Niwrok írásai 1.0

.
Az Élet könyve / The Book of Life



Animációs filmekről ritkán olvashattok errefelé, mert legyenek bár jók is, túl mély tartalmat vagy túl újító technikát, ami kiemelné ezeket a többi közül, ritkán tudnak adni, így inkább egyszeri könnyed szórakozások, amiket legfeljebb egy rövid moziajánló keretében említünk meg... illetve hát R2-nál volt a Doboztrollok, de az is mint elrettentő példa . Ez a film nekem moziban kimaradt, az előzetesét viszont annyiszor láttam más filmek előtt, hogy kiváncsi lettem rá, még akkor is, ha alig tűnt többnek, mint egy mexikói beütésű Halott menyasszony. Szerencsére nem jól tűnt .

Maria, Manolo és Joaquin három elválaszthatatlan gyerekkori jóbarát, ahol a fiúk eléggé apjuk árnyékában élnek, így Manolot akkor is matadornak szeretné az apja, ha a fiút inkább a zene foglalkoztatja, mint a véres gyilkolászás, Joaquin pedig szívesen játszik karddal, így tisztelegve az egyszer banditatámadás áldozatául esett hős apja emléke előtt. A köztük levő kötelék szorosságára az alvilág urai is felfigyelnek, és igen, többes szám, mert az ottani hiedelem szerint La Muerte felügyeli a még az élők emlékeiben élő halottakat, akiknek a halál egy hatalmas, színes fieszta, Xibalba világa viszont szürke és komor, a már elfeledettek siránkozásától és sóhajaitól hangos. Ők ketten az öröklétet az egymással való fogadásokkal teszik szórakoztatóbbá, legutóbbi fogadásuknak pedig az a tárgya, hogy Maria, ha majd felnő, melyik barátját fogja választani magának, kinek lesz a felesége. Egy elfajuló csíny, és az azt követő, külföldi magániskolában töltött évek után Maria hazatérése lehet végül az az apropó, amikor ez eldőlni látszik, amikorra is Manolo az első bikaviadalára készül, Joaquin meg a katonák parancsnokaként lett messze földön híres. Mindketten eséllyel tudnak hát imponálni a lánynak... csak azt nem tudják, hogy Maria elég felvilágosult nevelést kapott Európában, így a férfiklisék nem igazán működnek nála, ahogy azt sem, hogy a háttérben Xibalba a csalástól sem riad vissza, hogy ő nyerjen.

Ehhez még tartozik egy kis múzeumos keretsztori, de az elég gyengécske; inkább csak arra szolgál, hogy az alapvető stíluselemet meghatározza, azaz hogy ezt a történetet az Élet könyvéből úgy mesélik, és fabábokkal játszák el, legalábbis keverednek az animált és a faragott hatású figurák, mondjuk amiken látszik egy kis faerezet, vagy az izületeik olyanok. Ez tényleg csak egy kis plusz, egyáltalán nem feltűnő vagy zavaró, inkább olyan dolog, ami miatt folyamatosan ugrálni tud a tekintet, mert ennyire sok részletet felvonultató animációt régen láttam. Sokféleség van rögtön a figurákban, például a két főhősnek kockavállai és -teste van, míg mellettük a nők szinte folyamatosan "hullámzanak", de vannak kis tömzsi, rosszarcú figurák is disznóorral (és nem csak a banditák mondjuk, hanem Maria apja, a polgármester is), mellettük meg a katonák -és ezt már egy kicsit túlzásnak is éreztem- mintha Picasso valamelyik festményéről léptek volna le. Rengeteg az izgalmas kellék (a banditavezér kardja például cápaformájú, Xibalbanak meg a szeme érdemel nagyobb figyelmet) a mintás holmi, El Muerte földje meg maga az öt perces vizuális atombomba. Ahogy az sokszor lenni szokott, ezt a kissé morbid love story-t zenei betétek tarkítják, hasonlóan eklektikusan, mert eredeti szerzemények éppúgy vannak benne (a legszívhezszólóbb a bikás volt a végén, az nagyon tetszett), mint feldolgozott popslágerek (Da Ya Think I'm Sexy?), sőt, még abban is kevertek, hogy a legtöbbet szinkronizálták, de pár csak felirattal ment.

Morbidot mondtam, mert azért van pár fekete poén benne, de ellentétben a mostanában előfordult "halálközeli" animációkkal (Paranorman, Frankenweenie, Hotel Transylvania, na és persze a Halott menyasszony) nem lett ebből egy poénos kísértet- meg szörnyfilm, bulizó csontvázakkal meg ilyenek (bár az is jó). A halált inkább az élet körforgásaként ragadja meg, a szomorúság és az elmúlás mellett behozva a tiszteletet és az emlékezést, alapozva a mexikóiak gyásszal kapcsolatos, az európaitól eltérő megítélésére. Szép és érdekes az elején a Halottak napi (Día de Muertos) temetői jelenet, felajánlásokkal a halottaknak, karnevált idéző ünnepléssel, mert ahogy ők tartják, csak az halt meg igazán, akire már nem emlékeznek.

Ahogy a témánál, úgy a szereplőknél sem egyértelmű mindig a határvonal, azaz hogy ki jó vagy rossz, mert a tisztán gonosz banditákon kívül, ha kárára is van valaki a másiknak, az is inkább emberi gyarlóságokból ered, makacsságból, irigységből, becsvágyból, de mindenki fel is tudja ismerni ezeket és ki is tudja javítani, ha arról van szó. Például nem nagyon lehet kérdés, ki lehet majd Maria választottja, de a másikban sincs rosszindulat, hogy emiatt a másiknak ártani akarna, a barátság végig megmarad. De jó példa erre Xibalba is, akinek kénes zöld lánggal égnek a fekete köpeny vállrészén a gyertyák, amit százával díszítenek a mindenféle halálfejek, és ugyan csal, de nem gonoszságból teszi. Ha már negatív figurát kéne mondanom, akkor az nekem sokkal inkább volt a fénylően viaszos, felhőszakállú Gyertyakészítő, aki tisztára egy higanymozgású, kihipózott gangsta télapó a diszkóban, és én ezeket a hiperaktív bohócokat nem nagyon bírom.

Szóval nekem romantikus történetként, látványos animációként is bejött, amit a halállal kapcsolatos gondolatai miatt még gyászfilmnek is el tudnék képzelni, kicsit játékos formában, amit mondjuk még a gyerekek is be tudnak fogadni.

8,5/10

Niwrok írta:

.
Az Élet könyve / The Book of Life

Szóval nekem romantikus történetként, látványos animációként is bejött, amit a halállal kapcsolatos gondolatai miatt még gyászfilmnek is el tudnék képzelni, kicsit játékos formában, amit mondjuk még a gyerekek is be tudnak fogadni.

8,5/10
.

Hogy te miket nézel...

