R2-D2 írásai 3.0

.





Nomádok földje




Atyaég… ha az idén ez volt a legjobb film az Oscar mezőnyben, milyen lesz a többi???

Ugyanis ez, minden, neten fellelhető ömlengés ellenére egy pocsék mozi. Az még csak igaz, hogy rém lassú és melankolikus, meg hogy Francis McDormand alakítása jó (bár az Óriásplakátban sokkal jobb volt), de ezek önmagában számomra messze nem elég ismérvek ahhoz, hogy a legminimálisabb módon is tudjak élvezni egy filmet. Ilyen unalmas, semmitmondó, sehonnan sehova nem tartó, ingerszegény, humor- és drámamentes alkotást nehogy Oscar mezőnyben, de alapban sem nagyon láttam még – ha nem kapott volna díjat, kb. 20 perc után kikapcsoltam volna. És igen, lehet azt mondani, hogy hülye vagyok a filmhez, meg hogy nem nekem való, meg nem értem a lényeget… de vállalom. A mozizás amúgy is egy rém szubjektív élmény, viszont pusztán csak azért, mert valami felkapott, díjazott, elvárás szerűen agyonajnározott én még sosem dicsértem filmet. És ezután sem fogok.

Van egy város Nevadában, egy Empire nevű, ahol volt egy gipszgyár. A gyár – vélhetően a 2008-as válság miatt – azonban bezárt, s a város kb. 750 lakója hirtelen minden munka és bevétel nélkül maradt. Ennek aztán az lett a következménye, hogy szép lassan mindenki elköltözött onnan, szabályos szellemvárost hagyva maga után, a település pedig olyannyira elnéptelenedett, hogy még az irányítószámát is visszavonták. Ez mind igaz, és a Nomádok földje is ezzel az introval indít (kár, hogy egy outroban elfelejtik megemlíteni, hogy nagyon lassan azért kezd visszatérni az élet Empire-ba), és ezen röpke tájékoztatás után ismerjük meg főhősnőnket, Frent (Frances Mc Dormad), aki szintén egy áldozata az egész bezárásnak. A nőt személyes tragédia is sújtja, hisz elvesztette férjét, a gyászt és a város elhagyását pedig egész különleges módon dolgozza fel: fog egy furgont és azzal járja az országot, munkahelyről munkahelyre – de nem csak hogy járja az országot vele, abban is lakik. Egy biztos bázisa van, az Amazon: ha jól értelmeztem, minden évben az év végi hajtásban visszamegy a céghez alkalmi munkára. Na most. Magam részéről a legnagyobb bajom épp ezzel az alapszituval van: ki az az abnormális, aki saját elhatározásából úgy dönt, hogy egy furgonban fog élni??? Még csak nem is lakókocsiban, hanem mondjuk egy Toyota Hiace-nél valmivel nagyobb kocsiban??  Egyszerűen az első pillanattól kezdve jéghideg és totál idegen lett nekem ez a film, ettől a bizarr alapötlettől – mert hiába olvastam utána, hogy bizony tömegével vannak ilyenek az USA-ban, én egyszerűen képtelen voltam azonosulni Frennel és az egész kompániával. Innentől pedig hatalmasat kellett volna mennie a filmnek ahhoz, hogy működjön… de nem ment.

Az van, hogy Fren az egyre lepusztultabb autójában, totál magányában jön-megy, eljut egy hasonló bolondokból álló kompániához, ahol lehúz velük pár hetet, majd mikor azok továbbállnak, megint egyedül lesz. Oké, hogy van néhány „barátja”, „barátnője”, de ezek számomra olyanok voltak Fren életében, mint mondjuk a sok-sok alkalmi munka: úgy istenigazából nem kötődött egyikükhöz sem (épp ezért egy szolid vállrándítással intéztem el egyikük drámáját is). Tény, hogy érezni a gyász terhét a nőn, meg értettem is picit a teljes magába fordulását és talán ez indokolná is a viselkedését, ugyanakkor meg mégsem tűnt annak a tipikus „hagyjon engem mindenki békén” stílusú személyiségnek – néha képes volt közösségi életet is élni. És ez a fura kettősség egyáltalán nem tett jót sem a filmnek, sem a karakternek: mintha az írók nem tudtak volna mit kezdeni a jelelmével, mintha picit tudathasadásos lenne. Nem is igazán jött át, mit akart a rendezőnő közvetíteni a karakterével, mi volt az egész mozinak a célja: számomra az egész csupán arról szólt, hogy néhány, magát nomádnak tartó ember vödörben szarik az autójában és használt, értéktelen cuccait csereberéli, majd továbbáll, másik parkolóban szarik… ez Oscart ér?

De még ha mindez egy olyan állapot lenne, amibe belekényszerül Fren… de nem. Már valahol az elején mondja is, hogy ő nem hajléktalan, hanem háztalan, amiért elég sokáig talán még sajnálni is lehetne a nőt (és sorstársait), viszont mikor kétszer is felkínálják neki az otthont, az ágyat, a tiszta, komfortos életet – és ő ezt elutasítja – onnantól még inkább eltaszított magától. Bolondokat a bolondokházába: ez, így számomra felfoghatatlan és érthetetlen – és nem csupán azért, mert én magam nem tudnék önszántamból így élni, hanem mert igazából az égvilágon semmi olyan drámai esemény nincs a moziban, ami Frent ebben a szituációban tarthatná. Csak a saját hülyesége. A legjobb ellenpélda épp alkalmi barátja, Dave (David Strathairn), aki képes volt kilépni ebből a marhaságból – igaz, volt, ami, és aki kirántsa onnan. Én, íróként tuti becsempésztem volna valami olyan dramaturgiai fogást a történetbe, valami olyan eseményt, ami vagy ebben a szituban tartja,  vagy legalább elgondolkoztatja a nőt a váltáson… egyszerűen nézőként szükségem lett volna erre, hogy vagy sajnáljam vagy hogy szurkolhassak neki, netán együtt tudjak vele érezni. De nem, ő csak sétálgat a kétségkívül szépen fényképezett amerikai háttér előtt, de mindezt olyan ingerszegényen teszi, hogy bizony a sokadik nagytotálnál belepörgettem a filmbe.

Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a Nomádok földjével. Normál békeidőben ez a mozi nemhogy az Akadémia elé nem került volna, de talán még moziba sem jut, de hát Covid volt és alig mutattak be valamit. Az is „fontos” lehetett, hogy a geopolitikai okokat meglovagolva, kvázi középső ujjat mutatva Kínának, pont egy kínai rendezőnő alkotását kellett díjazni – viszont semmi nem lehet arra mentség, amit láttam, amit díjaztak. Lehet egy film lassú, lehet melankolikus, gyönyörűen fényképezett, különleges, számomra talán idegen és feldolgozhatatlan életérzést és csoportot bemutató alkotás, de történet nélkül az egész annyit ér, mint az a szar a vödörben. Komolyan, velem több dolog történik egy hónap alatt, mint ami Frennel ebben a moziban cirka egy év alatt, ha nekem kellene (persze, szigorúan kényszerből) így élni, előbb-utóbb megkérném a furgonomat, hajtson át rajtam…

A vége meg… nem is tudom. Eleve ugye egy csúsztatás a bevezetőben említett tények miatt, de valahol én ezt roppant közhelyesnek tartom, ahova Fren eljut, s ami miatt leszámol múltjának egy darabjával. Lehet, hogy valami mély, emberi drámáról maradtam le, de számomra pont fordítva döntött a nő, mint én azt elvártam volna tőle… s most lehet mondani, hogy pont az lett volna végtelenül giccses, hogy máshogy dönt és becsönget valamelyik lakásba, ahol szívesen fogadnák, viszont a moziélmény szerintem pont azt követelte volna meg. Attól lett volna, lehetett volna egy cseppnyi katarzis az egészben – mert így csak egy újabb út és egy újabb teleszarni való vödör marad. És így sajnos nem tudok a filmből, a történetből egyetlen egy maradandó jelenetet említeni, ami miatt bárkinek is szívesen ajánlanám ezt az egészet – a művészfilmek általában inkább csak felhúznak, de ez nem nyújtott semmit, mint puszta közönyt. Az Amazon belső működése tetszett egyedül, de az meg kevés ahhoz, hogy az összképet nagymértékben javítsa.




40%



.

R2-D2 írta:

.
Nomádok földje


Sajnos nem tudok a filmből, a történetből egyetlen egy maradandó jelenetet említeni, ami miatt bárkinek is szívesen ajánlanám ezt az egészet – a művészfilmek általában inkább csak felhúznak, de ez nem nyújtott semmit, mint puszta közönyt. Az Amazon belső működése tetszett egyedül, de az meg kevés ahhoz, hogy az összképet nagymértékben javítsa.

40%

Az a csúfság is megesett idén, hogy szinte egyáltalán nem követtem az Oscart, a nyertesről is csak utólag olvastam... meg itt...

Biztos megnézem majd, már csak a díj miatt is, de így elsőre inkább csak azért, hogy ki legyen pipálva.


U.i. Közben megnéztem, hogy egyáltalán mik/kik nyertek. Már tudom, mit nézek meg belőlük, és az a vicces benne, hogy azt a filmet már korábban leszedtem, és nem is tudtam, hogy jelölt lesz.

.

.




Senki




„Ki a fasz maga? – Senki”

Ezzel indul a film, egy rendőrségi kihallgatáson, amiben főhősünk, Hutch Mansell (Bob Odenkirk, a BB Saulja) erősen megviselt ábrázattal, bilincsben ül a rendőrökkel szemben. Aztán kvázi egy másfél órás visszaemlékezés után jutunk el ismét ehhez a nyitójelenethez, ami maga a film, s ami olyan élményt nyújtott nekem az elmúlt éjszaka, amire egyáltalán nem számítottam. Az idén talán még nem is élveztem ennyire filmet, a Senki toronymagasan túlteljesített minden elvárásomat: nézése közben nem egyszer hagyta el a számat az „Hát ez qrva jó!” kifejezés, hol hangosan felnevettem, hol mini katarzisokat éltem át a meglepő húzásokon és a remek ötleteken. Annak ellenére, hogy nekem például a John Wick már túl sok volt a zsánerben, ezt a mozit maradéktalanul élveztem, pedig aztán… hát ebben is van minden, viszont semmi olyan nincs, amit még ne láttunk volna máshol. Mégis, az orosz származású Ilja Naishullernek sikerült olyan ügyesen újból összerakni a puzzle-t, hogy a végeredmény egy minden várakozást felülmúló, talán kicsit abszurd akciófilm lett.

Ez olyan, mintha a John Wick és az A védelmező legjobb jeleneteit összekevernénk mondjuk a Rambo IV vagy V brutalitásával, és megfűszereznék egy kis fekete humorral (már ha a valaki arcába nyomott pezsgőspohár is annak számít). A történet szerint van egy tök átlagember, ez a Hutch, aki szép környéken él két gyerekével, monoton, unalmas életének része például a minden kedden elfelejtett kuka kihúzása (erről az jutott eszembe, hogy vajon mikor viszik el akkor tőlük a szemetet?    ), ám egy napon történik valami vele. Itt amúgy meg kell dicsérnem az írókat, ugyanis a mozi első 17 perce zseniálisan van megírva, olyannyira sikerült Hutch karakterét szó szerint igazi senkivé tenni, hogy a történetben beállt fordulat igazi simogatás a néző lelkének – annak ellenére, hogy tudjuk, hogy valami nincs rendben a fickóval, az égvilágon semmi biztos információnk nincs arról, ki lehet ő és mire képes. Az első sokk (ekkor volt az első „qrvajó”) aztán a rádióbeszélgetésből fakad, amikor is Hutch magyarázatot ad arra, mit tett, illetve mit mért nem tett, ott már felsejlik valami abból, ami esetleg várhat ránk – ám a mozi igazán élvezetes része számomra akkor kezdődött, mikor elment a tetováló szalonokba. Ahogy az öreg kimegy, hogy „Köszönjük a szolgálatait, uram”, az addig mindent vitt… egyszerre nevettem fel és csettintettem a kezemmel. Mindezt úgy, hogy még mindig semmit nem tudunk a fickóról (sőt, tulajdonképp ez így is marad egészen a végéig), csupán a tetkója alapján kialakult félelem és tisztelet vezet minket az úton… az ominózus buszos jelenetig.

