Niwrok írásai 2.0

.
The Wall




Nem lehet senkinek meglepő, hogy az USA iraki és afganisztáni katonai akciói kimeríthetetlen források a hollywoodi filmekhez, de az már engem kicsit meglepett, hogy dömpingszerűen futottam bele ezekbe mostanában, nem csak a múltkori Mine-ra gondolva itt, hanem a "kis-topikban" levő Sand Castle-re és a Megan Leavey-re is. A The Wall ezek közül a Mine-hoz áll legközelebb, meglehetősen hasonló alaphelyzettel, ami egy új elem miatt mégis emlékezetesebbé tudott válni.

Két amerikai mesterlövész, Isaac és Matt aszalódik a forró iraki napsütésben már csaknem egy napja. Vészhívásra érkeztek ki egy épülő kőolajvezetékhez, de már csak lemészárolt munkásokat és biztonságiakat találták a helyszínen, tisztes távolból, távcsövön keresztül próbálva felderíteni a környéket, hogy a támadók még errefelé lehetnek-e. Aggodalmukra leginkább egy régi, romos ház egyetlen megmaradt kőfala ad okot, ami mögött akár meg is bújhat valaki, csak arra várva, hogy a halottakhoz próbáljon valaki közelíteni. De mert érkezésük óta nem láttak mozgást, Matt türelmetlenségből úgy dönt, jobb lenne menniük, úgysincs ott senki, akármeddig várhatnak. Közelebb érve a halottakhoz feltűnik nekik, hogy az áldozatok mindegyikével fejlövés végzett, és elég gyorsan ahhoz, hogy senkinek ne legyen ideje elmenekülni... de amire megfogalmazódik bennük, hogy a támadó egy profi mesterlövész volt, már késő, Mattet le is teríti a fickó, és a segítségére siető Isaac is kénytelen menekülőre fogni, így is golyóval a combjában vetődik be az elmúlt órákban figyelt kőfal mögé. A fal, ami mögött a fegyverest sejtették, most az egyetlen fedezék Isaac és az iraki mesterlövész között, és bár várható, hogy ha nem jelentkenek, küldenek valakit a megmentésükre, de korántsem biztos, hogy a faltól mindössze pár méterre levő rádió nélkül ez azelőtt megtörténne, hogy ő és Matt elvéreznének.

Így már látható, hogy az alapvető különbség a The Wall és a Mine között, hogy amíg az egy meglehetősen statikus helyzetből próbált feszültséget csiholni, és az egyetlen ellenfél az alacsony valószínűségtől való félelem, itt még a helyhez kötöttség ellenére is sokkal dinamikusabb a szituáció. Ott az egy mellékszereplő egy segítő volt, még ha inkább csak bölcseleteivel fárasztotta is Mike-ot, aki alapvetően magára volt utalva a környezetéből érkező veszedelmekkel szemben, itt villámgyorsan egy játszma alakul ki halálos ellenfelével párban, amiben már a kezdetektől Isaac áll vesztésre, ő az, akit jobban sürgeti az idő. Külön jó, ahogy Isaac és a később Jubaként bemutatkozó iraki megtalálják a módját a kommunikációnak, így nem csak néma taktikai hadviselést folytatnak, amit csak néha törnek meg Isaac fájdalmas nyögései vagy a lövések hangja (amiknél egyébként külön jó, ahogy a golyók szó szerint a semmiből érkeznek, és csak néhány másodperc múlva követi őket a dörrenés). Verbális és mentális hadviselés ez, hazugságokkal, megtévesztéssel próbálva gyengíteni az összpontosítást, elterelve a másik figyelmét, ahogy Isaac próbál mindent bevetni a túlélés érdekében. Kicsit talán feleslegesnek tűnt a szemléltetés, ahogy a srác a porba rajzolva a képleteket próbálja kitalálni, hogy hol lehet Juba, de maga az ötlet nagyon tetszett, később pedig a vizespalack és a rádió megszerzése, valamint Matt kimentése is újabb és újabb ötleteket kíván tőle.

Mondhatom, hogy talán külön szereplője a filmnek a fal, ez a mindössze pár méter hosszan, másfél méter magasságban álló kőrakás, ami ingatagságával többször is nehéz helyzetbe hozza Isaacet (például amikor a terep jobb belátásához a srácnak ki kell szednie pár követ, de minden mozdulatot meg kell gondolnia, nehogy ledőljön az egész), és Juba is félelmetes pontossággal találja el időnként azokat a pontokat, amikkel egyre tovább gyengíti a falat, egyre kisebb védelmet jelentve Isaac számára. Jubának (Laith Nakli) ugyan csak a hangját halljuk, de így is kitűnik, hogy egy intelligens ellenfélről van szó, Isaac néha csak szerencsével tud átlátni egy-egy trükkjén, aki meg Aaron-Taylor Johnson alakításában sebzett, csapdába esett farkasként másfél órán át fetreng a porban, minden erejét, elszántságát és a kiképzés során tanultakat próbálva felhasználni a láthatatlan, de folyamatosan az agyába bemászni próbáló ellenféllel szemben. Hogy a film ennyire pörgős és érdekes lett, talán nem is a forgatókönyvírónak köszönhető, aki eddig igazán csak a számomra meglehetősen gyenge Iron Fist segédírói posztját tudja felmutatni referenciaként, a rendezői székben viszont az a Doug Liman ült, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az A holnap határa, a Mr. és Mrs. Smith vagy a Bourne-rejtély.