Egy ideig nálam is képben volt, de a Doboztrollok elvette tőle a kedvem. Nem tudom, lehet, kéne rá szánni mégiscsak valamikor időt...

.
Veszettek



Tarnád egy... "könnyen elképzelhető" magyar középváros, ami a helyi ipar leállásával, sok más városhoz hasonlóan, megindult a lejtőn. A területén magas a munkanélküliség, gyakoriak a lopások, betörések, amik ellen, vagy akár az elkövetők elfogása érdekében a rendőrség és a hatóságok forráshiányra hivatkozva keveset tesznek. Sokan a "telepen" élő cigányokban látják a probléma gócpontját, még úgy is, hogy a viszonylagosan békés együttélés "ára" a megalkuvás, és az, hogy a nem különösebben vegzált bűnözői körök elől, aki teheti, félrehúzódik. Ebben a környezetben tengődik a Madaras testvérpár, akik közül a fiatalabbik, Máté klasszikus jó tanuló - jó sportoló, aki ezek mellett még a helyi boltban is kisegít pár napot, Joci viszont a haverjaival inkább kisebb stiklikből, bolti lopásokból teszi be a maga részét a konyhapénzbe, miután a fiúk szülők híján (az anyjuk meghalt, az apjuk börtönben) magukra vannak utalva. Amikor bizonyos véletlenek szerencsétlen összjátéka folytán kigyullad a helyi könyvtár, Jociékat rabosítják és bezárják a fogdába, ahol elég reménytelennek tűnik a helyzetük, de nem várt helyről kapnak segítséget. A könyvtáros akció médiavisszhangja ugyanis országos szinten olyan hullámokat vet, aminek hatására új rendőrkapitány, Ács János ales kerül az egység élére, aki első körben azonnali gyors reformokkal igyekszik hatékonyabbá tenni a hivatal működését, másrészt Jociékban meglátja a lehetőséget a személyes és közösségi jobbításra. Elkezdi edzeni, majd később önvédelmi technikákra tanítani a fiatal srácokból álló, egyre nagyobb társaságot, miközben Ács a helyi politikai és vállalkozói erőkkel is egyre szorosabb és egyre nagyobb előnyökkel járó kapcsolatokat épít ki, különösen akkor, amikor "véletlenül" egy esti edzés keretében pont arrafelé futnak, amerre az egyik nagykereskedő raktárait éppen kirabolják. A tettenérés és a letartoztatások egyre jobban megnyitják a pénzcsapokat az addigra egyesületté, polgárőr-mozgalommá szerveződött csoportnak, mellyel és a srácokkal Ácsnak még nagy tervei vannak.

Noha a Veszettek elég komoly terhet cipelt magán a Rosszfiúkkal (szinte mindenki ahhoz hasonlította, azon az alapon, hogy ugyanúgy magánhadsereggé váló fiatalokról szól, csak őket a nevelőintézetet igazgató Stohl Buci abajgatta), és közönségfilmként nem tervez túl mély mondanivalóval, még így is valahogy "otthonosan", és emiatt kényelmesen éreztem magam közben. Leginkább az tetszett, ahogy jócskán leegyszerűsítve, de egy egészen hiteles kis modellt épített a magyar "rögvalóságból", még ha valósághű nem tud, de talán nem is nagyon akar lenni. Az a lényeg, hogy minden jellegzetes figurából legyen, korrupt polgármesterasszonytól kádárista kisnyugdíjasig, akikre úgyis mindenki rá fog ismerni a saját környezetéből, a vadászós thriller-szál mellett ez a vonása jött be leginkább már a Víkendnek is alig pár hete. Ebben a beleélésben sokat segített, hogy a karaterek közül senki sem lóg ki a filmből, a párbeszédek is gördülékenyek, csak kicsit finomkodóak, a színészek is remek, de legalábbis jó alakítást nyújtanak, talán csak Fenyő Iván vigyorog túl sokat, meg Joci társaságában van egy-két háttérbe szoruló figura, ahogy a díszletek is jók, csak nekem kicsit sterilek voltak (egyszerűen semmilyen szemét sincs az utcákon, egy csikk sem!). Ezen legalább látszik a pénz meg a munka, amit beletettek, de mert a magyar szinten többszörös "aranylemezes" filmesnek számító Goda Krisztina rendezte, ez kis rálátással sem lehet meglepő, a Szabadság, szerelmet azért a többség látta már tőle.

Átfutva a munkásságát ugyanakkor látszik, hogy mennyire előszeretettel használ hollywoodi kliséket. Hogy összekösse a szereplőket, illetve a cselekményt előrevigye, a legrövidebb út általában valami ezerszer látott filmes panel. Mert persze, hogy be kell hozni a Rómeó és Júliát, ahogy Máté összejön a kissé bebarnított Törőcsik Franciskával, utána meg két oldalra szorulnak, ahogy az edzéseken, a futáson keresztül is visszaköszönnek az amerikai bunyós-sportos filmek szimbólumai, és persze ott a jószándékű edző bá, aki a keveset is megosztja az ígéretes tanítványával, míg a másik "mester" csak egyfajta zsoldnak tekinti a szponzorcipőt. Természetesen lesz rivalizálás a testvérek között, ahogy az is magától értedődő, hogy a barátság és az "egyesülethez" való hűség is mérlegre kerül, a közös múlttal és a kiadott paranccsal együtt. Tucatnyiszor látott fordulatok és sztoriszálak ezek, számos társukkal egyetemben, amik nekem mégsem váltak unalmassá, mert a tempót jól sikerül tartani velük, a majdnem kétórás filmen nem is nagyon nézegettem az órámat, igaz, nem is nagyon gondolkodtam előre, mert nem volt mit találgatni.

