R2-D2 írásai 3.0

.





Alien: Covenant





Annak ellenére, hogy szeretem az Alien Univerzumot (annak kivétel nélkül minden eddigi tagját), nem tartom magam kőkemény fannak – nem is ismerem olyan mélyen az egész világot, hogy annak nevezhetném magam, no meg alaposan kilógok a sorból már önmagában azzal is, hogy kifejezetten kedvelem az előző filmet e világban, a Prometheust. Az, akkor, a „se Isten, se Darwin” elméletével teljesen levett a lábamról, már anno, a mozibemutatókor is rohadtul tetszett az egész, azóta ez az érzés meg csak fokozódott… nem is volt kérdés, hogy mielőtt a kvázi Prometheus 2-nek indult projektre, az új néven Alien: Covenantra beülök, újranézem az LV-223-as történetet. Nem meglepő módon sokadszorra is tetszett a film – olyannyira, hogy ez a hétvégi kaland, a Covenant, így, a Prometheus árnyékában, első felindulásomban… hogyismondjam … gyenge lett. Meg sem közelíti elődjét/előzményét, annak bámulatos ötleteiből, gondolatiságából itt semmi nincs – ez megint csak egy biztonsági játék lett az elveszettnek hitt rajongótábor visszahódítására. Több trancsír, vér, alienek – és kevesebb humán eredettörténet. Hatásában, koncepciójában leginkább az EP VII-hez tudom hasonlítani: ez a Covenant nagyjából a ’79-es Alien újragondolása, egy rém gyengén felmelegített valami, amiben attól kellene magunk alá vizelni, hogy megint kinyílik a tojás és megint az adott áldozat arcára tapad a facehugger…

Nem akarok nagyon belemenni a film készültének részleteibe, mert meglehetősen felületes információim vannak róla – mindösszesen annyit tudok, amit ti is. Ridley Scott menet közben megváltoztatta elképzelését, rajongói (és stúdiói?) nyomásra és a Prometheus közvetlen folytatása helyett csinált egy Alien filmet – amit aztán jó látványosan a címében is megkülönböztetett az előzőtől. Egy igazi, messziről induló és sehova nem érkező kitérő ez, aminek az Alien Univerzum szempontjából egyetlen egy célja van: továbbvigye azt a biológiai fegyvert az úton. De arra a kérdésre, amire velem együtt rengetegen kíváncsiak voltak, nevezetesen az LV-426 hajója és Teremtője hogyan jutott el oda, az égvilágon semmi választ nem kapunk – sőt, a film inkább távolabb sodort magától attól a lehetőségtől is, hogy ez megtörténjen. Jó, persze, ez egy középső rész, de akkor is…

A címbeli Covenant egy hajó neve, ami épp terraformálni tart egy távoli bolygóra (itt jegyzem meg, hogy a film címe simán lehetett volna csak simán Covenant is, de nem, kellett az a bizonyos elhatárolódás). A 15 fős személyzet, a 3000 fős telepes rakomány, meg párszáz embrió (az minek?) hibernálva utazik, amikor is egy nem várt űrvihar miatt az aktuális androidnak, Walternek – aki ugyanaz a modell, mint David volt – fel kell ébresztenie a legénységet. Hmm… manapság minden második sci-fiben ez van, de hol is láttam már ezt először… ja, az Alienben! Van némi dráma, a hajónak meg új kapitánya lesz – aki stílusával, viselkedésével, töketlenkedésével az első percekben elintézte, hogy szinte várja az ember, mikor eszi meg egy xeno. A mozi első fél órája egy nagy nulla, egy tök átlagos űrutazós sci-fi, egy, már ekkor kissé bénának tűnő legénységgel és egy totál tehetségtelen és egyáltalán nem talpraesett kapitánnyal. Irtó hosszú volt ez a prológus, néztem, néztem a vásznat és egyre inkább kényelmetlenül éreztem magam, hogy hogy a francba is kapcsolódunk az eddigi eseményekhez. A kreativitás zsákjából aztán előkerül a csodafegyver, egy ismeretlen rádiójel, amit természetesen ki kell vizsgálni – a hajó személyzete meg természetesen úgy dönt, hogy meg kell nézni, honnan is jön a jel.

És leszállnak. Onnantól új film kezdődik, onnantól azt gondoltam, nem lesz rossz az egész: végre találkozhatunk megint a Teremtőkkel – számomra ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a Covenant legénysége megtalálta a Teremtők bolygóját. A bolygót, ahova David és Shaw indult, ahol elvileg választ kaphattunk volna az emberiség és az alienek eredetére. Természetesen megint beüt a krach, hullnak az emberek (annyira, de annyira érdektelen volt, ki mikor és miért hal meg, hogy már-már kínos volt) és előkerül az eltűnt U-szárnyú hajó is… no meg egy eddig nem látott fertőzési forma. Komolyan, csak néztem, mi is akar lenni ez a fülbe-orrba szálló fekete por, egy nanofelhő, amiből aztán éltre kelnek a kis alienek. Előkerül a két túlélő is – ki így, ki úgy –, de mielőtt velem együtt abban bíznátok, hogy komoly és szoros kapcsolat van a Prometheus és az új események között, elárulom, hogy ilyet ne keressetek. Az eltelt 10 évről, a kialakult helyzetről ugyan van magyarázat, de nekem ez tök kevés volt. A korábbi irányvonal a kukába kerül, az Isteneket pár képsorban és jó pár vázával elintézik – hogy minél több idő jusson arra, ami ennek az egész univerzumnak a korábbi lételeme volt: az alienek vérszomjára (még a Jurassic World is beugrott a nagy fűs jelentnél - csak itt nem raptorok jöttek).. Nem mondom, hogy rosszak ezek a jelenetek, de miközben néztem a filmet, az sem ment ki a fejemből, hogy ilyen béna, teszefosza legénységet még életemben nem láttam – ráadásul a főszereplő Danielsen kívül (Katherine Waterston) egyetlen épkézláb és megjegyezni való figura nincs a hajón. Nincsenek szerethető/utálható egyéniségek, a noname színészek tökéletesen noname karakterek formálnak meg.

