Moziajánlók

.
Árok / Underwater

Ezzel a filmmel kapcsolatban igazából arra lennék igazán kíváncsi, hogy mikor döntöttek úgy, hogy ezt a sztorit így akkor le kell nyomni a víz alá. Alapvetően ugyanis írtak egy Alient, bányászkolónia helyett mélytengeri fúrótoronnyal, ahogy a "váratlan" és "megmagyarázatlan" katasztrófahelyzetben egyszer csak menekülnie kell egy marok embernek, és nincs is rossz hangulata, rájátszva a klausztrofóbiára meg arra, hogy az épület bármikor összedőlhet, a szörnyek is elmentek (kivéve egyet...) ... Csak hát az egészről az sütött nekem, hogy eredetileg az űrben játszódott, ugyanis annak, ahogy a fúróállomás kinéz, ahogy a túlélők egy szál "szkafanderben" kóvályognak a tengerfenéken, és ahogy a szörnyek lebegnek, annak ebben a mélységben pont semmi értelme. Ha nem rágják a számba, hogy hány tonnás víznyomás van odalent, vagy hogy ha nem muszáj a filmnek a Mariana-árok alján játszódnia -mert hát az má' milyen titokzatos, ecsém-, talán még fel sem tűnt volna, így viszont elég sok mindent agyonnyomott az amúgy egyszer simán nézhető filmben.

6/10
.

Niwrok írta:

.
Árok / Underwater

6/10
.

Holnap nézem és reflektálok.

.
Bad Boys 3. - Mindörökké rosszfiúk

Nincs nagyon mit írni róla, hiszen pont olyan, mint az eddigi kettő, az összes akcióval, beszólással meg lassítással együtt. Az üldözések, lövöldözések még mindig arról szólnak, hogy Mike és Marcus milyen kemények (akik még ki is egészülnek a hozzájuk képest óvodából szalasztott kommandóscsapattal), a poénok nagy része meg már arról, hogy milyen öregek meg Marcus családosságáról, a maradékba meg beleömlött egy nagy adag szappanopera. Vicces is és látványos is, szórakoztat, ennyit tud.


8/10
.

.
A két pápa / The Two Popes

Kicsit csalóka a cím, és ennek én is bedőlve csalódtam egy picit ezen a jó hangulatú, érdekes filmen. Én ugyanis azt hittem, hogy a mozi Ferenc pápaságának idejére teszi az időtávját, és ezen belül fog a volt és a jelenlegi pápa vitázni teológiai, filozófiai, társadalmi és klerikális kérdésekről... de nem.

A film II. János Pál halálától és az akkori pápaválasztástól indulva közelíti meg a kérdést, és krónikaként veszi sorra azokat az eseményeket, problémákat, amik talán Benedek megválasztásához, majd évekkel később a lemondásához vezethettek, miközben kicsit életrajzi filmként is funkcionálva bemutatja Jorge Bergoglio bíboros életének meghatározóbb szakaszait, de azért kerültek benne elvi viták is, és vicces szemelvények arról, hogy a pápa is ember, szeret például tévézni és zongorázni/táncolni. Ebből is látszik, hogy sok ötlet, stílus és hangulat keveredik benne, de talán a forgatókönyvön még lehetett volna csiszolni. Mert bár vannak nekem nagyon tetsző szakaszai, érdekes kérdései, izgalmas dilemmái (ilyen volt nekem például egy pápai lemondás elvi háttere és szimbolikája), Anthony Hopkins és Jonathan Pryce pedig remek, és ez mind kellett ahhoz, hogy a film hol elgondolkodtató, hol komikus legyen, vagy csak betömje a homályosabb foltokat, megfakult emlékeket... de összességében hiányoltam némi összhangot a fent felsorolt elemek között. Bergoglio gyónása a politikai múltjáról például érdekes abból a szempontból, miért lett olyan a látásmódja, amilyen, de vagy fél órára mellékvágányra viszi a filmet.


