Niwrok írásai 1.0

.


************************

TOP 10


1. Mentőexpedíció - /The Martian/ (2015)
Már közben is éreztem, hogy ennél aligha lesz nagyobb filmélményem 2015-ben. Amilyen leleményesen próbálja a rendelkezésére álló eszközök felhasználásával kihúzni az első űrhajótörött Mark Watney addig az időpontig, amíg elvileg bárki is megmenthetné, ugyanakkor amilyen egyszemélyes reality-standup showt lenyom a fiktív közönségének a magányba belebolondulás ellen, az egyszerre szolgált tudományos ihletésű fordulatokkal és remek humorral. Többen azért kritizálták, mert túlságosan a kitartásra, az optimista hozzáállásra koncentrál a küzdelem és annak drámája helyett, de nem kell azt látni, hogy tudni lehessen, ott van, ráadásul talán tényleg ennyire felszabadító érzés lehet, amikor az embernek ennyire nincs vesztenivalója.

2. Whiplash - /Whiplash/ (2014)
Ahhoz képest, hogy ez a film jelentős részében akár koncertfilm is lehetne, ráadásul jazz, közben az alaphelyzete miatt inkább tartottam sportfilmnek, mint bármit, amit idén a műfajban láttam. Mind mester, mind tanítvány oldaláról remekül ragadja meg az elköteleződést, az áldozathozatalt és a mostanában nem túl népszerű véres verejtéket (tényleg, több a vér, mint egy átlagos mai akciófilmben!), hogy milyen mindent feláldozni azért, hogy valaki valamiben kimagasló, egy illusztris csoport tagja vagy akár a legjobb legyen... és hogy milyen könnyű elveszíteni a lehetőséget erre, milyen nehéz feldolgozni a kudarcot. A személyes története is tetszett (kisebb hézagokat azért akadtak), az általános kritikája is, de igazán a két főszereplő, azon belül is inkább J.K. Simmons vitte a prímet.

3. Törtetők - /Entourage/ (2015)
Mivel a sorozatot is szerettem, természetesen nagyon vártam a visszatérés abba az al_ternatív Hollywoodba, amelyikről annyi jópofa emlékem van. A film nem próbál olyan történettel kábítani, ami több, mint a csajozások vagy a filmszerepek körüli, felszínes konfliktusocskák, csak még utoljára fel akarja idézni a megkedvelt karaktereket, Ari Gold aranyköpéseit, Lloydot, aki Ari meleg asszisztenseként ezek leggyakoribb céltáblája, Mrs. Gold párterápiáit, Johnny Drama béna alakításait. Bármennyit is komolyodtak a srácok az első százezrek óta, amikor még Vinnie Chase személyzetét "játszották", hogy ne úgy nézzenek ki, mint akik a haverjukon lógnak, csak mert annak éppen jól fut a szekér, az látszik, hogy sosem fog teljesen benőni a fejük lágya. Nem lép túl az Entourage a saját árnyékán, de miért is tenné; egyszerűen olyan a film, mint egy egyben levetített mini-évad, amiért kivételesen a moziba kellett elmenni.

4. Kingsman - A titkos szolgálat - /Kingsman: The Secret Service/ (2014)
Ahhoz képest, hogy a kémfilmek nem tartoznak a kedvenceim közé (lejjebb el is olvasható, hogy mennyire), a kémparódiák meg még az alatt vannak egy pálcával, a Kingsman volt annyira abszurd, elborult, ugyanakkor jó ritmusban komoly és izgalmas is, hogy nem tudott nem tetszeni. Előbbire mi is lehetne jobb példa, mint az a gombafelhős-szikrázó színkavalkád, ami a film kulcsjelenetét kíséri, vagy eleve a főszereplő, aki 21 éves korára már olyan, mint az emberi svájcibicska, utóbbira meg a vizes próbatétel. Részemről egyszerre tiszteli és gúnyolja a kémfilmeket, miközben elegánsan, de vigyorogva átlép napjaink akciómeséin, amik bármennyire is figyelmen kívül hagynak alapvető emberi és fizikai törvényszerűségeket, ilyen mélyre képtelenek lennének süllyedni, és fejet kell hajtaniuk a kémvilág udvari bolondja előtt.

5. Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje) - /Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance)/ (2014)
Iñárritu filmjeit a 21 grammot leszámítva szeretem és nagyra tartom, és ez sem kivétel, noha a korábbiaktól teljesen eltérő művet alkotott. A sokféle párhuzamos drámai történet helyett most ezeket felfűzte egy vágatlannak tűnő gyöngyfüzérre, központi karakternek téve meg egy színészt, aki húsz éve próbál kitörni abból a skatulyából, amiben mindenki szerint jó helyen van... tudat alatt még saját maga szerint is, ami ezt hallucinációk formájában adja tudomására. Technikailag lenyűgözött, a színészei szinte mind brillíroznak (hja, kérem, hiszen Michael Keaton saját magát játssza, csak őt nem akarják annyira vissza Batmannek ), a kiszólása a látványfilmek térhódításáról is találó... csak a mindenre rátelepedő jazz ment az agyamra már fél óra után (bezzeg a Whiplash !).

6. Az ételművész - /Burnt/ (2015)
A Mentőexpedícióhoz hasonlóan ez is egy hazatérés története, amiben egy hírnevét egy emberi és szakmai baklövéssel is nullára író mesterszakács próbál visszajutni a konyhaművészet csúcsára. Kihívásban és kitartásban ez sem kisebb feladat, mint kihúzni többszáz napig a Marson, főleg, hogy azoknak az embereknek is a szemébe kell nézni, a segítségüket kell kérni, akiket Jones annak idején cserben hagyott vagy magával rántott, ahogy a fontoskodó ételkritikusoknak is bizonyítani kell, hogy megérdemli az új esélyt, és ezzel együtt a drága idejüket. Régóta vártam egy igazán jó főzős filmet, ebben meg a kajapornó, a vezeklős dráma és a romantika aránya pont az én ízlésem szerint való volt, és mindez olyan színészekkel, mint Daniel Brühl, Bradley Cooper (nekem ebben például sokkal összetettebb volt az alakítása, mint az Amerikai mesterlövészben) és Alicia Vikander igazi csemege lett.

7. Keresztút - /Kreuzweg/ (2014)
Ebben is igazi technikai bravúr a vágatlan felvételek sorozatán keresztül a mindössze háromszor(!) megmozduló kamera, mint kifejező filmes eszköz, de a története, a drámája sem kevésbé gyenge a vallási fanatikusokról, akik történetesen katolikusok... Miközben a középiskolás Maria élete egyre inkább Jézus szenvedéseivel áll párhuzamba, ahogy az öccse betegségére szeretné felhívni Isten figyelmét, ezzel együtt megismerjük az anyját, akinek a sátánizmus ott kezdődik, hogy Roxette, a papját, aki a konfirmáció keretében igazából harcba hívja a fiatalokat, és egyéb "érdekességeket" az erősen hímsoviniszta vallási szélsőségek közül, például hogy nőknek férfi hallgatóság számára énekelni már bujálkodás. A szereplői ellenére sem elfogult a film, csak bemutatja, hogy az olyan elvek, mint például a gondolat- és érzelemterror, amik az alapvető józansággal és természetességgel mennek szembe az egyeduralkodóvá válás és az elnyomás érdekében, bármilyen vallást szélsőségessé tesznek, függetlenül attól, hogy az milyen vallás.

8. Kódjátszma - /The Imitation Game/ (2014)
Elsőre is tetszett a film, de igazán csak az újranézésnél éreztem késztetést, hogy a listára tegyem. Nem is a minősége miatt, hiszen a színészek Cumberbatchtől Knightley-ig remekek, Mark Strong pedig még közülük is nagy kedvenc, akik egy annak ellenére is izgalmas, világháborús dráma-thriller-krimi részesei, hogy azért lehet tudni, Turing csapata és gépe sikerrel járt az Enigma kódjának feltörésében. Turing karaktere és tragikus sorsa mellett mégis inkább az ütött szöget a fejemben a Kódjátszma kapcsán, hogy mennyi áldozatot követel, mennyi minden veszik el az előítéletek vagy az egyéni hasznok erőltetése miatt, de bőven nem csak Turing vonatkozásában mondom ezt, hanem a háborús stratégiáéban, a mindent behálózó, a kémszervezetek működésébe elég jó betekintést nyújtó finálééban, és Joan Clarke-éban is.

