Niwrok írásai 3.0

.
Manhunt S1 - UNABOMBER




Az USA lakosságát a 70-es évek végétől, közel húsz éve rettegésben tartja a médiában Unabomber néven emlegetett, a levélbombáiról hírhedté vált terrorista. Több mint tucatnyi esetben küldött csomagnak álcázott robbanószert a számítástechnikában és az orvostudományban dolgozóknak, egyetemeknek és légitársaságoknak (a szakértők szerint véletlenszerűnek látszó módon), amikkel három embert megölt és húsznál több embert megsebesített, maradandóan károsított. Az FBI-on belül szinte az elejétől kezdve külön csoport foglalkozott az üggyel, vizsgálva a helyszíneket, a használt csomagolóanyagokat, a bombák maradványait, az egyetlen szemtanú által megadott személyleírást és a Unabombernek tulajdonított leveleket, amiket "FC" monogrammal ellátva napilapok kiadóinak küldött el időnként, de mind a felkért profilalkotók, mind a nyomrögzítők kudarcot vallottak. A fordulat a nyomozásban akkor látszik elérkezni, amikor a FBI képzési programjáról frissen kikerülő ügynök, James Fitzgerald egy jobb esetben is bizonytalannak, egyesek szerint őrültségnek tűnő módszerrel próbálja feltérképezni a Unabomber hátterét, személyiségét, mégpedig a levelek szövegének segítségével.

A sorozat előre hirdeti, hogy "Megtörtént események alapján", és homályosan én is emlékszem egy-két részletre a korabeli Híradókból, legalábbis a Unabomber névre biztosan. Ebben pedig már többször kitárgyaltuk, hogy van egy kis extra izgalom, amikor egy emléknek, egy homályban maradt történelmi eseménynek bomlanak ki a részletei, még ha forma miatt korlátozottan is. Ennek megfelelően az elsődleges cselemény -ahogy mondjuk az American Crime Story évadaiban, például az O.J. Simpsonos pernél is volt- a Unabomber tevékenységének, és a címnek megfelelően az utána való hajszának a bemutatása, természetesen leginkább James Fitzgeraldra koncentrálva. Abból a szempontból ez jó is volt, hogy sok érdekes részlet előkerül (például a fantomkép története), ahogy a nyomozás sarkalatosabb pontjai is, külön kitérve az egész nyelvészeti hókuszpókusz alapelveire vagy az állandó harcra a megszokásokkal, az idővel és az elvárásokkal (ebből talán az újságosbódés volt a legjobb), de egy kicsit azért zavart, hogy James szinte népmesei hősként került itt bemutatásra, akinek nem is az Unabomber volt a fő ellenfele, hanem az FBI-os főnökei és a bürokrácia.

Ez már csak azért is volt feltűnő és kicsit kellemetlen, mert a történet párhuzamosan zajlik egy két évvel későbbi szálon is. Akkor, amikor Fitzgeraldot már elhagyta a felesége, amikorra ő hátrahagyta az FBI-t, és amikor Ted Kaczynski már az elfogása után a perére készül. És ez nem is különösebben spoiler, hiszen ez a keret, és a többi szinte csak visszaemlékezésként lett bemutatva, viszont ezen keresztül látszott, hogy ez mégiscsak inkább egy dráma. Ez vonatkozik Kaczyinskire, mert a sorozat az ő "kialakulására" is szán egy teljes epizódot, hogy miért is lett ennyire elszigetelt és antiszociális, de a fókuszpont inkább Fitzgeraldon van. James ugyanis már a nyomozás során is megszállott volt, teljesen háttérbe szorítva a családot és a magánéletét, de szép lassan adagolva azért sejtetni engedik, hogy Jamesnek ez az alaptermészete, és sokszor előbb látjuk a romokat, amik az ügynök útját szegélyezik, mint hogy megismernénk, miért is zuhant be a fickó annyira, hogy alig két év után az FBI-nak egy erdei kunyhóba kell a kvázi vadon élő Fitzgerald után menniük. Ennek fényében az a felvetés már annyira nem is tűnhet meglepőnek, hogy Ted és James alapvető személyiségjegyei mennyire közel álltak egymáshoz, hogy mennyire összehozta őket, még szemben levő oldalakon állva is az, hogy mindketten meg nem értett zseninek látták magukat.

Mégis a legfurcsább az egészben inkább annak a bemutatása volt, hogy Ted Kaczynski gondolatai, alapelvei mennyire meggyőzőek, befolyásolóak voltak. Nagyon kevés volt azon sorozatbeli szereplőknek a száma, akik elolvasták (és tényleg elolvasták) a "manifesztót", és nem gondolkodtak el legalább azon, hogy "Bolond beszéd, de van benne rendszer", vagy fogadták el úgy egyes elemeit, hogy a módszereivel természetesen nem tudtak kiegyezni. Vagy akár lesz az itt bemutatott James a bizonyíték arra, hogy incepcióként kepés volt lefúrni az emberi gondolkodás legalapabb szintjére is, teljes mértékben beépülve abba. Számomra az is eléggé tényszerűnek tűnik, hogy a Unabomber talán ezzel a sorozattal kapta meg azt, amit mindig is el szeretett volna érni. Hogy azóta a legnagyobb publicitást kapják az elméletei, alapvetései és vádbeszéde a modern társadalom és a technológiai fejlődés kapcsolatáról, hogy húsz éve megjelentek nyomtatásban... csakhogy az még a "pre-internet" korszak volt. Vajon milyen fogadtatásra találnának ma, amikor egyre kevesebben hisznek például abban, hogy a Google és a Facebook cuki cicás videók megtalálására és megosztására szolgál leginkább, viszont egyre többen abban, hogy a Föld lapos?