8/10
.

.
Úriemberek / The Gentlemen

Bármilyen stílusokba, műfajokba is kalandozik el Guy Ritchie, úgy látszik, legszívesebben még mindig ezeket az alvilági sztorikat ontaná magából, ahol összeborít vagy harminc embert, mindenféle bonyolultnak látszó kapcsolatok szerint, aminek a tárgya leginkább valamilyen átverés. Az Úriemberek sem más, mint a Ravasz..., csak felsőbb osztályba lépett, piti orgazdák, nepperek és csempészek helyett lordok, médiacézárok és maffiafőnökök intézik az ügyleteiket. A központi szereplő, aki most összeköti őket, az egy irritáló magánnyomozó, és az, hogy meg akarja zsarolni az egyik főnököt, hivatkozva arra, hogy igencsak kompromittáló anyagokat sikerült összegyűjtenie róla és a kis fűbizniszéről.

Ami azonban szinte mindig jól megy Tarantinonak, hogy a szereplői vég nélkül pofázva inkább lesznek érdekesek, mint idegesítőek, az Ritchie-nek csak fele-fele jön össze, már csak azért is, mert a nagy átverősdiben, csavargatósdiban szinte mindig túlzásba esik. Az Úriemberek is inkább csak egy-két fordulattal több, mint ami kellemesen követhetővé és szórakoztatóvá tenné a mozit, és a karakterei közül is igazán csak három-négy jött be (Hunnam fixere, Farrell boxedzője, Marsan újságszerkesztője és a femme fatale asszonyka). De amúgy ha egy Guy Ritchie filmet láttál, akkor mindet láttad.

7/10
.

.
Az ír / The Irishman

Nem vagyok egy nagy gengszterfilm-rajongó, így előzetesen inkább taszított a film hossza és témája, mint hogy vonzott volna az, hogy Scorsese mindig odafigyel a részletekre, és így például a korábrázolásaiba nem lehet belekötni. De hát persze az Oscar-jelölés...

A részletekkel most sem volt gondom, pedig mivel a film Frank Sheeran pályafutásának úgy 60 évét öleli fel, az apróbb stikliktől a maffia középvezetőivel való kapcsolatáig, volt rendesen merítés, amire oda kellett figyelni. Az már nagyobb baj volt, hogy ebből a 60 évből, az akkori politikai és "szakszervezeti" kapcsolatokból és leszámolásokból nem nagyon tudott semmit kihagyni, így inkább nem is hagyta ki azokat. Kétségtelen, hogy Scorsese a valós háttér miatt Az írt személyes élményeiből az emlékeiből táplálkozva rendezte meg, sokkal inkább kötődve a témához, mint bármelyik korábbi hasonló filmjénél, de én speciel nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy vég nélkül jönnek a mindenféle rendű és rangú maffiózók, néha egyik-másik mellé kiírják, hogy nem végelgyengülésben haltak meg, a sok elkalandozás meg összegubancolta azt a három szálat is, aminek igazán jelentősége volt. Jimmy Hoffa lehet, hogy neki és Amerikának jelent valamit, de nekem nem, és nem is tett senki azért, hogy ez megváltozzon, pedig nézői szempontból ezért van értelme megnézni egy filmet. Így lehet az, hogy Frank mellett (és neki is csak úgy egy fél órás szakasz miatt) igazán egy szereplő volt érdekes a 3,5 órás filmben, pedig neki egyetlen mondata volt, ez pedig Frank lánya, Peggy.

