R2-D2 írásai 2.0

Remo írta:

Az U.N.C.L.E embere

Stílusgyakorlatként a film szerintem telitalálat, egyéb szempontokból viszont már kevésbé. Azért sajnálom, hogy megbukott, megnéztem volna belőle egy (kiforrottabb) folytatást.

A fene se tudja. Rég éreztem magam filmen ennyire jól, végre nem kellett az ökörségeken szörnyülködnöm. Kimondottan tetszett a visszafogottabb irány, nem motoroztak és lőttek benn első keréken, nem húztak le egy repülőgépet, szarrá verve nem rohantak több emeletnyi lépcsőt... stb.

És igen, én is megnéznék folytatást belőle, de én akár ilyen minőségben is.

R2-D2 írta:

A 44. gyermek

Ha már így megemlítettem a szovjet vonalat, egyszerűen képtelen vagyok elmenni a legordítóbb hiba mellett, ami a mozi első percétől az utolsóig vérciki és apró tűszúrásokkal böködte azt a bizonyos élményfaktort. Sajnos eredeti nyelven volt szerencsém a filmhez, egy ’53-ban, Szovjetunióban játszódó filmhez, amiben a szovjet szerepeket játszó európai és amerikai színészek orosz akcentussal angolul beszélnek. Kérem, ennél undorítóbb párosítást egy történelmi vonatkozású filmtől nehezebb találni: alapban is csökkenti az autentikusságot, ha mondjuk egy jellegzetes katonai egyenruhában nem az adott nyelven szólal meg valaki (ld. még Valkűr), de itt simán hülyének néztek azzal, hogy Hardyék próbálták oroszosítani az angoljukat. Borzasztó élmény volt, így – bár ritkán teszek ilyet – azt kell, írjam, aki megnézi, kerülje az eredeti nyelvet…

Leo azonban egyre kevésbé hisz a rendszerben és saját szakállára nyomozni kezd (hogy ez mennyire is hiteles abban a korban, az külön téma), egyre közelebb kerül a gyilkoshoz – közben pedig a film első feléből itt maradt, saját, belső ellenzékével is meg kell küzdenie. A thriller szál azonban borzasztóan gyenge lett: a gyilkos egyszerűen súlytalan, a nyomozás hihetetlen, az eredmény meg hirtelen csak úgy az ölünkbe hullik. Mintha az egész csak azért lenne benne, mert ez a címe, no meg mert ugye könyvadaptáció – de én úgy éreztem, sokkal fontosabb volt a rendezőnek a szovjet kor szörnyűségeire illetve visszásságaira rámutatni. No de ahhoz sokkal jobban illett volna egy dráma, mint egy thriller – mert a kettő műfaj kicsit kioltja egymást.

Nekem egyébként nagy élményt tud nyújtani az, hogy felfedezgetem, melyik egyenruha és paróka alatt ki rejtőzik: az A 44. gyermek értékeléséhez komoly százalékokat adott hozzá ez a rengeteg ismerős. Ezzel kb. kiütötték az oroszangol dumát – viszont a tanácstalanság, hogy mit is akar csinálni a rendező, erős nyomot hagyott a mozin. Ráadásul a több mint két óra is nagyon sok.

70%

Nálam az van ennél lejjebb, amikor egy feliratnak vagy szövegnek úgy akarnak "oroszos" hatást kölcsönözni, hogy megfordítják az "R" betűt, esetleg az "E"-t meg a "3"-ast. Mondjuk hangban talán nem zavart volna ennyire, már csak azért sem, mert egy ilyen langymeleg politikai thrillert aligha néznék eredeti hanggal... már ha néznék .

Hidegháborús témában most amúgy is a The Americanst dicsérik nagyon, annak előbb szavaznék bizalmat, mint ennek a "sztárcsapatnak".


**********************

R2-D2 írta:

Az U.N.C.L.E embere

Nem volt szándékos, de úgy alakult, hogy két nap alatt kétszer is jártam a hidegháború korában, azonban míg az A 44.gyermek a sztálini Szovjetunióban nem igazán nyerte el tetszésemet, addig Guy Richie mozija a nagybetűs szórakoztatást nyújtotta. Picit ugyan más a korszak (minimum plusz egy évtized), meg azért ki is lépünk a vasfüggöny (pontosabban a berlini fal) mögül, de az egész feeling, a kommunizmus, annak képviselői, a korrajz e filmben is zseniálisan átjött. Persze, valahol összehasonlíthatatlan a kettő, hisz ez sokkal komolytalanabb, sokkal kevésbé tekint ki a kor akkori valós problémáira – sokkal inkább idézi meg az első James Bond mozik hangulatát… csak sokkal, de sokkal okosabban és életszerűbben viszonyul a kémfilmekhez.

Hibát nagyítóval keresve vélhetően bőven találnék benne. Most, így első gondolatra talán a valóban nem túl acélos forgatókönyvet emelném ki, meg esetleg az elején a kissé felületes CGI-t. Viszont a hangulata, élcelődése mindenen átsegít, s az ember nem akar nagyítóval keresgélni: így kell útjára indítani egy új brandet, így kell egy rendezőnek önmagát megőrizve újat nyújtani. Bravó, Guy Richie!

85%

Ez jobban hangzik, erre nagyobb is volt az affinitásom, csak megerősítettél benne, hogy inkább erre vegyek jegyet .
Majd utána jelentkezem a tapasztalatokkal .
.

Niwrok írta:

Hidegháborús témában most amúgy is a The Americanst dicsérik nagyon, annak előbb szavaznék bizalmat, mint ennek a "sztárcsapatnak".

Na látod, ez nekem is a látókörömbe került néha, de mindig elfelejtem...

Niwrok írta:

Ez jobban hangzik, erre nagyobb is volt az affinitásom, csak megerősítettél benne, hogy inkább erre vegyek jegyet

Majd utána jelentkezem a tapasztalatokkal

Várjuk, várjuk!!!

R2-D2 írta:

Az U.N.C.L.E embere

A film tehát egy szöktetési kísérlettel indul, egy nagyszabású akciójelenettel, ami a kommunista Berlinben játszódik, Trabantos üldözéssel, meg egy jókora poénnal a végén. Engem a film itt vett meg kilóra: a széles vigyor, ami itt az arcomra került, innentől végig ott is maradt – egyszerűen felhőtlenül élveztem mindazt a sok finom, apró poént, amit Richie a korszak és a kémvilág paródiájaként használt. Konkrétan a két oldal éttermi teraszos tárgyalásának a végén hangosan felröhögtem… A nyitójelenet autós üldözése a turbó Trabanttal amúgy egyszerűen zseniális (kicsit tán még a CGI-n lehetett volna dolgozni még), a finálé hajszája pedig végre valahára hiteles és földhözragadt. Mint ahogy maga a mozi is az – kicsit már fura is volt 2015-ben, egy akciófilmet látni ilyen visszafogott módon átélni.

