Niwrok írásai 1.0

Niwrok írta:

Barátunk, Superman / Bekas

Örülök, hogy ajánlhattam neked is filmet!

téglagyári megálló írta:

Örülök, hogy ajánlhattam neked is filmet!

Ha ez ennyire boldoggá tesz, ajánlani ajánlhatsz bármikor ... az már az én saram, hogy megnézem-e .
.

.
Terápia S2



A magyar HBO két évvel az első évad befejezése után kezdte vetíteni a nemzetközi feldolgozások tucatjait megélő, egy izraeli stáb ötletén alapuló Terápia sorozatot, ami a magyar változatban Dargay András pszichológus 4+1 páciensére koncentrál... a "+1" pedig ő maga, aki szintén kezelésekre jár. A sorozat szerkezete szerencsére nem változott, ugyanúgy napi sorozatként ment, ahol általánosságban hétfőtől csütörtökig egy-egy kezelésre váró érkezik a saját kis problémáikkal, míg péntekenként ő megy Ágneshez, aki egyszerre barát, mentor és pszichológus.

Az eltelt idő András számára nem múlt el nyomtalanul, az ő életében is nagy változásokat hozott a két évad közötti szakasz, és esetenként a múlt árnyai is visszatérnek, visszaköszönnek az első évadból. A megromlott házasság Judittal végül válással végződött, András most egy bérelt lakásban fogadja a pácienseit, ami sokkal inkább a rendelője, mint az otthona. A naptárában két új beteg szerepel: a hétfői Ferenc, aki politikusként pánikrohamoktól és azok fenyegetésétől szenved, melyeket szerinte az okoz, hogy a lánya eltávolodott tőle, mert tagja lett valami hippi szektának Dániában, plusz a csütörtöki Virág, aki első körben a felfokozott, túlzónak tűnő szexuális vágyai miatt keresett pszichológust, később azonban kiderül, hogy a valódi ok egy halálos betegség, és az a tény, hogy a lány -bármi történjék is- nem akarja terhelni az autista bátyja miatt amúgy is állandóan fáradt szüleit a saját nyűgjével. Azon a héten azonban, amikor ők ketten a terápiát kezdenék, egy újabb, az egész évadra kiható esemény is történik: az előző évadban tragikusan meghalt Abonyi Máté apja pereli be Andrást hivatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért... amiben mondjuk nagy meglepetés nincs, hiszen már annak idején is azzal lett vége ennek a szálnak, hogy az apa a pszichológust tette felelőssé a fia haláláért, akár mert nem akadályozta meg, hogy autóba üljön aznap, akár mert olyat mondott neki, ami a halálba kergette. Hogy András tájékozódjon a per lehetséges kimeneteleiről és az ügye esélyeiről, felkeresi az ügyvédként dolgozó Orsolyát, aki majdnem két évtizede a páciense volt, és aki újabb terápiába kezd, mert közeledve a negyvenhez nehezen dolgozza fel, hogy még nincs gyereke, és részben Andrást is vádolja emiatt. Szintén a per miatt kerül újra képbe Ágnes, akihez András szakvéleményért megy, mert a közös terápiáik alkalmával András Máté ügyéről is beszélt, és ez szakmailag megalapozhatja a döntéseit ill. igazolhatja azok helyességét. Ráadásul Ágneshez tartva András összefut a diákkori szerelmével, Annamarival is.

Az azért látszik, hogy ez is rendesen össze van gubancolva, pedig egyet, a szerdát még nem is említettem, az lett ugyanis a kedvenc napom. Még az első évadban szerepelt Tamás és Petra, akik párterápiára jártak, és eközben többször téma volt a közös fiúk, Misi, leginkább azzal, hogy Tamás szerint Petra elkényezteti és folyton egészségtelen kajákkal tömi. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a szerda a "dagi" Misié, de annak még jobban, hogy legtöbbször a szüleivel együtt jön, így az írók az ő történetüket is továbbgondolták, jó pár visszautalással. Tamás és Petra azóta különköltözött, a megváltozott családi körülmények pedig rossz hatással vannak Misire, de néha komolyan az volt az érzésem, hogy az a csoda, hogy a gyerek nem pörög ventillátorként.

Spoiler:

Ahogy az előző évadban leginkább a házasság és a házasságtörés volt a központi téma, ami szinte minden eset minden napján előkerült valamilyen formában, úgy találtam itt közös pontnak a szülők és a gyerekeik viszonyát. Hogy ki mit gondol a szüleiről, vagy éppen a gyerekeiről, mennyire bizalmi vagy éppen távolságtartó a kapcsolatuk, mit mondanak el egymásnak, vagy éppen tartanak titokban, és hogy mit nem tudnak nekik megbocsátani. Ezt a témát ilyen sokféleképpen, ennyi ember történetén keresztül tálalva ügyesen sikerült elkerülni a pszichológiával szembeni alapvető fenntartást (hogy az gyakorlatilag olyan, mint egy nagyon egyszerű tévés vetélkedő, ahol a válasz minden kérdésre az, hogy "Az anyám." ). Nyilván keveseknek van dán szektába szökött lánya, de az már sokkal gyakoribb, hogy az ember fejében él valamilyen kép a szüleiről, leosztott szerepekkel, és egyszer csak, akár évekkel később, olyan tényezők kerülnek ki, amik esetleg alapjaiban fordítják ezt fel. Ebből a szempontból a Misi-Petra-Tamás trión túl a legérdekesebb szereplő András volt (Virág volt ennek az évadnak a Zsófija, akinek a stílusától nem egyszer tudtam volna a falra mászni, Ferenc sztorija pedig sokkal előbb váltott át a politikai mutyik és az "átkosban" zajlottak mementójává, mint ahogy az kellemes lett volna), akinek úgy kell újragondolnia a szüleivel való kapcsolatát Annamari felbukkanásával, az ő információi alapján, hogy az anyja vagy harminc éve meghalt, a mindig is mogorvának és aljasnak tartott apjával pedig alig van beszélő viszonyban. És mégis, egyre kevésbé zárhatja ki, hogy esetleg minden fordítva van.

A sorozat ritmusa és minősége nem változott, hiszen eddig is kiválónak számított a magyar tévésorozatok között, legfeljebb pár helyen javult. Mivel a sorozat nagy része még mindig egy szobában játszódik, két ember beszélgetésével, így persze a díszlet és a színészek is sokat számítanak. Előbbinél talán egy kicsit kevesebb a játék a kellékekkel, és ami van, az is inkább erőltetett (pl.: zombis plakát), viszont annyira mégsincs bezárva a sorozat, mint eddig. Sokkal több a fény, részben azért, mert nyár van (az előző évad talán tavaszra tehető), részben meg mert András és Ágnes is egy sokkal világosabb, több ablakkal bíró rendelőt szerzett, ráadásul a szereplők többet mozognak rendelőn kívül is, az utolsó rész például Ágnes autójában játszódik. Az eddigi színészek (többek között Mácsai Pál, Csákányi Eszter, Für Anikó, Nagy Zsolt) magas színvonalú alakítása mellett olyan színészek jelennek meg, mint Kováts Adél (Annamari), Máté Gábor, illetve nekem nagy meglepetés volt Péterfy Bori, lévén őt énekesnőként ismertem.

8/10
.

Niwrok írta:

.
Terápia S2

A sorozat ritmusa és minősége nem változott, hiszen eddig is kiválónak számított a magyar tévésorozatok között, legfeljebb pár helyen javult.

8/10

Az írásért szokás szerint: Talán a sok néma olvasónak sikerül felkeltened az érdeklődését a sorozat iránt.

Én egyelőre nem tervezem - ha nem haragszol...

Niwrok írta:

Az azért látszik, hogy ez is rendesen össze van gubancolva, pedig egyet, a szerdát még nem is említettem, az lett ugyanis a kedvenc napom.

Én is így éreztem, ahogy olvastalak....


.

.
Fargo



Ha már az Eltűnés sorrendjében kapcsán előjött a Fargo, R2-val megbeszéltük, hogy azt sem látta még egyikünk sem, így akkor már megbeszéltük az újabb duplázást is vele (azaz nemsokára ő is jelentkezik ). És hogy miért maradt ki eddig? Hogy egy film "kult", attól én még nem feltétlenül érzem kötelességemnek megnézni, a Coen-testvéreknek meg valahogy nem is lett a szívem csücske a munkássága, a fekete humoruk nem mindig talál be nálam, és úgy sejtem, hogy ettől páran talán felhördülnek, de a filmjeik közül még a Kegyetlen bánásmód jött be a legjobban, és az is lehet, hogy azért, mert azt nem ők írták... legalábbis eddig.

Ha már egy film az imdb örökranglistájának 133. helyén van, akkor a történetről talán nem kell sokat mondani, de hátha... Szóval van egy Jerry nevű piti sikkasztó, aki kipótolandó az egyre feltűnőbben hiányzó pénzt úgy dönt, milliomos apósának pénzét megcsapolva tesz szert a kellő összegre, mégpedig úgy, hogy elraboltatja a feleségét, a váltságdíjból kifizeti az emberrablókat, a maradékból meg vígan eléldegél, ápolgatva az elrablástól sokkolt asszonykáját. Ez a terv csak két ponton csúszik el: kapcsolatai révén sikerül az emberrablásra két szociopata kretént (Carl és Gaear) felbérelnie, akiknek az útját szó szerint hullák szegélyezik, másrészt ezeknek a gyilkosságoknak a nyomozására kifog egy igencsak éles eszű nyomozónőt, akinek minimális erőfeszítéssel is sikerül követni a bérgyilkos duó nyomait, egyre közelebb jutva Jerryhez.