Amivel előzetesen riogattak, hogy a digitális fiatalítás csúnya, az sem volt akkora gond. Persze vannak elnagyoltabb jelenetek, olyanok, hogy De Niroról majdnem leugrik a CGI-smink, de ha már problémát akarnék kiemelni, akkor azok inkább a mozdulatokban voltak. Arcvonásokat még el lehet dugni a maszk mögé, de hogy az ember nem úgy áll, ül vagy verekszik 20-30 évesen, mint túl a 70-en, azt nem; különösen látszik ez annál a jelenetnél, ahol Frank összeveri a boltost. Pesci, Pacino és De Niro számára ez persze jutalomjáték, és látszik rajtuk, hogy komoly nosztalgiával viseltetnek az ittenihez hasonló szerepeik iránt, de van, amit még ők sem tudnak áthidalni, pedig látszik, mindent megtettek. Helyettük akkor már említésre méltóbb bajaim voltak a párbeszédekkel, amik lehet, hogy a maffia virágnyelve miatt ilyenek, hogy tiszteletből semmit sem lehet konkrétan kimondani, csak utalni rá, de néha a meglett, tekintélyes férfiak között olyan hangulatú és stílusú civakodások zajlanak le, amiket szerintem az oviban lehet hallani arról, hogy ki kinek húzta meg a copfját, hogy kinek szebb a ruhája, vagy ki kinek dugta el a játékbabáját, és ezért kire kell haragudni. Azon túl, hogy a téma is elég távol áll tőlem -bár egy jó drámára mindig vevő vagyok-, talán ezek miatt is lett nekem vontatottabb a film, mit amilyen lehetett volna.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Az ír / The Irishman

Nem vagyok egy nagy gengszterfilm-rajongó, így előzetesen inkább taszított a film hossza és témája, mint hogy vonzott volna az, hogy Scorsese mindig odafigyel a részletekre, és így például a korábrázolásaiba nem lehet belekötni. De hát persze az Oscar-jelölés...

Jimmy Hoffa lehet, hogy neki és Amerikának jelent valamit, de nekem nem, és nem is tett senki azért, hogy ez megváltozzon, pedig nézői szempontból ezért van értelme megnézni egy filmet. Így lehet az, hogy Frank mellett (és neki is csak úgy egy fél órás szakasz miatt) igazán egy szereplő volt érdekes a 3,5 órás filmben, pedig neki egyetlen mondata volt, ez pedig Frank lánya, Peggy.

Amivel előzetesen riogattak, hogy a digitális fiatalítás csúnya, az sem volt akkora gond. Persze vannak elnagyoltabb jelenetek, olyanok, hogy De Niroról majdnem leugrik a CGI-smink, de ha már problémát akarnék kiemelni, akkor azok inkább a mozdulatokban voltak. Arcvonásokat még el lehet dugni a maszk mögé, de hogy az ember nem úgy áll, ül vagy verekszik 20-30 évesen, mint túl a 70-en, azt nem; különösen látszik ez annál a jelenetnél, ahol Frank összeveri a boltost.

Azon túl, hogy a téma is elég távol áll tőlem -bár egy jó drámára mindig vevő vagyok-, talán ezek miatt is lett nekem vontatottabb a film, mit amilyen lehetett volna.

6,5/10
.

Kb egy hónapja láttam, de ha írtam volna róla sem tudtam volna jobban össszeszedni a gondolatokat: annak ellenére, hogy én bírom ezt a zsánert, rettentően hosszúnak és vontatottnak éreztem az egészet. Az nekem nem elég, hogy Pacino, DeNiro és Pesci újra egy filmben játszik, mint ahogy Scorsese sem egy biztosíték nekem egy moziban. Tök kevés igazán sokkoló, "gengszteres" jelenet van benn (vélhetően pont azért, mert valós alapokon nyugszik, a kitalált sztori dramaturgiailag többet megenged és hatásosabb), ráadásul Frank életének kiragadott jelenetei között hiányoltam a kohéziót. Az is fura volt, hogy amiket tett, ahogy tette, jóformán soha semmilyen következménye nem volt a hatóságok részéről.