Nekem egyébként ez lenne a fontosabb, mert bármennyire is sablonosnak, elcsépeltnek tűnik néhány eleme, fordulata, összetevője, nagyon rég láttam ennyire szórakoztató módon – de nem vígjátékként – készített zsánerfilmet a témában. Guy Richiet szokás egy bizonyos, hozzá köthető stílushoz beskatulyázni – érdekes módon az U.N.C.L.E pont azokat az elemeket szorítja háttérbe, amik miatt vérbeli Guy Richie film lehetne.  Bizonyos mértékig a védjegyének számító vizualitás itt is jelen van: gyors zoomolás ki és be, osztott képernyő használata ( ,  24), de a korábbi filmjei lassításai szinte teljes egészében hiányoznak. Ha ez egy új franchise születése, akkor Guy Richie új irányvonala, látásmódja meg kell, hogy maradjon, mert kimondottan jól állt a filmnek.

85%

Akkor fussunk neki a film ismeretében még egyszer ...

Tetszett. Talán nem ennyivel a 8-as felett, de mindenképpen jobban, mint egy átlagos "jó" film. Bejött a korrajza, a zenékkel, a greenbox városképekkel és főleg azokkal a fergeteges női ruhákkal. Jók voltak a figurái (leginkább Victoria Vinciguerra ), a feltűnő, de nem nyilvánvaló fordulatai (még furcsálltam is, hogy Hugh Grant milyen nyúlfarknyi kis cameora ugrott csak be ... ), és pont annyira volt színpadias, amennyire az egy kémfilmtől elvárható. A sztori is jó volt, a Bondok sem szokták túlbonyolítani, poén meg éppen annyi volt, hogy oldottabbá tegye a hangulatot (a bemászás az ablakon fergeteges, ahogy a piknikezés is, a Solo-Victoria finálé "csattanójáról" nem is beszélve !).

Azt viszont nem értem, miért lenne ez annyira más, mint Ritchie eddigi filmjei, legfeljebb csak valamivel visszafogottabb volt. Szerintem éppen azt csinálta, amihez a legjobban ért, egy szövevényes heist-filmet, csak mert az manapság nem megy annyira, vagy talán túl "hígnak" találta az utóbbi évek felhozatalát, mindezt szmokingba öltöztette, és csinált belőle kémfilmet. Ha jobban megnézzük, nem nagyon más az U.N.C.L.E., mint a Sherlockjai voltak, és még nagy vonalakban a szereplők is "csereszabatosak". Megvan a kifinomult, elegáns, de azért csibészes vezéregyéniség-agytröszt (kb. mintha Arséne Lupin dolgozna a titkosszolgálatnak), aki mellé kell egy "butább", de azért érzékeny szívű "izomagy", és adott a kellék női segéderő is, akit azért szintén nem adnak el két forintért. Sajnálatosnak találtam, hogy Solo mellett ennyire alárendelt szerepet szántak Illyának, az viszont tetszett, hogy ha már így volt, legalább megpróbálták azzal kiegyensúlyozni ezt, hogy drámai mélységet adtak neki... néha egészen megsajnáltam ezt a szégyen és a bizonyítási kényszer állandó feszültségben élő fickót, akit mindenki nevelni és idomítani próbál, mint valami kutyát, és kb. abba is veszik... és bár kutya, de végre nem egy öleb fog Armie Hammerről eszembe jutni, hanem ez az alakítása.

A földhözragadtságot viszont annyira nem forszíroznám , nem is dolga az egy kémfilmnek, mert oké, hogy nem egy Vas, de egy akkora bukás után, mint amit Illya produkált a motorral (sisak nélkül ), plusz, hogy még rá is zuhant a roncs... ott azért illett volna megmurdelni, de legalábbis hosszabb időre megpihenni, bármekkora medve is a muksó, nem csak kidörgölni a csipát a szeméből ...

"... egy bizonyos Udo Teller (   , két e helyett két másik betű…) ..." Ezt nem úgy akartad inkább írni, hogy "a két másik betű helyett is két e" ? Csak mert úgy értem ...
.

Niwrok írta:

Az U.N.C.L.E embere

Akkor fussunk neki a film ismeretében még egyszer ...

Azt viszont nem értem, miért lenne ez annyira más, mint Ritchie eddigi filmjei, legfeljebb csak valamivel visszafogottabb volt. Szerintem éppen azt csinálta, amihez a legjobban ért, egy szövevényes heist-filmet, csak mert az manapság nem megy annyira, vagy talán túl "hígnak" találta az utóbbi évek felhozatalát, mindezt szmokingba öltöztette, és csinált belőle kémfilmet.

Ez így van, én inkább stílusilag gondoltam. Nincs benne pl sem a Blöff kamerakezelése, sem a Sherlock lassításai és egyebek (ha most rákérdezel, még gondolkodom rajta... )

Niwrok írta:

A földhözragadtságot viszont annyira nem forszíroznám , nem is dolga az egy kémfilmnek, mert oké, hogy nem egy Vas, de egy akkora bukás után, mint amit Illya produkált a motorral (sisak nélkül ), plusz, hogy még rá is zuhant a roncs... ott azért illett volna megmurdelni, de legalábbis hosszabb időre megpihenni, bármekkora medve is a muksó, nem csak kidörgölni a csipát a szeméből ...

Ez nekem még szódával elment. Nem is gondoltam igazából bele, mit élt át szegényem, de hát egy tökös orosz (bocsi szovjet) legény volt, aki leszabta a kocsi hátulját és úgy futott, mint egy T 1000-es modell. Biztos hormonkezelt volt ... ja, akkor Stasi lenne. Na, mindegy.

Niwrok írta:

"... egy bizonyos Udo Teller (   , két e helyett két másik betű…) ..." Ezt nem úgy akartad inkább írni, hogy "a két másik betű helyett is két e" ? Csak mert úgy értem ...
.

Persze, én is így értettem. Csak hátulról mentem neki.

.





