R2-D2 írásai 1.0

R2-D2 írta:

Machete kills

(én egyedül a Star Warshoz kötődést sokalltam benne)...

És most mind meglepődtünk   .

A Machete gyilkol szerintem mindenben több akart lenni, de csak az aranyere bukkant elő a nagy erőlködéstől  . Az első nekem jobban bejött, itt fél óra után már az órámat nézegettem, ill. vártam a motorcsónakos jelenetet, mert annál már az előzetesben is nyerítve röhögtem  . Lady Gaga szerintem sem volt rosszabb, mint várható volt (Rihanna, Csatahajó... brrr.... ), viszont a film idétlenebbre sikerült, mint amit jó néven szoktam venni, de ahogy a Movie 43-nál is mondtam, ez sem azért készült, hogy bárki is jónak tartsa.
.

Niwrok írta:

Az első nekem jobban bejött, itt fél óra után már az órámat nézegettem, ill. vártam a motorcsónakos jelenetet, mert annál már az előzetesben is nyerítve röhögtem  .

Akkor jó, nagyjából egyetértünk. Az első nekem is jobban bejött - már ha nem lett volna kiolvasható az írásból -, ugyanakkor mndketten jól látjuk a film készültének szándékát és célját.

Spoiler:

Iszonyat jó filmes év volt. Talán még soha nem volt ilyen nehéz a helyzetem a helyezésekben – köszönhető ez annak, hogy korábban soha ennyi friss filmet nem láttam még az adott évben. Meglepően sokszor jutottam el moziba is, a helyi téka bezárása miatti kényszerlépés pedig kitágította a világot rendesen. Cseppet sem bánom, legalább mindig volt mit nézni.

1.   A lehetetlen

Tulajdonképp egész évben nem is volt kérdés az első helyezett. Ennyire realista, hiteles, egyúttal borzasztóan megható történetet ritkán látni. A cunami képei, annak pusztítása letaglózó látvány, a család elszakadása, majd egymásra találása talán szülőként még inkább hatásos. Ja, és az ifjú Lucas szerepében Tom Holland játéka fenomenális.

2. Hajsza a győzelemért

Csak halvány emlékeim vannak Lauda balesetéről, a Hunttal való párharcáról meg jóformán semmit sem tudtam. A Rush visszarepített abba a korba, hitelesen és meghatóan tálalta a két gigász csatáját – Daniel Brühl spanyol színész pedig örök élmény nyújtott Laudaként. Borzasztó jó volt a háromnyelvű film , felirattal, sokat hozzátett az élményhez. A látvány hibátlan, nincsenek klisészerűen kihegyezett érzelmi csúcspontok, Lauda kórházi kezelése meg egyszerűen brutális.

3. Django elszabadul

Tarantino sokadszorra is levett a lábamról. Számomra a Django lényege az első perctől kezdve a széles mosolyra görbülő száj, a feledhetetlen szórakoztató mozi élmény átélése, amiben tökéletes arányban keveredett a vér, humor, dráma, történeti tabló, zene, minden. A Mesternek nem először sikeredett így egy olyan mixet létrehozni, amit akár évente képes újranézni az ember – hol a zenéje, hol a beszólásai, hol maga a film miatt.

4. Tűzgyűrű

Szerintem ezt sem kell túlmagyaráznom: az év legjobb, legnagyszabásúbb látványfilmje. Holmi Autobotok meg Álcák eltörpülnek a Jaegerek és a Kaijuk mellett, ráadásul Del Toronak sikerült az agyatlan látvány mellé megfelelő arányban keverni a családi és a szerelmi szálat is. Gigászi méretek, hatalmas zúzda, kedvelhető karakterek, minimális amerikai pátosz. Imádtam minden percét, mind a négyszer.


5. Metallica – Through the never

Sokak számára lehet értetlen helyezés ez a film itt, de én kevés filmen éreztem ilyen jól magamat tavaly, mint ezen. Rajongóként mindent megkaptam, amit csak lehetett, a régi idők zenéjére olyan színpadképeket, amitől leesett az állam. Láttam már pár koncertet tőlük, voltam is kétszer, de ami ebben a moziban van, az maga a csúcs. S bár a Trip nevű főhős – új felfedezettem, Dane DeHaan -  útja az anarchiában kissé felületes, de maga az anarchia mindig is kedvenc témaköröm, ráadásul itt nem ez számított. Csak a zene.