Sokaknak akkor kezdődhet igazából a film, de engem addigra már annyira felcsigázott a rendező, hogy magam is mosolyogva vártam a részeg fickók találkozását a kitörni készülő vadállattal. Ami ott történik, az zseniális, már-már Bourne szerűen felhasználva a busz alkatrészeit (a szívószál beszarás), ám mégsem ez volt az, ami miatt igazán megfogott a mozi: a korábban látott, hasonló zsánerű akciófilmekkel kicsit ellentétben ugyanis Hutch nem csak ad, hanem kap is rendesen. Nem állítom, hogy az a bunyó minden szempontból totál hiteles és életszerű – pláne, hogy Hutch tizenx éve nem csinált már ilyet – de ahogy verekedik, amilyen sérüléseket összeszed, az még bőven a túlzásokon belül van… pláne, az otthoni „gyógykezelésével” együtt. Aztán az meg végső soron nem meglepő (bár egész jól elfedték először ezt is), hogy a szabadjára engedett gőznek következményei lesznek – sajnos JW kópia szerűen Hutch is az orosz maffiába botlik bele. Itt jut eszembe, mit is csinálhat az FBI saját hazájában, ha minden második moziban él és virul az orosz maffia – vélhetően nem minden alap nélkül. Itt ennek a szervezetnek jeles képviselője és vezetője a nem kicsit pszichopata Yulian (Alekszej Szerebjakov) – aki végre akcentus nélkül beszél oroszul egy orosz karakterben – akiről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy normális. Miután pedig Hutch pont az ő tyúkszemére lépett, a megszokott dramaturgia szerint következnek az események… mégis, valahogy picit minden más és minden működik.

Talán az egyik legfontosabb „fűszer” az egészen a már említett humor. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe és elspoilerezném az egészet, feltétlenül meg kell említsem, hogy olyan zseniális jelenetek tarkítják a filmet, amiken ugyan nem csapkodod a térdedet a röhögéstől, de az adott szituban tuti, felnevetsz rajtuk. Az idősotthonos például ilyen, de amúgy is, az egész második etapos őrület minden perce mosolyt tud az ember arcára csalni. Mindeközben pedig az írók úgy lavíroznak a karakterekkel, legfőképp Hutch karakterével, hogy végig csigázzák a nézőt, ki is ez a fickó, akitől egy átküldött dosszié alapján összeszarja magát az, aki azt olvassa. Ide, a humorhoz tartozik Hutch apja, akit személyesen a Doki alakít a BTTF-ből… nos, a vénember minden megszólalása és tette élmény ebben a káoszban. Mert aztán ami a mozi második felében jön, az tényleg az akciófilmek csúcsa, egy egyre őrültebb öldöklés, amiben Hutchnak magát és családját is meg kell védenie a soha ki nem fogyó orosz maffia embereitől. A végén már olyan lett az egész, mint a Feláldozhatók 2-ben: csak jönnek és jönnek és lőnek és meghalnak… de még ez is inkább komikus, mint bosszantó. Meg hát: „Jó sok oroszt hoztál”…

Egy ilyen mozinál igazából nincsenek meglepetések a fináléval kapcsolatban, én magam is pontosan azt kaptam, amire számítottam – és ez tökéletes így. Sokkal fontosabb az az út,a míg odáig eljutunk, erre meddig csak azt tudom ismételni, hogy veszettül szórakoztató. Kiválóan megkoreografált akciójelenetek, verekedések, amikben az ütéseknek súlya és nyoma van, valamint kifejezetten kreatív halálesetek és védelmi rendszer. Akárcsak a Rambo 5-ben és az A védelmezőben: amit Hutch művel, ahogy mindezt Bob Odenkirk eljátssza, az hiba nélküli. Olvastam, hogy talán a film második felében túlzásokba esett az író a karakter sebezhetetlenségével kapcsolatban, én magam is úgy láttam, hogy mágikus szerencsével kerülik el a golyók, de – különösen a John Wickez képest – ez még simán tűréshatáron belül van. Az viszont nekem egy percre sem jutott eszembe, hogy a Senkit és Odenkirket párhuzamba állítsam Liam Neesonnal és az Elrabolvával, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy a fickó már 58 éves és miért ilyen későn kezdi az akcióhősséget. Egyszerűen ezzel kinézettel, fizimiskával pontosan azt a senkit képes megjeleníteni, amit az írók a vászonra álmodtak, s pont az volt benn a jó, hogy őt még nem láttuk ilyen szerepben. Mert ha jól megfigyelitek, valahol a mozi pontosan erre épít: húsz percig elhiteti velünk, hogy Hutch tényleg egy kispolgár, s Odenkirkből meg ki se nézné az ember, hogy nem az. Ha mondjuk Jason Statham játszotta volna ezt a szerepet, akkor csak legyintenénk arra, ami történni fog – ebben pont az a jó, hogy egy ilyen szürke kisember is lehet vadállat. Pláne úgy, hogy a múltja ködbe vész…

Egyébként ez az egyetlen, amit hiányolok a filmből. Nem tudom, szándékos építkezés része-e, lesz-e folytatás, vagy direkt csinálták így, hogy ne derüljön ki ki is ő és hol szolgált, de nekem icipicit hiányzott az a háttér, ami megmagyarázná a fickó képességeit. A lendület, az akció, a látvány visz előre rendesen nézés közben, de tudat alatt végig ott motoszkált a fejemben, hogy ki is ez a jóember – és mit tudhatott, mit tett korábban, ha most erre képes. És mégis, mikor a végén csak egy senki ül velünk a kihallgató szobában szemben, etetve a macskát a konzervből… és miután a telefon után az utolsó „qrvajó” is elhagyta a számat, valahogy megbékéltem az egésszel. Csak az járt a fejemben, hogy egy veszett jó filmet láttam, ami ugyan nem újítja meg az akciófilmek műfaját, de a maga nemében remek szórakozás. Jobb, mint a JW filmek, s mint az A védelmező 2.




85%



.

R2-D2 írta:

.
Senki

„Ki a fasz maga? – Senki”

A lendület, az akció, a látvány visz előre rendesen nézés közben, de tudat alatt végig ott motoszkált a fejemben, hogy ki is ez a jóember – és mit tudhatott, mit tett korábban, ha most erre képes. És mégis, mikor a végén csak egy senki ül velünk a kihallgató szobában szemben, etetve a macskát a konzervből… és miután a telefon után az utolsó „qrvajó” is elhagyta a számat, valahogy megbékéltem az egésszel. Csak az járt a fejemben, hogy egy veszett jó filmet láttam, ami ugyan nem újítja meg az akciófilmek műfaját, de a maga nemében remek szórakozás. Jobb, mint a JW filmek, s mint az A védelmező 2.