Ezáltal viszont az egész Covenant tényleg az androidokra épül: Davidre és Walterre (miért is nem lehetett követni az ABCD sormintát, kedves Ridley Scott?). Több helyen olvastam, hogy Fassbender két alakja viszi a hátán az egész mozit – ami igaz is… a baj csak az, hogy szerintem irtó nagy baromság az, amit David karaktere köré írtak. Most nem árulhatom el a lényeget, de nekem tök nem tetszett az egész, amit, ahogy és amiért ő létrehozott… már megint egy fellázadt, sértett és szarkazmustól fűtött mestersége intelligencia. Na ne már… még hogy teremtés. A film legjobb jelenete, az U-szárnyú hajó dokkolása és az egoista új Isten műve túlságosan gyorsan zárja rövidre egy faj sorsát – ráadásul, az egész súlyát utána/előtte sikerül olyanokkal elvenni, mint a furulyázni tanítás… anyám. Ahelyett, hogy kicsit is belemennénk az egészbe, hogy bárki is értelmes kérdést tenne fel az eredetünk témájában, a korábbi rajongók magas fokú kiszolgálása történik: hentelés, vér, és különféle alienek formájában. Közben meg minden élő ember tökhülye, semmibe vesznek minden szabályt és logikát – Tennessee, a texasi kalapos űrcowboy, ugye – semmi másért nincsenek a vásznon, csak hogy meg tudjanak halni. Erre a kulimájszra aztán a legrosszabb húzás az, amit meglepetésnek próbáltak eladni… én fogtam a fejemet, mikor kb. 10 másodperc után rájöttem, mire is megy ki a játék. Nagyon akartam, hogy ne így legyen, nagyon akartam, hogy ne a legelcsépeltebb hollywoodi húzások egyikét lépjék meg – de csalódnom kellett… minden úgy lett sajnos, ahogy arra számítottam. Kár érte…

Igaz, hogy ez sokkal alienesebb film, mint volt Scott előző próbálkozása, de pont ez, ami nekem ezúttal nem jött be. Az emberek nem kevésbé ágyútöltelékek, mint mondjuk egy AVP filmben, mindenen egyértelműen látszik, hogy ez most egy olyan alkotás, amire a nagyközönség várt. Néha kifejezetten buta, de kétségkívül látványos mozi, viszont hiába van az alkalmankénti remek hangulatkeltő zene, a korábbi, majd 40 évvel ezelőtti félelmetes, horror hangulatot egyáltalán nem tudták még csak megidézni sem. Egyrészt, ami tényleg jó lehetett volna, azt a trailerben már ellőtték, másrészt meg a mai világban, a mai ingerküszöbök mellett ez bizony édeskevés… a vértől és a gore-tól lehet ugyan horrornak hívni, de hatásában a béka segge alatt van. Az a zsigeri, klausztrofób félelem, az nagyon hiányzik, az, hogy itt most tudjuk, mik ezek és legfőképp hogyan keletkeztek, az meg elveszi az ismeretlentől való rettegés élét. Így, hogy gyakorlatilag kitenyésztett lények lettek ezek a dögök, jóformán minden misztikumukat elvesztették – gyerekkorunkban mindig is azt mondtuk, milyen jó lenne elmenni egy filmben a xenok bolygójára – azzal meg, hogy gyakorlatilag egy android vette át a Tervezők szerepét… nos, ezzel sok korábbi jó elgondolást leromboltak.

Mert lehet, hogy friss, ropogós ez a fellázadt AI téma – de nekem qrvára nem jött be. Ha jól belegondolok – akárcsak mondjuk a már emlegetett EP VII-nél – megint elsősorban a történettel és a kényszeredett megfeleléssel van bajom: mint alienes sci-fi, látványában, képi világában nem rossz, de ezt a kitérőt én, most totál feleslegesnek, néha unalmasnak, néha bárgyúnak és a végén bántóan butának éreztem. A nagy magyarázatok helyett logikai bukfenceket és még több kérdést kapunk és közben olyan az egész, mint mikor lelepleződik a Mátrix egyik trükkje: a kanál nem létezik.




70%



.

R2-D2 írta:

Alien: Covenant

Annak ellenére, hogy szeretem az Alien Univerzumot (annak kivétel nélkül minden eddigi tagját), nem tartom magam kőkemény fannak – nem is ismerem olyan mélyen az egész világot, hogy annak nevezhetném magam, no meg alaposan kilógok a sorból már önmagában azzal is, hogy kifejezetten kedvelem az előző filmet e világban, a Prometheust. Az, akkor, a „se Isten, se Darwin” elméletével teljesen levett a lábamról, már anno, a mozibemutatókor is rohadtul tetszett az egész, azóta ez az érzés meg csak fokozódott… nem is volt kérdés, hogy mielőtt a kvázi Prometheus 2-nek indult projektre, az új néven Alien: Covenantra beülök, újranézem az LV-223-as történetet. Nem meglepő módon sokadszorra is tetszett a film – olyannyira, hogy ez a hétvégi kaland, a Covenant, így, a Prometheus árnyékában, első felindulásomban… hogyismondjam … gyenge lett. Meg sem közelíti elődjét/előzményét, annak bámulatos ötleteiből, gondolatiságából itt semmi nincs – ez megint csak egy biztonsági játék lett az elveszettnek hitt rajongótábor visszahódítására. Több trancsír, vér, alienek – és kevesebb humán eredettörténet. Hatásában, koncepciójában leginkább az EP VII-hez tudom hasonlítani: ez a Covenant nagyjából a ’79-es Alien újragondolása, egy rém gyengén felmelegített valami, amiben attól kellene magunk alá vizelni, hogy megint kinyílik a tojás és megint az adott áldozat arcára tapad a facehugger…

A korábbi irányvonal a kukába kerül, az Isteneket pár képsorban és jó pár vázával elintézik – hogy minél több idő jusson arra, ami ennek az egész univerzumnak a korábbi lételeme volt: az alienek vérszomjára. Nem mondom, hogy rosszak ezek a jelenetek, de miközben néztem a filmet, az sem ment ki a fejemből, hogy ilyen béna, teszefosza legénységet még életemben nem láttam – ráadásul a főszereplő Danielsen kívül (Katherine Waterston) egyetlen épkézláb és megjegyezni való figura nincs a hajón. Nincsenek szerethető/utálható egyéniségek, a noname színészek tökéletesen noname karakterek formálnak meg. Ezáltal viszont az egész Covenant tényleg az androidokra épül: Davidre és Walterre. Több helyen olvastam, hogy Fassbender két alakja viszi a hátán az egész mozit – ami igaz is… a baj csak az, hogy szerintem irtó nagy baromság az, amit David karaktere köré írtak. Most nem árulhatom el a lényeget, de nekem tök nem tetszett az egész, amit, ahogy és amiért ő létrehozott… már megint egy fellázadt, sértett és szarkazmustól fűtött mestersége intelligencia. Na ne már… még hogy teremtés. A film legjobb jelenete, az U-szárnyú hajó dokkolása és az egoista új Isten műve túlságosan gyorsan zárja rövidre egy faj sorsát – ráadásul, az egész súlyát utána/előtte sikerül olyanokkal elvenni, mint a furulyázni tanítás… anyám. Ahelyett, hogy kicsit is belemennénk az egészbe, hogy bárki is értelmes kérdést tenne fel az eredetünk témájában, a korábbi rajongók magas fokú kiszolgálása történik: hentelés, vér, és különféle alienek formájában. Közben meg minden élő ember tökhülye, semmibe vesznek minden szabályt és logikát – Tennessee, a texasi kalapos űrcowboy, ugye – semmi másért nincsenek a vásznon, csak hogy meg tudjanak halni. Erre a kulimájszra aztán a legrosszabb húzás az, amit meglepetésnek próbáltak eladni… én fogtam a fejemet, mikor kb. 10 másodperc után rájöttem, mire is megy ki a játék. Nagyon akartam, hogy ne így legyen, nagyon akartam, hogy ne a legelcsépeltebb hollywoodi húzások egyikét lépjék meg – de csalódnom kellett… minden úgy lett sajnos, ahogy arra számítottam. Kár érte…