Bár annak is megvolt a feszültsége, ahogy Mike a Mine-ban leginkább önmagával volt kénytelen harcolni, a kitartását véve leginkább igénybe, Isaac és Juba párviadala, mind fizikailag, mind szellemileg is próbálva a másik fölébe kerekedni, egy hasonlóan szűk területre szorulva is izgalmasabb volt minden szempontból; kicsit úgy, mint ahogy a sakk is érdekesebb, ha ellenfél is van hozzá.


8/10
.

Niwrok írta:

.
Insidious: Az utolsó kulcs


Ha választani kell a cselekmény nélküli, de hangulatos riogatás, és a jobb háttérsztorival megtámogatott, de amúgy elég laposka ijesztgetés között, akkor csak azért billen a mérleg az utóbbi, azaz a Last Key felé, mert az évek alatt megkedveltem a Spectral Sightings tagjait, és jobban érdekel, milyen kalandokba bonyolódnak, mint hogy kétezredszer valami rám hozza a frászt, ha már a régi hangulatot úgysem várhatom, hogy bárki visszahozza. Pedig ez a rész szerintem felejthetőbb, jellegtelenebb, mint az előző volt.


6,5/10
.

Most néztem csak, eddig mindegyik Insidious részről bővebben megemlékeztem, de sajnos erre most nem fog sor kerülni...

A végeredményben mindenképp egyet értek veled, nálam is kb ennyire jön ki, hozzátéve, hogy úgy istenigazából sosem fogott meg ez a franchise. Bírom a szellemes filmeket, szerintem azok tudják a legjobban a frászt hozni a nézőre, mégis, itt mindig volt valami, ami kizökkentett a hangulatból (többnyire ugye a pirosfejű, de esetünkben a két idióta szellemvadász viszi a prímet)... Ez az epizód az elején nagyon jó volt, a kislány Elise lenyűgöző casting a szerepre. Eleve, amíg gyerek van egy horrorban, az valahogy mindig ad plusz töltetet neki, az '53-as események nagyon jók voltak, talán csak az apát nem tudtam akkor még hova tenni.

Aztán, ahogy Elise visszamegy a két hülyével, számomra kettészakdt a film: rettentően idegesített a kényszeredett csajozásuk, az egész lényük. Az Odaátban is volt ilyen, de ott a sorozat színes stílusa elbírta, itt roppant mód kilógott a lóláb általuk. A szellemes jump scare jelenetek jók voltak, a legelsőnél tényleg meg is ijedtem (a háttérben elfutó valaminél), de a többi is működött - akkor is, ha azért néha kiszámítható volt. Jó volt, ahogy felépítették a nő történetét, a képességeit, jó volt a szülői ház - a baj, hogy egyre nagyobb a káosz a fejemben az Insidioussal kapcsolatban. Igaz, nem néztem újra a korábbi részeket (lehet, hiba volt), de ha eddig az apáca volt a főgonosz szellem, akkor mi ez a röhejes kulcsos démon? A végén beköszönő Darth Maulról ne is beszéljünk... Tudom, hogy jön az Apáca, de akkor is.

Amúgy, nem volt ez rossz, de túlságosan maradandó sem. Egy a mai tucathorrorok közül, néha megijeszt, vannak jobb pillanatai, így, hogy egy franchise negyedik fejezete, így elmegy - de ha ezt önállóan kéne nézni, vagy ezt látom elsőre, nem sok maradna meg belőle. Egy kis befosás, idétlen humor, meg egy jó gyerekszereplő.


.

Niwrok írta:

.
The Wall

Bár annak is megvolt a feszültsége, ahogy Mike a Mine-ban leginkább önmagával volt kénytelen harcolni, a kitartását véve leginkább igénybe, Isaac és Juba párviadala, mind fizikailag, mind szellemileg is próbálva a másik fölébe kerekedni, egy hasonlóan szűk területre szorulva is izgalmasabb volt minden szempontból; kicsit úgy, mint ahogy a sakk is érdekesebb, ha ellenfél is van hozzá.


8/10
.

Ez is érdekel, jegyzem. Köszi!


