Niwrok írásai 2.0

.
Mr. Robot S2



"Meddig tartasz még minket ebben az analóg rémálomban?!"

Bármennyire is nagy volt a felhajtás a tavalyi év sikersorozata, a Mr. Robot környékén, minket nem különösebben fogott meg. Nem mintha az informatikai világ aknamezője egy szociofób, drogfüggő hacker szemén keresztül, Rami Malek zseniális alakításával nem lett volna önmagában nagyon jó, de az írók túl sokat nyúltak más mozgóképektől túl rosszul, zugyváltak ezekhez minden csicsás és trendi vackot túl feltűnően (a perverz skandináv házaspártól kezdve a szürreális világba álmodott, dagályos filozofálásokig). Az évadzáró ismeretében így csak az maradt a kérdés, hogy melyik irányba megy tovább a sorozat.

Pár hét telt el azóta, hogy az fsociety hackercsapat Elliott (a fent említett hacker) vezetésével leradírozta az E-Corp megatársaság összes szerveréről az ügyféladatokat, hogy ezzel hozzák el a digitális anarchia tiszta lapját. Azt persze ők is tudták, hogy ezután el kell tűnniük, amit Darlene (Elliot húga) és a többiek meg is tettek, Elliot pedig önkéntes száműzetésbe vonult az anyjához, hogy megpróbálja legalább kezelhető szinten tartani az elvonások, a paranoia és az események feszültsége miatt egyre fokozódó betegségét. A tényleges akció három napja ugyanis -a Mr. Robotban megtestesülő hasadt személyisége miatt- még mindig teljes homályban van neki, és ugyanígy nem tudja, hogy hova lett a bűntársa, Tyrell Wellick (az E-Corp korábbi informatikai vezetője), aki ugyan a legnagyobb ellenfele volt a terv végrehajtásában, de a bosszú, a hatalomvágy és Tyrell kegyvesztettsége végül egy oldalra hozta őket. Elliot így azóta elzárva mindenfajta informatikai eszköztől, precíz napi rutin szerint éli a lehető legjobban kiüresített életét, annak minden mozzanatát feljegyezve egy naplóban, hogy ezzel tartsa kordában Mr. Robotot (az apja alakjában megtestesülő énjét) és az ép tudata elleni "támadásokat", nem számolva azzal, hogy valamikor neki is aludnia kell...

A múltkor még csak suttogva lehetett arról beszélni, hogy a Mr. Robot alapjaiban a digitális kultúránkban remake-elt Harcosok klubja, a folytatásról viszont enélkül egyszerűen egy sort sem lehetne írni. Már csak azért sem, mert a legizgalmasabb kérdése éppen az lett volna a második évadnak, hogy ez a stáb hogyan folytatná a filmbeli a gondolatmenetet, mert a film és az első évad vége ugyanarra a pontra esett, így a Mr. Robot valahol azt is folytatja. A feltételes módból azért sejthetitek, hogy igencsak távol esik a valóság a képzelettől... A Mr. Robot ugyanis kb. annyira foglalkozik a pénzügyi anarchia megjelenítésével, mint a The Strain a vámpírzombik manhattani támadásaival. Lehet én reagálom túl, de többszáz-milliárd dollár kiradírozása nekem nem annyi, hogy egy néni panaszkodik, hogy nem tudja befizetni a rezsijét, hogy gyűlik pár zsák szemét az utcákon, néha van egy kis áramingadozás, és az utcai jelenetekben mindig elmegy a háttérben ugyanaz a három maszkos hülye, miközben a cégvezetők tovább szervezkednek egymás között félhomályos szobákban, sejtelmes zenére.

Ráadásul a cselekményszálak többsége is ennyire eljelentéktelenedik, és kevés olyan van, amiről ha lehámozom a parasztvakítást, a debil kamerabeállásokat, a hosszú csöndeket, a hurkokat, a feleslegesen bedobott, majd gyorsan kiüresített titkolózást, a történet szempontjából nem tudnám egy mondatban összefoglalni, hogy mi is a jelentősége az eltelt 12 epizódnak. Mit lehet és kell tovább ragozni azon, hogy Angela az fsociety trójai falovaként egyre feljebb zsarolja magát az E-Corp ranglétráján, tovább kutatva azon akták után, amikkel végre leleplezhetné az anyja halálának körülményeit? Hogy a kínaiak, a Dark Army és Whiterose tovább sütögetik a pecsenyéjüket, homályos utalásokat téve valami "kettes fázisra"? Vagy azon, hogy az fsociety tagjai, később Ciscoval kiegészülve mindössze két, kb. tíz perces akciót hajtanak végre az egész évad alatt (amiből az egyik egy béna ransomware-támadás), a többiben csak bujkálnak, de azt is úgy, hogy minél több nyomot hagyjanak hátra? Azt is azért, mert az egyetlen új elem az FBI és Dom ügynök képbe kerülése, de ott is fontosabb, hogy az ügynök otthon masztizik a mesterséges intelligencia felügyelte lakásában, mint hogy tényleges nyomozómunkát végezzenek, a nyomok és a hullák ugyanis általában csak az ölükbe hullanak    . Mindeközben pedig nem történik nagyon semmi, csak továbbra is a dagályos technofób filozofálás keveredik némi öncélú informatikai miszticizmussal, esetleg a szereplők a saját életükről anekdotáznak. Az epizódok vége meg általában az, hogy valaki váratlanul meghal, vagy "pont jókor" előkerül egy papír valami üzenettel, ami seggbe rúgja a sztorit végre   . Csak azért nem mondhatom, hogy az irritált a legjobban, hogy szinte minden teljesen véletlenszerűen és az írói akarat szerint történik, mert ott volt Mrs. Wellick, és hogy én mennyire halálosan leszartam azt, hogy a nő hogyan perverzkedik az új pasijával, és hogy milyen elveket vall a megöletni kívánt áldozatai előzetes lebénításáról, azt el nem tudom mondani    !

