Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
HomeCalendarGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 R2-D2 írásai 3.0

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 21 ... 38, 39, 40
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 4023
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Kártyavár S6   Kedd Dec. 04, 2018 8:34 pm

.





Kártyavár S6




Az a helyzet, hogy ha akarnám, sem tudnám elkerülni azon elmélkedést, miszerint, Mi lett volna, ha… ha Kevin Spaceyről nem derülnek ki mindazok a dolgok, amik ugye pont a hatodik évad előtt robbantak ki, és amik azt eredményezték, hogy a készítők kitették a sorozatból. Képtelenség nem gondolni rá, hogy teljesen más évadot kaptunk volna, ha Francis Underwood karaktere marad a történetben, egészen biztos, hogy egy teljesen más hangulatú és dramaturgiájú Kártyavár köszönt volna vissza a képernyőn ebben az esetben: ennek az évadnak szinte minden percéről süt, hogy Spacey kvázi kibaszott az alkotókkal botrányával, és hogy egyáltalán nem így képzelték az egészet. Nem lehet nem észrevenni azt a dühöt, azt a rengeteg ártalmatlannak tűnő, de hangsúlyos kiszólást, amit Francis (és általa Spacey) kap az évadban, azt, hogy kénytelenek voltak egy totál más finálét (?) kreálni az Underwood házaspár sztorijának. Mert oké, hogy Claire nekem is teljesen egyenértékű „gonosz” volt eddig is, sőt, kettőjük közül ő volt a „kegyetlenebb” és manipulatívabb, de valahogy úgy éreztem, a kétpólusú hatalomvágy egyik pólusának elvesztésével bizony picit csonka lett ez az évad. Csonka… igen, mert még a szokásos 13 részes hosszt sem tudták kitölteni nélküle, a mindösszesen 8 epizódos évad végére ráadásul egy olyan finálét csaptak össze, amitől rendesen felment a vérnyomásom.

Az alapfelállás az, hogy Kevin Spacey ugye egy erőszakos zaklató a valóságban (ilyenkor lehet elgondolkodni azon, mennyire is önmagát adta eddig a sorozatban) – ezért Francis Underwoodnak meg kellett halnia. Szerintem egyébként amúgy is meg kellett volna (egyszerűen egy ilyen produkció nem engedheti meg, hogy egy többszörös gyilkost a történet végén életben hagyjon, legalizálva ezzel némiképp a bűnt), de itt eleve úgy indulunk, hogy Claire már özvegy. Az előző évad után ugye ő az USA elnökasszonya, a Kártyavár pedig Francis nélkül az ő egyszemélyes Canossa járásává alakul: szegényemnek nem elég, hogy nőként el kell fogadtatnia magát a világgal és az amerikai hatalom háttérben megbúvó irányítóival, de kénytelen valahogy megszabadulni férje véres örökségétől és a szekrényből időnként kidőlő csontvázaktól is. Ez egész jó kis alapot ad az évadnak, mi nézők azonban tudjuk, hogy hiába is állítja, hogy semmiről nem tudott korábban, vastagon sáros minden korábbi gyilkosságban és törvénytelenségben. Francis öröksége azonban csak az egyik (remek) összetevője a motivációknak, amibe erősen beleszőtték Spacey valós életbeli kritikáját, a #meetoo mozgalmat, de ugyanolyan hangsúlyos a napi élet másik meghatározó gondolatisága, a női egyenjogúság kérdése is. A Kártyavár (egyébként ahogy a Homeland is) mindig is híres volt arról, hogy érzékenyen reagál az aktuálpolitikára, társadalmi problémákra – azonban ezt eddig szinte kizárólag a hatalmi, politikai viszonyrendszerek keretein belül tette, s talán most először lépett egy szintet azzal az egész, hogy beemel egyéb fontos társadalmi kérdéseket is…