Lássuk be, a történet azért nem rejt akkora fordulatokat így első ránézésre, nem véletlen, hogy még egy sorral kiegészítve le tudtam volna írni az egészet. A krimi részben nem éreztem semmi kimagaslót, legfeljebb akkor, amikor a feszültség hatására elkezdett a thriller felé tolódni. Úgyhogy nekem az jött le elég gyorsan, hogy a filmet a nagyközönségnek igazából a karakterek "adták el", közülük is a két bérgyilkos. Mert ezek teljesen idétlenek, legyen az az akut szófosásban szenvedő Carl (Steve Buscemi), ahogy próbálja egy kicsit irányítani a dolgokat a totál fogalmatlan Jerry helyett, aki talán tényleg azt hitte, hogy az egész úgy fog zajlani, hogy két kedves, előzékeny úriember csuklyával a fején elszállítja otthonról az ijedtségtől együttműködő feleségét, ami után az após szó nélkül odaadja a lóvét, és annak elosztása és átadása után mindenki megy a saját dolgára. Hogy ez ne így legyen, arról a legtöbbször sztoikus nyugalommal, álmos szemekkel maga elé meredő Gaear (Peter Stormare) gondoskodik, aki viszonylag jól tűri a zavaró tényezőket... úgy öt másodpercig, ami után viszont rögtön fegyvert ránt, elindítva a gyilkosságok láncolatát. Na, ez meg talán a másik volt, ami biztos népszerűvé tette a Fargot, és azt kell mondanom, voltak benne kellemesen feszült és igényesen megcsinált trükkök és maszkok is, de például rögtön az első lövés elég idétlenre sikerült, ahogy mint a falikútból kezdett folyni az ürge fejéből a vér. Nekem ez a fajta humor nem mindig jön be, például annál a jelenetnél is, amikor Carl a lövés után a vérzését próbálja csillapítani, nem azon mosolyogtam, ahogy szentségel (na jó, kicsit azon is), hanem hogy mivel is próbálja eltakarni a sebet.

Viszont volt egy dolog, ami nagyon bejött a Fargoban, és azt hiszem, a kimagasló operatőri munka mellett (sok a lenyűgőző kép, az az izometrikusnak tűnő felvétel meg a parkolóról és a ládákban levő facsemetékről zseniális) ezért értettem meg a díjesőt, köztük a 2 Oscar-díjat és mellé az 5 jelölést, még ha ezért várni is kellett a végéig. A fináléhoz közel ugyanis van Frances McDormandnek egy hatásos és elgondolkodtató jelenete, amiről az jutott eszembe, hogy ez egy inverz Nem vénnek való vidék (ami szintén Coen-film), pontosabban fordítva. Ott az USA határszéléhez közeli kábszeres vérmező volt a téma, öreg, fásult zsaruval, ahol egy ember óvatlan beavatkozása csak még jobban felpörgeti az amúgy is naponta áldozatokat szedő "forgószelet", itt, Kanadához közel, a majdnem végtelen hómezőkön a baj mindössze a kívülállókon keresztül érkezik, és ahol a rendőrök mintha csak elcsatangolt jávorszarvasok miatt kellene hogy aggódjanak, nyomozó Marge a gyilkosság mellett ráér azon aggódni, hogy a férjének legyen megfelelő mennyiségű és minőségű földigiliszta a pecázáshoz. Brainerd olyan, mint egy kis hógömb, aminek a lakói valamennyire burokban élnek, és lehet Marge bármilyen célratörő és talpraesett, amikor a gyilkosságok felderítéséről van szó, amikor kiderül, miért is kellett meghalnia annak a sok embernek, akkor csak az iszony és a döbbenet látszik az arcán, pedig ez talán a legköznapibb dolog mások megölésére. Ahogy elhagyva Brainerdet szembesül a nagyvárossal, és hogy abban mik meg nem történnek vagy hogy milyen emberek élnek ott, és nem csak a gyilkosságra vonatkozóan, vagy azzal összefüggésben, azért az nézésért, és a nyomában járó tanácstalanságért és nyomasztó bizonytalanságért volt nekem érdemes igazán megnézni a Fargot.

De ettől még nem volt jobb, mint egy átlagos "jó" film. Sem a morbid humora, sem a sztorija, sem a szereplők nem voltak olyan nagy hatással rám, hogy túl magas helyre tegyem a személyes listámon, nem is minden percében tetszett, de a lehetőség, a kreativitás és a munka egyébként megvan benne. Ha 20 éve látom, biztosan maradandóbb lesz, de azóta például láttam több ilyen jellegű filmet is, és közülük például a szintén havas tájon, szintén két bérgyilkossal és egy kisstílű csalóval szerencsétlenkedő Nagy fehérség nekem emlékezetesebb, érdekesebb, drámaibb és viccesebb is volt.

7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Fargo


Viszont volt egy dolog, ami nagyon bejött a Fargoban (...) azért az nézésért, és a nyomában járó tanácstalanságért és nyomasztó bizonytalanságért volt nekem érdemes igazán megnézni a Fargot.


7,5/10
.

Mire gondolsz? A rendőkocsiban, mikor kérdezi, ezt miért kellett??

