R2-D2 írásai 3.0

.




Az első ember




Az Apollo-program az Egyesült Államok második – a hosszas előkészítő fázisa miatt a repülések sorrendjét tekintve harmadik – emberek részvételével végrehajtott űrprogramja volt, amely 1961 és 1972 között zajlott. A program célja kettős volt: a fő célként az ember Holdra juttatása fogalmazódott meg, mögöttes politikai célként pedig a hidegháború által életre hívott űrversenyben az USA vesztes pozíciójának megfordítása, a nemzeti presztízs helyreállítása volt a célkitűzés. A holdprogram hivatalos bejelentése 1961. május 25-én John F. Kennedy elnök kongresszusi beszédében történt, ezt tekintjük az Apollo-program hivatalos kezdetének. A beszédben Kennedy 9 éves határidőt tűzött ki a program megvalósításra. A célt 1969. július 21-én, az Apollo–11 űrhajósainak, Neil Armstrongnak és Buzz Aldrinnak a Holdra lépésével sikerült teljesíteni. Őket még további öt űrhajóspáros követte, így összesen hat sikeres holdra szállást teljesítettek a NASA űrhajósai.

Ez a Wikipédiából idézett szöveg tökéletesen alkalmas arra, hogy az átlag nézőt képbe hozza ezzel a mozival kapcsolatban: most nem egy hiperűr sebességgel száguldó űrhajókkal telepakolt filmet fog látni, hanem egy erősen valósághű életrajzi, kortörténeti mozgóképet – Neil Armstrong önéletrajzi könyve alapján. Nevezett könyvet egy James R. Hansen nevű jóember írta, és annyiban mindenképp különleges, hogy talán ez az egyetlen mű, amit maga Armstrong is hitelesnek tartott és támogatott. Az már legyen az én bajom, hogy bármennyire is valósághű az egész megfilmesítés, magam részéről nehezen hiszem el, hogy Armstrong ennyire sótlan alak (Aldrin meg ennyire tapló) volt – e tekintetben kifejezetten rossz választásnak tartom Goslingot erre a szerepre (is). Az Az első ember ugyanakkor nem csak egy életrajzi film lett, hanem egy patriotizmussal erősen átitatott – producer Steven Spielberg    – törióra az USA 60-as évekbeli űrprogramjáról, azon belül is a Gemini- és az Apolló programról (a Holdra szállással bezárólag). Nincs is ezzel semmi baj, meggyőződésem, hogy aki ritkán találkozik a témával, esetleg egyedül Ron Howard mesterművét, az Apolló 13-at látta, az mély csodálattal nézi a mozi minden képkockáját – viszont én, aki járatosabb a témában, kicsit másképp éltem meg az egészet. Ugyan kissé lassú, helyenként érdektelen, de többnyire jó film lett az Az első ember – csupán az az eufória maradt el, ami másnál esetleg jelentkezik – ennek oka pedig nem más, mint három orosz film, illetve egy sorozat.

Az a helyzet, hogy az HBO immár 20 évvel ezelőtt hozzányúlt ehhez a témához, és elkészített egy egyévados sorozatot From the Earth to the Moon címmel – nekem pedig volt szerencsém végignézni az egészet. Lenyűgöző, 10 órás kaland, ami a dokumentarista stílust keverve a játékfilmes megjelenítéssel igazán alapos és feledhetetlen élményt ad erről az egész Apolló-programról. Akkor még csak az Apolló 13 volt számomra a viszonyítási alap, de már úgy is kegyetlenül bejött az egész, azóta viszont történt még valami, ami alapjaiban befolyásolta a First Man megítélését – mégpedig három, nemrég látott orosz film. Számomra a sorozat mellett a Gagarin, a Szaljut 7 és az Űrséta is olyan magasra tette a lécet ebben a „szubzsánerben”, hogy szinte természetesnek veszem, hogy az Az első ember elvérzik az összehasonlításban velük szemben – egyetlen dolog, amiben toronymagasan veri őket, az a filmzene. Justin Hurwitz alkotása órák óta a fejemben motoszkál (amúgy az szól most is a háttérben), márpedig ritka, mikor én egy film alatt, után ennyire elalélek egy zenétől. Mindegy, a lényeg az, hogy a First Mant kétféleképp lehet nézni és átélni: a fentebb említett filmek és sorozat ismeretében, illetve anélkül…

A film elején rögtön belecsapunk a lecsóba, Neil egy repülésével kezdünk, amiben kis híján tragédia történik, még jóval az űrutazása előtt. Felütésnek kiváló, kár, hogy utána alaposan visszavesz a tempójából a mozi és kénytelenek vagyunk a családi életében időzni… most tarthattok érzéketlen fickónak, de sajnos engem ezúttal nem hatott meg a kislány elvesztése. Amúgy is kicsit kapkodónak és csapongónak éreztem a mozi ezen szakaszát, és inkább vártam az „akciót”, az űrhajós, NASA-s részeket. A másik, amit itt jegyeznék meg, az az, hogy borzasztó a kamerahasználat több alkalommal a filmben, egy Parkinson kóros operatőr kutya fasza ahhoz képest, amit itt képremegés címén produkálnak. Már túl sok volt a rázkódást érzékeltetni hivatott rángatózó kamera – de ez még talán bele is férne, viszont mikor majd később, amikor kézikamerával követünk személyeket, nos, az már nekem sok volt. Néha kifejezetten zavart a film képi világa, ha meg ehhez hozzáadjuk azt, hogy kit kellett a legtöbbet néznem, kész kínszenvedés volt néha a mozi… de erről kicsit később.

A film innentől nagyjából végigmegy Armstrong életútján, a Houstonba költözésen, a Gemini-projektbe kerülésen, hogy aztán természetesen azon az ominózus Holdra szálláson csúcsosodjon ki a történet. Nem mondom, hogy a Holdig eljutni nem volt jó, de a mozi kétharmada nekem inkább tűnt lassú és vontatott családregénynek, mint űrhajós filmek – akkor éreztem a filmet igazán elemében, akkor éltem bele magam igazán, mikor a NASA közelében jártunk. Értem, hogy itt most a hőst és hátterét is be akarták mutatni, de úgy gondolom – amellett, hogy ez most úgy igazándiból nem érdekelt – kicsit mellélőttek ezzel. Mintha túl nagy lett volna a merítés, mintha nem sikerült volna megtalálni  megfelelő arányokat a magánélet és a hivatás között: egyrészt kissé felszínes lett az előbbi, különösen mélyebb kötődés, dráma és átélés nélkül, másrészt meg… na, tegye fel a kezét, aki ne várta volna tűkön ülve azt a bizonyos Holdra szállást. Roppant hosszú, egy helyben álló felvezetés a film nagy része, ráadásul sikerült Faarc Gosling úrral olyan mélyre süllyeszteni Armstrong karakterét, hogy az fájt. Tudom, sokan szeretitek ezt a srácot, de szerintem képtelen igazi érzéseket és összetett jellemeket közvetíteni, némasága, fapofája, ingerszegény viselkedése pedig nagyon nem tett jót a figurának (a másik véglet egyébként pont Aldrin, ő meg egy seggfej lett a filmben). S ha már a színészeknél tartunk: miután nem végeztem előzetes kutakodást a casting terén, sorban jöttek a kellemes meglepetések a moziban: olyan arcok tűntek fel a filmben mellékszereplőként, akik talán önmagukban is eladhatnak egy-egy filmet. Itt van ugye kedvenc Ephünk a The Strainből, Corey Stoll. Aztán Jason Clarke, akit én nagyon bírok, de feltűnik Shea Wigham, a Gengszerkorzó Eli-ja is, vagy épp a Róma Cézárja, Ciarán Hinds. De folytathatnám a sort az ismert arcokkal – nekem adott esetben sokat jelent, mikor egy moziban ennyi ismerős arcot fedethetek fel. Érdekes, az Armstrong családon kívül mindenkit tök bírtam, valahogy nekem pont a címszereplő házaspár figurája (plusz a két gyerek) nem jött be: nem elvitatva a Janetet játszó Claire Foy érdemeit, de valahogy – talán a haj, a ruha, a stílus miatt – nem jött be a karaktere. Olvastam valahol, hogy milyen jó és tökös nő volt, aki nem nyugodott bele az űrhajósfeleségek sorsába… nos, nekem ezzel az alakítással nem jött ez át. Egyébként is: tudom, hogy Armstrongra fókuszálunk (talán épp ezért seggfej Buzz??), de azért az a sok halott, ami a programot kísérte, nagyobb drámai reakciókat válthatott volna ki néhány karakterből… vagy inkább úgy fogalmazok, megért volna egy pár percet, hogy azzal is foglalkozzunk. Pláne, hogy Ryan barátunk alkalmatlan ennek kifejezésére… pedig kétszer még mosolygott is!!!