Szóval Claire az elnök, Francis halott, és előkerül a semmiből egy gazdag család, akinek feltett szándéka, hogy Francis hiányában megbuktassák Clairet. Az évad első felében kialakuló hatalmi játszma Claire és a Shepard család között a sorozat legjobb perceit idézi: a titkok kiderítése és bevetése (külön kiemelve az abortuszos témát), az egész konspirációs vonal nekem iszonyat bejött. Fura, vagy nem – bár ezt én már évadokkal korábban is leírtam – a magam részéről egyértelműen az elnökasszony oldalán álltam, minden korábbi aljassága ellenére az írók elérték, hogy az ő sikeréért szurkoltam, és nagyon szorítottam, hogy a cicaharcból kialakuló pengeváltásokból ő jöjjön ki jobban. Az olyan finomságok pedig, mint a két gyerekkori barátnő (külön jók voltak a flashbackek) nagyközönség előtt széles vigyor mögé rejtett beszólásai igazán pikáns ízt kölcsönöztek a történetnek. Kb. az évad feléig nagyon jól elvoltam ezzel az egésszel, számomra ez egyértelműen Claire-ről, az ő túléléséről és pozícióban maradásáról szólt – aminek a csúcsa a női kabinet felállítása volt. Ebből az időszakból – s talán számomra az egész sorozatból – kiemelkedett a halotti toros epizód, abban, ahogy a kamera váltakozva követte a fontos szereplőket, ahogy a politikai, hatalmi manipulációkat a dialógusokon át hallgatva megismerjük, az szerintem zseniális. Ráadásul operatőri, rendezési szempontból is kiemelkedik az egész, kicsit olyan Birdmanos, Viktóriás élményem volt, mintha nem lenne benn vágás – csak váltás egyik karakterről a másikra. Iszonyat tetszett.

Aztán… aztán valahol az évad utolsó harmadára elromlott az egész. Mintha csak akkor tudták volna meg az írók, hogy rövidebb lesz ez a fejezet, mint tervezték és valami finálét kell csinálni a Kártyavárhoz – számomra kapkodó és átgondolatlan lett a sorozat. Claire húzása a babával alapban zseniális, de őszintén szólva hatásvadász és lóg a levegőben, a nagyléptű időugrások a fel- és eltűnő szereplőkkel, a már említett kiásott és visszaföldelt (?) Rachellel, a nem tudom én honnan előszedett Tommal (tényleg, hűtőház, vagy mi?), tisztogatásokkal mind azt az érzetemet erősítették, hogy csak jussunk már el az utolsó öt percig. Káosznak tűnt minden, ami történt, a korábban jól átgondolt és megírt dramaturgia ment a kukába – és innentől kezdve egyre több olyan esemény volt, ami hiteltelenné tette az eddig megismert eseményeket. Nem tudom elképzelni, hogy ezt, így, akármelyik elnök le tudná vezényelni, s bár igaz, hogy a CIA képes államérdekből sokszor sok ember elhallgattatni, ez már néha nekem is sok volt. A Shepard család szétesése után simán parkolópályára került, Doug pedig… nos, az évad eddig is egyik fő pillére, a Francishez holta után (is) betegesen ragaszkodó Doug Stamper kerül a középpontba, hogy aztán az ovális irodában részt vegyen a történelem egyik legfurább és számomra legidiótább fináléjában. Félreértés ne essék: bírtam, amit csinált, zseniális, de egyben zavaróan elmebeteg volt a függése Francistől – aminek magyarázata szerintem egészen kiválóra sikeredett –, de valahogy nem találtam a korábbi események tükrében annak a váltásnak a szükségességét, aminek következtében a Shepard családról rá helyezték a fókuszt. Nem is igazán tudtam, hányadán állok vele, de nem azért, mert olyan jól oldották meg azt a feszültségkeltő ötletet, miszerint kinek is az oldalán áll és megteszi-e azt, amit meg tervez tenni, hanem pont az ellenkezője miatt: azt éreztem, a stáb sem igazán tudja, mit akar a karakterével. Mindez pedig kiegészítve a már fentebb említett epizódjellegű, minden reális alapot nélkülöző halálokkal és eseményekkel (külön „kedvencem” a futás közben megmutatott, majd elszállított?? hulla), valamint a befejezéssel, a Kártyavár első felének, kétharmadának zsenialitását alaposan lehúzta.