9. Jurassic World - /Jurassic World/ (2015)
Természetesen lehetett volna olyan filmet is választani ide, ami drámaibban, valós alapokon mutatja be az elüzletiesedő, elkényelmesedő, a kockázatokra fittyet hányó, a rendszerek határait az összeomlásig, a tragédiáig feszegető emberek túlélésért való küzdelmét (és most az Everestre nézek), de mert ezek alapja nálam régóta a Jurassic Park, és azon belül is Malcolm "szkepticizmusa", inkább a JW-t vettem előre. Mert nem csak a dinók a hűha, aztán meg a futás meg a sikítás, hanem az a mérhetetlen mázli is, amivel ez a turistalátványosság ilyen védelmi intézkedések mellett nem okozott sokkal előbb halált és vérontást (elég csak "delfinshowra" gondolni), ráadásul abszolút el tudtam hinni a világot, amiben a dínó már nem elég hűha. Pont annyit fejlődik az előzményekhez képest, amennyit kell, nem telepszik rá sem a leendő folytatás nyűgje, sem a visszautalgatás; szerintem erről vehet példát, aki innentől egy bejáratott franchise-t akar folytatni.

10. Hajnali láz (2015)
Ez a helyezés részemről nem csak a Hajnali láznak szól, hanem az idén látott magyar filmeknek összességében. Kísérletező kedvük, az új vagy újra felfedezett műfajok miatt a hibáik ellenére is nagyrészt kedvelhetőek voltak, és emlékezetessé tették 2015-öt; hozzáteszem, ha a Félvilágnak moziban lett volna a bemutatója a közszolgálati tévé helyett, az lenne itt. A Hajnali lázban Gárdos Péter vitte filmre a szülei megismerkedésének történetét, akik 1945-ben, a haláltáborból szabadulva, svédországi rehabilitációs táborokban lábadozva kezdenek levelezni. A képi világ egyszerű bemutató, leíró jellege nem versenytársa a Saul fiának, de a története hozzám közelebb állt (meg lehet nézni, hány fentebb levő filmnek témája a megmenekülés, a megváltás és az ezekhez szükséges elszántság és kitartás; úgy tűnik, most ezek találnak meg jobban), ami mellé egy szép, természetesen kicsit idealizált szerelem megismerése és a színészek kimagasló játéka (közülük is kiemelném Schruff Milánt) társul.


Tehát akkor röviden (illetve a linkek alatt bővebben   ):
1. Mentőexpedíció - /The Martian/ (2015)
2. Whiplash - /Whiplash/ (2014)
3. Törtetők - /Entourage/ (2015)
4. Kingsman - A titkos szolgálat - /Kingsman: The Secret Service/ (2014)
5. Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje) - /Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance)/ (2014)
6. Az ételművész - /Burnt/ (2015)
7. Keresztút - /Kreuzweg/ (2014)
8. Kódjátszma - /The Imitation Game/ (2014)
9. Jurassic World - /Jurassic World/ (2015)
10.Hajnali láz (2015)


***********************

OTHER TOP 5


1. Fekete tükör - Fehér karácsony - /Black Mirror - White Christmas/ (2014)
Igazán csak ez a karácsonyi különkiadás tekinthető külön filmnek, azért ezt írtam be, de a helyezés vonatkozik az egész angol minisorozatra. Két évadnyi zseniális sci-fi, leginkább arról, milyen következményekkel is járhat, milyen élet vár ránk, ha hagyjuk a technológiai fejlődést a fejünkre nőni. Legyen az az emlékeket HD-ban rögzítő "grain", egy politikai showműsor kék kabalafigurájának indulása a választásokon, a valós világba beépülő közösségi média vagy a gyász feldolgozásának új lehetőségei, minden történet ebben az antológiában egy-egy társadalmi jelenséget vagy problémát vesz nagyító alá, izgalmasan és elgondolkodtatóan. Vagyis pont azt csinálja, amire a klasszikus értelemben vett sci-fit a látványos űrcsaták helyett kitalálták.

2. Senki többet - /The Best Offer / La migliore offerta/ (2013)
Régi filmes adósságomat törlesztettem azzal, hogy egy kicsit jobban elmerültem Giuseppe Tornatore filmjeiben. Régebben is tetszett a minden részletre figyelő stílusa, az emberek iránti érzékenysége és a művészi látásmódja, de ennyire még egyik filmjében sem állt ez össze nekem, mint a Senki többetben. Mindezek mellé ugyanis akad itt két izgalmas pszichodráma, ahogy két, a világtól, a szociális kapcsolatoktól visszavonult ember ismer a másikban önmagára, és lesz egy páratlan szerelem alapja, amikor az ismert értékbecslőt, Virgil Oldmant kéri fel egy agorafóbiás fiatal lány, hogy segédkezzen a szülei által felhalmozott műkincsek értékesítésében. És még remek bűnügyi film is, mert egyre szaporodnak a gyanús jelek, hogy talán Virgilt ki akarják használni.

3. Paddington - /Paddington/ (2014)
Tavaly nagyon év végén jött, de amúgy sem rohantam volna megnézni ezt a medvés rajzfilmet, mert minek? Aztán idén párszor eszembe jutott, hogy csak kéne látni, aranyos volt a maci, és végülis a Stuart Little-t is szeretem... és pontosan azt is kaptam; egy Stuart Little-t, kicsit angolosan, de állati szórakoztatóan és szerethetően. Onnantól, hogy az ember lenyeli a narancslekvár-függő, beszélő perui medvéket, legfeljebb még a fülzsíros mutatvány akadhat a torkán, de nagyon jól éreztem magam a film közben, jó sokat nevettem, és szinte ötpercenként voltak olyan jelenetei, amiket imádtam, a mozgólépcsős például fergeteges volt. A látványvilága, az időnkénti átkötései, ahogy mondjuk Paddington "belelép" a filmbe, vagy a babaház meg egyszerűen varázslatosak.

4. A szem tükrében - /I Origins/ (2014)
Párszor hallottam már, hogy a mágia csak az, amit még nem sikerült tudományosan leírni és reprodukálni, egyébként ugyanazokat a jelenségeket írja le. A szem tükrében a spiritualitás egyik területéről gondolkodik el, hátha annak is lehet tudományos magyarázata, jelenségei, és erre épít fel az elején a sok kísérlet és vizsgálat miatt egy kicsit száraz, de érdekes szerelmi történetet, amit belecsomagol a hit és a tudomány állandó rivalizálásáról szőtt eszmecserébe, majd azt egy világméretű összeesküvésbe. Leginkább a filozofikus kérdései miatt lett emlékezetes, hiszen hány olyan dolog volt és lehet, amit csak a vizsgálati módszerek korlátozottsága és a felhalmozott tudás alacsony szintje miatt tartottak/tartunk az istenek művének vagy természetfelettinek?

5. Last Shift (2014)
Nem véletlen a kisköltségvetésű horrorok népszerűsége, hiszen kis ráfordítással is lehet nagyot szakítani, ha a stáb eltalálja a hangulatot... de az Ideglelés óra sokan elhiszik, hogy elég hirtelen beleüvölteni a kamerába, és attól már mindenki elalél, így egyre nehezebb igazán jót találni. 2015-ben nekem a Last Shift volt az, mert mindössze egy helyszínen, az idő 90%-ában egy szereplővel, egy arra teljesen alkalmatlannak látszó helyszínen (fehér csempés, kivilágított épület) tudott remek hangulatot és feszültséget csinálni a zsonglőrként használt kellékekkel, az okos vágásokkal, majd a vége felé a maszkmesteri munkával. A története talán nem túl erős, ahogy a befejezése is kicsit erőltetett, de a költségvetéséhez mérten mindenképpen ajánlott a műfaj engedékenyebb rajongóinak.


Ezekről itt lehet bővebben olvasni tőlem, ha valaki elmulasztotta volna   :
- Fekete tükör - Fehér karácsony - /Black Mirror - White Christmas/ (2014)
- Senki többet - /The Best Offer / La migliore offerta/ (2013)
- A szem tükrében - /I Origins/ (2014)


***********************

BOTTOM 5


-5. Elrabolva 3. - /Taken 3./ (2015)
Döbbenetes az a mélység, ahova ez a nyugállományú kémről szóló filmsorozat már a harmadik részre eljutott. Az erősen "B"-kategóriás családi drámázás, majd az azt követő, szemérmetlen "Szökevény"-nyúlás még csak hagyján, de amikor megláttam a szarrá vágott, minden dinamikát nélkülöző, röhejesen béna akciójeleneteket, amik a film alapját kéne jelentsék, mindezt megfejelte a stáb a legrosszabb akciómesékbe illő túlélésekkel, és megkoronázta a filmtörténelem legidegesítőbb rendőrével, aki akkora zseni, hogy egy sakkfigurát kell pörgetnie az ujjai között, nehogy elfelejtse, mekkora zseni, de megeszi a perdöntő bizonyítékot a tett színhelyén... akkor éreztem, hogy ezzel a filmmel csak két dolog lett elrabolva: a pénzem és az időm.