Mindezek ellenére nagyjából jól éreztem magam a film közben – egy kicsit mondjuk hiányzott a feszültség/unaloműző humor a moziból (a hányás nekem nem jön be) – de egyértelműen az utolsó harmad az, ami miatt érdemes végigülni a közel két és fél órát. Az Apolló 11 útjának a magamfajta sci-fi fan számára minden perce kincs, tök jó volt megint ott lenni a világűrben valós és hiteles körülmények között, tök jó volt átélni a Holdra lépést, hallani az ikonikus mondatokat. A landolás alatt szóló zene – egyébként gyakorlatilag az egész soundtrack az – beszarás, be is linkelem az írás végére, hallgassátok csak meg. Technikailag hibátlan a film: ahogy az elvárható, tökéletesek a trükkjei, de úgy, hogy végig érezzük a 60-as évek hangulatát rajtuk. Jók a kiképzés képei, és tulajdonképp számomra bármennyire is érdektelen, de jó Armstrong hivatástudatának mindent elsöprő bemutatása is. Készséggel elismerem, hogy jól ábrázolták a munka- és küldetésmániás űrhajóst, aki akár a családját is eldobja azért, hogy a nagy Amerikának dicsőséget hozzon – a baj talán az, hogy eddig másnak képzeltem az embert. Az első embert – ahogy a cím írja, azon meg lehet vitázni, hogy melyik lépés volt fontosabb az űrkutatásban: Gagarin 108 perces útja, vagy a „Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”. Hogy hogyan juthatott ez akkor eszébe, az nem derül ki…

Nem volt a mozi minden perce feledhetetlen élmény, nekem túl sok volt néha a mellébeszélés és a családi háttér, én inkább lettem volna a NASA-ban végig, mint a Néma Leventével – de ettől függetlenül tetszett a First Man. Egy újabb űrkutatásos történelmi filmet láttam, szeretem az ilyeneket – abból meg, hogy állítólag a díjszezonra időzítették és rakták össze én semmit nem érzékeltem. Ja, a főszereplő meggátolt benne… kíváncsi lennék, más színésszel is ilyen lett-e volna. Az orosz filmek jobbak, ennek meg az a szerencséje, hogy a finálé a zenével, az esemény jelentőségével, a nagyvászon varázslatával magával ragadó – így kúszott fel kicsit az a fránya értékelés arra, amit olvashattok itt a végén.




80%




Ja, és akkor itt a landolás zenéje (ami amúgy a film fő témája is)






.

R2-D2 írta:

Az első ember

Azóta viszont történt még valami, ami alapjaiban befolyásolta a First Man megítélését – mégpedig három, nemrég látott orosz film. Számomra a sorozat mellett a Gagarin, a Szaljut 7 és az Űrséta is olyan magasra tette a lécet ebben a „szubzsánerben”, hogy szinte természetesnek veszem, hogy az Az első ember elvérzik az összehasonlításban velük szemben – egyetlen dolog, amiben toronymagasan veri őket, az a filmzene. Justin Hurwitz alkotása órák óta a fejemben motoszkál (amúgy az szól most is a háttérben), márpedig ritka, mikor én egy film alatt, után ennyire elalélek egy zenétől. Mindegy, a lényeg az, hogy a First Mant kétféleképp lehet nézni és átélni: a fentebb említett filmek és sorozat ismeretében, illetve anélkül…

A film nagyjából végigmegy Armstrong életútján, a Houstonba költözésen, a Gemini-projektbe kerülésen, hogy aztán természetesen azon az ominózus Holdra szálláson csúcsosodjon ki a történet. Nem mondom, hogy a Holdig eljutni nem volt jó, de a mozi kétharmada nekem inkább tűnt lassú és vontatott családregénynek, mint űrhajós filmek – akkor éreztem a filmet igazán elemében, akkor éltem bele magam igazán, mikor a NASA közelében jártunk. Értem, hogy itt most a hőst és hátterét is be akarták mutatni, de úgy gondolom – amellett, hogy ez most úgy igazándiból nem érdekelt – kicsit mellélőttek ezzel. Mintha túl nagy lett volna a merítés, mintha nem sikerült volna megtalálni  megfelelő arányokat a magánélet és a hivatás között: egyrészt kissé felszínes lett az előbbi, különösen mélyebb kötődés, dráma és átélés nélkül, másrészt meg… na, tegye fel a kezét, aki ne várta volna tűkön ülve azt a bizonyos Holdra szállást.

Nem volt a mozi minden perce feledhetetlen élmény, nekem túl sok volt néha a mellébeszélés és a családi háttér, én inkább lettem volna a NASA-ban végig, mint a Néma Leventével – de ettől függetlenül tetszett a First Man. Egy újabb űrkutatásos történelmi filmet láttam, szeretem az ilyeneket – abból meg, hogy állítólag a díjszezonra időzítették és rakták össze én semmit nem érzékeltem. Ja, a főszereplő meggátolt benne… kíváncsi lennék, más színésszel is ilyen lett-e volna. Az orosz filmek jobbak, ennek meg az a szerencséje, hogy a finálé a zenével, az esemény jelentőségével, a nagyvászon varázslatával magával ragadó – így kúszott fel kicsit az a fránya értékelés arra, amit olvashattok itt a végén.

80%

Köszi . Azért nem is írtam külön, mert az űrkutatás-mozik a te területed, meg gondoltam, hogy az orosz filmekkel összehasonlításban nagyobb lesz a merítés... és azért is, mert nagyjából ezeket a kiemeléseket is vártam, pozitív és negatív vonatkozásban is, amik nagyjából összecsengnek az én véleményemmel is. Most hihetnéd, hogy Goslingra gondolok, de nem, mert kb. nyolc éve, a Drive óta folyton ezekkel az ultraintrovertált, semmi érzelmet nem mutató karakterekkel találják meg, és engem ugyan nem zavar annyira, mint téged, de nem is ezekért kedvelem, mint színészt (na jó, a Drive-ban persze igen). Pedig vannak más filmjei is, csak te azokat nem nézed .

Nem, inkább a zene miatt mondom ezt. Az biztos, hogy különleges, de szerintem túlságosan is arra épített fel mindent. Mondjuk a rendező nevét látva ez annyira nem volt meglepő, Damien Chazelle eddigi pályafutását szinte kizárólag zenés filmek tették ki (ld: Kaliforniai álom, Whiplash), de az igen, hogy ezen kívül mennyire találta az általad is felhozott arányokat. Annyira a zenére koncentrált most is, hogy sok mindent a háttérbe szorított emiatt, és miközben az űrkilövések Oscart érdemlő zajszimfóniává változnak, ahol minden nyiszogás, minden szikrapattanás, minden sivítás a helyén van, a kép és a sztori mintha csak ezek "aláfestése" lenne.

Így aztán nem lett sem igazi családdráma, sem különösebben mély űrhajós dráma, mert mindegyikbe csak belekap... Vagy lehetett volna egy páros film Buzzra és Armstrongra koncentrálva (mint a Borg/McEnroe), de az sem lett (hiába ismerős arc, Corey Stoll szerepeltetése belőlem még egy ideig a szekunder szégyent fogja kiváltani), vagy afféle háttérfilm, kicsit a Számolás jogához kapcsolódva. Így meg csak hosszú lett...