R2-D2 írta:

Fargo

Mire gondolsz? A rendőrkocsiban, mikor kérdezi, ezt miért kellett??

Igen. Szerintem az volt a film legdrámaibb jelenete.
.

Niwrok írta:

Fargo
Igen. Szerintem az volt a film legdrámaibb jelenete.
.

Az lehet. De számomra akkor már mindegy volt.

Niwrok írta:

.
Vágy és vezeklés

... Briony Tallist pedig, a tetteit és amit képviselt, ugyanolyan intenzitással tudtam gyűlölni. Nem véletlen a bérelt helye az örökranglistámon is, ilyen széles skálán ilyen erős érzelmeket ennyiszer kevés film tud előhozni belőlem.

10/10

Szegény kislány? Miért bántod???

Nem tudom, nekem azért Gemma Teller meg Claire Underwood után kimondottan nebántsvirágnak tűnik Briony. Talán mert a másik kettő nő, szándékosan, folytatólagosan, évtizedeken keresztül gázolt át embereken, küldte őket börtönbe vagy halálba - míg Briony igazából egy gyerekkori tett súlyos traumája után inkább egész életében kussban van.

Te kis hamis, nem is mondtad, hogy kedvenc Sherlockunk a csokigyáros...

Bővebben hamarosan.

R2-D2 írta:

Szegény kislány? Miért bántod???

Nem tudom, nekem azért Gemma Teller meg Claire Underwood után kimondottan nebántsvirágnak tűnik Briony. Talán mert a másik kettő nő, szándékosan, folytatólagosan, évtizedeken keresztül gázolt át embereken, küldte őket börtönbe vagy halálba - míg Briony igazából egy gyerekkori tett súlyos traumája után inkább egész életében kussban van.

Te kis hamis, nem is mondtad, hogy kedvenc Sherlockunk a csokigyáros...

Bővebben hamarosan.

Nocsak! Köszi !

Ha még csak kussban lenne...
.

.
Kossuthkifli



Jó pár éve egy barátommal szóba került, hogy a fordulatokban igencsak bővelkedő magyar történelem (konkrétan említve az 1848-'49-es szabadságharcot) milyen remek lehetőséget adna akár egy olyan filmnek a létrejöttére is, mint a Nemzet aranya, de pár kiváló kalandfilmnek mindenképpen a táptalaja lehetne, mégsem készül ilyen évtizedek óta. Amikor tél végén először olvastam az MTVA új készülő magyar sorozatáról, gondoltam, talán ez lesz az, és a fenti okok miatt igencsak várni kezdtem, hiszen pont azt ígérte, amit szerettem volna: valami izgalmasabbat, mint a Hídember, kevésbé gagyin megcsinálva, mint mondjuk a Hacktion. Ezt részben meg is kaptam, csak mellé kiderült, hogy ez igazából irodalmi adaptáció 6 részben, és kalandfilmnek olyan, mintha a történetet Emese álmodná egy korabeli szlegszótárral a vánkosa alatt.

1849. májusának elején, amikor I. Ferenc József futárt küldetett I. Miklós cárhoz a szabadságharc leveréséhez szükségessé váló szövetség lehetőségeit kutatva, egy postakocsival levél érkezik Vödric Demeter pozsonyi cukrászmesterhez. A levéllel nagy öröm is jár, régi barátja, Elepi Kőszál írta azt, aki még a napóleoni háborúk idején mentette meg az életét, és akivel utána együtt jutottak abba a fogadóba, ami Vödric mester életére többszörösen is meghatározó volt. A levél a baráti jókívánságok mellett eredendően egy rendelés, mely 30 rúd bejgliről szól, Kőszál 70. születésnapjára, Debrecenbe. A levél ugyanakkor nagy bánat hordozója is, mert amikor Vödric el akarja újságolni a hírt egyetlen lányának, Estillának, rajtakapja őt annak szeretőjével, a nemzetőrnagy Swappach Amadéval, az apa pedig első haragjában kitagadja a lányát, kettejüket azon nyomban az utcára hajítva... tudtán kívül a levéllel együtt. A fiatalok szerencséjére a szomszédban lakó vénkisasszony, Thalvizer grófnő mindig pletykára éhes, beinvitálja hát őket, ahol is előkerül a levél, melynek nyelvezetéből és szavaiból Amadé titkos császárpárti összeesküvést kezd sejteni, így aztán igaz honvédhez illően tervet kovácsol ennek leleplezésére. Aszerint atyja, a temetkezési vállalkozó és titkosrendőr Swappach Ferdinánd pénzét megcsapolva, és a postakocsit személyzetestül (Batykó kocsis) rekvirálva ráveszi reménybeli, ámde tajtékzó apósát, hogy bízza rá a bejglikkel teli ládát, hiszen a hadmozgások miatt lezárt utakon aligha gondolhatja, hogy az másképp időben rendeltetési helyére ér. Ily kalandból a hölgyek sem akarnak kimaradni, így kizsarolják Amadéból a maguk helyét a kocsiban, négyen kelve útra, aligha sejtve, hogy hamarosan a nyomukba szegődnek a szerelmesek atyái is, az önnön elhamarkodottságától bűnbánó Vödric és a tolvaj fiát átkozó Swappach, utóbbi "hivatali" kocsijával indulva a zöld postakocsi után.

