R2-D2 írásai 1.0

.





Én, Frankenstein




Önéletrajz

Név: Frankenstein Ádám
Szül: 1795, Ingolstadt
Iskolái: nincs (de olvasni tudok)
Képesítése: démonvadász
Különleges képességei: halhatatlanság, nyolc hullából összevarrt test, súlyos identitászavar, no lélek, emberfeletti erő, morcos nézés és mély hang
Céljai: megtisztítani a földet a démonok seregétől, mindenekelőtt Naberius démonhercegtől, meg esetleg valami női társat találni. Megvédeni az emberiséget a gonosztól, segíteni a Vízköpők seregét.

Talán hűen kifejezi ez a képzelt önéletrajz az egész mozi lényegét és komolyságát. Meglehetősen sokáig vívódtam a megnézésével – ugyanis csak és kizárólag negatív hangvételű írásokat találtam róla a neten -, de a nettó 85 percnyi játékideje, no meg a tegnap esti hangulatom végül csak rávett. Abszolút nem bántam meg, tegnap meg amúgy is olyan Frankensteines hangulatom volt… és még mielőtt megkérdezitek, igen, él még a család.

Érdekes módon nekem erről a filmről nem elsősorban az Underworld ugrott be. Sőt, ha nem olvasok utána, egyáltalán eszembe sem jut: sokkal inkább a tavaly moziban látott Csontváros, no meg a hatalmas kedvenc Supernatural. Ez, kis módosítással simán elmehetne valamely évad valamely dupla epizódjának – innentől kezdve viszont azt hiszem érthető, miért is állok sokkal pozitívabban a mozihoz, mint teszi azt a nagy netes közvélemény. Sam és Dean Winchesteren keresztül 8 évad óta figyelem az emberek világával párhuzamosan létező szörnyek világát, így az Én, Frankenstein sületlenségei, esetlenségei egyáltalán nem zavartak. Elfogultságom újfent más szintre emelte a moziélményt, mint azt esetleg kellett volna – s nem vitatva a film totál középszerűségét, egy kellemes másfél órás kikapcsolódást hozott. A legrosszabb pillanataiban azért eszembe jutott az vámpírvadász Abraham Lincoln, de nagyjából végig elvoltam a mozival.

Induláskor kapunk egy Mary Shelley gyorstalpalót. Címszavakban végigrohanunk a lény létrejöttén, többé-kevésbé eredetethűen, azonban a valódi események majd 200 évvel később, napjainkban játszódnak. Addigra már lényünknek neve is van, az egyértelműen bibliai inspirációra született Adam, aki akkorra már közelebbi kapcsolatba kerül a Földön dúló harccal a démonok vs. angyalok (akik ez esetben vízköpő szobrokként álcázva őrzik a békét a földön) között. A lélek nélküli szegény félszerzet először nem is igazán tudja, hova tartozik, tisztán állati ösztönből cselekszik, aki őt bántja, azt megöli, míg a végére oldalt és célt választ magának. Borzasztó egyszerű történet, az égvilágon semmi újdonságot nem tartalmaz: nincs benne semmi csavar, különleges jellemfejlődés, dráma, semmi, ami maradandóvá teheti – de engem kimondottan szórakoztatott. Kétségkívül nagy szerepe van benne az Odaát-imádatnak, de én tök el tudtam merülni ebben a világban újra: hát persze, hogy vannak köztünk démonok, hát persze, hogy angyalok vigyáznak ránk. Csupán a démonok szeme a valóságban fekete és nem piros, a megszállt démon pedig nem tűzcsóvaként, hanem fekete füstként távozik a testből. S bár angyalt csak angyal ölhet meg, no meg nem ártott volna a Katedrális elé/köré néhány démoncsapda, de ez már részletkérdés. Így is elvoltam vele.

Félreértés ne essék: természetesen idióta az egész. Történetileg, világilag, mindenhogy. A fél várost összedöntő ütközetnél pl. nulla darab ember sétál az utcákon – gondolom, nem volt pénz statisztákra, vagy csupán a CGI stáb volt feledékeny -, a démonok és angyalok nem emberi alakja… hogy is mondjam… meglehetősen nevetséges volt. A látvány, a harcok, verekedések ugyanakkor tetszettek, a gótikus sötét hangulat nagyon el lett találva. Aaron Félarc Eckhart meglepően jól hozta Adam figuráját – először meg sem ismertem, a fiatalkori Christophr Lambert jutott eszembe róla -, Miranda Eowyn Otto, mint a Vízköpő rend feje is tetszett. Bill Viktor Nighy ugyan kicsit uncsi és önismétlő volt ismét a rossz oldal főnökeként, de Gideonnak, az angyalsereg első számú vezetőjének nagyon örültem: Jai Courtney a Spartacus Varrojaként belopta magát a szívembe, bírom a srácot. Összességében a castinggal sincs semmi baj (sőt!!!), mint ahogy a látvánnyal, és sztorival sincs. Talán csupán az elvárások voltak túl nagyok, de ez a mozi semmivel nem idiótább az Underworldnél – agyatlan szórakoztató mozi, jó színészekkel, pörgős másfél órára.

Weide írta:

Aki csak ki szeretne kapcsolódni valami egyszerű filmmel, amin nem kell agyalni, csak kiiktatni az agyat és bámulni a képernyőt, aki szereti ezeket a Jó vs. Gonosz összecsapásokat, a látványos harcokat, és a gótikus hangulatú környezetet, annak végül egy menetre jó lehet ez a film, viszont aki egy Underworld-kaliberű remekműre számít, az akkorát fog csalódni, mint én.

Néha nem kell több.



60%


.

Az Én, Frankensteinből a negatív visszhang ellenére én is kinézek egy egyszer nézős filmet. Majd teszek is egy próbát vele, olykor tényleg jól tudnak esni az ilyenek.