Mégsem a középkategóriás amerikai akciófilmeket idéző sablonok miatt kapott leginkább hideget az általam olvasott netes kritikákban a Veszettek, ahogy a Rosszfiúkkal való összehasonlítás is kijött nagyjából egy "x"-re, hanem mert úgy néz ki, mindenki ettől a filmtől várta, hogy megmondja a tutit. Hogy kimondja, amiről éppen ez a film a bizonyíték, hogy mindenki csak lapít, mert ugye "forráshiány", és inkább csak azt üvölti torkaszakadtából, amit az elvei és az érdekei, de inkább az érdekei diktálnak, megpróbálva túlkiabálni a másikat, nehogy tér jusson az ő érveinek. Így aztán azt éreztem ezeket olvasva, hogy megy az ujjal mutogatás, hogy egy közönségfilmnek szánt, aktuálpolitikát érintő skicc nem "képes" "cigányozni" meg "nácizni"... és valóban, ebben az írásban többször szerepel a "cigány" szó, mint a filmben, mert az konkrétan nulla. Mert ezek szerint erre van igény. De most tényleg egy ilyen megkönnyebbült sóhajt kéne visszahallani egy ilyen filmből, hogy "Na végre!", ennek kéne a céljának lennie, hogy mindenki elégedetten dőlhessen hátra?! Tényleg egy film hibája, ha langyosan mutatja be azt, ami langyos? Mi ez, valami társadalompedagógiai szexuális felvilágosítás óra, ahol kutyakötelesség lenne kimondani, hogy "pina" meg "fasz", mert mára mindenkit zavar az álszemérmesség?! Én meg úgy gondolom, közelítsük meg fordítva a dolgot: borzasztóan nagy gond lenne, ha bárkinek is újat tudna mondani ez a film, bármennyire is "nevezi nevén" a dolgokat, hiszen csak közhelyek és automatizmusok sorakoznak benne a hollywoodi "B" kategória vázára építve, magyar díszletek között, a magyar hétköznapokból szemlézve minden egyes elemét, karakterét... de azt talán nem árt tudatosítani, hogy ezek tényleg automatizmusok, az érintett emberektől függő akció-reakció folyamatok, amik alól nem nagyon van kibúvó. Mert bőven nem csak a "telepiekről" meg a "lenyírtakról" van itt szó, hanem a Márta nénikről, Tibi bá'-król, Csibákról meg a polgármesterekről, a rendőrkapitányokról és a közrendőrökről is, a vállakozókról, meg azokról, akik a mindenkori Tarnád határain kívülről dirigálják vagy befolyásolják az ott történteket. Így ez a film leginkább a "maceráról" szól, ami többeknek lehet kényelmetlen, és innentől hiába, hogy mindezt a Veszettek magyar mércével és a költségekhez mérten magas színvonalon mutatja be, ehhez nézők kellenének, akik nagyon úgy tűnik, hogy nem akarnak pénzt áldozni erre a szociopszichológia-makettre... de talán majd a Barátok közt után belenéznek, ha éppen nem lesz jobb a többi csatornán.

Szóval biztos van abban valami, hogy a Veszettek csak a Rosszfiúk bő másfél évtizeddel később született, de semmivel sem előremutatóbb öccse, még akkor is, ha a Veszettek szerintem sokkal szélesebb, átfogóbb merítést csinál, mint az tette. Én mégis leginkább a német Die Wellével, a Hullámmal éreztem párhuzamot. Annak erejével és nyíltságával nem veszi fel ugyan a versenyt, de a magyar viszonyokra hangolva éppen olyan jól megjelennek benne a társadalmi gondok, aztán a közösség, a tömeg erejében rejlő hatalom és az azzal való visszaélés gócpontjai, mint abban... legfeljebb egy kicsit kartonpapír-ízűen és sziruposabban.

8/10

Niwrok írta:

.
Veszettek

Szóval biztos van abban valami, hogy a Veszettek csak a Rosszfiúk bő másfél évtizeddel később született, de semmivel sem előremutatóbb öccse, még akkor is, ha a Veszettek szerintem sokkal szélesebb, átfogóbb merítést csinál, mint az tette. Én mégis leginkább a német Die Wellével, a Hullámmal éreztem párhuzamot. Annak erejével és nyíltságával nem veszi fel ugyan a versenyt, de a magyar viszonyokra hangolva éppen olyan jól megjelennek benne a társadalmi gondok, aztán a közösség, a tömeg erejében rejlő hatalom és az azzal való visszaélés gócpontjai, mint abban... legfeljebb egy kicsit kartonpapír-ízűen és sziruposabban.

8/10
.

Köszi!!!!

Bár magyar filmre én el nem megyek moziba, de ez az elsők között lesz, amit idén(?) megnézek. Amúgy meg... meglepően sok hazai film érdekel a kínálatból, lehet, fel is kell emelnem az évi kettő limitet.

Valahogy úgy érzem, a Veszettek az én filmem lesz...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Veszettek

Szóval biztos van abban valami, hogy a Veszettek csak a Rosszfiúk bő másfél évtizeddel később született, de semmivel sem előremutatóbb öccse, még akkor is, ha a Veszettek szerintem sokkal szélesebb, átfogóbb merítést csinál, mint az tette. Én mégis leginkább a német Die Wellével, a Hullámmal éreztem párhuzamot. Annak erejével és nyíltságával nem veszi fel ugyan a versenyt, de a magyar viszonyokra hangolva éppen olyan jól megjelennek benne a társadalmi gondok, aztán a közösség, a tömeg erejében rejlő hatalom és az azzal való visszaélés gócpontjai, mint abban... legfeljebb egy kicsit kartonpapír-ízűen és sziruposabban.

8/10

Köszi!!!!
Bár magyar filmre én el nem megyek moziba, de ez az elsők között lesz, amit idén(?) megnézek. Amúgy meg... meglepően sok hazai film érdekel a kínálatból, lehet, fel is kell emelnem az évi kettő limitet.
Valahogy úgy érzem, a Veszettek az én filmem lesz...

Ha rajtam múlik, lesz az több is , mert most, hogy az MMKA szétverése utáni évek alatt kiéheztettek a magyar filmekre, majdnem mindenre elmegyek, ami józan távolságban megnézhető, még ha közben óvatlanul az olyan pszchedelikus köldöknézéseknek is bedőltem, mint a Szabadesés meg az 1. Ha volt valami előnye Vajna felbukkanásának, akkor az az volt, hogy a minőségre jobban kezdett figyelni, még ha ennek némi "amerikanizálódás" is lett az ára.

Hogy a te filmed lesz-e a Veszettek, abban nem vagyok biztos; a Hullám még egy dolog, de mondjuk a Kriegerint tartva szem előtt szerintem te is túl finomkodónak és rágógumi-ízűnek érzed majd, a többséghez hasonlóan. De legalább adsz neki egy esélyt     .
.

.
Egy őrült szerelem balladája / Balada triste de trompeta



"Dehogy öltözöl át! Egy machetét lóbáló bohóc női ruhában?! Be fognak tőled szarni!!!"

Amikor először olvastam a Balladáról, messziről kerülendőnek gondoltam ezt a groteszk cirkuszos elmebajt, és még a turiskosarak mellett sem éreztem, hogy ezt nekem haza kéne vinni. Aztán pár hete spanyol horrorokat kerestem, és a youtube -távoli kapcsolatként- feldobta az előzetesét, ami előítélet nélkül, nem tudva, hogy az a Balladáé, rögtön érdekelni kezdett. A groteszk, cirkuszos elmebaj persze egy fokot sem enyhült, de jó színészekkel, zseniális jelenetekkel mindjárt más a dolog .