True Detective S2





Most biztosan felvetődik a kérdés, hogyha már az első évadtól sem voltam elragadtatva, mi a fészkes fenéért vágtam bele a másodikba … a válasz pedig pofonegyszerű: Colin Farell miatt. Abban bíztam, hogy ha az első évadot is nagyrészt megmentette a két színész (akik egyébként immár producerei is a sorozatnak), akkor kedvenc színészem is hasonlóan sikeres lesz e tekintetben idén. S nem is kellett csalódnom, a dolog másodszorra is ugyanúgy működött, mint elsőre, a helyenként kimondottan unalmas, vontatott történetet Farell rajongóként nézve sikerült élveznem is – a másik három színész már csak hab volt a tortán. A nagy többséggel ellentétben ugyanis én még Taylor Kitsch-et is bírom, gondoljak rá akár John Carterként, akár Hooperként.

S ha már nagy többség: nagyjából abban is biztos voltam, hogy kell lennie valaminek a második etapban, ami más, mint az első, ami miatt a nézők lényegesen gyengébbnek tartják a teljesen feleslegesen kultstátuszba emelt S1-nél… jó esélyem volt, hogy én ezen bizonyos változtatások miatt szeretni fogom a második kalandot. Végül is így is lett, bár nem tudom megfogalmazni, mi miatt is lett így: talán a kevésbé önpusztító főhősök miatt, akikkel sokkal könnyebben tudtam azonosulni nagyjából az évad felétől… ellentétben ugyebár korábban megismert Marty Hart és Rush Cole nyomozókkal. Viszont az egész TD S2 ugyanazon hangulati elemeket használja, stílusa, történetvezetése, súlypontjai, beállításai is ugyanazok, mint a TD S1-nek. Másodjára ezek kiforrott védjegyek lettek – s megmondom őszintén, egész érdekes kis antológia kerekedhet ebből, ha minden évadra szereznek egy/két A kategóriás arcot a főszerepekre. Mert akkor lesz egy olyan sorozat a piacon, ami attól kuriózum, akik feltűnnek benne – s nem attól, amiről és ahogyan szól.

Ray Velcoro (Colin Farell) a képzeletbeli Vinci városának nyomozója. Igazából egy alkoholista vadállat, egy korrupt fasz, aki a helyi maffia főnökének, Frank Semyonnak (Vince Vaughn) is dolgozik másodállásban. Vagyis hát a fene e tudja már, mi is az első- és mi a másodállás, az egész vinci-i rendőrség olyan szinten korrupt, hogy Ray csupán egynek tűnik a sok közül. A háttérben hatalmas játszmák zajlanak, egy vasútépítés ingatlanügyeivel, amiben az egész vinci-i politikai és gazdasági vezetés zsíros milliókat kíván kaszálni, Frankre viszont rájár a rúd: úgy néz ki, az új társaság őt kihagyni készül a buliból. Nem tűnik véletlennek, hogy egy helyi képviselőt, akinél épp Frank 5 millió dollárja pihen, savval kiégetett szemekkel találnak békésen egy padon ücsörögni… Ray pedig a rendőrség és a maffia közös megbízásából nyomozni kezd. Már amennyire erre segg részegen képes lehet az ember…

Ani Bezzerides nyomozó (Rachel McAdams, alias Irene Adler a Sherlock Holmesből) épp egy félresikerült bevetés után kapja meg a feladatot, hogy képviselő halála után állami szinten nyomozva vegye maga mellé Rayt, és a gyilkos megtalálása mellett próbálja az egész vinci-i korrupcióról lerántani a leplet. A csaj belevalónak tűnik, bár – ahogy egyébként Raynél is – múltját sötét folt terheli, ez már csak ilyen TD szarság. A kis csapatuk pedig kiegészül egy motoros járőrrel, Paul Woodrougval (Taylor Kitsch) , aki épp egy házi őrizetes színésznő megszökése utáni leszopás vádja alól próbál menekülni, farkán és becsületén esett csorbát kiköszörülni  – pontosabban próbálja visszaszerezni állását és motorját. Apropó, motor: már megint, sisak nélkül, este, helyenként lekapcsolt lámpával!!! 180-al menni… felröhögtem, mikor az arcán a menetszél összegyűrte a bőrt, de sem a ruhája nem lobogott, sem a hajának nem lett baja. Semmi poént nem lövök le azzal, hogy ők hárman kénytelenek lesznek együtt dolgozni, a TD S2 egyik fő csapásiránya pedig ezen három karakter (+ugyebár a gengszterfőnök) önmagához és egymáshoz való viszonya, annak bemutatása.

Ugyanis a második évad sem elsősorban egy nyomozós, krimi történet – még ha az is az alapja, és talán a cím is azt sugallja. Itt ugyanúgy a sérült – igazinak, valósnak beállított – nyomozók személyiségét boncolgatjuk nyolc részen át. Rayét, akiről megtudjuk, hajdanán miért is kezdett el dolgozni Franknek, aki abban sem lehet biztos, hogy a kifejezetten idegesítőnek és unszimpatikusnak kreált fia a saját vére. Érdekes amúgy, mennyire is manipulatív az egész, mennyire is rájátszanak az apaság pozitív vetületeire, mennyire is képes az idegesítő fiát imádó, attól elszakított alkoholista agresszív barom a nézőkben (legalábbis bennem) pozitív érzéseket generálni. Rayét, aki amúgy masszív barátságban van a whiskyvel, aki azonban az évad felétől teljesen hiteles és hihető módon felhagy az ivással (legalábbis nagyjából), akit az évad végére minden negatív tulajdonsága ellenére meg lehet kedvelni. Sokkal kevésbé negatív figura ő, mint azt első blikkre látjuk. Mint ahogy az a Frank is kevésbé az, akinek igazából annak kellene lenni… a gengszter, akit épp ki akarnak csinálni, így már az elején, valami úton-módon mellé áll az ember. A gengszter, aki épp jó útra próbál térni, némi korrupció árán ugyan, de ki akar szállni a prosti és drogbizniszből. A gengszter, akinek egyik legnagyobb terhe, hogy nem lehet gyereke, aki azonban igazából egy „ártatlan” embert sem öl meg az évad során – így a végére a néző őt is megkedvelheti. Mert hát bőven van nála rosszabb is (többek között a SoA ír száláról Galen, azaz Timothy V. Murphy): Frank a köztes szereplő, a határ a fény és árnyék között, aki a sötétségből épp úton van a fény felé, csak visszahúzzák…