6. Lincoln

Elsősorban az fogott meg benne, hogy témája, mondanivalója örök és megkérdőjelezhetetlen. A világ semmit nem változik évszázadok óta, a hatalmi harcok ábrázolása a rabszolgaság intézményének felszámolásáért kötött alkuk, a mozi mélysége lenyűgöző. Daniel Day-Lewis maga Lincoln, Spielberg pedig megint megcsinálta.

7. Zero Dark Thirty

Fura volt nézni egy olyan mozit, aminek átélted a történetét. Lassú, de végletekig feszült darab, aminek hiába tudjuk a végeredményét, az oda vezető út legalább annyira lenyűgöző. Kathryn Bigelow sokadik nagyszerű filmjét csinálta, Jessica Chastain pedig szenzációs a CIA ügynök szerepében.

8. Szemfényvesztők

Ha az utolsó harmada nem olyan, amilyen, megnyerhette volna az idei szavazást: zseniálisan felépített heist mozi, ami legnagyobb sajnálatomra átmegy akciómoziba. Mindazonáltal még így is iszonyat tetszett, a színészgárda parádés, a sztori kellően csavaros, a látvány és a trükkök ámulatba ejtőek.


9. Star Trek - Sötétségben

2013 egyértelműen a sci-fi éve volt, jobb-rosszabb filmekkel. A ST nálam mindent vitt a műfajban, mert én az ilyen nagyszabású, látványos űreposzokért vagyok oda. Mivel nem vagyok ős-trekkie (sőt, semmilyen nem vagyok), ezért számomra ez a tökéletes ST film, egy új korszak tökéletes folytatása. Egyszerre sequel és remake és reboot, Abrams pedig kiválóan ért ehhez a világhoz.


10. Gravitáció

Élet az űrben. Ennél valósabb nem dokumentumfilmes bemutatása nem is lehetne ennek a világnak, a minimálszereplős  kamaradarab néhány apróbb bosszúságtól eltekintve végig lekötött, a 3D a moziban elképesztő volt. Én a végét máshogy csináltam volna, de nem én voltam a rendező. No majd ha én leszek, sokminden másképp lesz…


Ami a listáról pedig lemaradt: A Smauggal továbbra sem vagyok maxi kibékülve, az első epizód varázsa elszállt. Korrekt folytatás parádés helyszínekkel, de idegesítő szereplőkkel, Jacksonos időhúzással meg egy idióta beszélgető sárkánnyal. Remélem, az utolsó részben minden helyére kerül.

Gyengébb évben simán felkerülhetett volna a Phillips kapitány, a Végjáték, a Jack Reacher, a Hitchcock, a Gru 2, az A Szörny Egyetem, az A repcsik, az A démonok között is… E szempontból örülhetünk, hogy ilyen erős évünk volt.

A másik, amit talán dobogóra is tettem volna, mert én idén láttam, az a Triangle. Sajnos nem szerepel a listán, de az év egyik legjobb mozija volt számomra.





BOTTOM TOP10 = A LEGNAGYOBB CSALÓDÁSOK



Ezen legalább annyit gondolkodtam, mint a TOP 10-en. Egész évben próbáltam kerülni azokat a filmeket, amikről tudtam, hogy úgysem jönnének be (Die Hard5, Halálos iramban 6, Acélember) de még így is belefutottam néhány címbe, amiktől vártam valamit, aztán a vége a koppanás lett… Túl sok magyarázatot nem akarok fűzni hozzá, íme a lista:

1. A rajtaütés
2. G.I. Joe  
3. A Föld után
4. A magányos lovas
5. RED2
6. Riddick
7. A bűn éjszakája
8. Gengszerosztag
9. Pain&Gain
10. Támadás a Fehér Ház ellen


És természetesen – versenyen kívül – A torinói ló. Jó, mondjuk attól nem vártam semmit (meg az 2014.01.01-én volt)



.

R2-D2 írta:

TOP10 2013
.

