Niwrok írásai 1.0

.
CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S1



Ez a sorozat volt az oka, hogy most már a képernyőn keresztül is fejest ugrottam a számítástechnika fejlődésének különböző korszakaiba, csak közbejött a Whoami, ezért cserélődött fel a jelen és a múlt. Ez is görgetettem egy ideig, hiszen már a második évadnak is vége, pedig az elejétől kezdve érdekelt a téma, a hangulat és egy kicsit a főszereplő miatt, mert Lee Pace-t igazán csak Thranduil szerepe tette fel a mainstream-térképre (meg Ronané a Galaxis őrzőiben... bbrrr!), de nálam több meghatározó és/vagy kedvelt film és sorozat szereplője volt már előtte is.

Pace ezúttal Joe MacMillant alakítja, akit a 80-as évek elején (egészen pontosan 1983-ban, legalábbis egy jelenet alapján, amiben a szereplők éppen A Jedi visszatér vetítéséről jönnek ki ) kereskedelmi ügynöknek vesznek fel a texasi Cardiff Electrichez, bízva abban, hogy MacMillan IBM-nél szerzett tapasztalatai számukra is jövedelmezőnek bizonyulnak majd. Csakhogy MacMillan nem házalni jött, hanem borsot törni a "Nagy Kék" orra alá azzal, hogy egy egykor újító, de mára a kispolgári életbe beleszürkült, kiégett mérnök (Gordon) és egy lázadó programozó (Cameron) beszervezésével egy olyan piacra törjön be, a Cardiffet használva faltörő kosnak, ahol az IBM hatalma megkérdőjelezhetetlen, és a legtöbb "versenytárs" az asztalukról lehulló morzsákon osztozkodik. A többieknek még felocsúdni sem nagyon van idejük, MacMillan manővereit követően máris ügyvédek tucatjai szorítják őket sarokba, pedig akkor még nem is tudják, hogy a fickót leginkább a bosszú és a becsvágy vezérli, és nagyjából semmi sem drága neki ahhoz, hogy ezt beteljesítse.

Bár a Cardiff és a karakterek is fiktívek, éppen eléggé építenek a valós eseményekre, cégekre és jellegzetes karakterekre ahhoz, hogy aki akar, akár magára is ismerhessen. Olvastam egy cikket arról, hogy ilyen őrült manőverei és ambíciói leginkább a Compaqnak voltak, ahogy alig pár hete nézve a JOBS-ot, MacMillanben visszaköszöntek Steve Jobs akkoriban futurisztikusnak és fizikai képtelenségnek ható tervei meg valamennyire a stílusa is, míg a csendes Gordonban az Apple másik nagyágyújára, Steve Wozniakra lehetett inkább ráismerni. Wozniak egyébként maga méltatta, hogy az AMC mennyire jól megfogta az egész számítástechnikai lázadás hangulatát, ami a "Silicon Prairie"-n zajlott (a Szilikonvölgy mellett azért erről a texasi fejlesztési csomópontról kevesebbet lehetett hallani eddig), az állandó kísérletezést és a sokszor kötelező alapoktól újragondolásokat, hiszen ha nem így lett volna, akkor például még mindig azon aggódnánk, hogy elfogy a réz, amivel a gépeket lehet összekötni, miközben már rég az üvegszál és a vezetéknélküli megoldások a meghatározók. A technikai részéhez én sem értek, a BASIC-en és a Pascalon kívül nem volt közöm a programozáshoz sem, de jókat tudtam együtt izgulni a szereplőkkel, ahogy egy olyan, mára nevetségesnek ható problémával küszködtek, hogy hogyan kéne a memóriát 128 kbyte-on tartani a méretek csökkentése mellett.

A H&CF azonban nem csak korabeli leporelló vagy informatikai krimisorozat, hanem leginkább dráma arról, hogy mindez, MacMillan úthengertempója és a sokszor bunkóságig fajuló, vagy éppen sima nyelvű szónoklatokkal előadott látnoksága a Cardiff környékén dolgozókra hogyan hat, például azokra, akik utcára kerülnek a történet folyamán. Néha tényleg az őrültségig látszik elmenni a fickó egy kis reklámért vagy azért, hogy ne kerüljön rá szorosabb gyeplő, hiszen a Cardiffnak nem ő a tulajdonosa, de még az ügyvezetője sem, így megállás nélkül manipulál és teremt kényszerhelyzeteket, amelyekből általában csak egy kiutat hagy. Hiába ő a nagydumás, és hiába ő az események motorja, én mégis érdekesebbnek tartottam a Clark házaspárt, akiken Joe ügyeskedése legtöbbször első körben csapódik le. Ők azok, akinek nem elég, hogy rájuk marad a "varázslat", megvalósítani mindazt, ami Joe fejéből kipattan, de mellette Donnának saját munkája is van (programozó egy másik cégnél), és a családi életet sem hanyagolhatják, hiszen két kislányuk is van, akiknek nem egyszer kell a túlórák miatt irodákban meg raktárakban aludniuk a kiságyuk helyett. Gordon bemutatása az elején ráadásul zseniális, ahogy az is, ahogy Scoot McNairy (én mondjuk a Monstersből és az Argo-akcióból emlékszem rá) életre kelti a fásult, a korábbi kudarcaiban megtört, majd a Joe által nyújtott lehetőségtől újra ezer százalékon pörögni kezdő fickót, aki szép lassan elég bátorságot gyűjt ahhoz, hogy kiálljon az ötletei mellett, rendezze a konfliktusait a kollégákkal, vagy akár Joe-nak is visszaszóljon. Messze ő volt a kedvenc karakterem, pedig egyébként a többiek is teljesen rendben vannak, Donna a leleményességével, Joe meg a fergeteges dumájával (a jeget eladná az eszkimóknak, az tuti!). Egyszerűen csak emberek élik egy ilyen helyzetben az életüket, annak hétköznapiságával, ami nekem folyamatosan fenntartotta a figyelmem, de nem kizárt, hogy mások lassúnak, akár unalmasnak találhatják.