Aztán itt van ugyebár a nő, Bezzerides, aki rögtön az elején egy családi pofonnal szembesül – az ő terhe sem kicsi: nem elég, hogy gyerekkorából egy négynapos elrablás áldozataként annak minden emlékét magába fojtja, hanem még saját tesója egy kurva, apja (akit egyébként egy másik kedvencem, David Morse játszik) meg egy kommuna vezetője. Jó kis család, ehhez képest a nő meglepően normális módon viselkedik – más filmekben az ilyen teher alatt lévők sokkal gyakrabban kattannak be. Itt csak egyszer, a partin, de azt meg kéjes örömmel lehetett nézni. Hozzájuk képes Woodrough egy ép lelkű ember, leszámítva az iraki háború démonait, amiket magában hordoz, az alkoholista anyját, aki elitta a félretett pénzt, no meg a lappangó hajlamát, amit még magának sem ismer be. Nagyon eltalálták az ő jellemét is, ez a szépfiús imázs a kurvákhoz, a gyémántokhoz kiválóan passzol – viszont a családi állapotában bekövetkező változás sajnos kitalálhatóvá tett egy tervezett meglepetés drámát, így az nálam nem is működött. Az ilyen „eseményeket” csak azért írják bele a sztoriba, hogy hatásosabb legyen a dráma … már annak, aki évente egy-két ilyet néz.

A remekült megírt és feldolgozott figurák mellett minimális és meglehetősen nagyvonalúan kezelt a krimi szál. Ez nem volt máshogy az S1-ben sem, inkább csak egy háttérben lévő összekötő kapocs, ami azt a célt szolgálja, hogy a szereplőket össze lehessen hozni. Valóban totál ad-hoc jellegű a gyilkos, annak motivációja is (totál más volt az irány végig), valóban összecsapott maga a képviselő halála körüli ügy felgöngyölítése. Menet közben is van néhány ökörség, néhány feleslegesen hatásvadász jelenet (Ray és a sörétes puska), a finálé meg elképesztően rétestészta, de pl. a negyedik résznél a lövöldözés a beszarás, olyan jó lett (amúgy ez is TD hagyomány lehet, hasonló volt az S1-ben is). Viszont nem mehetek el szó nélkül ugyanazon idegesítő, művészieskedő hangulati elemek mellett, amik az S1-et is részben hazavágták. Az egész borzasztó lassú, nagyon sok felesleges színészi nézés, pásztázó kamera tarkítja az évadot. A felülről részenként kb. 10-szer mutatott autópályahálózat, mint vágást összekötő elem egy idő után kifejezetten idegesítő. Amúgy is, önmagának a nagyvárosnak messze nincs az a különleges hangulata, mint mondjuk a louisianai mocsárnak volt korábban. A füstös kocsma, az epizódonkénti kötelező gitározós-éneklős dalbetéttel sokadikra már borzalmas, semmi szerepe nincs (egyébként is, zeneileg valahogy nekem nem jött be az évad - kezdve a lecserélt főcím zenével).


Az egész True Detective nálam továbbra is a leggyengébb HBO évad marad, egy túlhypeolt, stílusilag félig-meddig elvont krimisorozat (talán kissé twin peaksos), amiben azonban rettentő érdekes karakterek tűnnek föl egészen parádés színészek előadásaiban. Azon talán el lehet vitatkozni, hogy a valós életben mennyi ilyen Igaz Detektív van, de amíg ez az elegy nem változik, én mindig leülök az aktuális évad elé.




75%



.

R2-D2 írta:

True Detective S2

Az egész True Detective nálam továbbra is a leggyengébb HBO évad marad, egy túlhypeolt, stílusilag félig-meddig elvont krimisorozat (talán kissé twin peaksos), amiben azonban rettentő érdekes karakterek tűnnek föl egészen parádés színészek előadásaiban. Azon talán el lehet vitatkozni, hogy a valós életben mennyi ilyen Igaz Detektív van, de amíg ez az elegy nem változik, én mindig leülök az aktuális évad elé.

75%

Az a jó, hogy engem amúgy is drámasorozatként érdekelne, bármennyire is kriminek van eladva, de eddig a túlzott hype, most meg az általános lehúzás tántorít el tőle. Plusz még mindig tartok kicsit a zsarus témáktól, az a nyavalyás Zsaruk becsülete és az előtte levő, már emlegetett dömping eléggé kiherélte ezt a vonalat nálam, amin csak néha jön át azóta az Utolsó műszak meg a Brooklyn mélyén. Mondjuk ebből a szempontból a Gotham már javított valamit .
Nyolc rész tényleg nem a világ, annyi tényleg bármikor lezavarható, ha éppen erre támadna kedvem .
.

Niwrok írta:

True Detective S2
Nyolc rész tényleg nem a világ, annyi tényleg bármikor lezavarható, ha éppen erre támadna kedvem .
.

S miután antológia, kezdheted akár ezzel is. Ez neked úgysem probléma az AHS után..

.





Élet-mentés




Minden szentnek maga felé hajlik a keze – gondolhatná az ember, ha elolvassa Niwrok kolléga írását a erről a dunaújvárosi amatőrfilmről: a kolléga ugyanis Ede szerepében aktív mellékszereplője a filmnek, s ha nem is egy Oscar-díjas alakítást nyújt   , szégyenkezésre sincs az égvilágon semmi oka. De nemhogy neki nincs, az egész filmnek nincs: saját kategóriájában (mármint hogy kisköltségvetésű amatőr film) egészen kiváló alkotás, ami menet közben úgy bontotta le az esetleges negatív prekoncepciókat vele szemben, hogy azt tanítani lehetne. Néhány apró jelet leszámítva az amatőrségnek nyoma sincs, ha nem tudom, mi ez, hol és hogyan készült, simán elmehetne egy kisebb stúdiófilmnek… amiből szerencsére a hazai filmgyártás minden bacasága hiányzik.

Időről időre, Idétlen időkig és talán A pillangó-hatás – én is ezeket említeném viszonyítási alapnak. Karcsi, a félénk és totál lúzer srác egy félresikerült (netes?) társkereséses randi után szokás szerint magára mérgesen ül a bárban, mikor is egy idősebb idegen lehetőséget ad neki az elcseszett dolgainak időszakos helyrehozatalára. Átad neki egy noteszt, miszerint ami abban leírva vagyon, az marad, minden más újraélhető és javítható. Amúgy, értem én, hogy valami eredeti ötlet kellett az időhurkos történet katalizátoraként, de én sem a kétségtelenül felsőbbrendűt szimbolizáló öreggel, sem a notesszel nem igazán tudok mit kezdeni: előbbi szerepe, származása, lénye kicsit lóg a levegőben, utóbbiba meg én nem láttam írni egy betűt sem. Leszámítva persze azt, amikor Karcsi elmegy legjobb barátjához, Bajnokhoz, elmesélni neki a hihetetlen eseményeket.