Sok meglepetés nem ért az év közben olvasott kritikáid után, de szép kis lista. A lehetetlen első helyezésével annak ellenére nem tudok vitatkozni, hogy nekem túl sok(k) volt a film.

R2-D2 írta:

Korrekt listának tűnik, attól függetlenül, hogy a lista felét nem láttam még. Mondjuk ezeknek egy részét még mindig nem is szándékozom meglesni, de a maradékhoz kedvet kaptam.

Viszont ez a Top Bottom lista... ráadásul annak is az első helyezettje...   

Weide írta:

Viszont ez a Top Bottom lista... ráadásul annak is az első helyezettje...   

De azért nem lep meg túlságosan, ugye?  

R2-D2 írta:

Weide írta:

Viszont ez a Top Bottom lista... ráadásul annak is az első helyezettje...   

De azért nem lep meg túlságosan, ugye?  

Ennél jobban meglep, hogy pár film végül nem került fel a listádra, ellenben a Szemfényvesztők mondjuk igen. Mondjuk nem emlékszem minden mozis kritikádra, de valahogy úgy rémlett/úgy éreztem, a Végjáték, vagy a Hobbit 2 csak elő fog fordulni a Top 10-ben, a Gravitáció is nagyon az aljára került... mondjuk az enyémre már fel se fért.   

Weide írta:

Ennél jobban meglep, hogy pár film végül nem került fel a listádra, ellenben a Szemfényvesztők mondjuk igen. Mondjuk nem emlékszem minden mozis kritikádra, de valahogy úgy rémlett/úgy éreztem, a Végjáték, vagy a Hobbit 2 csak elő fog fordulni a Top 10-ben, a Gravitáció is nagyon az aljára került... mondjuk az enyémre már fel se fért.   

Ja, sokat agyaltam rajta. A Smaugban biztos voltam, hogy nem, a Végjátékon filóztam. Viszont mivel a Szemfényvesztőket újra tudtam nézni, másodszori nézésre még jobban megfogott: ha a Végjáték is meglesz, lehet, változna a sorrend. De akkor már nem számít.

Szeretem a Szemfényvesztőket, irtó erős az eleje, a Hobbit 2-re viszont még mindig "haragszom". A Gravitációval kapcsolatban is vannak fenntartásaim, de ÉLMÉNY szinten valóban feledhetetlen volt. Feledhetetlenebb, mint a kihagyottak.

R2-D2 írta:

TOP10 2013

Iszonyat jó filmes év volt. Talán még soha nem volt ilyen nehéz a helyzetem a helyezésekben – köszönhető ez annak, hogy korábban soha ennyi friss filmet nem láttam még az adott évben. Meglepően sokszor jutottam el moziba is, a helyi téka bezárása miatti kényszerlépés pedig kitágította a világot rendesen. Cseppet sem bánom, legalább mindig volt mit nézni.

Amióta beírtad az én listámhoz, hogy te "nem olyat fogsz írni", azóta tűkön ültem, hogy miben lesz a listád annyira "más"  . Most már tudom, túl sokban nem    . Nézzük csak, hadd írjak egy kis "elemzést"     :

- 3 film megegyezik, és még ha nem is mind ugyanazt a helyezést kapta, de a TOP10 sorrend már csak kozmetika az amúgy jóval bőségesebb QRVAJÓFILMEK-kategóriából. A háromból amúgy a maradék kettő is ugyanoda került volna, ha nem látom azt a két filmet a dobogómról, amit te sem;
- 3 film olyan a listádon, amiket én nem láttam, de vélhetően bele tudtak volna szólni a versenybe, ha igen (na jó, a Metallica-film nem  ).
- 6 olyan film is van a listámon, amiket viszont te nem láttál, hol "elvből" (Az acélember, Kick/Ass 2. és a "romik"), hol a kezdeti érdeklődés hiánya miatt (ld. Mocsok, de továbbra is úgy gondolom, hogy mivel ezt "nemszereted-karakteres" filmnek érzem az esetedben... na, mindegy, majd meglátjuk  );
- Ami lemaradt a listádról, vagy rajta van, de az enyémen nem, azokkal kb. ugyanúgy vagyunk: egy kevésbé jó évben simán listára kerülhettek volna. A Djangoban és a Star Trekben sokáig biztos voltam, hogy a listámra kell kerülniük, de "sajnos" túl sok nekem tetsző filmet láttam 2013-ban.

