R2-D2 írásai 3.0

.





El Hoyo / The Platform




„Felfelé nem lehet szarni”


Na kérem. Azt hiszem, ezekért a filmekért érdemes végigszenvedni sok-sok pocsék másikat, ezek azok a mozik, élmények, amik olyan mélyen húsba (esetünkben szó szerint) vágnak, hogy egy életre nem felejtjük el őket – s amik tuti szerepelni fognak az év végi listán. Legalábbis részemről biztos: nehéz elképzelnem, hogy az idén sok, ennél jobb filmet fogok látni, tekintve pedig a sajnálatos helyzetet, ami az idén kialakult a filmiparban, még az is lehet, hogy márciusban láttam az év – számomra – legjobb filmjét. Beszélni ugyanakkor roppant nehéz róla, ugyanis ez nálam csak úgy működött, hogy semmit nem tudtam róla, leszámítva a többszintes börtönt – ugyanakkor az összes neten felbukkanó írás alapból lelövi, mi is az a platform maga, ami mozog a szintek között, pedig jó rácsodálkozni, mi is jön le a magasból és ez mivel jár.

Az alaphelyzet az, hogy egy faszi, bizonyos Goreng (Ivan Massagué – életemben nem hallottam róla) felébred egy börtöncellához hasonló helyiségben, ahol rajta kívül még egy „rab” van, egy idősebb fickó. A szoba a 48-as számot viseli, egy mosdón, egy WC-n meg két ágyon kívül nincs benne semmi, csupán a közepén egy hatalmas lyuk. Lenézve feltárul az épület lényege: ez egy hatalmas toronyházra emlékeztető létesítmény, több tíz, esetleg száz szinttel, Gorengnek pedig – velünk együtt – fogalma sincs, hogyan működik az egész. Nem úgy társának, Trimagasinak (Zotion Eguileor), aki nyilvánvalóan többet tud az egészről, s aki majd szép lassan, cserébe más információért beavatja Gorenget és a nézőt a rendszer működésébe. Itt jegyzem meg, hogy a film alatt, után a kedvenc szavam a nyilvánvaló(an) lett, Trimagasi ugyanis majd minden mondatába belecsempészi ezt a szót – s majd mikor más is használja, azt kikéri magának. A két fickó – nyilvánvalóan – először meglehetősen bizalmatlan egymással, ráadásul az is kiderül, hogy Goreng szándékosan költözött be az épületbe hat hónapra, Trimagasi viszont már jó régóta ott van, az egy éves büntetéséből már nem sok van hátra. Ja igen, mert ő válaszhatott a diliház és a „Gödör” között, miután egy ablakon kidobott TV valakinek épp a fejére esett – mindenestre a két karakter eltérő származása a nézőben kétséget ébreszt, hogy akkor ez most tényleg börtön-e, vagy valami eszméletlenül beteg kísérleti központ.

S hogy miért is írom ezt?? Nos, azért, mert az adott szinten csupán egy hónapot tölt a delikvens, aztán mindig új, látszólag véletlenszerűen váltogatott másik szintre kerül – ez pedig jelentősen meghatározza az adott hónap életszínvonalát. Eleve, már az sem biztos, hogy ugyanazzal a cellatárssal utazik tovább, szóval simán lehet, hogy egy pszichopata tömeggyilkos mellé sodorja az élet, ritkább esetben egy nő társat kap, aki egy hónap alatt csak kiéhezik egy kis szexre – de az is lehet, hogy a társa hamarosan felakasztja magát valamiért. Ráadásul amikor valaki bekerül az intézménybe, választhat egy tárgyat, ami bevihet magával – Goreng például egy könyvet, a Don Qujote-t viszi magával, de bizony a lakók többsége gyakorlatilag felfegyverkezve érkezik ide. Kés, szamurájkard, baseball- és golfütő… fegyverek egész tárháza lehet a benn lakóknál, s rohadtul nem mindegy, kivel ébredsz együtt. Nyilvánvalóan. És egyébként az sem mindegy, mikor ébredsz újra, mert simán járhatsz úgy, hogy mire kinyitod a szemed, már ágyhoz vagy kötözve… Az egész egy gigászi, kívülről irányított orosz ruletthez hasonlít, amiben a helyszín kiválasztásába nem igazán van beleszólásod, csupán alkalmazkodhatsz az adott szint kihívásaihoz. Nyilvánvalóan tökre nem mindegy, hova sorsol az új hónapban a gép: a felsőbb szinteken viszonylag könnyű életben maradni, az alsókon már jóval nehezebb – legalul meg szinte biztos a halál. , olyan, mint Coruscant…

Megfogadtam magamban, nem fogom elárulni, mi is a platform igazi szerepe, mit szállít föl-le, maradjunk annyiban, hogy olyan dolgokat, amik a rabok életben maradásához kellenek. De nyilvánvalóan ugye, ha valami felülről indul, véges felszereltséggel és minden szinten elvesz valaki belőle valamit, akkor könnyen megesik, hogy alulra épp semmi nem marad. Ha ehhez meg hozzátesszük, hogy a rabok is váltogatják a pozíciójukat, akkor nyilvánvaló, hogy aki egyszer már volt mélyebben, az természetes mohósággal fogja habzsolni mindazon dolgokat, amit a jobb pozícióban a platform még kínál. Ez az egész koncepció, alapötlet annyira zseniális, hogy nem győztem kapkodni a fejemet közben, s néhány szintnél bizony egy kósza bazmeg is kicsúszott a számon… Ahogy szép lassan, a megdöbbenéssel karöltve felépül az egész épület, ahogy a néző elgondolkodik azon, hogy az adott szinten mit is csinálna, az valami hihetetlen moziélmény – és első körben csupán tényleg az. Mert az első két esetben csupán az kerül fókuszba, hogy az egyes egyén mit és hogy reagál le, hogyan változik, hogyan segíti a másikat – vagy épp tör a másik életére. Goreng a maga kis szendeségével pl. először értetlenül nézi az égből érkező kínálatot, majd hamar rájön, hogy azokat bizony használni is kel. Később, mikor rosszabbra fordul a helyzet már nyilvánvalóan képes a saját életéért is küzdeni – a film első kétharmada kb. az egyén szerepéről, annak túléléséről, az alkalmazkodásról szól.

Aztán történik majd valami, ami alapjaiban megváltoztatja Gorenget és az egész szitut – onnantól a The platform nem kicsit válik egy társadalomkritikává, egy kőkemény, helyenként brutális és véres történetté. Amúgy is az épület célja állítólag az Adminisztráció szerin a spontán szolidaritás kialakítása az emberekben, el is nevezték ezt az egészet VÖK-nek, Vertikális Önmenedzselő Központnak. Márminthogy a lakók a véletlenszerű helycserékkel megtanulják, hogy egyszer fent, egyszer lent, és aki már volt lent, mikor magasabbra kerül, viseltetik némi szolidaritással az alatta lévők iránt – ez lenne az elmélet, de hamar kiderül, hogy ez egy nyilvánvalóan óriási tévedés, egy borzasztó illúzió. Az emberi lény a szolidaritás helyett alapban magára (és maxi a cellatársára) gondol csak, s leszarja, mi van lejjebb – akkor is, ha előtte épp őt szarták le. Sokszor amúgy szó szerint, az, hogy valakit fentről lehugyoznak, az nem akkora különlegesség. S ezért írtam az idézetet az elején, hogy felfelé nem lehet szarni: lefelé ugyan meg lehet próbálni hatással lenni a történésekre, az alattad lévő emberek gondolkodására, de felfelé nem csinálhatsz semmit. Szó szerint tojnak rád… hacsak… hacsak nem tudsz valahogy feljutni. S hogy máshogy lehetne mint a teljesen nyilvánvalóan liftként is használható platformmal???