Hiába volt egy nyomozás a sorozat apropója, sőt, kifejezetten az FBI leghosszabb ideig tartó nyomozása, az érdekességét inkább a drámai karakterei és a filozófiája adták. Hangulatra és megvalósításra kicsit retró (elég zavaróak például a gyakori és hosszú vágások, amik a fiktív reklámszüneteket jelzik), témájában azonban még most is aktuális.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Manhunt S1 - UNABOMBER

Hiába volt egy nyomozás a sorozat apropója, sőt, kifejezetten az FBI leghosszabb ideig tartó nyomozása, az érdekességét inkább a drámai karakterei és a filozófiája adták. Hangulatra és megvalósításra kicsit retró (elég zavaróak például a gyakori és hosszú vágások, amik a fiktív reklámszüneteket jelzik), témájában azonban még most is aktuális.


8,5/10
.

Erről tudtam, ez listán is van, a Mindhunterrel egyetemben. Legalább tudom, hogy érdemes lesz belevágni.

Második évadja meg már csak azért is érdekes, mert az meg az atlantai merénylettel foglalkozik - érdekes lesz megnézni a Richard Jewell után.

.

R2-D2 írta:

Manhunt S1 - UNABOMBER

Második évadja meg már csak azért is érdekes, mert az meg az atlantai merénylettel foglalkozik - érdekes lesz megnézni a Richard Jewell után.

.

Igen, tulajdonképpen azért is került előre a kívánságlista feneketlen bugyraiból, mert olvastam a második évadról.
Valószínű, hogy abba úgy fogok belevágni, hogy a Richard Jewellt is megnézem előtte .

.
Enola Holmes




Miközben híres bátyjai Londonban oldanak meg kisebb és nagyobb problémákat, rejtélyeket (Mycroft a brit titkosszolgálat kötelékében, Sherlock pedig magánnyomozóként), egyetlen kishúguk, Enola "szinte" elfelejtve él az anyjukkal, Eudoriával a vidéki birtokukon. A lány élete sokáig csak gondtalan kalandban telik (ami nem nélkülözi a tudományok, a festészet és a harcművészetek megismerését sem), ugyanakkor teljes elszigeteltségben is, minimális személyzettel, és az anyjához érkező kevés vendéggel. Enola sorsa aznap változik meg gyökeresen, amikor a 16. születésnapjára ébredve nem találja otthon az anyját, csak egy csomagot tőle, a lány pedig jobb híján a bátyjaihoz fordul, hiába évek óta nem látta őket. Ebben azonban nincs sok köszönet... A vaskalapos Mycroft számára a kézenfekvő megoldás az, hogy Enola bentlakásos intézetbe kerüljön, hogy "megzabolázzák" nyers természetét, és Sherlock sem kel testvére védelmére. Enola úgy dönt, esze ágában sincs pukedlizésre és hímzésre fecsérelni az életét, ezért még aznap este megszökik, hogy maga eredjen a titok nyomába arról, hogy kicsoda is az anyja, és miért hagyta magára.

Sherlock Holmes elég jó márkanévnek számít, a Sir Arthur Conan Doyle novellái közti időt, a nem részletezett dolgokat meg szépen ki lehet tölteni (lehet például könyvet írni, illetve filmet forgatni a nagy detektív szenilis éveiről), így az sem az első eset, hogy Holmesék háza táján hirtelen felbukkan egy elfeledett lánytestvér, mint valami viktoriánus Barátok Köztben. Önmagában ez azonban még aligha elég, akkor is, ha az Enola Holmes esetében elég nagy neveket sikerült megnyerni a projektnek, mint például Henry Cavillt vagy Helena Bonham Carter, Millie Bobby Brown meg egyértelműen a Netflix reklámarca jelenleg, a Stranger Things óta ő jut minden producerük eszébe, ha egy öntörvényű tinilány karakterre van szükségük... és egyébként teljesen megérdemelten. A külsőségeivel és a hangulatával nincs, nem is nagyon lehet probléma... a kérdés inkább az, hogy hogyan fér meg ez a sztori a többi Holmes-történettel, és hogy Enola ezen belül mennyire tud önálló személyiség lenni a két bátyja árnyékában.

Ami magát Enola karakterét és történetét illeti, az nekem tetszett. A főszereplő korából eredően kicsit tinifilmesre, kicsit bimbózó romantikusra vették a stílust, amit jól színesít az engedetlensége és a vagánysága. Ez például abból is látszik, hogy Enola végig kiszólogat a nézőknek, vagy egy "bitch please" fejjel jelzi, hogy éppen valami nagy ostobaságról próbálják meggyőzni. Ebben segítségére lesz, hogy nem csak az anyja után kell nyomoznia, hanem szó szerint az ölébe pottyan egy ügy; egy amolyan Sherlockos, amiről szép lassan kiderül, hogy a szálai egészen a Parlamentig vezetnek. Amit viszont kicsit sajnáltam -mert ha Enola történetéhez illik is, a detektívesdi számára csak egy kényszerű parkolópálya-, hogy a vártnál nagyobb feneket kerítettek a leányneveldének, és benne a Dolores Umbridge-t imitáló igazgatónőnek. Ehhez képest viszont egy-egy nyomolvasó montázsnál vagy harcművészkedős jelenetnél több nem jut a detektívmunkára, amiből azért szívesen láttam volna többet, és amitől ennek a filmnek is olyan a befejezése, mintha eredetileg egy sorozat pilotjának szánták volna.