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Insidious: Az utolsó kulcs


Ha választani kell a cselekmény nélküli, de hangulatos riogatás, és a jobb háttérsztorival megtámogatott, de amúgy elég laposka ijesztgetés között, akkor csak azért billen a mérleg az utóbbi, azaz a Last Key felé, mert az évek alatt megkedveltem a Spectral Sightings tagjait, és jobban érdekel, milyen kalandokba bonyolódnak, mint hogy kétezredszer valami rám hozza a frászt, ha már a régi hangulatot úgysem várhatom, hogy bárki visszahozza. Pedig ez a rész szerintem felejthetőbb, jellegtelenebb, mint az előző volt.


6,5/10

A baj, hogy egyre nagyobb a káosz a fejemben az Insidioussal kapcsolatban. Igaz, nem néztem újra a korábbi részeket (lehet, hiba volt), de ha eddig az apáca volt a főgonosz szellem, akkor mi ez a röhejes kulcsos démon? A végén beköszönő Darth Maulról ne is beszéljünk... Tudom, hogy jön az Apáca, de akkor is.

A'sszem itt tényleg kis kavarc van ... már eleve ott, hogy kevered a két, eddig elkülönült franchise-t .

Az Apáca a Conjuring-világban van, ahogy Annabelle, a Crooked Man, meg a még talán készülő többiek, amiket Warrenék személye köt össze. Ebben a világban például nincs a kékes fénnyel világító szellemvilág, csak néha Lorraine Warren átnéz bele.
Az Insidious ezzel szemben Elise és a Szellemvadászok triójáé, és bár idővel összeköthetik a két halmazt, de eddig ilyen nem volt. Aki hasonlított innen az Apácára, az a fátylas vénasszony volt, aki Josht kergette, és aki végül Elise végzete lett/lesz, azért bukkan fel időnként a látomásaiban, mint az elkerülhetetlen jövő... A kulcsos egy teljesen külön démon, aki kezdetben a halálraítéltek szenvedésén élősködött, és abból erőt merítve őrjítette meg azokat, akik a fészke közelében laktak.

A kapcsolat a Conjuring-filmek és az Insidious-filmek között eddig szerintem csak technikai, azaz hogy Wan kezdte mindkettőt, az ő stábja csinálja, meg hogy azonos a produkciós iroda.
.

Niwrok írta:

A'sszem itt tényleg kis kavarc van   ... már eleve ott, hogy kevered a két, eddig elkülönült franchise-t   .

Az Apáca a Conjuring-világban van, ahogy Annabelle, a Crooked Man, meg a még talán készülő többiek, amiket Warrenék személye köt össze. Ebben a világban például nincs a kékes fénnyel világító szellemvilág, csak néha Lorraine Warren átnéz bele.
Az Insidious ezzel szemben Elise és a Szellemvadászok triójáé, és bár idővel összeköthetik a két halmazt, de eddig ilyen nem volt. Aki hasonlított innen az Apácára, az a fátylas vénasszony volt, aki Josht kergette, és aki végül Elise végzete lett/lesz, azért bukkan fel időnként a látomásaiban, mint az elkerülhetetlen jövő... A kulcsos egy teljesen külön démon, aki kezdetben a halálraítéltek szenvedésén élősködött, és abból erőt merítve őrjítette meg azokat, akik a fészke közelében laktak.

A kapcsolat a Conjuring-filmek és az Insidious-filmek között eddig szerintem csak technikai, azaz hogy Wan kezdte mindkettőt, az ő stábja csinálja, meg hogy azonos a produkciós iroda.
.

Jéééé... tényleg!!!


Köszi, valóban a fátylas öregasszony nekem = apáca...

Mindegy, köszi az infót, ha egyszer majd újranézem (van rá esély), letisztul ez is. Ettől függetlenül, mint film nem volt akkora durranás.

.

Niwrok írta:

Pókember - Hazatérés


"Hazatérés"... hirdeti már a címével is a 2000-es évek harmadik Pókember-rebootja, és többszörösen is hazatérés ez. Nekem mondjuk olyan nagy bajom az eddigiekkel sem volt (legalábbis maradandó károsodást nem okoztak, némelyiken meg még jól is szórakoztam), de azt kell mondanom, a nagy jogi kavarásban a 20th C. Fox-szal ellentétben a Sony legalább belátta a nullszaldós előző Csodálatos Pókember után (aminek a kb. harmada azt a harmadik részt készítette elő, ami így el sem készült), hogy van az a pénz, amiért Pókembert végre visszaengedik a Marvelhez, és bekerülhet a Bosszúállókba.

Na, Niwrok, erre varrj gombot! Ezt is megnéztem... a Te és TM hathatós ajánlására, kizárólag Tom Holland miatt...  

Niwrok írta:

Az új Pókember is hasonló sablonokból építkezik, mint a testvérfilmek (leszámítva a film egyetlen meglepőnek szánt fordulatát, ami inkább erőltetett lett, mint váratlan), viszont a két új karakter és megformáló színészeik tudnak annyi energiát beletenni, hogy a nosztalgiával és az átkötésekkel karöltve kiemeljék az utóbbi néhány, az unalomtól és az üres poénkodástól néha megkeseredett Marvel-mozi közül. Mondjuk M.J. lehetett volna kevésbé idétlen, de az még kijavítható a következő részben...