.




Ballagás




A minap volt a TV-ben egy dokumentumfilm, ami egy 1980-as készítésű, magyar film szereplőinek azóta eltelt életét követte figyelemmel. Rögtön felkaptam rá a fejemet, mert a nevezett film az a Ballagás volt, amit én ősidők óta nem néztem újra, s nagyon halvány emlékeim voltak csak róla: holmi lázadó gimnazistákról, meg ballagásról, meg az Eddáról… egy méltatlanul elfelejtett és mellőzött moziban.

Egyszerűen nem értem, ez hogy a fenébe került ki a látókörömből. Vélhetően, ha pont akkor lettem volna végzős, amikor a film eseményei játszódnak, örök moziélmény lett volna, de az akkori 8-10 év különbség pont elég volt ahhoz, hogy megnézésekor ne érintsen meg teljesen – utána meg… nos… nem ilyen világ volt, hogy bármi bármikor elérhető. Ha az ember nem bújta a heti RTV újságot, nem is tudhatta, mit kell megnéznie, ha meg nem nézte meg, akkor utána évekig nem volt rá lehetősége. Különösen igaz ez a Ballagásra, amit azóta sem adtak ki semmilyen formában itthon (a másik ilyen film többek között a Túsztörténet), úgyhogy az első meglepődés után gyorsan kihasználtam az alkalmat, mikor megtaláltam a neten a filmet. S mint ahogy említettem, jóformán semmi emlékem nem maradt róla, ezért majd minden percét új élményként éltem meg.

Sokáig nem kellett várni, hogy magába szívjon a film: kb. két percig, ugyanis az EDDA Kölyköd voltam című dalával indítunk, gyakorlatilag az a főcímzene. Gyerekkorom meghatározó zenekara volt az első EDDA Művek, úgyhogy azon kaptam magam, hogy énekelve kezdtem a filmnézést. 1980-ban vagyunk, egy meg nem nevezett pesti gimnáziumban, ahol épp szalagavatóra készülnek. A kötelező programok után (keringő, stb.) a 4C osztály este visszalóg a suliba némi kajáért – ámde emelkedett hangulatuknak köszönhetően hatalmas károkat okoznak a termekben. No meg botrányt: a továbbiakban kiderül, hogy ez már eleve egy problémás, lázadó banda, egy meg nem nevezett kirándulás utózöngéi még élénken élnek a köztudatban. Osztályfőnökük egy fiatal, kezdő pedagógus, Jutka néni (Takács Katalin), aki talán túl közel került a gyerekekhez, sok hatalma nincs felettük – s valahol lázadásukkal is egyet ért. Itt egyébként álljunk is meg két gondolatra. Az egyik hogy – amit ma már tök nehezen hisznek el a fiatalok –, akkoriban tízkor tényleg vége volt a buliknak, diszkóknak, mindennek. Teljesen hihető, hogy néhány besörözött negyedikes belóg a suliba mulatni, az már viszont, hogy mit csináltak, ott, az már más kérdés – kellett a konfliktushelyzet a történetbe. A másik dolog erősen személyes kötődésű: néhány évvel később, gimnáziumi első és másodikban ugyanúgy egy fiatal kezdő pedagógus volt az osztályfőnökünk, s már akkor látszott rajtunk az (ideológiai) lázadás szele. Ráadásul második év végén volt egy borzasztó balhés osztálykirándulásunk nekünk is, miután az ofőnek akkor el kellett mennie a suliból. Szóval meglehetősen érintettnek éreztem magam a történet alakulásában magam is – a pozitív visszacsatolás, a mindent elsöprő nosztalgia pedig újfent más szintre emelte a mozit nálam.

A folytatás ugyanakkor – így, utólag – kicsit megkérdőjelezhető. Érzelmileg, gondolatilag, mondanivalóilag teljesen rendben van, de ha 8 évvel később a valóságban nagyobb szigor volt, nehézkesen fogadtam be, hogy mindaz úgy megtörténhetett, ahogy állítva vagyon. Ugyanis az osztály – tök szimpatikus módon – összezár, és fellázad. Kollektíve lelépnek a suliból, majd 12 pontban követelést adnak be az iskola vezetéséhez, mit szeretnének változtatni a gimiben. Itt kezd egyébként igazán mélyebb lenni a mozi: a néhány idióta követelés (lehessen cigizni a suliban) mellett tanárcsere és diákóra is szerepel. Nos, nem árulom el az egészet – hátha valaki kedvet kap egy kis időutazáshoz -, legyen elég annyi, hogy a követeléseik megavalósulása közben teljesen hiteles módon felbomlanak a szövetségek – s saját problémáik visszaütnek rájuk. A film drámai élét egy öngyilkossági kísérlet és egy naiv tanár-diák szerelem tetézi, hogy aztán az osztály a ballagásra rájöjjön az élet (iskola) valódi mibenlétére. Tipikusan olyan lázadó ifjúságos mozi, ahol a lázadás által jönnek rá annak szükségtelenségére, ahol a lázadásból tanulva jut előre tanár és diák egyaránt. E tekintetben (is) zseniális a mozi, a mondanivaló, amit hordoz örökérvényű és egyetemleges – azt hiszem, hamarosan megnézem a Veszélyes kölyköket is.