Ami pedig az "árnyékot" illeti, talán ott éreztem a legnagyobb hiányt a filmben, és lehet, hogy csak a Sherlock sorozat miatt, de nekem mindkét testvér teljesen karakteridegen volt. Mycroft egyetlen szerepe az, hogy úgy tegyen, mint valami gonosz mostohaszülő, aki a bentlakásos iskolával akar megszabadulni a nyakán maradt testvértől, de aki nem ismeri az "előéletét", annak talán még az sem derül ki, hogy milyen kormányzati pozícióban van. És bár Sherlock nyomozgat keveset, gyűjt hamut meg nagyítóval vizsgálgat ezt-azt, de neki meg annyit kell csinálnia, hogy közönyös félmosollyal vegye tudomásul mindazt, ami Enolával történik, és egyre inkább rácsodálkozzon arra, a kishúga mennyire hasonlít a fiatalkori önmagára.

Ifjúsági nyomozós filmnek jó, tetszett a hangulata, de azért tudni kell, hogy ebben Enola leginkább az első szerelmet keresi, nem az anyját...


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Enola Holmes

Ifjúsági nyomozós filmnek jó, tetszett a hangulata, de azért tudni kell, hogy ebben Enola leginkább az első szerelmet keresi, nem az anyját...


7,5/10
.

Köszi, ezt két Gomorra között megnézem. Már csak Eleven miatt is.


.

Niwrok írta:

.
Enola Holmes


Sherlock Holmes elég jó márkanévnek számít, a Sir Arthur Conan Doyle novellái közti időt, a nem részletezett dolgokat meg szépen ki lehet tölteni (lehet például könyvet írni, illetve filmet forgatni a nagy detektív szenilis éveiről), így az sem az első eset, hogy Holmesék háza táján hirtelen felbukkan egy elfeledett lánytestvér, mint valami viktoriánus Barátok Köztben. Önmagában ez azonban még aligha elég, akkor is, ha az Enola Holmes esetében elég nagy neveket sikerült megnyerni a projektnek, mint például Henry Cavillt vagy Helena Bonham Carter, Millie Bobby Brown meg egyértelműen a Netflix reklámarca jelenleg, a Stranger Things óta ő jut minden producerük eszébe, ha egy öntörvényű tinilány karakterre van szükségük... és egyébként teljesen megérdemelten. A külsőségeivel és a hangulatával nincs, nem is nagyon lehet probléma... a kérdés inkább az, hogy hogyan fér meg ez a sztori a többi Holmes-történettel, és hogy Enola ezen belül mennyire tud önálló személyiség lenni a két bátyja árnyékában.


7,5/10
.

Hát nekem ez tök tetszett...

Kifejezetten szórakoztató, kalandos - igaz, valóban ifjúsági - mozi lett, simán el tudnék képzelni ebből (is) egy univerzumot. A bajom inkább azzal van, hogy már megint egy új Sherlockot és Mycroftot kellett megszokni: Cavill ugyan jó volt a szerepben, de már unom, hogy minden új filmben új színész játssza a nyomozót. Egyébként Cavill kinézetre inkább Cumberbatchra hajaz (szó szerint), stílusa, viselkedése (ahogy az egész filmé is) viszont sokszor inkább a Guy Richie féle vonalat viszi tovább.

Jó volt Eleven is, mint ahogy maga az ügy(ek), amik viszik előre a történetet. Nekem tetszett a politikai szál, kicsit aktualizálva - ámde régi köntösbe bújtatva, kicsit Szüfrazsett módra - van a női egyenjogúság kérdése, a lánynevelde meg remek kontraszt volt e tekintetben. Nem igazán találok most olyat, amibe bele tudok kötni, talán a két óra volt icipicit több a kelletnél, de a korrajz, a hangulat, a "sherlockos" stílus kifejezetten jó. Amikor meg Sherlock megy be a rendőrségre, meg akarják állítani és mondja, hogy "Ne szórakozzon már" - nos, azon felröhögtem.

Szerethető kis mozi.

80%

.
The Haunting of Bly Manor (S2)




"What's the catch?"

A külső szemlélőnek talán csak egy sima állásinterjúnak tűnt, amikor az amerikai Danielle nevelőnőnek jelentkezett Bly Manorba Henry Wingravenél, de ők ketten tudták, hogy valami nincs ezzel rendben. Akárhogy is, Danielle elfogadta a munkát, és lett része ennek a világtól elzárt, hatalmas udvarháznak, ahol szinte csak a két gyerek, a házvezetőnő, a kertész és a szakács élnek. A tízéves Miles kicsit talán visszahúzódó, máskor meg kifejezetten pimasz, a nyolc éves Flora pedig annak ellenére is tüneményes, hogy Danit néha a hideg rázza tőle, de ezt mindenki a házban annak a számlájára írja, hogy mennyi tragédia árnyéka vetül a házra. Nem csak mert a gyerekek még nem dolgozták fel a szüleik pár évvel ezelőtti halálát, de az előző nevelőnő is ott, a házban lett -minden különösebb magyarázat vagy indok nélkül- öngyilkos, és ezzel még nincs is vége a ház rejtélyeinek. Dani fokozatosan ráébred, micsoda veszélyeket rejt a ház a benne élők számára, pedig a múltban elásni próbált kísértetnek ő sincs híján.

Úgy két éve a halloweeni filmes kínálat egyik kellemes élménye volt számomra a The Haunting of Hill House minisorozata. Nem is azért, mert olyan fergetegesen ijesztő volt, hanem mert az egész feldolgozást irányító Mike Flanagan a korábbi műveihez (pl. Oculus) hasonlóan remekül egyensúlyozott az ijesztgetés és a dráma között, ahol a szellemek legalább olyan fontosak, mint az általuk és velük alakuló családi viszonyok a Crain-család tagjai között. Reméltem, hogy következő történettel, a Bly Manorral hasonló lesz a tapasztalatom. És lehet, hogy furán hangzik, úgy alakult, hogy az elején így volt, aztán a közepén nagyon nem, míg a végére -ha máshogy nézve is a történetet- pozitív lett a hangulatom, bármilyen abszurd is ez...