70%

Én akkor még annyira sem vagyok rajongó, a Covenantnál is csak a megfakult, amúgy is hiányos (nem láttam mindegyik részt) emlékeimre hagyatkozhatok, és ezzel együtt tetszett... Pontosabban mivel az Alienekhez vagy akár a Prometheushoz sem nagyon tudom hasonlítani, így azzal vetettem össze, amit ebben a műfajban legutóbb láttam... az meg a Life volt, és ahhoz képest jobban tetszett.

Nem nagyon olvastam utána, de azt már a címből meg az előzetes reakciókból éreztem, hogy a Covenant az előzményfilmek átkával fog megküzdeni: el kell juttatnia abba az állapotba a mítoszt, ahol az első rész elején volt, onnan, ahol a Prometheusnak vége lett (ami, ha jól emlékszem, az volt, hogy eleve azért keresik a Teremtők bolygóját, hogy elpusztítsák őket, mert a trutyijuk túl veszélyes). Ami így nem tudott, de igazán nem is akart humán eredettörténet lenni, csak Alien-eredettörténet.

Ezzel együtt is jó pár hiba van, ami engem is zavart laikusként. Még az hagyján, hogy nincsenek emlékezetes figurák (bár a pót-kapitányt csodálkozom, hogy nem említetted a kis vallásos szál és a személyisége miatt), de hogy néha milyen buta az egész . Ahogy burleszk-szerűen csetlenek-botlanak a vérben, ahogy de, bármit is mondtak előtte, lemennek a bolygóra, és a legnagyobb baromság, a "Nézz bele!"... . A többi, felfedezés, a pánik és a menekülés még jó is volt, de ezek azért csak ott voltak közte.

Mikor volt a "10 másodperc" ? Nálam a hajvágásnál .

A 7-es jó lesz. Ha a végén a "csavart" nem nyújtják túl 10 perccel, és nem olyan bénán csapják le a házzal, mondjuk lehetett volna 7,5/10
.

Niwrok írta:

Alien: Covenant


Mikor volt a "10 másodperc"   ? Nálam a hajvágásnál   .

Azért annyira jó nem vagyok... nálam akkor vált nyilvánvalóvá, mikor az a gyors snitt volt az ütés/vágás/szúrás előtt. Túl gyors volt...

Amúgy,:

.






A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja





Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy túl sokat nem kell foglalkoznom azzal, hogy bemutassam mindazt a világot, hova ezúttal utaztunk el a moziban… hisz talán Jack Sparrow (kapitány, mert erre ugye kényes) az egyik legismertebb filmes figura lett az utóbbi… hmmm… 14 évben. Magam részéről totál emlékszem az első találkozásra vele, a gyerekkori kalózfilmek összes élménye egyszerre zúdult nyakamba a Fekete Gyöngy átkával együtt. Aki pedig olvasgatja a Filmfórumot, az tudja, hogy pici szívem egyik csücske a 17-18-ik századi kalózvilág, a Karib-tenger akkori világa, s bár itt, ezen keretek között erről a franchise-ról még nem esett bővebben szó, azért gondolhattátok, hogy rohanni fogok megnézni a sorozat immár ötödik fejezetét. Annak ellenére tettem ezt, hogy az elsőt leszámítva mindegyikkel voltak komoly fenntartásaim, hogy egyértelműen látszottak már az egészen a fáradtság jelei – viszont még így is meglepett, mennyire csapnivaló lett mr Salazar, mr Barbossa és mr Jack fellépése.

Ha ezt otthon néztem volna, szerintem az első negyed óra után fogom, és kivágom a lemezt tévéstől az ablakon. Sok mindenre fel voltam készülve – hisz az előzetesek nem fukarkodtak akciójelenetekben – de ami itt a házhúzással műveltek, az nálam minden biztosítékot kivert. Az indulás még úgymond so-so, az még elment, az talán még aranyos is volt, annak volt valami jó kis kalózos, nosztalgiás hangulata – ugye, eleve maga a hajó, meg a legénysége egy jó kis visszakacsintás – a baj csak utána jött… mikor is a Halálos iramban beköltözött a Karib-tengerre. Eddig egyetlen ilyen eszement baromságot láttam vásznon, azt, mikor a FF5-ben végighúzták a széfet a városon… nos, nálam már az is totál idiotizmus volt (talán az első abban a sorban). De képzeljétek el azt a jelenetet (szinte dettó ugyanaz) tízszer akkorára fújva!    Komolyan, egy ócska burleszk jobb ennél, ennél még a Grand Budapest Hotel ominózus síelős jelenete is jobb volt, úgy látszik, Johnny Depp ráérzett a böszmeség ízére: most nem robogó vonat tetején lovagol, hanem seggrészegen Jason Bourne módjára rohan tetőkön át, hömbölödik össze vissza – néha egy nyolc (tízfogatú) lócsordával vontatott házra!! Igen, jól olvastátok… házra.    Az előző epizód londoni üldözéses jelenete kutya fasza ehhez képest, ez, így, ilyen töménységben nálam pályázik az évtized legbénább, legidegesítőbb filmes tízpercére…    

Nehéz (volt) türtőztetnem magam, szerencsére, ahogy szárazdokkba (szó szerint – bár itt felvetődik a kérdés, hogy egy ekkora rejtekhelyet hogy nem találnak az illetékesek, de mindegy    ) ér a film, kicsit lenyugodnak a kedélyek. Az őrületből átmenetileg visszavesz a stáb: ami őrület amúgy totál rányomja a bélyegét az egész filmre – szinte minden percén érezni azt a kényszert, hogy csináljunk egy még nagyobb, még látványosabb – kvázi még idiótább filmet. Amibe ha lehet, pakoljunk bele mindent – és midenkit!!!! – a korábbi epizódokból, mert akkor talán szépen csilingelnek a kasszák a mozipénztáraknál. Ez otthon egyelőre nem jött még be, igaz, önmagában ez még talán nem is lenne baj: velem együtt a néző tényleg vágyik valami állandóságra, egy adott univerzumon belül valóban elengedhetetlen a megszokott elemek, stílusjegyek használata, de okos (és jó) film finoman mindig csempész a sztoriba, látványba valamit, amitől frissnek tűnik az egész. Buta film – mint ez – meg csupán arra hajaz, hogy mindenből még nagyobbat, még hosszabbat, még őrültebbet kreáljon… a baj az, hogy ez egy bizonyos szint után már kínos. Itt is kínos volt, például Sparrow részegsége a komikum helyett néha simán átmegy visszataszítóba, az meg csak hab a tortán, hogy ezen részegség mélysége, súlyossága – mint ahogy amúgy Hollywoodban kötelező – épp mindig a forgatókönyv eseményeihez igazodik.    Még talán az új kinccsel, az új misztikus tárggyal lehet a legkevesebb baja az embernek, Posseidon szigonya, mint egy ókori, mitikus tárgy legendája sok mindent elbír – no de ott se bírták ki, hogy valami normális körülményeket biztosítsanak a megtalálásához, ott is kellett a minél nagyobb felhajtás meg akciójelenet. S hogy az egésznek az legyen az értelme és megoldása, ami itt, hogy valamiért csak azért robognak végig a filmen, hogy aztán… ehhh… ez is baromság…  

