4 találat

.
Boldog halálnapot 2. / Happy Death Day 2 U




Gyakran nézünk és írogatunk olyan filmekről, amikben valami módon benne foglaltatik az idővel való játék, leginkább úgy, hogy a szereplő vagy szereplők újraélik ugyanazt a napot, így próbálva meg kikorrigálni valamilyen hibájukat, vagy szimbolikusan szembesülve azzal, hogy az életük vakvágányra jutott. A másfél évvel ezelőtti Boldog halálnapot szépen beleillett ebbe a koncepcióba, azzal a sajátossággal, hogy egy főiskolai kolesz lett a helyszíne, a sztori pedig egy kis slasherrel volt feldobva, ahogy a szőke picsa Tree az életére törő maszkos gyilkos kilétére kell hogy fényt derítsen az újabb és újabb halálain, és a nap újrakezdésén keresztül. A film maga szórakoztató volt, amit a néhány frissebb ötlet tett emlékezetessé (ide értve leginkább az utolsó visszapörgetést), különösen mert úgy élt a "visszapörgetős" filmek sablonjaival, hogy időnként ki is figurázta azokat... de közben azért rányomta a hangulatomra a bélyegét az, hogy ez a lánykoleszos ribizés meg picsogás a film elején rövid úton ment az agyamra.

Mivel a legtöbb ilyen filmnek az időhurokból való kikerülés az elvárható befejezése, és ez megtörtént, elképzelni sem nagyon tudtam, hogy ezt hogyan lehetne folytatni, de az első részt rendező Christopher Landon kis hibákkal, de nagyon ráérzett a témára. Az eddigi késesgyilkosos-misztikusos szálat egyetlen mozdulattal úgy fordítottá át sci-fibe, hogy már azért beírtam a fickónak egy ötöst a képzeletbeli filmes ellenőrzőmbe. Ehhez először is a film egy másik szereplőjének, Ryannek a hátterét mutatta be a sztori (akiről eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a kocsijában aludt, és hogy érdekli, meglett-e Carternek az a dögös kis punetta), hogy aztán ő is egy másodlagos időhurokba bekerülve visszatérjen egy gyilkosság által, Tree és Carter pedig immáron időhurkos szakértőként próbáljon segíteni neki megtörni a kört, ami nem egy zseniális fordulatot tett lehetővé, a lehető legjobban összekuszálva nem csak a szálakat, hanem még a filmes műfajokat is... de gyakorlatilag már a 20 percben történt csavarról sem írhatok spoiler-veszély nélkül, és ez a film a meglepetéseivel együtt lett olyan, hogy a közepén már szó szerint a térdem csapkodtam a nevetéstől, annyira tetszett. Mert ugyan ott voltak az előbb is említett hibák, de ezek mindössze abból a megbocsátható okból erednek, hogy az író már nem tudta az összes szálat kézben és fejben tartani, így egyes korábbi eseményekre rosszul emlékezett, vagy egyet-kettőt elvarratlanul hagyott (például Ryan támadóját), illetve az újabb lezárás egyik elemével már kicsit túl komolytalanul vette magát.

Szerencsére minden más, az összes hangulati elem, a tinikomédiás stílus és a poénok megmaradtak. Igen, a stílus is, már tudtam neki örülni, mivel az első rész végére egészen megszoktam Tree kis bagázsát, és belőle is irritáló hisztis luvnyából a jópofa beszólásai után egy vagány, kellemesen cinikus csaj lett. Nem tudtam például megunni, hogy a sokadik újrakezdéssel is Tree mindig megtalálja a lehetőséget a stílusos halálra, ami közül az "ejtőernyős" ugrás annyira zseniális, hogy akár a Crank 2 vagy a Deadpool stábja is írhatta volna . Megszoktam, talán még meg is szerettem a cameokra visszatérő szereplőket, az újabb filmes utalásokat (amikről Tree-nek persze továbbra sincs fogalma sem), és ebben a helyzetben, a tinivígjátékos, tinidrámás körítéssel még a civakodások és a féltékenykedések is szinte hiányoztak volna, ha nem lennének. Ezek az első részből visszatérő dolgok pedig a kötődésen kívül arra is jók voltak, hogy egy kicsit jobban figyeltem azokra a dolgokra, amik még nem lettek kifejtve, például hogy még mindig nem tudni, mi okozza az áramszünetet este, vagy hogy most már kifejezetten szeretném, ha valahogy a lánykolesz lépcsőjén ülő ázsiai csaj is a történet része lenne, hogy kiderüljön, miért ült ott két részen keresztül némán mosolyogva.