Az egy szereplő, akinek legalább hagytak valami mélységet a sekélyes fordulatok örvényében, az Elliot. "Küzdelme" Mr. Robottal a tudata feletti irányításért ugyan nem egyszer átmegy teljesen szürreálisba (pl. Mr. Robot fejbe lövi Elliotot, aki a szivárgó lyukkal a fején folytatja a naplója írását), viszont azokban legalább szerepelt Malek, és ő nem tudott rossz lenni. Biztos vannak, akik azonnal a kikapcsológombra vetődnének, ahogy meglátják Elliotot kétségbeesetten turkálni a saját hányásában a félig megemésztett tablettái után, hogy újra bevegye azokat, de az legalább egy nagyon erős jelenet volt, és alig pár ilyet tudnék még megemlíteni. Abban legalább volt dráma, nem csak a teljes értelmetlenségek és az unalom, Elliot napi rutinjának szürkesége a kosármeccsekkel, a csoportterápiával, meg a haverja szövegelésével egy évtizedes sorozatról, miközben az írók elvárnák, hogy azt találgassam, miért viselkedik mindenki furcsán Elliottal, ki is az a Ray, akinek "véletlenül" pont Elliot segítségére van szüksége, és hogy Elliot miért is költözött a világ összes helye közül éppen az anyjához, akit utál, miközben többnyire csak a nő hátát látni egy hintaszékben ülve, ahogy a tévét nézi. Az őrület, ami már önmagát generálja és súlyosbítja Elliot fejében, sok mindenre válasz, még arra is, hogy az egyik epizód első perceiben belecsöppenünk egy '80-as évek stílusában készült sitcomba, és arra is, hogy Elliot olyan előtt titkolózik, aki előtt semmi értelme ennek (és ennek a fordulatnak van alárendelve az évad teljes első fele...    ), ezzel párhuzamosan megkérdőjelezve mindent, amit tesz, lát, hall, érez és gondol... hogy idővel a néző is ugyanezt tegye.

Neki legalább megvan ez a mentsége, ellentétben az évad többi részével. Már korábban is akadtak elborult dolgok, de most többször is az az érzésem volt, hogy Sam Esmail ötletgazda-író-producer-rendező-atyaúristent kiütötte a székből David Lynch, hogy leforgathasson olyan jeleneteket, mint mondjuk amikor Angelát egy sötét szobában egy kékre-zöldre vert iskolaköpenyes kislány kérdezgeti teljesen idióta dolgokról ("Sírt-e már szex közben?"), hogy a válaszait bepötyögje egy Commodore64-be, két jelenettel később meg Angela úgy csinál, mint akinek kimosták az agyát. Elhiszem, hogy Esmail ezektől gondolta, hogy a műve majd egy mindenkit letaglózó mindfuck lesz, de sajnos csak mert valami értelmetlen és bonyolult, attól még nem lesz jó. Hatalmas hibának tartom csak ezért a "döbbenet-" és "tanácstalanság-faktorért" beáldozni a Mr. Robot informatikai tanmeséjét a "szociálmérnöki" tudományokról meg arról, hogy mennyire fogalmunk sincs arról a rendszerről és a buktatóiról, amire nap mint nap az életünket bízzuk... pontosabban lecserélni valami olyanra, ami jobb pillanataiban esetleg bekötheti a Black Mirror cipőfűzőjét.

"Egyes vagy, vagy nulla?!" Nos, nálam talán még voltak is pillanatai az évadnak, amik megérik az "1"-et, de ismerek "valakit", akinél ez akkora NULLA lenne, hogy lelógna a képernyőről. A stáb a múltkor vázolt elágazásnál, amikor még lehetett volna menni a pénzügyi világ összeomlása, és az abban tovább pusztító fsociety hackerkedése felé, egy éles kormánymozdulattal a "túlhype-olt moslék" felé vette az irányt, amiben hiába csillog továbbra is pár gyémánt (például az, hogy bármilyen nyakatekerten és megkésve is, de sok minden kiderül, hogy mi miért történik úgy, ahogy, még ha ez néha csak annyi is, hogy a válasz egyáltalán nem fontos), mostanra nekem túl vastagon fedi az értéket a szemét. Így részemről ennek a sorozatnak "vége van, mint a Twin Peaksnek" (aminek most már éppen nincs vége, de mindegy)...

4/10
.

Niwrok írta:

.
Mr. Robot S2

"Meddig tartasz még minket ebben az analóg rémálomban?!"


Biztos vannak, akik azonnal a kikapcsológombra vetődnének, ahogy meglátják Elliotot kétségbeesetten turkálni a saját hányásában a félig megemésztett tablettái után, hogy újra bevegye azokat, de az legalább egy nagyon erős jelenet volt, és alig pár ilyet tudnék még megemlíteni.