1937. Spanyolország. A polgárháború őrülete csúcsra jár, így még az is előfordulhat, hogy előadás közben mennek be katonák kényszersorozni egy cirkuszba, fegyvert nyomva a bohócok, artisták és zsonglőrök kezébe és tarkójának, hogy akkor lehet választani. Így jár a kis Javier papája is, akinek szakmai örököseként a fiú is úgy dönt, hogy belőle is bohóc lesz. Mindez a terve csak évtizedekkel később látszik beteljesülni (1973, a Franco-rezsim végnapjai), addigra sikerül elszegődnie egy vándorcirkuszhoz, és bár szakmailag nagyon is elégedettek vele, már az első napján konfliktusba keveredik. Javier ugyanis a találkozásukkor beleszeret Nataliába, a gyögyörű akrobatába, aki viszont Sergioval jár, a bohócok csoportjának vezetőjével, aki hiába kedves a gyerekekkel és nevetteti meg őket a porondon, azon kívül egy kötekedő, erőszakos és iszákos alak, és már akkor verekedésig hergeli magát, ha valaki nem nevet a viccein. A Natalia és Javier közötti kapcsolat barátságból -éppen Sergio durvasága miatt- vonzalommá alakul, amikor viszont minden támogatása és odaadása ellenére a lány mégsem őt választja, Javierben elpattan valami, és a kitörő dührohama az azt követő események hatására egy mindenkit, köztük az egész cirkuszt magával rántó őrült ámokfutásba torkollik.

Rögtön az elején megkedveltette magát azzal a film, ahogy elhelyezte magát a Franco-éra elején és végén, mert ugyan ezen korszak filmjei közül mindenkinek A faun labirintusa ugrik be először, de nekünk itt azért van aktuálisabb példánk is (Insensibles), de legteljesebben talán még mindig a There be Dragons foglalkozott a témával az általam látottak közül. Ennyi idő után egy kicsit jobban utánaolvastam a dolognak, már csak azért is, mert az egyébként kiváló főcím közben azt éreztem, jobban megérteném a filmet, több apróságot értenék meg belőle, ha jobban ismerném a korszak felvillanó arcait és szimbólumait... és ez így is volt, ahogy mondjuk felismertem egy-két pártszimbólumot később. Nagyon érdekes volt például, ahogy a Ballada beleszőtt a sztoriba olyan emblematikus helyszíneket, mint az Elesettek völgyének óriáskeresztje, ami fasiszta emlékműből nemrég avanzsált át polgárháborús mementóvá, vagy a 73-as évből sorsfordító eseményeket, archív felvételek segítségével.

Szinte már csalódást keltő is ennek fényében, ahogy ezt a szakaszt hátrahagyva a film a Javier-Natalia-Sergio háromszöggel egy langyos limonádévá alakul, ahol az érzelmek ugyan hevesek, de a felvezetés és a várt téboly fényében nem különösebben érdekelt. Még szerencse, hogy ebben a szakaszban is volt, ami lekösse a figyelmem, mégpedig az a környezet, amiben mindez zajlik. Ahogy a képeken keverednek a 70-es évek stílusjegyei a cirkusz világának kellékeivel, ahogy látogatást teszünk egy korabeli elvarázsolt kastélyban vagy egy miniatűr-parkban, vagy amilyen figurák benépesítik a cirkuszt, legyen szó akár az újra és újra próbálkozó motoros kaszkadőrről, a kutyás házaspárról vagy egyébként akár Sergioról vagy Nataliáról, az külön is nagyszerű, így együtt meg egyszerűen állati a hangulata. Na meg később az a bár, hát alig bírtam abbahagyni a nevetést! Javier mindezek között egy kicsit elveszett és jellegtelen, ezért is kevésbé érdekes, nem volt igazi érzelmi kötődés, hogy izguljak azért, összejönnek-e Nataliával, mert a srác inkább tűnt az osztály jócsaja után kullogó kis lúzernek, mint biztos pontnak vagy akár kicsit bumfordi, de azért hősies megmentőnek... legalábbis az elején.

Ne tévesszen meg senkit, a Ballada az eddig taglalt történelmi háttértől és a romantikus felhangoktól függetlenül még mindig egy "groteszk cirkuszos elmebaj", ami leginkább a film felétől pörög fel igazán, főleg az egyre vastagabban osztott éjfekete, morbid humortól. Onnantól, hogy Javier elmenekül az erdőbe, folyamatosan egymást követik az egyre őrültebb dolgok, de a legdurvább talán az, ahogy Javier a vadászházban felveszi az új bohócjelmezt és kisminkeli magát. Ott ütött szöget a fejemben, hogy ki lehet az a buggyant, aki így hozná egy szintre mondjuk a szuperhősködést a megzuhant Harcosok klubjával, de egyben az is, hogy én ezeket a hangulati elemeket, képi hatásokat már láttam, és az is, hogy hol: a Bűbáj és kéjelgésben! Nem is sikerült meglepődnöm, hogy mindkettőt Álex de la Iglesia írta és rendezte. Na, hát csak az ottani boszitanyát meg azok "ősanyját", azt a stílust kell ráhúzni a sátorponyva alatt fellobbanó szerelmekre, és akkor az jó közelítéssel adja is a Balladát. Miközben a két férfi egyre durvább átalakulásokon megy keresztül, eljutva addig az állapotig, amit a borítóképek és a plakátok már általában figyelemfelhívásként elspoilereztek, Natalia szegény lassan már csak aközött próbál dönteni, hogy melyiküktől iszonyodik kevésbé, és így lesz igazán érzelemgazdag és akciódús a vége, egy igen megindító fináléval a Nevető és a Síró Bohóccal. A Nataliát alakító Carolina Banget sokan szívesen fogják viszontlátni a Bűbáj után, ahogy én így voltam Antonio de la Torréval is, aki sokszor bukkan fel az általam kedvelt spanyol filmekben (nekem ilyen volt Raul Arévalo cameoja is a mozis jelenetben), de páraknak húzónév lehet még Santiago Segura is (azaz Torrente), igaz, csak az elején, Javier apjaként.

Ahogy mondjuk a Repot, ezt a filmet sem veszi be majd mindenki gyomra, de ahogy néztem, a nem sokkal kevésbé elborult Bűbáj és kéjelgés is megtalálta itt a maga közönségét. Ugyan arról én nem írtam, de nekem is tetszett, ahogy ez is; kár lett volna kihagyni.

8/10
.

Niwrok írta:

.
Egy őrült szerelem balladája / Balada triste de trompeta

Ahogy mondjuk a Repot, ezt a filmet sem veszi be majd mindenki gyomra, de ahogy néztem, a nem sokkal kevésbé elborult Bűbáj és kéjelgés is megtalálta itt a maga közönségét. Ugyan arról én nem írtam, de nekem is tetszett, ahogy ez is; kár lett volna kihagyni.

8/10
.

Köszi. Ha ez a két film a viszonyítási alap, akkor valamikor teszek vele egy próbát.

.
Mutassatok egy hőst / Show Me a Hero (S)



Mutassatok egy hőst, és írok róla egy tragédiát.