7/10
.

Niwrok írta:

Az első ember

Most hihetnéd, hogy Goslingra gondolok, de nem, mert kb. nyolc éve, a Drive óta folyton ezekkel az ultraintrovertált, semmi érzelmet nem mutató karakterekkel találják meg, és engem ugyan nem zavar annyira, mint téged, de nem is ezekért kedvelem, mint színészt (na jó, a Drive-ban persze igen). Pedig vannak más filmjei is, csak te azokat nem nézed

Lehet, meg az is tény, hogy van olyan szerep, amiben ez jól áll, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Armstrong ennyire introvertált volt( , akkor már inkább Halliday) .Ami képeket láttam róla, egyáltalán nem ilyennek tűnt - szóval igen, számomra Gosling az egyik kulcs a moziban. Attól függetlenül, hogy kedvelem-e vagy sem.

Niwrok írta:

... (hiába ismerős arc, Corey Stoll szerepeltetése belőlem még egy ideig a szekunder szégyent fogja kiváltani),

7/10
.

 ezzel magam is így vagyok, pedig csak egy évadot láttam...


Egyébként sokat vacilláltam az értékelésen, első körben én is olyan 70-75 %ra lőttem be, aztán ahogy szólt az OST a háttérben, ahogy visszagondoltam az Apollo 11 útjára, úgy kúszott föl az élmény. Nem véletlen, hogy a filmek végét kell hatásosra csinálni, mert az marad meg az emberben a legjobban...

(oké, van, mikor az eleje, de az más szint és nem Hollywood).


.

R2-D2 írta:

Az első ember

Egyébként sokat vacilláltam az értékelésen, első körben én is olyan 70-75 %ra lőttem be, aztán ahogy szólt az OST a háttérben, ahogy visszagondoltam az Apollo 11 útjára, úgy kúszott föl az élmény. Nem véletlen, hogy a filmek végét kell hatásosra csinálni, mert az marad meg az emberben a legjobban...
(oké, van, mikor az eleje, de az más szint és nem Hollywood).

Pedig ennek éppen az eleje a legerősebb azzal a "bele a lecsóba!"-próbarepüléssel. Az is, meg a későbbi repülések is egy nagyon személyes, nagyon megterhelő élménnyé teszik a kilövéseket, amit talán nem kellemes nézni és hallgatni, de benne van, hogy ezek az emberek mit élnek át. Ennyire szerintem ez egyik eddig látott filmben sem volt benne, mindegyik valahol "menekülést" keresett a hősiességben és/vagy a külső felvételekben, Chazelle meg odaülteti a nézőt a fülkébe, hogy "Nesze, érezzed, hogy ez elviselni, ilyen körülmények között a másodperc törtrésze alatt döntéseket hozni az igazi hősiesség!".

Ehhez képest a vége volt talán a legnagyobb csalódás. Na persze nem az út a Holdig, de a magam részéről azt tartom, hogy akkor lett volna igazán tökös a film, ha abban a pillanatban van vége, amikor Armstrong rálép a Hold felszínére... és bár biztos sokan felkoncoltak volna ezért, hiszen végig ezt várták volna, de az én vágásomba már az a bizonyos közhellyé vált mondat sem került volna bele   . Ehhez képest a karkötős jelenet totál Titanic-utánérzéses giccs (még akkor is, ha a két órán keresztül megtapasztalt némaságának alapja a kislánya iránt érzett gyász feldolgozatlansága, és ezt zárják le vele), a visszatérés médiaviharának érzékeltetésére éppen elég lett volna, ha az archív felvételeket belevágják a stáblistába, a karanténos jelenet meg az üvegnek érintett kezekkel feleslegesen sablonos (még ha a jelenetben érdekes keveréke is látszott a neheztelésnek és a megkönnyebbülésnek).

.

Niwrok írta:

Az első ember


Pedig ennek éppen az eleje a legerősebb azzal a "bele a lecsóba!"-próbarepüléssel. Az is, meg a későbbi repülések is egy nagyon személyes, nagyon megterhelő élménnyé teszik a kilövéseket, amit talán nem kellemes nézni és hallgatni, de benne van, hogy ezek az emberek mit élnek át. Ennyire szerintem ez egyik eddig látott filmben sem volt benne, mindegyik valahol "menekülést" keresett a hősiességben és/vagy a külső felvételekben, Chazelle meg odaülteti a nézőt a fülkébe, hogy "Nesze, érezzed, hogy ez elviselni, ilyen körülmények között a másodperc törtrésze alatt döntéseket hozni az igazi hősiesség!".

Így kezdődött az Űrséta is... a dicső szovjet technológiával.

De igazad van, amerikai mozitól ez tényleg újdonság. Csak az a fránya kamera ne remegett volna annyira - még ha érthtő is volt a használata.

Niwrok írta:

Ehhez képest a karkötős jelenet totál Titanic-utánérzéses giccs...

.

 Ez nekem eszembe sem jutott. Nem rajongok azért a filmért, talán ha kétszer láttam.


.

.




Better Call Saul S4




Nem fogom újra leírni, mi ez az egész, hogy miért és mennyire a BB fanoknak szóló sorozat, akit érdekel, a korábbi írásokat itt olvashatja el: S1, S2, S3. A lényeg, hogy ugyan BB rajongóként mindenképp végignéztem volna az egész BCS sorozatot – szinte függetlenül attól, mi van benne – de az előző évadban történtek annyira tetszettek, hogy most kifejezetten vártam, mi lesz Jimmy sorsa a nagy átalakulás előtt. Nem kellett csalódnom, az évad végére ugyan megszületik Saul Goodman (végre) – de azt azért halkan megjegyzem, hogy az S4-et az S3-hoz viszonyítva mégis kicsit visszalépésként éltem meg. Bármennyi zseniális jelenet, ötlet, BB-hez való kapocs tarkítja ugyanis ezt a 10 epizódot, én az évad nagy részében azt éreztem, hogy csak egy helyben járunk, hogy nem történik semmi. Hogy nem kellene Jimmy egy éves eltiltását (hivatalosan elterelését), annak majd minden nyűgét a főszereplővel együtt feltétlenül végigélni, olyan volt az egész, mint mikor beállsz a pénztárhoz, de túl nagy a sor… ami amúgy az egész sorozatra igaz. S itt jegyzem meg negyedszerre is, hogy egyre hülyébben néz ki a dolog, miszerint idősebb színészek játsszák korábbi önmagukat – Mike és Gus esetében lassan kínossá válik az egész (ez is egy újabb érv amúgy a BCS szükségtelensége mellett).

A kezdet a szokásos: fekete-fehér képeken pár percben folytatódik Saul BB utáni története, de ahogy a múltkor is írtam, kezd kirajzolódni egy nagyobb kép, számomra egyértelműnek tűnik, hogy valahogy le akarják zárni a figura sztoriját. A jelenbe (ami ugye a BB múlt) kapcsolva rögtön azzal kezdünk, hogy látjuk az előző évad fináléja kvázi cliffhangerének következményét: a leboruló petróleumlámpa által okozott tűznek halálos áldozata is van. Ez az esemény pedig alapjaiban határozza meg az egész évad történéseit, hol hivatkozási, viszonyítási alapként, hol egy igazi Saulos gigászi átverés részeként. Nem írom meg, kivel történik meg a dolog, mert valaki hátha csak most kezd majd bele a BCS kalandba, de aki látta az S3-at, az tudja, kiről és miről beszélek. A másik nagyon fontos és félbehagyott történés az meg ugye Hector Salamanca és az ő stroke-ja volt… igen, kedves BB rajongók, el fog jönni az ikonikus pillanat, mikor az öreg megkapja azt a tolószéket, elég részletesen be van mutatva, hogyan és miért van rá szüksége, mi szerepe van ebben Gusnak, de a legszuperebb minden közül (sőt, talán az évad legjobb jelenete), amikor Hector a kis, saját történetével ellátott csengőjét is beüzemeli…