Nekem összességében a sztori és a hangulat is bejött. A Kossuthkifliben van éppen annyi ármány, gyilkosság és izgalom, ami egy ilyen kalandos, sok veszéllyel és állandó üldözőkkel bíró utazáshoz kellő feszültséget társít, a hasonlóan adagolt románc és humor pedig könnyed szórakoztatással oldja ezt. Ehhez hozzátartozik a majdnem autentikus korrajz, ami megint csak bejött. Jó a városi környezet bemutatása, ahogy a pár csárda vagy fogadó is (még ha talán túl tiszta és friss is némelyik), a remek jelmezek közül is inkább csak egytől kerekedett a szemem, ami egy királykék mellény volt rókafejekkel és -farkakkal, bármennyire is szánták kifejezőnek az azt hordó szereplő ravaszságát, sunyiságát illetően. Az egyik legnagyobb előnynek ennek kapcsán azt gondoltam, és ezt igazából vártam is, hogy az eseményekbe bekapcsolódnak a valós történelmi dolgok, és az kiválóan átjött belőle, hogy a szabadságharcot az egyes emberek és azok csoportjai mennyire eltérően látták, élték meg, és nem egyszer hangzanak el egyetemes, vagy akár a mai politikai és választói kultúrára értelmezhető megjegyzések, kritikák is... nos, van az a gondolkodás, ami 160 év alatt sem változott meg.

Ellentétben más dolgokkal, és ebben a vonatkozásában kevésbé leltem szórakozást. Ezek egy része olyan, amit mai szóhasználattal akár "popkult" utalásnak is nevezhetnénk, ami leginkább irodalmi vagy egyéb ismert alakok felbukkanását jelenti, amik közül nekem a Vitéz Lászlós tetszett a legjobban. És ha már szóhasználat: a nyelvezetet már akkor szóvá tettem, amikor először írtam pár sort a sorozatról, mert elsőre túlzásnak tartottam az egymásra halmozott snájdigokat, srévizavikat és cukkerbakkereket, a cirkalmasságos kifejezéseket feszt vagy a nemzethyesch vonalat, de idővel kiderült, többnyire nem is ezek zavarnak, mert a szövegkörnyezettel is el lehet lavírozni, ha nem is ismertek a szófordulatok, így a megértést nem feltétlenül gátolták, ellentétben a szereplőkre kényszerített beszédhibákkal. Batykó megértésével egy idő után már nem is erőlködtem, mert a bajsza alól leginkább csak hadart motyogás jött, a maradék meg szerintem szívroham közeli állapotba sokkolt pár logopédust, és hasonló "élmény" volt a grófnő csücsörítős raccsolása is. Lehet persze azt mondani, hogy ez kell a humor miatt, de én sokkal inkább ki voltam békülve az olyan egyszerű poénokkal, ami a csárdák személyzetéhez kötődött, mondjuk amikor a grófné meg Estilla nagy fogalmatlanságukban előadták, mit szeretnének enni, aztán meg elmondták nekik, hogy mi van, és annyi abból a választék, hogy kérik-e vagy sem. Nem a szöveg miatt, de szintén nem volt nálam népszerű figura Amadé sem, akit túlságosan átvittek paranoid pszichopatába, és vele együtt a kis csapat hol Shakespeare drámáit, hol a Magyar vándort, időnként meg a Besenyő családot juttatta eszembe. Pedig ez elég méltánytalan Kálloy Molnárral, Lengyel Tamással és a többiekkel, mert ezek a tulajdonságaik engem speciel eltávolítottak a karaktereiktől -és gondolom nem vagyok ezzel egyedül-, miközben rengeteg munka van bennük, az nem is kérdés. A legjobb figurák nekem Haumann Péteré és Reviczky Gáboré voltak, egyszerűen azért, mert mondjuk a két apa nem volt túlcsicsázva, negyedannyi melóból meg tudták azokat oldani, és közben előbbi Vödrice csak a lánya meg a kapcája miatt nyafogott, az öreg Swappach meg ármánykodott egyet-kettőt.  

Erre jött még rá az ősmagyar-táltosmágia akármi, ami aztán végképp teljesen zavarossá tette a Kossuthkiflit, hogy akkor mi is akarna ez lenni. Talán nem csak az én elképzeléseimmel lehet baj, hanem az általános értelmezhetőséggel is, ha a valós történelmi keret mellé többek között beszélő bejgli, varázskürt, tűzelementál és civakodó szellemalakok társulnak, a teljes WTF meg a pondrókolibri lelkecskéknél jött el, amik cikázva röpködnek a film több pontján, vagy éppen kimásznak a hullák orrából. Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a tévés nézettség kb. negyedelődött a végére, pedig az a köztévének amúgy sem túl acélos. A befejezés, az utolsó rész mondjuk nekem mindezekkel együtt sem jött be, a történet maga túl összecsapottan zárul, miközben a fél epizód Scherer Péter karakterének mindenkit álmosságig untató szájmenéséről szól.