1987, New York. A külső kerületek közé tartozó Yonkers képviselőtestülete és polgármestere, Angelo Martinelli súlyos konfliktusokkal terhes időszakot él át, amikor fekete emberjogi szervezetek hosszas küzdelme után a Szövetségi Bíróság határozatot hoz arról, a jellemzően fehér középosztálybeliek lakta körzeteknek kötelezően szociális bérlakásokat kell építenie, enyhítendő a fekete körzetek túlnépesedési problémáját. Martinelli ugyan népszerű polgármester, már a hatodik ciklusát tölti (választás kétévente van), de hiába a sorozatos fellebbezések, kérelmek és lobbik, a társadalmi elutasítottsága a határozatnak -és ezen keresztül a feketék beköltöztetésének- olyan magas, hogy még az ő pozícióját is képes megrengetni. Politikai ellenfelei ezt a gyengeséget használják ki arra, hogy egy feltörekvő városi tanácsost, Nick Wasicskot indítsák ellene a választáson polgármester-jelöltként, még akkor is (vagy éppen azért...), ha Nick eddig a város ügyei helyett inkább csak a titkárnők fejének elcsavarásában jeleskedett. Még őket is meglepi, ahogy a protestszavazatok, ha úgy tetszik, a népharag miatt Nick népszerűsége egyre nő, és végül meg is szerzi a győzelmet. Az ünnepi pezsgőből még ki sem ment a buborék, amikor a lakhatási ügy végképp eldőlni látszik, a fellebbezés elutasításával kimerült a halogatás törvényi eszköztára, és Sand bíró egyre elszántabban követeli, hogy a képviselők a határozatban foglaltak szerint alkossanak építési tervezetet, és azt záros határidőn belül hajtsák is végre, különben súlyos bírságokat fog kiszabni, amit aligha képes elbírni Yonkers költségvetése. Nicknek csekély politikai tapasztalattal kell hát olyan megoldást találnia, amit legalább a többség hajlandó elfogadni, miközben a bírón kívül nem igazán tűnik ez már senkinek fontosnak, és az egyetlen konszenzus az, hogy mindenki szerint az lenne a legjobb, ha a fekák oda mennek, ahova akarnak, csak ne az ő utcájukba.

Még ha igazából akkor is ezt a sztorit kapnám, ha megnéznék egy Híradót, hiszen mostanában ugyanezekről a dolgokról hallanék, csak a neveket, csoportokat kéne lecserélni, kíváncsi lettem a sorozatra, és mert az HBO készítette, nem kellett aggódnom a minőség miatt sem. Egyszerre tűnt izgalmas politikai drámának, és azért nem elhanyagolható szempont volt, hogy ha már egyszer valós eseményeket dolgoz fel, akkor és ott sikerült-e feltalálni a spanyolviaszt, ill. hogyan jutott nyugvópontra ez az ügy. A fekete polgárjogi harcok állomásaival, de úgy egyáltalán a különböző népcsoportok együttéléséről mi is nem egyszer beszéltünk, egy rakás film kapcsán előjött a téma, kezdve talán a Lincolnnal, de ott volt örök példámnak a Szabadság határai vagy a Segítség, a legutóbbi meg Artu volt a Selmával, ha engem a Veszettekkel nem számolunk. Viszont még ezzel együtt is meglepett néha, hogy dettó ugyanazokat a szófordulatokat, érveket, félelmeket hallottam vissza, mint amiket amúgy hallani szoktam a "bevándorlós" ügyekben. Nem a tény lep meg, annyira nem élek burokban, hanem hogy ennyire nem változott semmi. Na persze, miért is változna?

Ami különlegessé tette a yonkersi ügyet, hogy nem ajánlások meg javaslatok voltak a vita tárgyai, ahogy nem is külterületi meg külvárosi sátortáborok, ráadásul maga a vita tulajdonképpen már le is zajlott. Nicknek így kellett olyan alkukat kikényszerítenie, ami eleve a bírói kényszerből született, de közben persze nem hagytak alább a politikai csatározások, a háttérben szervezkedések, a különböző időnyerő taktikák. Feszültségben a második-harmadik rész vitte a prímet, ahol non-stop zajlanak a tiltakozások, ahol bármilyen izzasztóak is az ötletelések, ügyesek is a politikai trükkök, Sand bíró nem fél akár a nyílt zsarolásig is elmenni... kb. ilyen lehet a mozdíthatatlan szikla és a megállíthatatlan erő találkozása. Mindezek mellett szerves része a történetnek Nick magánélete, a felesége, a kétségei és a csalódásai, és kisebb csalódással vettem tudomásul, hogy a fent méltatott részek után a sorozat inkább Nick Wasicsko életrajzi filmje akar inkább lenni, ahol még mindig megvannak a játszmák, de már fáradtabban, a köztes kudarcoktól megtörtebben, és elkeseredettebben is.

A gond csak az, hogy a politikai szál és a társadalmi kérdések lebegtetése Nick karriertörténete mellett ugyan a jelentősebb része a sorozatnak, de a többi túl darabos, és őszintén szólva, néha egyenesen érdektelen is. Túl sok szereplőt akar bemutatni a sorozat, akiknek túl sokáig nem lehet még csak megtippelni sem a szerepét ahhoz, hogy a velük zajló eseményeknek súlya legyen. Amikor olvastam, hogy Paul Haggis volt a rendező, rögtön megértettem, miért is ennyire fontosak az egymásba fonódó sorsok (ő írta és rendezte az Ütközéseket), de már az elején is úgy láttam, a valamivel több, mint 5 órás játékidő, ami megoszlik a 6 részre, egyszerűen túl sok a témának. Azt még csak-csak elfogadtam volna, ha lassan is, de idővel kiderül, miért követjük a háromgyerekes dominikai asszonykát, a kedves néger ápolónőt és az ő családját, vagy akár azt, hogy hogyan és miért kerül a sztoriba a második részben a tévé előtt gubbasztó WASP házaspár, de a mellékszálak közül egyedül Mary az, aki jobban kötődik a sztorihoz (sőt, a végére egy kifejezetten érdekes karakter lett belőle), a többiek gyakorlatilag egy párhuzamos filmet testesítenek meg, intermezzókat egy gettós szociodrámából, amik annyira vontatottak, hogy szerintem akkor is untam volna őket, ha nem a politikai játszmák elől veszik el az időt, így viszont egyenesen zavart, hogy ilyen "fillerekre" megy el az időm.

A témája aktuális, jól is lett kidolgozva szinte minden szempontból, de túlságosan széttöredezik a forgatókönyv, ami így nem képes fenntartani a politikai versengésből, a két tűz közé szorítottságból eredő feszültséget, ami ráadásul az évad közepére jócskán elfüstölt. Plusz nekem a szinkronos verziót sikerült látnom, ami ehhez a témához túl langyosra sikerült, tovább gyengítve a hangulatot. Sajnos az ilyeneknél látszik igazán, hogy lehetnek bármilyen jól is egy film alapjai, apróságok is el tudják rontani. A pontszám úgy értendő, hogy ha valakit kevésbé idegesít Carmen csikicsukija a gyerekekkel, az +1 pont, ahogy szerintem eredeti hangon is élvezhetőbb legalább ugyanennyivel. Talán lesz valaki, egy hős, aki a sztori miatt megadja az esélyt a bizonyításra, de nekem ez most csak ennyi volt.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Mutassatok egy hőst / Show Me a Hero (S)



6,5/10
.