A BCS szerkezete nem sokat változott, a korábbi Mike és Jimmy külön eseménylánc most is megmaradt, nagy ritkán találkozik (bár, megmondom őszintén, az idei roppant izzadtságszagú volt), de most Mike már Gus mellett van, így az ő szála immár Gus szála is. Amiben ugye parádés lehetőségek rejlenek, hisz a Breaking Bad KFC-jének tulajdonosa egyre erősebb a drogkereskedelemben, kész leszámolni az ellenfeleivel – a csúcs majd ugye a BB-ben jön el – és a nyájas mosoly alatt megismerhetjük egy másik (igazi???) énjét is… különösen Hector talpra állítása kapcsán. Ugye közeledve Walter és Jesse feltűnésének időpontjához, egyre több dolognak kell úgy állni, ahogy később megismertük a helyszínt – nos, a BCS S4 egy egészen különleges és ikonikus épületet elkészültét választott az évad központi eseményének… mégpedig a mosoda alatti labort. Igen, azt, amiben majd Walter és Jesse főzni fogja a cuccot – és igen, azt, amiben majd 45 percig kergetnek egy legyet. A Mike/Gus szálon szinte az egész évadban a labor építése körül bonyolódnak az események, kiegészítve egy kevés mexikói kartelles leszámolással. Megint jönnek a tesók, a BB S3 ikonikus figurái, aztán jön egy mexikói faszi, a Salamanca család nevében intézkedik (vélhetően vele még lesz gondja Mike-nak), s aki ugye nem élheti meg a BB kezdetét.

Nem rossz ez a felhozatal, vannak benne kifejezetten jó és okos húzások, azonban két problémám volt nézés közben. Az egyik, hogy néha túlságosan időhúzásnak éreztem mindent, a megbízott német építőiparos csapat hétköznapjai, a konfliktusuk nem adtak igazi átütőerőt az évadnak, a vezetőjük, Werner kálváriája pedig kicsit forgatókönyvi kínlódásnak tűnt. Olyan… írjunk bele valamit neki, ha már egy évadon át itt van a fickó jelleggel. A másik dolog, az meg a korábban említett kor: hamarosan tényleg le kéne zárni a sorozatot (amúgy is, csak ebben egy év eltelik), mert előbb-utóbb CGI-zni kell a színészek fejét, akkora lesz a kontraszt a BCS fináléja és a BB nyitánya között. Ez pedig nem jó… mert ugyan a néző emlékei megfakulnak, de teljesen más egy lineárisan öregedő sorozat első és utolsó epizódjabeli főszereplőt összehasonlítani önmagával, mint ez esetben, mikor közel 10 évvel kéne fiatalabbnak kinéznie. Fura mód eddig pont a Mike-os, drogos vonal volt ütősebb számomra, és Simlis Jimmy története az érdektelenebb, azonban erre az évadra ez most megfordult. S nem csak azért, mert megszületett Saul Goodman, hanem mert annyi remek, karakterhez illő finom kis jelenet, esemény van az ő szálában, hogy élmény volt nézni.

Ugye, szegényemet egy évre eltiltották ügyvédi hivatásától, miután tavaly csúnya dolgokat csinált egy bizonyos cél eléréséért – és testvérének hála, ez ki is derült. A BCS S4 ennek az évnek a története, aminek elején Jimmy közös háztartásban él Kimmel, közös jövőt terveznek, Kim segíti őt mindenben, amiben tudja, de Jimmy van olyan nyughatatlan, hogy ne üljön otthon. Munkát keres – alapból is kell egy állás és egy pozitív ajánlás, ha később újra praktizálni akar – és a bősz keresés közben azért csak kiszúr egy értékes tárgyat, amit el lehetne lopatni valakivel. Mert hát ő a Jimmy… és igazából ő Saul is, aki eldobható telefonokat árul bűnözőknek a nyílt utcán (a hatóság nagy bosszúságára). Tök jó volt majd minden jelenete, többnyire remek humorral megtámogatott csetlés-botlás, ám minden egyes szituból sütött az érzés, hogy Jimmy bizony talpraesettebb, mint az látszik. Amit a dagadt néger csávó ügyével kapcsolatban műveltek, az beszarás, nekem rohadtul bejött ez az átverés: tökéletesen tükrözte, mivé válik majd ő – a másik oldalról meg tökéletesen látszik, honnan is jött ő. De ide sorolhatom a Kimmel véghezvitt alaprajz-csere akciójukat is: annak ellenére, hogy azt úgy most nem tudom elképzelni, hogy vezette később elő Kim annak eredményességét zseniális húzás volt, vérbeli heist akciójelenet. A csúcs természetesen maga a meghallgatás, az egy év elterelés és az évad koronája, amiben ugye főhősünk rájön, hogy qrvára nem éri meg becsületesnek lenni és jópofa szöveget mondani. Hogy qrvára azt kell mondani mindenkinek, amit hallani akar: Saul Goodman e tekintetben pedig egy továbbfejlődött Jimmy McGill, egy végleg sötét oldalra tért jedi (na jó, szürke jedi).

Egészen pontosan ugye nem tájékoztatnak bennünket arról, hogy mennyi van még hátra a BB kezdetéig (meg amúgy is egy ideig lehet csúsztatni a két történetet), de én most úgy gondolom, záros határidőn belül be kellene fejezni ezt a sorozatot. S nem csak a gyorsan öregedő színészek miatt (bár az a fő érv), hanem mert a figurák már nagyjából a sakktáblán vannak, és nem mondom, hogy nem nézem szívesen Saul (most már végre tényleg Saul) mahinációit és trükközését, de nem szeretném, ha lerombolnák a BB azóta megszépült nimbuszát. Egy-két ügy persze még bőven belefér, jöhet még Tuco térnyerése, no meg Kimet is valahogy el kell tüntetni… aztán azt hiszem, annyi. Legalábbis annyinak kellene lenni. Mindenesetre roppant fura lenne – de lehet, belevágok – ez után közvetlenül elkezdeni a Breaking Badet, sok mindent másképp élnék meg, az tuti. A „No de ki a fasz az a Saul???” kérdés például simán átalakul a „No de hol a faszban van Jimmy?” kérdéssé, ami azért alapjaiban más megvilágításba helyezi a simlis ügyvéddel kapcsolatos jeleneteket. Mindezekkel együtt, végszóra pedig továbbra is úgy gondolom, hogy istenigazából nem volt szükség erre a projektre, a BB nem lesz jobb tőle – maximum a kiválasztott figurák előéletéről megtudunk egy kicsit többet. Ebből Hector és Jimmy az, akinek valós mélységet sikerült adni – a többi, az immár négy évadon át tartó felvezetés pedig egyértelműen egy úgynevezett fan service, amiben a hozzám hasonló BB rajongók kedvében igyekeznek járni. Ikonikus karakterekkel, tárgyakkal, magával a Breaking Bad hangulattal – sikerült, de talán meglennék nélküle is.




75%




.

.