Mert még ha sok is az egyszerű életkép, mindezt olyan hangulattal sikerült bemutatni, amit rég láttam nemhogy sorozatban, de még filmen is. Még az egyébként régóta ismert trükkben is, ahogy a 70-es, 80-as évek évek egyenlők a sárgásbarna filterrel, benne volt az, ahogy akkoriban a dohányfüsttől minden erre a színre fakult, meg ahogy a nap kiszívta. Ugyanakkor mégsem annyira ragad le a stáb a korszakban, több olyan dolog is felbukkan akár csak utalásként, ami párhuzamba állítható a jelenkorral, például a japánok karórájáról nem nehéz előreugrani az okosórákra. A színészeket már méltattam, de mellettük megérdemli a dicséretet a szövegkönyv írója is; ritkán figyelek erre, de a H&CF nyelvezete nekem igényesebb, összetettebb volt, mint az átlagos sorozatoké, legalábbis sokszor nehéz volt követnem az angolt még felirattal is... de mentőövként van szinkronos változat is, akinek ez annyira nem szempont, a hazai AMC csatorna is vetítette már. Kiemelném még a zenéjét, ami ezzel a punk-rock, szintipop meg elektronikus egyveleggel remek kiegészítő volt, sokat dobott a látványvilágon, néha pedig még vissza is utal az ott történtekre. Ja, és amit mostanában gyakran előveszek: a főcím az egyszerűsége mellett is baromira tetszett!

Ehhez, hogy mindezt értékelni tudja a néző, jó ha van tapasztalata a témáról, mert egy kicsit vissza kell tudnia magát képzelni abba a korba, amikor még a Commodore volt az informatika istene, az összes kiegészítőjével meg a kézzel tekercselt kazettáival, mert így tényleg mellbevágó lehet az, amit a Cardiff csapata megpróbál elérni, és az is, amit megtesznek az eléréséért. A többieknek, akiknek ez nem sokat jelent, maradnak a külsőségek, a kicsit dramatizált, de bőven elképzelhető figurák, a korrajz és a zene... Még ha tetszik is nekik, majd ők vigyorognak más sorozaton . Nekem ezen sikerült többször is, és ha az évadzáró nem akarta volna szinte kalapáccsal szétverni a csapatot, amit rossz volt nézni, lehet, hogy még egy fél pontot hozzácsaptam volna, annyira élveztem.

9/10

Egészen karácsonyi hangulatom lett ettől a színes "fényfűzértől" ...
.

Niwrok írta:

CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S1

Ehhez, hogy mindezt értékelni tudja a néző, jó ha van tapasztalata a témáról, mert egy kicsit vissza kell tudnia magát képzelni abba a korba, amikor még a Commodore volt az informatika istene, az összes kiegészítőjével meg a kézzel tekercselt kazettáival, mert így tényleg mellbevágó lehet az, amit a Cardiff csapata megpróbál elérni, és az is, amit megtesznek az eléréséért.

9/10

Értem én... nézem majd, nézem...    Köszi!

De előbb Mr. Robot, meg Da Vinci...


Egyébként, ilyeneket hol találsz???          

Niwrok írta:

Egészen karácsonyi hangulatom lett ettől a színes "fényfűzértől" ...

 Hamarosan úgyis itt van.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S1

Ehhez, hogy mindezt értékelni tudja a néző, jó ha van tapasztalata a témáról, mert egy kicsit vissza kell tudnia magát képzelni abba a korba, amikor még a Commodore volt az informatika istene, az összes kiegészítőjével meg a kézzel tekercselt kazettáival, mert így tényleg mellbevágó lehet az, amit a Cardiff csapata megpróbál elérni, és az is, amit megtesznek az eléréséért.

9/10

Értem én... nézem majd, nézem...    Köszi! De előbb Mr. Robot, meg Da Vinci...

Persze örülnék, ha megnéznéd, és szerintem tetszene is, de ahogy írtam, ez nem annyira a te sorozatod, mint az enyém, mert a sztori egy fontos vonása nem játszott/játszik akkora szerepet az életedben .

R2-D2 írta:

Egyébként, ilyeneket hol találsz???          

Ezt éppen Lee Pace adatlapján, de azért szoktam figyelni egy-két sorozatokkal foglalkozó blogra is.

A harmadik meg, hogy mostanra szinte az összes jelentősebb amerikai sorozatnak van magyar bemutatója, és nem csak az olyan nevesített csatornákon, mint a FOX vagy az AMC, mert például a 12 majom sorozattal a Coolon találkoztam. Néha már jobban találok szinkronos változatot egy sorozatból, mint angolt, mert olykor a szinkronizált is kint van egy-két nap késéssel, így nem éri meg "behozni" eredeti hanggal. Így jött képbe A hajsza (The Fall), a Mutassatok egy hőst, és most is a sorára vár két ilyen, a Hátrahagyottak, és ilyen lenne a Humans sorozat is, a humanoid kiborgok drámája, de arról szinte mindenhol azt olvastam, hogy a svéd eredetije jobb, úgyhogy inkább azt terveztem megnézni.

Rajtad meg ennyire kifog a Liza ?
.

Niwrok írta:

Persze örülnék, ha megnéznéd, és szerintem tetszene is, de ahogy írtam, ez nem annyira a te sorozatod, mint az enyém, mert a sztori egy fontos vonása nem játszott/játszik akkora szerepet az életedben .

   Annyira öreg azért nem vagyok. Kezdetben még nekem is Commodore volt..

Idézet :

Rajtad meg ennyire kifog a Liza ?

Nem, kétharmadig kész van, inkább sok más fog ki rajtam: ma pl. az, hogy reggel 15 év után újra kiugrott a térdem, de amúgy is, feje tetején áll a napirendem hetek óta, úgyhogy kevés időm van írni. Ráadásul Katniss kínlódásáról is kellene.