Ahogy ugyanis Daniellel együtt fedezzük fel Bly Manort, és vele párhuzamosan az őt kísértő emlékeket (amik elől a kiváló végzettségével és lehetőségeivel együtt is itt próbált menedéket keresni), a ház minden szobájában és minden lakójában van valami borzongató. Hol Flora tesz úgy, mintha Danival beszélgetve valaki másra is figyelne, hol Miles viselkedése tűnik egy tízéves fiúhoz egyáltalán nem méltónak, legyen szó akár a ház körül heverő babákról, a kislány szobájában levő babaházról, a szülők régi lakrészének lezárásáról, a némán maradó telefonhívásokról, a Dani szobájában letakart tükrökről, a háttérben megbújó vagy elsuhanó árnyakról, vagy a mindig elérhetetlen és érthetetlen módon közömbös Henry bácsiról, mind-mind építik azt a feszültséget, ami kell egy jó, lassan kibontakozó horrorhoz... Csak aztán ez a hangulat a visszaemlékezésekkel megtorpanni látszott, mert ugyan drámával is lehet feszültebbé tenni egy történetet, és soha nem ártanak a háttérsztorik, de egyre inkább azt éreztem, hogy a szükségesnél több időt szánnak az írók olyan dolgok kifejtésére, amik vagy csak lazán kapcsolódnak a fő szálhoz, vagy a korábbi utalásokból bőven összerakható volt a puzzle. Nem ismeretlen fogalom előttem a "riogatós dráma", de itt a dráma jó pár részig nekem túl felszínes volt, míg az ijesztgetések, a zavaró pillanatok az önismétlés következtében egyre unalmasabbá váltak, így egyik elem sem működött igazán. Ezen nem segítettek az üres fecsegésnek ható vacsorák és a kerti teázgatások, amik a látszólagos könnyedségükkel ellentmondtak annak, amit én horrornak gondolok.

A középső rész kezdetben parasztvakításnak ható fordulatai és stílusa kellett ahhoz, hogy a már éppen lepontozni készült sorozatra egy kicsit máshogy tudjak nézni, amivel egy szellemházas-szellemalakos történetnél sikerült messzebb mutatnia... és ami a történet valódi vezérfonalává vált. Mert a "kísértet" szó, de még inkább az angol "haunting" mást és többet jelent, mint valamiféle szellemet, tünékeny lidércet vagy rémséget. Ami leginkább kísérteni tudja az embert, azok a saját emlékei, a traumái, a lerendezetlen konfliktusai, a félelmei, a megéletlen vágyai, szerelmei, vagy éppen olyan dolgok, amivel szembe kéne néznie, amit el kéne fogadnia, de nem tudja megtenni. Bly Manor nem azáltal csapda, hogy esetleg van benne egy rég elfeledett titok -sőt, ez épphogy kizökkenti a lakókat abból a mókuskerékből, amiben élnek-, hanem azáltal, ami: egy isten háta mögötti ház, ahova soha nem jön senki, és ahonnan igazán elmenni sem mennek el. Ahol békén hagyják az embert abban, hogy ha már a saját fejéből nem is tud kilépni, a saját traumáit nem is tudja letenni, legalább nem kell mással foglalkoznia senkinek. Ez pedig, ha ijesztő is, legalább a megszokottan ijesztő; ez az, amiért már Danielle is csak ritkán esik pánikba a tükörben fel-felbukkanó, ragyogó szemű, fekete alaktól, mert tudja, ezzel kell együtt élnie. Ehhez képest bármiben mesterkedik Viola vagy Peter, bármit lát Hannah a kútban, bármit is rejt a ház melletti tó, bármennyire is a frászt hozzák az emberre az arctalan alakok, aligha tudnak rontani rajta.

Ami viszont igen, és az évad folyamán kimondják többször is, hogy az egésznek van egy trükkje, egy csavarja, vagy ha úgy nézi az ember, egy alapvető hazugsága. Ez az, amiért kerete van Bly Manor történetének, amiért egy kandalló mellett mesélik el, és amiért jelentősége lesz annak, hogy mindez nem napjainkban játszódik, hanem vagy harminc évvel korábban. Amit nem tudott elfeledtetni az amúgy kellemesen hangulatosra megcsinált sorozat, hiszen a külsőségeivel, a színészeivel (kiemelve Oliver Jackson-Cohent Peterként és T'Nia Millert Hannah szerepében) és a fordulataival nem volt probléma. Azzal viszont már inkább, hogy emiatt inkább érződik lazán összefűzött novellák gyűjteményének a Bly Manor, amiben lassan minden kérdés és minden válasz elmosódik, kifakul, jelentőségét veszíti, amihez képest meg túl lassú és túl hosszú. Ez pedig az, hogy a Bly Manor egy "szellemesen" romantikus történet akart lenni az emlékekről, a sokszínűségükről, az erejükről és a hiányukról, nem több.

Éppen ezért a Bly Manor úgy tudott kísértethistória lenni, hogy elvétve vannak csak benne horrorelemek. Mike Flanagan most nem egyensúlyozott, "riogatós dráma" helyett így lett a sztori sima dráma pár ijesztéssel, ami közben azzal lett nyomasztó, hogy a kényszere, a megszállottsága és a "csapdája" miatt depressziósabb mindennél, amit a közelmúltban láttam.


6,5/10
.

.
Az Úr sötét anyagai / His Dark Materials S1




"Csak a daimonodat vágtuk ki, nem az agyadat!"

Bár alapvetően nem vagyok rajongója a "Csináljunk minden filmből sorozatot"-elvnek, ami megint csak az unásig ismert remake-elés és a nálam már most eléggé kisiklásra érett nosztalgiavonat egyik formája, de a 2007-es Arany Iránytű egy kivétel. A film ugyanis nagyjából tetszett annak idején, de a gyenge box office és a szintén nem túl acélos kritikák után nem tudta kiforrni magát a történet, Az Úr sötét anyagai teljes terjedelmében, mert a folytatásokra már nem jutott pénz. Remélem, hogy a sorozattal más lesz a helyzet, mert ebben a formájában szintén bejön -még ha kisebb buktatókkal is-, és hátha kiderül végre, mi is az a Por...