"Vadromantikus road movie", hirdeti magát a Kossuthkifli a saját honlapján, de szerintem pontosabb lenne a "szabadságharcos kaland-fantasy" megnevezés. Még emésztenem kell ezt a kategóriát, de pár rövidebb szakaszt leszámítva igazából jól éreztem magam közben. Technikailag is szokatlanul jó volt (tudjátok, citrom, de a miénk), leszámítva pár CGI-t (a kísértetek és az a tűzszellem borzasztó), meg a hangkeverést, ami hol visszhangzik, hogy az utószinkrontól steril, néha meg egyszerűen csak váltakozik a hangerő. De ne hagyjuk ki azt sem, hogy egy újabb műfaj tévés feltámasztására tettek vele kísérletet, remélhetőleg akadnak még ilyen ötletek a tarsolyban, mert egyelőre azoknak is szívesen szavaznék bizalmat és időt.

7/10
.

Niwrok írta:

.
Kossuthkifli


Erre jött még rá az ősmagyar-táltosmágia akármi, ami aztán végképp teljesen zavarossá tette a Kossuthkiflit, hogy akkor mi is akarna ez lenni. Talán nem csak az én elképzeléseimmel lehet baj, hanem az általános értelmezhetőséggel is, ha a valós történelmi keret mellé többek között beszélő bejgli, varázskürt, tűzelementál és civakodó szellemalakok társulnak, a teljes WTF meg a pondrókolibri lelkecskéknél jött el, amik cikázva röpködnek a film több pontján, vagy éppen kimásznak a hullák orrából. Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a tévés nézettség kb. negyedelődött a végére, pedig az a köztévének amúgy sem túl acélos. A befejezés, az utolsó rész mondjuk nekem mindezekkel együtt sem jött be, a történet maga túl összecsapottan zárul, miközben a fél epizód Scherer Péter karakterének mindenkit álmosságig untató szájmenéséről szól.

7/10
.

Köszi.

Értem, hogy nem ez a fő csapás, de ha már a magyar filmektől idegenkedem, egy SoA, GoT, BB vagy TWD után egy Kossuthkifli a kiragadott idézet alapján inkább szenvedés lenne nekem.

Olvastam róla, ennyi elég.


.

Niwrok írta:

Csillagok között / Interstellar

Jelenleg úgy érzem magam, mint aki átment a filmbeli féreglyukon, és mintha egy galaxis lenne a fejemben, csak azokban nem csillagok és a bolygóik, hanem filmek keringenek. Filmek, amiket Nolan új műve megidéz, amik nekem kapaszkodók voltak ahhoz, amit Nolan mindig is csinált a filmjeiben, és főleg a "saját" filmjeiben: filozofál az emberek alapvető viselkedési mintáiról és azok hatásairól. Még az olyan filmjeiből sem tudta ezt kihagyni, mint a Dark Knight Rises, amiktől senki nem várt mást, mint látványos akciókat egy képregényvilágban, ő meg a gazdasági válság emberi hatásairól, az Occupy mozgalomról, általánosságban meg az emberi elkényelmesedésről elmélkedik benne, és az ő esetében még ezt is elnézték, legfeljebb szóltak neki, hogy azért csak írjon bele egy Batmant meg egy Macskanőt is, ha ráér, és a logikát is hanyagolja má' egy kicsit, nehogy akadálya legyen a film végi nyáltengernek.

Amiben Nolannak hatalmas tehetsége és gyakorlata van -mondjuk James Cameronhoz hasonlóan- az az, hogy az efféle keserű, száraz pirulákat "mézzel" kínálja, mert hát ez a témája sem túl csábító önmagában, és nem biztos, hogy csak azért beülnének rá a nézők. Öveges professzor is tudta, hogy nem egyenleteket meg grafikonokat kell a táblára írni, hanem megcsinálni a Heki kutyát, és azzal elmagyarázni a hullámfizikát. Nolan persze nagyobb fába vágta a fejszéjét, de az eszközei is bővebbek voltak, így aztán lehetősége volt nem csak egy évtizedeket és fényéveket magába ölelő drámát csinálni szétszakított családokról, hosszú időre egy térbe zárt emberekről, a pusztuló világról, meg űrpionírokról fordulatos kalandfilmet csinálni, amiből nem maradnak ki a földi és az űrbéli események párhuzamai, átkötései sem, hanem ahhoz is megvoltak a keretei, hogy komplett világokat teremtsen, idegen bolygókat képzeljen el, ahol a feltételek alkalmasak lehetnek az általunk ismert élet fennmaradására (még ha nem is az ideális földi körülmények szerint), és nem mellesleg káprázatos űrjelenetekkel szórakoztasson ezek között, amik részemről még a Gravitáció képeit is felülmúlták itt-ott.