De ami késik, nem múlik.

.
CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S2



Amilyen erőltetett volt a Cardiff Big4-jának (Joe, Gordon, Cameron, Donna, de akár még Bozt is hozzájuk lehet csapni) szétverése az előző évad végén, legalább annyira fura hangulata van az évadkezdésnek így, hogy elkülönülten próbálnak boldogulni. Nagyjából egy év telt el a híres COMDEX óta, a Giant dicsfénye már megkopott, hiszen aki csak lehet, lekoppintotta, továbbfejlesztette, jöttek az egyszerű, dolgos hétköznapok, amik közben még Gordon is hiányolni kezdi az állandó pörgést, amikor hajnalra kávét (esetleg más "élvezeti szereket") izzadtak, hogy valami technikai problémára vagy Joe fantazmagóriáira megoldást találjanak. Gordon végül kisebb vagyonnal válik meg a Cardiffben levő részesedésétől, de az unatkozó majdnem-milliomosok élete legalább annyira nem neki való, így elég nehezen talája fel magát, és a legkisebb megoldandó számítógépes problémától is mániás rohamot kap. Donnának viszont épp most jut ki a pörgésből, mert a Cameronnal együtt vitt vállalkozása, a közösségi játékélményre építő Mutiny kezdi kinőni a kereteit, ő pedig ezzel párhuzamban megunni azt, hogy 0-24-ben kell pesztrának lennie, gondoskodva otthon a lányokról, a munkahelyén meg a rakás programozó geekről. Joe ezalatt végképp elszakadni látszik hármójuktól, egy új barátnővel, a volt középiskolai csajával az oldalán éppen azon van, hogy a leendő apósát, az olajmágnás Jacob Wheelert meggyőzze arról, képes a szamárlétra legaljáról kezdve is valami nagyot alkotni... de talán még ő sem gondolná, hogy a startmezőn az adatrögzítés van.

Kezdeném ott, hogy a Mutiny koncepciója, és ahogy az megjelenik a sorozatban, önmagában egészen fergeteges, ahogy megint megvan a párhuzam a jelenkori felhasználói szokások és az akkori technikai feltételek között. A hangulatára, erre az egész modernitásra épített retróra a legjobb példa, ami eszembe jut, az a Sherlock (még a korai évadok ); ott volt ennyire szétválaszthatatlanul és zökkenőmentesen összefűzve a múlt és a jelen. Én például azt hittem, hogy az online játék az valami újkeletűbb dolog, de biztosan nem mondtam volna, hogy már 1985-ben is ment az össznépi, sprite-okkal vívott World of Tanks a modemmel összekötött C64-eken. Mondjuk a vasfüggönyön túl, még ha be is jutott a számítógép, az biztos, hogy az akkoriban a legtöbbek számára hozzáférhető fülkés telefont nehéz lett volna rákötni . De nem ez az egyetlen ilyen, hanem szinte minden részre jut két-három dolog, ami úgy jelenik meg, mint egy mag, amiből a most ismert informatikai világunk az összes enlőnyével és hátrányával kinőtt, és hol a vírusokkal meg a "hackerekkel" gyűlik meg a csapat baja, hol új játékötletekre vadászva igazából körülírnak egy primitív MMOFPS-t, de ez a kifejezés akkor még egyszerűen nem létezik. Azon meg már a hasam fogtam a nevetéstől, amikor Boz (Toby Huss texasi tájszólása haláli!) elmegy ügynökösködni, népszerűsíteni a céget, és az egyik szülőtől, aki nem akarja, hogy a fia egész nap a chaten meg a gép előtt lógjon, szó szerint azokat a "kockulós" kifogásokat hallottam vissza, amiket bármelyik témával foglalkozó cikkben láthatok. Átélni és belegondolni, hogy ez már 30 éve is így volt, egyszerűen hihetetlen... legalább annyira, mint ahogy Boz képes érvelni a nővel; innen már csak egy lépés lenne az erőszakos játékok problematikája, de gondolom valamit hagyni kell a következő évadra is . Hihetetlen együtt élni ezekkel az úttörőkkel, akik előtt nem volt térkép és bejáratott rendszerek, akik mindent a saját kárukon voltak kénytelenek megtanulni, és ez manapság már elég ritka.

Mégis, miközben az egész a kapcsolatteremtésről és a csapatmunkáról szól, éppen azok távolodtak el, akik legutóbb vállvetve küzdöttek, és semmilyen eszköz nem volt elég szentségtelen a cél eléréséhez, néha meg a másik sűrű anyázása és ellenkezése közben próbálták kihozni egymásból a legjobbat. Az első évadot záró szétszéledés után végig abban reménykedtem, hogy ez csak egy kényszerű cliffhanger, hogy majd valahogy újra összeáll a Tökös Ötös, elsimítják a nézeteltéréseiket, bármilyen hihetetlennek is tűnt ez elsőre, főleg ugye Cameron és Joe esetében... de hiába. Most, ha talákoznak is a főszereplők, sokszor csak érintőlegesen történik, sok kínos csenddel, és még azok között is akadozik a kommunikáció, akik egyébként együtt élnek. Donna és Gordon testesítették meg a dolgozó mintaházaspárt, és mindketten (velük együtt pedig az őket alakító Scoot McNairy és Kerry Bishé is) szinte vibráltak ebben a szerepben, de most arra nincs idejük, hogy megbeszéljék a saját problémájukat, pedig mindkettejüknek súlyos gondjaik vannak. Gordon nekem amúgy is nagy veszteség volt, mert ami történik vele, az szaglik attól, hogy a stáb egyszerűen semmit nem tudott kitalálni a történetben tartására, csak egy ordas nagy klisét, pedig aztán közben olyan zseniális jelenetei vannak, mint amikor az anyósával a pénzen kezdenek "viccelődni". És ez a szereplők mindegyikére igaz, egy-két személyes, de elég közhelyes dráma az, ami sokszor mozgatja, motiválja őket, nem az ambíciók és a víziók, ami eddig meghatározó volt.