"Egyes vagy, vagy nulla?!" Nos, nálam talán még voltak is pillanatai az évadnak, amik megérik az "1"-et, de ismerek "valakit", akinél ez akkora NULLA lenne, hogy lelógna a képernyőről. A stáb a múltkor vázolt elágazásnál, amikor még lehetett volna menni a pénzügyi világ összeomlása, és az abban tovább pusztító fsociety hackerkedése felé, egy éles kormánymozdulattal a "túlhype-olt moslék" felé vette az irányt, amiben hiába csillog továbbra is pár gyémánt (például az, hogy bármilyen nyakatekerten és megkésve is, de sok minden kiderül, hogy mi miért történik úgy, ahogy, még ha ez néha csak annyi is, hogy a válasz egyáltalán nem fontos), mostanra nekem túl vastagon fedi az értéket a szemét. Így részemről ennek a sorozatnak "vége van, mint a Twin Peaksnek" (aminek most már éppen nincs vége, de mindegy)...

4/10

, nekem ennyi elég is. Én már igazából a múltkor kaszáltam, de ha most áradoztál volna róla, akkor lehet, megnéztem volna... de így... biztosan nem.


Amúgy, megint egy remek írás, köszi!!



.

.
Csókok és gólok / Family United / La gran familia española



Iskolai feladatként a Spanyolországban élő, tíz éves Efraín dolgozatot ír a családjáról, a szüleiről, hogy hogyan ismerkedtek meg, hogy milyen tervekkel vágtak bele a családalapításba, majd arról, hogy hogyan váltak el, aztán a négy bátyjáról, akiknek a nevei abc-sorrendben követik egymást... végül, ha már úgyis mindenki rá figyel, megkéri az egyik osztálytársnőjének, Carlának a kezét, azzal a kitétellel, hogy amint lehet, összeházasodnak. És valóban, nyolc évvel később, Carla születésnapjára kitűzésre kerül az esküvő dátuma, amire mindenki izgatottan készül, főleg mert a két évig külföldön levő Caleb, a középső fiú is hazatér az öccse nagy napjára. A leendő házasságot azonban mintha elátkozták volna, mert nem elég, hogy a családi viszálykodások miatt Efraínnak választania kell, hogy az anyja vagy az apja legyen ott az esküvőn, és hogy aznap délelőtt a fiúkat majdnem halálos autóbaleset éri, de gyorsan egyértelművé válik, hogy a násznép jelentős részét a frigy helyett sokkal inkább érdekli az aznap este játszott világbajnoki döntő a spanyol és a holland válogatott között (2010, Dél-Afrika), és aggódnak, hogy lemaradnak róla a lagzi miatt. És ez még csak a kezdet a kisebb katasztrófák és napvilágra került titkok folyamában, amiben a családtagoknak éppen a foci lesz a legkevésbé fontos, hiszen ez az este mindannyiuk számára sorsfordító lesz.

Ezzel a címmel, hogy "Csókok és gólok", valószínűleg soha rá sem néztem volna, de még így is egy fokkal jobb, mint ha "Bazi nagy spanyol lagzi" lett volna, pedig az mennyire adta volna magát... Ja, és a cím még hülyeség is, mert aki emlékszik vagy rákeres a 2010-es vb-döntőre, az tudhatja, hogy ott csak egy gól volt. Na de mindegy, a lényeg, hogy a Sötétkékmajdnemfekete óta figyelemmel kísért rendező, Daniel Sánchez Arévalo legújabb filmjéről van szó, amely figyelem már eddig is olyan örökranglistás drámákkal ajándékozott meg, mint például a Kövéren szép az élet. Most is olyan sokszínű és érzelmileg kusza, mindig pörgő, sosem unatkozó családot sikerült megalkotnia a Montero-Sanz család képében, ami talán még egyfajta összefoglalásának is tekinthető az eddigi életművének. A fiúk közül Adán a legidősebb, aki elvált férfiként neveli a kamaszkorú lányát, Frant a családi birtokon, de az utóbbi hónapokban, években egyre kiégettebb, depressziósabb lett, mert férfiként, elsőszülöttként és apaként sem tartja magát sokra, mostanra meg már drazsé helyett eszi a kedélyjavítókat. Ben önmagában is nehéz eset, mert értelmi fogyatékos és autista, az örök optimista, gyermeki lelkéhez pedig nem nagyon hagyja, hogy olyan sötét gondolatok közel férkőzzenek, mint hogy az apja sem lesz örökké mellette. Az orvosként dolgozó Caleb a rejtélyes figura a családban, aki ugye két évre lement a térképről, hátrahagyva többek között barátnőjét, Crist, aki egyben az öt fiú apjának ápolónője is, és hogy igazán szappanoperát idézzen a történet, pár hónapja Danival, a negyedik fiúval jár titokban... legalábbis Caleb elől titkoltan. Efrát meg már nem kell bemutatni, gyakorlatilag ő indítja el a lavinát ezzel a sokak által elsietettnek tartott esküvővel... bár Carlát elnézve így is csak lohol az események után.

Viszont sajnos mindennek a jól kidolgozott érzelmi-kapcsolati hálónak kellett egy háttér meg kellett egy eseménylánc, ami végül is segít elhelyezni és kibontani a történetet, de ez annyira elnagyolt és jelentéktelen lett, hogy többször is zavart. Az még csak hagyján, hogy az öt srác magánéleti konfliktusai közepette villámgyorsan jelentőségét veszti, hogy egy esküvőn vagyunk, és a focimeccs gyakorlatilag csak arra való, hogy a násznép azt megbabonázottan nézve csevegjen a pavilonban, miközben várják, hogy eldőljön a fiatal pár sorsa, és emiatt a közvetlen családtagokon kívül majdnem mindenki biodíszlet csupán. Viszont van egy béna pincér, aki állandóan leejti a tálcát a poharakkal (értem én, hogy Raúl Arévalo nem maradhatott ki a másik Arévalo (nem rokonok!) ezen filmjéből sem, meg szívesen is látom a fickót ennyi "közös" filmélmény után, de ez a kötelező burleszk a film legfeleslegesebb része volt) meg van egy tüzes kis sokad-unokatestvér, aki a kötelező csöcsfaktort hozza a filmbe, de ő legalább része is lesz a konfliktusoknak, nem csak a kelléke. A legrosszabb viszont az volt, ahogy a mindent megfordító fényképeket az író behozza a történetbe, mert ezzel a legidősebb fiú, Adán szerepe teljesen funkcionálissá válik, akinek az a "dolga", hogy kavarjon a széffel meg az aranyakkal, és közben "véletlenül" megtalálja a képeket, egy olyan jelenetsor végére, aminél a fejem fogtam... csak hát valamit hozzá is ki kellett találni a drámai vonalon, ezért lett depressziós.