A megtisztulás éjszakája: A sziget





Kezdetnek picit játszadozzunk el a gondolattal, hogy milyen jó lett volna, ha a magyar forgalmazó az első perctől kezdve normálisan nevezi el, fordítja le a címet és konzekvensen végig is viszi az egészet… persze, mentségükre legyen mondva, nem gondolhatták, hogy négy év alatt négyrészesre dagad az Az irtás franchise (sőt, jövőre jön az ötödik rész, szintén James DeMonaco tollából). Mindenesetre egyre hülyébben néz ki a dolog, pláne úgy, hogy az A bűn éjszakájából egyszer csak az A megtisztulás éjszakája lett, s az ember így, a negyedik táján elgondolkodhat, mennyivel frappánsabb lenne, ha mondjuk az Az irtás cím lenne a központi összekötő eleme a sorozatnak (ha már a téma az)… mindegy, nem az első eset, hogy itthon fura elnevezése van egy-egy franchise-nak

Immár negyedszer utazunk el az Alapító Atyák Amerikájába – amiről ugye most már fixen tudjuk is, hogy az – ezúttal azonban a „showrunner” úgy döntött, hogy megmutatja, honnan indult az egész: az előző mozikban felvetett és belebegtetett politikai szálakat kibogozva, kvázi törióraként átélhetjük, hogy kezdődött minden. A The Purge Wiki szerint az első hivatalos Irtás 2017.03.21 19:00-től 2017.03.22 7:00-ig tartott, s bár filmünk most konkrét évszámot nem ad meg, de fogadjuk el, hogy eme kortörténelmi dátumba csöppenünk bele. Az új mozi sztorija szerint azonban ez csupán egy kísérlet volt, egy próbálkozás az Alapító Atyák részéről a gazdasági és népesedési problémák megoldására: a lényeg, hogy ezek szerint ebben az univerzumban tavalytól szabad a gyilkolászás egy éjen át.    Egyébként egészen borzongató belegondolni, hogy ha lenne ilyen, és mondjuk a legutóbbi évek amerikai tömegmészárlásait nézzük, azok adott esetben, erre az éjszakára időzítve büntetés nélkül maradhatnának … szerencsére itt még nem tartunk. De a valóság való bolondjai és pszichopatái nem kevésbé őrültek, mint akik ezen sorozat keretein belül feltűnnek, maximum nem vesznek mindenféle maszkot magukra, nem öltöznek udvari bolondnak. De még megérhetjük.

Szóval 2017-ben járunk, az Alapító Atyák épp választást nyernek, a film eleji híradóbejátszások egész jól felvázolják nekünk a politikai, gazdasági és társadalmi helyzetet. A kormány úgy dönt, hogy NY egyik szigetén kipróbál egy forradalmian új dolgot – a munkanélküliségtől sújtott, bűntől, drogtól és erőszaktól terhelt, zömében feketék lakta területen –, és egy éjszakára legálissá tesz mindent, hivatalosan a feszültség levezetése céljából, azonban mi, nézők már tudjuk, mi is ennek a valódi oka. A program alaposan felépített és kigondolt, a kormány pénzt is ad azoknak, akik a szigeten maradnak – elég blama lenne, ha a nép nem akarna játszani és nem lenne elég alany (áldozati birka) a kísérlethez. Tudván pedig, hogy itt a lakosság nagy részének szüksége van a nem kis összegre, a szervező szempontjából a befektetés biztos megtérülésnek látszik – ráadásul előzetes elbeszélgetéseket is végeznek emberekkel, akikből kinézik, hogy képesek némi erőszakra a korábban is említett „feszültség levezetése érdekében”. S akkor itt hadd jegyezzek meg két apró gondolatot, amivel a film is – nagyon helyesen – foglalkozik: az egyik, hogy nagyon jól elkapták az a közhelyesnek tűnő megállapítást, emberi természetet, miszerint könnyebb mondani, mint megtenni valamit. Nekem legalábbis az amúgy nem túl acélos moziban pont az volt az egyik kapaszkodó, hogy a kezdeti interjús lelkesedés után ki mit tett és nem tett meg. Hogy bebizonyosodott, csak az igazi pszichopaták tudnak hidegvérrel (értsd józanul és drogmentesen) ölni, hogy az emberek döntő többségének még akkor is megremegne a keze adott szituban, ha amúgy érzelmileg jó oka lenne rá meghúzni a ravaszt. A másik dolog, ami ebből következik és amúgy a film egyik kulcseseménye, kvázi konfliktushelyzete, hogy az az istenadta nép baszik a kormány elképzeléseire, s csak nem akar utcára vonulni és egymást gyilkolászni… és egyébként az sem egy utolsó szociológiai elemzés tárgya, hogy egy zárt, fekete közösségről ki gondolhatta komolyan, hogy egymás torkának esik. Még ha lett volna némi faji indok a filmben, akkor arra jó kis rasszista történetet is lehetett volna húzni – de így ez olyan volt, mint ha mondjuk egy rockkoncerten kellene a nézőknek egymást lemészárolni…

A szervezők szempontjából pedig elég nagy baj, hogy a dollárezreket az a fránya nép nem arra költi, amire kellene: partikat szervez, bulizik, élvezi az életet – leszámítva néhány kiemelt szereplőt a filmben. Ezek közül aztán van, akinek tényleg személyes indítéka van egy jó kis bosszúhadjáratra, s van, aki szimplán olyan beteg, ami figurát rég láttam filmen… a mozi talán legjobb karaktere a Skeletor nevű zakkant néger csóka (Rotimi Paul), számomra ő egy személyben megtestesíti az egész franchise eszement sava-borsát.  S ha már néger… nem lehet elmenni a mellett szó nélkül, hogy szinte az összes szereplő fekete, a rendező is az és mit is jelent a mögöttes tartalom, miszerint a fehér kormány csinál egy legális öldöklést feketéknek, aztán amikor azok nem akarnak önszántukból ölni, zsoldosokat küld a területre, felgyorsítani az eseményeket. Mert bizony már itt, az első alkalommal kilóg a lóláb, a túlontúl szelíd lakosságot, ha már nem akarja saját magát megtizedelni, muszáj külső segítséggel rávezetni erre – csak talán az a meglepetés (ami azonban valahol logikus), hogy a kolónia összezár, és simán felveszi a harcot az idegenekkel. Ugye, a sors fintora, hogy mindezt meg büntetlenül. Így lesz a Sziget egy két szálon futó (Skeletor és zsoldosok) pszichopata, gengszteres, bandaháborús akcióorgia, ami a maga közegében, a többi film tükrében kicsit soványabb, haloványabb, de azt a sajátos közeget is figyelembe véve, amibe most helyezték ezt a történetet, egészen érdekes és elgondolkodtató film.

Mert itt van ugye a hatalom, annak gyakorlásának kérdése, karöltve a presztízs, a támogatottság fontosságával. Aztán a média: sok más moziban is láttuk már, mennyire is tud harapni a tévé a brutális, véres eseményekre, ha ezzel meg akár kritizálni, akár támogatni lehet a mindenkori hatalmat, rögtön új színt kap az egész. A néger közegről már tettem említést, de nem győzöm hangsúlyozni, mennyire is összetett az egész társadalomrajz, ami itt felvonul, a gengszterek közti hatalmi viszonyok, majd az összefogás a fehér kormány csatlósai ellen, igazán érdekes összetevő. A sok értelmetlen (egyébként az jó kérdés, hogy a beígért pénzt végül is előre fizették, vagy a túlélés után) halott nem újdonság ebben a franchise-ban, de itt először – itt még – pénzért történnek a dolgok, nem ösztönből… az majd csak később, az Irtás térhódításakor lesz. Mert némi rásegítéssel ugyan, de az Alapító Atyák sikert értek el a Próbairtással, s a nép, az ekkor már áldott nép meg, miután látta, hogy tényleg büntetlenül lehet bármit is tenni azon az éjjelen – nos, később önként és dalolva teszi azt. Bennem pedig már a korábbi filmek alapján is felmerült, s nem enged azóta sem ez a gondolat: kérem, nekem meggyőződésem, hogy ha ezt korunkban valahol, bármikor, bárki kipróbálná, engedélyezné, a valóságban is hasonló eredménye/sikere lenne. Mert lehet ez film, meg fikció, meg minden, meg legyinthetünk rá, hogy ez nem a valóság… de szerintem van ennyi állatiasság a jelen emberiségében. A nagy többségében. Pénzért meg… bármit.