Szóval lehet, hogy más listákat írtunk, de ez szinte csak az érdeklődési körük különbözősége miatt van. A "kevés", amit viszont mindketten láttunk, ott nagyon nem érzek vitát  .

Ami jó, az jó, ugye ....
.

Niwrok írta:

Amióta beírtad az én listámhoz, hogy te "nem olyat fogsz írni", azóta tűkön ültem, hogy miben lesz a listád annyira "más"  . Most már tudom, túl sokban nem    . Nézzük csak, hadd írjak egy kis "elemzést"     :

- 3 film megegyezik, és még ha nem is mind ugyanazt a helyezést kapta, de a TOP10 sorrend már csak kozmetika az amúgy jóval bőségesebb QRVAJÓFILMEK-kategóriából. A háromból amúgy a maradék kettő is ugyanoda került volna, ha nem látom azt a két filmet a dobogómról, amit te sem;
- 3 film olyan a listádon, amiket én nem láttam, de vélhetően bele tudtak volna szólni a versenybe, ha igen (na jó, a Metallica-film nem  ).
- 6 olyan film is van a listámon, amiket viszont te nem láttál, hol "elvből" (Az acélember, Kick/Ass 2. és a "romik"), hol a kezdeti érdeklődés hiánya miatt (ld. Mocsok, de továbbra is úgy gondolom, hogy mivel ezt "nemszereted-karakteres" filmnek érzem az esetedben... na, mindegy, majd meglátjuk  );
- Ami lemaradt a listádról, vagy rajta van, de az enyémen nem, azokkal kb. ugyanúgy vagyunk: egy kevésbé jó évben simán listára kerülhettek volna. A Djangoban és a Star Trekben sokáig biztos voltam, hogy a listámra kell kerülniük, de "sajnos" túl sok nekem tetsző filmet láttam 2013-ban.

Szóval lehet, hogy más listákat írtunk, de ez szinte csak az érdeklődési körük különbözősége miatt van. A "kevés", amit viszont mindketten láttunk, ott nagyon nem érzek vitát  .

Ami jó, az jó, ugye ....
.

Köszi az "elemzést"!

Végül is igazad van, de hát nekem is. Mégsem azok a címek, na.

A Mocsok-ot mindenképp meglesem, mihelyst fenn lesz ncore-on. Figyelem már egy ideje, de még nem sikerült megszereznem. Mindenesetre pont a vélhetően "nemszeretem" jellege miatt mertem nélküle összeállítani a listát.

A Lincolnra kíváncsi vagyok, mit mondasz, mert kevés embernek tetszik ennyire, mint nekem...

R2-D2 írta:

A Mocsok-ot mindenképp meglesem, mihelyst fenn lesz ncore-on. Figyelem már egy ideje, de még nem sikerült megszereznem. Mindenesetre pont a vélhetően "nemszeretem" jellege miatt mertem nélküle összeállítani a listát.

Már nagyon várom a kritikádat, Niwrok-kal egyetértve, az egyik legerősebb film volt tavaly.

.





2 kaliber




Ekkora balfaszságot rég láttam… Ha nem lettek volna annyira szórakoztatóak a központi karakterek – illetve azok viszonya, a 2 Guns bőven pályázhatna az év legnagyobb blődsége címre. Történetileg még így is, de a Washington/Wahlberg páros megmenti a mozit a nézhetetlenségtől…

No persze, az ember mit is várhat egy képregényfilmtől - ahhoz képest még talán túl is teljesítette az elvárásokat. Két ügynök!!!! kirabol egy bankot, ahonnan ellopják a CIA!!! fekete!!! pénzét. Ez ám a felütés! Ekkora ökörséget ritkán hallani, de az ebből kifejtett bonyodalom és történet sem kevésbé az. Teljesen agyament események, határokon átsétáló figurák, következmények (értsd rendőrség, figyelem) nélküli lövöldözések, katonai támaszpontra betörő!!! autó, gázszivárgásból felrobbant komplett laktanya, eldobott öngyújtótól felrobbanó étterem, stb… A finálé poszterre kiemelt képkockájáról meg ne is beszéljünk: önmagában az egész szitu fájdalmas volt, de a két fegyver(es) hatásfoka meg egyszerűen bámulatos. A Kartell, a Tengerészgyalogosság, a CIA és a DEA közös játszótérre szervezése egyben egy borzalmasan nagy klisé…