Mégis, kétlem, hogy ez egy mai gimisnek bármit is jelenhet. Más világ, más korszak volt ez, s ha nem is teljesen ennek az időszaknak, de kimondottan örülök, hogy még részese lehettem. A mozi minden egyes képkockája egy kib*szott időutazás: a nyelvi terem a suliban, a szalagavató az aulában, a cigizés a WC-ben, azok a hajak, ruhák, utcák… az a ZENE!!! Mert kérem az egész film zenéjét az akkor induló Edda Művek szolgáltatta - kivétel egy dal, a Neoton Don Quijotéja – ráadásul az itt elhangzó dalok igazi kuriózumok, mert eltérnek a lemezváltozattól. A film közepén ráadásul egy igazi Edda koncerten járunk, a még rocker Patakival, az Ahova eljutok dal alatt (’87-ben én is voltam a Balcsin egy Edda koncerten, ami után éjszaka az állomáson aludtunk kb. ötvenen a földön)!! Iszonyat feelinges számomra az egész, másfél órára simán visszaröpültem a gimnáziumi éveimbe (hasonlót éreztem tavaly, az érettségi találkozómon, utána három napig totál eufóriában voltam). A Ballagás, mint film egy kegyetlen hangulatos kortörténeti dokumentum lett, ami viszont elsősorban azoknak fog sokat jelenteni, akik éltek abban a korban. Amikor még a lógás nem volt mindennapos, mikor nem lehetett elhagyni a suli területét, mikor kötelező volt a köpeny a vagyonbeli különbségek eltakarására. Nekik hatalmas élmény lehet visszaröpülni 1980-ba…

Még akkor is, ha természetesen több szinten is bele lehet kötni a filmbe. Mindenekelőtt a korábban már említett hitelességbe: nem nagyon lehetett akkoriban szakállas diák, kellett volna mindenkire köpeny. Az eseményeket akkor, az a vezetőség messze nem hagyta volna így eszkalálódni, simán kirúgtak volna pár bajkeverőt és kész. Kicsit – utólag - olyan utópisztikusnak tűnik az egész, de ezt megint csak azt veszi észre, aki járt akkor suliba. Ennél lényegesen nagyobb szigor volt az idő tájt. Másik meg az amatőr gyerekszínészek néha bizony teátrális játéka: nincs velük az égvilágon semmi baj, tök aranyosak, különösen Kati (Jobbágy Ilona) az, no meg Vali (Szulák Andrea!!!!) és Gabi (Hajdú Ágnes), de néha ahogy a kamera előtt viselkednek, ahogy affektálnak, az zavart. Icipicit egyébként még a tanárok játékán is a teátrálisságot, „rájátszást” éreztem, az egyik legtermészetesebb reakció Temessy Hédi által kelt életre. Igazából ezek csak olyan nüansznyi dolgok, egy kicsit természetellenesek – a rendező, Almási Tamás egyértelmű érdeme mindazonáltal az, hogy a tipikus magyar depi hangulat nagyrészt elkerülte a filmet, talán csak  Gabi és Bojti kapcsolatában volt rejtve belőle valamennyi. De ez meg bőven belefért.

Részben a nosztalgiafaktor miatt is:


80%




.

R2-D2 írta:

Riddick / Én, Frankenstein

Bár igazából minden egyes szavaddal egyetértek a kritikák kapcsán, a Riddick-et szerintem alul-, a Frankenstein-t peidg felülpontoztad. Mondjuk ez utóbbiba nem tudok belekötni, örülök, hogy te könnyebben befogadtad a filmet, mint én. A Riddick kapcsán én viszont értékelem azt a törekvésüket, hogy tényleg próbáltak az alapok gyökereihez visszanyúlni. Félig-meddig persze nekem is kicsit reboot-nak tűnik a dolog, na meg nekem a második rész is nagyon bejött (talán kicsit jobban is, mint az első), viszont érződik a filmen a törődés. Persze a kőkeménynek szánt beszólások néha nagyon kínosak, és a karakterek is hihetetlenül soványkák jellemileg, de pont emiatt az egész olyan ősi, bárgyú-mocskos-kopott feeling-et kap, ami nekem tökre bejött. Amúgy a bővített változatban többet utalnak a második részre, és tetszett az a fajta nyitott befejezés is, hogy mintha a második részre visszanyúlva akarnak majd tovább haladni, mind hangulatilag (ugye jön az Alaverzum), mind történetileg. Én bírnám. Most már kaptunk 2 kopár-sivár kegyetlen bolygót, újra jöhetne egy egész univerzumot érintő badass rész, amiben mind a tétek, mind a sztori nagyobb volumenű lenne.


.

Weide írta:

... Amúgy a bővített változatban többet utalnak a második részre, és tetszett az a fajta nyitott befejezés is, hogy mintha a második részre visszanyúlva akarnak majd tovább haladni, mind hangulatilag (ugye jön az Alaverzum), mind történetileg. Én bírnám. Most már kaptunk 2 kopár-sivár kegyetlen bolygót, újra jöhetne egy egész univerzumot érintő badass rész, amiben mind a tétek, mind a sztori nagyobb volumenű lenne.

Kíváncsi lennék, mi van a bővítettben, mert csak DVD-n vettem meg, az meg a moziváltozat volt. Leírod? Akár spoiler mögött is...

Egyébként önmagával a visszakanyarodás jelleggel még nekem sem lenne bajom, ha nem lenne ennyire egyértelmű és ötlettelen a másolás. Rebootnak viszont nem tudom tekinteni, mert egyértelműen a kettes folytatása - de még ha jóindulatú vagyok, akkor is a falra tudok mászni a dialógusoktól.

R2-D2 írta:

Kíváncsi lennék, mi van a bővítettben, mert csak DVD-n vettem meg, az meg a moziváltozat volt. Leírod? Akár spoiler mögött is...

Itten, képekkel is.

Amúgy most nézem, hogy mozi után én 6/10-re értékeltem a filmet, szóval olyan nagy eltérés még sincs. Valamiért jobbra emlékeztem...  :suspect:

Weide írta:

Itten, képekkel is.

 

Áááá... ezek jó része (legalábbis a necromongeres jelenetsor) egy animációs kisfilmként rajta van az extrák között. De azért köszi!!!

Weide írta:

Spoiler:

Igen.