8/10

Teintve, hogy a Superman mellett az összes filmes képregényfigura közül Pókembert rühellem leginkább, elég nagy szó, hogy belevágtam ebbe a kalandba... összességében nem bántam meg, mert egy valóban szórakoztató valamit kaptam, sőt, nekem messze ez az eddigi legjobb Pókember mozi (eddig csak a Sam Raimi féle első résznek a kétharmadát láttam    ) - igaz, a közepe táján itt is megfordult a fejemben, hogy kikapcsolom és hagyom a francba az egészet. Végül is nem tettem, mert mindg volt valami, ami átlendített a holtponton - zömében persze az a humor, az az pozitív attitűd, ami a filmet jellemezte. Nem kevésszer éreztem úgy, mintha a Deadpoolban lennék, a film sok elemében megidézi azt - kb ilyen lett volna az, korhatár nélkül.

Jó volt az eleje, ahogy kapcsolták a Civil Warhoz, jó volt, ahogy Parker gyerekként többet akar. Ahogy fedezi fel magát és a ruháját, ahogy alakul az egész élete a suliban. Igaz, hogy a közepe egy gimis tinifilm szintjére süllyed, de ez is jobb nekem, mint a Keselyű néven röpködő Birdman... ezekben a filmekben általában mindig az ilyen főgonoszokkal van bajom. Viszont... arra nem számítottam, hogy képesek lesznek meglepni vele kapcsolatban, az egy hatalmas plusz pont a filmnek. Aztán az, hogy utána Peter miért csinálja azt, amit csinál, már nehezebb felfogni, a repülős jelenetsor meg teljes apátiába süllyesztett a mozi kapcsán: pont az ilyen jelenetek miatt nem voltam hajlandó korábban Pókember mozikat nézni.

Ha ez nem kapcsolódna szervesen a Bosszúállókhoz, ha nem lenne ennyire beépülve a MCU-ba, nem néztem volna meg: Tom Holland miatt, meg jópofasága miatt tetszett, de borzasztóan gáz az egész pókos-röpködős karakter maga. Pont, mint egy párduc, vagy hangya, vagy darázs. Vagy homokember, vízember meg a faszom tudja még milyen ember... Mindegy, láttam, pótoltam, néha jól éreztem magam rajta, de csak egy tucat az MCU filmek között.


Nekem olyan 70 %


.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

12 majom S3

...nem mellesleg azt a Tanút, aki 1959-ben fogant, 2163-ban születik meg, 2007-ben, alig 10 évesen próbálják elkapni, majd egészen 1891-ig kell várni, hogy találkozzanak vele. Azt a Tanút, aki amúgy több kiváló hopponálási helyszín közbeiktatásával 1959-ben megsérül, megmentetik 2017-ben, hogy visszatérhessen a Titánra 2163-ban. Ezt olvasni is rohadt jó, nem átélni: igazi Kánaán ez az utazás, amiben még arra is van idő, hogy a jó emberekből rossz legyen, hogy testvérek egymás ellen forduljanak, hogy az eredendő gonosz mégse legyen az, és hogy a prófécia itt is hamis legyen. És végre van értelme a Tanú nevének is: hát mi más legyen egy időutazó, aki tanúja az emberiség történelmének???

A leírás fényében szinte kevésnek érzem azt a 8 pontot .

Sokadszor ígérem, mindig az orrom előtt is van, de tényleg meg fogom nézni, szerintem még valamikor a télen, akkor úgyis könnyebben megy a pótlás .
Most, hogy a régi sorozataim szinte mind lezárultak, kell is a vérfrissítés...

.

Vége a télnek... most már tényleg, jövő héten jön a tavasz.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Pókember - Hazatérés

Az új Pókember is hasonló sablonokból építkezik, mint a testvérfilmek (leszámítva a film egyetlen meglepőnek szánt fordulatát, ami inkább erőltetett lett, mint váratlan), viszont a két új karakter és megformáló színészeik tudnak annyi energiát beletenni, hogy a nosztalgiával és az átkötésekkel karöltve kiemeljék az utóbbi néhány, az unalomtól és az üres poénkodástól néha megkeseredett Marvel-mozi közül. Mondjuk M.J. lehetett volna kevésbé idétlen, de az még kijavítható a következő részben...

