R2-D2 írásai 1.0

Niwrok írta:

A Mocskot ezeknek megfelelően egy jó drámának tartom, és nem azért, akit bemutat, hanem ahogyan azt teszi, amivel a film, ahogy fent már írtam, el tudta érni, hogy megsajnáljak, elvesztegetett lehetőségnek tekintsek egy alapjaiban jó embert, akivel a veszteségek felvetették az "aljas geci"-álarcot, és azt is megtudhattam a filmből, hogy miért.

   

.





Gyilkos hajsza/The following S2



Tavaly ősszel úgy éreztem, Ryan Hardy FBI-ügynök figurájában megtaláltam Jack Bauer utódját. A The following S1 a maga megújult 24 utánérzésével a tavalyi év egyik legjobb (sorozat) élménye lett nálam, két zseniális karakterrel és színésszel. A folytatást azonban számomra baljós előjelek kísérték: már önmagában elkészültének a ténye is millió kérdést felvethetett - tekintve az első évad kerek lezárását – s sajnos minden félelmem beigazolódott: ez évben a Following S2 az eddigi legnagyobb csalódás… Spoilermentesen qrva nehéz lesz elmagyarázni, miért, de megpróbálom.

Ugye, rögtön felvetődik a kérdés, ki a főszereplő, ha már az első évad fináléja az lett, ami. Egészen pontosan köthető-e Ryan Hardyhoz (Kevin Bacon) az egész projekt annyira, hogy random ellenfeleket választva neki, megáll az új évad a saját lábán. Az indítás szerint feltétlenül, a pilot ugyanis közel zseniális lett: feltűnik benne egy furcsa ikerpár, Luke és Mark (mindkettőt Sam Underwood játssza, parádés!!!), akiknél betegebb elméket nem mostanában láttam vásznon. Sokáig azt hittem, hogy tulajdonképp egy személy skizofréniás kivetülése a másik figura, valami agybaj szüleménye, de nem… Szóval a fiúk először a metrón Joe Caroll maszkban halálra szurkálnak néhány utast, aztán meg megölnek egy lányt, de a halottal élő emberként viselkedve táncolnak, ágyba bújnak, stb.  Egyfajta pszichopata nekrofília jellemzi őket (különösen Luke-ot), ami szépen végigvonul az egész évadon, többnyire a halottakkal elköltött közös vacsorákban kiteljesedve. Hannibal Lecter tulajdonképp kutya fasza a két fiúhoz képest… és még csak nem is ők a főellenség. Ők csak „követői valakinek”…

Az S2-ben  - emelve a tétet - ugyanis Ryan Hardy kapásból két fő ellenfelet kap. Hívjuk őket Anyunak és a Kaszásnak. Mindkettő karakter feltűnése egy váratlan fordulatra épül, amiből ugyanakkor csak egyik áll meg a saját lábán. Ezekről kicsit később – inkább rohanjunk végig gyorsan a 15 rész történésein, kiemelve a pozitív dolgokat (ebből van kevesebb). Szóval Hardy és csapata két fronton harcol, két pszichopatával szemben. Néha biza’ izgalmas, fordulatos, kegyetlen eseményeken át jutunk el a fináléig, helyenként újfent megidézve a 24-et. Voltak epizódok, események, jelenetek, amik iszonyat tetszettek, tetszett Hardy unokatesója Max (Jessica Stroup) is, a betegek oldalán meg a francia csaj, Giselle volt emlékezetes. No persze Anyut meg a Kaszást leszámítva. Tetszett, hogy Hardy magára talált, nem alkoholista már, de mindenekfelett talán a Kaszás vs. Egyház tetszett. Ateista lelkemnek sokszor a Kaszás minden szava simogató volt, magam is hasonlóan gondolom azokat a dolgokat, amiket ott hallottam. Igaz, ettől még nem leszek tömeggyilkos…

No, aztán ennyiben ki is fújt az összes pozitívum. Legalább három témakör köré tudom csoportosítani nemtetszésemet, vegyük is ezeket végig.

- A fordulatok. Nos, a lehető legócskább, legundorítóbb, legsablonosabb és leghollywoodibb fordulattal indítunk. A Kaszás személye

Spoiler:

volt a legnagyobb félelmem, amit leginkább nem akartam látni, de az arcomba tolták (e tekintetben az S2 vége legalább koherens lesz az S3-mal). Sosem szerettem ezt a megoldást, szerintem Anyu és az Ikrek simán elvitték volna a hátukon az egész sztorit… apropó, Anyu. Az ő kiléte legalább némileg megalapozott volt, az ő fordulata állt meg a lábán egyedül. Nem úgy, mint a harmadik „meglepetés”… anyám… az annyira légből kapott, izzadtságszagú és erőltetett volt, hogy a falat kapartam tőle. Nélküle is tökéletesen működött volna az egész történet. Ehhh..

- A múltkor azt mondta egyik barátom, hogy azért nem nézte végig az első évadot, mert túl kegyetlen, depresszív és céltalanul gyilkolászós volt. Nos, ez annak a harmadik hatványa. Én még ennyi késelést, nyakelvágást, eszetlen öldöklést képernyőn nem láttam. Mikor az a jelenet, hogy
    „Kit öljünk meg?
    Őt!
    És miért?
    Mert kutyája van.”
- csak egy a sok közül, az már undort váltott ki belőlem is. Egyrészt a gyilkosság súlytalanná válik, tömegtermékké, semmi érzelmi sokkot nem okoz hisz percenként van belőle, másrészt meg teljesen hiteltelen és idióta lesz tőle az egész évad. Ennyi értelmetlen torokelvágást, kamera előtti hasba szúrást, hullát eddig még nem produkált egy sori sem – a késnek innentől fogva egészen más jelentése vannak számomra. Biztos van itthon azonban egy bizonyos nézői réteg, a társadalom egy csoportja, akik minden bizonnyal oktatófilmként is tekinthetnek erre az évadra. És ha a Hannibál S1-nél azt írtam, hogy senki ne menjen Baltimore környékére, akkor ez New Yorknál különösen igaz..