Elcsórt???? A fenéket! Kiérdemelt!

.





A végzet ereklyéi - Csontváros




Néhány nappal az Én, Frankenstein után és néhány nappal az Odaát S9 előtt nem is lehetett volna jobb alkalom a Csontváros újrázására. S bár moziban annyira nem voltam tőle elájulva, végig tervben volt a lemezen való ismétlés – ha másért nem is, a Némák hangja miatt.

A Csontvárost megint csak kétféleképp lehet nézni: vagy ismered az Odaát világát, vagy nem. Én egyszerűen képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni második számú kedvenc sorozatomat, mert az abban felállított „törvényszerűségek”, az ott szereplő lények, eszközök más filmekben történő megidézése számomra az egész szörnyes univerzumot egy nagy, kerek egésszé teszi. Majdnem lehet úgy is nézni, hogy van a SOROZAT, s vannak mellette a filmek, amolyan spin-off mozikként. Ha meg egy ilyen moziba futok bele, mint ez, az érzés hatványozottan előjön: ebben a filmben szinte minden alkotóelem előkerül, ami a hasonló témájú mozikban már szerepelt. Vannak itt démonok, vámpírok, Vadászok, vérfarkasok, boszorkányok, rúnák, elvarázsolt kastély, minden. E tekintetben természetesen egy borzalmas összelopkodott koppintásnak is tűnhet az egész (bizonyos szempontból az is), ami a SupNat mellett talán túl bátran merít a Pengéből, a Potterekből, Underworldből, a Csillagkapuból, Kaptárból, Varázslótanoncból, de képes a már látott elemekből egy saját univerzumot felhúzni, képes korrektül összedolgozni őket – egyetlen egy célt szem előtt tartva: megfeleljen egy új korosztály igényeinek. Mert a Csontváros egy teljesen nyilvánvaló újabb tinifilm-franchise első epizódja, gyerekeknek szóló fantasy, vér nélkül, nem túl bonyolult kapcsolatrendszerrel, szerelmi háromszöggel, ahogy az nekik kell.

A film Cassandra Clare azonos című könyvsorozatának első kötetének megfilmesítése (van még 5+3 ebben a világban). Clary (Lilly Collins), a fiatal lány mindennapjait furcsa események árnyalják: állandó késztetést érez egy bizonyos jel rajzolgatására, de nem is tudja, mi az. Aztán egy alkalommal egy diszkó bejáratánál meglátja ezt a jelet, bemegy, majd tanúja lesz egy gyilkosságnak (amit csak ő lát). Innentől kezdve az események felgyorsulnak körülötte, kiderül, hogy ő és anyja, Jocelyn (Lena Headey, nyami) egy titkos képességekkel megáldott társaság tagjai. Clary pedig sodródva az árral, vonakodva bár, de kénytelen felvenni az új énjét, hogy Sam és Dean Winchester módjára démonokat és vámpírokat öljön. Sok segítője mellett kiemelkedik a bandából Jace (Jamie Campbell Bower, aki otthonosan mozog a tinifranchise világában, s kimondottan karakteres arca van), valamint Luke (Aidan Turner – Kili a Hobbitból). A kalandok aztán egy meglehetően érdekes fináléba torkollnak, egy csillagkapu-szerű szerkezet előtt, ahol erősen SW ízű fordulatokra derül fény (rögtön kettőre is), ahol démonok harcolnak vérfarkasokkal és Árnyvadászokkal, s ahol a SH Árnyjátékának Moriarty professzora, Jarred Harris is fontos szerepet kap Hodge szerepében. Ugyanakkor – annak ellenére, hogy lehetne folytatni az egészet – a lezárás mégiscsak tisztességes lett: okos írói húzásra a dolgok e történetben megnyugtatóan rendeződtek, így ha a bevételi adatok nem indokolják, nem kell folytatni. Pár száz millióval a zsebben viszont simán fel lehet venni a fonalat a következő epizódban, a Hamuvárosban . Úgyhogy a film előtt két út áll: lehet belőle új Potter/Alkonyat/Hunger games, vagy eltűnhet a süllyesztőben amolyan Eragorn/Az arany iránytű/Az utolsó léghajlító módjára.

Én magam jobban örülnék az első megoldásnak. Minden hibája és ismétlései ellenére összességében szórakoztató a film, akció szempontjából az eleje és a vége kimondottan pörgős, a közepe a „kötelező” szerelmi háromszög miatt icipcit leül, de akkor is van miért izgulni. Látványilag nagyon rendben van az egész, tetszettek az okos kis pluszok, amiket hozzáadtak a többi világhoz. A rúnák szerepe nagyon bejött, mint ahogy Csontváros kriptájában az összevarrt szájú Némák tanácsa is. Beszarás, milyen jó volt, mikor – az etalonnak tartott Deus Ex Machina mátrixos hangzásához hasonlóan – az összes hangfalból egyszerre dörmögött a Némák gondolata. Ezt még többször meg fogom hallgatni. A színészek nagyon tetszettek, Lena mellett a másik örök kedvencemnek, a Ridley Scott féle Robin Hood kicsi Johnjámak, Kevin Durandnak örültem legjobban. Bírom azt a faszit, az a vagány mosoly az arcán azzal a fizimiskával egyedivé teszi…

S hogy ennyi dicséret után miért is nem ez lett az év mozija? Nos, részben pont a fenn említett rengeteg ismétlés miatt: míg az Odaátban egy évadon, 22-23 részen keresztül tűnnek fel az árnyvilág lényei, itt két órába sűrítve meglehetősen tömény volt. Másrészt meg túlságosan is egysíkú és bárgyú a történet, túlságosan is látszik, ki a célközönség: nagyjából az Alkonyatra hajaz, csak itt a lány egy Árnyvadász és es mondo között vívódik  - és ehhez kacsolódik a legnagyobb ellenszenvem, az a bizonyos két SW-os fordulat is.  Az talán nem kellett volna. Egyszerre a kettő nem. Most is úgy érzem, mint fél éve: sokkal több lehetett volna a moziban, mint ami felé vitték - ez az agyatlan hajsza a kehely után a végére rétestészta lett. Sokkal élvezetesebb lett volna számomra, ha az Odaát démonvadászata felé fordultak volna, ha az Árnyvadászok mindennapi munkája lett volna a középpontban. Ha már Raziel nephilimet csinált belőlük hajdanán, mikor rájuk hagyta a három bűvös tárgyat: a Végzet Kelyhét, a Végzet Kardját és a Végzet Tükrét.