Hogy miről szól az első évad, ami nagyjából az Északi fény címmel megjelent első könyv történetét (és vele az Arany iránytűben is látott cselekményt) dolgozza fel, azt Artu már leírta úgy fél évvel ezelőtt. Tényleg csak annyit mondanék róla összefoglalóan, hogy van egy árva kislány, Lyra, aki nagy dolgokra hivatott egy olyan különös világban, aminek a legfőbb jellegzetessége, hogy az emberek mindegyikét kíséri egyfajta "lélekállat", ún. daimon, és amely küldetésében sokan próbálják megakadályozni a lányt, például az uralma évszázadai alatt autokratikusan berendezkedett, a világot minden vonatkozásában irányító, de legalábbis irányítani próbáló Magisztérium.

A lényeg a filmből is kiderült, de igazán csak két dologra emlékeztem belőle (Nicole Kidmanre és a kamerába csapódó, leszakadt jegesmedve-állkapocsra...), viszont minden alkalommal, amikor a tévében megy a film előzetese, eszembe jut, hogy mit hiányoltam belőle: a háttér bővebb kifejtését. Ez a világ, az Úr sötét anyagainak világa tele van izgalmas kérdésekkel arról, hogy a cukiságukon túl mik is ezek a daimonok (igen, ez pont úgy hangzik, mint hogy "démon"...), hogyan viszonyulnak a gazdatestjükként funkcionáló emberekhez, és hogy hogyan illeszkedik ebbe az az egyházellenes narratíva, ami a Magisztériumon keresztül végigkíséri a filmet. A maga céltalanságában is érdekes lenne filozofálgatni rajta, az eddig látottak alapján kinél is van az irányító szerep ebben a szokatlan sziámi ikerségben (a daimon nem távolodhat el túl messzire az embertársától egyre erősödő fájdalom nélkül), vagy hogy milyen -konkrétan halálos- veszélyeket jelent, ha valakinek "gyenge" a daimonja (mert mondjuk az egy pillangó), és ezek eredőjeként arról, hogy miért is olyan titokzatos és baljós Mrs. Coulter aranyszőrű majmocskája.

Sajnos ebben a sorozat sem remekel. Hiába van két óra helyett majdnem nyolc a kifejtésére, nem éreztem, hogy hozzátettek volna hat órányi anyagot az Arany iránytűhöz... csak mondjuk úgy négyet. Továbbra is hiányoltam a daimonok szerepének bővebb kifejtését, és az Arany iránytű, mint eszköz működésének részletesebb bemutatását (én is szívesen találgattam volna ám szimbólumokat, hékás...). Ez még akkor is így van, ha a Földön élő Will történetének (ami az említett időtartamnak kb. a felét teszi ki) Lyra történetével párhuzamosan még nem sok szerepe van, de tetszett az benne, hogy ezzel előrevetítették, milyen tétje is van a Magisztérium és lány "harcának", legalábbis előbbi szemszögéből. Az erőszakos és kegyetlen dogmatizmusa és pragmatizmusa ellenére is érthetőbbé (nem elfogadhatóbbá, csak érthetőbbé...) válnak ennek a vallási világrendőrségnek a motivációi, félelmei, és bár persze egyszerűbb jó és rossz fekete-fehér harcára kiélezni egy történetet, de színesebb, ha árnyaltabb a kép. És akkor még hol vagyunk attól, hogy mennyire nem különböznek a kezdetben a történet két pólusának szánt, annak láttatott szereplők módszerei, ha a legfőbb céljuk eléréséről van szó...

Ami a történetvezetést és a látványt illeti, sok bajom nem lehet, részben azért, mert a sorozat a BBC és az HBO koprodukciójában készült, másrészt meg amit hibaként mondanék, az valószínűleg az alapul szolgáló könyvben is így lehetett. Azt mondjuk rövid úton untam meg, hogy Lyra nem igazán odamegy valahova, hanem többször is oda rabolják el, ahova "kell", vagy egyszerűen oda zuhan le, túlélve akár a több száz méter magasból szikláknak csapódást is. Szintén akadtak problémáim a színészekkel, mert sem Ruth Wilson (Mrs. Coulter), sem Lin-Manuel Miranda (Lee Scoresby) játéka nem volt igazán meggyőző. Mondhatnám, hogy csak olyan színészekkel összevetésben volt ez így, mint James McAvoy (ha őt be kell mutatni itt, akkor valamit az elmúlt években nagyon rosszul csináltam...), Dafne Keen (Lyra) vagy James Cosmo (Farder Coram), de konkrétan egy animált jegesmedve arcán is több érzelem tükröződött néha, miközben amúgy a karaktereik tele lettek volna kétségekkel, vágyakkal és félelmekkel. És biztosan csak a Trónok harcával az emlékeimben, de bizony egy-egy pillanatra magában az animációban is láttam már jobbat, tévében is. A zene, kiemelten a főcímzene viszont tényleg remek, egyszerre fülbemászó, de a diszharmóniájával néha nyomasztó is.