Azt mondom, sok minden belefért már eddig is a Kártyavárba, ami Underwoodék mocskosságát volt hivatott érzékeltetni, de eddig valahogy mindig, mindennek volt racionális háttere. Na de ami itt a legvégén van – nos, azt nem vette be a gyomrom. Ezt szimplán hülyeség, ami az ovális irodában történik, egyszerűen baromság, hogy azt, ott, úgy következmény nélkül meg lehet úszni. A hab a tortán, ami miatt különösen mérges vagyok, hogy ez önmagában akkora cliffhanger, hogy már csak ezért jól fejbe kéne kólintani valakit – tudva, hogy nem lesz tovább, ezt, így baromság volt befejezni. Ha pedig az volt a cél, hogy ezzel fog összedőlni a Kártyavár (ami amúgy az egész sorozatnak a kvintesszenciája kellene, hogy legyen), akkor illett volna legalább a dőlés kezdetét némileg megmutatni. De nem… arra már nem futotta. Így viszont – nem csak konkrétan ettől, hanem úgy összességében az évad második felétől – meglehetősen kellemetlen élménnyel keltem föl a fotelből: hiába is volt Claire  mindig egy domináns szereplő, Francis nélkül csak egy félkarú óriás, akit talán idén még indokolatlanul meg is gyengítettek picit az írók. Mindez pedig úgy csapódott le számomra, hogy bizony a Kártyavár Francis és Claire Underwood – bocsánat, idén Hale – szimbiózisára épülő sorozat, ami egyik hiányában picit egy fércmű. Nekem annyira ugyan nincs róla rossz véleményem, mint az imdb hozzászólóinak, de hogy mind közül a leggyengébb, az biztos.




65%



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2930
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Dec. 04, 2018 9:57 pm

R2-D2 írta:

Kártyavár S6

Ennek az évadnak szinte minden percéről süt, hogy Spacey kvázi kibaszott az alkotókkal botrányával, és hogy egyáltalán nem így képzelték az egészet. Nem lehet nem észrevenni azt a dühöt, azt a rengeteg ártalmatlannak tűnő, de hangsúlyos kiszólást, amit Francis (és általa Spacey) kap az évadban, azt, hogy kénytelenek voltak egy totál más finálét (?) kreálni az Underwood házaspár sztorijának. Francis öröksége azonban csak az egyik (remek) összetevője a motivációknak, amibe erősen beleszőtték Spacey valós életbeli kritikáját, a #meetoo mozgalmat, de ugyanolyan hangsúlyos a napi élet másik meghatározó gondolatisága, a női egyenjogúság kérdése is. A Kártyavár (egyébként ahogy a Homeland is) mindig is híres volt arról, hogy érzékenyen reagál az aktuálpolitikára, társadalmi problémákra – azonban ezt eddig szinte kizárólag a hatalmi, politikai viszonyrendszerek keretein belül tette, s talán most először lépett egy szintet azzal az egész, hogy beemel egyéb fontos társadalmi kérdéseket is…

Aztán… aztán valahol az évad utolsó harmadára elromlott az egész. Mintha csak akkor tudták volna meg az írók, hogy rövidebb lesz ez a fejezet, mint tervezték és valami finálét kell csinálni a Kártyavárhoz – számomra kapkodó és átgondolatlan lett a sorozat. Claire húzása a babával alapban zseniális, de őszintén szólva hatásvadász és lóg a levegőben, a nagyléptű időugrások a fel- és eltűnő szereplőkkel, a már említett kiásott és visszaföldelt (?) Rachellel, a nem tudom én honnan előszedett Tommal (tényleg, hűtőház, vagy mi?), tisztogatásokkal mind azt az érzetemet erősítették, hogy csak jussunk már el az utolsó öt percig. Azt mondom, sok minden belefért már eddig is a Kártyavárba, ami Underwoodék mocskosságát volt hivatott érzékeltetni, de eddig valahogy mindig, mindennek volt racionális háttere. Na de ami itt a legvégén van – nos, azt nem vette be a gyomrom. Ezt szimplán hülyeség, ami az ovális irodában történik, egyszerűen baromság, hogy azt, ott, úgy következmény nélkül meg lehet úszni. A hab a tortán, ami miatt különösen mérges vagyok, hogy ez önmagában akkora cliffhanger, hogy már csak ezért jól fejbe kéne kólintani valakit – tudva, hogy nem lesz tovább, ezt, így baromság volt befejezni.