Ami igazán és pótolatlanul hiányzott, amint "kilépett" a sorozat a Mutiny ajtaján, az a Giant volt, és a szellemiség, ami abban megtestesült. Persze, az egyéni történetek között is akadnak jók, elnéztem én szívesen ezeket a drámákat is, még ha nincs is nagyon közük sem a korszakhoz, sem a kiinduló számítástechnikához kötődők, csak a hétköznapi élet bajai, kínjai. Abban meg nincs ott a nulláról építés izgalma, az egyszeri dobás, aminek nem volt elég pusztán jobbnak lennie, mint az IBM csúcsgépei, de azt is lehetett tudni, hogy ha nem készül el a COMDEX-re, akkor mintha el sem készült volna, mert egyedül ott lehet berobbanni vele. Játékos hasonlattal élve az első évad olyan volt, mintha Dáviddal kellett volna menekülni Góliát elől (számomra is meglepő, hogy eddig megúsztam e hasonlat nélkül a Cardiff és az IBM csatájának bemutatását ) egy folyamatosan leomló labirintusban, miközben röpködnek a tüzes nyilak meg minden szar, amit Joe és a sors a csapat elé hajigált. Ehhez képest a második évad inkább egy menedzserjáték, amiben szintén vannak megoldandó feladatok, szerethetőek a karakterei, és ebben a műfajban ritkaságként nagyon könnyű együtt érezni velük, mert sokszor mély és összetett érzéseik vannak... De ritkán pumpál tőle az ember fülében az adrenalin, sőt, néha egészen dühítő is tud lenni, ahogy mondjuk Cameron háromszor gondolja meg magát egy szerződés kapcsán. A Dev Tycoon is jó a maga nemében, de nem egy God of War, na . Úgy éreztem, az egyetlen dolog, ami köré a stáb igazán "átmenteni" tudott és akart az eddigiekből, amire az internet pirkadata mellett építették az évadot, az a Cameron és Joe közötti feszültség, a lezáratlan, feldolgozatlan érzéseikkel, dühükkel, sértettségükkel, kétségeikkel, és hiába halogatják ennek "kisülését" a mindkettejüknél meglevő kis románcok, adja magát, hogy egyszer le kell csapni a felhők közül a villámnak.

A hardver után a szoftver került sorra a második évadban, a fejlesztési versenyfutás izgalma helyett valamivel hangsúlyosabbá vált a szereplők életének bemutatása, a köztük levő kapcsolatok továbbgondolása egy új, "mesterséges" környezetben, ami egy drámasorozattól érthető, de a korábbiak után nem is maradéktalanul kielégítő. Főleg, hogy pár konfliktus elég közhelyes, és ritkán, jórészt csak az évad felében nyújtják azt a feszültséget, ami korábban megkaptam a CTRL nélkül-től. A karakterekért, az életük további követéséért is megérte megnézni a második évadot, és gyakorlatilag felsorolhatnám szinte az összes, korábban leírt előnyét, annyira bejött a megvalósítás, a képi világ, a zenék (bár most kevésbé voltak feltűnőek), a színészek mindegyike... na és a remek szófordulatokkal megáldott szövegkönyv, aminek a mondataiból nem egyet többször is rögtön visszahallgattam! Nálam ez az igazán tetsző filmek mércéje, hogy ha menet közben beletekerek, hogy egy-egy jelenetet újra megnézzek, és ezúttal is többször volt ilyen... De a második évadon jelentős részében azt éreztem, hogy kényszerből készült. Mint amikor egy játékból minden évben ki kell adni egy folytatást, még ha benne is ragad az önismétlésben és a sablonokban, és csak pár grafikai meg technikai fejlesztésre futja (adja magát az Assassin's Creed példának, azokról úgyis eleget írtam ide). Ez most még a Mutiny és a Cardiff lendületével éppen elég volt egy összességében kellően pozitív hangulathoz... éppen.

8/10
.

Niwrok írta:

.
CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S2

De a második évadon jelentős részében azt éreztem, hogy kényszerből készült. Mint amikor egy játékból minden évben ki kell adni egy folytatást, még ha benne is ragad az önismétlésben és a sablonokban, és csak pár grafikai meg technikai fejlesztésre futja (adja magát az Assassin's Creed példának, azokról úgyis eleget írtam ide). Ez most még a Mutiny és a Cardiff lendületével éppen elég volt egy összességében kellően pozitív hangulathoz... éppen.

8/10
.

Nem tudtam, mi az, hogy kiterjeszted érzékeidet...

A sok ismeretlen névtől és motiváció miatt egy kukkot nem értek az egészből, de majd ha megnézem, visszatérhetünk rá.



.

R2-D2 írta:

Nem tudtam, mi az, hogy kiterjeszted érzékeidet...

Hát, nem ez . Az utalás volt az aktuálisan nézett sorozatra, amit egy-két nappal elhalasztottam a Last Shift miatt . "Bővebben hamarosan" ... legalábbis valamikor a jövő héten.
.

.
Az éhezők viadala: A kiválasztott – befejező rész / Hunger Games - Mockingjay Part 2



Mostanra sikerült megnézni, de igazából egy vonását leszámítva nem is tudom, hogy miért érte meg rászánni az időt, és ez még a sorozat jobb részeinek emlékét is megkeserítette.