De annyira nem is akarom belelovallni magam a negatívumokba – nézzük inkább azokat az elemeket, amik jók voltak, amik miatt nem jöttem ki a teremből. Talán érezhették az írók is, hogy rögtön az elején kell valami, ami fogva tartja a nézőt és ami megbirizgálja a nosztalgiafaktort – úgyhogy egy régi kedves ismerős feltűnésének tök örültem. Egyébként ide tartozik, hogy a mozi egyetlen igazán jól sikerült, számomra érzelmet hordozó és értékelhető jelenete a finálé volt – igen, akkor is, ha giccses, ha csak szimplán hatásvadász. Mert egyszerűen jó volt nézni…  A két új főszereplő, bizonyos Henry Turner (Brenton Thwaites), illetve Carina Smyth (Kaya Scodelario) egyértelműen dob a filmen – különösen utóbbi – a megszokott szereplők melletti vérfrissítés ezúttal talán jobban is sikerült, mint az előző részben. Az már más kérdés, hogy a lány háttérsztorija, az egész „Én vagyok az apád” dolog rémesen kínos és átgondolatlan – megint csak egy nyúl a kalapból, amiről nem tudjuk, hogy került bele… mert hogy korábban nem volt benn, az biztos. És akkor nem beszéltünk arról a nem elhanyagolható logikai bukfencről se, hogy ha apu hagyta ott a naplót a rubinttal, akkor apu hogy nem tudta, hova mennek… bár lehet, szimplán csak nem figyeltem és ellopták tőle azt. De nem számít: a lány és a fiú nekem tetszett, kifejezetten jó és humoros jelenetek kapcsolódnak hozzájuk. A csipkelődés nagyon ül, a romantika nincs annyira túltolva, mint amint arra számítani lehetett, úgyhogy ez az összetevő a mérleg pozitív serpenyőjébe kerül nálam.

Ahogy egyébként az új ellenség, Salazar kapitány (Javier Bardem), legénysége is. Egyrészt egészen bámulatos volt az a CGI, ahogy őt és környezetét kidolgozták, másrészt meg jó volt az a komplett eredettörténet, amit köré írtak – hitelesnek tűnt az a bosszúvágy, ami őt Jack után hajtja. Bardemet meg ugye szeretjük, úgyhogy az már fél siker – a hajóját, pontosabban annak képességeit már kevésbé… én ugyanis azt is nehezen dolgoztam fel, hogy egy kísértethajó  bekapja (igen, szó szerint!!!) a tengeren az áldozatát – a másik hajót.    Apropó: ritka hülye forgatókönyvi húzás volt az angol flotta pik-pakk kiírása is a sztoriból, bár, ha a Black Sails angol-spanyol rivalizálásából indulok ki, még el is fogadom. Kár, hogy egy harapó hajó kellett hozzá. S ha már Black Sails. Lehet, sötét árnyként vetül a Karib tenger ötödik fejezetére a kalózos sorozat, de az után itt szinte minden teljes dilettantizmusnak tűnt. Sokkal jobban, mint korábban… egyetlen egy dolog viszont van, ami miatt széles vigyorra görbült a szám Flint kapitány történetének ismeretében. Nevezetesen a hajó alatt áthúzásos jeleneten: rögtön eszembe jutott a Black Sails vonatkozó epizódja, úgyhogy én, témában járatos néző, rögtön tudtam, mit tervez Jack a foglyával.  

Nincs kizárva, ha valaki ezzel kerül először kapcsolatba az egész kalózos világon belül  - vagy esetleg kedveli a fizikát semmibe vevő akciókat - , akár még tetszhet is neki. Én, ennyi filmmel és sorozattal a hátam mögött bizony húzom a számat rendesen: még talán a néha fantasyba hajló történet egyes elemeit el is tudtam volna fogadni, de komplett jelenetek túltolása nagyon nem jött be. A film ugyan roppant látványos, de kínossága és butasága miatt kevéssé szórakoztató, humora pedig elvesztette azt a báját, amit egy spicces/pityókás kalózkapitány jelenléte jelentett. Jó is a példa, ez is hűen tükrözi az egész mozi jellegét: Jack Sparrow most már nem aranyos pityókás kapitány, hanem egy ordenáré, ripacs részeg kalóz. És igen, lehet, hogy ebben Johnny Depp valós alkoholproblémáinak is komoly szerepe van – néha állítólag nem is csak játssza a részeget – mindenesetre ezen stíluselem túltolása is hűen tükrözi magát a filmet.  

Még mindig nézhető a kaland, még mindig vannak benn olyan elemek, amik vagy szívet melengettetők, vagy izgalmasak, látványosak – de elindult az egész franchise egy olyan úton, amin én már nem biztos, hogy végigkísérem. Önmagában a zenéért – ami amúgy a régi dallamokon kívül nem sok minden újat tartalmazott – nem fogok képernyő/vászon elé ülni, inkább meghallgatom CD-n. Egyúttal szomorúan kell azt is konstatálnom, hogy most én is kénytelen vagyok beállni a filmet fikázók sorába – pedig már örültem annak, hogy akkor is találtam szerethető dolgokat mai alkotásokban, mikor a világ nem.

 



65%




.

R2-D2 írta:

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja

Nincs kizárva, ha valaki ezzel kerül először kapcsolatba az egész kalózos világon belül  - vagy esetleg kedveli a fizikát semmibe vevő akciókat - , akár még tetszhet is neki. Én, ennyi filmmel és sorozattal a hátam mögött bizony húzom a számat rendesen: még talán a néha fantasyba hajló történet egyes elemeit el is tudtam volna fogadni, de komplett jelenetek túltolása nagyon nem jött be. A film ugyan roppant látványos, de kínossága és butasága miatt kevéssé szórakoztató, humora pedig elvesztette azt a báját, amit egy spicces/pityókás kalózkapitány jelenléte jelentett. Jó is a példa, ez is hűen tükrözi az egész mozi jellegét: Jack Sparrow most már nem aranyos pityókás kapitány, hanem egy ordenáré, ripacs részeg kalóz.