65%


Ha most is úgy volt, ahogy korábban mondtad, hogy a megnézésig csak felszínesen olvastál bele az írásomba, akkor nagyon örülök, hogy a "Kevin Spacey-t küldjük el a picsába!" projektet mind a ketten ilyen hangsúlyosnak éreztük. Mert ha csak én láttam volna oda a kiszólásokat, akkor még lehetne, hogy túlgondolom, de így -megerősítéssel- én is magabiztosabban állok bele ebbe a véleménybe.

Ezért mondtam azt, hogy ez az évad nem is csak hogy nem az, ami Spacey botránya és kirúgása nélkül lehetett volna, de nem is igazán a szereplőiről szól, hanem a stábról. Persze érdekes volt, ahogy Shepardékkal kavarognak a szálak, ahogy oda-vissza szurkálnak, de a kiszólások sokasága miatt egyre inkább mellékesnek éreztem, hogy mi történik, és inkább azt kezdtem figyelni, hogy miért. Kérdésként merült fel bennem például az, hogy ha ezt a stáb ennyire csak vért izzadva tudta megcsinálni ezt az évadot, ha a játékidő jelentős része arra megy el, hogy Spacey-t kutyázzák, akkor miért kellett erre dollármilliókat költeni, miért nem mondták meg inkább Spacey-nek, hogy mennyire kibaszott velük. De a válasz persze ott volt végig, és pont a zseniális női kabinettel vált bizonyossá, hogy ez az évad azért készült el, mert sokkal nagyobb botrány lett volna, ha nem készül el. Nem csak mert a nőkből álló kormány olyan ötlet lehetett, ami már jó előre a fiókban várta, hogy Claire legyen az elnöki székben, hanem mert a #metoo korában, felépítve egy ilyen erős női karaktert, nem lehetett megtenni, hogy a sorozatot az "It's my turn!" mondatnál félbehagyják, azt sugallva, hogy Claire-re, vagyis egy nőre az elnöki székben már önmagában senki nem kíváncsi.

De minden képkockán látszik, hogy a stáb mennyire megszenvedett ezzel. A finálé pedig mindenekelőtt ennek a szenvedésnek, ennek a "fájdalomnak" vet véget. Menet közben néha nem is értettem, Claire miért szólogat ki többször is úgy a fájdalom típusairól, hogy annak nem mindig van a cselekmény szerint szerepe, de annyira nincs, ahogy akár a bevásárlólistájáról is beszélhetne. A végén lett értelme. Mert ott igazából nem Doug miatt hangzik el a "Kész. Nincs több fájdalom.", hanem a sorozat miatt. Mert ezt a "reménytelen" vergődést, ezt a haláltusát csak így lehetett befejezni, egy kegyelemdöféssel, hogy ne szenvedjen, ne kínlódjon tovább...

Arra csak utólag emlékeztetett egy-két netes cikk, hogy ezzel egyben keretbe is foglalták a sorozatot, mert az így indult:



Ezért nem cliffhanger ez: mert már semmi köze a szereplők valóságához. Arról lehetnek nézetkülönbségek, hogy a sorozat mikor hagyta el a realitások talaját, hogy mikor lett következmények nélküli (szerintem már Cathy múltkori lépcsőn lelökését sem lehetett volna megúszni), de ez a finálé nem is a következményekről, a folytatás lehetőségéről szól, de nem is szólhat a lezárásról sem (hiszen még azt, amit le lehetett volna, sem zárták le... például Shepardék is festményekről beszélgetnek az utolsó jelenetben egy teraszon).