Mindezek ellenére tetszett. Egyszerűen Bobby(Washington) és Stig(Wahlberg) karaktere, kapcsolatuk mindent vitt. Leginkább talán a Tango és Cash-hez vagy a Halálos fegyver filmekhez  tudnám viszonyítani, de azokat a mozikat borzasztóan régen láttam, így csak óvatosan hivatkozom rájuk. Mindenesetre a két főszereplő poénjai, egymás szívatása, az a sok lehetetlen helyzet, amibe kerültek, néha intenzív röhögőgörcsöt váltott ki belőlem. Alapban is széles vigyorral néztem a filmet, tulajdonképp az első jelenettől komolytalannak éreztem, így kivételesen csak mosolyogtam a sok sületlenségen – ezúttal nem zavart semmi. Inkább vígjáték, mint akció, egy újbóli kiváló filmes páros, remek dumával és karakterekkel. Aztán a körítésről még nem is beszéltem: Bill Paxton, Edward James Olmos, Paula Patton kiváló a maga szerepében, ebbe a hatalmas ökörségbe totál beleillenek.

A legnagyobb bajom talán  az az egésszel, hogy kétlem, hogy ezt az izlandi rendező, Baltazar Kormákur vígjátéknak szánta. Valahogy úgy érzem, ő csak egy szimplán jó akciófilmet szeretett volna csinálni, de a Csempészek után újból beletört a bicskája. Azzal ellentétben itt viszont legalább kreált két szerethető főhőst, akiknek a kapcsolata megmenti az egész mozit. S ez esetben engem totál hidegen hagy, hányadik ilyen sablonpárost látjuk a vásznon – ha működik, nem érdekel. Ha meg nem működik, vigye el a fene az egész filmet.

A mexikói hangulat, a Kartell, az egész déli világ légköre remekül átjön a vásznon, és hiába láttuk utóbbi időben ezt jó pár moziban feldolgozva, európai nézőként engem mindig el tud varázsolni. Néhány kamerabeállítás egészen kiváló, a kötelező? lassítások sem mentek az agyamra. Ha picit komolyabban vették volna a forgatókönyvet, fasza kis mozi kerekedhetett volna belőle. No meg ha a filmet forgalmazó stúdió a trailerben gyakorlatilag nem mesélte volna el az egész filmet: szerintem lényegesen hatásosabb lett volna az egész, ha nem tudjuk előre, hogy mindenki egy nagy átverés áldozata.

Leszámítva a nézőt: tulajdonképp megkapja azt, amire befizetett. Már ha fizetett… 


70%


.

R2-D2 írta:

2 kaliber

70%

A fánkos bódé és a csirkék nálam mindent vittek  !
.

.





Időről időre




Mondták, hogy nézzem meg. Megnéztem…

Mielőtt bárki meglepődne, mit keres az írásaim között egy első pillantásra romantikusnak tűnő film, azt meg kell nyugtatnom, továbbra sem fogom velük kibővíteni a repertoáromat. Egyszerűen az időutazás témája (ahogy a Buroknál és az Upside downnál a sci-fi) adott akkora motivációt ahhoz, hogy belevágjak ebbe a két órás kalandba. Így, utólag azt mondom, nem bántam meg, bár a mozi legnagyobb hátránya számomra a hossza volt.