Így visszaolvasva úgy tűnhet, hogy nem tudnám ajánlani az Úr sötét anyagait, mert inkább hibákat emeltem ki, de fantasy történetként teljesen jó volt. Várom a folytatást, és bár előzetesen kicsit ijesztő, hogy ami 2007-ben egy trilógia volt, az már most öt könyv (és még lesz kettő, állítólag...) de ha lesz benne tartalom, én szívesen végig fogom nézni.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Az Úr sötét anyagai / His Dark Materials S1

Így visszaolvasva úgy tűnhet, hogy nem tudnám ajánlani az Úr sötét anyagait, mert inkább hibákat emeltem ki, de fantasy történetként teljesen jó volt. Várom a folytatást, és bár előzetesen kicsit ijesztő, hogy ami 2007-ben egy trilógia volt, az már most öt könyv (és még lesz kettő, állítólag...) de ha lesz benne tartalom, én szívesen végig fogom nézni.


7,5/10
.

Tényleg úgy tűnik...

De én értelek és ismerlek (?), szóval örülök, hogy összességében elvoltál vele.

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Az Úr sötét anyagai / His Dark Materials S1

Így visszaolvasva úgy tűnhet, hogy nem tudnám ajánlani az Úr sötét anyagait, mert inkább hibákat emeltem ki, de fantasy történetként teljesen jó volt. Várom a folytatást, és bár előzetesen kicsit ijesztő, hogy ami 2007-ben egy trilógia volt, az már most öt könyv (és még lesz kettő, állítólag...) de ha lesz benne tartalom, én szívesen végig fogom nézni.

7,5/10

Tényleg úgy tűnik...
De én értelek és ismerlek (?), szóval örülök, hogy összességében elvoltál vele.

Ez is olyan, mint a Trónok harca, hogy senki sem fogja leforgatni még egyszer, úgyhogy olyannak kell elfogadni, amilyen.
És nem is az a rossz, ami benne van (néhány töltelékjelenetet és butaságot leszámítva), hanem ami nincs benne.

-

.
Az elmeorvos / The Alienist S2 - Angel of Darkness




Két éve az Alienist első évada kiemelkedő élmény volt, leginkább azért, mert a sok egyéb pozitívuma mellett egy olyan "mesterhármas" volt a főszereplője, mint Daniel Brühl, Dakota Fanning és Luke Evans. Ők remekül tudták élettel megtölteni a mozgalmas, színes XIX. század végi korrajzot, a nyomozás izgalmát, és stílszerűen a lélek mélyére temetett traumákat. Tulajdonképpen ha csak azt megismételték volna a készítők egy másik üggyel, már akkor nagyon jó lett volna ez az egész. De sajnos nem tették...

Miután a Manhattan gyerekprostituáltjait félelemben tartó sorozatgyilkos leleplezésében elévülhetetlen érdemeket és hírnevet szerzett, továbbá megismerte a nyomozómunka szépségét, Sara Howard úgy döntött, hogy saját magánnyomozó irodát nyit. Ennek az 1900-as évek fordulóján, a szüfrazsett-mozgalmak idején megvoltak a maga nehézségei, még úgy is, hogy Sara barátsága a neves újságíró John Moore-ral, és a még éppen csak bimbózó elmekórtan szakértőjeként saját intézetet vezető Dr. Laszlo Kreizlerrel sokszor jelent számára segítséget. Az elveszett kiskutyák és az enyves kezű cselédek pitiáner ügyei mellett Sara számára akkor jön el az igazán kihívást jelentő feladat, amikor egy spanyol diplomata elrabolt kisgyermekének híre jut el hozzá, két okból is. Először is azért, mert a rendőrség az aktuális politikai helyzetben nem nagyon erőlteti meg magát a gyerek keresésével (sőt!), másrészt meg azért, mert Sara gyorsan kapcsolatot talál egy korábbi esetével, amikor egy fiatal nőt juttattak úgy az akkor még kísérleti módszernek számító villamosszékbe az újszülöttje megöléséért, hogy a baba holteste nem került elő, az anya pedig váltig állította, hogy ártatlan, és hogy a szülőotthonban rabolták el tőle a gyermekét.

Már ebből látszik, hogy Laszlo, a címszereplő ebben az évadban szinte teljesen háttérbe szorul, és kvázi egy külsős tanácsadó lett a saját sorozatában. Elhiszem, hogy Sara izgalmasabb szereplő, lehet mutogatni, hogy milyen önálló a saját munkájával, hogy mennyire haladó és mennyire koridegen a sok kalapos dáma mellett, ahogy cigizik, de számomra méltatlan volt Johnnal és Laszloval szemben az "asszisztensi" szerep. De önmagában nem ez a probléma, hanem az, hogy ezzel párhuzamosan a korábbi lélektani fejtegetés is kikopott a sorozatból. Az Alienist legmarkánsabb vonása az első évadban az a mélység volt, amivel a szereplőihez nyúlt, ahogy hosszan vizsgálta és elemezte azokat a traumákat, amik ennek a hármasnak a személyiségét, az életét alakították, és ez rettenetesen hiányzott, már csak a hangulat miatt is. Most említés sincs nagyon ezekről, mintha simán megoldódtak volna, és megint csak elhiszem, hogy talán az nem lett volna annyira érdekes, ha ugyanazt a gittet rágták volna, ugyanazokon a múltbeli eseményeken lamentáltak volna, de az itteni sekélyességnél biztosan jobb lett volna. Hogy John és Laszlo esetében is a legfontosabb magánéleti dolog az legyen, hogy kinek hogy alakul a románca a vele kapcsolatban levő vagy kerülő nőkkel, az legfeljebb egy Grace klinikában menne el, még úgy is, hogy Laszlot maga A Nő, Lara "Irene Adler" Pulver próbálja elcsábítani, ami nekem a legkellemesebb meglepetés volt az egész évadban. Az egyetlen téma, amit az évad többé-kevésbé jól körbejár, az a csecsemőrabló- és gyilkos felkutatásához és a motivációi megértéséhez kapcsolódóan az anyaság kérdése, például egy gyermek elvesztésének fájdalma, ami szépen összefonódik Sara és John dilemmájával arról, hogy van-e együtt jövőjük... de kevés. Ezért nem is tudok nagyon írni az évadot végigkísérő ügyről, mert nekem ennyi film után egy-két villanását leszámítva elég banális volt, és egyre inkább zavart benne, hogy az érdekes mellékszálakat (például a dokit és a kis üzelmeit simán elfelejtik félúton, ahogy azt is, miért volt fontos a játékbolti kis akció, azon kívül, hogy anélkül azelőtt befulladt volna a nyomozás, hogy elkezdődött volna) sorban lenyesik azért, hogy a végkifejlet egy elcseszett szerelem melodrámája legyen.