A Boldog halálnapot 2. valahogy úgy lett folytatás, mint annak idején a Fűrész vagy az első két Insidious volt, hogy a történet továbbgondolásánál sokkal fontosabb és izgalmasabb volt a film univerzumának bővítése, kitöltve a hézagokat, megmagyarázva a furcsaságokat, így egybeolvadva pedig egy egybefüggő, három órás filmet alkotnak, amiket most már nem is tudnék és akarnék szétválasztani. A sok egyéb pozitívum mellett ettől lett ez simán az egyik legjobb idővisszapörgetős film nekem, és ha lehet hinni Landon terveinek, akkor meglesz a trilógiává bővítés is...

9/10
.

.





Boldog halálnapot! 2




Szűk másfél évvel ezelőtt legnagyobb meglepetésemre egy YA időhurkos (több közül) mozi kifejezetten kellemes perceket okozott, a nem megmagyarázott okból hurokba kerülő Tree nevű szőke picsa kálváriája amellett, hogy izgalmas és vicces volt, a halál maradandó nyomaival való operálás pedig igazi újdonságot hozott a zsánerbe. Megmondom őszintén, most, így, utólag,  kicsit alá is értékeltem az első részt, azóta már láttam talán kétszer is – és ha most kellene pontoznom, közelebb lenne a százalék a 90-hez, mint a 80-hoz. Mindegy, akkor, az, úgy, első élménynek annyit ért… ami után nem is csoda, hogy vártam a második részt. Persze, első hallásra picit fura volt, hogy indok nélkül hogyan teszik vissza Tree-t megint a hurokba, ráadásul azért az előzetes is rendesen félrevezetően van vágva – viszont így még nagyobb meglepetés és élmény volt nézni a második epizódot… ugyanis nagyon tiszteletreméltó módon nem csupán újraforgatták, lemásolták az első filmet, hanem mertek univerzumot tágítani. S ugyan mikor kijöttem a moziból, valahol talán pont a napok sokszori újraélésének a varázsa hiányzott kicsit, de így, pár órával már később képes vagyok látni a nagyobb képet, és képes vagyok értékelni azt a sok remek fordulatot, változtatást, amit eszközöltek a HDD2-re…

Azon már meg sem lepődök, hogy ezt a filmet (is) a nagy okos netes kritikusok többsége simán lehúzza, de engedjetek meg egy idézetet egy blogról: „A film az első rész után pár héttel később veszi fel a fonalat, ahol Tree (Jessica Rothe) és Carter (Israel Broussard) boldogan élnek egy párként. De az időhurok elől nem lehet olyan könnyen menekülni, ami most éppen egy közeli havert, Ryan Phan-t (Phi Vu) találja meg magának.” No kérem… azt megértem, hogy valakinek nem jön be ez az egész franchise, meg hogy nehéz elszakadni az Idétlen időkigtől (holott rengeteg, annál jobb film van a zsánerben), de ekkora baromságot leírni… az kínos. Ez mintha azt jelentené, hogy a jóember úgy ír valamiről, mintha nem is látta volna a filmet – vagy csak szimplán annyira nem érdekelte, mit néz, hogy nem is figyelt rá oda. Na de pont egy időhurkos filmre nem odafigyelni… ehh… ja, és még valami. Azon siránkozni, melyen ötlettelen a cím... anyám. Magyarul, talán, de eredetiben meg szerintem pont nem az a Happy Death Day 2U...