- Ennyi bolond, elmebeteg, pszichopata figura nincs a Földön. Az egész bandát (a jó és rossz oldalt is beleértve) csak be kéne zárni egy jó nagy gumiszobába, gumikésekkel, hadd éljék ki magukat. Borzasztóan unszimpatikusak volt részben Anyu „gyerekei”, azok motivációi is, de leginkább a Korban-szektában történtek (önmagában minden szekta bolondok gyülekezete). Ilyen nincs, hogy valakinek a sugallására simán hasba szúrsz egy előtted fekvő, lekötözött nőt. Borzasztó beteges az egész évad, a gyilkosság, a késelés, a bolondok ekkora mértékű látványa mindentől elvette a kedvemet.

- Ha még legalább kidolgozott lett volna a szkript!!! De nem az. Idiótábbnál idiótább jelenetek halmaza, dialógusok tömkelege. Az egész osik egyébként a fináléra ömlik a nyakunkba, az utolsó részben, amit ott az asztal mellett művelnek, az már inkább nevetséges volt. De menet közben az egész Szekta, annak felépítése, befolyásolhatósága irtó gáz, sokszor néhány szál, karakter órákra eltűnik, hogy aztán egy cliffhangerrel előkerüljön ( hova lett pl. a végéből a riporternő???), ráadásul ennyire töketlen, analfabéta FBI-t rég láttam. Gyakorlatilag végig lehetne menni az egész évadon, mi, hol, hogyan lett volna életszerű, de a kórházas szökés, Anyuék néhány csodás menekülése különösen röhej. És ez még mindig eltörpül a Hardy vs. főgonosz kétszeri!!! személyes találkozása mellett. Persze. Egész életét arra teszi fel, hogy megölje – és fordítva – de amikor meg ott a lehetőség, egyik inkább eldumálja az időt, a másik meg hirtelen jó ember lett. Még szerencse, hogy Weston nem javult meg, mikor Anyuval találkozott… Meg különben is: a tököm tele van azzal, hogy már megint addig beszélnek valakihez fejhez tartott pisztollyal, míg jön a felmentő sereg…. ááááá…

A Following S2 remek folytatás lehetett volna, csupán a legrosszabb filmkészítési sablonokat kellett volna elhagyni. Minden lehetősége megvolt, a két ikerrel, a francia csajjal, Emmával tök jól lehetett volna folytatni. De az idegesítően bárgyú Mandyvel, a hibant Micah-val (szektavezér), no meg a legfeleslegesebb emberrel, a Kaszással az egész bukásra volt ítélve nálam.

Meg kéne tanulnom elengedni menet közben egy sorozatot… nem pedig mindig mindent végignézni, amit elkezdek…


50%


.

.





Riddick



Tudom, hogy a tavalyi év csalódás-listáján szerepelt nálam a fúriából lett necromonger-vezér harmadik kalandja, de úgy gondoltam, elég idő eltelt már meglehetősen a pocsék moziélmény óta, s még egy esélyt megérdemel Riddick barátunk. Kimondottan bírom ugyanis a karakterét, számomra Vin Diesel egyenlő Riddickkel – úgyhogy bíztam benne, megszépült valamelyest a mozi a majdnem egy év alatt… Hát csak valamelyest: ugyanúgy borzasztóan buta maradt, pocsék CGI-vel és falat kapartató dialógusokkal, a különbség csupán  annyi volt, hogy most már nem volt elvárásom vele szemben, így a kínos jelenetek nem fájtak annyira. Csak a szövegek.

Pedig ahogy indul, az zseniális. Az első két percben töményen benne van az egész Riddick életérzés lényege, ahogy az a kéz elkapja azt a madarat, az zseniális. Egyébként is: a mozi első harminc perce kenterbe veri a következő 75-öt, az idegen bolygón bemutatott túlélő-show minden butasága ellenére kifejezetten szórakoztató. Leszámítva csonttörés kezelését, meg a téli álmot a kriptában, nagyon tetszett, ahogy Riddickből ismét a természet ura lesz: s lehettek bármennyire gagyik is a lények, magával vitt az egésznek a hangulata, tudtam szurkolni az éjjellátó karakternek. A jelenetsor legösszecsapottabb és legfeleslegesebb része számomra a flashback volt: én imádom a második Riddick mozit, úgyhogy nem kicsit éreztem megalázva az egész középső epizódot ezzel a nyúlfarknyi és felületes visszaemlékezéssel, no meg a négy!!! meztelen p*csával. Tipikusan az az eset, hogy ha nincs épkézláb történeted/ötleted, tegyél a filmbe meztelen nőket… ehhhh…

De itt még mindezen rossz érzések ellenére működött a film, mert csak Riddick és a sakálkutya volt és nem beszéltek benn. Akkor romlott el minden, mikor megérkeztek a fejvadászok, majd a másik csapat is: mikor a karakterek elkezdtek kommunikálni egymással. Ennél idiótább, dedósabb párbeszédeket talán még nem is hallottam. Oké, hogy ez nem egy görög dráma, de az erőltetett 18-as karikához kierőszakolt duma üressége kiverte a biztosítékot nálam (amit egyébként Vin Diesel el is ismert az extrák között, hogy ez a független film keménységét hivatott szolgálni). Mert mit is lehet mondani az olyan szövegekre, mint: „ Nem kúrok fiúkkal, csak néha bekúrok neki egyet” „Hát lehet, hogy vissza kéne szívnod, baszki! És levenni rólunk az átkot, megértetted? Ezt kell tenned Falco!” „ Tönkreteszed a karmánkat.” „Amúgy nagyon tetszik a körömlakkod. Tényleg? Gyilkos pink. Megy a mellbimbódhoz.” "Aztán mikor vége és összeszedik a holtesteiteket, keményen gerincre vágom Dahlt” – mi ez b+???? Általános iskola felső tagozat?? Vagy csak én érzem iszonyat bárgyúnak az egészet???