A történet szerint Tim (Domhnall „Weasley” Gleeson) a 21-ik szülinapján megtudja az apjától, hogy viszonylag egyszerű módon képes az időutazásra. Röpke pillanatig ugyan elgondolkodtam rajta, miért kellett ezzel 21évet várni, mi köze van ennek a nagykorúsághoz, de mindegy. Szóval egy sötét helyen, összeszorított kézzel elég neki egy konkrét időpontra gondolni, és hirtelen ott terem – kvázi rebootolja az életét. Megmondom őszintén, ez zseniális ötlet, zseniális filmkezdet: kicsit Pillangó-hatásos, kicsit Idétlen időkig  hangulatú, de mindenképp kiváló alapanyag egy mozihoz. Az, hogy a srác a képességeit élete nagy részében a szerelem megtalálására és annak megtartására fordítja mindenképp díjazandó az író-rendezőtől, nagyszerű erkölcsi példa  a – vélhetően ifjú – nézőközönség számára. Nekem  azonban az egyik icipici problémám pont ezzel van: tehetné (mert lehetne, mondják neki), hogy mondjuk a lottószámokat legalább egyszer megjátssza – de ő egy homályos nagyapai tönkrement életre hivatkozva ezt kihagyja.

Tudom, hogy a film célja pont ennek elkerülése volt, de hát nem lett volna életszerű, ha mondjuk először egy kis anyagi hátteret biztosít magának, mielőtt Londonba megy? Hogy pl. ne kelljen egy undok ismerősnél laknia? Meg később is: „Nagyobb házba költöztünk, amit igazából nem engedhetnénk meg.” A lófaszt  nem. Csak egy hetet kell visszamenni az időben… Értem, hogy direkt kerülték az anyagi javak hajszolását ebben a moziban, de nekem ez így kicsit valószerűtlen lett. Mindazonáltal a többi esemény, a kissé bonyolult másodszori megismerkedés, az elrontott este kijavítása nagy élmény, nagyon jó poénokkal és igazi időutazásos feelinggel. Tök szimpatikus a két fiatal, Tim és Mary (Rachel „Irene Adler” McAdams) kapcsolata, a házasságuk, minden. Tényleg jó nézni, jó látni a nem nyáltól csöpögő tiszta szerelmet. Konkrétan a ruhaválasztós részen pedig borzasztó jót nevettem…

A szerelem mellett a családi háttér azonban legalább olyan fontos. E tekintetben a film csak félig romantikus, hisz egyrészt Timnek a nővéréhez való viszonya, másrészt pedig az apjához főződő kapcsolata nagymértékben befolyásolja a mozit. Ezek az események számomra majdhogynem fontosabbak voltak, mint a Mary féle kapcsolat. A tesó beavatása és megmentése tök szívszorító, mint ahogy a végén a választás is. Az, ott, akkor, a fináléban a tengerparton könnyeket csalt a szemembe: lassan tíz éve már, hogy velem is megtörtént, és mit nem adnék érte, hogy ha legalább egyszer még átélhetnék egy napot. Tisztára olyan volt, mint az A.I.-ben. Remekül összerakott történet, aminek nézése magával ragadó – bár néha kissé vontatott -, a sok szimpi karakter és esemény miatt erősen pozitív feelingje van az egész mozinak (kicsit Életrevalók módon).

Mindezek ugyanakkor talán még mindig kevesek lettek volna ahhoz, hogy nekem ez bejöjjön, s ennyit legyek képes írni róla. A plusz egy csillag az számomra az időutazás témája. Az A pillangó-hatás óriási kedvencem és ebben a moziban bizony erős – jóindulatú – utánérzést találtam. Sokat járt az agyam utána (néha közben is), hogy Tim visszaugrásai  milyen változást okozhattak a jelenben – s hogy ez jól van-e csinálva. Nagyon tetszett a magyarázat a gyerekszületéses dologra, direkt figyeltem, mit változtatott meg és annak mi lehet a következménye. Sőt, ha belevesszük az egyenletbe apját is, még érdekesebb a dolog. Hisz lehet, hogy Tim motivációit épp apja irányította úgy, hogy Tim nem is tudott róla – és fordítva. Ez felveti azt a kérdést, hogy a két időutazó mennyire tudta, hogy a másik épp megváltoztatott valamit… Nem a végére gondolok, amikor már egyértelmű, hanem közben…