Mik vannak....

Niwrok írta:

Talán lesz valaki, egy hős, aki a sztori miatt megadja az esélyt a bizonyításra, de nekem ez most csak ennyi volt.

Ugye nem rám gondoltál?

A sztorija még érdekelne is, de nem igazán csináltál kedvet hozzá. Ha tudnád, mennyi mindent írtam föl még régről a kis cetlire...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Talán lesz valaki, egy hős, aki a sztori miatt megadja az esélyt a bizonyításra, de nekem ez most csak ennyi volt.

Ugye nem rám gondoltál?  
A sztorija még érdekelne is, de nem igazán csináltál kedvet hozzá. Ha tudnád, mennyi mindent írtam föl még régről a kis cetlire...  

Arra gondoltam, aki erre jár .

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam kedvet csinálni hozzá, pedig stílusa és a politikai szál miatt is többet érdemelne, de a végére már nagyon untam...
Talán írd fel a lista végére az első három-négy részt, hátha felbugyog onnan egyszer .
.

Niwrok írta:

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam kedvet csinálni hozzá, pedig stílusa és a politikai szál miatt is többet érdemelne, de a végére már nagyon untam...
Talán írd fel a lista végére az első három-négy részt, hátha felbugyog onnan egyszer .
.

Jó, inségesebb időkre elteszem... de jól tudod, hogy nálam olyan nincs, hogy három-négy részt nézek csak. Akkor már az egészet... ld. iZombie ( )...

.
Da Vinci démonai / Da Vinci's Demons S3



Jó régen, bő egy éve volt, hogy Leonardo mester életjelet adot magáról, mert az ugyan elég gyorsan eldőlt, hogy a kellően népszerű második évad után folytatás készül, amit le is forgattak, de a szokásos nyári időpontban csak nem akart megérkezni. Végül a gyártó Starz nem is vetítette TV-ben, hanem ahogy más csatornák is mostanában, egyben tolta ki az egész évadot a netre, hivatalosan azért, hogy így kedveskedjenek a "darálva" nézőknek. Tudom, hogy ez nem jelent minőségi kategóriát, hiszen a Netflix is így van a House of Cards-zal, de a Starz nem így csinálta eddig, és így volt egy kis "gagyi" érzete a VoD-nak, amit a Da Vinci démonai szerintem az eddigiek alapján nem érdemelt... és mertem remélni, hogy ez a harmadik, egyelőre befejezőnek titulált évaddal is így lesz.

Az olyan érdekelt feleket, mint Sixtus pápa, Lorenzo de Medici, Leonardo, továbbá a Labirintusba frissen toborzott Girolamo, annyira lekötötte eddig egymás manipulálása és hátbaszurkálása meg a Levelek Könyvének keresése, hogy észre sem vették, még egy résztvevő van a táblán, csak amikor már utóbbiaknak köszönhetően az Oszmán Birodalom szó szerint az ajtón dörömbölt. Így hiába Leonardo zsenialitása és a nála levő gyorsépítő készletek (vagy tényleg nem kell több egy újfajta ágyú vagy egy csodakütyü megépítéséhez fél napnál ?), Bayezid herceg katonái végül lerohanják Otrantot, ahonnan muszáj menekülniük a túlélőknek, remélve, hogy kellő összefogással visszatérhetnek, és sikerül visszaszorítani a törököket a tengerbe. De nincsenek egyedül a szökésben és a bujkálásban, mert Donati kisasszony ugye volt már vatikáni ügynök és török kém is, szinte minden szálat elvágott maga mögött, így aligha számíthat bárki jóindulatára, ahogy Clarice-nak is menedéket kell keresnie, miután Carlo mesterkedése csődbe juttatta és ezzel súlyosan meggyengítette a Medici Bankházat. Azzal pedig, hogy a Medicik -ha a csecsemő Giuliot nem számoljuk- mind egy szálig elhagyják Firenzét, Vanessára és Nicora marad, hogy megszervezzék a város működtetését... noha elsőre nem tűnik túl valószínűnek, hogy egy szajha és egy festőinas szavára túl sokat adnának a tekintetes polgárok.

Ahogy látszik, konfliktusban és potenciális akciójelenetekben nem szűkölködik már ez a kis "előző rész tartalmából" sem, és még ezt sikerült egy kicsit még tovább bonyolítani. A lényeg igazából az, hogy az eddig szétszóródott kisebb frakciókat mind elnyeli a két pólus, a belső ellentétek az Oszmán Birodalommal szemben állva háttérbe szorulnak, vagy legalábbis kéne szorulniuk... persze csak átmenetileg. Kevés hírmondó marad ugyanis, akik személyesen tudnának beszélni az oszmán sereg erejéről, a katonák számáról illetve a harci eszközeik, például a "tankjaik" pusztító hatékonyságáról. Sixtus pápa újabb keresztes toborzása lenne az, ami Itália egységét kifejezi, de közben a résztvevők már azon mérlegelnek, hogy azért túl nagy hatalmat sem kéne ezzel a Vatikán kezébe adni, amit békeidőben garantáltan felhasználna ellenük, és már az árnyékszervezetek is abban gondolkodnak, egy esetleges győzelem után hogyan hajtsák igába vagy iktassák ki azt a sereget, ami őket hatalomhoz segítette. A már ismert szereplőkhöz talán csak az egyik legnagyobb velencei kereskedőházat vezető Laura Cereta csatlakozik fontosabb szereplőként, a többit megoldják a két évadon át szerzett tapasztalatok egymásról. A politikai játszmák így legalább annyira jók, mint eddig, főleg, hogy közben még mindig téma a Levelek Könyve, bár mert a kialakult helyzet miatt a teljes kódex szinte elérhetetlennek látszik Konstantinápolyban, most már úgy tűnik, az egyetlen Itáliában levő oldallal lesznek kénytelen beérni a keresők, de ezen nem is görcsölnek annyit, a konszenzusos vélemény szerint önmagában az is halálosan veszélyes, és felhasználása képes lenne döntő csapást mérni bárkire. Mint az arany cikesz a kviddicsben . Így aztán van manipuláció és szervezkedés, amit kiegészít a kincskeresés, a rejtély felderítésének izgalma, hogy vajon mi lehet az, ami annyira erőteljes tudás egyetlen papírlapon, amitől a pápa is lúdbőrzik, és akkor ez még csak a remek váz, amire a többit ráépítették.