Van ugyanis még egy kis csavar az alapfelállásban: időről időre feltűnik benne egy őrültnek tűnő, fiatal nő, aki mindig felülről lefelé utazik a platformon, s aki a gyerekét keresi – viszont az Adminisztráció szerint nincs 16 év alatti személy a VÖK-ben. Az, hogy a csaj még él, az ugye nyilvánvalóan feltételez némi dolgot róla, hisz utazva a mélybe, minden megállónál folyamatosan ki van téve mindenféle támadásnak (amúgy, mekkora már, hogy ahol nincs élő ember, ott meg sem áll a platform, alul jóformán nem is kell neki) például hogy ő az aznapi ajándék a kínálatban. Ugyanakkor hamar nyilvánvaló lesz az is, hogy nem egy elveszett lány, hanem kemény fából faragták – Goreng pedig már az első találkozásukkor rögtön rokonszenvez vele. Szerintem részben ő ihlette a film fináléjának nagy útját, amiben Goreng a szimpla kiút mellett a megváltást is keresi, no meg be akarja bizonyítani az Adminisztrációnak, hogy a spontán szolidaritás működik. Egy kis csalással, néhány pofonnal, némi véráldozattal – de működik… s én egész addig jól el is voltam a történettel, mígnem csak az volt a cél, hogy Goreng és/vagy az „üzenet” eljut a toronyba. Addig olyan logikus volt minden… de sajnos a finálé fináléjával nem igazán tudok mit kezdeni. Miért is lesz jobb, ha az üzenet tárgya, hordozója megváltozik? Mit is jelent az egész létesítmény működését tekintve, hogy a platform nem üresen megy fel??? Számomra nyilvánvaló, hogy erről az Adminisztráció tudott (még ha a kutyás csaj mást is állított), szóval akkor mi értelme volt?? Biztos valami szimbólum, amit nem értek – ejjj, hol vagy, Weide??? Ráadásul konkrétan úgy van vége, hogy totál bizonytalanságban és bármi magyarázat nélkül hagyják a nézőt, amit én nem szeretek.


De ettől még nyilvánvalóan qrva jó az egész: sokkoló, elgondolkodató, ugyanakkor helyenként brutális, és néhány nézőnek kétségkívül gyomorforgató. Olyan tipikusan spanyolos, amiket mi itt nagyon szeretünk. Egy film, aminek van forgatókönyve, hangulata, stílusa, logikája és mondanivalója. Kellett hozzá kb. 10 színész, két-három szürke szoba, meg valami felvétel valami étterem konyhájáról. Érted, Hollywood???




90%



Ui: visszaolvastam és büszkén állítom, nem lőttem le semmi fontosat. Nyilvánvalóan.




.

R2-D2 írta:

El Hoyo / The Platform

„Felfelé nem lehet szarni”
Én egész addig jól el is voltam a történettel, mígnem csak az volt a cél, hogy Goreng és/vagy az „üzenet” eljut a toronyba. Addig olyan logikus volt minden… de sajnos a finálé fináléjával nem igazán tudok mit kezdeni. Miért is lesz jobb, ha az üzenet tárgya, hordozója megváltozik? Mit is jelent az egész létesítmény működését tekintve, hogy a platform nem üresen megy fel??? Számomra nyilvánvaló, hogy erről az Adminisztráció tudott (még ha a kutyás csaj mást is állított), szóval akkor mi értelme volt?? Biztos valami szimbólum, amit nem értek – ejjj, hol vagy, Weide??? Ráadásul konkrétan úgy van vége, hogy totál bizonytalanságban és bármi magyarázat nélkül hagyják a nézőt, amit én nem szeretek.

90%

Na szép, én már nem is vagyok elég jó ?!

Részemről nem nagyon tudtál volna semmit lelőni, mert már láttam az előzetest, az meg gyakorlatilag a fél filmet bemutatja, kb. a gyerek kivételével. Így a meglepetés ugyan kevesebb volt, hogy az egész filmet láttam, viszont legalább a társadalomkritika jobban ki tudott bomlani. A platformot és a "szállítmányt" így ismertem, a véletlenszerűséget nem, de talán ez volt benne a legjobb, hogy minden "szintből" adott egy kis ízelítőt, meg a "felhalmozás" tiltása volt még érdekes újdonság. Tetszett a sok kis apróság is, például ahogy bemutatják az emberi butaságot a Gödörbe vitt tárgyak némelyikével.

A legnagyobb meglepetés mégis az volt, hogy ez neked tetszett, mert a Snowpiercer sem szimbólumaiban nem volt elborultabb (oké, oké, nem sokkal ), a témája meg tök ugyanez volt, csak nem függőleges volt, hanem vízszintes .

Bár nem engem kérdeztél, , finálé fináléjára röviden az a válaszom, hogy "Greta Thunberg" ...
De állítólag a legtöbb dolog a filmben bibliai utalás, a 333 sem véletlenül a fele a 666-nak...

8,5/10
.

Niwrok írta:

El Hoyo / The Platform

Na szép, én már nem is vagyok elég jó    ?!

.

De hogynem, de tudod, miért is írtam. Rég láttam a faszit itt.  

Idézet :

A legnagyobb meglepetés mégis az volt, hogy ez neked tetszett, mert a Snowpiercer sem szimbólumaiban nem volt elborultabb (oké, oké, nem sokkal ), a témája meg tök ugyanez volt, csak nem függőleges volt, hanem vízszintes .

.

Érdekes, egyetlen pillanatra sem ugrott be a Snowpiercer, ez nekem teljesen új és más élmény volt. Abban olyan ökörségek voltak, olyan logikátlanságok, jelenetek, hogy majd' minden perce fájt, itt sokkal lineárisabb, egyszerűbb volt minden: jött a platform és kész. Ahhoz kapcsolódott minden.

Idézet :

Bár nem engem kérdeztél,   ,  finálé fináléjára röviden az a válaszom, hogy "Greta Thunberg" ...
De állítólag a legtöbb dolog a filmben bibliai utalás, a 333 sem véletlenül a fele a 666-nak...

8,5/10
.

De miért??? Mit akartak Greta Thunberggel jelképezni??? Üzenni? Továbbra sem értem...

És akkor ez még csak a fél pokol??
.

.





A vadászat (2020)




Talán nem tudjátok, de ez az egyik olyan film, ami a kialakult vírushelyzet miatt a forgalmazó már nem tudott moziba küldeni, így ez, több másikkal egyetemben premier gyanánt felkerült a netre. Nem keverendő össze ugyanakkor a 2012-es dán az A vadászattal, amiben Mads Mikkelsen alakította az ártatlanul megvádolt pedofil férfit – ez az A vadászat teljesen másról és máshogy szól: emberek vadásznak látszólag hobbiból másik emberre… sok tekintetben Battle Royal és Az éhezők viadala módra. Legalábbis stílusában, hangulatában az jutott eszembe az első próbatételnél, mikor is a delikvensek egy tisztás közepén megtalálták a dobozt.

Egyébként ennek a filmnek nemhogy idén, hanem már tavaly mozikba kellett volna kerülnie, csak sajnálatos módon két amerikai helyszínen is elmebetegek mészároltak le több embert – a stúdió meg részben kegyeleti okokból, részben meg a kialakult közhangulat hatására elhalasztotta a premiert – épp a koronavírusos világjárvány idejére. Persze, honnan is tudhatták volna, mi lesz, meg így, utólag talán a hiszti is felesleges volt a film körül (hisz nem konkrétan olyan eseményt dolgoz föl, mint ami történt), az viszont biztos, hogy ezek után olybá tűnik, mintha rendesen el lenne átkozva ez az alkotás. A nagy halasztás és titkolózás ugyanakkor egyben azt is eredményezte, hogy „mindenki” erről beszélt, véleményt alkotott róla – a nélkül, hogy látta volna: nos, azt kell mondjam, sokkal nagyobb ennek is a füstje, mind a lángja, az egész egy már-már paródiába hajló, magát qrva okosnak és erőteljesnek és kritikusnak tartó mozi lett, amit ugyan egyszer meg lehet nézni, de semmi olyan eleme nincs, ami miatt akár napok múlva is érdemes lenne beszélni róla. Ja, talán egy – de arról meg mindjárt.