Ezt nem lehet folytatni, de nem is fogja senki; éppen azért lett olyan, amilyen. Ez csak megszabadított mindenkit a "haszontalan" fájdalomtól...

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 4023
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Kedd Dec. 04, 2018 11:03 pm

Niwrok írta:

Kártyavár S6

De a válasz persze ott volt végig, és pont a zseniális női kabinettel vált bizonyossá, hogy ez az évad azért készült el, mert sokkal nagyobb botrány lett volna, ha nem készül el. Nem csak mert a nőkből álló kormány olyan ötlet lehetett, ami már jó előre a fiókban várta, hogy Claire legyen az elnöki székben, hanem mert a #metoo korában, felépítve egy ilyen erős női karaktert, nem lehetett megtenni, hogy a sorozatot az "It's my turn!" mondatnál félbehagyják, azt sugallva, hogy Claire-re, vagyis egy nőre az elnöki székben már önmagában senki nem kíváncsi.


taps

Ez remek konklúzió. Örülök, hogy neked is tetszett maga az ötlet az új kormánnyal...

Idézet :
Ha most is úgy volt, ahogy korábban mondtad, hogy a megnézésig csak felszínesen olvastál bele az írásomba, akkor nagyon örülök, hogy a "Kevin Spacey-t küldjük el a picsába!" projektet mind a ketten ilyen hangsúlyosnak éreztük. Mert ha csak én láttam volna oda a kiszólásokat, akkor még lehetne, hogy túlgondolom, de így -megerősítéssel- én is magabiztosabban állok bele ebbe a véleménybe.

Azért a magasba emelt (gyűrűs ??) mutatóujjat nem igazán lehetett máshogy érezni. Egyébként a felszínesség mellett ez megmaradt bennem, mármint hogy mennyire is be- és kiszólnak Spaceynek, de nem azért vettem észre, mert írtad. Laughing


Idézet :
Ezért nem cliffhanger ez: mert már semmi köze a szereplők valóságához. Arról lehetnek nézetkülönbségek, hogy a sorozat mikor hagyta el a realitások talaját, hogy mikor lett következmények nélküli (szerintem már Cathy múltkori lépcsőn lelökését sem lehetett volna megúszni), de ez a finálé nem is a következményekről, a folytatás lehetőségéről szól, de nem is szólhat a lezárásról sem (hiszen még azt, amit le lehetett volna, sem zárták le... például Shepardék is festményekről beszélgetnek az utolsó jelenetben egy teraszon).

Ezt nem lehet folytatni, de nem is fogja senki; éppen azért lett olyan, amilyen. Ez csak megszabadított mindenkit a "haszontalan" fájdalomtól...

Na de ha - legyen a fordulópont talán Cathy balesete - eddig azért tényleg életszagú (még ha mocskos is) volt az egész, a finálé 3 epizódjának összes iracionalitása teljesen hazavágja az egészet. Nekem legalábbis hiányzott magának a címnek az értelmezése, hogy hogyan dől össze az egész. Ehelyett van egy - kövezz meg, nekem ez cliffhanger, már olyan értelemben, hogy igenis tudni akarom, mi jönne EZ után - jelenet, ami által az egész egy filmszakadás érzetét kelti.

Filmszakadás, amit Spacey okozott???  hmmm

Azért meghallgattam volna azt a beszélgetést, ami Robin Wright és Kevin Spacey között zajlott, az S6 forgatása előtt... Rolling Eyes

S még valami: A korábbi We are the terror is mennyire más jelentést kap Spacey szájából... Shocked



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2930
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Szer. Dec. 05, 2018 7:36 am

Niwrok írta:

Kártyavár S6

Nem mutatóujj volt az, hanem középső  Smile ... A beállítás meg olyan volt, mint amikor Frank megkapta a "F U" mandzsettáit, amit már akkor is "Fuck You"-ként lehetett érteni  Smile .