Ami nekem különösen nagy megelégedettséget jelentett, az a címben van. Legutóbb hiányoltam, hogy noha a második évad Leonardo szempontjából egy remek kalandfilm, de démonokhoz alig van köze, pedig az őrület és a zsenialitás határán egyensúlyozó Leonardo az első évad egyik kiváló húzása volt, még ha néha túlzásba is vitték a látomásokat. A készítők is érezhették, hogy ebből a szempontból sántít a dolog, és ennek kompenzálására olyan terheket kezdek pakolni Leonardora, ami alatt csak idő kérdése volt, hogy mikor roppan össze. Az már legutóbb is megvolt, hogy éppen akkor talál rá a szinte egész életében keresett anyjára Bayezid herceg oldalán, amikor éppen ágyúval készül szétlőni a hajót, amin állnak, de ezt szusszanásnyi idő nélkül követi a kudarc, az, hogy még ilyen áron sem sikerült megfékezni a flottát, majd később, mintegy ennek magyarázatára jön a felismerés, hogy az egyetlen, akit Leonardo nem tud legyőzni, az ő maga... az oszmán sereg sikerének zálogát ugyanis az ő tervrajzai jelentik, az ő továbbfejlesztett fegyvereivel támadnak és gyilkolnak, amit ő legfeljebb csak Firenze és a maga megvédésére szánt. És így tovább, szépen építik fel a bűntudat-önvád spirált, egészen odáig, hogy már nem csak azok a látomások gyötrik, amik a múltban gyökereznek, hanem a "mi lenne, ha?" démonjai is. Ráadásul mindebben társa is akad, mert nem csak ő viaskodik magával, és ennek keretében talál Leonardo egy szövetségest, amit leginkább a közös átok és tisztelet kovácsol össze, amíg csak lehet.

De ez az évad még ennél is többet tartogat, ami a kis kellékeket, díszeket, meglepő fordulatokat vagy érdekességeket jelenti. Végig azt éreztem, hogy az íróknak sok ötletük volt arra, hogy merre vigyék a történetet, miket pakoljanak bele, de mert jó előre tudták, hogy ez az utolsó, így próbáltak mindennek helyet keresni benne. Nem mondom, hogy ez nem hatott néha a fő történetszál ellen, hogy az is haladjon, mert a sok apróságnál le tudtak ragadni, és akár egy teljes részt rászánni olyanokra, mint Andrea felbukkanása, de ahogy az illeszkedik a nagy egészbe, és amilyen érdekes önmagában, abszolút helyét éreztem az évadban. Mivel nem kellett attól félniük a stábtagoknak, hogy valamelyik szereplőre később még szükségük lesz, így akit lehetett, el is tettek láb alól, olykor egészen látványos módokon, így törve egyszerre R. R. Martin és Hannibal Lecter babérjaira. Ugyanígy a pénzt sem volt muszáj annyira szűken fogni, ezért lehetett mindössze pár jelenetért olyan komplex látványvilágot teremteni, mint ami itt van a fürdőházban és Madam Singh bordélyházában, és amúgy is sok a helyszín, még ha azok sokszor szűkek is, barlangok, tömlöcök vagy műhelyek. De tényleg felsorolni sem tudnám ezeket a színesítő vagy igazi meglepetést jelentő elemeket, pár régi epizódszereplő visszatérését, Leonardo új találmányainak bemutatását, de akár azt is, hogy milyen az, amikor Clarice igazán meg akar tudni valamit. Az meg, hogy eközben a szereplők néha elég ostobán viselkednek, és az az idegesítő vonás, hogy tényleg hogy a picsába tudja Leonardo összeeszkábálni a cuccait ilyen gyorsan, az meg eddig is így volt...

A Da Vinci démonai nekem tényleg ott hagyta abba, ahol "kell", a csúcson. Amúgy is jó volt a karakterválasztás, Leonardo rejtélyessége és zsenialitása okkal ébreszt kíváncsiságot, de ezen túl sikerült köré egy olyan világot kreálni, ami egyszerre hihető és mégis misztikus a sok gépezettel, alkimista kotyvalékkal, miközben épít a történelmi tényekre, filozófiai kérdéseket feszeget a hit és a tudomány kérlelhetetlen szembenállásáról, és az emberi tényezőt is mögéjük helyezi. A modern Icarus részemről beteljesítette küldetését.

9/10
.

Niwrok írta:

.
Da Vinci démonai / Da Vinci's Demons S3

A Da Vinci démonai nekem tényleg ott hagyta abba, ahol "kell", a csúcson. Amúgy is jó volt a karakterválasztás, Leonardo rejtélyessége és zsenialitása okkal ébreszt kíváncsiságot, de ezen túl sikerült köré egy olyan világot kreálni, ami egyszerre hihető és mégis misztikus a sok gépezettel, alkimista kotyvalékkal, miközben épít a történelmi tényekre, filozófiai kérdéseket feszeget a hit és a tudomány kérlelhetetlen szembenállásáról, és az emberi tényezőt is mögéjük helyezi. A modern Icarus részemről beteljesítette küldetését.

9/10
.

Bíztató. Majd reflektálok.

.
A szem tükrében / I Origins



A filmről már azelőtt is tudtam, hogy R2 írt volna róla, de a kedvem ő hozta meg, az írásából viszont mostanra igazán csak annyi maradt meg, hogy az I Origins a genetika esetleges spirituális vonatkozásait kapcsolja valahogy össze a szemmel, ahogy az a cím "újrafogalmazott" magyarításából már látszik is, de igazából hasonló szójáték van az "I" és az "eye" között is.

Ennek a halogatásnak részben az is volt az oka, hogy Mike Cahill előző filmjének, az Another Earthnek amilyen érdekes volt az alapötlete, nekem annyira nyomasztóra és vontatottra sikeredett a rendező költői stílusa miatt, amiben ezerszer inkább egy képi hatásban bízik, mint hogy azt akár egyetlen szóval is kifejezze, én viszont nem vagyok ilyen gyors "képolvasó". Ott a sorskérdések és a filozófia volt összekapcsolva, itt pedig a tudományt és a spiritualitást próbálta Cahill közös alapokra hozni, sokkal sikeresebben, de sajnos ez a stílus nekem még mindig nem jött be. A film első fele a sok, tartalmában elgondolkodtató, de előadásában álmosítóan lassú és tömény, orvosi szakzsargonnal és a filozófiai vitával teletűzdelt jelenetével nekem bizony unalmas volt, bármennyire is ismerős arcok köszöntek is vissza a képernyőről (nekem nem csak "Glenn" volt ismerős, hanem szinte a fél szereplőgárda, a Karent alakító Brit Marling például pont a Felettünk a Földből). Sajnos Ian kísérletei Karennel túl szárazan, a szerelme Sophie-val túl elvontan, valami idealizált lelki kiteljesedésként volt bemutatva, amit egy ideig még jól viseltem, aztán a metrós jelenet néma "összekapcsolódásánál" túl elborult lett nekem az egész (már a pár hónapja lehúzott Upstream Colours is eszembe jutott közben), és pont a kritikus pontra, a liftes jelenetre szakadt meg az érzelmi kötődés a szereplőkkel, onnantól kezdtem végképp kérdezgetni, hogy miért is nézem ezt, meg várni a végét, feszültség szempontjából a legrosszabbkor.