Nem tudom, hogy az alapanyag, a finálé-kettévágásos hülyeség, vagy a stáb bénasága miatt, de még egyik Éhezők Viadalát sem untam ennyire, mint ezt. Az eleje kifejezetten katasztrofális, ahogy Katniss örlődését meg Peeta fokozatos öntudatra ébredését kéne lekövetni, de ez annyira tehetségtelenül, töredékesen sikerült, miközben lassú távolba meredések töltik ki az időt, hogy bő fél óra után azt vettem észre, még rohadtul nem történt még semmi, de a seggem már elzsibbadt a székben. Pedig hát ez a dráma lehetett volna a kulcs, enélkül Peeta csak egy távirányítós robot, akit a végén oda lehet lökni Katnissnek, hogy "Nesze, hepiend!", Katniss meg egy nyafogós picsa, a "picsogó poszáta" (by Szirmai), aki azt se tudja eldönteni, milyen müzlit egyen reggelire, ha nem rágják a szájába, mellette meg durcáskodik, mint egy gyerek. Hol van ez az itt is felidézett kenyeres jelenettől, az egész sorozat számomra legjobb pontjától, ami önmagában megteremtette a kötődés alapjait, ami meg a dilemmázás forrása lett mostanra?! Ami Peeta mellé billenti a mérleget akkor is, ha Katniss életére tör, meg ha a jóbarát, de katonamentalitású Gale van a másik serpenyőben?! A dráma legtöbbször éppen attól NEM lesz szenvelgés és nyafogás, hogy van alapja, van súlya, hogy a nézők erre fogékony része át tudja azt élni, és nem csak felskiccelik, mint itt.

Mindezt azért, hogy egy normál városi gerillaharc helyett a Kapitóliumig levő utat névleg egy Viadallá lehessen tenni, ami olyan elképesztő baromsággá tette a film közepét, amit rég láttam. Az egy dolog, hogy az az olajos csapda és társai éppen akkora ökörség volt, mint amilyen látványos meg izgalmasnak szánt a szokásos "majdnem odaér, de aztán mégsem" akciókkal (aztán miközben elemi erővel csapnak fel a hullámok, még bőven ráér a társaság Peetával dulakodni    ), de kicsit belegondolva (öreg hiba, tudom...) csak felmerül a kérdés, hogy mégis mikor sikerült mindezt MEGÉPÍTENI, basszátok meg    ?! Snow alig két nappal előtte adta ki az evakuációs parancsot, nem?! Készséggel elhiszem, hogy voltak előre telepített védelmi rendszerek a külvárosokban, elvégre az erőszakrendszerek fel szoktak készülni a saját bukásukra, a két rejtett géppuska például remek ötlet volt. De az olajos kreténség, a lebetonozott pengecsapda, a mutánsok meg a halálsugár-lámpák közben nem a szereplők sorsán tudtam aggódni, hanem hogy kínomban ne kezdjek anyázni, a mozi nézőközönségének várható megrökönyödésére! Meg egyébként is honnan jött az a rengeteg fekete lötty?! Kinek jut eszébe darálót rakni egy metró várótermébe, és ha nem előre rakták oda, akkor hogy rakták le azt oda most?! Már megint baromira hiányzott valaki, aki az asztalra csap, és kijelenti, hogy nem lehet annyira hülyének nézni még a tiniket sem, hogy miközben az Arénák egy évig épülhettek, most sikerült pár nap alatt összerittyenteni egyet egy korábban lakott paneldzsungel alapjaira. Bár mit is várok, amikor ennyi év után sem sikerült eldönteni, hogy Panem mekkora ország!? Mert ugyan a legelején még az USA területét mutogatták, de ahhoz röhejesen kevés egy 50.000 fős bányászváros (Gale mondta, hogy ennyien haltak meg a 12-esben, és hogy alig maradt túlélő), meg a távolságok, amiket a szereplők megtesznek, de az egyik barátom kiszúrta, hogy amit Panemből mutattak, az egyébként is rohadt kevés ahhoz, hogy a főváros látott luxusát biztosítani tudja.

Amiből itt sajnos szintén nem látni olyan sokat, mint az eddigi részekben. A koszos, letargikus városnak legfeljebb az emlékei, a  flashbackjei idézik fel azt a papagájos, tiritarka világot, azt a hivalkodó pompát, ami eltúlzott pazarlásával egyszerre volt dühítő és érdekes. Még a parókák is kifakultak a sorbanállás közben, és igazából ha nem tesz az epizód egy kis kitérőt Tigris divatszalonjába, meg ha Effie nem mutatja meg magát a végén teljes pompájában, nem tűnt volna fel, hogy ez most Panem. Ja, meg volt az a rikító sárga ruhás kislány, ami meg gondolom egy elég böszme utalás akart lenni a Schindler listájára. Már az előző rész is túl szürke volt a 13. körzet miatt, ahogy értem, hogy tél van, de hogy Panem jó része nem különbözik az itteni lakóteleptől, azt azért elég nevetségesnek tartom... sőt, a mienk a színesebb, mert ezek már le vannak szigetelve .

Az egyetlen, ami működött, az a tininyelvre lefordított, ahhoz képest viszont elég nyomasztó és súlyos politikai gyorstalpaló volt. Már az előző részt is az tartotta életben, ahogy a Poszáta imidzsét építgették, és sokkal inkább vívtak propaganda, mint tényleges háborút a szembenálló felek, ráadásul Katniss első bénázásait a kamera előtt eddig akárhányszor láttam, még mindig nevettem rajtuk. Suzanne Collins elég sokat dolgozott a szakmában ahhoz, hogy ismerje a média hatalmát, hogy mennyire fontos egy arc, aki az ügyet képviseli, a személyi kultusz ereje, nem véletlenül lett a forgatócsoport ennyire hangsúlyos és a legjobb eleme a 74. Viadalt követő időszaknak, de igazából már a Viadal puszta léte is ennek köszönhető. Zseniális mondatok és helyzetek sorakoznak azokban a jelenetekben, ahol Coin és Plutarch sakkoznak, egyszerre irányítva arra, és lereagálva azt, amit az önfejű, és egyben önhitt, bosszúszomjas Katniss csinál ("Bármit is tesz a Poszáta, azt a mi utasításunk szerint tette"). Azon is csak mosolyogni tudtam csak, még ha kicsit keserűen is, ahogy talán a fordítónak köszönhetően szóról szóra azokat a kifejezéseket hallhattam, amiket amúgy az aktuálpolitikában is. Mert nem csak a háború, de a politika sem változik sosem, legfeljebb piros helyett kék lesz az alapszín.