Egy olyan jelenettel kezdünk, aminek csak egy óra múlva lesz jelentősége, így simán az érdektelenségbe és értelmetlenségbe fordulhat a léte: egy nő egy FB beszélgetésben vesz részt, ahol csoporttársai embervadászatról beszélnek. A következő képen már repülőn ülünk, láthatóan full gazdag utasokkal, akik magukkal visznek néhány „vadat” a szórakozásukra – rögtön kialakul az a zsigeri ellenszenv a milliomosok irányában, ami amúgy is benn van a levegőben, ha ilyen viselkedést lát a néző. Első, apró dicséret: annak ellenére, hogy a még nem igazán tudjuk, mit is látunk, s nem is igazán figyelünk oda minden, jelenetben részt vevő figura arcára, az alkotók ügyesen elrejtették a kamera elől azokat a karaktereket, akik később meglepetést kell, hogy okozzanak… akár a vad, akár a vadász oldalon. A következő kép már egy erdő (szóval nem igaz az a szinopszis, hogy úgy kezdődik a film, hogy 12 ember ébred egy tisztáson), ahol egy szőke csajjal kerülünk a képbe, szája kipeckelve, a szíj pedig, ami e pecket tartja, hátul lakattal lezárva – picit Fűrész feelingesen. Vele együtt fedezzük föl, hogy nincs egyedül, egy csomó, hasonló módon a játéktérre küldött karakter van még, sőt van egy nagy doboz, mellette meg egy feszítővas. Elindulunk a lánnyal, kíváncsian várva, mi fog történni, de egy ruhába öltöztetett kismalac megtalálásán kívül semmi: csupán az elrablók gondoskodtak arról, hogy ne védtelen áldozatokra kelljen lőniük, hanem mindenki jusson számára kézhez álló fegyverhez. Ennek amúgy semmi értelme, mert ez a vadászat nem olyan, mint mondjuk az A bankár esetében: itt a vadászok bunkerből lövik az áldozatokat, akkor meg minek is fegyver, ugye. Második, apró dicséret: még nem láttam olyan filmet, amiben úgy váltunk nézőpontot, mint itt – megmondom őszintén, az állam leesett attól, ami először történik a szőke csajjal… ennyi filmmel a hátam mögött is sokkoló volt az egész. Megszokott az ember egy bizonyos dramaturgiát a filmekben, s ebbe most telibe szartak az alkotók – és ez jó volt. Nagyon is!!

A baj csak az, hogy ezt igazából csak egyszer lehetett elsütni, onnantól már egyáltalán nem volt hatásos az ilyen perspektíva váltás – hogyha egy filmben tudod, hogy bárki meghalhat, akkor készülsz is rá, hogy az meg is hal. Akár vele van a kamera, akár csak kívülálló. A gyilkosokról még mindig semmi, a nyilak, lövések a semmiből jönnek, csupán a „vadak” száma csökken rohamosan, az első látható gyilkos csupán később tűnik föl, egy már-már biztonságosnak tűnő helyszínen. Apró dicséret három: a benzinkutas szakasz, annak minden egyes összetevője zseniális, s igaz, hogy szinte rossz volt nézni a dilisnek tűnő öregecske házaspárt, összességében, ami ott történik, kezdve a mézes puszedlira hasonlító süteménytől egészen a rendszámmal bezárólag, az nagyszerű… bár ekkor már kicsit felerősödött bennem az egész mozinak a burleszk jellege. Ahogy a szereplők viselkedtek, ahogy haltak – legyen az bármennyire is véres, brutális – az ekkora már látványosan nevetséges volt, s mind az együttérzést, mind a döbbenetet kiölte a történetből. Hiába az ablakon szétloccsanó agyvelő, inkább éreztem magam egy vígjátékban, mint egy horrorban.

Amúgy itt lép még csak színre a főszereplőnk, Crystal (Betty Gilpin), aki egy a 12 áldozatból, és aki talán az egyetlen olyan, aki képes megvédeni magát. Viszont… én nem tudom, ki intézte ezt a castingot, de ez a csaj valami hihetetlenül balszerencsés választás volt – azt ugyan nem tudom, szándékosan volt-e ennyire dilis viselkedése, vagy alapból ilyen, de az tény, hogy szinte kínos nézni, ahogy viselkedik, kínos az arcjátéka, minden. S bizony később sem lesz jobb, hiába bomlik ki az egész történet, hiába kellene neki lennie annak a bizonyos bosszúálló főhősnőnek, akit szeretni kell, egyszerűen én képtelen voltam szurkolni neki, azonosulni vele. Az, ahogy végigmegy a nyomokon, elkapja a vadászokat, az még többé-kevésbé be is jött, de például minden mellé csapódott „sorstársa” tűnt inkább kimenőn lévő betegnek a diliházból, mint normális szereplőnek – mindezt közben úgy, hogy néha ő is pontosan úgy viselkedik, mint azok. Komolyan, mintha egy sérült android lenne, aki félrehajtott fejjel néha rácsodálkozik a világra. Mindezekből következik, hogy az A vadászat nem képes betölteni azt az elsődleges szerepét, ami az alaphelyzetéből következtethetően várhatna az ember: nem működik az, hogy a szegény, ártatlan emberekre vadászó gazadagok megbüntetésében a néző erkölcsi elégtételt vegyen, valami fura katarzis által. E tekintetben inkább egy bohózat az egész, a finálé meg a két csaj között egy ócska Kill Bill utánzatra emlékeztet a konyhában.

Nem tudom, ez szándékos volt-e, hogy így legyen, hogy ennyire fekete vígjáték jelleget öltsön-e az egész, de az biztos, hogy az alkotók még ezen felül is próbálkoztak valamivel – amiről amúgy elég sokat beszéltek mindenhol a mozi kapcsán – valamivel, ami szintúgy nem jött be. Ez pedig az a társadalomkritikának szánt katyvasz, ami itt számolatlanul és átgondolatlanul ömlik az arcunkba. Szinte mindenkinek próbál beszólni a mozi, egyszerre támadja a gazdagokat (s nem mellesleg béna seggfejeknek állítja be őket), a másik oldalról meg érinti a rasszizmust, a menekültkérdést, az áldozatokat különféle skatulyák szerint jeleníti meg. Iszonyat káosz az egész, mert érdemben semmivel nem foglalkozik igazán, minden témában valakivel elmondat néhány mondatot és megy tovább a burleszk – a végén már nem is igazán érdekeltek ezen témák, magam részéről csak a bosszú/igazságszolgáltatás motívumba tudtam (volna) kapaszkodni, amiben Crystal eljut a főszervező Athenához. De a fentebb említett karakterábrázolások miatt ez sem működött, vagy csak egyszerűen szokatlan volt az egész megvalósítása a bosszúálló angyal történetének.