A film egészét, a megvalósítást és a tartalmát nézve még így is azt mondom, hogy kiegyezek a fentiekkel. Lehet, hogy vannak töltelékjelenetek, poénosnak szánt közjátékok, és biztos, hogy a viszonyok némelyike a latin-amerikai sorozatokat idézi, de mellette annyi jópofa kellék (pl.: a kis családi babaház), játékosság és vidámság (már az elején tetszett, ahogy a menyasszonyt és a vőlegényt az oltárhoz kísérték   (külön figyelembe ajánlom a koszorúslányokat   )), és annyira megélt, teljes az egész családi kapcsolat, ami nekem nagyon tetszett. Lehet, hogy vannak konfliktusaik és titkaik egymás előtt, időnként súlyosak, mélyben gyökerezőek és nehezen feloldhatóak, de azt egy pillanatig sem lehet mondani, hogy a saját érdekeiket helyeznék a többiek érdekei elé, akár hatalmas áldozatot is hozva ezzel. Mint egy rózsa, rétegenként bomlik ki az egész például a felemlegetett furcsaságokon keresztül, egyre többet megmagyarázva abból, milyen okok, motivációk vezettek a mostani helyzetig, hogy a végén mindennek a kiindulási pontját, a legmélyebben elásott rejtélyt is napvilágra hozza a film. Ehhez pedig nagyon jól illenek Arévalo filmes eszközei, az áthallások, a párhuzamos jelenetek, az utalások a korábbi filmekre, és ahogy mindennek eredőjeként a finálé szavak nélkül is kifejez mindet, amit kell, a kézfogásokkal. Továbbá persze kellenek hozzá a jó (és többségében visszatérő) színészek, mint Antonio de la Torre, Quim Gutiérrez (őt azért "más" is láthatta a "La cara oculta" és a "Los últimos días" c. filmekben)), vagy új arcként Verónica Echegui Cris szerepében... meg a már említett cameo Raúl Arévalotól.

Így azt, amit a film a címében is felvállal, egy kusza viszonyokkal és titkokkal rendelkező család bemutatását, "újraegyesítését", azt sikerrel, de nem mindig zökkenők nélkül teljesíti, sok és nem is mindig a szavak szintjén kifejezett érzelemmel. Csak el kell tudni fogadni, hogy minden más csak díszlet, az élénk színekkel forgatott kerti felvételek éppúgy, mint a többtucatnyi, a "sarokba támasztva" meccset néző rokon és barát.


8/10
.

Niwrok írta:

.
Csókok és gólok / Family United / La gran familia española

....külön figyelembe ajánlom a koszorúslányokat  



Így azt, amit a film a címében is felvállal, egy kusza viszonyokkal és titkokkal rendelkező család bemutatását, "újraegyesítését", azt sikerrel, de nem mindig zökkenők nélkül teljesíti, sok és nem is mindig a szavak szintjén kifejezett érzelemmel. Csak el kell tudni fogadni, hogy minden más csak díszlet, az élénk színekkel forgatott kerti felvételek éppúgy, mint a többtucatnyi, a "sarokba támasztva" meccset néző rokon és barát.


8/10
.

 vettem a célzást!  Ez most pont kapóra jött, nem?

Köszi az írást, ezt majd megnézem.


.

.
Érkezés / Arrival



Elég későn sikerült csak látnom ezt a mozit, mert hozzánk csak most jött el, pedig az első hírek óta érdekelt. Csak addigra, amire a filmet már megnézők feje körül a kérdőjel-erdőket láttam kinőni lelki szemeimmel, kb. úgy, mint ahogy a filmbeli nyelvészprofesszor is csak passogott az elején, amikor a frissen a Földre érkezett, de meglehetősen zárkózott és sejtelmes űrlények céljainak és kommunikációjának megfejtésével bízza meg őt az USA kormánya, a világban elszórt tizenegy társához hasonlóan.

Ahogy a filmbeli Louise és az eseményeket izgatottsággal figyelő emberiség számára az alapvető kérdés az volt, hogy "Mi a célotok a Földön?", úgy bennem egyetlen kérdés motoszkált már a film előtt is: "Mennyiben sikerül majd újat hoznia az Érkezésnek a Kapcsolattal szemben?", fel tud-e mutatni húsz évnyi fejlődést. Természetesen rengeteg film foglalkozott már az első "találkozással", a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel lehetséges forgatókönyveivel, de ez a fajta tudományos megközelítés és a megértés fontossága nekem abban a filmben volt a leghangsúlyosabb (meg persze a Holtak Szószólójában, de az könyv). Nem vártam teljes elszakadást, hiszen az "üzenet" és a hozzá kapcsolódó dekódolás nem is nagyon történhet másként, mint egy rejtvény darabkáinak összeszedése és összeillesztése, így az Érkezés is sok időt szán a kirakósra, hogy melyik paca mit fejezhet ki (bónusz nyelvész kurzus arról, milyen lépéseken keresztül lehet hatékonyan feltérképezni egy nyelvet). Inkább csak a hangsúlyok tolódtak el, például az Érkezés sokkal többet foglalkozik a világ nagyhatalmai közti viszonyokkal, mint a hétköznapi emberek reakcióival. Viszont például főszereplő érzelmeinek ugyanakkora jelentősége lesz (csak amíg Ellie-nek az apjához való kötődése volt a kulcs, Louise esetében a lányával való kapcsolata adja a drámai mélységet), és a merénylet itt is kötelező kellék, még ha a végkifejlete más is a kettőnek.