75%


.

.





Túsztörténet




A múltkori Ballagás után kényszeredett vágyat éreztem, hogy egy újabb, rég elfeledett hazai mozi elé üljek le: a Túsztörténetre ráadásul úgy emlékeztem, mint az egyik legjobb, legizgalmasabb magyar mozira a nyolcvanas évekből. Többször, más írásaimban hivatkoztam is rá, úgyhogy mindenféle félelem nélkül ültem le újranézni, eszembe sem jutott, hogy azóta esetleg megváltozhatott a film tetszési indexe, azóta máshogy látok és értékelek bizonyos dolgokat. Nos, egy icipicit talán bejött ez a hatás, de összességében még mindig kiemelkedik a film a hazai termésből…

1973 januárjában két helyi fiatal, a balassagyarmati határőr párttitkár két fia, felfegyverkezve elfoglalta a lánykollégiumot, s 14 lányt 5 napig fogva tartva történelmet írt. Magyarország első túszdrámájának történelmét. Az esemény részleteit SPOILERESEN ITT olvashatjátok, a ’89-ben készült mozi, az akkori hazai ifjúsági sztár, Bery Ari főszereplésével relatíve pontosan visszaadja az eseményeket. A film lényege ezúttal azonban számomra – pláne ennyi idősen – nem az események konkrét mibenlétében jött le, sokkal inkább abban a társadalmi politikai környezetben, amit az események akkor ott produkálhattak – s amiket ugyan szűk keretek között, de felvillant a mozi. Úgyhogy egy picit rendhagyó módon kettéválasztom az eseményeket, egyrészt a szobán belülre, másrészt a kőkemény szocializmus kollégiumon kívüli világára.

A két Pinnye fiú – a 19 éves András és a 17 éves László - tette és motivációi borzasztóan naivnak tűnnek. Nem is egészen értem, akkor, ők, ott hogy gondolhatták ezt komolyan, hogy a szoci diktatúra ennyi pénzt ad neki, majd engedi őket nyugatra távozni. Nem emlékeztem már a konkrét követelésekre, de amikor most hallottam őket, elmosolyodtam – szegény srácok valamit nagyon benéztek az akkori rendszer működésében. Pontosabban talán túlságosan is hittek benne, hittek a propagandában, az ember fontosságában. Már csak szimplán viselkedésük, jellemük miatt is az egész akciójuk halálra volt ítélve: egészen kiválóan lejött az, hogy a két srác nem volt gonosz, csupán idealista. Gyakorlatilag hibát hibára halmoznak az öt nap alatt, amiket a lányokkal csinálnak, akiket be és kiengednek, azzal saját történetük végét készítik elő. A megkötözött társaságból egy szerveződő ellenállást engedni nem volt szerencsés, de András vérző feje minimum megtorlást kívánt volna. A maga egyszerűségükben lehet őket akár butának is nevezni, hisz tudniuk kellett volna, hogy nem fogják teljesíteni a követeléseiket: legalábbis az első határidő lejárta után. Ha ott, akkor kivégeznek valakit, minden más lehetett volna – ugyanakkor az ördögi csavar az egészben pont egy lány szájából hangzik el: „Ha megöltök néhány lányt, melyik ország fog menedéket nyújtani?”  

A 2-es terem eseményeinek feszültsége nagyjából átjön. Egy kicsit néha unalmasnak éreztem – bár inkább úgy fogalmazok, jobban érdekelt volna a kinti világ -, az amatőr lányszereplők kameraidegensége viszont sajnos itt is jelen van. Magam sem lennék jobb, úgyhogy szegényeket nem is szidom, csupán érezni azt a teátrális jelleget, mikor a színész rájátszik a felvételre. A fáradtság, kosz, pokrócra pisilés, stressz ugyanakkor elég kemény ahhoz, hogy ezeket a jelenetek hiperrealisztikussá tegye – s ha másért nem, már csak ezért is érdemes megnézni: mert kérem ez nem egy amerikai túszejtő mozi, annak minden klisémegoldásával. Nem, ez a hideg magyar szoci valóság, 1973-ból.

Igen, az. Ami az egész filmet számomra ezúttal más megvilágításba helyezte. Miután eltelt 40 év, az ember pedig elég sokat megtudott arról a korról, némi nosztalgiától lenyűgözve figyeltem az akkori államhatalom reagálását az eseményekre. Ahogy a fiúk tetteit, ezeket is totál amatőrizmus jellemzi: a kezdeti hitetlenkedés és megdöbbenést követő tanácstalanság, kísérletezgetés, hezitálás sokkal jobb volt, mint a benti események. Ahogy a fiúk ott benn képtelenek voltak meghúzni a ravaszt, kint hasonló morális dilemmákkal küzdött az alezredes/túsztárgyaló. Vágni lehetett a feszültséget a fiúk párttitkár apja és a hatalom képviselője között, zseniális és hiteles volt az apa összeomlása is. S milyen sejtelmes az a költözködés – vajon hova mehettek??  Saját akaratból, vagy, mert menni kellett??? A propaganda titkolózása pedig a hab a tortán. Szegény Zoltán hiába hallgat rádiót, hát persze, hogy nem mondják be a túsztörténetet Balassagyarmaton. Hogyne… hogy mások is kedvet kapjanak… aztán a rendszeren repedések keletkezzenek…