A karakterekkel még akkora bajom nem is volt, a körülményekhez képest volt némi egyéniségük is (casting dicséretes). A dobozos fiút, Santanát leszámítva nem is idegesített senki, a BSG-ből ismert Starbuck (Katee Sackhoff) feltűnésének meg iszonyat örültem. Bírom ezt a csajt, Michelle Rodrigez mellett a másik kedvenc „tökös női” színészem. A baj csupán annyi, hogy nem tudtak vele sem igazán mit kezdeni: idióta szöveggel és egy csöcsös jelenettel próbálták kiemelni a szürkeségből. Mert bizony a két hajónyi ember csupán azért érkezett a bolygóra, hogy áldozat legyen. Vagy Riddické, vagy a környezeté…

Annyira látszik a mozin, mi is akart lenni. Annyira látszik, hogy a nemzetközi rajongói??? nyomásra vissza  akartak térni a gyökerekhez, a Pitch Blackhez… Hogy is mondta egykor egy barátom: … "de a nagy erőlködésben befostak"… A helyzet az, hogy ez a mozi  szándékosan szembefordul a második résszel és hangulatilag, látványilag, történetileg, költségvetésileg, mindenben nyilvánvalóan megidézi az első epizódot. Olyannyira, hogy szolgamód le is másolja azt. Az egész bolygó ezzel a szárazsággal és napsütéssel olyan, mint a M344/G volt. Aztán a lények. Ott jött a sötétség, itt jött az eső. A skorpiószerű valamik tömege ismét eléri az űrhajókat, esőben és sötétben ráadásul a főhősöknek ismét egy világító valamivel a hátukon kell keresztülverekedni magukat rajtuk. A létszám is majdnem megegyezik, itt is van szentfazék (a srác). Még Riddick fogva tartása is hasonlóan volt megoldva. A hab a tortán pedig Jones szerepe, a nagy csavarban majdnem hasra is esett az egész történet… Én még speciel azon is elgondolkodtam, milyen élőlények ezek a valamik, amik növény módjára a szakadó esőben bújnak elő a föld alól… de aztán arra jutottam, hogy elég széles a fiktív univerzum (meg a valós is), hogy legyen ilyen élőlény. Ez legyen a legkisebb baj. A nagyobb a kreativitás tejes hiánya, a független filmként holmi művészi szabadsághoz való görcsös ragaszkodás – úgy, hogy mondjuk a fiamat kizárták az univerzumból a korhatár besorolással, pedig az első két rész tetszett neki.

A minimálköltségvetés ráadásul visszatükröződik a látványvilágon is. Nem mondom, hogy minden eleme gagyi, de míg a Pitch Blackben eleve nem is volt szükség ily mértékű CGI-orgiára, itt a második epizód által felállított mércét próbálták valahol megütni – kevesebb sikerrel. Bűzlik az izzadtságszagtól az egész, Riddick figurája van annyira érdekes, hogy ennél sokkal jobb sztorit ki lehetett volna találni. Így csak egy idióta mozi lett ebben az univerzumban – ami ugyan képes néha szórakoztató is lenni – de a korábban felállított elvárásokat messze alulmúlja. Kár érte.


55%


.

.





Én, Frankenstein




Önéletrajz

Név: Frankenstein Ádám
Szül: 1795, Ingolstadt
Iskolái: nincs (de olvasni tudok)
Képesítése: démonvadász
Különleges képességei: halhatatlanság, nyolc hullából összevarrt test, súlyos identitászavar, no lélek, emberfeletti erő, morcos nézés és mély hang
Céljai: megtisztítani a földet a démonok seregétől, mindenekelőtt Naberius démonhercegtől, meg esetleg valami női társat találni. Megvédeni az emberiséget a gonosztól, segíteni a Vízköpők seregét.

Talán hűen kifejezi ez a képzelt önéletrajz az egész mozi lényegét és komolyságát. Meglehetősen sokáig vívódtam a megnézésével – ugyanis csak és kizárólag negatív hangvételű írásokat találtam róla a neten -, de a nettó 85 percnyi játékideje, no meg a tegnap esti hangulatom végül csak rávett. Abszolút nem bántam meg, tegnap meg amúgy is olyan Frankensteines hangulatom volt… és még mielőtt megkérdezitek, igen, él még a család.

Érdekes módon nekem erről a filmről nem elsősorban az Underworld ugrott be. Sőt, ha nem olvasok utána, egyáltalán eszembe sem jut: sokkal inkább a tavaly moziban látott Csontváros, no meg a hatalmas kedvenc Supernatural. Ez, kis módosítással simán elmehetne valamely évad valamely dupla epizódjának – innentől kezdve viszont azt hiszem érthető, miért is állok sokkal pozitívabban a mozihoz, mint teszi azt a nagy netes közvélemény. Sam és Dean Winchesteren keresztül 8 évad óta figyelem az emberek világával párhuzamosan létező szörnyek világát, így az Én, Frankenstein sületlenségei, esetlenségei egyáltalán nem zavartak. Elfogultságom újfent más szintre emelte a moziélményt, mint azt esetleg kellett volna – s nem vitatva a film totál középszerűségét, egy kellemes másfél órás kikapcsolódást hozott. A legrosszabb pillanataiban azért eszembe jutott az vámpírvadász Abraham Lincoln, de nagyjából végig elvoltam a mozival.