Természetesen végig az járt a fejemben, mi lenne, ha nekem lenne ilyen képességem. Gyarló módon tuti, hogy intéznék anyagi biztonságot magamnak, de ha csak a családi vonalon mehetnék tovább, millió dolgot csinálnék máshogy. A film szabályait figyelembe véve már csak apámat menthetném meg, de jelen állapotban több, mint elég lenne. Annyi mindent meg akartam vele beszélni, de nem volt rá alkalmam (ahogy egyébként anyámmal sem). Mindkettő váratlanul történt – s az emberben rengeteg kérdés benn marad ilyen esetben. Ha másért nem, ezekért a kérdésekért mindenképp visszamennék. A saját egészségem, balesetem, miegymást leszarom, egy elhangzott (vagy épp el nem hangzott) mondat sokkal fontosabb volt a múltban. Egy bántás, egy kihagyott csók, egy bocsánatkérés pláne. No meg persze a napok újraélése... Az volt tán a mozi egyik legzseniálisabb húzása. Persze vannak napok, amiket nem célszerű újraélni, de többségében azért igen: alap jeligém: „Élj úgy, hogy ha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen végignézned”. Nos, sok napot újraélnék magam is szívesen.

Másrészt pedig végre utolérném magam a filmekkel, sorozatokkal, könyvekkel, mindennel. Annyival hosszabbítod meg az életed, amennyivel akarod: minden nap mást nézel, egy napot pl. annyiszor élsz újra, ahány részes egy évad. hisz te emlékszel rá…  Egy cikis van: ha mondjuk a mai napot újraélem, nem biztos, hogy ma erről a moziról írok. S akkor ezt holnap már olvasni sem tudjátok. Úgyhogy ha ez az írás napok múlva is elérhető lesz, akkor az két dolgot jelenthet:
- Nem láttam azóta filmet (vagy csak szimplán jobb filmet, amiről érdemes írni)
- Nem tudok időutazni. Ez a nagyobb baj.

Végszóként annyi: a barátommal, aki ezt a filmet is ajánlotta, szoktunk beszélgetni az időutazásról. Mindig abban egyezünk meg, hogy előre, a jövőbe mennénk. Nos, az Időről időre után én ebben már nem vagyok annyira biztos. S bár így is nagyon tetszett, a tökéletes film ugyanakkor az lett volna számomra, ha esetleg több időutazós/drámai megoldás van benne és kevesebb romantika.


80%



.

.





Equlibrium




A film, amivel megszerettem Christian Bale-t (az Amerikai pszichót később láttam, a Nap birodalmában meg még túl kicsi volt), a film, ami a Mátrix utáni űrt képes volt átmenetileg betölteni nálam, a film, ami az ismeretlenségből előtörve elvarázsolt a múlt évtized közepén…

Kíváncsi voltam, a varázslat kitart-e. Kíváncsi voltam, ennyi idő után hogy viszonyulok a mozihoz, miután több száz másik film lepörgött a képernyőm előtt. Kíváncsi voltam, a Grammaton Papság hol helyezkedik el a mostani szuperhősős-agyatlan lövöldözős filmes palettán… Nos, jelentem, az Equlibrium tisztességesen megállja a helyét, bár icipicit kétségkívül megkopott az a mítosz, amit e mozi köré kreáltam magamnak. Története, mondanivalója, képi világa, színészei továbbra is zseniálisak, sőt akciójelenetei sem tűnnek  elavultnak.  Persze, a túlzásba vitt lövöldözős jelenetek  ma már jobban bele is illenek a képbe, mikor is rendőrök mennek be bűnözők által uralt toronyházba, vagy kivénhedt veteránok lőnek szét egy kínai bázist – de valahogy ez a „gun kata” kiállta az idő próbáját. S ha már szóba került: „A pisztoly kata (angolul: gun kata) egy kitalált fegyverforgató harcművészeti stílus. Azon a feltevésen alapul, hogy mivel harc közben a felek pozíciói adottak, a mozgási pályák statisztikailag megjósolhatóak. A pozíciók memorizálásával ki lehet számítani az ellenfél mozgási irányát, így be lehet célozni a következő támadás helyét is. Ugyanígy, a bejövő támadások irányát is meg lehet jósolni, így el lehet térni az ellenfél golyói elöl.”