S ha már történet: azzal sem igazán tudok kibékülni, amit a végén magyarázatnak, az események mozgatórugójának elénk tárnak: nem árulok el konkrétumokat, de az, hogy mi is volt ez az egész, amiben idióták összeszednek másik idiótákat, miért és hogyan is történt ez (hogy hol, az a negyedik apró dicséret) az kritikán aluli. Ezek szerint ezek nem is vadászok, csupán sértett kisgyerekek, akik mások hülyesége miatt hirtelen vérszomjas gyilkosok lettek, akik életük első vadászatán, tök bénán saját játékuk áldozatává váltak… ehhh… Ja, és akkor a végére jön a szokásos elmélkedésem: tessék mondani, azzal a sok hullával mi lesz? Tegyük föl, a vadászat sikeres és csak a vad hullik, a vadász nem: ki fog feltakarítani? Honnan van a sok csúcskategóriás fegyver, Arkansas, minden? Még ha egy eldugottabb helyszín lenne… de azért itt, nekünk, magyaroknak totál hiteltelen és életszerűtlen, hogy minden ezen a helyszínen így megtörténhet. Hatóság smafu?

Akármi is volt ennek a filmnek a célja, üzenete: a stílusa, megvalósítása miatt rohadtul nem jött át. Még a műfaja sem világos számomra, talán a fekete komédia a legjobb szó rá… akkor is, ha amúgy nevetni keveset lehet rajta. Önmagában röhejes az egész.





65%

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

El Hoyo / The Platform

A finálé fináléjára röviden az a válaszom, hogy "Greta Thunberg" ...
De állítólag a legtöbb dolog a filmben bibliai utalás, a 333 sem véletlenül a fele a 666-nak...

8,5/10
.

De miért??? Mit akartak Greta Thunberggel jelképezni??? Üzenni? Továbbra sem értem...

És akkor ez még csak a fél pokol??

Nem Greta személye a fontos ebben, nem is azért mondtam, hanem amit ő jelképez: hogy arca van a jövő generációk kétségeinek és félelmeinek. Évtizedek óta halljuk az olyan lózungokat, hogy "A Földet nem a szüleinktől örököltük, hanem a gyermekeinktől kaptuk kölcsön", de igazán sosem érdekelt ez senkit, csak egy jól hangzó, közhellyé vált szlogen maradt. Valahogy mindig minden fontosabb volt, minthogy úgy különösebben foglalkozzanak azzal, hogy valamit hagyjanak a saját utódaiknak.

A Platformban nekem ez a gondolatmenet jelent meg: hogy az általános gondolkodásban a gyerek van a "tápláléklánc" legalján. Amikor környezetvédelemről, az erőforrásokkal való felelősebb gazdálkodásról, gazdasági önmérsékletről vagy legalább a hulladék csökkentéséről van szó, rögtön ijedség és/vagy harag költözik a tekintetekbe, nagyjából a "Miért pont én?!" és a "hogyan fog ez hatni a kényelmemre?" tengelyek mentén. Sokaknak ha még eszébe is jut, hogy a szegényebb néprétegeknek is "kellene hagyni", kellene adni valamit, azok is a "jelen" szegényei, akiket meg akarnak etetni a segélyekből. Pedig önmagában az, hogy megmarad egy süti a végére, dicső hátlapogatására annak, hogy sok erőszak és küzdelem végén az ember fel tudja mutatni, hogy képes volt egy napig(!) elfogadni, hogy neki mennyi jut, ez még nem sokat változtat a szolidaritáson.

A gyerek szerintem azért lesz jelkép, azt fejezi ki szerintem a rendező ezzel, hogy nem csak azt kéne nézni, hogy most kinek jutnak csak morzsák vagy éppen semmi, hanem figyelni, tekintettel kéne lenni azokra is, akik "elbújnak", a gyerekekre, a jövő generációira. Hogy ne csak hangzatos szólamokban legyenek ők a "legfontosabbak", legyenek a "lista" elején, hanem tettekben is, önáldozattal is.

.

.






Ne. Szállj. Ki!





Sokszor mondja az ember, hogy valamelyik mozi újraforgatása felesleges, de eddig – amivel én találkoztam – mindig volt a remake-nek valami olyan tulajdonsága, összetevője, amire rá lehetett fogni, hogy újdonságot, új megközelítést vitt az eredeti történetbe. Persze voltak jobb és kevésbé jobb próbálkozások, számomra pl. a Holtpont bármilyen szentségtörésnek tűnt, egészen jól sikerült – ellentétben mondjuk az Egyenesen áttal, ami katasztrofális lett, de a Ne. Szállj. Ki! (anyám, ezt a címet…) esetében egyszerűen nem tudom megmondani, hogy erre mi szükség volt. Hangzatos szavak, de tényleg igaz erre a filmre, hogy a világ legfeleslegesebb alkotása: a 2015-ös spanyol El Desconocido című zseniális thrillert sikerült a németeknek 2018-ban (!!!!) úgy újraforgatni, hogy szinte-szóról szóra, betűről-betűre megismételték az eredeti alapanyagot, ami minimális változtatást eszközöltek rajta, annak vagy semmi jelentősége nincs (BMW helyett Mercedes), vagy inkább csak ront az összképen.

Karl (Wotan Wilke Möhring) sikeres ember, egy ingatlan-befekető cég egyik fejese, akivel egy repülőn ismerkedünk meg, épp hazafelé tart a családjához. Ez amúgy újdonság az eredetihez képest, ott rögtön belecsaptak a lecsóba, itt próbálták icipicit megkavarni a családi szálakat azzal, hogy Karl még ajándékot is vesz feleségének a másnapi házassági évfordulójukra. Tök fölösleges az egész jelenet, ettől még nem lesznek az elkövetkezendő események hatásosabbak – talán csak a feleségéhez fűződő kapcsolata nyer kicsit árnyaltabb értelmet. Másnap reggel aztán a szokásos reggeli rumliban, mikor is az eredeti elképzelésekkel ellentétben mégis csak ő viszi a gyerekeket az iskolába, feltűnik neki ugyan, hogy a Merci ajtajai nyitva vannak, de egy rosszalló pillantást leszámítva nem foglalkozik vele… pechére, mert kezdődik az őrület. Elindulnak, azonban pár kilométer megtétele után megszólal a telefonja, és egy ismeretlen közli vele, hogy ha nem szerez neki sok-sok pénzt, akkor fel fog robbanni a kocsi – vele és a gyerekeivel együtt. Sőt, ha kiszáll, vagy ha egyáltalán megemeli a fenekét akkor is, ugyanis az ülések alatt súlyérzékelős bombák vannak, ami akkor aktivizálódtak, mikor beültek a kocsiba. Persze felvetődhet a kérdés (és igazából felvetődhetett volna a spanyol film esetében is), hogy hogyan is sikerülhetett valakinek az éj leple alatt, a lakás előtt álló autóba észrevétlenül mindezt beépíteni, de ezt a kérdést szerintem el lehet engedni: maga a fenyegetés ténye, annak hangulata elsöpör minden, logika után vágyó gondolatot.

Szóval – ahogy amúgy ezt a kérdést már feltettem 4 évvel ezelőtt is – te, kedves néző, mit tennél, ha ülsz az autóban, épp elfoglalva a napi gondjaiddal, s közben felhív valaki, hogy ha nem szerzel neki 468.000 eurót, levegőbe repülsz? Persze, először nem hiszed el, elküldöd a picsába, de aztán mikor megnézed menet közben, hogy tényleg van-e bomba a valagad alatt (és bizony van), akkor rögtön pánikba esel… és minden követ meg is mozgatsz, hogy megszerezd a lóvét, még nyilvánvaló szabálytalanságok ellenére is. Az meg megint csak nehezíti a dolgokat, hogy ugye nem vagy jóban az asszonnyal (bár ebben a filmben inkább az asszony nincs jóban veled), de mégiscsak őt kell megkérni, hogy menjen el a bankba, vegye le az összes pénzeteket a számláról, vigye egy bizonyos helyre – úgy, hogy igazából nem is mondhatod el, miért. Vagy ha el is mondod, hogy érteted meg vele, hogy ne szóljon a zsaruknak?? A hátsó ülésen meg ott egy tini lány megy egy kisebb fiú, akik aztán az égvilágon semmit nem értenek az egészből, max azt, hogy anyu meg apu megint veszekszik…