Induláskor kapunk egy Mary Shelley gyorstalpalót. Címszavakban végigrohanunk a lény létrejöttén, többé-kevésbé eredetethűen, azonban a valódi események majd 200 évvel később, napjainkban játszódnak. Addigra már lényünknek neve is van, az egyértelműen bibliai inspirációra született Adam, aki akkorra már közelebbi kapcsolatba kerül a Földön dúló harccal a démonok vs. angyalok (akik ez esetben vízköpő szobrokként álcázva őrzik a békét a földön) között. A lélek nélküli szegény félszerzet először nem is igazán tudja, hova tartozik, tisztán állati ösztönből cselekszik, aki őt bántja, azt megöli, míg a végére oldalt és célt választ magának. Borzasztó egyszerű történet, az égvilágon semmi újdonságot nem tartalmaz: nincs benne semmi csavar, különleges jellemfejlődés, dráma, semmi, ami maradandóvá teheti – de engem kimondottan szórakoztatott. Kétségkívül nagy szerepe van benne az Odaát-imádatnak, de én tök el tudtam merülni ebben a világban újra: hát persze, hogy vannak köztünk démonok, hát persze, hogy angyalok vigyáznak ránk. Csupán a démonok szeme a valóságban fekete és nem piros, a megszállt démon pedig nem tűzcsóvaként, hanem fekete füstként távozik a testből. S bár angyalt csak angyal ölhet meg, no meg nem ártott volna a Katedrális elé/köré néhány démoncsapda, de ez már részletkérdés. Így is elvoltam vele.

Félreértés ne essék: természetesen idióta az egész. Történetileg, világilag, mindenhogy. A fél várost összedöntő ütközetnél pl. nulla darab ember sétál az utcákon – gondolom, nem volt pénz statisztákra, vagy csupán a CGI stáb volt feledékeny -, a démonok és angyalok nem emberi alakja… hogy is mondjam… meglehetősen nevetséges volt. A látvány, a harcok, verekedések ugyanakkor tetszettek, a gótikus sötét hangulat nagyon el lett találva. Aaron Félarc Eckhart meglepően jól hozta Adam figuráját – először meg sem ismertem, a fiatalkori Christophr Lambert jutott eszembe róla -, Miranda Eowyn Otto, mint a Vízköpő rend feje is tetszett. Bill Viktor Nighy ugyan kicsit uncsi és önismétlő volt ismét a rossz oldal főnökeként, de Gideonnak, az angyalsereg első számú vezetőjének nagyon örültem: Jai Courtney a Spartacus Varrojaként belopta magát a szívembe, bírom a srácot. Összességében a castinggal sincs semmi baj (sőt!!!), mint ahogy a látvánnyal, és sztorival sincs. Talán csupán az elvárások voltak túl nagyok, de ez a mozi semmivel nem idiótább az Underworldnél – agyatlan szórakoztató mozi, jó színészekkel, pörgős másfél órára.

Weide írta:

Aki csak ki szeretne kapcsolódni valami egyszerű filmmel, amin nem kell agyalni, csak kiiktatni az agyat és bámulni a képernyőt, aki szereti ezeket a Jó vs. Gonosz összecsapásokat, a látványos harcokat, és a gótikus hangulatú környezetet, annak végül egy menetre jó lehet ez a film, viszont aki egy Underworld-kaliberű remekműre számít, az akkorát fog csalódni, mint én.

Néha nem kell több.



60%


.

Az Én, Frankensteinből a negatív visszhang ellenére én is kinézek egy egyszer nézős filmet. Majd teszek is egy próbát vele, olykor tényleg jól tudnak esni az ilyenek.

.




Ballagás




A minap volt a TV-ben egy dokumentumfilm, ami egy 1980-as készítésű, magyar film szereplőinek azóta eltelt életét követte figyelemmel. Rögtön felkaptam rá a fejemet, mert a nevezett film az a Ballagás volt, amit én ősidők óta nem néztem újra, s nagyon halvány emlékeim voltak csak róla: holmi lázadó gimnazistákról, meg ballagásról, meg az Eddáról… egy méltatlanul elfelejtett és mellőzött moziban.

Egyszerűen nem értem, ez hogy a fenébe került ki a látókörömből. Vélhetően, ha pont akkor lettem volna végzős, amikor a film eseményei játszódnak, örök moziélmény lett volna, de az akkori 8-10 év különbség pont elég volt ahhoz, hogy megnézésekor ne érintsen meg teljesen – utána meg… nos… nem ilyen világ volt, hogy bármi bármikor elérhető. Ha az ember nem bújta a heti RTV újságot, nem is tudhatta, mit kell megnéznie, ha meg nem nézte meg, akkor utána évekig nem volt rá lehetősége. Különösen igaz ez a Ballagásra, amit azóta sem adtak ki semmilyen formában itthon (a másik ilyen film többek között a Túsztörténet), úgyhogy az első meglepődés után gyorsan kihasználtam az alkalmat, mikor megtaláltam a neten a filmet. S mint ahogy említettem, jóformán semmi emlékem nem maradt róla, ezért majd minden percét új élményként éltem meg.

Sokáig nem kellett várni, hogy magába szívjon a film: kb. két percig, ugyanis az EDDA Kölyköd voltam című dalával indítunk, gyakorlatilag az a főcímzene. Gyerekkorom meghatározó zenekara volt az első EDDA Művek, úgyhogy azon kaptam magam, hogy énekelve kezdtem a filmnézést. 1980-ban vagyunk, egy meg nem nevezett pesti gimnáziumban, ahol épp szalagavatóra készülnek. A kötelező programok után (keringő, stb.) a 4C osztály este visszalóg a suliba némi kajáért – ámde emelkedett hangulatuknak köszönhetően hatalmas károkat okoznak a termekben. No meg botrányt: a továbbiakban kiderül, hogy ez már eleve egy problémás, lázadó banda, egy meg nem nevezett kirándulás utózöngéi még élénken élnek a köztudatban. Osztályfőnökük egy fiatal, kezdő pedagógus, Jutka néni (Takács Katalin), aki talán túl közel került a gyerekekhez, sok hatalma nincs felettük – s valahol lázadásukkal is egyet ért. Itt egyébként álljunk is meg két gondolatra. Az egyik hogy – amit ma már tök nehezen hisznek el a fiatalok –, akkoriban tízkor tényleg vége volt a buliknak, diszkóknak, mindennek. Teljesen hihető, hogy néhány besörözött negyedikes belóg a suliba mulatni, az már viszont, hogy mit csináltak, ott, az már más kérdés – kellett a konfliktushelyzet a történetbe. A másik dolog erősen személyes kötődésű: néhány évvel később, gimnáziumi első és másodikban ugyanúgy egy fiatal kezdő pedagógus volt az osztályfőnökünk, s már akkor látszott rajtunk az (ideológiai) lázadás szele. Ráadásul második év végén volt egy borzasztó balhés osztálykirándulásunk nekünk is, miután az ofőnek akkor el kellett mennie a suliból. Szóval meglehetősen érintettnek éreztem magam a történet alakulásában magam is – a pozitív visszacsatolás, a mindent elsöprő nosztalgia pedig újfent más szintre emelte a mozit nálam.