65%

Elvileg pár nap múlva eljutok rá, de mert mostanában pörög a Black Sails nálam... sok jóra nem számíthat az új Sparrow-film.

Én már a második rész óta csak a kalózos hangulat miatt ülök be rá... a többit meg elviselem ezért.
.

R2-D2 írta:

Váratlan szépség

Nem tartom kizártnak, hogy ha valaki elveszti gyermekét, teljesen megzakkan, egyáltalán nem tűnik túlzásnak, hogy orvosi segítség híján leveleket írogat a Halálnak, a Szeretetnek és az Időnek. Nem, egyáltalán nem hülyeség, sőt, bizonyos keretek között még meglepően szolid reakció is. Ugyanakkor azt itt kell megjegyeznem, hogy a film előzetese – ami amúgy felcsigázott remek színészeivel és misztikumával – totál átverés megint, a nevezett három fogalom egyáltalán nem úgy és azért jelenik meg a filmben, amiként azt első körben gondolhatnánk.

Az igazság az, hogy előzetes információim és várakozásaim alapján egy roppant depressziós és mélyen megrázó filmre számítottam – és ezen a ponton simán benn is volt a lehetősége ennek – de legnagyobb örömömre az alkotók teljesen más irányba vitték el a hangulatot. Nem, nem vicces a mozi – a minimális humor pont arra való, hogy a nagyon sötét gondolatokat elűzze – sokkal inkább egy kissé melankolikus, de pozitív töltetű alkotás, amiben a három fogalom megszemélyesítői nem csak azt a célt érik el, hogy Howardot visszahozzák a való életbe, hanem azt is, hogy másik három ember életét is rendbe tegyék. Sőt… így, a film egészét tekintve azt is kétlem, hogy ez egyáltalán Howardról szólna – nekem legalábbis ugyanolyan fontos volt az üzlettársai élete, mint magáé a főszereplőé.

Sok rosszat olvastam a filmről, hogy giccses, meg unalmas, meg gyenge színészi játék meg minden… ezek közül semmit nem írok alá. Számomra egy érdekes, érzelmes történet volt, ami akkor is tetszett volna, ha marad a misztikum, de így is jó volt, hogy más értelmet nyertek a fogalmak. [...] Rengeteg jelenetben azt éreztem, hogy sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni a karakterekből, hogy a fogalmak kontra Howard párbeszédek eszméletlenül felületesek. Többször elvette a jelenet erejét a semmilyen dialógus… amiért nagy kár. Nagy kár a szövegkönyvért, mert amúgy számomra a film rendben volt.

80%

Nálam valahogy az első órában tartott ki ennek a filmnek a lendülete. Addig hajtotta a személyes dráma, a változás tragikussága, a mellékszereplők történetei és az alapötlet igazi zsenialitása... na meg persze a kedvelt színészek egymás utáni felbukkanása. Nekem egyáltalán nem hiányzott a misztikum, sőt, így sokkal érdekesebb volt, hogy miért beszélget Howard ezzel a három alakkal, és ahogy a barátai ezt összeszervezték (a magánnyomozó felbukkanása a kiskölyökkel önmagában ötcsillagos jelenet volt ). Bármilyen furcsa is a módszer, és alapvetően bármilyen önző okok is vezérlik, az mégiscsak látszik belőle, hogy sokféle módszer van, amivel az ember megpróbálhatja megoldani, de legalább kezelni a problémáit, vagy amilyen formában mások, a család, a barátok tudnak segíteni, és ahhoz kell találékonyság, türelem és törődés, hogy melyik az a sokból (ahogy Howardon is látszott, az évek alatt sok mindenben próbált vigaszt találni), amelyik eredményre vezet.

A vége a csoportterápiás-házas szálat leszámítva (az is tetszett!) viszont eléggé kifulladt. Egyre több a semmibe révedő kamera, egyre több az erőltetett érzelem, és egyre jobban látszik, hogy mi a buktatója egy ilyen ötletnek, mint a "megszemélyesítés". Az egyre sekélyesebbek beszélgetések okát abban láttam, hogy a viszonylag kevés interakció mellett (Howard mindenkivel csak 2-2 alkalommal találkozik... De miért?) nem az válik fontossá, hogy mit mondanak a "fogalmak", hanem hogy legyen egy videó, amiben Howard a semmivel üvöltözik. Mivel ők színészek... Nem az a dolguk, hogy okosakat mondjanak, hanem hogy eljátsszanak egy szerepet, utána meg felszippantsák a zsozsót.

Spoiler:

Ráadásul akkor már éppen kezdtem rosszul lenni a tömény karácsonyi giccstől (merthogy ez egy ünnepi film, ami kötelezően, minden évben készül Hollywoodban), de vannak ellenpéldák, hogy azoknak sem kell ilyen bájolgónak, olykor (főleg az utolsó két jelenetben) ilyen émelyítőnek lennie. De amúgy stimmel: "Rohanni ugyan nem fogok, hogy újranézzem, de kellemes emlékként őrzöm majd meg."


7,5/10
.

Niwrok írta:

Váratlan szépség

Spoiler:

Ráadásul akkor már éppen kezdtem rosszul lenni a tömény karácsonyi giccstől (merthogy ez egy ünnepi film, ami kötelezően, minden évben készül Hollywoodban), de vannak ellenpéldák, hogy azoknak sem kell ilyen bájolgónak, olykor (főleg az utolsó két jelenetben) ilyen émelyítőnek lennie. De amúgy stimmel: "Rohanni ugyan nem fogok, hogy újranézzem, de kellemes emlékként őrzöm majd meg."


7,5/10
.

No. Örülök, hogy megnézted, a félpontos, minimális eltérés az szokás szerint semmi. Nagyjából ugyanúgy is láttuk, a spoiler alatti dolgokra én is próbáltam célozgatni, az nekem is bejött. Az meg hogy karácsonyi... ezúttal annyira fel sem tűnt , igazából kortalan és időponttól független az egész.

Mindegy, arra az óriási eltasítottságra azért szerintem nem szolgált rá... s bár magam sem vagyok kibékülve Will Smith utóbbi munkájáival, azért az általános köpködését sem írom alá. Mintha minden attól lenne rossz manapság, mert ő benn van.

.