És hogy még hatásosabb legyen, a robbantással fenyegetőző ismeretlen telefonáló tart ez kis erődemonstrációt, amitől hirtelen (szó szerint is) véresen komollyá válik a helyzet. Meg persze előbb-utóbb a rendőrség is felfigyel a városban ész nélkül közlekedő, motorost (itt nagymotor) felborító Mercedesre, s persze, hogy előbb-utóbb útját is állja. A feszültség tetőfokára hág, hisz a mesteri kavarásnak hála, a rendőrség simán nem hisz Karlnak, simán úgy tekint rá, mint egy bekattant apukára, aki a feleségét akarja lehúzni a gyerekes fenyegetéssel. Szerencsére feltűnik a kialakult helyzet miatt kihívott tűzszerész, aki először még csak hisz Karlnak, majd meg is próbál neki segíteni – hiába. A robbantó mintha egy lépéssel előttük járna, s hiába tudtam már, mi fog történni, még most is hatásos volt a testvér szerepe, no meg most is brutálisan jól nézett ki az ajtó leszerelés. Az itt Josefine-nek hívott lány karaktere most is tök jó – úgy néz ki, ez hálás szerep tiniknek –, s most kicsit máshogy alakul az üléscsere (talán jobban rájátszott ez a forgatókönyv Karl vélt bűnösségére általa is), viszont a térről továbbhaladás nekem kevésbé tetszett. Kevésbé volt ösztönös, az össze-vissza autókázásra épített akciójelenet nem igazán illett az addigi zsigeri feszültséghez. Mindegy, a filmnek a vízparton van vége itt is, ahol megismerjük a robbantó valódi motivációját, s ahol a végére ez a film is tisztába teszi Karl szerepét – sőt ugyanúgy megváltást és feloldozást is kínál neki. Megmondom őszintén, sem négy éve, sem a  Ne. Szállj. Ki! mostani nézésekor nem is figyeltem, hogy miért és hogyan lett kihasználva az ütközés, csak miután tegnap (alig 12 órával a német film után) újranéztem a spanyol alapanyagot, akkor döbbentem rá, miért is választotta Carlos/Karl azt, amit választott. A légzsák miatt…

Mert igen, újranéztem. Egyszerűen nem értettem, mi szükség volt erre, nagyon kíváncsi voltam, mit változtattak, és a változás érdemben hozzátett-e bármit a sztorihoz… nos, a válaszom az, hogy nem. Az elején ugye van a repülős, ajándékozós jelenet, ami plusz, aztán itt nem robogós a csaj barátja, hanem nagymotoros. Más Karl munkaköre és az esemény, ami ezt kiváltotta, az is más (erről kicsit később), valamint a legvége más kicsit: mintha a német igényekhez, társadalmi elvárásokhoz igazították volna az egészet – az itt kinyíló ajtó nem ugyanaz, mint az El Desconocidoban. De ezeket leszámítva jelenetről-jelentre ugyanaz minden, még talán a dialógus is, semmit nem németesítettek rajta (nem úgy, mint az itt nagy sikert arató Teljesen idegenek aktuális feldolgozásai, ugye), még a BMW Mercedesre cserélése sem egészen érthető. Kicsit más a vizes robbanás, no meg a már említett finálé – aztán kb ennyi. Apropó, finálé. A legfurább különbség – s egyben ami az egyik valós negatívum a kép egészét tekintve – az a robbantó háttértörténete. A spanyol filmben ugye Carlos bankár volt, s az akkori események tükrében a hamis befektetések, az abban csődbe ment szereplő halála sokkal inkább életszerű volt, önmagában az sokkal jobb és több társadalomkritikát tartalmazott. Sőt, akkor az volt a film egyik igazi erőssége, hogy az őrületnek valós és hiteles háttere volt, a nézőnek rögtön eszébe jutott a pár évvel azelőtti bankválság és a tönkretett életek millióinak sorsa. Itt viszont – úgy látszik, már 2018-ban is messze volt 2008 – kitaláltak egy építkezéses, kilakoltatásos sztorit az események mögé, ami finoman szólva is kicsit gyengén áll meg a lábán. Legalábbis én nehezebben hiszem el, hogy Németországban ez a háttér, ami itt fel van vezetve, megtörténhet – mint azt, hogy Spanyolországban valaki öngyilkos lesz, mert anyagilag tönkrement.

Sajnos ezekből az is következik, hogy a Ne. Szállj. Ki! nem csak egy Luis Tosarral kevesebb az El Desconocidonál – pedig önmagában ez is elég indok lenne a gyengébb értékelésre. A gyengébb motiváció, a színészek hisztérikusabb játéka (vonatkozik ez Karlra, a feleségére, a lányára, de a rendőrfőnökre is, helyenként kifejezetten idegesítő volt), az egész film feleslegességének érzése rátelepszik az emberre, s hiába lát amúgy egy qrva jó mozit, óhatatlanul alulértékeli az eredetivel szemben. Azt ugyanakkor nem kétlem, hogy aki először kerül ezzel kapcsolatba, az el fog tőle ájulni: zseniális thriller, izgalmas, fordulatos, hiteles film, valószínűleg sok ezer embernek meghatározó élmény – s sokkal könnyebben elérhető és nézhető, mint az El Desconocido. Talán amúgy pont azért forgatták újra, hogy a német piac és a nagyobb közönség is megismerhesse ezt a történetet (korrekt módon a nyitó képsorokon megemlítik az El Desconocidot is), mert maga a forgatókönyv bőven megérdemli…mármint az eredeti. Kíváncsi vagyok, Hollywood rácsap-e, vagy esetleg ebből is Teljesen idegeneket csinálnak, Peugeot-val, KIA-val, Toyotaval…

A film önmagában zseniális, aki először nézi, annak bátran ajánlom, ha el tudnék vonatkoztatni a spanyol remekműtől, akár 85%-ot adnék neki. De én nem tudok… így, összehasonlítva






70%


.

R2-D2 írta:

.
Ne. Szállj. Ki!

Sajnos ezekből az is következik, hogy a Ne. Szállj. Ki! nem csak egy Luis Tosarral kevesebb az El Desconocidonál – pedig önmagában ez is elég indok lenne a gyengébb értékelésre. A gyengébb motiváció, a színészek hisztérikusabb játéka (vonatkozik ez Karlra, a feleségére, a lányára, de a rendőrfőnökre is, helyenként kifejezetten idegesítő volt), az egész film feleslegességének érzése rátelepszik az emberre, s hiába lát amúgy egy qrva jó mozit, óhatatlanul alulértékeli az eredetivel szemben. Azt ugyanakkor nem kétlem, hogy aki először kerül ezzel kapcsolatba, az el fog tőle ájulni: zseniális thriller, izgalmas, fordulatos, hiteles film, valószínűleg sok ezer embernek meghatározó élmény – s sokkal könnyebben elérhető és nézhető, mint az El Desconocido. Talán amúgy pont azért forgatták újra, hogy a német piac és a nagyobb közönség is megismerhesse ezt a történetet (korrekt módon a nyitó képsorokon megemlítik az El Desconocidot is), mert maga a forgatókönyv bőven megérdemli…mármint az eredeti. Kíváncsi vagyok, Hollywood rácsap-e, vagy esetleg ebből is Teljesen idegeneket csinálnak, Peugeot-val, KIA-val, Toyotaval…

70%

Kerestem, de csak az amerikai remake-ről írnak, amiben Liam Neesonnak szánták a főszerepet   ... arról is utoljára 2017-ben, szóval nem hiszem, hogy lesz belőle valami.