A folytatás ugyanakkor – így, utólag – kicsit megkérdőjelezhető. Érzelmileg, gondolatilag, mondanivalóilag teljesen rendben van, de ha 8 évvel később a valóságban nagyobb szigor volt, nehézkesen fogadtam be, hogy mindaz úgy megtörténhetett, ahogy állítva vagyon. Ugyanis az osztály – tök szimpatikus módon – összezár, és fellázad. Kollektíve lelépnek a suliból, majd 12 pontban követelést adnak be az iskola vezetéséhez, mit szeretnének változtatni a gimiben. Itt kezd egyébként igazán mélyebb lenni a mozi: a néhány idióta követelés (lehessen cigizni a suliban) mellett tanárcsere és diákóra is szerepel. Nos, nem árulom el az egészet – hátha valaki kedvet kap egy kis időutazáshoz -, legyen elég annyi, hogy a követeléseik megavalósulása közben teljesen hiteles módon felbomlanak a szövetségek – s saját problémáik visszaütnek rájuk. A film drámai élét egy öngyilkossági kísérlet és egy naiv tanár-diák szerelem tetézi, hogy aztán az osztály a ballagásra rájöjjön az élet (iskola) valódi mibenlétére. Tipikusan olyan lázadó ifjúságos mozi, ahol a lázadás által jönnek rá annak szükségtelenségére, ahol a lázadásból tanulva jut előre tanár és diák egyaránt. E tekintetben (is) zseniális a mozi, a mondanivaló, amit hordoz örökérvényű és egyetemleges – azt hiszem, hamarosan megnézem a Veszélyes kölyköket is.

Mégis, kétlem, hogy ez egy mai gimisnek bármit is jelenhet. Más világ, más korszak volt ez, s ha nem is teljesen ennek az időszaknak, de kimondottan örülök, hogy még részese lehettem. A mozi minden egyes képkockája egy kib*szott időutazás: a nyelvi terem a suliban, a szalagavató az aulában, a cigizés a WC-ben, azok a hajak, ruhák, utcák… az a ZENE!!! Mert kérem az egész film zenéjét az akkor induló Edda Művek szolgáltatta - kivétel egy dal, a Neoton Don Quijotéja – ráadásul az itt elhangzó dalok igazi kuriózumok, mert eltérnek a lemezváltozattól. A film közepén ráadásul egy igazi Edda koncerten járunk, a még rocker Patakival, az Ahova eljutok dal alatt (’87-ben én is voltam a Balcsin egy Edda koncerten, ami után éjszaka az állomáson aludtunk kb. ötvenen a földön)!! Iszonyat feelinges számomra az egész, másfél órára simán visszaröpültem a gimnáziumi éveimbe (hasonlót éreztem tavaly, az érettségi találkozómon, utána három napig totál eufóriában voltam). A Ballagás, mint film egy kegyetlen hangulatos kortörténeti dokumentum lett, ami viszont elsősorban azoknak fog sokat jelenteni, akik éltek abban a korban. Amikor még a lógás nem volt mindennapos, mikor nem lehetett elhagyni a suli területét, mikor kötelező volt a köpeny a vagyonbeli különbségek eltakarására. Nekik hatalmas élmény lehet visszaröpülni 1980-ba…

Még akkor is, ha természetesen több szinten is bele lehet kötni a filmbe. Mindenekelőtt a korábban már említett hitelességbe: nem nagyon lehetett akkoriban szakállas diák, kellett volna mindenkire köpeny. Az eseményeket akkor, az a vezetőség messze nem hagyta volna így eszkalálódni, simán kirúgtak volna pár bajkeverőt és kész. Kicsit – utólag - olyan utópisztikusnak tűnik az egész, de ezt megint csak azt veszi észre, aki járt akkor suliba. Ennél lényegesen nagyobb szigor volt az idő tájt. Másik meg az amatőr gyerekszínészek néha bizony teátrális játéka: nincs velük az égvilágon semmi baj, tök aranyosak, különösen Kati (Jobbágy Ilona) az, no meg Vali (Szulák Andrea!!!!) és Gabi (Hajdú Ágnes), de néha ahogy a kamera előtt viselkednek, ahogy affektálnak, az zavart. Icipicit egyébként még a tanárok játékán is a teátrálisságot, „rájátszást” éreztem, az egyik legtermészetesebb reakció Temessy Hédi által kelt életre. Igazából ezek csak olyan nüansznyi dolgok, egy kicsit természetellenesek – a rendező, Almási Tamás egyértelmű érdeme mindazonáltal az, hogy a tipikus magyar depi hangulat nagyrészt elkerülte a filmet, talán csak  Gabi és Bojti kapcsolatában volt rejtve belőle valamennyi. De ez meg bőven belefért.

Részben a nosztalgiafaktor miatt is:


80%




.