Spoiler:

Az éhezők viadalának utolsó részére sikerült majdnem mindent kihajigálni belőle, amiért kedvelni tudtam, így folyamatos színvonaleséssel el is jött a sorozat leggyengébb része. Az üzleti megfontolások természetesen igazolhatják, hogy mindezt érdemes volt kettévágni, meg belefojtani a sztorit az eszetlenül összerakott látványba, de nekem a híres befejezés jelentős része vagy unalmas volt, vagy kínos vagy dühítő.


6,5/10

U.i.: És mindezt úgy, hogy a film előtt direkt nem olvastalak el ...

Niwrok írta:

.
Az éhezők viadala: A kiválasztott – befejező rész / Hunger Games - Mockingjay Part 2

Az éhezők viadalának utolsó részére sikerült majdnem mindent kihajigálni belőle, amiért kedvelni tudtam, így folyamatos színvonaleséssel el is jött a sorozat leggyengébb része. Az üzleti megfontolások természetesen igazolhatják, hogy mindezt érdemes volt kettévágni, meg belefojtani a sztorit az eszetlenül összerakott látványba, de nekem a híres befejezés jelentős része vagy unalmas volt, vagy kínos vagy dühítő.


6,5/10

U.i.: És mindezt úgy, hogy a film előtt direkt nem olvastalak el ...
.

Hát ez qrva jó. Végre ismét egy filmet láttunk...  (ahol a  természetesen nem a filmnek, hanem a közös véleménynek szól).

Niwrok írta:

.
A Stonehearts Elmegyógyintézet

Az olvasott vélemények egyszerűen elintézik a Stonehearst Asylumot azzal, hogy egy közepes Viharsziget-light... és utóbbit aláírom, de a "közepest" nem. Nekem tetszett, még ha nem is volt annyira mély, mert más témákat tolt előtérbe, de a maga eszközeiből kihozta a maximumot.

8/10
.

Ezt az ajánlót is köszi! Ami késik, nem múlik, úgyhogy pótoltam ezt is.

Remek hangulatú kis thriller, a helyszín, a környezet parádés, az egész századfordulós elmeorvosi háttér kellően nyomasztó légkört biztosít. Nagyon jó a felvetett kérdés, hogy akkor most melyik orvosi álláspont a jó, jó a kis csavar a végén. Tetszett.

Egy dolog volt, ami iszonyat zavart, mégpedig maga a főszereplő. Akkor is, ha ugyebár kicssit átértékelődik szerepe, de a film közben minden mondata, tette, hangsúlya roppant irritáló volt. Pont, mint egy bolondé...

Ja, és ezek után ha bárki Leninről akar filmet forgatni, szogorúan Ben Kingsleyt a főszerepre!!!


Mondanám, hogy bővebben hamarosan, de nem vagyok benn biztos.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
A Stonehearts Elmegyógyintézet

Az olvasott vélemények egyszerűen elintézik a Stonehearst Asylumot azzal, hogy egy közepes Viharsziget-light... és utóbbit aláírom, de a "közepest" nem. Nekem tetszett, még ha nem is volt annyira mély, mert más témákat tolt előtérbe, de a maga eszközeiből kihozta a maximumot.

8/10
.

Ezt az ajánlót is köszi! Ami késik, nem múlik, úgyhogy pótoltam ezt is.

Remek hangulatú kis thriller, a helyszín, a környezet parádés, az egész századfordulós elmeorvosi háttér kellően nyomasztó légkört biztosít. Nagyon jó a felvetett kérdés, hogy akkor most melyik orvosi álláspont a jó, jó a kis csavar a végén. Tetszett.

Egy dolog volt, ami iszonyat zavart, mégpedig maga a főszereplő. Akkor is, ha ugyebár kicssit átértékelődik szerepe, de a film közben minden mondata, tette, hangsúlya roppant irritáló volt. Pont, mint egy bolondé...

Mondanám, hogy bővebben hamarosan, de nem vagyok benn biztos.

Ahogy érzed . Örülök, hogy tetszett.

Nem emlékszem már annyira a fiatal dokira, hogy miért válthatott ki belőled ilyen ellenszenvet. Hát csak egy tapasztalatlan hősszerelmes volt, nem ?
.

.
Sense8 S1



Amikor a Jupiter felemelkedéséről, ezen belül annak bukásáról írtam, azt azzal zártam, hogy kezdem sajnálni, hogy a Wachowski-tesók talán végleg leszerepeltek a nagyvásznon, a nézők és a producerek láthatóan most unták meg, hogy sokadszor is ugyanazt a témát próbálják csak nekik eladni. Én meg ugyan az egyszerre dagályos és sekélyes filozofálgatásuktól és a spirituálisnak álcázott közhelyeiktől falra mászok, de a látványhoz nagyon értenek, és ha a filmjeik nem is többek, mint szappanbuborékok, néha kellemes elnézegetni őket. Erre a konklúzióra ők is rájöhettek, így azt tették, amit Hollywood kiégett/leszerepelt/türelmetlen rendezőinek többsége, és elmentek tévézni, hogy leszerződve a Netflixszel tíz órában megcsinálják a filmet, amire moziban sosem lett volna lehetőségük... így aztán megcsinálták ugyanazt, mint eddig, csak tíz órában.