Így nekem nem egy új film kezdődött a közepén, hanem egyáltalán elkezdődött az, amihez csak egy túlnyújtott felvezetés és alapozás lett a szűk első egy óra, a hét éves ugrás miatt nem is nagyon lehet máshogy. Nekem ezek a részek hozták meg az izgalmat, hiszen az egész egy rejtélyes és elég bizarr nyomozással indít, de ennek a szakasznak volt meg az igazi érzelmi töltete is, mondjuk hogy Ian mennyire nem tudott elszakadni Sophie-tól még ennyi év után sem; így látszik például az Ian két "felesége" közti különbség, hogy a kapcsolatát Spohie-val hogyan fűtötte az ellentétes világképből származó feszültség szenvedélye, míg Karennel ehhez képest "csak" meghitt együttműködésben élnek. A nyomozás a gyanús vizsgálgatás után pedig egészen fantasztikus, ahogy a saját tudományos megközelítésük alkalmazásával jönnek rá lépésről lépésre a megdöbbentő lehetőségre, aminek kvázi esszenciája India, a vallási gyökereivel és az ugrásszerű informatikai fejlődésével.

Bármit is írtam az elején, Mike Cahill filmje tetszett, hiszen a gondolkodásmódja, a kreativitása igencsak bejön... a kifejezésmódjához meg legfeljebb nem mindig vagyok elég érzékeny. Nem egyszer feltűnt, hogy mennyire átgondolt, megtervezett és pontos film is ez, ahogy az is, hogy azokat a dolgokat, amiket naponta tapasztal, hogyan próbálja egyedileg újraértelmezni és összeszőni. Például a szem képe, az egész kiindulása ismerős volt, hiszen van ennek a típusú centrális heterokrómiának egy emblematikus hordozója, a NatGeos afgán lány, akinek a képe fel is bukkan egyszer a filmben, és nem ez az egy ilyen hivatkozás, ihlető, ami hatással volt Cahillre. Ezeken túl utólag visszanézve egy jelenetet kiszúrtam például Tobias gyerekszobájában a periódusos rendszerre hajazó kis névtáblát vagy a méhsejt alakú polcokat. Ha újranézem, biztosan sok ilyen finomság, kellék fog feltűnni, de az egyszerű tárgyakon túl szereplők is vannak ilyenek, például az indiai szálloda liftjében a fekete kabátos fickó, akin sokat gondolkodtam, pedig alig egy percet szerepel.

Spoiler:

Ahogy az is biztos, hogy a film sokrétűsége, a filozófiai mélysége remek vitákra adhat lehetőséget, ahogy azokat Ian és Spohie it tette, és ahogy mindez a szem köré fel van fűzve, az zseniális. Én például úgy láttam, hiába Ian a tudós, mégis ő a nyitottabb, hiszen egy elsőre teljesen hihetetlen teóriát is képes volt vizsgálat alá vetni, még ha erős érzelmi befolyásoltság alatt is, ellentétben Sophie megfontolni sem volt hajlandó a hitének ellentmondó információkat, nemhogy megkeresni a lehetőségeket, hogy azok hogyan illeszthetők bele az ő addigi gondolatvilágába (pedig erre a dalai láma és Ferenc pápa is képes volt), és szinte személyes sértésként élte meg Ian kísérleteit a gilisztákkal (értem az aggodalmát a kukacok zavarodottságáról, hogy "jé, mi ez az új inger itt", de az "istent játszás" nagyon messze van ettől). Sőt, ahogy az I Originsen elgondolkodva látom, ez általánosságban is így van, hogy maguk a kérdések, amiket a spiritualitás felvet, a tudomány szempontjából lehetőségek, amíg nem sikerül azokat minden kétséget kizárólag cáfolni, viszont már maga a tudományos vizsgálat ténye is értelmezhető támadásként a hit ellen. A hit -és ezen belül a spiritualitás is- sarkosan fogalmazva az emberek nem-tudásának halmaza, az istenek ennek a halmaznak megszemélyesítései, rituáléit pedig az a vágy hajtja, hogy "halandóként" befolyással legyenek az ismeretlenre. Hinni csak abban tudunk, amit nem tudunk, amiben bizonytalanok vagyunk, és minél többet vélünk tudni, annál kevesebb terepe, lehetősége van a hitnek (ahogy feljebb is írtam a "bástyáról"). Ahogy a tudás hatalom, úgy a nem tudás még nagyobb, nem is véletlen a vallás és a tudomány szembenállása, ahogy a közkeletű értelmezés szerint Ádám és Éva is a Tudás Fáján termett alma miatt üldöztettek ki a gondtalan egyszerűség és tudatlanság paradicsomából. Ezzel az alapgondolattal meg, hogy tényleg a szem a lélek "tükre", nagyon sok olyan területen "kéne" a "hitnek" visszavonulót fújnia (kollektív tudat, lélekvándorlás, eleve a lélek létezése maga), ahol egyeduralkodó volt.

Továbbá kösz a tippet az epilógusról; a stáblistát nem szoktam már kivárni, így nélküled kimaradt volna, és még ha nekem át nem is értelmezett semmit, egy nyitva maradt kérdésre választ adott. Mert előtte nem derül ki, hogy miért is zajlik a kísérlet, még ha azt sejtettem is, hogy nem a vizsgált alanyok "két szép szeméért" ...

Ez a film nekem egy kicsit olyan, mint egy kémiai kísérlet, ahol az elején a vegyész csak mindenféle löttyöket meg porokat borogat össze, miközben a lejátszódó reakciókat írja le, majd egyszer csak az egész kotyvalék elkezd színes, gazdag árnyalatú szikrákat és gázfelhőket eregetni. Utóbbi már lenyűgözné a közönséget, de kevesen jutnak el odáig, ha előbbi zavaros, és nem is mindenkit érdekel a látványosság mögött az elvi háttér. Pedig utólag mindhárom érdekes a maga módján és körülményei között.

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
A szem tükrében / I Origins

Ez a film nekem egy kicsit olyan, mint egy kémiai kísérlet, ahol az elején a vegyész csak mindenféle löttyöket meg porokat borogat össze, miközben a lejátszódó reakciókat írja le, majd egyszer csak az egész kotyvalék elkezd színes, gazdag árnyalatú szikrákat és gázfelhőket eregetni. Utóbbi már lenyűgözné a közönséget, de kevesen jutnak el odáig, ha előbbi zavaros, és nem is mindenkit érdekel a látványosság mögött az elvi háttér. Pedig utólag mindhárom érdekes a maga módján és körülményei között.

8,5/10
.

Élvezetes hasonlat!


Kimondottan örülök, hogy neked is bejött, a plusz linkeket meg külön köszi (bár még csak belekukkantottam).