-4. Vakrandi - /Un peu beaucoup aveuglément/ (2015)
Nem saját választás volt ez a film, hiszen a francia romantikus vígjátékokat már csak igen nyomós érvek hatására vagyok hajlandó nem messzire elkerülni, és az élményért csak részben volt vigasz, hogy akivel néztem, ő is hihetetlenül ostobának találta ennek a két nyomorult szociofóbnak a bénázását, amit a vékony falú lakásokban lerendeztek. Vannak nagyon jó darabok arról, hogy két össze nem illő ember hogyan talál mégis egymásra, de azokban nem egy tériszonyos barom van, aki úgy kergeti el a szomszéd lakás albérlőit, hogy elhiteti velük, a környéken kísértetek járnak, és nem is egy ígéretes, de elég merev zongorista-tanonc, aki félreértésből egy vadidegen pasival pantomimezi le a randit. Gagyi, gejl, rózsaszín habcsók, amit még megkeserített, hogy mások lelki nyomorán kellett volna nevetnem, és az továbbra sem nagyon megy.

-3. A kezdő - /The Intern/ (2015)
Ezt lehet, hogy magamtól is megnéztem volna, két könnyed órára vágyva a kütyükkel bajlódó papival és a hiperaktív startup-bigével, de fél óra után megint csak a megbánás maradt, hogy miért hiszem azt, hogy De Nironak maradtak még normális főszerepei. Ez a film miatta is egy kínosan túlhajszolt katyvasz lett, ami hol fiatalosan ökörködni akar, hol szentimentálisan drámai akar lenni, de az előbbi része idétlenkedés lesz egy idő után, az utóbbi meg a legrosszabb műgiccs, némileg megelőzve a fröccsöntött kerti flamingót, mert ez néha még a morbidba is átcsúszik. Aztán a film végén az író nekifutásból tökön rúg minden tanulságot, amit a filmből ki lehetne préselni, hogy a legutolsó emlék is negatív legyen róla.

-2. Spectre - A Fantom visszatér - /Spectre/ (2015)
Az új James Bondnak legalább az eleje és a vége tetszett, úgy nagyjából fél-fél óra időtartamban, de a köztük levő másfél óra azon dolgoknak volt széles tárháza, ami miatt sosem tudtam megszeretni ezt a sorozatot, legfeljebb egyes darabjait. Az eleganciáját azzal próbálja bizonygatni, hogy luxusmárkák reklámszpotjaiból veszi kölcsön a filmes eszközöket, a rejtélyességét azzal, hogy háromszor kell elutazni az isten háta mögé eggyel, és miközben egy szuperfélelmetes főgonosszal akarják összekötni a Craig-éra filmjeit, csak történetet felejtettek el írni az ötlet mögé. Ha Bond eddig is ez a művészieskedő sznobságot és steril sablonosságot egyszerre bemutató, lassú és kimért akcióutánzat lett volna (a kellemes kerete mellett), akkor már rég lekerült volna a "talán megnézem, ha nem lesz jobb"-listámról is.

-1. A fekete ruhás nő 2. - A halál angyala - /The Woman in Black: Angel of Death/ (2014)
Erre a helyre évek óta az adott időszak csalódást keltő sci-fijei szoktak kerülni, de még a Self/less sem volt annyira rossz, hogy kiérdemelje a LopottIdő-Díjat, csak egy középszerű koppintás bénácska alapötlettel, de egyébként egészen jó akciójeletekkel. Akkor már inkább teszem ide az év legunalmasabb rókabőrét, ami az első rész hírnevével akarta becsábítani a nézőket a moziba, hogy aztán mindenfajta kézügyesség nélkül lemásolva annak kellékeit az egészet nyakon öntsék egy penészes-szürke színvilággal, amitől még a riogatások is unalmasak lesznek. A Harry Potter és a Tűz Serlegének egyik rendezőasszisztense felelt a forgatókönyvért... szerintem ezzel mindent el is mondtam.


.

Niwrok írta:

* * *   Évértékelő (2015)   * * *

************************

Köszi!

Rövidebb lett, mint vártam.

Nos, annyira nem leptél meg - mondjuk, ez, ennyi év "közös" fórumozás meg filmezés után nem nagy dolog - egyedül talán a Törtetőkön akadtam meg... de azon is csak egy pillanatra. Aztán ránéztem a pendrive-ra, amire voltál szíves rátenni a sorozatot - ígérem, egyszer megnézem -, aztán minden világos lett: mindegyikünknek megvan a saját kis világa, aminek újdonságait szívesen fogadja...

Az életművész viszont fekete ló, arról nem is emlékszem, hogy beszéltél volna (tessék írni róla!!! ). Tudom, hogy volt néhány szakácsos filmed, de egyik sem hagyott mély nyomot bennem. A többi meg... nagyjából egyetéretek. Igazából talán csak az én TOP 1-emet hiányolom a listádról, de az már neked akkor sem tetszett annyira, mint nekem.

Az OTHER TOP 5 kicsit más tészta, ahogy látom, azokat elég vegyes időintervallumból válogattad... ide mondjuk vártam volna az Alabama és Monroet, a Who I am-et, meg talán a The Subjectet... de igazából az is rendben van.

A BOTTOM 5-ből csak kettőt láttam, az Elrabolva 3 nálam is listás lesz - a Fekete ruhás nő 2 viszont nem húzott fel annyira, hogy fél év múlva is emlékezzek rá.


Mindenesetre szokás szerint lesz átfedés. Főleg a TOP 3-ban. Most olvasom az A marsit - gondolhatod...

Azért milyen jó, hogy a Whiplasht meg a Kingsmant megnézted még, ugye? Legközelebb jobban rágom a füled.


.

R2-D2 írta:

* * *   Évértékelő (2015)   * * *

************************

 Köszi!
Rövidebb lett, mint vártam.

Ne érezd feszélyezve magad! Te nyugodtan írhatsz többet   .

R2-D2 írta:

Az életművész viszont fekete ló, arról nem is emlékszem, hogy beszéltél volna (tessék írni róla!!!   ).  Tudom, hogy volt néhány szakácsos filmed, de egyik sem hagyott mély nyomot bennem. A többi meg... nagyjából egyetéretek.  Igazából talán csak az én TOP 1-emet hiányolom a listádról, de az már neked akkor sem tetszett annyira, mint nekem.

Az OTHER TOP 5 kicsit más tészta, ahogy látom, azokat elég vegyes időintervallumból válogattad... ide mondjuk vártam volna az Alabama és Monroet, a Who I am-et, meg talán a The Subjectet... de igazából az is rendben van.

Ha jól emlékszem, a TOP 1-ed a Második esély, és ha Simon nem lett volna annyira rossz karakter nekem, ami még ennyi idő után is rossz emlék, akkor belefért volna, de így nem. Így maradt a Kreuzweg, amit neked köszönhetően láttam, az drámájában és technikájában is jobban összerakott, bravúrosabb film volt nekem. A WhoAmI-on sokat gondolkodtam, és inkább csak az billentette a Last Shift felé a mérleget, hogy a horrort jobban szeretem. A Subject is a mérlegben volt, de közel sem olyan sokáig, mert szerintem zseniális ötletek, trükkök és meglepetések vannak benne, de leginkább a felirat készítése közben jöttem rá arra, hogy mennyire önismétlő egy-két helyen, és hogy 20 percet gond nélkül ki lehetne vágni belőle, rövidfilmeket viszont nem versenyeztetünk   .

Az Alabama és Monroe más helyzet... Említettem itt előbb, hogy kész a lista, "hacsak valami végletesen ki nem maradt", és az Alabama ilyen, afelett átsiklottam. Nem írom már át, de akkor az lenne a 4., és az A szem tükrében az 5.. Nem baj az sem, hogy megemlékeztem a Last Shiftről, túlságosan szeretem a horrort ahhoz, hogy ne legyen egy sem a listámon, de azért ez lényegesen fajsúlyosabb.