A fentiekkel ellentétben csupán egy nappal vagyunk az első film őrült eseményei után. Ryannal, a vágott szemű sráccal (bocsi, nem tudom, kínai, japán vagy koreai) ébredünk a kocsijában, ahol pont amiatt kénytelen aludni, mert Tree és Carter a szobájában vannak. A korábbi dramaturgiának megfelelően végigmegyünk egy napján, aminek végén egy babaarcú gyilkos most őt teszi el láb alól. Aztán kezdünk újra, mintha csak az előző moziban lennénk, csupán a szereplő változott – de csak nagyon rövid ideig. A film első okos húzása, hogy Ryan kálváriája nem süket fülekre talál, hisz ugye van a kis közösségben olyan, aki ezt már egyszer átélte, s olyan is, aki már elhitte azt, hogy valaki ezt átélte… innentől pedig kicsit már más a történetmesélés. Közösen akarják levadászni a gyilkost – aminek a személye az első igazi meglepetés a moziban. Nem sokat tökölnek a HDD2-ben, még néztem is, hogy akkor most mi van: és ha csak Ryant nézem, és ha abból indulnánk ki, hogy ő ezúttal a hurokban ragadt ember, akkor meg is lepődhetünk azon, mily kevés ideig tart az egész, milyen kevés ideig van Ryan a rivaldafényben. De nem, a HDD2 szintet lépett, s egy teljesen új dimenzióba lökött minket (szó szerint): még nekem is, aki azért látott már mozikat párhuzamos idősíkokról, azok átjárásáról, még nekem is meglepő volt az a kis icipici fordulat, amit itt megléptek…

Ugyanis kiderül, Tree mitől került hurokba, sőt szerencsétlen ugyanazon okból még egyszer belekerül, megint a szülinapján, de ezúttal sok minden teljesen más. Egyszerre vicces és roppant érzelemdús az az elgondolás, ami az új világban várja, azzal pedig, hogy a mozit elvitték egy erősen drámai döntéskényszer irányába, messze túltettek minden elvárásomon. A HDD2 sokkal, de sokkal több lett, mint elődje, ez már nem egy tinivígjátékba csomagolt picsahorror, ez egy nagyon komoly mondanivalóval felruházott vicces időhurkos történet, aminek majd minden elemét, összetevőjét lehet valamiét szeretni. Arról nem is beszélek, hogy maga a zsáner nekem már majdnem elég az üdvösséghez, de az összehajtogatott papírlap, az azon átdugott toll, és annak jelentése/következménye mindent vitt. Ugyanígy az az ötlet – amit talán szintén láttunk már máshol – hogy Tree emlékeit használják fel egy probléma megoldására, megfejelve a sok, önként választott és rendkívül változatos halálesettel, remek húzás… nem utolsósorban Tree immár két filmen átívelő jellemfejlődésének következő állomása. A mozi egyidejűleg roppant érdekesen kombinálja a kibővített univerzum gerjesztette új szálakat, azok minden izgalmával és újdonságával együtt az elvárt és már ismert időhurkos, ébredős szállal, valamint a szintén elvárt és ismert bababarcú gyilkos történetével. Aki – mily meglepő – ebben a világban és szálban természetesen nem az, mint elsőre…

Mindezek mellett pedig feltűnt egy olyan drámai esemény, ami az egész filmet átitatja és ami szintén túllép az elvárásokon: mit is tennél, te, kedves néző, ha döntened kellene két olyan idősík között, amik közül egyikben együtt lehetsz azzal, akivel a másikban nem, illetve fordítva, a másikban nem vagy együtt egy másikkal, akivel az egyikben igen? (tudom, ez így elég hülyén hangzik, de spoiler nélkül kénytelen vagyok így fogalmazni). Tree dilemmája mindenki számára átélhető és húsbavágó, az egész eseménylánc, a találkozások, a döntés súlya kifejezetten komollyá és érzelmessé teszi az amúgy rendkívül szórakoztató mozit. Engem legalábbis külön megérintett ez a téma, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy én úgy döntöttem volna, ahogy Tree – bár az is igaz, hogy a mozi igyekezett kicsit megkönnyíteni a lány választását olyan dolgokkal, miszerint az nem az ő élete, stb. … Szóval értem, mi miért lett úgy, ahogy, valahol el is fogadom Tree választását, valahol tényleg az a logikus, hogy ennek a személyiségnek (immár akkor ugye két részen keresztül fejlődve) tényleg ez a jó megoldás, de akkor is…