100%

Tegnap megnéztem másodszor is, és bár nem ugyanazért, de még mindig működött. Az érzelmi sokk és a zsenialitáson való örömködés, amit az erőhatásként és dimenzióként kezelt szeretet jelentett, ezúttal nyilván nem vert akkora hullámokat, aminek nyomán egy sokkal letisztultabb hatást keltett a Csillagok közt... ezzel együtt viszont a családi szálak is háttérbe szorultak.

Még mindig a földi részeket, Brand monológját és a dimenziókról szóló fejtegetéseket találtam a legjobbnak, az űrbeli, főleg a bolygókon játszódó részeket meg kicsit kalandos tölteléknek, de még most sem tudtam unni. A cselekménnyel és a zenével nekem megvolt az a hatás, mintha tényleg tétje lenne ennek az egésznek, és bár a figyelmem próbált elkalandozni, a film "gravitációja" olyan erősen vonzotta, hogy csak ritkán sikerült.

És volt még egy dolog, amit elsőre is éreztem a filmben, de csak most tudatosodott bennem igazán: ez a film fenyeget, meg próbál olyan lenni, mint egy kijózanító pofon. A három bolygó nem véletlenül steril és pusztító (mondjuk a térdig érő sík vizet még így is nehéz értelmezni...), mert ezúttal nekem azt üzenték, hogy az elérhető távolságban levő, még a leginkább lakhatónak tűnő, az élet fennmaradásához legideálisabb feltételekkel rendelkező bolygók is kurva szar helyek, ahol az ember csak megdögleni tud, a medveállatka meg esetleg ellébecol. Utólag azt mondom, Brandre és a "B" tervre se tennék egy lyukas húszfillérest se, mert amire az első kupac embrió "tenyészkancává" érik, addigra rég bekattant vagy éhen-szomjan halt az összes, vagy elkezdenek tönkremenni a gépek, amik életben tartják őket. Nulla utánpótlással egy mag sem sarjad ki. Így az életet talán el lehet juttatni más bolygókra, tovább lehet adni a stafétát, ahogy az "önző gének" elvárják, ahogy állítólag mi is egy aszteroidától kaptuk azt, de az emberi szervezet túl érzékeny szerkezet ahhoz, hogy a jég hátán is megéljen.

Az jutott eszembe, bárki is mondta a filmben, hogy "a Föld az emberiség bölcsője, de nem az lesz a koporsója" (talán az idősebbik Brand), nagyobbat nem is tévedhetett volna: minden más bolygó, garantáltan a koporsója lesz, ellenben a Föld csak akkor, ha megássa bele a saját sírját. Ez a film nekem most arról szólt, hogy a dédelgetett űrutazás és a kolonizáció csak egy szépen csengő ábránd, a Föld nélkül nekünk annyi. A Mars is gecire szar hely lakni, aztán még azt is legalább húsz év elérni, és akkor még hol van egy olyan bolygó, amin tíz másodpercnél tovább bírnánk felszerelés nélkül... Szóval amíg nem jelenik meg egy féreglyuk a Szaturnusz mellett, "talán" helyben kéne keresni a túlélés lehetőségeit... vagy különben marad a "nyüszítés" (pedig a 6 milliárdos számot még félre is értettem, belekevertem a bombázott éhezőket).

Most nem is volt ez annyira "mézes"...
.

.
Doomsday Book / In-lyu-myeol-mang-bo-go-seo



Úgy látom, Artu is elkezdte kisöpörni a "padlást" , és mostanában én is megnéztem még egy pár filmet, ami korábban fennakadt a szűrőmön, csak legfeljebb akkoriban volt más, vagy hiányzott egy kis ösztönzés. A Doomsday Booknál, ahogy Artu meg is jegyezte a hasonlóságot, a lökést a Black Mirror adta, mert a történetei ahhoz hasonlóan egy három részből álló kis antológiát alkotnak, és még témában is vannak átfedések. Bár a Doomsday Book dedikáltan az emberiség lehetséges pusztulási módjait helyezi a középpontba, ettől még megkapja a magáét a felelőtlen ipar, a technológiai fejlődés visszásságai és az elkényelmesedett emberek. Csak hát azt angolok csinálták, ezt meg dél-koreaiak...