A sokat szidott CGI nálam is pont ott bukott meg, ahol nálad: az arcfiatalítás talán még nem is volt akkora gáz, de tényleg, a mozdulatok, a méretek (Frankot sztem néha túl nagyra retusálták) nem stimmeltek. Voltak jobb pillanatai, de mindent elárul, hogy 3 nap alatt néztem meg decemberben, mert folyton bealudtam rajta.

Szóval... ezen nem veszünk össze, kb nekem is ennyit ér. Egy újabb rejtély az Oscaron.


.

Niwrok írta:

.
A két pápa / The Two Popes

Kicsit csalóka a cím, és ennek én is bedőlve csalódtam egy picit ezen a jó hangulatú, érdekes filmen. Én ugyanis azt hittem, hogy a mozi Ferenc pápaságának idejére teszi az időtávját, és ezen belül fog a volt és a jelenlegi pápa vitázni teológiai, filozófiai, társadalmi és klerikális kérdésekről... de nem.

A film II. János Pál halálától és az akkori pápaválasztástól indulva közelíti meg a kérdést, és krónikaként veszi sorra azokat az eseményeket, problémákat, amik talán Benedek megválasztásához, majd évekkel később a lemondásához vezethettek, miközben kicsit életrajzi filmként is funkcionálva bemutatja Jorge Bergoglio bíboros életének meghatározóbb szakaszait, de azért kerültek benne elvi viták is, és vicces szemelvények arról, hogy a pápa is ember, szeret például tévézni és zongorázni/táncolni. Ebből is látszik, hogy sok ötlet, stílus és hangulat keveredik benne, de talán a forgatókönyvön még lehetett volna csiszolni. Mert bár vannak nekem nagyon tetsző szakaszai, érdekes kérdései, izgalmas dilemmái (ilyen volt nekem például egy pápai lemondás elvi háttere és szimbolikája), Anthony Hopkins és Jonathan Pryce pedig remek, és ez mind kellett ahhoz, hogy a film hol elgondolkodtató, hol komikus legyen, vagy csak betömje a homályosabb foltokat, megfakult emlékeket... de összességében hiányoltam némi összhangot a fent felsorolt elemek között. Bergoglio gyónása a politikai múltjáról például érdekes abból a szempontból, miért lett olyan a látásmódja, amilyen, de vagy fél órára mellékvágányra viszi a filmet.


8/10
.

Nem rossz, nem rossz, a legjobbak számomra a "belső felvételek" voltak a pápaválasztás menetéről... de azon kívül, hogy elismerem a két színész nagyságát és teljesítményét, semmi különöset nem adott a film. Nyilvánvaló, hogy ennek nem az volt a célja, hogy kiteregesse a vatikáni szennyest, meg mindenféle összeesküvés elméleteket fogalmazzon meg, az meg megint természetes, hogy pont ez a mozi nem lesz az általam kedvelt egyházkritikus zsáner ékköve, de így csupán egy közepes élményként marad meg bennem.

Voltak egész jó pillanatai, a felütés a repülőjegy rendeléssel pl. tök tetszett, néhány beszélgetés, teológiai okfejtés is érdekes volt. Az aregentín pápa múltja is jó volt (bár kicsit kapkodó, nem igazán értettem, ki mit miért csinál), valóban érthetőbb, miért olyan most, amilyen - ettől függetlenül jelen tettei és gondolkodásmódja borzasztóan messze áll az én világképemtől. De azt hiszem, nem is nekem kellene bármi kritikát is megfogalmaznom a két egyházfdőről készül moziról - nem vagyok hiteles és kompetens hozzá.



75%


.

.
Jojo nyuszi


Kicsit félve ültem le ez elé a mozi elé, ugyanis az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy az ún. szatíra nem az én műfajom. Eddig nem nagyon sikerült megtalálni az alkotóknak azt a kombinációt, amit az idióta, viccesnek szánt jelenetek és a komoly, társadalmi, történelmi mondanivalók, drámák elegye alkot… és ez a Jojonak sem sikerült.