Mert a rendszer szilárd ideológia mellett létezhet csak: gondoljunk bele, 1973-at írunk!!! Még 13 évvel később is eltitkolták volna Csernobilt, ha lehet – hát persze, hogy két fiatal ámokfutást, akik valami megmagyarázhatatlan okból nyugatra készülnek, nem szabad nyilvánosságra hozni. Érdekes volt a közösség, az aggódó szülők, s felháborodott lakosság kordonon kívül tarása. Ma ez már utópia, de tényleg ilyen volt: semmi média, csak fakabátok a tömeggel szemben. Akik akár bele is lőnének, ha utasítást kapnának rá… Borzongató volt látni az akkori viszonyokat, minden nosztalgiafaktor mellett örülök, hogy magam mögött hagytam nagyrészüket: az viszont tény, s ez a moziból nagyszerűen lejön, hogy az akkori hatalom nem volt felkészülve ilyen eseményre, a helyzet azért tarhatott öt napig.  A film pedig részben az öt nap feszültségét adja le bent, részben pedig az öt nap útkeresését kint – a kettő együtt működik igazán, úgy lesz egy maradandó alkotás, ami kiállta az idő próbáját.

S ha már nosztalgia. Tök jó volt látni azt a nyugalmat, azokat az utcaképeket, amiket a hetvenes évekbeli Magyarország sugárzott magából. A Nysa mentők, a párvezetők Volgái, a rengeteg rendőr Lada, a retro utcakép, az egész fílingje iszonyat bejött. A film képi világa meglehetősen szürke és sötét, kimondottan nyomasztó. Zeneileg pedig sikerült eltalálni a dallamokat, amik ezt a nyugtalanító légkört hivatottak alátámasztani. A színészekkel sincs semmi baj, valahol sajnálom, hogy Berencsér Attila ezután nem sokkal kilépett a magyar filméletből. Bírtam a fejét: számomra akkor az örök lázadó, a kicsit hippis, kicsit „depesmodós” életérzést képviselte. Ami nekem akkor pont fontos volt.


80%


Ja, és megtaláltam a teljes filmet is a Youtube-on!





.

R2-D2 írta:

A végzet ereklyéi - Csontváros
Most is úgy érzem, mint fél éve: sokkal több lehetett volna a moziban, mint ami felé vitték - ez az agyatlan hajsza a kehely után a végére rétestészta lett.
75%


Túsztörténet
A film pedig részben az öt nap feszültségét adja le bent, részben pedig az öt nap útkeresését kint – a kettő együtt működik igazán, úgy lesz egy maradandó alkotás, ami kiállta az idő próbáját.
80%

Kár, hogy én nem tudok olyan szépeket írni, mint te nekem legutóbb, hogy "látatlanban megvenném" meg hasonlók. Az írások remekek, csak a Csontváros tinimessiásos műfaja már a közönyön túllépve bekerült társaival együtt a "taszít"-zónába, a Túsztörténet élvezetéhez meg azt hiszen, túl alacsony lenne bennem a nosztalgia-faktor.
.

Niwrok írta:

Kár, hogy én nem tudok olyan szépeket írni, mint te nekem legutóbb, hogy "látatlanban megvenném" meg hasonlók. Az írások remekek, csak a Csontváros tinimessiásos műfaja már a közönyön túllépve bekerült társaival együtt a "taszít"-zónába, a Túsztörténet élvezetéhez meg azt hiszen, túl alacsony lenne bennem a nosztalgia-faktor.
.

A Csontvárosos érzéseidet megértem, mint mondtam, nekem itt is óriási pozitívum a SupNat imádat.

A Túsztörténetet viszont megnézheted, rátettem a pendrive-ra.

.





Paranormal Activity: The Marked Ones




Az az elképesztő helyzet állt elő, hogy két héten belül kétszer láttam ezt a mozit. Ez azért elképesztő, mert általában csak a számomra igazán tetsző filmeket vagyok képes ily rövid idő alatt újrázni – ez meg korántsem volt az. Azonban az első gyanútlan és felemás tetszési indexű nézés után creeper barátunk informált a rendezői változat létéről, no meg a mozi kapcsolódási pontjairól a PA univerzumban: így másodjára már a 15 perccel hosszabb változatot néztem, s külön figyeltem, mire kell figyelnem…

Mindezek ellenére másodjára sem fogott meg igazán. Mindamellett, hogy a mellékelt spoilerben leírt kapcsolódási pontokat most már érteni vélem, úgy érzem, nem illik bele ez a film a PA világába. Messze nem annyira félelmetes és ijesztő, mint korábbi társai, a kézikamera pedig egyértelműen a PA mozik lényegi elemét veszi el: az összes korábbi moziban pontosan a rögzített felvevőeszközök nyújtották a félelemfaktort és a hitelesség látszatát  - ebben pedig megint az idióta szereplők a lehető legidiótább helyszínekre és szitukba viszik magukkal a kamerát. Hát persze… Pont ezért nem bírom a hasonló stílusú mozikat: nehéz azt komolyan elhinni, hogy bizonyos helyzetekben az ember filmez, ahelyett, hogy magát összefosva hanyatt-homlok menekül. Egyébként is: a The Marked Ones (továbbiakban TMO)-ban nem egyszer éreztem azt, hogy a szereplők, karakterek túl bátrak, túlságosan is semmibe vesznek minden szabályt, intő jelet – mintha egy percig sem lett volna kérdéses, hogy a felkeresett helyszínen semmi rémisztő nincs.