.


Ja, arra gondoltam, természetesen. Pedig még ki is próbáltam itthon... Laughing
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
R2-D2
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 4023
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

TémanyitásTárgy: Világok őre / Черновик   Szer. Dec. 05, 2018 9:17 pm

.





Világok őre / Черновик





A Világok őre (Черновик; Csernovik, szó szerint: „Piszkozat”) egy 2005-ben megjelent fantasy kalandregény Szergej Vasziljevics Lukjanyenko tollából. A regény a kétrészes Kirill-ciklus első része, melynek címadója Kirill, az emberfeletti képességekkel bíró ún. „funkcionális”, aki vámosként a világok közötti átjárót köteles őrizni. Folytatása az Őrök világa című regény… és vélhetően hasonló címmel jön majd a folytatása ennek a mozinak is. Kicsit megnyugvás egyébként ezt tudni, én előzetesen nem rendelkeztem ezen információval – így értetlenül néztem a félbeszakadt történetet a film végén: nem állítom, hogy tűkön ülve várom a második fejezetet, annyira nem volt jó a mozi, de ha majd egyszer belefutok, biztosan megnézem.

Az orosz filmekkel kapcsolatban jártam már így is és úgy is… drámában és sci-fiben egészen zseniális alkotásokat produkáltak az ottani alkotók, viszont fantasyben… nos, ott van még mit tanulniuk. A Világok őre pedig – bár több zsáner is erőteljesen képviselteti magát benne – inkább utóbbiba tartozik, s nem állítom, hogy önmagában csak ez lenne vele a baj, de azért valahol fura, hogy megint pont egy orosz fantasy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. De az is igaz, hogy nem kell messzire menni ahhoz, hogy az óceán túlpartján készült mozikból is találjunk kevésbé sikerülteket: elég csak a nem oly régi az A setét toronyra gondolni… hozzájuk képest teljesen vállalható a Világok őre is, csak itt sem ártott volna valami koherens alapokon nyugvó forgatókönyvet produkálni. Ismét bebizonyosodott, hogy az ötletelés önmagában kevés, hiába a zseniális alap, a néha bizony parádés alkotóelemek sokasága – ha nincs egybefűzve egy normális történetbe, ha az ember időközben elveszti a fonalat menet közben, ha a nézőnek néha fogalma sincs arról, hogy hol van, mikor, ki mit és miért csinál… nos, az az ilyen filmek halála. És igen: itt is bebizonyosodik, hogy mekkora baj, ha a néző nem ismeri a komplett hátteret, ha az alkotók úgy csinálnak egy filmet, ha feltételezik azt, hogy mindenki járatos abban az univerzumban, amit képernyőre visznek.

Az első fél óra után az államat kerestem. Van egy fiatal srác, Kirill (Nikita Volkov), akit egy vérbeli orosz rendőrfurgon hátuljában ismerünk meg, s akit fura módon elfelejtenek intézkedés alá vonni. Ő sem érti, mi van körülötte – de mi sem: a történet szerint jön ugyanis egy 24 órás flashback, amiből kiderül, hogy egy napja Kirill még egy menő építész, ünnepelt sztár volt, akinek új projektje hatalmas sikert aratott. Céges buli, szelfik, csinos barátnő – minden, ami egy fiatalembernek megadathatott. Ekkor egyébként még nem zavart egy bizonyos, sehova sem tartozó jelenet Annával, Kirill barátnőjével, gondoltam, majd csak lesz értelme (nos, nem), egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem, ahogy Kirill alól kicsúszik a talaj. Mert kérem szépen, amit láttam, az az utóbbi idők egyik legjobb eseménylánca, a Játsz/ma hangulatát idéző képsorok: a srác hazamegy, de a lakásában egy vadidegen nő lakik, a saját kutyája sem ismeri meg. A szomszédjai elsőre még igen, de aztán már ők sem, sőt, a munkahelyén senki nem emlékszik az előző esti bulira, na meg hogy ki is ez a srác. Mondd, néző, te mit tennél adott helyzetben? Hogy tudnád bizonyítani, ki is vagy te, ha egyik óráról a másikra semmilyen nyilvántartásban nem szerepelsz, nincs személyid, s a saját szüleid sem emlékeznek rád??? Ha gyakorlatilag pár óra alatt mindent és mindenkit eltüntetnek, amihez, és akihez kötődsz??? Bediliznél, te is, ugye? A film első negyede ezzel a bizonytalansággal, ezzel a szokatlan helyzettel nekem nagyon bejött – ráadásul van olyan okos a dramaturgia, hogy a főszereplővel együtt mi se tudjunk semmit a dolgokról.