S ha már ezeknél a párhuzamos idősíkoknál tartunk: az A Boldog halálnapot! 2 számomra icipicit ott hagyott hiányérzetet, hogy ugyan megmagyaráz sok mindent, mi miért is történt Tree-vel, nagyon jól kezeli a párhuzamos világ lehetőségeit – mégis úgy gondolom, úgy érzem, több témát, ötletet, eseményt csak beledobott a fazékba és nem hagyta kiforrni azokat. Kezdjük rögtön a legelején, Ryan esetével. A mai napig nem tudom, nem értem a mozi elejét, hogyan s miért lett úgy, ahogy. A későbbi események tükrében miért is csak ő?? Aztán a gép. Most akkor végülis mit is csinált? Ha új dimenziót, és átdobta egyik szereplőt a másikba, akkor a másik dimenzióban mi történik? Konkrétan Tree-vel? Aztán, a végén… a vicces nagy kalamajka utáni nagy reset hova is tette a főszereplőket? Mi lett Ryannel???  Mind-mind olyan kérdés, ami akkor merül fel a nézőben, ha picit a dolgok mélyére akar nézni, ha képes a felszín alá is tekinteni és a bohém időhurkos tini vígjátékon túl is keresni valamit a moziban. Félreértés ne essék, a Boldog halálnapot! 2 elsősorban egy veszettül szórakoztató, izgalmas, ötletes mozi, tényleg egy habkönnyű szórakozás, az ember néha a térdét csapkodja a nevetéstől… de mégis. Nekem, aki kifejezetten utazik az időhurkos, időutazásos filmekre, aki mindig érteni akar mindent (még ha az alkotók nem is akarják, hogy értsem, akkor is), kicsit hiányosnak tűnnek azoknak az egyébként örömteli változtatásoknak az alapjai, amire ezúttal a filmet felhúzták.

Ettől függetlenül qrvára bejött az egész, BttF 2-vel, Marty McFlyal, faaprítóval, bikinis ugrással együtt. Jó, hogy mindenki itt van, jó, hogy sokan tök mást játszanak, mint először, tök jó, hogy úgy éljük át újra a 18-át, hogy most mégis mást élünk át. Tanulási folyamataiban, összetettségében az egész már-már az A holnap határa magasságait ostromolja, ami kifejezetten jó ajánlólevél – a kérdés már csak az, hogy a 6 dimenzióból kapunk-e még négy másikat is, vagy a harmadikban már szimplán Tree teste elfogy a sok halálban. Remélem, még másfél év, és kiderül.




85%


.

.





Boldog Halálnapot!




Megmondom őszintén, először nem is terveztem írni erről a röpke másfél órás moziról, hisz nem is olyan rég, a Mielőtt elmegyek című film kapcsán már találkozhattatok egy Young Adult időhurkos történettel – a Boldog Halálnapot! pedig nagyjából ugyanazokkal az erényekkel és negatívumokkal rendelkezik, mint az. A másik ok, hogy pár hete Niwrok kolléga már röviden megemlékezett erről  a filmről – és eleddig úgy is gondoltam, hogy nagyon sokat nem tudnék hozzátenni gondolataihoz, maximum  reagálásban írnék pár sort. Aztán… aztán elkezdtem olvasgatni a kritikákat szerte a neten, és szomorúan vettem tudomásul, hogy a neves publikálók még mindig nem látnak tovább ebben a zsánerben az Idétlen időkignél, esetleg az A holnap határánnál. És így, ezek után, ezen kis fórum egyik írójaként szinte kötelességnek éreztem, hogy pár szónál többet is írjak az újabb időhurkos moziról akár ismerettágító szándékkal is –ha már a múltkor büszkén állítottam, hogy szinte mindent láttunk a témában ami elérhető. Az ajánlóm (mert bizony ajánlom!!) végén pedig próbálok összeszedni egy listát ebben a zsánerben, hogy lássátok, nem beszélek a levegőbe és hogy lássátok, van élet Bill Murray hurkán kívül is.