A film egy USA érettségi ünnepséggel kezdődik. A kézi kamerán át gyorsan megismerkedhetünk a szereplőkkel, Hectorral, Jessevel, Marisollal, Oscarral, majd egy teljesen lényegtelen ünnepi házibuliban a család többi tagjával is. A mozi első negyed órájában SEMMI nem történik, a fiúk idétlenkednek a felvevővel, kiderül, hogy van egy rejtélyes alsó szomszéd, Anna, akit boszorkánynak tartanak. Aranyos, de érdektelen és hosszú ez a felvezető, mígnem az első, igazán beszaratós jelenet után kezd érdekessé válni a történet. Fura azonban, hogy ez a jelenet egyáltalán nem kötődik a film klasszikus horror mivoltához, egy sima utcai esemény – mégis majd kiugrottam a fotelből. Még másodjára is. A fiúk hamarosan (természetesen kamerával a kezükben, mert mért ne) eljutnak egy halott lakásába, ahol egy jó kis sötétben bolyongás, néhány remek beállítás után egyikük összeszed valamit: innentől lesz igazán izgi a film. A számomra egyébként kérdőjelekkel terhes (mikor? hol?) démoni megszállás hatása meglepő módon hitelesre és érdekesre sikeredett – külön jó volt, hogy csak szép lassan kerekedik a gazdatest fölé, mint egy vírusos fertőzés. Innentől aztán tulajdonképp nyílegyenes út a végkifejletig, a karakter átalakulása, az azt övező események jók és izgalmasak,először poénosak, majd kifejezetten parásak (ld. pince és fólia), de nekem egészen az utolsó színhelyig hiányzott az igazi feszültség a moziból. Arturoval és dagi társával felerősödve az üres ház azonban sok mindenért kárpótolt: leszámítva a felettébb idegesítő kamerát – amit én már réges-rég kivágtam volna a p*csába – iszonyat hangulatos és sejtelmes lett a finálé. Ez egyébként valahol az autós jelenettel kezdődik és a záróképpel van vége… kár, hogy nem az egész mozi volt ilyen.

A TMO épp ezért – vagy ennek ellenére, nézőpont kérdése – nem nyerte el maradéktalanul tetszésemet. A már korábban említett kézi kamera számomra „franchise-idegen”, a fixre telepített eszközök hangulatosabbak voltak korábban. Mint ahogy a relative sok külsős, idegen helyszín sem illik az én elképzelésemben PA-ügyben, valahogy a házakba szerelt szemek helyhez kötötték és kilátástalanabbá, félelmetessé tették az egészet. Itt mindig van hova futni, a kitágult világ csökkenti a szorongást. Az összes PA mozi közül messze ez volt a legkevésbé félelmetes, talán nem is véletlen, hogy csak amolyan spin-off mozinak tekintik, és direkt kerülik a fősodort vele. Számomra a vérbeli PA fíling hiányzott belőle – még akkor is, hogyha creeper kapcsolódási pontjai kétségkívül a sorozathoz kötik ezt az epizódot is. Ugyanakkor valóban nem árt naprakésznek lenni ezen univerzumban, mert nekem első nézésre talán csak egyedül Katie feltűnése volt a kapocs.

S még valami: még másodjára is úgy éreztem, hogy elveszek a filmben. Egyszerűen totál zavaros volt az a sok hasonló helyszín (a bővítettben még plusz egy templom is), néha fogalmam sem volt, hogy hogyan és miért jutottak oda. A halott lakása még oké, de aztán egy pincerendszer a rituális dolgoknak, egy másik kijárat… és mindezt még tetézi a fináléban az a sok ajtó és helyiség. Persze, tudom hogy mondják, hogy vannak ajtók, amiken át nem szentelt helyekre juthatunk, de kissé ad-hoc jellegűnek tűnt nekem az egész. Mindazonáltal a helyszínek hangulatára nem lehet panaszom, mint ahogy a színészekre sem. Külön jó volt a nagyi – ahogy tequilázik, az király -, s jó volt a spanyol nyelv is autentikusság szempontjából. A színészekkel sem volt semmi bajom, ráadásul hajdanán volt egy Jessehez kiköpöttül hasonló ismerősöm, ha találkozok vele, megkérdem, látta-e a filmet.

Én most kétszer láttam, egyelőre elég volt. Nem volt rossz, de a stílusa miatt csupán csak egy tucat a hasonló mozik között – amiket meg egyébként amúgy sem szeretek…  




60%



A spoiler alatt creeper jótanácsait olvashatjátok, hogy illeszkedik ez az egészbe, valamint a mozis és a rendező változat összehasonlítására mutató linket.

Spoiler:

.

.





Jack Ryan: Árnyékügynök




„- Drágám, a CIA-nek dolgozom.
 -Jaj, de jó, azt hittem viszonyod van valakivel!”

„- Próbálunk beszervezni egy őrt, de lassan haladunk.
  - Akkor próbálják intenzívebben!”

Talán ezzel a két idézettel a sok közül mindent elmondtam. Az őr meg kb. két óra múlva már be is volt szervezve… ehhh…

Nem sokat vártam ettől a mozitól, a posztere alapján ráadásul mindig az járt a fejemben, hogy Kirk a Földön civilben ügyet intéz, miközben az Enterprise orbitális pályán kering a bolygó körül. Ha ehhez még azt is hozzáveszem, amit a Vadászat a Vörös Októberre esetében írtam, miszerint Hollywood egyik legelbaltázottabb franchise-a Jack Ryan figurája, szinte törvényszerű volt a végeredmény: egy mai kornak tökéletesen megfelelő, buta akciófilm, ami meg sem közelíti a korábbi hasonló cím alatt futó alkotásokat. S ha már megint a butaságot hoztam fel: ugyanaz a bajom, mint máskor: a film a saját maga által felállított univerzum szabályait, lehetőségeit is teljesen semmibe veszi, események, jelenetek, párbeszédek rendszertelenül és logikátlanul egymás mellé rakása a szokásos bosszantóan túlzó akciójelenetek mellett nem is eredményezhetett mást.