Ezzel egyébként a magam részéről nagyjából le is tudtam az összes negatívumot. Innentől kezdve érdeklődéssel figyeltem, a szerencsétlen fiú hogy próbálja maga hasznára fordítani különleges képességét, s hogy jön rá arra, hogy az egész igazából mennyit is (nem) ér. Nincs jobb szavam rá, de kibaszott életszerű az egész, nagyjából ilyen a valóság is. A film mentes a felesleges sallangoktól, a csúcsra járatott hollywoodi drámai jelenetektől és a mesterkélt karakterektől. Jó, kicsi „rájátszás” azért van, azért a főnök, Guszti és Bajnok is igazándiból egész film alatt egyetlen egy arcát mutatja a filmben – azt, ami a történet előmozdítása érdekében szükséges -, az árnyalt karakterek hiányoznak, de mentségükre legyen mondva, mindezt profi módon teszik. Nem keresik szemükkel a kamerát, nem túlozzák el sem mozdulataikkal, sem gesztusaikkal a szerepüket, egyszerűen hozzák azt, amilyennek nekik kell lenni. Ezáltal kissé ugyan megmosolyogható pl a nőcsábász srác jelleme, de hát valljuk be őszintén, pont ilyennek képzelünk egy nőcsábász srácot. Mint ahogy a nőket idegesítő, magát sármosnak tartó kollégát is, és a ránk csak minimális figyelmet fordító, millió gonddal terhelt vezetőt is – de gyakorlatilag az összes, filmben feltűnő karaktert. Ha jóindulatú akarok lenni – márpedig miért is ne lehetnék az egy olyan filmmel kapcsolatban, amiben egy barátom is játszik – akkor a karakterek egysíkúságát sokkal inkább tekintem a választott munkakör, embertípus sztereotípiás megjelenítésének, egyfajta görbe tükörnek. Egy olyan görbe tükörnek, amibe bárki belenézhet, bárki, aki megnézi ezt a filmet, megtalálhatja azt a figurát, ami azt jeleníti meg, ahogyan a kivülálló világ esetleg őt látja.

Mindebből egyedül Karcsi a kivétel. A srác karaktere, annak jellemfejlődése nagyszerű, mintha csak a szerencsétlen szomszéd srácot látná az ember, akivel nap, mint nap összefut az utcán vagy dolgozik vele a munkahelyen. Igazi, húsbavágóan hiteles szereplő és hiteles alakítás. Kicsit együgyű, kicsit lúzer, de igazából mindegyikünket képvisel – sőt, egészen elfeledtette velem, hogy mennyi minden másra lehetett volna használni ezt a képességet. Ha már az Időről időre szóba került: ott például fura volt, hogy a kimondottan anyagi gondokkal küzdő srácnak eszébe nem jutott pénzt csinálni – itt viszont egyáltalán nem hiányzott ez. Karcsi annyira tisztán és egyértelműen a párkapcsolat kiépítése felé viszi el a sztorit, hogy az ember csak a film után gondolkodik el rajta, milyen egyszerű lett volna egy szombat esti 6:55 perces rögzítés, majd a lottóhúzás után egy újraindítás. De miután itt fel sem merül a forgatókönyvben az anyagi javak hajhászása, a sztori szimplán egy csajozós film, így ez tök nem hiányzott. Gratula érte.

Annak is kétségkívül volt jelentősége és üzenete, ami a fináléban történik. Egyrészt hiába bármi csodaszer, Ámor nyilát nem lehet egy notesszel becsapni, másrészt meg ugyebár tényleg a nézőpont a fontos, sokszor az ember észre se veszi a maga mellett élő lehetőséget… biztos mindegyikünk volt már így, hogy a nagy ő keresésében nem is vette észre azt, hogy valakinek épp ő a nagy Ő. Külön kiemelném a barátság fontosságát: először itt is arra gondoltam, hogy talán túlságosan stilizáltam van ábrázolva az egész és a valóság azért nem teljesen ilyen, de utóbb rájöttem, hogy ez is inkább egy görbe tükör. Mondjuk így láthatja egy kívülálló (esetleg egy barátnő) azt, amikor két fiú között igaz barátság van, ami független anyagi helyzettől, sikertől, kinézettől, mindentől: nekem nagyon tetszett ez az egész szál – s rögtön kapcsolatba hoztam a saját kis környezetemmel, illetve az egészet konvertáltam az Egymás szemében világába, ahol Attila bizony hadilábon állt a barátokkal. Az Élet-mentés perspektívái sokkal tágabbak, mint azt első blikkre gondolná az ember, a figurák, kapcsolatok, életkörülmények akár mind-mind lehetnek a való világ kivetülései is, felfogás és hozzáállás kérdése, az ember egysíkúnak vagy görbe tükörnek látja őket. Mindenestre részemről elismerés a színészeknek – mert bár lehet, nem teljesen tudatosan és szándékosan – de remekül hoztak olyan figurákat, akik itt sétálnak közöttünk. Teszik mindezt úgy, hogy természetesen viselkednek a kamera előtt.

Egyébként – ahogy írtam is korábban – filmkészítésileg aztán végképp semmi bajom nincs a mozival. Jók a vágások, a közeliek, érthető és logikus az egész. A zene nekem nagyon bejött, jól összeválogatott (számomra egyébként totál ismeretlen) anyag: talán csak egyedül a reppelő utcazenészek nem tetszettek, azt a zenét nem igazán komálom – és akkor most finom voltam. Trükkileg a mentés teljesen jól van megcsinálva, a bénaságnak és az amatörizmusnak nyoma sincs. Ebből kifolyólag azt mondjuk kevésbé értettem, saját magukat miért kellett cinkelni a mozinál, egyáltalán nem béna a rendezés és a film sem. Ez a kis romantikus kis történet, így, keverve az időhurok témájával a tengeren túl biztosan kapukat nyitna meg – de még talán itthon is érdemes lenne próbálkozni, hátha egy másik projekt, egy nagyobb, vajnailag támogatott projekt is összejöhet. Szerintem mind a stábban, mind a rendezőben, mind Edében meg van a lehetőség: az Élet-mentést jelenleg sokkal többre tartom, mint néhány komolynak mondott, nihillista hazai alkotást.