Miközben azonban a Kapcsolatnak legalább a közepe érdekes tudott lenni a térbeli CAD-rajzzal, az építkezéssel, és a találgatással, hogy mit is építenek százmilliárdokért, az Érkezés játékidejének jelentős része várakozás. Biztos van, aki teljesen el tud merülni a szürkés, végletekig leegyszerűsített látványvilágban a ködbe burkolózó idegenekkel és a fémszerű óriáskagylókkal, ahogy a hosszú, merengős pillanatok is szolgálhatják, hogy a néző elgondolkodhasson, vagy jobban átérezze, milyen konfliktusok dúlnak Louise-ban... de mindez ennyire túlzásba víve már nagyobb kihívás, mint hogy a nyolcvankettedik pacakurfli az "fegyvert" jelent-e vagy "szerszámot". Az még csak-csak elfogadható, hogy a feszültséget fokozandó még véletlenül sem mutatják az ufók érkezését (helyette a szinte teljesen üres osztálytermet nézzük, ahogy a kevés diák a tévében nézi a "Breaking News!"-t), de attól már mohás lett az északi oldalam, ahogy tíz percen keresztül, lassított felvételen kell követni, ahogy a tudóscsapat rácsodálkozik a gravitációs erőtérre. Annak is megvan a maga pozitívuma, ahogy Louise felidézi a lánya életét, nagyon érzelmes képekkel, különösen amilyen csavarra ez fel van építve, de Denis Villeneuve olykor Terrence Mallickot utánozza, és annyira belassul tőle a film, hogy arra a nyelvészek sem találnának pontosabb kifejezést, mint a "dögunalom".

Az Érkezésnek mégis sikerült egy kicsit megnyernie azzal, hogy teljesíti a tudományos-fantasztikus filmekkel szembeni legfontosabb kívánalmamat: sokkal inkább szól az emberekről, mint az űrlényekről. Nagyjából úgy, ahogy a Csillagok között is az ötödik dimenziós szeretettel tudott leginkább lenyűgözni. Nem is csak geopolitikai vonatkozásaira gondolok (sőt, kicsit túlzásnak is éreztem azt a naiv elképzelést, hogy az USA hadserege szépen kivárja, amíg a tudósaik az űrbéli Rorschach-teszttel malmoznak hónapokig, és "véletlenül" pont a kínaiak meg az oroszok azok, akiknek reszket az ujjuk a ravaszon), vagy arra, hogy milyen trükkösen és kitartóan kényszerítik ki az idegenek az emberekből az összefogást, és hogyan fejezik ki már az első pillanatban a segítő szándékukat, hanem amit általánosságban felvet az emberi gondolkodásról. Az önmagunk kifejezésére és a kapcsolatok fenntartására használt nyelv jelentőségéről, és arról, ami csak áthallással jelenik meg, azaz hogy minden bajunk forrása az a kielégíthetetlen vágyunk a biztonságra, és hogy az életünk milyen irányt vehetne, ha ezt ki lehetne küszöbölni. Lehet legyinteni, de a fejünkben most sem csak azt tudjuk megjeleníteni, az befolyásolja a mindennapjainkat, ami már megtörtént, a tapasztalataink, hanem éppúgy a képzeletünk és a kitűzött céljaink, és nem is Villeneuve az első, aki ily módon megfogalmazta, hogy biztosnak lenni a sikerben néha már önmagában garantálja a sikert, mint egy önbeteljesítő jóslat (említettem már itt Ray Bradbury Toynbee-átalakítóját, a kattintás után spoileres!). Ha meg nem, még ez is lehet egy "kenguru" ...

Ahogy a kommunikációs jelrendszereinknek alapvető feladata, hogy olyan bonyolult dolgokat tudjunk kifejezni velük, mint elvont fogalmak vagy érzelmek, úgy éreztem Denis Villeneuve ezen filmjénél, hogy olyan egyszerű dolgok felhasználásával (mint az Alice Csodaországban pár gondolata, kávésbögre-lenyomatok rajzolata és a klasszikus sci-fik sablonjai) akar valami gazdagabbat átadni a nézőnek, érzelmileg és gondolati síkon egyaránt. Sajnos erre az ő "kommunikációs" (azaz filmes) eszközei nem annyira alkalmasak (a sokkal kommerszebb Christopher Nolannek is majdnem beletört a bicskája két éve), így sokaknak lesz ez a film puszta "halandzsa", amiben elveszik az a három-négy fontos mondatocska. Nekem a színfalak mögötti része tetszett, a díszlet viszont nem... de még ezzel együtt is kezelhetőbb volt, mint Villeneuve legutóbb látott filmje, az Enemy.

7/10
.

Niwrok írta:

Érkezés / Arrival

Nekem a színfalak mögötti része tetszett, a díszlet viszont nem... de még ezzel együtt is kezelhetőbb volt, mint Villeneuve legutóbb látott filmje, az Enemy.