Az éTeLművész tudtommal márciusban jelenik meg, akkor biztosan írok róla, és bár nem hiányoltad   , de azért a Paddingtonról és a Hajnali lázról is tervezek ennél pár mondattal többet is   .

R2-D2 írta:

Azért milyen jó, hogy a Whiplasht meg a Kingsmant megnézted még, ugye? Legközelebb jobban rágom a füled.  

Bagoly mondja   !
.

.
A nagy füzet



Ennek a filmnek nem volt túl jó a híre, ahogy a nyomában járó vélemények sem. Talán ezért is húzódott ilyen sokáig, pedig egyébként megvolt egy ideje, a sorozatok mellett meg a magyar filmek térnyeréséről is szólt nálam filmes szempontból 2015. A Könyvtolvaj közelsége, amit sokat emlegettek a Nagy füzet kapcsán, szintén ellene szólt, merthogy az a film nem igazán jött be, még egy ifjúsági regény szintjén is túl meseszerű volt, az illúziókba menekülve távolodott el a háborútól, abból meg akkor inkább újranézem a Faun labirintusát.

Ezért is tetszett talán már az elejétől jobban az itteni alaphelyzet, ami legalább fizikailag is távol került a háborútól, amihez az üldöztetés és az öldöklés csak kiváltó ok, háttér, ami elől az anya elrejti ikerfiait az általa rég nem látott, a gyerek által meg nem is ismert nagymamához. Akkor már sokkal inkább átjött a hangulatból az egész faluszéli tanya érzés, legalábbis én a városi ficsúr fejemmel ilyennek tudom elképzelni a tanyavilágot, sőt, még ilyenebbnek. Azt a világot mindig is öntörvényűnek és magának valónak gondoltam, és akinek -panelban felnőve- az már a remeteség egy fokozata, amikor valaki két kilométerre alig lát embert. A háború természetesen fokozza a félelmeket, a nyomort, az elzártságot, közelebb hozza a halált még egy ilyen helyre is, főleg, ha közel a határ, és a stáb meg is maradt ennél, inkább csak eseti jelleggel vágtak be olyan szakaszokat, mint például a helyi zsidók begyűjtése és elszállítása, ami megint csak a belterjes drámára volt inkább hatással, azt taszították újabb és újabb mélységekbe. Szinte végig azt éreztem, ha ez a két fiú ennél a nagymamánál lenne ezen a helyen, akkor az események nagyjából a háború nélkül is így zajlanának, ezért is volt érdekesebb nekem ez a történetszál.

Mert a fiúknak a háború sokkal inkább jelenti azt, hogy nap mint nap meg kell küzdeni a nagyival, az általa kiszabott büntetésekkel, a folyamatos lelki és fizikai terrorral, és ebben talán a legnagyobb tragédia, hogy alapvetően a nagymama sem tűnik gonosznak (legfeljebb időnként rosszindulatúnak, mondjuk a sült csirkés jelenetnél), csak hát az évtizedes beidegződések már csak így működnek. El tudtam képzelni, és Molnár Piroskától el tudtam hinni, hogy a sok megcsalatás, a magány, a keserűség és az elszigeteltség felőrli annyira az embert, hogy egy ilyen önző, rigolyás vénasszony lesz, aki nem a szeretett rokonok viszontlátását érzi abból, amikor a lánya és az unokái felbukkannak az életében, hanem hirtelen ők lesznek minden keserűségének okozói és elszenvedői. Bosszút áll rajtuk a magány éveiért, azért, hogy csak akkor tudnak jönni, amikor szükségük van valamire. Hogy csak ki akarják használni, ahogy oly régóta mindenki, hogy csak el akarják venni a "kincseit", élősködni rajta, és megintcsak el tudtam hinni, hogy azok, akik ilyen sokáig magukra voltak utalva, azok ezt így reagálják le. Persze látszik, hogy a nagyi sem mindig teljesen kőszívű, már az első favágásnál megenyhül a fiúk felé, ahogy a "szukafattyázás" is (ami talán még inkább a lányának szól, mint a fiúknak) bántás helyett megszokássá szelídül, de közben érzi, ha nem tartaná kordában őket, a két életerős fiú pillanatok alatt a fejére nőne, akár még fenyegetést is jelenthetnének rá nézve, ahogy az később meg is történik.

A füzet ezzel párhuzamosan megörökíti, hogy az állandó terrorból a néző csak szemelvényeket kap, ahogy a fiúk ebben a "rideg állattartásban" a túlélésükért küzdenek, próbálva megerősödni edzéssel fizikailag és lelkileg, érzelmileg pedig úgy, hogy az egymás iránti összetartozáson kívül egyre inkább leépítik a kapcsolataikat és a kötődéseiket. Egyre távolabb kerülnek azoktól az emberektől, akik sokáig csak az emlékeikben léteznek, megfakulnak, mint egy álom, és egyre közelebb, legalábbis egyre jobban idomulni kezdenek azokhoz, akik körbeveszik őket, amit ugyan lehetne "beilleszkedésnek" nevezni, de amilyen közöny, kegyetlenség és erőszak ennek nyomában jár, amiatt nehéz és néha fájdalmas is látni. Ők hárman kerülnek közelebb egymáshoz, míg mindenki más csak a "külvilág", bármilyen is volt előtte a kapcsolatuk. Szinte már pszicho-thrillernek is nevezhető az az átalakulási folyamat, ami hármójukban, de főleg az ikrekben lejátszódik, amiben tragikus, és emiatt esetleg hiteltelen látni, hogy a két szeretetben felnőtt, jól nevelt fiú hogyan tud ilyen rövid idő alatt elvadulni, akiknek a nyomában erőszak és halál jár. Részemről abban a helyzetben megvoltak a kellő összefüggések, még a legérzéketlenebb cselekedetek is megalapozottnak tűntek, a háborús helyzetben szerzett tapasztalatok és a fokozatosság jól építette fel a feszültséget, ami talán nem is az akna felrobbanásánál érte el a csúcspontját (bár az is a gyakorlatiasságával és a kegyetlenségével mellbevágó volt), hanem azt követően a füzet, egész addigi életük lenyomatának a sorsa... ami akkor már nem kell egyiküknek sem.

A megvalósításra egy rossz szavam lehet csak, az is inkább csak zavart, mint hogy ténylegesen hiba lett volna... az utószinkron. Már attól is állandóan kizökkentem, hogy a szájmozgás hol stimmel, hol nem, de egy ideig még próbáltam azzal magyarázni, hogy biztos a külföldi színészek miatt. De azt végképp nem tudom, hogy sikerült úgy összevágni, hogy egy jelenet három snittjén belül sikerült kétszer váltani. A többivel bőven elégedett voltam, kifejezetten szép és erőteljes a fényképezés, Molnár Piroska és a Gyémánt testvérek is kifejezetten jól alakítanak, ahogy a mellékszereplőket játszó színészek is. Nekem nagyon bejöttek a füzetben megjelenő oldalak, a kis rajzok, az ákombákom rajzolt betűk, legfeljebb azt találtam furcsának, hogy honnan szereztek képet a fiúk mondjuk a német tisztről vagy Nyúlszájról. A tanya és az egész közösség bemutatása is jó volt, mondjuk az nekem kicsit furcsán vette ki magát, hogy a környéken mekkora az éhezés, de a vénasszony csirkéi szabadon kapirgálnak az udvaron, ahogy a disznói is békésen majszolják a moslékot, és még senki sem próbálta kirabolni őket a bolond lányon kívül, de ezt betudtam annak, hogy van elég híre a "boszorkánynak", hogy ne nagyon próbálkozzanak vele.

Ahogy az elején mondtam, sokan a Könyvtolvajhoz hasonlítják, mert gyerekek túlélésével foglalkozik a II. világháború körülményei között, hogy mi és hogyan segített nekik átvészelni ezt az időszakot, nekem mégis előbb jut eszembe a Nagy füzetről mondjuk a Psycho. Az ikrek átélik ugyan a háborút, annak tragédiáit több oldalról is (az oroszok bevonulása például a maga csendességében is megrendítő), de nekik mégis otthon van az igazi küzdelem, megőrzendő a józan eszüket, biztosítva a saját túlélésüket egy ellenséges övezetben, amit a saját nagyanyjuk testesít meg.

8/10
.