R2-D2 írta:

Riddick / Én, Frankenstein

Bár igazából minden egyes szavaddal egyetértek a kritikák kapcsán, a Riddick-et szerintem alul-, a Frankenstein-t peidg felülpontoztad. Mondjuk ez utóbbiba nem tudok belekötni, örülök, hogy te könnyebben befogadtad a filmet, mint én. A Riddick kapcsán én viszont értékelem azt a törekvésüket, hogy tényleg próbáltak az alapok gyökereihez visszanyúlni. Félig-meddig persze nekem is kicsit reboot-nak tűnik a dolog, na meg nekem a második rész is nagyon bejött (talán kicsit jobban is, mint az első), viszont érződik a filmen a törődés. Persze a kőkeménynek szánt beszólások néha nagyon kínosak, és a karakterek is hihetetlenül soványkák jellemileg, de pont emiatt az egész olyan ősi, bárgyú-mocskos-kopott feeling-et kap, ami nekem tökre bejött. Amúgy a bővített változatban többet utalnak a második részre, és tetszett az a fajta nyitott befejezés is, hogy mintha a második részre visszanyúlva akarnak majd tovább haladni, mind hangulatilag (ugye jön az Alaverzum), mind történetileg. Én bírnám. Most már kaptunk 2 kopár-sivár kegyetlen bolygót, újra jöhetne egy egész univerzumot érintő badass rész, amiben mind a tétek, mind a sztori nagyobb volumenű lenne.


.

Weide írta:

... Amúgy a bővített változatban többet utalnak a második részre, és tetszett az a fajta nyitott befejezés is, hogy mintha a második részre visszanyúlva akarnak majd tovább haladni, mind hangulatilag (ugye jön az Alaverzum), mind történetileg. Én bírnám. Most már kaptunk 2 kopár-sivár kegyetlen bolygót, újra jöhetne egy egész univerzumot érintő badass rész, amiben mind a tétek, mind a sztori nagyobb volumenű lenne.

Kíváncsi lennék, mi van a bővítettben, mert csak DVD-n vettem meg, az meg a moziváltozat volt. Leírod? Akár spoiler mögött is...

Egyébként önmagával a visszakanyarodás jelleggel még nekem sem lenne bajom, ha nem lenne ennyire egyértelmű és ötlettelen a másolás. Rebootnak viszont nem tudom tekinteni, mert egyértelműen a kettes folytatása - de még ha jóindulatú vagyok, akkor is a falra tudok mászni a dialógusoktól.

R2-D2 írta:

Kíváncsi lennék, mi van a bővítettben, mert csak DVD-n vettem meg, az meg a moziváltozat volt. Leírod? Akár spoiler mögött is...

Itten, képekkel is.

Amúgy most nézem, hogy mozi után én 6/10-re értékeltem a filmet, szóval olyan nagy eltérés még sincs. Valamiért jobbra emlékeztem...  :suspect:

Weide írta:

Itten, képekkel is.

 

Áááá... ezek jó része (legalábbis a necromongeres jelenetsor) egy animációs kisfilmként rajta van az extrák között. De azért köszi!!!

Weide írta:

Spoiler:

Igen.

Elcsórt???? A fenéket! Kiérdemelt!

.





A végzet ereklyéi - Csontváros




Néhány nappal az Én, Frankenstein után és néhány nappal az Odaát S9 előtt nem is lehetett volna jobb alkalom a Csontváros újrázására. S bár moziban annyira nem voltam tőle elájulva, végig tervben volt a lemezen való ismétlés – ha másért nem is, a Némák hangja miatt.

A Csontvárost megint csak kétféleképp lehet nézni: vagy ismered az Odaát világát, vagy nem. Én egyszerűen képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni második számú kedvenc sorozatomat, mert az abban felállított „törvényszerűségek”, az ott szereplő lények, eszközök más filmekben történő megidézése számomra az egész szörnyes univerzumot egy nagy, kerek egésszé teszi. Majdnem lehet úgy is nézni, hogy van a SOROZAT, s vannak mellette a filmek, amolyan spin-off mozikként. Ha meg egy ilyen moziba futok bele, mint ez, az érzés hatványozottan előjön: ebben a filmben szinte minden alkotóelem előkerül, ami a hasonló témájú mozikban már szerepelt. Vannak itt démonok, vámpírok, Vadászok, vérfarkasok, boszorkányok, rúnák, elvarázsolt kastély, minden. E tekintetben természetesen egy borzalmas összelopkodott koppintásnak is tűnhet az egész (bizonyos szempontból az is), ami a SupNat mellett talán túl bátran merít a Pengéből, a Potterekből, Underworldből, a Csillagkapuból, Kaptárból, Varázslótanoncból, de képes a már látott elemekből egy saját univerzumot felhúzni, képes korrektül összedolgozni őket – egyetlen egy célt szem előtt tartva: megfeleljen egy új korosztály igényeinek. Mert a Csontváros egy teljesen nyilvánvaló újabb tinifilm-franchise első epizódja, gyerekeknek szóló fantasy, vér nélkül, nem túl bonyolult kapcsolatrendszerrel, szerelmi háromszöggel, ahogy az nekik kell.