Bár az alapötlet érdekes, azért egy olyan filmmel a repertoárban, mint a Felhőatlasz, nem lesz akkora újdonság: nyolc ember a világban elszórva különös dolgokat kezd tapasztalni, és idővel rájönnek, hogy "valami módon" kapcsolatba kerültek. Ezek elsőre csak kisebb, hallucinációnak gondolt érzékelések, furcsán viselkedő emberek képében, vagy esőt hallanak onnan, ahol egy felhő sincs az égen, vagy kopogást onnan, ahol senki sem lehet. Ahogy egyre durvább látomásaik vannak, és egy rejtélyes páros (Daryl Hannah és Naveen Andrews, azaz "Sayid") egyre többük életében bukkan fel, úgy lesznek ők is egyre biztosabbak abban, hogy nem őrültek meg, "csak" összehangolódtak, képessé válva betekinteni egymás életébe, idővel pedig arra is, hogy "helyet cseréljenek", ha úgy hozza a szükség. Azt mondjuk, hogy ez miért történik, érdekes lehetett volna találgatni, de már a bevezető vázlatos magyarázattal szolgál erre, miközben árnyékot is vet rá. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy a valamilyen titkos háttérhatalom által a képességei miatt üldözött Angelica (ő az előbb említett páros nőtagja) végső elkeseredésében, sarokba szorítva öngyilkos lesz, és ezzel, mint Voldemort, létrehozza a saját nyolc kis horcruxát. Így marad annak a kérdése, hogy mi ez az egész, és hogy miért pont ez a nyolc ember, és hogy mit is tudnak tenni a képességeiket még épp csak próbálgatva és felfedezve egy olyan szervezet ellen, akik elől Angelica csak a halálba tudott menekülni.

Már csak azért is kérdőjeles a nyolc ember, mert egy minden szempontból színes társaságot sikerült összehozni, ahol a többség elsőre csak azért tűnik értelmes választásnak, hogy a "lélekdarabok" minél jobban el legyenek rejtve. Persze hagynom kell valami meglepetést azoknak, akik megnézik a sorozatot, de azért annyit elmondok a teljesség igénye nélkül, hogy van itt indiai gyógyszerész, amerikai zsaru, kenyai buszsofőr és német ékszertolvaj, de a többiek is legalább ennyire eltérőek foglalkozásban, mentalitásban, személyiségben és lakóhelyben. Ebből kap is a néző éppen eleget, szinte az egész évad az utalásszerű, majd egyre fenyegetőbb, háttérben gyülekező ellenfelek mellett nem szól másról, mint hogy bemutassák ezeket a karaktereket, akiknél egészen érdekes drámai helyzetek, dilemmák is akadnak, amiket tovább lehet gondolni, például amikor Willt mindenki, a kollégái, az apja, a kórházi személyzet, de még maga az áldozat is azzal piszkálja, hogy miért kellett megmentenie egy lelőtt gettós bandatagot, amikor ezzel esetleg egy ártatlan embernek, vagy akár egy rendőrnek írta alá a halálos ítéletét. Mindegyik szereplőben, mind a nyolc "érzékelőben" van valami különleges, az egyéni történeteiben is lehetnek átélhető nehézségek, és az, ahogy itt az átcsatolások megtörténnek, a Felhőatlaszhoz hasonló kavalkáddá teszik a Sense8-et, ami annyival jobb, hogy nincs benne a nyugdíjas-otthonos bénázás meg az idétlen maszkok, és annyival rosszabb, hogy a tíz órás időtartam miatt Wachowskiék sokszor feljogosítva érzik magukat, hogy lassú életképekkel meg ugyanannak a körnek a többszöri lefutásával, mondatok, élethelyzetek szájbarágásával húzzák az időt. Aztán nagyjából amire mindenkinek megismertük a személyes és családi hátterét, lelkizését, kialakultak a párosok, akik között szorosabb a kötelék, kb. mindenki "találkozott", egymásra hangolódott meg egymásba gabalyodott, és Lito szappanoperájából is bőven túl sok részt megnéztünk, azaz nagyjából az évad felénél jön egy kisebb stílusváltás. Az addigi spirituális-meditatív állapot helyett elkezd felpörögni a tempó és fröcsögni a vér a kamerába, ahogy többek élete erőszakos fordulatot vesz, meg ahogy a titkos összeesküvés is elkezd egy kicsit jobban kibomlani. Egyre több derül ki arról, hogy ki és miért kezdett vadászni rájuk, ahogy egyre többször lesz szükség arra is, hogy összehangolt váltásokkal húzzák ki egymást, leginkább Nomit meg Riley-t a szarból, ugyanis ők kerülnek az első helyre a "sintértelep" listáján.

A "színes" természetesen értendő úgy is, hogy ők nyolcan bőrszínben és kulturájukban is elég eltérőek (még akkor is, ha olvastam panaszokat arra, hogy mi a változatos abban, hogy csupa fiatal, modellalkatú, gyönyörű nőből meg kőkeményre gyúrt, jóképű férfiból áll a gárda). Ezeknek minden külsőségére rá is játszik a stáb, tehát nem kell meglepődni (viszont jókat lehet rajta nevetni ), ahogy az egyik jelenetben előugrik egy bollywoodi tánckar, és amúgy is van valami kellemes játékosság, móka az egész filmben, például abban, amit a tyúkkal meg a pezsgővel csináltak . Az is benne van, hogy mivel minden földrészen játszódik, sokszor útifilmekbe illően gyönyörű tájakat, helyszíneket mutogatnak, amiket megint csak a váltások tesznek mozgalmassá és figyelemfenntartóvá, hogy az egyik percben még egy londoni technopartin vagyunk, aztán meg Szöul üzleti negyedének kékesszürke síküvegdzsungelébe "hoppanálunk", honnan meg egy Ganesha-szentélybe. Ha több gyengébb pontja is van a Sense8-nek, az biztosan nem a megvalósítás. Nem véletlenül ez lett az egyik legdrágábban gyártott tévésorozat, ahogy eddig is lehetett látni nem egyszer, hogy a Wachowskik a rendezéshez és a képi hatásokhoz nagyon értenek, ahogy az általuk felkért olyan társrendezők is, mint Tom Tykwer (A lé meg a Lola, Parfüm, a bűn árfolyama). A költségvetés legnagyobb része biztosan az eredeti helyszíneken forgatásokra ment el, amitől még úgy is ritka valóságos lesz a látvány, hogy a történet maga aligha az.