Pontozni viszont engedelmetekkel nem fogok, azt már a Zártosztálynál sem éreztem helyénvalónak. Ez is jó volt, legyen elég ennyi.

S hogy hol lehet megnézni???  Nos, ne keresgessétek, egyszerűen itt a film:









Ui: Az Unrated Cutban a faszinak tényleg látszik a farka is? Csak mert a youtubeon diszkréten ki van takarva… ki volt az a bátor?  


.

R2-D2 írta:

Élet-mentés

Minden szentnek maga felé hajlik a keze – gondolhatná az ember, ha elolvassa Niwrok kolléga írását erről a dunaújvárosi amatőrfilmről: a kolléga ugyanis Ede szerepében aktív mellékszereplője a filmnek, s ha nem is egy Oscar-díjas alakítást nyújt   , szégyenkezésre sincs az égvilágon semmi oka. De nemhogy neki nincs, az egész filmnek nincs: saját kategóriájában (mármint hogy kisköltségvetésű amatőr film) egészen kiváló alkotás, ami menet közben úgy bontotta le az esetleges negatív prekoncepciókat vele szemben, hogy azt tanítani lehetne. Néhány apró jelet leszámítva az amatőrségnek nyoma sincs, ha nem tudom, mi ez, hol és hogyan készült, simán elmehetne egy kisebb stúdiófilmnek… amiből szerencsére a hazai filmgyártás minden bacasága hiányzik.

Karcsi, a félénk és totál lúzer srác egy félresikerült (netes?) társkereséses randi után szokás szerint magára mérgesen ül a bárban, mikor is egy idősebb idegen lehetőséget ad neki az elcseszett dolgainak időszakos helyrehozatalára. Átad neki egy noteszt, miszerint ami abban leírva vagyon, az marad, minden más újraélhető és javítható. Amúgy, értem én, hogy valami eredeti ötlet kellett az időhurkos történet katalizátoraként, de én sem a kétségtelenül felsőbbrendűt szimbolizáló öreggel, sem a notesszel nem igazán tudok mit kezdeni: előbbi szerepe, származása, lénye kicsit lóg a levegőben, utóbbiba meg én nem láttam írni egy betűt sem. Leszámítva persze azt, amikor Karcsi elmegy legjobb barátjához, Bajnokhoz, elmesélni neki a hihetetlen eseményeket.

...érdeklődéssel figyeltem, a szerencsétlen fiú hogy próbálja maga hasznára fordítani különleges képességét, s hogy jön rá arra, hogy az egész igazából mennyit is (nem) ér. Nincs jobb szavam rá, de kibaszott életszerű az egész, nagyjából ilyen a valóság is. A film mentes a felesleges sallangoktól, a csúcsra járatott hollywoodi drámai jelenetektől és a mesterkélt karakterektől. Jó, kicsi „rájátszás” azért van, azért a főnök, Guszti és Bajnok is igazándiból egész film alatt egyetlen egy arcát mutatja a filmben – azt, ami a történet előmozdítása érdekében szükséges -, az árnyalt karakterek hiányoznak, de mentségükre legyen mondva, mindezt profi módon teszik. Ha jóindulatú akarok lenni – márpedig miért is ne lehetnék az egy olyan filmmel kapcsolatban, amiben egy barátom is játszik – akkor a karakterek egysíkúságát sokkal inkább tekintem a választott munkakör, embertípus sztereotípiás megjelenítésének, egyfajta görbe tükörnek. Egy olyan görbe tükörnek, amibe bárki belenézhet, bárki, aki megnézi ezt a filmet, megtalálhatja azt a figurát, ami azt jeleníti meg, ahogyan a kivülálló világ esetleg őt látja. ... Mindebből egyedül Karcsi a kivétel. A srác karaktere, annak jellemfejlődése nagyszerű, mintha csak a szerencsétlen szomszéd srácot látná az ember, akivel nap, mint nap összefut az utcán vagy dolgozik vele a munkahelyen.

Külön kiemelném a barátság fontosságát: először itt is arra gondoltam, hogy talán túlságosan stilizáltam van ábrázolva az egész és a valóság azért nem teljesen ilyen, de utóbb rájöttem, hogy ez is inkább egy görbe tükör. Mondjuk így láthatja egy kívülálló (esetleg egy barátnő) azt, amikor két fiú között igaz barátság van, ami független anyagi helyzettől, sikertől, kinézettől, mindentől: nekem nagyon tetszett ez az egész szál – s rögtön kapcsolatba hoztam a saját kis környezetemmel, illetve az egészet konvertáltam az Egymás szemében világába, ahol Attila bizony hadilábon állt a barátokkal.

Szerintem mind a stábban, mind a rendezőben, mind Edében meg van a lehetőség: az Élet-mentést jelenleg sokkal többre tartom, mint néhány komolynak mondott, nihillista hazai alkotást.

Ui: Az Unrated Cutban a faszinak tényleg látszik a farka is? Csak mert a youtubeon diszkréten ki van takarva… ki volt az a bátor?  

A stáb nevében is -sőt, inkább abban- köszönöm a sok dicséretet, amit a film kapott ! Miközben olvastam, és visszhangzott a fejemben ez a "minden szentnek maga felé hajlik a keze"-dolog, többször eszembe jutott, hogy éppen ezt kerülendő próbáltam eltávolodni a filmtől, így viszont sokkal kevésbé hangzom elfogultnak, mint te . Persze rögtön átküldtem a rendező barátomnak, akinek önmagában a visszajelzés ténye is jól esett, de azt mondta, szinte elpirult olvasás közben .

Én mondjuk érintőlegesen vettem részt a dologban, itt-ott egy kicsit, de szinte végig láttam a folyamatot, és elmondhatom, az sem százas, aki egy ilyenbe belevág a majdnem nulláról, két központi emberrel . Önmagában ezt így összehozni óriási munka volt, amiben csak a forgatási napok bő két hetet tettek ki, de a forgatókönyv például 7 évig íródott, mikor milyen intenzitással és hangulatban. Utólag, a felvételekről már persze jobban látszik, mi hogy működik, de itt ritkán adatott meg hogy bármit is újraforgassanak (és mondjuk azt is csak éjfélkor lehet, mert elfelejtődött egy táska); talán szégyenkeznem nem kell Ede miatt, de az általam elfogadhatónak gondolt jelenetek mellett azt a kettőt, amik a titkárságon játszódnak... hát, nem raknám ki a vitrinbe .