Eleve kényes téma ez az egész, amihez itt nyúltak: részben ugye ott van az a mérhetetlen fájdalom, nyomorúság, vér és a halál, amit a II VH hozott az emberiség történelmében – részben meg ugye semmi nem fekete és fehér, ennek ellenére ez a mozi is megint csak totál egyoldalúan ábrázolja a korszak valamennyi szereplőjét. A film első fele számomra roppant kínos volt, én nem tudtam nevetni szinte semmin, amit elém tártak. Hitler, mint látomás kínosan és hiteltelenül eltúlzott volt (de nem röhejes), mint ahogy az sem jött be, hogy a kis Jojo ennyire hithű náciként volt ábrázolva. Egyáltalán nem működött a dolog, a kislány (aki egyébként egy tök jó karakter volt) megtalálása, majd az a fura barátság meg inkább illett volna egy gyerekfilmbe… és bár értem, hogy komplett hülyének kellett beállítani a kis náci kölköt azzal, hogy elhitte a zsidókról szóló képet, de még egy szatírában is sok volt ennyire idiótának nézni valakit.

Aztán a végére, ahogy komolyodott a film, ahogy lett egyre nagyobb tétje az egésznek, ahogy jött a számomra meglepetésként ható dráma, onnantól tetszett az egész, kár, hogy addigra már elengedtem az egészet. Ekkor éreztem, milyen jó kis alapanyag volt ez, milyen jó, komoly drámát lehetett volna erre felhúzni – csak sajnos az összes idiótasága túlságosan kiölte belőlem az érdeklődést. És érdekes, ekkor tudtam csak egyedül felnevetni, azon a bizonyos „Fuck you, Hitler” jeleneten – mert ekkor volt a humornak számomra olyan hatása, ami feszültséget tudott oldani, nem pedig kínos burleszkként működött.

Az meg hadd legyen már megint az én bajom, hogy KIFEJEZETTEN irritáló volt (megint), hogy egy II VH-s, nácikról szóló, Németországban játszódó moziban mindenki angolul beszél. Hát persze. Ha már szatíra és ez a téma, akkor az Er ist wieder da sokkal, sokkal jobb volt.




65%



.

.
Kisasszonyok


Ezzel meg az a helyzet, hogy ha nincs a mai Oscar-gála, a büdös életben nem nézem meg. Alapból nem igazán kedvelem a kosztümös filmeket, de hogy lányos kosztümös filmeket nézzek, ahhoz kellett a jelölés is.

Ennek fényében nem is csoda, hogy átfutott rajtam a film. Úgy igazából semmi érdemleges nem történik benne, ráadásul a dramaturgiája sem jött be: az időbeni ugrálások inkább csak összezavartak, mint élményt adtak volna. Sokszor nem tudtam, mikor is vagyok, kit és melyik életszakaszában látok. A négy lánynak megvan a négy külön szála, de ezek néha követhetetlenek és értéktelenek – hogy aztán itt is a végére érjen össze minden, Beth betegségével. Onnantól kezdett érdekelni az egész, onnantól lett értelme mindennek. Olyannyira, hogy az utolsó húsz perc kifejezetten tetszett, abban rengeteg pozitív és negatív érzelmi töltet volt. Egyik oldalról a szokásos testvérháború drámába fordulása remek húzás, másrészt meg ugye ott van Jo szerelme, s annak megoldása, majd a könyv a végén. Ez mind nagyon bejött, de egész addig kínszenvedés volt nézni a négy lány korhű ruhába öltöztetett semmittevését.

Saul Goodman feltűnése viszont nagy öröm volt… ennek ellenére ez is egy újabb gyenge film az Oscar mezőnyében.





70%



.

R2-D2 írta:

.
Jojo nyuszi

Ha már szatíra és ez a téma, akkor az Er ist wieder da sokkal, sokkal jobb volt.

65%

Na jó, de azt a németek csinálták magukról !