Niwrok írta:

.
A nagy füzet

Ennek a filmnek nem volt túl jó a híre, ahogy a nyomában járó vélemények sem. Talán ezért is húzódott ilyen sokáig, pedig egyébként megvolt egy ideje, a sorozatok mellett meg a magyar filmek térnyeréséről is szólt nálam filmes szempontból 2015. A Könyvtolvaj közelsége, amit sokat emlegettek a Nagy füzet kapcsán, szintén ellene szólt, merthogy az a film nem igazán jött be, még egy ifjúsági regény szintjén is túl meseszerű volt, az illúziókba menekülve távolodott el a háborútól, abból meg akkor inkább újranézem a Faun labirintusát.

8/10
.

A hivatkozott írásomban felhozott aggodalmaim mellett nagyjából egyet is tudok érteni veled - viszont megint van egy óriási nézőpontbeli, érzelmi különbség kettőnk között, ami alapjaiban meghatároz(hatj/)za az értékelést és a beleélést: a szülői nézőpont.

Nekem önmagában az alaphelyzet ezer sebből vérzik, onnantól elég szépen visszahozta magát a történet - a csöcsöket meg a nihillt (még ha tanya is) viszont nehéz hova tennem.

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
A nagy füzet

Ennek a filmnek nem volt túl jó a híre, ahogy a nyomában járó vélemények sem. Talán ezért is húzódott ilyen sokáig, pedig egyébként megvolt egy ideje, a sorozatok mellett meg a magyar filmek térnyeréséről is szólt nálam filmes szempontból 2015. A Könyvtolvaj közelsége, amit sokat emlegettek a Nagy füzet kapcsán, szintén ellene szólt, merthogy az a film nem igazán jött be, még egy ifjúsági regény szintjén is túl meseszerű volt, az illúziókba menekülve távolodott el a háborútól, abból meg akkor inkább újranézem a Faun labirintusát.

8/10
.

A hivatkozott írásomban felhozott aggodalmaim mellett nagyjából egyet is tudok érteni veled - viszont megint van egy óriási nézőpontbeli, érzelmi különbség kettőnk között, ami alapjaiban meghatároz(hatj/)za az értékelést és a beleélést: a szülői nézőpont.

Nekem önmagában az alaphelyzet ezer sebből vérzik, onnantól elég szépen visszahozta magát a történet - a csöcsöket meg a nihillt (még ha tanya is) viszont nehéz hova tennem.

Értem a szülői nézőpontot, de mondjuk a Metro Manila hasonlóan kilátástalan helyzetében nem az volt a verdikt hogy a lelketlen, felelőtlen szülők ezer veszélyen át rángatják a gyerekeiket?

Azért ismerek szülőket, nekem is van kettő . Annyit közvetlen gyakorlati tapasztalat nélkül is értek a szülői nézőpontból, hogy állandó kockázat és felelősségvállalás, reagálva a körülményekre, jó esetben a gyerekek jobb közérzetéért, biztonságáért, azért, hogy megtanuljanak egyedül is boldogulni a világban. Mind minden kockázat, ez is csak utólag értékelődik át, méretődik meg. Minden szenvedésük ellenére azt kell mondanom, amiért az anyjuk odavitte a gyerekeket a nagyihoz, azaz hogy túléljenek, teljesült, a célját elérte... úgy, ahogy...

Teljesen véletlenül tegnapelőtt láttam egy más műfajú, hasonló alaphelyzetű filmet, és különösen érdekes volt a Nagy füzettel párhuzamban nézni . Majd megnézzük, ahhoz mit szólsz !
.

Niwrok írta:

Értem a szülői nézőpontot, de mondjuk a Metro Manila hasonlóan kilátástalan helyzetében nem az volt a verdikt hogy a lelketlen, felelőtlen szülők ezer veszélyen át rángatják a gyerekeiket?

A Metro Manilánál sem és itt sem így csináltam volna, ezért mindkét helyzetben az alapszituval bajom van. Ott csak én mentem volna el a városba, a gyereket és a nőt otthon hagyom (hisz valamennyi pénzük volt), itt meg kizárt, hogy lepasszoljam a gyerekeimet vidékre... úgy, hogy aztán egy évig!!! feléjük sem nézek. Közben meg szeretem őket.

Leadni anyuhoz, akiről azt sem tudom él-e, hal-e, aki sosem szívlelt sem engem, sem a gyerekeimet nekem a legutolsó figura, akire rábíznám a kölyköket... biztos nem...

Ettől függetlenül voltak jó pillanatai, ez tény.

.
The Visit



Becca és Tyler két tizenéves, akik azért, hogy az anyjuk nyugodtan elmehessen egy egyhetes karibi hajókázásra az új pasijával, vállalják, hogy arra a hétre elutaznak a nagyszülőkhöz, akiket az anyjukkal való rossz viszony miatt eddig még egyszer sem látogattak meg. Becca ezt az alkalmat ragadja meg arra, hogy a leendő filmes karrierjére gyakoroljon, meg reméli azt is, hogy az egy hét alatt fellebben a fátyol, miért is ez a családi távolságtartás. "Nana" és "Pop Pop" lelkesen fogadják az unokákat, örülnek, hogy milyen tehetségesek, a nagyi azonnal sütit süt, a nagypapa megmutatja nekik, hogyan zajlik az élet a mindentől elég távol eső, elzárt kis tanyán, ahova nem hogy a madár, de a térerő sem nagyon jut el. A papi első este elmondja a gyerekenek, ők már öregek, ezért kicsit rigolyásak, így például ragaszkodnak ahhoz, hogy fél tízkor "takarodó" van, ami után jobb is, ha nem mászkálnak a szobájukon kívül, a másik pedig, hogy tapasztalhatnak furcsaságokat, hallhatnak ezt-azt, de ez az öregeknél előfordul, de nem sokkal több ez sem, mint amikor valaki alvajár. A gyerekek persze, hogy nem bírják ki, mikor a falánkság, mikor a kíváncsiság vagy az aggódás miatt szegik meg a "házirendet", és azt, amit ezek keretében tapasztalnak, az idő előrehaladtával a nap egyre nagyobb részében, azt egyre kevésbé tudják azzal magyarázni, hogy a nagyinak gyomorrontása és demenciája, a papinak meg inkontinenciája van, úgyhogy alig várják, hogy az anyjuk értük jöjjön.

Nem tett jót a filmnek, hogy már bőven azelőtt akadtak vele gondjaim, hogy a két "creepy" kis öreg felbukkant. Rögtön ott a blőd, az elképzelhetőség határait feszegető alaphelyzet, mert ugyan múltkor nézve a Nagy füzetet ott még menteni tudtam, hogy jó, hát a háborúban előfordul, hogy nem lát más lehetőséget a gyerekei nagyobb biztonságáért az ember, és elviszi őket a sosem látott nagymamához, akitől annak idején úgy menekült el ő maga is, hogy vissza sem nézett évtizedekig... de az legalább nem egy nyaralás volt, és nem csak úgy felrakta az anya a két kölyköt a vonatra, mint a csomagot. Az már nagyobb baj volt, hogy a mellékszereplők többsége elmeroggyantként viselkedik, akiknek mondjuk elég meglátni egy kamerát, és máris kényszer éreznek, hogy felidézzék a megyei Barátok Köztben játszott epizódszerepüket, illetve hogy miket játszottak az iskolai színjátszó körben vagy harminc éve. Ezen tudott még tovább rontani a már megint teljesen nevetséges found footage technika, mert jó, forgasson a csaj és a srác dokumentumfilmet akár úgy is, hogy a párbeszédek során olykor egymást veszik, hogy mindketten látszanak, meg a para közben világítsanak vele éjszaka, hogy lássanak is valamit, de amikor a nagyi csak azért veszi le a polcról az elrejtett kamerát, viszi magával és teszi le utána a földre, hogy lássa a néző, mit csinál, Becca meg a végén már a kilincset is a kamerával veri le, anélkül, hogy annak letörne egy alkatrésze vagy berepedne az üvege, az már túl erős volt. A tűrőképességem amúgy is tesztelte addigra már Tyler, mert elég tenyérbemászó a kis lurkó, de a legrosszabb, amikor rappel, mert ő ugye ilyen önjelölt youtube-sztár, akinek a négyből az egyik videóját már 345-en megnézték   ...