85%

Köszi! Olvastam róla, és gondoltam, hogy Odenkirk miatt úgyis fel fog bukkanni nálad .
Jó lesz ez .

.

.






A chicagói hetek tárgyalása





Tudtam én, hogy lesz jobb film az Oscar mezőnyben, mint a Nomádok földje… és könnyen lehet, nem is csak egy…

Az A chicagói hetek tárgyalása – ahogy talán a címe is sugallja – egy tárgyalótermi dráma, ami (akarva-akaratlanul) az USA múltjának egy újabb szégyenfoltját tárja a nagyközönség elé: egy olyan bírósági tárgyalást, amihez foghatót talán csak Pelikán elvtárs élt át pár évtizeddel korábban, itthon. Igen, most oldalakat lehetne – megint – írni arról a csodálatos világhatalomról, ami mindig, mindenkinek meg akarja mondani, mit, s hogyan tegyen, közben maga meg a legsötétebb koncepciós perekkel és rasszizmussal töltötte röpke történelmének egy részét – de nincs értelme. Mert annak ellenére, hogy bizony még engem is megleptek az itt látottak, s bizony nagyon komolyan bele tudnék szállni – megint – az egész rendszerükbe, múltjukba, világnézetükbe, úgy gondolom, nem feladatom itt sem USA mellett, sem ellene agitálnom (pláne most, ebben a kényes helyzetben). Mindenesetre az biztos, hogy ha ez, így, máshol történt volna meg a világban, akkor talán pont az amerikaiak kiáltanának most főbenjáró bűnt… mint ahogy amúgy szoktak. A lényeg, hogy – azt hiszem, ezt kijelenthetem Niwrok nevében is – mi, itt a kis Fórumon kifejezetten szeretjük a tárgyalótermes filmeket, sorozatokat, a jól megírt és felépített történet: ha meg az ember nem tudja a per végkimenetelét, pláne tud nagyon jó lenni az egész. Ahogy ez a film is az lett: a legjobb lenne, ha mindenkinek sikerülne úgy leülni elé, hogy teljesen ismeretlenül vág bele az egészben, nem csak hogy a végkifejletet nem ismeri, de még a pert kiváltó eseményekről sem hallott soha – mint én – mert akkor üt igazán nagyot a mozi. Persze, hülye kérés ez, mert ha meg elolvassátok irományomat, ez eleve bukik, viszont én meg kénytelen vagyok némi alapot adni élményem tárgyának…

Ha valaki nem követte volna például a tavalyi amerikai elnökválasztás eseményeit, esetleg nem nézett elég Kártyavárat, annak elmesélem, hogy minden elnökválasztás előtt mindenféle nagygyűlések vannak az USA-ban a pártok szervezésében. Konvenciónak hívják, s volt egy ilyen 1968. augusztus 26 és 29 között Chicagóban is, ami azért volt különösen fontos, mert itt dőlt el, ki lesz a JFK székét megöröklő Johnson elnök helyett a Demokrata Párt jelöltje, egyben Nixon kihívója. A párt szempontjából fontos eseményt azonban hatalmas tüntetés kísérte, amin – természetesen – elszabadult az erőszak, s bizony komoly balhé lett belőle. Szélsőbalosnak mondott csoportok békésnek mondott szándékkal, a vietnami háború befejezése kapcsán vonultak a helyszínre és összecsaptak a rendőrökkel, a több napon át tartó zavargásoknak halálos áldozata(i) is voltak – filmünk pedig ennek az eseménynek az utóhatásával, a főkolomposoknak tartott szervezők perével foglalkozik. A baj csupán az, hogy – mint az a moziból kiderül – ez a per, ez a vád ezer sebből vérzett, az erőszakot a rendőrség kezdte, viszont az új igazságügy miniszter mindenképp porba hulló fejeket akart látni – no, nem az igazságérzete által vezérelve, hanem aljas politikai okokból.

Ha azt mondom, hogy nekem halványlila fingom nem volt eddig az egészről, akkor gondolom, ezzel nem vagyok egyedül: a film eleje pedig nem igazán segített abban, hogy eligazodjak az eseményekben és karaktereken – még ha egyértelműen ez is volt a célja. Az van ugyanis, hogy egy amúgy zseniálisan felépített nyitányban a főbb szereplők egymás szavait kiegészítve készülnek a tüntetésre – viszont az első öt-tíz perc úgy robog át rajtunk, mint egy gyorsvonat. Csak kapkodtam a fejemet, ki kicsoda és mit is akar, ki milyen szervezetet képvisel: nekem, európainak bizony semmit sem mondott Abbie Hoffman, Tom Hayden, vagy akár David Dellinger neve… de ugyanúgy az igazságügy miniszteré sem. Ezek következtében aztán a mozi elején majdnem szégyelltem magam, hogy nem bírtam követni az eseményeket, együtt lélegezni a karakterekkel – pihenőt és megnyugvást csak a jó egy évvel később tartott tárgyalás hozott. Ez egyben természetesen azt is jelenti, hogy a dramaturgia nagyon okosan elrejti a tudatlan néző előtt (mint pl. én), hogy mi is történt a konvenció alatt, és hogy miért is ül ez a nyolc ember a vádlottak padján – minden részlet a bizonyítás folyamán, azon a bizonyos tárgyaláson derült majd ki. És ez jó. Ez qrva jó. Alan Sorkin, az író-rendező, bámulatosan profin építi fel a történetét, a legjobb hasonló zsánerű filmeket megidézve adagolja a feszültséget és az információkat, hogy a szemünk előtt táruljon fel egy olyan világ, egy olyan eseménylánc és egy olyan tárgyalás, amit a Nagy USA-ról talán elképzelni sem tudtunk eddig.