Még nem láttam, majd biztosan fogom, de annyira nem rohanok vele... Waitititől még mindig a Thort emésztem...

.

Niwrok írta:

.
Álom doktor

Az alapművel szemben az Álom doktor inkább misztikus dráma volt, de nekem bejött. King több hasonló könyvét is olvastam, így nem zavart a váltás, tetszett a hangulata... de a két és fél órányi játékidőt soknak találtam a tempóhoz képest.

8/10
.

Volt az 3 óra (!!!) is...

Nekem qrvára bejött az egész, előtte nap néztem újra a tüsszentős Ragyogást, így egy nagy kerek sztorit kaptam, amiben a két film tök jól kiegészítette egymást. Remélem, lesz időm bővebben is kifejteni.


.

.
A láthatatlan ember / The Invisible Man

A cím és az előzetes részben egy thrillert ígérne, ahol a kontrollmániás, erőszakos férjétől nagy nehézségek árán elmenekülő, a barátainál bujkáló Cecilia még akkor is meggyőződéssel hiszi, hogy Adrian üldözi őt, amikor a férfi ügyvéd öccsén keresztül megtudja, hogy a férje öngyilkos lett. Azt vártam, hogy ebből majd olyan jelenetek lesznek, amikor a néző képzeletére van bízva, hogy Adrian kísérti Ceciliát, vagy csak a nő képzeli oda a férfit, akitől a sírban sem nyughat, lassan felőrölve Cecilia józan eszét... de ezek kb. a tizedik percig tartanak, amikor elhangzik, hogy Adrian világhírű optikus volt, a fénytörés szakértője.

Így viszont inkább sci-fi, amibe sajnos csak kevés olyan jelenet fér bele, ami Adrian láthatatlanságára épülne, a kb. 5-6 eset meg elég sovány egy két órás filmre. És amennyire sci-fi, annyira pszichodráma is, a lényege ugyanis végig az, hogy a férfi hogyan áll bosszút, sorban elvéve az asszonytól mindent: pénzt, barátokat, családot, szabadságot, reményt...

Leigh Whannell egyre jobban mászik ki James Wan árnyékából, egyre jobb filmeket csinál, mert az ötleteivel eddig sem volt gond.

7/10
.

R2-D2 írta:

Angry Birds: The Movie

Ez persze önmagában még a bámulatos animáció mellett is kevés, a filmnek az a hihetetlen sok utalás, rejtett és kevésbé rejtett geg ad mélységet, amibe lépten nyomon belebotlunk. Nekem mondjuk a Black Sabbath Paranoidja után már nem volt szükségem hangulati elemre az elmerüléshez, de élvezettel figyeltem a rengeteg táblát (Apple Store) képet, jelenet megidézést (Ragyogás), ami színesíti a filmet - az eredeti játék hangulati elemeit meg már nem is említem.
Az igaz, hogy sokkal több röhögést vártam, de ez a film nem az a térdet csapkodós fajta lett: sokkal inkább az a tipikus széles vigyor jellemzi, mint a fergeteges humor. Sokkal inkáb játszik a hangulatra, mint a poéngyárra - ebből kifolyólag szerintem minden nézésnél lehet benn új, bújtatott dolgot felfedezni.

80%

Mik elő nem kerülnek ilyenkor, ugye ?!

Én inkább röpködésből meg rombolásból vártam volna többet, ha már arról szól a játék ... talán a felvezetés meg a malacokkal bulizás rovására. A sztori meg a karakterek jópofák voltak, a madárvilág bemutatása dettó (azon nevettem a legjobbat, ahogy a mamamadár beleöklendezi a gyerekek zacskójába az uzsonnát ), de ebben a formában hosszúnak tűnt még a másfél óra is, és a felnőtt kikacsintásokat sem mindig érzem helyénvalónak egy gyerekmoziban.

7/10
.

Niwrok írta:

Angry Birds: The Movie

Mik elő nem kerülnek ilyenkor, ugye ?!

.