Kár is ezekért a bakikért, mert Nana és Pop Pop egyébként mindent megtesznek azért, hogy a nézőre ráhozzák a frászt. Ijedezni nem hagyon lehet, még az egyetlen működőképes jumpscare is annyira ótvar, annyira előre látszik, hogy meg sem rezzentem tőle. Az egyre újabb és újabb bolondériák és azok felbukkanása a váratlan pillanatokban, a nyomasztás és a feszültség viszont nagyon jók, és ettől a hangulat is. Mint egy kaleidoszkóp a szellemi leépülésre, amihez hasonlót nemrég láthattunk a Mercy-ben, és bár mi tudhatjuk, hogy horrort nézünk, ezért feltételezzük, hogy van valami a háttérben, de a gyerekeknek ők lehetnek egyszerűen csak a nagyszülők, akiket ciki lenne cserben hagyni, megbélyegezni, legalábbis amíg nem bizonyulnak közveszélyesnek, csak esetleg "fogócskáznak", "puskát tisztítanak" vagy megkérik Beccát, hogy takarítsák ki a sütőt, jó mélyre benyúlva (erősen Jancsi és Juliska a jelenet). Igazán ezért érdemes megnézni a filmet, Deanna Dunaganért, ahogy átváltozik a tiszta és a... "kevésbé tiszta" pillanatai között.

M. Night Shyamalan még mindig próbálkozik, és ha a néző ismeri, de kedveli a sablonjait, amik a legtöbb horrorfilmnek amúgy is vannak, akkor nagy csalódás nem érheti a The Visittel sem. De éppen az ismerőinek nem fog ez horrorfilmként működni, köszönhetően a "csodagyerek" elavult eszköztárának és jól ismert fordulatainak; akkor már inkább érdekesebb az ezúttal is meglevő drámai háttér és a tanulság, hogy mennyire fenntartásokkal, félelmekkel viseltetünk az öregek, az öregedés iránt... meg szól a családi konfliktusok feloldásának és kommunikálásának fontosságáról, mert ha puszta sértettségből és/vagy bűntudatból kiteszed egy ilyen hétnek a gyerekeid, csak hogy nyaralhass, akkor egy címeres hülyepicsa vagy!

7/10
.

Niwrok írta:

.
The Visit

... mert ha puszta sértettségből és/vagy bűntudatból kiteszed egy ilyen hétnek a gyerekeid, csak hogy nyaralhass, akkor egy címeres hülyepicsa vagy!

7/10
.

Nálam akkor is, ha ez háború idején van. De ez nem ide tartozik.

Köszi az írást, ezt is felírtam, eddig minden Shyamalan filmet láttam, ez sem fog kimaradni... valamikor...

Amúgy ennek az előzetesére még anno fel is figeltem, de a nagy dömpingben ki is ment a fejemből.


.

Niwrok írta:

.
Félvilág

Az év eleji kiéhezettség után most már bőven túlléptem azon, hogy "Végre magyar film!", így az elvárásaim is nagyobbak, a Félvilág pedig ezen a "nehezített pályán" ért el igen magas tetszési indexet. Lehet akár a tévéjátékok feltámadásának is tekinteni, vagy különlegességként, ami a témáját és a felidézett kort illeti, amivel a néző kellemes izgalomban és feszültségben tölthet el másfél órát, amivel egy 100 éves magyar "kék fény"-hírt és annak hátterét is megismerhet.

8/10

Gyors voltam?

Miután oly szépen leírtál mindent, csak röviden...

A helyzet az, hogy olyan szinten nem vagyok képben a hazai filmgyártással, hogy ezt a mozit (is) képes voltam úgy nézni, mintha külföldi alkotást látnék: Kulkán kívül az égvilágon senkit nem ismertem a filmben. Egyedül Dorkáról hallottam már, de a névhez nem tudtam arcot társítani. Szóval ez nekem elsősorban nem is magyar film volt hanem csupán csak egy (tv)film, aminek még csak nem is feltétlenül Magyarországon kell, hogy játszódjon. E szempontból pedig kifejezetten dicséretes, hogy nem lehetett megmondani róla elsőre, hogy hazai készítésű...

Tetszett. Talán icipicit kevésbé, mint neked, de tetszett. Az eleje kissé vontatott, míg a három nő közti valós kapcsolati háló kialakul, addig meglehetősen lassú a film. Nem tudom miért, de nem egyszer volt Abigéles érzésem, talán a hasonló öltözködés, talán a vallás miatt (holott egy 40 évvel korábban játszódik). Ahogy a felszín alatt megbúvó konfliktus viszont felszínre tör, ami a két nő között évek óta lappang és most kiborul, az nagyon bejött. Tetszett az új szobalány ártatalansága is, de a prímet egyértelműen a két főszereplő ő viszi.

Csupán két dolog van, ami zavart: az egyik az, hogy magyar létemre alig értettem néha, mit beszélnek. Ez a motyogás... bazzeg, színészek, hát nyissák ki a szájukat, tanuljanak meg érthetően beszélni... Lehet, ha lenne ebből egy normális hangkeverésű anyag, akkor ez más lenne, de így, a letöltött Duna TV felvétel roppant zavaró volt.

A másik meg, amit te is írtál: ez nem fér bele négy napba. Kizárt. Inkább négy hétbe.

Nekem olyan 70-75%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Félvilág

Az év eleji kiéhezettség után most már bőven túlléptem azon, hogy "Végre magyar film!", így az elvárásaim is nagyobbak, a Félvilág pedig ezen a "nehezített pályán" ért el igen magas tetszési indexet. Lehet akár a tévéjátékok feltámadásának is tekinteni, vagy különlegességként, ami a témáját és a felidézett kort illeti, amivel a néző kellemes izgalomban és feszültségben tölthet el másfél órát, amivel egy 100 éves magyar "kék fény"-hírt és annak hátterét is megismerhet.

8/10

Gyors voltam?

Miután oly szépen leírtál mindent, csak röviden...

Tetszett. Talán icipicit kevésbé, mint neked, de tetszett. Az eleje kissé vontatott, míg a három nő közti valós kapcsolati háló kialakul, addig meglehetősen lassú a film. Ahogy a felszín alatt megbúvó konfliktus viszont felszínre tör, ami a két nő között évek óta lappang és most kiborul, az nagyon bejött. Tetszett az új szobalány ártatlansága is, de a prímet egyértelműen a két főszereplő nő viszi.

Nekem olyan 70-75%

Ahogy mondtad, ez nem verseny , de igen, köszönöm.

Jó lesz az a pont, ha a többi is csak ennyire jön be, akkor már csak nem fogod a fejemhez vágni ezeket .
.

.
The Man in the High Castle S1



Még a nyáron írtam az alapul szolgáló Philip K. Dick regényről, már akkor is azért, mert az amazon, részt akarva magának a sorozatbizniszből, ebből terveztek csinálni egyet. A regény nekem alapvetően tetszett, és bár arról szóltak a hírek, hogy jelentősen átalakítják a történetet, az előzetes alapján a világ hangulatát nagyon sikerült eltalálni, alig vártam. Emlékeztetőül ugye, egy olyan alternatív 60-as évekről van szó, ahol a nácik és a japánok nyerték a II. világháborút, és ennek keretében maguk között felosztották az egész Földet, így az USÁ-t is, ráadásul az 1962-es évszám is fontos, mert ekkor Hitler nem csak idős, hanem beteges is, aminek kapcsán természetesen előkerül az utódlás kérdése, de egy dologban konszenzus látszik a jelöltek között: nem igazán látják szívesen az eddig is inkább csak megtűrt szövetségest. Mindenki érzi, Hitler halálával a levegőben a háború a küszöbön van, ami a japánok számára egyet jelentene a pusztulással, lévén technológia fejlettségük jelentősen elmarad a nácikétól.