Ha már szóba került a Mielőtt elmegyek, bevezetőként nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy annak az írásnak az elejét olvassátok el és nagyjából képbe kerültök a Boldog Halálnapon! -nal kapcsolatban – az újdonságnál is a nagyobb probléma a lányos vonal lesz. A film elején tényleg túl sok a ribizés meg a nyálas picsa, felnőtt férfiemberként ezt a világot pedig meglehetősen nehéz be- és elfogadni. Lehet, hogy adott közegnek, a PG13-as célközönségnek ez teljesen rendben van így – de nekem, nekünk bizony kellett egy kis idő, amíg felvettem a ritmust a fősulis picsákkal. És még valami, ha már a korhatár szóba került: az egyik gyártó cégnek, a Blumhousenak egyáltalán nem ez az első alacsony korhatáros horrora, a cég logója pedig az elején kicsit be is csaphatja a nézőt, más irányba viheti el az elvárásait: oké, hogy főleg horrorban utaznak, de azért nem minden produkciójuk után kell alsógatyát cserélned (sőt…). Ezt csak azért írtam, mert erről is olvastam, hogy ezen cég égisze alatt több vért várt a kedves kritikus…    A Boldog Halálnapot! - ra én például nem is igazán tudok horrorként tekinteni, csak és kizárólag időhurkos filmként, aminek van egy egészen újszerű és különleges összetevője a maszkos gyilkos képében. Lehet, mindez visszavezethető arra is, hogy jómagam egyetlen egy Sikoly filmet nem néztem meg, úgyhogy az a párhuzam eszembe sem jutott, én most csak szimplán tudtam örülni annak, hogy a megszokott és élvezetes hurokpanelek mellé újat, újszerűt kapok egy titokzatos gyilkos személyében… meg még egy dologban, de erről kicsit később.

Tree (Jessica Rothe) egy vérbeli fősulis ribanc. A tipikus önző, nagyképű, beképzelt picsa, aki tudja magáról, hogy veszettül jól néz ki és ezt érzékelteti is másokkal, illetve ki is használja – így tulajdonképp annyira nem meglepő számára, hogy egy vadidegen srác koleszszobájában ébred az átmulatott éjszaka után. A dramaturgia szerint természetesen egy kissé idegesítő – fentebb említett példák miatt – szakasz következik a történetben, amikor is szükségszerűen végigmegyünk Tree első napján, egészen pontosan élete utolsó napján. Van itt minden, ami nekünk, nézőnek kellemtelen lehet, lekezelő stílus, megalázott szobatárs, diétás barátnői kör, újabb alázással, kinyomott telefon, mikor Apu hív, tanárra mászás, no meg az esti buli… ezek után az ember már-már kifejezetten örül neki, mikor egy maszkos gyilkos megkéseli főhősnőnket. Itt jegyzem meg, hogy a maszk, az a pofa kimondottan hatásos, mosolyában és némaságában meglepően rémisztő: nagy pacsi érte annak, aki kitalálta. Szóval, Tree megmurdel, ámde másnap megint hétfő van és ő ugyanúgy, ugyanott ébred, ahol előző nap… vagyis aznap. Idegen kolesszoba, idegen srác.