Sokat beszélgettünk például a szereplőkről, sok minden eszünkbe jutott róluk, de hogy így rezonálnának a társadalom archetípusaira és hogy ilyen filozófiai mélységei vannak, az fel sem merült . De innentől úgy fogjuk terjeszteni, az írásodat hozva bizonyítékul, hogy természetesen pontosan így is terveztük . Inkább a szereplőkben találtak kapaszkodót azok, akik kapcsolatba kerültek a filmmel, például sokan vallották be, hogy kényelmetlen volt nekik egy-egy jelenet, annyira magukra ismertek Karcsiban .

Spoiler:

Még egyszer köszi !

Ui: Unrated változat nincs, a világnak is jobb így, plusz a srác éppen azzal a feltétellel vállalta, hogy kellően "méretes" és "himbálós" lesz a kitakarás .

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Élet-mentés

A stáb nevében is -sőt, inkább abban- köszönöm a sok dicséretet, amit a film kapott !

Szívesen!  

Ha már voltál olyan kedves finoman felszólítani, hogy a ti filmetekről nem éred be annyival...    De komolyan: szívesen írtam,mert tetszett.

Niwrok írta:

Spoiler:

Nem tudom... azért a film elejei meg filmvégi Karcsi nekem nem ugyanaz. A notesz és a képesség birtokában azért a végére csak bátrabb lesz, sokkal tudatosabb, és számítóbb. Ez igaz akkor is, hogy ha kvázi következmények nélkül tehet és mondhat mindent: azoknak a tetteknek viszont azért csak van jellemformáló hatásuk. Kommunikáció és önbizalom terén mindenképp. Lásd utolsó jelenet, mikor rohan oda a kutyasétáltatóra... a film eleji Karcsi azt nem tette volna meg..

Bajnoknál egy percig sem volt kérdéses számomra, hogy összetettebb, mint egy szimpla nőcsábász, a való életben is összetettebb az ilyen ember.

Niwrok írta:

Spoiler:

Nem. Hol? Mikor?

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Spoiler:

Nem. Hol? Mikor?

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Spoiler:

.

Nem, nem szúrtam ki. De most már megvan. Király!

Amúgy: DVD, vagy Xpresses terjesztés nem lesz?

.




Better Call Saul S1





„No de ki a fasz az a Saul???”

- gondolhatja az átlagember, aki még nem hallott esetleg Walter White, a rákos kémiatanár és a drogos Jesse Pinkman találkozásáról az „ördögi” ügyvéddel egy bizonyos Breaking Bad című (testvér)sorozatban. A Better Call Saulban (BCS) ugyanis egyetlen egy halvány említés nincs arra, hogy a sorozat címében szereplő Saul Goodman – a Goodmanról tudni sem lehet - kicsoda is valójában, miért is övezi esetleg akkora kultusz, hogy különálló spin-offot kellett, hogy kapjon… és ezzel az intróval gyakorlatilag össze is foglaltam az egész BCS lényegét és szükségszerűtlenségét. Ez, így, önmagában a BB ismerete nélkül egy nagy nulla, ez, így, ilyen formában csak és kimondottan BB rajongóknak szól – ennek meg, valljuk be, nem sok értelme van. Mert hát mi értelme is van egy ikonikus másik sorozat főhősei – igen, kettő!! – köré felépíteni egy előzménytörténetet, úgy, hogy a nézőnek fingja nincs róla, kit és miért is kellene szeretni, ki és mit is fog tenni a jövőben ahhoz, hogy annak a múltjában, ily mértékben el lehessen merülni.

Bár a főcímben is Saul neve szerepel, ezzel szemben a történet főhőse egy bizonyos Jimmy McGill (Bob Odenkirk) - alias "Simlis Jimmy" -, egy fiatal, tehetségesnek tűnő, ámde sikertelen ügyvéd, aki kirendelt védőként pár száz dollárért kénytelen mindenféle ügyet megoldani. Egy kínai masszázsszalon hátsó zugában kialakított irodában várja a csodát, közben láthatólag mérges a viszonya egy bizonyos HHM nevű ügyvédi irodával, akiktől a testvére kivásárlására adott nagyobb összeget viszont nem fogadja el. A megoldást a Kettlemann házaspár jelentené (amúgy zseniális család), akik 1.6 millió dolláros sikkasztás terhével épp ügyvédet keresnek – ámde a nagyobb ismertsége miatt ők is inkább a HHM-nél kötnek ki. Jimmynek nem sok választása marad, apró rtrükkökkel próbál pénzhez jutni… az egyik ilyen esemény végén aztán egy szintén BB-s kedves ismerős házában köt ki. És én bizony itt felröhögtem. A figura a korai BB egyik fénypontja volt, szerepe ebben a környezetben és ilyen események között totál hiteles és reális – ámde ismét csak azt a kérdést veti fel, hogy egy BB szűznek milyen érzés lehetett meglátni ezt a figurát. A későbbi őrültségének bár vannak nyomai, de ismeretlenül ebben a tulajdonképp nyúlfarknyi szerepben azért mégsem képes azt nyújtani, amit WW-ék oldalán tette.

Mindezek mellett a BCS-nak van egy másik szála, egy másik BB főszereplő, az exrendőr, Mike (Jonathan Banks) személyében. Ő itt még csak egy sorompóőr a bíróságon, akivel Saul (bocsánat, Jimmy) rendszeresen konfrontálódik, akinek a viszont BCS nyújt akkora szerepet, hogy feltáruljon a múltja is, s megtudjuk, honnan és hogyan is jutott el a majdani Gus mellé. Igazándiból az égvilágon semmi gondom nincs ezzel, mindig is bírtam a figuráját, a BCS-ben megírt története kimondottan jó és érdekes… csak az a bibi, hogy ez megint csak a spin-off jelleget erősíti, s az önállóságot pedig gyengíti. Nekem úgy tűnik, az írók nem merték csak és kizárólag Saulra (bocsánat, Jimmy) felfűzni az egészet, nem mertek belőle egy jó kis ügyvédes-tárgyalótermes drámát csinálni, inkább beemelgettek ezt-azt a sorozatba a BB-ből, így próbálva bevonzani a korábbi nézőket. Üzletileg talán érthető is az egész, viszont a túlságosan sok kapocs, kötődési pont egyrészt óhatatlanul elvárásokat támaszt (stílus, karakterek ívei, stb.), másrészt viszont totál megköti az írók kezét, alaposan elvesz a szabadságból… hisz a 6 év, amivel most a BB előtt járunk, nem a világ, itt azért már muszáj azon jellemek, szervezetek alapjait lerakni, amik/akik később majd meghatározzák a BB-t.