A sztori és a karakterek szerepe tényleg jelentős változáson esett át, még ha a neveik maradtak is ugyanazok. A könyv kapcsán említettem, hogy abban sokat foglalkoznak a hétköznapi emberek életével, mondjuk azzal, hogy egy műkincskereskedő hogyan választja ki az optimális ajándékot egy japán admirálisnak, vagy hogy az egyik szereplő volt felesége hogyan ismerkedik meg egy kamionsofőrrel, és hogyan mennek ruhát venni. Abban a könyvnek, ami az egész "fellegvárazásnak" az alapja, a Sáskának inkább csak eszmei jelentősége van, nem több egy sokak által olvasott, elgondolkodtató regénynél, ami annak ellenére közismert és elterjedt, hogy egyébként betiltották. A sorozat történetét ezzel szemben inkább populárisnak és egy kicsit sablonosnak is mondanám, de ettől még nem alapvetően rossz. Nekem is könnyebb volt úgy követni az eseményeket, hogy a volt amerikaiakból szerveződött, gerilla ellenállás akcióira, a nácik és a japánok közti szervezkedésre, ill. a Náci Birodalmon belüli összeesküvésekre volt felfűzve, a Sáskának pedig, ezúttal már filmtekercsként, mint egy nagyhatalmú ereklye, ami alapjaiban lenne képes megrengetni a két birodalmat, ha megfelelő kezekbe kerül, kémfilmekbe illő sorsa van. Az évad elején két példánya indul el a volt USA keleti és nyugati partjáról, hogy a futáraik útja egy Canon City nevű kisvárosban keresztezze egymást, a Semleges Zóna peremén. A Zóna nagyjából a Sziklás hegység mentén húzódik a Csendes-óceáni Japán Államok és a Keleti Náci Birodalom között, a söpredékek, a törvényen kívüliek és a menekültek gyűjtőhelyeként, nem is azért, hogy legyen egy ütközőzóna a két birodalom között, hanem inkább azért, mert sem katonailag, sem gazdaságilag nem éri meg egyik nagyhatalomnak sem, hogy túl sok energiát pazaroljon a rend fenntartására. A két futár Juliana, aki San Franciscoban él, a húga révén csöppen az egész csempészakcióba, és Joe, a kamionsofőr, aki New Yorkból indul el, szó szerint úgy, hogy a nácik gépfegyverei kelepelnek a nyomában. Rajtuk kívül még Frank Frink központi szereplő, ékszerkészítés helyett őt ezúttal Juliana élettársaként a Kempeitai fogja el és vallatja ki, hogy rajta keresztül tudják meg, hova vitte a nő a Sáska sejtésük szerint nála levő példányát, így terelve a mindössze meghúzódni akaró kisembert a lázadók felé.

Azzal, hogy egy ilyen titkos küldetés és a kapcsolódó események kerültek fókuszba, sajnos együtt járt az is, hogy az alternatív világ bemutatása felszínesebb, elnagyoltabb, és vannak részletek, amiket nem is vettek át a könyvből. Nem azért baj, mert annyira szerettem másfél oldalakon keresztül Ji Ching jóslatokat olvasni, de maximálisan átérezhetővé tette az egész spirituális kultusz burjánzását az általunk nyugatinak ismert világban, és az egyik legfontosabb hangulati elem volt. Olvasás közben egy-egy elejtett mondatból, részletenként épült fel a saját paranoiájuk által állandó bizalmatlanságra kényszerített, a győzelmi mámorukból lassan ébredező nácik, és a hagyományaikhoz és a "babonáikhoz" kényszeresen ragaszkodó, állandó szimbolizmusban és többértelműségben fulladozó japánok hatalmi játszmája. Ezt itt nem, de legalábbis csak mérsékelten tudja pótolni, hogy a főbb épületekről többemeletes horogkeresztes zászlók lógnak le, ami még egy liftben is díszítő elem kell legyen, hogy a Time Square-en is a Führer néz le a LED-falról a népére, vagy hogy Frisco jól ismert házait kandzsis neontáblák borítják be. A látványosabb jelenetek belefértek, mint például a zsidóüldözések és hogy hogyan működik egy "kórház", de például engem leginkább az újkori rabszolgaság érdekelt volna, ahogy a riksákat is szerettem a könyvben, és ezek teljesen kimaradtak. A szellemiség, a két birodalom nagyszerűen bemutatott mentalitása lett leginkább áldozat, és enélkül, ha az egyébként valóban szemgyönyörködtető külsőségeket, látványelemeket leveszem (nagyon bírtam például a járművek, az autók, motorok sokféleségét, és azt, ahogy hozzátettek a korhűséghez), ami fennmarad, az nem egyedi, kvázi bármelyik diktatúra ugyanígy működne. A könyv ismerete nélkül biztosan jobban működik az illúzió, de nekem utána már kevés lett, hogy attól lesz náci a náci, hogy Zyklon-D-t használ... ja, hogy látszódjon a fejlődés.

Ennél is nagyobb baj viszont, hogy a kémes sztori után egyszerűen elfogy a tartalom, ami a könyvből átmenthető volt, és az írók ennek leplezésére elkezdték szövögetni a kapcsolatokat a szereplők között, de olyan lassan, hogy kiuntam magam a gatyámból közben. Nem, sajnos részemről nem a lassúság teszi a drámát, mert hiába jók egyébként azok az összefüggések, melyek a korábbi események hatására kialakulnak, a bemutatása maga ritka vontatott az évad közepén, amit csak egy új filmtekerccsel tudnak felrázni. Előkerülnek viszont a könyv korábban elfelejtett szereplői, mint például a már említett műkincskereskedő, Mr. Childan, akinek ugyan jó jelenetei vannak, pont az az alá-fölé rendeltségi viszony sugárzik mondjuk a könyvből kimásolt vacsorás jelenetből a japán házaspárral, aminek a sorozat sokszor híján van (mondjuk olyan apró jelenetekbe eldugva, mint amikor Joe-t félrelökik a reptéri taxitól, hogy először a japánok kapnak taxit), de mert a sorozat történetközpontú, így idegenül hat benne. Beleírták a filmbe, mert benne volt a könyvben, és azzal is ki lehetett tölteni egy fél epizódot, de szerepe nem igazán van.

Mivel én így láttam, azt mondhatom, hogy a legteljesebb élményt a könyv ismeretében adja a sorozat, mert az sok olyat kihagy, ami segít a nézőnek jobban beleélni magát ebbe az alternatív 1960-as évekbe, a története viszont a sorozatnak összeszedettebb. A baj az, hogy ezzel együtt is sokszor unalmas volt, mert hiába a látványos külsőségek, a szereplők alig élnek együtt ezzel a világgal.

7/10
.

Niwrok írta:

.
The Man in the High Castle S1

Mivel én így láttam, azt mondhatom, hogy a legteljesebb élményt a könyv ismeretében adja a sorozat, mert az sok olyat kihagy, ami segít a nézőnek jobban beleélni magát ebbe az alternatív 1960-as évekbe, a története viszont a sorozatnak összeszedettebb. A baj az, hogy ezzel együtt is sokszor unalmas volt, mert hiába a látványos külsőségek, a szereplők alig élnek együtt ezzel a világgal.

7/10

Az alapötlet annyira meggyőző (már a könyvajánlóban is az volt), hogy nem tudsz lebeszélni... ezt mindeképp megnézem majd.

Ment a cetlire.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
The Man in the High Castle S1

Mivel én így láttam, azt mondhatom, hogy a legteljesebb élményt a könyv ismeretében adja a sorozat, mert az sok olyat kihagy, ami segít a nézőnek jobban beleélni magát ebbe az alternatív 1960-as évekbe, a története viszont a sorozatnak összeszedettebb. A baj az, hogy ezzel együtt is sokszor unalmas volt, mert hiába a látványos külsőségek, a szereplők alig élnek együtt ezzel a világgal.

7/10

Az alapötlet annyira meggyőző (már a könyvajánlóban is az volt), hogy nem tudsz lebeszélni... ezt mindenképp megnézem majd.

Ment a cetlire.

Kíváncsi leszek, a tartalom és a stílus nálad milyen arányban lesz.

A könyv alapján volt bennem egy kép, egy elvárás, főleg ami a bivalyerős atmoszférát illeti, és ettől a sorozat kissé elmaradt. A "7 pont" azért még nem a lebeszélős kategória ...

A dolgok jelenlegi állása szerint a hétvége környékén megmutatom, hogy az milyen .
.

.
American Horror Story S5 - Hotel



Már a sorozatból eddig egyedüliként megnézett 2. évad sem nyűgözött le, de a Briarcliff elmegyógyintézetnek voltak egészen jó pillanatai, ráadásul az ott alkalmazott módszerek és a teljes kiszolgáltatottság önmagukban is elég ijesztőek nekem. Mivel az AHS antológiasorozat, így nem probléma kimazsolázni azokat a témákat, amik jobban érdekelnek, a boszorkányszekta belső ügyeinek és a vándorcikrusz attrakcióinak átugrása után ez a Hotelnél jött el.