7/10

Jól van, megnyugodtam.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Érkezés / Arrival

Nekem a színfalak mögötti része tetszett, a díszlet viszont nem... de még ezzel együtt is kezelhetőbb volt, mint Villeneuve legutóbb látott filmje, az Enemy.

7/10

Jól van, megnyugodtam.

Ezért is akarom elolvasni a novellát. Kíváncsi vagyok, mi is az, ami ténylegesen Villeneuve sara, illetve hogy mit tett hozzá a filmhez.
A témái miatt sajnáltam lepontozni, de hiba volt azt hinni, hogy egy film attól lesz drámai, hogy lassú, mint a tetű.
.

R2-D2 írta:

Jól van, megnyugodtam.

Azért egy pár sort nem írsz mégis róla, mert "mindenhol" csak azt olvasom, hogy egyetértesz, de nem tudom pontosan, mivel ?
.

Niwrok írta:

Azért egy pár sort nem írsz mégis róla, mert "mindenhol" csak azt olvasom, hogy egyetértesz, de nem tudom pontosan, mivel   ?

De, igyekszem.

Niwrok írta:

.
Fekete tükör S3 / Black Mirror S3

... (csak a pontosítás végett, nálam 3-6-2-4-5-1 a sorrend, pedig az "1" is jó, és talán az emésztette fel a legtöbb lóvét); talán ezért is lett pozitívabb a végére a hangulatom még az első évadénál is.
9/10

Nálam is simán 90%, a sorrendem pedig: 3-1-6-5-4-2

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Fekete tükör S3 / Black Mirror S3

... (csak a pontosítás végett, nálam 3-6-2-4-5-1 a sorrend, pedig az "1" is jó, és talán az emésztette fel a legtöbb lóvét); talán ezért is lett pozitívabb a végére a hangulatom még az első évadénál is.
9/10

Nálam is simán 90%, a sorrendem pedig: 3-1-6-5-4-2

Az "1"-et megbeszéltük, és bejött, hogy neked talán nem lesz akkora élmény a "2" meg a "4".
De leginkább annak örülök, hogy te is úgy érezted, aminek a sok csicsa, trükk és fordulat mellett leginkább orrba KELL basznia a nézőt, az a "3"...

.

.
CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S3




Az első évados lelkesedéshez képest a második évadról írtak talán egy kicsit indokolatlanul lettek lelombozóak, de attól még nagyon vártam ezt a retro számítógépes drámát, mert ha a történetnek voltak is kellemetlenebb fordulatai, a szereplőket és a stílust igazán megszerettem. Ahogy belefért, rögtön látni akartam, ezúttal milyen kihívások elé állítja a csapatot az informatikai fejlődés. Viszont nem tudom, ki hogy van vele, de nem mindig könnyű egy év után visszakapcsolódni egy sorozat régi szálaiba; nem egy sorozat folytatása van nálam parkolópályán, csak mert közvetlen folytatásként jó lenne visszaidézni, mi és hogyan van, mert már az első jeleneteknél elveszettnek éreztem magam.

A Halt & Catch Fire-nél ilyen gond nem volt múltkor és most sem, mert elég nagy időtávokat ugrunk ahhoz, hogy a korábbi események közvetlen befolyással legyenek, sőt, néha inkább az a furcsa, hogy sokáig elsikkadnak az olyan meghatározó konfliktusok, mint Gordon betegsége. Ezúttal ráadásul a helyszín is változott, mert fél évvel vagyunk azután, hogy a mostanra szinte csak közösségi szolgáltatásokban utazó Mutiny a teljes szereplőgárdával együtt áttette a székhelyét Kaliforniába, hogy a távközési cégek felé meglevő kiszolgáltatottságuk helyett egy saját szerverrel biztosítsák a programjaikhoz szükséges kapacitást. Ezt az időt Gordon a szerver javítására és felújítására fordította, míg Cameron és Donna a chatszobákat és az avatarokat csinosítgatták új funkciókkal, így a "kódmajmok" is karakterrajzolással töltik idejük nagy részét. A 8-bites grafika és a többféle felület azonban kezd kevés lenni, ahogy erre egy új munkatársuk, Ryan fel is hívja a vezetők figyelmét, mert a százezerhez közeli számú felhasználóval a Mutiny már nem az a garázsprojekt, ami kaliforniai lazasággal állhatna a biztonság kérdéséhez, hanem a mérettel felelősség is jár. Főleg mert a mostanra mindenkiben csak köpési reflexet kiváltó Joe -a Gordontól lopott vírusírtó hasznából szépen megszedve magát- is ebben az iparágban dolgozik, és a sorozatok törvényszerűségei miatt előbb-utóbb jönnie kellett az összeütközésnek...

Rögtön az elején nagyon bejött a váltás, ami az évad ritmusát meghatározta. Eddig Cameron és Gordon voltak azok, akik úttörőként az előre menekülést választották, és minden tettükkel a fejlesztési lehetőségeket keresték, ill. próbálták azokat megvalósítani. Most viszont ők azok, akik mellett elhaladt az idő, például ami az adatkezelést illeti; mondjuk hogy talán tudják, hogy többezer ember privát online beszélgetésébe "belehallgatózni" vagy azt nem túl erős védelemmel ellátni talán "nem szép dolog", de könnyen söprik félre erkölcsi aggályaikat, amikor megérzik, micsoda piackutatási potenciál rejlik a beszélgetésekből leszűrhető adatokban. Főleg, amikor már a chat sem elég izgalmas, és új lehetőségként az "eBay", az online kereskedelem ősét akarják megvalósítani. De ugyanez igaz a használt programnyelvekre, az alkalmazott struktúrákra, és most már Cameronnak vannak olyan programrészei, amik a szívéhez nőttek, így nem szívesen lép túl rajtuk, akkor sem, ha az üzleti kapcsolatok vagy maga az üzlet látja ennek kárát. Joe pedig (akit ezúttal teljesen az eddig is mintául használt Steve Jobsra öltöztettek és alakítottak) az idegen tollakkal ékesített, hatalmas cégében, a befektetők által éppen az a dolgot vesztette el mostanra, aminek a hiányától mindig is irtózott: az irányítást.