Természetesen nem írhatom le részletekbe menően, mi vár rátok, de annyit elmondhatok, hogy ők nyolcan (aztán már csak a cím szerint heten) a konkrét vádban messze nem annyira bűnösök, mint azt a vád állítja, ártatlanságukat azonban egy komplett államhatalommal szemben kellene bizonyítaniuk – az eseményekbe bizony komoly beleszólása van az FBI-nak is. Ez pedig rohadt nehéz, ha a bíró eleve ellenük van, s ha a vád és a hatalom még az esküdtekkel is manipulál – simán el tudtam volna képzelni a Tanú vonatkozó jelenetét, mondatát, az „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!”-et. Roppant nyomasztó és idegesítő tud lenni egy ilyen helyzet, s ezt Sorkin egészen kiválóan viszi képernyőre: a legutolsó percig fokozza a nézőben az elvárást, hogy az igazság győzedelmeskedjen – megteremtve a gigászi katarzis alapjait. Ami aztán vagy jön, vagy nem – de ez legyen a titok, a felfedezni való a moziban. Mindenesetre, ahogy a tanúk elmondásaiból, hazugságaiból összeáll a kép, mi is történt egy évvel korábban, az nagyon jó: ahogy ilyenkor kell, menet közben derülnek ki olyan dolgok is, amik nemcsak az esküdtek, hanem akár a nézők értékítéletét is befolyásolhatják. Én a pernek, a tárgyalásnak minden másodpercét élveztem, mert hol magában a történelmi eseményben tudtam elmerülni, hol pedig a per részletein csóváltam a fejem és próbáltam visszacsuknia a zsebemben kinyíló bicskát…

Ugyanis nem működne az egész, ha Sorkin nem figyelt volna oda a karakterekre, illetve nem ilyen színészgárdát trombitált volna össze, mint amit itt láthatunk. Maguk a vádlottak – legalábbis közülük öt – viszik a hátukon az egész filmet, mindegyik más jellem és más okból, céllal volt ott a tüntetésen – s mindegyik máshogy is reagálja le a tárgyalást. Talán nem meglepő, de nekem a ’60-as évek minden sztereotípiáját megtestesítő Abbie (Sacha Baron Cohen) tetszett legjobban, a szemtelen, állandóan beszívott fickó pimaszsága nagyon bejött. A másik fontos figura, Tom már kevésbé, valahogy Eddie Redmayne révén olyan nyámnyilának, szerencsétlennek tűnt (adott szituban még tán árulónak is), bár meg kell jegyezzem, volt tűz a srácban, de nekem sosem volt szimpatikus az ilyen kis meghunyászkodó karakter. Egyedül akkor kaptam föl vele kapcsolatban a fejemet, mikor mondta, hogy vitte Kennedy koporsóját – no, gondoltam, akkor láttam már őt a Félelmetes napban is. Az ügyvédjük, a Kémek hídjában számomra maradandót nyújtó Mark Rylance ugyan nem egy Kaffe őrnagy, beszélni sem tud úgy, szenvedély sincs benne annyi, meg azért eleve egy valós sztori nem rejthet akkora fordulatokat, mint egy fiktív történet, de ennek ellenére bírtam a fickót, mikor néha szembeszállt a bíróval… aki amúgy a másik csúcspont a sztoriban. Az csak egy dolog, hogy a legendás Frank Langella játssza a karaktert, de ahogy azt teszi, amit a fickó a két óra alatt művel, az olyan szinten képes felcseszni az ember idegeit, hogy tanítani való. Ritkán sikerül így kiélezni egy karakter negatív tulajdonságait – hát itt most sikerült. Olyannyira, hogy Abbie Hoffman mellett Hoffman bíró fog nekem elsőre eszembe jutni majd később a filmről… igaz, pont annak ellentéteként. Ilyen szakadékot teremteni, ilyen éles kontrasztokkal ilyen mesterien bánni, s közben a kettő közti űrt ilyen remek történetvezetéssel és figurákkal kitölteni… nos, azt hiszem, nagyszerű írói és rendezői munka.

A mai filmes világban, a CGI és a pénz világában az, hogy valami korhű és hiteles, azt hiszem,nem újdonság, sőt elvárás – az A chicagói hetek tárgyalása azonban kicsit rá is tesz egy lapáttal erre: tök jól alkalmazza az akkor viszonylag nagy számban készült videofelvételeket a sztori hitelessé tételéhez. Viszont ezektől egyáltalán nem lesz túl száraz és dokumentarista a film, köszönhető a korábban említett remek karaktereknek/színészeknek, a filmbe csempészett kiváló humornak, no meg annak az érzelmi manipulációnak, ami az elsőtől az utolsó percig végigkísér minket. Így kell kérem közel tökéletes mozit csinálni – ami még akkor is jó lenne, meg működne, ha mindez fiktív történet és tárgyalás lenne… így viszont, hogy ez, nagyjából így tényleg megesett… nos, az csak emel az értékén. Sokaknak talán kínos is lehet az A chicagói hetek tárgyalása, hisz olyan dolgot állít, mutat be, amit nem szívesen fogad el Amerikáról – azok próbálják az egészet úgy nézni, mint egy kitalált történetet. Ami ugyan elmarad az Egy becsületbeli ügytől, de csak attól: mint történelmi tablóként, mint tárgyalótermi drámaként megállja a helyét – és hatalmas élményt képes nyújtani. Nem tudom, mi lett volna, ha ezt Spielberg rendezi, ahogy az eredetileg tervben volt, mennyivel lett volna szentimentálisabb az egész, de azt hiszem, ez így is eléggé hatásos lett: az meg hogy mi van mögötte, s ebbe ki mit lát bele, ki, mivel von párhuzamot… nos, azt mindenki maga dönti el.

Én (eddig) ennek adtam volna a szobrot.





85%



.

R2-D2 írta:

.
A chicagói hetek tárgyalása

A lényeg, hogy – azt hiszem, ezt kijelenthetem Niwrok nevében is – mi, itt a kis Fórumon kifejezetten szeretjük a tárgyalótermes filmeket, sorozatokat, a jól megírt és felépített történet: ha meg az ember nem tudja a per végkimenetelét, pláne tud nagyon jó lenni az egész. Ahogy ez a film is az lett: a legjobb lenne, ha mindenkinek sikerülne úgy leülni elé, hogy teljesen ismeretlenül vág bele az egészben, nem csak hogy a végkifejletet nem ismeri, de még a pert kiváltó eseményekről sem hallott soha – mint én – mert akkor üt igazán nagyot a mozi. Persze, hülye kérés ez, mert ha meg elolvassátok irományomat, ez eleve bukik, viszont én meg kénytelen vagyok némi alapot adni élményem tárgyának…

Én (eddig) ennek adtam volna a szobrot.

85%

Így van, kifejezetten szeretjük .
Úgyhogy akkor majd később olvasom el . Szem előtt volt a film egy ideje (te is láttad, ki a gyártó), de így az Oscar miatt és miattad előbbre hozom.

Köszi!

.