Egyébként nem véletlenül beszéltem kevesebbet magáról a filmről – ugyanis nagyon nincs mit mondanom róla. Ugyanaz, negyedszer, csak a közeg és a kor más: maszkos pszichopaták ártatlanokat ölnek, zömében négereket. Igazából szerethető és azonosulni való karakter nem nagyon van benn, az egész fekete, gettós társaság nekem nem jött be. Kicsit sótlan az egész, most tényleg nagyobb szerepe van annak, hogy hogyan is kezdődött az egész, mint hogy egy-egy figura sorsáért izguljunk. Ha esetleg nem lett volna az előző filmekben utalás arra, mi is volt a cél ezzel az egésszel, hogyan is manipulálnak az Alapító Atyák huszonévvel később is, akkor azt mondanám, hogy igazi fordulat a zsoldosok feltűnése – így viszont csupán egy vállrándítás. A hangulat, a háttér, a megszokott Purge feeling megvan, a The First Purge egyáltalán nem egy rossz mozi – de nem is különösebben jó. Inkább mondanám egy érdekességnek, egy gigászi flashbacknek, mondjuk a 2-ik és 3-ik rész közé. Flashbacknek viszont kicsit hosszú…





70%




.

R2-D2 írta:

.
A megtisztulás éjszakája: A sziget

Szóval 2017-ben járunk, az Alapító Atyák épp választást nyernek, a film eleji híradóbejátszások egész jól felvázolják nekünk a politikai, gazdasági és társadalmi helyzetet. A kormány úgy dönt, hogy NY egyik szigetén kipróbál egy forradalmian új dolgot – a munkanélküliségtől sújtott, bűntől, drogtól és erőszaktól terhelt, zömében feketék lakta területen –, és egy éjszakára legálissá tesz mindent, hivatalosan a feszültség levezetése céljából, azonban mi, nézők már tudjuk, mi is ennek a valódi oka. A program alaposan felépített és kigondolt, a kormány pénzt is ad azoknak, akik a szigeten maradnak – elég blama lenne, ha a nép nem akarna játszani és nem lenne elég alany (áldozati birka) a kísérlethez. Ebből következik és amúgy a film egyik kulcseseménye, kvázi konfliktushelyzete, hogy az az istenadta nép baszik a kormány elképzeléseire, s csak nem akar utcára vonulni és egymást gyilkolászni… és egyébként az sem egy utolsó szociológiai elemzés tárgya, hogy egy zárt, fekete közösségről ki gondolhatta komolyan, hogy egymás torkának esik. Még ha lett volna némi faji indok a filmben, akkor arra jó kis rasszista történetet is lehetett volna húzni – de így ez olyan volt, mint ha mondjuk egy rockkoncerten kellene a nézőknek egymást lemészárolni…

Egyébként nem véletlenül beszéltem kevesebbet magáról a filmről – ugyanis nagyon nincs mit mondanom róla. Ugyanaz, negyedszer, csak a közeg és a kor más: maszkos pszichopaták ártatlanokat ölnek, zömében négereket. Igazából szerethető és azonosulni való karakter nem nagyon van benn, az egész fekete, gettós társaság nekem nem jött be. Kicsit sótlan az egész, most tényleg nagyobb szerepe van annak, hogy hogyan is kezdődött az egész, mint hogy egy-egy figura sorsáért izguljunk.

70%

Nem csak a címmel meg annak a fordításaival voltak itt furcsaságok az elején, hanem a koncepcióval is. Mégpedig hogy az első rész még egy "home invasion" szutyok volt, béna bujkálással a kretén jampik elől a luxuskecóban, amire ekkora franchise-t aligha lehetett volna építeni.

Megnézem majd. Aztán majd meglátjuk, hova lehet még bővíteni az ötödik részre "ugyanazt". Talán még az irtás utáni napok bemutatásában, és az egészet eltörlő polgárháborúban van potenciál.

.

R2-D2 írta:

A megtisztulás éjszakája: A sziget

Immár negyedszer utazunk el az Alapító Atyák Amerikájába – amiről ugye most már fixen tudjuk is, hogy az – ezúttal azonban a „showrunner” úgy döntött, hogy megmutatja, honnan indult az egész: az előző mozikban felvetett és belebegtetett politikai szálakat kibogozva, kvázi törióraként átélhetjük, hogy kezdődött minden.

S akkor itt hadd jegyezzek meg két apró gondolatot, amivel a film is – nagyon helyesen – foglalkozik: az egyik, hogy nagyon jól elkapták az a közhelyesnek tűnő megállapítást, emberi természetet, miszerint könnyebb mondani, mint megtenni valamit. Nekem legalábbis az amúgy nem túl acélos moziban pont az volt az egyik kapaszkodó, hogy a kezdeti interjús lelkesedés után ki mit tett és nem tett meg. A másik dolog, ami ebből következik és amúgy a film egyik kulcseseménye, kvázi konfliktushelyzete, hogy az az istenadta nép baszik a kormány elképzeléseire, s csak nem akar utcára vonulni és egymást gyilkolászni… és egyébként az sem egy utolsó szociológiai elemzés tárgya, hogy egy zárt, fekete közösségről ki gondolhatta komolyan, hogy egymás torkának esik.

Mert némi rásegítéssel ugyan, de az Alapító Atyák sikert értek el a Próbairtással, s a nép, az ekkor már áldott nép meg, miután látta, hogy tényleg büntetlenül lehet bármit is tenni azon az éjjelen – nos, később önként és dalolva teszi azt. Bennem pedig már a korábbi filmek alapján is felmerült, s nem enged azóta sem ez a gondolat: kérem, nekem meggyőződésem, hogy ha ezt korunkban valahol, bármikor, bárki kipróbálná, engedélyezné, a valóságban is hasonló eredménye/sikere lenne. Mert lehet ez film, meg fikció, meg minden, meg legyinthetünk rá, hogy ez nem a valóság… de szerintem van ennyi állatiasság a jelen emberiségében. A nagy többségében. Pénzért meg… bármit.

70%

Nekem is tetszett, kb. ennyire.

Nekem amúgy is igazán csak az első résszel volt bajom, és amióta felültek erre a társadalompszichoplógiai-tömegmészárlós vonalra, azóta kb. ugyanazt a szintet hozza. Mondjuk ez annyival jobb, hogy még nem jutott minden utcasarokra egy maszkos kretén pszichopata, akik válogatott ötletekkel előre készültek a szadizásra, mert ugye a pénzt mindenki elrakta köszönettel, de gyilkolászni annyira már nem volt kedve az éjszakában... Csak a két hisztérikus vénasszony volt ilyen, de azok meg felrobbantottak pár játékmacit, nagy dolog. Skeletor meg "múzsaként" pont jó állt a filmnek.

De jól lett összerakva a háttér, tetszett, ahogy az óvatos puhatolózásban, hogy ezt akkor most tényleg meg lehet-e úszni büntetlenül, igazán csak az utcai bandák feszültek egymásnak, és az is furán érdekes volt, hogy itt akkor tulajdonképpen egy kábszerkereskedő stricinek kell szurkolni, csak mert ő a főszereplőcsaj titkos pasija. Meg jól állt a kevés humor is a filmnek, Dolores beszólásain jókat mosolyogtam.

Jó lesz a 7/10, de ez azért inkább annak a teteje   .
.

.