Ebben a Jack Ryan rebootban (mert mi más is lehetne, mikor 2001-ben járunk) a zseni ügynökké válását láthatjuk. A nyitó képsorok a padon fekvő John Patrick Ryannel – hogy miért lett belőle Jack, azt nem tudjuk meg – egyébként nem kicsit Bourne hangulatot sugároztak. Rövid időre. Mert aztán egy londoni egyetemi parkban találjuk magunkat, 2001. 09.11-én, amikor is a TV-ben látottak hatására az ifjú titán belép a hadseregbe. Csak épphogy picit gondolkodtam el rajta, hogy minden bizonnyal esti tagozaton lehetett mindenki, mert a tornyok ledőlése kora délutánra esett – itt a suli meg tömve volt diákkal, no de végül is ez mindegy. Apró következetlenség… A következő kép Afganisztán, Jack/John egy helikopteren. Hogy mi szükség volt az egészre, a balesetre, a hónapokig tartó lábadozásra a film szempontjából, fogalmam sincs. Egyrészt a beszervezéshez semmi szükség nem volt a kórházra, másrészt meg a sérülésnek a későbbi akciójelenetkben az égvilágon semmi szerepe nem lesz. Totál erőltetett, unalmas az egész, semmi más célt nem szolgál, mint összehozni Jacket a későbbi párjával, az ekkor még csak gyógytornász Cathyvel. Ám de minderre közel 20 percet elpocsékolni…

Az igazi film fél óra múlva és tíz év ugrással indul igazán. Ryan a Wall Streeten elemző, kettős élete van, s egy hatalmas orosz fenyegetettségre bukkan a számlamozgások elemzése közben. Nulla tapasztalattal természetesen ő megy Moszkvába ügyet megoldani (mert miért is ne??), s az első ember megölése után hirtelen hivatalosan ügynök lesz az addigi elemzőből. Anyám… A mozi azonban ettől még lehetne jó, de a történéseknek itt még mindig nincs igazi súlya: a Ryan elleni támadás elhárítása pedig a semmiből emeli fel szuperkatonává a fiatal elemzőt – no, ez a tulajdonsága legalább film végéig megmarad. Csak azért fura, hogy el kell hinnünk, hogy valaki tíz évig irodában ül, a kiképzéséről szó sincs – persze, ettől még lehet -, de varázsütésre profi módon bunyózik, fut, mint a gazella, no meg Colin McRae-t meghazudtolva vezet autót. A moszkvai események azért nagyjából rendben vannak, leszámítva azt, hogy a fél városon átszáguldó autó egy rendőrnek sem tűnik fel, no meg hogy a CIA mozgólabort üzemeltet Moszkvában – szóval leszámítva néhány idiotizmust, rendben vannak. A vacsora, a betörés a székházba (a szuper gyorsan beszervezett őrrel) kimondottan izgalmasra sikeredett. Az, ott, olyan volt, amilyenek lennie kellett: a lebukik vagy nem valós veszélyként lóg a levegőben.

Kár, hogy utána ismét csak blődségeket látunk, ad-hoc kivégzéseket, a már említett eszement autós üldözést, stb… A hazaúton az elemzés viszont nagyon tetszett, az felvillantott abból valamit, hogy mi van, ha Ryan zsenijére mennek rá, nem az akciójára – ahogy, ott összerakta a képet, az nagyon tetszett. Talán annak a jelenetsornak volt a legjobb hangulata az egész filmben. Csak sajnos rövid ideig tartott, mert az elején elfecsérelt időt be kellett hozni, hogy legyen idő a finálé idiótaságaira… amiből ismét csak a motoros jelenet akasztott ki legjobban. Tessék már megérteni, hogy a bukósisak nem csak azért van a motorra, hogy ha elesünk, ne üssük meg a buksinkat, de száguldó motoron egy idő után nem kapsz levegőt és folyik a könnyed sisak nélkül. Ja, hogy sisakban nem lehet mobilozni??? B+, száguldó motoron sisak nélkül sem lehet!!!! A fullgázos száguldás egyéb összetevőiről meg ne is beszéljünk. Borzalmas a finálé – e tekintetben sikerült behozniuk a Bourne feelinget. Csak az a baj, hogy a Bourne4-ét. Annak is a végét…

Iszonyat bosszantott az egész. Chris Pine-ről sajnos egy pillanatig nem hittem el, hogy az, akinek mondják, Keira pedig a boci szemeivel inkább koloncnak tűnt. No meg persze, naná, hogy feltűnik az egyetlen helyen, ahol nem kéne lennie… Ami viszont tetszett: Kenneth Branagh, mint orosz ellenfél (az ő lelépése viszont nevetséges lett, súlytalanná téve a figurát), valamint Kevin Costner, mint CIA tiszt. A díszlet, helyszínek, látvány hibátlan, egy-két vágás kimondottan ötletes volt. Csupán egy jó forgatókönyv kellett volna, meg talán Kirk helyett valaki más. Mondjuk a kezdetektől következetesen egy színész. Mondjuk Alec Baldwin. Meg mondjuk nem ártott volna talán Tom Clancy írását használni Tom Clancy figurájához, ha már ez a film címe – akkor talán nem sütne a moziból az ostobaság. Csak ennyi bajom van.

Ha viszont ki tudod kapcsolni a film közbeni kérdéseket feltevő processzorodat és tudod egy agyatlan akció moziként nézni, talán be is jöhet.

„ - Tudod, mi történt három éve?
 - Igen, levetted a bermudádat. Mert azt mondtam addig nem leszek veled, míg abban vagy…”   




50%


.