R2-D2 írta:

Időcsapda

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha mindenki úgy vág bele ebbe a filmbe, ha nem tud róla semmit – én is csupán a címe alapján döntöttem úgy, hogy megnézem – ugyanis magának a filmnek vannak olyan meglepetései, felfedezni való fordulatai, amik csak akkor működnek, ha az embert tényleg vakon vezetik végig az eseményeken. Persze, az nem titok, hogy valahogy minden az idővel függ össze, de azt előre kell jelezzem,hogy ez nem igazán egy klasszikus időutazásos film, miszerint valaki, valahogy vissza/előre kerül az időben és úgy kerül kalandos vagy drámai helyzetbe, hanem sokkal inkább egy helyszínhez kötődik az egész, aminek hatásaival kell megbirkózni a főhőseinknek.

Annyi mindenről nem beszélhetek, ami nekem tetszett… így kénytelenek vagytok csupán az én ajánlásomra hagyatkozva belevágni ebbe a kalandba. Ha megfelelő helyen helyezitek el ezt a filmet a koordinátarendszerbe, ha nem vártok valami hiperszuper hi-tech világot, értelmezhetetlen és meg nem magyarázott történettel (ugye, Tenet???), sztár színészekkel, akkor remekül érezhetitek magatokat rajta. Talán a második negyede kicsit lassabb, ott mintha nem történne semmi – aztán mégis – de azt leszámítva szerintem ez egy qrva jó kis film. Mert mi kell egy jó filmhez? Jó ötlet és forgatókönyv. Az meg itt megvan.

80%

The Endless 2.0 ... . Hangulatában is, stílusában is, költségvetésében is .

Ezzel együtt volt majdnem annyira ötletes és szórakoztató, ami lehetett volna nagyon drámai (a sok elvesztett idő miatt), de inkább valahol tinisen jópofa lett, bármennyire is kilátástalan a helyzet. Talán ez az egy, amiért még Furby is elfért a filmben, pedig engem is irritált a kanos és nagyképű kis pöcs . Ami hiba volt benne, az talán csak annyi, hogy amikor Cara kimászott a felszínre, akkor annak máshogy kellett volna történnie a "szabályok" szerint, de ennyi kis oda-nem-figyelés belefért.

Köszi!

7,5/10
.

R2-D2 írta:

Love, Death + Robots S1

A Love, Death + Robots S1 egy egészen különleges utazás a sci-fi világába. Egy vérbeli novellagyűjtemény megrajzfilmesítése, a különböző írók tollát itt pedig a különböző  képi világok turbózzák föl, teszik egyedibbé. A címet is értelmezték már többen, több helyen, magam részéről annyira nem is merültem bele a megfejtésébe – az biztos, hogy Love viszonylag kevés van benne (már ha magát a dugást és az erotikát nem vesszük szimplán szerelemnek), de a Death és a Robots bőven megállja a helyét. Mindenesetre ez a mix, így, ilyen stílusban egy nagyszerű filmélményt biztosít, amiben az animáció pont azt a túlzott erőszakot és pornográfiát tompítja a sorozatban, amitől esetleg túl sok és túl felnőttes lenne.

85%

Múltkor is röviden írtam róla, mert antológiáról ilyen formában nem tudnék, ezért most is csak így szólok: kijött belőle a második évad, igaz, csak fele annyi résszel.

Sajnos még mindig kicsit le vagyok ragadva annál, hogy ha Love, Death + Robots egy antológia címe, akkor legyen már benne mind a három (vagy legalább kettő). Ezért most is volt olyan, ami nem jött be különösebben, mert eleve nem találtam itt a helyét (az óriásos és a bálnás), volt ami jó volt, de inkább csak egy morbid viccként (a karácsonyos), vagy önreklámként a Netflixnek (In The Tall Grass). Amik miatt igazán érdemes volt nekem megnézni, amik tényleg jól beleillettek az antológiába, az a takarítórobotos, a mentőkapszulás meg a gyerekvadászos volt, na meg Snow története, ami az összes sci-fi sablont magába olvasztotta, ami valaha is felmerült ebben a témában.

8/10

.

Niwrok írta:

Love, Death + Robots S1

Múltkor is röviden írtam róla, mert antológiáról ilyen formában nem tudnék, ezért most is csak így szólok: kijött belőle a második évad, igaz, csak fele annyi résszel.

Sajnos még mindig kicsit le vagyok ragadva annál, hogy ha Love, Death + Robots egy antológia címe, akkor legyen már benne mind a három (vagy legalább kettő). Ezért most is volt olyan, ami nem jött be különösebben, mert eleve nem találtam itt a helyét (az óriásos és a bálnás), volt ami jó volt, de inkább csak egy morbid viccként (a karácsonyos), vagy önreklámként a Netflixnek (In The Tall Grass). Amik miatt igazán érdemes volt nekem megnézni, amik tényleg jól beleillettek az antológiába, az a takarítórobotos, a mentőkapszulás meg a gyerekvadászos volt, na meg Snow története, ami az összes sci-fi sablont magába olvasztotta, ami valaha is felmerült ebben a témában.

8/10

.

Hogy pontosítsak picit: a második évad első fele.

Ja, tudok róla, tervezem is megnézni, de lehet, megvárom, míg egészben látom. És úgy hátha lesz benn mindhárom...

.

R2-D2 írta:

Senki

„Ki a fasz maga? – Senki”

Ezzel indul a film, egy rendőrségi kihallgatáson, amiben főhősünk, Hutch Mansell (Bob Odenkirk, a BB Saulja) erősen megviselt ábrázattal, bilincsben ül a rendőrökkel szemben. Aztán kvázi egy másfél órás visszaemlékezés után jutunk el ismét ehhez a nyitójelenethez, ami maga a film, s ami olyan élményt nyújtott nekem az elmúlt éjszaka, amire egyáltalán nem számítottam. Az idén talán még nem is élveztem ennyire filmet, a Senki toronymagasan túlteljesített minden elvárásomat: nézése közben nem egyszer hagyta el a számat az „Hát ez qrva jó!” kifejezés, hol hangosan felnevettem, hol mini katarzisokat éltem át a meglepő húzásokon és a remek ötleteken. Annak ellenére, hogy nekem például a John Wick már túl sok volt a zsánerben, ezt a mozit maradéktalanul élveztem, pedig aztán… hát ebben is van minden, viszont semmi olyan nincs, amit még ne láttunk volna máshol.