Nem igazán lelkesítettél be, mert hát a Teljesen idegenekben is a különbözőségek voltak érdekesek, hogy nem igazán volt közöttük sima remake, hanem mindegyik egy kicsit más akart lenni. Ott mondjuk erre bőven volt is lehetőség a drámai helyzet sokszínűsége miatt, míg itt a thrillerként elég kötött a történet. Ha eszembe is jutna megnézni, akkor is inkább elővenném helyette a spanyolt.

.

R2-D2 írta:

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Sok más inspirációt is rá lehetne húzni egyébként a filmre, de tovább feleslegesnek tartom még ezekkel is belerúgni: végeredmény ezek nélkül is felemás. Maga az időhurok és a mutánsok az időhurokban minden perce kincs, viszont a film eleje kínosan unalmas, a vége meg kínosan gyermeteg. Kár érte, mert ezek miatt erősen középszer lett: nézhető, de gyorsan feledésbe merülő alkotás. Még a meséhez képest is túl sok ökörség tarkítja, ami néha rendesen ki tud zökkenteni az élvezetéből.

Na jó, az időhurok miatt valószínűleg megnézem még egyszer-kétszer, de az elejét simán kihagyom.

75%

Kb. ugyanezt írtam volna róla, annyit kivéve, hogy a hajó kiemelése ugyan baromság, de én nagyon szeretem ezeket a hatalmas tengerjárókat, így ezzel együtt is bírtam azt a jelenetet.

Amúgy az eleje tényleg iszonyat túl van nyújtva (főleg, hogy a szülőknek nem is volt különösebb jelentősége, a reppelő kreténekről nem is beszélve), és amennyire érdekes ez a lassan feltárulkozó árvaházi X-Men, akkora tortadobálós burleszk a végén a küzdelem a vidámparkban, amin Samuel L. Jackson poénjai csak tovább rontanak. Persze ő van annyira erős személyiség, hogy minden szerepet magára formál, nem is vele lenne baj, de abszolút nem tudja megtestesíteni azt a fenyegetést, amit kéne neki az egyébként játékossága ellenére is fenyegető világban. Sokkal több lehetőség lett volna benne, mint amennyit Burton kihozott belőle, például kifejezetten sajnáltam, hogy a "halott" Victorral nem foglalkoztak többet, és a végén is azt vártam, hogy benne hagyják egy folytatás lehetőségét.

7/10
.

Niwrok írta:

Ne. Szállj. Ki!


Nem igazán lelkesítettél be, mert hát a Teljesen idegenekben is a különbözőségek voltak érdekesek, hogy nem igazán volt közöttük sima remake, hanem mindegyik egy kicsit más akart lenni. Ott mondjuk erre bőven volt is lehetőség a drámai helyzet sokszínűsége miatt, míg itt a thrillerként elég kötött a történet. Ha eszembe is jutna megnézni, akkor is inkább elővenném helyette a spanyolt.

.

Nem is gondoltam, hogy belelkesedsz hacsak úgy nem mint én, hogy újranéztem a spanyolt. Azt megéri!

Nem, csak a barátom barátnője először látta a sztorit és tök bejött neki. Szóval, lehet, hogy jó ám ez - másnak, aki még nem találkozott ezzel korábban.

Niwrok írta:

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Kb. ugyanezt írtam volna róla, annyit kivéve, hogy a hajó kiemelése ugyan baromság, de én nagyon szeretem ezeket a hatalmas tengerjárókat, így ezzel együtt is bírtam azt a jelenetet.

Sokkal több lehetőség lett volna benne, mint amennyit Burton kihozott belőle, például kifejezetten sajnáltam, hogy a "halott" Victorral nem foglalkoztak többet, és a végén is azt vártam, hogy benne hagyják egy folytatás lehetőségét.

7/10
.

Jé, ezt nem is tudtam, hogy még nem láttad. Én még nem néztem újra, de valamikor megteszem. Tudod, az időutazás miatt.

S ha már időutazás, oké volt a csúcs, a Dark, de mostanában nincs más??


.

Niwrok írta:

El Hoyo / The Platform

A gyerek szerintem azért lesz jelkép, azt fejezi ki szerintem a rendező ezzel, hogy nem csak azt kéne nézni, hogy most kinek jutnak csak morzsák vagy éppen semmi, hanem figyelni, tekintettel kéne lenni azokra is, akik "elbújnak", a gyerekekre, a jövő generációira. Hogy ne csak hangzatos szólamokban legyenek ők a "legfontosabbak", legyenek a "lista" elején, hanem tettekben is, önáldozattal is.

.

Hát, én kétlem, hogy ezt fönn a szakácsok megértenék - de még az Adminisztráción sem. A süti jobb üzenet lett volna... egyébként, a gyerek hogy maradhatott ott életben?

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

El Hoyo / The Platform

A gyerek szerintem azért lesz jelkép, azt fejezi ki szerintem a rendező ezzel, hogy nem csak azt kéne nézni, hogy most kinek jutnak csak morzsák vagy éppen semmi, hanem figyelni, tekintettel kéne lenni azokra is, akik "elbújnak", a gyerekekre, a jövő generációira. Hogy ne csak hangzatos szólamokban legyenek ők a "legfontosabbak", legyenek a "lista" elején, hanem tettekben is, önáldozattal is.

.

Hát, én kétlem, hogy ezt fönn a  szakácsok megértenék - de még az Adminisztráción sem. A süti jobb üzenet lett volna... egyébként, a gyerek hogy maradhatott ott életben?

.

Ezt nem is a szakácsoknak kell megérteni, hanem a nézőnek, már ha jól értelmeztem a rendezői szándékot . Ugyanide kapcsolódik a kérdésedre is a válasz: sehogy. Az egész csak szimbolikusan értelmezhető.

.

R2-D2 írta:

A mások élete

Érdekes… nincs különösebb bajom a német filmekkel, a német nyelvvel meg aztán végképp semmi, mégis oly ritkán veszem rá magam, hogy német filmet nézzek. Pedig sokszor igazi kincsekre lehet bukkanni ezen a nyelvterületen is.

Eszméletlen jó korrajz ez a mozi. Bár nem hazánkban játszódik – de van magyar vonatkozása is -, akár rólunk is szólhatna. Egy olyan korszakot jelenít meg, amiben a szólásszabadság csak a nyugatnémet híradókból volt ismert, a párt és Honecker állt mindenek felett, ahol a másképp gondolkodók államellenesnek számítottak. Tényleg volt ilyen világ, én éltem is benn, e tekintetben a film visszarepített gyerekkoromba. A szocializmus sivársága, a központilag meghatározott egyen cuccok, a mesterségesen fenntartott viszonylagos jólét időszaka volt ez, amit csak gyengén árnyékolt be - mert elhallgatták - a rengeteg öngyilkosság.

A karakterek szenzációsak, ráadásul azt is sikerült elérnie az alkotóknak, hogy az ember képes legyen azonosulni egy ügynökkel (kvázi a rosszal).

A "Maradj otthon!" kiváló ürügy megtenni dolgokat, amiket eddig is akármikor megtehettünk volna ...

Olyan, lett mint vártam, azaz nagyon jó... ez is volt évekig a veszte . A korrajz remek volt, az akkori világ kellékei közül sok visszaköszönt, de még inkább a lassúsága, hogy nem volt minden annyira magától értetődő... de a fenyegetése is. Az, hogy ha éppen rosszkor rossz helyre néztél, akkor lehet, hogy másnap a fiad el lett tanácsolva az egyetemről, ha rossz helyen rossz viccet mondtál el, akkor meg másnap el lettél ásva a postázóban harminc évre... és ha éppen téged vagy a szerelmed kívánta meg valamelyik kéjenc pártfunkci, akkor a nyakadba lett ültetve a titkosszolgálat, persze szigorúan csak a szocializmus dicsőségére.