8/10

Tekintve, hogy a Superman mellett az összes filmes képregényfigura közül Pókembert rühellem leginkább, elég nagy szó, hogy belevágtam ebbe a kalandba... összességében nem bántam meg, mert egy valóban szórakoztató valamit kaptam. Jó volt az eleje, ahogy kapcsolták a Civil Warhoz, jó volt, ahogy Parker gyerekként többet akar. Ahogy fedezi fel magát és a ruháját, ahogy alakul az egész élete a suliban. Igaz, hogy a közepe egy gimis tinifilm szintjére süllyed, de ez is jobb nekem, mint a Keselyű néven röpködő Birdman... ezekben a filmekben általában mindig az ilyen főgonoszokkal van bajom. Aztán az, hogy utána Peter miért csinálja azt, amit csinál, már nehezebb felfogni, a repülős jelenetsor meg teljes apátiába süllyesztett a mozi kapcsán: pont az ilyen jelenetek miatt nem voltam hajlandó korábban Pókember mozikat nézni. Ha ez nem kapcsolódna szervesen a Bosszúállókhoz, ha nem lenne ennyire beépülve a MCU-ba, nem néztem volna meg: Tom Holland miatt, meg jópofasága miatt tetszett, de borzasztóan gáz az egész pókos-röpködős karakter maga. Pont, mint egy párduc, vagy hangya, vagy darázs. Vagy homokember, vízember meg a faszom tudja még milyen ember... Mindegy, láttam, pótoltam, néha jól éreztem magam rajta, de csak egy tucat az MCU filmek között.

Nekem olyan 70 %

"Birdmantól" én is baromira féltem, mert tudom, hogy Toomes milyen volt eredetileg, és a karjaival csapkodó, jelmezes nyuggerrel még engem is ki lehetett volna kergetni a világból. Azt viszont nem értem, hogy mivel kvázi emberi drónként gondolták újra, és a képességeit mind egy robotruha adta, az mennyiben lesz ennyire megvetés tárgya ... Hogy Peter úgy indul, hogy megmarja egy radioaktív pók, és attól lesz emberfeletti ereje, az még lehet hülyeség, de hát így indul a sztori, ennek lenyelése nélkül csak a köpet fog gyűlni, bármit is csinál szegény... de a röpködést például már az teszi hozzá, hogy a srác vegyész, és tud kotyvasztani magának hálót, meg ebben a filmben neki is van hi-tech hacukája.
A sztori is oké, tele van rétestésztával, töltelék nélkül, de a srác motivációin megint nem értem, mit lehet számon kérni, hiszen az egész film arról szól, hogy Stark, mint apafigura előtt bizonyítson, minden mást ez ír felül...

Akkor gondolom a Párduc nem mostanában fog jönni nálad... de ennyi fenntartással talán nem is baj...

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

12 majom S3

Sokadszor ígérem, mindig az orrom előtt is van, de tényleg meg fogom nézni, szerintem még valamikor a télen, akkor úgyis könnyebben megy a pótlás .
Most, hogy a régi sorozataim szinte mind lezárultak, kell is a vérfrissítés...

Vége a télnek...  most már tényleg, jövő héten jön a tavasz.      

Sokadszor ígérem, mindig az orrom előtt is van, de tényleg meg fogom nézni...

.

Niwrok írta:

.
The Wall

Nem lehet senkinek meglepő, hogy az USA iraki és afganisztáni katonai akciói kimeríthetetlen források a hollywoodi filmekhez, de az már engem kicsit meglepett, hogy dömpingszerűen futottam bele ezekbe mostanában, nem csak a múltkori Mine-ra gondolva itt, hanem a "kis-topikban" levő Sand Castle-re és a Megan Leavey-re is. A The Wall ezek közül a Mine-hoz áll legközelebb, meglehetősen hasonló alaphelyzettel, ami egy új elem miatt mégis emlékezetesebbé tudott válni.

... a rendezői székben viszont az a Doug Liman ült, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az A holnap határa, a Mr. és Mrs. Smith vagy a Bourne-rejtély.

Bár annak is megvolt a feszültsége, ahogy Mike a Mine-ban leginkább önmagával volt kénytelen harcolni, a kitartását véve leginkább igénybe, Isaac és Juba párviadala, mind fizikailag, mind szellemileg is próbálva a másik fölébe kerekedni, egy hasonlóan szűk területre szorulva is izgalmasabb volt minden szempontból; kicsit úgy, mint ahogy a sakk is érdekesebb, ha ellenfél is van hozzá.


8/10
.

El is felejtettem múltkor kérdezni: háborúra készülsz valakivel? Csak mert hogy ilyen filmdömping van nálad... igaz, ez totál hangulatfüggő, egyszer én is 4 napig tengeralattjárós filmeket néztem. Utána jó volt kimenni a szabad levegőre.

No. Köszi az ajánlást, ez qrva jó film volt!!! Minden igaz, amit írtál, az első perctől az utolsóig feszült és izgalmas, zseniális, ahogy kapcsolatba kerülnek, s bár folyamatosan elhangzik a filmben, Juba mit és miért csinál, valahogy az emberben mégsem tudatosul. Így a finálé rendesen megdöbbentő...

