkori Harrison Ford szerepét tényleg Anthony Ingruber kapta meg   .


7/10
.

Számomra az egész mozi legjobb és legörömtelibb pillanata az volt, mikor az ifjú Harrison Ford képében feltűnt a srác... A mai napig nem tudom elfogadni a Disney elbaltázott castingját a Solo film ügyében...

Köszi, ez sem volt rossz, én is kb. arra lőttem be, mint te. Viszont nekem sokkal inkább a Hegylakó lebegett a szemeim előtt, mint viszonyítási pont, az idősíkokkal való keverést én nem éreztem annyira jelentősnek. Nekem kissé túl szirupos volt, sokkal jobban tudtam volna élvezni, ha Adaline életének állomásait kötötték volna a múlt század fontosabb eseményeihez. Ez, így nekem csak egy sima szerelmi történet lett, egy hülyeséggel megmagyarázott balesettel kezdve és annak egy banális visszafordításával.

Az viszont jó volt, hogy a nagyi volt a lánya...

.

Niwrok írta:

.
Mindenki tudja / Todos lo saben

Az Argentínába kitelepült Laura a gyerekeivel évek után tér haza a szülőfalujába, hogy részt vegyen a húga esküvőjén. Az egész család, sőt az egész környék a nagy napra készül, Laura szívesen nosztalgiázik a régen látott ismerősökkel, a lánya, Irene pedig a környéket fedezi fel nagy lelkesen, hogy aztán a lakodalomban már mindenki ott legyen, aki számít. Az ünnepség összképét csak egy kellemetlen zápor és egy rövid áramszünet rontja, de ahogy elszivárognak a vendégek, a család pedig elkezd nyugovóra térni, Laura ijedten veszi észre, hogy Irene nincs az ágyában. A családtagok a tinilány keresésére indulnak, mert először csak arra gondolnak, hogy kiszökött éjszakára valamelyik helyi fiúval, de egy sms után a legrosszabb rémálmuk válik valóra: Irene-t elrabolták, és váltságdíjat kérnek érte.

A Nader és Simint is jegyző Asghar Farhadi ezúttal Spanyolországba helyezte a történetét, remek spanyol színészekkel, de amúgy a tőle már megszokott Családi Kör típusú filmet kaphatja most is a néző. A bevezető a lagziig még csak arra jó, hogy a családi kapcsolatokat kicsit megismerje az ember, Irene elrablásával aztán persze felszínre kerülnek az ellentétek, az akár évtizedes sérelmek, amiket mindenki tud (vagy pletykál), de amikről senki sem beszél... legalábbis eddig. Az igazi csavar pedig nem is maga a filmben történtek, hanem a vége, az ugyanis nyitva marad, és a nézőre vár, hogy a maga számára eldöntse, mi is hangzik el azon a beszélgetésen, és milyen eredménnyel.

Az viszont igaz, hogy a cselekmény valahogy magától értetődő, kevesebb benne az izgalom és az "egzotikum", így azért nem egy Nader és Simin, de azért elég jó.

8/10
.

Ez is kipipálva...

Ez viszont annyira nem jöt be, mint neked. A film eleje, kb míg a kislány eltűnik, számomra kifejezetten unalmas volt. Akkor sem - de igazából az után sem - volt egyértelmű, ki kicsoda a családban, valahogy olyan káosznak tűnt az egész. Jóformán semmi nem történt, persze, lehet úgy értelmezni, hogy egy hétköznapi családi életet látunk, amibe majd berobban egy nem hétköznapi esemény, de nekem ez, így, ilyen tálalaásban valahogy érdektelen lett.