Aztán egyszer csak jön egy üzenet Kirill mobiljára, amin követnie kell egy irányt, az út végén meg egy elhagyottnak tűnő, amolyan világítótorony szerű épület áll. Kirill ekkor tudja meg, hogy ő különleges, a régi élete már nem létezik, és innentől a feladata a párhuzamos világok – párhuzamos Moszkva – közötti közlekedés felügyelete, az esetleg átvitt termékek megvámolása. Amolyan határőr, aki kinyitja az ajtókat azoknak, akik arra jogosultak, hogy a világok között közlekedhessenek, úgy, hogy közben ő is szabadon közlekedhet 15 km-es távolságban az épülettől. Néha tátott szájjal bámultam mindazon ötleteket, amik a film ezen szakaszában elém tárultak, kezdve azzal, hogy az épület az új lakója gondolatára reagálva olyanná alakul, amilyennek ő szeretné (jó poén volt, mikor a mentor nőt vetkőztette meztelenre egy gondolattal), folytatva a különféle, Counterpartot megidéző alternatív Moszkva képeivel. A Kreml és a Vörös tér mindegyikben adott, de van, ahol tenger mosta partjait, van, ahol az 50-es évek munkatáboraira hajaz a látvány – és van egy titokzatos világ, amiben nem volt világháború, Hitler pedig egy festő Bécsben. Kirill feladata pedig pont ez: kinyitni ennek a világnak az ajtaját, amit eddig egy Őrzőnek sem sikerült. A srác amúgy egy tipikus Kiválasztott, jellemfejlődése a jól megszokott és sablonos eseményláncokon keresztül történik, megfejelve azzal a romantikus csavarral, hogy ő bizony nem hajlandó korábbi barátnőjét elfeledni, elengedni. Amikor aztán Anna egy másik fickó oldalán épp turistáskodni készül és átkel egy másik Moszkvába, Kirill úgy dönt, visszaszerzi magának a láthatóan amnéziált nő kegyeit.

A film minden bonyodalma tulajdonképp ebből ered majd, Kirillt hiába próbálják mindenféle nagyhatalmú felettesei irányítani, ő megy a saját feje és Anna kegyei után. Közben sorozatban szegi meg azokat a szabályokat, amiket Őrzőként be kellene tartania, egyre inkább konfrontálódik mindenkivel, s az ajtókat használva több kalandos utazáson vesz részt. S ha már ajtók: nekem már a Mátrixban is bejöttek a mindig máshova nyíló ajtók, itt is valami hasonló van… csak az a baj, hogy ahogy Kirill jön-megy és merül el a saját maga által okozott káoszban, úgy lehet egyre inkább elveszni magában a filmben is. Nem nagyon tudom leírni – még spoileresen sem – mire gondolok, mert egy idő után annyira követhetetlen és ad-hoc az egész, hogy néha fájt. Sem a karakterekből, azok motivációikról nem igazán értünk meg semmit, sem arra nincs magyarázat, hogy mi volt az az óriás Matrjoska baba abban a világban, ami megtámadta Kirillt. Hogy van az, hogy van egy elvágott torkú nő, aki víz hatására meggyógyul (miért pont víz és hogyan??), hogy mi volt az a jelenet, amikor Kirill kikerül a Kiválasztott státuszból. Kik azok, akik irányítják Kirillt és a világokat, honnan és hogyan jöttek, fejlődtek idáig. Oké, a MIB szerű emlékezettörlés az még csak hagyján a fényképezőgéppel, de ezek a szuperképességek… nem az a baj, hogy vannak, hanem hogy nem tudjuk, honnan és hogyan, kik ők egyáltalán és mit is akarnak. Legalább mondanák azt, hogy mondjuk Jedik, vagy Mágusok, esetleg roxforti varázslók, boszorkányok – akkor minden könnyebb lenne… de így… Így csak passog az ember, a szinte nulla – de fontosnak tűnő – kohézióval rendelkező események láttán, s gondolkodik azon, hogy tulajdonképp mi a faszt is lát.