Mindez sok techno-blablával is együtt jár, de azért az is találhat kedvére valót, akit ez ilyen szinten nem köt le; én például sokszor a szaknyelv részének tekintettem ezt, amit nem is kell értenem, elég ha nagyjából tudom, milyen célt szolgál. Jó pár "örökölt" konfliktus akad, így például még mindig téma, hogy Gordon és Boz nem találja a helyét a cégben, mert előbbi inkább a hardverhez ért, arra meg nincs szükség a Mutinyben, utóbbi pedig csak az üzleti ügyekben érdekelt, és abban, hogy stílusával és poénjaival lehengerelje a pénzes fejeseket, vagy határozottságával javítson az alkupozíciókon. Ami újdonság, az mondjuk a költözés tényéből fakad, például hogy Cameron (akinek továbbra is gondja van a csapatmunkával, és azzal, hogy az életébe bevonjon másokat, mert ő is éppen elég önfejű és kontrollmániás) átmenetileg Clarkékhoz költözött be, amíg talál magának lakást, és ez a hónapok alatt felőrölte Gordon türelmét, akinek éppen elég lenne a családi házba beszivárgó munkaügyekkel és a kamaszodó lányai problémáival foglalkozni. Szintén új elem a szexizmus, amivel Donna és Cam egyre többször találkozik a tárgyalásaikon, ezért is tartják szerencsésnek, hogy egy kellemetlen közjáték során megismerkednek Diane-nel, aki "véletlenül" pont egy nagy befektetési cég egyik vezetője... korban pedig pont illik Bozhoz. És akinek ez sem elég, az szórakozhat az időnként felbukkanó SW-s poénokon   ... vagy Boz kedvenc társasági viccén a dinóról.

Még mindig nagyon erősek a H&CF karakterei, és még mindig szívesen követtem a történetüket, megint nagyon hangulatos a körítés (nagyon jó zenékre bukkanni benne, ha valaki szereti ezt a stílust), de az erős indulás után megint kicsit azt éreztem, hogy az írók nem tudnak mit kezdeni velük, és ezúttal nem csak Gordonnal, hanem Joe-val és Bozzal sem, így pár szakasz unalomba fulladt. A nagyobb gond inkább az évadzáró két rész epilógusa-prológusa, ami a négy éves ugrással és az egész évadban pedzegetett Internettel együtt túlságosan lóg a semmiben.

7,5/10

Niwrok írta:

CTRL nélkül / Halt and Catch Fire S3

Viszont nem tudom, ki hogy van vele, de nem mindig könnyű egy év után visszakapcsolódni egy sorozat régi szálaiba; nem egy sorozat folytatása van nálam parkolópályán, csak mert közvetlen folytatásként jó lenne visszaidézni, mi és hogyan van, mert már az első jeleneteknél elveszettnek éreztem magam.

Ajaj, rengetegszer. Ha van időm, néha az előző évadok utolsó epizódját újranézem, de az meg csak arra döbbent rá, hogy az előtte lévő tizenvalahány rész esett ki.

Sokszor az első két rész elmegy arra, hogy kitaláljam, ki kivel van.

Niwrok írta:

És akinek ez sem elég, az szórakozhat az időnként felbukkanó SW-s poénokon   ...

Niwrok írta:

Még mindig nagyon erősek a H&CF karakterei, és még mindig szívesen követtem a történetüket, megint nagyon hangulatos a körítés (nagyon jó zenékre bukkanni benne, ha valaki szereti ezt a stílust), de az erős indulás után megint kicsit azt éreztem, hogy az írók nem tudnak mit kezdeni velük, és ezúttal nem csak Gordonnal, hanem Joe-val és Bozzal sem, így pár szakasz unalomba fulladt. A nagyobb gond inkább az évadzáró két rész epilógusa-prológusa, ami a négy éves ugrással és az egész évadban pedzegetett Internettel együtt túlságosan lóg a semmiben.

7,5/10

Köszi az írást, nagy segítség a fórum életben tartásásra.

R2-D2 írta:

Köszi az írást, nagy segítség a fórum életben tartására.

Tudod, vetésforgó . Az elmúlt egy-két hétben filmek helyett inkább játszottam, főleg a Batman: Arkham Knighttal, a Gotham S2-re ráhangolódásként, ahogy terveztem is annak idején .

.

.
A lecke / Urok









Egy bolgár kisváros egyik általános iskolájában angolt tanító Nade meglehetősen kényes kérdéssel szembesül, amikor megtudja, hogy valamelyik gyerek az osztályból ellopta egy másik gyerek uzsonnapénzét, de nem tudja, ki. Próbálva az osztályon belül tartani a dolgot, először a büntetés elkerülésének lehetőségével akarja jobb belátásra bírni a tolvajt, majd a egy képletes "osztálykölcsönnel" akarja a kárt megtéríttetni, de mert egyik módszer sem válik be, végül csapdát állít a kis enyveskezűnek. Ennek a trükknek viszont nem várt következményei lesznek, ahogy összefonódnak Nade magánéleti problémáival, mégpedig hogy a férje hazugságai és felelőtlensége miatt megcsúsznak a hiteltörlesztéssel, a végrehajtó pedig azzal fenyegeti őket, hogy napokon belül elárverezi a házukat, utcára küldve ezzel Nadét a férjével és a négy éves kislányukkal, Deával együtt.