De még érdekesebb volt, ahogy a négy-öt szereplő jellemrajza épült, ahogy folyamatosan hatottak egymásra, mindezt nagyon finom eszközökkel, utalásokkal, félmondatokkal. Még ha az írások, vélemények többsége el is intézi annyival, hogy ez Wiesler drámája, aki feladja az elveit, azért segít az írónak, de van itt annyi réteg, hogy igazából nehéz eldönteni, a szabadság eszmeisége az, ami ennyire lenyűgözi, vagy csak egy szerelmi négyszögről beszélhetünk az ideológiai-politikai térben, vagy esetleg Wiesler felismerte a rendszer korruptságát, és ez ellen lázadt a saját eszközeivel. És mindez egyéni szinten is kiválóan működik, a megalkuvó, de elvben és szellemi közösségében, barátaiban rendszerellenség íróval, a biztonságért és a népszerűségért a prostituálódásra is hajlandó színésznővel (aminek bőven van aktuális áthallása is a #metoo-val), vagy az ügynökkel, aki ha általában segítve is, de gyakorlatilag bábmestert játszik a lakásban levőkkel (akiknél külön bizarr, ahogy például a lehallgató füle hallatára győzködik egymást arról, hogy a lakás "tiszta"), és mindez az enyhe humort sem nélkülözi (gondolva itt Wiesler munkatársára, aki szegénykém teljesen fogalmatlan volt erre a munkára ("Nem értettem, mit beszélnek meg, de szerintem azt, hogy a kisasszony jobban oda fog figyelni a háztartásra" ).


8,5/10
.

Niwrok írta:

A mások élete    


A "Maradj otthon!" kiváló ürügy megtenni dolgokat, amiket eddig is akármikor megtehettünk volna ...

Olyan, lett mint vártam, azaz nagyon jó... ez is volt évekig a veszte . A korrajz remek volt, az akkori világ kellékei közül sok visszaköszönt, de még inkább a lassúsága, hogy nem volt minden annyira magától értetődő... de a fenyegetése is. Az, hogy ha éppen rosszkor rossz helyre néztél, akkor lehet, hogy másnap a fiad el lett tanácsolva az egyetemről, ha rossz helyen rossz viccet mondtál el, akkor meg másnap el lettél ásva a postázóban harminc évre... és ha éppen téged vagy a szerelmed kívánta meg valamelyik kéjenc pártfunkci, akkor a nyakadba lett ültetve a titkosszolgálat, persze szigorúan csak a szocializmus dicsőségére.

De még érdekesebb volt, ahogy a négy-öt szereplő jellemrajza épült, ahogy folyamatosan hatottak egymásra, mindezt nagyon finom eszközökkel, utalásokkal, félmondatokkal. Még ha az írások, vélemények többsége el is intézi annyival, hogy ez Wiesler drámája, aki feladja az elveit, azért segít az írónak, de van itt annyi réteg, hogy igazából nehéz eldönteni, a szabadság eszmeisége az, ami ennyire lenyűgözi, vagy csak egy szerelmi négyszögről beszélhetünk az ideológiai-politikai térben, vagy esetleg Wiesler felismerte a rendszer korruptságát, és ez ellen lázadt a saját eszközeivel. És mindez egyéni szinten is kiválóan működik, a megalkuvó, de elvben és szellemi közösségében, barátaiban rendszerellenség íróval, a biztonságért és a népszerűségért a prostituálódásra is hajlandó színésznővel (aminek bőven van aktuális áthallása is a #metoo-val), vagy az ügynökkel, aki ha általában segítve is, de gyakorlatilag bábmestert játszik a lakásban levőkkel (akiknél külön bizarr, ahogy például a lehallgató füle hallatára győzködik egymást arról, hogy a lakás "tiszta"), és mindez az enyhe humort sem nélkülözi (gondolva itt Wiesler munkatársára, aki szegénykém teljesen fogalmatlan volt erre a munkára ("Nem értettem, mit beszélnek meg, de szerintem azt, hogy a kisasszony jobban oda fog figyelni a háztartásra" ).


8,5/10
.

Juhé!!!

Ugye, én mondtam!

Örülök, hogy tetszett, jó régi adósságod volt ez...

Egy icipicit most ilyen a világ, lassabb, csendesebb... lehet, hogy nem is olyan rossz. már persze ha minden egyéb negatív hatást el tudunk felejteni (nem tudunk )...

.

.





Elveszett lányok






A Long Islandi (nem mellesleg a sziget a new yorkiak kedvenc üdülőhelye) sorozatgyilkos – ahogy akkor, és azóta is az amerikai köztudatban szerepel – a gyanú szerint 10 és 18 darab fiatal nőt ölt meg közel negyed évszázad alatt. Áldozatai szinte kivétel nélkül call girlök, illetve szexmunkások, escort lányok voltak, akik valamennyien a Craiglist nevű oldalon hirdették magukat és szerezték üzletfeleiket. Lehet, hogy ez a kulcsa az esetnek, vagyis a gyilkos itt szemelte ki áldozatait – Long Island lakói (kerülve talán a hely demonizálását) ezért Craiglist sorozatgyilkosnak, Craiglist Ripper-nek keresztelték el az ismeretlen gyilkost. Igen, ismeretlen, mert a gyilkos azóta sincs meg, volt néhány gyanúsított és némi nyomozás, de eredmény nincs: akárki is tette ezt, úgy néz ki, még nem nyerte el méltó büntetését. Viszont ha egyszer majd elfogják, újabb alapanyag lesz Hollywoodnak, az biztos…

Az Elveszett lányok azonban nem elsősorban ennek a gyilkosság sorozatnak a feldolgozása. Érinti ugyan ezt, aktív mozgatója az eseményeknek, de csak hátteret biztosít egy anya nyomozásához, aki megelégelve a rendőrök töketlenkedését és érdektelenségét – hisz az áldozatok nem igazán voltak „megbecsült” polgárai az Államoknak –, maga indul elveszett lánya után. Shannan Gilbert, a 24 éves lány 2010. május 10-én tűnt el, miután a zárt közösségnek számító Oak Beach-i telepre ment „dolgozni”: valaki, valami elől még menekült, fel is hívta a 911-et, de mire a rendőrség megérkezett, nyoma veszett. Érdekes egyébként a film egyik jelenete ehhez kapcsolódóan: a lány hűlt helyéhez 50 perc alatt értek ki a zsaruk (drogos kurvához minek sietni, ugye), míg egy másik szituban 10 perc alatt ott voltak. Eltűnésével mi pedig úgy kerülünk kapcsolatba, hogy megismerjük anyját, Mari Gilbertet (Amy Ryan), aki hiába várja haza lányát egy eseményre, s testvéreit, Sherre-t (Thomasin McKenzie – a Jojo zsidó kislánya) és Sarra-t (Oona Laurence ), akik meglehetősen fura kapcsolatban vannak anyjukkal… aki mindennek tűnik, csak nem jó anyának. Sarra ráadásul láthatóan beteg, pszichés gondjai vannak – sajnos a mozi amúgy pont addig a pontig nem megy el, amikor is ez majd igazán komoly szerepet kap a család történetében. A felskiccelt háttér egyébként elmehetne egy jó kis családi drámába is, apuka sehol, más filmben ki lehetett volna fejteni, miért lettek a lányok olyanok, amilyenek – no meg hogy valójában Shannan miért is lépett le otthonról.