A külsőségek jelentettek a kicsit elsorvadt beltartalom mellett valamekkora vigaszt, mert az Alienist még mindig nagyon szép és részletgazdag. Az egyik kedvencem, ami feltűnt, hogy jó pár évvel ezelőtt a hasonló korban játszódó Mr. Selfridge-et azért ekéztem picit, mert a díszletek túl "tiszták" voltak a korhoz; örömmel láttam, hogy itt nem felejtették el "odadigitalizálni" a lószart, ha már a legfontosabb közlekedési eszköz még mindig a konflis és a fiáker. De ezen túl is jó volt akár csak nézni is az olyan helyszíneket, mint a New York Times szerkesztősége, a Kreizler Intézet, a szülőotthon vagy Sara nyomozóirodája, többek között azért, mert a sorozatot Magyarországon, azon belül Budapesten és Etyeken forgatták, és olyan jellegzetes épületek köszönnek benne vissza, mint a volt Tőzsdepalota/Tévészékház. Az is jó volt, ahogy mindezeket a helyszíneket élettel töltik meg, aminél nem is tudnék jobb példát hozni, mint az eljegyzési bált, annak a jelmezparádéját, de egyben azt a hedonista pazarlást is, ami érdekes kontrasztot mutatott a nyomortelepekkel és a bűntanyákkal. A legjobban mégis az jött be, ahogy az egésznek kis történelmi kontextust is adtak, nem csak a villamosszékre gondolva itt, hanem a diplomáciai bonyodalomra, amit a Linares-bébi elrablása jelent, mert az 1897-98-as kubai konfliktus Spanyolország és az USA között olyan részlete volt a történelemnek, amiről eddig nem is hallottam.

Az Alienist is kicsit azoknak a sorozatoknak a táborát bővíti, amiknél elsődlegesen nem azért készül el a folytatás, mert maradt mondanivaló, hanem mert a szereplői annyira erős karakterek, hogy szinte kikövetelik, hogy foglalkozzanak még egy kicsit velük. Ennyiből jó is, és akad még pár szimpatikus vagy érdekes ötlet, fordulat, meglepetés benne, leginkább a háttér részletgazdagabbá tételét illetően... de a legnagyobb mentsége így is az, hogy volt honnan visszalépnie egyet.


7/10
.

Niwrok írta:

The Walking Dead S10 (-S10E16)

Hogy szar-e ez az évad? "Szinuszos a rádióhullám?".
Persze nekem is illett volna megvárnom a végét, de egyre inkább úgy éreztem, nem tudnak olyat mutatni az évadzáróban, ami jelentősen befolyásolná a véleményem. A 15. rész meg aztán teljesen meg is győzött róla, Princess számomra egyszerűen felfoghatatlan, pedig a képregények szerint állandó szereplő lesz...

5,5/10

The Walking Dead S10E16

Megnéztem az utolsó részt is, és az addigi eseményekhez képest nem volt rossz, inkább csak langyos... Pedig hát legutóbb a Suttogók elleni végső harc maradt le az évadról, és ezt nézve elég kiábrándító. De láthatóan az írók már nem akartak semmit ettől a hordától, kifejezve ezt például abban, hogy akivel Daryl múltkor még szinte egy egész epizódon át, több szinten és végkimerülésig hirigelt, azt most kb. fejbesomják egy késsel, aztán csá, a végeláthatatlan zombisereget meg "meglemmingezik", és vége (spoiler?).

Az évadzáróban sokkal fontosabb volt két új tényező ill. szereplő felbukkanása, amiből az egyiket már előre vetítették az elmúlt hetekben érkező hírek, a másik meg... Ha a záró jelenetben a Spanyol Inkvizíció (akikre senki sem számít!) jelent volna meg, az sem lett volna meglepőbb... és az sem lett volna sokkal kisebb marhaság...

Nem volt ez annyival jobb, hogy többet akarjak adni az évadra.

.

.
Teljes titoktartás / The Translators / Les traducteurs




Időutazós zsánerünk mellett a másik nagy kedvenc volt korábban a bezárt szobás, kis csoportos pszichológiai játékok filmjei, de mostanában vagy nem készülnek ilyenek, vagy csak én nem találkoztam velük, én mindenesetre nagyon megörültem, amikor olvastam a Teljes titoktartásról. Mert ez, ha kisebb hibákkal is, de elég jól volt megcsinálva ahhoz, hogy folyamatosan hozta elő belőlem, hogy miért is szeretem ezt a témát, ezt a stílust.

Egy nagy sikerű könyvsorozat harmadik részének megjelenéséhez kapcsolódóan kilenc műfordító érkezik a világ minden részéből egy franciaországi kastélyba. A kiadót vezető Eric Angstrom a várható eladási bevételek miatt ugyanis abszolút biztos akar lenni benne, hogy a trilógia befejezése nem szivárog ki idő előtt, nem kerül fel az internetre, ezért hogy a könyv egyszerre jelenhessen meg a leginkább kiemelt piacokon, országokban, úgy szervezi, hogy a fordítások párhuzamosan történjenek. Ennek érdekében a fordítóknak a munka és a megjelenés idejére, három hónapra vállalniuk kell az elzártságot a világtól a kastélyban, ahol a biztonság további fokozásaként a kastély alá épített luxusbunker lakói lesznek. Hiába azonban minden igyekezet, a föld alatti irodalmi börtön, a szakaszonként kiosztott kézirat és az állandó biztonsági felügyelet, Eric hamarosan riasztó üzenetet kap a telefonjára, mégpedig hogy az első 10 oldal nyilvánosságra került a könyvből, és hogy a tettes váltságdíjat követel azért, hogy ez ne történjen meg a további fejezetekkel.