Rengetegszer eszembe jutott közben az A fülke, ahogy Juba próbálja zsarolni Isaacot, ahogy végül is a távcsővel kapcsolatban vallomásra bírja, az zseniális. Nagyon jó ritmusú és jól időzített e közben az "akció", ami gyakran csak abban áll, hogy Isaac mit talál ki szorult helyzetében, néha egy-két lövés (fal leomlása). A hangulat, környezet, a forró, homokos iraki sivatag nagyon jó, számomra legalábbis totál hiteles és hihető volt az egész. A dialógusok is zseniálisak - ha jól belegondolunk, a film ezekre épít -, hol viccesek (olyan katonai szopatósak), hol komoly társadalmi, kultúrális, politikai mondandóval rendelkeznek. Mindketten imádjuk a monodrámákat, ez egy nagyon jól sikerült darab: egy emberre fókuszálva, akinek a külvilág egy rádió, csupán párbeszédeken, koszon, poron, pánikon és haragon keresztül nyújt másfél órás izgalamas szórakozást. Majd meglátjuk, év végén az összesítéskor mire lesz ez elég.

Egy apró dolog, ami viszont elkerülhetetlen, ha írsz róla: még jobb lett volna, ha a fal mögé kerülésükről sem tudok semmit, tehát ha úgy ülök neki, hogy nulla információm van a mozival kapcsolatban. Így azért azt a bizonyos lövést is vártam az elején, talán jobb lett volna, ha az is sokkol - de hát ha meg nem olvaslak el és nem tudom, miről szól a mozi, akkor nem nézem meg. Mindegy, így is simán



80%


de talán ennek még föle is van nálam.



.

Niwrok írta:

Hogy Peter úgy indul, hogy megmarja egy radioaktív pók, és attól lesz emberfeletti ereje, az még lehet hülyeség, de hát így indul a sztori, ennek lenyelése nélkül csak a köpet fog gyűlni, bármit is csinál szegény...


Akkor gondolom a Párduc nem mostanában fog jönni nálad... de ennyi fenntartással talán nem is baj...

.

Ebben a két mondatodban benn van minden lényeges viszonyom az MCU-hoz.
Ami még mindig jobb és megengedőbb, mint a Supermanes kapcsolat...

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
The Wall

Bár annak is megvolt a feszültsége, ahogy Mike a Mine-ban leginkább önmagával volt kénytelen harcolni, a kitartását véve leginkább igénybe, Isaac és Juba párviadala, mind fizikailag, mind szellemileg is próbálva a másik fölébe kerekedni, egy hasonlóan szűk területre szorulva is izgalmasabb volt minden szempontból; kicsit úgy, mint ahogy a sakk is érdekesebb, ha ellenfél is van hozzá.


8/10
.

El is felejtettem múltkor kérdezni: háborúra készülsz valakivel? Csak mert hogy ilyen filmdömping van nálad... igaz, ez totál hangulatfüggő, egyszer én is 4 napig tengeralattjárós filmeket néztem. Utána jó volt kimenni a szabad levegőre.

No. Köszi az ajánlást, ez qrva jó film volt!!! Minden igaz, amit írtál, az első perctől az utolsóig feszült és izgalmas, zseniális, ahogy kapcsolatba kerülnek, s bár folyamatosan elhangzik a filmben, Juba mit és miért csinál, valahogy az emberben mégsem tudatosul. Így a finálé rendesen megdöbbentő... Egy apró dolog, ami viszont elkerülhetetlen, ha írsz róla: még jobb lett volna, ha a fal mögé kerülésükről sem tudok semmit, tehát ha úgy ülök neki, hogy nulla információm van a mozival kapcsolatban. Így azért azt a bizonyos lövést is vártam az elején, talán jobb lett volna, ha az is sokkol - de hát ha meg nem olvaslak el és nem tudom, miről szól a mozi, akkor nem nézem meg. Mindegy, így is simán

80%

de talán ennek még föle is van nálam.

Nem, nem készülök, de már én is csak mosolyogni tudok rajta, hogy rábukkanok egy katonás filmre, és nem bírom otthagyni . Most is még kettő van a tarsolyban.

Pedig ennél aligha lesznek jobbak... Igen, a Fülke nekem is eszembe jutott, de nyilván nem írhattam le, hogy arra emlékeztet... És igen, azt is tudtam, hogy az alaphelyzetről túl sokat írok le, de hát el kellett lőnöm az egyik csavart, hogy a másikat legyen alkalmad megnézni... de talán olyan sokat nem rontottam ezzel az élményen.

Örülök, hogy ennyire tetszett, és hogy azért még tudok ajánlani olyat is, ami bejön .

.