Ennyi időhurkos mozival a hátam mögött én ekkor el szoktam gondolkodni rajta, hogy ha mindez velem történne meg, vajon nem jutnának-e eszembe ekkor automatikusan azok a mozgóképek, amiket e témában láttam már, vajon én is végigjárnám mindazon tanulási folyamatokat, amiket mondjuk itt Tree végigjár… és arra jutottam, hogy dehogyisnem. Bizony, eszembe jutnának. Így pedig, mikor egy ilyen filmet nézek, ami ennyire friss, aktuális, naprakész (kortárs), kicsit hiányzik, hogy a főszereplő hogy nem tud semmit az egészről, hogy nem ugrik be neki mondjuk épp az emlegetett Idétlen időkig. Nos, a sok dicséret mellett pluszban ezért is tartom zseniális húzásnak a fináléban Carter és Tree dialógusát, mert egy huszárvágással kiderül, hogy a csaj nem látta a filmet… mert simán lehet, hogy nem mindenki olyan filmbuzi, mint mi itt a fórumon. Igaz, ez csak a mozi végén derül ki, de az a hiányzó puzzle mégiscsak a helyére került, az a rossz érzés egy csapásra elmúlt. Addig persze marad a megszokott sablon: a lány felkel, nem érti mi van vele, először csak furcsa deja vu érzése van, majd amikor már többedszerre hal meg és ébred fel, tök logikusan pánikba esik. Nagy valószínűséggel magam is így tennék, úgyhogy a film első szakasza a kötelezően lehúzó picsaságok mellett egy hihető eseménylánc. Aztán mikor Tree rájön, hogy itt ragadt, természetesen a pánik átfordul szimpla élvezetbe (hisz valahol halhatatlan vagy) és elkezdi élvezni hátralévő élete első napját (ezért a feliratért megint csak külön jó pont, baromira régóta használom a mindennapokban ezt a graffitit – és jó is volt Tree beszólása rá).

Mindez eddig semmi újdonságot nem hordoz, hacsak annyit nem, hogy az alkotók maximálisan kihasználtak minden humorforrást, ami ezt a szituációt övezheti. Nekem nagyon bejöttek a poénok, a kínai sráctól kezdve a diétás körön át a pucér sétáig minden (tisztára Cersei, mi?   ). Valahogy tényleg így lehet elképzelni egy amerikai fősulis csajbagázs mindennapjait, dumáját, stílusát – néha persze kicsit fárasztó, de a komikumba átlendülés sok mindenen segít, mintha csak önmaga paródiája is lenne a film egyben. Egyébként épp ezért is képtelen vagyok akár egy percig is horrorként tekinteni rá, ahhoz ez túl jókedvű és vidám… sokkal inkább húznám rá a thriller jelzőt. Ugyanis az, hogy valaki a halála napját éli újra, az nem különleges, no de hogy gyilkosság áldozata lesz – nos, abból már kevesebb van. A színes, csicsás YA időhurkos mozi egy idő után párhuzamosan veszi fel a „Ki a gyilkosom?” stílusú thriller zsánert, ami pedig kellemesen izgalmassá és érdekessé teszi az amúgy szórakoztató kis mozit. Itt ugyanis nem csak a szokásos megtisztulásos, kvázi purgatóriumi történet van, amiben Tree sokadik napja után egy más ember lesz, hanem ki is kell nyomoznia, hogy ki akarja megölni, ha életben akar maradni. Nagyon jó – ámbár tapasztalt nézőnek kissé fura – a feltételezett gyanúsított behozása a képbe, mint ahogy nagyon jó az igazi tettes kiléte is. És nem, nem hiszem el, hogy ezt a felénél bárki is ki tudja találni, ez a csavar pont azért jó, mert olyan, ami nem „nyuszi a kalapból” stílusú, ami végig benn lehetett a levegőben, de közben mégsem gondolt rá senki. És még egy apróság, ami nekem veszettül bejött: az, a rész, amikor Tree szembesül a röntgenjeivel, az egyszerűen qrva jó: soha nem volt még ilyen, hogy egy többször meghaló áldozaton nyomokat hagynak a halálesetek… újabb nagy meghajlás az ötletért. A legvégére odabiggyesztett kedd reggel meg egyszerűen beszarás, annyira jó.