24: Újratöltve





Sosem értettem a hollywoodi stúdiók, fejesek gondolkodását, sosem értettem, egy-egy projekt megvalósulása milyen gondolatok mentén dől el. Jó, oké, 90% a pénz, no de a 10%-nak nem a józan paraszti észnek kellene lenni? Hogy valaki azt mondja valamire, hogy emberek ezt, így nem kellene? Hogy például Jason Bourne filmet nem kéne Jason Bourne nélkül csinálni? Hogy a 24 maga Jack Bauer és hogy nem kellene 24 címmel csinálni egy sorozatot Kiefer nélkül?? Hogy nem fog működni az egész?? De ha meg már el van döntve, hogy de, mégis, akkor miért nem lehet olyan karaktereket összeválogatni egy új projektbe, akik legalább minimálisan megidézik az eredeti koncepciót? Az új 24 egyik – ha nem a legnagyobb – baja, hogy nincs igazán méltó helyettese/örököse sem Jacknek, sem Chloenak. Az amúgy negyedik évadtól fokozatosan erősödő probléma itt csúcsosodott ki, az akkori főbb karakterek elvesztése után mindig csak hígult a banda és a CTU – de Jack és a lány eddig jóformán minden nehézségen átsegített. Így, hogy ők sincsenek, szinte törvényszerű a mélyrepülés: sem a véleményem szerint polkorrektségből belerakott néger srác – mielőtt valaki fóbiával vádolna, csak halkan jegyzem meg, hogy most már buzik is vannak –, sem az amúgy általam kedvelt Miranda Otto karaktere nem ér fel elődeikhez. Egyszerűen ez a 24 Jackék nélkül nem az a 24, amit megszoktunk. Ez, annak nem Öröksége –ami valami fura módon magyarul Újratöltve címet kapott –, hanem nagyon gyenge visszhangja (a la prekogok…).

Már az alaphelyzet is kissé fura volt, ugyanis a kalamajkába került főszereplőnk, Eric Carter (Corey Hawkins) nem is CTU ügynök, hanem leszerelt és tanúvédelmi programba bevont ex ranger. Ezen eddig el sem gondolkodtam, van-e valóságalapja, de fogadjuk el, hogy igen. A felütés szerint egy arab terrorista sejt épp felkutatja őt és volt társait, akik részt vettek egy korábbi akcióban, amiben likvidáltak egy fontos dzsihadista vezetőt, egy öregembert, bizonyos Ibrahim Bin Khalidot. Carter nem is tud róla, hogy társai egy kivétellel mind elhullnak, így meglehetősen váratlanul éri a támadás saját otthonában – amiből természetesen győztesen kerül ki (hisz nem lenne a sorozat ugye, ha nem így lenne). Egyébként biztos velem van baj, mert rohadtul elfogult vagyok, de valahogy már Carter kiszabadulását sem fogadtam be teljesen. Olyan ad-hoc volt az egész, olyan semmiből jött a jelenet – ilyet eddig nem láttunk… vagy láttunk, de az Jack csinálta és rendben volt ?     Mindegy, a kép gyorsan bővül, jön a CTU, ahol épp igazgatóváltás van: a korábbi góré, Rebecca Ingram (Miranda Otto) már igazából átadta a hatalmát az új srácnak, Mullinsnak (Teddy Sears). Viszont miután Carterék korábbi akcióját Rebecca koordinálta, kénytelen visszatérni a „terepre”, hogy segítse a volt katonáját, barátját.

24-ről lévén szó, ez a segítség azonban nem mindig – sőt, többnyire nem – legális és szabályos. Szokás szerint felrúgnak mindent, amit lehet, megint van mindenféle zsarolás, árulás, csapda az évadon belül – pont, mint ahogy eddig volt. Az S10 pontosan ugyanazokból a panelekből építkezek, mint eddig bármikor, ugyanazokra a fordulatokra lehet számítani, mint amik végigkísérték a sorozat eddigi történetét … jó, nincs egy Nina szintű ügy, vagy egy Chapelle eset, de ez már több évad óta nincs. A lényeg viszont az, hogy hiába szeretem – mit szeretem, imádom – az egészet, most, ebben az összeállításban egyre jobban zavart minden. Minden sokkal felületesebb, rövidebb, indokolatlanabb, kötődés mentesebb, érdektelenebb. Sajnos abban a pillanatban, ahogy Kiefer és miss Rajksub kikerül az egyenletből, minden hiba felerősödik, a már megszokott fordulatok unalmassá, kiszámíthatóvá válnak – azt hiszem, ezt nevezik igazi elvakultságnak. Ugyanakkor szerintem az van, hogy nem ez lett rosszabb, mint a korábbiak (mondjuk az S9), hanem az összes ilyen volt, csak most látom először nyers valójában az egészet… ruha nélkül, Jack és Chloe nélkül.  Az nem kérdés, hogy megszokottságra (ld. még Karib írás, pár poszttal följebb) bizonyos mértékig mindig szükség van, akkorát sosem szabad fordulni sem egy zenekarnak, sem egy sorozatnak, hogy saját koncepciójából kilépjen – fura is lett volna, ha itt mondjuk nem robban fel a bomba. Ebből a szempontból még kielégítő is volt az évad, tényleg érezni lehetett az izgalmat, a feszültséget nézés közben, csak az ember fejében ott motoszkált a kisördög, hogy mi lenne, ha… ha más személyt látnánk.

Néhány dolog, cselekmény erőltetett és kínos volt, gondolok itt mindenekelőtt a rendőrség épületében történtekre, vagy akár a WTF fordultra az öreg égett képűvel. Utóbbi megint egy olyan húzás, ami a semmiből jött, előbbi viszont egyértelműen a megváltoztatott koncepció következménye: technikai támogatás nélkül, nem CTU ügynökként, félvezető igazgatónővel az egész hiteltelen és mosolyogtató. Több más is volt pont ebben a témában, ami ezek miatt inkább zavart, mint tetszett, mégis két másik dolgot emelnék ki, ami egyértelmű változtatás, és szerintem vakvágány. Az egyik, hogy eddig minden 24 valamilyen szinten az elnök körül forgott, valahogy mindig az adott súlyt a rengeteg globális fenyegetésnek, amit Jack elhárított. Itt Organa szenátor (bocsánat, Smits szenátor) nem képvisel akkora súlyt a történetben, mint amit eddig megszoktunk, az egész új 24 eseményeinek nem érezni akkora jelentőségét, mint korábban. A Jadalla-fenyegetés is tűnik csupán ócska szájalásnak, lokális problémának, mint globális veszélynek – a két „arabterroristás” sorozat, a Homeland és ez, még sosem volt ennyire közel egymáshoz. A másik, amit már említettem, az a buzi szál volt – most komolyan, arra mi szükség volt?? Ráadásul úgy, hogy nem igazán hittem el a színészekről, hogy valóban azok is. Tudom, hogy most ez a trend, a mai világban ez az elvárt filmes elem (ezért adnak pl Oscart is), de az én homofób lelkemnek már ez is sok volt – pedig csupán beszéltek róla. Meg… amúgy nem is értem, magához a történethez mit tett hozzá, hogy az elemző meg a kommandós épp hogy áll egymással.