De benne van a "színesben", ami miatt a Sense8 napjaink legnyitottabb / legformabontóbb / legmegbotránkoztatóbb / legerkölcstelenebb (a nem kívánt rész törlendő) sorozata is egyben, úgyhogy biztosan nem ez lesz a republikánus háziasszonyok kedvence. A Netflix amúgy sem szokott szégyenlősködni, hiszen már az olyan politikai drámákból sem maradhatott ki a fétis- vagy a hármasszex, mint a House of Cards, a Sense8 meg konkrétan az egymás életének megtapasztalásáról, az abba való "behatolásról", a kibővült érzékek megismeréséről szól, amiért kétségtelenül nagyobb elfogadás kell hozzá, mint mondjuk a "visszafogottan hétköznapi" Adéle életéhez. Itt aztán van nő és férfi minden leosztásban (köztük a számomra maximálisan kérdőjeles férfiból nővé operáltatott "leszbikussal"), és ezek a jelenetek nemhogy nem állnak meg a konkrétan pornóba hajló dugásoknál, a már a főcímben is közös fagyit nyaló szakállas fickóknál, a san franciscoi Pride-on felvett flashbackeknél, vagy az évad huszadik percében a padlóra csattanó, felcsatolható, lucskos műbrokinál, hanem az évad közepére egy olyan orgiában csúcsosodnak ki, amikor tényleg mindenki mindenkivel csinálja, amitől az ultrahedonista római arisztokrácia is elégedetten csettintene. Persze mindez "csak" a spirituális összeköttetésen keresztül történik, átérezve a két, éppen szexelő pár szenvedélyét és intimitását, de attól még ez rohadtul oda van rakva a képernyőre, úgyhogy ezen a ponton ki is tenném a Sense8-re a "Csak saját felelősségre, de tényleg!" táblát.

Dinamikával aligha lehet vádolni a Sense8 nagy részét, annál inkább a fáradt közhelyek sulykolásával, mégis van valami benne, ami szórakoztató és figyelemfelhívó, izgalmas, egyben humoros is, és amitől, még ha utólag sekélyesnek, unalmasnak és feleslegesnek is éreztem bizonyos részeket, közben végig lekötött és foglalkoztatott, ami éppen történt. Wachowskiék továbbra sem hoztak újat magukhoz képest, de igazából ahhoz is tehetség kell, hogy valaki ugyanazt a giccset és szirupot ötödször újracsomagolva is el tudja adni. Ezzel az évaddal megvolt az "összemesélés", most már csak meg kéne tudni tölteni tartalommal ezt a személyiségcserés képességet... csak hát a tesóknak pont ez szokott nehezen menni...

7/10
.

Niwrok írta:

.
Sense8 S1

Dinamikával aligha lehet vádolni a Sense8 nagy részét, annál inkább a fáradt közhelyek sulykolásával, mégis van valami benne, ami szórakoztató és figyelemfelhívó, izgalmas, egyben humoros is, és amitől, még ha utólag sekélyesnek, unalmasnak és feleslegesnek is éreztem bizonyos részeket, közben végig lekötött és foglalkoztatott, ami éppen történt. Wachowskiék továbbra sem hoztak újat magukhoz képest, de igazából ahhoz is tehetség kell, hogy valaki ugyanazt a giccset és szirupot ötödször újracsomagolva is el tudja adni. Ezzel az évaddal megvolt az "összemesélés", most már csak meg kéne tudni tölteni tartalommal ezt a személyiségcserés képességet... csak hát a tesóknak pont ez szokott nehezen menni...

7/10
.

Feladtad a leckét...

A rendezők, a színészek, a téma miatt érdekel, de az írásod nem volt túl lelkes - az öncélú, polgárpukkasztó félpornós sorozatokkal meg tele a padlás. Már unom, hogy minden sorozatot éjszaka kell nézni, mert a család előtt nem lehet...

Szóval köszi, de nem tudom.


.

Niwrok írta:

.
Senki többet

A legjobban pedig az jött be, ami jócskán megidézte a Leleményes Hugot, azaz hogy Virgil leltározás közben mindenféle fogaskerekeket és egyéb alkatrészeket talál, és csak reméli, ezekből a fiatal órásmester ismerősének, Robertnek (Jim Sturgess) sikerül valamit összeraknia.

9/10
.

Köszi ezt az ajánlót is!!!

Még úgy is tetszett, hogy ugyebár ismertem a  spoilert - bár kétségkívül nagyobb lett volna az élmény, ha nem számítok rá. Viszont a nélkül el sem kezdtem volna nézni, nehezen venne rá bárki is, hogy filmet nézzek egy 27 éves lány és egy 60 (????) éves faszi szerelméről. Szóval tetszett, a Hugos feeling nálam is megvolt. Kicsit az események állomásszerű bemutatása és az egy idő után abszurd kapcsolat zavart. De még így is nagyszerű volt.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Senki többet

A legjobban pedig az jött be, ami jócskán megidézte a Leleményes Hugot, azaz hogy Virgil leltározás közben mindenféle fogaskerekeket és egyéb alkatrészeket talál, és csak reméli, ezekből a fiatal órásmester ismerősének, Robertnek (Jim Sturgess) sikerül valamit összeraknia.

9/10

Köszi ezt az ajánlót is!!!

Még úgy is tetszett, hogy ugyebár ismertem a  spoilert - bár kétségkívül nagyobb lett volna az élmény, ha nem számítok rá. Viszont a nélkül el sem kezdtem volna nézni, nehezen venne rá bárki is, hogy filmet nézzek egy 27 éves lány és egy 60 (????) éves faszi szerelméről. Szóval tetszett, a Hugos feeling nálam is megvolt. Kicsit az események állomásszerű bemutatása és az egy idő után abszurd kapcsolat zavart. De még így is nagyszerű volt.

Szívesen . Sajnos az említett kockázatot vállalnom kellett, éppen azért, amit leírtál .
Nem is gondoltam, hogy ilyeneket is a listára vettél .
.