Ez volt akkor az Equlibrium újítása, ezen a nézőponton keresztül simán megállná a helyét a tucat akciófilmek között is.  A lényeg azonban messze nem ez. A távoli jövőben járunk, a harmadik világháború után, ahol a béke biztosítéka – az állam fegyveres szervezete mellett – a napi szinten beadott érzelemmentesítő injekció, a prozium. Meglepően hatásosak a bevágott híradórészletek Sztálinról, Hitlerről s más hírességről, óva intve a jelent  a múlttól: azonban ez a világ is mégis csak egy totális diktatúra, ahol megmondják, mit kell csinálnod ahhoz, hogy hasznos tagja legyél a társadalomnak. No persze, az adott hatalom magát sosem látja diktatúrának … Sokszor feldolgozott téma, sokszor látott történet, ami szerint  a rendszerrel szembenállók maroknyi csapata mellé egy belső tag, egy „grammaton pap” csatlakozik, aki személyes tragédiája – és néhány kimaradt injekció -  folytán ráébred a hatalom visszásságára, majd belülről elpusztítja azt. Detto Mátrix – sokan is szidták anno, hogy semmi más, mint egy koppintás -, ahol Preston (LOL, mint a kutya a Wallace&Gromiból) egyfajta Neoként megváltást hoz a világnak. Kétségkívül van benne egy ilyen megközelítési lehetőség, de a helyzet jóval árnyaltabb annál.

Már az alapszitu is más: az Equlibrium jóval földhözragadtabb elemekből építkezik, sci-fi mivolta ellenére akár valóság is lehetne. Kétségkívül magán hordja az orwelli világkép elemeit, de ezt egyedi módon teszi: az érzelem(bűnözés), mint a világ összes rosszának okozója, talán a legkegyetlenebb disztópia, amit láttam. Milyen is lehetne egy érzelmek nélküli világ? Művészetek nélküli világ? Milyen lehet egy állatok nélküli világ? A szerelem nélküli világ? Szürke, fásult, színtelen – mint ahogy a film maga is. Valahogy iszonyat jól eltalálták a képi világot, az egész jövőbeni Libria, az Alant, az Ellenállás, az emberek ruhája mind a szürkeséget hivatott erősíteni. Ebben szinte ragyog Mary kék szeme, mint ahogy éles kontrasztot képez a tűzkamra vöröse is. A fináléban pedig már az is szimbolikus jelentőségű, mikor Preston az Atyához megy, fehérben, de a rendszer bukását a vörös nap és robbanások távoli fénye teszi végérvényessé. Érdekes, a prozium arany színe milyen fricska az egésznek: ami megöli a színeket, az aranyszínű…

Ahogy Preston öntudatra ébred, ahogy alakul a sorsa, ahogy kapcsolatba kerül az Ellenállással, az nagyon jó. Egy egészen jó és meglepő  kis csavar is színesíti a filmet, de számomra a mozi legemlékezetesebb pillanata (amire vélhetően a magyar címkiegészítés is utal) a teszt, illetve a nyugalom sima vonala… :)A harci jelenetek jól megkoreografáltak, a film technikai részével még mai szemmel sincs az égvilágon semmi baj. Külön kiemelendő a díszlet, a ruhák, a jelmez: az egyforma lakossági öltözet kontrasztjaként a papság fekete hosszú ruhája erősen emlékeztet ugyan Neo fekete hosszú kabátjára, mégis valahogy egyedi és kiemeli a figurákat. Bale viszonylag egyszerű karaktert hoz, mimikája a proziumtól minimális – a film végi mosolya épp e miatt borzongatóan hatásos. Néhány színészre nem is emlékeztem, néhányat jó volt újra látni fiatalabb korában (William Fitchner, Dominic Purcell), Sean Bean meg Emily Watson viszont beleégett emlékeimbe. No meg persze eszembe jutott az a nemrég olvasott netes összesítés, hogy melyik színészt ölték meg legtöbbször a filmvásznon – s mosolyra görbült a szám…

Az Equilibrium tehát egy évtized után is megállja a helyét, egyedi akciófilm, súlyos társadalmi mondanivalóval. Az eltelt 11-12 év csupán annyit fakított rajta, hogy esetleg nem tartom zseniálisnak, csupán nagyon jónak.




.