A Hotel Cortez Los Angeles egyik impozáns szállodája már az 1920-as évek óta, ami mostanáig megőrizte art deco stílusát, fittyet hányva a modernizálásra, ami az illusztris és állandó bentlakóknak éppen megfelel, mivel úgysem hagyhatják el a hotel területét. Az alkalmi vendégek miatt lehetne rosszabb is a Cortez híre, mert ők esetenként arra ébrednek éjszakánként, hogy egy fickó térdel felettük, a kezében késsel, gyanús alakok kezdik üldözni őket a folyosón, hogy rothadásszag tölti be a szobákat, vagy a vér szivárog a falakból is, de úgysem jutnak el odáig, hogy a YELP-re megírják a kritikáikat. Az épületet még az iparmágnás James March építtette, nem is anyagi, mint inkább gyakorlatias okokból, sorozatgyilkosként ugyanis szüksége volt egy helyre, ahol gátlástalanul kiélheti a vérszomját és a szadizmusát, így a Hotel inkább tekinthető egy építészeti varázsdoboznak és csapdarendszernek, labirintusszerű folyosókkal, csapó- és rejtekajtókkal, mint szállodának. March szelleme és szellemisége továbbra is együtt él a hotellel -szó szerint-, de az mostanra az özvegye, Elizabeth felségterületévé vált. A Grófnő, ahogy általában hívják, eddig visszafogottan élte az extravagáns vámpírok életét az aktuális szeretőjével, tekintettel azonban arra, hogy a többségében évek óta halott, vagy az általában csak a vacsoráig maradó szállóvendégektől sok bevételt a hotel nem lát, March vagyona leapadt, az adósságok fejében a hotel kalapács alá került. Az ingatlant felvásárló Will Drake friss pénzt és vért hozna a Grófnő életébe, ha valahogy sikerülne az ujja köré csavarni, de persze a legrosszabbkor kezd a hotel körül szaglászni egy, a fia elvesztésébe lassan beleőrülő rendőr is, akit az áldozatait a Tízparancsolat megszegői közül válogató sorozatgyilkos utáni nyomozás hozott a Cortezbe.

Éppen azért hanyagoltam eddig az AHS-sorozatot, mert kevésbé akar ijesztgetni, félelmet kelteni, mint amennyit egy horrortól elvárok, viszont több benne a groteszk, a trancsír és a perverzitás, mint amennyit jó kedvvel eltűrök. Az Asylumban a környezet nagyrészt felül tudta írni ezt a kényelmetlen vonást, a Hotelben viszont jött minden, ahogy a csövön kifért, és ennek csak taszítania vagy unalmat kiváltania sikerült, cidrit vagy meglepetést alig. Amikor az első két részben már túl voltam azon, hogy egy keléses félhulla kimászott az epedák közül, hogy a Grófnéék szex közben véreztetik ki az aznapi vágóállatokat, és hogy egy humanoid vadhús-cafat(!) egy fúrófejes műbrokival (!!!) seggberak egy szerencsétlen fickót (!!!!), nagyjából minden kedvem elszállt a folytatásra. Az évad ugyan felvázolja a fenti szálakat, de alig foglalkozik velük (a Tízparancsolatos Gyilkost például részekre elfelejtik, aztán egy rész alatt lezárják az egészet), helyette viszont vannak klisék, mondjuk egy sikoltozó bikinis csaj menekülése a folyosón, és vannak olyan jelenetek, amik már nevetségesen tocsognak a vérben, például az iskolai. Lehet, hogy csak én értettem félre, és az AHS drámasorozat (is), de horrorhoz képest nekem túl sok idő megy el arra, hogy a szereplők felidézik a múltjukat, és dagályos beszélgetésekben tárgyalják ki az életük (vagy valami ahhoz hasonló...) kilátástalanságát, a korábban elkövetett hibáikat és a terveiket. Pedig még ezek lettek a jobb szakaszok, mert miközben minden nyúlik, mint a rétestészta, ezekben legalább történik valami, még ha közülük csak három fogott is meg jobban: a Lowe-család drámájának alakulása Holden felbukkanásával párhuzamosan, Valentino "feltámadása", illetve Ramona Royale bosszúhadjárata a Grófnő ellen. A pár meglepő, szinte csak egy-egy pillanatra felbukkanó furcsasággal (például amilyen hangok kiszűrődnek a zárt ajtók mögül) együtt is ez nagyon kevés volt nekem a szórakozáshoz, sőt! Amikor már a látszatra sem ügyelve dobált össze a forgatókönyv olyan dolgokat, amiknek semmi előzménye nem volt, ellenben  egy epizódon belül három-négy dugásra is jutott idő, mindenféle leosztásban, na, ott aztán végképp elszakadt a cérna. A befejezés nyáltengere meg, egy horrorban... hagyjuk is.

A külsőségekben már több a pozitív vonás, de itt is akadtak gondjaim. A hotel berendezése stílusos, ugyanakkor robosztus is, könnyen becsalogatva ezáltal az olcsó szállásra vadászó vagy a hely szellemiségét átélni akaró turistákat a pók hálójába. De közben meg olyan ökörségek vannak köztük, mint a gyerekek játékszobája; aki kitalálta, hogy a gyerekeknek a boldogság netovábbja, hogy a fehérre meszelt szobájukban kétméteres LED-paneleken olyan kőkorszaki számítógépes játékokkal játszanak, mint a Tetris vagy az Invaders, fényképről sem látott mostanában gyereket; ehhez csak annyit, hogy közben viszont folyamatos aktuál-kikacsintás van, "nézzünk együtt House of Cards-ot" meg a Charlie Hebdo felemlegetése. A látványra is erősen rányomja a bélyegét a groteszkség, az eltorzult hotel életének kifejezése, de gyorsan unalmas és zavaró lett, hogy ez csak annyi jelent, a képek egy részét halszem-optikával vették fel. Talán csak a jelmezek tetszettek teljeskörűen, különösen a Grófnő ruhatára érdemel elismerő szavakat; egyszerre van benne valami arisztokratikus, és minden egy kicsit az elmúlt száz év divatjából, hiszen ő ennek az időnek minden irányzatát átélte.

Pár jobb jelenet mellett az egyetlen, amiért nem tenyereltem a detonátor gombjára már kb. a harmadik rész környékén, azt is elfelejtve, hogy valaha megfordultam a Hotelben, azok a jó színészek és a jobb karakterek voltak, akiket egyszerűen bűn volt egy ilyen alibi sztorira elpazarolni. Mivel Lady Gaga volt a sorozat emblematikus alakja, ráadásul Golden Globe-ot ért az AHS-nak, az elsőt, elsőként talán róla illene "lerántani a leplet". Mert hát legtöbbször nem vezet sok jóra, ha egy felkapott pop-kult ikon a népszerűsége miatt elhiszi, hogy színészkedni is tud, sokan le is szólták emiatt az évadot, pedig mennyi gyengébb pontja van ennél... Lady Gaga hitelesen játssza azt, ami ő maga, extravagáns ruhákban kell dívaként léteznie, de egyébként szerintem jól megfogta a kis kettősséget a karakterében, mert a Grófnő egyszerre rideg és parancsoló, de közben anyáskodó is, ami a teremtményeit illeti. Ha már jó színész, akkor sokkal inkább mondanám Sarah Paulsont, aki remekül hozza a drogtól kattant ex-prostit, vagy Angela Bassett-et, ráadásul a karaktere, Ramona Royale egy szinte tökéletes Pam Grier-tribute. De nagyon jó karakter Quennie is, és ha már a filmvilágon kívüli alakítást kell mondanom, sokkal inkább megmaradt bennem Naomi Campbell testhezálló szerepe affektáló divatbemutató-szervezőként. A férfiak között szívesen láttam Wes Bentleyt, de aki igazán ellopta a showt, az Evan Peters volt, James Marchként egyszerűen zseniális az egész, ahogy az akcentusával játszik, és pont annyira ripacs, mintha a 30-as évekből lépett volna elő. Nem csoda, hogy Jessica Lange távozásával Peters és Paulson került az élre, ők élnek együtt a legrégebben a sorozattal.

Az AHS-Hotel még azt a kevés lelkesedést is lerombolta bennem, amit igazából már az első évadból látott pár rész és az Asylum sem épített túl magasra. Zavaros, csapongó és unalmas, amit a hektoliterszámra fröcskölő vérrel, bizarr gyilkosságokkal és lájtos halálpornókkal próbálnak borzongatónak eladni, pár történetfoszlányon kívül viszont csak a színészek, a szereplők és a háttérszemélyzet miatt nem dől össze ez a tákolmány. Az ő munkájukért sajnálom az évadot ennyire lepontozni, de részemről a Hotel bontásra ítéltetett.

3,5/10
.