Aztán Irene eltűnésével sokkal jobb lett a mozi, tetszettek a felszínre törő ellentétek és titkok (bár, azt jól tippeltem, Irene kicsoda), és milyen kapcsolat volt (van) a két főszereplő között, tetszett az az egyre növekvő feszültség is, amit a kislány keresése generált. Néha ugyan fura volt a közösség, anya, apa viselkedése, hol érdektelen, hol hisztis, de a film utolsó harmada kifejezetten bejött... a példaként említett Családi kör mellé egyre inkább bekúszott a "Ki a tettes a helyszínen lévők közül?" feelingje is - ami jótt tett a sztorinak. Az igazi motivációkat ugyanakkor nem teljesen értem, az oké, hogy váltságdíj, de Paco lenullázása valahol érthetetlennek tűnt - mármint azok szemszögéből, akik elkövették az egészet.

De jó, hogy megnéztem, köszi.

70%


.

.
Brahms: The Boy II

Miután a feleségét és a fiát az otthonukban megtámadja két álarcos rabló, és ez nehezen múló traumát okoz mindkettejüknek, Sean jobbnak látja, ha kicsit kiszakadnak a megszokott, rossz emlékekkel teli környezetből, ezért kibérel egy takaros kis házat valahol a vidéki Angliában. Reméli, az új hely és a közeli erdő nyugalma majd segít, mert Lizát azóta is rémálmok kínozzák, a fiuk, Jude pedig azóta nem szólalt meg, hiába foglalkozik vele pszichológus is. Már az első séta alkalmával azonban érdekes felfedezést tesznek, amikor Jude az erdőben elásva egy fiúnak öltöztetett porcelánbabát talál, a környéken sétáló vadásztól pedig azt is megtudják, hogy a baba a ház előző tulajdonosaié volt, ami amúgy csak egy vendégház egy hatalmas birtokon, a mára elhagyatott udvarház közelében. Jude láthatóan egyre jobban kötődni kezd a Brahmsnak nevezett babához, ami egészen addig nem zavarja különösebben a szülőket, amíg Jude -Brahmsra hivatkozással- nem kezd mindenféle szabályokat felállítani.

Ha van film, aminek tökéletesen feleslegesnek találtam volna egy folytatást, az a The Boy, és amikor az előzetest láttam, az ideg pattant el bennem, hogy miért kell egy ilyen jó koncepciót is meggyalázni csak azért, hogy még pár millió dollár esetleg csilingeljen a kasszában. Az erdőben megtalált Brahmsot a legnagyobb baromságnak gondoltam, főleg ahogy jöttek megint a szabályok, aminek ebben a formájában semmi értelme nem lehetett volna, és amikor Brahms az egyik jelenetben a tekintetével követni kezdi a szobán áthaladó Lizát, majdnem elhánytam magam (bocs!).

A filmet magát látva azonban azt kell mondanom, hogy bár a folytatás egy ígéretesen újszerű ötletet hajít ki a tucat-kacat horrorok szemétdombjára, a film a maga középszerűségében nem rossz. A The Boy II-nek nincs meg az a döbbenete, amikor azt hiszi a néző, hogy ez is csak egy Annabelle, csak fiúval, és akkor a széttört baba meg a kirobbanó tükör között rájön, hogy itt minden fordítva van; sőt, éppenhogy visszafordítja ezt a csavart... De ahogy ennek keretében kibővíti kicsit Brahms mítoszát, és ahogy egy "tyúk vagy tojás?" jellegű magyarázatot kreál hozzá, az még éppen elment. Ettől még vannak benne gagyi részek (a finálé a kazánházban például röhejes), és inkább csak olcsó jump-scareek vannak benne, de a baba megjelenése és a hangulat nagyjából működik, és mert nem az van, hogy valami harmadrangú rendező kapta meg a folytatást, hanem az eredeti író-rendező páros gondolta tovább a saját ötletét, így el kell fogadnom, hogy talán ez volt az eredeti koncepció is, és nem csak a rókabőr lehúzásáról van szó. Majd meglátjuk a harmadiknál, a befejezés alapján ugyanis erősen várható a folytatás...

7/10
.