Ez egyébként a legutolsó snitt tükrében nagyon szembetűnő: a BCS első évadjában bemutatott Saulnak (bocsánat, Jimmy) semmi köze nincs ahhoz a figurához, aki miatt végül is elkészült az egész. Értem én, hogy minden kezdet nehéz, no de én Sault (bocsánat Jimmy) alapban egy sokkal negatívabb figurának képzeltem: aki ugyan félős, de zseniális észjárású, lecsúszott, vagy valamiben megbukott ügyvédnek, aki kényszerűségből áll át a bűnözők oldalára. Nos, az írók totál máshogy gondolták, Sault (bocsánat, Jimmy) egy szerencsétlen fasznak állították be, aki kénytelen gondoskodni híres, ámde beteg bátyjáról –   , az a betegség nagyon király: elekromágneseségallergia -, aki igazából levelezőn végezte a jogot. Akiről ugyan felvillantják az ösztönösen zseniális védő képességeit, akinek a múltjában ugyan – rengeteg a falshback – a Simlis Jimmy elnevezés abszolút találó, viszont 6 évvel a BB előtt egy teljesen jó és jóindulatú fazon. Több millió dollárt is inkább lead, mintsem eltenné… épp ezért annyival lezárni az évadot, hogy „Legközelebb nem teszem”… hogy is mondjam, kicsit ötlettelen…

Ha valaki arra számít, hogy egy ügyvédes sorozatban mondjuk az A cég szerű tárgyalótermi drámákat kap, az nagyot csalódhat. Már eleve az is, aki drámát vár… a BCS a jelek szerint nem akar drámai sorozat lenni. Sokkal inkább Saul (bocsánat, Jimmy) és Mike eredettörténete, helyenként egy lassú, unalmas események láncolata, amit csak néha tör meg egy-egy zseniálisabb jelenet, vagy egy-egy BB szereplő feltűnése. A játékidő nagy részében a szerencsétlen ügyvéd harcát nézzük testvérével, a HHM-mel, a világgal, de leginkább saját magával és lelkiismeretével. Ha nem ismernénk a jövőt, ez akár még érdekes is lehetne – így viszont csak időhúzás. Pedig aztán tök jó kis esetek lehetnének benn, kicsit ráfeküdhettek volna Saul (bocsánat Jimmy) védői képességeire – jellemző, hogy a legjobb ilyen jelenet a sori elején, a sivatagban van. Persze, széles mosollyal lehet nézni közben is az egészet, úgy összességében szórakozatóra sikeredett az évad, de sem a saját lábán nem áll meg igazán (ahhoz túl szoros a kötelék a BB-vel), sem az anyasorozathoz nem mérhető (annak csak gyenge utánérzése az egész). Azt meg, ami az első epizód nyitó képsoraiban történik, végképp nem tudom hova tenni: a távoli jövőben egy gyorsétteremben inkognitóban dolgozó Sault még én sem ismertem fel, ha nem írják a neten, hogy az ő, sosem jövök rá. A BCS, mint eredettörténet, tehát egy olyan jelenettel kezdődik, ami évekkel a BB után történik – de még a BB-t ismerőknek sem kézenfekvő minden. Akkor miről is beszélünk?

Technikailag ugyanakkor nem tudok belekötni semmibe. A BB hatalmas sikere vélhetően megnyitotta a pénzcsapokat, látványban, díszletben az égvilágon semmi hiba nincs. Amúgy is, manapság egy nagyobb költségvetésű sorozat simán hozza egy mozifilm színvonalát. Egyedül az nem jött össze (ismét), hogy egy utólag készült előzménytörténetben a szereplőket hitelesen visszafiatalítsák a kellő szintre – de ez igazából nem csak BSC hibája, hanem általános eset. Ezért nem kell mindig, mindenáron prequelt csinálni ugyanazon szereplőkkel… mert nem biztos, hogy hiteles lesz. Az elején azzal akartam kezdeni az írásomat, hogy kétféle emberként lehet ezt megnézni a Better Call "Jimmyt": aki látta a Breaking Badet és, aki nem. Nos, ezt a végére is írhatom összegzésnek –ámde egyik csoport számára sem lesz kihagyhatatlan és maradandó élmény. Ez az évad még nem, ez így sajna nagyon langyos lett – nem rossz, csak langyos és felesleges. A többit meg majd meglátjuk.




65%



.

R2-D2 írta:

Better Call Saul S1

Ez, így, önmagában a BB ismerete nélkül egy nagy nulla, ez, így, ilyen formában csak és kimondottan BB rajongóknak szól – ennek meg, valljuk be, nem sok értelme van. Mert hát mi értelme is van egy ikonikus másik sorozat főhősei – igen, kettő!! – köré felépíteni egy előzménytörténetet, úgy, hogy a nézőnek fingja nincs róla, kit és miért is kellene szeretni, ki és mit is fog tenni a jövőben ahhoz, hogy annak a múltjában, ily mértékben el lehessen merülni.

A játékidő nagy részében a szerencsétlen ügyvéd harcát nézzük testvérével, a HHM-mel, a világgal, de leginkább saját magával és lelkiismeretével. Ha nem ismernénk a jövőt, ez akár még érdekes is lehetne – így viszont csak időhúzás.

Az elején azzal akartam kezdeni az írásomat, hogy kétféle emberként lehet ezt megnézni a Better Call "Jimmyt": aki látta a Breaking Badet és, aki nem. Nos, ezt a végére is írhatom összegzésnek –ámde egyik csoport számára sem lesz kihagyhatatlan és maradandó élmény. Ez az évad még nem, ez így sajna nagyon langyos lett – nem rossz, csak langyos és felesleges. A többit meg majd meglátjuk.

65%

Ahogy olvastalak, azt éreztem, hogy bármennyire is írtál pozitívumokat BB-fanoknak és BB-szüzeknek is, igazából egyik csoportnak sem ajánlod a "Jimmy"-t . Az "előreutalások" miatt a BB-t nem ismerőknek tele van értelmetlenségekkel, akiket még csak-csak lekötne a krimi-dráma, de annak lassú felvezetése meg a rajongóknak unalmas.

Hogy te BB-rajongóként is csak 65%-ot adtál rá... nos, ezt nincs az az ügyvéd, aki kimagyarázná .
.