A film Cassandra Clare azonos című könyvsorozatának első kötetének megfilmesítése (van még 5+3 ebben a világban). Clary (Lilly Collins), a fiatal lány mindennapjait furcsa események árnyalják: állandó késztetést érez egy bizonyos jel rajzolgatására, de nem is tudja, mi az. Aztán egy alkalommal egy diszkó bejáratánál meglátja ezt a jelet, bemegy, majd tanúja lesz egy gyilkosságnak (amit csak ő lát). Innentől kezdve az események felgyorsulnak körülötte, kiderül, hogy ő és anyja, Jocelyn (Lena Headey, nyami) egy titkos képességekkel megáldott társaság tagjai. Clary pedig sodródva az árral, vonakodva bár, de kénytelen felvenni az új énjét, hogy Sam és Dean Winchester módjára démonokat és vámpírokat öljön. Sok segítője mellett kiemelkedik a bandából Jace (Jamie Campbell Bower, aki otthonosan mozog a tinifranchise világában, s kimondottan karakteres arca van), valamint Luke (Aidan Turner – Kili a Hobbitból). A kalandok aztán egy meglehetően érdekes fináléba torkollnak, egy csillagkapu-szerű szerkezet előtt, ahol erősen SW ízű fordulatokra derül fény (rögtön kettőre is), ahol démonok harcolnak vérfarkasokkal és Árnyvadászokkal, s ahol a SH Árnyjátékának Moriarty professzora, Jarred Harris is fontos szerepet kap Hodge szerepében. Ugyanakkor – annak ellenére, hogy lehetne folytatni az egészet – a lezárás mégiscsak tisztességes lett: okos írói húzásra a dolgok e történetben megnyugtatóan rendeződtek, így ha a bevételi adatok nem indokolják, nem kell folytatni. Pár száz millióval a zsebben viszont simán fel lehet venni a fonalat a következő epizódban, a Hamuvárosban . Úgyhogy a film előtt két út áll: lehet belőle új Potter/Alkonyat/Hunger games, vagy eltűnhet a süllyesztőben amolyan Eragorn/Az arany iránytű/Az utolsó léghajlító módjára.

Én magam jobban örülnék az első megoldásnak. Minden hibája és ismétlései ellenére összességében szórakoztató a film, akció szempontjából az eleje és a vége kimondottan pörgős, a közepe a „kötelező” szerelmi háromszög miatt icipcit leül, de akkor is van miért izgulni. Látványilag nagyon rendben van az egész, tetszettek az okos kis pluszok, amiket hozzáadtak a többi világhoz. A rúnák szerepe nagyon bejött, mint ahogy Csontváros kriptájában az összevarrt szájú Némák tanácsa is. Beszarás, milyen jó volt, mikor – az etalonnak tartott Deus Ex Machina mátrixos hangzásához hasonlóan – az összes hangfalból egyszerre dörmögött a Némák gondolata. Ezt még többször meg fogom hallgatni. A színészek nagyon tetszettek, Lena mellett a másik örök kedvencemnek, a Ridley Scott féle Robin Hood kicsi Johnjámak, Kevin Durandnak örültem legjobban. Bírom azt a faszit, az a vagány mosoly az arcán azzal a fizimiskával egyedivé teszi…

S hogy ennyi dicséret után miért is nem ez lett az év mozija? Nos, részben pont a fenn említett rengeteg ismétlés miatt: míg az Odaátban egy évadon, 22-23 részen keresztül tűnnek fel az árnyvilág lényei, itt két órába sűrítve meglehetősen tömény volt. Másrészt meg túlságosan is egysíkú és bárgyú a történet, túlságosan is látszik, ki a célközönség: nagyjából az Alkonyatra hajaz, csak itt a lány egy Árnyvadász és es mondo között vívódik  - és ehhez kacsolódik a legnagyobb ellenszenvem, az a bizonyos két SW-os fordulat is.  Az talán nem kellett volna. Egyszerre a kettő nem. Most is úgy érzem, mint fél éve: sokkal több lehetett volna a moziban, mint ami felé vitték - ez az agyatlan hajsza a kehely után a végére rétestészta lett. Sokkal élvezetesebb lett volna számomra, ha az Odaát démonvadászata felé fordultak volna, ha az Árnyvadászok mindennapi munkája lett volna a középpontban. Ha már Raziel nephilimet csinált belőlük hajdanán, mikor rájuk hagyta a három bűvös tárgyat: a Végzet Kelyhét, a Végzet Kardját és a Végzet Tükrét.


75%


.

.





Túsztörténet




A múltkori Ballagás után kényszeredett vágyat éreztem, hogy egy újabb, rég elfeledett hazai mozi elé üljek le: a Túsztörténetre ráadásul úgy emlékeztem, mint az egyik legjobb, legizgalmasabb magyar mozira a nyolcvanas évekből. Többször, más írásaimban hivatkoztam is rá, úgyhogy mindenféle félelem nélkül ültem le újranézni, eszembe sem jutott, hogy azóta esetleg megváltozhatott a film tetszési indexe, azóta máshogy látok és értékelek bizonyos dolgokat. Nos, egy icipicit talán bejött ez a hatás, de összességében még mindig kiemelkedik a film a hazai termésből…

1973 januárjában két helyi fiatal, a balassagyarmati határőr párttitkár két fia, felfegyverkezve elfoglalta a lánykollégiumot, s 14 lányt 5 napig fogva tartva történelmet írt. Magyarország első túszdrámájának történelmét. Az esemény részleteit SPOILERESEN ITT olvashatjátok, a ’89-ben készült mozi, az akkori hazai ifjúsági sztár, Bery Ari főszereplésével relatíve pontosan visszaadja az eseményeket. A film lényege ezúttal azonban számomra – pláne ennyi idősen – nem az események konkrét mibenlétében jött le, sokkal inkább abban a társadalmi politikai környezetben, amit az események akkor ott produkálhattak – s amiket ugyan szűk keretek között, de felvillant a mozi. Úgyhogy egy picit rendhagyó módon kettéválasztom az eseményeket, egyrészt a szobán belülre, másrészt a kőkemény szocializmus kollégiumon kívüli világára.