.
Tomb Raider




Közhely, hogy mennyire nem könnyű számítógépes játékból jó filmet forgatni; olyat, ami megtalálja az egyensúlyt a rajongók aprólékosan kőbe vésett elvárásai és a laikusok korlátozott ismeretei között, és nekem ilyenkor mindig ott van az is, hogy ez a két médium nincs is annyira messze egymástól, mint a könyv és a film. Ma már sok játék igazából interaktív mozinak is elmenne, az átvezető animációk meg alig gyengébbek minőségben, mint egy CGI-látványvilág, így egyre nehezebb egyszerre a nosztalgiára és a kíváncsiságra építeni, ami mindkét oldalnak megelégedettségére válik. Tizenöt éve például még elég volt annyit vászonra vinni egy Tomb Raiderből, hogy egy nagymellű csaj ugrabugráljon meg lövöldözzön, ami alapvetően nem is volt rossz, de azért azóta a játék is sokat fejlődött a harmadik újrakezdése után, ezért reméltem, ha már reboot lesz a filmvásznon is, csak tanultak már valamit az eddigiekből, és a bögyöknél meg a pisztolyoknál többet kívánnak nyújtani vele.

A játékadaptációk első csapdáját ügyesen elkerülte az új Tomb Raider azzal, hogy a stáb nem fárasztotta magát új történet írásával. Mindössze a világot átvenni, és arra új mellékszereplőkkel új történetet írni elég kockázatos, túl mély ismeretet kíván meg az íróktól, amivel azok általában nem rendelkeznek, így felszínes lesz a dolog (ld. Assassin's Creed), vagy éppen fordítva, túl sok információt akarnak belepasszírozni két órába, és a végén már senki nem érti, a kik mit miért csinálnak hol (erre meg jó példa nálam a Warcraft). Az évszázadokkal korábban a titokzatos Yamatai-szigetre száműzött hercegnő, Himiko misztikus erejéről szőtt legenda viszont szinte egy az egyben átveszi az új trilógia első játékának sztoriját. Lara ezúttal fiatalon kerül bemutatásra (ami valahol vicces, Angelina Jolie ugyanis fiatalabb volt az első film bemutatójakor, mint Alicia Vikander most), ekkor még nem gyakorlott sírrabló, sőt, éppen az itt szerzett élmények, tapasztalatok és sebek hatására lesz belőle az, akinek a régészet nem csak pár romos épület meg csorba tárgy, de ugyanúgy nem is puszta kaland, hanem felelősség. Ez a része pedig filmen sem rosszabb, mint a játékban volt, teret engedve annak, amikor egy vagány, sportos lány először kénytelen éles helyzetben, a vadonban, a szintén a sziget titkára vadászó, állig felfegyverzett zsoldosokkal szembeszállni, túlélni, és hogy milyen mondjuk megölnie az első embert, még ha önvédelemből is. Nyilván aki nem játszott ezzel a résszel (sem), az nem fog ezekre külön figyelni, hogy mi származik onnan, de nekem sem volt problémám ezekkel... a bevezető-, eredettörténet-jelleggel már a játéknál el kellett számolnom, ezt is csak örökölte a film.

Inkább azzal voltak gondjaim, amiket az írók mindehhez hozzátoldottak, hogy Lara története valamennyire kerek egész legyen, és mondjuk legyen benne vicceskedő, de felesleges mellékszereplő, amire a játék szűk tere, és benne a túlélésért folyó nyomasztó küzdelem nem adott lehetőséget. Az elején még teszett is az, ahogy az arisztokrata és vagyonos családi hátterével Lara boxklubokban lejmol haladékot a bérlet kifizetésére meg biciklisfutárként teper, és ahogy ennek a magyarázatát érzelmileg felépítették, de ennek elég gyorsan vége szakadt, ahogy sokadszor is újragondolták Lara apjának halálát (szerintem csak Bruce Wayne szülei haltak meg többféleképpen, mint Richard Croft), és ugyan a Hong Kong-i kikötőben zajló fogócska is pörgős volt, de nem különösebben érdekes. Fél óra volt legalább amire a film elkezdett egy Tomb Raiderhez hasonlítani, de egy olyan Tomb Raiderhez, aminek a forgatókönyve összemosódott az Indiana Jones és az Utolsó kereszteslovagéval... Ráfeküdve a túlélős sztorira, Larából inkább női akcióhőst próbáltak csinálni, aki szembeszáll a pontos lelőhely ismeretének hiányában hét éve csak sziklákat robbantó zsoldosokkal, próbálva kideríteni az apjával történteket és kimenteni a szigeten rekedteket... és az utolsó fél órát leszámítva nagyjából ennyi a történet. Nem túl acélos, jobban ki van tömve kincsvadászos klisékkel, mint Vikander kisasszony melltartója, de eltelt vele a játékidő... És akkor már inkább fájt a szívem a színes kristályos csapda gagyiságától, a belengetett, aztán a végére elfelejtett próbatételektől, a "sereg" céltalanságától, és attól, hogy a film kényszeredetten próbál lehámozni mindent a Tomb Raiderről, aminek a misztikumhoz és a természetfelettihez köze lenne, miközben ez a sorozat egyik építőköve.