In a Brave New World
...ami rögtön az első részben majdnem taccsra is tette nálam az egészet. Láttam én már pár távol-keleti filmet, nem is mindig estek jól a stílusjegyeik miatt, de ekkora fost rég láttam! Mintha azokat végtelenül elborult kisfilmeket nézném végtelenítve a két ABCs of Death filmből, amiket ázsiaiak csináltak, de ezeknek ott legalább 5-7 perc alatt vége volt, ez viszont 40 perc, és ahol nem tök idióta az egész, ott meg egy unalmas zombifilm. Óriási világvége, ahogy a főszereplő nyaralni induló szülei utasítására kitakarít, közben kidob egy rohadt almát, ami ilyen-olyan módon marhahúsként visszajut ugyanannak a fickónak az éttermi asztalára, és mint "zéró páciens", egy vírus első áldozata lesz, amitől mindenki vérengző, agresszív vadállat lesz, vagy csak unottan kezd togyogni körbe, egyre szürkülő arccal. És annyi jó dolog lehetne benne, például egyszerűen gyönyörű a képi világa, nagyon jók a híradóbevágások, és sokfelé szétágazik a sztori is a hivatkozásokon keresztül, de közben meg annyira idióta néha, hogy már csak a hitetlenkedéstől tudtam nevetni. A totális elborulás akkor jött el, amikor a bemutatott politikai vitaműsorban mindenki meghülyült, az egyik képviselőnő oroszul kezdett szavalni, mire a másik politikus előkapott egy bambuszfuvolát(!), és azon kezdett játszani... Ráadásul ekkora töménységben már a koreai beszéd is az agyamra ment, mert amikor egy koreai izgatott, akkor kb. úgy kezd beszélni, mintha hisztizve nyafogna, és közben még ripacs is az összes.

Heavenly Creature
Nem sokra emlékeztem Artu írásából a megnézés előtt, és szándékosan nem is olvastam akkor újra, de arra igen, hogy ezt emelte ki, és talán az sem véletlen, hogy szinte mindenhol az ebben a rövidfilmben megjelenő robottal hirdették a Doomsday Bookot. Ez az egyetlen, bármilyen szempontból is komolyan vehető film a háromból, tulajdonképpen egy filozófiai értekezés az élet egyre több területére kiterjedő gépiesítésről, ahol is egy buddhista kolostorban az ott szolgálatot teljesítő robotok egyike "megvilágosodik", a hívei pedig meg akarnak győződni róla, hogy ez valódi-e, vagy csak valami rendszerhiba okozza. Az epizód során a minimalista, mégis látványos díszletek között egy vita zajlik az In-Myung nevű, RU-4-es típusú robotról (érdekesek a vonásai, állandó szomorúság látszik rajta) a különböző vallási képviselők, egy karbantartó, később a robotot gyártó cég bevonásával. Bár a téma és a felvetett érvek jók, jobb lett volna, ha a robot önmaga többet beszél, ha önmagát is védi, másrészt meg sajnos sok új nincs benne sem a Ghost in the Shellhez, sem az Én, a robothoz képest.

Happy Birthday
Ez a filmecske sem tetszett, de ez legalább csak bolond, nem elmeroggyant, amiben egy kislány eltöri az apja biliárdgolyóját, és cserébe szeretne neki rendelni egyet a neten, aztán a történet "vált", és hamarosan már azt figyeljük, ahogy egy Föld felé száguldó hatalmas aszteroida miatt az emberiség bunkerekben kezd menedéket keresni. Maga a csavar vicces, és ha nagyon akarok, lehet mögöttes tartalmat találni, például az óvatlan internethasználat és annak gyerekekre leselkedő veszélyeiről, vagy arról, hogy az emberek mennyire különböző módon élnék meg, ha már csak 12 óra lenne hátra a világ teljes pusztulásáig (na persze nem egy Melancholia), és még egy kis Csillagok közöttes - fekete lyukas elmélkedés is belefér az egymásba fonódó dimenziókkal. Ezekből a középső nekem inkább abszurd, mert aligha hiszem el, hogy ebben a helyzetben a tévések arra csesznék el az időt, hogy a világvégéről tudósítsanak. A morbiditását értem, amúgy is ezek a híradóbejátszások az űrbéli kődarab árnyékában is a szokásos fogpasztavigyorukkal bazsajgó tudósítókkal, és főleg a TeleShopos bevágás (azon mekkorát röhögtem ... és amekkora fricskát nyomnak a minőségileg erősen kifogásolható, túlárazott vackokra ) vitték a prímet, de a kétpoénos ötlet kevés volt a bő fél órát kitölteni.

Összességében nekem annyira nem volt stílusom a film, de az átlag nem volt rossz. Weidének tudnám ajánlani, de az elmúlt hónapok után már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán olvas még minket .

5,5/10
.

Niwrok írta:

.
Doomsday Book / In-lyu-myeol-mang-bo-go-seo

Összességében nekem annyira nem volt stílusom a film, de az átlag nem volt rossz. Weidének tudnám ajánlani, de az elmúlt hónapok után már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán olvas még minket .

5,5/10
.

Ez hihetetlen. Most írom az Ex Machina kritikát és pont most kerestem vissza a Doomsday Book írásomat. De neked se tetszett jobban, ez remek.

Sajnos én sem vagyok biztos benne, szerintem legkésőbb a Confession of Murder írásokra elő kellett volna jönnie. A fura az, hogy Mr. White-ot is elnyelte a süllyesztő, pedig esküszöm, két különálló figura volt... Kezdem azt hinni, a személyes találkozónk után megvilágosodtak, hogy incs szükségük két ilyn vén, cinikus fasz társaságára...