Egyfelől kicsit csalódás volt a film, mert arra számítottam, és abban bíztam, hogy az osztály tolvaja utáni nyomozás teszi ki a játékidő nagyobb részét. Ebben több izgalmat tudtam volna elképzelni, vagy azt, ahogy Nade valami egészen frappáns trükkel próbálja leleplezni, ki a felelős. Továbbá ebből a szálból nekem hiányoztak a szülők is, és az, hogy ők milyen indulatokat, konfliktusokat hoznak a felszínre, ha egyszer az ő gyerekükre is ráég a "potenciális tolvaj" bélyeg, amíg a valódi tettes elő nem kerül. A lopás azonban tényleg teljesen az osztálytermen belül marad, és ugyan vannak jobb jelenetek, ahogy Nade a nyulat próbálja kiugratni a borokból az "ujjlenyomatokkal" és a rendőrséggel fenyegetőzéssel, ahogy a besült csapda is a film egyik legérdekesebb és leginkább tragikus tíz percét eredményezi, ebből a szempontból mindenképpen hiányérzetet hagyott maga után a Lecke (amiben a lecke nem is valódi "megleckéztetés", hanem csak egy kissé erőltetett párhuzam).

Ennek ellenére a másik szál, Nade küzdelme a lakáshitellel és a környezetével egész jól tudta ezt pótolni. Talán éppen azért, mert szociodrámaként annyira hétköznapi történet kerekedik ki belőle -az olyan egyszerű életképek mellett, mint Dea lefektetése-, a folyamatosan esküdöző, ex-alkoholista, munka nélkül levő férjjel, a kertkapu elé beszorult, lerobbant lakókocsival, Nade apjának új szeretőjével, de akár még a távoli ismerősökkel is, akiknek mind lesz szerepe ebben a pénz utáni kálváriában. Ahogy Nade megállás nélkül kénytelen kilincselni azért, hogy helyrehozza a férje hibáját, folyamatosan örlődve az elvei és a kiszolgáltatottság között, arról ugyan eszembe jutott a Két nap, egy éjszaka Sandrája, de Nade egyre mélyebbre csúszásának sokkal erősebb, maradandóbb jelenetei akadtak. Két rész tetszett különösen: a zsarolásra adott reakció a dolgozatokkal, és annak a feszültsége, ahogy Nadénak a véletlenek és a szerencsétlen helyzetek összejátszásának következtében  mindössze párszáz forintnak megfelelő leván múlik a sorsa és a háza, amit szó szerint percei vannak összeszedni. És a legjobb, hogy ebben a filmben még az abszurd is valószerűnek hat, amire a legjobb példa a Nade és az apja végletesen megromlott viszonyában komoly szerepet játszó Galia, az apa szeretője, és a bocsánatkérős jelenet.

Az ilyen köznapi drámák gyakran azzal próbálnak kitűnni a többiek közül, hogy művészi képekkel próbálja elejét venni a túlzott egyszerűségnek, általánosságnak, hogy a nézővel elhitessék, ettől a filmtől többet kapnak, mint ha csak bemennek egy tetszőleges panelház három tetszőleges lakásába, de az elsőfilmes bolgár szerzőpáros -helyesen- egyáltalán nem érezte ennek szükségét. Helyette néha egészen kellemes és ötletes képek vannak arra, hogy szavak nélkül, az első benyomásra is fogalma legyen a nézőnek egy szereplő jelleméről, vagy két karakter kapcsolatáról. Ilyen volt Nade látogatása a temetőben, másodikként pedig megint csak Galiát kell elővennem, mert a szereplőnek két jelenete van összesen, de mind a kettőben sikerült kimagaslónak lennie.

A Lecke utolsó tíz perce viszont annyira nem jött be, nagyjából az uzsorás újabb feltételének elhangzásától. A korábbi realizmussal szemben, bármilyen kétségbeesett is a befejezés, a megmagyarázhatatlan nyugalomtól és a némaságtól kicsit hitelét vesztette a sztori. Leckeként, "tanmeseként" így bár nem értelmezhető nekem a film, de a komoly, feszültséggel terhes története és a remek ötletei miatt majdnem a végéig érdekes és szórakoztató volt.




7,5/10



.

Niwrok írta:

.
A lecke / Urok


... Egy bolgár kisváros egyik általános iskolájában...

... de az elsőfilmes bolgár szerzőpáros...

A Lecke utolsó tíz perce viszont annyira nem jött be, nagyjából az uzsorás újabb feltételének elhangzásától. A korábbi realizmussal szemben, bármilyen kétségbeesett is a befejezés, a megmagyarázhatatlan nyugalomtól és a némaságtól kicsit hitelét vesztette a sztori. Leckeként, "tanmeseként" így bár nem értelmezhető nekem a film, de a komoly, feszültséggel terhes története és a remek ötletei miatt majdnem a végéig érdekes és szórakoztató volt.

7,5/10
.

Nocsak, újabb fehér folt kipipálva a világ filmgyártásában???

Nem tudom, láttam-e már bolgár filmet, de ha másért nem, az újabb striguláért egyszer lehet, bevállalom.



.