A látványban is a játék volt a meghatározó. Lehet a kötődés miatt, de azok a jelenetek tetszettek a legjobban, ahol gyakorlatilag még a kameranézeteket is átvették; a viharban hánykolódó hajó, a sebes folyó és a rozsdás repülőroncs jellegzetes, ügyesen vászonra vitt helyszínek és akciók (mondjuk az az ejtőernyőzés elég bénácskára és meseszerűre sikerült így)... de ezen kívül a nézőpont beszűkül a fogolytáborba és a barlangokba, rengeteg lehetőséget elvesztegetve. Yamatai a játékban éppen azért tudott változatos lenni a terület korlátozottsága ellenére is, mert valószerűtlenül sok kort idézett meg, és Lara hol sziklatemplomok körül kavart, hol romos pagodák között rohangált (Himiko sírkamrája ugyanis nem két nap alatt épült fel, az embereknek addig is lakni kellett valahol), hol a roncsokból épített hulladékvárosokban kellett kavarni, és ami megindokolta az itt is felbukkanó repülőt, az a II. világháborús támaszpont volt. Ebből mind sikerült berakni egy fél helyszínt, én pedig hiányoltam, hogy ezzel együtt kevés a rom, a rejtély és az ősi titkok utáni kutakodás; az az egy nyomi kis barlang a három-négy csapdájával nekem nem igazán volt elég, főleg nem a két órás játékidőre vetítve.

Az új Tomb Raidernek azok voltak a legjobb részei nekem, amik simán lemásolták a játék vonatkozó jeleneteit, de ezzel együtt sem mondanám, hogy csak ennyi a jó benne. Nem az volt a baj, amit hozzátettek, hanem amit kihagytak belőle... ami persze csak azt fogja zavarni, annak lesz csalódás, aki ismeri a teljesebb képet. Egyébként akciódús kalandfilmnek így sem rossz.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Tomb Raider

Az új Tomb Raidernek azok voltak a legjobb részei nekem, amik simán lemásolták a játék vonatkozó jeleneteit, de ezzel együtt sem mondanám, hogy csak ennyi a jó benne. Nem az volt a baj, amit hozzátettek, hanem amit kihagytak belőle... ami persze csak azt fogja zavarni, annak lesz csalódás, aki ismeri a teljesebb képet. Egyébként akciódús kalandfilmnek így sem rossz.


7,5/10
.

Gratula az íráshoz!

Ha "akciódús kalandfilmnek így sem rossz", akkor lehet, még moziban megnézem. A másik kettőt nem láttam, a játékot nem ismerem, ez nekem az előzetesek alapján nagyon erdei Halálos iramban-nak tűnt, de akkor lehet, megnézem.

Köszi!


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Tomb Raider

Az új Tomb Raidernek azok voltak a legjobb részei nekem, amik simán lemásolták a játék vonatkozó jeleneteit, de ezzel együtt sem mondanám, hogy csak ennyi a jó benne. Nem az volt a baj, amit hozzátettek, hanem amit kihagytak belőle... ami persze csak azt fogja zavarni, annak lesz csalódás, aki ismeri a teljesebb képet. Egyébként akciódús kalandfilmnek így sem rossz.


7,5/10

Ha "akciódús kalandfilmnek így sem rossz", akkor lehet, még moziban megnézem. A másik kettőt nem láttam, a játékot nem ismerem, ez nekem az előzetesek alapján nagyon erdei Halálos iramban-nak tűnt, de akkor lehet, megnézem.  

Nos ... Akkor azért kiegészítő információnak elmondom, hogy háromszor is eszembe jutott közben a Halálos iramban . Egyszer a bicikliverseny miatt, de ott inkább még csak azért, mert ott is ilyen eszközökkel próbálták már az elején felnyomni a nézőben az adrenalint. A másik kettőnél viszont "kissé" megszaladt az írók ceruzája, és mindenképpen überelni akarták azt a veszélyt is, ami a játékban sem volt csekély. Így lett a viharban a zátonyokon szétszakadó hajó egyik feléből a másikba való átugrásból (úgy, hogy ott volt társa is, aki elkapja) a sziklák közé való vetődés, de ami már fájt, annyira rossz, az a fent is említett ejtőernyős jelenet. Már az is gagyi, hogy a játékkal ellentétben Lara nem felveszi azt a hátára, úgy hellyel-közzel, hanem átkarolja, amely módszer szerintem simán kitépné azt a karjaiból, ahogy az ernyő kicsapódik, de még ennél is rosszabb, ahogy eközben vagy száz méteren letaroltatják a csajjal a fenyvest, pattan háromszor a földön, és ahelyett, hogy tisztességgel elájulna -vagy legalább megszédülne- egy ilyen után, szisszen egyet, feláll és elbiceg ...

Ennyit kell "túlélni" a filmből úgy igazán .

.