85%

Nekem is tetszett, de azon kívül, hogy Hutchnak több háttér jutott a családjával, nem csak a gyász és a kutya, én nem éreztem ennyire éles különbséget a John Wickhez képest. Nálam ez "csak" annak a "kertvárosi" kiadása lett, ami még olyan elemeket is átvett, mint a Continental, csak itt Borbélynak hívják. Nem is nagyon lehetne más, ha egyszer a John Wick forgatókönyvírója vetette papírra és a Hardcore Herny rendezője felelt az akciókért.

De ahogy írtad, ha nem is újít meg semmit, attól még jó . Odenkirk szerintem is remekül hozza a karaktert, főleg hogy alapból is olyan feje van, mint egy megkeseredett statisztikusnak. Az akciójelenetekből több is feltűnően jó volt, például a buszon, ahogy ketten lefogják Hutchot, a harmadik meg páros lábbal beleugrik... a szívószálon meg már előre röhögtem, ahogy lehajolt a kóláért . Amit még kiemelnék, azok a kameók meg a zenék, mindkettő sokat dobott a filmen.

Remélem, hogy lesz folytatás.

8/10

.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Monsters of Man

Mindegy, van olyan, hogy nem igazán jön át, mit is akart a forgatókönyvíró mondani – ettől ez a Monster of Man egy egészen tisztességesen összerakott mozi lett. A helyszín miatt roppant hangulatos, a robotok (és az egész ötletbörze, ami hozzájuk kapcsolódik) parádésak, a film ritmusára, feszültségére, izgalmi faktorára sem lehet panasz. Helyenként kifejezetten naturális lett, legyen szó akár a lövöldözésekről, vagy egy nyílt törés mutatásáról, s a fiim utolsó kockái akár egy folytatás lehetőségeit is előrevetítik – mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy a világnak szüksége van erre, de ha mondjuk a Sharknadoból készülhetett négy epizód, a Monsters of Manből is készülhet. Azt hiszem, ez az a tipikusan B kategóriásnak titulált film, ami rendesen túlteljesíti az elvárásokat: ha az amúgy remek karakterszínész Neal McDonough mellé sikerült volna normális színészeket szerződtetni, egy kifejezetten üdítő kis akció sci-fi kerekedhetett volna belőle. Mert ezt leszámítva tényleg egy teljesen nézhető és vállalható őserdei kergetőzős, robotos akciófilm.


75%

Ilyenkor szoktam felemlegetni a megboldogult SzívTV-t, meg a futószalagon behozott B-kategóriás akciófilmjeit .

Nem hangzik rosszul, meg egy kicsit nosztalgikus is lenne, csak nekem már feltűnő, hogy egyre több film akar mostanában turisztikai reklámfilm lenni, amihez tökmindegy, hogy vérengző cápák, titkosügynökök, autós bandák vagy megkergült óriásrobotok húzzák a talpalávalót.

És pont olyan is volt az élmény: nosztalgikusan szívtévés ...

Az ötletek tényleg nem voltak rosszak (főleg, hogy sok mindent újrahasznosít az olyan robotos filmekből, mint a Chappie vagy az Én, a robot), de a forgatókönyvön még biztosan kellett volna csiszolni, mert az esetek legalább felében semmi értelme annak, amit a robotok csinálnak vagy amit elmondanak róluk (külön felhívják a figyelmet, hogy a robotok mindig az éppen aktuális legnagyobb fenyegetésre céloznak, közvetlenül azután, hogy valamelyik BR agyonlőtt egy síró csecsemőt ). Nekem a robotok is kész tervezési rémálomnak tűntek azokkal a modulokkal, amik közül csak az nem esett ki a helyéről, amelyik nem akart. Az sem tett jót a filmnek, hogy legalább fél órával hosszabb a dzsungelben kergetőzés, mint kéne, ellenben nem ártott volna kicsit jobban kibontani a Négyes meghasonulását, azon kívül, hogy egy nevetséges animáció kíséretében "letölti" az internetet meg hogy boncolóorvost játszik, és igen, a végére kínosan komikussá válik, ahogy tizedszer próbálja elmenteni a tudatát a "felhőbe", a balfaszok meg tizedszer sem tudnak ez ellen jobb módszert, mint hogy a kábelek után nyúlkálnak. És ha már animáció, akkor szerintem lassú mozgásnál valóban szépen mozognak a robotok, de amikor gyorsul a tempó, és MMA-harcot kéne produkálnia a két bádogdoboznak, akkor darabossá válik a kép.

Az elvárásaimat nem teljesítette túl, de független filmnek tejesen jó volt. Köszi!

6,5/10
.

R2-D2 írta:

Fontos vagy nekem/ I Care a Lot

Nem is egészen értem, mi is volt a film célja és üzenete. Az amerikai idősgondozási rendszer kritikája? Ahhoz túlságosan életszerűtlen és mesterkélt. A nőiesség mindenekfelett? Tény, hogy az erős nő sztereotípiája előtérbe van tolva, de totál kontraproduktív, ahogy ezt itt bemutatják. A törtetés és a mindenkin át gázolás görbe tükre? Ez oké, csak akkor meg tetszettek volna olyan finálét írni, ami igazából megbünteti ezt a dolgot – mert valljuk be, ami itt történik, az ezer sebből vérzik. Olyan, mintha kényszerből lett volna beletéve, hogy a néző felbolygatott lelke kicsit megnyugodjon… Thriller lenne? Hááát… ha pont Pike kisasszony korábbi filmjéhez, a Holtodiglanhoz viszonyítom (karakterén keresztül jó néhány pontban adja magát az összehasonlítás), akkor ez fasorban sincs ahhoz képest. Az eleje egy irritáló – egyben nyálas – alaphelyzet, amiből egy egoista cica-kandúr harc bontakozik ki, nulla izgalommal, annál több hülyeséggel… szóval nem tudom.

Nem azt mondom, hogy nézhetetlen, meg bűn rossz a Fontos vagy nekem. Profin megcsinált, kétesen emlékezetes alkotás, jó színészi játékkal, nagyszerű képi világgal, helyenként nagyon jó kis dialógusokkal (helyenként meg közhelyekkel, de ez más tészta). Nekem viszont nagyon nem jött be, részben, mert ezen megint azt éreztem, hogy érzékenyítenek, részben meg egyetlen egy kapaszkodót nem találtam benn. De másnak talán bejön, aki nyitottabb és nem zavarja, hogy egy ócska ribanc, meg egy bolond törpe harcát kell néznie…

60%

Nem kell minden filmet szeretni .