Mayans M.C. S1




3 évvel ezelőtt egy héthetes utazáson vettem részt – no sajnos nem egy hosszú világkörüli útra fizettem be, hanem egy bizonyos Sons of Anarchy (magyarul Kemény motorosok    ) című sorozat 7 évadát néztem egyhuzamban 7 hét alatt. Annak az évnek egyébként toronymagasan a legmeghatározóbb élményét nyújtotta a motoros klub (motoros bűnbanda) életébe való betekintés, s minden hibája és idegesítő mellékhatása ellenére az egyik legjobb sorozatnak tartom, azok között, amiket láttam. Nem egy 24, nem is egy Odaát, de brutálisan jó volt Jax Teller és családja (Gemma, te ribanc    ) története – ennek aztán egyenes következménye, hogy alig vártam már, hogy ismét elmerüljek Kurt Sutter új világában, az eredeti SoA-ban szereplő, kvázi spin-offnak írt Mayans Motoros Klub köré írt új sorozatba. És basszus… ennyi idő után majdnem ugyanazt az élményt kaptam – annyi egyelőre a különbség, hogy itt még össze kell melegednem a karakterekkel, hogy kicsit át kell állítanom az „ízlelőbimbóimat” a mexikói határ melletti történésekre – feledve kicsit Charming városát…

Na szóval. Volt ugye a SoA-ban egy latino motoros banda, a Mayans M.C., aminek vezetője, bizonyos Marcus Alvarez (Emilio Rivera) szoros és fontos üzleti kapcsolatban állt a SoA fiúkkal, ő szállította a drogot nekik, míg a srácok elsősorban fegyverekkel látták el őt és üzletfeleit. A két csapat szükségszerű bűnös kapcsolatrendszerben állt egymással, a kölcsönös tisztelet mellett azonban barátságok is szövődtek köztük (pl- Jax és Marcus)… ami több alkalommal is jól jött, ha egyik-másik motoros klub baja került. A kis rajongói lelkemmel kíváncsian vártam, hogyan és mennyire fűzik össze a két sorozatot, lesznek-e cameók a SoA-ból, egyáltalán hogy működik időben és térben ez az egész világ: nos, kedves olvasóim, azt kell mondjam, bizonyos szempontokból a sorozat minden várakozásomat felülmúlta. Az egy dolog, hogy rögtön az első epizódban van egy hihetetlen szereplés egy visszaemlékezésben, meg az is, hogy a korábban Jason Patrick által irányított Chapter hathatós segítséget nyújt Marcuséknak egy ügyben – de ezek mellett előszedtek két olyan figurát is, akik nagyon komoly szereplői voltak a SoA univerzumnak, akikre így-vagy úgy, de képtelenség nem emlékezni – és akik tevékenyen részt vesznek a Mayans M.C. S1-ben. Nem mondom meg, kik ők, mindenki fedezze fel maga – de zseniális húzás mindkét figura.

Egy Ezékiel nevű srác    (JD Pardo) épp most jött ki a sittről, ahova egy (korrupt) zsaru megöléséért küldték – a DEA-val kötött háttéralku miatt azonban elengedtek 6 évet a büntetéséből. Ő a Mayans M.C. aktuális Jelöltje, aki a szokásos egy év csicskamunka után érdemelheti ki a colort a bőrmellénye hátára, s akit a nem kevésbé beszédes Angel nevű bátyja     (Clayton Cardenas) vitte be a közösségbe. A megállapodásról persze senki nem tud, csupán Ez apja, Felipe (Edward James Olmos!!), és természetesen ez a bizonyos megállapodás lesz a sorozat egyik mozgatórugója: ahogy a SoA esetében, itt is van egy titok, aminek nem szabad kiderülni, itt is végigfut az évadon az ebből eredeteztethető ”Ki az áruló?” szál – azonban most nem állunk meg holmi családi viszálynál, vagy megzsarolt motoros bandatag dilemmájánál. Ez feladata, hogy információkat gyűjtsön a mexikói Gallindo Kartell fejéről, Miguelről – legalábbis először még csak ez – akinek a drogját a Mayans teríti az USA-ban. Azt mondanom sem kell, mennyire remek ez a macska-egér játék, mennyire remekül tud működni a lebukik-nem bukik le hangulat, viszont itt kell feltétlenül azt is megemlítenem, hogy a határ közelsége, a fal és a más filmekből, dokukból megismert alagutak, embercsempészet is mennyire fontos szerepet játszik – és mennyire kiváló hangulatot ad az egésznek. Én magam meg amúgy is bírom ezt a mexikói-amerikai kapcsolatot, megfejelve a rengeteg spanyol szöveggel (bazzeg, végre, a mexikóiak nem tört angollal beszélnek egymás között!!!), kiváló élmény lett volna már csak azt is látni, Ez hogy boldogul a titkával. Hogy sikerül neki a testvérei előtt és között tisztának maradni, hogy tud a fiatal srác megszabadulni a múlt egy balsikeres éjszakájának következményétől – ja, hogy ne legyen egyszerű, azért ölt meg egy zsarut véletlenül, mert üldözött valakit, aki megölte előtte az anyját.

De nem, a dolgok itt nem kicsit túlmutatnak a motoros banda bűnözésén… van ugyanis egy Los Olvidados nevű lázadó csoport Mexikóban, akik nem kevés borsot törnek a Gallindo Kartell és Miguel orra alá. Egyfajta szabadságharcosok ők, a csapat elsősorban a Kartell áldozatainak árváiból verbuválódik (ez milyen zseniális már !!! ), ami árvák egyfajta mexikói Isten városa gyerekekként egészen elképesztő jelenetekkel színesítik az évadot. Komolyan, van két-három olyan szcéna, ami után konkrétan az államat kerestem, nélkülük, a Los Olvidados nélkül, de különösen annak vezetője, Adelita (Carla Baratta) nélkül az egész kevesebbet érne. S ha ehhez hozzáteszem, hogy kapásból két jó, okos, érzelmileg erős és hiteles fordulat is kötődik ehhez a remek karakterhez, akkor azt hiszem, érthető, miért is nélkülözhetetlen ő az egészben: a Mayans M.C. ugyanis nem csak és kizárólag egy banda élete, hanem kicsit kikacsintás a kedvelt mexikói drogkartelles világra is, annak minden mocskával együtt, érintve, felhasználva az illegális bevándorlás, a migránsokra szabadon lövöldöző hazafiak, a gyerekterrorizmus, az egész mexikói gazda(g)sági válság témakörét. Az olyan apró finomságok és kavarások, miszerint Miguel felesége, Emily (Sarah Bolger) Ez korábbi csaja volt, aki a 8 évvel ezelőtti sittre kerülés után lett drogbáróné – s aki épp most keresi valós helyét társa mellett, ezen események hatására kell igazából eldöntenie, a körön belül kerül, vagy marad azon kívül. Mondjuk, a történetbe beírt gyerekrablás nem kicsit segíteni neki ebben…

Annyit beszéltem már az amúgy zseniális körülményekről, akkor most essen szó magáról a bandáról is. Ugye, a Mayans MC Kalifornia Chapter vezetője nem az a Marcus Alvarez, akit korábban megismertünk, hanem, unokatesója, egy Bishop nevű faszi (Michael Irby). Alvarez egyfajta fő-főnök, egy El Padrino, a Keresztapa a klubon belül – jön-megy az évadban, ő az első számú kapcsolattartó Mexikó felé. A klub hasonlóan színes és „zakkant” figurákból áll, mint a SoA tagjai voltak – de talán a legkülönlegesebb közülük is a Coco névre hallgató srác (Richard Cabral) – bazzeg, amit ő tesz, arra megint nehéz szavakat találni. Az évad elején icipicit még nehéz beilleszkedni az új fiúk közé, de aztán szép lassan mindenkit meg lehet szeretni közülük. Megint abba a fura élvezetbe esünk, hogy gyakorlatilag egy bűnbanda mellett állunk érzelmileg, s szemünk sem rebben egy általuk elkövetett gyilkosság, drogcsempészés, s egyéb disznóságok láttán… mert jó velük lenni, mert jó érzés ismét egy motoros klub képzeletbeli colorját hordani a hátunkon, miközben büntetlenül ülünk a fotelben. Persze ez egyvalamit aztán újfent determinál, s amit magam részéről újfent sajnálok, már így az elején: ennyi bűn, ennyi szándékosan elkövetett gyilkosság után nem maradhat más a végére, mint ahogy a SoA-ban, vagy a BB-ben volt…

S ha már SoA… ugye, felvetődik a kérdés, mennyiben és hogyan kapcsolódik a Mayans M.C. az anyasorozathoz. Jómagam nem egészen értem ennek idővonalát, mert a 8 éves flashbackek kicsit bezavarnak, de kb. párhuzamosan futhat a két sorozat: Alvarez hiányzásaikor akár a SoA-ban is járhat, egy bizonyos ponton a Charming Chapter két tagja is tiszteletét teszi, sőt, egy beszélgetésben említik, hogy Jax Tellernek is rá kell bólintani valamire. Ez pedig akkor kb. a SoA utolsó két-három évadát jelentheti, amikor már Jax vezette a klubot. Azok a kis kényeztetések, amikor meg a két klub találkozik, némi fegyverkereskedelem ügyében, vagy mikor a kissé dilis államügyész felemlegeti a SAMCRO-t, komoly rajongói mosolyt csalt az arcomra. Nagyon-nagyon vártam, hogy feltűnjön, mondjuk Jax (erre egyébként a végén van is esély, sőt az írók kicsit meg is bolondítnak a ruhával), de csak egy másik fontos szereplő motorozik be a Mayans M.C. telephelyére – a hozzá kapcsolt cliffhangerrel meg alaposan megkavarták a szálakat. Nem tudom, Ez ezt hogy dolgozza föl, nem tudom, hogy ha ez igaz, akkor a két klub viszonya hogy alakul – viszont bárhogy is alakul, ennek a SoA fináléja után kell valahogy alakulnia.