Ad ezekre majd némi választ a mozi, de én az első perctől kezdve azt érzetem, hogy ez nem igazán volt fontos a rendezőnő számára, mintha nem is titkoltan próbálta volna szebb, jobb színben feltüntetni az anyát, Marit: szinte kizárólag arra már-már mániákus nyomozásra (és a rendőrségre) koncentrál, amit a nő eltűnt lánya után indított. Az Elveszett lányok így egy erősen dokumentarista jellegű – ebből kifolyólag kifejezetten érzelemmentes – thriller lett (vagy inkább próbált lenni), amiben fontosabb az, hogy főleg a hatóságok részéről ki mit, miért csinált vagy nem csinált a lány eltűnése ügyében, mintsem mélyrehatóan foglakozott volna annak érzelmi, családi hátterével… mert, így belegondolva, Gilbert apuról egyetlen szó nem esett. Mari ugyanis szisztematikusan kideríti, hol élt a lánya és kivel milyen kapcsolatba került, rendőröket megszégyenítő módon találja meg lánya pasiját, majd sofőrjét, sőt megszerzi a telefonszámokat, gyakorlatilag mindent. Kicsit fura volt nézni mindezt a sikert, amit tulajdonképp zökkenőmentesen, két kislánnyal az oldalán elér: számomra olyan sterilnek, tényszerűnek, egyúttal kissé hihetetlennek tűnt minden. Elmegyek, megkérdezem, megmondják, megyek tovább… az már más kérdés, hogy az égvilágon semmire nem jut, s hiába hangzik el többször a moziban, hogy nem tudni és remélni talán rosszabb, mint tudni és gyászolni, nekem ez az érzelmi megnyilvánulás nem igazán jött át.

2010 decemberében aztán egy rendőr járőr megáll, mert a kutyájának kakálni kell, így a film szerint véletlenszerűen megtalálják az első négy áldozatot – hogy ez tényleg így volt-e, nem tudom: állítólag pont Mari feltűnése és nyomozása miatt kezdtek el kutatni a környék megcsappant escort lányai után, mindenesetre először úgy nézett ki a dolog, hogy Shannan is áldozat lehetett az ügyben. Azonban „csak” négy másik áldozatot találnak a mocsaras vidéken, Mira pedig új motivációt kap, ráadásul az áldozatok hozzátartozóival egyfajta tipikus amerikai kibeszélő csoportot alakít. No, gondolhatjátok, ez nekem mennyire jött be… az érdekes volt amúgy, ki hogyan élte meg lány, testvére elvesztését úgy, hogy Mira-t leszámítva mintha mindenki tudta volna, mivel foglalkozott az áldozat. Persze Mira is tudta, de valahogy ez is úgy el volt sumákolva a filmben, mintha neki nem is lett volna olyan nagy szerepe és felelőssége ebben. S majd mikor a középső lánya ezzel szembesíti, még akkor sem helyezi a forgatókönyv az anya vállára a terhet, még akkor is csupán a mániákus nyomozásban láttatja az asszony feloldozásának lehetőségét. Mira kapcsolatba kerül a nyugdíjazás előtt álló Richard nyomozóval (az általam kedvelt Gabriel Byrne), aki már rég maga is belesüppedt a rendőrség közönyébe, de valamiért mintha úgy érezné, segítenie kell a nőnek – ez is egy érdekes, kibontásra méltó szál lett volna a sztoriban, de ez is elhalványul Mira mellett.

Nézi az ember a filmet, de egész végig azt érzi magában, hogy ez így nincs rendben. Szinte egyáltalán nincs mélysége senkinek és semminek, a lányok anyjukhoz és egymáshoz való viszonya csupán pár dialógusba van sűrítve. Shannan lepasszolása is egy rövid monológ, talán pont azért, mert kicsit ez is idealizálva van: a lány bipoláris (ld még Claire Dennis a Homelandben) volt, Mira pedig a gyógyulás és a jobb élet reményében adta be intézetbe… nos, nézve a filmet, alapjaiban kuszálódik össze ebben a kapcsolatban minden. Nevezetesen: a lány beteg, anya lepasszolja, évente, ha találkoznak, majd anya várja haza, és amikor nem jön, felforgatja a világot érte. Súlyos karakterértékelési zavart érzek itt, ami szerintem egyértelműen a forgatókönyv és a rendezőnő hibája: nem akarta Mirát annyira rossz színben feltüntetni – viszont azt a bűntudatot meg nem sikerült átadnia a színésznek a figurán keresztül, ami azt eredményezte, hogy ilyen mániákusan (és bizony néha hiteltelenül) kövesse a nyomokat. Oké, azt értem, hogy most egy női rendező heroikus női küzdelemről szóló mozija picit prioritást élvez – de hát nem biztos, hogy mindenki alkalmas is erre a feladatra. Illett volna valódi érzelmekkel, valódi, kiszínezett drámai hátteret is írni a valós események köré, amiben a néző az áldozatokkal is éppúgy tud lenni, mint az eseményeket betegesen összerakni kívánó anyával. Rettentően sótlan minden, semmi nincs kifejtve, dramatizálva igazán.

A másik, ami ugye a film központi gondolata és témája, az a rendőrség tehetetlensége és érdektelensége, az ügyhöz való hozzáállása… lenne. Az az üzenet ugyan átjön, hogy a világon senkit nem érdekel, ha eltűnik pár qrva a közösségből, de én ennek a szálnak a mélységeit sem éreztem át igazán. Mintha olyan nagyon nem is mert volna beszólni a film a hatóságoknak – ennél ez a téma sokkal hisztérikusabb, hatásosabb (és igen, hatásvadászosabb) megközelítést érdemelne. Ugyanúgy,a  gyanúsítottakat sem kezeli megfelelően – az oké, hogy bizonyítékok és ítéletek hiányában nem vádolhat meg senkit, legalábbis senki konkrét személyt, de ha már egyszer beépíti a paranoiás és összeesküvés elméletek gyártó karaktert a történetbe, ráadásul Mirának (itt is és a valóságban is) konkrét elképzelése van az eseményekről, talán kissé tovább mehetett volna a film e téren is holmi udvariaskodásnál. Egyszerűen úgy érzem, hogy Liz Garbus (aki amúgy szimpatikus, meg minden) első játékfilmjében nem volt képes elhagyni dokumentarista múltját és látásmódját, s nem volt képes/ nem akarta használni azt a színes hollywoodi érzelmi palettát, ami igazán élvezhetővé és hatásossá tehette volna az Elveszett lányokat.

Mert így sem szegény elveszett és megölt lányok, sem a jónak lenni akaró anya, sem az érdektelennek tűnő rendőrség, sem pedig a fura orvos nem váltott ki belőlem érzelmeket. Ez hozzáértő kezekben, ízlésesen dramatizálva és felturbózva egy tök jó kis thriller lehetett volna.




65%



.

R2-D2 írta:

.
Elveszett lányok

Illett volna valódi érzelmekkel, valódi, kiszínezett drámai hátteret is írni a valós események köré, amiben a néző az áldozatokkal is éppúgy tud lenni, mint az eseményeket betegesen összerakni kívánó anyával. Rettentően sótlan minden, semmi nincs kifejtve, dramatizálva igazán. A másik, ami ugye a film központi gondolata és témája, az a rendőrség tehetetlensége és érdektelensége, az ügyhöz való hozzáállása… lenne. Mintha olyan nagyon nem is mert volna beszólni a film a hatóságoknak – ennél ez a téma sokkal hisztérikusabb, hatásosabb (és igen, hatásvadászosabb) megközelítést érdemelne. Mert így sem szegény elveszett és megölt lányok, sem a jónak lenni akaró anya, sem az érdektelennek tűnő rendőrség, sem pedig a fura orvos nem váltott ki belőlem érzelmeket. Ez hozzáértő kezekben, ízlésesen dramatizálva és felturbózva egy tök jó kis thriller lehetett volna.

65%

Majdnem ezt néztem meg ma este... de így lehet, hogy találok majd jobbat. Ha igazán sem a lezárás nélküli sztoriban, sem a karakterekben nem erős a film, akkor baj van... pedig akár az egyik, akár a másik elég lehetett volna...

.