Sajnos én nem tartottam elég életszerűtlennek ahhoz, hogy maga az alapsztori megakasszon (még ha a dramaturgia kedvéért gyorsított eljárásban is lapátolták be szegény nénit a szocóba); még ha Magyarországon nem nagyon vannak ilyen piaci gondozó-szolgálatok, itt sem virágozna a lakásmaffia meg a ácsingóznának a kapzsi rokonok a kedves mama budai garzonjára, ha olyan elképzelhetetlen lenne egy-két orvost meg jogászt "megolajozni", és egy elfekvőben leszedáltatni. Ebből a szempontból nekem az Unsane ugrott be, ami hasonló volt, csak diliházzal, így ez a része nekem pont annyira volt ijesztő, amennyire kellett.

Azt inkább tartottam bajnak, hogy a film egyszerre akart valami fekete komédia lenni meg akció-thriller meg rivalizálós bosszúfilm, és így igazából egyik sem lett, mert a Benny Hill Show-ba oltott John Wick nem működik, illetve csak pont annyira, ahova kifutott a sztori azzal, hogy mennyire nem bírtak egymással (ami eleve abszurd, hiszen az egyik egy maffiózó, a másik meg az az egyetlen képessége, hogy egy törtető picsa). A legalja az a jelenet volt nekem, ahogy Dinklage ment be a bankba, és az arcába húzta a sapkáját, hogy ne ismerjék fel... miközben egy törpe ...

Jobban jártak volna, ha drámát csináltak volna belőle, vagy legalábbis drámaibb a film, mert az egyetlen igazán érdekes pontja maga Marla volt (ugyanúgy, ahogy a Holtodiglant is a Csodálatos Amy könyvsorozat tartja egyben), és annyira Marla volt a középpontban, hogy a végére már olyan kulcsszereplők is nyom nélkül tűntek el a filmből, mint a bérgyilkosnő. Mert azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy ezzel a Marlával majd pozitív képet építenek fel a feminista, céltudatos és gátlástalan nőkről, akiről sokáig úgy tűnik, hogy azért ilyen elszánt, hogy középső ujjat mutasson az egész patriarchális és soviniszta társadalomnak. Aztán meg kiderül, hogy igazából csak apatikus... és jó lett volna, ha ezt nem csak a halálról szóló véleményével meg az anyjára tett egymondatos megjegyzéssel zárják rövidre.

6,5/10
.

R2-D2 írta:

.
Látlak / I Still See You

A Látlak (a Still az hol marad a címből, kedves fordítók???) így lett egy remek ziccereket felvonultató, azokat sorra kihagyó újabb hollywoodi középkategóriás tömegcikk. Hangulata ugyan rendben van, de a sok elkezdett szál, a sok random módra bedobott összetevő, a zsánerek kavalkádja szinte lenullázza egymást. Nem segít az sem, hogy el kell higgyem két felnőtt színészről, hogy középiskolás, no meg a magam megszokott módján a sok látomásszerű képpel, víz alatti jelenettel sem tudtam mit kezdeni. Végig csak az járt a kis okos fejemben, hogy arra vagyok kíváncsi, mi is ez az egész világ, hogyan alakul ki, és mit lehet csinálni a marákkal – nem pedig egy elszabott tudományos kísérlet totál életszerűtlen következményeként tervezett újraélesztési próbálkozást akartam lesni. A szellemváros jó volt, tök jó lett volna, ha az ottani több ezer lélek ciklusának magyarázatára jobban kitértek volna – kicsit el is képzeltem, mondjuk Pripjaty utcáit ilyen formában – de a bázison történtek és azok összecsapott magyarázatai, no meg azon az ominózus fényképen feltűnő egyre több karakter szerepe már nem jött be. Félni egy percet nem tudtam rajt, de szívesen ámultam volna egy jól kidolgozott, marákkal teli világon, amiben a szeretett halottal való kommunikálás izgalma, a gyász és esetleg az áltudományos sci-fi vonal lett volna erősebb. Vagy mondjuk szívesen paráztam volna a szellemvilágtól egy jó kísértetes moziban – ha már a hangulatot a látvánnyal és a képi világgal megteremtették hozzá… ja, hogy a szellemek körül jéghideg a levegő?? Tényleg, az az Odaát…

60%

„A film középpontjában a tizenéves Ronnie áll, aki az egyik osztálytársával egy olyan árnyékvilágba esik, amely elhomályosítja az élők és halottak határait. A duópáros kétségbeesetten elkezd versenyt vívni az idővel, hogy megállítsák a ravasz gyilkosokat.” Wiki – ez egy akkora baromság, hogy szégyellheti magát az, aki ezt írta…

Ma ez ment a tévében, emlékeztem, hogy írtál róla, és ott ragadtam előtte.

Nekem annyi előnyöm volt, hogy az első jelenetek alapján valamiféle Eleven testeket vártam, csak zombik helyett a szellemlényekkel, és így nem zavartak annyira a hibák. Amiatt meg, hogy kicsit a Fadesre is emlékeztetett, még engedékenyebb lettem. A világban tényleg több lehetőség lett volna, a szellemeken keresztül keveredő idősíkok külön jók lettek (mert nem csak a balesetből lettek szellemek, hanem az emlegetett résen át folyamatosan jöttek a mindenféle halottak (azért voltak az utcán még konföderációs katonák is)), de hacsak nem afféle fiktív dokumentumfilmet akartak volna forgatni róla, kellett valami sztori, és ahhoz ez az újraélesztős elég volt... mondjuk egy kettes alára, különösen az Alkonyatot idéző színészi játék tükrében.

6/10
.

Ahogy látom, az utóbbi két filmnél nagyjából egyetértünk...

Bazzeg, ahogy visszaolvasgatom az írásaimat, még jobban hiányzik az egész...

R2-D2 írta:

Bazzeg, ahogy visszaolvasgatom az írásaimat, még jobban hiányzik az egész...

Nekem is . Most néha kicsit olyan, mintha magammal beszélgetnék .

Meg az hiányzik, hogy a filmek, sorozatok tudjanak elvarázsolni annyira, hogy érdemesnek tartsam írni róluk, és az már mindegy (ahogy eddig is mindegy volt), hogy pozitív vagy negatív irányba... de ez egyre ritkábban történik meg. Még azt sem tudom, hogy miből írok év végi listát, mert amikről idén írtam, azokban a nagy része "ismétlés" vagy pótlás volt, a helyi moziba meg megint csak mese meg képregényfilm jut el.

.