A családi vonalról – ezek után igenis vissza lehet sírni Kimet – ezúttal Carter tesója és felesége gondoskodik. Azt még nagyjából be is nyelem, hogy csináltak hozzájuk egy szerelmi háromszöget, de azt már nehezebb dió megemészteni, hogy hogy lehet egy köztörvényes drogkereskedőnek bejárása a CTU-ba, egyáltalán Carter múltjával és családi hátterével hogy lehet felvetni a kérdést, hogy legyen ügynök. Amikor meg a néger banda elindul az arab banda ellen… komolyan, felnevettem. Mi ez, SoA??? Nem állt jól a sorozatnak ez az egész fekete kompánia, sem Carter felesége, sem tesója nem tett hozzá semmit az évadhoz… ja de, kérdőjeleket. S ha már CTU. Ugye ez a szervezet, amit annyi évadon keresztül próbáltak a korábbi írók megújítani, volt, hogy más helyre költöztették az EGY NAPOT, volt, hogy bezárták és újra kinyitották – és volt, hogy megtámadták (ha jól emlékszem, kétszer is). Nagyon bíztam benne, hogy ez az ócska húzás harmadszor nem fog előkerülni, nem tett volna jót az évadnak, csupán egy ötlettelen ismétlésnek tűnt volna… épp ezért most nem is mondom el, megtörtént vagy sem. S még valami, ami a nagy fanyalgás közben feltűnt: még soha nem volt ennyire látványos a valós idős események csúsztatása. Persze, nyilvánvaló, hogy a hangzatos koncepció mögött alapban hazugság rejtőzik, de itt néha egészen megdöbbentően nem figyeltek a részletekre.

De beszéljünk arról a kevés összetevőről is, ami összességében azt az elvakult számot adja az írás végén. Először is, ugye maga a fan-érzés: abban a pillanatban, mikor meglátod a feliratot az epizód elején, ahogy a beszélő közli, hogy milyen időszakban járunk, beránt valami, amit nem lehet elmagyarázni, amit csak az ért, aki él és hal a 24-ért. Ugyanúgy az osztott képernyő, a ketyegő órával… mind-mind elengedhetetlen stíluselem, amit az ember elvár ettől az egésztől.  A pörgősségével sincs baj, tényleg izgalmas és feszült az egész, sőt, az esetek nagy többségében még hiteles is, Carter sem kap annyit az élettől, mint amit Jack szokott kapni – ezáltal érdektelenebb, de kétségkívül hitelesebb is a figurája. Aztán, a dicséret rovatba írnám megint csak az aktualitását, a Homeland mellett az új 24 is sikeresen reflektált arra az abnormális világra, amiben manapság a sok buzi arab terrorista miatt élünk. Friss, ropogós az egész, jól használja az aktuális technikát – érdemes összevetni a sorozat hajnalával, mikor is még kinyitható, antennás mobilok voltak – de ez azt hiszem elvárható, hogy így is legyen. Amit viszont nem vártam – így totál meglepett – egy korábbi karakter visszatérése, pár epizód erejéig. Mikor már miden reménytelen, mikor már a CTU tehetetlen – vagy már van olyan pont, amit mégsem léphetnek át – akkor Rebecca telefonál… és bizony megjelenik valaki, akitől az igazi 24 rajongó szinte maga alá vizel. És azt mondom, még csak nem is annyira erőltetett a szerepeltetése… qrva jó volt! Igazi nosztalgiabomba, igazi fan service!!

Nagyjából ő is kellett, hogy az egész pozitívba menjen át, pontosabban, hogy a totál átlagos, semmitelen sorozatra tudjak szépen is gondolni. Hogy ne érezzem úgy, hogy maga a 24 cím meg van gyalázva, hogy végül is úgy álljak fel előle, hogy na, meg lehetett nézni. Nem eteti már magát, mind hajdanán, de végig lehet nézni ezt a 12 részt – tényleg, mennyivel jobb lett volna, ha 12 a címe. Hűen kifejezné a különbséget is. Mert nekem a 24 Jack Bauer (és Chloe) nélkül nem létezik, nekem bármit csinálhatnak ezzel a címmel, Kiefer nélkül az nem lesz az igazi. Sajnálom.




65%




.

R2-D2 írta:

24: Újratöltve

Sosem értettem a hollywoodi stúdiók, fejesek gondolkodását, sosem értettem, egy-egy projekt megvalósulása milyen gondolatok mentén dől el. Jó, oké, 90% a pénz, no de a 10%-nak nem a józan paraszti észnek kellene lenni? Hogy valaki azt mondja valamire, hogy emberek ezt, így nem kellene? Hogy például Jason Bourne filmet nem kéne Jason Bourne nélkül csinálni? Hogy a 24 maga Jack Bauer és hogy nem kellene 24 címmel csinálni egy sorozatot Kiefer nélkül?? Hogy nem fog működni az egész?? De ha meg már el van döntve, hogy de, mégis, akkor miért nem lehet olyan karaktereket összeválogatni egy új projektbe, akik legalább minimálisan megidézik az eredeti koncepciót? Az új 24 egyik – ha nem a legnagyobb – baja, hogy nincs igazán méltó helyettese/örököse sem Jacknek, sem Chloenak.

Mikor már miden reménytelen, mikor már a CTU tehetetlen – vagy már van olyan pont, amit mégsem léphetnek át – akkor Rebecca telefonál… és bizony megjelenik valaki, akitől az igazi 24 rajongó szinte maga alá vizel. És azt mondom, még csak nem is annyira erőltetett a szerepeltetése… qrva jó volt! Igazi nosztalgiabomba, igazi fan service!! Nagyjából ő is kellett, hogy az egész pozitívba menjen át, pontosabban, hogy a totál átlagos, semmitelen sorozatra tudjak szépen is gondolni. Hogy ne érezzem úgy, hogy maga a 24 cím meg van gyalázva, hogy végül is úgy álljak fel előle, hogy na, meg lehetett nézni. Nem eteti már magát, mind hajdanán, de végig lehet nézni ezt a 12 részt – tényleg, mennyivel jobb lett volna, ha 12 a címe. Hűen kifejezné a különbséget is. Mert nekem a 24 Jack Bauer (és Chloe) nélkül nem létezik, nekem bármit csinálhatnak ezzel a címmel, Kiefer nélkül az nem lesz az igazi. Sajnálom.

65%

Te legalább vigasztalhatod magad azzal, hogy az új stáb tehet arról, hogy ez a 24, amit csak az ötlettelenség és a nosztalgia támasztott fel, már nem az a 24, és ezért tulajdonképpen jogos is, hogy szar.

És sajnos jelenleg, a mostani projekttel még ebben sem találhatok kapaszkodót...
.

Niwrok írta:

És sajnos jelenleg, a mostani projekttel még ebben sem találhatok kapaszkodót...
.

Mert? Mit nézel?

Kártyavár, vagy Black Sails???

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

És sajnos jelenleg, a mostani projekttel még ebben sem találhatok kapaszkodót...