A két Pinnye fiú – a 19 éves András és a 17 éves László - tette és motivációi borzasztóan naivnak tűnnek. Nem is egészen értem, akkor, ők, ott hogy gondolhatták ezt komolyan, hogy a szoci diktatúra ennyi pénzt ad neki, majd engedi őket nyugatra távozni. Nem emlékeztem már a konkrét követelésekre, de amikor most hallottam őket, elmosolyodtam – szegény srácok valamit nagyon benéztek az akkori rendszer működésében. Pontosabban talán túlságosan is hittek benne, hittek a propagandában, az ember fontosságában. Már csak szimplán viselkedésük, jellemük miatt is az egész akciójuk halálra volt ítélve: egészen kiválóan lejött az, hogy a két srác nem volt gonosz, csupán idealista. Gyakorlatilag hibát hibára halmoznak az öt nap alatt, amiket a lányokkal csinálnak, akiket be és kiengednek, azzal saját történetük végét készítik elő. A megkötözött társaságból egy szerveződő ellenállást engedni nem volt szerencsés, de András vérző feje minimum megtorlást kívánt volna. A maga egyszerűségükben lehet őket akár butának is nevezni, hisz tudniuk kellett volna, hogy nem fogják teljesíteni a követeléseiket: legalábbis az első határidő lejárta után. Ha ott, akkor kivégeznek valakit, minden más lehetett volna – ugyanakkor az ördögi csavar az egészben pont egy lány szájából hangzik el: „Ha megöltök néhány lányt, melyik ország fog menedéket nyújtani?”  

A 2-es terem eseményeinek feszültsége nagyjából átjön. Egy kicsit néha unalmasnak éreztem – bár inkább úgy fogalmazok, jobban érdekelt volna a kinti világ -, az amatőr lányszereplők kameraidegensége viszont sajnos itt is jelen van. Magam sem lennék jobb, úgyhogy szegényeket nem is szidom, csupán érezni azt a teátrális jelleget, mikor a színész rájátszik a felvételre. A fáradtság, kosz, pokrócra pisilés, stressz ugyanakkor elég kemény ahhoz, hogy ezeket a jelenetek hiperrealisztikussá tegye – s ha másért nem, már csak ezért is érdemes megnézni: mert kérem ez nem egy amerikai túszejtő mozi, annak minden klisémegoldásával. Nem, ez a hideg magyar szoci valóság, 1973-ból.

Igen, az. Ami az egész filmet számomra ezúttal más megvilágításba helyezte. Miután eltelt 40 év, az ember pedig elég sokat megtudott arról a korról, némi nosztalgiától lenyűgözve figyeltem az akkori államhatalom reagálását az eseményekre. Ahogy a fiúk tetteit, ezeket is totál amatőrizmus jellemzi: a kezdeti hitetlenkedés és megdöbbenést követő tanácstalanság, kísérletezgetés, hezitálás sokkal jobb volt, mint a benti események. Ahogy a fiúk ott benn képtelenek voltak meghúzni a ravaszt, kint hasonló morális dilemmákkal küzdött az alezredes/túsztárgyaló. Vágni lehetett a feszültséget a fiúk párttitkár apja és a hatalom képviselője között, zseniális és hiteles volt az apa összeomlása is. S milyen sejtelmes az a költözködés – vajon hova mehettek??  Saját akaratból, vagy, mert menni kellett??? A propaganda titkolózása pedig a hab a tortán. Szegény Zoltán hiába hallgat rádiót, hát persze, hogy nem mondják be a túsztörténetet Balassagyarmaton. Hogyne… hogy mások is kedvet kapjanak… aztán a rendszeren repedések keletkezzenek…

Mert a rendszer szilárd ideológia mellett létezhet csak: gondoljunk bele, 1973-at írunk!!! Még 13 évvel később is eltitkolták volna Csernobilt, ha lehet – hát persze, hogy két fiatal ámokfutást, akik valami megmagyarázhatatlan okból nyugatra készülnek, nem szabad nyilvánosságra hozni. Érdekes volt a közösség, az aggódó szülők, s felháborodott lakosság kordonon kívül tarása. Ma ez már utópia, de tényleg ilyen volt: semmi média, csak fakabátok a tömeggel szemben. Akik akár bele is lőnének, ha utasítást kapnának rá… Borzongató volt látni az akkori viszonyokat, minden nosztalgiafaktor mellett örülök, hogy magam mögött hagytam nagyrészüket: az viszont tény, s ez a moziból nagyszerűen lejön, hogy az akkori hatalom nem volt felkészülve ilyen eseményre, a helyzet azért tarhatott öt napig.  A film pedig részben az öt nap feszültségét adja le bent, részben pedig az öt nap útkeresését kint – a kettő együtt működik igazán, úgy lesz egy maradandó alkotás, ami kiállta az idő próbáját.

S ha már nosztalgia. Tök jó volt látni azt a nyugalmat, azokat az utcaképeket, amiket a hetvenes évekbeli Magyarország sugárzott magából. A Nysa mentők, a párvezetők Volgái, a rengeteg rendőr Lada, a retro utcakép, az egész fílingje iszonyat bejött. A film képi világa meglehetősen szürke és sötét, kimondottan nyomasztó. Zeneileg pedig sikerült eltalálni a dallamokat, amik ezt a nyugtalanító légkört hivatottak alátámasztani. A színészekkel sincs semmi baj, valahol sajnálom, hogy Berencsér Attila ezután nem sokkal kilépett a magyar filméletből. Bírtam a fejét: számomra akkor az örök lázadó, a kicsit hippis, kicsit „depesmodós” életérzést képviselte. Ami nekem akkor pont fontos volt.


80%


Ja, és megtaláltam a teljes filmet is a Youtube-on!





.

R2-D2 írta:

A végzet ereklyéi - Csontváros
Most is úgy érzem, mint fél éve: sokkal több lehetett volna a moziban, mint ami felé vitték - ez az agyatlan hajsza a kehely után a végére rétestészta lett.
75%


Túsztörténet
A film pedig részben az öt nap feszültségét adja le bent, részben pedig az öt nap útkeresését kint – a kettő együtt működik igazán, úgy lesz egy maradandó alkotás, ami kiállta az idő próbáját.
80%

Kár, hogy én nem tudok olyan szépeket írni, mint te nekem legutóbb, hogy "látatlanban megvenném" meg hasonlók. Az írások remekek, csak a Csontváros tinimessiásos műfaja már a közönyön túllépve bekerült társaival együtt a "taszít"-zónába, a Túsztörténet élvezetéhez meg azt hiszen, túl alacsony lenne bennem a nosztalgia-faktor.
.