Nekem ez rohadtul tetszett, a SoA időhúzását és idegesítő mellékzöngéit szinte mind nélkülözi – viszont egyelőre kevésbé tűnik élesnek, drámainak, mint az. Mondjuk, első évadhoz képest nem piskóta ez sem, de vagy azért, mert még a figurák nem élnek velem annyira, vagy, mert csak simán szélesebb a perspektíva a Los Olvideos miatt, de motoros klub szempontjából kevesebb a dráma. Hangulatában, stílusában tökéletes, méltó társa a SoA-nak, egyedül talán zenéjében gyengébb annál – nekem legalábbis most nincs fejemben egy dal sem, amit írásom végére tudnék illeszteni. Csupán az értékelés…




85%



.

R2-D2 írta:

Mayans M.C. S1

Nekem ez rohadtul tetszett, a SoA időhúzását és idegesítő mellékzöngéit szinte mind nélkülözi – viszont egyelőre kevésbé tűnik élesnek, drámainak, mint az. Mondjuk, első évadhoz képest nem piskóta ez sem, de vagy azért, mert még a figurák nem élnek velem annyira, vagy, mert csak simán szélesebb a perspektíva a Los Olvideos miatt, de motoros klub szempontjából kevesebb a dráma. Hangulatában, stílusában tökéletes, méltó társa a SoA-nak, egyedül talán zenéjében gyengébb annál – nekem legalábbis most nincs fejemben egy dal sem, amit írásom végére tudnék illeszteni. Csupán az értékelés…

85%

Ha jól emlékszem, a SoA esetében többször említették, hogy kvázi egy Shakespeare-királydráma bőrszerkóban.
Ezek szerint a Mayans még nem tart ezen a szinten, de a lehetőség ott van benne.

.

Niwrok írta:

Mayans M.C. S1

Ha jól emlékszem, a SoA esetében többször említették, hogy kvázi egy Shakespeare-királydráma bőrszerkóban.
Ezek szerint a Mayans még nem tart ezen a szinten, de a lehetőség ott van benne.

.

Én ilyet nem mondtam... de lehet benn valami.

Szerintem a Mayans az erősen tagolt motoros/mexikói szál miatt nem lesz olyan, de majd meglátjuk. Mármint hogy én...


.

R2-D2 írta:

Élet

Mindezek ellenére én nem írom le az egész filmet. Eleve – ahogy épp minap fogalmazta meg „valaki” – a világűrben játszódó filmek alapból pozitív hendikeppel indulnak nálam, a mozi e szempontból pedig maximálisan hozta elvárásaimat. Remek a helyszín, jól kidolgozott és hitelesnek tűnő, részletgazdag és átgondolt a környezet. Az első negyed óra unalma után egy igazán feszült, pörgős és izgalmas másfél órát kapunk: pont azt mondtam utána, hogy ha már nem nyírták ki, akkor legalább izgalmas volt a kergetőzés.  A karakterekről sajnos keveset tudunk meg, de magam részéről már korábbi filmek alapján szerettem őket annyira, hogy tudtam értük aggódni – még ha úgy igazából azonosulni nem is. S ha már karakter… az űrpolip (vagy lehet, tintahal?) minden fázisában iszonyat jó volt, a film trükkjeire egy rossz szavunk nem lehet. Végezetül a pozitívabb élményhez mindenképp hozzátartozik maga a moziterem: baszott jól szólt az egész, imádom az ilyen alapos és hangos térhatást.

70%

Nagyjából mindennel egyetértek, amiket korábban írtam (még szép ...    ), annyival engedékenyebb vagyok, hogy másodjára ugye az ökörségek kevésbé fájdalmasak. De ugyanazok a gondolatok jöttek elő az újranézéskor, mint anno, ugyanazon hanyagságok zavartak, mint tavaly a moziban. Talán... talán egyedül a finálé nem fájt annyira, mert már tudtam, mi jön...

Viszont a mozi hangulatára, a középső háromnegyedére, a kergetőzésre, Calvin ( ) fejlődésére továbbra sincs panaszom. A zoknis űrhajósokon most is mosolygom, ahogy a rokkanton is, de egyébként kicsit jobban éreztem magam a film alatt. 5% plusz.  





.

R2-D2 írta:

Boldog halálnapot!

Nem állítom, hogy a Boldog halálnapot! feltalálta a spanyol viaszt, mert kellő távolságból nézve bizony vannak hibái. Vagy legalábbis nehezebben befogadható elemei – de ha mondjuk az ember ezeket nem feltétlenül a saját korából, neméből kiindulva vizsgálja, simán lehet azt mondani, hogy azok is rendben vannak. Teszem azt, lehet, ez egy középiskolás csajnak teljesen mást jelent, mint mondjuk nekem – de én is bőven találtam benn annyi kapaszkodót, hogy szívesen emlékszem vissza a filmre. Hangulatos, vicces, izgalmas, néha érzelmes, tanulságos és még bizony újat is hoz a zsánerbe – nekem, mint megrögzött időutazós, időhurkos filmek rajongójának bőven elég volt az üdvösséghez arra a másfél órára, amit elvett az életemből. A színészek jók, az egész dramaturgia, történetvezetés kellően egyszerű és érthető – csupán azt sajnálom, hogy azt a csengőhangot nem hagyták meg, amire Tree a trailerben ébredt… az úgy azért hiányzott. A picsogós ribizős részeket leszámítva soha rosszabb időhurkos filmet – és remélem, nekem nem ma kezdődött életem hátralevő része, mert akkor ezt az egészet holnap(ma) írhatom újra…

80%

Naná, hogy a második epizód trailere után kedvet kaptam az újrázáshoz... és ez még másodjára is egy baszott jó mozi.

Az első negyed óra, az első nap átélése után (ami elkerülhetetlen) tök jól eltalálták az arányokat, a humort, az időhurkok minden sava-borsát, a feszültséget, a drámát, a jellemfejlődést, mindent. A BD extrái között van egy alternatív befejezés, ami szerintem jó, hogy nem került a filmbe: Tree-t a tanár felesége öli meg újból, ami lehet, hogy sokkolóbb lett volna, de a mostani befejezés viccessebb és jobb lezárása a filmnek.

Magam részéről várom a folytatást.

.

R2-D2 írta:

R2-D2 írta:

Boldog halálnapot!

A picsogós ribizős részeket leszámítva soha rosszabb időhurkos filmet – és remélem, nekem nem ma kezdődött életem hátralevő része, mert akkor ezt az egészet holnap(ma) írhatom újra…

80%

Naná, hogy a második epizód trailere után kedvet kaptam az újrázáshoz... és ez még másodjára is egy baszott jó mozi.
Magam részéről várom a folytatást.

Én is, de azt hiszem, az ismétléssel jobb lesz megvárnom a második rész környékét, mert ahogy nézem, ez közvetlen folytatás lesz, és ilyen időtartamban már nem működik úgy a memórián, mint kéne...

.