Mert? Mit nézel? Kártyavár, vagy Black Sails???  

Holnap megmondom ...
.

Niwrok írta:

Holnap megmondom   ...
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja

Nincs kizárva, ha valaki ezzel kerül először kapcsolatba az egész kalózos világon belül  - vagy esetleg kedveli a fizikát semmibe vevő akciókat - , akár még tetszhet is neki. Én, ennyi filmmel és sorozattal a hátam mögött bizony húzom a számat rendesen: még talán a néha fantasyba hajló történet egyes elemeit el is tudtam volna fogadni, de komplett jelenetek túltolása nagyon nem jött be. A film ugyan roppant látványos, de kínossága és butasága miatt kevéssé szórakoztató, humora pedig elvesztette azt a báját, amit egy spicces/pityókás kalózkapitány jelenléte jelentett. Jó is a példa, ez is hűen tükrözi az egész mozi jellegét: Jack Sparrow most már nem aranyos pityókás kapitány, hanem egy ordenáré, ripacs részeg kalóz.

65%

Elvileg pár nap múlva eljutok rá, de mert mostanában pörög a Black Sails nálam... sok jóra nem számíthat az új Sparrow-film.
Én már a második rész óta csak a kalózos hangulat miatt ülök be rá... a többit meg elviselem ezért.

Következetességet és átgondoltságot valóban nem érdemes sokat keresni ebben a filmben, de amennyit vártam tőle, azt hozta a film... majdnem... A jó átkötésekkel bíró bevezető után a St. Martin szigeten történtek többsége túl kínos, a guillotine-os pörgésen nevettem egyedül, mert az volt olyan rossz, hogy már jó lett. Hasonlóan béna az Akasztottak Szigete vagy mi, leginkább azért, mert tökéletesen felesleges, viszont a film emiatt több lett, mint két óra. Aztán néha látni is szerettem volna valamit, de a film kétharmadában csak homályos foltokból sejtettem, mint is látok... és akkor nagyjából ennyi volt az extra negatívum.

A pozitívan értékelt szempontokban meg nagyjából egyetértünk. Ez a kalózos misztikum és a legendák mindig jobban álltak ennek a sorozatnak, mint a cirkuszba való bohóckodás. Látványos is volt, jók voltak a hajók, jó volt a kis visszatekintés (de csírájában kéne leszokni erről a hülyeségről, hogy digitálisan visszafiatalítják a szereplőket), és ha kicsit el is volt nyújtva a vége, a kicsit keserű happy end miatt igazából megérte.

Spoiler:

Újramelegített nosztalgia ez is, nem is célja újat adni.

6,5/10
.

.

R2-D2 írta:

Ouija

Természetesen nem lesz az év Oculusa, de a maga nemében, amit akar, azt simán el is éri. Sőt: miután az Ouija legfőbb fegyverténye a váratlan rémisztgetés, tipikus „huh mozi”, ha ehhez tudtak volna egy megfelelően kellemes hangulatot csinálni, akkor működhetett volna igazából, akkor akár újabb horror kerülhetne az év végi listára. Így kicsit sótlan: túl sok a világos, hétköznapi, iskolás rész, kevés az igazán félelmetes szcéna, amikor azt várod már, mikor történik valami. E tekintetben tényleg messze alulteljesíti a műfaji elvárásokat, ezek hiányát próbálja a székből kiugrasztó jelenetekkel pótolni. Igazából itt dől el, kinek mit is jelent a horror, kinek mi az ingerküszöbe: nekem az ilyen stílusú filmek valahogy mindig is jobban bejöttek.

Az ifjú színészek nekem szimpatikusak voltak, igazándiból nagy ökörségeket nem adtak a szájukba. Nem egészen szándékosan, de az Ouija által Olivia Cooke mindhárom egész estés elérhető filmjét láttam, nem tudom, mire viszi, de lehet belőle később komoly színésznő. Talán a következő szerepe az új rákos drámában egy kicsit komolyabb lesz, mint az eddigiek voltak… Nagy meglepetésemre az egyik szereplő is horror-visszatérő, legutóbb épp az Insidiousban láttuk (Niwrok, figyelsz?   ).

70%

Hát, ez sem mostanában volt   ...

Tényleg nem egy Oculus, nincs is olyan hangulata, de azért inkább volt kellemesen ijesztgetős, mint hogy túlságosan elbillentették volna a negatívumok.

Az elején nekem sok volt a tinifilmes rizsa, fél óra elment az előkészületekre, de legalább rögtön jött egy olyan jelenet, mint az első szeánsz. Amúgy is talán azok sikerültek a legjobban, azok jó kis libabőrösre sikeredtek, meg mondjuk még a gyogyóban tett látogatások jöttek be, míg mondjuk a másik végletnek egy-két látványelemet említenék (nem kell erőltetni a CGI-t, ha csak ilyen olcsó bazáriságra, elnyúlt pofákra meg ilyenekre futja belőle), vagy azt a gáz fürdőszobás halált. A sztori is ilyen felemás, nekem a tábla éppen jó ötlet volt, hogy külön sztorit fűztek fel rá, mert általában csak egy mellékes kellék, cserébe a végén a para helyett a fél képernyőt elöntötte a nyálhab...

Spoiler:

És igen, persze hogy örültem Lyn Shaye felbukkanásának, kiváló hangszíne van ehhez a műfajhoz   .

6,5/10


U.i.: Ne is kérdezd, hogy mikor nézem meg a folytatást   . Ha ebből a filmből indulok ki, akkor 2,5 éven belül biztosan ... bár a "gonosz náci orvos" még kitolhatja ezt az időt...
.

Niwrok írta:

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja


Következetességet és átgondoltságot valóban nem érdemes sokat keresni ebben a filmben, de amennyit vártam tőle, azt hozta a film... majdnem... A jó átkötésekkel bíró bevezető után a St. Martin szigeten történtek többsége túl kínos, a guillotine-os pörgésen nevettem egyedül, mert az volt olyan rossz, hogy már jó lett.

Újramelegített nosztalgia ez is, nem is célja újat adni.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.

Ouija

Tényleg nem egy Oculus, nincs is olyan hangulata, de azért inkább volt kellemesen ijesztgetős, mint hogy túlságosan elbillentették volna a negatívumok.

6,5/10


U.i.: Ne is kérdezd, hogy mikor nézem meg a folytatást   . Ha ebből a filmből indulok ki, akkor 2,5 éven belül biztosan ... bár a "gonosz náci orvos"    még kitolhatja ezt az időt...
.

Na. Végül is egy hullámhosszon vagyunk. A Karibnál a guillotine rész nekem is bejött, azon önfeledten nevettem... de a többi... tényleg kínos. Nagyon kínos.

Az Ouija meg... ezt is hasonlóan látjuk, a lehetőségekhez képest sokat ki is hoztak belőle. Köszi, hogy megnézted!




.