Szóval mikben is leltem örömöm a Teljes titoktartást nézve? Az egyik az volt, hogy az egésznek van egy remek krimis felütése, hiszen Eric óvintézkedései miatt nyilvánvalónak tűnik, hogy valakinek ki kellett játszania a szabályokat és a korlátokat, és onnantól mindenki gyanús, még a kis asszisztens Rose-Marie meg a marcona ruszki biztonságiak is. A másik, hogy ezzel a kilenc emberrel és a személyzettel egy igencsak színes csoportot sikerült összehozni, és az külön piros pont, ahogy az egyik jelenetben tökéletesen kihasználták azt, hogy itt többségében nyelvészekről beszélünk, több nyelvből is professzionális tudással.. de nem feltétlenül ugyanazokból. A harmadik a mindezt kísérő bűvésztrükk, amire már a bevezetőben felhívják a néző figyelmét, hiszen ennyi titkolózás között magától értetődik, hogy lesz egy-két fordulat. És a felszínen a pszichológiai játék is működött, hiszen ha nem is pontos ütemérzékkel, de jól épül a tétje az egésznek, és annak nyomán a feszültség is, szerencsére nem pusztán amiatt, hogy jaj, egy könyvkiadó vajon a pénzénél lesz-e vagy sem, mert önmagában azon kevesen izgulnának.

Amiben gyengébb volt a film, az sajnos a drámai része. Megvan az oka annak, hogy ilyen sok műfordítónak kell egy helyen lennie, mind dramaturgiai (ld. metró), mind hangulati (az előbb is említett nyelvi sokszínűség miatt) okból, de ennyi szereplőt ennyi időben nem sikerült még csak arányosan sem kibontani és bemutatni; a kínai fickóról például még annyi sem derül ki, mint a görögről, akinek annyi a jellemvonása, hogy cinikus, a spanyolról meg kb. annyi kap szerepet, hogy be van gipszelve a keze és hogy dadog. Maguk a fő cselekményszálhoz kapcsolódó motivációk persze jobban ki vannak bontva, hogy egyáltalán alapja legyen mindannak, ami a filmben történik (nagyon jó és fontos része például az a filmnek, ahogy Eric megítélése folyamatosan változik), és mint valami függelék, ott van a dán asszonyka monodrámával felérő önmagával szembenézése és meghasonulása is, de még a rajongás sokféle formáján túllépve sem éreztem sehova vezetni például azt, ahogy a Dedalust bemutatták, vagy éppen nem mutatták be. Nem tudtam szabadulni ugyanis attól a képtől, hogy itt valami "A szürke ötven árnyalata"-szintű könyvről van szó, amit hol olcsó ponyvaként jellemeznek, hol meg a filozófiai mélységeiről meg a szereplők összetett jelleméről dumálnak, amiknek eredőjeként az orosz csajt annyira belepréselik a film készítői a szerepbe, hogy ő lesz a Femme Fatale-ba oltott Orákulum (ha van vágóasztalra való jelenet, az nálam biztosan a medencés). Ha ekkora hatalmát akarták megmutatni a Dedalusnak, akkor mindenképpen többet kellett volna foglalkozni vele, mert így a belőle eredő jellemvonások és a hangulati elemek egy része csak egy kellék, de nem szerves része a történetnek.

Nekem egy kicsit stílszerű, hogy a Teljes titoktartás olyan lett, amilyen. Ugyanis egy műfordítás sem csak önmagában a történet átfordítását jelenti, mert akkor mindegyik egyforma lenne, bárki csinálja. Vannak és kellenek bele finom árnyalatok, nyelvi trükkök, apróságok, amik egy sima tükörfordítást megkülönböztetnek a lelkes, de kissé gyakorlatlan próbálkozástól és a szakértő és értő munkától. A filmkészítés is pont ilyen, és ezért tartozik nálam a Teljes titoktartás inkább a második kategóriába, mint a harmadikba.


8/10
.

Niwrok írta:

.
Teljes titoktartás / The Translators / Les traducteurs


Időutazós zsánerünk mellett a másik nagy kedvenc volt korábban a bezárt szobás, kis csoportos pszichológiai játékok filmjei, de mostanában vagy nem készülnek ilyenek, vagy csak én nem találkoztam velük, én mindenesetre nagyon megörültem, amikor olvastam a Teljes titoktartásról. Mert ez, ha kisebb hibákkal is, de elég jól volt megcsinálva ahhoz, hogy folyamatosan hozta elő belőlem, hogy miért is szeretem ezt a témát, ezt a stílust.

8/10
.

Ez be van tervezve, köszi!

Niwrok írta:

The Walking Dead S10 (-S10E16)

Hogy szar-e ez az évad? "Szinuszos a rádióhullám?".
Persze nekem is illett volna megvárnom a végét, de egyre inkább úgy éreztem, nem tudnak olyat mutatni az évadzáróban, ami jelentősen befolyásolná a véleményem. A 15. rész meg aztán teljesen meg is győzött róla, Princess számomra egyszerűen felfoghatatlan, pedig a képregények szerint állandó szereplő lesz...

5,5/10

The Walking Dead S10E16

Nem volt ez annyival jobb, hogy többet akarjak adni az évadra.

.

Én most már csakazértis megvárom a + 6 részt. Bár, megmondom őszintén, qrvára nincs hozzá kedvem...


.