Nem állítom, hogy a Boldog halálnapot! feltalálta a spanyol viaszt, mert kellő távolságból nézve bizony vannak hibái. Vagy legalábbis nehezebben befogadható elemei – de ha mondjuk az ember ezeket nem feltétlenül a saját korából, neméből kiindulva vizsgálja, simán lehet azt mondani, hogy azok is rendben vannak. Teszem azt, lehet, ez egy középiskolás csajnak teljesen mást jelent, mint mondjuk nekem – de én is bőven találtam benn annyi kapaszkodót, hogy szívesen emlékszem vissza a filmre. Hangulatos, vicces, izgalmas, néha érzelmes, tanulságos és még bizony újat is hoz a zsánerbe – nekem, mint megrögzött időutazós, időhurkos filmek rajongójának bőven elég volt az üdvösséghez arra a másfél órára, amit elvett az életemből. A színészek jók, az egész dramaturgia, történetvezetés kellően egyszerű és érthető – csupán azt sajnálom, hogy azt a csengőhangot nem hagyták meg, amire Tree a trailerben ébredt… az úgy azért hiányzott. A picsogós ribizős részeket leszámítva soha rosszabb időhurkos filmet – és remélem, nekem nem ma kezdődött életem hátralevő része, mert akkor ezt az egészet holnap(ma) írhatom újra…




80%



Ui: és akkor ahogy ígértem, a teljesség igénye nélkül itt egy lista, ami csak a mi kis Filmfórumunkon előkerült hasonló zsánerű, témájú – többnyire ismeretlen filmeket tartalmazza. Hogy jobban képben legyetek, hogy lássátok, hogy nem csak az Idétlen időkig létezik – még ha sok amatőr szakértő szinte csak azt ismeri, s még ha mindenki is azt tekinti a Ground Zeronak (én mondjuk nem, de ez most mindegy). Vannak nála sokkal, de sokkal jobb filmek is…


Triangle
Időről időre
Vissza a jelenbe
Haunter
ARQ
A holnap határa
Időcsavar
Időhurok
Időbűnök
Találmány
Time Lapse
Élet-mentés
Ördögi kör
La casa del fin de los tiempos
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Az idő fölött járó lány
Coherence
+1
Repeaters
Project Almanac
Hurok
Mielőtt elmegyek
When We First Met
A pillangó-hatás
Odaát S3E11
Forráskód
Idétlen időkig

+ 1 Back to the Future Trilogy... de ez annyira triviális, szégyenlem ideírni.


Lehet csemegézni!  



.

.
Boldog halálnapot! / Happy Death Day

Talán az első előzetesektől kiszúrtuk magunknak ezt a filmet, ami egyszerre próbál az idővisszapörgetős filmekből meríteni egy jó nagy lavórral, miközben egy kis slashert szór a tetejére... de azért az látszott belőle, hogy bőven akad a koncepcióban buktató.

Leginkább az, hogy egyetemi, lánykoleszos környezetben játszódik mindez, és már a Before I Fall-t is szétcseszték nekem a kívül szőke, belül sötét, beképzelt, anorexiás picsák... akiket itt is jócskán túladagoltak mellékszereplőként. Sorban jönnek a később folyamatosan ismétlődő események, csacsognak a csajok, de igazából csak azt vártam, hogy mikor szúrják le már végre a főszereplő Tree-t, annyira irritált. Az első negyed óra elég lassan telt el, zsibbadtam a sok "ribi"-től meg "csajszi"-tól, a második napon fura volt, hogy az egész újrakezdés el lett intézve azzal, hogy deja vu, és utána még a "harmadik" nap volt gyengébb, unalmasabb. De utána a stáb valahogy ráérzett a ritmusra, egyre több dolgot hoztak be Tree életéből, egyre érdekesebbek lettek az újrakezdések, és az ötletek is gyarapodtak, amivel még a kilencedik meghalás is tudott különbözni a többitől, miközben a csaj a gyilkosa megtalálásával próbál kikeveredni ebből a rémálomból. A vége felé már a poénok is tetszettek (illetve rögtön az elején a főcím, imádom az Universal efféle átalakított beharangozóit!), egyik-másikon még egy-egy harsányabb nevetés is kiszakadt... nem egy Bill Murray, de azért a maga tinivígjátékos módján jó.

Szóval ha szeretted az Idétlen időkiget (nyíltan hivatkoznak rá, mint kb. kőkorszaki filmre, ami figyelembe véve, hogy a szereplők többsége még meg sem született, amikor az készült, nem is olyan meglepő   ), amit feldobtak egy kis Sikollyal, és nem zavarnak a Bajos csajok, akkor maximálisan ajánlom. De egyébként is...

7,5/10
.