Mindezekből következik, hogy a Világok őrzője egy felemás mozi lett. Azt mondom, hogy a sok apróság miatt mindenképp érdemes megnézni (a Cinemax műsorán van, magyar szinkronnal, de fönn van a nettékában is), de ennek az egésznek a visszafejtése embert próbáló feladat. Lehet, hogy ha az ember elolvasná a könyvet, akkor minden sínre kerülne – no de milyen film az már (megint), hogy csak akkor érthető és értelmezhető, ha valaki olvasta is hozzá az adaptáció alapját… anélkül csupán egy érdekes, ötletes nagy katyvasz – amiben ha nem lennének egészen jó húzások, akkor mehetne akár a kukába is. A több helyen szidott CGI és látvány ellenben szerintem rendben van, a (természetesen) ismeretlen orosz színészek is jók. Van dinamikája is a mozinak, az első fél óra feszültsége remek, utána a rácsodálkozás a világokra szintén. Sok üresjárat nincs benne, egyedül talán az akciójelenetekkel tarkított végjáték hagy némi kívánnivalót maga után… bár még mindig inkább a gépfegyverrel főhősünkre lövöldöző óriás Matrjoska drónok elől menekülő Kirill akciójelenetét nézem, mint egy szimbióta által vezetett motor hiteltelen száguldását. Mert erről tudom, hogy baromság, és nem is kell elhinnem…

Most, hogy utánaolvastam, és tudom, hogy egy duológia első felvonását láttam, a legvégére sem haragszom már annyira. Remélem, Moszkvában nem akkora úr a Box Office, hogy ne csinálnák meg a második részét.  




70%



.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Niwrok
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 2930
Join date : 2012. Oct. 06.

TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   Csüt. Dec. 06, 2018 7:07 am

R2-D2 írta:
.
Világok őre / Черновик

A Világok őre (Черновик; Csernovik, szó szerint: „Piszkozat”) egy 2005-ben megjelent fantasy kalandregény Szergej Vasziljevics Lukjanyenko tollából. A regény a kétrészes Kirill-ciklus első része, melynek címadója Kirill, az emberfeletti képességekkel bíró ún. „funkcionális”, aki vámosként a világok közötti átjárót köteles őrizni. Folytatása az Őrök világa című regény… és vélhetően hasonló címmel jön majd a folytatása ennek a mozinak is. Kicsit megnyugvás egyébként ezt tudni, én előzetesen nem rendelkeztem ezen információval – így értetlenül néztem a félbeszakadt történetet a film végén: nem állítom, hogy tűkön ülve várom a második fejezetet, annyira nem volt jó a mozi, de ha majd egyszer belefutok, biztosan megnézem.

70%


Én eddig orosz fantasyból csak az Őrség-filmeket láttam, ami nekem tetszett, de mondjuk arról tudtam is, hogy egybe tartoznak, így egy estén pörgött le a kettő, egymás után, nagyjából egy filmként.

Ez is látszik, hogy tele van jó ötletekkel, egy esélyt megér. Szóval "vettem, vettem" Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 3.0
Vissza az elejére 
40 / 40 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 21 ... 38, 39, 40

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: